Vörös András: ÉLETVERSEK
----------------------------------------
------------------------------------------------------- 2004 - 2008 ----------------------------------------------------

Kalendárium
-----------------
Kutyák, macskák, fák és madarak közt élek,
gyermekemmel, épp társammal és ép magammal.
Persze nem egyformán érzek, alszik is a lélek,
de elégedek élő kincseimmel, vagy nem a létalapokkal.
Értetlenül néztek, vagy magyarázatot kértek, végül
kedvet győznek a miértek, s a válaszoktól félek,
ha mégsem, hiába érte(te)m, attól még megőszül a haj.
Legyünk jobbak, jobban, egymásnak maradóbban,
hiszen, egymásba változunk, egymásról álmodunk,
külön világként együtt vagyunk, hajtva és hagyva.
Néha bezárjuk az ajtót, máskor világítunk,
szeretettel, humorral, semmiségekkel. És öngyuladva.
Együtt öregszem a természettel, ő sokszor,
én, tudom csak egyszer, tavaszt és időt kérek és
elvagyok perceimmel. Változom ésszel, és szél ellen,
részes lényegemmel, teszek vele, értem és értetek,
amit tudok és ahogy csak lehet, ha értitek.
Telt magtárrá lettem, tervekkel, tettekkel, versekkel,
érő és írt könyvekkel, latens öregedéssel és kis hitekkel,
képekkel és képzelgésekkel, hogy ünnepi naptár a lelkem,
tele fénnyel és futó sötéttel, múlttal és piros reménnyel,
világvággyal, emlékjellel, tartozással - követellel,
összefirkálva ötletekkel, sikerekkel,
létviccekkel és szeretetszínekkel.
– 2oo4. 1. 3.

Hitegető.
------------
A fű is kinő,
siker is sikeredhet,
nekem is nő még nő,
szerethetem szebbé a percet,
örömödhet az elkövetkező,
az egészség jóérzésbe telhet,
pénzt hozhat e kedvtelő…
Csak, ezek tervek,
az idő, meg idő.
Ő raktáros nem lesz soha,
én meg kereskedő.
-2oo4, 1. 9.

 Sértődötten.
---------------
Én, realista vagyok magammal szemben!
Hasonló(tt) a világgal, felületesen,
de nem érdemel, - bár nem is követel -
mert nem értékel legjobb részeimben,
vagy én nem, közös egységünkben.
Feltehető, hogy egységben az erő,
meg a belső hiba - a többség önző,
ér(t)etlen és elnyom engem.
Felejtsd el öregem, sehova se jutsz,
a fosás és némely igazság nem publikus.
Nőnek, nő, csak leszbikus.
-2oo4. 1. 21.

Mégis, ha elkerülhetetlen…
----------------------------------
Inkább a növények, jeltelen évek,
ragacsos gondok, kinőtt én-ek,
távismerősök, alkalmi szerettek,
altató-vágyak, végbeteg szükségek,
fájó árak, leírt veszteségek, mint én, te…
Maradjon helyette a választás hidege,
az önzés döntetlenje, s az okozat helyette,
e lelkifurdalással fűtött élet,
időzített haladékkal verve.
-2oo4.1.22.

Mosdatlanul.
----------------
Arcán és hajnali kudarcán
az éjjel zsírja még rajta,
hasára száradt mi áradt,
az éhes hiány vágyat csiholt,
azt szenvedte, mi jutott helyette,
bár nem dugott és nem dalolt.
Ébred undora, hogy mégis élvezte,
se hite, se kedve, halódik szemetetekbe,
mit értékbe érzett, már versbe holt.
A szépet, az élvezetet szerette, jegyezte,
a boldogságot, s csábító korcsait kereste
és vesztette sorba, az időbe szórva,
minden tette jelbe zárva, csonka sorokba,
csodáját, rácsait kiérdemelte, élt és fájt érte,
mert mindörökre más kéne és néha egy kiscsaj,
mellette, sose helyette, zsák hátán a folt –
hogy betehesse, hol az ifjúság kifolyt.
Irtózott néma magányán, kifosztott, koszlott
magán, és –rekedt ricsaj – múlást kacag,
ki tiszta költő és szerethető volt.
-2oo4. 1. 29.

Következetesen.
--------------------
Sokat írok, vagy keveset?
Sokaknak, vagy keveseknek?
Magamnak és mindenkinek,
ahogy élem, írom a lényegesebbeket,
ennyit tehetek. Ezeket választom,
vagy ennyi történik velem. Meg,
igen, felélhetem és feledhetem, de
akkor mit tettem? Vegetáltam
lélekben és testben,
én, ebből következem,
írásban és tettben.

Ui. Nem, nem élek meg… de jó, hogy megtehet(t)em.
-2oo4. 2. 1o.

Vihar.
(Együttélés.)
-----------------
A máskor csak surranó, most
zúgva, búgva robbanó,
nő-szelíd déli szél, ma felér
egy tájfunkával, de hiába szájal,
hamar belehal, mert benne él,
s ha múlik és feltorlódik a
vissza-végben mi belefért, majd
összeszedem és helyre teszem,
a holnapi simításokért.
– 2oo4 2. 9.

Betegelegen.
-----------------
Kis betegség, elesettség,
kényelmetlen, kellemetlen,
de legyőzhető, ha időben…
Védekezés, tervezettség,
megelőzés jól felmérten,
hagyatok békében!
Ha már így, betegelegen,
legalább a témám legyen,
szabadság a tüsszentésben.
–2oo4. 2. 11.

Áldozás.
------------
Nincs életáldás, megoldás, olvadás,
szívbéke, kedvnyílás, megújulás,
csak nehézség, feltartás, tartozás,
viszkető megszokás, gondburjánzás.
Az áldás áldozat marad, a változás, áldozás,
szorulása rosszulás, pangó várakozás,
lefogó hideg sár, lemenő ág, meghátrálás,
jövőölő, szükségébresztő, szürkébe ájulás.
Már, az élet látja az árnyékát, de te csak azt,
altestébe olvadsz, elsietett álmaiba fáradsz,
s bárminek ott maradsz, hősnek mi?
A költés is rád ragadt, - mindenhogy igaz -
visszafelé élsz és előre vágyalsz,
mindened az övé és egyedül ágyalsz,
te élhetetlen élősködő, nőkért nőfelejtő,
melegítő fényt reménylő lejegelt téli fasz,
hiába lázadsz, csak lázt adsz. Ez koratavasz.
-2oo4. 2. 17.

Közös munka.
----------------
Együtt dolgozunk a lányommal,
ő mindenével, én a tollammal,
a papír közös, az ok, s az eredő is,
a kötés örökös, a többi labilis.
Érzetek és jelek, próbák, kifejezetek,
részei lényegemnek, s a szívem melegének,
ha feléltem, jóllaktam, szűrtem, műfordítottam,
páros emléket hagytam, tőlünk, belétek.
Három és féltől - ötvenig, tetszik, vagy nem,
ez egy élet-képlet. Az enyém, én értem,
az övé, ha ti mégsem, de, mit akartok ingyen?
-2oo4. 2. 2

Válasz.
----------
Amikor lejárt vágy váj, mindened fáj,
érzed a véged, mert lenyelted a mérged,
a gyerek is butább, vagy ezt játsza véled,
ordítasz, tévedsz, nem megy neked,
kín-röhög, e télőrlött hétköz-nap helyett,
s beleköhögsz az ónos szürkeségbe,
menekülsz a testiségbe, beletörülközöl
egy szerelemvégbe, és köpsz a tv-re, de
mást tenni nincsen pénzed és kedved se,
mikor csak te tudnál múlni, ez, sehogyse,
gondolj másra. Ha nem is jut eszedbe,
nem ölnek ezek sem, belelépsz a változásba.
Már éled, ha nem is érted, érzel a szagára.
-2oo4. 3. 11.

Érdek-es nap.
-----------------
Látod a lázadó ilyen. Ma is magamra,
saját farrodalmamra emlékezem.
Van még, emlék-lék a tavasz tükrében,
és ünnepi forgalmi esélyem.
Most kötelesség az a régi szentség,
új érdekből, új a festék,
azért a kokárdát felteszem.
Ma is szép ez a nap. Egy fanyar mosolyt,
és egy síelést hozott nekem.
– 2oo4. 3. 15.

Tengerszín.
---------------
Szökkenő élet, friss kedv, életnedv áradás,
erre, egyérintő élvezetre, lehetőség apály és
télkísértő egyedüllét, egy megfázással felér,
szív-jegén lelép a nő, a szemembe szűkülő,
szűkölő tavaszvágy mellé, egyénülés –
Zárak, magányos ágyak alá vágydagály,
önelégülés, vagy győztes gyomzsendülés.
Akár a tenger, s ég közül a költöző,
nézek egyedül, gyönyörű látszat,
hó-horizont, felejtő hegy, a szépség aláztat,
a szenvelgő föl ül, tengerszint fölül,
összezöldülő, könnyed átfedés ráterül,
vigaszidő és átfestő bocsánat.
–2oo4. 4. 5.

A sokatmondó őszintéje.
------------------------------
Sok mindennek örülök és
viszonylag kevés bajom van.
Reménylek igazamban, s bízom abban,
csak festett hajam alatt őszülök
színező tavaszomban.
De áttelelt a tény tudatomban, mindez
múlttá válik születése szikráiban,
ez a szemrebbenés, lopka zavaromban.

Egy nap véletlenje.
------------------------
Mit, miért és mért nem, ha mégsem? Egy napom erre áldozom és végére, vagy ennyire mért végemre érve,
talán megértem, így, érzem, vagy értem, vagyis versé történik, vagy képzelődve képződöm bele, én vagyok az ok,
vagy az okozattól deformált napszakok hasonítják, amit tudok, s amit nem fogok.
Igazoljam, mit csinálok, viszkető ébredésből rám lépő elefántot, képekből, szavakból félcelek egynapos világot,
s ha csendül, a csendjét keresem, ha megvan, kiabálok:Bort, baszást, barátságot ! -
Mindegy minek nevezem, nekem öröm, ha teszem, s átok, ha nem, ti sajnos kívül álltok.
Annyira habzsoltam, - pedig fogat mostam - hogy bennem ragadt a szépség, s az árnyék,
a nap, szakaival, jellemző szagaival, a köztes tartalma, amiből összeáll e vélt ma, s a forma
élt darabokban, de izzadt akarás helyett a tehetségem várom, hogy versé bogozzam, ilyenségem
fényesítsem és indokoljam. S az igazsággal összekoszoljam. Azt hittem megfogtam,
de kész sincs és bennem sem maradtam. Azt kellett volna végbe, nem csak észbe, vinni, - nem ráinni -
amit félve, félbe hagytam. Kuszák az órák, mint az éhes vágyak, hívásukra előugrik az állat, de elégülés nem lesz,
csak elévülés, megbánástól hízik ebédig a bánat. Emléke attól ér, hogy él.
Rossz álom féltet, - pedig az ebéd utáni szent - vagy ver(é)sbe vetél. A kutyák tudják ezt, s lőttek a sétácskának.
Valahogy minden délutánt túlélek, tele hassal szelíd az ítélet, önözök, hiányolok, keresgélek,
míg meglesznek az örömök, s a tévedések. Hajnalról, tavaszról beszélek, régen őszre készen, télre ítélten,
- csak épp felebeztem - szépségről, reményről, újrakezdésről írva, fázva, kiszáradva, irigy elnagyoltan,
hűtlen hasonulással, apró, maró bánatokkal, lepusztult imában.
A hatást várva. Hogy aztán röhögjek, némi elégséggel a haló délutánba.
Úgy érzem, mindezt megváltoztatná egy pofa pia és egy jó pina, utána a többi csak futó ismerős
és meglepetés, napcsík az alkony alatt. Gyakorlatilag, fénynyelés és árnyékkeltetés.
Ez elég lesz mára, az e nélkül már üres éjszakára, férfi boldogság, járó arány a hiányra,
sosem jut elég, de túl sok sem, hogy agyam, a farkam összehányja. Az se baj, te csak tedd meg, drága.
Mért kérdeznénk, mennyi lesz még, hány hajnal van hátra, hasra, vagy hátra, te csak csináld, én leszek az ára.
Kis kéj, só az idő sarkára. Végző, végső menedék, a hétköznap határa. Visszaadom magam, égből, a trágyába.
Ki akarja idealizálja, én élvez(t)em, Anyámból, kurvákba. Legalábbis, fényből, elhalványulásba.
Túlvégzetezem, és persze, hogy szélsőséges nézet, ha így nézed, pedig csak válasz, a sok bizonytalanért,
és értetlenért, hogy “szerették szegényt, a verseiért.” Miközben ellapozták a jövőt és engem, amit egy pina meg sem ért.
Ki bántaná, bár használná ezért?
Csupán a felépítményeiért. Aha, mintha a mámor szakosodna.
A hajnal a hátamban, nélkülem is álruhás tavasz van, melléfekszem, hátha vesztem a vesztem.
Az elmúltat versre váltom, ami nem lett, kitalálom, igazodjon az álom. Jövelj nyugalom és
elégedettség, a jobb is megtaláljon. Az ész, s a kéj majd célbalövel, romjain is remekel még és
a reinkarnálódó, változást kántáló ma végére, a bűnbánó percek, eleget tesznek a kérésnek,
hogy élve idéznek, nehogy halva éljek. A hold kertjében kivirágzik az ég. Köszönöm, még kérek.

Szókép. A közlés misztériuma.
----------------------------------------
Igaz és mégse, a tegnap lemásolt képe,
kövült világ, fagyott sziklaszilánk,
az élt dermesztése, tükrözöl, mert önözöl,
hogy birtokold végre. Nézd és érezd,
nem kell hogy az időt okold és mérjed,
- a végtelen nem rejti végtelenséged – elég,
ha szemreflexeidben őrzöd e pillanatképet,
túrista készítsen fényképet, te égd beléd,
s belé egyéniséged, boldoggá bolondíts,
ürömöt örömíts, szépíts, de ne hamisíts,
ámíts, mégse másíts, alkoss, ne sokszorozz,
túlél, ha így éled és megérte ha ígysem,
megérted, magad vagy bírád és közönséged,
harmóniád, hiányod, a hűség, s a változás éhe,
lényeged lényege, hogy látass és lássanak bele
az értő irigyek és megbántott boldogok,
te voltál az ok, vagy csak a fel sem fogott,
szókép a szélben, fény az emlékben, itt az ott.
A minőséget, érezd, ne kérjed, kötelességed,
nem a fizetséged, jár, ahogy szokott…
A változat csak befogadott, a máshogy szüksége,
egész a részben, élmény a szépségben,
igazad a titok: szép–szép, de sohase jobb!
-2oo4. 4. 22.

Életáldás.
-----------
Az új nap felfénylik fenyőm piros gyertyáin,
a kert mint a tenger, tarka virágok árja vitorlázik,
zsongva zsendül a világ, meleg, színes, szemérem selymes,
a butább része szerelmes, tavasz-kedvben, szép kéjében ázik és
boldogabb is, mint ki magával ámít, harmadrendű tettestárs az ember,
örülni is csak hajnali csendben mer, mert éjjel megőrülni kezd az érzéketlennel,
vágyáért az idővel csencsel, önvesztőn élvezi, hogy hiába csal, nem nyer és majd ez is
emlék lesz egyszer. Ha őszbe kókad ért, jobbik felével és földbe folyik a hűlő esővel… De,
ma tavaszünnep van, és csakmégegyszer!
-2oo4. 5. 3.

Jóérzések.
-------------
Ma valami jó ér, bizonyság, esély, a holnap fénye,
könnyed csók a számon, kedv könnyű érzése,
titok mámora, jó-emlékű álom, régi kedves nevetése,
a semmi-baj terülő szépsége, boldog bolondulásom,
a tavasz-lét élménye, zokni melege a lábon,
az ürítés kéje, az elég meglepetése, nem tudom de…
Béke csendjét élvezem, e perc nyugalmát áldom,
eszem és kezem harmóniáját, örömünkre teszem,
érett szerelem, nemesül dolgom és hiányom,
szép szó vágyát várom, a várakozást szelídítem,
élem a jót, nem magyarázom, nem kéne semmi sem.
A május teszi e, vagy öngyógyulásom,
a szeretet szerepe, vagy St. Ágoston levele az ágon?
–2oo4. 5. 12.

Gyakorlás.
------------
És ha nem jön okosság, akkor se hallgass,
mert rászokik a szád. S ha a némaság
görcsbe rántja, özvegyi fátyol a mosoly rajta.
Fájd, utáld, de próbáld meg újra, hátha,
úgyse vagy jó másra, egy vérbő ki a lelkét hányja,
van ki a gyöngyöt szórja, más a disznót tartja.
Időölés, kipróba, ismétlőknél a tud(at)ás anyja,
lehet utóérés, tévedés, gyöngykagyló, böllérkés,
a létlenyomatom rajta.
-2oo4. 5. 17.

Szerelem dolga…
----------------------
Hajnali él fény és színárny tánca,
vérbuzogás hangja a csendben,
szemlélődés, visszadőlés,
ész és vágy harca, rendben.
Így telik és szökik az életem,
kísérő játék és körítés véd,
a szerelem ne tehessen,
hogy ezt tehessem, jót és kárt,
reméld, féld és várd azért,
hajnalfény mellé az éj jelenését,
sors szürkéjébe szivárványszerencsét,
csodáját, hiányát merd, ne kérd,
velem, ne csak bennem legyen,
de befejezzen, ha elvékonyodnék.
–2oo4. 5. 18.

Kint és bent.
--------------------------
Az unokád kérdezett felőled.
Meg lehet e érinteni, nézni,
beszélgetni, játszani veled,
hol, hogy vagy és mi, és az hogy lehet?
Mindenütt, mibennünk, mint a részünk.
Őrzött hamvak, őrző szeretet,
tiszta kérdés, tisztító felelet.
–2oo4. 5. 24.

Belle aqvarelle.
--------------------
Rágyújt az erdő. Zöld csuklyájából
nyakába csorog, talpához csillog az eső,
sudaráig megrázkódik, időt, mennyiséget állít,
szervezőt átkoz, fejszét káromkodik,
a jó magányából, fázós közösségre számít.
Leperget, leve-legyez, szél hitével szárít,
ügyintéz, önámít a röghözkötött élet,
– a nap a rendszer része, semmi köze reményhez,
szerencséhez…- füstölög, dühöng, hibát érez,
nincs kedve a szintézishez, színt téveszt, giccsbe téved,
ellenpontot nyújt szépségéhez.
–2oo4. 6. 4.

Alárendelések.
----------------
Ami a fejben a szem,
az agyban a szellem,
az a testben a fasz.
Mégis e felettesek,
szolgálják ki azt.

Kincs itt sincs, de ints,
ez is kilincs, eszköz,
létköz a hétközhöz.

Jobb a másság, ha sajátság,
rossz, ha másnak kín és állság.

Amikor a kicsik fedik a nagyot,
ilyenkor önző és nem költő vagyok.
– 2oo4. 6. 6.

Kilátás a pocsolyából.
--------------------------------
Hogy sekélyesednék? Csak az élet.
Inkább az életem. Fogyó vizem
alulról égetem, még szomjas vagyok,
de a párát nem szeretem.
Kevesebbet olvasok, romlik a szemem,
még majdnem olyan vagyok, vagy
rosszul emlékezem.
Színházba alig járok, filmet tv-ben nézek,
discóba, kocsmába ritkábban megyek,
a hatásért iszom, otthon étkezek,
kevesebbet élek, keveset beszélgetek,
kevesebben köszönnek, ritkábban
örülnek nekem, még felismernek,
de a volthoz illeszkedem.
Vágyom a tengert, de egy pocsolyában élek,
se utam, se feláldozásom, partok közt remélek,
érért, gátakért kesergek, magamba szabadultan,
fojtogat a jelenem és ellepett a múltam.
Árt és vihart várok, kéj és vízhozókat,
de csak pangok, csali-mocsárt játszok,
becsapom az értem és miattam szomjazókat.
Fogyok, fodrozódom, se mélyem, se súlyom,
hullám, a hullám, ha hullom –
Se esők, se belvizek, csak fagyok és szelek.
Inni sem. De talán lábat, vagy kezet…
-2oo4. 6. 12.

Félreértésre.
------------------
Miért kell indokolni a semmittevést,
a nem és a talán sikerülést, a bambulást,
révülést, a céltalan jóérzést, a napra ülést,
az álomáldást és a szemlélődést?
Léleknyűgért, közösítő kötelezettségért,
mert félreértjük és éljük az elnyomást.
Szokás, tévhit, idő, törvény vág lelkifurdalást,
arcunkba ferde barázdát, vár bánt bizonygatást.
Itt is egy-ok a szégyen és az éljen,
nekem önigazolás, neked kifogás az írás,
engem ez aláz és áld, bár nem oly mélyen,
hogy az öröm igazát meg ne értsem,
és eltévesszem a boldogság bagzó szagát.
-2oo4. 6. 21.

Példa a növényekkel.
---------------------------
Ők még nőnek, életre öregszenek,
az örökzöldek, s az idővel eljegyzettek,
én, bár ifjítok, másítok, ellendolgozok,
élőként, testként, a súlyponton vagyok,
kitarthatok és hullhatok.
Kötődő költőként, örökös másnapot,
jutalom kört, túlélősdit másolhatok,
maradást alkothatok, jobblétemmel terhes,
reményt hazudhatok. - Többet nem fogok -
Mobil egyensúlyként versbe kapaszkodok,
ért szavakkal, kedvvel, tehetségtettekkel,
egészséggel, szerencsével, kölcsön szépségekkel,
természettől elcsent természettel - lehethetek –
Ahogy ők, a gyökerekkel…
-2oo4. 6. 23.

Család.
------------
Felemás emlékek, köldök és keret,
csók és csel, a kell és a lehet,
helyhezkötött magány, szokászárka,
örömismétlőcske, álszabadságocska,
fékezett jelen, az önjövő álma,
a legjobb rossz az általában.
Szökve szokni és visszavágyni,
összstációk a csalódiában,
váltra váltan, időköddé válva és
visszavárva, ami maradt: az őszinte,
önzetlen szeretet íze a számban,
hiány és élmény, - gyermekmagam -
s mit legjobban éreztem Anyámban,
kortalan biztonság, otthon a távolodásban,
meleg kövek a hűlő délutánban.
Örökváltó, kinőtt kedves cipő, alap és tető,
ágyrajáró egy baráti családban,
vigasztaló jó, magyarázó szó a néma
hiányzásban, bennünk volt e van -
és én most visszakívántam.
Együtt már nem tudják, de áldják,
maradok apaként Apámban.
Ha csak fele annyi lenne ez az ennyi,
voltunk és elmúltunk jóvá tudnám tenni,
a belőlünk jövőt egyként felnevelni,
hogy keveselje, nevesse, de el ne vesse,
mert egyre magányosabb arrébb menni
és anyjában, lányában, önmagát szeretni.
– 2oo4. 6. 29.

Az ilyen napok…
--------------------
Üresen is teljesebbek,
sokszorozva is kevesebbek,
csendesebbek, ernyedtebbek,
szégyentelenek, emléktelenebbek.
Hiányosak, erőltetettebbek,
hosszabbak, idegesebbek,
nem hoznak, csak visszavesznek,
nem múlnak, csak továbbmennek.
Átmeneti, érdektelenebbek,
mint jeltelen idők, s túl régi nők,
most unalmasak, s majd hiányoznak,
múlásodban újra élni fognak,
győzd, vagy vesd el, felőrölnek,
hajnaltalan alkonyba temetnek
és elfelednek. Az átkozottak!
- 2004. 7. 12.

Nyár, élet, vers helyett.
-----------------------------
Hideg a nyár, de legalább fénylik,
kéne az új, nemcsak a még, s az újra,
az őszhöz az ősz, - sanda tévhit,
akár a plöttyedthez az ért lik.
Inkább a holnap, mint bármely tegnap,
mit emlékké írtan ronggyá használtam,
illjen a nyárhoz ez a szar ma, de mintha
az ég szarna és a hajnal egy nyílt slicc,
helyette, belőle… illő út magamba,
adok a látszatra a megtévesztésig.
Csak a jó rész halna, ha itt hagynám abba,
az őszült nem, csak a festék kopna.
Ide illik, bár nem illendő, nyár, tétvesztő
ez az önverő vers-se, legalább őszinte,
ha nem is ad a szintre, így él, ír, e csodák
helyette, fosik, faszt ver magányában,
ki enyhülésül kiszenvedte.
– 2oo4. 7. 15.

Levezetés.
--------------
Úgy élsz, ahogy most állsz,
köztük, magadban.
Másért, másokért se,
máshogyan, másmiért sem,
csak magatokért.
Behelyettesítős egyenletként,
reciprok eredményért,
helyi értékekben,
közös nevezőként.
Bízva a törtszámokban.
– 2oo4. 7. 21.

Woodstock vágya…
------------------------
Woodstock-ot vágyva,
a lé-parton, állva,
beat-ben, hippi szívvel,
a szoci Budapesten,
egy volt-jobb korban éltem,
rosszabb helyeken,
is, bizony és sem.
Fiatalon, naivabban,
könnyed boldogabban,
hazugságban, épen, értve,
várva, vágyva, érzékenyen,
kamaszodva szélfújt szerelmeken.
Csellengők, csövesek, próbálkozók,
hasonlók, egyirányú kiscsajok,
zárak, rendek, hasonító trendek,
szabadságocskák, kóbor numerák közt
egynapi élet, mit habzsolva éltem át,
kívántam, tettem, hitünket hittem,
s hogy egyre több vagyok, a sokból az ok.
Hippik, szelíd rockerek,
kéj-művesek, hétköz-szentek,
most is mennék, ha még lehetnék,
de jobban félnék, hogy veszthetek,
a magány, már nem vagány,
bár kényelmesebb.
Zene, pia, fű, pina,
a többi alatta, ifjúságom hím-nimbusza,
az érzés csodája, az írás csírája,
kinőttem, de beleragadtam,
sajna a maradékban, első olvasatban,
koromból leválva, a használtat használva,
nyílás helyén, nyilalást nyögve a vágyban,
régen túl azon, mit akkor vártam.
Ma már a hőskorok, őskorok,
a lányok ábrándok, a barátok kabátok.
Szerelmek, haverok – halottak, verssorok,
csak hangokat hallok és színeket látok,
ha emlékezek és álmodozok, kopott
képek és nyúlt dallamok, én is emlék
vagyok, mi szépül míg el nem évül,
ahogy a “grupiból” erekció készül,
csak a farkadat váltja az agy
és ezzel érted, az igazi az maradt.
Ott voltam, bár kívül álltam,
égtem, túléltem, felhasználtam,
most átemlékszem, fájom e hiányban,
mert szépek voltunk és velük háltam,
zenében, fényben, vágyban.
Végül, ha egy hipszter vénül,
a múltba utazni készül,
el kell engedni, csak távolról lesni,
hagyni menni és szeretni,
a jövő egyre-megy, a régi közelebb,
woodstoki elegy, se változik, se megy.
– 2oo4. 7. 29.

Szemlélődés.
----------------
Halvány, de meghitt e reggeli fény,
elhitt, sötét álmok sarkítják szépségét,
csöndes, ért nyár félős húga a nap arca,
vágy napfoltjai, láz fekete-lyukjai rajta,
kélt ég, látózöld hallgatja a szél csendjét,
színek repkednek, meleg hangok élednek,
illó illatok éreznek, örömre emlékeztetnek,
napi növések élveznek friss kéjt, és enyelgést,
termő múlt tanul újra tavaszt, gyermeknevetést,
mentő hitet, jövővetést. Az élet helyesli ébredését.
Se várt okozat, rejtő séma, a szemlélődés nyugalma
nyújt kedvet és reményt, hogy jó lesz jól lenni még ma.
-2oo4. 8. 1o.

Lepketánc.
--------------
Se szél szilaja,
se tűz végzete,
eső könnymosása,
nyár temetése,
a köztes ösztöne,
lenge kelleme,
léte lényege.
Miért csak ennyire,
és mért nem így, mégse?
Tánca, szárnya vágya,
éjfény-kába könnyedéje,
a halál-közeli kéje,
elég e, hogy elég e?
Vakrepülés a fehér végbe.
A báb-múlt önpusztítása,
az átváltozás kötelessége,
kifáradása, evége szüksége,
késő eszmélése, irányítás.
Mégis kellene?
Az élet lepketánc,
kóros, káros, hibás?
Csak így van értelme.
– 2oo4. 8. 14.

Utószezon.
-------------
Úgy tűnik eltűnik a nyárnak látszó látszat,
e hóvége már nyárvége, szépsége az Ősz szépe,
hígul az augusztus (öregedő gusztus) vére a vég-kéjbe,
a délutáni nap már fátylas alázat, alkonya szűkölő ajánlat,
fogy a könnyed szerelem esélye, a szabadság szűkülő káprázat,
futó, jutó-jó, kevesebb a jobban, hé istennő, csinálhatnánk jobban,
és fényfakulás, vágymarakodás a maradékokon, hiánypótlás fél áron,
utószezon, unt szerető a sezlonon.
-2oo4. 8. 17.

Ez egy kitűnő nap…
-------------------------
Ez egy kitűnő nap az őszhöz,
az ép kezdődőhöz, s a fényt kapott augusztus-éjhez,
mikor az ember hiányt, talán-nal élvez,
a feltűnően eltűnő időhöz a beért élet mögül,
és a napból költöző, tarka szín röpül.
A borzongató hajnali borhoz,
a régi, téli barátokhoz, a kabátok közül,
nyugodnak a vágyak, s a férfi a családnak örül.
E déli kellemeske kedvem véletlenje,
a fáradó jó, a búcsúzó szó mellé ült.
És megy bármely érző perce a félő őszüléshez,
a gyermeknevelésért gyermeknevetéshez,
e csalóka jóérzéshez, s fanyar megértéshez,
sétához, hozzád emlékül, múlttal évődő szemlélődéshez,
s egy napos fényképhez, Anyám az arcomon nyári port törül.
– 2oo4.8.1.

Csillogó helyett.
--------------------
Csillogó helyett fátylas szemek,
lázas igen helyett hajnali nemek,
kérő nők helyett engedékenyek,
frissek helyett túlérettek, de
átszálláskor még juthatnak helyek,
jutnak, ha nem is juttatnak,
hagynak, ha nem is akarnak,
rokon ölek és kegyes részegségek.
Nem múlt el az élet, csak…
Csillogás helyett fátylas esetek,
emlékek, kezek, feledékenységek.
– 2oo4.8.27.

Lényeges részletek.
-----------------------
A jövő félelme,
a tegnapok ágya,
az új öröme,
a szabadság magánya?
Ezt, így, mással,
újrázva a régivel,
vagy mindent, senkivel?
S ha valaki, valamid éli,
élteti, vagy méri?
Adja, vagy hagyja,
értse, vagy elnézze,
higgye, vagy hazudja?
És mással mit művel,
amiben nem hiszel,
nyom, vagy emel,
ha máshol, más leszel?
Csapda e a karma,
nekünk, vagy neked,
vagy belülről magadra?
Mehetsz, lehetsz,
vagy nem és képzelegsz,
ha így vagy falazva.
Csak a részletek élő lényegek,
kész séma az egész –
s e részlet a lényeges kalandja.
-2oo4.9.3.

Alkonyatban.
---------------
Lehull a csend a fakult alkonyfalra,
fényszívó percek sürgetik az estet,
egy ablaknyi élet épp előttem végzett,
és holnap is fog, ha nem veszem magamra,
keresi a szépet, az elnapolt végzet.
Ennyije fért ma, e, napja vesztett napba,
ennyit érzett, ki többet képzel, de magának versel,
színvesztő félreértett, az esthajnalba.
– 2oo4.9.12.

Sárarany.
-----------
Sárarany, fénye rejtve, ténye ejtve van,
érvénye kétes szerencséje, próbája esélye esése,
jelene a sár, múltja fény-reménye, jövője törése,
rejtése a világ érdektelensége, titka a súlyhatár.
Nem is érzékelik, hiába éled-írod jobban,
a sár a sárra sárlik, szarból, szarra áhít,
versed, édes terhed, rossz arány aranyban,
s kinek számít, hogy te mi vagy abban,
sár az árban, arany a szaranyban,
író az iroda-lomban?
- 2oo4.9.28.

Vers a vértanuk napján.
-----------------------------
Inkább az érzések,
őszelő, apró öregedések,
ráérző érzékek töltenek
és löknek verset belőlem,
a gondolat kábán alszik
a gond ingó fapadján,
keserülök egy csoda kárán,
s a kiült ünnep lóg a vállfán.
Íme legszebb önzésem nektek,
hogy keressetek és (f)elérjetek,
jó, koccintsunk inkább,
csak emlékezzetek rá(m),
október 6.-án, a verstanuk napján.
– 2oo4.1o.6.

Nász az őszelőn.
--------------------
A színek nővé nőnek,
a fények hangulattá fogynak,
viszket ősz öle az ősznek,
a leélt élvek alkonyatba folynak.
Hullik a gönce, tartózkodása,
végtére hajlik, szóra szökken,
hisz a jutó idő csökken,
kéjből, igézőből a legutolsó várja.
Az október kukkol, a fagy haza drukkol,
a mámor perce áll, kitárulni unszol,
a múlttól költözik, vérnászra öltözik,
kisértetjár a táj. Már bárkinek megáll.
A hűség a hőséggel szökik, nem üldözik,
lelépett a nappal, egy szót se szólhat a nyár.
Esett levelek és estek teste az ágy,
csupa árny, puha és csapodár,
emberibb, esendőbb, meghitt a láthatár.
A kéjvágy is végvágy, elhitte, érzi,
gyönyörébe vérzi magját a halál.
– 2oo4 1o.12.

Ne az őszt nézd….
-----------------------
Ne az őszt nézd, nézz magadra,
ez még színes, az már kopik,
bár farmer, ki van trottyosodva.
A világ szűkül, igaz szépen őszül,
s a szíved szűkölve akarja,
kevés szebb van hátra,
s csak az egyiknek van örök körforgása.
Ne, ne arra…
egy sétára, gondolj Anyádra,
ne az elmúlásra!
Azt az őszt éld mindig újra,
mi az elmúlt tavaszt ráérőn megunta.
– 2oo4.1o.15.

Éltető emlékek.
-------------------
Tavasz-bizsergések,
nyári sárgák,
őszi füstök,
téli fények.
Hajnali úszások,
holdas autózások,
otthonos órák,
baráti percek.
Szerető szeretők,
forró éjek,
boldog ébredések,
szerelmi könnyedségek.
Járó csodavárások,
ön-isten érzések,
csilló csalódások,
kéjes tévedések.
Jó beszélgetések,
légies lényegek,
taps-terhes csendek,
örömös sikerek.
Meleg szemek,
szülő(k) újjászületések,
lágy puszik, puha kezek,
őrző gyereknevetések.
Esélyes remények,
lélek repülések,
versé vált évek,
éltető emlékek.
– 2oo4.9.3o.

Egészséges egészség.
--------------------------
Taknyos zsepit dobok a papírokra,
a mai munkának lőttek,
prózaian tüsszög a költészet,
allergia előzte a kötelességet,
kérdés, hogy miért, mire,
s szabadna, vagy kellene?
Levegő kell a repülésre,
fény a gondolatra,
élt szabadság, írt boldogságra,
egészséges egészség a folyamatra.
(És ezek összevissza.)
-2oo4.1o.1.

A létezés fényképén.
--------------------------
Szín – fény – vers – én,
a nap szabad.
Félkész kiemelés időzár alatt.
Ezért kell a harsány éj,
a sötét, hétköznap.
A háttér, lét-lélegzés,
az árnyék, felejtés,
a színtörés boldogság-salak.
Bemozdult életkép,
ez ami marad,
a létezés fényképén.
-2oo4.1o.27.

Diagnózis.
---------------
Betegen fekszünk, a gyermekem, s a lelkem,
kint szép természetesség, virágalkonyat,
keresi a tollat a düh, s a bámulat bennem,
próbálnak purgáló szavakat.
Lefedi e szeretet az utat,
de attól még végig kell mennem,
besegít a képzelet el-esetemben,
a képző gyönyör-ül és mégis halad.
– 2oo4.1o.3o.

Taps, avagy balkéz az őszben.
---------------------------------------
Ősz sziszeg, kígyó lett a nyárból,
vágyból formázunk jó időt, s teret,
hétköz-ködben csak lényünk sugárzik,
mint halált kerget az őszülő, telet.
Öreg betűk a papírról lehullnak,
ráncosan évül hazuggá a lap,
ikonná istenül az ifjúság fényarca,
imává soroznak szerteszórt szavak.
Mit tehet a képző és az új-perc,
jelez és meleg szívvel játszik,
míg a szép-múlt a vén mához hiányzik,
a hűtlen jövőnek csókol jobb kezet.
-2oo4.11.2.

Szóval…
------------
A túl rövid, szó-szó, a hosszú, eloldalgó,
a közepes szó színjátszó, lehet-re tervezett,
a nyers való nem való, a pontos sem szótartó,
a jó-szó előrébbvaló, mint e eleresztett, csendterhes
versezet, a szószóló is csak szószóró, szóval,
a költő, ha jó, szóba-szó, az író időalkuvó szóalkotó,
de a lényeg, hogy mit mond másnak, jövőre, vagy
másnap a mondat, több, jobb, kétségbeejtőbb e,
mint amit máshogy mondtak, pl.“dada”- ba dadogtak,
része e, mit kozmetikáztak, kihagytak, tollba mondtak,
letagadtak és elhallgattak, benne vagyunk e, ők, én
és belőlünk a holnap?
-2oo4.11.9.

Visszavonulás.
--------------------
A derekam fáj, a szemem viszket,
percenként új szar, uszított baj vár
és elhagytam az ötödik “x” – et.
Fakulok, romlok, sajnálkozok,
kivagyok, hogy így vagyok,
kezelek, remélek, lázadok,
kényszerűen próbálkozok
tenni, tényszerűen még egy kicsit
legjobb múltam lenni.
– 2oo4.11.19.

Napi ajánlatok.
-------------------
Napról, napra élek, de
csak attól félek, ha
már nem.
Végzetes érdektelenségben,
vagy végleges végben.
Se hitben, se más tévedésben.
A napok úgy tajtékzanak és
simulnak, mint a holdűzte tenger,
alattuk, fölöttük élvez, szenved,
lét-fent-kapkod az ember,
ideges idegenként és részükként,
harcban, megadásban az elrendeltetettel.
Ahogy a macska az akváriumi halat,
érzi, de nem érti, kéri, de el nem éri,
úgy az életet élni véli, hiszi, hogy rendez,
közbe, csak rendel,
napi kínálatból, sok-sok kérdőjellel.
-2oo4.11.23.

Teljes hasonulás.
---------------------
Szükségből szürkülök e szürkeség szürkületében.
Szebb szerencsével, színesebb külsőséggel,
vörös szívvel pislákolok, de konok
szürkeállományom tükröket hozott,
ami most amilyen, abba olvadok.
Hétközhibernáció, hasonulok, ha tovább akarok.
Öregedő színtévesztő és színvesztő jövő,
őszült hangulatok, télbe tűnő árnyalatok,
önvesztő mimikri ez a vers is,
kifestett halott.
– 2oo4.12.2.

Kérdés isteneimhez.
-------------------------
Óh, hogy foszlik le rólam a múlt-máz,
miazmás ősz ködök nyalása, hajnali
fagy marása nyomán, gyilkos percek
sorozata, az érték önbizalma hagyta
fakó tudata, s a romlás látszata vág
arcomba holt barázdát, szívembe
hiány medret, metszi az ész sugarát
és sorsomra rossz menetet.
Remény aláz, és kérdések viszketnek,
enyém lesz e, mit újjászülhetnek
a szerencse és a szeretet,
verseim, mivé leszek?
- 2oo4.12.4.

A végzet (asszonya) már végzett.
----------------------------------------
Szemében élveteg szívélyek égtek,
szívélyes vészei a vég utáni kéjnek,
míg így élek, élvei elérnek, de félek,
rossz tüze kiéget, túl nagy részem jut
a szív fölül a ferdülésnek, elégülés
helyén a tévelygésnek, szeretet, kedv
helyett a szenvedélyes szenvedésnek.
Már annyit, annyi félén megéltem,
megértem, megértem, míg végre leléptem,
már csak könnyed, kis mámorokat kérek,
hogy áldjam, ha elmúlt, s az újat vágyjam,
váltott ismétlésben, üdítő könnyülésben,
egy-estés esélyük boldoggá használjam,
s ha a kötelező hiányt - nekik is- letudtam,
lényegtelenné vált lényüket betudjam
mindennapi tévedésnek.
– 2oo4.12.12.

Zseblámpa gyújtó.
-----------------------
Mit tegyek egy ilyen napon,
mikor csak az unalom írat,
próbáltat kipróbáltat, verset,
szembe a tetszhalott világnak?
Kesergek, pedig a fény bennem,
a lámpám a zsebemben, csak
kapcsolgatni nincs még kedvem,
bár ellenállok az elalvásnak.
Pedig az éj-máslét jó lehetne,
vagy a sötét is tetszhetne,
de a fények talán engem várnak,
hogy csiklandozzak és produkáljak
könnyedén, nehezet, színt, kedvet,
megélő álmot, segítő emléket,
hogy végül a tűzbe essek és
sebes seggel, elhamvadt versemmel
káromkodjak és kiabáljak,
hogy megint sikerült egyszer!
Begyújtani az életemmel.
– 2oo4. 12. 21.

-------------------------------------------- 2oo5. -------------------------------------------

Versszél. (3.)
----------------
Hány éves vagyok?
Van, hogy százkettő,
máskor huszonkettő,
voltam negyvenkettő,
leszek tizenkettő.
– 2oo5.1.6.

Egyik hiány, a másik felé…
----------------------------------
Miért kell néha rosszabb nőkre,
éber-álom fantázia ők-re,
alverz öregedőkre gondolnom,
hogy a farkam, kezem, agyam
tegye és ne feledje, hogy jobban
is tudja és, hogy igazibb lesz e,
az nem a vágy dísze, vagy vétke,
hanem a másik szerencséje?
Csak már használhatna, hogy
használhatnám, érez-élhetném,
játszhatnám komolyabban,
mielőtt az álom perverz része feljön
a lét tetejére, és az idő meglophatna,
vagy a mámor bekophatna, hogy egy
ribanc is bekaphatná, aztán vége,
pénzkérdés lépne, a létkérdés helyébe.
– 2oo5.1.7.

Ahogy a nap kisüt…
-------------------------
Ahogy a nap kisüt, úgy kéne élnem,
tennem, sikerülnöm, megörökítenem,
annyira, úgy, addig, de ismételten.
Tisztító-melegen, emberfényesebben,
érdektelen őszintén, nem szokásfelhőben,
magától érthetődön, természetesen.
Így az alkony sem lesz elviselhetetlen,
csak fényviszonyok utazás közben.
-2oo5.1.11.

Az írás érdeme.
------------------
Villanófény az ész-sötétben,
a perc, idő-közben,
boldogság a keresésben,
örökítő öröm a kárürömben,
hívószín a szürkeségben,
lét-költészet az életemben.
Ezért tényleg nem járt érdem,
de örülök, hogy így éltem,
és, hogy érte, kétszer tettem.
– 2oo5.1.21.

Recipe.
---------
Ha volna is keserűség bennem,
megédesítené az eszem és a pénzem,
az egyik, hogy elment, a másik, hogy mégsem.
Kérdésed és ez a mosoly, versek szűrte mézem,
tömör arany cseppek e keser-édességben.
-2oo5. 1. 24.

Kérdés a felelet.
---------------------
A szép is, a rossz is,
amiért érdemes és a többi is,
egyre megy.
Lehet, hogy visszajön, lehet, végbemegy,
de biztosan lemegy.
Az idő csak fogas, az érzés átvett szerep,
szokás, ismétlés, kozmikus egyszeregy.
Túl egyszerű, túl felületes?
Mintha szégyelnéd a természetest.
Sajnálom, az egészben, ennyit tehetsz,
ma játszod, öltözteted, s ha visszahívnak,
ismételheted. A siker, bukás függő,
aztán függöny, lehet a szemfedeled,
részed, hogy részes(e) lehetsz.
Míves vagy, vagy mímes,
írod, vagy teszed, éled, vagy nézed,
érted, vagy valami más?
Hogy ki osztja rád? Kérdés a felelet.
– 2oo5.2.2.

Versszélek (7.)
------------------
Nem terem.
Télen a fa sem.
De, hogy én nem?
Magamat eszem,
ha teszem az eszem.
Megmaradni,
tétlen készültségben,
szinten tartó túlélésben,
várni, esett esélyben.
De ne halaszd mégsem,
dugni és gondolkodni
mindig lehet,
szülő szükségletek,
emberséges emberjegyek.

Zsákutcában.
----------------
Érzem, most félig élem,
kisemberibb, kifog az öneszményen,
téli, tétlen, életlen életem.
Még azért, és közben azokért…,
de értem, ha mégsem.
Azt, csak kértem, ezt, megelégeltem,
elértem, feléltem, vagy lekéstem,
megyek, míg lehet, ennyire ítélten.
Magányvadász társas magányban,
kiköltött létszelet, belőlem, nélkületek.
Lehet, hogy leszek, de kevés, hogy versben,
jobb jövőre vártam, s a lettek élesztettek,
útközben, rossz félen.
-2oo5. 2. 15.

Talán, a talán-ért…
------------------------
A szépség hegyén lakom,
a tegnap meddődombja fölött,
hiányom, s csömöröm völgyében,
a gond holdja, s a vágy napja között.
Bár e hűtlen időre, ritka lét-elégülőre
bolond, vagy bátor a valóra váltó(zó),
hogy a talán perceiért, ide költözött.
– 2oo5.2.21.

Előzetes.
------------
Szép fényben, jó kedvben,
kellemes percekkel eltelve,
mosollyal, boldog okozatokkal,
nyitott szívvel, újra éledve,
tavaszsugárt várok, lét-reménykedve,
halott tegnapoktól vakuló szemembe,
legalább annyit, hogy ezt,
az előzetest megörökíthesse.
– 2oo5.2.28.

Hiábavaló fontosságok. (1.)
----------------------------
Hiábavaló fontosságok,
reményvérű, önalapú létfontosságok,
örökölt és öregedő nők, kinőtt és felejthető versek,
meg amikért érdemes volt, s egyszer majdcsak lesznek.
Hiúságos jóérzések, tévesztett, s nem vállalt szerelmek,
másolt álmok, tervek, és befejezetlenségek,
idővel ölt vágyak és amik boldoggá tettek,
jelölt percek, segítő emlékek, s akik elvesztek,
azok, amikért születtem, meg is tettem és ilyenné tettek,
percek, amikben szerettek.
Ami még volt, vagy hiányoltok,
közös hétköznapok, fölös fontoskodások,
csak okai e lettnek:
Szü(r)külő életben, szétkapcsolt illeszkedések,
súlytalansági állapotban, költői nehézkedések.

Hiábavaló fontosságok (2.)
--------------------------------
Hiábavaló fontosságok, léterőlködések,
súlytalansági állapotban, költői nehézkedések.
-2oo5.3.9.

1969.3.15.-ére.
---------------------
Az se pontos, mennyi voltam,
miben hittem, s mit hazudtam,
szerveztem, mentem, sodródtam,
csak mert lázadtam, vagy mást akartam,
ellenzékiesedtem, vagy magyarkodtam,
magam csodáltam, vagy a természetes forradalmat,
megőriztek, vagy lecsuktak?
Akárhogy is, tavaszra maradtam, csak emlék, s a jobbik múltam,
hogy honnan, és lényegesebb, mikor kiengedtek, Kajdi Évi hogyan várt,
és hogy senki sem vár mostan.
De, e gyönyörű áradások aranyoztak, s fontos, hogy bennük voltam.
Ma inkább egy olyan nőben, mint egy ilyen változtatóban.
-2oo5.3.15.

Emlékidézés.
----------------
Olyan régi, hogy majdnem égi,
de csak véli, ha visszakéri,
elég pia és időfaktor nélkül
csalódik, vagy pózol, ki újraéli.
Persze, jobbra gondolt…
és amivé lett, szarul éri,
ha szerencsés, félre érti.
- 2oo5.3.3o.



Hogyan emlékezzetek?
-------------------------
Persze, fontos, hogyan emlékezzetek rám,
majd, de ma fontosabb, hogy a
magányos lompos útján tartsam az irányt,
és átszakítva a nyílásgátlást a vágy alagutján,
kéjjé, majd versé szelídítsem a robbanást.
S ha vad szagát, illatnak érzed egyszer,
érdemes volt élnem, e fegyverekkel.
– 2oo5.4.4.



Szerinted?
------------
Majd azt fogom hinni, milyen boldog voltam.
Az érő múltat érzem, nem múló magam,
sem a hiányom, nyűgjeim, unalmam.
Csak tavaszi képeimet, a bágyasztó nyugalmat,
a ritkás sikerülés(z)t, a szokásba halkuló vágyat,
a szépen őszülő létet, a megalkuvó körülményeket,
hogy új, szinte semmi… de nagy bajom sincsen,
hogy túl tudtam élni és sikerült önmagam lenni,
hogy átrendeződik minden…
Értem, értem, ezt is kilényegeltem, felcímkéztem,
fele-feledgettem, összekevertem.
Beleváltozgattam, s változtattam célhű elnagyoltan.
Megértheted, míg nem láttál télen is egy kertet,
nem szeretheted.
– 2oo5.4.6.



Hiányzik…
--------------
Nincs kit, csak kikkel,
kevésből nem elegekkel,
nincs akit, új, meglepett örömmel,
csak néhány, ennyivel.
Ledöntött istennők, tűztelen szeretők,
a voltak, ahogy hagytam, s amíg elviseltek,
kifestett emlékek, behelyettesítettek,
értékvesztő érzéseikkel, vacak létképeikkel,
mára az enyémekkel - Csak, mert szerettek?
Csoda már nem jöhetne? Velem nem lehetne?
Várok, mint engem a hiányok,
csalással, reménnyel. Többet, egyre kevesebbel.
Volt e, lehet e, nem késtem e, még le?
Higgyek, vagy törődjek bele, hogy ez se…
Tavaszi esőt vágyok, vajon őszi lesz e?
- 2oo5.4.8.

A lázadás vége.
-----------------
Dátumok, késések, ismétlések,
zavarok, bánatok, félreértések,
mérgek, miket az idő változtat meg
én nem, és békét kérek.
Mégis, helyem szerint élek,
tán szabadabban, mint mások,
de ezért magányosabban várok,
mert úgy vélem, kincseim értékek,
s így jutnak felétek, másom nincs,
csak ami a tiétek.
Bár kitörtem, megfogott a rendszer,
hol kiléptem, hol visszakényszerültem,
ellene, vagy érte, benne élek,
talán hálásak leszünk ezért egyszer,
én titokban ezerszer…
Na, jöhetnek az igénylisták,
versekért és kötelességekkel.
Majd szelíden vétkezem,
szolidan étkezem,
félig élek a meglehetőségekkel,
csendben öregszem,
egyfelé törekszem,
beérem ígéretekkel.
Amit máshogy tudtam, leírtam,
a többit rátok hagytam, ha hiányzott,
visszaloptam és letagadtam,
így váltam tolvajjá, hazuggá,
saját világomban.
Ki-beugrottam álmokért, értékekért,
de időért, abbahagytam.
Bevallom, élveztem,
szép perceket éltem,
éreztem a minőséget,
örömért adtam, vettem,
hogy megőrizzem, versbe tettem,
már nem ereszthetem, a része lettem,
ettől elismerhetetlen.
Hát visszatérek, a köz rejtőszíneivel,
úgy érkezem, mint aki sosem ment el.
Nincs sok érdemem, de azt újrakezdem,
hadd legyek átlagember.
– 2oo5.4.11.


Indok
--------
A szerencse örökzöldje nélkül,
ha egy élet versre épül,
véges lesz.
– 2oo5.4.13.



Tavaszjáték.
-----------------
Csak tisztuljak e fényeséssel,
örüljek a színőrülettel,
ifjuljak tavaszélesztéssel,
szerethessek szépségével,
egyesüljek ily összközösüléssel.
Jobbuljak, újuljak az idővel,
többet érjek e világéréssel,
játszhassak a lét gyermekeivel.
– 2oo5.4.14.



Elégedetlen.
---------------
Mostanában csak magunknak,
magamban örültem,
s ha jó is ez, keveslem, és őrülten
vágyom az összes többi mindent,
hogy lehessek, ne csak a voltban -
beérett mag a beszáradt tokban.
- 2oo5.4.17.


Igazodás.
------------
Nincs -még-
de -az- sincs már,
nő a lehetőség,
s a holtidő hátrál.
Igazodás a mához,
vagy a halálhoz,
lehet, hogy az előbb
jobb helyen álltál?
- 2oo5.4.22.



Az esti előadás.
--------------------
Mint a leégett nap hamvasztó füstje, árny festi estre a fákat,
furcsa zajok zizzennek, az éj Janus-álarca áltat,
takarít a szél, a szerelem virágzik, tavasz illata árad,
pihegve pihen ösztön, fotoszintézis, szokásba kushad a bánat,
az ember összerázkódik és betakarja a vágyat.
Aztán ki, ahogy a hiányt, a fájót, a stigmákat,
ki vágyaiban él, örök hiányt választ, s keserű mit átad.
Változik a színpad, s kicsit talán a műsor is,
az élet elül és feltámad.
- 2oo5.5.13.



15o.
-----
Hételeji, szürke átszokásban,
nyálkás rosszkedvben, vizes csalódásban,
színeket keresve, fényeket temetve,
szebb reményt vesztve, hallgatva halogatok.
Nem az időhúzás ez, inkább időakasztás lenne,
de felmentene, ha felhúznánk a köd függönyét vele,
hogy láthassam a napot és élvezzem, amit kapok,
hogy színezve fényesedek, szépreményű leszek,
hogy boldoggá múlatnak a napok,
s nevetve keveselve, keressek egy kis mást is benne.
- 2oo5. 5. 19.



A rossz üzlet(e).
--------------------
Valahogy a rossz is kifogy,
az idő férgein ösztönöm kifog,
és maradok, amíg vagyok
valahol ez, vagy a voltnál jobb.
Kis változásokkal, megszokott hibákkal,
a magam módján boldogulhatok,
a lényegért, életrészt adok.
Mért érzem, hogy inkább bolondíthatok,
mikor egyedül csak bolondulhatok,
vele is nélküle, köztük is csak ott?
Majd közös perceket vadászok
és könnyű paneleket használok, mondjuk,
valami, valakivel, valahogy…
Veszteség ez az önvesztő vesztesnek,
valamimért, okafosztott módozatok.
- 2oo5. 5. 24.




Ehhez szerencse kell…
---------------------------
Bonyolódik a végzet,
nő az alkonyérzet,
a bonyodalom még nem végzett,
de félem, ha elém nézek.
Közben, kívülem szép az élet,
jó, amit a világból most érzek,
ért tettnek jött ideje, s a nevetésnek,
győztes szerencsének, vagy a lelépésnek,
mert megöregszem, vagy rosszul élek,
az idő itt, esély, és ítélet.
- 2oo5. 5. 27.



Hernyó a falon.
-------------------
Átélem, unom,
túlélem, elhagyom,
ha szeretni nem is,
feledni csak tudom,
élvetlen, elvetlen élet,
s az egyik meszelt napom,
kár meghagyni ilyen emléket,
a szépítés is vétek,
hernyó a fehér falon.
- 2oo5. 5. 3o.


Költői kérdés.
--------------------
Nyűtt nyugalmam nyűgjei nyomasztanak,
marnak a mámorok, múlnak a megvalósultak,
az elveszettek emlékei is elhagynak,
szegényül szellemem, szavak szavatolnak,
hatást hagyok e, ha halni hagy a holnap?
Nekem nincsek nőnek nőnek, s náluk a nemek,
vágyat valltam, voltá váltam veletek,
sanszot, sikert siettettem, és sehol sincsenek.
Keresek, kutatok, de kifáradok, kiégek,
épen épít élni, az (el)égetett élet?
- 2oo5. 6. 3.



Várakozás is…
-----------------
Kéjre, szépre, szerencsére,
legelőbb a pénzre és a mégre.
Fétis, mint a pénisz, (már, a pénz is)
elvégül, beszűkül, enélkül
a gondölő, teremtő gondolat is.
Erre, azokra, aztán ezért, mégis.
Ki nem ismeri, keveri, mint
az ártatlanság félelmét,
a jóság vegyes vélelmét,
s a sikeres bűn utáni jóérzést is.
A várakozás hiánypótlás, pótcselekvés,
álomlátás, létszivárgás, időszükség,
lényegérés, részeltolás, fáziskésés,
vágyárasztás, izzadás, viszketés.
Összképre, részletre, összegzésre, jövőre,
törvényre, repülésre, önökre, Őre, ezekre?
A holnap tisztaságára és múlására is.
Ebből, ettől, eldől, szintézis, nemézis,
vagy, csak vagyok én is?
Más kérdés, milyen érzés,
hogy vers, vagy diagnózis?
Nem forradalom, csak irodalom, de
múltidőből, túlélés is.
Igaz, ez nem Az, csak befészkelt is.
- 2oo5. 6. 9.




Szépségröpte.
----------------
A szépség elrebben, ha engeded, ha nem.
Ha segíted, megjegyezheted, de így sem a tied.
Hát kezeim kupoláiba fogtam és kiengedtem az ablakon,
a szememből a szivembe, át a megszépülő percen,
s egy mosoly kezdeténél nem gondoltam tovább.
Most szikrázzon a fényben, ne nézd az árnyékát!
Ha ezt mindig meg tudnám tenni, mindennel, amivel kell…
A kezed tele lenne hímporos percekkel…
- 2oo5.6. 15.



Tájlét.
-------
A mező búcsúzó lágysága a tegnapi ünnepé,
hars erőszakossága a hétfő reggelé,
kiégő, gyenge pasztelle másnapos időmé,
friss zöldje a tavasz, s az én gyermekemé.
Meredt fái idegenek, családi bokrai közömbösek,
a házak, eszközök, s egyebek, észre sem vesznek,
az ugrások, trillák, zizzenések szívembe színeznek.
Persze, Anyám, szellemem és szivárvány szerelmem,
a kincsek és a nincsek körben fénylenek, tűnnek,
átlényegülnek, átlényemülnek, szerepet cserélnek e
létlátói teljességben, mégis úgy érzem, amikről nem beszélek,
azok most nincsenek. Tudom, egy fényképben igen,
de én látképes tájlétben élek, a képtelenséget képezve,
fényirigyen árnyat vetve, átfestve, kiemelve természetemből
a természetbe.
- 2oo5. 6. 21.



Mennyire akad?
--------------------
Régen, egy ilyen csal(ód)ás és vita után,
verset írtam és oka múltán, legalább
az, maradt.
Most, csak a bizonytalan megbántódás,
mérlegelés-számítás, kihűlt düh, kiült megszokás,
kényszer szerep, alibi vágy, s a sértett hiúság,
ami közénk ragadt.
Na, mennyi ebben a kátyú, és a közös út,
mit bír a tragacs?
- 2oo5. 6. 23.



Mű(vész) sors.
-----------------
Lehettem… lettem és ez a lét-tett lett a lényegem,
némi mű, de semmi vész, gerjedt agy és szívverés,
különleg, meg és.
Talán szégyelled ami vagy?
Amivé lettél, azt biztos nem, tán amilyen, amitől, amiért,
vagy aki mégsem?
Nem szégyellem, - kalitkám, érdemem, - csak…
mért kell ezt már hitetnem, féltenem, vágyva tennem
és félretennem, időm égetve, fordítva túlélnem,
a csúcs túlsó alján, késésben?
Várok, találok, fénysugarát áldom, majd csalódom, fájom,
de újra ál(l)om.
Viselem választott terhem és költött egem a boldog repülésért,
égfirkálás, hiú öncsalás, privát nemezis, függő kábulás is az örömért,
másokon át az enyémért, magányos vállalás egy kurta miénkért.
Mi, miként, miért is?
Verset élni, utat írni és ember lenni ebben,
vak-hit a szép, a jó, igaz hitetésben, minden körülményben.
… egy tükörrel magába zárják, hogy énekeljen …
Kanári kód a süket csöndben.
- 2oo5. 7. 3.



Nehéz a könnyűt könnyeden…
-----------------------------------
Béke, csend, szép jelen,
vers, öröm, elégülés,
egy perce sem és huss!
De juss nekem, széljel és
villanófényes emlékezés.
Tudd, kevés,
de nehéz a könnyűt könnyedén…
- 2oo5. 7. 9.

Esett idő.
------------
Fénylyuk az égen,
egy ilyen kedély-léken át
nézem a színvesztett határt,
az árnyalattalan egyenzöldtől félő
rőt-fakó mezőt, a fényhiánytól a
fölvágott húsú földbe visszakéredzkedőt,
a kétszínű virágot a gyomokkal szeretkezőt,
a hétköznapba bújó, tegnap még ünneplő, nyártemetőt,
széljátéka kedvem, és a sok rámterülő, éjjel terhes felhőt,
a szürkéjükből csorgó csendet, a kiböffenő, elfojtott keservet,
a nap helyét és az esővel verő időt.
Mégis javulásuk vélem és magamon is érzem,
apró bizsergések csalogatják kedvességem,
s már hiszem a szebb következőt,
mert mit tehet az ember, ha szeretni is kell
a természet természetét,
a nyakába csöppenőt?
- 2oo5.7.21.



A 4o éves Illés- búcsú.
-----------------------------
Megköszönték ezt a 4o évet!
Mi is.
Együtt jöttem, mentem, egyedül az ötvenezerben,
de magamban, hangosan énekeltem.
Barátok nélkül, markomban hiánnyal, magánnyal,
torkomban beat-meghatottsággal, a múlt ritmusával,
jó volt, de jobb lett volna meghitt-együtt,
irigyeltem ahogy a boldogok, mikor elérzékenyültünk,
közzé karolták egymást, s amiközt pislogtunk, nevettünk,
úgy megfogtam volna a nőm seggét, ha olyan lenne még -
hogy jó, hogy élünk, bár magunkat temettük.
Igazi élmény, fényes érzés, szép-emlék zene szólt,
utolsó az elsőktől, örökzölden az ifjúságból,
örömmel az elveszőtől, búcsún egy utolsó azonosulástól.
- 2oo5. 8. 9.


Szeretnék…
--------------
Szeretnék jót élni, elhinni, felélni,
jól lenni, boldogan eltelni.
Mind jobbat érezni, s nektek jóvá tenni,
élvezni, nevetni, szeretni, nem mérlegelni.
Végre örömet kapni, szerényen megérdemelni,
nem kérni, várni, a megélhetésért sikerülni,
nem, eleget remélni, elégülő vágyat vélni,
nem agyalni, izzadni, (s)írni…
Csak lógni a napon, egy csodálatos napon,
s ha megelégeltem, a félreértéstől félve,
magamnak, a tél ellen leírni.
- 2oo5. 8. 16.



Nyár alkonya.
-----------------
Szürkeségbe szürkít e szürkület,
a nyár öngyilkolása, gyötrő gyászeset,
még nem a téli feketébe, s már nem
a nyári fehérbe, beleszürkülök a
hétközközépszerbe, eső-könnyes, bús,
nyártemetésbe. Könnyű ez 5o felett.
Itt aztán éghetek, füstölhetek,
izzadva izzhatok, hogy még fényt hagyok,
kis napos lukat az őszi ködbe,
csak, hogy érezzem a tény mögött e tettem,
mint hites felhőlöködő, szem előtt és fejben,
mert majdnem télbe teltem, színtévedten,
ősz, ősz-vendége a koraestben.
- 2oo5. 8. 21.



Napcsík.
-----------
Mint a kedv, a szerelem és a siker,
egy pillanattal változtat meg
mindent és minket, amiért szép volt
és érdemes lett, úgy éget utat és jelet,
az ősz rendelte halotti fénybe a nap,
s mit hiányoltunk napok óta,
megtette egy villanás alatt, és úgy,
hogy mindegy, ha vége, örökre megérte.
Így jó a vers is, pláne, ha megmarad.
- 2oo5. 8. 23.



Ébresztés.
-------------
Letettem a lábam, a jobbat
a jobba, meleg fénybe, napderűbe,
a feltámasztott augusztusba.
Csodálkozva somolyogtam érett bokra alá,
pihegő, dús lombja magasába,
tárt föld-ölére rá,
éreztem, még anyává tehetném,
e bolondot meg boldogabbá.
Nem nézném enyém e, vagy fényen vett
játékává, élvezném nő-melegét,
kéjét e szélbe szórásnak és nevetném,
egy alkony lesz az új színek apjává.
A magamét megtettem, kiötlöttem, ébresztettem,
csábítgattam, nevettettem, a vég elől felszedtem,
élvét élesztettem, a nyárutóval szeretkeztem,
kis nyarakat tavaszkodtam az ősz féltékenységére.
Búcsúünnep, örömzene, ingyen menet az idő terhére.
- 2oo5. 8. 29.



Nőink.
--------
Most, hogy nincs és egyhamar nem is lesz,
se szép, se jó, az okozottból sejthető,
mennyire fontos Ő,
hiánya részletezhető, (alap az eleve eredő,)
ki eddig csak kívánt, utált, a léthez járó, s leálló,
használatos vágy, melegebb ágy, társas hiány és
kéjhozó volt, képzelt és meglelt gerjesztőnk, őszítőnk,
kincsünk, és nincsünk, álmosodó álom, s előre az ok,
akikért ilyenek vagyunk, öröm és fájdalom, érte és ellene,
jeges lángolás, tűrt bizonytalanság, változás-hullámok,
mágneses erő, vonzó és ellökő, őrlő oda-vissza,
remény előtte, közte fény csoda, aztán sértő tragikomédia,
s a sok együvé gyúrt én, izzó kínok, s égjárások,
mégis a folytatás, a holnap, (s a miattuk másnap) a
felvállalt idő, házasdi, s a lukas tető a közös nevező,
az élet, mert annak véled, ha éled se érted, de kéred,
mindig a következő.
Anyák, társak, szeretők, s levevők, igézők, s idézők,
díszek, gyászok, nevető ünneplők és átkok,
szülők, ölek és temetők, részünk és felünk, velünk,
múlt, jelen és jövőidőnk, (míg szexelünk, leszünk,)
a NŐINK és néha a nőnk.
- 2oo5. 8. 3o.



Enyémek az ébredések.
---------------------------
Él az álom, hogy mámorrá váljon némi károm,
éledjek és a jó váltóm is rám találjon.
Ne csak illjen, éljen, és az ilyent éljenezve
kéjesre élvezzem ékes szerencsémet,
hogy legyen mire emlékezzek, ha
e hamiskás rímektől,
idegen létekből, magamhoz térek.
A színezett álmok a szürkéké,
enyémek az ébredések.
- 2oo5. 9. 3.



Ha nincs szeretet…
----------------------
Lényeg sem lehet,
se nyugalom, megértés, béke,
se újulás, szép-éhe, a jobblét születése,
se jövőkép, se a közös boldogság melege,
se féltés, öröm, a csend értő elege,
se meghittség, bocsánat, egymás segítése,
se egyezés, türelem, az érte jóérzése,
se továbblépés, az együtt pozitív egyenlege,
se elviselt önzés, mit a tehetség jóvá tehetne,
se erő, érő hit, hogy élvezd az életet,
s úgy, már nem lehet -
Ha nincs szeretet.
- 2oo5. 9. 8.



Mi ez a hétfő ?
-----------------
Mi ez a hétfő, a téliekhez képest?
Rosszkedvünk mélyéhez, a megbánt ébredéshez?
Csak kisöccse, a kedvszívó kell, rossz kezdetének.
A kelletlent rendbe szedtem, kedvesített, rám esett
a nyármeleg, feléledt vég-félő testem és ettől
a lelkem, s ha mégis egyszerű, nyers fű e versem,
attól van, hogy egyszerűen, boldogul a megboldogulni
kezdett élet, meglepődve, de szépszerűen élek, és ez,
meg a sok sötétérző felhő és miegymás is, fényfakulás,
színrobbanás, az öregedő idő, a közeledő nyárhalál is,
belefér a szeptemberbe.
Az elunt múlt meg e, mégegyszer ajándék-jelenbe.
Mi ez a hétfő, a fejrázó felejtéshez képest,
a savanyító kötelezettségekhez, s az induló
kötelesség-héthez? Napsütötte meglepetés ez,
ünneplő, az ősz játékainak legszebbjéhez.
- 2oo5. 9. 13.

Szeptemberi mimikri.
-------------------------
Csak a por és a pára
esőrángatta szellemtánca,
a vizes-zöld látszathatár
ködtitkos átváltozása
mutat némi sajnálatot,
ad őszfertőzte hangulatot,
burkolja kegyes, kis csodákba
e felejthető napot.
- 2oo5. 9. 2o.



Ráérősen.
------------
Mért baj, ha ma nincs mit,
nem enni, inni, szeretni,
csak írni?
Tedd amit igen,
az élet tán végigsimít
tehetségeden,
és fölfordul a nem.
Látni, töltődni, szemlélődni,
a lényeg győzelme a rendszeren.
- 2oo5. 9. 24.



Szól bennem a csend.
-------------------------
Elcsuklás, létszomj és döbbenet,
akit nem is hívtam, elmehet.
Összedűl, ami összedűlhet,
kettőnek kevés egy, - nem lehet -
Csak engem győz le a szeretet,
ha tud, menjen, kicsit irigylem,
nekem nehezebb lesz, hogy
másokkal együtt kiteljesedjem.
Ez van, volt annyi féle minden,
most, szól bennem a csend.
S velem, mert velem nincsen…
- 2oo5. 9. 21.

"Szakma"-beliek.
----------------------
Az egyik kiterít, a másik tömörít,
ez elhúzza, az hegyez,
ez mondja, az kifejez.
Az "ő"-s tűz, az "ó"-s meleg,
ez egy, az egyveleg.
Ez szül, az dolgozik,
s bár mind lehet mindegyik,
ha igazán, nem megy ilyen lazán,
szavain, vagy szaván -
De, ha tud, annyit úgyis tudsz,
ugyanazt, ugyanazzal, de
nem ugyanúgy csinál…
- 2oo5. 9. 29.



Maradékelv.
-------------------
Félek, hogyan élek, félek, hogy félig,
s félek, ha ígysem… Ezt is, azt is féltem.
Egy jobblét lehet többlet többlét,
reményt, esélyt, erélyt önthet belém,
de most mi dönt, hogy még, vagy elég,
önmagam, vagy ön, tartósít, vagy eléget,
a félelem, vagy az élet? És, ha téved?
Közfüggővé nő vissza a nő, a múlt és jövő,
ma vérző én-érzet, szükséglet és hiányérzet,
mert ismeretlen szerető az idő,
s vén társ a költészet.
Sürget a sündörgő kötelező,
a követelőző következő,
a megértendő elérhető, a még meglehető,
s a bekövetkező lehetséges(,) kevés az egészhez,
maradékelv az öregedéshez.
- 2oo5. 1o. 3.



Csalá(s)diáda egy hangra.
-----------------------------
Múlik, de nem szűnik meg ez az önző sajnálkozás,
az értetlen gyanakvás, e már szeretet-sem-ben,
nem értem, miért kell és mégis mégsem
éreznem és magunk miatt elviselnem, hogy
nem megy és nem áll meg ígysem, hogy együtt,
de nem vele élem, félig, a rosszabb félen,
életem helyett, átlag-vezeklésem, hol jó reggelt
köszön a barátság féltése és a káröröm gyönyöre,
mert nem tűnik egyik sem, de
a lányom miatt megkísérlem, hogy a szeretet szikráit
a legyűrt gyűlöletből kitürelmezzem, felélesszem,
és kiszáradt csalá(s)dunk tűzénél felmelegedjem,
hogy a magam módján elvégezzem, amit nem ígértem,
de, ha már belekezdtem, kell, hogy jól tegyem,
jobb legyen a közös lényegesnek, nekem és a fele-félnek is
igen, hogy a végén érezhessem, megtettem, amit megtehettem.
Fair-play díjas küzdés és vesztés lesz ez,
egynek, befejezetlen.
- 2oo5.1o. 12.



Misztikus és közönséges.
----------------------------
Egy jó vers rossz másolatának hátuljára írok,
egy rosszult éj jobbuló nappalában gyógyulni
próbálok, izzadok, bízok, hogy bírok.
Rám leső, s átlépő percekbe halva és nem bízva abba,
ébren alszom, nem álmot álmodok, csak fényekre,
színekre gondolok, nőkre, szép voltakra, számomra
holtakra, torzító gerjesztőkre és a sohasem volt nincsre,
köz-eszközre, célra, váltótársra, most szükségétől kincsre,
misztikus, közönséges hiánybetegségre.
Beteg éj, lábadozó nap, névtelen mosolyok,
sok arctalan alak belőlem, nélkülem, s mind elmúltak.
Nem nagy baj, csak épp ma, magamon érzem,
a kielégítetlen szükséglet milyen szerencsétlen,
s a valamik kihagynak, a valakik így hagytak,
s bár viszonylagos viszonyok, okok, nem jogok,
így, sohasem lesz teljes a holnap.
- 2oo5 1o. 21.



Futóáldozat.
---------------
Javítom, amit cserélni kéne,
próbálkozom, egy újabb helyébe,
ellenem engedem, énvesztőn tartom,
vonszolom kómált kapcsolatom.
Elnézem az őszt, ahogy napról, napra
dönt és változtat, kivételt se téve, értem,
de én mégsem és megnyugszom abban,
hogy jobbítom és nem hagyom abba, a baj,
hogy nem örülök, állok, tétlenül várok,
az ősszel őszülök és utolér, velem él a tél,
török, vagy örök -
Egyirányú út visz egy talán tavaszba,
pár szökellő szökés még mézesmadzagnak,
és futáskényszer ér a szokás falba,
kényszerpálya, ha az ön-fék hagyja,
futóáldozat, egy késleltetett matt-nak.
-2oo5. 1o. 27.

Őszi felvonás.
----------------
Friss, régi és alvadt vérszín,
hulló-zöld és szél csali sárgája
festi a tájat a végső táncra.
Idővel mázol, ledob, takar,
a múlttal pepecsel, végezni akar,
a tél-részeg tetemmosó, decens,
vén november, félig ember,
az élet jókedve menne is, meg nem mer.
Nincs, és talán, zúg, pillanatok élnek,
búcsúzik mi tud, az emlékek szép-égnek,
most látszik, milyen gyönyörű az élet,
ahogy elveszíted és újra reméled.
Pedig csak te, benned és veled
forog és pereg a játék felvonása,
nem te rendezed, ez csak levél szerep,
de, ha szerencséd lesz, marad idő
hullásra, visszatapsolásra.
- 2oo5. 11. 4.



Döntetlen.
------------
A kapu előtt ácsorog, s az anyját nézi,
ki, nekem a legtöbb, s remélem megérti,
mit, miért hagyok, s amit tenni fogok.
Az ember felméri, s mert öntudatos férfi…
ránézek… és Apa maradok.
-2oo5. 11. 6.



Az álmoknak, s a másnapoknak.
-------------------------------------
Kívül, belül ködben úszik,
mindig lejjebb csúszik,
minden, amit kedvelek,
őrzök, magamnak remélek,
ősz-hályog alatt botorkál az élet.
Mai, szürke korcsa, mint élemedett
anyja csalfa álarca, keserít, taszít,
az emléke él csak a jobb napoknak,
s nem tudok jobbat, iszom, vagy alszom
egy kicsit, és elmulasztom… az istenit!
Ő is marad a boldog bolondoknak.
Még inkább akarom most a sokkal jobbat,
a változás zöldülését, a tisztulás kuncogásait,
ura szeretnék lenni az álmoknak, s a másnapoknak,
megtartanám, a maradék engedményeit.
- 2oo5. 11.15.



Tétova nosztalgia.
---------------------
Talán, összehozna újra,
pár Horváth Jenő nóta
és boldogok lennénk néhány napra,
aztán, már az is másként szólna
és ennyi tartalékom sem volna.
Remélem ma Ő is hallgatja és nézi,
mert Kajdi Évi biztosan érti,
a szívem és a fülem mindig nyílna,
ha dallamán, szív-múltunkat
ilyen szépen kéri,
és későbbre halasztja.
- 2oo5. 11. 26.



Nem haltunk bele, de…
----------------------------
Egy élet, vagy az elélt része
leülhet, veszhet, és lebeghet,
vége előtt a véget félve,
ilyet kaptunk most két hétre,
nem haltunk bele, de…
Nyugvás és bocsánatok nincsenek,
ott a remegés a legyintésben,
a félelem a nevetésben,
s a tragikusok komédiát idéznek.
Idő-s betegség, a butaság ártó állsága,
leépülés, a kedv, s a jó vegetálása,
amikor nincs dehát, csak verdeső talán,
s a kétség szégyellt iszonyodása.
Aztán egy új nap napos esélye,
egy mókus farkincája az esőben,
egy mosoly fénye az elkeseredésben,
Apám simító, mégis-erős keze,
hogy végülis itt ülök vele,
meleget hoz a kinti-benti télbe,
s e két fél, félélő és félhalott
a tehetetlen, s az elhagyott,
mit tehet, melegszik vele.
Tán, már nem halunk ebbe
a kis hamiskás tavaszi reménybe,
ünnep előtt eljött a szeretet ideje,
s a lejártnak nincs ránk érvényessége.
A második kórházi karácsony jön,
Anyám után, Apám lét-lebegése,
de van még…és ígérem
nem fáradok bele,
a realítás rettenetébe.
- 2oo5. 12. 8.



Hullámvölgy.
----------------
Hullámvölgy,
az ezredik, a mára csökkenő időben.
Érzed az emelő erőt?
Csak a következő rámesőt,
kiutat és levegőt!
Miből, mitől, kívüled, kitől?
Benne, rajta, alatta, vagy, ha a nagy
harmóniával egyensúlyban vagy.
Néha jobb az örvény, ha lehúz, kidob,
örök törvény, esés és esély,
tudod hullámlovas, a nagy gond, a part.
- 2oo5. 12. 12.



Hóként…
-----------
Csak bambulom a hó, hogy lesz semmi,
figyelem magamból, hogy néz a senki.
Volt, lehet… De most, nincs miért lenni.
Időjárás, idő? Hóként, nincs mit tenni.
- 2oo5. 12. 16.



Halál a karácsonyban.
--------------------------
Kipillant a tél-kómált nap, a hóragyás földre,
az elmúlás könny, könnyülés jégflittereire,
undort, de tán életet kelt a végidőbe haldoklóban,
résnyire nyílt remény, nyújtózás az agóniában,
napvillanás, fényjel az indulásra, kikelet a lehetre,
folytatás van, áttünés a tetszhalálban…
Vagy, csak öntudatlan tévesztés, leélet újraélesztés,
másvilági átsegítés, csak nekem sötét és…
Halál a karácsonyban.
Fájó elengedés, mérhetetlen vesztés,
és nincs segítség - Pedig kézen fogtam.
A gyermekségem élt Apámban és most,
ötven évem rajtam, elég jó fia voltam?
A változtathatatlan hidege e múltidőben,
hiába kordul a szeretet éhe csodát koldulóban,
téldarab lesz minden tavaszomban, olyan ez,
e hangulati halandónak, délibábba kapaszkodónak,
mint szar a hóban.
- 2oo5. 12. 26.

--------------------------------------------------- 2oo6. ---------------------------------------------


Elsíratlan sirató.
----------------------
Az eső sír helyettem,
könnyítő könny nem jön könnyen,
nem is értem,
csak érte érzem szörnyen,
halála miatt halottnak magam,
vagy beleöregedtem e gyilkos időbe
és fájdalmamban sajnálom magunkat,
mert el kellett engednem,
s jeleni jelekkel jövőbe temetem a múltat.
Pedig még fel se fogtam, fel sem mértem,
hogy nem ugyanaz Neki és nekem,
aki elment, megérkezhet,
árvának csak a volt, a vigasz…
Lehet, de kis feloldozás, felemás
tényigazolás ez, az ittmaradottnak,
a búcsúztatónak, s majdan felejtőnek,
ha az évek a percek elé nőnek,
s a hiányt feloldja a szeretet,
és azok is vesznek, akik lesznek,
s mind továbbmegyünk onnan.
De mi ér, a vérben ott van, ezért
túl kell élnem, nagyobbakat lépnem,
mert eggyel többen vannak, bennem…
-2oo6. 1. 3.




Üzenet.
----------
Őrá emlékeztet a környék,
az ég-kékbe dermedt, zúzmarás fejék,
a jó külső, jobb folytatást ígér, szeretet szépíti,
mi egy mosolyba fér, akár Apáméban,
üzenet onnan, átmenet a folyamatban,
mindig, s másban, segítő változásban él,
mint rossz időben, zsebben hozott remény.
Vele a mindenség nyert, bár elárvultam én.
Majd másként érzem, ha a hiány megszokás lesz,
az idő kivirágzik, s bennem, amit elvesztettem,
jeleit megértem és tovább tenném,
vagy nem, de eldönthetem.
Ki minket őriz, hogy is őrizhetném,
visszamosolyognék és elengedném…
Úgyis megbocsátja, ha félreértem, hisz
unokát adtam az életemért.
-2oo6. 1. 16.



Kétkedés.
------------
Szabad e hinnünk, hogy történhet,
s nem régi történet,
az életünk?
- 2oo6, 1. 21.



Feltámasztás.
-----------------
Hűtlen helyzet mi? Mindenki megismeri,
de így, kívülem senki, más, másképpen veszti
és menti.
A fájdalom múlása ürességet hozott,
míg szenvedtem, semmi sem változott,
csak mára, az is elfogyott.
Átégve átéltem, az elmúlás magam alá
nyomott, gyászom kirabolt, s elhagyott,
hogy már az sincs, most ez hagy nyomot,
nehéz űrt, kínt, rosszkedvet bennem,
ki kell írnom, mert magamba temettem,
hűlt helyén hagy hüledezzen, ki azt hiszi,
így végzi minden, mit szerettem.
Jobb helye lesz lelkem lapjain, s a "net"-en,
harmadnapos versben.
- 2oo6. 1. 24.



Bagira is elment.
---------------------
Hülye halál. Mért, van értelmes?
Egy kutyánál… Bárki másnál?
Mindegy. Hiány nyílik az elmúlásnál,
és minden egyre kevesebb…
Ahogy a barátság nélküle,
a jó érkezés helye, s mitől a szebb, teljesebb.
Elfutott, itt hagyott, vétlen kötelesség szegés,
teher a nincse, terhem a holtteste.
Se könny, se égő elkeseredés,
csak dühös fájdalom,
majd szomorú megkönnyebbülés,
megértő beletörődés,
marad az emlékezés kincse.
Az egyik, kedves kutyám volt,
de mi voltam neki én? Remélem, megértem,
jó példából, jobb következtetés.
Lenne még annyi, meg ami nem lett…
Tényleg elment és nincs semmi és.
Talán még ennyi, jobb kutyám tudott lenni,
mint gazdája én, és ez a vers.
- 2oo6. 1. 27.



Végjáték.
-----------
Már szívességet sem.
Szeret(k)etet rég nem,
mást meg mért pont éppen…
Megleszünk mi ketten.
- 2oo6. 1. 28.




Ahogy szokás.
-------------------
Ahogy a gyűjtött kincsek, s a pótlott nincsek
többet érhetnek, mint az élt szép, s a képzelet,
úgy dolgokról álmodsz, s a vágyakat fékezed.
Mikor a változás másik magány,
s nem a szerelmet váltja a szeretet,
káromkodás az egész, a tettekre dühös az ész.
A túlélt szükség is élmény, a túlért reményt
erénynek, az eleget elégülésnek hiszed,
s a megszokástól ezt is csak képzeled.
Nincs semmi új jó, boldog megvalósuló,
jobbító csoda, ifjító ígéret melletted,
s az állandóba is mást várnak helyetted.
Égetve élsz, de bánt a fény, vágysz, de kiállsz,
a miértnél érdekesebb lett a miként,
az igazságnál ígéretesebb a megalkuvás,
múlt már a még, és rég a cél helyén ül a hiány.
Az okot féled, az okozatot unod, a magyarázatot
ahogy szokás bevetted, s bár másként tudod,
elhiszed, a lényeges helyett a lényegtelent,
tavasz helyett a téli álmot, s azt a szégyentelent,
hogy szégyen, ha kihányod.
Ahogy így belátod, s hagyod,
bár lehet, hogy mást nem is tehetsz,
a lehetőt veszíted, s a tehetőt nem nyered,
magadat eszed, a döntést mégsem mered,
pedig az életed kényszerpályára téved,
s társas magányod beszükített.
Ahogy beletörődtél, megöregedtél,
a jövő, helybenfutás, az idő, haladék,
megjöttél, ötvenes.
- 2oo6. 2. 6.



Döntetlen.
------------
Írjak ma, vagy visszaéljek, hogy többet éljek,
bár kevesebbet érek?
És gyáva érvek, idegen érdek, lusta ráérek,
de pereljem a közrendet, vagy verset merjek?
Elmehetek, megjöhetek, kevés vagyok nélkületek,
havernek, polgárnak, partnernek, de költőnek?
Közösen a kiborulásig, veletek a lapozásig,
e pillanat indokáig.
Fel az üres égig, le az izzadt földig,
mindkettővel, s közöttünk a közönséggel,
míg, egyensúlyba érek, és versbe érek,
de akkor már segítség sem, pláne nem ígéret,
azért papírt kérek, üreset és nyomtatottat, sokat,
fogyóeszközök az eredményhez.
Szív és ész, és ítész, skizofrén közösség,
hisz, írva élek, s a lét a válóperes ügyvéd,
szétválaszthat, választhatnék könnyebb emberséget,
de ennyi helyett, senkinek? Érted, de nem érzed.
Döntési helyzet és szerencsés sikerülés nélkül,
csak, külföldieknek magyarul mesélek.
A fordítás már hamisítás, a manipulálás ítélet.
- 2oo6. 2. 21.

Részem.
---------
A lemondáshoz nem vagyok bölcs,
az eléghez szerencsés,
a semmihez erős, az elfogadáshoz hős,
én próbálkozom.
Vágyom, csalódom, változtatom,
átélek, felélek, keresgélek,
nemzek gyereket, verset, hátha továbbélek
és boldogulok, ezen a jogon.
Lehet, csak sémát színezek,
részem az egészhez kevés,
de így kell, s még imígyen szeretném
megélve írni, írva élni, fényezni az életet.
Nem festem át,
de tavaszok, gyönyörök, ízek, sikerek,
szépecskék, mosolyok, szerelmek a színek,
jó lesz ez. Ha így is festek,
Vörössel, egy, egy részletet.
- 2oo6. 2. 26.



Egy héten háromszor…
---------------------------
Egy héten háromszor dugni megyek,
vagy szórakozni, és beszélni veled,
vagy tv-t nézek, magamhoz nyúlok,
és magamban beszélek.
Legalább háromszor szebbre, jobbra
gondolok, csodavárón álmodok és
ezért, vagy erről, hiányról, sikerről
verset írok, lyukasztok, igazolok,
háromszor önelégülő, önvesztő,
öntörvényű, önkövető vagyok.
3 x egy héten tervezek, döntök,
változtatok, hiszek, elindulok,
más jövőnek, élhetőbb jelennek
esélyt adok, és gúnyosan mosolygok,
mert megint a múlt hatott.
Egy héten háromszor a halálra gondolok,
az értelmetlenségre, a lekésésre, aztán
köszönök és köszönöm az ismétlésnek,
hogy még megvagyok, megújulhatok,
és rájuk fogom, vagy megmagyarázom,
ha mégsem fogok.
Minimum háromszor megbánok, ígérek,
megváltozok, kitérek, kérek, megadok,
kezdek és félve félbe a jövő hétre hagyom,
mert kell, hogy legalább háromszor…!
És minden héten rosszul számolok.
- 2oo6. 3. 3.



Virágnak, a virágokért.
----------------------------
Hajrá március, fényfoltos, szép cicus,
reszketés, latyak, sötét, a sarkokba fuss!
Nap, nap-mint-nap, a kikelet szabad,
friss szél a virágokért,
tavaszmesék a folytatásért,
az alkonymúlt ott szalad.
Változunk, nevetünk, szere-izét érzünk,
ébresztő jövő, jövünk!
Húúú, most meg hó hull, a világ lekonyul,
visszafél a cél, a vén tél még él,
Apu majd begyújt és tovább mesél.
- 2oo6. 3. 5.


Válasz helyett…
-------------------
A szépség, tűz, vagy szikra?
Szokás, érzés, ész, vagy a szem titka?
A minőség a mennyiség fia, vagy apja?
Alkotás, vagy boldogulás a cél ma?
Mért ez a séma, téma? És ha…?
Mind és egyik, sem. Igen és nem,
tőlem és nélkülem. Ilyen.
Ahogy a macska fut a havon,
úgy győz meg e köznap, ha hagyom,
feltölt a nap, rossz éjem térni hagy,
s örülök neked, mindegy milyen vagy
velem, csak benned legyen és jó nekem.
A nap, tart, amíg tart, majd élem emlékben,
ez majd marad, ha így hagy mi itt hagy,
akad ék a maradékokban,
ahogy szavaimban szavad.
Építő vagyok, vagy tervező, gyűjtő, vagy költő,
a szavakkal meddig szabad,
tükrözni a létet, trükközni az élhetetlenséget,
modellezni a mindenséget és melyik szakad,
ha mégsem tud túlélni a lélek?
Élet, vagy másolat, ihlet, vagy akarat?
Amelyik a kérdésekre kérdez -
De nem érdekes, miért pont épp ez,
ami lényeges volt, már tovább is haladt.
Csak azért, ne verd versé e emléket,
hogy válasz helyett azt add.
Próbálkozásként, a feledésnek.
- 2oo6. 3. 11.



2oo6. 3. 15. Jó ez így?
--------------------------
Se forradalom, se szabadság, se harc,
csak az intézménye, rendezése, átfestése.
Jobb ez így. Sok fényes arc, ahogy a világítás éri,
zene, szónoklat, tánc, s a hatalom igé(r)i.
A fele kivezénylett, csak a nevük lett más…
Már nem az enyém, de ünnep és tavaszfény,
élő emlék és benne ti mind, jólviselt ünneplős remény.
Bárcsak még tehetném, érezném, hihetném,
és vesszen el megint, magunkért, másként,
önmaga(m) szerint.
- 2oo6. 3. 16.



Tavaszriadó!
-----------------
Jön a jó, ahogy megy a hó!
Ja. Ha…
Csali hiba készakarva,
nem fogható a tavaszra,
csak-csak vágyat érez és
átképez már a mindenható.
Persze, ez is inkább a magomra,
mint téllel telt magamra mond-ható,
de feltámadás lesz, az új csodája,
tavaszriadó!
- 2oo6. 3. 22.



Március és…
-----------------
Szép és nekem még hideg.
Ilyesmi nőt élveztem a télben,
ejtettem, de fázom e kergetőzésben.
Késő jelenéből még ébredek, de többet
nem reszketnék, előre és előle se vágyakoznék,
ha szerencsésebb leszek a járó időben, s a jutó nőben,
a jóval megalkudnék. Nem a futó múltban, a javuló jövőben,
és az ész, s a kék fényesebb, melegebb, az együttlét elegebb,
a szükségletnél. Lehetne, persze, lesz mit félreértened.
Azért mert most vagy, nem mind a szereped.
Nem úgy látod, bennem, te sem találod, ami(m) volt,
hidegebb, s attól, hogy több, még kevesebb…
Lehet, de nem a te szeretetéhed, érző tévedésed,
múló életrészed, őket nem te szeretted, nem a teled.
Te csupa vöröslő zöld vagy, zöldítsz, ha az ősz hagy,
Vöröshöz illik illened, de magadban, nem csak, magadra
veszed, veszed? Reményt sem veszek, érezd, hogy értem,
az álmok velünk élnek, időkről az időtől kérdezz,
a szeretet engedékenyebb.
Nem túl otthonos e sincs, se volt luxus, télfényű március…
Hagyd az őszt a francba, a tavasz legyek neked!
- 2oo6. 3. 28.


Tatai utóérzetek.
------------------
Érzem a tó illatát, a melegedő földét, a menza-kaja szagát, a"kettes" nápolyiét,
a fapados vonatét, és szotyolás moziét, a tele magtárét, az összebújt állatokét,
rosszkedvű őszökét, a reggeli koleszét, az idegen idegességét, a beleszokásét,
a távolság fájdalmát, a bezártságét, a rendszer rendjét, a bűntelen büntetését,
e nevelés kinevetését, a kényszerű összetartásét, az összezárt összetartozásét,
ébredő ösztöneimét, egy vers-se örömét, az esés könnyét, futó szabadságét,
a sietségét, gőzölgő lovakét, a mély vízét, a templom tornyáét, téli kályhákét,
ócska csajok olcsó pacsuliját, az elsietett vétkekét, a büszke kiábrándulásét,
a poros nyárfákét, az alkonyi szélét a "Fényes" felől, a délutáni cukrászdáét,
a vár őszült árnyékát, izgatott lánytest izzadtságát, s a magamét külön,
suli-bulikét, hamis Shadows-okra, belépéstől, táncközbeni kéjvonaglásét,
égő kortyokét, boldog mámorét, dugi tapik "na, milyen színű haja volt?"-ját,
a gazdasági beosztásokét, a hajnali kisvárosét, szünidei kötelezők savanyú
fáradtságáét, a szökdöső ábrándokét, az újrakezdett, visszatapsolt indulásokét,
a hitét magamban, s a helyhez kötött csalódásét, a világvágyét, álomakarásét,
az ifjúságét -
Emlékétől nehéz lélegzetem, az időtől cukkolt boldogtalanságot, nosztalgiás,
édességét, ismételhetetlenségét, (ez azért megnyugtat,) egyszerű emberségét.
Kellett ez nekem? És újra, kéne? Aggódom a múlt tűnő gyorsaságáért.
Nincs mibe vetni. Az érett aratásért.
- 2oo6. 3. 31.


Újra hasznosítás.
----------------------

Talán velem van baj, ki nem állom, ha egy álom belém hal,
bár bánom én, hogy egy hal mégsem hall,
azért nem lennék halhatatlan, mert vízbe kiabálom,
kétéltűként élem a világom, verset rakok a hínáron,
ébren sodródom áradó holtágon, tűnődve a késő zöldáron,
örökzöldbe, örökkörbe öregedve, tavaszvágyón mindenáron.
Ha végre virágzik a világ, én hímporát félem és zavar a rám hulló volt virág,
rügyecskéit éretlennek vélem, ezért a létért szépnek, de túlzónak e feláldozást,
a régi barátságban az unalmat érzem, a majdnem jóban a rosszulót nézem,
kutatom a hibát, s a ráncokat a nőkben, az érkezést az elmenőben,
jobban zavar a kell, mint a nincs tovább.
Most is, ülök e széplétben, mint egy karcsú székben,
szemeim szivárványán bekacsintó napcsíkban, felengedő áprilisban,
az elengedő megszokottban, az elém változóban és agyalok, keveslek,
duzzogok magamban. Akár a nőkben, hallod öreg, válogass az ügyetlen ügyekben,
oktalan okokban, csak színes szavakat fűzz friss, fűszagú csokrokba,
könnyülj e tűnő, gondűző, tavaszba, megmásul, elgyávul a baj a jobban,
s ha marad is, a kitavaszodottban.
Egy ötvenes, látass bár negyvenet, bízzon a pillanatokban, e sok kevés, sokk neked,
de az igaziak időtlenek, tudod, nem köteles, de az idő is nő, még kegyes,
ezért tán érdemes, amit kapsz, jól töltened,
használd, élvezd és ereszd…
- 2oo6. 4. 7.



Megint egy április tizenegy…
----------------------------------
Megint egy április tizenegyedike,
és eső hull a régi könnyre.
Ünnep, együttlét helyett,
nevetek kerül egy újabb könyvbe,
csak időjelző nélkületek, emlék
és következmény, összenőttetek.
Szeretetből csokrot írok neked,
abból, amit tanítottál, s ahogy
nekem lehet, tisztelgek, köszöntök,
megemlékezek, s most, hogy Apuval
megosztod a helyet, - hagyd meg e hitet -
múltunkért, hármunkért, s jutó jussomért
szebbet reménykedek.
A valóságokra ráfér a tavasz,
hiánytól nincstelenek, szokástól fénytelenek,
szülők és költészet híján az év virágzó napján,
kedvetlen merengek, és verset ejtek.
Már mindent megkaptam tőletek, újra, csak
újat kérek, mert a vágyban kifosztottak az évek,
a művek már nem művelnek, ennyit érek,
a szabadesések nem jó esélyek,
s a műve(le)tlenek rossz társak lennének.
Amit tudok a tiétek is, idővel megkedvelitek,
életvers, műtárgy és szeretet-szintézis,
a szóköz fényezése, a szív meglepetése,
magány-mag, gyereksírás és vicc is,
megőrzöm, átadom, örök kölcsön.
Csak tőletek kaptam többet, lélekzetet,
géntérképet, lehetőséget, s ami voltam, veletek.
Megint egy április tizenegy, az eső és ez esett,
emlékező öröm és köszönöm, magamban, némán,
Anyám szüli, s a költészet napján,
idegen tavaszban, jaj de árván!
- 2oo6. 4. 11.



Hátha….
----------
Beetető ismerkedő, első találka a tavasszal,
bágyadtabb, mint én a fénye, dért köp a kérésre,
érdektelen, csípőssége még magamban marasztal.
Szépsége szemet viszkettet, öröme tüsszögtet,
széllel bélel, gúnyol az esővel, lehűt, s leforráz,
- hé deres, hátrébb az ágyakkal, bimbó-nyitó vágyaddal,
csábító, ámító, költött hazugsággal, jéghideg lábaddal -
fénye nem fürdet meg, vén-tél szagomat röhögi a nappal.
Akkor is kívánom, vágyom, várom, csodálom,
legszebb álmom e hajnali bálon, éltető szivárvány,
a múltba fáradt, elvágyó világon, örök választásom.
Rügypattan a gyönyör, mélyül a kék kéje, s ha Ő mégse,
a tavalyi él e? Talán majd a húga, csalfa áprilisa,
hagyja, hogy megbánjon.
Lét-nyüzsgés, zsongás, újulás, kikelet,
engem se felejtsetek, mindenem megeredt,
nem kell az egésze, tietek a vége,
tavaszi szívetek e tolvajt meg se értse,
futó kaland, futóbolondnak,
s egy nőszirom, emlékbe.
- 2oo6. 4. 12.



Húsvéti illetlenségek.
--------------------------
Családi ünnep, családi magánnyal,
elindulás, visszatérés, hitetés az úttal,
megfeszülés, kényszerítő az Úrral,
bűnbánat, daccal,
hús-vétke, hússal,
halál, tavasszal?
- 2oo6. 4. 16.



Áprilisi simogatás.
-----------------------
Érzem a fű növését,
a nap szusszanó ferdülését,
szűkebbre zöldül a világ.
Megfeszülnek a feltámadt fák,
színszikrák vitorláznak,
a madarak fényben áznak.
Hívó illatok izgatnak,
bizsergetnek villó barkák,
alvadt kedvem kivilágítják.
Oldódik a télvég a kékben,
gond-olat az örömkéjben,
a tél bűnét feloldozzák,
érő vigasz a valóság.
De, hogy az életemhez
jobban illjen ez az éljen,
halványul a virág vágya,
elül a lég zsongása,
piheg a szertelen,
pihen a tüzelő ivarzás,
árnyék nő a levélen,
tavaszcsepp rajta a nevem,
min, e áprilisi simogatást
átküldted nekem.
- 2oo6. 4. 18.



A változás díszei.
----------------------
Felöltözött a természet.
Friss-színes, fénylő jelenét,
tél-túlélését, tavasz szerelmét
kitárja a napnak.
Tüzei megborzongatnak,
szikráznak, felráznak, jól esnek.
Ujjongó újulások, fény nevetések,
minket is széppé szeretnek,
csábítva vezetnek, ifjítanak,
mámorukkal feltöltenek,
időt lopnak a boldogságnak.
Szirmok, levélkék, csőrök, szárnyak,
élet-igenek, kifejezett vágyak,
trillák, pihék, puha kedvességek,
díszei a változásnak.
- 2oo6. 4. 21.



Hja, a szabadság…
----------------------
Hja, a szabadság!
Már nem sokat jelent, e jelenben,
múlhat a múltban, talán(y) a jövőben,
nem tör át a körülményeken.
Mint egy szép szerető,
vagy az első… Annyi,
de, megvolt nekem?
- 2oo6. 4. 24.



Hja, az ifjúság…
-------------------
Korai vágy, hit, sugárzás,
mai ábrándom,
mámor, erő, álom,
néha ki nem állom,
nem kell még egyszer,
csak, ne múljon ezerszer,
bár múlattam, untam,
fáj, ha nem találom.
Esztelen imádság,
köptető kívánság,
maradék magánom.
Mi az igazság?
Hogy már sohase!
Ez a bátorság vigasza,
minden és ennyi se,
a lét szebb szintézise,
idő színezte élmény,
emlék ikonoztáz,
s a mád, mégis (v)issza!
Hja, az ifjúság…
Növekvő távolság,
első kis halálom.
- 2oo6. 4. 25.



Hja, a szerelem…
--------------------
Hja , a szerelem…
Add meg nekem,
szeressem, elhiggyem,
felismerjem, éljem,
s majd másnak elmesélem.
- 2oo6. 4. 25.



Hja, az igazság…
--------------------
Mint a szerelem, csak szikra,
ellentét, vagy nem is volt soha,
mézesmadzag az úttalanoknak,
önkeresőknek, hiányérzőknek,
(ki)használhatatlan csoda.
Már a fogalma is "alma",
i-telen igazság, örök vágy,
a lélek egy lényegülése,
az elnyomás narkotikuma.
- 2oo6. 4. 26.



Hja, a házasság…
---------------------
Nem tudom, de érzem,
érdem, hogy csak vélem?
De értem, hogy én mért nem.
- 2oo6. 4 27.



Ifjúság mindhalálig!
-----------------------
Az esők közti szürkeség olyan, mint a beköszönő öregség,
kedvet ront, ránk ijeszt, de múlik,
néha az idő is alszik, tavaszkodni enged,
de belénk bújik, jövőt hódit, - rossz kurvák a percek -
Ellenpont, szép ikrével ámít, ritka titka, mintha, s mindig a másik,
kicsit felejthető, győzhető még, de egyszer belerogy az ember.
Hát elő a tűzzel, ízekkel, szerelemmel, bölcsességgel, kéjjel, hittel,
szeretkezzünk bennünk a mindenséggel!
Végülis a végeredmény számít, mindegy a hétközszer mit állít,
ifjúság mindhalálig!
- 2oo6. 4. 28.


Menetközben.
------------------
Jó lenni, ha lehet menni,
az untból az újba,
a múlóból a múltba,
a térrel időt nyerni,
s az ért jövőből vissza.
Elindulni, az utat merni,
menetközben élni,
mindegy, csak mozgásban,
a rám jutó világban,
és újra megérkezni.
- 2oo6. 5. 8.



Kor-tánc.
-------------
Szép - új, ma egyaránt, hiány.
Na öreg, ezt forgasd át!
Partnerfüggő, plusz szív-ritmus hibák,
más zene, csökött körülmények, de mért ne,
messze még az össztánc, a vége úgyis kifulladás.
De közte, érte(d), mindig megérte,
vége nincs, ez körbe kor-tánc,
csak a végén, néhány szám már,
közös hallgatás.
- 2oo6. 5. 11.


Ahogy érzed…
-------------------
Gyakran a lehet, jobb lesz a van-nál,
a múlt meg megrosszul, legalábbis annál…
A trend eltorzul és felhígul a rend,
az érték, s a szép szétszéled, magadba mentsd,
a közös más értékrend, kívül nem használ, de
a magány meghitt lesz és érzékenyebb a csend.
Úgyhogy várj még a lezárással, a felhagyással,
hidd, bármi történhet, nem csupán ezekkel ezek,
tudod, a színtelenségről nemcsak a fény tehet,
a vég előtt, a véglet jöhet-mehet, de középen
átvészelheted, bár nem magadnál, ha elviseled.
A jó, s a baj, hogy véglegesen végletes vagy,
érzed és leszarod a közepeseket, szégyen,
együtt, mért nem, mert veled mégsem?
Majd. Szoros sors, a szagotok egy.
Élj a vágyaiddal, de számolj számaikkal,
és lényeged megmentheted, s tán a különleget,
állj fejre, ha kérik a lábfejed. Igaz, csak kissé
lábszagú tanmenet. Attól még rossz helyen vagy,
mert magadban helyre teszed, nem a te helyed,
míg százszor meg nem untad, s újra nem szereted,
nem a te életed éled, míg szürkék a tükörképek,
átvertek a körülmények, benned. Ha előkerülnek
az elveszettek, félnek, mint fénytől a fényképek,
idegenek, belőled, s a szerettek félre mentek,
az ismételhetetlent elengedted. Ha észrevetted.
Egyedül az egyedüli, az elkésők máskor élnek,
de jövőt nevelhetsz, úgy van, ahogy érzed,
magadból tedd, a többiek csak tettre tettek.
- 2oo6. 5. 16.



Pillanat, vagy a választás átverése.
----------------------------------------
Pára áll a hegyen.
Meg se lebben, nő, tejfehéren,
szemben a lelkem érző, meztelen,
az esők közti reggel rezzenéstelen.
Mereven lesem, mit üzen testemnek
sejtelmes kedvesem, ma mért kedves
nekem, vágyam nyer, vagy a szemem,
sorsom, soraim közt, vizes leveleken.
Érzem tévedésem,
szép elégülésem, félig készen,
öle nem ölelhet, csak befogadhat,
ha, hat - a pillanat, képbe ragadt.
A hegy hegye és tiszta versem kéne,
nem a természet természete,
vak közömbössége, tűnő perce-sem,
avagy mégse?
Élj és múlj vele, így, vagy vége.
A választás átverése.
- 2oo6. 5. 18.




Görbe az egyenesbe.
-------------------------
Félek a fél dolgoktól, s hogy félelmem felületessé tesz,
az erőszakoltság erőszakossá, mássá, a "-" eredmény
kiégetté, felelőtlenné, így az írt, sírt-á, a kiérdemelt boldogság
nehézkes menetté, sívó hiánnyá lesz,
a sikerülés sikere, belső, telt öröme sérvvé, függőséggé,
és izzadt kötelezettséggé a vers, pedig nekem helyette,
nincs és nem is lehetne semmi és senki se, csak együtt vele.
Szarok e szar jelenre, jobb lenne, ha máskor jót előlegezne,
vagy jól jelezne a megérzéseimre. S ne jövőt követelne.
Mert mi ez? Botlás, próba, ismétlés, vagy blokkolás,
kényszerszünet, feltöltődés, a változókor réme,
a fél-idő félelme, a holtpont felismerése, a lefelé része?
Akasztófahumor segítene, a romlás kinevetése, vállvonás
az egészre, a máshogy jó elismerése, (ez is már a része?)
vagy csak ma, magamba pofára esve, megijedve,
megértsem, van, hogy nem jön be, csak csók a seggemre.
Ma, már nem hagyok, nem adok, pláne nem eladok, de vesztek,
időt, költeményt, lehetőséget, de kis jövőt mentek, meg mismásolok,
kibeszélek, így lettek kurvává a szentek, vagy az a vírusa a nincs-nek?
Most csak felmérek, jelentek, okait egy mű-születésnek, ami nagyon kéne,
mert olyanok is kellenek, hogy továbbéljek, ezek jelzetlen jelenek,
fölöslegek, tévedések, de megestek. Görbék az egyenesbe.
- 2oo6. 5. 23.



Miért neked mondom el…
---------------------------------------

Soknak lenni nehézkes, kevés a "kes" benne, amitől a többi könnyebb lenne,
eleje, vége, s e röpte közte. Nehéz. Én szálltam könnyen véve, de az évek nehézsége,
a pillangó végzete. Változzam, tisztuljak, korfüggő metamorfózisomban? Mennyi az esély
a fejlődésre? Vagy, csak a megőrzésre, önhitetésre, megtartásra, használásra, felejtésre?
Mért ne? Amit tavaszfény fürdetne le, azt a nyár megégetné, ősz kiszínezné, tél felszínezné,
mindig kevesebbé. Tán, járó időmmel jobban elviselném, megismerném, átnevelném, vagy se,
mássá tehetne, átrendezhetne, gondolj a gyerekekre, a szolga-szeretetre, meg az örömére,
mint alapvetésre. Remélek tőle. Magunkat féltve.
Egyszer már mindent elértem ebben az életben, amit akartam, tehettem, lehetőségekbe egyszerűsítve,
felélve, meguntuk, elmúltak, el kellett engednem, bár ettől szerettem meg őket,
a megtetteket, nőket, s a születőket. Lehet e ismételnem? Persze, be vagyok etetve,
ami többször történt, mért ne ismétlődne, talán, ezért élek. Meg a behelyettesítésnek.
Génjeim, emlék-műveim hogyan illeszkednének? Hű lesz e a lélek? Az én-hez?
Jaj, butám, ennyi nő után, ilyen kérdések…?
- 2oo6. 5. 29.



Szertelen?
-------------
Ötven őszömön, költött, s élt örömön,
reményen, esésen, élvezett elvéten,
jón-rosszon túl, ez időm jól, rosszul élem.
Vagy csak élni vélem? Félig, a túlfélen?
Élemedett életrészem érzem,
lényegem, s a többit miért nem?
Mert a lényegest most is teszem,
s a jó-élet szükséglet, nem érdem,
mért áltat, várat, a választ nem értem,
a választást az igen.
A változás lehetőség, hála és esély az elmúltért,
de nekem csak idős jövőm lesz, üresedő, régi perc,
harc a meg nem élt túlélésért, s a megélésért,
ezért, kínos röhej ez, bár, a humor majd fedez.
A gyönyör, könyör-adó a felejtésért,
a boldogság röpke állság, mosollyal kezelem,
a "még" ritka titka lenne a szerelem,
ünneplős másvágy, hiszem, mert szeretem,
ha értékét, s a másik félt el és felismerem,
persze azt is ha nem, s mámorködös álom
játszik az érzékeken, megértő kedvesen.
De, élvetlen, esős reggel a jelenem,
s rabja a kedvem, e előzetesben,
nem hagynám el mégsem,
ez a semmisem a mindenem,
s a semmi szép, színesen.
Végzetem, hogy színezem, jegyzem,
s elhiszem, jobb velem, s tán, nekem,
ettől lennék szertelen?
Ha jobban ember, s költő,
hagy legyen.
- 2oo6. 5. 3o.



Krisztiny-nek
-----------------
Hiába kéne a szeretetnek
nyelvemmel is megfelelnem,
széppel a szépségnek, reménnyel az esélynek,
elégedettséggel az épp elégnek,
rossz idő van, rossz időmben, és betegeskedem.
Talán így nem kéne, előbb meg kéne…
De az a bölcs, nem a költő,
ki győz a körülményeken.
Persze oda - vissza, ez se külön tiszta,
a van, is a témám, az életem. De a lehetne, nem!
Mindig irigyeltem, ki boldog a versekben,
ha szerencsém lesz, én utána teszem.
- 2oo6. 6. 1.



Rejtőszínek.
---------------
A szivárvánnyal az eső vigasztalja a napot, mégis megtöri egy részét. Élményét, fényét, melegét,
rejtélyszíneivel elcsalja a tekintetünket, örömszikrát viszonyít a rossz idő(k)ért, égi jutalomjáték
nekünk, szép meglepetés. Akkor a legjobban, amikor színtörik, vagy a szemünkből vész.
Júniusi reszketőben, a szivárvány hetében, a régi, érzéki egyszeregy: szépség, melegség helyett.
Jó, de ha minden változó és a búcsúja érdekesebb, akkor kitől, mit lehet? Várni. Ezt színezd.
Az érzés elsőnek érzék és nem ész dolga, szellemi mimikri, az érzetek, felismerés elleni rejtőszínek.
Kellenek e öngyógyító kellemesek, szépítő színezékek, több, ha éled, mintha kérdezed.
Csak rész, négy évszakos változat vagy, mediterrán fény a mérsékeltben, hasonlóság és változásvágy,
megosztott paradoxon, másokban magadat értékeled, s egy mosoly szivárványában az okát keresed,
ne okoskodd el! Az érzékelt, - élt, vagy átértékelt - ellenedre is a tied, élvezd és szeresd!
A legjobb percet is csak egyszer lehet… Ha eszed van, magadévá teszed. Legyen áldott tőled!
Mert te maradsz, az emlékével. Időfüggőn a felejtéssel és néha a vélt ismétléssel, s ha jók a színek,
szeretett-melegek, játszhatsz a felismeréssel. Csak így győzheted, hogy mindegyikkel vesztesz,
és szenvedéllyel sokszorozd meg! A többi csak kacsintás és rejtőszínek. Az életnek elhiheted,
mindig egy esős-nap késő napja megy le a legszebben.
- 2oo6. 6. 1o.



A vers valódisága.
----------------------
Tavasz bujasága,
nyár burjánzása,
ősz szintézise,
tél tisztasága adja.
Kitárt érzék kapja,
ész feldolgozza,
tehetség alkotja,
éves általánosságból,
perces valóságba,
siker pillanatra,
s az időre hagyja,
szerencsére bízza,
sorsodat sorsára,
léted lényébe zárja,
a jelent megformázza,
jövőd kitalálja,
- világod virága -
majd eladja,
hogy visszaadja,
a vers valódisága.
- 2oo6. 6. 12.


Éledező.
-------------
Igazi nyári nap,
félre, égő feladat,
a szerető szépség
más energiát ad.
Ezt se folytatom,
hatni hagyom,
ma a remény is merénylő,
a vers is provokátor,
a tegnap ellebegő,
a jelen szemlélődő,
a holnap vigaszágon.
Ellazul a kimerülő,
fénnyel telt felhő az agy,
e mindenért semmit se tégy,
elég, hogy meggondoltad.
A meleg reggel ritka élmény,
s az éjjel az ellenponti jéggel,
elhajolt az éghajlat, melegszünk,
kedvet ereszt bennünk a fagy,
dúdolunk a háttér csönddel,
mindenkép a barátom vagy.
A természet rám nevet,
a sors mintha kisimulna,
így hagy, ha rajtam múlna,
az élegető és a költő,
szökő szabadságon marad.
Az idő lusta, hozzám bújna,
kivárom, hogy elaludna
és a jövő dupla nulla.
- 2oo6. 6. 14.


Beleélés a nyárba.
----------------------
Frissen fürdött fény a nap színén,
a puha hajnalt, hars jókedve váltja,
érzem, de kedves még a tegnap ágya,
ölemnél űrt hagyott a változás vágya.
Félig nyitott szemembe filmet vetít az
álom bársony árnya, titkos függönyét
könnyedén széttárja, itt is én, ott is én,
pár perc kell, hogy az ész összefókuszálja.
Szép napunk lesz, biztos úgy találja, bár a
kapujában ürült mámor, s egy remény hullája.
Vagy az álruhája.
Nyíló érzékeim közt a nyáréj kéje,
attól lúdbőrözök hogyan lett vége,
és a tévedés tüskéje - valaki elérte -
ér e értelmetlensége és a vége, vég e?
Az ábránd vadonát és a dús ölű donnát,
a valóság ekéje várja, remélem nem igaz,
hogy utónk is kiszántsa és az öröm bánja.
Jöjjön a bizonytalanság nehéz tisztulása,
a folytatást hagyja, vagy lezárja, ez a dolga,
az emlék majd, még jobban utálja.
Akárhogyis, körülöttem a lét csúcs-csodája,
továbbégni, mégis továbblépni, beleélni a nyárba!
Megint egy remény, s a szenvedély nógatása,
esélyigérőn, az öszé élt június igéző reggelén,
az ébredés kétlaki zavartsága, és lustaságom várja,
mély belég, a meleg elég? Kéne még a…
Az elégedés elégiája.
- 2oo6. 6. 21.



A tengerhez.
-------------
Megyek. Teszek és reménykedek,
csalafintán is megérdemelek,
pár nap, jobb végletet, szép élményt,
égő fényt idő-ölt énemből, élvezetet,
érzék feltámadást, széljárt szeretetet;
a túlélő múltból, vágyból, akarásból,
szükségből, hiányból és javulásból.
Emlékek, illatok, ízek, színek,
hullámok, kikötők, jó-érzetek,
ha kiérek a takarásból, útba segítsetek!
- 2oo6. 6. 27.



Már én is?
-------------
Már én is hajlandó, hajlamos vagyok
hal(l)ott rosszat, gonoszkás fordításokat
tovább, ahelyett hogy odább, lökni,
elhinni, közölni, nem mérlegelni,
kínozó boldogan benne lenni, jóérzéssel,
másként, máshogy, nem jót tenni.
Ha nem figyelek, nem rendezek,
üresedve ilyen leszek, megszeretek
szerepelni, költés helyett, költő lenni.
Az a baj, hogy őszintén is lehet,
nem az élet modellezi a költészetet.
Tehát, előbb az életet…!
De, ha éled, minden élet,
s ha költ, a költőn át költészet,
hát jól tedd, nem kért, nem fizetett,
semmirekellő kötelességedet!
- 2oo6. 7. 3.



Azért a szemétbe mégsem…
----------------------------
Már régen nem dobtam végleg el, nem gyűrtem
izzadó kezembe, vesztett, kis csalódott csodáim
zörgő, fehér megtestesülését, kajla életjeleimmel,
végzett sikertelenségbe, esélyszemétbe, felejtésre.
Nem szívesen bánok így a színváltó percekkel,
szeretetemmel, versekkel, inkább újraélem-írom,
átvéve, rendbe téve, néha sikerülhet,
egy hangulat tovább élhet, szerencsére.
De ez nem. Ahogy, ha nem vetem, őszintén én sem,
mert elvétettem e ígéretes részem az elevekben,
és el kéne égetnem, hogy tűzénél kivilágoljon
a sötét énem és füstjét mellre szívva kiköhögjem
felgyülemlett lelki nehézségem, akadt szívverésem
és költőhöz illőbb esetlegbe rejtsem.
Így lehetne siker, valamely, jóváírt létszeletben
és igazat igazolhatnék a végső szerkesztésben.
Mindegy és ezzel sem, de, azért a szemétbe mégsem.
- 2oo6. 7. 12.



Szeretlek Jack Kerouac.
----------------------------
Az "Úton" az a lényeg,
hogy a sémát széjjeltépted
és újralépted mások útját.
- 2oo6. 7. 15.



Régi fényem.
----------------
Erő, fény, jókedély,
ünnep, ha még…
Pedig ilyen voltam
a hajnal másik végén,
s az esthajnal kezdetén.
Hát ünnepeljük, jobb,
mintha felejtjük, temetjük,
egyikkel a másik részét,
maradékkal, a következményét,
idővesztővel az új nap győzelmét,
én élvezem minden percét,
fényem emlékével, a fény ígéretét.
- 2oo6. 7. 21.



Ez is jó lesz…?
-----------------
Elvirágzott virágot szedtem egy szép szokásra,
nem szerető szeretőm születés napjára, a 4o.-re,
a megunt, rosszérzettel viselős 1o. évnek belőle,
hétközszernek, halk örömnek, felejtett csodának
belőlem, az elviselt társnak, burjánzó hibának, de
a gyermekem Anyjának.
Mindaz múlik, elmegy, de ez az egy nem,
jobb, ha magamat és virágaimat összeszedem,
mert valamilyen szeretet nélkül,
csak szárad az életem, s majd kidobnak, ahogy
én, e jelentéktelen, már jelentéstelen,
rózsával teszem.
- 2oo6. 7. 27.



Csak egetverés…
--------------------
Ez nem boldogság, csak megpihenés,
ez nem egyensúly, csak kimeredés,
ez nem előrejutás, csak menekülés,
ez nem siker, csak egybeesés,
ez nem győzelem, csak megtérülés,
ez nem extázis, csak elégülés,
ez nem szerelem, csak szeretkezés,
ez nem béke, csak felkészülés,
ez nem család, csak érdekegyezés,
ez nem javulás, csak kiegyezés,
ez nem kivárás, csak elsietés,
ez nem esély, csak reménykedés,
ez nem megoldás, csak kikerülés,
ez nem keresés, csak vesztés,
ez nem élet már, csak elévülés,
ez nem csak vers, veszekedés,
s ha így sincs, csak egetverés.
- 2oo6. 7. 31.



A pozitív kicsengésért…
----------------------------
Most már úgy vagyok,
hogy aggódok, mit írok,
nem hogy, hogy, vagy milyet,
hanem miről, minő kicsengéssel.
Félek, öregedő dekadens leszek,
giliszta nihilista, negatív elem,
vagy ami még rosszabb, kifestem,
kozmetikázom, fönt lévő alfelem,
átverem a jelenem, én a reménytelen,
reménycsípett verseimmel,
- a haldokló tesz így a végkifejlettel -
No, de én?
Javítom mámorral, purgálom humorral,
díszítem szépséggel, satírozom szerelemmel,
de csalni nem lehet a verssel,
hát szélhámolok érte(m) az életemmel!
- 2oo6. 8. 1.



Még - már.
--------------
Még égnek az élvek, csak fájnak a vágyak,
ami nem valósul meg, már alázó ajánlat.
Még nem nevetnek, de nem is irigyelnek,
már eltemettem Anyámat, s Apámat,
fejemre nő a lányom, semmik a sarkukra állnak.
Még nem tettem meg azt sem és ezt se igazán,
s már felejtés ködlik utamon, nyomaim után,
ígérik, igéim megőrzik, s tévesztik holnapután.
Vernek a versek, többletet, s hiányt kiabálnak,
csak elvettek az elvek, keretek, esély-esések,
mindent ingyen adok másnak, úgyse hagynának.
Már öl az idő, húz a eljövő, s a túlélő-vers késő,
az emlékek élve temetnek, ilyen haladékot nyerhet,
kit elhagytak kéjek és szerelmek, dicső tévedések.
Kiélt perc a következő, tavalyi felszáradt eső,
foszlott tervek a tettek, az elmúlással megesettek,
kavarják a szűkülőt a szárnyak, eget engedve a
tömött libának, éhes érzetek beállnak írásnak,
élelmes közöst képeznek, így tán rájuk találnak,
nincs, mit meg ne adnának, a siker tolvajának.
A múlt, elhagyott szülő, a jövő már-még költhető,
a jelennel terhelt terhek túlsúlyommá lettek,
néha úgy érzem, már régen elfelejtett...
Az élet nem dől be egy versnek.
- 2oo6. 8. 2 .



Búcsúzó, balatoni pillanatfelvétel.
-----------------------------------------
A lemerülő égen, remegő fecske cikk-cakk,
a ferde napsugár ív nyoma, tiszta fényudvart hagy,
tétova távozása szemeimbe régi-nyár okkert rak,
tea illatba süllyed a szemlélődő, a csoda mindig fényt kap,
az ég, ég, pillanat rúzsozza a vulkáni kúpokat,
szembe úszik a szemesi alkonyat.
- 2oo6. 8. 9.


Seftelés.
-------------
Felélek, hogy megéljek,
amit lehet, elkótyavetyélek,
és még én remélek, hogy minél értékesebbet,
veszthessek, hogy adhassak, költhessek…
A lényegen túl így teszek mindennel,
nálam csak átutazók a dolgok, érintőlegesek,
örömek, gondolatok, versek, szerelmek,
és izgulok, hogy mindig többen, többet
begyűjthessenek tőlem és belőlem,
értékeim ne vesszenek az általános leértékelésben,
a lényegek ne mérethessenek le pénzben!
Elvben és versben, ebben is gyerek maradtam,
s ha valamit mégis eladtam, kiadtam, átváltottam,
majd stílusosan lenézem, s kikacagom magam,
mert érzem-értem azt is, amitől elrugaszkodtam,
és mostanában elnézően, túl sokat kacagtam…
Az élet egyoldalú üzlet, néhány tétel elment,
egy kicsit felfénylett, hogy pár percem elégett,
és magamnál maradtam. Igen, ebben, abban.
- 2oo6, 8. 12.



Az elmaradt haszonért…
----------------------------
A remény ideje jön, a terveké.
A nyári tettek, lettek elsisteregtek,
terméseik, következményeik érnek,
szemlélődő pihenések, ősz-örömök jönnek.
Érts meg, jobb a nyáraranyból köszönni az ősznek,
barátjaként a változásnak, mint része maradni az elmúlásnak.
A talányból talán lesz, javulás akár, az eléltből tisztítótűz,
- szépek a fénybe hulló percek – hamvaikban az öröklét serceg,
könnyen félreérted, de fegyelmező jövőfüst könnyeztet,
szánkban figyelmeztető íz, érzékeinknek int az odakint, a télítélet.
Ezekből vagy és ettől leszel ez megint, míg a még, meg nem int,
örök reménymerénylő, őszvesztő évelő, jövő tettető,
visszatérő tettes, képzeletben nyertes, körbe menekülő,
e kénytelen életben, kiengedett fékkel, őszi szelek szerint.
Ma még a nyár ég, s nem elég, hogy elég, a tüze legyen tiéd,
tudd, majd mi vár, de most a mát éld, merd, vedd, mint az idő,
s a végén szépen kérd, ezért lettél költő, vissza,
- mint a tavasz, ami sose hagyja abba -
az elmaradt haszonért, a ráfordítást!
- 2oo6. 8. 17.

Közelítő csend.
-------------------
Túlért, vagy félreértett ideje koraőszén,
a tavasz sóhajáért, a tél csendjétől fél,
ki, ma hideg csendbe csendül, rendje ellen zendül,
s a lét évszakos koncertjein magával zenél.
Kísértőn élvezné, ajkaitok közt hegedülné mi a kéjé,
a nyár mámorát lekísérné, élné, menne, zengne még,
de a bús, búcsúzó nótáktól, rosszkedve, elege lett,
öröme csömöre, kóros kora kél, már a neve se ér,
s a nyári összhangzásból az őszi szólókhoz ér.
Szép változást, harmóniát remél és hogy ez,
csak elértett, esős őszi nesz, félretett erőt, levegőt
muzsikás tüdejére vesz, időt és fényt szerez,
zenét szül, s vetél, örökzöld örömódát ígér, ha majd…
Aztán elhallgat, fülébe folyt az ikaroszi viasz,
s az elhalkuló élet süket része lesz, jobb ha télbe érted,
benne sír, jajong, zajong az ősz, őszítő, öregítő (t)rend,
átélte elégszer, rekviem, ébresztő katarzis, s középszer,
amíg lehet késleltetné, végig élvezné, átírná az énekeket,
de a kánon félbe marad, torkán akad a közelítő csend.
- 2oo6. 8. 24.

Így is jó, úgy is jó ….
-------------------------
Így is jó, úgy is jó, de rossz.
Most, vagy untig-hoszt?
Porig ég e, vagy csak lobban?
Mi zavarna komolyabban?
Az ok, vagy az okozat, vagy
amit okoztam?
Nem tettem, nem érdemeltem,
a magamét éltem, s elhallgattam,
talán tévedtem….?
Nem is tudom, mikor jobban?
- 2oo6. 8. 29.



Kora-szeptember.
------------------------
Őszi napfény léha szépe, télszak céda tündére,
csillogva, duzzogva, leszállt a kertembe.
Sommal pirosít, kérgével körmöt reszel,
szivárvánnyal szemet színez, harmatgyönggyel kedvet éleszt,
fésűlködik a széllel, kényeskedik az esővel,
leskelődik, izgelődik, illetlenkedik egy kicsit.
Kelletlen, mert iderendelték, köd-nyűgös, dér-szemtelen,
e randevúval átverték, de kifizették, hát itt kell, hogy legyen,
túlöltözve tetszeleg a nyárnak, mint akit jobb helyekre várnak,
rossz helyen, jó időben, kéretlen ajándék nekem,
na, nem a fogát lesem,
a jutó, futót megbecsülve, így, majd őnzően teszem…
Szertelen, szerelemtelen, azért ilyen - olyan, a szeptember velem.
- 2oo6. 9. 1.



A nyár utóérzete.
--------------------
Nap meleg fénye, szél simítása, alma mosolya,
reggel frissessége, a dolgok sikere, a kedv színe,
a kivárt perc öröme, a vers varázsa, jó szó íze,
szünet délelőttje, béke dele, az est képzelete,
a jól élt nap csodája, elégedett vágya, boldog sziesztája,
a -még- lihegése, örök-ifjúság érzése, a másik gyönyöre,
kéj illata, bor mámora, száguldások hossza, a máshogy-lét kora,
nyáréj izgalma, hajnal felejtése, az újra szerencséje,
a-gusztus halkulása, az idő látszata, nyárélmény kristálya,
szép-vége búcsúajándéka, szikrája, emléktöredéke…
A nyár utóérzete.
- 2oo6. 9. 6.



Rá(m)beszélgetésre.
-----------------------
Újra újítottak, jövőmre élesztettek,
késett nyárszínek, s a baj nélküli percek,
mosolyra nyugtattak, békét, bájt hagytak,
pihentettek, erőt, kedvet adtak, hitet, kellemet,
melegítő, érintő szavak. Végülis, jó, ha hisszük is,
de mindegy mit mondanak, igazolnak, vagy hazudnak,
ha tenni tudnak, csak ennyi, hogy segítenek és vannak,
hogy tovább lehet menni, jobban kell lenni és nincs ha!
Mert aki vetni tud ma, azt nem aratja a mává ért tegnap,
még teremni hagy és hasznot ad a holnap.
- 2oo6. 9. 12.


Amiket nem tudok…
-------------------------
Miért is, honnan és meddig? Kiért, hogyan és mennyit?
Csak elvesző energia és életlen vers az eredmény,
párhuzamos pótlék, megkevert felelet, rejtőző lényegek,
közhülyült alapértelmetlenség és kövült kérdőjelek.
Ha válaszolni tudnék, igazán akarnék, térkép lehetnék,
először tennék, átélnék, aztán írnék, talán kevesebbet,
de többet nevetnék. Kevésbé én, de többször ön, és más,
másként, csereszabatosabb lennék és viszonzásra várnék.
Azt sem tudom, melyik menne jobban, több e, a többségé,
vagy maradjak a magamé, magamra maradóbban?
lényegesebb e, a mód, a módozatban, lehet e helyem az
okozatban és melyikem a mértékben az érték és hogy
hozom ki onnan? Leszek e, vagy voltam?
Okosabb, ha tovább kérdezgetnék, mennék, szemlélődnék,
előélegetnék, megírnék, mint előírnék, s döntést erőltetnék,
úgyis előbb felelnék, mint megfelelnék.
Inkább írásban, mint életmódban,
és, azt tudnám, melyik menne jobban.
Így, mi? Feltételes módban…
- 2oo6. 9. 13.

Két, nyári alma.
------------------
Amíg az a két alma fönt van,
addig még nyár van.
Félre szél, gyermekétvágy,
vagy bármi más,
boldog voltam augusztusban.
Azt a kettőt én szedem le onnan,
fanyaron mosolygunk majd,
ha magunkba haraptam,
nyárérző őszbe fanyalodtan,
kicsit becsapottan.
- 2oo6. 9. 14.



Forradalmi eső.
--------------------
Gyengén, alig, vagy nem is?
Jogos és hasonlít, de így?
Ez már ilyen. A módja nem tetszik,
de az idő kever, az ok feljogosít,
inkább forrongó, s remélem jobb lesz, de
ma, csak az esős szeptember sistereg egy kicsit.
- 2oo6. 9. 19.



Tüntetés (2)
---------------
Kimegyek? Elmegyek. Majd.
Voltam. Csodáltam, csalódtam. De,
ha kell, ott leszek?
Fenyőként az erdőben, a szélért tüntetek.
- 2oo6. 9. 2o.


A megkérdőjelezettre
---------------------------
Hogy tehetjük, ne tettessük,
döntsük, ha tesszük,
hisz elkezdtük, beleélünk,
és felelünk érte.
Utólag biztos, de inkább most,
higgyük hogy megérte.
- 2oo6. 9. 21.



Helyzetjelentés.
------------------
Valami megengedte, hogy
szépség peremezze a gödröt,
minket és a vödröt, hogyha
a szánkig ér, valaki ki-merje.
Tessék, a forradalmi helyzet:
a lehetőség vödre,
a kimert hely(zet)e,
a gödörjövő kérdőjele,
a szeptember szépsége.
- 2oo6. 9. 22.



Utazás.
----------
Jó, indulni, menni, úton lenni,
új helyre érkezni, az életét érezni,
tüzeit élvezni, elégíteni, kicsit megpihenni,
szemlélődni, írni, megelégedni, vagy elfeledni,
újat várni, s vágyni, elképzelni, elérni és beleélni,
termékenyíteni, teremni, mást enni, inni, másként szeretni,
feltöltődni, eltelni, unni és helyre tenni, tudni továbbmenni,
máshol és újra itthon lenni. Egyszerinek élni és megismételni.
- 2oo6. 9. 29.



Hanyatt esve.
---------------
…Ne! Nézd a szépséget, élvezd a talán-t, s a kedvességet,
az élet nem csupán merénylet, ha annyi csak a jó, mint évben a hó,
akkor is megérte, ha túléled, megérted, a hosszútávú megtérüléshez,
rossz üzlet a rövidtávú véges, balhit, indukált önátverésed,
hogy beért a véged, csak mert szép fényét felélted, már esett eset,
a jövőt lekésted, a jelen ellépett és mégis kevés ez a semmisítéshez,
szar ügy ez az ürügy, de mégse! A lecsúszásnak nincs köze a levert échez.
Lásd be, túlélted a tegnap éjjelt, ahogy a tegnapelőttöt az azelőttel,
viseled a reggelt, s lélegző lélekzeted, működik a tested, csúfol az eszeddel,
hát éld a lehetőséged, bár ma eshetőségnek érzed. A véglet is segíthet,
a végzet nem végzett, hogy nem a vég lett e kínos baleset, a létszűkülettel,
rossz kedvvel jól élni nem lehet, állni, persze, de menni, fájó seggel?
Meg, sok minden fekve kényelmesebb, ez csak egy, hiányos egyenlet,
rossz behelyettesítésekkel, tényszerű, hát kényszerű egyenleggel, mert
egyszer elveszítesz mindent, a mai a megismételt, az erősítő kivétel.
Aztán mégis, nyer a mégegyszer, minden új ajándék, felnő a szándék,
nő az indok, és hogy őt hogy..? Magadat, benne megtartod,
s majd vigasztal ezerrel, képes és kincset képez egy nincstelennel.
A szeretett, s elveszett, régi, mint az elfelejtett égi, átalakul benned,
ujjászületik a lényeg, bár sok versed, értéked régen dobraverted,
hidd el, nincs mitől félni, amíg lehet élni, vabankra teszed.
A földön hanyatt esve, jól látod az eget.
- 2oo6. 1o. 3.



Éva!
----------
Mástól megsértve,
megérve, megtérve,
szeretve, nem feledve,
megértve és elengedve,
légy üdvözölve végre!
- 2oo6. 1o. 6.



A kezdet és a vég közt.
--------------------------
Régen sem hagytam,
hogy mások akarata, s a hétköznap baja
úrrá legyen rajtam.
Akárhogy feküdtem a csókosig a szarban,
okozták, s okoztam, hogy magam feladjam,
de feltámadtam, hogy más esélyt hazudtam
és soha, hogy szaga és undora végbefolyásolja
a lényeget szülő értelmet, a törő egész (be)csapása
a kivételezett részletet, írtam, hogy meg ne haljak,
s befogott orral, kikapaszkodva, erre gondoltam,
meg létmosolyokra, színes-szíves apróságokra,
jobb állapotomra, a tőlem eredőkre, a dolgomra.
Így teszek most is, nem hagyom, jobbítom,
kötelmem és jussom, a jövőkre is jusson,
megoldás, örömem és hasznom,
maradék borom kínálom, iszom,
hozzám illő színe, illata, tartalma hasson,
pár pillanat kedvre, boldogságra, önigazolásra,
- ki van ez találva - és az se dráma,
hogy nem ambrózia, de Kadarka.
A szentségit Noé, mi van itt rád fogva!
- 2oo6. 1o. 9.



Más (m)értékek.
------------------
Megmondom, elhallgatom, igazítom,
nem adom, változtatom, kijavítom,
célért, győzelemért, megélésért…
Mi ez, mim ez?
Ne tévedj, csak orál, nem morál,
más világ, más mérték, más piedesztál,
s azon, most helyesen, a viszonyítás áll.
De, hogy mihez, mit, neked kell (le)döntened,
zárójelbe maradsz mindig, képezed, vagy teszed?
Megteszek mindent, amit lehet, s merek,
egy rosszabb életben kell élnem, jobb életet.
- 2oo6. 1o. 12.



Látlelet.
----------
Nem érted, mért ilyen,
az éltből, e kristálytetem?
Azt hitted, s én együtt veled,
egyedi, tükör-eset, megesik
olykor, s ez már az utókor,
túlzok, színezek, átverselek,
de, csak ahogy élek, megismerek,
szenvedek, nevetek, érek, kételkedek,
érzek, értek, teszek, lényeget,
vágypelyhet, kincset, felesleget,
írok, jót akarok, létfentkapkodok,
elhalok, túlélek, keresek-szeretek,
mindent, s azt az egyet.
Kéne, lehet, de megtartani nem,
s ez eggyé az egyszeregy, az érdem.
Enyém meg a még, a semmitől remény,
lefordítom, összegezem,
megérte értetek, értem, értitek?
E önhittel, kényszerrel, lehetlehetőséggel,
szerencsesegéllyel, gondviseléssel,
létezgetek, jelezgetek,
látleletet nektek.
- 2oo6. 1o. 15.



Az ősz visszafénye.
----------------------
Már, csak az időjárás tart ki,
szerencsére, égve maradt a nap még,
és kicsit melegszik az ember vére végre.
Enélkül romlik a kedve, körülménye,
s gondcsokrokkal üzenget a vége,
fél, ha a holnapra gondol és a télre.
Lassan már bármit megtenne,
hogy ez az árnyékkör élhetőbben menne,
csak szorong, dühöng a gondviselésre,
míg a baj a háttérben őröl, rossz telik az időtől,
se pénze, se lehetősége, tere, levegője,
gúnyos szerencséje, hogy nem mind veszi észre,
csökken az esélye, hogy méltóságát mentse.
Így örül, ha az ősz visszahőköl,
csodát les, nevetni kezd, mielött megőszül,
egy kis jót zsebretesz, hátha elrosszúl, vagy beleőrül.
Aztán, a fénybe kiül,
körmöt vág, s a perc derűjébe mélyül,
a gyermeke kacag, a kutyái odagyűlnek,
itt marad még. A mindenek jönnek–mennek.
– 2oo6. 1o, 18.



Túléltető.
-------------
Rozsdáshátú dombok,
meleg napszilánkok, égvirágok,
felejtetik a belémrágó gondot.
Őszfüstök, gyógyszelek, szép elmúlások,
könnyítik létfentkapkodásom, s a szívnehezet.
Jótól ojtott, színforrásba fojtott, javuló bajok súgják,
hogy változom, nyerek, leszek, s jönnek jobb dolgok,
a rossz úgy tűnhet, ahogy az őszi végvirágok fedik
a novemberi szürke szükséget, égő élményükkel.
Bennem ez marad, s ha átmegy e hangulat,
és tetszik a leírat, megajándékoztalak
a nincs kincsével, hullócsillag reménnyel,
s e túléltetőből felfénylett egy darab.
– 2oo6. 1o. 25.



A reményért?
----------------
Őszülő tavaszból,
festett ősz lettél,
megteheted,
de felismer a tél.
- 2oo6. 1o. 26.



Soós Nóra kiállítása?
---------------------------
Életem nagy szerelme-se
és kis csalódása.
Ez nem Ő. Sem mint festő,
sem mint címszereplő.
Maga, s magam kreatúrája,
már rég mások változtatása,
ma, a már nem sós sors,
s az idő miatt, sminkelt karikatúrája,
magunkba holt, átváltozott hold.
Kevés lett a sok, hiány és talán
a szerelme, s én is, helyette,
életem méze más irányba folyt.
Legyen sok új képe,
vagy bármi, mit alkotolt,
Ő bent van az enyémben,
legjobb része volt.
- 2oo6. 1o. 27.



Együtt az ősszel…
----------------------
Szélszívta színek,
nap szította fények,
hulló szikrák, haló tüzek,
lét-űr, zsebregyűrt remények,
szemmeleg, testhideg, tünékeny szépek,
kitárt érzékek, kereszt érzések.
Innen közeledek, felétek,
magamat tartva, együttünk akarva,
merre visz az arra,
rügybe, vagy avarra?
– 2oo6. 1o. 3o.


Kép.
------
Zavarnak e éles fények, sötét foltok,
egyen-formák, épphogy alapok,
élhetetlen életkép, mit kivetít az elmém,
bárcsak élvezném, vagy szerethetném,
mazochista, vagy őrült lehetnék,
de csak gyötrődő költőként létfenkapkodok.
Ha, még ez se lennék, el se hinnék
a színtelen nagyok, mekkorák a Vörös bajok,
csak dől rám e véres festék,
s a hígító az övék, én az ecset vagyok.
– 2oo6. 11. 3.




Balgán.
----------
Nem értem magam, miért
akarok többet, jobbat, szebbet,
amikor a fele megvan?
Tudom, emberi alap, ez vihet előre,
de itt az egyszerűség, az elfogadás törvénye,
az elégben elégülés, a boldogság előnye,
és nem elég, ez, s a majdmég, mégse.
Van bennem sztoizmus, humor, szemlélődő mosoly,
csodavárás, egyenlítő álom, bizakodás, fordító tudás
és tudom mi a hibás, bennem és köröttem,
ismerem, szeretem a világot, s az életem,
mégis keveslem, ami jelenleg jut nekem,
és nem érdekel más, a másé, hasznom, helyem,
csak egyszer annyim legyen…
Hogy többet már ne bírjak, egy évig ne is írjak,
s majd aztán, étvágyam csitultán,
visszavágyjak balgán.
– 2oo6. 11. 6.


Megjelölt.
------------
Asszonymelegség, társas-ágyas, vágyas,
pajzán mámor, választ, s szeretővé váltat,
ösztöni ösztönzés, önzetlen vágybecsülés,
újtól, új titok, s csodálat, érzéki elégség,
már-már szerelem, nevelt kellemesség,
versen, s testen át lelki közösség, segítség,
kért létazonosság, tisztelet, ért tisztesség,
megértő alázat, s lemondás, védő barátság,
őrzött boldogság, egy dugi örökkévalóság.
Össze ritkán jött, de néha köszön nekem,
rámosolygok, örülök, hogy felismerem,
létszikra, jobbító apróság, fék a perceken.
Volt, megjelölt, elhittem, keresem, teszem,
éheztet, megetet, éltet, elhagy, de a részem,
folt a szemfenéken.
– 2oo6. 11. 8.



Ha sikerülne…
------------------
Kellő meleg, fény, kedv, léttehetség,
a kelő nap és én. Reciprok képzelmény,
hogy, hogy, de most az előny az enyém,
bölcselkeköltő ön-hegye tetején,
s a független eredmény. S mégis, mit kaphat,
a senki mit nyújthat, ebből mennyit mutat,
mit tudat a nap, s az öntudat, s mi még?
Örök delünk szeretném…
Élvezném, csodálkoznék, és fél(te)ném,
keresnék okokat, miért, és jó, meddig marad?
Tán használnék és írnék, hogy kihasználnék,
áldott magfúziókat, s (meg)oldott magamat,
majd, képezném és értelmezném a kettőspontokat.
– 2oo6. 11. 14.



Költészetek vége.
---------------------
Lassan összecsap a fejem felett a lét est,
nem vehetek, nem fizetek, nem tehetek…
Megvertek a körülmények, mindegy,
hogy továbbszenvedem, önrész-ölök,
vagy kiöltöm a nyelvem. Vesztek. –
Szerencsével, pénzzel, segítséggel,
szeretettel, önfelbecsüléssel, talán kezelhetem,
hízelgek egyet a reménynek, de ez csak az ősz,
tél jön, számlákkal, hideggel, beleszarok kedvvel,
s ha elkésik a tavasz,
mehetünk a levesbe, a költészetemmel.
– 2oo6. 11. 15,



Társam.
----------
Szerelemtelen szeretkezésben,
ivástalan evésben, egyízü kevésben,
munkában, gyermeknevelésben,
érdek-elviselésben, párhuzamos létben,
bő bajban, séma boldogságban,
másvágyban, kénytelen élegetésben,
társam, a lényegen kívüli elégben.
– 2oo6. 11. 15.



Teremtések.
--------------
Baj van, de talán nem lesz,
az idő öl és védelmez,
ezért kéne isten,
teremteni új időt, s lehetőséget,
kihasználni, vagy választani lehessen.
De, hátha nem kell?
Megkötődni és cserélni a terhet,
próbáld te meg, a fele siker is jó elégnek,
az új idő újra múlik, s a bajjal tovább mérgez,
múlass vele a bajelévüléshez.
Tényleg bajban vagy, istentelen keres istenséget,
te embert teremts és emberséget!
S közelítsd magad az egészhez.
- 2oo6. 11. 2o.



Tegnapot épít a holnap.
--------------------------
Tegnapot épít a holnap,
vaksötétek a hajnalok,
a napok temetetlen holtak,
a voltak átrajzolt alkonyok.
Reggel gyerek, estére vén vagyok,
észt, ösztönt győznek a hangulatok.
Alél a dél, kómál a délután,
reszkető délelőtt ezekre gondolok,
próbálkozok, majd sajnálkozok.
Jelenem eszem, s a múltról álmodozok,
kell jövő? Hö-hő… A végén még
így maradok, vagy rosszabb jön,
magamba múlás, kijavíthatatlan,
s a kinyalt tányér után kitörlöm az agyam.
E humor ma erény, másnap remény,
változtatnak a változatok, talán fogok,
s a majd-ra szavaz a szavam,
csak félő, hogy jövőre, erről álmodok.
Mert tegnapot épít a holnap,
s ma csak (s)írni tudok.
Valami fény van? Én is unom magam.
– 2oo6. 11. 21.



Eldöntheted?
----------------
Most már elég!
Ez rossz-megszokás, létpótlék,
körülmény-haldoklás, erőltetés,
kényszerpálya, nehézkedés.
Betevő a lényegért, az esetlegért?
Ennyi függ tőled, s a vers, temetés.
Hogy kell e “még”?
Ami van, erre is kevés,
a lehet, kívülső egyezség,
a lesz, terhed, vagy szerencséd,
a lett, tartozása a tiéd.
Azértis, ezért!?
Nem a hogyan dönt, a mi(k)ért,
írni, élni az életért,
ahogy kérdezel a feleletért.
- 2oo6. 11. 23.


Elágazások, kereszteződések.
----------------------------------
Te virág vagy, én lepke vagyok,
csak vegetálásunk közös.
Összekötnek, s továbblöknek,
várakozás – kéj – elmúlás közti,
halál közeli pillanatok.
– 2oo6. 11. 25.



Mindig van még egy.
------------------------
Mindig van még egy, egy másik
lehetőség, élhetőség, végzet is,
ez erőt ad, hogy mégse kelljen…
Maradjunk, ha értelme sincs.
Alsóbb életérzet, de a semminél jobb,
az ígéret igéi, az utolsó immun reakció,
a valóságnál erősebb védelem, a lét érvei.
Igaz, nem ismerem, csupán vélelem,
de az én életem, s majd megbocsátom nekem.
Maradék-elv a libasorban, ezt talán nem,
de reménység ég a szükség ködben,
füstje dühít, de világít néha, a régi séma,
sokat álmodok, keveset eszem,
míg időben megment az eszem, s a kezem,
képzelem, s ha lehet, teszem.
Új út, új vers, új szerelem?
Mindig van még egy. Csak bennem legyen.
– 2oo6. 11. 28.



November 3O.
-----------------
A sárga szart már összeszedtem,
etettem, a hamut kivittem,
a kislányom jónapra puszilt,
bár már bánta az ajándékát és kiabált egy kicsit,
nyúzza az Anyját, aki inkább vicsorog egy sémát,
én meg nem kértem semmit -
Éreztem, értem kapkod, e még megálló állapot,
de ma ezért nincs mért tenni,
csak leültem ide, s nézem a ködöt,
amit e gyenge november összeköpködött,
és lukas aljáról életem csilláma köszön,
boldog névnapot!
Nőm, s néhány barátom talán még felköszönt,
net-üzen, telefonál, pár pohárra ürügyet talál,
majd lenyelem, s letörlöm, mit más kívánt,
addig tán, jól töltöm ezt a délutánt,
és az este olyan lesz egy percre,
mint jobb időkben, mikor a világom
magát ünnepelte, s az okát közbe el is feledte.
Ennyi, és ha ebből a sárga szar marad meg,
senki sem hibás. Az ismétlést az idő megette.
– 2oo6. 11 3o.



Jó, a rosszban.
------------------
Érezni és megérezni,
mint érteni és megérteni,
valami állapot és a véglegesség,
végletes különbség,
valóság és kényszerképzet.
Teljes vég, vagy életrész vesztés?
Valahogy lezárul ez a részlet,
de az okkal, az okozat nem ért el,
csak a sarkadban lépked.
– 2oo6. 12. 4.



Félálmomban.
----------------
Egy kis fény, mámor és kéj kell,
máris ébred, örül és felkel,
jobb-magát érzi egy önfeledt világban.
Most nagyon és hagyom, rés a téli álmon,
véletlen ajándék, elértett, szép szándék,
meglepő mosoly a borulásban,
csak ez, és nem kéne más,
lélekásás, átváltozás,
boldoggá szentelt e nap,
jó reggelt, Vörös András!
– 2oo6. 12. 12.



Életsor.
(Csak szóljon a zene!)
-------------------------
Születés – felkészülés – átélés – megélés -
- kiélés – felélés – leélés – túlélés…
Életsor, keringő körbe, míg nem buksz az időbe,
életlánc, részvetélés, ritmusváltás közte.
Csak a vénecske remény szabad még,
meg a lekötött kötelesség, s múltad ismétlése,
a kacér szerencse nem kér fel előre,
nincs kilépés mégse, - csak szóljon a zene -
körtánc, szóló, vagy páros jön,
élettánc ez, és van lekérés közbe!
– 2oo6. 12. 13.



Utolsó figyelmeztetés.
--------------------------
Dér szépe fekszik a tájra,
mórikál, ígér, de hideg kegyetlenül,
tudja, belül még élet, erő feszül,
erre számít ölő öle, szája,
s bár jól áll a dísz-fekvő, jég jövő kívül,
és a mámor hevülése elég az olvadásra,
szarj a hasznára, mert sosincs vége,
helyére, jégszívű lánya kerül,
és fizetni kell, vagy – isten áldja –
Szorít az idő tartozása,
létünk csupasz valagára a tél terül.
Él(vez)ted és nem fizetsz,
nem tudsz, és nem tehetsz…
Ne számíts a grátisz tavaszára,
kurva az egész család!
S ha csontig hat a fagy végrehajtása,
gondolj az anyja orgazmusára!
– 2oo6. 12. 14.



Ismétlőcske.
---------------
Mindig ez van
és ez is lesz,
vagy nem lesz,
ez se lesz,
s te, itt leszel,
hogy elmond ezredszer,
hogy így, mit teszel,
majd nem teszel,
elvágysz, tervezel,
s itt vagy, míg elveszel,
míg belőlünk, nekünk,
semmi sem marad.
Veszekszünk, kesergünk,
míg egymás mellett élünk,
letelik egy újabb évünk,
s ha a másik énünk együtt
tart, ha hagy, mi ad,
s a gyerek így többet kap,
legyen, a fene egyen…
s a lelkünk tovább szakad.
Míg egyszer majd…
Mindig ez van.
És ez lesz?
Vagy nem lesz,
ez se lesz,
vagy az,
egy másik változatban,
változatlan.
– 2oo6. 12. 15.



Csak egészség…
---------------------
Jó-egészség, önegészség,
ez a kettő. Élcél, elérhető,
vagyishogy, szinten élhető,
ha többletedtől különböző
e vicc, a tömegi többitől,
akiknek éppúgy ilyesmi a vágyuk,
de nem gondolnak rájuk,
ha elégszenek és puha az ágyuk,
ők megtalálták.
Mit akartál, mi is egyenlő?
Jó, ez is, az is legyen,
én is, ők is kapjuk és hagyják,
s akármerre is, jóból teljen
aránytalanság.
Faraghatok én ágyat, csak
előbb megteremjen,
a szó első fele, s ha továbbképzem,
az meg kemény legyen.
Időm, módom lehessen,
amire születtem, tegyem,
és elolvassák! Vagy ágyba(n)csinálják.
Önegészség, jó-egészség,
a sorrend a különbség,
fordítottam, s lefordítom,
ha megy, ennyit sikerültem,
ezért ezt és annyit mégsem.
Az én részem, gyakorlom és folytatom,
színezem, kibontom, sokszorosírom,
mert keveslem különben az életem,
unt, különlegtelen, a többi mis-más,
statiszta lánc, mosoly, s a jelmezem.
A lényeg e megcsavart kanyarban ül
útközben, létem sokasodó részletekben,
amit élvezek, vágyok és szerettem,
amiért érdemes és meg kell tennem,
az nem tart el és egészségtelen,
de megérte, hogy megértem, éltem,
lejeleztem, örökítem, vagy elfelejtem
az egészet, picsába a részletekkel!
Megvagyok, pár fényképen és versben,
önegészség, jó-egészség és a csavar,
ha megértik, akkor se zavar, maradok,
létvándorlás néhány percben, s az ok,
mert most, két nátha közt kiteljesedtem.
– 2oo6. 12. 21.



Egy halál a másik emlékével…
-----------------------------------
Már két karácsony elvégénél
elment egy-egy élet,
akiket szerettem, amit még nem…
Összképek, fájdalmas űrök maradnak,
elzárt könnycsapokban csaholó csőrepedések,
most is így lett és temetnem kell.
Cseng a telefon, nem veszem fel,
jó hírek nincsenek –
Gyürkőzik a szív a csenddel.
– 2oo6. 12. 26.

----------------------------------------------- 2oo7. ----------------------------------------


Újévi ígéret.
---------------
Majd jobban magválasztom, megválasztom
a semmit, s a nagyon keveset, és álmu(n)kat,
a tért nyerő lényeget, hagyom, az új idővel
szeretkezzen, szülessen, történjen… én meg
élvezzem, szeressem és viseljem közbe e
kevergő komerszet, s benne, benneteket.
Jó érv az újév és érte nem segítség, csak kell,
az el, a fel, s te, ha megértel, jót, vagy nem teszel.
Mást nem ígérek, sem nektek, sem magamnak,
fejlődöm, ha a körülmények hagynak,
s majd többet felejtek, hogy jobb maradjak.
Adok, nevelek, verset, gyereket, kénytelen életet
bevállalok, hogy fennmaradjak, jó nyomot hagyjak,
és kapott ok jelenből, okozott jövőbe örömödök,
ha sikerülök, vagy tűnök, a sár-sorsra fütyülök,
teszek rá, s elégülök, ha egésszé sokasodok,
boldogulok, nevetek, könnyebben könnyítek,
nehogy a nagy örökítésbe kifogyjak, belehaljak,
ne a tar fejre ragadjon a hajlakk.
– 2oo7. 1. 2.



Lehetséges szeretetek.
---------------------------
Drága Anyucikám, Apám,
nagyon szeretlek benneteket.
Hiányoztok, lekeskenyedtem nélkületek.
A lányom, a barátnőm is szeret,
jöhetnek lehetséges szeretetek,
de, ahogy Ti szeretettek, úgy
többé, már senki sem szeret.
Azt hiszem, ma megöregedtem.
Lett lett a lehet.
– 2oo7. 1. 4.



Tehetetlenül.
-----------------
Idegesít, még mi jöhet,
a jó jön e, s a baj mikor?
Nyomaszt a messze,
és zavar a közel,
magamból kerget e nyomor.
Pedig ez még kiszámítható,
még ha nem is igen kerülhető el,
esélyeshetőség, negatív előjellel.
Vagyis de, pénzzel és szerencsével,
a nekem sohasem eléggel.
Nem is értem, én miért nem,
hogy inkább sehogy sem,
de máshogyan nem…
Mi köt, és mi lök, hogy megszerezzem,
kiérdemeljem, vagy nyerjem,
az utóbbira több az esélyem,
nem lehetne, hogy megérdemeltem?
És akkor itt van a kiszámíthatatlan,
a nem várható, a holnap seggbe rúgó,
s a jelen kilátástalan, homokba dugó.
Az ember így skizó, vagy fatalista lesz,
és megélhetési, vagy szenvedélybeteg,
kapom, veszem, vagy hagyom,
az alap-ok-ok-at, s a következményeket.
Lehet, hogy nem én vagyok hibás,
csak a világ lett egészen más,
tudom őrület, végül miben hiszek,
de az élet táplálja a rákos sejteket.
– 2oo7. 1. 5.



Néhány gondolat a bosszúról.
---------------------------------
Nem kéne, de kell,
s ha mégse, cinkos és vétkes leszel.
De, úgy tedd, hogy szabadon ne engedd,
s csak annyira, hogy az okozó
teljesítse be magán, maga.
Rosszul nem érdemes,
ezért ne kerülj bajba,
a vissz-arány számít, s a lelked nyugalma.
– 2oo7. 1. 12.


Hétvégi átejtő
----------------
Napfényű téli nap,
olyan világos bőrdzsekis,
nyíltabb a szem és loboghat a haj,
az ember fellélegzik, s eltompul a baj.
Nem kell sietni, meg lehet pihenni,
kényelmes, reményszínes, kedvteli szombat,
könnyűvérű, kedves, akivel könnyebben megy,
s bár télterhelt a gyomrod, felragyog a vágyad.
Izgató szelet, élet-éhet, tavaszi kamaszviháncot érzel,
még egy fröccs és minden nőt a szerelmednek nézel,
kitárt szívvel a januárnak mész majd,
s reggel röhejes lesz a fagyott kéjen fekvő,
másnapos, kifosztott didergő.
Elnézően átlép az átérzett éjjel,
némi aprót kávéra, a zsebedben hagy,
s purgáló tavasz-időt ad a hétvégi átejtő,
hogy felélj és ráébredj, átvertek,
a nagyját már átélted, de szünetnek,
itt egy kis vasárnap.
– 2oo7. 1. 13.



Időjár(tat)ás
-----------------
Már a jótól is félünk, nem hiszünk
az enyhnek, a fénynek, a tavaszidőnek,
a most helyett a következményekre érzünk,
magunkba, s megszokásba zárkózva nézzük
az át, s megejtett, fellélegző természet
visszatévedt, kapuzárás előtti tébolyát,
s várjuk az évi, rendes halált.
Én aztán nem, én januárban is örömmel
veszem a tétova ibolyát, a rügyek izgalmát,
a jót is jól értem, a többit félbe felejtem,
a rendszert, nem a rendet, a beetetett trendet,
a változás göcsörtjeit, s az ellenhatást,
e szép jelent, végződéseivel köpködni
nem engedem, ajándék nekem, erre
időm kevesebb, mint okom, hedoni okon.
A válaszokat tudom, mégis úgy gondolom,
ötventől, a tevőleges kifutóig,
inkább a hangulati korszakom nyomom.
Az, az enyém amit érzek,
ideje van az íz-lelésnek,
épp az éppent keresni, élvezni és elengedni,
átlépni évtizeden, pillanaton,
megvilágosodáson, pinanyalaton,
csak időérzékem veszteni,
ha már az időt nemzeni nem tudom.
– 2oo7. 1. 15.



Feltöltődés
---------------
A reggel kedvébresztő fénye,
jókedvű nyitása, izgése-mozgása,
jelenre kecmergése, napra törekvése,
talán találása, mosolya az,
mi ma bearanyoz és megfogalmaz.
Hangjai, színei, szaga,
születése, s boldog gyermekkora,
ismétlő áldottságainak állandósága
és változásainak változtatása,
remény készülése, az esély csillogása,
világom barátsága, tünékeny tüneménye,
e szebbik rész javító csodája szerez,
jobb napot nekem,
leképezem, s a rosszabbakra elteszem,
ha befellegzett, velem legyen.
–2oo7. 1. 16.



Épphogyból, sehogy.
( Shirki emlékére )
-------------------------
A barátság dühös fájdalommá vált,
a beérő remény, égő értetlenséggé,
a szorító csendből tehetetlenség nőtt,
hitetlen miért, és hiány a válaszon.
Büszke voltam rád, s most szomorú nagyon,
legjobb kutyám lehettél és lettél volna még több,
de siető tragédia döntött, ellopatott a döntnök,
tudom, ráfordultál, hogy mindezt megőrzöd,
de végül a szusz kifogy, s e harcba belehaltál.
Jaj öregem, útközben kiálltál,
épphogyból, lett sehogy.
– 2oo7. 1. 18.



Szemlélet.
--------------
Kószál a keringés, a rügyecske beindul,
az aranyeső, s a morc mogyoró besárgul,
még a tévedéstől, vagy már az ijedtségtől?
Visszatér a fél tél, vagy csak a lét, a böjtjétől fél,
s most már mindig tavaszt remél?
Rendetlen az idő, s ha megül e reménylet,
a rend elhalványul, a jótól a rosszabbat véled.
Persze, ezt az életedről hiszed, az meg a természet.
Természetes, hogy felidézed, ami megigézett,
s felejted, hogy a rendszer tettes része lett,
ki azt hitte egyszer, hogy önmagában az egész
világ az ember, csak mert játszhat az érzékeivel.
Jó ez így, él(vez)d a percet, a tavasz úgy is meglesz,
te meg, még időt is felejthetsz, bár az idő veled
ilyet nem tesz, érezd magad bölcsen könnyedebbnek,
szemlélődhetsz, akármelyik epizód megy.
– 2oo7. 1. 23.



Kopott sínen.
----------------
A világ, rendbe rázódik, bennem
és velem, én meg füstölgök. Nem,
cigim sincsen. Na, ilyen lettem.
Mintha félnék a valósuló reménytől,
a részeredménytől, vagy elismerésétől,
vagy, csak mások életébe,
lassan az enyémbe, beleöregedtem.
Januárt érzek a tavaszszerelemben.
Fékezek a kopott sínen.
– 2oo7. 1. 25.



Érdektelen tény.
------------------
Szökő szép,
távolodó kép,
emléktelen álom,
körülményes mámor.
Kötelesség hámon
a múló világon.
Szokott remény,
kihagyott esély,
csökő engedmény,
túlnövő eredmény.
Hitetlen külsőség,
belső, téli fény.
Érdektelen tény,
ötvenes, én?
– 2oo7. 1. 26.



Egyszerűsített életképlet.
----------------------------
El kell fogadni.
A többi, utólag.
– 2oo7. 2. 2.



Fényfátyol.
------------
A kikeleti fényben, lebegő naprepeszek,
madárszimfóniák, vágyrepülések,
színbimbó pulzálások, ünnepi egek.
Az ember, állat moccan a felengedő fagyban,
a halottlátó télben tavaszi gondolat van.
Ídőközi harmónia születhet létközelben,
az isten vállat von, oldjátok meg helyben.
A föld készülődik, csoda, zöldben, kékben,
a napban ígéret van, élet-illat a levegőben,
reménysimogató, mámorkézfogó a szépidővel,
gyönyörük ölelkezik ért örömömmel,
szemem feltöltődik (l)égi-földi szerelemmel.
Előjáték még ez, ismerem, tudom,
de élő emléke élvezet a tudatomon,
s kéjcseppje csillog a rossz napokon.
A fellélegző természetben,
elmosolygó kedvemet látom,
irigyelt perc ez a szeretetben,
s fényfátyol a félálmon.
– 2oo7. 2. 5.



Kérdés a feleletből.
-----------------------
A rosszban lévő jó is következhet,
az egy-egyből, mért ne, utánunk növő
fehér percek, miket megenged a jövő,
fény ikertestvér, éjünk után jövő,
kis, nesze-felelet, a kérdésesektől,
létszomjra adagolt levegő.
Rendben, ha ez a rend, de miért esetleg,
ez a kegy egyensúlyozná az életünket?
Végsegítség, hogy tovább tenghessünk,
e ki tudja, miért segítő? És tényleg eljövő?
Sem önrészed, sem örökséged, de kötelezhet,
kérdés a feleletből.
– 2oo7. 2. 9.



(F)elkészülve.
----------------
Megülöm a rosszat és iskolázom a jót,
egy seggel a túl sokat, s tanítva a nem tanulhatót.
Szebbre születtem, adni, hagyni, szemlélődni,
boldogabbá tenni-lenni-válni, nemcsak átvészelni, várni,
sajnálni, nem félni az időt, él(vez)ni és versbe szeretni
az elkövetkezőt. Az is igaz lehetne, s talán jobban menne,
de úgy, más, mást, másként tenne, s az ügy, ürügy, egyszerűbbé,
egyszínűbbé, alvó tartozássá lenne –így, a való röhög a szemembe-
hát, köszöntöm, ha nem is köszönöm, ma mégis a rendelőt,
s az elrendeltetőt, és magam, bár néha eldobom az agyam,
mert megtanultam élni, látni, írni, a lényegest kiszűrni,
és szeret(kez)ni mindenekelőtt.
Jó, persze nevetni, feledni, enni, inni, satöbbi,
és majd elviselni, felejteni, és részenként elmenni,
az ö(ő)rülésbe bel(l)eöregedni és tudni kezelni,
jobb úton, jó nyomot hagyni, élve-írva teljessé teljesíteni
a kiszabottat, a hogyant akarni, s ha viszket, vakarni.
Még, amit kell, egy kis szerencsével tudni és tenni fogom,
saját nótámat, ma, elég, ha dúdolom.
– 2oo7. 2. 12.




Mégis a változás
---------------------
Mégis a változás?
A visszaesés, lejjebbcsúszás,
az esetlegesség, a rosszrafordulás mellett?
Együtt és ellenükben.
Olyan javam, élettelen veszíthetőségem
még nem sikerült, nem lett,
mit jobban féltenék, mint félném az
átlagoshoz hasonuló jövőt, s a lelassuló percet,
ami volt, van, az vagyok magam,
amit még szeretnék, az úton, változásban,
s egy változat változtatásában ott lesz
még be nem írott kódban, leírom, ha elolvastam,
lefordítottam, elfogadtam, élném, vagy változtattam.
Mégis a változás. Csak cselekvő módban.
Te tanulhass, ha belebuktam,
én meg kimászhassak onnan.
Magamat változtatóan, mindig állandóbban.
- 2oo7. 2. 22.



Tűzzománc.
--------------
Becsaptak a kincsek és a nincsek,
álmok, valótlan valósulások, elvek, élvek,
érnek, hatnak, eltakarnak végek, tévedések, időtörések.
Alázó szenvedésnek hagynak, magánzó szenvedélynek.
Megkérném az istent, de ő is ember, vagy istenülni nekem
nem mer, tegyen emberibbé, csodát egy istentelennel,
mi az istent tehet magába az ember, magában egy félistennel?
Nevet, pedig holnap újra jövök a fosztó kételkedéssel, elévüléssel,
míves tagadással, szállni fel, le és szembe az embertelenséggel.
Becsapnak a szavak, felnőnek, elhagynak, kincsek, nincsek, miket
másnak adnak, jönnek, cserélődnek emberek, istenek, röpködnek, tűnnek,
néha önégetemben kiég(et)ve látom magamat és őket, egy tűzlátó,
árnyék, s fényéveivel, égő szemeivel, így teszünk emléket,
életről, múlóról-örökről, egy-másról látleletet, nincsből, tűzzel, kincset,
de egymástól egyformák vagyunk, mi egymásba veszettek,
mába testesültek, máslétek, élő és szellemi tettek, felismernek;
Vörös, izzó hamutesttel, lélekszínekkel, tűzzománc élettel,
mert mind fellobbanunk egyszer.
- 2oo7. 2. 23.

 


Ideje van…
---------------
Ritka, hogy a jelenem,
a kedvemmel, s az idővel
egy, színtelen szinten lelem.
A zsongás ma, néma,
s az eső sír helyettem.
Csak nézem és elfelejtem
a sok szart, s a vajúdó tavaszt,
azt temetem, ezt szeretem,
látom és elhiszem,
játszik az eszem, s a szívem,
a télvéggel és velem, pettingel
a reménnyel, s a szerencsével,
hogy ideje van a megújulásnak,
s hamar kivirágzik az életem.
Az idővel közösül(él)nék,
s a természettel, á-verz az agyam,
az örök szükséglettel,
s a biztos jövőrésszel
megtámasztom magam,
hogy szépben várhassak,
a tél-rossztól jobbat,
kapjak, hogy adhassak,
túléljek, hogy beérjek,
próbálkozzak, hogy időt nyerjek,
halasszak, hogy ne halasszak,
hagy legye(n)k harmónia,
s nevessen a versem róla.
Termékenyüljünk, hogy teremjek,
a többi, a holnap dolga.
- 2oo7. 3. 1.



A szürkeség sztoizmusa.
---------------------------
Álmatag, fénytelen, átalható nap,
átnézve a lehetőségeken,
míg jobbat nem ad,
maradjon ilyen.
Jó vég, vagy semmilyen végtelen?
Vicc a döntésrendszerben,
ennyi az én részem.
Kilátás? Belátás.
Ahogy lesz, legyen.
- 2oo7. 3. 3.



Talán, a tavasszal…
------------------------
Hús! Beindult.
A kék, a zöld, az ég, a föld,
a zsongó hang, a nappali langy,
madárszív, rügy, varangy,
a kedv, a nedv, az erő, a vágy,
a remény, az esély, az eső a lágy,
új genézis, változás, létrobbanás,
tavaszjel, az enyém is, szép felindulás.
Húj! Elindult a fényút, az életünkért fut
a sokadik megmentő tavasz, megújító nász,
érzéki vigasz, jókor jutó jó, jövő-pirkadás,
nő az öntudó bizakodás.
- 2oo7. 3. 7.



Van, hogy nincs…
---------------------
Van, hogy nincs, nem megy,
ez jut, az sem, s te sehova.
Csak túl kell élned, és át,
hogy érezd létezésed viszonyát,
a mennyiség miatt, a minőség iszonyát,
a várakozás pusztítását, a késés fájdalmát,
önigazolásod, lehetőséged és helyed,
foglalt közhely, de kegyetlenül érted,
az idő az élet ostora, kérdés, hogy mi
irányít és hova? Vagy mégis a sírásója?
A részed tudod, örömöd, csömöröd,
túl sokad, hiányod, az okot, s az okozatot,
kialkudott fokozatod, eszed, őrülésed,
lényegjeled, szélben őrzött töredéked,
széppel áldott, s éppen feláldozott életed.
Azért, mert nincs pénzed, újabb elved, élved,
irigyed, hited, ez nem a véged, ne légy ostoba,
volt, lesz, éled, feléled, unod, vagy vágyod,
van még, születhet új élet, róla versek sora,
s e -van- miatt, nincsen soha.
-2oo7. 3. 8.



A termesztés támogatása
----------------------------
Ne rágd magad, ha van hiteled, kapsz,
lesz lehet-őséged, trágyádra, öntözésed,
termésed, élettered, időd, erőd, pénzed,
ha meg nem, akkor minek, kevés az életed,
eladod a magod, földed, jövőd, esélyed,
ahogy az örökségeddel és magaddal tetted.
A termesztés és a termés már ilyen,
meg a körülmények, és az érdekeltek,
inkább gyorsítanak, mint kurtítanak,
a (ki)döntéshez segítenek, hisz addíg
még termelni lehet, lét-rabszolga,
- az aratás beért munka, -
neked mindig a vetés marad.
-2oo7. 3. 9.



Még takarásban
--------------------
Érzem melegszik, érik, ad,
jön a jó, hogy jobban,
könnyebben, tisztán, szabadabban
létezhessek, önözhessek néhány percet,
nemtörődöm, könnyed boldogabban,
egy, kis darab tavasszal agyamban.
Koránjött vendégként a kikeletben,
ejtett vőlegényként a világnászban,
irigy ünneplőként még téltakarásban,
virágaimra vágyok a rügyrobbanásban.
Kikötőcölöpként az áradatban,
tüntetőként a rendőrrohamban,
várok, jómagamra, önmagamban,
érthetőbb jelenre, élhetőbb jövőre,
rendesebb rendre, elért szerencsére,
jogos esélyre, okos rendezésre,
javíthassak, alkothassak révbe érve.
Na, jól összehoztam, e szépérzetbe
lény(eg)em belenyomtam, bár, azt
próbáltam, írtam, e bódult pillanatban,
- csak fel a fejjel és semmi bizakodás -
hogy higgyek, magamat bíztassam,
és kiszabadultan, virágba borultan,
feloldódjak a tavaszban.
- 2oo7. 3. 16.



Tények és kérdések.
------------------------
Vágytam vártam felhasználtam
Érzem nézem értem
Bírtam írtam odaadtam
Kértem véltem éltem
Habzsoltam alkottam hagytam
Jelet létet emberséget
- 2oo7. 3. 2o.



Kéne néhány sor…
-----------------------
Kéne még néhány sor,
jó-rosszról, jobbítón, jól,
jókor, rosszkor.
Izgatón, megnyugtatón,
sorsomról, harcomról,
a világról, magamból.
Szavakkal a munkámról,
mondattal a kimondatóról,
élet-verssel az írásról,
erről a napról, arról a dologról,
az állandó néhány sorból,
az, az egy sor.
- 2oo7. 3. 24.



Ha már rákérdeztél…
------------------------
Langyos nullállapotban, a kora langyban,
várok és ha nem hibázok,
felmelegszem a majd-ban.
Vágytól ágaskodva magasabbra látok,
hánytató hiányból, álom-kivánságból,
múló frászban, növő akaratban,
teljesedő kilátások nyílnak, színes sugarakban.
Árnyék után, tavaszfényben járok, újra helyreállok,
a többiről majd kérdezz, hűlő alkonyatban,
ha belefáradtam, vagy túllaktam abból,
amit ma csak vágyok, s ha rá nem fázok,
jobbmódra jobbult magamban,
végre egyensúly van. S maradok humoromban.
Szokások, szerencsék a kiosztott lapban,
javulások, blöffök, változások,
csak pénz legyen, a többi megvan.
Húú, hogy fogom ezt a sort utálni,
ha már megkaptam…
- 2oo7. 3. 3o.



Tett-vágy.
-------------
Múltat csalni csábít
a legörgő nap-narancs,
otthagyni a dolgom, s bármit,
indulni, lelépni hangtalan.
Az éj vízébe sodrást nézni
és túlélni untalan,
könnyedén nevetni és szeretni magam.
Alkonnyal múlni, holnapot virradni,
jelennel létezni, a jövőért mát tenni,
együtt, de egyedül, hogy tovább tudjak menni,
hallani, hogy tudjak szólni,
látni, hogy láttatni,
írni és hinni, hogy lesz, aki megérti,
sorsom jóváírni, a többit javítani
és indokolni, ami haszontalan.
Elmenni, visszatérni,
a változásért, változatlan,
élni, élni, élni,
amíg jó, amíg megéri,
s teremni, halhatatlan.
- 2oo7. 4. 8.



Végül is szép…
-----------------
Végül is szép. Ma, minden.
Anyu emléke, a költészet fedőszíne,
születésnapjuk talált aranya,
fénye, az újjászületésben, s az-az Attila,
és most mindegy, hogy az hiányzik,
ez most nem megy és az-az-nak,
csak a jobbik fele tetszett,
mind összenevesített, édesedő fájdalom,
irigy tisztelgés, s a tavaszünnep,
hisz ez is a költészet -
Kísérjen, maradjon, legyen!
Végül is szép, jelzés, mint oka a képkeretnek,
s benne e szentháromság, jó része életemnek,
és kincse a vers, minden tavaszon megteremhet.
Nemesítem Anyám, míg beállok negyediknek.
- 2oo7. 4. 11.

 
- 2oo7. 5. 9.

(V)iszony.
--------------
Élegetnék, ahogy menne,
miként szeretnéd, de
kifejezheti e,
egy görcsberándult nyúlgerinc
a végtelenség ívét?
- 2oo7. 4. 18.



Piacgazdátlanság.
--------------------
Szerszám, alany és alap,
miben különbözik ez itt, mástól,
a nagybetűs munkától?
Vélt hasznától, vagy az aránytól,
hogy mennyit tesz a kezed, s az agyad?
Nem, ha az értelemmel,
s persze, ha az értetlennel méreted magad.
Talán csak abban, hogy nem fizetik meg -
és még egy érv a közös nevezőbe,
nem élsz meg belőle,
lassan már a másból se,
s a kéz szorul és felforr az agy!
- 2oo7. 4. 24.



Ellentétes hasonulás.
------------------------
Kegyes, vagy kegyetlen,
döntő, vagy színező,
hazugság.
Mint minden, máshonnan,
valamilyen szinten.
Eszköz. Politika, udvarlás,
védekezés, isten,
létszükséglet, megalkuvás.
De nekem nem, nálam meghasonlás,
kétarcúság az életemben,
rossz játék a lényegtelenben,
ellentétes hasonulás.
- 2oo7. 4. 28.



Majd-igen.
--------------
Teljesen nem, sosem,
vagy csak néha, részletekben,
nyert a lényeg az életemben.
Sikerületlen, sületlen a tervem,
vagyok, s nem lettem,
félig se úgy, az, amint lehettem
volna, hogyha, majdnem…
Pedig a csoda ott volt a tettben.
- 2oo7. 5. 2.



Próba után.
----------------
Nem érte meg. Érte.
Meg sem értette, nem adta, se kérte,
holtpont. Ezt a sívó semmit időáron mérte,
a remény szorongott, a hiány meg csak nézte…
- 2oo7. 5. 5.



Halálhatás.
--------------
A fájdalom, a gyász és a hiány
társ az üresség ellen,
végső megoldódás a végletekben,
halálhatás az életedben.
-2oo7. 5. 11.

Mennyi ez az ennyi?
-----------------------
Újra, újat élni, lépni, látni,
majd megállni, megvizsgálni, bármi.
Átérezni, szemlélődni, újból születni, nevelődni,
mindig keresni, s továbbadni, használni és elengedni.
Közegként és élesztőként a magamét megtenni,
tűz lenni az energiáért, szélsőség a harmóniáért,
hétközhalál a létünnepért, szép szó az olvasásért,
jelzett múlt a jeles jelenért, sorbanálló a kegyes jövőért,
és várni, hinni, készen állni, próbálkozni és rátalálni,
véghezvinni, emlékeztetni, változni, változtatni, ennyi!
Örömem, küzdelmem, kétségem, szivárványom,
ez a pár fényes sor, ezer közül párszor,
a mindenem, s a mindenségből semmi,
amiért, mégis, valaki tudok lenni.
- 2oo7. 5. 17.



Az elmúlásnak.
-----------------
Fuss vén huss,
és juss még május!
Olyasminek, valami,
aminek, minden(ki) semmi,
mégis jó ellenszegülni,
még, ha nem is lehet nyerni.
Vesztenivalóm a stílus,
s vele túlélésem, működésem,
érő versem, s némi vér, hús.
Mert van, amit szépen,
van, amit jól kell, élni, írni, hagyni,
és igen, eljön majd a vég-kuss,
kifingik a költő és gyón a filozófus.
- 2oo7. 5. 24.



Új-gyakorlat.
---------------
Szerelmes a világ,
csak én… én is talán,
az estébe, másnap hajnalán.
Tett hiányba, ösztönirigylésbe fagytam,
de lám, felold a csodára csodálkozás.
Vérem ritmusára fütyörészek halkan,
harsogna a szívem, csak lehűt a rigótudás.
Világ-vágyas meleg fénybe olvadtan,
kissé csöpögősre veszem a figurát,
de ilyen, (t)rendetlen a május,
s, ha már a legszebb más juss,
hazudjuk végig a tavaszát!
Mert jobb a vágy a végnél,
az árnyék mielőtt leégnél,
az ismétlés az emlékénél,
a legyintésnél a próbálkozás.
Már csodáskodtál, szemlélődtél,
átélve-írva megéledtél -
Gyakorold tovább!
- 2oo7. 5. 3o.



Mert!
------
Számítok és viszonyítok,
kérnem kell és megalkuszok,
hogy lehetnék fenkölt(ő) és szegény,
szép erény, de nem költhető,
a fény, s a tény?
Vagy, tényleg külön méri az ember
a megélhetőt, s a művészetet,
a hétközszart és az elv-élveket?
És mégsem a műt, s a művészeket?
Van, ki álmodja, leírja azt is, amit élni nem mer,
más (s)írja, igazolja, mit megélt, un és szégyell,
létfennkapkodás, és belső kényszer.
Én is, ki e egységre költött és termett,
távolodom ettől, s attól, mit viselnem kellett, mert…
Meg, egyik nélkül a másik nem, s én sem lehetnék teljes.
Még másként teszem, mert merem, egyben,
míg, csak mindennap ebből, magamat átmentem,
de tán, túl messzire mentem, ahogy ide, oda sikerültem,
csúcsra és taccsra kerültem, szélsőség a közepesben,
nem hallom vissza a harmóniát, az elhallgatás csendjét félem,
vagy ez csak a halogatás, kaka a kakafóniában,
mert legelnem kell, terveznem és egyeztetnem.
Bábából, angyalcsináló lettem.
Mert rossz, hogy választottam, de így kellett tennem.
Ez is csak műkeseret, mert nincs kereset, és
csak műélvezet a létélvezet, de hagy legyen kerek!
Hogy én, legyek! -Életvers -
Teszem, míg lehet,
s vagyok, mert leszek.
- 2oo7. 6. 3.



A szemeteknek!
-------------------
Nem könnyű, s ritkábban élvezem,
a pille fárad, nehéz könnyeden,
a lesz-től félve, fanyarul lézengem,
keserítik az életem.
Megoldom és átvészelem,
de miért kell ez nekem?
E lehető, de ehetetlen önbecsületben,
létszomjban, ötvenesen.
Úgy, is tettem, s tán megérdemlem,
hisz döntöttem, különbséget tettem,
feledtem és alárendeltem,
mindent feléltem, túl messze repültem,
de gyönyöröm jobb-létbe kevertem velem,
s az értőnek, többet adtam, mint vettem.
Vállalásom átválthatom, jólhasználtan
visszaadom, ha lehetőségem van, s tudom,
egyenlítek versben, az érzéketleneknek,
hajtsák be a verset!
Hisz nem tudják, miért, mit követelnek,
a lét-lepke lábára követ kötnek,
hogy megértsék, miért repülnek
a léha, felelőtlenek,
míg ők, csak ülve szemetelnek.
- 2oo7. 6. 11.



A fényért égek.
------------------
Csak éltem az életben,
istenem, de jól tettem,
tengtem-lengtem, élvezkedtem,
vágyírtam, szeret(kez)tem,
próbáltam, kivártam, szemlélődtem,
lendültem, lebegtem, estem.
Most azt hiszem, helyem van e lentben,
ahogy régebben a közép-fentben,
a magamét tehetem, minden helyzetben,
máshogy, másként szebben, közös-egyénibben.
A múltam használnom kell,
hogy teremjen, építkezzen, vagy segítsen
jóvátennem, amit mégis, vagy mégsem.
A jövőm még meg kéne élnem,
napról-napra, sár-lét küzdelemben.
A jelennel kell elégednem,
s újra a magamévá, teljesebbé tennem,
hogy az időt feledhessem. Percet a végtelenben?
Kislányom simulása, kutyáim nyalintása,
jóérzés a szívben, ész-fény a szemekben,
természetes a természetben, ez éljen a versben!
A többivel őszültem, vágyba, húsba véstem,
lehessen könnyebben! Velem, nem helyettem,
mert az elrendeltetés jobb mellérendelésben,
s a lényeg illó, az oda nem illő erőltetésben.
A ma boldogságát értékeljem, mentsem,
örüljek, hogy ez juthat nekem fényszínezés közben,
s a könnyű holnapot ne keveseljem.
Majd múlt lesz, s tán mű, ha megemésztettem,
pillanatnyi örök, szökőév-életemben,
csak tükrözzem, ne mérlegeljem. A fényért égek.
Vagy lehet, hogy be kéne fejeznem?
S miért nem, ha mégsem? Ígéret, vagy ítélet?
- Élethossz a percben -
- 2oo7. 6. 19.- 27.



Nyárérzet.
-------------
Június-féle, illedelmes vége, szépen lép le,
s ma érzed először a nyarat magadban, végre.
Régen, hogy élvezted, szeretted, örömben, kéjben,
most, meg tehetetlen hagyod, hogy ellibbenjen,
és csak a hiányát érzed, egyenlítő öregedésben.
Ez mind igaz, csakhogy nyár és örökifjúság van,
míves szavakban, mímes káprázatban,
lét-lázas agyadban, génparancsolatban,
hát készülj az útra, juss el oda, akár újra, hova
a lehetőség hagy, önvágyadnak ne légy akadálya,
ahogy lesz, úgy lesz, jó-jobbra, baj-balra.
A kötelezőt hagyd őszre, az emlékezést decemberre,
most, a cselekvések égnek, történéssé érnek,
és ha érnek, évvégig kísérnek, s majd veled kísértnek.
Nevess, ha rád néznek, nyílj és telj meg,
könnyed nyárérzet, emlékük, álmuk, ismerősük,
nyári szerelmük vagy, nyíló életképzet,
velük, nekik, gyönyörig, örömig, jóérzésig,
de mag(ány)adhoz hű maradj!
Tudod, címet, telefonszámot ne adj!
 - 2oo7. 6. 27.



Ez a hála?
------------
Az ész szabadságát felváltanám
a pénz szabadságára…
Ki-nézetem, selyem rabruhára.
Ez a hála? (Több oldalra szánva.)
Semmisülés, a minden eladása,
életbérlet, a halál előszobája.
Ez se lesz, és mi más várna?
Hála, halála… Csak egy játszma.
A világért a világosság feladása.
- 2oo7. 7. 3.



Részként, részben.
---------------------
Kifelé időből, lehetőségből, közösségből,
visszatekintve és orra esve, dühöngve és keseregve, mert
nincs aki felemelne, továbbmegyek, mintha más is lenne.
De visszajönnék télre. Egy ingyen-retúr megtisztelne.
Esett eshetőség, jövő, reményből, (tovább úgyse menne,)
barátság, hiányból, oda-vissza megalkuvás, röghöz kötött elme,
programozott okok, a kénytelen keserve, tömegvonzás és taszítás,
életünk lenyomata sem más, néhány metszet, a többség másolás,
elérhető mintán, cserélhető aláírás. És nevünk a fizetési listán.
Példák, létformák, csapdák, vezetések, ígéretek, szükségletek,
hajtanak, kihasználnak, money-pulálnak minket,
mint mi a többségi élőlényeket, melyek éltetnek. Alárendelésben.
Tőlünk, kicsit nekünk, bennünk berreg, e velünk működtetett
ránk rendszeresített rendszer, emberként a gépezetben, hitben,
eszköz-közként a termelésben. Van helyed, munkád, hasznod,
hiányod, sikered, fogyasztásod, a közös életben, e mókuskerékben,
és saját kis sorsod, korlátozott kivitelben, beszámított kivételben,
emberkedhetsz, élhetsz, míg illeszkedsz, végzed.
Vagy, míg hasznos vagy, s tűnsz, ha elkülönülsz, kitűnsz, vagy kidűlsz.
Jó, ha arrébb csak. Részként, részben, értem, az életünket élem.
Na, kiköptem, én is ezt teszem, legföljebb nem, ha nem.
Barát, közösség, isten, csak ebben, kis egyéniség és időközi minden,
engedélyezett mértékig és minőségben. Talán az érték, független,
ha értékfüggetlen, közfordítatlan, programidegen.
A tehetség dilemmája ez a körülményekkel, pénzért, rendszere ellen.
Létátömlesztés a művészet esélye e megszervezettben, térben és emberben,
mert időtlen, míg időfüggő az életem, s a szerepem, rendszerszemléletben.
Folytathatom magamtól, magánytól szabadabban,
vagy alkatrészként, a nekem jutó élettérben, s feladatban,
mindenképpen haszonlényként éltem, kicsiként a nagyban,
vagy kivetett kivételként, e társatlan sokadalomban,
betervezett veszteségként a forgalomban. Külsősként, a belső bajban.
Tudtam, de leszartam, amíg volt pénzem, könnyűségem, önállóságom
a hétközszerben, írtam, ahogy (v)éltem, egészként, részben.
Kiszakadva, összeférve, egyesülve, egyesítve, félismerve, fél-felejtve,
továbbírva, újraélve, legyek, ami lettem, s legyen, amit tettem. Megérte.
Nagyon igyekszem most, nehogy összekeverjem. Részként, részben?
Mi végre, ha mégsem, s csak egészként volt értelmem,
költőként, kertészként, rész-részesként, egyetemlegesen?
Elültettem.
- 2oo7. 7. 11.



Helyzetben.
--------------
A bonyolulót egyszerűen,
az egyszerűt egyszerien,
másképpen, egyénibben,
élem-írom, helyzetben és versben.
A "zet" amin változtathatok ezzel…
- 2oo7. 7. 12.



Mindenek előtt…
---------------------
Boldogság, humor,
egy női segg guggol,
a fa mögött,
a többi, falak között,
még nem, vagy már nem.
Én meg nézem, s élvezem,
ma, ennyi jutott -
A cselekvés szokott, ha nem szökött.
Magam, irányítom, fan-táziálásomon,
csodálom, vagy elfordítom
a szemem, s az életem,
meg megírhatom:
Nevetek egy női segget,
s ez boldogít pár élet-percet,
mindezek előtt, mindenek mögött.
- 2oo7. 7. 12.



Halogatás?
-------------
Viszont, ha nem lennék, nem látnám e fa fényernyőjét,
s a barátomat elszállni fölöttem, nem érezném
a dolog átfedését, nyári héjja-nászát az agyamon,
a fővetés bicsaklását a nyakamon, zsibbadásom élet-okon,
cicám ölmelegét, a kutyaszeretet elegét,
Seres szomorúságát, mához illő hangszerelésben,
alt mélabúban, a véghez illő elevenítésben,
nem hűsölnék háton, a megnyíló estében,
a mára, már kiégő nyár, enyhülésében.
Talán minden lényegtelen lényeg szarabb,
kevesebb, s tisztulása sincsen, de…
maradnék még ebben, az így kitartott lélekzetben.
Bocsi, de elhagylak, önvesztő vasárnap.
Itt fogtak a könnyű klisék, köznapi csodák, ajánlkozó szépek,
amiket elfeledtem, öröm nélkül néztem, de most újra értek,
jobbak, többek, ha mások is érzik, mintha én semmit sem érzek.
Ez legyen a jövő, egynyári szépségek, egyszeri remények és
egyszerű élvek, halálvesztő évek, időtől csalt időtlenségek.
Az életösztönömmel szexbe keveredtek, e felelevenítettek
és kiröhögnöm könnyebb, mint értelmeznem, vagy amit kéne tennem,
bármit szül a holnap, akármi is jöhet, a sors feledékeny lehet,
csali-jó nélkül, hogy lehetne rosszabb? Csak kicsenem onnan.
Hagy higgyem, helyettem hal meg a vasárnap.
- 2oo7. 7. 15.


A spontenaitás igénye ellen.
(Krisztiny-nek)
---------------------------------
Valamikor, vagy bármikor?
Ez időfüggő, nem vágyterror kedvesem,
én reggel szeretem,
így szar napjaimat jobbá teszem.
- 2oo7. 7. 2



Szövődmény.
---------------
- Magányos vadász a szív,
magánzó csaló az ész -
és akkor én?
Létkiáltó, álombaszó,
múltélősködő, jelenélesztő,
érző hús és érthető szó,
a többi csak szövődmény,
vissza-jövő, következmény,
a magány ellen, a magányért.
- 2oo7. 7. 28.

Születésnap
--------------
Születésnap.
Olyan, mint amilyen vagy.
Az ötvennegyedik.
Esik.
- 2oo7. 7. 3o.


Következmények
---------------------
Nem szeretnek, te sem magad,
hát becsüld meg, aki mégis akad,
na ja, a megnyalt bélyeg ragad.
- 2oo7. 7. 3o.



Csökkentett üzemmód
-------------------------
A szex-el szemben, bizonyos helyzetben,
ma, már nem az elvárásaim nagyok, inkább fordulok,
koromhoz és vágyaimhoz képest, szagérzékeny vagyok.
- 2oo7. 7. 31.



Gyermekdal
---------------
Bajtól süket füllel, egyedül zenélsz,
lehangoltan, rossz vitákba mész,
nagy szeretettel, kis csalódással,
másodhegedűsként a harmóniádban.
Keveselve, hiányolva, irigykedve,
érte, vele élsz, bár részletekben,
te kreáltad, s most tercelsz, kísérsz.
Ahelyett, hogy másként húznád,
közösen is szól a nótád,
tanítsd rá, ahogy a világra,
s készülj a disszonanciákra,
sok próbára, kis csodákra, húzd,
vagy írd át, az életed,
hagyd, ha kell magad helyett,
s reméld, majd jobban játssza,
szólóban, és összhangzásban,
az éneked.
Gyermekdalban és szimfóniában,
szeretetben és lemondásban,
találd meg a helyed, adj szebblétet,
hamár nevet, s ha, már nevet, ha rajtad is,
engedheted, a kezdőhangokat megtetted,
boldogítsd, vezesd, a többi improvizábilis.
A nagy élmény benne, vele, az együttesben,
hogy alkotni, játszani, hallgatni lehet.
Minden hamis hangra, ne kapd fel a fejed.
- 2oo7. 8. 3.



Déltől - egyig
-----------------
A nyár riadása tört álmot ködöl, árnyal kielégítetlen vágya gyásza,
nő a kedvem szomorúsága, vesztem valósága, a helyzet impotenciája,
kibiztosít az irányvesztett lélek ácsorgása, a csodák árulása,
elbizonytalanít a hajnal szorongása, a napi bajok végsorolása, gyógyítatlansága,
az elmúlás vakvágánya, az életerő és a humor fáradása, a gond kifakadása,
a badacsonyi nyár kiszámítottsága, öllel ö(le)lő asszonyának, sértődős, döntő
előnyein áteső hiba-habaréka, vita járványa, túláradása, a szeretőség kockáztatása,
az évülő test telhetetlensége, a lélek versterhes létterheltsége, a másra tehetségtelen ész nosztalgiája,
volt barátok, ismerősködők, már és még érdektelen nők - na, mi az ábra - össztudatlan sztereotípiája,
idegenít, keserít és dühít, hogy köpjek rája. Túl sokáig hagytam (t)erjedni magamban,
most besokaltam, kihánytam és versbe hordtam, hogy majd ráriadjak, ilyen is voltam,
hajdan és abban, vállig érő, szarban, és őszből festett hajban, déltől - egyig egyhuzamban,
köd előtte, sör utána, önutálva megalkudtam, hogy meg, s letudjam és tovább(b)írjam.
Időt, kedvet, jobb-magamat kértem, időtől, rosszkedvtől, tőle, s magamtól féltve, a
szeretetet, szeretett szerepeinket, felnevelt együttlétünket, pár magány-dalért mégse,
s majd, egy ilyen-olyan változatban, kiderül, mit is kaptam. Összevágyva, éntudatlan.
Este-vénen, hajnal-ifjan, világomból lecsúszottan, déltől - egyig összehoztam,
elégült másravágyón, e kispolgári fordítottban.
- 2oo7. 8. 8.


Beláthatatlan
-----------------
Mikor előre rühelled már a jövőt,
a bizonytalant, s az eljövőt,
a holnapot, s a hátralévő időt.
Gondod, bajod, ha oldod, ha hagyod,
unod léted jóját, örömét és sóját,
rossz közérzeted, a hivatal sarcait,
a rendszer létlehetetlenítését, kizsarolását,
hiénái szabadosságát, a pénz elnyomását,
azt, aki vágy, ami vár, ha csodás, ha sivár.
Eleged van, hogy nincs eleged,
s ha lehet is, hiába teheted,
hogy már állapot és nem csak hiba,
a hasztalan, a talán és változatlansága,
az elszürkület kilátástalansága,
mikor elválaszt az agyad
és nem érdekled magad.
Imádkozz, mert kanyarodsz,
beláthatatlan fordulóponthoz,
ne okolj, okozz!
- 2oo7. 8. 12.


És a téllel?
---------------
Nyár agóniája, ősz áradása,
zöld sárgulása, fény fakulása,
éj terülése, nap csonkulása,
öröm fogyása, idő gyorsulása,
lét torpanása, az elhallgatás lázadása
jelzi…
Itt ez az ember, sok év munkájával,
tanulással, csalódással,
reménnyel, megértéssel,
hittel és küzdelemmel,
egyensúlyba csúszott, élettel, versekkel,
mára harmóniába jutott…
Ezekkel? És a téllel?
- 2oo7. 8. 28.



Lábjegyzet
---------------
Átélni és átlépni,
túlélni, s ellépni,
köztük, ott az élet,
érzem, ahogy lépek,
ami még maradt.
Hagyhatom, költhetem,
ahol, ahogy megmaradtam,
létéhesen, lépéshátrányban.
A jelen, lábjegyzetben.
Élvezet az elmúlásban.
Vers, a verébhajszában.
- 2oo7. 8. 29.


Minta és átirat
-----------------------
Az írás a lényegem, átirat az életem,
a létből fordítok az életembe,
tükör-montázs külön keretbe,
rovás a végtelenbe.
Jobb esetben lehet jobb,
a rosszabb a rosszon úgysem ront,
az élet, lehetőség, míg élhetőség,
Felemás, csodás, összetett.
De a vers, tanú(lt)ság, értéke a
megvalósított valóság, értelme az igazság,
munkása, forrása, a tehetség, s a tett.
Így lett átélés és átírás egyben,
ha írás közben nem, a szemekben, fülekben,
s ha nyert, az emlékezetben. Testmeleg formák,
darabkák részletekben. Másolat, eredet(i)ben.
Nincs döntemény, csak példák, létformák és
a költemény, s ha ért-ék, igaz és kőkemény,
érthetőbb, hogy nehezek a minták.
És az összes én.
- 2oo7. 9. 3.



Egy sztereotip kérdésre
------------------------------
Hogy vagyok?
Ma már írtam, ettem, ittam, szeretkeztem,
aludtam, nevettem, egészségesen öregszem,
nincs nagy baj a szeretteimmel és velem,
de más, több sincs, s e maradékot is viszik a holnapok,
nem dicsekszem, és nem panaszkodok, tehát,
köszönöm, megvagyok.
- 2oo7. 9. 4.



Korkülönbség
--------------------
Régen, a cél szentesíthette az eszközt,
ma, az eszköz szentségteleníti a célt.
- 2oo7. 9. 4.



Kell benne lennie…
-------------------------
Bemozduló ló, füst, eső-felhő,
mint átlátszó esernyő a nedves zöld,
fönt, szürkésbe fénylik a képernyő,
szemem tükrözi szellemképeit.
Borzongva nézem, hova lépek,
nem melegít, taszít, amit érzek,
idegen, elhidegült, amit szerettem,
reggelig fel sem ismertem,
a múlásból, a változás esélyeit.
Őszült érzések, őszítő körülmények,
s én, ki őszre, tavaszt festek,
keresem és meglátom a szebbet,
most őrült gondolatok közt kergetem
a rendet, nyárvéget, életkedvet, verset.
Gondolattal, borral földobom magam,
hogy a szép szeptemberért pereljek,
ne novembereljek, csak szüreteljek,
átmelegedjek, és jobbat reméljek.
Megy ez nekem, kénytelen, kelletlen,
saját körforgásom mindennap elhiszem
és engedelmeskedem, az ösztönöknek,
ámíthatok, színezek, kiemelek,
de hosszútávon sohasem ló-dítok,
feltörné a lelkem és a seggem.
Ezért választottam és követtem,
az időjárásból ezt a percet, helyzetet,
érzetet, kifejeztem, szóba öltöztettem,
személyesítettem, magamévá tettem,
költögetem, hogy kikölthessem,
az őszből a költészetemet.
- 2oo7. 9. 6.



Már maguktól nem jönnek…
-----------------------------------
Az újak már maguktól nem jönnek,
a középtáviak ritkán érdekelnek,
s nem kellek a régieknek.
Meg kell béküljek ezzel, s mai magammal,
döntöttek az évek,
vagy próbálkozhatok, versenyezhetek,
fogatlan, a farkasokkal.
- 2oo7. 9. 1o. 



Verseny
-----------
Versenyez a rosszérzés a félelemmel,
és én nap-mint-nap veszítek,
időt, mosolyt, jókedvet,
s kapcsolt lehetőségeket.
Leírom, hátha így lebírom,
most, mást nem tehetek, az életemmel.
Nem sietek, fizetek, s nem csodálkozom,
ilyen vagyok, másra meg nem tellett.
Vagy szerencsém lesz, vagy megalkuszom,
a rosszérzéssel, a félelemmel, a veszteséggel,
de esküszöm, verssel, kedvvel, szellemi fölénnyel,
( verseny, a pénz-szegénységgel, )
minden rosszát röhögni fogom, ha győzöm, ha hagyom.
Jó, úr a pokolban is í(ú)r, de ezt a bugyrot unom!
- 2oo7. 9. 12.



A közös stációi
-------------------
sekélyesedek, ahogy menetelek,
a mennyiségért kell, a minőség helyett.
Mélyülök, amint tellek, aztán közengedek,
ifjulok, amint öregszik az idő, s a környezet.
Közös(en)ülök, szeretkezem, ez nem egy, csak
ha elégülök, a képzeletemmel, s azt behunyt szemmel.
Elütök, mindnyájunk között, de közön-közösségülök,
élek-halok, hogyha kellek, füttyentésig érnek az elvek.
Maradok, érvényem szerint, s remélem, másokban megint.
Él(vezz)j másokkal, ha(é)lj meg egyedül,
s arra hivatkozz, ami sikerül.
Ha eltűnsz mindegy, ha túlélsz kiderül.
- 2oo7. 9. 13.




Szülői megoszlás
-----------------------
Ha övé vele a munka, övé a szeretet,
neki nehéz lesz, de nekem nehezebb,
őt fogja szeretni, én néha ott leszek.
Vagy nem így és ez sem, a minden
még bent ragad és elviselnek engem.
Felnevelem e, elég lesz e a szeretetem,
hogy pótolja, ami így elveszhet,
a teljességet, vagy valamelyikünket,
nem csak ő, jó gyerek,
én jobb apja, hogy legyek,
s neki sokkal jobb, mint legyen,
értünk mit tegyek?
Tedd meg, amit tehetsz.
Nyerhetsz, veszíthetsz,
szenvedhetsz, nevelhetsz,
de családi élet és feltétlen szeretet,
vagy van, vagy nem lehet!
- 2oo7. 9. 18.


Utószezoni értékelésem
--------------------------------
Most jó, vagyis jobb…
A fenébe, meg vagyok rontva, ki vagyok remény-herélve,
nem a régi csipás csodákat, s a jót keresem, azt csak keveselem,
másnapokra, az akut rosszra, vagy előérzetére, lettem most programozva.
Minden nap, bármely változata, jobblét-alapjaim helyett, az ő(sz) térnyerésüket hozza.
Vagy, végül feladom, látod első helyen hozom, vagy képze(l)tt feladatom ike-oka megoldja,
hiánya, öröme-üröme, motivációja, értéke, vagy lelkifurdulása, a következmény, az indokot felülírja.
Vagy az, ami lettem, s aki így leszek, ha valamit nem teszek, és nem segítetek, már mindegy, ki, mi, miért,
a múltért, a jövőért, és csakhogy még legyek, leszarom, (f)elhasznált életáttünéses salaki jogon.
Most gondold meg, e (f)utókezelésért mit adjak neked? Nehéz lesz. Ingyenjegyen,
hűlő vízben, langyos levegőben, a Balaton megőszülésében, jelen jelentéktelenségemmel,
e most múltból, a más jövőért dolgozom, de már a járó jót szeretném, jobban, magamnak,
s általam azoknak, akiknek én mutatom. S magamból visszaadom. Ó, a három óra harmincas gyors, jól csatlakozom?
Na, gyerünk a jobbra, balra, kardnak, fasznak, csatnak, csatlósnak a helye, irány pecázni értsd, ahogy akarod,
ha így folytatom, még meg-magam-magasztosodom. A fel-t, hasonló eséllyel, rátok hagyom. Maradok, Balatonon.
- 2oo7. 9. 24.




Útravaló
------------
Holdösvény és fényesés a vízen,
kedvemmel hullámzik.
Szemeim színében viszem,
látom és fájom, ha hiányzik.
- 2oo7. 9. 24.



A varázs ne szűnjön
-------------------------
Lassan megszokom, hogy mindig rosszabb lesz a napi minden,
és lényegesebb az élek-nél, az éltem, a lehetnél, a ma sem.
Tudható, hogy mindez csak moneypuláció, túlélhető, le-kiváltható,
bár ez időfüggő vigasztaló, és csak önváltozással, nem javítható.
Nem csak tőlem függ, az ár-apály az életemben, fosztóképzetemben,
az én terhem e pénztelen-elismeretlen, különben egészen egészben,
s el nem cserélem jelen időben, csak fel, a szerencsésebb féllel,
a jövő meg, sokismeretlenes átmenetben, titkos lehetekben.
Félek, lekéstem, pedig igazán, csak a varázs parazsát él(esz)tettem,
a múltat, a van-t, jeleztem, s a jövőt kijelöltem, felétek, magamban,
ideje, hogy teljét, javát, megtapasztaljam, huzamosabban.
Vagy legalább tőlem függjön, sikert, bukást zár le a függöny,
tőletek a tovább, a visszatapsolás. A varázs ne szűnjön!
De varázslássá se szűküljön, a valósulás.
- 2oo7. 9. 25.



Béka perspektíva
----------------------
Néha tavaszos nyár és rögvest panaszos tél ér,
s mintha mindig őszöm élném, s könnyeiben
szél kergette filmkockáit nézném, közepén a végét.
Így, élek majd a legvégén, gyorsítok az elején,
és leállok a finisén, összevissza és hülyén.
Valahogy csak lesz, vagy nem lesz,
összeváltozik, szélsőségesedik a világ,
remélem a harmónia mindkét sarkára áll,
megoldódik az összhiány, s a túlzás magába száll,
bár úgy meg, lecsúszott gatyában téblábol,
színt szaggat, időt kever, újít, öl, sértődött tréfából.
Én, már csak szemlélem, olykor végrehajtom,
vagy megúszom a keveredett csodát, mindkét pólusát.
Persze, várom, felruházom, vagy bagatellizálom,
közben, részben én csinálom, csak nem tudom,
nem ismerem meg, vagy félremagyarázom,
döbbenten nézem, ahogy az élet gördített hulláma
átcsap az én pocsolyámon.
- 2oo7. 1o. 3.



Ellenmérgek
----------------
Napon pihentem, pislogtam, nevettem,
bamba félálmomban a szeptembert szerettem,
ásítottam, vakaróztam, ettem, ittam, álmodoztam,
aztán ezt is halasztottam.
Ma nem zaklattak, békén hagytak, nem kértek, nem adtak,
nem írt, nem ütött, simított egyet a kezem az életen,
könnyű ősz babrált fény mosta fejemen.
Nem vágytam másra, arra sem, mit a hiány adna a számba,
kényem, kedvem nem terveztem, kicsit szerelmesedtem, képzeletben,
egy kommerszen elérzékenyültem, ez nem tetszett, ahogy máskor sem,
s én, az elégületlen elégiás megelégedtem, - na, nem is értettem -
de boldogan, mélán, lelassultan, a szép ősztől beszívtam.
Éreztem, hogy éltem, s hogy könnyen, értékeltem,
meleg volt, felengedett a testem, a fejembe szállt a lelkem,
a világ csendesen békült, és a kislányom megfogta a kezem.
Már érdemes volt megébrednem és élegetnem,
s talán másnap is így lesz, de lesz mindenképpen, bármi ellenében…
Azért ezt a mait, szérumnak a tél ellen,
- lukas zsebbe mégsem - szívbe teszem.
- 2oo7. 1o. 2.


Jó-kívánság
---------------
Milyen jó, jóról, jót írni, pláne jól!
Meg is kell becsülni, esélyi túléltető, s ha rímbe tud szellenteni,
ráérző lapba, "net"-mennybe küldeni, hírre-borravalót keresni.
Hisz ritka helyzetek szerencsés találkája, ettől viselős perce lehet,
a halvány, öregedő nappal fényért szeretkező késő őszi színek
szerelem szikrája, elmentett gyermek-idő, amelyben újra élni sikerülhet,
s e jóérzés értékké lényegülhet, igazán, szépen, emberhez hűen, tehát néha,
vagy elavultát élet-mű-virágozva, emlékművé sajdítva, feladja, gyakorta.
Lehetne ez, élő vers, éltető élmény, titok, vagy trófea, nevettető tréfa,
ami általánossá aligha valósulna, sajna. Istennek hála.
Gyönyör(ű) kincs ez, ajándék, kósza (arra)járó csoda,
édes, kis kéjes, elégült puszija.
- 2oo7. 1o. 9.



Leltár
--------
Nem sokam marad. A humorom az egyik.
S életsalak, mi hozzám tapad, e szerencse-fogócska verejtékékei,
élt-írt értékeim, nyomaim mások emlékein, s a következő nap.
Tett-terveim, sikereim, ész-érzés szüleményeim, lényegeim,
szeretteim, szerelme-gyönyörűim szeretetei, barátságaim.
Bennem élő halottaim, állataim, eszközeim, könyv-édes ideim,
tehet(etlen)ségem, önemberségem, kötöttségeim, tartozásaim…
Nem részletezném, inkább tovább élném, létre keresztezném,
ami volt, lehet, s amim nincs itt, a múlt, mind, sorsom szerint,
s amin halálra röhöghetném magam, a hiány hiányzó viccei,
és a köhögés a végén, meg a csökönyös csökkenés,
s a jövő évi leltár megint.
- 2oo7. 1o. 15.



Könnyedből, a súly
-------------------------
A születés utáni, s a halál előtti életerő éltessen mindig.
Magamnál lehessek köztetek, nagyot álmodjak, révüljek, tegyek.
Nyerjek, vagy veszítsek, használjon és elviseljem, tovább építsen,
akárhogy ébredjek, a magamét éljem, nőhessek, teljesedjek megint.
Csak nő, pénz és nyugalom jusson, gondolat, egészség, szeretet,
idő, béke, fény és szabad lélekzet, én cél, ép pont a napos oldalon.
Legyen kifutásom, teljes életem, megőrző verseim, s e végreményem:
Döntésképesen hagyhassam az egészet a francba, és elkezdhessem újra
kedvem szerint, választhassak, változhassak, alkothassak, hassak!
Sikerüljek, élvezet a lényegen, szívmelegben, értő összenevetésben,
érjen, múlt - jelen - jövőből új, könnyedből a súly,
szavaim súlya kiegyensúlyozza repülő életem.
- 2oo7. 1o. 2o.



A megélhetésről
----------------------
Tán, nem napról, napra,
de nem is hosszútávra,
egy, két hétre tervezem,
kihúzom, viselem az életem.
Már nem leszek, aki régen voltam,
az se, amibe belefogytam,
az vagyok, amit írok,
mást, jobban nem bírok,
és nem is akarok lenni,
valakivolt, lehetettvolna, holnapsenki.
Megélni kéne, boldogulni!
Nem tudok kiteljesedni,
sem időben elmenni…
- 2oo7. 1o. 24.



Természet-kép
---------------------
Sziszegő szél dermeszt a résen,
szemfehérjémbe fagy e ősz-deres,
bamba bogarak, hátonholt legyek és
törékeny, vörhenyes, vészsárgán erezett,
őszfújta levelek gyűlnek az ablakba,
ahonnan szemlélek, figyelek.
Kémlelem a színrabló, fénynyelő telet,
hogy eszi föl az életet, akár a frissen tört kenyeret.
Ahogy hátrál a szépség, hullik az ősz tarka szikrája,
engedi magára az altató hideget.
Napfényre sárgán izzó nyírfa, rést éget a télkárpitba,
nyárfoltok, magányos fenyvek, tavaszálmú hálóhelyet vetnek,
szürkésbarna bokrok, sár-föld hátak, félájultan összebújnak,
szélbe, bezárt égbe kapaszkodnak, fáznak.
Rügyet rejtenek, gyökeret bujtanak, hajtást hibernálnak,
csirát, nyarat bujtatnak, mint én reményt, hitet, álmot,
öl odvak, kéreg menedékek, avar halmok, fásult virágzások.
Hajlanak, tapadnak tagjaikon az árnyak, hullnak a voltak,
a színek elmosódnak, tél illata árad.
Társ-élőhelyünkön áttelelve, helyettük is élek,
bennem nem szünetelhet az élet és félek, minek tartanak?
Haldokló hallgatásaik fényt fakítanak, szomorítanak.
Tudom, hasonlítunk, s ahogy a télárnyék rám nő,
életem, hangulatom, mint természetes helyem,
egyre bizonytalanabb, elhagyottabb, rosszérzőbb.
Huzatos szobámba be–be vág a nap haláltusája, de
gép pótolja a fényt, meleget, ember őrzi az emlékeket,
sírverset készít a földnek, a percet élő, az újjászületőnek.
Miközben a természet pihen, már forrongó magok, rügyek
földalatti tüntetésre gyűlnek, erősödnek és biztosan győznek,
mindig így lesz, a szépség szárba szökken, a világ kivirágzik,
életet terem és felejt, felnevel, eltart, elvisel minket,
mint mi, nyűgös gyermekünket.
– 2oo7. 11. 12.



Téláldozat
--------------
Átmeneti temető az erdő, a sűrűsödő télidő ellenünkre nő, űző, elijesztő...
De én ezt hívom otthonomnak, szívlelem hazámnak, áldozok tavaszának,
itt nőhet jövő!
– 2oo7. 11. 24.



Télszünet
------------
(Krisztinynek, Mikulásra.)

A színek megmosdottak, fény nyílt ki a kertben,
a friss szélben, mintha szeptember szelelne,
a fagyott tegnapon harkályok kopognak,
szajkó szikrázik az opálos áttünésben.
Kíváncsi nap-kacsintás derűt terít az égen,
sugarak simítanak, felhők feleselnek,
felfénylik a kékes-szürke menyasszonyi dísze,
fülemben tavaszi dallamkák donganak.
Csaló illatok libbennek a légben,
a világ érzi, még ha nem is érti,
majdnem, új csoda született, s e csínnyel
besegített, az ünnepterhes decemberbe.
Fél-tavasz, télszünet, az ember elcsábultan
érzéseket követ, kedvet, örömet kaphat,
képzeleghet, szép tetszelgést félreérthet,
reményt, szebb jövőt ráhagyhat, hihet,
hisz amit egy megkívánt nőtől elviselne,
a természettől mért ne?
– 2oo7. 12. 6.



Középkorú mérgek
-------------------------
Az aranyos könnyűségek, új-utazások,
kedvrepülések, szélszeretkezések, létcsoda keresések ideje
lejárt, helyükbe most, a családi hiány és a gondok léptek.
Gyűlnek, megfertőztek, szemre hányt örömök, égő irigységek,
megbánt könnyülések, elviselt közönyök, öregebb gyönyörök,
tervezett, közönséges, vagy félt események. Szétosztódó évek.
Csökönyös csalódások, küszködés, rossz változások,
megunt jelen, hitetlen jövő, hiteltelen esélyek, átejtő remények,
pénz-idő-élmény hiány, társas magány, elszürkülések,
hétköz hullám, középszer, elvágyódás, vágyrobbanás, hogy
csak azért is, na még egyszer! S harmadnapra kelsz fel.
Futó jutó, erősebb szesz, helyettes szex, ennyit tehetsz,
lemondások, rutin, erőltetések, éhes szeretők, rákos nincsek,
örökifjúság családapaképben, halálcsend a nevetésben,
önámítás és elmúlatás, végveszteségek, ötvenes félelmek.
Méltatlan csalás, megszokott hazugság, unalmi veszekedések,
cserbenhagyás, váltás kényszer, középkorú vétkek.
Barátság, szerelem, siker? Jó, ha szép helyettesítések.
Néha, nem is tudom miért élek? És még ÉN élek?
Közös ronggyá lett az ön-szövött élet,
néhány, színem maradt benne, egy-két vers, kedves perc,
egy gyermekélet, értelme, terhe, kötelezettsége,
s amit még, ahová tán, ért élvezetek, szeretet-melegségek.
Ez a sorsod, ember, van még miért élned, és okod, ha mégsem.
Szükség, vágy, tehetség, középkorú mérgek.
- 2oo7. 12. 1o.

 

A magamból kiindulás miatt…
-----------------------------------
A napfény nyomán feldobog a világ, a lovak szabadság vágtája,
a harkály, s a csúszka tam-tamozása, a színek tánca,
melegedő vérem, ritmusára pumpál lefagyott agyamba kedvet,
mintha mozdulna a föld és pezsdülnének a nedvek.
Tél elleni, elsietett tüntetés ez, természetes engedetlenségek,
ma, egy kicsit betartanak a természeti törvénykezésnek,
most és más tavaszt akarnak, nem értik, hogy illúziót kaptak,
és csak felhők közti forradalmat hagynak a nevek és fogalmak.
Miért ülök itt bent, mért nem futok ki, ugrálok, nevetek,
teletlenkedek, sorsosaimmal? - Halandó az évszakváltozókkal -
Mert kísért a sok régi kísérlet, meg megöregedtem, hitetlenebb,
és tapasztaltabb lettem, inkább belülről nézem és élvezem,
eljátszom a gondolattal, érzékeimet, szívemet szító izgalommal,
és mindenséget vesztek az elódázott pillanattal.
Mert tavasz volt ez, csak összehasonlítottam magammal.
- 2oo7. 12. 12.



Nap-misszió
--------------------
Hogy is mondják, bizonyos időkben, minden nap
ajándék? Akkor ez a halvány alig, félig ébren,
avitt-szín pasztell háttér is, itt a télben.
Örömömben kifelejtkezem belőle, ahogy nézem.
és bizonyisten, így maradnék rárévülve, e székben,
létlézengjenek, ünnepeljenek a többiek helyettem,
egész decemberben.
Hitre tanít, e nap-misszió ma délben.
- 2oo7. 12. 16.



Emlék, az időtől
--------------------
Már lélekben sem lehetek lelkes, szertelen a szeretettel, felelőtlen az életekkel,
már az enyémmel se, okos az ok-okozatoktól, szép az érzéki szépségtől, csak
a belsőtől, ahogy a csillag csillog a napfényétől, s a piruló hold, a szerelmétől,
bölcs sem valék a bölcselkedéstől, szemes és szemtelen a szemlélődéstől,
értékelhető érték értékeimtől, teljes egész egészségemtől, boldog a dolgaimtól,
tán a dogjaimtól, Még -hátha- se egyenes hátamtól, hiába, e világban nem ezek a fők,
hogy költő sikeredtem, sok önköltő vallomástól, ember az emberségtől, férfi a nőktől.
Lettem a jövőért, vagyok a volttól. Múló a mosttól, emlék, az időtől.
- 2oo7. 12. 21.



Napokban élem…
-----------------------
Van még karácsony, a kicsim örömében, szép szintézisként a szeretetben.
Jutott rá, szerencse, figyelem, mosoly, melegség, elégség, nekünk és nekem.
Nézd, élvezd, őrizd és ültesd el, talán mindenkinek, de ne gondold tovább, ma ne,
jobb, ha egy kiköltekezett költőnek hiszel, és ágyba fekszel pár szónyi örökkével,
tán több érzést szítanak fel, mint ő, kéjkeltő testével, s így teljes, jó helyre helyezd.
Az ünnep egyetemesebb és végleges, bár szenvedélytelenebb, ez a béke álom érve,
maradandó fény az öszszürkülésben, kapaszkodó, ötvenen túl érve. Már értve és féltve.
Nem kérhetem vissza, nem sajnálom, csak újra vágyom gyermeki tisztaságom,
izgatott karácsonyi álmom, s ajándékvárós, hitetlen kamaszságom, Jézuskás apaságom.
Mert, jó apának lenni most, megmelegedni egy másik boldogságon.
Kit érdekel ma, kudarcom, csalódásom, hogy adós vagyok a macskám életével,
önmagam elódázott lényegével, a tehetetlen beteljesületlenséggel, vérként éltető-ölő
pénzzel, hogy az észrevétlen magamén kívül, mindig kívülről néztem a csodát,
hogy bezárt a végtelen, s az életem napokban élem át!
De köszönöm, akinek lehet, csak ezt a mát.
-2oo7. Karácsony.

---------------------------------------------- 2oo8. ----------------------------------------


Kedvgerjesztő
--------------------
Megrezdül a fagyfolytotta, jégmegfeszítette világ, szemben,
fényre nyíló életteremben és bennem, már színt színezni tud,
és szemlélője szinten írni, jegyezni az enyhülétet e tájlétben.
A föld életkedvet, magelixírt ereszt, újrakezdő lépést tesz
a létlehetőségben, pajkos tavaszzúg csillog a hószemétben.
Nap fénye, ég kékje, s az emberek reménye még szebb,
s tőlük szentebb, ékesebb világot világol a szemembe,
réglátott, s vágyott csillámok csiklandozzák érzékeimet,
s nevetek, szeretem e percet és szeretném a folytatást,
de a kedvgerjesztő máris eltelt, a tél ismét elfed,
rossz holtsúlya újra januárt görnyeszt ránk,
s az élmény reflexe gyorsan becsukja,
tétova tavaszától tátva maradt szám.
- 2oo8. I. 6.



Segít, ha nem pusztít el…
---------------------------------
Meglelt, elfed a középszer szürke tele,
minden és mindenem tele vele.
Nem az a ma kérdése, hogy lesz e tavasz,
hanem, hogy mikor, és velünk e?
A szép előjáték, a csoda meglepetése,
vagy durr bele, rögtön a nyár ég a fejünkre,
akárha csókot csak búcsúzóul kapsz,
s csak foltot a zsebedre.
Nem csak, hogy leszek e, és hogy leszek,
magányos családban, egyedül magamban,
de jót, jól teszek e, s nem csak követelre?
Félek, egyetlen esélytelen esetben bíztam a
múltban, és dominóként befuccsoltam,
így, ma, többes számban is remény a szerencse,
miattunk várok, a kiszámíthatatlan esetlegre.
Még bízom a sorsomban, hogy jó oldalra fordul,
a mindenség jobbra tisztul, és én megtehetem,
amiért húzom, próbálom, égem az életem,
lesz egy pontom a végtelenen,
és okozatom felnevelem, egy jobblét szeretetében.
Nekem megéri, van, aki megérti, s aki nem, úgy is
véges e végtelenben, segít, ha nem pusztít el.
Értem van ellenem, s ellenemre bennem.
Tél kell a tavaszhoz, válás a változáshoz,
láz a viruláshoz, elélt múlt a folytatáshoz,
és elég körülmény az alkotáshoz, én teszem,
és végzem, ha nem. A vers a végzetem.
Véges végtelenben, élhetetlen télen,
élet-okon, írom a tavaszom,
ez, az én igenem! Bízó szófelmutatásom.
-2oo8. 1. 9.



Életem szikrái
------------------
Az alkotás, a nap és létsugárzás.
Kivilágít, felgyújt, kitavaszít,
máskor sötétít, hiányít, kiszárít.
Ha ellenállok én, vagy a világ,
s a szónak az ellenpont hiányzik,
vagy az agyam gondban ázik,
csak füstölgök és elfüstöl a poézis,
de ha szikrázik, értett lényeget,
értelmet ad az árnyékának is.
Így láttat és láthatja, ki érti,
az észszikrák árnyékát,
a vers élő bonyodalmát,
mert bizonyos napokon,
pár létpozitív pillanatom sugárzik.
Élesztem, dúsítom, használtatom,
lehetne alapvetés és szépszó nemezis,
de tudom, megéri a lehetőség is,
hogy a fényért, árnyékom hagyom.
Nem, a napraforgó más, ahogy
fényre nyílt szemeken,
és szotyolás pofákon át,
adagolhatnám az energiát.
Maradjon inkább az írás,
s a szimbolizált viszony,
jelsugár, léleknyitás, égésnyom,
eredő és eredmény a papíron.
- 2oo8. 1 16.


A Wass Albert-i, igazi
-------------------------------
A ritka, a fájó, a zavaró igazság,
mint a kívánt, de túl hideg tenger.
Az idő, a legbelső, s a végső, tettet
ilyen, kellő lehetetlent az életünkkel.
Mégis vele élhet emberibbé az ember.
- 2oo8. 1. 21.



Telem színrevitele
-------------------------
Tart a kipróba, az élő-mű hűhója, s telem műhója, a múlás betanulása,
az írás metamorfózisa. Premier helyett, a műszak próbája, és ruha, olvasó
(ezt szeretem) próba, a díszlet javítása, vagyis az idő, s a körülmények javulása.
Előadás helyett, az eladás esélye, az esőnap félelme, a rendelés reménye.
S a megoldódott változás, a tavaszodás vágyó visszatapsolása, önmaguk hurrája,
nem az elszenvedő író sikere, csak beleegyezése, hogy sikerüljön végre,
közvetlenebben, (ő)szinte-színezetlen, ha már befogadható szebben, a valósága.
Jószándékú erőszak a részeken, a helyzeten, a szexen, a szerencsén, a lehetőségeken,
amiken nem lehetne! Csak nevetségesen. Tudom, az élet sohasem műfajtiszta,
s ez itt, a komédia erőszaktétele téli életemen, vagy életem telén, önkínzó viccemen.
A katarzison heherészek, közönség nélkül, közönségesen, hogy a brancsban legyek.
Velem teszem, nem a verssel, az életemmel, mintha nem lennének egypetéjű ikrek,
külön időrenddel. Az egyszeriség megismételve, egyben rejtjelzett pusztulása is,
de sokszorosítása elvben gyógyulása is, így ez az absztrakció, önvédelem lehet.
De nem nekem, én magamat élem-írom, csak a forma szabad, a tartalom nem.
És ennyiben, én sem. Szabadon választott, korlátozott áldozat, itt, hogy népszerűsítsen.
A rendezői változat, hogy télvégre járatott létszünetet stilizálunk a decemberrel,
mellé, betanított irodalmat játszunk érdektelenekkel, életverset mellékszereplőkkel,
értelmezősdit a hiányérzetemmel, monodrámát e sikerorientált sikertelenséggel.
Rossz szerepjátszás, szerzői önámítás, rendezői onánia, szarkesztői diktatúra,
telem színrevitele, májusszívü színészekkel, tavaszvágyó közönységgel,
unatkozó bérletesekkel, ingyenjegyesekkel, értetlen ítészekkel. Közös játék?
Ki még szóba állna, az se versel.
- 2oo8. 1. 24.



Összevesz(t)és
---------------------
Nem jó, ha kevered,
az alkoholt, s az érzelmeket,
Te a szeretetet veszted vele,
én a türelmemet.
- 2oo8. 1. 3o.


Mintavétel
----------------
Végre alkonyatok vannak, nemcsak sötétek,
ízük, illatuk, varázsuk van az estéknek.
A születő zsongást érzem és gyorsuló szívverésem,
lódulnék bódultan, a változás ott várhat az éjben.
Langyos áramlás simogat, a nyitott szám tele,
ma, az érzékeim szólnak, a jövőbe nevetek bele.
Remélem lesz, és humora is vele.
Oktalan csikó-kedv vidámít, örömmel élvezem,
vágy rángat, izgalom remeg a kezemen,
most tavaszodik, biztos vagyok benne,
ritmusa átlüktet az ölembe, fejembe,
feledtet, boldogíthat, időt, reményt adhat,
kelleme ifjít, ereje megújíthat, jele beindíthat…
És mit teszek erre?
Képzelgek e gerjedelemre, s lefekszem, a múlttal,
magamat hitegetem és csalok a tavasz-okkal.
Az érvek, körülmények, megszokottak, hitetlenségek,
még, a télnek löknek, s a kísértések is elfáradtak, tűnnek,
de, már felkészültem,
szíves próbása leszek, a tüzelő kikeletnek.
- 2oo8. 2. 3.



Lenézés, írás helyett
--------------------------
Milyen jó föntről nézni, a fényből a ködöt,
mint a tűnő bajt, mit az ész, s a kéz végre ellökött,
látni, ahogy foszlott irháját, átbökik a fenyők,
és tudni, hogy a tavasz titokvirága valahol lent, kinőtt.
A hatást és a körülményeket, majd meghozza a nap,
beteljesíti a fényre forduló föld, s a téltemető szellő,
én meg leballagok, s bekopogok, kész e, a teremtő,
kiengedhetek, vagy még helyettesíthetek,
míg az életerő, s e szomszéd felkel, és az idő felnő.
A ködöt színező világ-virág titkáért nem felelek,
de jelet jegyezhetek és szóban, teremthetek,
változást, állandóságot, új életet és (r)égi (t)rendet,
tehát valót és ál-állapotot, s e panelekből ünneplőt,
és magamnak jelmezt. Vagy, mégis, inkább verset?
Miből hagyom ki ma, megint a költőt,
míg segítségül hívom, falazni az Istent?
- 2oo8. 2. 12.



Napos impresszió
-----------------------
Éppen, rendben vannak a dolgok, a kutyám, csak választ ugat,
nincs támadás, baj-postás, zavar, rossz próbálkozás,
kedvnyílás, élet-ihlet és napmeleg hat,
e hamis létbiztonság, s a jól-írás elégülése árad, és áltat.
Teszem a részem és élvezem, a világ virágvágyat áraszt,
s e csélcsap csodácska jelzi, hogy hittel éljem és jegyezzem le,
kiteljesedett percem, helye van telekben és létleletekben nagyon,
kitavaszodhatom és napos biztonsága, mára, boldogulnom enged.
A hamiskás harmónia lökött nekem egyet.
Végigmegyek az útkereszten, megalkuszom tapasztalattal, érzékeléssel,
elteszek egy másodpercet, nyíljon és hagyom a kutyát, hadd tutuljon.
Jó ez így, csak kár, hogy nem láthatok végig az úton,
bizony többet bejártam, míg, a járó alapok és álmok után vágytam,
mára, szokott lett a nincs világa, másra vártam, de nem rohanok érte,
s majd kanyarhoz érve, csak szépen, urasan, - a jót el kell húzzam -
lassítom, használom, hogy használjon, míg napos időm van.
Ezért, megértve, hogy gyalogosan is közeleg a vége,
hiszek a tavasznak - Életnek, nőnek, hangulatnak, útnak,
csak a közepébe!
- 2oo8. 2. 15.



Az álmok bizonyítékai
----------------------------
A február nekem, a barátok hónapja,
nem sok van belőle már…
A vége, az esély éle, az ébredés kora,
az álmodozás vajúdása, vetélése bár,
nincs élet véglet nélkül, nem ez lennék,
ha lenne más arány.
Hiszem, hitegetem, hogy sikerem,
boldogulásom, útravaló célom megtalálom,
hogy egyensúlya van a létnek, mélyebb
oka a születésnek, költői okozaton.
Éltet még, egykét éber-álom,
az írás, a remény, az elhívatástudat,
élesztő vágyak, szép ábrándulások, a szeretet,
meg amit kívánok, de szégyellek,
mit, valahol, valahogy tettem, érzékeltem,
mégse tények, csak lettek, s velem élnek,
csupa agybaloldali, hogy vagyok valaki.
Ezek az ál-valóságok nem hazugságok,
az álmok bizonyítékai.
- 2oo8. 2. 21.




Szeretkezés
-------------------
Izgató jobblétnek elfogadni, elégülni, továbbadni,
az élvezet cseppjeit, kéj ajándékát, vágy simogatását,
mosolyogva mosakodni, pezsgővel fogat mosni múltán.
Nem lebecsülni, összetéveszteni, kiábrándulni, elhidegülni,
de kívánni, élni, tanulni, égni, boldogulni, szeretni, és köszönni.
Egy életen át megbecsülni, nem csalódni, keveselni, bánni,
hogy nem a láng, csak bármi, de szikrázni, akár a füstjének lenni,
éleszteni, szív, ész száraz szükségébe tenni és megőrizni,
e szerelem-tűz szikrát, mi melegít, könnyít, világít,
újít, használ, ha használt is, élmény, vagy nemézis,
a legemberibb cselekvés is, érzékeinkbe izzó jó!
- 2oo8, 2. 28.



Hétfői félelmek
-------------------
Hétfői félelmek,
esélyek, frászok, remények,
mi jön még, hogy lehet?
Megúszni, nyerni, lenni,
kesergek, intézek, kezelek.
Aztán, csak eltelik a nap,
ami csoda is lehetett volna,
és semmi nem hozza vissza.
Igen, azt se, s majd,
jót röhög az ördög,
mikor az orromra húzza.
- 2oo8. 3. 3.



Márciusi vigasz
--------------------
Vihar utáni, csendes esőben,
a fénytörős ablak mögül lesem,
ahogy nászra készül, napot perel a tavasz.
A tétova fényben, télvégi opálköd oszlik,
a haldokló homály oldott színekre foszlik,
s lent a kertben dúl a kutyaszerelem.
A föld létfenntartó indulatára a kikelet kinyílik,
bár a rendszer dúl-fúl, s az idő ingadozik kicsit,
tudják, az újak eldöntötték, mi mást akarhatnának itt?
A világ kívánós felajánlkozása átmelegíti a szívem,
és elfelejtem, zsebeimben lenne még hely bőven,
s magam is vesztegetem a sürgetett időben,
hogy ez csak beetető tréfa, téltemető vigasz,
és lehet, hogy holnapra már, így sem az,
de ha hazudtak érte, akkor is megérte,
a kutyáim meg én tudjuk, igaz.
- 2oo8, 3. 4.



Szeles jövő
---------------
Körülöttem a nap életet éleszt,
takarít, ébreszt és jövőt fuj a szél,
csak kérdés, lerakja e, egyszer itt,
vagy jelent jelent, múltat újít, újra,
aztán, mint eddig, nagy időt vártat,
jutalommal, összhanggal áltat,
s egy kicsit kitavaszít.
Igaz, túléltet, reménytet, csodára csábít,
javulást ígér, de uzsorás szemmel kacsint,
hisz, ha én nem lennék, kit verne át megint?
Ez hát a kölcsönhatás, az újrakezdési sprint,
nekem új életem, neki jobb balekja nincs.
Legyen hát létrobbanás, szerelmes pazarlás,
ezekben jó lennék, emlékeim szerint.
A -talán- meg izgasson, legalább áltasson,
hogy a nyomor álmodjon, a hiány virágozzon,
életkedv és jószerencse érjen, alkalmasint.
Legalább ígérjen, hogy cinkosan félreértsem,
és reményért tarháljam, hogy értelmét lássam,
elhiggyem, merjem, hogy gyűjtsem, nyerjem,
szerezzem, kölcsönkérjem, s költsem,
a hétköznapok filléreit.
Örökös, tavaszi újrakezdési kölcsön,
az élet most, kamattal tetézi a vágy zálogait.
- 2oo8. 3. 12.



Tiszteletadás
------------------
Tegnap még próba volt, hitegető szándék,
mára ragyogó valóság, rég várt ajándék.
Előbb, csak színesedő esély és szakaszolt csalódás előzött,
a szélütött tél és elvetélt tavaszkák napja egymásba folyt,
tétova, korai jeleit lestem, s jelezném, hogy élvezem, de nem,
a verébhajszás rügyrontást, liliomtiprást, mint az embertelent.
Az ösztön örömöt, s a csiga-efektust, a bolondító holnapolást nevettem.
Most új élet-szülésben vergődik, boldogul, teljesül a világ,
s e ékes, jövő vajúdás gyönyörét, fájását átérzem, tisztelem,
élesztő csodáját vágyom, várom és kérem, hogy élhessem újra át,
időszerű a jó idő, s az éves megújulás e földnek, létnek és nekem.
Kibomlik végre, az ibolya buja bokra az érzékeimben is,
vagy csak álmodó szemem hisz több színt, nemző napfényt,
emlékezi az élményt, s tart még a késleltető, szürke, fázó, fázis,
hogy, akár a magaméval is segíteném, meg hagynám is, de csitt...
Nincs vita, tavasz van, ma reggel megszületett,
szépsége felemeli a lelkem és meghajtom a fejem.
Tessék, dicsértessék, kireményedett!
- 2oo8, 4. 1.



Hűvös jövő
--------------
Hiányolom a barátságot, s a szerelmet közöttem,
több már a halott szerettem, barátom, bennem,
mint ahány kabátom, s nem álom-szerelmem.
Lassan megtellek és fázom, egyedül, egyben.
- 2oo8. 4. 2.


Az öröm zöldje
--------------------
Hát, kizöldülünk újra,
újjászületünk, zsongunk, zsendülünk,
a világ színes tükre lett a szemem sarka,
örömet, energiát ad a bepislantott tavaszka.
Jó időig kitart majd ez a kedves-tarka,
szép váltakozás, a szivárvány hava,
mert egy ötvenesnek az életöröm,
belefér az áprilisba.
- 2oo8. 4. 8.



Jobb, a jóban-rosszban?
----------------------------
Talán, jobb lesz…
Az élet ez, remény majd megszokás,
csak fel a fejjel és semmi bizakodás.
Mára megárt az át nem írt bölcsesség,
egy rakás pénzzel, többre mehetnék,
önöznék, elélnék, leélnék,
nem értékelnék, csak szemlélődnék,
döntést kényszerít az okoskodás.
A véget irányíthatom, de az élet
szélirányba megy,
belül előbb halunk meg,
a maradék, üres fáziskésés a kevésben.
Elsietett tett, vagy gépies elmúlás?
Észre se vennék, ha nem lennék,
s csak a voltam űrét, ha
másként húznám tovább.
Valószínű, rosszabb lesz,
szegényebb a mérték.
Jobb életet nem adnak,
a rosszabból font versért.
Meddig bírom még ezt a szarságot?
A bajt szülő gondot, a méltatlanságot,
a görbe körbeszűkülést, a napi öregedést,
a be nem telő hiányt, a hiá(ny)bavalóságot?
Mikor unom meg végleg, hogy jólétem
már nem lesz és elhiszem, elég -
akárhogy hibázok?
Túlélő vagyok, ameddig én akarom.
Döntetlen, majd ezt is a szerencsére bízom.
Az élet akkor is jó, ha nem jó,
az a vég, ha semmilyen se -
és nem változtat(hat)om.
Hallom Anyám hangját, ráérsz kisfiam,
a költőket itt sem fizetik,
és magukat szeretik, ahogy odaát.
Mit tökölődjek a halál hangulatán,
a félig, még mindig több mint a semmi,
próbálok magamként tovább lenni,
idő nőhet a szükség porán.
- 2oo8. 4. 1o.



Április 11.
---------------
Anyám, Apám sincsen,
meg, még mennyi minden…
Jó ez a változat, érdemes áldozat,
az önző rányomat a költészet farán?
- 2oo8. 4. 11.



Kereszteződésnél
------------------------
Szerelmi trilla, ösztönöröm, színező március ígérte,
egyensúlyba hoz, s csak kétes versgyönyöröm kéri érte,
mórikál, bódít, lódít, s bár, már teljesedik az április is,
nekem nem teljesít, hisz nincs is mit, amit megértene.
Szépsége, kelleme nyugtat, gyógyít, lazít, túlélni segít,
feledtet, vidámít, de úgy, hogy átszínezi a téli baj hegeit,
elfedi naparannyal, széllel simítja és súgja testbeszéddel,
hogy amit ma nem érzel, az nincs is, várj a holnap-gonddal,
sorolj a tavaszba, köpj a bajokra, old meg, vagy felejtsd el.
A tél tartozásait, az idő behajtóit, a lelkiismeret furdancsait.
Egy-évszakos megoldása, alkalmazkodni, élni, megmaradni,
védekezni, hazudni tanít, könnyű igazsága bolondít, elboldogít,
ne foglalkozzak mással, mint a tavasszal, verssel, újulással,
mi jobbat tehetnék ma itt?
A hiányt, halasszam, vagy hagyjam, de tudjam, jövőm is a múltam,
s a szerencsének csak epizódszerepe van, útkereszti tragikomédiámban.
Ha a célom, az életemmel hajtom, nem az a lényeg, hogy zötyög e az út,
megállít, s továbbrúg a kényszer, csak takarózom a megélhetéssel,
és valahol én is csalok, ha a végén csalódásba fut.
- 2oo8. 4. 15.



A munka unta kapcsán
----------------------------
Magunk mellett, ma, mi leszünk?
Emberes vers, vagy verses ember?
Amit magunkból beleteszünk, amitől
ember az ember és vers a vers, jó keveredéssel,
attól ennyi, vagy semennyi, e percnyi szimbiózis
kisülése, vagy verejtéke, a többi, legyen természetes.
Ja, kell még az isteni tudat korpája, lába körme,
és színezünk, fűszerezünk, a trendről tudomást se véve.
Az alkimistát és a jó szakácsot ezért megfizetik,
mi, meg legyinthetünk, a verssel még legyezhetünk,
és szabadkőművesek sem lehetünk érte,
kőművesek persze, de szabadok?
Na, ma talán ez lesz az ok!
- 2oo8. 4. 17.



Emberi szentségek
-----------------------
Szerelem, szeretet, vágy,
lényi, léti, s azon túli kapcsolódás,
érzéki, szellemi, húgyúti szentháromság.
- 2oo8. 4. 18.



Hív(at)ás és ártalom
-------------------------
A füvek, a fák, tetőig tavaszban,
kutyáim, vadűző, álomban fekszenek a napon,
én meg félébredten, az ablakon túlról lesem,
e friss-zöld, tavaszi ruhát, a mátkai világon.
Gatyában, szakállason. Hisz nem vagyok vőlegény,
a vőfélyverset róhatom, az ünneptől részegülten.
Magány-magamban nem éreztem tél-lankadt estében,
hogy beindul a vérem, zsong, zsendül szép képzelgésben,
még készül, csak lassú szívverésben fényesedik a hangulatom.
Ki kéne mennem, el kell hinnem, hogy hányadik, nem számít,
újra tavaszodom!
Színesedik, ha fényfoltos is az arcom, erőt sugároz a kamasz izgalom,
s e szerelmes, bagzó fordulatban, tán rám is vár az egész évi, léti, régi,
és pár jutó, futó, rügybontó alkalom, bár karcsúsodott a leltár,
meg és nem valósulásait, rügyező ok-okozatait, a bőrömön láthatom.
Tavaszi ártalom,
az ál(om)mámorral, s a szénanáthámmal együtt, megvan gruppi,
mert jobb dugni, mint tudni, hogy lehet, csak ennyi a feladatom.
- 2oo8. 4. 21.



Villódzás
------------
A kinyíló felhőktől színesedő fényben,
azértis rigófütty és kék alkony alatt,
ázok és izzadok e szép keveredésben,
káromlom és imádom a képmutató tavaszt.
Egymásba tűnik és múlik a napi változat,
jót jelző jeleket, bizonyítékokat keresek,
a megeső, idő és jövőromlás ellen,
s a győző napremény és tavaszfohász mellett,
tudó dacot berzenkedek, s csak a kedvébresztő,
érzékkeltő, szépen illeszkedett déllel elégedek.
Közben, a ködölő setétke megül köröttem,
csendes csodáját figyelem, ahogy az esőben,
a piruló fenyőgyertyákból elfüstöl a pollen.
Íme a mai hihetetlen, hites részletekben,
benne az április kósza szeszélye,
és tükörképi villódzása bennem.
- 2oo8. 4. 24.



Fellebbezés
----------------
El, nem fogadom, de lassan megszokom,
hogy nincs elég, nincs hogyan jobban, csak halasztom,
s remélem, hogy lesz elég okom, és tehet-lehetségem, hogy túléljem,
s túl a szerencsémen, megoldhatom, részletekben, élő jogon, létszükségem,
pénznyomorom, a világgal szembeni tartozásom, ellenértékem, és fizetségem.
A világ majd kevesli, de éltet, vagy nem, és jön a (be)hajthatatlan végzet,
s a megadatlan továbbiakat végleg letagadom. Az átkom, de életrészem.
Persze, túlélem, és én is, kiadom, eladom, ha tudom. Hisz e szenvedés elviselhetőbb
versben, szebben igaz, máshogy érzékeltet, bár kicsit érthetetlen. Vétlen, pláne, ha
észrevétlen. E lényemé lényegült helyzetben, érzem tévedésem, átverésem,
hibáim, úri lezserségem, meg, megjobbító sorsom, értékvetésem, múlóban, lehetben.
Megvalósult önépítésem, s hiábavalóságom fertőzte világom kormát az árnyékomon,
mert égtem. Visszahúzódik e zűrben a tudat, míg mérem a bekerítő falat,
nyűgözve az érdektelenség, s a szépítések jelzői alatt, lefojtva a létszűkülés miatt.
Apró linkségek támogatnak, kiskapuk kiengednek, visszhangok biztatgatnak,
önözve őröl a tartozik-követel, a létfenntartási elnyomás, a kizsákmányolás kötelével,
és az uzsora-farkasok a lábamba marnak. Rendszerek, gépek noszogatnak.
Aztán, tán egy napon, ha közeljövőm és zálogom, saját élhető világom visszakapom,
a külső tükröket behajtom és világítok, vagy pislákolok, kívülállón, de szabadon.
Köszönhetem magamnak. Meg e társtalan, elvtársadalomnak. Ha költőnek, élve hagynak,
és ellentmondhatok életverseimmel, ha csak időnyerésért is, szemben a fogaskerékléttel.
Napról, napra vagyok, hiányok visszahúznak, szükségletek a fogy(aszt)ásba nyomnak,
testterhelten, lélek-hajóján a változó valónak, a viszonylagos viszonyoknak, a néha jónak.
Fellebbezek írott életemmel, mert amit máshogyan csinálok, azt mind megbánom egyszer.
Nem erre vártam, Tudtam, hogy nem leszek üzletember, de reméltem, nem veszek a veszek-be,
nem kell üzletelnem a versért a megélhetéssel és maradhatok életköltő, örökkévaló ember.
S még életemben, élhetek ezzel. A szép hiedelemmel.
S az okot is kiköltöm egyszer.
- 2oo8. 4. 3o.



A romlás ellen
------------------
Elég a romlásból, rosszkedvből, nyavalygásból,
a rosszuló világtól dermedt érzékekből,
a vegetálásból, a kifosztó időből!
A létező jót akarom érezni, látni,
a tavaszt, a létcsodát, a szépet,
a természetet és az emberséget.
Gyönyörülni, nem remélni, vélni,
tenni, nemcsak vágyni, nézni,
amire, amibe születtem,
kiélvezni, végigélni.
- 2oo8. 5. 3.


Többet és kevesebbet
----------------------------
Az üres lapnál csak az üresedő kedv szárnyaszegettebb,
de hidd el, a lényegtelennel összefirkált lap rosszabb,
önigazolás versenyezne az ihlettel, megérte, a kötelesség kötélzettel,
vesztesz az elsietéssel, úgy vetsz, hogy nem arathatsz. Üresen múlhatsz.
Hiába akarat, ígéret, gyakorlás, kényszer, ha nem megy, nem kell!
Az érett jónak kinyílik a holnap, ne terheld a nyitó mát, izzadt tévedéssel.
A hasonlóktól nem leszel hasznosabb, csak az egyedülvaló elhagyottabb.
Jó, ha az öröm viháncol, de a harmónia élethosszabb. Törj a teljességre!
Az élet szeretőt tart, te meg a lámpát tartod égve. Győzz, vagy fizess,
de tedd örömöddé az életed, élj sokat, írd a lényedült lényeget,
elégedj, merd, ne szégyenkezz, időből, örökből örökítesz,
ezért lélekzel és élvezel a versbe.
- 2oo8. 5. 4.



Balatoni látlelet
--------------------
Az ég kékfestő, habos tejben,
a víz hullámkarcos ezüsttükör,
a szemem szesztörte gyűjtőlencse,
láttatom, de az eszem más hasonlatra tör.
Közben, az ég megfürdik a színoldó vízben,
s a Badacsony bagzó bazaltjával flörtöl.
A föld mintha megpihenne,
érzi, a Balatonnal boldog lehetne,
boros bambaságommal benne.
Kimenőt kaptunk az időtől.
- 2oo8. 5. 7.



Az egyszerű jó útja
------------------------
Ma, már megtettem magammal, magamnak,
ami a jóból juthat, amit tehetek. Egyszerű egyszerien.
Sokáig álmodtam, aludtam, napfényre, tavaszkedvre keltem,
ráérőn működtem, e nagyszerűt egyszerűnek írtam, aztán, inkább
megéltem, mint műfordítottam, leráztam a rendet, csodáltam a csendet,
s ízét, illatát a levegőnek, hogy mennyit mosolyogtam, s gazdag voltam,
pedig csak létalapokat kaptam, jó reggelt szeretkeztem, s most szeretek.
A héjapárt az égen, zöldülő életrészem, a könnyű kedvet, az eleget,
e perc boldogságát, még öntudatlan báját, s hozamát, a békességet,
a tovább útját, s mindent, ami nem bánt, akár a gyermek,
az egyszerűen jót, az élet egészségét, s amit csak lehet…
Ez lehet a világ dicsősége és fényesítse az emlékezet.
- 2oo8. 5. 13,



Állandó lakhelyem
(B.keszi, Viktória 33.)
---------------------------
Nem itt születtem, máshelyt nőttem fel,
legszebb időm nem ide köt, ide érni jöttem,
s nem hiszem, hogy itt halnék meg, bár meggyökereztem.
Szeretek itt, a természetben, élegetni, írni, gyereket nevelni,
ültetni, tartani, tanítani, együtt lenni, örökíteni, szemlélődni,
a társas magányt megszemélyesíteni, elmenni és hazatérni.
Én-léptékü élőhely, birtokolt mikrokozmosz, otthon, ennyi.
A szerelem, s a dicsőség ilyen, élvezhetem, elveszthetem,
nem a tulajdonom, de használom, kezelem.
Menedék, tartalék, az állandó jelenem,
a jövő, ha jön, innen indul velem.
- 2oo8. 5. 15.



Értelmetlen kérdés, az értelmetlennek
---------------------------------------------
Bajok, félelmek, előérzetek, félretörténések, teljesületlenségek,
rákos hiányok, meredt napok, ferdült életrészek önrészei rémisztenek,
kedvetlenítenek, ölnek, én meg, időt, változást, minőséget, arányt kér(d)ek,
mert az ember, az elviselő, néha rákérdez, értelmetlenül is az értelmetlenhez,
ennyi, ez az élet, csak, mert élek?
- 2oo8. 5. 18.



Mára
-------
Mára ébredően, többes számban álmodozok,
háttérbe húz a szeretet, társaslényé változok.
Új tavaszával, ősz-időt és nyugalmat társítok,
élhetőbb életet nekünk, de főleg neki, várok.
Holnap, a szép változást, világjobbulást,
fénylő álmaimat kívánom, de mára,
a jelen ébresztő rúgásait is állom,
termő létem virágát csodálom,
ma, nyolc éves a lányom!
- 2oo8. 5. 21.



Szótánc?
------------
Kileng a nyár, billeg a fenyő, táncol az ezüstfa,
friss szél szeretkező lökésére, ösztöntelt madárdal ritmusára,
a hatást feszíti, tárja a tavasz fényorgonája, eső, napsugár körtánca.
Szép kép, boldogan bámulom, szemlélő és fészkelődő hangulatban,
értő izgalomban. Megéri ma élni. Bár, egy kicsit fázom magamban.
Kozmikus vágylánc és magányos szótánc, táncolni, vagy írni?
Á, a beosztás úgysem megy májusban.
- 2oo8. 5. 22.



A többi, csak a többieké?
-------------------------------
A szukám mégsem terhes, a luc-fenyő nem eredt meg,
de a többivel együtt élek, s így mindez még lehet.
Érnek az öngyártott esélyek, viszonyítok, ismételek.
Gondjaimat, béklyóimat nem oldottam, nem is kötöztem,
dolgaimat teszem, viselem, nehezen, de nem lehetetlenülten,
a hétközszart kezelem. Hiszem, a tragédiák elkerülnek,
jón-rosszon túl létezgetek, bírom humorral az ár-apály felett,
s egy kis szerencsével, önön értékemmel megkönnyülhetek.
Lesznek ünnepek, segít e kora nyári szünet, örömeibe beleshetek.
A jó is elér, ilyen, mindig nem lehet, s a jobbtól, jók lesznek a versek.
Az idők, mit meghagynak, erősítenek, s jelent, jövővel keverhetek.
Tudom, még nyerhetek, jöhetnek szép megérések, s boldog legyintések,
mert nincs mit veszítenem, újat már alig veszthetek, vagy csak nem értem,
nem érzem, mégis, miért ne, kérem, a többi életet.
- 2oo8. 5. 3o.



Júniusi reggel
-------------------
A nyármeleg reggeli réten,
lomha lóárnyékok, sárga szénakontyok,
zöld alapon, oxidálódott ezüstfafoltok,
és szétszórt pipacspontok mutatják,
a tavasz-forradalom tegnap, hol tartott,
s mit nyújt a nyár, hogyan konszolidál,
e júniusi állapot, egy érő folyamatot,
ahogy az írás néha, létfontos pillanatot,
az ifjúságot, a lobogást, egy kamaszcsókot,
s termést vár érte, pedig csak szó-fotózott,
de, ha e idézet, majd, ennyit felidézett,
megbocsátja a párhuzamot a természet.
- 2oo8. 6. 3.



Teljesítés?
-------------
Nincs mit mondanom. Írom.
Majdnem az sem maradt, amiről kéne,
a szeretet már nem oltalom,
érvénye a bizalom léte.
Még nem tudom, hagyom, folytatom,
de az időt megérte. Korunk csúcsdicsérete.
A kapcsolat lényege, hogy semmiért, semerre
ne kapcsoljuk félre. Teljesíts a teljességre!
Tegnap elhagytalak, mert szétkapcsoltál,
mára leírtalak, mindkét értelmében,
a holnap jóvá-hagyhat, mert e rosszvégünktől
sincsen vége, de figyelj az -együtt- vészjelére.
Lehető, hogy szeretők maradunk,
a kapcsolat tovább nő, mert kell a nő és szeret Ő,
megküzdött, kérte, bár kár, hogy súlyra mérte.
Nem az a lényeg, megérte, nem érte,
az okos beépíti, ha éli, ha felélte,
nem vész el, csak megváltozunk érte.
- 2oo8. 6. 4.



Függő független
--------------------
Idő, időjárás és írásfüggő lettem,
jelenemet pénzben kell mérnem,
pontosabban a hiányom és megélhetésem.
Rossz valóság repedt tükre ez, torzít, sebez,
egy rémálom, de állom, a szükséghez szükséges.
Nem én vagyok beteg, hanem a világ, de benne
vagyok, bár hátramenetben, így fertőz, moneypulál.
Akár a rosszhírt, megúszni, feledni, kiírni akarom.
Nem kérni, irigyelni, de jobb közeljövőt remélni,
természetes rendben élni, nem a rendszerektől félni.
Eddig csiszoltam, megőriztem, ami általuk is lettem,
s jelzem, mert már csak írhatom, a magam igazát,
a mérnök, a kényszerügyeskedő, s a költő vágyát,
életjel ez is, huszadik századi, halkuló dobbanás,
kakafon rögtönzés, néha vészjel, vád, kérdés,
s tetszik, vagy nem, ez vet harmóniát.
- 2oo8. 6. 6.



Viharban
------------
Esőpárás, félszgörnyedt erdő, nyavalyatörős fenyők,
bajbénult bokrok, búcsúzó hajtások, színt síró virágok,
recsegnek, nyínak, nyöszörögnek, vészködöt hörögnek,
ólom ég és vizes zöld között, honnan a zsongás, a fény,
a jó idővel elszökött, s most a vihar visszhangja ordít,
barna szélhullámok süvítő hullások, kínzó lét-légnyomás
és nyálkás sár szorít, alárendelt természetrésszé ma itt.
Részem e világban?
Megkomponálhattam a sirató hangjait.
- 2oo8. 6. 8.



Szemlesütve
-----------------
Mindenre van megoldás. Valamilyen.
A szükség és az értelem, a tisztesség és a helyzetem
dönti el, milyen legyen? Előbb írjam, vagy tegyem?
A koronás fenyő marad ki a versből, ágán a döntéssel,
meg a teljesség, a töki tökély, s amitől tovább ér és él,
a zseni-zselé csillogás, és hogy, hogy őriz a változás.
Életvers lesz, időőrzött, örök játszma, a téma, s a mű,
vonzása, taszítása, a költő és világa összeváltozása,
megörökítése, újra indítása. Kitalálása, vagy másolása?
A tett írása, vagy az írás tette? Eszköze, a közlése. Lenne.
Megoldás, vagy megoldódás? Cselekvés, vagy elfogadás?
Külön, olyan, mint a könnytelen sírás, az élet nélküli írás,
létlátás és létfenntartási vakság, tudatos sorsirányítás és
lényegi csetlés-botlás, szellemi szellentés és hétközszarás,
együtt, a villogó megvilágosodás, szemlesütés, tágra nyitás.
- 2oo8. 6. 1o.



Jelentéktelen jellemzők
-----------------------------
Voltam már szép, okos, jó, s a hátsó fele,
aztán, - még elmegy, s ha van hozzá türelmed…
Mára nincs többség, kik jellemeznének és érnek,
én meg, tartom a sajátom, védem az enyémet,
egyszer onnan, másszor innen, tartásból, elismerésből,
valahavolt véleményekből, s külső, belső minőségből,
merítek, elhiszek, s vesztek, egyet, egyet.
Férfikori röhej, ez a le-eshetőség lett a jelentősége,
elnéző hiúságból, az ifjúság idéző emléke,
jelentéktelen jellemzőkből, édes-kéjes sohatöbbse.
- 2oo8. 6. 11.



Gyermekes magyarázat
---------------------------
Az ihletet nem lehet kezelni,
ahogy az ihlést sem szerelni,
ha van, istenített csodabemenet,
ha nincs, hiába erőlteted, kergetheted,
hitetheted, lophatod, helyettesítheted,
csak a következményét értékelheted,
s a leihlett, már minek? Másét is kiteljesítheted?
Igaz, a végeredmény a fontos,
de az alkotás ritkán csoportos,
mindnyájunknak, de magadért, magadból tedd!
Találd, használd a magadét, a génjeidtől tiéd,
ha termékenyít, ha pihenteted, élesztő lényeged,
benne van a versben, mint az, az életedben,
miként a költő, alapi máslétében,
apaként, a gyermekért született.
Így értelmezd. A szikrát, s mi elrendeltetett.
Bár, az egy kicsit kiemel a körből,
ez meg beletett.
- 2oo8. 6. 16.



Jókedvem reggele
----------------------
Kislányom önjelző hangháttere, hol hangos sokk, hol elvagyok vele,
törődik a füleimbe, két napja várt nap kezdőfénye szűrődik a szemeimbe,
nyújtózok, borzongok, átélt álom és talán-valóság huzatomban, bambulok
a külső, fényesedő szeretettbe, az átélhető szépségbe, nyiladozó életterembe.
Sorra veszem a napi kell-et, kötelező bajvédelmet és semmi sem jut az eszembe.
Beindul az ébredő létpróbálás, látás - gondolatfókuszálás, s az oroszlánásítás,
hogy jöjjön a lányom a reggeli szuszi-puszival, s ettől összeszedem magam,
s még gémberedve követi a pisi, ésatöbbi, jelmezek, szerepek keresése,
szerencséző fétisek érintése és félős kinevetése, ismerős érzetek észlelése.
Megyek teát inni, továbbvisznek a kellő, kelő rituálék, még nem kísért az idő
és kísérete, csak belerévedek a tükörbe, nézem a képem, a reggeli jól ismertet,
elmegy, rosszabb nem lett, s egy mosoly, talán-t okol a szájam szögletében.
Magunkhoz térek végre, szöszmötölő jeleimre szuszog simul, a kutyák örömlő,
a macskák önző, pardon, ösztönjelző, s a madarak csak úgy, üdvözlése,
kiülök a kertbe, a most bakfisodó, nyári természetbe, még döfköd a fény,
pisszegnek a színek, de átölel első melege, feltölt friss ereje, kedves kelleme,
élettársként együtt élünk néhány boldog percre, ahogy mindig is kellene, de…
Azért, elégedek e feromonos, bájos jelennel és köpök a következőkre.
Mert, ezt felismerem, a jóisten emléke, másléti álmom ékszere,
mégis megvalósult, jókedvem reggele.
- 2oo8. 6. 19.



A jó - rossz és az idő viszonyai
---------------------------------------
Igazán, a rossztól tudod meg, milyen jó, a jó, 
annyi és akkor, amennyi jut, ér és realizálható.
Használd, éld át, és használj, add tovább, mulandó,
ezekből az átlag a maradvány, hát működjön a forgás,
az össze-visszaértelmezett, visszás, adás, kapás.
Ez alkalmi viszony, érzéki háromszög, viszonyváltó(zó).
Baj, ha nem ismerik fel, mert másként, vagy nem tudják,
csak az átmenetet kapják, vagy jón-rosszon túl, arányítják.
Érdemes néha árnyékban is járnunk, hogy élvezni tudjuk
a napfényt. Szép, de ötvenen túl, épp elég az út is,
megzavar e hő és fényjelenség, a szélsőség és részérzékelés,
ezért követeljünk több jót és szebb fényt! A harmóniáig.
Az időtől el rosszul az ellenponti jó is, ráadásul ezek után,
közelít a homály, az időárnyék. Kamu, kevés, modellezés?
Nincs helyettes, végleges győztes, ez változó össz-elegy,
s az öncsaló, önvesztes. Ahogy, s amit most érzel, az a tiéd,
a többi színezés, remény, emlék, már, s még, vágy és felejtés!
A jó, rossz, s az idő viszonya az életképleted, de az egész,
ha külön elemzed és széttörted, a szilánkjaiból élsz!
Nekem a jó, jóindulatú burjánzása kéne,
de az idő termékenyítése is elég.
- 2oo8. 6. 24.




A maradék, s a még mosolya
-------------------------------------
A maradék, s a még mosolya
tündököljön, érjen,
mint a nap segítsen, hogy e
léti kimértet éljem,
és az éljek(?) kérdőjele helyett,
a létfennkapkodási szünetekben,
ösztöntől és reménytől berúgottan,
azt kiáltsam, éljen!
- 2oo8. 7. 1.


A ma szilánkjai
-------------------
A ma szilánkja, a holnap darabja,
s a tegnap vágya,
az időzített változás maradványa.

A szükség, a képzelet ébresztőórája.
A röhej, hogy szükséges az ellentéthez.
Így, mert külön egyik sem, együttük,
a viselés harmóniája.

Mindig az a legélhetőbb hely, vagy élet,
amelyben nem vagyunk, de szeretnénk lenni,
de sajna, ez a vélelem, velünk, megváltozna.
- 2oo8. 7. 3.



A földcsuszamlás szélén
------------------------------
A földcsuszamlás szélén,
toporgok, próbálok, egyensúlyozok,
időt, szerencsét, segítséget várok,
az omlás elején, egy életszakasz végén.
Túlél(het)em, már a mentésre gondolok,
kapaszkodom, csak undorodok.
Mibe? Miért? Majdnem bármibe, ezért.
Én is aláástam, a létezés költészetéért,
most remény-repkénnyel akadályozom,
bárhogy, teszem, mert az életem, és hullok,
ha hagyom. A jobbrészeimnek tartozom.
Azért kiborít, hogy a földcsuszamlás szélén,
a siklásról álmodom.
- 2oo8. 7. 4.