----------------------------------------- 2oo9. -----------------------------------------

eletversek2.htm


Újévi érzetek
-----------------
Miért hiszem ma azt, hogy ennyi csak,
néhány hónap, ez az egy-nap élet,
s csupán, bután, ennyire szólnak, 
az érvények, tervek, örökzöldségek? 
Órákká, percekké fogyhatnak az évek,
s ez az élet már régen nem az,
amit egy ilyen pasas, élet-hosszan élhet.
Elmúlhat, megjobbulhat, meg nem,
össze-vissza keveredésben, véletlenben,
és változhat, alakulhat, kiteljesedhet.
Bízom magamban, s a gondviselésben,
- a szerencsében könnyebb lenne -
de ilyen jelennel az ismeretlenbe?
Végzés jön, vagy könnyülések?
Vagy egyik se? Illik az érdektelen, versbe?
Az idő most a sors eszköze, és az alapoknak
alig van köze, az eredményhez, lényegéhez,
csak, mint a pályafutásnak a véghez,
s amit képviselek, az átlagemberséghez.
S mégis, ez az "alig" ami kitavaszithat,
álcás közkincs, kilincs az örökkéhez.
- 2oo9. 1. 6.



Tehetetlen tehetség
-------------------------
Úgy tűnik, kint melegebb van, mint bent és bennem.
Ott télárnyat űz a nap, nem tűz, de fényesedik a fagy,
itt meg kívül-belül fázom, s januári jelenem utálom,
csak a tavaszt kívánom, a változást, a megújulást várom,
múljék el e létvég végzet, téli álmom, az önkívület,
érezzem azt, az élettel élek, s hogy ez nemcsak vigasz.
A kedv fogyása lelket fagyaszt, és életterem tetszhalála
a végleges csalogatása, kimondása méreg, elhallgatása a
költészet megcsalása, s önsajnálat váltja az őszi részvétet.
A világ egyik fele magával végez, mit az alsóbb véglet
röhögve élvez, míg az értetlen élhetetlen, irigyen falaz.
Csak célt, és példát… Maradj, te sem vagy az, másokkal
szemben, de magaddal úgy, hazugabb. Végezd, vagy hagyd!
Az önköltő ember érzi, de érti is a tehetetlen tehetséget,
teszi, amit tehet, létdallamára vacogtat fogat.
- 2oo9. 1. 9.



"Sz"- betűs jellemzetek
------------------------------
Szürke, szar, szótlan szeretetszerep, "sz"- betűs jellemzetek,
idő, látszat, kapcsolat szinten, szintezetlen szinte minden.
Hullámzunk az együttlétben. Fáradt-értetlenül, fájó keseredésben,
nem jó ez a szított, dacos szitok, múltja, szebb jövője felejtesse el.
A veszkődő vasárnap ilyen hétfőt termett, sértett ránkfogásainkban
a magány telel, de boldogságvetésünk rosszkedv ne fagyassza meg.
Rikíts képzelet, sminkeld át e lét-látleletet, javítsd fel, ébreszd,
színezd az életet, éleszd a verset, esélylukas örömeresztő hétfőnkben,
szarrá szürkülünk szeretetlen szerepeinkben, kómált jelenünkben,
vizes gyufák, színtelen fénykísértetek - nélkülünk,
legalább szikrázzunk szépen, ha égni nem lehet!
- 2oo9. 1. 12.



Küzdelem a semmi - örökkével
----------------------------------------
Csuklyává hegyesedik fölém e sátortetős szürkeség,
most aztán emberléptékű, - bár rossz - a leereszkedő ég.
Ilyenkor bagzott Zeusz és osont Hermész a tehenekhez,
persze, nem azért alakoskodtak, hogy okoskodhassak én.
Lassan, tényleg félistennek kéne lennem, hogy ami a
vágyaimhoz kell, megszerezhessem, egyszerű szükségemhez is
csak segítséggel, s büntetett büszkeséggel jutok, keskenyedek, és
a tél, s az elélt, szemete dől rám, viszonzok és utálkozok, köszönettel.
Félek, hogy akadozik így az élet, de úgy döntök, örülök,
hogy a rosszabb nem ért el, hisz ablakomban ülök, vershez készülök,
megvan, amim tegnap volt, tél-öreg áttételben, s hogy a holnapom
egyszer-fogyó hold, ugyan, majd megbeszélem az égi perverzekkel.
Ami hiányom, panaszom van, ki is írom nyomban, a lényeg túlfelének,
(-) létértelmezésnek, és máris változok, (nemcsak tőlem függ az ok,)
verssé, attól üresebbé, ettől többé. Gazdag sikeressé nem tudom magam.
Átemésztek, felhasználok mindent, létközléssé, szivárvány szintézissé,
s hogy ténykép, vagy lég lett, majd eldönti az élet, később, remélem,
még ismételhetem az ismételhetetlent, és lényeg lényemítésem.
Addig, ezért és ezzel élek, a megélhetés meg, ha végzetesebb,
majd indok, és eszköz lesz, a semmi - örökkéhez.
A reménytelen küzdelem az igazi hősiesség, életvers a túléléshez.
- 2oo9. 1. 13.



Az idő élvezése
--------------------
A kiskutyák, szüleikkel játszanak a napon,
a cicák tisztálkodnak, hevernek,
a madarak újra énekelnek, javul a világ,
időrendje ellen él a fénnyel, e jobbik napom,
mintha, a tavasz vette volna az irányt.
Álmodó álmom volt, indok, lehetőség a pihenésre,
a napébresztő kéjre, a megérző felmelegedésre,
addig az élet felmérte és e placebóval gyógyítja
a tél-lét bajt, s jé, hinni kezdek a szebb, "még-"ben!
Igéző, igérő csend van, feledem a hiányt, s a hivatalt,
és most, az írást is -
Nyújtózom, kimegyek a fénybe, röpke, boldog együttélés,
ahogy, mindig is kéne, ezért, az előző télség is megérte.
Felnőtt az idő kedves életperce, télszüneti béke,
pszt, még tart, és nem érdekel sem a jövő, sem a vége,
a - most - teljes élet, az érzet ráült az érzékelésre,
tapasztalatra, következtetésre… Elég,
a fene megette, ha nem élvezem végre!
- 2oo9. 1. 18.



Egyszerűen
--------------
Az enyhülés széllel jár,
az együttlét veszekedéssel,
a boldogság időbajjal,
az öröm a vége félelmével.
A jó a múlással,
a rossz maradással,
te az életemmel,
én a változással.
Új a másolással,
lényeg a piedesztállal,
jelen a múlttal,
jövő a halállal.
Mi a mindenséggel,
az öregség hiába tudással,
verssel az igen - nem,
s minden az ellenpontjával.
Az eléretlen próbálkozással,
az elérhetetlen egyszerűen,
megértése átgondolással,
megírása csalódással.
- 2oo9. 1. 2o.



Január uszályán
---------------------
Sötétszürkén esőzik be a reggel, a fehér nyírek útján,
lefröcsköl e káromkodós ébresztéssel, újabb luk az ég kalapján.
Hűvösen ölel a köd, s bár, már elhidegülőben van a téltől,
a nedves fák nyögték, ez ő még, hűtlen csaja, a január,
kihűlt tavaszszándék az uszályán. Fakó fehér dermed dérré a fán.
Rajtuk kívül, a jég, s a lég fehérlik a pocsolyák arcán,
tél koszlott hó rongyai kapaszkodnak a fagy halott földbe,
roskadt kristályváza még állja, az időjárás csámpás botlásait,
váltott halmazállapotban. Tavalyi avar várja a szél bolygatásait.
Felhőt húzott szemére az ég, a fény bóbiskolva jön,
a nap ma másnaposan ébredt, vagy a parancs jött ki rosszul,
a föld tengelye rozsdásan mordul, késve fordul,
útviszonyokat emleget és szembe szelet, holdfényfogyatkozást,
s az isteneket. A tegnapi idő meg se mozdul.
Akár a nyírek, új hírek fénylenek a hulló télszürkébe,
ma, megmoccantak a rügyek, tavaszszeszélyek készülődnek,
ájult-fehérek színeződnének, kiszöknek a nedvek, félfelkeltek.
- Valaki - vaskos tréfája, súgja a kósza, az értetlen levegőnek,
még, szép tévedések, de így lesz, erre megy az út -
Túlzók, elsietettek, de már összejöttek, s nem reszketnek úgy,
hideg, csúszós és nem is a végső, de lépcső ez a kikeletnek.
2ooo. 1. 21.



Forgó fogalmak
--------------------
Unom mára magam, a bajom, a hiányom, a telet, az életemet.
Használt szavakká oszlok, szétesek, versekként keringek,
keresnek, felejtenek, lét-sötétemben f(v)akulok, botlok, esek.
Űznek, csalnak, vágyak, szépségek, eskük, szükségek,
fognak csoda-csirák, megszokott jók, tettek, lettek, kötelezettségek.
Reménytetnek, ígérnek, esélyek, féltések, félreértések,
kiforgatnak, bizonytalanítanak, változó, forgó fogalmak.
Hinni akarok a tavaszban, de ahogy az apáca "abban",
nem nagyon bizakodhatok. Hisz ezeket okozta az okozatban az ok.
Eddig, arra vágytam, hogy az írás sikeréből éljek, most, csak
annyit kérek, hogy az írásért, megéljek. Jobban, és olyankor,
helyemre vigyen a szépítő ít-élet, az öröm, a szerelem, tegyem,
ahogy tudom és szeretem, s hogy ismét lényegem a lényeg,
éljen az életvers és a rock-and-roll! Talán, tisztább lesz a jel, s az ól.
Csakhogy napról, napra élek, a remény is eddig érhet, s innét,
imák a tavaszok.
Változásokat várok, s kénytelen-kelletlen velük változtatok,
mert különben tükörformán élek, s e rosszuló világ képére változok.
Lehet új, lehet használt, de élvezhessem létét és hasznát,
teremtsek, vagy találjak egy darab, segítő tavaszkát.
Még ha nektek ősszel, télként is adnám át.
- 2oo9. 1. 27.



Kihűlés ellen
----------------
Bizonyos nőkkel olyan a kapcsolat, mint a kályhagyújtás,
együttlétük mint a tűz, de az elő és utókészületek végletesek,
és végzetesek. Sercegnek, ellenkeznek, nem gyúlnak fel, aztán
összetűznek, füstölnek, fullasztanak, pattognak, összedőlnek,
megégetnek, viszont, ha végre égnek, szép fényt, meleget ölelkeznek.
Felgyújthatnak, izzíthatnak, és kiégethetnek, felemészthetnek is.
Megéri? Persze. De, ha elalszanak, és elalszanak! Újragyújtásuk
kétséges, bizonytalan lángjuk szélsőséges. Megbízhatatlanok a télhez.
Hozzáértő férfiakhoz valók, akik értenek az oltáshoz, élesztéshez,
rendelkeznek a szükséges vággyal, tapasztalattal, s biztosítással,
önvesztő hajlammal és összkomforttal…
Tudod drágám, ezért annyiszor, és többé mégsem.
Eddig szórtam, most vigyázom a tüzet. Élvezettől - kihűlés ellen.
- 2oo9. 2. 2.



Helyzetjel
--------------
Télbe szűkül a látóhatár, fényhiányba, ködbe, szmogba.
Gondba, félszbe, hétközszerbe szürkül e napom, s fakul a tudatom,
de tudom, ha tavaszig épen kihúzom, helyem és újító esélyem lesz,
zsendülő életteremben, az összéleti feléledésben és továbbteremtésben,
a rügyező reményben, jótálló időben, ösztönből, és tükörképpen. Ámen.
Üzen az ifjúságom. Könnyű mámort érzek éppen…
Művelhetek, mű(vé)fordíthatok tovább, életszínekkel, szószeretkezéssel,
tény és verstettekkel, környezetemből, énemből, érzékekbe és gondolatokba,
létbizonyítéknak, hangulatjavítónak, vagy, akár a jövő asztalfiókjaiba -
Kirúgom magam alól a kénytelent, a megalkuvást, hogy méltó felszabadulást!
Bocs, ez még az ideás csúsztatás.
Bár lesújt, hogy félreértett, elsietett e tavaszérzet, s úr még a kényszer,
s a szélsőség a lehetőségben, hiszem, megtalálom a maradék életkörülményben,
magammal a harmóniát. Szeretet, s szerencse segítsen élni ezzel, lényem lényegében,
s az újjászületés tanítson megújulni, ebben a télvég-végzetben és tisztelni a körforgást.
S a helyzetjelentésből, íme, ima lett, hitető hitelesség a februári létfelmutatásban,
tavaszjel versben, létlenyomat, önrész a feltámadásban.
- 2oo9. 2. 3.



Felkészülve
----------------
Nem én vagyok veszélyes,
s remélem, nem is kéne!
Öregedve, leszegényedve,
szerencsére, segítségre, ítélve,
bíznom kell a szeretetben,
de értve a körülményeket,
éppúgy az észben, s az ökleimben,
hogy védjek és lehessek,
embertelenek közt is ember,
s minden ellen, éljek!
Ebben is, ezekkel.
- 2oo9. 2. 5.



Helyzetjel
--------------
Télbe szűkül a látóhatár, fényhiányba, ködbe, szmogba.
Gondba, félszbe, hétközszerbe szürkül e napom, s fakul a tudatom,
de tudom, ha tavaszig épen kihúzom, helyem és újító esélyem lesz,
zsendülő életteremben, az összéleti feléledésben és továbbteremtésben,
a rügyező reményben, jótálló időben, ösztönből, és tükörképpen. Ámen.
Üzen az ifjúságom. Könnyű mámort érzek éppen…
Művelhetek, mű(vé)fordíthatok tovább, életszínekkel, szószeretkezéssel,
tény és verstettekkel, környezetemből, énemből, érzékekbe és gondolatokba,
létbizonyítéknak, hangulatjavítónak, vagy, akár a jövő asztalfiókjaiba -
Kirúgom magam alól a kénytelent, a megalkuvást, hogy méltó felszabadulást!
Bocs, ez még az ideás csúsztatás.
Bár lesújt, hogy félreértett, elsietett e tavaszérzet, s úr még a kényszer,
s a szélsőség a lehetőségben, hiszem, megtalálom a maradék életkörülményben,
magammal a harmóniát. Szeretet, s szerencse segítsen élni ezzel, lényem lényegében,
s az újjászületés tanítson megújulni, ebben a télvég-végzetben és tisztelni a körforgást.
S a helyzetjelentésből, íme, ima lett, hitető hitelesség a februári létfelmutatásban,
tavaszjel versben, létlenyomat, önrész a feltámadásban.
-2oo9. 2. 9.


Felmelegedést!
-------------------
Hideg füst, kormos kéz, és ez a szag… Világomból,
fáradt utálat fakad, nyomaszt a létsötétülés és salak,
a tél leült, marad, kedvrontó nyoma belénk ragad.
A tavaszra nincs még készen, csak reményli, véli, kérdi
a természet, s az ész, az öntájék, dérbe dermed az egész,
reszkető fogaim közül esnek papírra a szavak.
Amire, s ami, ujj és vágylenyomatként, bizonyságként,
a tűz, és szükség elől, mint alap, és termék megmaradt,
az enyémtől miénk, és, hogy amaz ég, ez meg égetni kész,
jelző észösztönzés, megtiszteltetés - a többit meg elviselem,
ha velem, és nemcsak nekem okoz felmelegedést.
- 2oo9. 2. 15.



Hó… Remény, az elégre
-----------------------------------
Hólepett világra villantanak a mező csillámfoltjai,
a hótöltött évelőzöld hullámai közül, s a környék gyöngy szürkébe fényűl,
a február most igazi télként üdvözül, szépülnek az ember gondjai. Kívül.
Mindent megnöveszt, amit befed az egyenlítő kristályszőnyeg, s magába rejt,
furcsán, zizegve nő a csend. A föld hagyja az ébredést, és puha takarójába dűl.
A hideg, tiszta fényben, égre nőtt téláldozatként merednek a fenyőfeszületek.
A lények meglepettek, téblábol az ész, s az ösztön, most dühöngjön, vagy örüljön?
Aztán béke, az emlék jóérzése, az ismerősre csodálkozás, a gyönyörű gyönyörülése jön,
és tétova télelhárítás, kénytelen próbálkozás, majd mosolygós feladás, könnyű belenyugvás,
harminc centi hózár, hóhalasztott állapot, olvasás, álmodás, az idő nem jár, kivár és bezár.
Estére, a horizont vége, mintha egy más világba érne, egy halvány-fényű napcsíkba ér be.
Télvége öregecske szépe, létcsendes pihenője, égi-földi kényszer-ékszer lett ez a kedd.
Velejáró jó, a tél búcsúkedveskedése. Remény, az elégre.
- 2oo9. 2. 18.



Köztes esetleg
-----------------
Valahogy a "nem" nyer ezen a télen,
ahogy szürkesége az esett napfényen,
(f)elismerem, de mást is teszek, öngyőzhetek,
csak a napfényes napokra emlékezem.
Ritka előnye az öregedésnek, hogy bár kevesebbet,
de bárhogy dönthetek, s az esetleg biztosra megy,
majd Te is megéled, nem magyarázom meg.
Szóval a nemek között, reményszínben ott feslenek,
az igenek, úgyhogy márciusra az egész egyre megy,
és tavaszt igenlenek a mostani nemek.
A baj, hogy a köztest éled, véglet az esetleg,
és nemigen éltet az igen-nem élet.
- 2oo9. 2. 21.


Amit lehet
-------------
Tükörképet képez a táj hófedte fényteste,
egyforma ég, és föld, eltűnt a kék és zöld.
Ma rikítót veszek föl, hogy ellenkezve éljek,
mert reménykedik az ember köztük, és érte.
Lássák a fontos részek, bár telel a természet,
az élet egy fogaskereke, piros zsírral kenve.
- 2oo9. 2. 24.


Prófétika
------------
Ahogy szűkül tehető-lehetőségem, életterem, s az életem,
úgy, róla a versem. S nem kell egyszerűbben.
Be és összeszűkül bennem, s nekem, az eddigi minden,
félek, nincsen már, más mindenség, ami kisegítsen,
s kevés a volt, és lesz, átéltem, hogy versre cseréljem
az életem, s az, ezek nélkül élhetetlen. E színtelen szinten.
Csak a jó változás szerencséje maradt, hogy megmaradjak,
érdemes legyek és legyen, (- ki örökké-t vet, időt arat -)
életversben, éles tükörcserepekben, de boldog szeretetben.
Az lesz a végső vers, ha lehetetlen.
Hisz, egész életemben, erről szóltam, szebben.
- 2oo9. 2. 26.



Ne most írd le!
-------------------
Bár ez a vállság, nem a kinti, totális szarság,
ami nekem, moneypula, megbuherált állság,
engem jobban bánt, és tényleg szarba ránt,
e költői vállság, el, és kiköltői lehetetlenülésben
egyaránt. Vállalhatatlan elváltozás, önbomlasztó,
leépítő romlás, amiből bármi lehet, de most rossz,
mint a havas eső, a háború után az orosz fogság,
az elszürkülés, a lebénulás. Ha zápot költ a költő.
A rosszból jobbat szoktam írni, és ez most aztán…
s mégse, ez, itt a bizonyság, ezért nem tépem szét,
a hó után nem tudhatja az ember, de eső múltán,
szép az ég. Igyál, egyél, szeretkezz, vagy gondolj rá,
írásra meg ne, ilyenkor már el nem múlik, csak hullik,
tedd üresbe, majd változik az érzés, ez csak vírus,
félreértés, mint a múlt századi frázis, nem is munkás,
van mit vesztenie, csak most lett mókás, hidd el pajtás,
ezért kell a lelki gazdagnak annyit innia, ennie….
Majd akkor sírj, ha ez alapi pótlásnak sem sikerül sikert
sikerülnie, se örömet szereznie, mért kéne egy pillanatnak
élethossz igaznak lennie, ha még egy jó pinanyalatnak se,
hát, ne most írd le!
Nyeld le, a lényeges részt rábízhatod az emlék ízekre.
- 2oo9. 2. 3o.



Színház az élet?
--------------------
Csatornába ér az élet,
ismétlődik minden részlet,
a van-volt-lesz, csak idő, elértett,
ismerős összeérzet, s a való, létkísértet.
Önálmokból közemlék szürkéllett,
a hétközszer leszegényedett,
a színházból, TV lett.
- 2oo9. 3. 2.



Függő-független vers.
--------------------------
Az értelem szülte többértelműség,
a bekövetkezés kényszeres fontossága,
szüksége, vágya igazolja, magyarázza,
a kifejezés vajákos játéka, párhuzamos,
tudatmélyi rátalálása készteti, automatizálja,
színező rászokása, illesztő formája kreálja,
kitalálja, stimulálja, szintetizálja a verset.
Metamorfotikálnád az élveszületettet?
Nem ez a költészet, csak kis egész, részlet,
testesülő ihlet, egy út, az eredményhez,
ne tedd, csak engedd! Függő független,
mint a születésed.
- 2oo9. 3. 6.



Reményjel
--------------
Ha már a természetkép, ösztönörömöm, s a tavaszesély
sem érdekes, és egy értékelt gondolatom sem érdemes,
hogy versbe örökítsem, nincs értelmem értelmesen,
próbálkozok, de vegetálok, ésszel vert zöldség szinten,
belátom, befuccsoltam ideiglenesen, kifejezetlen.
Azért a tényt lejegyzem, s e vényt, negatív pólusként
a bal kezembe teszem, míg a jobbal, szabadon választott
cselekményt végzek, gesztikulálva, vagy a tollal.
Aztán, kimenekültemben, találkoztam az első, sárga pillangóval,
mosolyba békéltem a reménnyel, és meghajoltam a rendezéshez.
Ilyen szép kapcsolás láttán, tán kezdhetnénk valamit magammal.
Vagy boldog nemtörődöm elvegyülnék. Ezzel az istenrésszel.
- 2oo9. 3. 9.



Versállapot
--------------
Nincs mit, nincs miért,
kevés a miként, ha nincs kikért.
Ami eddig az életembe, a világba,
most, e magamtalan magányba vitt.
Az, mi volt, és általa voltam,
nincs ma itt. Se bent, se kint.
Elért az elélt. Élt-írt kóma-szint.
Jön még új, úgy, tavaszmód,
leszünk e? S miszerint?
Semmitől senkik, senkitől semmik,
vagy együtt virágzunk megint?
Ez csak kérdés, és a vers, és..?
Egy egész, összérvényű összefüggés,
s létbizonytalan egysorsúan, de van!
- 2oo9. 3. 12.



Március 15.
--------------
"Esik eső karikára…"Karikába?
Más szöveg - dallamhűség,
más ünnep, öröm, keserűség,
akcióterv, és gyakorlat lett mára.
Azért, én megtanítottam az igazit,
az eredeti, forradalmit,
és kislányommal együtt fújtam,
túlérzékenyülten, meghatottan.
- 2oo9. 3. 15.


A fényben, még jobban érzem…
---------------------------------------
A kisebb, nagyobb bajok, hiányok, tartozások,
hozzánőttek, hozzám, s a világhoz, mint a
kidőlt fák, koszos ruhák a télmúláshoz.
Majd, úgy lépek odább, ahogy az élet áll a tavaszához,
hogy lemossa, gyógyítsa, - vagy csak át. Út az újuláshoz.
Szépség és szerencse színezze a múló, rossz maradékát,
a lét-tél árnyékát, s a márciusi, napos széllel, fütyörészve,
megmentő tavaszrészem remélve, sasszézzak tovább.
Akármik közt fut is az út, szedd le a gyümölcsét, virágát,
élvezd gyorsaságát, lassulását, egy jobb rész kanyarját,
a hogyant nézd, már ne a hová-t!
- 2oo9. 3. 17.



Hóesés a napsütésben
----------------------------
Életem hétköznapjából lesz
hétvége, ünnep, és a verse,
sorsom oka, virágfakadta.
Léte, e léttársulat értelme,
élek érte. Nekem megérte.
Egykészen, újjákeveredve.
Mégis, értéke, érvénye,
okozatban, s az időben,
hóesés a napsütésben.
- 2oo9. 3. 19.



Menni!
----------
Menni!
Szarok rá, hogy mennyi,
hogy beosztani, kérni…
Itt a tavasz, el kell kezdeni,
jobbat tenni, jobban lenni,
futni, csúszni, élni!
Segítsetek, úgyis megyek,
itt, teremni lehetett,
de nem tudok kikelni.
Zsongani, zsendülni kéne,
engedjetek menni!
- 2oo9. 3. 22.


Összegezve
---------------
E nap villanása,
a nap villanása.
- 2oo9. 3. 24.


Az "igen" elé
-------------------
Mellettem is ellenem, vagy
ellenem és mellettem? Latensen?
Egyik sem. Velem.
A lehetséges, s a lehetetlen.
Kérdés, hogy jó e,
és melyik "nem" nekem?
Az "igen" elé, egész értelmetlen.
Nemek harca piszkol az igenen.
- 2oo9. 3. 25.



Boci
------
Elment
a legnagyobb őrző,
dicső örökítő.
Szeretete, szeretetemben,
lénye, emlékeimben él.
Végigkísér.
- 2oo9. 3. 26.


Kandúrkatarzis
--------------------
Feslik a sok fess, fehér, tavasz-ledér,
ameddig e fényes pillanat pillantása elér,
a szilva, a cseresznye, a birs, a meggy.
Színt, energiát áraszt az áramló életkedv,
rügyrobban a tér, melegszik a szívhőérzet,
ritmust ad, fiatalít, frissít, az újjászül(et)ő élet.
Zsonganak, nyínak, kedveskednek, vidítanak,
szerelmeskednek, és fütyülnek, (minden másra,
így szül egyensúlyt a mennyiség, s a minőség násza,)
a tavaszba bódult életjelek.
Az enyémek is tisztulnak, összhangzanak szépen e szépben,
újjáéledek egészen, nem hiszem, hogy ami volt, és lesz,
most tönkretehetne e jóleső ébredésben, létnevetésben,
s a télhetetlenben először, a hétfő reggel örömet szerez.
Még ha, érzékcsórta időpotya, kábító, ámító, les-szex
is ez. Az április kancsalít, a nap kacag, az est fedez,
kandúrkatarzis, az ész legyint, az ösztön éljenez!
- 2oo9. 4. 6.



Tavasz - KRESZ
----------------------
Kizöldül. Az élet. Megyek.
- 2oo9. 4. 7.



Áprilisi reggeli
--------------------
Zöld rügygyöngyfüzérek, tavasz-tarka virágesések a fákon,
kinyílt az élet, e fénylő emlékdíszlet, s az elmúltak tényképein
ifjú magamat látom, bár bölcselkedőn, a mostani tudottat fájom.
Mint szélkeverte rigófütty részlet, s hajnali álomharmat díszek,
rímrészeim szikráznak a tájon. Emlékezve simogatom egyiküket,
és mélyre bújt, titok-örömös tavaszaimat vágyom, mennyi szépet,
szenvedélyt, és lehetőséget… S tavasszal közös sóhajunkban,
a "leg"-ek keringőznek. Brrr! Ma érzékhuzat lesz, s ezt az újabb
újat próbálom, hibernált reményrügyeimet a napra dobálom,
és hogy túl legyek a vágyétvágyon, és a csalódásos valóságon,
be- bekapok egyet.
- 2oo9. 4. 9.



Egy-ek
---------
Április 11. Mára egy…
A nehéz napok hajnalhasadása,
össz-ünnep, tisztelet - szeretet elegy.
A remény, az emlékek, s az élet újulása,
az anyaság, költészet, szentség, kezdet és vég,
az elveszettek emléknyílása, versfeltámadása,
köszönet, hogy költőként leélhetem az életemet,
hogy lehessen, nemcsak egyszer, mindig egy,
s írjak tőlük teljesebbet a sémák másnapjára,
így, ebből is, ettől és összegező eszközétől
egyesüljön létszintézis, egyéni egyetlenegy,
világszámadásban, magyar egyszeregy!
- 2oo9. 4. 11.



Függőpont
--------------
A tavasz hatását keveslem, sokallom a reggelét,
az éjre nem emlékszem és kétségbe ejt a dél.
E hiány és többlet zavar, s ha a harmónia szakad,
csak okoskodás marad, az érzékelés helyén.
Megijeszthet a vélt, a félt, az ismeretlen, ami jöhet,
és az eltévesztett, aggódással fenyegettet,
jótett helyébe, jobb ma, a nem tett.
Érzem, most ne az egészet nézzem, éljem a részletet,
a lényegi részeket elég, hogy összemérjem,
élvezzem, amit lehet, fogadjam el, ennyit tehetek,
a szuverén, közömbös, éntelen, kénytelen
tavaszi reggelt. Az értelem, a fényt,
a megértés a kevesebbet, s az így eleget.
Ösztönös védelem, tudati immunreakció ez,
egybeérő néző és függőpont,
vessző és kötőjel az életversben.
- 2oo9. 4. 15.



Április
----------
Feltölt és boldogít, bár túl sokra hasonlít
a szép, változékony, érzékeny április,
szeszélyes, végletes és igen, végzetes,
az élet teremtet vele és temettet is.
Élvezd, élj bele, de vigyázz, hamis,
mint egy kacér ötvenes és a bulvár frázis.
Vagy üzenete, szépsége, mámora a fő,
vagy a nyugodt jövő, reméld, dönthetsz,
élvezd, vagy sodorjon a rend, s az idő.
Inkább szemlélődj, ne feledkezz bele,
épp úgy rendszerdíszlet, mint öröklét-idill,
tavaszcsodában plusz menet ringlispil.
Kívül állsz, beléd újul, átéled, vele múlsz,
alárendelt szimbiózis, így is, úgyis,
öröm, természettörvény, ösztön és ígéret,
áprilisi világ virág, valóság és más is.
Kamasz tavasz, segély esély, gyönyördózis,
körülöttünk, nekünk és velünk mégis,
felismerem, alkalmazott szerelem,
környezetkezelt férfikrízis. Kell, legyen,
ahogy volt már tél, és lesz még május is!
- 2oo9. 4. 21.



Semmis-mindenes
------------------------
Semmi, nincs. Így aztán az, hogy semmim sincs… Ennyi.
Erre kell építeni. Ha akarok lenni. A minden helyett.
Semmis mindenes.
- 2oo9. 4. 21.



Öregedés
--------------
Értékcsökkenés? Méretkeveredés? Értékmértékcsökevény?
S igénytévesztés, énvesztés, összszegényedés, létzökkenés,
öröklött gén, életkörülmény, sors, személyiség, létkészenlét,
meddig, hogyan, s a többi kibic-kérdés, ódázás az odázásért,
időalapú szerencsejátékban, adutlan önrész az egész.
Kicsit még van a volt, nyújtott tükörreflex,
visszatükröződés és kész.
- 2oo9. 4. 22.


Előjelzés
------------
Még jó, hogy az esőtörte fényben zöld tarkállik a környék,
különben, a piszkos-vizes ablaküvegek közé múlnék,
kedvszürkélnék, létvesztenék, s megöregednék nagyon.
Ha másokra hagynám a hangulatom, és nem ki-be figyelnék,
szemlélődnék versért teljesebben, s így mást is látnék, mint
az elrosszúlt idő dupla tükörképét, természetes színezékeimtől,
fűszereimtől, s magamtól jobbként. Hadd legyen. Így, másként.
Ez kell e sötétebb életszeletben, meg némi szesz, szex,
beért-írt élmény és önbecsülés, hogy higgyem és elhitessem,
életkedvem, szín-szép tavaszfény, naptól meleg kéz is lesz még,
akkor, mért figyeljem az időjelzést! Csak az alaptermészetemet,
és a sztoicizmus leckét. Megette a fene, ha kedvért, reményért,
és kis önámításért a médiákhoz mennék. És meg is fogja, sajna,
bocs az előrejelzésért.
- 2oo9. 4. 23.



Váltság
-----------
Az elegancia, a különleg, s a játék
belefogy a szükségesbe,
a stílus és érzelem a megoldásba,
s idomul e váltó-versem, mert írni kell! Nekem.
Másrészt, az írás helyére ránő az olvasás kiváltsága.
A többi költetőéi sem a többségé többé,
rég a kevesek kizártsága, s nincs ami ki,
sem aki megváltsa.
Kézenfekvő a feladat iránya, de, mert alapjában
pénzenfekvő, és magában áll, csak költhet a költő,
hite helyett hitelt, és végül mi lesz Ő?
Hitelesen hiteltelen hiteles, ki - bedőlő.
Nyelvvel nyelvel, vagy szarik a mecéna-macerára,
e korcs visszaváltozásra, hátranéz, előrelát,
s arról ír, amit talál, jegyző-jelentő lesz, hírszerkesztő,
s még nála is szegényebb a világ.
Érdekes változás ez, a magában tehetetlen tehetség,
örökít (v)állságot, hibát, egyszer majd példakő lesz,
s a most elvesző hiánya mutatja, a másmilyen irányt,
csak, mi addig beledöglünk, vagy csupán a lelkünk,
tengünk, és nem lengünk tovább.
- 2oo9. 4. 25.



Időváltozás
---------------
Szivárványszirmok, zöldecskék, gyenge levélnyélkék,
sok levált, elélt tavaszérték záporozik, száll, kavarog
az ugri-bugri szélben, ahogy borzol, repít, borít, táncol,
incselkedik a léggel, földdel, éggel, az üzenet erejével.
Beleborzong a világ, miként, egy vágytól hevült bakfis,
az alkonyati friss(h)ülésben, kora - lenge hófehérben.
Ép takarásban a nap, a szakadozott felhőkendők közt
szétfröccsenő fényesésben. Hűs visszaváltást érez, és
szélárnyékba lép az élet, e vad, kósza hírverésben.
Változás jön, nyárérzetű tavaszvégzet őszít,
e csalóka, áprilisi elköszönésben.
- 2oo9. 4. 28.


Lényegek?
-------------
Már, megint egy kedvlerontó kényszertéma,
miért aggódok, zavarodok és nem hedonizálok én ma?
Nehezen szabadulok e keserű kesergőtől, a fellétezés
létmérgező ikrétől, a rosszérzetű sejtéstől, baj előzetestől,
pedig tudom, írott elméletben, a lényegest a lényegtelentől…
Érteni és tenni az értelmét, boldogulni, meg különválasztani,
meg a szürke zónában megélni, alaphiányos csúcson maradni!
Csak az a bibi, hogy közben ettől, a gondűző gondolkodástól,
s a kivédő-időtől, az életemből az veszik el, amitől, ami.
- 2oo9. 5. 4.



Kell?
------
Kell?
Dr. Yekyla, vagy Hydi?
Ha, a szeretet irányít,
és tökmindegy, ha nem,
s a neveletlen rág a szeretetben,
mert akkor nekem sem.
A szükség ne döntsön helyettem.
- 2oo9. 5. 7.


Szentencia
--------------
Mikor, egy ilyen férfi, mint én, már
nem tud, vagy nem akar jól tenni, s lehetni,
szeretni, szeretkezni, enni, inni, álmodni, írni,
és mindezeknek, ha kell, művésze lenni, neki,
nem érdemes élni.
- 2oo9. 5. 7.



A szeretetről
------------------
A szeretettől jobbá válunk egymás felé, lendületétől szerelembe mámorolunk,
majd, együtt, lassan, igaz, boldogabban, valódi magunkhoz térünk, s ahogy a szeretet
szeretkezéssé, vagy azzá se, a szerelem meg legszebb emlékünké, valami legelsővé
kopik, a gondokkal, a másvággyal, s az idővel, úgy idegenedünk el.
A szeretet - szerelem hasonulásaitól zavarodott, túlelégüléstől, szokvágytól,
a koptató megszokástól és múlástól mást mutató érzékeinkkel szenvedjük
a külső, belső változásokat, és, ha a szeretet nem oldja fel, és meg,
az össze-szükség nem csillapítja, szétváltozunk szerencsétlen szeretettelen,
szívetrágó sértődöttségeinkkel, és kidurrant érzelmeinkkel.
Ha egymásnak születtünk, behelyettesítjük, ha nem, külön szeretetfüggők
leszünk, ki - ki a saját vágya és hiánya szerint, és, hogy összefésül e, újra
a sors és a szerencse, össztettek kérdése, bízhatunk a szeretet emlékeiben.
Közben beledadog a magány a megcsukló érzetekbe, lecsömörlötten dacolunk,
vagy beledobunk mindent, híg hetekbe, éjekbe, percekbe… Az esetlegbe.
Keresés és vál(t)ogatás, az élet rendelkezése, vagy az ember rendje.
Ezekkel száll szembe a szeretet rendetlenkedése. Öntörvényü engedetlensége.
Ha döntően erős, és megvan mindkét fele, győz, ha győzzük, mert mi éltetjük,
de a vetésnek ki kell kelnie, s addig a legtöbbünk nem tudja, mit kezdjen vele.
Szeretni, szeretve szeretkezni, a lélek testesülése, adni és bízni benne,
életünk lényegülése, mert a legigazibb humánum a létezésben.
- 2oo9. 5. 12.



Újra kezdhető harmóniára, és egy hamis hangra
----------------------------------------------------------
Még külön hangzik, szólót gyötör, inkább zendít,
mint boldogít, de tercelne a remény bennem.
Talán jobb lesz az összhang a félbehagyott részben,
több idő lesz a változáshoz, vagy a befejezéshez.
Szeretetpróba ez, az együtténekléshez.
Ha újra hamis a szoprán, végleg kihagyjuk,
és kánonba fogunk, bírván még nyílván,
jobb többől keveselni, mint egytől besokalni, drágán.
Nekünk tetsző duót dúdoljunk drágám, mert utólag, hiába
harmónizálnánk, csak a hiányt hallgathatnánk, árván.
Tudod, ami hosszútávra jó, az alkalmakra nem ajánlható,
csak műanyag dugó, az alkalmi duó.
Engem már az öröklét, vagy a hátralét élvezete érdekel,
tenni és élvezni, ez a jó kapcsolat szexben és zenében,
segítsd és fogadd, a ritmus kell!
A zene bennünk él, de táncolni jobb a partnerünkkel,
ne üljünk le minden hamis hangnál, mi egy jó számot kísér.
- 2oo9. 5. 14.




A számlákat és az ágyat…
--------------------------------
A számlákat és az ágyat fizesd és vesd!
Ne kérdezd, meddig, miért, ha kell,
e kérést ne vesd meg, szükség szülte rend,
értékhordozóért értéket, életverset, szeretetet,
költészetet, szexet, emberi különbözetet,
érett életrészt veszel, ha résztveszel,
szerető segítséggel, hálát, szívlekötöttséget,
és ha sikerál az üzlet, a behelyettesített,
egy kis öröklétet.
Mi van, fizettek helyetted?
- 2oo9. 5. 14.



Egyensúly
--------------
Éltető, élhető, adok, kapok élet, jólét, csodatörténések,
megújulás, segítő idő, szép meglepetések,
hatótáván kívül élek.
Szélsőségesen, csúszó helyzetben. S egyensúlyt remélek.
Jó - rossz? Ha-hathatós egyenlítések.
Nevetek és félek. Új élet? És új élhetetlenségek.
- 2oo9. 5. 21.



Jóreggelizés
----------------
Világra indít, és feltölt jóérzéssel,
e reggeli ébredés utáni bamba varázs,
épp - hogy - lét, álomköd, puszi a kikelettel,
az ürítés és töltődés előtti elmélázás.
Boldog napfényfoltok szemben, s a szemben,
ablak mögötti, tűnődő szemlélődés,
az első korty tea íze, elégítése, a színszépülés,
egy nyögdécselő nyújtózkodás.
Az élet üdvözlése, a nekem jutó rész simogatása,
köszönő, köszöntés érte,
langyos fénybe mosdás, a május érintése.
Halk zene, a híreket le, - a romlás elege -
vele a próbálkozó rossz-való arrébb hessentése,
ime, az önkéntelen önvédelem strucc lehetősége.
Látni a szépség cicáit, hallani hangjait
az élet boldog felének, itt fütyörésznek,
érezni, most nem kell érteni, beszívni a tavaszlétet,
a friss szél, még szűz, s az olajfűz nászra virágzó,
izgató illatát, francba, a felrázó gondolattársítással,
csak befogadó vagyok, nem teszek, nem kérdek,
ne szólj hozzám, kérlek, telefon ne csörrenj,
még egy kicsit, igazán, hagy éljek!
- 2oo9. 5. 22.



Szar szak-ma
----------------
Ma, gondoktól gond, a gondolat,
és képletesen képez kényszerképet a képzelet,
mása nincs, mára kölcsön sincs, mit költsön a költő?
Mindez őrölő, de felejthető, hát inkább felejt Ő,
talán nem lehetetlenűl lehetetlenné a jövő, a lehetséges,
szűnhet a jólét-szünet, telhet az önszükség, a hiányérzet,
tehet a tehetség, verset vet a szerető tudás, s arat az akarat,
ha akar, olvas az olvasó, hallgat a hallgató, s tán a gondokozó,
bár ez el nem költhető, költhet a kiköltő, kivédő időnyerő,
szóba örökítő, szófa döngető, ihletett ganajgörgető.
- 2oo9. 5. 24.



Előre?
---------
Az élet megtalálja az útját,
én meg rajta leszek.
Megélek, verselgetek. Amíg lehet.
Csak, engem arra tereltek,
- bár utáltam a mintát -
hogy úttörő legyek.
- 2oo9. 5. 27.



De, frigid…
----------------
Szőke, fensőbbséges, hűvösebb, e reggel,
kezdetnek esetleg, s tán jó, röpke menetnek,
de megtömve reménnyel, talánnal, elvárttal,
kellel, teendőkkel, kevés, boldog mának.
Szép, de nem kellemes, kelletlen, kekec,
nyárnak nem elég, csak mutatós tavaszka,
mint csinos, könnyű cafka, elégítget, mintha,
de széllelbélelt, rideg, és hideg a talpa.
Ő is tudja, ennek itt, se pénze, sem hatalma,
a versek szélnek mennek, az gyűjti halomba.
- 2oo9. 5. 29.



A kifényesedettre
------------------------
A világ ma csukott nap, és az élet fényfüggő rejtvény,
árnyéka, szitáló sziluettje, öngörbe tükre a költő,
egy része gyártó, sorsfókuszáló, világ-osító,
pár része illő létfennkapkodás, és fél rész rejtvényfejtő.
A többi rutin, összefolyás, halandó teendő.
S hogy holnap mi lesz? Jellemző seggünk kilesz,
s az árnyékos részt takarja majd e vers, miben,
a jó-jelzőtlen jelen, a közelmúlt rejtvényét töri fel,
egy görbe rímmel, úgyhogy a közjövő jöhet neki eggyel,
a nap így játszik, ha nem látszik, fényérzékeny életünkkel.
Visszaélés ez a fénnyel, a sötét egész, az őszinte létjel.
Művi, észi kiemelés? Szemfényvesztés, a napfény tudja,
mit kezdjen libabőrös jellemzőnkkel.
- 2oo9. 6. 2.


Esélyekre várva
---------------------
Görgő röghöz kötött, jutó-futó élet,
menő, maradó, egymásba kísérlet,
szívesen cserélnélek, mert így is, úgy is,
leírtalak téged, önmagába mutálódó végzet.
Jókedvre, élményszárnyon szálló mámorokra,
vagy energiákra, hathatós, biztos alapokra,
hogy elég pénzzel, egészséggel, szerencsével,
valósítsam, változtassam az össze-vissza függő
összességet, vágyott, vagy szükséges életrészre,
boldogságra, eredményre, elfogadhatóra, szépre,
hogy emberhez méltóan, méltósággal éljem,
ezt, az egyre embertelenebb emberkelétet.
Nincs jobb esélyem, mint jól átélni, s műfordítani
az érdemest, általányt, jutányt, és lehetőséget,
tenni, és remélni, hogy elég lesz megfelelésnek,
élethez, vershez. Alappercnek az örökkéhez.
Az ilyen embernek, többnek, s kevesebbnek,
ennyi a fő dolga, a többi, túl sok és túl kevés,
e versbe élt, és más értékkel mértékelt,
öntörvényű elrendeltetéshez.
- 2oo9. 6. 5.


Beavatkozás
-----------------------
Mint napszítta csontvázon zöld hajzuhatag,
mellette a peckes sudaras, fehér vattaszakállban,
a Nyír, s a Nyár, a nyárban.
Vállig, nedves, buja, macskaszemszín foltban,
seszínű ég alatt, fellibbentik, és őrizik a bájt,
s a bujkáló nyarat.
Felém csóválnak, rám suhognak, de hagyják,
hogy tiszta természetükbe, emberit hazudjak.
- 2oo9. 6. 6.




Farkas a hajtásban
-----------------------
Rossz szél rángatja az idegeimet, s a fákat,
s pár kényszerdöntés, mi nem döntött, de árthat.
Lehet, hogy pocsolyámba vihart kavartam,
ami most visszatámad, s már nem is tudom,
mit csináljak?
Állj le, túlliheged, a szél majd eláll, tudod,
nem dönti ki mind a fákat,
az ok tán jó okozatot talál,
és ez a megélhetési megtett, összéleti idegrángás,
egyenlítő egyezéssé, jogos visszajáróvá válhat.
Vagy időnyeréssé, új eséllyé, kikeveredéssé…
Te, tedd, amit kell, éhes farkasok nem moralizálnak!
- 2oo9. 6. 15.


Jel(l)emtelen
-----------------
Lefogytam - fagytam,
eszközeimben és szegény magamban,
hiánytűzben, reményfagyban.
Ha látó létrés van, vagy szünet a nincsben,
átérzem és jelzem, jelenem és múltam,
jövőtlen helyzetben, elfásult időben,
én, V. A. itt voltam, léteztem,
s olykor élesztve éltem! S az életbe véstem.
Aztán, majd jeleimet kinövi e fa,
és nevemből torz, kusza, forradás marad.
Értelmem, reményem, gyerekben, versben,
ívük innen, s majdan, lekövethetetlen,
lehet, ellehetetlenültem, de túlélem magam.
Attól még a mában túl kevés a holnap,
hol belború, hol fénytelen nap, és mindenfelé
mindenféle holtak. Múlok jel(l)emtelen,
és életem rosszabb végi vétke,
hogy ezt az egészet eladnám, ha kéne,
s egyenértéket kapnék érte,
és elmulatnám, pár év, édes, közönséges,
boldogságot véve.
- 2oo9. 6. 16.


Kedvetlen időkben
----------------------
A mai, egy jobb napnak látszik,
ami számít, felnevetve élesztget erre,
halvány színkölkeit fényesíti a nap,
melegít, világra világít, megsimogat.
A szél létpletykát, változást hoz
a nyárba öltözött környezetbe, fakó
aurámhoz, és évelő szokásainkba kap.
A kislányom danászva, sündörögve,
állatainkkal, örömmel játszik,
mintha az életem kedveskedne,
hitetve ámít, érintő szeretetet ad,
és én elhiszem meglepetve.
Kedvetlen időben egy jó perc is számít.
Az is segít, mi csak látszik, aki kedvre
ámít, jobb-létünk nélkülünk játszik.
De, emlékezzünk, vigyázzunk ezekre,
éljük, védjük, bújtasd a szemembe!
- 2oo9. 6. 19.



Ide jutottam
---------------
Esik. Az időben, és az életemben is.
Az eső, s a szint. Leesett létszintézis.
A nap koraszülött gyermeke vagyok,
jobb magyarázatom magamra nincs.
Elhagytam, összesároztam a múltam,
felázott, süpped a jelen, e nincstelen,
csak a jövő, s a nő szerepe nő, ha segítő,
kielégítő, szerethető, és szerződöm én,
az örök szerető, meg a jövőidejű közös-idő.
S e pénzreál váltóvilág verset is elfogad,
és megélhetést ad, szép szokás szerint.
Esik megint.
Elázok, száradok, és bent van a kint.
- 2oo9. 6. 22.



Meglesett virradat
-------------------------
Ködökkel közösül a tapadós pára,
az esők, meg a hegy megeső leánya,
összerándul, visszamozdul, ritmizálva leng,
kereső fénytől, kukkos széltől csiklandva, kitárva.
Kéjcsipkézve libeg, épp élvezett harmatcseppet ejt,
de a derengés meglátta, s e nászból, több, nem lehet,
a vágyárnyak sűrű sötétjébe siet, a kerítő szürkület.
Az elrongyolt éjjel félrecsúsztak a fedő felhődíszletek,
tűnő látványszex, új halmazállapot-fogantatás helyett,
bódult, boldogan feslett, múlás-közeli szex élmény lett.
A leső nap vihogása, rendjét szítja a világló világnak,
és napfény cikkan, csoda csillan, mosoly villan,
szeretkezés a virradatban?
- 2oo9. 6. 23.



Élek - írok, igyekszem nem összekeverni
-------------------------------------------------
Valóban kényszer,
vagy csak a félelem, hogy nem,
és akkor semmisem -
a kifejezés?
Elszürkülne színezett életem,
ha számomra se lenne megfelelés,
kérdőjel fala zárna az élet - verseken.
Kétkedés nélkül születtem
erre, az egyik félre, s csak ha kell, keverem,
egyik nélkül nem élhető a másik nekem,
ezért így teszem. Követő-következetlen.
- 2oo9. 6. 24.



Természetes terápia
-------------------------
Félálomban sikeres és gazdag vagyok,
és, mert az álmok nem hazudnak,
e felesbe szorulok.
Sok minden belefér ebbe a létfélbe,
én meg javamra javulgatok.
- 2oo9. 6. 26.



Foggal, körömmel
-----------------------
Kezd a végére, végleg megromlani az élet,
néha gondolatban is veszekszem, félek,
fenyegetnek, támadnak, szervek, körülmények,
és e lét-se vészterhes önsúlyától gyengül a test,
nem tud repülni a lélek. Csak, tán a költészet,
az, meg egyedül, csaló kísérlet. Hazugságban éljek?
De, ha így marad, a vers is ideragad, kesergőnek,
siratónak, szenvelgőnek, és aztán minek?
Nem csak az élhetőséget, önmagamat is vesztem,
hű, de belekeveredtem… Maradnék magamnak,
élménynek, szavaknak, élném a költeményt,
ha a szereplők hagynak, s a tettek, a fogalmak.
Élőnek, írónak? Még összetartoznak.
És foggal, körömmel ha kell, de fognak!
- 2oo9. 6. 29.


Igazodó kérelem
---------------------
Érezzem a békét, a kegyelmet,
jobblétem, meghitt örömeimet!
Tudom, hogy megérdemlem,
mert ami lényegest teszek, tettem,
jó értelemben, verssé nemesítem,
legalábbis, kiegyenlítem.
Az, az én dolgom, hogy ez a vers,
milyen legyen.
A többi, ilyen, igazodó kérelem.
- 2oo9. 6. 3o.



Egy vörös cirméhez
-------------------------
Remény-kétkedve nézek a júliusi pihenésbe,
kétes, mint e kismacska első kinti útja,
röhejesen életterhes, de szükséges, ez az évi rendes,
nekem, a működéshez, neki, a megismeréshez.
Kénytelen kapcsolva az enyémhez,
ő borzolva, én borozva, e profán hozzárendeléshez.
Rajta kandúrka, még maradjunk lógva,
adjunk valamit a vicc sikeréhez,
ne hagyjuk abba, nevetni mindig kell,
akár nyivákolva, akár káromkodva.
Tegyük a magunkét, a nagy nyári életérzéshez,
a tiedből sokszínű lét, s még mennyi próba születhet,
én meg, majd felismerek néhány élt - írt, emléket,
amiket már nemzeni nem, de megugrani lehet.
- 2oo9. 7. 6.



Öntudatos sos
------------------
Unom, gondjaimból gomolygó gondolataimat,
s e bajpenész falat, mi az élhetőbbségtől elválaszt,
nemcsak maradék magamat, de lényegem, értelmem,
megnyilvánulásaimat, az ötvenes hétközszer alatt.
Élményi, és nyugalmi kitisztulásra várok,
az életemtől a verse is változik, de nem a benne hit -
a jobbtól jobb, ami marad.
A közemléktől, a közértékig, vagy csak élnék nagyokat!
Ha már megalkottam, boldoguljon a "nagy",
addig meg, segítsétek (a) kicsit.
Elvált-szülői válságszintézis ez, összezárt lakat.
Élet - vers elsőbbségis. Teljes hasonulat.
- 2oo9. 7. 7.



Termékemtelenül
---------------------
Elálmodozom, és továbbjátszom a témát,
nem írom, s javítom, a valóság helyett így
élem át, mintha egy filmet néznék, amiben
a főbb szerepeket életem szereplői játsszák,
s a lopott csodákhoz a realitást adják, micsoda
kétszínűség itt, e hihetőbbhez ragaszkodás!
Cselekménypótlék, éber álom, fickós, fikciós
"jó lenne" variációk, valótlan megvalósulások.
Ülök és hagyom, hogy amiből vers lehetne,
amit tenni kellene, hiány és idő lánc-táncát
járja az agyamon. Alul - alkalmazkodom.
Mint a dogom, ha pitizni tanítom. Rossz példa,
jó jellemzés, e példázatra, mert azt persze,
sosem fogom. Gondolom, vagy hazudom.
- 2oo9. 7. 9.



E hét első, és utolsó verse
--------------------------------
Vakáció!
Ha érvényes az életre, akkor a versre is.
Kidumált kibúvó, dupla csavar,
kihasznált szimbiózis.
A parazita-hasonlat találóbb volna,
ha a vers, az élősködőjétől időt lopna.
Ami átmeneti. Akárhogy, időleges.
A múlt végleges, a jövő esetleges,
a jelen jelenleges, már, s még nem őértelmű,
etalon fikció, Istenszerűen lehetséges,
észterheltek viszony-terhe, kibaszabsztrakció.
Élvezd, amit lehet, a többi, minek?
- 2oo9. 7. 13. - 16.



Örökösödési elvárás
---------------------------
Szeretetet, jó érzetet, boldogságot,
biztonságot, jólétet, hitet, bízó barátságot,
számítatlan, szüleimtől kaptam, költöttem, szórtam,
s ma, hiányomban hitetlenül vágyom, részben visszakapjam,
és jobb önrészemmel az enyémekre hagyjam, járó, reményágon.
- 2oo9. 7. 17.


Élettérzet
-------------
Balaton. Egykor nagyon.
Néha unom, aztán visszavágyom,
máshogy. Mint az életből, az ifjúságom.
- 2oo9. 7. 17.



Értékelés
-------------
Bonyolódik a létezet, nehezül a lélek(g)zet a kellő élethez, 
s ha még nem is a végzet, a győzelemből időnyerés lett,
i-tlen jellemzése az igazságnak itt lenn, kiegyenlítetlen,
ahogy íróságom, egy bíróságon, lényegtelen, gyanús elem,
kategória vesztes, és hogy így élhetetlen, megérthetetlen.
Balról növő árnyékok árnyalnak valót önmagamból,
s mint szökött élettárs, búcsúzkodom szokott világomtól,
maradi maradványként, maradékai(m)ból fennmaradozok,
mert ha megyek is, maradok. S nemcsak én vagyok az ok.
Még megváltozhat, és én is vele, de ötvenen túl lesz e ideje?
Ha, még rosszabbra rosszul a hátralék rosszabb fele,
s velem együtt gyengül a remény ereje, segíthet e,
egyetlen értő szerető segítsége, s amit érte kell, teszem e?
Eddig. De meddig? Mindegy, addig mindent bele!
Miértünk, azért, amit csak mi értünk és éltünk, amiket írtam,
és tenni akartam, s amit még lehet… amit meg nem,
s ami már elveszett, ott egye a fene! A világ e rosszabbik fele
terhüljön hányásig vele! Egyben értékelje(n), belőlem sikerül
megkönnyülnie.
- 2oo9. 7. 22.



Klíma klimax
----------------
Hő - hő, hőhatás, izzadt írás, főtt-fős elolvas(d)ás, összelpárolgás,
Budapesti trópuspróba, emberi tűzhányás, a nap forradalma, létszétfolyás,
ózonsztrájk, uv-vicsorgás, érzé(s)kek káosza, idegrobbanás, a klíma klimaxa.
- 2oo9. 7. 23.



Egyéni okocskák a rendszerváltáshoz
-----------------------------------------------------
Amikor a szemesi hippi találkozón, a zsernyákok keresztet nyírtak a hajunkba.
A többi, csak e erőszakszervesek stimulált sztahanovizmusa volt.
Amit akkor éreztünk. És ma. A sebek beforrnak, a haj kinő, a gyűlölet erősödik.

Amikor 17-évesen lecsuktak, egy általam is önszerveződött március 15.-ei tüntetésen.
És többször már nem… Hittem, hogy bármelyik véletlen volt.

Amikor javasolták, hogy rúgjanak ki az egyetemről, vagy együttműk. Én inkább együttMUK
Aztán külön. Mint mindent. Végül egyiket sem.

Hogy amikor per-prof. belekezdhettem volna, ezekért nem tehettem, máig nem hoztam be,
és ma se tehetek többet. A verseimért.

Hogy ami jó változás történt, az úgyis elkerülhetetlen volt, több meg azóta sem.

És mert még egyhez, már túlságosan megöregedtem. Meg rühellem az álságos hiábavalóságot.
Az életet? Szeretem. Az enyémet már nem minden eset(t)ben. Az, ez, valóságosan válságos.
Ennyi sem elég a rendes, rendszer-es váltáshoz. Ezért írtam le. Hogy tudhassátok.
Az egyéni okocskák okozatát.
- 2oo9. 7. 27.



Nem vész el, csak…
---------------------------
Az én Balatonom ma, csak házak közötti, és séta közbeni rácsodálkozás,
szél hozta zene és szemrésnyi vitorlázás, 56. év(le)járatú anyagmegmaradás.
- 2oo9. 7. 29-3o.



Más(olt) napok
---------------------
Mintha újra, vadul múlattam volna, ünnepemre(?), káromra,
és csakazértis valamivel többet ittam a sokra, mint amennyit elbírok,
és ma, bágyadt-bambán békülök az eggyel többel. Itallal, évvel.
- 2oo9. 7. 31.



Bebizonyosodva
--------------------
Korábban értelmeztem, de ma már élem és érzem,
az életem, e tekintetben, harc a magányért, és a magány ellen.
- 2oo9. 8. 1.



Vágyvágányon
-------------------
Az elmaradtakért, lekésettekért.
A máséiért. A mieinkért.
Emlékként, célként.
Az élettrend, menetrend.
Csatlacsalatkozások,
szenvedélytorlódás.
Holtvágány, vakszerencse.
Kényszerpályán, vágyvágányon.
Átszállóként.
Sínek és szívek közé esve.
- 2oo9. 8. 2.



Kényszerűen, tényszerűen
--------------------------------
Alkalmazkodni. A világ hozzám nem fog,
én meg alkalmaz(kod)atlan, senkinek, sok,
megbánt alsó próba, sivatagi rózsa vagyok,
eszközökben, tétben, ellehetetlenült tétlen,
leszállt elszállt, egy szál önbecsben,
kényszerűen. Tényszerűen?
Mint a betömetlen fog.
- 2oo9. 8. 3.



Itthon, otthon
-------------------
Itt - hon, ott - hon, használom és írom,
a hont érzem, tudom, s hogy hol lakom,
de tényleg, végleg, hol?
Volt, van, és úton.
A lesz is volt-lesz, én meg…
Csak hű lehessek ezekhez, s magamhoz,
öröklött, továbbjegyzett, és örökített
(g)éntérképen, életúton.
- 2oo9. 8. 6.



Szürkület
-------------
Végülis, ilyentályra, ilyesmit akartam,
családdarabjaim és állataim közt, megélek halkan,
hogy magamban, letisztuljak, írjak, boldoguljak…
Így gondoltam.
Csak, a sok gond-gyom között, mit elhanyagoltam,
egy, főgyökeres, alapvető van, élet - verseimért,
túl keveset kaptam, és most az élet és a vers is,
létfennkapkod abban.
Annak örüljek, ha még van, mit feléljek,
hogy egymáséból adhatok a szeretteimnek,
és a postás előttünk nem áll meg?
Mert, én arról írok, amit élek,
s így ikrei lesznek a beszűkülésnek,
kénytelenjeim, megalkuvásaim hiá(ny)ba vesznek.
Valami szép csoda, szerencse, vagy szeretet
segítő elege kéne, vagy el kell menjek,
s egy csupaszseggű vénembernek,
ezt nem hálálják meg a versek.
De, addig önfüggő időm van és szapora reményem,
majd leírom azokat is, ha lesz mit értéknek megélnem,
egyedül a felemésztő nagyvilágban,
vagy az enyémekkel, saját háazámban,
csak élhessek érdekesebbet, hogy jobbá tehessek
kötelességet és verset!
E javulóban maradhassak, vagy, ha mégsem, tűnjek,
de, könyörgöm a legilletékesebbnek,
kaphassak és adhassak élvezetesebbet!
Szürkén szürkítsek a szürkéknek?
A feketénél jobb, de az én dolgom, hogy
fénnyel színezzek fehéret.
- 2oo9. 8. 7.



Arányítatlanul
-------------------
Időküszködés az egész,
meghintve, létfűszerekkel,
izgatókkal, csillapítókkal,
ősreceptből, kísérletezgetés,
moneypulaként, tűrő-próbaként,
arányítatlan, a köztudatlanban,
unisorssal, néha porcukorral,
s rég elment a séf.
- 2oo9. 8. 11.



Ha az írás…
----------------
(Közhelyesen)

Ha nem megy, az, maga a vég,
De, ha rosszul, úgy borzalmas.
És mi jobb, a borzalmas vég,
vagy a vég nélküli borzalom?
A kiélvezett vég-zet,
vagy a beosztott végtelen?
Persze, hogy nem tudom,
de az előzmény eleje biztosan
végzetes, ha végleges,
írva élő, éltét író emberként.
Semmi egyébként.
- 2oo9. 8. 15.



A pénz és a költészet
-------------------------
(Közhelyesen)

A pénz, a költészet és néhány csoda, -minek nem eszköze-
egy-oka, részkövetkezménye, kiárusítója, tönkretevője.
Marhaság. Mint a tehetség, s a toll, egyik alapvetője.
Inkább, ahogy a trágyázott földből a fa ki, s föl,
de túl kell nőnie! Több kell, hogy több legyen tőle.
Ez az, az élet trágyája, a termésével absztrahálva.
Akár az ösztönök, és az idő a házasság-ágyban,
összeszükségesek, majd összeférhetetlenek.
Mint a szerelem, s a szeretet különbsége, hogy
vele, és nélküle is, és se vele, se nélküle,
ami volt-nincs, de kéne… A szív elégedetlensége.
Az egyik jön-megy, a rendszer szükség-kötele,
a másiknak, ama komerszeiből kell emberebbülnie.
A művészet főnix-köre, vére, tüze.
- 2oo9. 8. 21.



Bélaton
----------
Bélaton.
Emlék és maradvány,
másodosztályon.
-2oo9. 8. 26.



Metafordítás
----------------
Hopp, lehullt egy levél, kopp, egy makk földet ér,
pedig arany nyár van, a boldog bolondság feledős nyara,
hibás a más, ősz-vég előtt a díszletnek ki kell tartania,
s ez csak reszli, hogy a költetőnek legyen mért sírnia?
Zöld kár, hirtelen halál, a természetesből, képzett tragédia,
értelmi(ségi) különbség, a lényegi létre, s az élet hosszra.
Azért, figyelmeztető jel, ne bízd magad nyárra és szavakra,
lehet, hogy évelők, de a tücsöké, télen, ócska szakma.
- 2ooö. 8. 24.



Az egészem, egészen
---------------------------
Birizgáló élőhelyzet, izgató, kellő, de nem valósuló,
vágy, szükség, délibáb jótett, túlélés, fedő kísérlet,
s közbül, valahogy, e kénytelenség lépére megy az élet.
Lógós, sumák tempó, passzív ellenállás, akár a seregben,
a diktatúrában, e válságos, lehetőség és pénzhiányban,
ahogy még lehet, átverni a trendeket, nincs teljesedése,
de a termése művészet. Nem éget, nem örökmécs, de fényez.
Ezért, ennyit? Jó, akkor e jobbrészből, jobblétet!
Persze, megértem… Én odaadom, e részért az egészet!
Létérvényem, megérte-m, az egészem, egészen.
Diót ültetek a gyomok ellenében.
- 2oo9. 9. 28.


Egy szeptember
---------------------
Az élet e szép reggelén körülnézek, jólérzek és félek.
Itt nincsenek tények, csak táv-félelmek és alap remények,
de hűl a tér, fátyolosodik a nap, és őszülnek a nyári fények.
Még segítenek a színek, a szívmeleg, a festékek, de ami orvul téltet,
zavarja, hogy e szépben, szépen éljek. Késő jövendő nő és szükségérzet.
A ma, fáziscsúszott csodacsapda, nyitva, mert sohasem hagyom abba,
vezetnek, belecsaló, s kizáró végl(z)etek, okok, várakozások, tettek, lettek,
versbeojtott lét és lélekjelzések, mű-köd-és mű-vészjelek és félsz, adós-vevőnek.
Vágy és hiánytengerbe mosódik a szeretet-szerencse-gondviselés szigetecske,
lélek kontra életpróba ez, a selejtekkel, ingyen éltetés, ingyért költés, időbe szűkülés,
pálma módi Budapesten, őshonos gyökerekkel, és függő elég-tétel, emberi szeptember.
- 2oo9. 9. 1.


Röpte az esésben.
---------------------
Mint a héja büszke röpte,
és a felvető szükség közte,
olyan a költő verse, és élete,
ami nem száll, csak szól és vág közbe,
az élősúly, s a nehézség gyűl benne.
Léte, szél-szél, esetleg az esélyben,
élte, miértje önsúly az esésben,
mégis repdes, verset verdes,
felél, mit elél és szétszór, hogy szálljon.
Mindent alávet és leszáll, hogy várjon,
sorsát játsza és húzza, hogy fájjon.
Ijedt, könnyes, ha siklik, könnyed,
de e toll-pihéért bármit megtesz,
fényhíd és mélység, versben, levegőben,
egy lény, aki bízik az időben.
- 2oo9. 9. 1.



Kréta-kör
------------
A habok és a felhők extázisos összehullámzása,
a fák hidegrázós kényszertánca ritmizálja,
stimulálja ma a kedvem, s az elérhető lehetőt,
és a nap, a visszavárt életáldás, más csodát láttathat,
őszt alázhat, kifényesíthet, velem nyerethet időt.
Jobb a szokott Kréta-kör, s mit e viharzóna kitörölt,
visszaszökő mosolya és szivárványa, Santorini
megvalósulásával, majd szív-szín egységbe zárja,
s az ár, tán visszaadja másban, elvett kincsem,
pedig lehet, ezt nekem kéne tőle, s ahogy élvezése
lefedi e bajt, érzéki gyönyörűség enyhíti majd
hiányérzetemet, teltet, feledtet, jó emlékkel engesztel
e szép sziget és szélszeszélyes kedvese a tenger.
(Meg az enyém, némi különbséggel.)
- 2oo9. 9. 7.



Ősz, az őszben
-------------------
Ősz, az őszben, festett, a természetesben,
ágáló, próbáló, küszködő-örökzöldelő,
az időérző, s megértő, beleszépülőben.
És megint a régi téma, egy álom igazsága,
költő és költészet, jövőjáték, lét-síkos séma,
mért nem halhatatlan, élő kapcsolatban,
csak a része esetlegessége, és miért ma
járt le a nyár, s az öröklét érvénye?
Mennyi idő jut az elfogadott fellebbezésre?
Csak az idő általánosítása, más nincs veszve,
él, ír a renovált ősz, a fáziskésett őszelőben,
ráeső percjövőkben, versekben - megelőzőkben,
visszaszínezve, vagy tél-előzetesben,
övé az igazság, ha tőle tűnnek szebbnek, szebben.
Az idő meg bevall egy tévedést csendben.
- 2oo9. 9. 19.



Szeptember(v)égi
------------------------
Reggelben oldott, halvány, szűrt színek,
fakó köd-ezüst fények, mintha egy képet
rossszúl fényképeznének, fáradt az egész,
tetttelen szemlélek, kifogytak az őszi segélyek.
Most, még égek, de egyre inkább, érzek -
napról, nap(talan)ra é(r)lek, füstösen kiélnek
az emléki, tavasz-tiszta szépek, létnevetések.
Sudár sugarakban sugárzom, magamban,
önjelölt őszjelző, elsietek és kések,
vér és tűzszínekben búcsúztatok, s féltek.
- 2oo9. 9. 21.


A jó, az átverésben
------------------------
Süt a nap, s ez győzelem, mert
nyárlét-vég és nap-éjegyenlőség van,
itt topog, fényt oroz, fakó zöld-sárgában,
az első hivatásos ősz katona.
A cicák játszanak, kutyáim napoznak,
béke béget a semmittevésbe,
a fák, és cserjések erőt és színt gyűjtenek,
a végre. Élvezkedhetnék is végre, de
remeg a lelkem. A barátom reggel,
elbúcsúzott tőlem. E-mailben, végleg.
És mi van, ha tényleg?
Azt hiszem, ezekből az egyenlőség a biztos,
Isten javító képlete, és az is változik,
az időbe bele. Minden múlni, hullni fog.
Minek, ha forog? Direkt értsem félre?
Egyazon tengelyen, időkbe véglegesítve.
Úton. Állva is indulva, előre is hátrafele…
Meghívtam ebédre. Hívott, hogy késni fog.
Ugyan, viszonylagokban, futó viszolyok.
- 2oo9. 9. 22.



Valami tönkrement
------------------------
Cserből füst, őszköd, bántó elszürkület,
külső-belső múlás, kicsalt csalódás, végzet érzet,
valami vesztés, keserűlét, megrontott szeretet,
őszi napromlás, adagolt vég, téli csend.

A nap kisüt, te meg túléled.
Ezek már emlékek, használod őket,
felejted, feléled.
- 2oo9. 9. 25.



Ikerhatások
-------------
A rossz és a lesz,
a volt és a még egy,
a ma, s ami az élet,
a holnap, s amit féltek,
a lehetőség és a vége,
a napmeleg, s az égetése,
a szükséglet, s a remény,
élet, vers, az életvers és én.
A szeretetvágy, s az elmúlás,
a boldogság, a kiábrándulás,
a várakozás, s a csalódás,
többféle élet szülte ikerhatás.
A sokrétű egyszerűsítése,
érték ért(et)ése, és vesztése,
létből versbe, versből merre?
Közé, fölé, célba, semerre.
Felsőbbség és idő emelte
ikerhatár az ismeretlenre.
De csempész a művész,
és felbujt a szerencse.
- 2oo9. 9. 29.


Szeptemberi színes
-----------------------
Körbe, ködtávlatok, közben, barnák, rozsdák mozdulnak,
őszítenek az apadó zöldbe, és le, a földreszínezettbe.
Fent, szürke égkontúrok, tört sugarak, oldott foltok feltolulnak,
összemosott leplek vitorláznak, formabontanak, légbe múlnak,
de mégse, beleszeretnek a szélbe, ölelkeznek, szállnak,
majd a viharnász multán, - könnyű felhőnők - szintbe oszlanak,
esőt sírnak. Fel, le, ahogy szokás az alsó lét-lég rétegekben.
Érzem, őszbe tetőzik minden, állok a naplázította fényben,
ahogy fogy, fakul, akkorára, mint az ingem.
Szeptemberi búcsúpuszi, felismerem, a szép kavalkádnak vége,
mától kétszínű az élet, (hányszor végigélted,) s mit tehetnék,
Vörösítek. Okkert pisilek, a fekete - fehérnek.
- 2oo9. 9. 3o.



Független jó
-----------------
A végén már szerencsésnek érzi magát,
mert még… Vigaszágon. Talán-áron.
Önámítás, csodavárás, a holtponton.
Hosszútávon, reméli, több is beleférhet,
és ebben már nincsen negatív kiegyenlítés,
csak privát teljesség és öntörvényű jóérzés.
Kábított sors. Életlen élet. -
- 2oo9. 1o. 2.



Csendes csengetésem
---------------------------
Csendülök az októberi csendességbe,
szóval zendülök a külső, belső veszteségbe.
Az arcomon meleg fény, de a hátam fázik,
fiatalos utószezon, mi feltámadásnak látszik,
kéjre ébredek, tv-n esteledek, ihlet a frázis,
élvezem, hogy a nap, e nappal elnosztalgiázik.
Még, nyárias színek, de hullt diók ideje ez,
önfeledt ötvenes, kamaszgyönyörűséget érez.
Szeretek itt, de emlékeztet, tettet, sajdít az út,
jelen, múlt köröz, míg régi-új élménybe fut,
valami mindig jut, - emlék, hogy élek -
valamilyen Balaton, valamilyen élet.
- 2oo9. 1o. 5.



Kérés az értetlenbe
-------------------------
Eldobtam, elhanyagoltam,
belerúgtam, elzárkóztam,
s most várok, aggódok, sajnálok,
jön e, rendeződik, lesz e?
A természetem(s) reflex és a
meggondolat párhuzamos kevercse,
a többféle lét és a váltakozó én
önkéntelen versenye tettette,
pedig csak hibák, emberkedések,
visszatérő, és javítható dolgok,
késett körbetévedések ezek,
és helyzetvers ez a telő őszbe,
elő-télnek, kelő-végnek, eredménynek,
remény rügyecske a leért termésnek.
Bocsánatot kérek a váltó időbe,
mért ne? Megtettem végre -
Önigazolás - vigasztalás, e megbánás,
címzettlen kérés az értetlenbe.
- 2oo9. 1o. 7.


Légtánc
-----------
Sárgul, drappba fakul, pirul az erdő,
az ég tükrében pózol, színeit próbálja,
elkent levelet, rügyet, törött levélnyelet,
rőt termést, kérget, mit már elengedett,
zavarában, törzs, ág, avarába vágja, bánva.
- Nesztek, ingyenjegy a torra, haláltáncra,
szállni gyertek, lomha röghöz-kötöttek, esettek,
unt, évelő ismétlések, félő berzenkedők, vének!
Az idővel készül, titkán szépül az utazásra,
búcsú bulira, fényorgiára, végső elhajlásra.
Bólogat, sóhajt az elengedő, legvégig szép
az élet vágya, ahogy még szebb a nő, ha
végzetét kívánja, és táncba viszi a szellő,
egy kéjcsiklandott utoljára.
- 2oo9. 1o. 8.



A holnap hídja
-------------------
Előrejelzés, megérzés űz, moslék-jóslék -
De e jobbító, kényszerű megértés éltet,
visszarendeződés a rossz tény-képzetéből,
lett lesz, ha túlélted, így egyszerűbb a végzet.
Szép, könnyű álmokat, jóságos, áldón álságos,
csábos, kívánós, édes hazugságokat képezz,
és hidd is el olyankor, ezt kívánja a szükség,
s e leépítő kor. Mesterséges kóma, őszi álomkór.
Nem éled és mégis érzed, élvezed, bár véled,
védekező melléktermék, virtuális és szájon át is
pótlék, félidőnkben, életmentő, önkreálta mámor.
Álmodozz, létkúráló gyógymód és saját jobblét,
a valóságos kiegészítése, lényegáttét.
Butuskán boldog lehetsz, ha okosan teszed,
mindegy miért, s miként, és ha nem elég,
az egyensúlyon változtathatsz még.
A holnap hídja a képzelet.
- 2oo9. 1o. 9.



Mégis?
---------
Kiegyenlített, harmonizáltra zárt
mégis a világ, és vén neje az élet.
Ha, most kérdezed, érdemes e,
hogy éljek, nevetek és hátbaverlek,
gyere öreg, igyunk egyet!
- 2oo9. 1o. 12.



Párhuzam
--------------
Úgy fest ma az erdő,
akár mi, egy negyvenes találkozón,
vannak itt, akik teljes őszek, sárgulók,
rőtek, rozsdák, kopaszok és örökzöldek,
sokszínű és öntörvényű a körbe görgető élet.
Mint tartós zöld, sovány föld, helyzetváltó éghajlat,
körgyűrű-ráncszám, (a hajlatban a szám, édes végzet,)
olykor széllel szálló, de ide főgyökeres, termésehajigáló,
a magányért, s a magány ellen tűleveles, erdőszéli vagány,
e változtató változatok sarkán, fenyő módra élek.
- 2oo9. 1o. 15.



Elhidegüllét
----------------
Most aztán beszürkült az élhető élet,
egyre közelibb a leképezett végzet,
fázik a test, a szív, a lélek,
beszűkültek a lehetségek, a nevetések.
Vállság, állság jelen időn, minden téren,
szaródik a világ, tőlem független,
én, csak elkapom a baját.
Fakulok, fásulok, féltek, igaz, legalább
létezek, (az alább-on a lényeg,)
Próbálok el bújni egy mozgóképnyi kedves,
futó szépben, barátságban, szeretetben,
(a futó itt családtag, Apám is, lányom is,
csak én nem, túl sokáig álltam a szélben.)
Egyéniségem, személyiségem tengerül e szépben,
megértem, ha versbe, jövőbe nem mentem,
egyre inkább csak az emlékeit érzem.
Gyűjtöm, gyújtom, élesztgetem,
rőzselángot az októberi télben.
- 2oo9. 1o. 17.



Feszület
------------
Szeressük úgy is egymást,
ahogy a másiknak jobb.
A bal lator az ágyon. -
Létfeszület. Feszültségre, feszülten,
a lényeges miatt, a szükségest állom.
- 2oo9. 1o. 19.


Tehető a lehető?
---------------------
Újra múlik a régen-múlt, ismét támad a szokott,
csalókán szökött széthúzás, mint szűnő szünet,
kötött rög, hiányébresztett alvó ügynök,
önismétlő ok, elszámoló szakadás.
Szövő szeretet jön, vagy számító taszítás?
Gyógyító kompromisszum, vagy késő Ő,
és lekésett állomás. És minő? Megéri e, a nő?
Béke lesz, vagy csömör és szükség szülte változás,
batyu alap, szeretetáramlás, vagy hibás önfeláldozás,
zöldséglét a kertésznek, míg a költőnek hallgatás?
Termő össze boldogulás, közbírás, költhető, ehető,
vagy lényegtelenítő, kómás, halál-halogatás?
Segít e, a keskenyedő, közös nevező,
tehető a lehető?
- 2oo9. 1o. 25.



Amikor a szép, szépen hazudik…
------------------------------------------
Ősz-örömömbe, a szépség gyönyörébe illőn belevörösödök, 
ahogy november elővillanó meztelenségétől vörösödik az erdő.
Sárgul és hull lombja gyengéje, de még zöld alapon hagy foltot,
e szökő szépség rozsdája, vére. Pirulva hív egy végső keringőre.
Jókedvű fénysminkeket ken a nap, a tenger tükre kékbe
az éj békéjéért cserébe, míg érte, szívfájón búcsúznak a színek,
szélbe libbenő levélkékbe. Az idő, az időjárást kérte, én e szünetet.
Egy ilyen tiszta nap felejtet tíz rosszat, miként a tavasz az elmúltat,
mikor, nyit, éleszt, takarít, s egy hozzánk szóló kedves gyerekhang is,
bármit mondjon a mondat. A jó érzékcsalódás egyensúlyba hozhat,
akárhogy érint, mikor a halál e legszebb leánya pupillán át kábít.
Mert ez van itt. Bár az ősz szöszmötöl, messziről a tél léttelenít.
S ez a szösznyi perc is múlik, időnk avarába hullik,
csak ámít, csillan, mosolyra vígasztal, mikor a szép, szépen hazudik,
s mint kedves nőink, virít, vidít, és becsap egy kicsit.
- 2oo9. 11. 1.



Logóm
--------
Lógó levelek fonákjával billent a kikelet,
napellenzős fények az ősznek színtelenítenek,
a lovak állnak, fáznak, s körben halkan zizzennek
a beszámított klorofil veszteségek, és a percek.
Kutyáim tán, mára megnyugodnak, tél nyugtat
a hormonháztartásba, vonításból, ugatásba,
csak a kandúrkának nő át az ablakon, s a cicáknak
a túlsó oldalon, a másik utáni kontra sóvárgása.
Szél illetlenkedik a résen, nem megyek el mégsem,
lesem az életterem, ha már az életem lekezelhetetlen.
Alá ülök e létnek, az értelmetlen felülrendelésnek,
őszbe illő és hétfőn is tetsző, költői szerelmeskedésben
a természettel, a (be és túl)érő, velem élő verssel,
az előzővel természetesen, és teremtett lényegemmel?
Nincs erőszak, s kötelező, Ők a nők, e életközösségben.
Ennyi, kihűltem írtamban, pisiltemben, (a kedvenc fám
mellé, a reggeli frissességben) és rohadtul érzem,
mennyi minden bennmaradt, e mai napi szeretkezésben.
- 2oo9. 11. 2.



Lefelé
--------
Siklanak, pörögnek, szállva múlnak,
hulltukkal táplálnak múltat, jövővé,
le-vele-zés. Én… Is. Őszi szimbiózis.
Csak az idő más, a tartam és a járás.
Életút, mondanám, pedig már csupán,
csúszkálás, császkálás. Lefelé. Után.
- 2oo9. 11. 3.



A jelen társasága
----------------------
Melyikünk hibája, hogy társaság, más emberek,
lehetőségek, történhetek helyett, állataim között élek,
és, bár másként, nappal, jobban is szeretem őket?
Este mennék, éjjel viszket a szokvány, hajt a vágy-idegesség,
de kocsi nélkül nem mehetek, mámor nélkül meg minek?
Néhány megmaradt barát, rámragadt barátkozó, kéj és károkozó,
maradék család és éltető társ között, a rám kíváncsiaknál,
a fák a jobb ismerősök. Az anyagiakon, pontosabban hiányukon
kívül, a plusz-minusz idő, a megunt kötelező, a lustaság,
s a vetetlen alapvető nyűgöz, maraszt, na, és a félelem, hogy ennyi
sem marad. Már, jó emlék és büszkeség. A múltbéli önrész.
Ismeretlennek, az ismeretlenbe? Csak ha kell, vagy nagyon kéne,
akkor is idegenbe, új élményért, hogy valami több történjék,
mégse, nem érdemes. Csak fordulóban, ha jobb-ban, jobbá lehetek.
Bár sírom előszobája ez így, s mint sorsom szolgája, de szeretek itt.
Mert tudom, egyik sem végleges, és én, az öntörvényű,
hagyom az esetlegest. Hazudok, tévedek, vagy sem,
a jövő késztető tanulsága, de jelenleg, ez a jelen társasága.
Szerencse vezessen, és vissza, magány elleni magányba.
Míg eljön útjaim egymásba fordulása, a körbe örökkévalóságba.
- 2oo9. 11. 4.



Mécsláng
-----------
Mint a párás hajnali fény egy pléhfeszületen,
úgy csillámlik az eltévedt napkísértés a haldokló leveleken.
Fakó, gyenge tisztulás ez, hétfői kikelet a rosszkedvű, alig létezőknek,
a temető természetnek, együtt élő sorsosainak, s velük változóan nekem,
de a környezet megújul, jobb magába fordul, mi meg az egyszeregyben…
Emlékszer lehetne ez a reggel, a részvéget érző, jobb időt féltő idősödőknek,
mécsláng, mencsfény, az erdőbéli, életszéli őszbeveszetteknek. Ki-útjelzőnek.
Túléletcél, szív meleg, szép délelőtt tűzszínekkel, tavaszvágy, hívó kocsmacégér,
égjen az éljen avarba, telekbe, s hűlt helyükbe a sötétekkel! Mindent e kevésbe!
Nem tartott ki délig, s bár túljutottam félig, a jövő nem ad kölcsön, nov-embernek,
s leveleknek, nem értem a meleg fényig, sem a cégéréig, és csak az ösztönremény fénylik, télbefordult életünkbe.
- 2009. 11 9.



Talán egy regény
----------------------
Talán egy regény. Teljesebb életélmény, szülőként az elején, magányosabban a végén.
Akkor is, ha, csak az enyém, a többibe öregedvén, ebbe teljesülve lehetnék igazán én.
Élmények, történetek, lényegek, ért emlékek, örökzöld remények és dísze hullt esélyek,
szárnyalások és túlélt-írt esések, szikra gyűjtőként, tükörként, mű(be)fordítóként,
az alaphiányoktól ma, magamban forogva, életem túl-részén a "majd"-ról álmodozva.
Megérni megélni, megírni, hogy megéri.
Létcseppeket versbe gyűjtve, vizelési képességeimtől megihletve,
a nagy hullámról ábrándozni? Nosza!
Ezekről írnék, áradva, vágva, formám bontva, magamból, a magamét, a magamén.
(Ez hiány-értelemben, sehogy se menne, a számító segítség fuccsba lenne.)
Annyi mindent még feláldoznék, hogy az a nagy, a nagy semminek is megfelelne?
Hogy egészüljek, s az idő többé teljen… hogy húzzuk a jót, toljuk a hót! Vízbe?
A regény munkaélmény, a vers tehetség-szikra, íme, a lelkiismeret ritka titka,
kifogás, ráfogás, és az eredmény: Életversek, csak-csak, de életregény?
Igen, ez a tervem, és ha, így is sikerülne, megérdemelném.
Most. Bár végezve is, vagy másként döntve, ugyanúgy agyalnék a mindörökkén.
Több idő, több pénz, több erő kéne, s leltári számom a szerencse seggén.
És, hosszabban, sokszorozottan, de ugyanilyen lesz felfújtam íze az olvasó nyelvén.
- 2009. 11. 10.



Nekem
----------
Ami éltet, lényeg, érzet,
boldogság, remény, alap,
a fény, vers, tudat,
víz, oxigén, a nap voltál,
volnál, leszel? Ki vagy?
- 2009. 11. 12.



Napmosoly
---------------
Föltámadt a nap, s a rossz kedvű ráncok,
őszfájó rángások kisimultak, a múlás megáll,
az éjesettek kelnek, derül a díszlet, a vég, "még"-re talál.
Az érdektelen fenyvek, az elalvó nedvek és az átteleltetettek
csodábbra, s folytatásra várnak. De, fénybe hempereg az állat,
sárga lánggal égnek a nyírfák, a rőt bükkök kivirulnak,
hogyan tudnák, csak pihenő ez, a tél mínuszai már elindultak,
hogy léttelenítsenek, s a rozsdás tölgy mögött az árnyék strázsál.
Hisznek, mint a búcsúzók, minden mosolyba reményt látnak,
egy, ékes pillanatra helyreállnak, s kuncognak a létkuncsorgók.
Mert mosoly ez az ősz grimaszán, felfénylő halotti maszkján,
télijesztő, tort nevető, nyári tréfa,
az isten viccet mesél, és az ég,
rámosolyog a világra.
- 2009. 11. 14.



Nyár búcsú
---------------
Nyár fáklyái égnek a szürkületben,
végső színszikráik szórva, elfásulva, novemberben.
- 2oo9. 11. 16.



Kop-kop…
--------------
Az ónos, döglődő őszben,
a fakopács az egyetlen szín, hang,
ahogy ágról - ágra ugrál, oda - vissza szikrál,
csillan, koppant, bekap, s kacsint, hogy él,
és érdemes, valami mindig lesz, s hogy ez is múlik,
nekem, neki ez is csak, bekövetkezik.
Észbe veszem, üzenetét mégse teszem, csak átélek
másképpen, megcsodálom, leírom, megmosolygom,
mert érték, ami van, valamim meg mégsincs,
lehetőség, tehetőség délibábján próbál a tehetség,
szándék és tett híján, csak zárrész a kilincs.
Közönség nélkül, az alkotó önmagába zárt, fiókvilág,
a jobbik rész működik, míg a másik majdnem leáll.
Tudom, a lényeg megy. Kopogok, létjelzek,
de, én használom, vágyom az egészet. Élt teljességet.
A fényes részre ért a harkály, s ugye, lemaradtál.
Tettelen nézem, irigylem, felidéztét kívánom, és
sajnálom, hogy, melegben, szárazon, de itt maradtam,
így, árny az ablakon, állókép a fordulatban.
- 2009. 11. 23.



Értelmező
--------------
Lassan tisztul, tárul, tágul az életkép,
alakjuk és színük nyerik a lények és a tárgyak,
egy kis nap-meleg kéne még e ténynek és vágynak,
hogy egy darab, langyos - lucskos eredményt találjak.
A még zöldek, ebből, s a mienkből oxigént lélegeznek,
a madárkák, s a leélt levelek rajtuk csücsülnek, csüngenek,
a kutyák, macskák, s az eltévedt emberek, élhetőt keresnek,
és esznek, ürítenek. Az élet megy. Színtelen, szintezetlen.
Nedves és elveszett minden ebben a búcsúkönnyes őszben,
borzongok, bentről berzenkedek, fényben reménykedek,
mert nem engedhetném meg, hogy egy egész napom
naptalan tönkremenjen napról - napra életemben.
Fény-remény és birtokos rag, értelmes döntések,
az érzett értelmetlen, értékesítő értelmezésben.
- 2009. 11, 24.



Imun-öröm
----------------
Derült, színes, ékes fényes
levegő leng, és tükrözi a tenger,
a szemeidben. Szép kép, képzeletben.
Nem erre vártál, az igazság sivárságába
álltál, és most ringatnak, ámítanak,
az emlék kábította érzetek. Jól érzed
magad, és újraéled önmásolón életed.
Gyógyszer ez, a tél és jelened ellen,
egyszerű, ész-szerű, ha hat, szedd!
Az okozat a fontos, leért előzményeket,
ha szükséges, és lehet, az ok-os feled.
Örömet szereztél, és megmarad neked.
- 2009. 11. 25.



Súlyozás
--------------
Soknak érzem a keveset, és súlyosnak a semmim,
termő percekért, létezésem léha napjait.
Unom értékeimet is, és rühellem ellentéteit.
Változtatnom kéne, de félek, mivégre?
Féltem ezeket, érzékzavar - és gyűlölöm a kényszert,
meg sívó tehetetlenségemet. Egy létterhelt magyar.
Így, helyben lebegek, helytelenül, túl könnyűen,
amim valóság volt és minőség lett, felemésztettem,
versbe ürítettem, és új éhemtől felemelkedtem.
Üresen lebbenek, helyzetem és reményeim között,
középen. Na, ebben, úgysem volt sok részem.
Ez is megoldódás, független döntéshelyzet,
így, nem maradhatok, visszahúz az életem, és a másé,
létem szirmai, bimbói, és még íratlan világom ösztökéi.
Az értetlennek értelmetlen, nekem bizonyítvány,
hogy megérte, akár ellenértéketlen értéknek lennem.
Másként, majd álomnak tűnik e légi helyzetképzet,
és fel - felemelt fejjel csúszkálok tovább. A lelényeg.
Tele zsebbel meg, (összeférhetetlen, hamar kidobnám,)
előbb, élném, nem írnám, a helyes sorrendet tarthatnám.
Tán másról, máshogy teremnék, és kiteljesednék,
vagy visszavágynék elélt és leképzett, méla mámor-utánt.
- 2009. 11. 30.


A frissítéshez
----------------
Túl sokat, túlontúl sokszor
írtam arról, ami most is van, ezzé lett,
helyes-helyettem, s az élhetőbb helyett.
Amilyen nekem jut egy béna hétköznapban,
s nem lehet mindig gyémántot lelni a szarban.
A túléltetéshez. Járó jóhoz, az önbecsüléshez.
A sajnáltató sajnálkozást abbahagytam,
- már érződött a hétközszarszag rajtam, -
így kinyílik a szív, a szem, s a lélek,
a szellőztetéshez.
- 2009. 12. 1.



Kötés
---------
Dérérzet, hideglelés, tél lehelet,
temető fehér, őszfestett zöld, köd igézet,
furcsa, időidegen csütörtök reggel,
bizalmatlansági indítvány a télnek.
Jobb így és mégse, mint a tudom és érzem,
őszi ünneplőben, a decemberben.
Örülni kéne és kell, a létnek, és benne
ennek a télnek, minden perc több,
jobb lehet, de desszert is az öregedésnek.
Átélek, túlélek, és magamból veszítek,
ahogy létszavaim kötődnek, vetélnek.
- 2009. 12. 3.



Télhajnal
--------------
Egy cimbi szimbi kéne,
s a kérdés, bólum, vagy biózis?
Vagy az oka? Következménye?
Szimpi megfogalmazása a bennem dúló
igénynek, hiánynak, de pla, vagy patikus?
Vagy az, a kísérlet vége, erőltetésem eredménye?
A képzelet betegségére, a szükség segítsége?
Csökött kedvem, körülményem, rövidítése?
Kamasz rövidítsen, én nyújtsam férfiként!
Nehéz a mérték, ha fordított az érték.
Télhajnal, őszjáték? A más, élet, írás, éhe.
Önmagam félreérthető félrevezetése,
hogy ne némán múljak el, sehogyse!
Vagy, e létkörben, rö-helyesen, a helyem jele,
szószikra, minek tűzfénnyé kéne segítenie,
világomat világítani, fagyot melegíteni,
(a művelő, s a mű keveredése,) tarlót kell égetni,
magjaimnak megfoganni, és továbbhajtani,
mert az alkotásnak van még itt az ideje,
nem a találgatásnak, énmásító kipróbáknak,
a teremtő, nem termesztő termésnek,
mégsem a beszántásnak.
- 2009. 12. 7.



Megtérés
-----------
Problémák, és rá, gányolások,
hiányok, alig megoldások fedik le,
a lényeget, örömet, verset a fejemben,
és közzé erősítik, az ünnepre készülő
hétköznapot bennem. Mit tehetek? Ellényegítek.
Mindegyiket meg kell tennem. Rendben.
Szóban és tettben. S a többit, az élemedettet?
Bízzunk az ünnepeltben.
Nem is nehéz, úgye? A kiváltóban, e léthelyzetben.
Feloldódva a hit, langyos, összemos(d)ó vízében,
alullétből, a kiképzelt fent, az eddig tőlem ment,
benne az én hiábavalóságom is, anyagi megtérésem,
s már az istené, ami nekem nem ment.
Azért, megtartom a lelkem. Bízom, de jelzem,
nem foglal, ki teremt! Nekem az is jó lesz,
sárkányt eregetni a sekélyesben és isteníteni az embert.
Ha így mégsem, megértem, eltérés a megtérésem.
- 2009. 12. 17.


Hű, hó!
---------
A csillogó, laza porhó, játékra játszít,
nap, fény, szépvágy csalja ki a bentit,
e ünnepeket előző délelőtti télünnepre,
friss-fehér erdőbe, rétre, kerti seggreesésre.
Ágymelegből, a jéghidegbe, emlékből, lehetségbe,
s röhög a decemberke, legszebb díszeiben feszítve,
nyakunkba zúzmarázik, régi gyermekkorunkkal ámít,
a most, épp barátkozni vágyó, ért rosszból, a jó,
télszépítő széltoló, hó-hó-hó, hó golyhó.
Alig-állapot, mely bennünk maradandó.
- 2oo9. 12. 17.


Komfortvágy
-----------------
Füstszagú, tűzráncos, - létszikrás vagyok.
Elmehetek, kimosdhatok, változgathatok,
füstölgő, kiégetett, öntűzelésü maradok.
A teleim ilyenek, az enyémek a tavaszok.
- 2009. 12. 18.


Korok karácsonya
-------------------------
Gyermekként, igazi karácsonyt kívántam,
ma, megoldható, szerethető ünnepet,
akkor, (a lét) vágyott ajándékait,
most, ünnepelhető életet.
- 2009. 12. 25.


Lehetőség
--------------
Felhős, napos napok, árnyasak, fényesek,
virradók, lemenők, majd mindig ilyenek.
A változtató változók az emberi érzetek.
Behelyettesítik, amint épp kel, s lemegy,
reménykednek az egyenrangú együttben
a változatlan változtatók, halandó istenek.
Vélik, modellezik e függetlenséget,
alatta, de nem vele.
- 2009. 12. 29.

----------------------------------------- 2010. -----------------------------------------------


Lefolyamat
---------------
Létezni. Megélni? Élni’
- 1953. 7. 30. - 2oo9. 12. 31.
Még megéri megérni.
- 2010. 1. 01.


Újévi okosságok
---------------------
A tető felé - mondod - lassul az életmenet,
nálam ez, életből, menetből, félemelet.
- 2010. 1. 2.


Új hó
-------
Hó nyújtózik vékonyan a tájra.
Maga-mutogat, de sok, nem marad,
halált takarni, játszani kevés,
csak tél prémjét hinti az ég a fákra.
Az újév természet-szimbóluma ez a szépség,
emlékélesztésre, kedv pillanatra, változásra,
reményére, élhetőségére, a mostmúlt elegére,
a viszonylagos igazsága a rossz megszokásra.
Mindenesetre, elég a kezdetre,
egy mosolyra, s egy jobbsorsnyi életpercre.
Akár e vers, létem újszülöttje,
fel kell neveljem, hogy egyszer eltemessen,
s továbbvigyen éppennyit belőlem.
- 2010. 1. 5.



Ötvenes maximák
-------------------------
A változásban a végső legnehezebb,
kiváltott elegében, az eleget elégnek érezni.
- 2010. 1. 7.

Szenvedély, idő, és a többes szám -
Amik kívülem irányítgatják az életem.
- 2010. 1. 8.

Önuralkodás : szolgáltatás. Non serviam. Másként, mást.

Létlepárlás - írászat - ? - kristálycsikorgás.
- 2010. 1. 8.

Vannak rosszkinézetű időszakok,
mikor a holtjáték alján vagyok,
máskor sugárzok, szépítek, szárnyalok,
magamba, magamtól változok,
csak, az időmben már visszafelé tartok,
csúnyán, szépen, akár az ősz,
és félve, hogy egy tavasz halott.
- 2010. 1. 9.

Az érzet és végzet,
mint az élvezet, s elélvezet,
összefolyik, ha már végzett.
- 2010. 1. 14.

Jókedv? Humor.
Annyival több és kevesebb,
mint ez az élet.
- 2010. 1. 15.

Össz-használás, előrelátás, hiányhatás,
kényszerű létmegoszlás a maradékelv okán,
mindennapi én-kép fokozás, önfókuszálás,
kacsintás, könnyezés, szemlehunyás.
- 2010. 1. 16.

Fehér remény, fekete valóság,
közte a kilátás, élhető lehetőség,
vers fény, pepita próza, szín regény,
és szelektív színvakon én.
- 2010. 1. 18.

Fehér a kezdet és a vég,
meg a tél. És én szürkésen, középen.
A többi, léttükör-színtörés, amilyen a világ,
bennem, a szürkémben.
- 2010. 1. 19.

Öröklés-örökítés, idő, szerencse, egészség,
lehetséges, tehetséges-emberi teljesség.
- 2010. 1. 21.

Ma van a magyar kultúra napja,
megvágom a létet, egy kis vegetálásra, ha hagyja.
- 2010. 1. 22.

Élni, valakivé, világnak - Érte és véle.
Lenni kell, hogy az élet megérje!
- 2010. 1. 26.

Általános felmelegedés? Itt az utóbbi évek legkeményebb tele,
tele van a tököm vele. Általányos válság-álság, leépülés,
fokozatos világvége. Remény-kételye talán elég a túlélésre.
De a magamévá élésre, az önbecsülő tisztességre? Tükörképre.
Tessék, az ember-istenülés tévedése, s a történelem hinta-tétele,
és e intézményes gondviselésben, egy 50-es költő "tisztes" élete.
- 2010. 2. 1.

A tél, a szü(rke)kség, és az idő ellen,
alkalmi munkás, alkalmi létező lettem.
Mennyiség élő, minőség éhező, és kérő,
szerencse reménylő, sorsra, szó merénylő.
Mert a vesztés, esély is ezekből, ezekben,
így én is, míg lesz ellenkező erő bennem.
- 2010. 2. 8.

Azt hiszem, - az alapokon fölül -
a legáltalánosabb emberi időtöltés,
és passzív-lét modellezés, a várakozás.
- 2010. 2. 9.

A szemét, hosszútávon, mindig szemét marad,
de kényszerhelyzetben, hozzákorrelálódik az átlag,
és illegalitásba kerül a jobb. Világválság, vagy csak
változás okozta emberi változatok. Ilyenkor,
nem is baj, hogy seholsem vagyok.
- 2010. 2. 11.

Újabb csalódás. Eggyel több… Lehet, ezzel kevesebb.
- 2010, 2. 15.

A politikák túlfolyója a világ, fájó segge,
s a művészet az ujj, mi az aranyerét kente.
- 2010. 2. 16.

A füst, a tűz tartozása.
Talán, ezért zavar annyira.
Életem hamva, tartozások halma.
De belőlük is éled a létezés lángja,
(e)légtelen létre, elélt életfára:
faszén - (nem anagramma)
a télszegény tavaszdélutánja.
- 2010. 3. 3.

Ez nincs, az sincs. Mi van?
Hiány és túlélés. A létezés automatikája.
A hétköznapok i-gazsága, tovább-vágy, s az időnk, energiára.
Ha adtam, mást, másért kaptam, hogy másként, részt vegyek
a miegymásban, a változatlan értékváltozatában. Önhit maradt,
a visszaadóban, a változtatóban, a címzettben, és a feladóban,
a mis-másban, a megmaradásban. S a rész, a maradandóban.
- 2010. 3. 4.

Ha sárban jársz,
legjobb esetben poros leszel.
Ha kell, vagy megéri(?),
ott a sárkefe. És ha így igaz,
a sündisznó is!
- 2010. 3. 16.

A külsőm kor(om)hű, halvány, télszínű,
a kocsim álló, macskaülő lett,
csütörtök délre ígérik a meleget,
hétvégére az elmaradt pénzem,
s áprilisra a méltóbb életet.
Így? Legyen! Hogy (legalább) legyek.
Tűnjön a télalkonyat! Ez szerencse-kikelet.
A tavaszban, magamban, új élet fakad!
S majd ki, csak humor, szeretet és esély kell,
s a bejött előzőek, hogy vele változhassak,
nélkülük, csak látszat, évszak, létszak.
- 2010. 3. 17.

A humor lényege, könnyítő realitása.
Az utca költészete, s az ész nevettetése,
népi ellenhatás, a szellem gyógyszere.
- 2010. 3. 21.

Mindegy, hogy általános ez az éjlét,
vagy sors, s tán átok,
saját hajnalhasadásra várok!
Tiétek lesznek, a beért délutánok.
- 2010. 3. 26.

Néha sokat, és
egyre erősebbet
iszunk, mert élünk
gyengén, kevesebbet.
- 2010. 4. 3.

Egy-egy napcsík a siker, a szép, a jó, az öröm, a szerelem,
- míg végül, vágyaink rabruhája lesz az életünk -
az alkonyati létszürkületben.
- 2010. 4. 16.

A legdemokratikusabb csúcspontok az életben
a szeretkezési elélvezetek,
s a legemberibb, az élvezet utáni két perc.

Ha az emberré válás egyik eszköze a folyamatos szexus,
akkor megtörténte bizonyítéka, a kompromiszkuitás.
- 2010. 4. 26.

Az ember azért viseli nehezen a személyes tökéletlent,
mert alapból azt képzeli, ő tökéletes, bár tudja, semmi sem az.
- 2010. 4. 27.

Ők is elégedetlenek, mert hivatalnokok voltak,
az életben, ami pedig forradalom.
- 2010. 5. 3.

Milyen kevés is elég,
az elégtelen létezéshez,
ha már mindegy,
s a túlélés a lényeg,
és csak röhögsz, ha rájössz,
hogy összekeverted,
már csak írod, nem éled.
- 2010. 5. 5.

Meddig gyerek egy fiú?
Míg a fa elágazásáról
a csúzli jut eszébe.
S ifjú, amíg a nő,
és felnőtt, ha az élete.
- 2010. 5. 13.

Az életem, akár a szél,
szélvész és szélárnyék,
és néha, kellemes, puha,
esthajnali szellőcskék.
- 210. 5. 18.

Az életem visszanézetben is,
harc a magány ellen és a magányért,
máslét és letisztázása, oka, okozata, egymásért,
ja, ez is anarchia, és az magányos életforma.
- 2010. 5. 19.

A szabadság, a rabság és a szabadosság nemesített korcsa.
Reverzibilis idea.
- 2010. 5. 20.

Azt hittem örökifjú leszek, (életben - versben)
de, csak vén kamasz, (jegyzett létezésben)
lázongó, pattanásos, pénzhiányos, pimasz.
2010. május 23.

A mérték értéke, az érték mértéke.
- 2010. 6. 7.

Elveszett nemzedék(ek)?
Elivott, elszívott,
félreértett, elfelejtett.
Moneypulált, elhallgat(tat)ott,
fel se fedezett, letagadott.
- 2010. 6. 10.

A pénz, nem az élet-vers értéke,
kénytelenek vagyunk érte,
és egyre kevesebb, amiért megérte.
- 2010. 6. 18.

Az ifjúság és az öregedés érzésének különbözősége,
lehet olyan, mint az ÉLET és a létezés különbsége,
tehet olyat, hogy ez az értékelés az újulást segítse,
de összevetése, egy öregedő életérzés eredménye.
Az ifjúság jelen idejű, ilyen jövőléthez semmi köze!
- 2010. 6. 21.

Rendszeren kívül.
A társtalan egyedülvalóság,
a méretlen leágazás büntetése.
- 2010. 9. 9.

Féld a telet, nyáron?
Ne előzd az úgyis rövidet, ha lényeg, a helyére tedd,
vagy fel se vedd, pláne az előérzeteket, és az elképzelt
következményeket, már amennyi a te részed benne.
Jobb az ijedtség a félelemnél, a most, az örökkénél,
semmit ne siettess, amit nem szerethetsz!
Nyaralj nyáron, telelj télen, tavaszodj a tavasszal,
őszülj az őszben, vagy mindet mindegyikben.
Ne évszakokban gondolkozz, hanem (az) időben.
- 2010. 11. 26.

Szomorú vagyok,
elmúlik az életem,
vagy, már el is múlt,
és csak tettetem.
- 2010. 12. 6.

Szabadságom módja(!)
a szabadságom.   
- 2010. 12. 28.

A szelektív női memória hatása a hangulatomra:
Nem igazság, nemi gazság!
- 2011. 4. 4.

A szeretet és behelyettesítő ráfogásai,
az idő, szív, (meg)gondolat megfontolásai,
bölcs belenyugvás és álom-tetemrehívás,
a jövő, s a szklerózis építőkövei.
- 2011. 4. 5.

Lassan eljutok oda,
hogy e rosszról-jót az akadályozza,
unom már köröttem, s magamban,
mért örökítsem, ha ma belehaltam.
- 2011. 4. 14.

Családnak, barátságnak, szerelemnek,
utóbb, a hiánya fáj.
Közben, e fogalmak nem léteznek,
hisz ha éled, akkor az, az élet!
Mint a gyermekkori hars érzéklet,
ha nem tudod, csak érzed!
- 2011. 5. 20.

Ha teremtő, egyedüli, és egyedül tett, van, és lesz Ő,
az alkotó, variálható, alkalmazható, és ha egyedülálló,
koppintható.
Szóval, az alkotó a mi kutyánk kölyke, a teremtőnek meg,
mi vagyunk az akármilye.
Az igazságba belejátszik, hogy mind mi, és senkise!
A merőleges komponens térben elfoglalt helyzete,
meg visszacsatolható.
- 2011. 5. 24.

Az nem biztos, hogy rossz
lesz, és sem, hogy jó,
régen, jó volt e játék,
most, rosszra zsaroló!
- 2011. 5. 25.

Változni, vagy változtatni?
Mikor, mit, de valamelyikkel, valamit.
A kézenfekvő egyszerűsítés, az -is-
Az igazi, a létkövető együtthatás,
cserélhető sorrenddel.
Az állandó, a változás, az emberi lehetség,
a fáziskéső kölcsönhatás.
A legkisebb kényszer elve: időben, eredményként,
törekedni erre.
Jobb, hogy a folyamat, mintha a változat marad.
- 2011. 5. 26.

Erősködéstől, csak a középszer nő,
erősödik a hiány, az ellenérzés, és a nye(l)rő idő.
- 2011. 6. 2.

A barátnőm okossága: Az illúziók veszélyesek -
nincsenek hibáik!
És az illúziónista hibája: Az illúziók szeszélyesek,
hiba, ha hiába, s az önrejtvény kilátszik.
Így, aki adja, és kapja, nyerhet, és hibázik.
2011. 6. 6.

Mindenki költ, de a költő (egy plusz Ő), előbb,
létezésből  életverset köpül, közben,
m(k)i régen köréje gyűlt, ma mögéje dűl.
Egyedüli, egyedül.
- 2011. 6. 9.

A mondvacsinált és félreértett indokok is okok,
én szenvedem, és nem mérlegelem őket, amit tehetek,
igazítok és javítok, egyezek, vagy elfogadok, - élem -
közösen, vagy másként, az okozatot.
- 2011. 9. 30.

A nő(stény) leférfiasítva: a vagina kénytelen felépítménye…
- 2011. 10. 3.

Intézd el, mit kell,
aztán, amit kéne,
élj jól a különbséggel,
e különbözetbe érve.
- 2011. 11. 7.

Ősz közepén várok,
két oldalról fájok és tudom,
oldhatom, tarthatom,
magamat másokra hagyom.
Pedig, ez a lehet nincsen,
az egyetlen kincsem,
önnevelt egyéniségem,
amiért szeretnek, meg nem,
s ezért kéne léttétre tennem,
döntenem, engednem, kényszerben,
magányomat, vélt közösségben.
Ez a lehetőségem, élhetőségben,
hogy a közelítő télben,
melegen tartsam élet-versem,
s kitavaszodhassunk, egyben.
- 2011. 11. 13.

A szerelem - ha nem vált pillangóul szereteté - elvesztése,
a félreismert ismétlések okán, olybá fáj,
mint a kedves, várt és megszokott, sorozatok befejezése.
A végén még kérdés, hogy melyik a másik pótcselekvése?
Vagy, e mutáns metamorfózis alapja, vége?
- 2011.12. 14.

Az isten színkeverő, az ember árnyalat,
és változó állandó a nap!
- 2012. 1. 6.

Korpa… szalonna…
Cigány, az cigány.
Ne engedd. Ne bántsd.
Ha kezd, hagyd abba!
- 2012. 1. 27.

Én készen állok még,
az élet kalandjára,
de mára csak a lefutása,
a létezés marad,
s e kallódás kalandja,
túlélése.
- 2012. 3. 20.

Az elhatározás és a szükség különbözete,
a kénytelen tehetetlenség esete.
- 2012. 4. 4.

A hűség, az életre,
vagy szerelem idejére szól!
Gyermekbetegség.
Ettől még lehet,
a változathoz változóban.
- 2012. 4. 18.

Érdekes, ha egy császár isteníti a közhasznú munkát, (bár ez szerintem csak rossz fordítás, Marcus Aurelius Elmélkedéseiből,) és korlátoltság, ha ezt a munkás teszi. Az egyik mindkettőt megteheti, hisz elvben teszi, a másik bármelyiket kénytelen viselni.
Persze, azért ne higgyük, hogy nem tudják lehetőségeiket és a valószerűt.
És akkor mekkora marhaság ez az egész, egy művész helyzetéből, aki a köz hasznára is végzi a munkáját, de magának marad vele! Talán, az indíttatás és a végzés különbsége lehetne, helyette e fölöslegek eszköze?
2012. 5. 5.

A meglett ember az életét köszönheti,
az író így, a lényegét, az értelmét vesztheti, -
a feledésnek.
- 2012. 9. 24.

Változás látomás:
Szép szeretőm,
szeretkezőm,
szeret-ő-m.
- 2012. 11. 12.

A szerelem átfolyik a közönybe,
ahogy a láva a tengerbe.
És olyan is lesz a következménye.
- 2013. 1. 20.

Vega-dili: Éhségükben, és csömörükben
összekeverik a hús vétkét!
Félő, hogy mindkét variáció, csak megtorzító
emlékükben él.
- 2013. 1. 23.

Életem értelme, az írás és verse,
a seregély részegsége.
- 2013. 2. 1.

- A sas nem eszik legyet -
(Ha normális.
Hessentve fog. A légynek mindegy.)
A legyek igen. Majd. Sast.
- 2013, 2. 4.

Köztetek, tőletek, elveszett, s lett,
egy megron(ml)tott jóember.
Tett-büdös, torzult, öregedett,
kerülöd, ha nem ő megy el.
De ne feledd, bárkiből ez lehet,
és mégiscsak a jó-ság dönt,
ha az ismét, helyére lép az emlékezett.
- 2013. 4. 7.

A csélcsap kénytelenítése; szélcsap!
Pálfordulás, változás-vál(t)ás,
kikopás, befolyásolás, elfordulás, kihátrálás.
Szívcsap – létcsap – csélcsap – szélcsap – jégcsap?
A csap a remény. Kétféle, kétfelé.
- 2013. 4. 23.

Ha mindenségre vágysz, minden kevés,
ha másként éled át, elég, ha önkedvedre élsz.
Valamit mindenki kap, így lehet egész a rész.
Önmagában (az) is világ, egy virágnyi létdarab.
Most az a szép, hogy egyformán,
mennyiségtől - minőségig, elégít a nap.
Ami ma segít, a holnappal kap,
mert tegnapabbat ad!
- 2013. 6. 11.

…és elindulok újra
sok ezer vadászat nyomán,
mint jóltartott oroszlán,
ki üvölt az ölés után!
- 2013. 6. 26.

Akik csak úgy beleélnek a világba,
bele is vesznek,
vagy a világ és az az élet
elhalasztja őket!
- 2013. 7. 3.

Gyermekáldás? Tette, koszorúja és keresztje.
- 2013. 7. 8.

Befejezés:
- Vége!
- Kár…
De, most nem a róka járt jól!
- 2014. 3. 4.

Egy szerető nővel sokáig lehet,
békében, jól, együtt lenni,
egy szerelmessel, csak amíg az!
- 2014. 4. 28.

Emberség értelmek; részvét, és becsület? Persze,
de akkor inkább, részvétel és megbecsülés!
- 2014. 9. 11.



Pillangó érzet
------------------
A reggeli ügyek-bajokból fázón kibonyolódom,
fohásszal, tornával és jól fűtő kályhával bíztatom
alvó hangulatom, és füsttel, izomlázzal küzd a humorom.
De megállj-t döbbenek a kedvvesztő téli nemlétből,
a feltépett ablak előtt beleborzongok a meglepetésbe,
és teszek a szellőztetésre, mert nap-puszi éri az arcom,
fények simogatnak, és réghallott madártrillákat hallok.
Kisimuló arcomon mosolyt melegítenek a sugarak.
Tudom, káprázat, semmi elrendeltetett nem változott meg,
mégis érzem, amit az alapokból vesztettem, s eléltem,
azért, e mindenség-mindenkiét, szépségben, örömben
megkapom, s továbbadhatom, gyógyszerként e jóérzésben,
a lényegi létet, napfényes pillangórebbenést, reménykéket,
e bűbájos rész-egészet, mert fosztó tél hétfőjére is megmaradt
a szem, a tud-áld-ás, s a lélek, és ezekből összehozom néha,
élve-írva, mit másként értve, félvállról véve, elvesztenétek.
Majd eldől, az időtől, és tőletek, hogy ért(ett) vers lesz,
létlenyomat, vagy e érzéki élvezettől félrebeszélek,
és a pillangó pilláin hímporos pillanat.
- 2010. 1. 12.



Hó nász
------------
Télmenyasszony hószín fátyla, havas-ágas kiskeze,
égkék szeme, hódomb teste, cinkenyom lábfeje,
boldog meglepetése, fehér mosolya, tiszta érzete,
friss fiatalsága, lányillatú érintetlensége, bűvöli érzékeimet.
Az ég kinyílik, napfény ömlik még szebb csillogásra,
élet - lélek - természet zene öröme, ereje, békéje, lázadása,
értetése, belenyugvása száll, szól a temetett világba,
és Ő táncol ritmusára, akár karácsonyi dal, vagy a fenyők sírása,
kit érdekel már, hogy a halál készül nászra! A gyermekkorom játssza.
Jól felruháztam az emberen túlit, társ – vágy, tulajdonságba,
közösítő hasonulásba, mert szemeimbe tárult sorsunk hasonlósága,
épp-szépsége, most-csodája, s majd, másként folytatása.
Mert nem erre lettünk, inkább ellenére, fogyásra, fagyásra,
tűrésre, tűnésre, percnyi gyönyörködtetésül emberségre, s télre.
A többit megtesszük, viseljük, eléljük, szürkítjük, veszítjük.
Ez, a lét tél-emléke, szikrázó legfényesebbje, idéző verse,
hogy az átváltozás nászát életünk megértse.
- 2010. 1. 19.



Diszharmóniában
----------------------
Érzékek elegye, vér zubogása a fejben, a működés neheze,
hiányok, hiábavalóságok elege, hogy rossz reményt hányok,
rendem nélkül keveregve, boldogulásból örömet keresve,
teljességből időt csipegetve, ellehetetlenülve, önvesztegetve,
megbánt áldozatomként, létezésre keskenyedve, lassan, csak
versbe élve. Szép is lehetne. Az út, e dupla feledésbe.
- 2010. 1, 23.



Pillanatfelvétel
-------------------
Vasárnapdéli béke fénye öleli körbe,
e télből fakadt, napsugaras környéket.
Javát érzem, és papírra kísérlem, ami,
érzéséből rám marad, aztán megértem,
már régbe szaladt, hófelhők árnyékába,
téli - sport csodák volt pillanatába, s bár
a fehér papíron, képezett nyomaik e jelek,
és jólesett látképébe révedek… látom -
a lovakat. Az illanóból, a valóságokat.
Össze lényemítem, és lényegítem, hogy
kívülem is érjen, segítsen, emlékeztessen,
mert a jelző időt, erőt, szépséget mentem,
nem a lótrágyát, s a patkónyomokat.
- 2010. 1. 24.



Hó hintázik
--------------
Jégvirágon hó hintázik,
fehér kristályszirma, gyűlt tömegben
a fagy forradalma, elnyomástól, olvadásig,
s e télvirágzás tüllben, világvégnek látszik.
Hideg dühöt, fázós kedvet lázít, ahogy
a nyakamba hull égető csókja csokra,
brrrr, a francba! S a gúnyos harmónia,
a fejem belül fortyog, és kívül ázik.
Az idő időt tölt, az időjárás költ,
a költő játszik -
Szél leng, hó hintázik.
- 2010. 1. 28.



Nap napjára
-----------------
Fagyos talpam melegítem a napos ablaküvegen keresztül,
fázó szellemem és lelkem melegedő macskává szelídül,
rossz idők és tél gyötörte testem, napozó jóérzésbe révül.
Épül a remény hídja, esély és szerencse tartja,
jó, ha átjutok rajta, napjaim roncsai fölött, a köd takarta
másik partra. Mint a születés, bukfenc a bizonytalanba.
Ha kopog a lehetőség, talán egy versem energiája,
vagy a vaksors súgója az életem kitárja, vagy tovább
csalogatom, és álmodozom a napon, egy februári napon,
s a kellő, kelő tett, és létlehetőség, a tavaszt kivárja.
Hull a csend, alvad a tél, ám ahogy a vörösbegy felél
a pillanatnyi olvadásban, tél panaszosa, tavasz bolondja,
máris, nyarat remél és megfázik az esthajnali ámulásban.
De a színre bontott fény tovább él a recehártyámban,
és egy ilyen mára, jó a nap ámítása. Simogass még drága!
- 2010. 2. 2.



Rosszuleső…
------------------
Szürkült hó hull az összeszűkült szürkeségbe,
nem pompázik, terhelten esik a füstterhes szélbe,
előbb lenne konyharuha, mint halotti lepel belőle,
az élettelen így is az arcunkba ver, válaszul jelzőire.
Bever, kihűt, elborít, és ború búsít, pótcselekvés butít,
mintha, több létrög és alkohol kerülne, mint oxigén a vérbe.
Pedig, ez csak a tél rosszabbik ikre, az ember káromkodik,
s túlél, ürít a jövő(be)re és becsípve bambul a reménybe,
hogy holnap, e tegnappal együtt a másnapot is felejtse.
- 2010. 2. 3.


Így
-----
Ahogy, a hiány hibernálta halak létfennkapkodnak,
és felélednek a kihűlt akvárium újramelegített vízében,
a madarak megrázkódnak és lerázzák magukról a havat,
még nem énekelnek, de a fakopácsok jövőt kopognak,
pintyek szikráznak és energiáért repesztik a magvat…
Ahogy a hívó szóra, fagymerevev testtel a kutyáim
előtámolyognak, nyújtózkodnak, csóválnak, összenyalnak,
prüszkölnek a cicák, és a kandúrok is egymáshoz bújnak,
a kislányom ásít, de az álom-ágymelegéből mégis kimászik,
a barátnőm viszonzatlan is segít, kioktat, és mosollyal ámít,
úgy élesztem télhalott életem, s ellátom e függő világom,
hogy legyen, és lehessen közös létezésem, a sajáttól
független, hogy a dolog és a kötelesség továbbvigyen.
Nem szabadság ez, a szeretet terhe, de szabadosság sem,
természetes alaplét a természetben. A többi, megvolt,
s majd megtalálom, elméletben-tettben, jelzett jelenlétben,
emlékben, képzeletben, szeretetérzésben, meglepetésben.
Végző belebékülésben, hogy érdemes, és érdemesítsen,
élet - vers egybeforgó összefüggésében.
- 2010. 2. 4.



Sorom
---------
A múlt, már nem úgy, az enyém,
s a jövővel (kiével?) ne törődjek,
próbáljak a mának megfelelni,
él(vez)ni a maradékot és óriásit remélni!
Vérkeringés, létkerengés alapjáraton,
a télcsendben és e rend(etlen)ben,
közte, keresés, kergetőzés vágynyomon,
panelek, szerepcserék, a létezésben,
véglet-végzet, vegetálás felsőfokon.
Mi dolgom még az életben?
Gyermekemet felnevelni, szeretőmet
boldoggá tenni, és írni! Ennyi, mi?
Jövőnek felemelni e (túl)éltető terheket.
Erre készültem, - felkészülten lézengek
a többiben - teszem, ahogy tudom, s lehet,
adódó sorrendben.
- 2010. 2. 12.


Azértis a pintyek!
----------------------
Csicsergéssel ébredtem.
Hirtelen nem tudtam, gép hangja,
a pintyek, vagy a szívverés a fülben?
Kedves meglepetése feledtette
a döbbent csendet,
- az éjjel elment a kedvesem -
Mégis a vérem… Azértis a pintyek!
- 2010. 2. 15.



Másodnap reggel
----------------------
Szép, hogy látlak harkály,
színszikrázz, jó hírt kopogtass rám,
féregtelenítsd, gyógyítsd az életfámat,
készíts a tavaszra, a jövőre, a jobbra,
a visszatérőre, és a kanyaron túlra.
Csak kalapálj, purgálj, az se baj, ha
éhes szorgalmad az évgyűrűimbe váj.
Erősíts, ifjíts, új életre fordíts,
rügypattanok, s elfagyok magamban,
elsietett tavaszomban, elnyílt jégvirágként,
tengek-lengek, hiányként, reményként,
dacos nyakba vetett fél pár jegygyűrűként.
A harkály tudja, ehető az elhalás is,
én meg, hogy gyógyulás a változás is,
erőre kap a tő, ha kifárad egy szimbiózis,
bár a cél, a teljes hasonulás. Magányalakítás?
Nyíltam már eleget, ideje, hogy teremjek,
miből, - noha nem elad(hat)ó - megélhetek.
A lényeg, hogy kivel, nem az, hogy kinek?
Na fakopács, irány valaki más! Ösztönirányítás.
A suháng koron túl, az elágazásban hiszek.
- 210. 2. 16.



Kölcsönhatás
-------------------
Egy ilyen ködös, hideg, reménytelen,
borús, boldogtalan, öngyilkos reggelen,
kötelező hajnalon, fázó délelőttön,
megbánt délutánon, naptalan napon, hiszem,
csak a költészetemmel van értelmem -
és ezt teszem, most így, s majd másként,
hars tavasszal, s a legutolsó őszön,
ahogy lett, lesz, önhűséggel, szemvilágként.
Nem vagyok dekadens, én kilóban mérem,
de, ha mégis, legyőzöm magamban, leírtan,
eredménnyel uralkodhassam a legyőzötten.
Pontosabban, hogy humorral győzzem.
Remélem, bár ilyen napon kevésbé hiszem,
ezt a kénytelen színtézist őszintén merem,
a kényszeredett létben is, nemcsak a versben,
hisz, kapcsolódó folyamatrészek az életemben.
Csak jobb kölcsönhatás kéne, hatni azzal,
érvényesülni ebben, az összhangot szeretni,
köszönni, törni, ha kell, létlelettel, a teremtettel,
elégülni, nem elégedni, de jól-lenni magammal.
- 2010. 2. 18.



Okozatom, s megint okom
--------------------------------
Változástól zúg a fejem, ezen a napragyás, ködös napon,
mikor, inal a tél, de nem győz a tavasz sem, korteskedik a fény,
s becsap, a sárba konyuló alkonyon. A házam, s a tudatom takarítom,
de nem tisztul a télnyom, se kívül, se bennem, fénycsíkok a létszemétben -
Fáj, és kifáradtam, utálom, ha szokások és körülmények játéka vagyok,
zavarnak, apró hiábavalóságok, egy nagyrészt hiábavalós életben.
A miénkben. Nemcsak az én részem. Bár, én tudom, mégis így teszem.
Már, a fényre figyelek, pozitív reflex, a kedvességre, a jóra változtatóra,
(megszoktam a keveset,) bátran mosolygok, természetem próbálva
a természetbe, kapaszkodok megtartó(tt) környezetembe, szeretteimbe,
és elhiszem, még boldogulok. Íme bolondulok, éled a humorom, hiányzott
nagyon. Nem vizsgálom, s mérlegelem mai tükörképem, - ízlés és félelem -
de a szemembe nevetek, szántok és vetek az agyamba, és gyomlálom
papíron. Elég e? Elégedek e, elégedésre? Jólesett a válasz nevetése.
Okozatom, s megint okom.
- 2010. 2. 19.



Hétfői ért(z)elem
----------------------
Csak egész-ségben túlélni,
működni, és létezni - írni!
Hol vannak már az extrák,
az elégedés, a fölös csodák?
Kibírni, hogy nem így élni
késztet és emlékeztet a világ.
Lehet unni, utálni, eldobni talán,
de őszintébb fél(te)ni, köszönni,
s premiertelen is próbálni tovább.
- 2010. 2. 21.



Ez is tavaszodás
---------------------
Az élettér, a temetetlen tél mosdató vízébe töppedt hógalacsin,
fagyfoltos, színkómált rét, tetszhalott metamorfózis, krízis-tavaszodás,
rákosodó sár, bomló február. Alvadó olvadás, - megakadt változás -
Az ég, még nem ég. A jövő esélye a nap, felhők mögött hűlő tükörtojás.
- 2010. 2. 22.


Létköd
-----------
A reggeli köd, mint könnyű mámor kifelé menet,
tompít, kábít, befed, átlényegít, de takarja az egészet,
távolibbá vállnak a dolgok és közelibbé a részletek.
Valahogy, otthonosabb, megszokottabb már, mint a
verőfény, ahogy szaródik a világ, és túlérik a tél.
Aztán lehet, csak a gondba-nehézkedés és az idült idő
duplán terhelt cseppjei e percek, s felszáll, elmegy,
szabályain belül játszik, bár lustán stafétázik a természet.
Nem féli az emberi ellenfelet, időt nyer, s végtelent remél,
és én párás tükör leszek, rosszkedvű drukker az örök
kűzdőtér olcsó helyén. A hátam mögött ég a tavaszi fény,
csak, e rosszulástól, a jót-rosszat, rossznak látom, és
lehetne vitázni, ki a hibás, az élettél, vagy én?
- 2010. 2. 23.


A telehold parafrázisa
-----------------------------
A hold, éjhomály korrodálta gót ezüsttál, ég-fényzárvány
a feketén sötétkékes, fellegfoltos, levegőég-éjben, ért kiteljesedésben.
Ellenponti mindenség érzéki minőségben, felfénylő létálomkép,
szakrális fény, titkos erő, kozmikus boszorkánymáglya a tavaszéjben,
széprobbanás, belvilág világosság, létértelem a létalap árnyéka alatt.
Ez, ma jó előadás, maradandó összimpresszió a kisepert holdudvarban,
mutatja, nem magyarázza, valahogy mindenképpen hat -
Esti esély-remény. A művészlét, a nézőtérsötétség, tükörfénysugara.
A hold a művész, a művészet az élet parafrázisa, életünk gyújtópontja,
élesztője, hamvasztója, rejtély-rejtvény. Az egyensúly súlytalan oldala,
a harmónia alkotója, majd a bábja, a napszerelem létáttétes holtszikrája.
Fénnyé ég, alakja, energiája, ígyként elég, míg az ég, fellángol pár pillanatra.
- 2010. 3. 1.



Mit, melyikkel?
--------------------
Összeszorított térddel, karba (melegí)tett kézzel,
íróhelyemen (bent, nem a természetben,) időm ülöm,
s közgondú fejjel, röpke szemekkel, csak a telem érzem,
s hogy fázik a tököm!
Ebből verset írni! A lepusztulás és alkalmazkodás keveréke,
az élet - tudás költészete, vagy tükörőszintesége helyette?
Így, talán mégse… Embere létezése durvulhat, csorbulhat,
de az eredménye költészete, ne!
Szóval, sorsom ritmizálva reszketek, s maradék energiámmal
melengetem az érdemes helyet. Mert télbe csökken az éltető,
tavaszító varázsvessző, s e függőleges komponens helyzete,
szimbolizálja az életemet. – Lógó, a legtöbbet adó -
S ne feledjük a karba tett kezet!
- 2010. 3. 2.



Faszén
---------
A füst, a tűz tartozása.
Talán, ezért zavar annyira,
életem hamva, tartozások halma.
Belőlük is éled a lelétezés lángja,
légtelen létre, elélt életfára:
faszén - (nem anagramma)
a télszegény tavaszdélutánja.
- 2010. 3. 3.


Válasz
----------
A kéz még fázik, de az ész már tavaszkázik,
meglepetésrügyet, vágyvirágot, fényszínt keres,
létszép csodákra, új életre les e szabados mindenes,
tudja, fájja, közben, cserébe, mindig temet.
Megszokta már, hozzáöregedett, mégis, néha,
a baj olvadása is könnytöri a szemet,
mint paradoxa, ha tél létszemete serkenti a kikeletet.
Éltessen, vigyen - hadd forogjon!
De ne szégyelld, - bár sürgeted, - emlékeztesd:
úgy adjon, hogy meg is hagyjon,
a tavaszból, az ősz is kapjon, (a visszaadott pofon,)
hogy mindig érdemes! A választásra, tett.
- 2010. 3. 8.


Két deci kevert
---------------------
Tavasz - tél, jeges, vegyes koktél,
hó, s lé, néha-nap, fagyalap, keverő szél,
március-szünet és másnap, szürkeszükség,
fázás és fájás, kedv és időjárás válság.
Gyorsan hat, de tartama e két napig ér,
büfög, bugyborékol, dühöng, énekel,
benne és tőle, kinek mi kell, vagy kéne,
tavasz, vagy tél? Az ellen, vagy az éves,
rendes forradalom, kezdete, a végére végre?
Emléke, izgalma, rühellete, okozata
az átélőben, s e lehúzott keverékben él.
Aki írta és itta, valami lágyabb, melegebb,
illatos, testeset, remél.
- 2010. 3. 12.



Nehezem
-------------
Nehezen megy. A világ és világom tavaszkezdete.
Túl mélyen süllyedtünk hiányba, pótlétbe, télbe.
Szükségünk van minden melegre, reményre, esélyre,
jó-rügyfakadásra, szerencsenyílásra, életerőre,
a jobb létezés megeredésére, hitre, kikezelésre,
továbbra, és elégre, hogy ennyi és ennyi jut és megy
létfenntartásra, élhetőbbségre, biztonságérzetre,
kikelet-hitelre, léttőkére, hogy legyek, evégre.
Az alanyi védőháló összeálljon, a járó jó elérjen,
és meg se kapott fizetségem elkölthessem,
örömünkre, versre, és szidhass, mint a meggyfát,
ha tavaszvirágával utunk összeszemetelte.
- 2010. 3. 18.


Engedékenyen
------------------
Szeretnék már szépen látni,
szépest, szürkét, téldögöt, szegényest,
fél egészet, rosszabb maradékot, randa áléletet.
Szarok most az igazságra, életversre, ars-poétikára,
csak újabb púpok a hátra, ha örökítik e tényképeket.
Legalább az elvárt elképzelet egyengessen, hitessen,
egy kis sminkelésért, bódításért, szórakoztatásért,
nem kell lekurvázni, az engedékeny költészetet!
Csak a költőt, a különben, sohasem dicsérőt,
jusson a vélt valóval, verssel, harmóniába,
utólag, úgyis mindegy, hogy a nőt,
vagy álmait vitte ágyba.
- 2010. 3. 19.


Az 56. Tavaszra
--------------------------
Beköszön, mert ösztön-örül, s az üveg mögül felismert,
a pirók, vagy vörösbegy, én csak félismerem, mint az istent,
már fütyül rám, próbál, csipog, skálázik, s tavasz virágára,
a nyíló világ sok kis boldogsága összehozza a szimfóniát.
Ami, tán bennem is verssé valósul, vagy táncol és áriázik.
Mert bódító, részegítő nász ez az élettel, az ismeretlennel,
s a mienkkel, a világ szerelmes, de szertelen, és az ember,
önfeledten ölelkezik a természettel. Valamelyik önrészével.
Májusra tele lesz a kertem, virágokkal és óvszerekkel.
- 210. 3. 23.



Harmónizálás
-----------------
A kikelet feléled, a rügyek hernyóiból előpilléznek a zöldikék.
Érzékeim bokrán kipattan, megérint, hitet ad örömért a jobblét,
a szélsimogatás, az ég és én adtam kék a kislányom szemén,
a szépéledés, színszületés, létfényesedés, napkedveskedések,
és kis, kócos remények, hogy de jó, hogy élek!
Kinyílnak az élet csokros rügytitkai, s a zene, s a levegő
repkedő ékei fényszikrázzák szemlélődésem táguló íriszét.
Melegedik a szívem, bár a hőmérőt lesem még, az ablakom
nyitva, és a szobámba, zúgva, bepimaszkodik két légy.
Ma, mezítláb léptem egy friss fűcsomóra, s magamon érzem
a tavasz bűbáját, csavarja az orrom, s tüsszentem lélekzetét.
Elhatároztam, a környezet újjászületését nézem, nem figyelek
magamra, úgyis meglátom benne a képem, s ez éppen elég lesz
egy grimaszra, vagy mosolyra. Ahogy e példa az aklimatizációra.
A kutyáim tüzelnek, a cicák már vemhesek, és én is többet
izgek-mozgok, aprót keresgélnék a zsebemben, mehessek és
valami jobb is történhessék végre, s nem zavar, hogy üres,
s a gúnyoros, téli visszhang, hogy előbb talán, varrd be!
De, én elvetni, vagy elmulatni szeretném, már megdolgoztam érte.
Hívnak a barátok, mindent szerettet szeretőm, magam is őbenne,
köszönt a változás, s az ölyvek is, micsoda csoda metamorfózis,
vizslatom, hogy beleférjek, élvezzem, ne csak beszéljek,
gyönyörűnek harmonizáljam e gyönyört, és a verset.
- 2010. 3. 26.



A szemlélődés irigykedései
----------------------------------
A levegő dagadó tengerkékjébe,
a föld fényülő zöldárnyéka,
a hegyek kékbe - rőtjei,
a létezés tűzarany sugárzása,
ágas dombok vaddisznósörtéi nőnek.
A kikelet frissén a tavasz színpöttyei
virulnak, kivilágló világot tarkítanak,
körötte meleg fény, zene, zsongás,
szálló szerelempor, létmámor, forrás,
jövőszületés, újjászépülés, rigóújjongás!
Az ember csak nézi, érzi és szereti,
hogy szeretnek az élet szerettei.
- 2010. 3. 30.


Tavasz szavak
------------------
Derül, lendül, zsendül, zendül,
örül, zöldül, pezsdül, termékenyül.
- 2010. 3. 30.



Boldog bolondságaink kezdete
-------------------------------------
Tavasz-szavas, nyárordítós, télbilis,
légy üdvözlőtt, újszülött április!
- 2010. 4. 1.



Ihlet?
-------
Nem a helyzet, a toll, a papír, s a kedv,
az író tehet róla, hogy tett, vagy nem,
eleget, vagy többet, s értelme, hiánya e,
ez a többlet, mindenhogy, mindenben,
amit, s amint örökít, vagy éltet.
Itt bűvész a művész, s ha nem, egyik sem.
Magával változtat, mint az idő,
ha hagyja, hogy teremjen, vagy mint a
jó szerető, engedi, ha nem megy, pihenjen.
- 2010. 4. 6.



Járvány
----------
A szabadon hajrázó nap fény-frissei,
izzó hő-szikéi lehúzzák a tél ködét e palettáról,
s nyílnak a színek, világvirágok, reményrügyek,
felfénylenek az ősz elől emlékbe zárt életképek,
kibomlások, létrobbanások, feslések, születések,
hit és teremtés árad, változás, bizakodó esélyek.
A láz(t)adó, gyönyör-győztes ifjúság ideje jött el,
az ébredésé, jóérzésé, vágyakarásé, ösztöntetteké,
a középkorú és szerű is fellázad, felforr, megerjed,
fut a mámorpercért, és ha nincs is miért, az élet.
Kamasz-tavaszba vált, ölel a föld, zsendül a zöld,
gerjed a genezis, génüzenet, nemző kéjbe csábít
a környezet, bacchanáliába kezd a természet,
új létbe oltja, lázba sodorja kihűlt élettársait.
Bevált csoda, kivárt ígéret, de szép ez,
mint, mikor a férfi retro gúnyát vesz,
és elküldi eszét a télhez.
- 2010. 4. 9.


Elkötelezve
----------------
Néha pénzre várok, máskor jobbélet-versre,
az élet, és a vers árára, nem az értékére.
Te azt mondod, többet kéne tenni érte.
Én ezt.
Versben, hogy kell a kéne, és azt is,
hogy megérte.
Különben sincs esély, idő, és kedvem,
kommersz szivárványért, az elszürkülésre.
- 2010. 4. 10.



Kettős hiba
--------------
A férfi néha belefárad,
a határtalan női szeretetakarásba,
kedve, vágya tűnik az ellenhatásba,
nyer az értetlenség, az élvezet halogatása,
az elégületlen idegek összhangvesztő sírása, felcsattanása,
s marad, a dacból, hiányból, kettős hi(á)ba,
a feszes hátak néma szemrehányása.
- 2010. 4. 12.



Víziszony a pocsolyából
-----------------------------
Viszolygok napjaim viszonyításától,
ha, csak a rossz elmaradása a jobb benne,
s közben tudom, tőlem, rosszabb is lehetne,
mégis, jó-lét szomjtól ugrok startfejest bele.
Ösztöneim elégítem, de a lényegeim fájom,
keveslem szintem, lehetőségem, eredményem,
hétköztempózom e sekélyesben, vagy a partján
fázom. Helyzetbehatárolt viszonylagos viszony,
hiányhámozó létezgetésem, és hűtlen teleségem
(időmúlt épphogyvolt) között - ahogy kéne élnem.
Nehézségeimből könnyülésem, létbuborék belőlem,
és mély lélekzet, kétéltű életben létnedves életkedv,
immun remény, álom a dagályról, pállott patthelyzet,
víziszony a pocsolyából.
- 2010. 4. 13.



Bizonyság
-------------
Valami mindig betesz, nincs tökéletes.
De vége sem. Mehet.
Jobba, szarba, változatba.
Elrendeltetett(be), véletlen(be)?
Valaki, vagy valami, majd (el)rendezi,
ezt a tétova hovatovát,
vagy ránk hagyja a rend, s a rendszer
tökéletlen káoszát. És jel-meztárát.
Ha, már a mindenségnek mindegy,
mit higgyen a beosztott, a mindenesnek?
Ilyenkor a felfogható, emberi lesz,
és ért(él)hetőbb a személyre szabott világ.
A felfoghatatlan nélkül meg, hogyan
tennénk ezt a semmis mindent tovább?
- 2010. 4. 14.



Rossz reggel az esteledőnek
-----------------------------------
Ha a szürke szükség hidege idegesít,
szeretteid, s a kutyáid rád se rántanak,
a gyerek ellen(séges)kezik, idegenít,
készülnöd kell, s menned, létezgetned,
ahová nincs kedved, és nem is várnak,
mintha más viselné e reggelt, s a ruhádat,
fejedre nőnek idült kötelezettségek,
rossz reggel ez, az esteledőnek.
Ezért rúgtál, kiabáltál, amit,
- az igazad is változik - megbántál,
s pusziltál, simogattál, és érezted,
ez, így nem megy, beleesteledhetsz,
a türelmet nem pótolja a lelkiismeret,
változnod kell, hogy változtassál.
Művelj, boldogulj, és fejlessz, úgy tégy,
hogy olyasmi légy, mint ahogy
a nap boldogítja a percet, és megnevettet.
Érezd és élvezd a jókedv kedvességét,
és a szeretet apróságait. Szeretni vagy itt.
Mindig többet adjál, mint kaptál,
add ki a többletet, többlétet, töltsd fel a hiányt,
- a lényeges, másnak kevesebb -
hogy önmagad maradj. S ami vagy, másnál.
Választhass, megélhess, megírhasd, ez nem csak
önérdek, sokszoro(t)oszd meg! Így ugye közérdek?
Elégedj, elégíts, amit tehetsz, tedd, fejezd ki - be,
mire vállalkoztál, mit álmodtál, kreáltál és hagytál,
világod virága legyen a versed, nyíljál,
ne nyilatkoztass! Érzékekkel gondolkoztass!
Nevelj szeretettel, a gyerek téged ismétel,
arányítsd, tervezd, amit akarhatsz, s elvégezhetsz,
ha nehéz kutyákat, és álmokat tartasz.
A világ reflexétől tartasz, mert olyan, mint az élet,
ha ilyen verset kapsz, értsd meg, ne engem hibáztass,
életvers ez, hallgasd, hallasd, vagy hallgass!
Remény? Szolmizálnak a szirének.
- 2010. 4. 15.


Önsajnálat
-------------
Haszontalan hétfőlétem,
naptalan, pénztelen,
esélytelen, kedvtelen.
Vég-hat, vagy lényegtelen,
hagyjam, vagy színezzem?
Boldogan, csak legyen!
Sajnálhassam minden létfőn,
álhatatlan-élhetetlen,
csalóka, szeszélyes,
s még elhálatlan, életem.
- 2010. 4. 19.


Hamvazó kedd
----------------
Zöld, barna, drapp, fehér, rózsaszínes pasztellszínek
fodrozódnak, összemosódnak, hullnak, változnak a tájon,
hamufátyol mögül tavaszit a nap, s a függő, félt, aggódik, ápol,
pedig a világ csak halványabb, sápad, néhány ütem késik,
nagyjából, ugyanaz marad. Mint a megszokott szavak.
Éles, szép teljesedés kéne, a vulkánkitörés és sleppje helyére,
az idő, s a szél megegyezése, hogy a nap utolérje és lefőzze
az ellenhatást, az akadt újulást, kisüsse a szerelmi extázist helyébe.
Ne csak létezzen, élvezzen az élet, rendeződjön a rend,
ide a virág, oda a salak, ahogy törvénybe, temetőbe múlnak
a forradalmak. Annyira, hogy az ember, lopást gyanítva pislant
a természet természetére.
- 2010. 4. 20.



Színezés
-----------
Még szürke, a majd fehér,
ha szirmaitól szépül az új világ,
újra ifi-barna vagyok benne én,
fenntartom változatom állapotát.
- 2010. 4. 21.



Rosszkedv?
---------------
Rossz időben még rosszabb érzés
érteni, megszenvedni és elviselni,
hogy az ebbe illő gondcsonkok,
s velejáró, apró megoldandóságok,
hogyan szorítják hátra, takarják,
halasztják illegalitásba a lényeget,
és eltolják, ingerlik, siettetik az időt,
a létkölcsönök behajtóját, az öregítőt.
Ma, minden csak megy, és jobb
annyival lehet, hogy ezek is,
és a mosogatóvíz lemegy.
- 2010. 4. 24.



A boldogság sóhaja
------------------------
Szeretkezik a természet, szépbe születik az élet,
a nap izgatta tavasz, újra-ifjúsággal ámít,
gyönyörűt, kellemest érzéke-kedvel az ember,
s a gyümölcsfák szerelme illatot virágzik.
Mint könnyű mámor önkéntelen simogatása,
fényesül a világra a boldogság sóhajtása.
A költögető csak csodál, és féltve reményt ültet,
vágyat ojt, jövőt vet, mosolyogva májust játszik,
verset próbál, álmodozik, aztán legyint,
a kigondoltnál több, ami látszik.
Majd megírja, ha megélte, később,
a jelenből semmi sem hiányzik.
- 2010. 4. 27.



Hiányoktól hiányzok
---------------------------
Jó-javulást, tavaszhatást,
létfelemelkedést, térfogatdúsulást,
reményteljesedést, vers-lét harmóniát,
jóra fordult kölcsönhatást! Várok,
s az életem az ok, mert így az okozat jobb,
élhe(élte)tőbb életverset, örömet, kenyeret!
Az élet, a lélek, és a vers, egypetéjü összenőttek,
élek, mert verselek - Az alapvetők összekeveredtek.
Egy indok az egyik kevéshez: hiányoktól hiányzok.
Az egyenlítés késett, az egyensúly (meg)élősúly lett,
s nem hoz egyenesbe, ha holtsúlyok a bizonylatok.
Könnyűség kéne, a boldogító könnyüléshez,
közös többszörös a többség egyenlegéhez.
- 2010. 4. 29.



Esély
-------
Sok gonddal viselős az én gondviselésem,
bajok között kutat utat, csalinkázó szerencseségem,
ami, meg rám marad, lebeg, vagy a tollamra ragad.
Egyszer, már találkoznunk kéne,
borozó bíztatásra, panaszbeszédre, megelégedésre,
hogy megszeressük, vagy elfelejtsük egymást végre.
- 2010. 4. 30.



Alaptalan alapokon
------------------------
Szürkéskék, zöldes szép hullámok fent, lent,
vizes életélmény, hétfő és lelkem delelőjén.
Függve a jövő-kép-telen múlton, a síkos, sáros
reményrúdon, az anyagiak alsó határán,
szerető, szerető segítségébe, beborozott baráti
bíztatóba, és teleélt lapokba burkolózva.
Esély árván, alaptalan alapokon létszegényen,
a saját úton csodavárón, de leírva, hogy leírva,
jelenem, jövőm bízva, l(t)ehetségre, szó-dominóra.
Mai magam is, magamtalan magu(n)kra.
- 2010. 5. 3.


Mintha …. lenne
---------------------
Mintha, nyár lenne,
szépszínek szikráznak a kikeletbe, de gond-
verejték tömte, széllusta fellegek heverednek
az élőfény elébe, izzaszt a szükség(let)ek gőze,
kétségekbe belebeszélt béke telepszik a lelkemre.
Mintha, semmi sem végződne, s nem öregednék,
keveselnék minden perccel majdnem mindent,
most már az álmodozást, a talánt, és az írást is.
Szemlélődő, szellemi szepszis, szokatlan e percent.
Magamban bíztam mindig, mi, ami ma, megment?
Isten, már szóba se jönne, csak ha megteremtődne,
az élet alapelege, a gondviselés, és én teljesednék
végre. Beérve, értve, megélve, megérve. Cserébe.
Átélve-írva, kérve, visszaadva, oda, s visszavéve,
csak, a részletekkel késve. S a válasszal, mivégre?
- 2010. 5. 4.


A jelen és az emlékek
---------------------------
Milyen kevés is elég,
az elégtelen létezéshez,
mikor már mindegy,
s a túlélés a lényeg,
és csak röhögsz, ha rájössz,
hogy összekeverted,
már csak írod, nem éled.
- 2010. 5. 5.


Reggelem
--------------
Ginseng, Aloe Vera, Earl Grey, erdei gyümölcs, alma,
csipkebogyó, citrom, gyömbér, vörös áfonya, íze és illata,
víz és fénypászma, kedv és léthelyzetem rácsa az üvegen,
tea, és ablak az esőben -
- 2010. 5. 6.


Lélekvándorlásom
-----------------------
Ez a reggel jónak tűnik.
Ha le nem hűtik,
felszáll a lelkem a fénnyel,
a napmeleggel,
Istennel ebédel,
míg el nem álmosodik az esttel,
és haza nem küldik,
lelkesedni, dicsekedni, kibeszélni,
repesni, és anyagcserélni,
létezni az emberrésszel.
- 2010. 5. 11.


Pénzben…
--------------
Küzdés, és kitartás, - ellenében -
Küszködő köszönés, és kivárás. Érte.
Hősies kényszerűség, önmentő időhúzás.
Győzni, a győzelem esélye nélkül.
Versbeélés, idénylét, létmegalkuvás végül.
Egy gazdagság kevese. Merény-reményűl.
- 2010. 5. 18.


Utadon, útközben
-----------------------
El kell fogadni természetesen,
az önbeccsel élhető, éltető szükségest,
eszközként a célért, ne minősítsd, engedd!
A siker megérti, feléli, s egy része túléli,
a többi, így megéri, tedd, ennyire tellett,
utad az életed, s benne a jó, e termő útközben,
cél-stopp, és szabadjegy.
Utazni sokfélén lehet, odaérni kellett.
- 2010. 5. 28.


A tükör csalása
--------------------
Minden romlik, vagy rossznak tűnik,
őszintén, híg tavasz ősz szintjén, hogyan javuljak?
Legyek pozitívabb, elvonatkoztatottabb,
a nyáridőhöz alakuljak, írjam jól a rosszat?
Attól még az marad, legföljebb én, bolond-boldogabb,
a mű vagy hű, vagy nekieresztett képzett, vagy képzelet,
s mi, rosszkedvűen, vagy pia szinten, hozzáragadtabbak.
E kölcsönösben, különlegem, előnyömet, veszthetem,
hogy az életet nem, ezt meg túl komolyan vettem.
Alkalmazva, vagy alkalmazkodva örökítsek, alkossak?
Összjátékok ezek, mint a tandem, és a szex.
A főút, az én lét-tört ösvényemmel, ellen irányba megy,
előzzek, mismásoljak, vagy magamba(n) kanyarogjak,
létezhet kívülem a versem? Félek, hogy én, nem.
Úgy adhassak jobbat, szebbet, hogy velük együtt lehessek,
ettől is többnek, teljesebbnek, szép szavak színeivel fessek,
vagy bízzak, a színek az életnedvektől összekeverednek,
s a festmény ettől is jobb lehet. Vele összhangban éljek!
E végletekbe, végremúlás meneszt, szembegyűlnek a tények,
és köré a ráncok, a számba, nem szeretett ízek,
és megbántott, megbántó szavak. S az okozat az ok.
Persze, a tükör tükröz, szépít, torzít, vagy csak visszaad,
a művész átél és műfordit, ahogy a riadófa kongat,
a költő közvetítsen, őszerinte igazul, ettől mindkettő javul
élet-versekben, s élettelen, ha hallgat és tetszhalott, ha el -
és valahol veszít, ha elkülönülten.
Vagy így, vagy úgy, vagy közösben, de csaló marad egyben.
- 2010. 6. 1.


Örökzöld
--------------
S az örökkévaló fő?
Na, ezért kell élnem még.
Indok, viszonttermő cél, végremény.
Csak, örökké nem való az egylétü fő.
Vagy, valahogy örökkébbé,
vagy, mégsem ezért kell,
és az se kevésbé…
lényegítő éltető.
- 2010. 6. 3.


A tanítás
------------
Ahogy, az egész napi szeretet-küzdelem után, megállunk egy percben,
átkaroljuk egymást, és hallgatjuk az aranymálinkó gyönyör(ű)ét az erdei estben,
beleérzem, mégis ide és egymáshoz tartozunk. Rokonok vagyunk.
Emberi béke ez, a természet(es)ben. Már pislákolok a gyermekemben.
- 2010. 6. 2.


Zárójeles ráfogás
-----------------------
Ahogy a fa bősége növi be ablakom szemét,
úgy homályosítja a hiány, (tehetetlen telhetetetlen)
s a kor, a létre rálátást, hogy mindenem már
csak az enyém, (sem) s nem a miénk. Marad és
apad. Teljességből teljesítésbe. Részből létrésbe.
Lehet, hogy ennyi a dolgom, vágnom, kevesebbet
éltetnem élemedett életem, és többé írnom,
szemlélődnöm, feltöltődnöm, (másból, miből?)
hogy a több, a részekből az egész, is sikerüljön,
s az érdektelen környezet ismét lefüggönyözzön,
a mögöttes érték, a mérték értéke, fel se tűnjön.
Én, nem hiszem, de néha feltételezem, kevés
lettem az élet - vershez, vagy a sikeréhez, erre,
bocs, arra, csak születtem, (és mi van, ha nem?)
s többet kéne tennem, nemcsak verselgetnem,
(a részem, a sikerülésben) a döntő szerencséhez.
Bár e hölgy szívéhez, vagy öléhez, (sokszor
összekevertem) az utat, ha el nem tévesztem,
legjobban ismerem. Ismertem. A megelégedítéshez.
Persze, ha e sietséggel meg nem sértem. Túlérten.
Fáziskésésben, megérő létezésem, de túlélem, túléljen.
Szeszély és szerencse… a fene megette,
mindig a nők győztek (rám is) az életemben.
- 2010. 6. 7.



Fenyőnk
-----------
Elhajlott a fenyő csúcsa. Más irányba nő a fa.
Fel, s le kéne, csak táncolni a szélre,
visszarándulni, szélforgóra, szél-sőségre.
Ferdesége válasz a kibillent világra,
és ilyen alkalmazkodása, nem jó május-fára.
Közelebb hajol hozzánk, de nekünk
nem így kell, rossz felelet ez a szokásra,
feszület a változásra.
Hogy higgyünk így, az örökség szimbólumában,
jelző állandóságában, és ő, a lét gravitációjában?
Lehet, az idő, s az erdő majd segít, és mi addig,
ágakat hitetünk, régi reményeink karácsonyára.
- 2010. 6. 7.


Mosd(dat)ás
---------------
Ma, mikor a mosógép mindenütt folyt, csak a kifolyón nem,
a kiömlő víz megtalálta az útját, létösvényemen, a házon át, a kertben,
amit az özönvíz után, tegnap rendbetettem, csak ezt a vízmű kiszámlázza,
(az illetékes illetékkel viccbe emelten) felhasználtam, kínkacagtam, fizessem.
Létem szennyese már vizes is, de nem tiszta, hordás és létezés tarka.
Egy korty piától megnyugodtam, meg nem tisztultam, de elvonatkoztattam,
bár, e összfolyást utánzó nyálamtól majdnem megfulladtam, felköhögtem,
s új szükségemtől újra ittam, hogy felröhögtem, de, vigyázz öreg, bármi megtörténhet,
ez már a végső szakasz, fapados, vagy gyalogos. E baljós jelen meg, al-sóhajos.
Igaz, a franc siessen, de a szar utolért majdnem, s már nincs hova és miből elmennem,
a röhej, hogy nem maradhatok végleg ebben sem, s nem bízok az ismeretlenben.
Na, maradjunk ennyiben, hát kézbe vettem, kimostam, maradék lehetőségem,
a nap majd felszárít, és megvigasztal engem. De, figyelj haver, az ördög és
a hitelező, még a versektől se retten! Csak, már nincs mit behajtani tőlem.
Én, nem hiszek bennük, ezek nem hisznek bennem, azért, próbálkoznak,
és ez kellemetlen. Tudom, most tehet tönkre, amit évek során arrébb tettem,
és eddig megúsztam, s jól kiismertem, csak rosszabb ne jöjjön! Szegényreményem -
Akár a regényem, de arra se pénzem, se lehető-tehetőségem, megfeneklettem.
Csak gondolat, ok, s szó társítás, hozzá sem kezdtem. Indokok víz-mértékben.
Okozataimat már megszoktam, volt, hogy féltem, de most megijedtem, e tehetetlen
lehetetlenben. Mismásolni, variálni sincs kedvem, talán a dac segít tovább lennem.
Csak, még egy pár könnyű, termő évet, és beismerem, megérdemlem
az egészet. Ilyen világ ez, ügyeskedés, időhúzás segít életet, értéket.
Nyugi haver, a lényegedet tetted. Fogamzása, fogalmazása megvolt,
nevelése, örökítése van előtted. A körülményeket megszoktad, átmostad,
használd, s ha felélted, add, - másod nincs - nevedre vett szavaidat.
És ha terméked nem kell, ugyan haver, majd leírod őket…
- 2010. 6. 8.


Áttűnés
----------
Amikor eltelik egy darab idő, érdemesíthető írás nélkül,
dühítően elhihető, hogy a világ, - bár így nem az enyém,
és ennyivel kevesebbet ér -, e nélkül is elviselhető.
Önmagában egy egész… képzeleg a rész.
Aztán rájövök, e pihenő csupán előkészítő, része egy születésnek,
ami, csak velem együtt teljesedhet, és semmisülhet meg, vagy nem,
esély a reménynek, és e hiányérzet, még úgy is emlékeztető.
Élmény volt és létbe ivódik, nevezd, ahogy tetszik, bármiféle folt,
de nálad nehezebben tűnik!
- 2010. 6. 17.


Számítgatva
---------------
Lekanyarodok az utolsó esélyhez,
emberi ügylettől, az istent-kéréshez.
Bízok a jó változásban, most ható
valóságában, aztán, átélt - írásában.
Ugrottam, futottam, győztem is
váltó(zó)ban, eddig jutottam,
- megfigyelő és kifejező kapcsolat -
Jobb, jól, vagy csak a jobban, változat?
De, hogy hova tovább, kitisztultan,
abban mindkettő, és más is benne van.
Talán, mégis hit kell. A bizalomban.
Vagy pénz. Is. Örök létprotézis,
sperhakni e falanszterban.
Egy más lényeg testesülése,
ellenére, s véle létezgetek.
Árt nekünk e szimbiózis,
és az eredmény-idő szintézis esetlege,
meg a feláldozott léttömeg hiányérzete.
Kénytelenek vagyunk érte,
s egyre kevesebb, amiért megérte.
- 2010. 6. 18.



Felmelegítve
----------------
Új eszköz, új teher.
Új csőd, új siker?
Vagy csak a régi téma,
amit a szükség felkavar, újra kever,
a régi nők, vagy a töltött káposzta?
Valahogy élni kell.
- 2010. 6. 23.


Hisztéria
------------
Másfél, már sok. Az én kiváltott
felem megengedhetetlen, elengedem.
Kölcsönös leszerelést, én kezdem, és
te fenyegethetsz engem.
Forró - hidegen.
- 2010. 6. 24.


Rigóhit
-----------
Zajló, és izzadó időkben, észre sem vettem,
hogy nyár lett. Eltelő, elfekvő nyáridő.
A természet jobbra előzött, épült, míg, én  balul
leépültem, és e aszinkron űzötté, idegessé tett,
amíg versbe késett. E szépen, szépre nevelődő létezéstől,
mára, feledékeny, link-könnyed, nemtörődöm lettem,
békéjétől megbékéltem, jóleső melegét, nevetős színeit,
megvilágító fényét, esthajnali madárfüttyét koncertek helyett,
magánzó mámorait, megköszöntem, és előre léptem,
a másik végletben. A reggelben. A többire ráérek - még -
hatását élvezem, összeélem és jegyzem. Hisz erre születtem.
(A múlt évezredben.) Amiről nem beszélünk, az nincsen,
ami, meg elkerülhetetlen, majd félreteszem, ha a végrehajtató
hagyja, hogy más-nincstelen adósa kihasználja, vagy behajtja
vakációs késedelmemet. Á, az ráér, mint aki mindent tehet,
csak örömömre ácsingózik, fontoskodó élet-halált játszik,
a lelkiismeret, a létfélsz, s a beköszönő végzet-érzet.
Amilyenek, pedig nyáron nincsenek. (Langyos léthitek.)
Olyan kígyó vagyok, aki a rigóknak hiszek.
- 2010. 6. 26.


Emlék
--------
- A trópusi hőség hűdésbe tetőzik,
és a segge partjai közt is folyik az izzadtság,
csípve felvakart pattanásait. -
Aztán a tenger…
És a felemás zavar, hogy ezekből,
semmi sem lehet, itt.
- 2010. 6. 29.


Megszakítva
------------------
Ma, az életem egy rossz modem,
nem ismer fel a világ, nincs erőterem.
Rosszul csatlakozom, rossz helyen,
élem a hibát és a kikapcsol(ód)ást is
csak szaggatottan élvezem.
- 2010. 7. 2.


Olcsó szerencsével?
----------------------------
E kellemes reggeli béke nyugalma, csendje,
a napi túlélés jutalma, hogy mégis megérte,
van szeretet, önmosoly és éltető élvezet,
(akár a szerelem, akarom, s hiszem,)
vagy, inkább jókedvű érzések, vélések,
gondviselős szemlélet, nyár arany-zöld fényével,
picsarta füttyével, gyermeknevetéssel,
olcsó szerencsével, boldog belebéküléssel,
eltévedt valóságérzettel, örülök, hogy élek!
- 2010. 7.  6.



Külterületen
---------------
Lassan már beépül e vakációs-táj,
az emberek kiköltöznek, és a „szerűek” is vele,
bánt az együttlét-muszáj, s a behúzódás legbelülre,
elemberesedik a természet természete.
Közepesedik a világ, beszűkül a szabad irány, arány,
az egyéniség élettere, időzített lett az idő, válik,
ismételt mába múlik, lefele, és nincs merre, csak vele.
- 2010. 7. 8.


Ebben is
-------------
Zavartalan elmélyülés a zavarodottban?
Vállalás, alkotás, elviselés, nemesítés, létpasszban?
Igen, bízni a visszahatásban, létezni a következményben.
Találni, és továbbadni a jobbat a maradékban, jobban,
ki és el költőként élni, szellemi és szívenergiává lenni,
a fagyasztó fogyasztatóban.
Forrni és kihűlni e harminchat fokosban!
Ez a könnyű pára, életem lírája, ami szállítja, emeli,
amiért megéri. És hinni a lecsapódóban.
- 2010. 7. 9.


Léttérképem
---------------
- Éledni - élni - átélni - megélni - elélni - felélni - leélni - kiélni - alélni - túlélni -
Az eleje másnak, a közepe nekünk, a vége-fele nekem. És az utóéletem?
Nehéz ez, Istenem. S ez csak az én felem! Mondhatnám, gyerünk?
A léttérképem. Olvasnád, ha kérem? Ez még szabad. Gát, és tiltás mindenütt.
- 2010. 7. 12.



Hiányos többes szám
-------------------------
Mi, ilyenek vagyunk.
Amit tudunk, azt tudjuk, véljük és éljük,
aztán tévedünk, Anyám.
Vétlen vétkezünk,
lényegtelenül, mások igazán.
Máshogy is voltunk, ilyenek lehetünk,
most mond, milyen az életünk?
Szeretetünk segítségén túl,
e lét-szigorítottban, és halál-lazán,
és igazán, a maradék egyes szám?
Ami, már mindig, bár gyermek és társ…
hiányos többes szám.
- 2010. 7. 13.


Helyzetjelek
---------------
Nyár!
Vár?
Már…
Kár.
- 2010. 7. 14.


(V)iszony
-------------
Az időm már öregedő, kötekedő nő,
elhasznál, felél, s hiába döntök, elég!
Nem enged, éltet, hogy éljem, s túlél.
- 2010. 7. 15.



Lélekmosás
----------------
Nem is annyira gond, inkább létviselés van.
Az élet elvesz és ad, marad, míg hagy.
Ezeken belül hihetsz, próbálkozhatsz,
bízhatsz, és bíztat a lehet.
Valak(m)i rendezi létezésedet,
tartja az alapokat, elviseli a sorsodat,
viseli - ha koszos is - az ingedet.
Azért jobb, ha tudod, a mosodát te fizeted.
- 2010. 7. 16.


Siker
--------
Lehet, hogy az agyam a legértékesebb bennem,
de a farkam a sikeresebb.
- 2010. 7. 18.



Védekezés
--------------
Izgatott végrevárás,
rosszra – jóra, álomra, valósulásra.
Megérzés, sorsulás, öncsalás?
Csak remény, és ámítás.
Volt és lesz vátesz, (most az sem érdemes,)
de a villanyszámlás és a végrehajtó, nem ez.
Élet-halál áttünései és a hétköznapok roncsai
ritkán csiholnak csodát.
Versbe, szájszögbe, vagy köpetbe vele,
éljünk valóra, és színezzük tovább,
nem a mi dolgunk a gyász.
A rosszérzés, vélés, történhetés, lélekbilincs,
a létezés hátsó fele, túl kell élni, jobbra sikerülni,
közben, lehet ilyet írni, (jobb, mint sírni,) hogy
- érdemes néha árnyékban járni, hogy élvezni
tudjuk a napfényt -  Talán, gyermekként,
de ötvenesként, már csak a fényt!
- 2010. 7. 20.

Vita
-----
Végül megtanulok, már nem hazudni,
az a létezés véd-része, - hallgatni -
Nehéz csend ez, lényegeim ellentéte,
a hétköznapok, alárendelt kapcsolatok szüksége
tudom, béke és szeretet észkérdése,
megalkuvás, megfontolás döntése, de vigyázat,
lenyelt mondataim ne rágják szét a számat,
keser-sava az összetartozást, és szívem az alázat!
A költő ki ne játssza a szeretőt, s meg ne bántsam őt,
higgyem a megérőt, és a visszafolytás vérdobogása a fülben,
tán elnyomja a választ.
- 2010. 7. 22.



Viharzúg
-------------
Szeles, könnyed, hő-feledt napbújócska, Balaton megkönnyült szombatja érkezett.
Már a fejemre főtt, az ösztönkisülés fűtötte feszülés, tűzlét, s a múlt nyarak tegnapja,
gátak ellenhatása, hiszti nyűg, reflex tett, égő kapcsok idegrángása, a szív megbánása.
Szelídíti a szeretet, enyhülök vele, de amire eddig, arra ugyanígy közömbös lesz, és leszek, akár a természet. Viharzug ez, a végzetes elemek összebújása, ellentétek vágya,
érzelmi (v)észrendelet, viharok közötti csend.
- 2010. 7. 24.



Rossz idő
-------------
Szemkáprázós, fele felhős, esőfoltos, átmenet van,
másmámoros, üres-partos, ideges, nyáridő pattban.
Tehetetlen létezgetek, vágyakat, terveket pazarolok,
valósíthatatlan, használhatatlan félálmaimban.
Nedves léghullám, hideg front, túl nagy évszámok,
alap hiány, ősz szokott árny-magamba nyom, szökő
vakáció szikrák vihognak ázott-izzadt gyújtósomon.
- 2010. 7. 27.



Emlékjel
-----------
Életjel szólt, mára létfolt,
nyom, mit kiolthat a halódó holnap,
honnan hunyt múlt hull, s napárnyak,
múlásából jelen folyt át, s nem-lett tócsák.
Színtézise esetlege, bizonytalan jövőbe olt.
Emlékjelem ennyit jelez, erre, jobb élet volt,
mint amilyen játéka ez, emléknek, versnek.
A jobb emlékezés, megszépítést feltételez,
azért ez a szimbiózis kell, jólét legyen életjel,
elég-lét elégít, érzik, ha nem is látszik, érik,
érdemesít, időtlenít, hiánya ünnep-halál,
ahogy a vers életpárlat és testnedv lett itt.
Aki égbe lő, földbe talál.
- 2010. 7. 30.



A pillanat metamorfózisa
--------------------------------
Zöld dió jó, égtérkép kék, fény fenyvek -
Lét illúzió, szó szép, szín érzelmek érnek.
Látószögön, időközön, pislogva közbejön,
a fakító idő, hígító tényfélsz, átváltó változó,
oldódó pillanatjelek, jelzőkkel színezett percek,
feledt tervek, tűnő épp-emlékek, írott tettek lettek.
- 2010. 8. 6.



A létező halálos
---------------------
A sorsom idáig a képzeletem játéka volt,
mostanában én lettem az övé.
Jó együttes, a játékos sors és a sorsjátékos,
képzeletben és hétközszerben. A létező halálos.
- 2010. 8. 6.



Régi szerepben
------------------------
Romlik, javul, fordul minden. Nem a változásban a baj,
az előjelben. Talán jobb, ha elromlik, és béke…
Sosem lesz vége, az ember éli, az isten kimérte.
Nem átjárható, az összhang esetleges,
gondviselés és szerencse, (ha közösülhetnének)
segíthetne, holdfénylétra az egyirányú alárendelésben.
Persze valaki intézheti, képzelheti, hogy ő teszi,
mint önsúly a lendületben, a répa a szamárügetésben,
mert nem győzhet, csak győzheti, nem értheti,
csak vélheti, hát isteníti, és továbbcipeli.
Rossz e rend, rossz gyerekeknek, fogaskerekeknek,
és még rosszabb a rendszer, az emberiség sejti,
de jobbat tudni nem mer, hát remél és ilyenkor boldog,
mert azt hiszi, magának él. Is és sem. Én meg
írok, továbbítok, alakítok, csikorgok és kopok,
receként a szerkezetben. Ez is csak nyom,(nyomorgok)
jelen-jelem e jelen örökítésében, koton az okon,
moneypulált vakrepülés az okozatom,
és nincs cél a végtelenben. Csak a bennünk lehetőben,
általános beszűkülésben. Úgy meg értelmetlen.
Néha jobb az érthetetlen. Csak ne magyarázzák nekem.
De ebben, és ezekből lettem ember, más kifejezésben,
hulló hajszálgyökér a létközbeni áttűnésben, elégedetlen
e haszonélvezetben, szebb jövő és jövedelem nélküli,
mérnök a méretlenben
- 2010. 8. 12. 



Kutya vagyok
--------------------
Szűkül az esély, az idő,
a gondpóráz, s a létszorítás,
szűköl a szellem értetlen minőségben,
s az éhség, szűnő mennyiségben.
A hiány, láncon is vágy, s az értelem,
az önzetlen szeretet haszon-kennelben
körbezárt, és én nagyon unom már!
Túl jól nevelt vagyok,
az érzelmeim ösztöntúl nagyok,
hagyom, hogy fojtsanak,
viselem a lelki szorzatokat,
pedig, szar a világ!
Rúgom, kaparom, jutó kupacom,
elvagyok, hogy nem vagyok,
vagy kerget, s végez a szabadság.
Öncsóválok, morgok, de, csinálom,
fogyasztok – nyomok,
vagy csúszom még alább.
Éhes farkas rabolni indul,
vagy meghalni odább.
Kutya vagyok.
Őrzöm magam, s amit kell,
és ugatok tovább.
- 2010. 8. 15.



A szépség segítsége
--------------------------------
Kék tisztás a szélszéttépte vattapihékben,
nyíló szemérmén halvány-tisztán színez a fény,
piheg az ég, a hold, s a nap tüzel, váltó szeretőként.   
Csendít a csend, a rend jel, elégült viharok pihenőjén,
kósza szabadságok, vágyak, vidulnak a nyár nevetésén.
Békít e szerteszép, napfestett égkéji, s mesebéli öröm-emlék,
mámoraink éli, a boldogrészt idézi, és én csodálom, gyermekként.
Hiába, a díszlet a régi, ami tud segít, csak ne kéne egymás ellen élni!
Az ég alatt, a föld fölött, villám és vulkán között, égni.
- 2010. 8. 17.



Csipetkék
-----------------
Csipetkék, hogy túléljek, elvegetáljak, légvárjak,
létfennkapkodhassak, és ne legyen vége még.
Létezésből, pénzből, lehetőségből, összegyúrva,
meghintve eséllyel, reménnyel, terheimtől kinyújtva,
leveimben főzve, s a levesbe visszadobva.
Inkább fűszer lenne, vagy gázainkhoz szikra,
de, csak e kiszáradt levesbetét fér a (l)étlapomba.
- 2010. 8. 19.



  Riadás
-----------------
Félelem fátyolozza felriadt hajnalom,
akár a láz, a köd, a könny, a másnaposság,
befed, torzít, nyom, majd a fénnyel elköszön.
Az ok, késleltetett, és időszerült vesztés,
féltés, kiengedés, és ragaszkodás, tartás.
Mert próbálok, dacolok, használok, jegyzek
hasznosítok, mennyiséget minőségbe rejtek,
közben felélek és maradékaimon kuporgok,
mint termő életen az öregedés.
- 2010. 8. 21.



Azért is!
-----------
Azért, még kék.
Azért, még szép.
Azért, még ég.
Azért, még én.
Azért, már még.
Azért, már vég?
Azért is még!
- 2010. 8. 25.



Behelyettesítő
--------------------
A sors, majd játszik velem… Remélem jól, és tisztán.
Mintha a napot kérném, mikor, hogy süssön rám.
Ez a velem, nem a nekem, így ezt, a játékléttel együtt,
jobb, ha nem tesztelem. Elviselem, kellő viseletem.
E rendetlen rendszerben, kipörgő személytelenségben,
a szerencsés véletlen éltessen tovább. Elegendő pénzben.
Szép meglepetést, termő szemlélődést, boldog pihegést,
a többit megteszem magam. Amit meg nem, az megtétetik,
és le(s)írom, vagy az orromra húzzák. Egyszerű, mi? Csak,
mi majd a mi, és ki lesz a ki? És visszajutunk hozzám?
- 2010. 8. 25.



Az ötvenes úton
--------------------
A helyzet megváltozott, irányt, sebességet, az út ad,
nem én döntök el fontosságokat, hanem adódnak.
Összetorlódtak az idős okok, s a függő okozatok
valósulnak és valósítanak. Megvalósulok, ha hagynak.
Szemlélődök és jegyzek, élek, s ez néha érdemes.
Nem én változok, a világ változott, teszek, próbálkozok,
lényemmel örökítgetek, ahogy a léha szem is kitölti
a helyet, de általában, örülök, ha beleférek.
Elnehezültek a könnyed évek, a szivacsos vágyak,
lépes emlékek, cipelem mit féltek, és ami rám ragadt.
Könnyülj meg öreg, tűrj időt, viseld dolgaidat,
a dolgok elmaradnak, vagy visszafelé futnak -
még úton vagy, bár beléd nőnek, visszatartanak,
hiányok, tiltók, korkövülések, az őszt érzed, és tudod,
mindig szarabb, és a célnál a leginkább az, de amíg megéri,
és ura vagy magadnak, célstop, vagy visszaléptek,
fut veled az élet, és menetközben abbahagyni vétek!
- 2010. 8. 30.



Ősz kedv
-----------
Beszellentett, bevizelt az ősz.
ködösít, sötétlik, még nem erős,
de fényt zabál, nyaratlanít,
jobblétünkből elvesz egy kicsit.
S ez csak a szeptemberi átmenet,
hogy keseregj, fájjon a fejed,
halálárnyék, nyirok, nyék,
hidegháború, érzelmi hadviselés,
rossz kedv, előérzet, és vágy,
hogy a nyár búcsúja lennék.
- 2010. 9. 1.


 Őszapró
------------
A napsugarakon, s a szüreti kábaléten kívül, annyi örömem, szépem,
rám köszönhet, elérhet, szürkéjébe beleférhet, e nyár-holtfoltos napon
a mindenes őszelőbe, matinés gyönyörűségébe, e felkészítő bevezetőbe.
Csodálkozva hagyom, félve akarom, míg a végzet, s a tél páncélja készül,
a víztükör kívülről emlékül, s az élet haladékfényeknek örül, e kívül a
kivégző idő diktál, s a szabados szabadságvég a nyár ravatalán táncol.
Hűvösöket szült a reggel, ékes ikre mellől nyár-melegben félreálltál,
az késztet, amire rég nem vágytál, égen, vízen, íriszeden, másnapos
mámor karcol, kitárod a szíved, de esőkabátba burkolózol. Tudod,
még minden lehet, őszi színek, nyárleletek, a látszat látszattat, ma,
mégis vinkós fröccsét érzem, savanyodó romlásunkat féltem,
hogy több édesítő életrészre nem telik az őszapróból.
- 2010. 9. 16.


Eredmény
--------------
Néha, a jót is halasztom, jobb, ha el, mintha meg,
míg a túl-vég elérne és másít, kábít, engem halaszt.
Felérem, s elélem, hátha létre írhatom, megteremhetem,
hogy átmentsen, örökítse, bizonyító élet-okom, értelmem,
rászokásom, emberi gyöngyeim, és jó-lényegi ballasztom.
Mű fordítsam, és felhasználjam, jobban, az akárhogyban.
A dolgom, sors maradékom, az ötvenes szigorítottban.
- A többi, csak van, s lehet, kísértet kísérlet -
Esélyem? Kizsarolt termőföld, virágban, gazban. 
S mert annyira akartam… Virágzó gazban.
-2010. 9. 24.


Menni
---------
Erre, eddig. Merre, meddig?
Szerte, szertelen, végbe, végtelen.
- 2010. 9. 29.


Az elég pillanatai
------------------------
Behunyt szemmel, őszhajnali napcsíkba állni,
mámor után él(v)edezni, boldogulni, jót pisálni,
szeptember színeit, nyár réseit, fél-mosollyal
vágyra zárni, télre írni, emlékülni, s fellétezni,
nem válni, várni, vágyni, hiányt hányni, lenni!
Elég így maradni, most nem zavart be semmi,
az elég pillanataiból perceket szeretni.
- 2010. 9. 29.


A szépszomjazók lakodalma
 /szeptemberből-októberbe/ 
--------------------------------------
Csillog a szikla, a rét, az erdő, a hajnal harmata,
a felkelő, hideg, felhőn szitált szeptemberi fényben,
utolsó napján, az őszbefordulós kétségbeesésben.
Pedig csoda, színbe áldás e lekottázott harmónia,
- a szépszomjazók lakodalma -
Gyönyörű, gyönyörült időfestés ez, a kénytelenbe,
színfényezett nászéjszaka elhált napvérfoltja,
s lám, nyár lánybúcsújából, ősz asszonya.
- 2010. 9. 30. 



Idővel
----------
Időddel szűkül a horizontod,
mert romlik a szemed, s távlati élettered,
túlnőnek az ön-ültette fák, szűk lesz a helyed,
kinő a helyzet, s csak a kutyáid figyelnek rád.
Változtatni akarsz, pedig túl sokat változol,
nincs valóságos okod, sem jobb változatod, öregszel -
Elhúzhatod, tagadhatod, de ha a zsugor-i évekkel
majd mindent elvesztel, ez kísér el,
hát, szokd meg szeretettel, vénülő kedves lesz az élet,
viseld, míg engedi, villanásokkal, sok sötéttel,
szerencsével, emlékekkel.
De a dolgod, érő értékeidet tedd, éltesd, neveld,
ahogy fogysz, bennük létezel!
Költő ne alkudjon létpercekkel!
 - 2010. 10. 1.


A reggel, negyedikén
------------------------------
Rózsa-cirmos rozsdafoltok tüntetnek
a színfosztott október, éjárnyékos egén,
csak villannak, beleszíneznek és vesznek
az álta(csúnya)lányos, szürke tömegbe,
akárcsak én.
- 2010. 10. 4.



Tematikusan
------------------
Tudom, a terhek, kötelezettségek, s elvárások nagyok,
lassan bármit megtennék, hogy segíthetnék, s még magam maradnék,
kár, hogy kevés, kábé ennyit tudok.
Ha, élhetnék-írhatnék és megélhetnék, az lenne szép, s elég, ha épp.
Már, csak visszaváltozhatok, és megteszem, ha jobb,
és ön-erőszakolhatok, egy időre elváltozhatnék, de az, nem én lennék,
talán, te nyernél, de veszítenénk.
Nézd, te éltetsz, amennyire megy, rád hallgatok, de értsd!
Hogy tegyelek boldoggá, ha boldogtalan vagyok?
- 2010. 10. 5.



Lényegtelen
----------------
Ahogy lesz, legyen.
Na, ennyit ér ez az élet,
amennyit a beleegyezésem.
- 2010. 10. 7.


Kontra kötelesség
-------------------------
Már, az idő sem mentesít,
csak nő, a nő kívánsága,
bár élvezem, néha idegesít,
időfélő, sóvár erőszakossága.
Persze győzött, és most elégedetten piheg,
én meg kiürülten idézem vágyzó verseimet.
- 2010. 10. 9.


A véges, vagy a vég nélküli?
--------------------------------------
A cser vörhenye, mint ősz folt a barna hajban,
vérző végkiáltás, szemben a szem örömáldásával,
szép, épp, mint a nyári zöld a búcsúzó tavaszban.
A természet ismétlése, vagy az egyedüli?
Kérdezi az ember, és megbecsüli.
- 2010. 10. 11.


Őszi átváltozások
------------------------
Elsárgul a barna és belepirul a zöld,
múlnak, színfakadva, végfakulva,
a kismacskával, a lét-félsszel,
a reménységgel az időhöz, a másvággyal,
s a megilletődött nyár – őszi násszal.
Mint mindnyájan, e mimikri–kreatúrával.
Már tudják, még felfénylenek,
szépítenek, agóniájukkal díszítenek,
aztán elengedett, elfáradt szerelemként
ellibbennek, ősz emlékek lesznek,
s kétségbeesett, nosztalgiás jég könnyei
a tetszhalott januárnak.
- 2010. 10. 15.


Levélzörej
--------------
Levelezik az ősz a nyárral,
s majd, e átmenet az elmúlással,
a kopasz csöndig.
Fagyos szürkülettel, földbe hajlott létben
évelő reménnyel, szívbe dugott napmosollyal,
szembe rejtett színzuhogással, vissza-vággyal.
Rejtjelzett létezéssel, ősz-könnyes környezettel,
a kétéltű télig.
Minden hullik, múlik, pörög, zörög, veszik,
s az áttelelő szégyenkezve hallgatózik,
hogy semmisít az ősz, a végig.
- 2010. 10. 18.


Fényfestés
--------------
Lobog a Bükk, sárgán lángol a Nyár,
rozsdás Tölgyek hátán robban a napsugár.
Őszi színek esése, fénylő szél táncos festése,
a nagy utoljára vérző szépségét cifrázza,
a tér szembogarába. Az ősz egy percig vár,
s csodálja, hogy vágyszikrál tetemén a nyár!
- 2010. 10. 19.    


Amilyen volt, s amilyen most…
-------------------------------------------
Úgy létezek e földtörténeti meder fölött,
mint a szajkó ül, a csilló szajré között.
Szeretem, tetszik, de, már nem tudok
mit kezdeni vele. Ebből az árnyképből,
már nem a fény vagyok.
Az a plusz ez is, amit egy elégséges
alapból kéne, a lelkemnek élveznie.
Persze, így is teszem, működök, jegyzem,
csak, magammal ferdítem,
még bűntelen, de elszokás ez,
alsó színtű alkalmazkodás.
Szaródik a világ, és én is szarok bele.
Ugyanaz a kő, csak, muszáj gördülnie.
- 2010. 10. 29.


Néha
---------
Szeretem az életet,
szere(l)tgetem magam, de
jobban szeretném, a jóban,
és még inkább a rosszban.
Mindegy miért, ez van,
érzelmi bimetál a túléléshez,
biztosíték a létzárlatban.
- 2010. 11. 1.



 A tengerparti ember
  /Hurgada/
----------------------------
Körülötte, itt érdektelen,
- a csodákból jöttem -
érvénytelen lett minden,
ahogy, szolid öböllé vörösödik
az életem, s a tenger.
Jó, és szép-szinten is elviselhető,
mint egy jól megszokott nő,
vagy egy kényelmes cipő,
de apályom fájdítja, nagyítja,
jót áradásom, esélyem mulasztja,
túl sok itt az orosz, az ó rossz,
színtelen szintjük a jelent keseríti,
s így, holnapom szegheti,
hasonvál(t)ságom, erősíti és dühít
az alkalmazkodási kényszer.
Így, veszekszik, iszik, békül, hever,
s mert kevesli, fitymálja,
de beleúszni nem mer,
rugdal, gázol a habjába,
a tengerparti ember.
- 2010. 11. 16.


Elkésett kísérlet
----------------------
A szépség kísértget,
így - úgy elkísérhet…
Jóleső értékelő érzet.
A lehetetlen kiteljesedett,
s egy mosolyra tellett.
Elkésett kísérlet,
elhálatlan lehetőség,
hálátlan helyzet.
- 2010. 11. 18.


A változás örökkéi
--------------------------
Érezni, élni, amit e lét ámít,
nézni, volt csodáit, s hogy válik
a fejlődés, öregedéssé,
a metamorfózis, halállá,
az örök tavasz, téli délutánná.
Érteni vélni a változás örökkéit,
írni, átvilágomult valósággá,
és változtatni mégis,
a közélt-közért kifestő szavaivá.
- 2010. 11. 19.


 Irányban
--------------
Irányban. De milyenben? Jóban?
Az enyémben? Emelkedőben?
Megszakítva? Lemenőben?
Önelőzésben? Az elrendeltetettben?
Ön(tény)ként, önkén(y)telen mozgásban?
Halként, vagy hullaként, a hullámban?
Rá(m)hatás, ellenhatás. Rúgás a labdában.
- 2010. 11. 24.


Légypapír
--------------
Száradt, meredt kis álmok,
foszlott, koszlott, elfogott vágyak,
különc ábrándok hitük fogytán,
a remények légypapírján.
Lengenek, mintha még lennének,
és ijesztenek, e lelki felfüggesztettek,
esett esélyek, halott életrészek,
a szokás és (t)rend létpapírján.
És maradékaink továbbvezettetnek,
előírás szerint, rendszer-tisztán.
- 2010. 11. 25.


Végtermék
---------------
Ámít, mégis élni lázít, e kétpólusú téli fény,
a friss hó, s a nap tükreiből,
közöttük lézengek, hiszek, reménykedek,
utolsó esély- én, őszült nyár, tavaszremény,
fekete lyuk a kisemmizett mindenségből.
Kénytelen létezvén, s így, működvén,
elnyelek, felhasználok és nyomot hagyok,
az élet különféle papírszeletén.
- 2010. 11. 29.


Parázsként
----------------
Az önszuggerált reménységet érzem,
vagy tényleg, valami sikerülhet,
jó vége lesz a sok apró rossznak,
s a költő, bár önvetve, szégyenkezve,
normálissá közepülhet? Szükségképpen
kérem, fekete-fehér tűzlétem megpihenjen,
hamva alatt, láng vörösévé érjen,
a létlemenő megélhető szürkéjében.
Éghessek, hogy eleméssze(n)m,
közben a lehetséges(ben) legyek…?
Kényszerűlet, öngyulladás életjelek,
- inkább füstben, mint hamu keserűjében -
parázsvágyak, láng-lehetségek.
- 2010. 11. 30.


Hó (-) helyzet
-------------------
Aggódva az utat, a fákat nézem,
az esélyeket és a centimétert mérem,
lehet-e ellenni, tenni, közlekedni?
Hó, jég, még, rosszkor, rosszban,
télen, létvégen. Bújni, s remélni mégis,
bízni a változásban, a karácsonyi
közös feltámadásban, a külső, belső,
olvadásban, időben, egymásban…
De, a most, a ma, a kell és a szükség,
égő tényeket vés a hóba, s az arcokra.
Ó, csak együtt is tűnjön, béküljön,
zöldüljön, nyíljon rügy a jégvirágon,
holnap teremjen rajta és borízű alma!
- 2010. 12. 3.


A valóságnál igazabban
--------------------------------
Szomorú vagyok,
elmúlik az életem,
vagy, már el is múlt,
és csak tettetem.
Semmim sincsen,
feléltem, leírtam,
a valóságnál igazabban,
- elveszett -
emlékekben élek,
és azok is kevesek.
Verseimmé váltam,
s így, kettős magányban.
Pengtem, most tengetek.
Túlérten termést vágyva,
s amit tán jogosan,
hitetlenül várva.
Ennyi az ára;
boldogulnék mára.
Félek, ez nem az Élet,
lé(t)zengve létezek.
Jobból, rosszabbra,
s jón – rosszon túl,
mássá kopva, aljamul,
világom árvájává,
a középszer ágyasává,
és sajnálom piszkosul.
Szomorú vagyok,
elmúlik az életem,
vagy, már el is múlt,
s tetemre tettetem.
- 2010. 12. 6.


Értelmetlenül
--------------------
Két méterrel a hó felett,
ingáznak a szúnyog gyerekek,
árvábban, mint, mit más érezhet,
milyen hidegük, s életük lehet,
rossz helyen, rossz időben, és minek?
Igaz, élnek, és ma, ez így megy,
de miben bízzak én, a préda, ha,
már a vérszívókat is sajnálni kell?
- 2010. 12. 7.


Megfejtett mosoly
-------------------------
Hideg, télfényű reggel, kék-sárga betűzéssel,
hétfői energiákkal, most ébredt, hívő reménnyel,
hűlt helyemre űz. (Helyesen, de a helyesre e?)
Ojtó tollal, tehető-készséggel, termékeny papírral,
hogy visszavárjam, és használjam, - akárhogy nevezd - 
az élesztő kovászt, élet-versben, keletlen világomban,
keljen, mert kell! Legyek, a lehet a meger(j)edttel,
túlérett az éretlennel, létsivatagban, időporban,
lapalatti szfinxként, az én mosolyommal.
- 2010. 12. 13.


Láncolat
------------
Túlságosan félrevisz, amit élek,
álmodozok, hittetek, remélek
a hiány, a szükség szemellenzői közt.
Lefoglal, leköt, visszalök,
a létfennkapkodás, az önvigasz,
a jóltett, s a gondviselés hiszekegy-e.
Most, győznek a hétköznincsek,
ünnepes kincseim fölött.
- 2010. 12. 15. 


Öndac
----------
És a jóérzés mégis…
Hogy szép, és így is mehet,
jóvá is változhat az élet,
kibékülhet a viszontagságos test,
és az elkényesült lélek,
és esküszöm,
(s egy kortyot sem ittam,) 
köszönöm, hogy élek!
S mivel, már nem tudom kinek,
szívesen, bárkinek.
Ezen a ponton kevés, ha hiszek,
s ha, meg magamra veszem,
mindezekkel ellenkezek.
Csak éljem, és élvezzem,
amíg érdemes, és lehetséges,
s majd aztán, mint mindig,
viselem a következményeket.
Á, túllihegtem, túlírtam,
ilyen hülye, csak önköltő lehet!
Már megint összekevertem
az ajándékot, és a követelésemet,
e percet, és az esetleget.
- 2010. 12. 16.



Ünnep hetében
--------------------
Köd gomolyog, és füstös-szürkén
szorítja le agyam az alfelembe,
fakítja a tél fehérjét, rálepi a gondok,
és a szükség színét.
Karácsony varázsos hetében, mindezek,
és a vele járó mindenek előtt,
még eszközök, ajándékok, díszletek nélkül,
Krőzus szegényen, csöppenő csoda segítségében,
fényben és szeretetben bizakodok.
Csak annyiban, mit én adok, vagy adnék,
ha épp tudok. Amit magamból fogok.
Jó lenne, ha jól sikerülne, szeretteim bíznak
benne, és szerencsés  rendezésemben,
hisz az új, és a régiek ujjá születésének
ünnepe ez, hit, az élet és egymás szeretetében,
vagy mindenkori, ilyenkori ígéretében,
és e ráérzésben, hogy még hinni fogok,
és ötvenes teherrel is, reményt szorongató,
repkedő szívű gyerek vagyok.
- 2010. 12. 21.


Lényeg hullámok
-----------------------
A szabadság,
igazul, és igazán élni!
Van-e, ehhez bátorságod?
- S egy lényegi jelentét, Szent Ágoston -
Lesz-e, benne boldogságod?

A szabadságom módja,
a szabadságom.
- 2010. 12. 28.


Ezért az érvényig
------------------------
Ezért, s amitől él-ég, stoppolok, hajtok végig,
a szükség útján az elégig, a megelégedésig.
S aztán tovább, az új megismeréséig,
érvényes emberséggel a fel, s elismerésig.
Önérvénnyel az örök érvényig!
- 2010. 12. 30.


XII. 31.
----------
Egy utolsó nap a viszonyított rosszban.
Így a következő biztos jobb lesz,
és aznapra maradunk ebben,
e mindenre időzített vélelemben.
Csak mindig egy újat,
és mérlegelhessük, utólag.
- 2010. 12. 31.


Újév
------
Ez aztán a végzetes kezdet!
Elsején a barátnőm veszett velem össze,
másnap a kiskutyám betegedett le,
és nem tudom, nem véglegesen e?
Csak ne előjele, bevezetése ijesszen
a végső változtatásnak, az önbúcsúztatásnak,
ellenérvként, az eddigi létlényegeimmel töltött,
átlag időhúzásnak, hétközi ünnepvárásnak.
Csak egy részrés, egy ajtó legyen,
amit kinyithat, becsukhat az ember,
előtte maradhat, és maga mögött hagyhat,
sajnálkozással, és szeretettel.
Tegye a sors, amit ő nem mer!
Aztán, bárhogy lesz, nem érem be ezzel,
együtt siratok részleteimmel,
szegényebb leszek idővel, élettel, az illendő meg,
gazdagabb egy bocsánatkéréssel,
s egy ködbe vésett verssel.
Az év legyint, és beljebb tessékel, tudja,
van, aki közzé él, és van, aki versel
és akiért, akihez szól, nincs mit kezdjen mindezekkel.
A nőm visszajött, a kiskutyám elment,
hála és bánat érte, de persze, a fontosabb megérte,
s én felemásan örülök, dühöngök,
megválaszolt megosztásán, a kérdéseseknek.
Mért kell, úgy nyerjek, hogy valamit veszítsek,
mert házőrző, vagy szerető kellett a gondviseletlennek?
- 2011. 1. 3.



Szín(t)vesztetten
------------------------
Egyszerű álmaim lettek,
régi cipőmhöz ragadt vágyak nőttek
a lehetségbe, hiánysarjak az akadt tehetségbe,
s csak nézek, az így már teljes szürkeségbe,
kívül- belül őszen, a helyzethez öregedve.
Anyám, Ti tudtátok, hogy így lesz,
de, jó életem volt, és még most sem vészes,
csak a vége felé, máshogy áll az ember,
a seggre eséshez. Ahogy a tűzhöz, s a tüzeléshez.
Aztán belémlátom, megértem fákat,
boldog, kis önigazolásom támad,
ápolom a mélyben, önhitem a túlélésben,
az áttelelő, bennem rügyesedő szín(t)reményt,
megértőn megérő jövő-zöldikéket,
él kék elég-esélyt, hihető hittetőt, ó de hányat,
fényesítő, áradt tavaszkákat.
- 2011. 1. 6.


Hó alatt, sár fölött
-------------------------
A hő(le)mérséklet jóra váltott,
melegedő szívvel, fagyos lábon állok,
tavaszvágyó, léha-szép csodaérzés piszkál,
mélázok, míg a kandúrkám már dugni próbál.
Félek, kések, a hangulat gyorsabb a szavaknál,
ha nem is jön még, az előleg több a várakozásnál.
A szukák duzzadnak a vérbő ösztönparancstól,
csivitel a reggel, vidul, kajla, télfényű sugaraktól. 
Az idő, a széllel, sürgetve beszól a tottyadó télnek,
titkos átváltozások folynak, életek kezdődnének,
és mennek sajna, örök kottájára a természetnek.
Nedvek, elképzelések, átmenetek, keringélnek,
lélegeznek a gyökök, tápászkodnak ébredések.
Én is reménylek, sietős tavaszvarázst szövök,
csak, hogy kiteleljek. Magam és a világ között,
hó alatt, sár fölött.
- 2011. 1. 7.


Adj és fogadj
-------------------
Kell, hogy adj,
de ezzel elveszel belőlem.
El kell, hogy fogadjam,
de létrészünk várd érte tőlem.
Eléljük, ha félreérted és én félreélem,
adj és fogadj! Szükségi életérdem.
- 2011. 1. 10.


Egy átlagos, magányos…
-----------------------------------
Fanyar, rezignált, fél-létü, lehet értelmetlen,
és röhejes - ja az, az életem – e kénytelen műébredésem,
kedvenc szerencse számaimra kiszámítva,
babonás számmisztika, egy számtévesztőnek!
A megfelelő időben felugrom, (addig visszatartom,)
és puszilom, (lányom és nőm így, hiánypótlón,) meg
végigtapogatom védő, és szerencsehozó kincseimet,
fohászkodom, hogy ez anyagi felemelkedést is hozzon,
nekem, szeretteimnek, állataimnak, eszközeimnek,
vagy egyszerűsítve összemosom, de rögtön megbánom,
félőn-féltőn, fáimat, állataimat simogatom. Velük, vagyok.
Aztán, a reggeli életrészek, öltözés, mosdás, tea, ürítések,
tűzrakás, írás, vagy mélázó gubbasztás, torna, zene, olvasás,
néha öntözés, felületes felületi takarítás, elmemozgatás.
Majd főzés, többnyire magányos energiapótlás, mert nem más,
kutya és önsétáltatás, versjavítás, ho(n)l(n)apra mentés,
pihenés, álábrándozás, tv, valósítás helyett, evés, olvasás, ivás,
vágytámasztás, hiányrögzítés, létlegyintés, és álom-ima, hogy
Isten tartsa jobbra a létemet,ma is összehúztam némi értéket,
és félálmi gondolat-hessentés, hogy így is el lehet odázni egy életet.
- 2011. 1. 11. 


Eldőlés
-----------
Gond torzította gondolatok
győznek le kiszolgáltatottan engem,
s nem csak ebben a versben.
Döntés dőljön, vagy dűljön, de
vége legyen! Persze szerencsésen,
esélytelten, mert így, ahogy
lényegi lényegemben sorvadok,
most, moneypulált tömegember,
köz ok és önfosztott torzó vagyok.
- 2011. 1. 18.


A hihető hittető
---------------------
A hihető ön-hittető terjeszt, szóval vet,
s költő, ha élvezed.
Csak a közítész, s az értetlen elemzi,
mit, mivel? Ha hat, szép, és igaz egész.
Ha kitalálta, élte, fordította, és elhiszed,
létre, hangulatra már tied, csak másodlagos,
ebből, más, mit hihet? S ő, tettet, vagy tett?
Azért, azt ne feledd, hogy van, kinek hisznek,
s van, aki csak hitet. Utak az eredményhez.
Mégse ettől, s tőle függ, hogy később, időben,
s lelkekben, termő lesz, vagy hiteltelen.
Jövőreményű lélekvándorlás ez egy-életben,
ember s élethit, fohász a kiismerhetetlenhez.
- 2011. 1. 20.


Unatkozó impresszió
-----------------------------
Unom, alkonyomat, estem, hajnalhasadásomat,
szép(ített) múltam, értetlen jelenem, ösztönjövőm, kevesem,
hiányom, bajom, hogy kihányom, pótábrándom, meghasonulásom,
csaló csalódásaim, esett esélyeim, önhit-erőm, vágykövetelő(Ő)m.
Félelmeimet, furdalásaimat, épp, hogy ép családiámat, s hogy fáraszt,
nehéz szeretteimet, szerelt szerelmemet, rám utalt állataimat,
utált kiszolgáltatottságomat, s hálámat érte, kopó kedvem, s eszközeimet,
e létből szült verseimet, életkémet cserébe, s hogy mégis megérte.
Korom kormait, külső-belső változásaimat, szűkülésbe öregedésemet,
szűkölő nemlehetségeimet, hogy a lenézett, vesztett pénz pusztít és irányít,
jól örökített, s álidőtlenített, szerencsés fáziskésésemet, szemem tükreit.
Utálom, ami nem lehet már, unom, ami van, unom a világom,
csodáit is időáron, telhetetlen vágyam, s ami nem elég a megelégedéshez,
tehetetlen tehetségem, vörösödő szürkülésem, haszontalan egyéniségem,
önkörbe és versre járó agyam, s az unott kiszámolót, hogy
sajnálom, használom, utálom, bíztatom, műforditom, s elunom magam.
Na, és ezek után mi van? Szükséges létezés, öröm, s értékpötyög(tet)és,
és egyszer majd, tavaszi kitörés téltársi unalmaimból,
fuj-ra, újrakezdés és élem-írom-érdem, túlélet megmaradékaimon.
- 2011. 1. 24.


Füst a hó felett
--------------------
Ég az életem, égetem,
éget e lét, ötvenes telemben.
Még fényt lázadok, izzok, gyújtogatok,
energiát adok, szív meleget, lélek tűzet,
lobogást, lézengő létezés helyett.  De!
Mára a tüzelőm létnedves lett, irkaszikra,
és hamvaimba (r)omlik az ok-zsarátnok.
Elösszegeztem. Zavar az igeidőkben.
Ennyi tellett, tettem.
Füst a hó felett.
- 2011. 1. 26.


Nosztalgia pótlék
-----------------------
Bizakodó vagyok és jókedvű.
Okom? A tudat(lan)alatti oldalon,
de a mosolyom, egész életszerű.
Ha az írásom is ilyen, s e létmenetem,
ma, jó napom lesz,
az érzés valósága,
és a leírt szöveg kötelezzen!
Igaz, ami az, de a felcserélhető sorrend,
segíthetne ebben. Meg a tehet(ő)ségem.
Csábítgatnak, hitegetnek ketten,
életerőm, életkedvem.
Ettől még megváltozott minden,
ez, már nem az én életem,
de kiírom, kinevetem, és túlélem.
Az írás az élettársam,
de a jókedv az első szerelem.
Megcsaltak, s megcsaltam mind,
de (l)étvágynak, bizonyságnak,
örömnek, hiánynak,
megmaradtak velem.
S ma elhiszem, nemcsak nekem.
- 2011. 1. 28.


Lázlap
----------
Harminchathatos a-lázatban fázok,
fenntartok, kivárok, vegetálok,
késő változtatásban, mirelitt tavaszvágyban,
nyár gyermeke, a tél rossz változatában.
Önidegen létezésben, e letermettben,
vetést erőltetek, és termést kívánok,
beszürkült tererimben szí(n)vlobogást vágyok.
Elnevelt gyerek, köhögő kiköltő vagyok,
a kamaszzubogás éveimbe fagyott, úgymint,
erreszületett gyermek és a csak szép versek, amit
az önzés belőlük hagyott. Vérvörös Jégszobrok.
Ösztönző felszökkenés helyett elmaradok,
tehet(ő)ség vérátömlesztése fogytán, teás bort iszok.
Félem e létem, és szégyen, hogy e lehetetlenségben
többet kapok, mint adok. Hiányolok és kifogyok.
Beteg reményt, és döglött esélyt is várok,
csak, hogy valami legyen már! Irány az indulásnál.
Lejárt járgányommal járok, szabad zöld híján,
vörösen megállok a színvált szivárványnál,
míg, megoldásom, s még éghető énem találom,
- hogy tűz legyen az elmúlásom -
s hagyom, hogy elárasszon időfüggő álhalálom,
és örömszülő létkeringő híján, a tor-ost járom.
Kínizzadt létlenyomatát, e lihegést ajánlom.
Átmosó olvasatban, a nemzés ritmusává váljon.
- 2011. 2. 1.


Nehéz
---------
Nehéz, a nehézséget nehezíti,
a nehézkes várakozás,
a legyen, s a talán.
Kis sikerülés megkönnyíti,
de, csak a szerencse
segítheti a megvalósulást.
Mert nem kéne, de kell,
csalni, az életeddel,
menni, úton lenni,
lehagyni a követő halált!
- 2011. 2. 3.


Tehetetlen Jó(l)tettek
----------------------------
Kicsit teszek, s nagyot hiszek,
önhittetek, s felreménylek.
Csak, a dolog toporog,
én meg ebből szerzek, néhány,
tehetetlen jóltettet, s oldott percet.
Olyan ez, mint az épp elég pia,
a mély álom, s a könnyű mámor,
és minden huzavona legjobb
adok-kapokja, a boldogító pina.
Aztán elszáll, rossz-helyreáll,
letolt gatyával tántorogtam egyet,
s kihűlő fejjel káromlom a létem,
és mormolok egy hiszekegyet.
- 2011. 2. 4.



Nappróba
--------------
Opálos naptompulás, sávos fényalvadás,
mintha tejüvegen át éledne a világ,
színtelen szinteden meg, sáros télolvadás,
olyan, mint ilyenkor a tenger, emlék kábítás
és finom egy képzelgést szeretni, de (bele)menni?
Csak, ha kell, s ha elcsábít tavaszvágyó lelked,
esetleg, egy langyos, februári kutyasétáltatás.
Ahogy tudod, nézd örömöddé, éld csokorba,
s tedd el, fókuszáld agyadba, mert lesz még
téltámadás, kedvfakulás, kikeletből lételnyomás,
az életbe megváltás helyén, visszaváltás,
létújulás helyett, életmentő megalkuvás.
Aztán, az idő győz, a jobba nyílás, nyárrobbanás,
elkopik mindeme télvégi értelme, kedvemelő fénye,
ahogy az élmény, s e versem éle, hisz ennyi csak,
egy napos reggel, s néhány szócsipke jóérzése,
s ami megmarad, jó, ha jó hangulat,
jelmezpróba a reményre.
- 2011. 2. 8.


Létjáték
-------------
A kell, és a más, halasztja a lényeged.
Hagyd a hatást, esélyed, hogy jól helyezed
léted kirakósába, a pénzszerzést, s a verseket.
Meg kéne tanítanod elismerni a győztest,
és segíttetni veszteséged.
- 2011. 2. 10.


Amorfózis
----------------
Esthajnalba tűnő, hűlő tojássárgája a nap,
mire észrevetted és élménnyé szeretted,
köréd nőtt e éjfülledt alkóv-alkony,
s az oszló, egybe foszló napszakok
múltba bukva, szürkült magadra hagytak.
Szökik a fény, a ködök színt zabálnak,
sötétbe sötétülsz és félted magad.
Így emberül a lement meny és istenül
ha holnap, magába múlhat az idő,
és végsőre, emlékké dagadhat, vagy
mint fogyóeszköz, szívfalba rakódhat,
néhány maghasadt perc ezredet lehagyhat.
- 2011. 2. 24.


Időváltozás
----------------
Hó hullás, nap szállingózás,
időváltó, de helyben maradás.
Múltújulás, s tavaszvárakozás.
Úgy tennék… és lehetnék…
de a tél uszálya ver még,
és változás várakoztatás,
változtatás sikertelenség ítél
vakreményre és kifulladásra.
Az élet helyén túlélés jut mára.
- 2011. 3. 1.


Kis boldogság utóíze
----------------------------
Mitől, és ha igen, miben,
változtathattam érző látszatban,
rosszainkat jobbá, gondjaimat fedő
boldogsággá, telünket tavasszá?
Véletlen, vagy gondviselés,
hiánypótlás, vagy kiérdemlés,
és mi valósulhat ettől?
Kis boldogság szeretetből?
Mindenképp szép, és köszönet érte,
a világ kárpótol olykor,
bár tudja, hogy lekéste. Éld, írd,
olvassa, élje!  Más lépték,
élt igazság, és az egód vére,
de így lehetsz többé, vágy-lét közösségbe,
s mint mosdás után, ki élvezte, ne mérje!
- 2011. 3. 7.


Vég(nélküli)eredményben
-----------------------------------
Ahogy a gyom közül az Írisz,
a gondok közbül úgy nő e vers.
Alultáplált, bizonytalan, de,
ha a szerencse fénye éri,
s a jobbélet melege becézi,
belé(nk) gyökerezhet, színt őrizhet,
s ha kiteljesedett, gyönyörködtethet.
Vagy csak dizőze lesz e környezetnek.
Most is friss öröm, tavasz-tanújel,
szemem szépe, s hogy jövőz, emlékeztet?
Mióta istenek nincsenek, nem tudom
e kérdést, és kérést kinek címezzem meg,
régen a középszer győz, s efelé nem nőnek
érdekek, vagy, ha mégis, azt én nem
igénylem, nem érdemlem, nem érzem.
Létem tavaszokért, őszökért érdem.
Ezért születtem (ki)költőnek, tanultam
kertésznek, kiötlöttem, s felnevelem,
mert, nemesítem, vagy kimetszem,
- lehet kis halálom, s duplán az életem -
esküszöm, hogy élvezem!
- 2011. 3. 12.



Metamorfotikált szimbiózis
-------------------------------------
Nem az Isten fontos, hanem a hit,
nem a vers számít, a költészet.
Nem az elfogadás, csakis az alkotás,
a vers életjel, az életvers hitvallás.
Mert a költészet, isteni az emberben,
az alkotás teremtő szeretet és e tagadás is itt.
- 2011. 3. 17.



Párhuzamos feltámadás
---------------------------------
Zötyögős kiút, tétova tavaszka,
fogyó időben ide-oda romló hely(zet)em,
gond nyomta, szükség szűkítette jellem-jelem,
és sorsom szara, ragaszt e alig változóba.
S bizalmam, akár a nap, hol kikeletben,
hol kialvóban. De kell, és lesz! (A van szava.)
Létlázadás, esélyrobbanás, s én, az örök farrodalmár,
kiélem a részem, kedv, szokás, szín maghasadás vár,
gyönyörűen, érzem, - életben, természetben -
párhuzamos feltámadás.
- 2011. 3. 21.


Szeretet-jegyzet
---------------------
Ért szeretetet, létlehetőséget,
adsz, ha fogytán, bánod is,
de állod, és hévvel visszavárod,
s ha hangos szóval rontod-bontod,
tettel, szerelemmel visszaváltod.
Robbansz, ha áltat a hétközrész,
s visszavág a bajborzolta férfikrízis,
azt hiszed, félremész, pedig (sz)épít és
tartósít, e szerető-éltető színtézis.
S a mellső kedvesek, a két pici kerek,
s a kis hegyes, és a többi mind,
kevés a helyem és stilisztikai helyzetem,
hogy végig felsorolnám…
de, szinte az enyémek már,
s tetszhalnám hiányaik.
Áldjon az isten és teljesítse(n) jegyzője
számtalan, e számoson -
ha még jegyzed, itt e szeretet-jegyzet,
szép legyen az ünnep, akár e tavaszlét,
és kéjcsókom a hátadon!
- 2011. 3. 25.


A tavasz ártatlanjai
----------------------------
Lazulnak már a lélek-fagyok,
s a tél-lét átkai,
szerelemre nőnek a szín és szívremények,
érnek, égnek, jóidőzített rügypattanások,
gyönyörfeslések, újjászületések.
Örömre (k)élnek lepkék, gyereknevetések,
a tavasz ártatlanjai,
nyílni vágynak a vágyvirágok, halálzárak,
s a fény árnytalanjai.
- 2011. 3. 29.


Szükségszerűségek
--------------------------
Megakad, de nem áll le a tavasz.
Esek, aztán továbbmegyek.
Véletlenek, csodák vannak,
de véglegek nincsenek.
Csak egy, de előtte-utána egyre megy.
Tavaszodik, virágoznak életből a versek,
leírom őket, mielőtt hiánytüskék,
és névtelen levelek lennének.
- 2011. 4. 1.



Tavasztanúság
 ---------------------
Nap, és léterő okozza, idő  hozta,
a megcsorgó fagy, esősíró téltemető félreáll,
gyönyörbe pattan, bimbózik, létre feslik,
a világ e céda tavasztanúságra vár.
Hogy levéllepkéi, rügyizgatói zöldre festik,
és élveteg, nap-meleg színekre a földet.
Zsengék zsongják, a tiedet te is tedd meg!
Az ég végre, égő kéken fénylik,
s fodrozva köszönik tükrös vizek.
Kilépek e tétova, kósza, koraáprilisba,
szépre nézek, és életörömet érzek,
s ez a döntő, azért is jól leszek ma,
gondrongy, bajbolha, telefon, posta, dobva,
szólj hozzám még élet,
visszhangozzam boldogan, hogy élek!
Friss tavasznak, s vén kamasznak ez a dolga.
Tavaszbizonyosság, tanúságjel, kakukklétek?
Ösztönvétek, a (ki)költők sorsa,
ha a tettestárs elkapkodta.
- 2011. 4. 7.


Szélben
-----------
Nagy széltől bajos és hangos volt az éjjel,
kelletlen kellemetlenségek keltettek,
apró, reptelen legyek piszkálták álmatlan létem,
hogy e világtalan reggelen le-lényem érzem,
vélt végrészem napba álmodom, szókazalba hányom,
belül(ről) nézem, csendjét várom, boldogul tavaszom?
Rohant az életem, mára már nem szeretem a szelet,
tudom, felkap egyszer, és (ez) nem leszek. Addig,
panaszkodom, pimaszkodom, s megbékélek ezzel,
csak tudnám hová visz el, s milyen átmenettel?
Így jár a széllel bélelt, önsúly helyett versköteggel.
- 2011. 4. 8.


Köszönt-Ő
------------------
Felköszönt a tavasz(i) szerető tüze,
szép segítsége, szív melege,
kéje vissz-öröme, érző megemlékezése.
Igaz, szeles-morogva, bár nem mogorva,
de arcon csókolt kedvessége heve,
meglepődtem, és kellemesen érzem,
értem köszönt, sokunk ünnepére.
Mosolyra, versre fakadt illetődöttségem,
hogy megköszönjem, együtt érő létben.

Anyu szülinapja, s a költészet napja,
túl sok év tavaszünnepe, s megszenvedt nélküle,
öröm és bánattüske a gyönyörök havában,
izgat, írtat, mint élt-írt lény(eg)em a jövő talpában,
hogy ünnepéllyé valósuljunk, boldog, bolond bódulattá,
létszerelmes, mámordíszes, keserédes áprilissá végre!
Mindegy, ha megcsodáult, hogy csak a rezümés kérte,
virágzunk és termünk, életünk e(gy) napban.
Hiánynyílás, fáziskésés, de teremtés nyílt abban.
Korán szül(et)tem, késve teme(t)tem, s élek érte,
a koratavasz terhe -
bennem van, éltetem, kiadtam, mindegy, hogy megérte,
ez a vesztes érve, s indok a következőre. Jövő ér belőle,
vagy meghagyom magamban.  Örökesélyre.              
Túlfényeztem, túlsirattam, de érted a lényeg, mérd meg,
örökélő holtak tetemrehívása, stilizált (ön)síratásban,
vándorünnep, létem lélekvándorlásában. -
- 2011. 4. 11.


Április talán-ja
----------------------
Vizes szürke, már-már szüntelen színtelenülésbe
fakult, süllyedt e durcás április, hideg, s rideg,
mint egy középkor(i)u, epés civis.
Ha nem csicseregne, erjedne, teljesedne
a tavasz, és nem látnám derengeni alkotásait,
ezt itt, remény és létvesztő ősznek hinném,
s az éjre készülnék, nem a napsugárra,
az ifjulás nyara helyett, az örök télre, elmúlásra.
És most, arany fényhasadás indul árnyfosztásra,
ahogy rügyremény a virágvágyra,
kiteljesül végre a fény világa,
nap rugdal az ijedt torpanásba.
Mosolyt von a földre a kikelet gyönyörűsége,
május napos csókját reszkető számra.
- Szép, de azért, be kell fűtenünk mára!
  Akár költészeted elszámolása…
- 2011. 4. 15.


Rügyfakadás
------------------
Bűvöl és vidít, de aggaszt is kicsit,
ez, a jó bemenetek éve, mindent,
és mindenkimet alapjául véve.
Javuljon még, teljesedjen, érjen,
jó, reménykedtessen, de teremjen,
zörög az a haraszt, csak nem hallod,
boldog, léttudatlan önmagadba érve.
Használd, ne engedd, tedd meg
amit lehet érte, most ne elégedj,
részeredményt téve! Már majdnem
élet, s eddig a majd is megérte,
s az is biztos, te tudsz helyettest,
a nem helyére.
Hah(a), mit tesz az emberrel egy
rügynyi reményke?
Akárki is lesz ki a termését megérje -
ültetem a magom, a világ ölébe!
- 2011. 4. 19.


Reprodukció, kerettel
-------------------------------
Végre bekeretez a tavasz,
lét-tisztába tesz,
énekel, zümmög, zizeg.
fényesít, ujjá éltet, színez,
hittet, erőt ad, játékban maraszt.
A múlás is csak állomás,
minden, most született,
gyönyörű lett, e letett tetszhalál,
csodát szült a várakozás.
Legszebb a világ, jobbak az emberek!
- hazudok - ma, ítélni nem lehet.
-  2O11. 4. 22.


Kutyakölykök emlékére
---------------------------------
Mindig a legjobbak, legszebbek? A legígéretesebbek
mennek, elvesznek, s így, maradnak benned.
Fölösen segítve ezzel az átlagszintre kedved,
a véletlenhez viszonyított egyenlőséget,
s a szent középszerűséget.
Hagyni kellett volna, hogy felnőjenek, kiteljesedjenek,
s aztán, talán, képzelt természetesebben
örökítsenek, vagy vesszenek.  Lehetőségekkel!
Hé, a természetet, - ahogy így magad - legalább
kövesd meg, aki elment, annak a könnyebb!
Te, maradsz lelki érzeteiddel, s a közömbös természettel.
Felnagyítottad a bajt, emlékbe erősködéseddel.
Ha meg csak kiírtad, mért nem velük temetted el?
- 2011. 4. 26.


Meg és fel
--------------
Okosan, vígan, igazan.
Mint a szélörvény, (nem a papírlap,)
ellenhatás, védekezés, kihasználás,
bármi törvényszerűséggel szemben,
fejlesztheted magad. A legfelső alap.
Tudod, ami nem pusztít el… vagy viccel.
Többől, több leszel, létezés-dús tudás,
utált inviduál és anyás anakronizmus,
értetlenség, vagy társas magány akár,
de mindezekkel és túl, éld önmagad!
- 2011. 4. 28.


Agg(at)ódás
-----------------
Ha féltem, szeretem, vagy magamat védem?
Azt hiszem nem szószátyárság,
vagy vélt érzéselegyem, ez a kettős igen.
Egyelőre éljenek, fejlődjenek,
használjanak nekem, minden értelemben,
s majd eldől, vagy én dönthetem,
milyen szerepük lesz, darab életemben?
Alárendelt viszonosság, pótlékszerelem,
igaz lehet, de nem az én szerepem,
akár a nőket, úgy pár kiskutyát -
nem én teszem, hogy az-az egy legyen.
- 2011. 4.  29.


Szimból-zoomozás
--------------------------
Az a rigó a fenyőfám csúcsán,
ahogy szerelme átsüt billegő extázisán,
lénye-szépen, tán épp fölöslegesen, de
különlegesen, fütyüli saját dallamát,
s egyben minden mást, összes riválisát,
jövőm a jövőben, fogadom, s élvezem
visszatérő esetlegem, lélekvándorlásom
érdemtelen állomásán.
Szóval az a rigó. Én meg,
etetem a macskám…
2011. 5. 1.


Kilengve
------------
Szél tupírozza a frissen nyílt fákat,
télmaradékok, zsenge-gyengék,
tört ágárnyak, múltsebesek szállnak,
hull a tavasz szerelem-tarka vágyvirága,
ezüstbe libben a zöld, ellentétjeként
hullámzik a föld, a napi napsegélyre várva.
Melegítsd a hátam, drága, elfáradtam,
felgyorsult a létezés a tavasz izgalmában.
Élvezzük, neveljük, talán termését megéljük
az idő irgalmában. Félretolta a szeles szél
a tavaszlétet, én meg - el -  e verset.
Helyreáldódik, s tükrén a fény szebb képbe ér.
Mért e csúfolódó rácsodálkozás, érzésátképzések,
ér mi él, a csodák is tévesztések.
- 2011. 5. 3.


Kényszeresen?
--------------------
Elköltözni, kivándorolni?
Nem, utazni. Menni és visszatérni.
Életmód, és élet. S a különbségek.
Nem hinném, hogy máshol beleférek.
Meg lehet próbálni. Van, hogy kell.
Ha, í(tt)gy szenved a test.
De úgy, majd a lélek!
- 2011. 5. 4.


Ahogy érzem
------------------
Jó az élet. Tán nem eléggé,
de túléltet. Érzet végzet, vagy végzet érzet?
Ha mást írok, az is úgy van,
hiányom, vágyam, bajom nyílik abban,
lény(eg)em tükrözi, tényeimmel ötvözi,
jövőmet termi, és színezi a múltam.
Ne kicsinyeskedjünk most, hogy mikor,
és miért nem hazudtam.
- 2011. 5. 5.


Vélelmek a véletlenek
------------------------------
 Gyűlik bennem a mész, a félsz, s valamiféle közgyűlölet,
ahogy keverem a megélhetést, s az Életet. Nő a körmöm,
a borostám, a hajam tán lelassult alám, kifejezőm, ékrészem volt,
nem hull el most sem, csak múlik, mint a hold. Működöm tehát,
s díszletes létfennkapkodásommal jobblétért perelek,
de létezek tovább. Megoldok néhány problémát és hagyom,
ami elindult, kényszerpályán önsúlyától, zötyögjön odább.
Mennyivel könnyebb, érte elhitetni, mint hinni a javulást.
Hit nélkül hitetni? Is. Ne add alább, akár, szépen szenvedni,
s ezzel is adni, nyerni, - mint a szülés - bármilyen a közösülés,
együtt adhatják a kicselezett körforgást, s a megváltás hangulatát.
Tehát érdemes, lesz? Te döntesz, percben a perced,
s ha önhittel önzetlen átverted, a nagy csalásban, ez csak csábítás.
- 2011. 5. 6.


Kel(l)etlen kell
--------------------
Írnom kéne! Létszöveget, nemcsak életverset.
Túl sokról, hogy belekezdjek, és ez nem kevés,
hogy kevesemmel keveseljek, de igen, hogy e
velem létezőről, lélegző leltárt tegyek, s legyek.
Próbálgatok, válogatok, egybe adogatok, vágok,
és élvezem, hogy hiányomra, örömömre tehetem,
kicsúcsosodik, és behorpad az életem.
Mennyi mindent megkaptam, és oly sok járó jót nem,
amit kaptam, ad(aptál)tam, amit nem, úgyis a tiétek -
csak álmodtam, vágytam, s ha néha percekre, lopva
hozzáláttam, csalódtam, vagy alakítottam, és haragudtam.
Közben összefolytak alattomban.
Szóval, szóval valósítottam, s tenném folyamatosan,
a képemre, így az enyém, és talán, - is -, inkább, mint
a sátáné, s a szenteké, trükk-tükrös világ, végsarkos színtézis.
Köz(z)é írok, közepén megélhetésben bízok és létezést bírok,
elvétett utánvét, átvétlen poszt resztánt, még! Vegyétek át!
Erőm, vagy keresztem, bizonylatom, vivő lényegem,
idő és pénz jusson ránk, termő tehetség és virágzó talán.
- 2011. 5. 12.


Vég különbségek
------------------------
Milyen egyszerű bevégezni,
s mily nehéz befejezni!
Zárás, és folytatás,
köztük a lényeg, műves létezésed,
a valami, amitől, ami.
Tedd, e-mit lehet, ha elkezdted,
fejezd be, hogy újrakezdhesd,
nincs vége -
csak egy teremtő erőfeszítésnek,
amitől örökül, vagy keskenyül a lélek,
s amiből még párat elvisel a léted.
- Amiből, s amitől -
Tévedsz, ha vég(-)ül összeméred.
Végezetül a többség is előkerül,
agysejtben a sejtnedv,
a végzetes körülmények,
s ha marad, magadba szólt versed,
s benned, nyílásra zárt versek,
igazgyöngy felfénylések.
- 2011. 5. 16.


Bölcselet
-------------
A bölcsesség olyasmi, amit összemos és bennünk hagy
a sorsunk, s a tapasztalat, az élet, és az elme gerjedelme,
az idő múlása és terjedelme, hogy foglalkozhassunk vele.
Bár a bölcs, bölcsen bölcsel, hogy nincs értelme.
- 2011. 5. 17.


Mi lesz, ha más(t) is?
----------------------------
Azt hiszem, mindenes-semmistől meguntam magam,
más lényegem meg éppen nincsen, csak szemlélek,
s játszok ha írok, léteztet e lélek, megszokást gyakorlok.
Unottan szemez-szavazgatok, felkiáltok ha ép részt találok,
ihlet szeletet, amit köríthetek, éltethetek, vagy félrelökhetek.
Ide jutottam, magammal magamban, a költésről a tojás,
a lét-éhről a zabálás jut az eszembe, és semmi a zsebembe.
Régen, rang volt, ma, pestises folt, vigyázz, számon kér,
s lehet, kölcsön kér, megfosztott összrontott, valakivolt,
szellemi dzsentri, ki kénytelen henyél.
Írjál bolond, hogy légy, és próbálkozz, hogy pénzt érj,
nyelj, nyílj, kénytelen kérj, alkalmazkodj, szeretkezzél,
s a szerető kegy még megsegél, hogy igyál, egyél.
- 2011. 5. 18.


Rosszlétben miképpen?
--------------------------------
Mit várhatok, mikor a vallás és a szex gyilkol, és ami jó,
az mind pusztít is? Arányvesztett lett a régi színtézis.
A rossz éltessen, a szürkébe átmenet, vagy új várható? Percekben,
mert csodák években nincsenek. Szent szerencse-esetlegek! Hogy megérte,
érte létezgetned. (Szabad behelyettesítések.) Ténytévesztő megközelítések.
Amilyen vagy, tartsd magad, az élet moneypulál, alakít, farag,
tán külön, lemond rólad, hogy le(el)mondhasd, (max. így,)
vagy engedékeny–feledékeny létezni hagy. Viseld, javítsd ráfogásai(t)d.
Légy, ahogy legjobban tudsz, vétkezz (?) ha léted úgy éltet, és féled -
mint a túlélő, ki másként tett mindent, s az engedelmes halottak közt
hős marad. Én meg leírom majd. Tudod, az örökzöld emberi, ahogy
az ember képzeli, teszi, és tetteti, és az ész csiszolta tükörszavak.
A többi, anyag és salak, gyémánttá időzi, és helyettünk fényezi a nap.
Íme, az embertelenült emberi. Életünk vélt értékei, és ami megmarad.
- 2011. 5. 23.


Majális
----------
Az éjjel felszakadásaiban és a reggeli riadásban
rám törő dolgok, lehet, nem is gondok, csak
megoldandó feladatok, szokásból nyűgös rosszak,
bejavult változatok, össze-vissza viszonylatok,
nem vész-sötét, csupán alkonyvak ablakok,
s e döcögő, dőlő, sajnáltató, röhögtető, szeret(het)ő,
máshogy-való kiskutyák, nem bajmaradó problémák,
aggódás okok, nem is csak vidító örömök és pénzforrások,
létrészeim ők, béranyás, kényszukás kölykeim, kötelező barátok,
kikért teszek, s kapok, versre vezetnek. S megbánatlan gyónok.
Közben, körben a május már nyár-buja, vágyból elvirágzik,
s tán, titkokat terem a remények elér(t)ett menyasszonya,
álmodoztat, tüsszögtet, e megcsodált nyárnász
élvezett, s allergiás hímpora.
Merengek-szemlélődök, álmodok-vallok, múlok-töltődök,
- tavaszgatok -   Mint, már évek óta,
ábrándos kamasz és lét-kéjfoltos g-atya vagyok.
Lelkem szálló májusszirmaival, létezésem telébe írok.
- 2011. 5. 27.

Árulom a kiskutyákat
------------------------------
Nem vagyok üzlet-ember.
A másodiknak sem a legeleje,
legjobb esetben, szigete.
De teszem, akkor is, ha vesztem,
és ha mégis sikerben, abban több
a szerencse, mint az én részem.
Én költő vagyok, minden esetében,
ennyi a jussom a mindenségben,
néha kereskedem, más is jusson,
de el és átköltöm, a magam nevében.
Segítsetek, engedjetek, fizessetek,
de ezeket az elnyert esetlegeket
úgy is le(s)írhatjátok, vonyítathatjátok,
mosolygok, szimbolizálok, együttérzek,
s jegyzek, szerkesztek, újjáélek–írok,
e nehézsorsú mindkissebbség nevében.
Az író, olvasó, emberségében.
- 2011. 5. 30.


Ihlet(es)ek
---------------
Baszdszájba – nyögöm a postásnak,
már megint? Csak rossz jöhet. Kérdés,
hogy mennyire? És a csoda?
Ja. Hisz az ajánlott, rosszabb volna.
Később nézem meg. Addig egy kellemes,
nyár-magzati reggel lehet,
írhatok, játszhatok, álmodhatok,
verssel, kiskutyákkal, fényképekkel,
süt a nap, és egyéb baj épp nincsen,
de, adagolja jobban a show(rs)szóró isten,
számlák, gond(ok)ok, értesítések, esőben,
vágyak, kedvek, sikerülések, napsütésben.
Érhessek, tehessek, élhessek szebb-teljesebben,
benne lenne az alapvető és ihle(te)tő  minden,
egy átlag-jó nap a teremtett mindenségben.
Az író, és az isten…
Kölcsön(telen)ös (f)elismeretlenségben,
ellehetetlenülő teljesítésben, kontrafeledésben -
Szerencse, hogy több posta ma nincsen…
- 2011. 5. 31.


…a végtelen véglénye…
---------------------------------
Az éjjeli visszatartott dolgok-gondok reggeli ürül-elégülése,
kedvenc fám mellé, kissé eltartott sugárban,
frissre mosó fényzuhogásban, míg döcög az öröm,
és rötyög az éji gyönyörön az első napcsók anyasága a vállamon,
Átérzett boldogság, csiklandó nyugalom, puha, meleg kutya talpacskák,
orrok, pihe-bundák selyme a lábamon. E jó érzés lényed érve, élt-írt jogon,
ezt jegyezd meg, és jól jegyezd le, ma ettől vagy költő! A végtelen véglénye.
Lesz, aki felismer és el, van ki nem, néha nehezen, de könnyítesz az életen.
Érzed? A költészet mégis élhető!
Még keringőzik veled a föld, befogad az idő.
- 2011. 6. 3.


Rigó hit
-----------
Az igazi szerelmi-lírai költő a rigó.
Zuhog az eső, ő a fenyőfőn ül,
szarik rá, - megteszi - és énekel!
Micsoda vakbuzgó magamutogatás,
hiány, vágy, művi lépre csalogatás,
és milyen gyönyörű!
Hogy is versenyezhetnénk ezzel?
Bár a seregben és egykét szar helyen,
én is csodát tettem, ha tehettem,
így, évente kétszer…
- 2011. 6. 7.


Elsőbbség, esőben
-------------------------
Esik, sokat és sokszor. Az élet–víz és íz.
Befogadja a föld, s tárt ízlelőd, és ha így, több,
böfög, szutyorog és sárzik, mint a költő, ki csodákra sárlik,
de most, szó-maszatol, ázik, grimaszol, ízetlenkedik,
míg belefénylik, hogy ez neki az ötvenhetedik Medárd,
s még negyven napig ez lesz, csak remélhet, felejt a természet,
s téveszthet az isten, jó e szóasszociációs aszó asszó,
hogy a kiszikkadást, pardon a kristályosodást várd, s találd,
míg leesik, bizony megesik, hogy így esik, amíg vált,
lehet létesés, meg létezésesély is, hogy közpofázz, s a
napnak fordítsd, panaszhabos, létsárfoltos, földráncos pofád!
Aztán majd fényvédsz és szitkozódsz, hogy árt,
mígnem kitalálod, lényegebb, hogy éld-írd, ami ér, s bírd,
minthogy átkozd, vagy áld!
- 2011. 6. 8.


Tű-levél
------------
Elpusztult az örökzöld, a zöldje földön.
Lét(t)rend, vagy szimbólumvég?
Versben keressék, és temessék,
a természetben időzavar, kárkavar, félreértés.
Az érték, örök emlék. Míg azok még.
Ja, az egyik hosszan sárgul, s él(tet), ha élt,
míg a másikban gyökérremény és magesély,
vagy száradt ágvég, rég.
- 2011. 6. 10.


Egyeli az élet
------------------
Ha már e létmód, dolgodtól elzavar,
a körülmények döntenek, és mások(é)hoz
méred önmagad, átlagba romlasz, meghasadsz…
Adj egy-egy búcsúpacsit a jövőnek, s a múltnak,
jelenleg, köz-rejtőszínekben vesztegeted magad.
Vélt természetesen, termékszinten alakul az agyad.
Ha így, úgy tűnik normalizálódtál, - egyel az élet.-
S már csak szeszélyes, szivárvány időközökben
szeretkezik benned a lélek, s az anyag.
Szín, szikra, létszerelem kell, hogy legyen,
újszülött, lényegbe érett pillanat az életversed,
mely, az örökkébe nőne, s miből, ha jó,
szépszólító lehet, s jellemző életjel marad,
ha egy kis szerencse-szösszenettel,
az ingázó időbe ragad.
- 2011. 6. 12.


Valami, valami(m)ért
-----------------------------
Valami védelem… Kezdetben, létközben,
s talán a végben, reményben, esélyben,
s nem csak az esésben, éltető segítség,
hogy túléljem, megérjem. Valami, valami(m)ért,
értem, s amit nekem kell, ha még nem…
Úgy vélem, valamiért megmaradtam,
s éltetőn is éltem, tettem, vagy majd teszem,
a feladatom, a lényegem, amikért vezéreltetem,
épp, hogy tehessem. Szabadságom a középszerben.
Vagy, csak akadás voltam a szerencsekerékben,
vétlen véletlen a lényegesnek vélt sikerülésben,
és, hogy igen, vagy mégsem, lett és ihletett
szóhordalék dönti el, az élet fenékvízében.
Se sodrás, se merítés, tán az idő sem,
egy fél-létű kétéltű, s az elrendeltetésem.
- 2011. 6. 13.


Álom az álomban
------------------------
Kiírtam álmomban, javítottam, jobbítottam,
és sikerült!
Megnyugodtam és boldog voltam.
Kiderült, az ész, énfüggetlen is dolgozni tud,
vágyvont dolgokban, megoldásokban, valósításban,
és győzhetetlen, kikezdhetetlen, bizonyos versekben,
mert elégítő és ismételhetetlen, csak…
Nem ez kell nekem?
Hja, a hiúság, s a visszaigazolás vágya,
a siker(!?), amit ráfogsz az örökkévalóságra.
- 2011. 6. 14.


Ébredés
-----------
Éjkéj-árnyas combok közül, reggeli napfényes lombok!
Fél-lét mesék, álmok mögül, nyílt szemem életszínekkel
szentel az újra, vakációra, nyárra, jobbra! Ébresztő lét ok,
még bármi lehet, de megéledt meglettségem ifjú szívvel örül,
közösül bennem a természettel a lélek, ért teljességgel élek!
S míg, az ért, írt, növő boldogságot, szabadságot érzek,
nem érdekel tapasztalat, végzet, csak ez a nyárérzet!
Jól ébredtem na, és köszönöm ezt a szép kedvességet!
- 2011. 6. 16.


Kellett és kész…
----------------------
Már megint álmomban írtam verset!
Ez olyan, mint ez az áll létbe élvezés, boldog,
tetttelen ürítés, jó-nyomtalan, csak emléke van -
Reciprok cél, mély manipulált, több-haszontalan,
vágy és tény sürgetés, mindentudó(n) tudat alatt,
szó – kép - kéj kergetés, tetsz élő sikerülés,
a sz(j)ellemnek sok(k), a vadásznak kevés.
- 2011. 6. 21

Ha, hit, remény, szeretet…
------------------------------------
Még sok jár. Hogy milyen vár,
és mennyi jó talál?
Tedd, vedd, használd, szeresd!
Ha elérted, s megérte(d),
örökítsd meg! Légy, s éld elégnek.
Az élet-vers összecsengjen neked.
Elégedj, ennyi lehet.
Mindig kevesebb, néha több,
létboldogság, énteremtés, ösztönöröm.
A többi ellensúlynak megy,
átharmóniálni az időközön.
- 2011. 6. 23.


Ráérzés
-----------
Nézem, ahogy ébred, kint
mocorog az élet, s mögöttem,
szuszog, boldogságra éled, s mégis,
még az álmába réved, a gyermekem.
Terül a fény, élesednek a színek,
derül a létkép, melegszik a mély,
közzé közösül az én, de versnevetek,
és a folytatásban hiszek. Fellétezgetek!
A kiskutyák már szoptak, és játszanak,
a boszi-pillék (k)éjcsatakos bódulatban
párzanak, nő, mi nő, és pihen, mi ad,
egy ilyen reggelen érted meg a léted,
és Ő a választ: elfogadtalak -
- 2011. 6. 28.


Őszre és ősi parancsra
---------------------------
- Ültess fát, nemz fiút… - Az is volt.
Mostanában szobanövényeket és néha örökzöldeket ültetek,
kislányt nevelek, s kesergek, majd magamon nevetek.
Ma éppen dühöngök, bűntelent büntetek, és nem megy,
akár a ráfogott bűnjel el, kiverni a fejemből, hogy tévedek.
A természetben élek, te(l)hetetlen, énoldali módon,
nem teszek-veszek vele semmit, csak szemlélek. Vagyis, nem
termesztek, nem szüretelek. Tényeimtől független csodáiból
merítek, lopok, szedek. Használok, felélek, és keveslek.
A kislányom meg… Szegény Apám, most már megértelek.
Már tettem! S manapság ennyit tehetek, szeret(kez)ek,
önültetek, szót tenyésztek, léttettetek. Reményt, hitet keresztezek.
Kifutó élet, bukdácsoló lélek, szélsőségeimmel bizonygatok,
lettemből adok, segítem akiknek segítsége kéne, előre és érte.
Hiányolok, kérek, köszönök, visszaadok, s fogok, míg
létfennkapkodásból élt(h)etőt tarhálok, és absztrahálok
kagylót-gyöngyöt időállót, s percnyi sikert, gyönyört, örömöt,
amíg, igazammal valóságot tisztítok, így vele, s belekopok, 
leamortizálódott újító vagyok. Szerencsében, időben,
énfüggetlen tényezőkben bízok, érzeteket, szót szórok nyomomba,
csiki-csuki karokba, s agyakba, rendezetlen csekkek szélére,
élek – írok, és nem tudom, mi végre?
- 2011. 6. 30.


Összeváltozás
-------------------
Szép, kis, eső–napfény–szél keverék
kerget, reméltet, borzol, miértet,
mint a többi élet. Részlet, a részed.
Ismerős, független, esetlegek,
a sztár és a statiszta egymásra orról.
Viseled, okozod és (v)éled,
ok, hogy ne feledkezz el a holnapról,
s majd, emlékezni késztet téged.
- 2011. 7. 1.


A kocsim ülésén
-----------------------
Betegecskén egy vén kecskén,
lábadozva lázadozok:
előbbre, jobba, szebbe!
Képzelegve helybenfutok,
és nem megyek, csak jutok.
- 2011. 7. 7.


A vegetálás kérdései / 1.
--------------------------------
Milyen a viszonyom a mostani életrésszel?
Mint az írónak az analfabétával, a zongorahangolónak a botfülű gyerekkel.
Nem sok. Jó. Idegesnek az elidegenedettel. Vesztesnek az elveszettel. Sem, se.
Nincs iszonyom, de nem erről álmodom. Nem ettől boldogulok, vagy tartósodom.
Tele van a tököm, de, ha magunkba lököm, csak többen leszünk terhelve ezzel!
Tehát, együtt-élünk élet, akármilyen végzet véltet, öldös szokvány-hiány érzet,
picsába a részletekkel! S hasonlóba, az egésszel! A szükséges kiegészítésekkel.
Legalább a picsát illetően. Többiközben az életem. - Jöttömben, mentemben -   
- 2011. 6. 12.

/2.
Ötvenhányat
------------------
Létpótlékok, kényszerbelátások,
csakazértis, és napi elmúlások,
megbocsátatlan elbocsátások,
elvágyások, ragaszkodások,
áll okok, sikersírós bizonygatások,
csuklyás vágyak, hallgatás zárak,
félhazugságok, önámítások,
szánalmak és számítások,
létjátszások, társas magányok,
helyzetimmun alkalmazkodások
dagályos apálya boldogít, felfeszít,
kisegít, hányat és elveszít közülünk hányat,
hogy befogni, s látni sem bírjuk a pofánkat,
ötvenhányas (világ)váltótársak!
- 2011. 7. 14.

Viszlát-csepp
--------------------
Lecseppent a combomra a vége,
hideg, és ragad. Kéjkristály létmodell,
a vég is kezdetében, és a még. Maradt,
mint esetlege az élet, jóltett, gyönyör,
és a veszteség emléke.
- 2011. 7. 17.


Vigasztaló, örökzöldekkel
------------------------------------
Olyan ez az ötvenes nyaralás,
mint Badacsonyban a sör.
Jó, üdítő, vágyoltó, de…
a balatoni nyárhoz az ifjúkori szabadság
illik, mint Badacsonyhoz a bor!
Igyál, szeresd, tedd, ne nosztagiálj!
Csak, a mai zene, és a lányok szeme…
az már máshoz szól!
Késői megoldás, Ó-vörös és soul!
Meg ez a szép, ért vörös, s a rock + roll!
Nesze, örökifjú két perc emlékbe,
illeszd, hogy élesszen, segítsen, ne sértsen,
hasonló, csak másokkal, máshogy.
A fájó-jó blues olykor visszahúz,
ahogy az életút körbefut, és újra jut,
part-okon e partokon közelítő múlt,
mit számít körülmény, életkor,
Balaton mindenkor!
- 2011. 7. 18.


Létzenéim
---------------
Gyerek vegyes,
kamasz-láz beat,
vadász diszkó,
top pop,
férfi rock,
ér(t)ett jazz,
alkalmi folk,
klasszikus volt,
világzene a talánig,
életzene, vezető, kísérő,
lett, s lesz,
és blues már halálig!
Rythm and, s létvikkend,
bú, és hú,
zengés, kiáltásig!
- 2011. 7. 19.


Illesztés
-----------
S marad a szemlélődés,
az ész választása,
a tehetség eszközhasználata,
s a szerencsés teremtés,
és valóság lesz, vagy inkább valódi,
sorait sorsaidba be lehet sorolni.
- 2011. 7. 20.


Szegletemben
-------------------
Sem elvárásnak, se várakozásnak,
üres kérdésnek, kikövetelésnek,
munkásnak, polgárnak,
nem feleltem meg!
Most sem-igen. Örököltemből lénye(g)mültem.
Segít ez, az, segített volna bármiben?
Tettem, amire születtem,
és képes lettem képeztemben,
éltem-írtam, kérdés – feleletben,
változatot a válaszokban, sorsot a létezésben.
A magamét, a tietekben, énérvényben, összesetlegben,
önfeszítve, létszegezetten, közképtelen elszegletelten.
Rávágyban és változtatásfélelemben.
Mind mi-emberibben.
- 2011. 7. 29.


Hal(ó)adás
----------------
Megy… megyek,
hiszek, élvezgetek,
míg, ÉLEK-ÍROK,
szeretek, szeretkezek,
egészséges létviselésben,
bármilyen létezésben, leszek,
tán jobban, bárcsak így…
Teszek, csak nem veszek,
hibám e rendszerrészben.
Ahogy lehet. Amit még engedek.
Lényeget törő lényegtelenségben,
mint e pillanat a jövő(m)ben,
- szempilla a szemben, -
de világfény rebbenésében.
- 2011. 8. 2.


Vesződés
--------------
Kétoldali közsúly a megnemértés, az értetlenség, és felismerése idegessége,
hogy a kommunikáció düh-hangos fala, s a lemondás hallgatása a vége.
Vágó-hideg tetemrehívó következménye, meg a béke estlege, tépi, rejti, de nem kell
megtörténnie, s nem szabad ismétlődnie! Ha rendszeresen, az már nem is közös(ü)lés…
Ideigazított létkompromisszum segíthet, belső (ki)tartás és a szeretet mi-védelme,
vagy a kapcsolat és a szó elfekvő helye fogadja igazainkat, és vájva-fájva múlhat
az együtt világa, az összeszükség fényén átüt a rossz választás, a ránk növő értetlenség rozsdája.
Pusztít a különbség, a másvágy, a különleg irigylése, az idő-tett-tényező, s hogy nem is Ő, annyira különböző…
Meg a magány félelme, a megszokás döntésképtelensége, és a külső beleszólás átka…
Szóval haver, tedd a kezed hátra, csókot csücsöríts a szádra, virágozz, vagy hozz,
engedj, vagy eredj, de ne feledd, ez mindnyájunk hibája, tanulj, jobbulj belőle,
maradj, szaladj, vele, vagy tőle, a megértés boldogsága áldja össze, vagy engedje előre, sors-útjára ösztöneinket, értve éld, a világ van hátra! De, egy jó nap is megérte.
Ha mégsem, azt is megértsem, alkonya, vagy hajnala jő(het ha nő,) míg ismételhető,
e lényegeimre törő, mégis lényemülő, minden-semmiségnek.
- 2011. 8. 5.


Haza - érkezve - otthonra
-----------------------------------
Ha a szabadon megrögzött, lehetőségkötött visszát vágyik,
az utazó hazaállít és békét lel a csendben, otthont önterében,
pihen, de újra útra tervez közben, mert az élet körbe szállít -
Unt, és áhított, élhető és kedves helyeink vannak ebben.
Ez rángat, és nyugtat, másként lenni mindezekben.
Változatok választanak, irányt, helyzetet, honvágyat,
te tudj önmagad maradni élethelyeidben és elmenőben!
Menni kell, de lényeget tenni egyhelyben, élni keresésben,
érkezni örömben, lélekzeni útközben érdemes!
- 2011. 8. 6.


Árulás?
------------
Volt-végi, éji égi könnyesőkre, csillaghullásra, feketült felhőkre,
hidegen nevet e idegen fény, színlelő színező, lelépő nyárölő őszelő,
sziszegve viselem én, és megél, e gusztusfosztó, augusztusra nem jellemző
őszítő, siető változásba ájulás, régi nap szívta, nyár-ócska díszletekkel
búcsúként ölelő árulás, a levonulás, a valósult álhalál. S létjelzők az eltűnésre.
Ráérős, nem sírós, díszítős, hisz biztos lesz feltámadás, s így hihetős,
nagyban, keretben, de egyedben? Istenem, mekkora csal(atkoz)ás!
Tudom, se bizonyítékom, biztosítékom, s a végén, úgy tél derekán, majd,
enyém az árulás. Ám, jön az ünnep, s ha hittel megülted, mit számít,
egy kis bizonytalan bizonykodás? Vedd észre, szép ez mindenféleképre,
örülj a széprésznek és bókolj az egésznek, ahogy a nyár az ősznek, 
s az ősz a télnek, jó, nyújtsd ki a nyelved, mint egykor az erősebbnek,
csak itt szépséggel vernek és nyersz, úgy vesztesz!
- 2011. 8. 9.


Pillangó sor
----------------
Pillangó ül, belül az ablakomban,
összecsukott szárnnyal, (szárnyal még?) kicsin, és
sötéten, jelenté(s)ktelenül. Színforgó, szél nélkül.
Hűvös van itt, délben kiteszlek, nap lesz, vivő-fény,
csak meg ne sértsem szépséged hímporát, a szépszó
szimbólumát, élj gyönyörűn, kétes segítségem, és
jelzőimtelenűl. Jobban, mint én, kerülgetve e hibát,
színszikrázva, gyönyör(ű)t szórva, beleélve a fénybe,
majd összehúzódva, egyedül.
- 2011. 8. 12.


Oktalan következmény
--------------------------------
Kábulat nélküli kábaság keltett, Allergia, vagy megfáztam a
balcsiban, tegnap? Bármelyik lehet, bár csak az egyik kellett,
ténye, nem következménye! Ez, akár a bamba másnaposság
a mámor emléke mellett. Az élet játéka, valami csélcsap csoda,
aztán az amnézia. Ne félj, a te korodban ez már nem goromba,
megszokott vesztés, állandó hiányjel felrémlés a rosszulatban.
Őszülő fekete humor, önvicc, vissz-dicsfény az árnyékodban.
- 2011. 8. 13.


Visz major
---------------
Otthon lenni a létben. ÉLNI a létezésben,
él és végcélok az életben.
A mégsem, s a mért nem,
én-független eltérések a kivitelezésben.
- 2011. 8. 15.


Kiegyeznék
---------------
Megbékélni, megnyugodni, létegyezni,
nem bele, vele, vissz díjas egyezség.
Fejlődni, tenni, nyerni, elégedni,,
élvezni, megfelelni, szeret(ni)ve lenni
az lehetne szép! Ha annyira mindez,
amennyire költő valék, s valódi e ék.
Ahogy e szavak, úgy a szándék.
- Lenne csak, és lennék…
Létből vannak, igazak, s tán hatnak,
de, itt a másodlagos az elsődlegesség!
- 2011. 8. 16.


Együtt kéne
-----------------
Együtt kéne, ha már szemem mérte,
higgyem, ha érzem, életrészem,
bennem a mindenség. Késő elsődlegességem.
A tündöklő szépség, föld, fény, levegőég,
idejében, jómódján, a helyén.
Nem javultam, idomultam, alakultam,
e változatból rég, s még, hiányzom én.
Csak az átlagában, fénye árnyékában,
az ég aljában, a föld tetején,
ördögnek isten, istennek (se) ember,
metamorfózisos összevisszaként.
- 2011. 8. 17.


Megbízás?
--------------
 Várom is, meg nem is, hogy ismét legyen,
alkalmim, melóm és megélhetésem, alaprészem.
Kiszámolom, épp-hogy, úgy is kevés, így sem elég,
hát, megértőn másokra bízom megérőm, és elhiszem,
csak e lehetőségek visszesélyét vesztem, nem halok bele,
(tán nélkülözéseikbe,) egyikbe sem. Teszem a dolgom, meg
pénzért is dolgozom, (kétes önszuggeszcióm,) ha megkapom,
s megy, így várok és függök, egyensúlyok rég nincsenek,
errefelé felismeretlenek, és ingyenesek a versek.
Ezért, nem fizetnek, azért nem rendelnek. Még megélek,
- élettársam és életrevalóbbjaim segítsége, - s ha mégse,
előző idő, és esélyapály az oka, csak létjeleim túléljenek, és ha
én is túlélem, ki figyel oda? Tartozom, tartozik az élet,
betudom természetes veszteségnek, s kínos-értőn nevetgélek,
mért pont itt lenne harmónia? Csodabemenetből, úgy-ahogyba,
szabadulásból, rosszirányba szaródik a világ. Bimbóhalt virág.
Felszálltam, a holtponton létfennkapkodok, s majd es(end)ek alább.
2011. 8. 18.


Gonosztalgia
-------------------
Voltak, lettek, mentemben mentek,
külön, de velem öregedtek. Hiányoznak,
vagy csak az emlékem magamnak.
Társak, szeretők, létszeretkezések,
használtak, szerettek, szerettem Őket?
Lézengő lényegek, össz-tudatlan létezések,
ha hagytak, mást leszartam, sugároztam
száraz elemeknek, kedves börtönöknek,
krampuszként abban a zöld paradicsomban.
Visszamennék, újralennék… mint játék
a gyermekkorban, megér(t)ő, éltető emlék,
csak, untával, újra felnőhessek onnan.
Lehetnek. Senkinek, seholban,
félistenek voltunk egy félig pokolban.
- 2011. 8. 20.


Velem és nélkülem
--------------------------
Jó ég, jó vég? De ég, és kell még!
Akár, végtelen halasztott vég legyen,
át az életen s égő jövőégen, amíg hihetem!
Míg hagyják és engedem, lényemült és átlényegült,
értelmi és testemlékem, létlényem és műfordított lényegem,
zöldellő ittlétem és nélkülözhetetlen nélkülem. Egymásból, egyben.
2011. 8. 31.


Jegyezzem?
------------------
Ma nem. Felismertem, félreismerhetetlen.
Magamból ismerem. Az első ősz-szinte(m).
2011. 9. 1.


Őszinte ősz szinte…
---------------------------
Talán, a fények…
a tört színek, szögek, beesések,
mintha, feloldódott volna a levegőégben,
s pasztellé fakulna e néhány felhőcskében,
tényleg lenne váltóprogramja, időrendje,
a napnak, s míg ép, éltető következményét
éljük meg világunkban, köldökén a létcsodának?
Reményét, kedvét, csüggedését, kétségbeesését,
e futottak még, de mind a négy szép, évszakváltóban.
Kevés ez, oknak, lehetnek, okozata az evolúciónak,
az isteneknek, de elég épp, életindoknak, változatnak,
tervezhető előrejelzőnek, önjellemzőnek, időjelenítőnek,
s egyenlítő örömnek a szemlélődőnek.
Máris ősz lett…? Frissen festett össz-díszes díszlet.
Örüljek, vagy keseregjek? Hagyom, keveredjenek,
szüljenek az érzetek, az észlelések, gyönyört, kérdőjelet,
s az ősz szintjén szinte őszinte legyek.
-2011. 9. 2.


Viktor (Győző) napján
--------------------------------
Igazad volt. Az ember megélhet, a szorgalmából,
tehetség-szerencséjéből, alkalmazkodásából,
és egyéniségéből, külsejéből, férfiasságából is.
Azám, csak nem így gondoltuk, talán, csak Anyám,
hogy mindegyik lazán, s végül e végső keménysége segíti
a többit, meghatároz életet, módot, lehetséget, és határt.
Győzünk, míg győzzük! Én és e gén, köszönjük Apám.
- 2011. 9. 5.


Őszies
-----------
Egyszer hirtelenbe, másnap szakadt részletekbe esik,
gyűl rám szeptember nyárrágó szemete,
a kellemetlenségek ideje, az őszi összmúlás kezdete,
s mire vége, elérzékenyít az aktus lopott tükörképe.
Az ősz lobogó színe, a tél fény-mérge, s a nyár vére.
De szép! A többit magadból, a gyönyörűség hiúságából
képzeled bele. Nézőpont kérdése, nekem a szeptember,
a tél eleje. Persze, ide nem illik, gondönzéstől bűzlik,
de, ha más, rendben lenne, semmi bajom vele.
Csak e hangulat, keserít, ragad, vagy másra szépít,
örömre indít, s így értelmet ad, ez fényezi tényképpé
a szaka váló létet, illőbb élet helyett bedob egy emléket.
Én meg, meg, s átírom, így élvezem, és szenvedem,
a hétközpercek feletti mindenek, mit tesznek velem.
Nyárgyönyör és őszcsömör, a tél még temetetlen,
végsarkokká, kómává, s tetszhalottá vállnak bennem,
a tavasz fog fintorogva szex-exhumálni engem.
- 2011. 9. 6.


Szereld, ha újat nem szerezhetsz
-------------------------------------------
Alkosd, rongáld, javítsd, benne légy!
Ha mással, másért is, - öröklött metamorfózis -
tiéd legyen, egyéniséged tükrözze,
akármilyen lesz, - amilyen te – együtt vele.
Soha teszintébben nem tehetsz, jobbíthatsz,
másnak tán önzésed, de neked a legkönnyebb
ezekből önlényed megérteni. Ő(n)szintén létezni.
Ötven felett mindenkinek meg kell tanulni
szerelni, ahogy szeretni, aminek a tette,
az élet egyik nagy lényege, veled, vagy tedd, te!
(K)örvény a törvény, magából, magának,
ha magunknak, ha másnak, egy élet az életre,
ebből kell megélnie a kreáló kreatúrának,
s kevésből, - az osztónak, elfogadónak, -
nem szabad sokat vesztenie! A lét mérete,
csavar az anyának. Alap magány, senki sem
ítél az apának. Meg kell őriznie.
- 2011. 9. 7.


Komolyan egy viccre?
------------------------------
Jellemző az életemre,
hogy könnyebb nevetve,
mint komolyan, elviselni.
Kész vicc, ahogy előkerül
az ellentéte, átkénytelensége,
tetteimnek, szemléletemnek,
s jón – rosszon túl, hajlok, vagy
nem akarok, vétlen játéka leszek
önkéntelen végleteimnek.
E, még kevésben túl sokat megéltem,
nevezd szerencsének, öregedésnek,
én öntartásnak élem, védekezésnek,
azt az életverset, mely hűen tükrözi
ezt a felemelő és felsegítő nevetséget.
Ahogy az ablakon kinézek, riadva látom,
tüzelő szukámon és udvarló kanomon
a vágyó készséget, és rohanok, hogy
különzárjam őket, én…?
s mi jön, mikorra felnő a lányom…?
Humor-tumor.
Összjó létjóltettem, teszem és kívánom,
most szabályozzam, hogy átharmonizáljon?
Megkelljem, de sajnálom, elröhent egy álom,
szeretve szeretkezni végig a világon,
ááh, győzzön a több(i)ség, majd
miattuk csinálom!
- 2011. 9. 9.


Vigasztaló
---------------
Mára visszatért a jóérzésem,
mintha e romló mindez megjavulna,
pedig csak én tettem meg mindent
amit tehetek és sikerülhetett, bár ez
egyelőre, a semmihez van közelebb.
De!!! Látod, ebből is látszik, az ember
önmagától fázik, a hideg, s a kabát
kívül hibázik, ami ellen, ugye…
csak ennyire a mennyire. Tedd meg!
Törődj vele, soha bele, e jóérzés a jóltett,
s a lehet, eleje és következménye.
Teljesen persze… most nem fejezem be,
de ezért a végleg, s a vég vesszen benne!
Gond-fedni nehéz, de mosolyogni jó,
bocsásd meg, ez csak vigasztaló,
nevesd és feledd. Túlélő életrészed.
A sokfélét sokfélén érezheted, a lényeged,
maradó emberséged, tevő tehetséged,
jónak-rossznak, változója a tied.
2011. 9. 13.


Közösödés
---------------
Az egyén(iség) a közben,
és közben közkívül, és közönségesen,
ezzel, azzal él.
Nekem a verseim, s a farkam a közösségi oldalam,
ez-az, amiktől e magányzó közösséget remél,
s ha közönségesnek véli a közönség,
attól még, tökös költő maradtam.
- 2011. 9. 15.


Sok a kevésben
---------------------
Létkevéskés, őszes-szürkés, gondos-káromkodós,
baj-javítandós éjjel és reggel, intézős, várakozós délelőtt,
esélyboldogságos, reményindulásos ezek-után, lelépni már!
Helyébe tódul a kívánság, - s persze a szükséglet, hiány, -
megoldott problémák, s nadrágszíj után, hogy jobb napot,
s híján, gányoló indokot, méltóbb holnaputánt remél,
és kíván, de ki kínál? Ágál az önsegélyző beszélő,
s halogat, hallgat a döntő, mindent-semmittevő,
hát hallat, próbálgat jót tenni, jól lenni ő,
aki inkább alany akar lenni, és művi közvetítő.
Szar ügy ez akárhogy, fel-vágy és alárogy,
e földporos, égnedves, rugaszkodó és eső,  
fölösleges középső, középszert rühellő közös nevező.
Volt, vagy fog, de ellentétbe fogy, mint költő és idő.
- 2011. 9. 16.


A nap számosaihoz
---------------------------
Szüretelnek, adnak-vesznek, kapnak. Ellenértéket,
létlehetőséget, hát lesznek. Többen a kevesebbhez.
Én nem értékelem, bár kényszer-élem ezt az értéket,
kikerültem ebből a körből, - szűkség szükségből, -
nem érem el, s fel, az ilyen, konfekciós mértéket.
Múltból és lehetből érlelek jöhetőt, s kétséget,
átvészelek és használok jelent, az örökkék, kék
örökzöldjéért létezek, tükrözök, felülemelek,
míg alul, más(b)tól épphogy megélek. Keveselek,
és remélek, vagy inkább csak furi, úri dacból,
az átértékelt rámmaradttól, felmagzó zöldülésként
tettetve teszek, hogy még mímesként lehessek,
magjaimért, magamért, és mindezért esetleg,
és e éntelt költészet dzsentrieként átmentessek,
és átmentsek, elkülönlegből közzé, pár életverset,
fonnyadó zöldségről, hajnali harmatcseppet.
A napért.
- 2011. 9. 17.


Az első kelő, nem kellő őszi reggelen
-------------------------------------------------
Egy, igazi, gyönyörfényszín őszi reggelen,
ebből szépet írni, nem itt-jeleni költőnemzői, inkább
műmásolói tükörreflexió. Melegcsapot nyitni a lelken.
De, erről az ázott-szürke, búborzongós, átitatós-ivós,
kedv és érzésrontó őszi szarról, aztán igen!
Ebbe oltsd tevő egyéniséged, tehetős eszközeidet,
átéltető többleted, mitől a létlátkép emberibb lesz,
és kicsit a tied, ebben a nyártemető, tetemmosó
hétközszerben, jobbrész ölő hangulatban legyél költő,
keltető, érzékeltető, örökítő, egybeélő teljesítő,
naplényeg, lényedült központozatban.
- 2011. 9. 20.


Múlatás
------------
Meglepett, őszbehullt, köd-csádorba bújt reggelen,
felfeszül, fényesül, közösül az élet, a képzetével bennem,
s a több kell, a még nem, a nem hiszem el,
a lét-kapuzárás előtti kényszer, hogy csak azért is,
ég(l)ni kell, léttűzzel, teljes szívvel, harsogó színekkel!
Pedig már leteremt minden reggel, ránk telepszik,
megül a szeptember.
De a délelőtt utat nyit e (l)étvágy előtt, felkedvel a lehetre,
s időfeledve nevetünk a feleletre, megtehetünk ennyit,
és ebéd után alszunk a megértettre, - az alkony emlékeztetne, -
de megifjulunk, vágyban állunk este, tesszük, mit hiszünk,
kacsintunk e tényfeledtre, ajánlkozunk vörös lobogással, éjre,
kéjre, s a vége előtt bólintunk a mégre, szabad ismétlésre.
Nincs, nana, meg ne te, csak tüzelő hajrá, létrészeg reményke,
életmentő kábulat, szarok rá hangulat, és mélyrúgás az őszbe.
Csillagként hulljunk, ívesen, s létversként kerengve, ha mégse,
gyönyör és gyönyörűség köszönje, hogy nagy buli volt,
bár reggel köd lesz, és múlunk az esetre, a pezsgőtől feljön,
hogy bolondul boldogak voltunk benne!
- 2011. 9. 22.


Le és félre
--------------
Lágyan romló, forrón omló színek,
hullámzó, aláforgó levelek színén, fonákján,
villó, foszló szikrázás, kapkodó gyorsulás,
a bomló avar útján, nyármúlás, voltba ájulás,
őszi önrész, ősi körláncban gyönyörű haláltánc,
és hitekkel sminkelt forgásba pusztulás az alján.
Nincs nagy különbség, csak fáziskésés, más felfogás,
a tudás, tudat alatt marad, hogy csak az alap, az alak…
Hullás, múlás, ívelés, siklás… Utazás. Érzett, de értetlen,
sértett hasonulás.
- 2011. 9. 23.


Takaríts!
-------------
Hát fiam, remélem a jobb is előjön,
mert ami most jó, az, rosszban van.
És már te is tehetsz róla, próbálkozhatsz,
segítségért szólhatsz, szintedre takaríthatsz,
hisz, amiben vagy, egy kicsit olyan vagy, -
bár, különben, okos, klassz pasas.
Ki a szüleitől, sajna, - rohadt egy baj, ma, -
egyszer többet, másszor semmit se kap.
Én vagyok ez a fele, és félek, nem javul ez se,
de az öröklött alap bármire változtathat,
alkotva szállhatsz öreg, meg, megélhetsz,
szeretetből, szerencséből, ha félbehagyod,
hanyagolod, önmagad. De ez a két dolog együtt
érvényes génképes(ség). Takaríts, aztán nyílj ki,
nemződ csak, mint szellem, kísér és kísért egyben.
Neveld fel helyettem, és tartsd tisztán magad.
- 2011. 9. 27.


Ahogy lehet
-----------------
Ne hagyd magad, még ha
nem is nyerhetsz, hidd, hogy de,
valamelyest, tedd meg, amit tehetsz,
és, hogy mennyi tellett,
azon túl, hogy győzni kellett,
már reménnyel és végül ésszel mérd fel.
Az élet, azonkívül, hogy visszapörgeti,
nem tud mit kezdeni a veszteséggel.
Te, ember vagy, s ez több, mert kevesebb,
szemben mindennel és emberekkel,
légy hű ehhez, illő emberséggel!
- 2011. 9. 29.


Indul-at
-----------
Elindulok,
s e vagyok, lehet, leszek, fogok,
meg amit magamba,
s a csomagtartóba dobok,
élvezek, szemlélek, tapasztalok,
új – régi csodákat,
teljesülő, szülő vágyat,
az elmozdulást, változást, az utazást.
Valaha… Hagyd,
örülj és köszönd, hogy marad,
élmény, társ, és lélekzet,
s utadon, úton vagy!
- 2011. 10. 3.


Érkezés-érzet
-------------------
Hazaértem, Hála és köszönet, szeretőmnek, s a szerencsének.
Se nagy gond, se tragivégzet, csak szemét, számlák és hideg.
Meg kutyaszar, üres egyhely, fáradt jaj, és hétközbaj, ijesztgetett,
s bár a szigetekre visszasütött a part, s az Adria szeretkezett velem,
Korcsula és Raguza őszbe korcsosult, s a bóra hazakergetett.
1000 km. egyhuzamban, egy nap kocsiban, értékelt büszkeségem,
hiába, másként mérem, erőm, képességem, jólesett elégedettségem,
összekeveredett, együtt jártak, s maradnak majdnak, velem,
hisz a szépek és csodák közé, magunkat is becsempészem,
képeikkel, fakult őszöm falát, gyönyör-tarkán kicsempézem.
- 2011. 10. 10.



Legjobb különbségünk
-------------------------------
Mások vágyai a mi szerencsénk,
és boldogságunk ágyai oldják a létezést.
Szeretve élvezzük helyére a szeretkezést,
vágyjuk, tegyük, élethosszt a boldogságért,
és áldjuk a teremtő szervezést!
Létfenttartás, fajfenntartás, társ és útkeresés…
az út íve a létezés, s lázgörbéje a szeretkezés,
öröme, kéje, vágya, állandósága, bizonyíték,
különbségünk, érzelmi eszközhasználatára.
- 2011 10. 11.


A felélő
----------
Te jó ég, bár rég ég, még él ő,
szerzők utódja, a költő.
- 2011. 10. 12.


Lényegjel
-----------
A nyelv és a gének, s a lényeg, az élet-ének
éltettek, vittek, hagytak, meghatároztak.
Más, maradék, csoda, hétközék, is eszköz,
mint a remény, hiány, teljesülés, s az arány,
öröm, kedv, részhalál, s az új meglepetés.
Továbbadtam, ráagattam, ráragadtam.
Tenni szép, önkötelesség, élcél, örök érték
e párhuzamos, nevelt, ért, kettősség.
Ezért égtél, mindegy, hogyan éltél,
amilyen, olyan, vagy, leszel. Lételőjeles,
sokismeretlenes egyenlőség. lényegjel,
lássák, mit kezdtél az életeddel!
- 2011. 10. 14.


Vegyes észlelésből
-------------------------
Tihany alatt a víz már kifehéredett,
tűérzetü, tükrös félfagyás, s a hegy
rekedtes visszhangja végsikoltozás.
Minket még tűzszínekkel ámít az ősz,
hogy vándorünnep ez, nem méla múlás,
míg köd röhög a rőt bokrok között,
s holtra vált levelek takarják a nyárt.
Szivárog belénk a tél, s az élő előre fél,
pedig a természet szép és lét-lázongva él,
ezt itt, csak érzékeink vélik és vétkezik,
ijedt hangulatváltozás, mi az elmúlásba ás.
Jól felöltözöm és magamat győzködöm,
még világszép virágék, gyönyörű örömöm,
s ha hullik, érő humuszomba bújik,
és bennünk nyílik újra az öröklő újulás.
Szükséges gyógyulás e pár hónap elalvás,
a téllét csak köszönt egy szomorkás jóéjszakát,
és sírva-kacagva múlattat, mint a bor,
a cserszömörcékből vöröslő, bíbor búcsúzás.
 - 2011. 9. 17. – 10. 18.


A negyven éves találkozó
-------------------------------
Rossz-emlékek győzni gyűlnek, de humorral keverednek,
és hígulnak bennem, mert annyi mégre, tanulságra, szépre, kéne
emlékeznem, s majd teszem, ha megérkeztem, s mint a kapálásnál,
segítenek nekem. Megyek, hívtak, remélem örömre érek és jobb
pillanatokra, élményre, kedvre, társas igazságokra, közös érzésekre,
s leltem kézmelegre, kedves, kiváncsi, új, régi kérdésre, pillantásokra,
s e 40 év után is éretlen kamaszra, égőn érő, de már megértőbb másra,
a megéltek, eléltek között, akik elértek, feléltek, múlnak és maradnak,
az életünk alatt és fölött. Szeretet, barátság? Valami működött!
- 2011. 10. 19.


Szükségtett
--------------
Jobb a belátás, a rosszult reménynél?
Unalmas részigazság, a kiderülő percnél?
Másolt álom, és valószínütlen valóság,
más világ, más jelzőkben,
másult esély, hígult erkölcsben,
új határozók, egy fordult életben.
Tükröző életvers, felkevert lelkekben?
Követő költészet, emberkedés a letermészetben.
Nem érdemes, de létlényeges, szükségtett.
Önzés közösítésben, létjel énkivitelben.
Lehetség tehetségben? Tehetetlen a lehetetlenben.
Szükségszer a szükségtelenben.
- 2011. 10. 21.


Forradalmi ünnepeink
---------------------------
Lebegő ködszín, s illő elő-könnyeső, akármelyik szerint,
emlékragacsos ember-színten, vér és mai vízszínt mutatja,
forradalma és kifulladt idejutása ismétlő képeit.
Mindig ilyen ez, vagy az, az ünnep, tüntettet, vagy ünnepeltet,
hősök és szerencsétlenekről, nősök és idősödőknek, míg
a rendező idő vetít, és novembertelenít.
A közömbösödő közönség(esség)nek.
- 2011. 10. 23.



Mulasztó mulasztásban
-----------------------------
Átmenetben létezünk, pusztítunk, alkotunk,
mért zavar mégis e szürke,
a fekete, fehér, a szélsőségek keveréke?
A testesült lelkiismeret és érzékeink jelentése,
mulasztó mulasztásunk, s az ősz jelenése.
Jelen és jövőjel, vagy, ha mégse,
kerüld ki, vagy húzd le! Létünk mellékterméke,
s ha nem vigyázunk, vége! De, tavasznak élünk,
bár elkell bár(m)ki segítsége, örömre, fényre, kedvre,
jobbulásra, lehetőségekre, szeretetszínekre…
mondjuk ki végre, szarunk már a lét rosszabbik felére,
virulunk, s ha nem megy, virítunk a szürkeségbe!
Maradó madarak vagyunk, magyarok, mások gyűrűjében,
őszni, győzni kész piros-lélek-zöldek, az ősz selejtezőjében.
Maradhatunk, elszállhatunk, csak csináljuk szépen.
Múltunk van, Istenünk volt, boldoguljunk szerencsében.
A harc-vörös és a lélekfény oldódjék az örökzöldben,
ért teljességben, kért elégségben, önhű emberségben.
Tavaszhitű, nyárillatú évelőként, közös és idegen
őszben, télben.
- 2011. 10. 25.


Hulló halottak napján
---------------------------
Ki tudja? A végtükröző változás sértő változatától,
vagy az ősz csábító ajánlatától vörösödnek lombig a fák,
majd hullanak barna megszokásba, a napakarás sárgájába,
a másnaptalan rozsdájába, rőt ellenállásba, tarka végforgásba,
ha bagzani merészel a széllel a tél, és egyedül lengni fél a levél.
Ma még tűzszínekkel fénylik, napnak, időnek, hűséget bizonyít,
a  nyárözvegyült, őszbe vénült természet, de az északi évszak,
s a hajnali ködök felől szerelmet tör a jég-pénzű enyészet, s míg
a tölgyek narancsig irigykednek, s bölcsen röhögnek az örökzöldek,  
ferde flörtje kábít, létgyújtásra, még-szikrákra csábít, de mérgez,
s kéjfoltos, vágyvéres sóhaj-libbenések térnek meg,
a halottak napi újratemetéshez.
- 2011. 11. 2.


Csak alternatíva
---------------------
Meleg, vagy rideg atmoszféra,
a tehetőség restsége, ritka szárnyalása,
a létlélek rejtése, vagy használó élesztése
meghatároz, lényegit és érdemesít, mindent,
mit érdemes, ami tesz, amitől lehetsz.
Ez is séma, minta rendszerint, rendszer szerint,
úgy érzed mintha… majd belekopsz a választásba,
magad maradsz társas magányra, vagy önkirekesztve,
a külön eresztékek megint, hogy végül bent leszel kint.
Vetni, lenni, újat akartál, s múltat arattál megint.
- 2011. 11. 3.


Ravatalon
-------------
Majdnem az ablakon csap be ma
a szemközti fa zöld-sárga hulláma,
hulló fényfoszlánya, tömör színháborodása,
széllel szálló, hars végfeltámadása,
és én bentről, szemlélődő melegemből,
örömet, gyönyörűséget, fordítok belőle,
ihletet és kedvet kölcsönözve őszbevesző tőle,
önzöm e költészetet, hangulatot, boldog percet
szépítek énleg, életverset elégedve, és mégse,
mint aki az így természetesre, s az örökségre gondol
rokonát temetve.
- 2011. 11. 4.


Számítás
------------
Morognak, vakaróznak, léteznek nagyon,
fontoskodva foltoskodnak a szélzavart avaron,
Feka, Pötyi, Krisztiny, és Mákom,
- míg piheg a napon a léttudatos macskaálom,
s csak lézeng e máslétben, halam, s papagájom, -
összenyalnak, böködnek, ha hagyom, mitől tartózkodom?
Embereknek írnék kutyáimról, e szíves, színes társulatról,
de. csak kutyáimnak magamról, ha így folytatom.
Késő, és félő, hogy mire, változnom, változtatnom,
megjött az idő, őszbe őszül a sorsom, minek is, kije?
Szeretőnek csak-csak, de költőnek az értetleneknek?
Szeretteim, szeretők, barátok, kutyák, szeretnek,
s szeretek tovább, de, ennyi kellett? Ennyi tellett,
csak oktalan fokozza, mások(ok) okozatát,
lett, s lehet, ez a behelyettesített, velem és nélkülem,
mert ezeimmel, némi jövőhittel, pár önjóltettel,
létlényeggel, lélekléttel fényezett tükör e költészet,
s ennyi a világ.
- 2011. 11. 8.


Egy jó nap
-------------
Jó ébredés, jobb időben, szépre eszmélés, jóvá írás,
finom evés-ivás, kellő séta, magamunka, bajmegúszás,
természetbe élés, illő pihenés, békés szemlélődés,
s jele jobbá javítása, egy kis bambulás és jót olvasás,
jó vágy és teljesedése, szeretkezés hite és beleszeretés a
mindenségbe, elégült fáradás, és révült hála a mára,
gondtalan tervezés, és e ritka létezés hátha folytatása…
Ez egy jó nap, a baj, hogy már ez is ünnep, csoda,
az évülés háromszázhatvanvalahányadika.
- 2011. 11. 8.


Jobb a rosszban
-------------------
Jobb az érdektelen értetlensége,
mint a túlérdekelt félreértése,
jobb az ismeretlen hallgatása,
mint szeretteink válaszbutisága,
s jobb, ha semmi nem jön érte,
mint e megnemértés kiderülése.
- 2011. 11. 9.


Így lehet
-----------
Koszolt lapra,
makula-másolatra írok,
meghasonlót a hasonlóra,
tavasztüzet az őszhamuba.
Lökdösődik, taszigál,
a még szép, s a már emlék,
valami fáj, maradnék, mennék,
szemem a szökő szokottra,
s az új váltószínekre vár.
Csak jobb legyen, kicsit könnyebb,
írhassak, élhessek, szebben, szebbet,
elhúzzam a végest, és átteleljek!
Nem lesz másképp, csak ahogy lehet,
ilyen vagyok, s olyanok a körülmények,
itt hagynak, s a helybe jönnek,
évelő változatok, egynyári csodák,
ötvenes telek.
- 2011. 11. 10.


A gyönyörök adója
-------------------------
Fakul, foszlik, az ősz szépsége, ahogy fogy a hő, s az élet kékje.
Ürül a zseb után a szív mégis, túlélésre dobban, ha koppan,
elszámol a volttal a világom, foglal a gyönyörök adója, fájom,
tél behajtóit kerülöm én is.
E jövőhöz a létnek sincs sok mersze, a tavasz és a nyár bizonytalan messze,
szeretet, szerencse társas melegére esélyülök be, barátként nézek a természetre,
elköszönő, szép szeretőmre, vigasztal, példát ad, tartása, vesztése,
illőn illeszt e jelenhez össze, lelkeink fehérülő csendje.
- 2011. 11. 11.


Önkéntes száműzetésben
-------------------------------
A madarak közel jönnek,
a fák az árnyékomra nőnek,
körbeölel, velem lélekzik az élet,
éltet, terem, majd leterem, lézeng,
érzékéül léteztet a természet.
Szeretem, társélem, jegyzem, de felcserélném
másvágyért, utazásért, s hogy visszajöjjek.
Félek, jellegtelen jelzek az érdektelennek,
élet-vers helyett, versként, versért élek,
létre lényeg-lélekzem, örömömre, kiegészítésül,
létképnek, ami másnak csak távtermészetes, díszlet,
hogy széttárjam a kezeimet, elszenvelegjem és
büszkélkedjem, - a magányért, s a magány helyett, -
a világból, világom lett!
- 2011. 11. 15.


Tujázás
----------
Nincs vége, de egy részlete befejezőben,
úgy érzem leteremtőben, mint átmenetben az Isten,
kedve elmenőben, rezümétlen, lejárt félidőben.
Talán így sem lesz, csak alább, de tovább, rajta, vele,
tujázva, lógva e túléltetőn, lélekmentőn, időn odább,
mert vár, megért együttlét és át-remény az eddig finisében.
Versvágy, vivő szépjel és lét-még, tavaszrügy, haló őszidőben.
- 2011. 11. 18.


Köz-játék
-------------
Rendem zavarban, kiszáradt a tollam,
vegetál az agyam, egy hete nem írtam.
Létszükségért, jelenjelző jövőért, tettem,
próbálkoztam, felismertem, s elfogadtam,
trendkreátor, eszközdizőz, sikeres mindenes,
megbízható fizetéses, fix szerencsesegélyes,
nem lettem,
másnak életművész, magamnak költő maradtam.
Nézem és jegyzem ahogy ide-oda ugrál a remény,
az akarat, s az esély,
e szenvedélyfüggő párhuzamban.
- 2011. 11. 25.


November dísze
---------------------
Csillannak, villannak szélkénytelen,
mint széttőrt fények, s régi aranypénzek,
tüntető-hősiesen, alig és mégis, az utolsó fényig,
nyárvédő levelek a fákon, fogyó pitykék foszló dolmányon
e téli napünnepen. Kívántam még, akár az eltűnt kedvest,
örömre, szépségre, hangulatáron, és csodálva,
mert már nem is várva, hagyom, hogy hasson,
mint énfeledt, múltrekedt, memóriámat,
hogy kedvére nosztalgiázzon.
- 2011. 11. 28.


Ebből eredően
--------------------
Ködkoszos, fényfaló hajnalon, fél szemem épp, hogy rányitom,
s feljebb húzom meleg paplanom. Sötétről, sötétbe, félálomból, állétre.
Pedig ez lenne az én időszakom, ilyenkor születtem, igaz nyáron,
így, kudarcaim oka lehet alapfokon, hogy napom ék-kezdetét rendre átalszom.
S jól teszem, álomszinten sokat segít nekem. Létbe létrejönnöm, túlélnem.
Biztos ezért, hogy tehetetlen telhetetlen, aluszékony álmodozó lettem.
Vagy, mert felkeltem, egy ilyen reggelbe önként belementem, kelletlen kelesztő,
késő okos, kedv-öngyilkos, él-dél reménylő, önmagából, az önmagáét költő,
összevissza élő és önrendszerben író, őszülő áttelelő, hangulatból célrész temető,
változástól végkitartó, négy-évszakos időcsaló,  magával nem alkuvó,
és ön-változásra, vagy egy jobb megváltásra nem volt és nincs elegendő ok.
Így, gyűlnek a ráncok, s az énmásolt háromszázhatvanöt lapok.
Létkép albumba, gyűjteményes kötőszövetkötetbe,
ahol összesítve, az író, s az olvasó,
- még vagyok. -
- 2011. 11. 29.


Időszerű fohász
--------------------
Állj meg Uram! Lassan,
jót is, jól is adtam,
korai még, hogy visszakapjam,
mindazt mit elkövettem, kértem,
Hosszabban, hogy használhassam,
használhasson, ha továbbadtam,
ténytelen vélelmem alaphibás kérelmében.
- 2011. 11. 30.


Megdermedt pillanat
--------------------------
Vörösfenyőm őszaranya télbe sárgul,
kilátszó törzshajlata, fogyó tűcsilláma,
dérpúderes szép pofája, ifjúságunkra utal,
fájdít és szemrehány, meg a nyárra.
Köd-csádor borul a fényre, létszabadságra,
és a fagy láncra utált kutyái ugatnak hátul.
Leírtad, benne vagy, így-ahogy, megdermedt pillanat.
- 2011. 12. 3.


Eső-esély
------------
Kifakadt esőragyák az ablakon,
fakítanak, torzítanak,
mint az évek ráncmélye, könnyek szabadesése
táj-hasonult arcomon.
Úgy hiszem velem nem így van, mégis
az őszt, s a fiatalságot síratom, temetem,
e kedveszegett, szétesett napon.
Virágzások, létemlékek, fényremények nélkül,
míg kint az idő holt-merev mementóra készül.
Túlélem, a végtelent percben, a jövőt feslő zsebben,
ha a vég részletekké, az életem termő sikeredéssé,
és kelj-fel-jancsivá  békül.
Esély a mesében, (ön)hitben, szenvedélyben,
hogy az a létgyújtó tavaszlobogás, élőn-érő
maga-dadogás, egyszer még megtérül,
hisz minden nász, teremtésnek készül.
- 2011. 12. 5.


Vihar-alap és alak
-----------------------
Vihar kint, és itt a szívben…
Pongyola ide-oda, mit belém ékelt
a lékelt harmónia, a zúduló baj
pontos szimbóluma.
Gond-okok és választalanok verővihara.
Csak az ellentétes pólus, az hova került,
pitvarba, sarokba? A vihar jobb oka.
Megoldódik, vagy szűnik. Időkérdés,
érzés, és érvény, megvalósuló százaléka.
Közben múlik… S marad a szavak
viharvert Janus-ábrázata.
A vész mészmaradéka.
- 2011. 12. 8.


Idősíkosok
-------------
Van. Mennyi mennyiség, cél, ok, rész, maradék.
Nincs. Oly sok minden, fellétezés a nincsben.
Volt. Élt-írt hétközcsodák, világszikrák, vágyszivárványok, szívarányok.
Még. Rég elért, és megéletlen emberi mindenség.
Most épp. Működés okok, lét és versindokok, okozó, bizonygató, tavaszhangulatok,
                  mosoly-győztes időváltozatok.
- 2011. 12. 12.


Ünneplés
------------
Létcsepp csillog a napmeglepte fenyvek
természet-visszfényén, a télből engedékeny
alkotót dicsérve, december közepén.
Mint ereimben a vér, árad szét tájai árnyai
között a fény.
E ments-fénytől, a télből megéledve,
színező délelőttre ébredve, érzem,
nem késtem el mégsem, megkövetni, köszönni.
E csúszást is cinkosan érteni, élvezni.
Köszönteni életünk élesztőjét, apai teremtését,
s világunk telében, fénytisztulva hinni, vallni,
az ember ébresztőjét tavasznak szeretni!
- 2011. 12. 13.


Bizonyság
-------------
Hű-havas sávocskák a völgyek hátán,
lúdbőrös vízen, fakó dombok horpadásán,
december, tétován időjáró keresztútján.
Nap nevet kedves szünetjelet e tesze-tosza télben,
örömcseppek csepegnek, nyár-ráncok repednek
a föld meglepett arcán, Vizes szürkék, terítő barnák,
temető sárgák, ősz zöldek, hullt rőtek között,
karácsony e pepita főpróbáján.
Talán e évi össz-szeretet melegített a világon?
Én, remélem és állom, - tetszhalálban élet -
példát ad, s kap a lélek és vissza a természet,
lét és hit bizonyít, együtt élő feltámadáson!
- 2011. 12. 20.


Karácsony
-------------
Köd szűrte fényvénecskék
inkább sejtetik, mint színezik
az ünnep fényével, létünk lejtéseit.
Halványan azért teljesítik a szeretet,
család, vér és szívösszetartozás vágyát,
reményét és emlékeit.
Szép, szelíd Karácsony,
külső, de belső tükör-bársony. Melegsége,
vég-könnyed nehézsége, álma, jelentése,
-mert a lélek útjelzője, a jórész jelzőtüze,-
személyesíti, s örökíti, az örök emberit.
- 2011. 12. 23.


Lényegtelen lényegeimért
--------------------------------
Mi dolgom már az életben, mint
írni és nevelni, s amit lehet,
köztük is szeretni, szerelni,
s ezek majd, ha teszem, s ha hat,
ideig-végéig, túl fognak él(tet)ni.
Lélegzeni, vagy lélekzeni? Jó, jó…
csak az elvesző lényegteleneket,
ízeket, gyönyörös részleteket,
emlékké tűnő élményeket, bele
kell venni, csempészni, menteni,
mert több volt bennem ebből,
s ettől, még, mennyi!
Az ő dolguk volt menni, az enyém,
keresni, nevezni, össz, s önkeveselve tenni,
s ma kín-nevetve kitenyerelni, hogy ennyi…
- 2011. 12. 27.

-----------------------------------------------2012.------------------------------------------------
Lefektetve
--------------
B újni és kiadatni!
Ú jra készen, szemlélődő tettben!
É letemben maradni!
K öltőként, e reklámfilmben!
- 2012. 1. 2.


Egy emlék emlékéül
---------------------------
Élni, még jobb, mint menekülni,
amíg tudsz örülni, telni, ürülni.
Akár létezni, míg bírsz sikerülni,
magadhoz méltóan emberülni.
Kitűnni, jelezni, belemerülni,
a sorért szembemenni.
Lénye(ge)dért sört pisilni,
inni lehetségül, írni tehetségül,
helyette, helyettesül
lenni, ennyi.
Lesz aki megérti, ahogy voltak
bizonyos Levi Strauss-ok, s egy
rézgombos fehér Lee….
- 2012. 1. 4.


Álarc ismeret
-----------------
Az ember jó? Nem.
Ahogy e kérdés sem. Nem lenne, ha úgy lehetne.
Van, volt, lesz benne jó és rossz, vagy egyik se.
Kifejezve. Rejtve, feledve. Felismerve.
Aztán tanulás, póz és máz, és átmenetek,
de jóból csak rossz és rosszból össz-jó, alapból
nem lehet, Meghatározók lettek manírok, sminkek,
tévhitek, körülmények, a szokás, a lehetőségek,
a szerencse, s a felismerésed, úgyhogy hagyd,
és tartsd magad, jó, vagy rossz, vagy egyik se…
mindegy most milyen, de tudd, mire vagy!
- Az isten színkeverő, az ember árnyalat,
és változó állandó a nap. -
Az élet mímes játék, a tegnap, bukott darab,
de örök premier a holnap, s a halál csak esőnap.
Néző, vagy szereplő, véli, hogy rendező,
forog a cserélő, s lét-játsza az agy.
- 2012. 1. 6.


Kény-szer
-------------
Írj, mert nem leszel,
se ami vagy, sem ön és össz-mértékkel
értékelhető ember!
Másról, már máskor lekéstél, másért sem
siettél, nem akartál, nem szerettél,
sem szerencséltél, hétköz-révbe se sikerültél,
vagy, csak nem úgy, ahogy mások,
én-kényű létlény lettél.
Ha ez lett, ezt tedd, mindened a mindenséghez,
bár, pár-magunknak, ha a köznek mégse.
Éld a versed, érte, valóságnál igazabban,
lényed a szebbed, sors és vágy nemz abban,
csak ennyi vagy, bár a világ magadban.
Él-írd, a többi szükséglet, szükséglét a lénye(g)düléshez,
szerezd és köszönd, ha érted, érte, értük is teszed,
de értesd, s ne szégyelld, csak ahogy papír, toll kell a vershez.
Okod és kereszted, ha mégsem jutsz megértéshez,
kenyérhez (f)elismeréshez. De, jól tetted, ennyi a te részed,
megértél az életvershez. Vető, a terméshez.
- 2012. 1. 9.


Hulló illúzió
----------------
Fehér ruháját vette fel e nap,
kivilló létkép-részei, zölden, szürkén, barnán,
élesen látszanak, s e télszéppel játszanak.
Ködösül a fény a füsttel, ikres ellentéttel,
hiteget a tél e hóval, évszakot ámít néhány napnyi
gyorsan olvadóval, változtatón beletenyerel
e szűzszín lepelbe, sikertelensége leplezésére,
mint a lusta asszony, ki csalást takargat,
s az ágy alá takarítgat, de kifestett szemmel.
Nem merjük kihasználni se, öröme, szépsége,
pihe-pille jelmez, megbízhatatlan.
Én is csak nézem e vénülő időben,
a sétát, s az autózást tervezem, annak örülök,
ezt megszenvedem, a lányom tán megdobál,
s a kutyáimmal meghempergem, de nincs pénzem
Chopokra, se kedvem e hébe-hóba hóra,
évek óta nem síeltem.
Leszürkítem e szűkülést színkövető versben,
s ha néhány pint forralt bort, s szeszelt teát
kedvemre tettem, emlékben, reményben,
előtűnik egy kis téli jó, mint ló a hóesésben.
- 2012. 1. 10


Handa-banda
----------------
Nem biztos már semmi,
kétéltűnek kéne lenni,
hogy egy régi, teljes életet
lehessen élni.
Sorsunkkal játszani,
létaránnyal veszteni, nyerni.
Ma már csak venni, vesztegetni,
meglenni, a lenni.
Ilyen lett a világ, s egy virágzó ág
mit tud a tél ellen tenni?
Szimbiózisból, parazitaág…
létlehetségem, igaz-másság,
megértés, és értelmezés hibák,
én azért, nyitok tovább!

Míg tudok, lehet, s akinek nem tetszem, menjen…!
Odább.
- 2012. 1. 11.

Beismerés megtett helyett
-------------------------------
Halasztom, indoklom, lehetőség, pénz, erő, híján, nincs jó esélyem,
értelmem lehet érdektelen, ebben a helyzetben,(s ez érdekel engem?)
elhúzom-hazudom, hogy öregszem, félretolom, ráfogom létnehézségem,
magamra hagyom, szükségletem, igényem, bizonyításom reményben,
félem, féltem, gyűjtögetem, vesztegetem, de egyszer megfogom, tudom,
esetlegem, célom, végeredményem, (nem sok ez egy beismeréshez?)
tetszhalott félálmom e jelenben, kiszenvedem, önkeveslem sikerülésem, 
hogy most, az életem a verseken keresztül regény legyen!
- 2012. 1. 12.


Látvány élvény
-------------------
Hullámszínek, fénytaréjok utaznak,
világolnak, árnyalnak, a tájon,
széllel rohannak a felhők a napnak, majd
észbe kapva, szél-szélbe kapaszkodnak
impressziót téve. Látvány élvény, a
megoldás meggondolását alapul véve.
A meztelen fényt irányította így Goya
a festészetbe, kiemelő fénykövetően,
ahogy e vers próbálja. Továbbérzem,
amit néztem, fordított harmóniára várva.
Poros-rőtes a dombok háta, kopott szőttes,
úgy sötétül belé a sík határa, mint higgadt atoll
a zátony hatására. Összefut a föld, s a fák barnája.
Akár a Balaton, s a látó hegyek, kicsiben ilyet
látok, vagy csak képzelek, ahogy házamból
a Budakeszi platóra és kúpjaira nézek,
ezért is szeretek itt, bár hiányzik a tó, és az, az élet,
az boldogít, ez útra visz. Kezdetnek tán kevés,
de jobb lesz itt a finis.
Szemléled, érzed, és megérted, ezek a színek, formák,
és megszemélyesített fények, ez lehet a létezésed,
s mikor a sárba lépve éled, az, az élet.
- 2012. 1. 13.


Egyedül a hegyen
----------------------
A tél-szél, s a hó pontocskák úgy járnak át,
ahogy még az ijedtség, s a bizonytalanság,
hogy fájdalom, önvád, kórház, bár tudom,
nem lehet baj! (A francba, a furdalásokkal!)
Csak félelem és kíváncsiság szülte kivizsgálás,
hogy biztosak legyünk benne, de ez még egy nap
kedv-helyette, egy kis esés volt, a ló nem is bakolt,
lecsúszott róla, sajna a hátára, félelmére, fájdalmára,
vagy kezdődő „képzeltbetegségére” a fene megette!
De visszaült! S a lényeg, hogy jól jövünk ki belőle!
Havazás, hiány, utazás és kommunikációs hátrány,
szar a telefonom, s a kedvem, tél-unt mindenségem
ki kéne cserélnem, hogy ahogy kell, úgy éljem,
gyerek és hó aggódó létem.
- 2012. 1. 17.


Vitus az össztáncban
---------------------------
Időváltozás a változó időben,
három évszak e tétova télben,
évemlékek hava az öregedő létben.
Szemlélem, érzem, rögzítem,
színek, szikrák, dallamok, a szélben,
párhuzamoskák összefolyó emberségben.
Dobogom a kottát, míg fáradom táncom
hosszát, szólóban, társasban, körben,
önritmusban, szelektív süketségben,
létsíkos egysíkban, egyoldalú felismerésben.
- 2012. 1. 19.


Hallgatod és tartod magad
--------------------------------
Nem értik mi? Szépből csúnyulni,
zseniből szürkülni és még mindig
egész jó lenni, nem ugyanaz, mint
középülni és leépülni. Világát veszteni,
tönkremenni, csak az igazán gazdag tud,
külsőben, belsőben, eszközökben, és kevés,
hogy még marad. Mennyiség a minőségben.
Itt omlanak a jéghegyek és hullámzik az átlag.
Lavíroz a kívülálló, mert süllyed, vagy fennakad.
- 2012. 1. 20.


Változás váltóban
----------------------
Nem a változás maga a baj,
esély-törvény, létezés alap,
kinő még újra az őszülő haj,
az öntörvény az egyedül szabad.
Csak, e váltóban e közép részem,
fölöslegesen kínosnak, kínzónak,
rég lefölözött fölöslegnek érzem.
Csak elér, meglep, támad, s ha ad,
a javulásért is félelmet arat, s kevés
a jobblét, ész-reményben, időben,
a fellétezésre. Cserép él a keresésben.
Ingyen-szerepek pótszereposztásban,
maradékfosztás, szépszokásból őrzött
levegőtlen létparázs. S az életmentő
szeretet, az öntudás, a független akarás,
lehet, talán-taláros magunkra hagyás.
Az alkotó sorsa, dolga, a változgatás
változtatása, jelzése, kihívása, temetése,
jóban, vagy-ban, frakkban, klott gatyában.
Bár rossz az irány, hová e változat változhat,
moneypulált arány, fekete alkonyat,
ne foss öreg, a tavasz megmarad!
- 2012. 1. 24.


Mondás és remény
-----------------------
Az ember egy halála,
ha utoljára említik a nevét.
A költőé…
gyakorta hamarabb eljön,
ha nem, ha utoljára
olvassák a versét.
Lehet, hogy túléltem?
Ez a léthez ragadtság, az életversben.
Pedig szép, ha
jelenjelem, inkarnáló jobbjövőbe vélem.
- 2012. 1. 25.


Lét-kép
----------
Szemben fényül e szép völgy,
örömre szemlélem, és nem is érzem,
hogy én a dombjáról nézem,
mint egy filmet, és sajna a jobblétet,
s olykor egy volt nőt, ki nélkülem,
hű de hölgy lett.
Szóval, szép helyen lakom,
illetve szemben, s ez csak a szememben,
de, ahogy a legfontosabb a kéz, a zsebben,
végül is abban a közegben, és ha benne lennék,
s a példákból ki nem tűnnék, nem így érzékelnék.
Nem vele, róla! Tette helyett, szóban!
Nem magyarázom, előtárom lényegem és létkorlátom.
Bakugrásom e átjárható párhuzamosságon.
Olyan ez, mint e vers, és a helyrajzi számom.
- 2012. 1. 26.


Bizonyíték és kötelesség
------------------------------
Ami van, lehet, s marad,
ÉLET-hez kevés, íráshoz elég!
Bizonyíték és kötelesség.
Létezéshez, hálás épp-elégség,
közte, szerencse és szeretetfüggő
esetlegesség, s önző eltökéltség.
Csak ezért, egy-érte is, kéne!
Megérte, ha mégse?
Annak, ki összemérte.
Beteljesedés lesz, vagy váltás?
Csodavárás, vagy az új, géntérképe?
Enyém e készrésze, s az egész készültsége.
- 2012. 1. 30.


Sikerem
-----------
 Nincs egy saját forintom,
de ma másfél milkót nyertem,
behajthatatlan tartozást és pótlékait,
amit elengedtettem. Hát, ez az…
Ilyen az életem. S róla a versem.
Túlélem és teszem.
Most, önörömből, védhumorból
keverem, s okát, hatását, nevetem,
pár korty boldogság, hiábavaló,
csaló magabízás, e segély-sikerem,
fényesített cipő a lyukas zoknin,
smink a szükségleten.
Akár művészethelyzetem.
Kevesen, szeretik, vagy keveslik,
s együtt velem. Tán (f)elismerik,
vagy elfelejtik és belém veszik,
de tegye más, nekem!
- 2012. 1. 31.


Hideg lelésben
------------------
Fagyos fényben kucorgok, leképző hangulatban,
a lét hideglelését, jobb-magam, s a kedvem vizslatom, ablakomban.
A tájat szemlélem, létpáráit nézem. Romlásaink ismerem, de nem ismerem el,
e tele-telet és telemet, a hideget, s az idő nagyolását érzem.
Repedt, nap és fahasábok, dermedő jelzők gyűlnek előttem halomba, lomba,
majd kellnek, és felhordom, a fejembe, karomba, hő, és szóhiányomra.
Az életkém melegítik, színezik, élhetőbbé igaztalanítják, hogy a halált igazítsák,
míg lát-létté igazolom a dolgom, próbálom, fordítom, halasztom. Más másává, magam-magom.
Leértékelem és kifizetem (ritka véletlen rokonértelemmel) léteztetésem, reményesélyem,
egy verssel. Fizettem és mégis nyertem, és ma, nem törődöm az értetlenekkel!
- 2012. 2. 2.


Az igazi…
--------------
Egy igazi férfi mindig eggyel több nőt szeretne,
mint amennyit elbír…
A képzelet és az élvezet egy tőről fakad,
robban, vagy ellobban, a többi, csak salak-szavak.
Az igazi végigkísér, a másolat pikáns rövidhír.
A szerelemszerű szenvedélyszérű,
a legigazabb, illat és zamat!
- 2012. 2. 5.


Köszönő Krisztinynek
----------------------------
Ritkán ismétlem, pedig kéne,
nem csak illene, de megérdemelne minden köszönetet,
bármi dicséretet, pláne verset, hogy így hozzásegített
e mindenséget modellező mindenemhez. A szeretet
élettársasága, létszikrája a hétközléthez. S örömeinkhez.
Én is így teszem, hogy hozzámtehess!
Kéjkeresztezd az élet-verset, legyen bennü(n)k részed,
ahogy nekem, füledhez, öledhez, kezeidhez, Igen,
a jobbrészek önzése a teljesüléshez,
különc közeim szép egészedhez.
- 2012. 2. 6.


Tétova kompromisszum
------------------------------
Ahogy a nap a havon a legszebb,
bár úgy tűnik, a jégen,
s legszívesebben a vízen nézem,
úgy élem e létem.
Tétova kompromisszum,
új-utas helyeire váró, unt út,
leégett napimádó, árnyéka mutáns múlt.
Szél előtt a megért mag, libikókázva egy levélen,
a szelet vágyva és bízva a levélben.
Kihuny, úgy érzem és velem kel, így vélem,
időszöszölő, estódázó én-függetlenek, értem,
de ez a billegő ívelés lesz, az egyetlen esélyem.
- 2012. 2. 7.


Nehéz
--------
Nehéz a lényem, a vérem, az éhbérem, e létezés, a légzés, a lélekzetem,
az agyam, a szavam, a kedvem, jelenlétem, hogy megtartsam magam.
A megalkuvás reménye esé(s)lyben, szerepeim, szerethetőségem,
harcaim hatásban, csendjeim, csalódásaim, rész-semmisülésem,
eléretlen céljaim, álsikereim, virágzásom a gazban. Összekuszálatban.
Szökő okaim, váltó vágyaim, valótlanulásom, megszokásaim,
tetteim, verseim, hitem, hiteseim, segélyeim a hétközszarban.
De, emelkedni! Szeretteimért, örömömért, s mindezekért, csakazértis!
Megkönnyülni, velük repülni, menni, vinni, tenni, bírni,
utjaim lepárlatait összeszűrni, ívelni, létlebegni, az életemmel írni! 
Lenni! Költőként, elköltő kiköltőként! Levegőként a sóhajtásban. -
Nehéz, és még többet elégettem, vágtam, lényegemből, élés-érésben,
tán időrobbanás lesz az utolsó cseppben, vivő viszonzás értett értékemben,
s bár hiányaim, túlsúlyaim, nehézkedésem, a holtpont vonzásában,
villantani és körözni kell tovább, diákos nemtudásban, újraalkotásban,
színezni, fényezni, égni, s kipufogni bátran, hogy felnézzetek, végre,
észre tudjátok venni! S ha az érdektelenséget, mérgetek kiköptétek,
elkezdjétek látni! S lassú lapozással meghálálni.
- 2012. 2. 14.



Eszközök
---------------
Valójában semmi, s e semmi sem biztos,
pillanatnyi ami, viszont-viszonylagos, ezért és emiatt, igaz és nem.
Valami, s az ellentéte, bizonyítéka, és a semmi sérve.
Minden jogos. Nézőpont kér(ke)dése. A jog, erő döntése.
Igazsága, rendszer helyzet, s az erőviszonyok (f)elismerése,
valami belső több, az ismeretlen a lelkiismeretben, az egyén létengedélye,
s döntésképtelensége, használatlan többsége az egyébre.
A közösség érdek, a közös nem törődöm tétes és ellentétes elélése,
a szokásért a szoktatás szaka, kinek a léte, másnak a lelke rajta.
Mint a szabadság, érzete és hiánya is teremtő csoda.
Az eredmény kétlése az alapra. Moneypulált haszonfogalmak,
a rács két oldala, a szükség létsorompója, lélekrelikvia. Gondolatban.
A valóságban, pár fickó eszközült értelmezése e fikciókra. Ön-közeszköz.
Elnéző viszony, a kényvalóság apa-fiú viszonylata a gondolathoz.
Az ideák erőszaka.
- 2012. 2. 17.


Így úgy
----------
Várni szemlélődni
látni érezni
érteni élvezni
tudni örökíteni
így tenni úgy lenni
- 2012. 2. 20.


Munka és eredmény
-------------------------
Az ihlet nélküli gondolat, s a munka,
mint a nemtelen szeretet, a szerelem helyett,
ünnep és hétköznap, létezés és élet,
tehetség, szószükség, sors-sodra, köteles gyakorlat,
energia szikra, vagy létünk ballasztja,
gyémánt, vagy szén meleg, érett, vagy értett,
s az íra(ó)tlan lényeg, mi talál meg Téged?
- 2012. 2. 21.


Sas-hegyi emlék
--------------------
Idősödök, alább, mint fölött, érek, inkább
gazdagodó, mint fosztó értel(m)emben. Mélyebben
értek és érzek, de a kor-savas, nosztalgiás hiányok
lukat martak ritkás emlékezésembe.
Lassan az én mély-emlékeim is olyanok,
mint a Bakator, s a Sas-hegyi rizling,
kipusztultak, s tán felélednek,
de, már nem azokban, akik itták őket.
- 2012. 2. 22.


Útkaparás
-------------
Céltisztítás, emlékfestés, vágylámpázás,
kedvkátyúzás, hiánytömés, összeszedett létlényegek…
Szemlélődés, révület, tőlem akár ihletett, mindegy,
csak legyen az alkotás, tegyen
múlt  kövéböl, jelen malteréből, jövőjelet!
Az útkaparó marad, mehet, az út tovább halad,
de jobban követheted.
- 2012. 2. 23.


Tél sors
-----------
Nem sok maradt.
Elolvadt, leszaladt,
a maradék, átalakult téllét
tavaszhat, nyithat, ha hat.
Tél sors, hó rongy, utána-változat,
okahagyott okozott okozatok,
körbeérő, tavaszba érő metamorfózisok.
Már együtt-élő tavaszképző, vagy még tél
felem-féltő fél parazitája vagyok?
- 2012. 2. 24.


Rávezető
------------
Ta-ta… talán tavasz?
Szélszagok, friss fények, nyitó árnyalatok
hitetnek, csalogatnak, ingerkednek,
rigók skáláznak, kutyák vonítják az „azt”.
Tudom, gyengécske, e bagzani kész mindenecske,
s a tél róka-ravasz, de vágy robban a rügyekben,
és emlék-pislák pattognak a levegőben.
A természet még nem érzi, hogy kell,
de azt igen, hogy szabad!
Csak kacsintás, szoknyalibbentés, de mozdul,
és szeretkezni kész a koratavasz, és vérbő az agy.
Érzékeibe őrül, s rendje közt őrjöng a létezés,
érzéki az élet, és örülsz, hogy benne vagy.
Össz-léti falkaösztön ez, készülj, élesedj,
hogy tehesd, a szavad!
- 2012. 2. 27.


Ötvenes kéjem
-------------------
A fogyó hold, fényfonnyadt, kéjárnyékos sápadó húsa, kortalanságom éj-buja esthajnala,
holdárnyék, a kéjkör sárló sarlója, űr poligámiája, öl tömegvonzása, mámor görbe tükre,
vágy fekete lyuka, eszköze ár-apálya, ereje, elege, s a nap, - míg égni hagy - éltető kéjdárdája. Bele!
Holdfogyatkozás, napkitörés, idő, és férfierő! Létlényegem, libidóm és eszem D-je. Vér és érdem.
Pisszeg és cöcög sok kortárs érdektelen, ők csak látják, de én érzem!
- 2012. 2. 29.


Széphármasságra
---------------------
Enyhülés, fény hívása, tavasz viszketőpora
izgat, csal a szabadba, én és természet közti
saját szabadságba, - vágyam maradványa -
megnyílásba, vérrohanásba, új-élet akarásba!
Így állok, hogy mennék, hinnék, tennék,
szeretnék, tavaszszikrát kívánva, hogy ismét
mernék, belemelegednék lázba, lobogásba,
három havi ifjúságba!
Várok e létváltozásra, széphármasságra,
mint a rab, akármilyen asszonyára,
gyáva a forradalmárra, letörtént a robbanásra,
tó az áradásra, tő az ifjításra,
az élet e időváltó, csodahármasára!
- 2012. 3. 1.


Így, ahogy
-------------
Más lettem? Máshogy, másról írok?
Másképp élek. Így, ahogy.
Mégsem vétkem, egyirányú párhuzamul,
mert, miként az élet rosszul,
a versem róla jobb!
- 2012. 2. 2.


Élőhalott
------------
Az ember addig, eseti szinten
létezhet, amíg emlékeznek rá.
Esély: életh(m)űből, rövidhír,
egy jó röhögés, épp-hiányzás,
grimasz, vagy mosoly,
néha pár vers, és sztori-mesélés,
magáról, nem az ikeralkotásról,
egy nagyobb nyelet felejtetőig,
míg kiürül az emlékezés.
Zárvers és emlékürülék -
Élőhalott, nulla, kóma-hulla,
a még is, már nem, és mégsem,
lét és szószikra összevissza,
kocsmában és kozmoszba.
- 2012. 3. 5.


Márciusi önzés
-------------------
Ebben az egyik sem, hajnal-reggel átmenetben,
koraérett tavaszka tekereg. Bár fáztam a téli éjben,
s káromkodás zizzent, a testehagyó, fagyos leheletben,
már a kikeletet érzem, s ahogy kutyáim ösztön-örömét
nézem, tavaszrészem melegedő ébredését vélem.
Hazabagzó kandurkám sebeit lekezelem, a tüzelőt számolom,
és esetleges pénzem, idei, rögös röneszánszom nevetem,
az ismétlés illatát, ízeit keresem, mert még nem teljesedett,
kint, bent, semmisem, csak a lelkem nyit, s önkörében rügyezik
a szívem, miután, s mielőtt, terem, s virágzik az életem.
Akármit, tehet(ő)ségeimmel, ami(től)ért, ilyen.
s bár tél-illetlen és szégyellem, de legyen most jobb, nekem!
- 2012. 3. 5.


Félreérzésre
----------------
Személyes fagyszilánkok álltak
közénk, és az enyhületbe,
fáj-szálkák, kéjhiányok,
az úgyis győztes szív melegbe.
Elég egy bocsánat-mosoly a megértésbe,
a félreérzésre, a keveseltre, de
helyette energiák füstöltek el
sokbeszédes fölöslegbe.
- 2012. 3. 7.


Túl az igazságon
---------------------
Kicsi és nagy igazságok, életigazítók, létfordítók…
Nekem csak saját, és kényszerviselt igazaim vannak,
kételkedők, néha változók, mint én. A végefelén.
Ez a zsebem, léteszményem is kiürült sokszor,
és szerezni nincs kedvem, már nem is tudok,
elfogadni meg elég, az életet.
Pedig szerintem, szerinte élek, csak nem ez a lényeg.
Ez se.  - A létezésem, s az eredménye. -
Talán, mert mindig zavart e szó-köpeny, i-utáni része.
Ott van közte, amit tagadsz, azt el is fogadod egyben.
Mint egy partnerkapcsolat. Remélem, ami marad,
a letisztított jobbik része. Késsel, vagy tollseprűvel,
az időhatást is figyelembe véve.
- 2012. 3. 9.


Ez is tavasz
---------------
Egy jó kéjhasadás szaggatja az alkonyt. -
Megéri, ilyenkor elér az elégig,
pár perc boldogság, s az ellazulás,
feszülést, vitát, és megalkuvást hív.
Hisz ebből ered, és mismásol az élet,
s nem ad sokkal többet, mást.
Jobb, ha tudod, amim vagy,
ezért vagy nekem, - élvezem, viselem, -
társszeretet és világelvonás kezelte,
éltető, s vesztető, szeretkezés-szer,
vágyból és hiányból gerjesztett létlázadás.
- 2012. 3. 12.


Küzdelem
-------------
Ne mondj le róla! Legyen!
Ne engedd, tedd, lehessen lehet,
bár önigazolás, félsegítség,
mert, más dönti el.
Szép a belenyugvás, remény, alázat,
az élet gyöke mégis a kell!
- 2012. 3. 13.


Március 15.-e
-----------------
Fényes ünnep lett az esős csodából,
létezés az Életből, szokvány a vágyból,
lemondás a lázadásból, irigylés az ifjúságból.
Szép és ékes e fényes, ünneplem az ünnepet,
hős-emlékem, közös tettem, őrült szentségem,
lám megpenészedett -
Túl sok volt az eső, és csodák sincsenek.
- 2012. 3. 15.


Igaz e?
--------
Az író vagy egylaki, és csak az igazsága mentheti
meg az önismétlés unalmától, vagy többlaki,
akár a színész, s a mentalista, és legjobb esetben
más(ok) igazságát tükrözi, vagy ötvözi a magáévá.

A költő azt hiszi, ő(vé) az igazság,
életében, versben, - életversben - s ha jó, így is van!

Az író, ha költő is egyben, a hiányt érzi a vágyott teljességben.
S ha megteremti, az élet – igazság – írás – értés,
egyértelműségét veszti az ötvözetben.

Persze, a vágy, valósulás, érték, a lét-mérték az egészben,
de igazságba összesítik, ezért félreértik, vagy nem érik el egészen.
- 2012. 3. 19.



Szándék és szeretet
-----------------------
Szándék és szeretet,
akár a lélegzet, s a lélekzet,
a lényem és létem,
a gondolatom, s a gondom.
Parazita paradoxon.
Nem szabadna szándékkal tenni,
de szándék nélkül nem emberül
semmi, az önmagától valót
fel kell nevelni, önmagunkká,
aztán máshiánnyá, hogy lehessen
szeretni.
- 2012. 3. 20.


Ha öregszünk…
-------------------
Ha öregszünk,
érzéseinkből gondok lesznek.
Vágyainkra másként emlékezünk,
volt magunkat félre felejtjük,
sértődünk a világra.
Hiányaink éltetnek,
szükség szül szükségest,
és nagyon figyelünk a mára,
mint az idő fésűjében,
a mind több hajszálra.
- 2012. 3. 20.


Megyek
----------
Szépít a világ, élem, s így túléltet az élet,
fátylas színekkel örvendezek.
Még érzem a ködöt, s a már felengedett
földközelből a langymeleget,
akár az érdektelen a szerelmet, ahogy szökött,
elpárált, s a csontjaiba kötött.
Átengedett az újulás a múlás kiskapuján,
egyre úgy érzem, csalás volt tél-létem,
tervem, jó-dolgom lesz még az életben,
színeim fényesednek holnapom homlokán.
Jó érzet, jó időben, és nem csak emlékben,
rávágyban, reményben, de serkentő, gyógyító,
jövőőrző vér, kerengő egészségében.
A pezsgés így indul el gyökérben, rügyekben,
kihajt, kivirágzik a lét, s követelve követem,
magamat vigyorogván  tél-ikrem rossz álmán.
Van helyem, szeretetem, szép kötelezettségem,
utam végigjárom, fagyzugok jobbrészeit várom,
a tavasz viszket kérő kezemben.
Zsendülés, zsongás, lopjatok el engem!
- 2012. 3. 22.

Felindulás
-------------
Világ virágnedve kering, gyök gyorsit,
rügy robban, hars hasad, zöld feslik,
bogár bogárra áll, gyík párzik,
fényt szül a nap friss mámora,
porzik a fenyő hímpora.
Kutya tüzel, macska bagzik,
madár énekel. Izgat és ingerel!
Tavaszrend és tavaszkedv ez,
fent a lent-lényeg, a kedv nemzeni kezd.
Létváltónk legszebb változata,
az újulás gyönyör(ü) valósulása,
ló sárlik, irigy a vén, s az öszvér,
lobban a vér, terjeng az erdő nászillata.
Örömem színesen éled, s létszöget tölt be
a prominens komponens térbeli helyzete.
- 2012. 3. 23.


Ezekért
----------
Mégiscsak így jobb,
nem menne máshogy.
Máshol, másképpen, biztosan,
teljesebben, könnyebb-könnyedebben,
de itt, épp-létezésben, szeretet kötelében,
inkubátorában, léle(k)geztetésében,
élet – íráshoz legközelebb így jutok.
Próbálkozok, tudok, átmarasztalok,
bírt éveket, írt íveket szava-tolok.
De máslétért, vágyakért, álmokért, nem!
Ezért írok létem-kódolt verset, könyvet,
és hiszek néha, istenekben -
A belátásnál, az alázat könnyebb.
- 2012. 3. 28.

Eldöntés
-----------
Ha nem tudunk dönteni,
meg kell hagynunk annak, aki szeret minket,
mert szeretjük még, és bízunk benne,
hogy szeretettel dönt.
Eredmény(e) csak elérése közben fontos,
és abban a kis szünetben, míg újrakezdjük.
Ha nem, csupán levegőben a lábunk,
ahogy kihúztuk egy pocsolyából,
és nem tudjuk hová lépünk.
- 2012. 4. 1.


Az igazi rend
----------------
Zöldül, zsendül, frissül, a téllét szürke tükörképe,
újjá nemzett, nap szerette nő-természet ébred létre.
A világ tágul, fényesedik, zendül, mámor vihora csendül,
teremtés igaza, illata árad, kéjpihék, pillangószikrák szállnak,
finom, puha a mindenség mosolya, hiányát pótolja cserepes ajkamra,
dallamba gyönyörül a vágy, szeretkezés, elégülés hangja,
átérzett életképek, teljesülő csodák tárják szívünket és szánkat.
Az ember tétován vár, de áll, és követi az igazi rendet,
lerúgja a szokványt, s a természetnek enged.
- 2012. 4. 3.


Ha nincs más…
------------------
Várj. És állj!
Az élet gondját viseli,
- mert gondviselő(s) és néha szereti -
fecskéknek, költőknek,
csak csivitelés, létkiáltás kell,
mi emlékezteti.
- 2012. 4. 3.


50-es referencia teszt
--------------------------
Színeit felfestette, lényegét kiírta,
érzéseit elszerette, útjait bejárta.
Adott, kapott. Sokat? Nem számított.
Megőrzött magából egy dallamot.
Elrontott, öreg? Nem, bejáratott!
- 2012. 4. 4.


Csodaváróban
-------------------
Nő, szépre fejlődik minden,
az újulás, teljesedőben,
hogy vártam, egybekészülten,
s most, csak után-nézem.
Kívül állok tudom, szemlélődő,
lesi-költő a csoda várótermében,
nyűgös pasas, irigylem a tavaszt,
a csatlakozást lekéstem.
- 2012. 4. 5.


(V)iszonyított érzetek
----------------------------
A pénz, és a szeretet…
Ami kell, s ami szükséges,
képzelt álság, és a leképzet.
Önpusztító költői válság,
minek körülírni a különbözetet?
Szó, szív, és lét vágy, alapvetések,
létszükség, (v)iszonyított hiányérzetek.
Vigyázat, egybe és egymásra megy!
- 2012. 4. 6.


Tavaszosok
---------------
Hozzászoktunk az ünnepek öröméhez,
a szép-színüléshez, a váltó változáshoz,
hozzászokunk a virágzáshoz.
Múltunk, emlékeink, és esetlegünk,
amik voltunk, s amit tettek velünk,
ahogy szeretünk, s majd lehetünk,
benne van az áprilisban.
Ösztönben és agyban.
Egy lány, egy nő, egy társ
a természet, amint újranő,
a világvágy, s a hajtóerő,
hogy túl sokat ittál, megint kiabálsz,
a csalódás, s a megbánás,
az összegyógyulás, a hit, az újrázás,
létünk csodás, csökött keveréke,
emlékfényben, reflexészlelésben,
a tavaszosok szemébe égve.
Lét-kép költészet, születés, halál,
egy csokornyi élet, mit jövőre hagynál,
a – mit tudom én – csömörébe érve.
Beérve, égve, és leégve.
Április, áldunk és bámulunk,
tüsszögünk, viszketünk, de átlényülünk is.
A te(l)hetetlen, más-lehetetlen,
az irányított ember érve,
mert kint pisil a napba nézve,
és ordítja, hogy nincs még vége!
- 2012. 4. 10.


Április tizenegyedike
-------------------------
Anyu van velem…
napra nyíló emlékezetem.
Évi újjá-életem (f)áradása,
múltleltára ritka virága.
Életverses létlényegem.
Leszebbképezve:
a tavasz szíve,
április könnyes szeme.
Eltúlzom tudom,
az év legszebb hetében,
világtalan napom.
- 2012. 4. 11.

Időtlenítő
-------------
Felsorakoztam az idő ellen.
Felvezettem érveket, létlényeg-tényeket,
végül kéréseket, fellebbezéseket, nyögéseket,
s amit most kihagytam, elfeledek…
Értem, megpróbáltam, valamit kellett tegyek értem,
kín-nevettem, és nem tudtam kin nevettem,
a próba is ostoba, dugdostam vissza emlékeimbe
az átpártolt perceket, Hiába, azt is kiszítta,
amit az élet-sűrű szita, részre engedett,
ordítottam, tiltakoztam, míg rájöttem, süket.
Valaki kicsit altatta, lassította a következményeket,
- ennyit lehet –  (elismerés, vagy lelkiismeret?)
és vállaimra rakta, sorsomra hagyta,
máslét-féltékeny, parazita fél szerelmemet,
e lélekrákos, létzabáló gyönyörűséget, a legtöbbemet -
az egyetlen, bár bizarr, túléltető esetleget,
- és az is még ki, el, költhető -  Költészetemet.
- 2012. 4. 17.


Percegés a percbe
----------------------
Friss, rám növő zöldbe szűkült a világom,
betelt a tér, újszülött létezések, színre fénylenének,
akárki-mi, akárhogy, csodálom, hírvivő génjeimbe vágyom,
irigylem a teremtés metamorfózisát, és eredményét éppen.
Örökzöldet törekítek az örökkébe. Percegek a percben.
Szirmok, és lepkék, szállni szeretnék, vagy mégis, kivárni,
a többit is kiállni, nagy-szavaim illúzióit rájuk-találni,
s meglepődni, beléjük szeretni, elviselő társukká válni.
Hisz része vagyok e mindeneknek, vélt kedvezményezettje
tudásomnak, érzékeimnek, létre képzelem, szélbe képezem,
tarka szárnya nő reményrügyemnek, tartósítószere lesz
életverseimnek, hogy jobb, jobb-ban, jónak lehessek!
Mindenestre –  Jó emléke legyek e percnek.
- 2012. 4. 20.


Pávatoll a torkomon
-------------------------
Hétközbajok, gondocskák az unalom elléseiben,
allergiám a legszebb tavaszcseppben,
életversek internetes minden-semmiben,
csömör-örömös létezgetés épphogy létben,
sminkek, fékek, az idősödésben.
Hiány, és kihányt, maradék lényegekben,
így is kellenek, de… Mellesleg, nem jobb-helyette!
Mert mit ér e megkönnyülés,
ha az idő az egészet együtt megette.
Lelkifurdalás, és takaríthatsz helyette.
- 2012. 4. 21.


(R)égi mozi
--------------
Még kialakul, vagy bealkonyul,
az esthajnal is szép lehet,
majd élvezem a felhőképeket,
vágyformákat, égi melleket,
s le-esti szél viszi a hiányérzetet.
Hazamegyek, hogy hamvaimban égjek,
s csillog a szemem, hogy láttam az égen
csillagjait régi életkémnek.
Nevezd reménynek, emléknek, öregedésnek,
ne vessük, nevessük inkább, a maradékot mentsük,
és a mát igyuk el!
Aztán, ahogy az E-ben, tudod a női WC előtt,
az utcsó nőt csípjük fel!
- 2012. 4. 23.


Balaton, Füred
------------------
Isten öröm-könnye,
az ég-szép fókuszált tükre,
világunk édes cseppje.
Gyönyöreink gyönyörű helye,
az ifjúság vágya és emléke,
az élet üdítő felüdülése,
életem legjobb ideje,
érzé(s)keim ért teljesülése,
nyári szerelmeink kezdete.
Keszthely, keblei öble,
Badacsony, bódult esze,
Tihany, szépsége mélysége,
de Füred, ölelő öle gyöngye!
- 2012. 5. 3.


Mégis a szerencse…
--------------------------
Gondviselés van, ahogy remény és esély is,
csak, nem tudom irányítani, fókuszálni,
tehát, csali az időben, örök mézesmadzag
önhittnek, fogaskeréknek. Kevés mi maradhat.
A bölcs belátás jobb alap a bizakodásnál,
ahogy a kézbe-póker, minthogy mi van másnál.
Mégis a szerencse. De ha időbérenc, a fene megette,
egy cicázó ágyas, - ingyen, mi kéne helyette -
s ha mégse, élet hitelbe, kamatkamatyként
adjuk el magunkat, mindegy létrészletként mit
nyújtasz, kéjt, művet, erőt, észt, pénzt, adsz.
Kifosztott fohásszal, vágyas ráfogással,
magunkért, magunkból, mástól, mást várunk!
Kellenek a remények, hitek, segítségek,
s ennél a tapasztalásnál… Maradjunk meg a vágynál.
- 2012. 5. 7.


Időszakítás
--------------
Szakítok rá… Az, szakít belőlem!
Szívesség, kötelesség, segítség, érdem,
szarni kéne rá, ahogy az ilyesmi rám!
Csoda, életsalak, semmiért, semennyi,
de az enyém legyen!
Úgy is, ahogy bárhogy elfogadnám, bárhonnan,
bárkitől, bár, kitől(?), - bármi is az idő -
Hogy (magamévá) tegyem!
Te hülye, időssé!?  (Szó-kmai ártalom.)
Időszakítás, elégben, és maradékban,
élhető, vagy túléltető, kimért-nyúlás,
a lét-ékszíjban!
- 2012. 5. 9.


Szeretkezés után
----------------------
A kéj utáni pihegő pihenőben,
a jóérzést nem bérgyilkoltatjuk le a szóval!
A mámor relikviáit, a boldogság töredékeit,
e létcsíny csodaszikráit, utó-elélvezetben,
valósulás-elégülés harmóniában, csendben,
szépen elhatni hagyjuk, hogy élni tudjuk!
Egészen, a legsze(retette)bb lét-félben,
ösztönöröm a legkedvesebb emberrészben.
Kinyilatkozás e békepercben.
Jobblétünk össze, vissza, hajnala-alkonya,
a szeretkezés misztériuma.
- 2012. 5. 11.


Még, fel, meg
------------------
Becsüld még!
Érett-esett lehetséged, őszörömöd, egészített egészséged,
jó időd, időfüggő eredményed, szerethető szerettséged,
szeretteid, tett-írt emléked, terved, s hűséged, erőd, s alapjaid,
szerencseszikráid, boldogságparazsad,  tényeid, s tehetőséged,
létlényeged, célod, érő kötelezettséged, esély-szerencsédet,
műveltséged, neveltséged, hited, hitetésed, fellobbanó tüzed,
öntükrös lényed, fényed, mélyemberséged, nemesített szavad,
a költőt, s a költhetetlent, amit kellett, s mi(t) még lehet,
ami vagy…  Becsüld meg magad!
- 2012. 5. 14.


Kisvirágom évelő tizenkettő
-------------------------------------
Ma van a lányom felnagyolt kisnapja,
nyögve dolgozik és fizet rá az apja,
ajándék, jó, de jobb lenne a szándék,
a szeretet elégsége, a mosoly elege,
de öröm egy köszönet is a 12 évestől,
Ő kacag, szalad, s majd grimaszolok
a visszafojtott könnytől.
- 2012. 5. 21.


Akarhatok…
---------------
Írni akarok!
Csak kevés, hogy valahogy,
megtanultam, tudok, néha kiadok, de…
több-tartalom, különleg, és humor nélkül,
olyan lenne, mint amit, s ahogy, 13 éves énem
a bugyihoz érve elkapkodott.
- 2012. 5. 21.


Csak repítse!
----------------
A szeretet, s a szerencse segítse,
repítse a költőket, s az ég madarait…
Higgy benne, ki tudja, az idevágó isten
hova van rejtőzve!
Kívánós fohász, szükség és makacsság
ami ebbe, s e ki-hitbe vitt.
Lesz valahogy, de a választás megtorpanás…
Inkább repítse!
A felsőbbség útja, s az ember segítsége.
Ne, érdekcsere, csak ha nekem nem menne!
Az elsőé a felszállás, a másiké az érkezése.
- 2012. 5. 22.


Pályázat
-----------
Makacs a vágy, ha harapja a szükség,
repül a remény, űzi a nehezültség,
hiányból erő –ha töketlen is- az eltökéltség.
Na, beküldtem, éled esélytelen döntésem,
e előzetes lehetségben, vagy nagyon kellett,
vagy lényegvesztett, ha ilyesmire mertem.
Elosztva az életemben, bennük és bennem,
ez elég, sőt fölösleg is, s tán nem fölösleges,
értelmetlen, hogy így is, úgy is elviseljem.
Fölfelé, ha megnyerem és tovább, ha vesztem,
tereljem a terhem.
- 2012. 5. 25.


Veszekedésre
-------------------
Mert nő! Van, mi másként nő, benne, vele, tőle,
s az a dőre ki felfogja, megértse, a férfija ne legyen!
Az előzménnyel, s okkal el, hallgatásba, humorba,
- picsába a részletekkel, - elég a bekövetkezmény,
a létkígyó kétágú nyelve.  Érte.
De könyörgöm, csendben! Jól éljem, ne sértsen!
Lehet, hogy megalkuvó, érv-gyenge a kérő,
- de nélkülük nem menne, a fene megette, -
mindenestre, e szenvedő is, e létezés egyik fele…
Á, csak egy szeretője jégjeleitől dermedő,
léteső jelenlevő keserve, a hullás idegreccsenése.
- 2012. 5. 27.


Tett – magad
-----------------
Szerencséltessék a múlt, jelen,
és sokasodjék a jobb jövő,
kis szerencsével, veled futó,
- de ez a legjobb jutó, -
kedvesévé tehet az idő.

Nem tesz, vagy biztos hűtlen lesz,
de még van, s te vagy!
Teljesedj, teljesítsd,
áld, ne áldozd,
használd, hogy használjon,
éld, hogy éltessen!
A mindenség kaleidoszkópja,
ondócseppje, tükörjele,
szélbe, génbe, ismétlésbe -
tett – magad.
- 2012. 5. 30.


Rém-ébren
--------------
Csak nehogy megunjam, megutáljam,
s ezzel magam, s az életet, -esetlegek-
a sorsom ösztökének adta a verseket.
Meg, mára össztőkének is.
Gyönyörű, lehet túléltető, de alig élhető,
alárendelő színtézis.
Életvers, s így az ellentéte is.
Versélet, vagy a vége, ha érted s a részed,
éltess érte, vagy tűrj el véle!
- 2012. 5. 31.


Zárványaink
----------------
A kő a rejtett, vagy ami benne?
A művészmunka észrevenni, kiemelni,
megérezni, látni, megérteni,
kimenteni, szépíteni, értelmezni.
Észhez, tervhez, kézhez alakítani,
igazához, valójához mégse nyúlni,
hogy mi ez, és volt az, a helyén tudni,
kinevelni, s elengedni, részünkként szeretni.
alkotni, létre (b)írni lényegünket,
teljesíteni az életünket. Megtenni!
És elviselni, mi már nem minket illet,
- létzárvány, s boros borostyán -
de megtalálni azt a gyantacseppet…!
- 2012. 6. 1.


A nemzeti összetartozás napján
----------------------------------------
Mindig? Meddig, így?
Mikor? Hogy változik
jóra, hazábbra, magyarra,
nem bel, s geopolitikára!?
Hehe, kínvicc, de igaz,
ha, már nincs mire,
nem támad az irigy!
Volt, magyar hajnalhasadásra,
most össznépi csodára várok,
kellemében tán feloldódnak
az így oka fogyott,
régi és új gyalázatosságok,
ami más részéről ide juttatott.
De nem könyörgök, alázkodok,
a gyalázathoz elég a gyalázatos,
az alázathoz alázatos ember kell!
Nekem egyik sem. S nekik?
Küzdjön, vagy szeretkezzen
az emberség az embertelennel,
lesz utánuk egy kis idő,
elégülés, vagy pihenő,
én ezt kívánom, ezzel áldjon
mindnyájunkat az ezernevű nincsen,
de mi, csak boldogan lihegjük,
- megköszönjük, Isten!
- 2012. 6. 4.


Csak hajó…
-----------------
Mára elsértődött a nap,
összevesztek a szelek,
sodródnak a sárra sárló földközelben
szirmok, hideg vágyak, életszerek,
beleállnak e beteg tavaszba életjegek,
mint élőbe a salak, és vég-értetlen
papír fehérbe, pártalan szavak.
Remeg, reszket, hajol, ingázik,
mint igás ember- a termődne növényzet,
túl fényes zöld, sértődik a föld,
s dagonyát tölt, nem gyűjt több vizet.
Nincs madárdal, becsukódnak a lepkeszikrák,
bújik az élő, párállnak a macskabundák,
árnyékul a fény, s kedvlesütve szemlélem,
szégyellem én, nincsenek szépítő színek
szemeim filmjén. Inni, vagy aludni volna jó,
és szeretni, - megtenni a miénket, - tisztuljon
a kárra-való, ellentétlét, e fényfaló nyártakaró.
Á, itt a tényszép a létkép, az érzet-sodrott hajó,
csámborgó életjelszállító. A létvesztés ütemén.
Csak hajó. Együtt, vers. - Át a minden üresén.
- 2012. 6. 5.


Nincstelen jel(szó)
-----------------------
Ha kell, hát fel!
Ésszel, szerencsével!
(Ön - hittel és hűséggel!
Vággyal, veszteséggel!
Reménnyel, emlékezettel!
Új úttal és retúrjeggyel!)
- 2012. 6. 6.


É(le)tlap
------------
Az élet keserve, vesepecsenye a napién.
Nem ezt rendeltem, nincs is rá pénzem,
de nem is én vagyok a séf.
Szar ez a kocsma, tegnap a holnapba,
énfelesleg a világ kelletlenén. Picsába
a részletekkel, amiből, amibe igyekezvén,
a vágy ténytérképén az utat részletezve,
tömör gyönyört hosszítok én.
Önörökös baj-nok, a selejtezők emlékén.
Jelzőfoszlányai szögem szegletén.
Maszturba- memória, a férfi parázs-fénykora.
Ingyen ne, csak add oda!
Grátisz, a kéj és a szív szeretetén.
A maradékot becsomagoljuk, a számlát
és a szeretet-szolgaság díját írja a többihez,
az utolsó, az utókoron behajtja.
A jövő bedőlt tartozás, máséból, másokért,
az ember vége felé, a költő gyermekkora.
Nyeresége, léte ingyenén.
- 2012. 6. 9.


Viki (kandúr-pandúr)
-----------------------------
A harcos, az harcos.
Viki is. A vége is.
Napi kandúr-pandúr,
a kandúr győztesen úr!
Elvész, vagy megtér.
A macskaparadicsomba,
vagy haza, lázasan,
sántítva, hogy újra
sorra vegye a sorsa.
- 2012. 6. 12.


Idővágyak
--------------
Szír-szar nap, esővel, bajjal,
nap(i) halállal,
hajnali alkonyattal.
Időfogyás kontra időváltozás,
változatveszély.
Na, öreg, itt az esély, kibékülhetsz,
és ellenedre gyorsulhatsz a változóval!
- 2012. 6. 13.


Kalibra
---------
A legtöbb jót életemben,
túl korán kezdtem,
és nem fejezem be!
- 2012. 6. 13.


Halál (f)okozatok
-----------------------
Gondfertőzött lélekkel,
hiány rágta testtel,
a gazdagságról álmodni, álboldogulni,
belebolondulni, érte végbe múlni,
ez az igazi halál!
Az okozat, halálfokozat.
A szegénynek számtalanszor,
a költőnek, hála, egyszer sem szabad.
- Élj boldogan, halj meg békében -
és ezek csak szavak.
De a szótlanság kóma, az okozat
klinikai halál. (Talán, talánt talál.)
A közízlés, én-múlás,
a be, és megtérülés. nullás,
a remény volt az utolsó, létfolt,
hamvadás a hullás. Versbeújulás.
Az öregedés létszomj, s a tovább,
sok kis el, és belehalás, létdadogás,
halálharákolás.
Időítélet a csökött élet,
a lényeg veszte, öngyilkolás.
Kicsi és nagyhalál, élet és szürkülét,
akár a különbség, alkonyvég, esthajnal
télen és tavasszal.
Csak menni, és a vég a semmi?
Inkább esni-kelni és tetteim élesztgetni!
Ellentétlét, halálhajnalok… Együtt. Lenni!
Túléltető, lélekvándorlós, láncokozatok.
Vagy létlehetség, hídtehetség, inkább.
Mert, e nem tenni, nem lenni-okok,
életcélba, halálsorozatok!
- 2012. 6. 14.


Egy fogassüllő, sellő emléke
----------------------------------
Fényes, és fodrosan hab-kese,
a Balaton csillogó halteste,
tetszik, ahogy párálva áttetszik,
sejtető, rejlő, túl fele.
Fidres-fodros visszfényén,
az időt állja pár vitorla pikkelye,
és belém él milyen szép, jó-érzete,
emléke, bűvölete, hogy nem vagyok
teljes, sem boldog, hosszan, nélküle.
Rég-ifjan csak futó kaland volt,
hétvég, szünet szerelme-se,
s nem lett úgy, enyém, máskor sem -
csak néhány vágy-forró nyáralkalmon,
ma meg, színeibe szelídülő, őszömben
velem pihenő, szerető szerető,
a lét-jutó jobbik fele, és vele, érett
tavaszvágy, a mégiscsak képesülése.
Életútközben, pihenő öl, létszentület,
vándorünnep, felé, és tőle is, benne - 
Kakukkfűfüst,
napboldogság, és könnyű mámor este.
- 2012. 6. 23.


Végzett végzet-érzet
-------------------------
A tó, ég festette vásznán szél verte tajtékcsipke,
hullám horgolta fodrok, színfolyások, viharriadt
rohanások, fényrianások, szerte és szem-messze
légborzolások, hajnali borzongások.
Vészvihar árkolta, tépte, az este villáma ijesztette,
felszínre halt hal, terülő teste meredt hullámokon.
Fáradt fényén tegnapi ezüstje csillan,
csángó fénypászma, s napösvény csíkozza,
hold fókuszálta tükrét csigázza időutánzó örvény,
fénytőrt tükör-kék és árnyjáték lett az idő változása.
- 2012. 6. 25.


Természetem a természetbe
---------------------------------
Nagy szemet nyitottam a háznak,
ha már nem az én tervemre lett,
legalább sokat lássak.
Mögötte félidőmet élem, szemlélődök,
szó-eszközölök, ért nézet-érzet - 
több síkon nézek, előre, hátra, mögéje,
szimbólum próbára, lét-tény-képre.
Most, e melegedő, fényesedő, ismétlésre,
nyárújrázásra, és sarkaiban, ellenpontként
ágáló árnyasára, a rosszálmú éjszakára.
Völgye ölére, csípője dombjára, a véle-vágyra,
dicsérni akarom a kedvest, haszonélvezőként,
ki büszke a párjára. És miatta, magára.
Addig nézem, míg magamba élem,
s jóllététől, szépétől, kedvétől,
kacagni kezd a jobbik énem.
És mosolyoghatsz velem,
ilyen, szép reggelen, ígéretnek érzem.
És jól teszem, hisz mindenképpen nyertem,
mintha a miénk lenne, akkor is, ha mégsem.
Hit, s reménynevesítő, szóvető a szélben,
összeférnek bennem, mint fohász, és káromkodás,
Istenhez írt versben. Kit, harmadiknak érzünk,
hogyha ketten… Létszentület az életversben.
- 2012. 6. 26.


Életút
----------------------------------
(Csak az „r”, „f” a különbség?)

Létezés – létszentülés – létfeszület – pieta – p(r)o(f)étika.
Létezés – létszentülés – létfeszület – ön-pieta – poétika…
Inkább a partenogenezis és a „ha”.
- 2012. 6. 27.


Hely(zet)em
----------------
Repülő-rét fölött lakom, csúcs és völgy között,
lét-látterem, ültetvény, s erdő színezi, zöld szegélyzi,
kis nagyság perspektívája, körpanoráma ékíti,
szeretet szépíti, viselten is viseli jó-jutó lehetségét.
Csak a víz, s part hiányzik, - inkább csak „zik”,
a hiány, akár a magány, van, bár olykor áttűnik -
lehet eredője, csak nem gyűlt össze. Fürdés a földtörténetbe?
Ne, te! Ez a pannon medence, üresre időzve,
sőt, mint a Balaton környéke, hisz látó-hegyeibe
szerettem bele, szóval a vízpart hiányzik,
ebből fáj és remény-lik, (kamaszábránd,)
nem ez, az út vége. (Ha mégis, az mégse.)
Budapest, Balaton, tengerek, után,
víz és vég-telen mentem fel a hegyre.
Megyek, jövök, úton vagyok, vagy, itt, ott, álmodok,
partok és otthon között, mert ez, az, vagy a része,
itt nyugodtam, bár untam, írtam, s eddig bírtam,
gyermekem nevelem, örömlöm, szenvedem,
ideöregszem. Amim van, itt van, szeretteim,
állataim, eszközeim, fáim, ide véglegesítettem. De…
- Hülye, kis vita, hogyha… -  Mint a jó, nő, s Anya,
elenged, s visszafogad. S ha ráfogod, hagyja.
Lehetőség apály, tehet(ő)ség dagály? Ami majd marad.
Tudod, ha igen, mért sikerül nekem? Mert elfogadtam,
visszaadtam, és okait sohasem kerestem, ha néha mégis,
hogy igenis meg nem is, élet-versben felhasználtam,
többé tettem, s lettem, létjeleztem, ahogy éltem, írtam,
többszörös kettősségbeli, egyedüli egységben!
Mély nyom, súlyát kiböjtöltem.
- 2012. 6. 28.


De, száll!
-------------
Jó szagú vagyok és úrszerű,
Az istenit, ilyenképpen senki!
Nem az én illatom, sem a stílusom,
vettem, örököltem, s nem lehet
mindent a költészetre fogni!
Nélküle, néha csak ennyi: szagtalan,
jól nevelt, kiművelt, lehetett-volna,
s egyik se ér sokat, esve a hétközszarba.
De, idegen szagok, és stílusok között,
a sajátom vagyok! Kilétem emlékürüléke.
Minden érzékszerv közül az orrnak van
a legjobb emlékezete.
Én, és Gentleman Givenchy -
S egy szóhámos erőlködése fel, és túl,
létbuborék pocsolyánk felszínén.
- 2012. 7. 1.



Kemencében
----------------
Megáll a nap a delelőjén,
retinámon pattog a fény,
lebeg az erőm, ahogy elpárál a víz
testem fajsúlyából, pórusaimon,
és az alkotó alkotóján,
orromból, a számon, az allergiától,
s az izzadt próbálkozásoktól.
Bambul egy árnyék a hőgutától,
lehet, hogy én.
A tervezet elvész a leúszó élet farhullámán,
várat a várt, túlért a kért.
Huzakodik, kiabál a lányom,
utál a szeretetért.
Elhever az élet,
tetszhalál gáncsol a világon.
Kókadt kedveseim alig mozdulnak,
földre esnek a színek,
a madarak meredten pihegnek,
s meggondolják magukat a szavak.
Azt hiszem, ma leitatom az eszem,
nem mozdulok, nem teszek,
- jó e létszünet, semmit tenni enged -
csak alkalmazkodok és nézem,
ahogy e tüzes létezés kisüti a percet.
- 2012. 7. 3.


Pörkölt, vagy pizza?
-------------------------
Hőség, front-forgók, vihar,
mikor, mi, nem kellő, s a
legyűrt létezés, a hű követő.
Most, fövő párlatomban,
visszaváltva táplálékaimba,
egy csélcsap szellő legyez
enyhülést, forró gondolataimba,
míg, a kinti juhar behullámzik,
érzet, terv, vágy, káoszomba.
Létalvás, tó-hűtővízpróba,
zuhany, sör, pár jó sor,
a semmi hűdött nyugalma,
mit nyújthat ez a nyers ma?
Ön(?)pörkölt, vagy pizza -
- 2012 7. 5.


Álomhatás
--------------
Hittem a jobbító álom-emlékben,
e riadt-éber, vihar tépte éjben,
mert abban a pilla álmú időtlenségben
Apám szólt, és én bólogattam éppen.
- 2012. 7. 6.


Kezelési útmutató
----------------------
Ha már számolod,
az arányt, s az árát számítod,
az elvárt megárt, a lényeg belevész,
vagy elhagyod.

Használati utasítás
-----------------------
Szeretet, szerencse segítsen,
egészségben, összes(s)égben,
győzzek, vagy győzzem!
- 2012. 7. 7-8.


Fásodva
-----------
Írt, levél és termőrügy szép-szó ágon,
gyökérgyöngy, és tudáshajtás, hajtatás áron.
Napszerencse, életvíz, s az akarat ékköve,
világszellem, s a többiek, sújtása, segítsége,
az igazság létgázai, a tehetség fotószintézise,
a vezérlő értelem jelző jelzése, vagy restsége,
s egy kíváncsi idegen, kedve, és költsége
kell(ett), hogy megtörténjen,
amire születtem, magommal öntöztem,
tényeimmel nyestem, máslétre véreztem,
alkotássá élveztem, és így, jól tettem.
Ahogy egyszerűsödött mindez, s kitelt versben,
úgy emberedtem, lényjelem lényegesítésében,
és élek a feleslegben.  Túlzás, önhit?
A fa, kell, hogy hígyen a jövő termés(é)ben!
- 2012. 7. 10.


Egyszerűsítve
-----------------
Bézs és drapp sávok csíkozzák a táblát,
a tarlók, gabonák, a mezőt, az, az erdőt, és a tájt,
s e tájék színezi közelibbre, a kék-zöld, összefolyt láthatárát.
Egyszerűbben, felismertem a betakarítással járó kitakarulást,
és elismerhetném szebben, nyelvlényegemben, a sárgásbarnát.
Megvárom a hő utáni, várt, de félreértett, déli szélcsendet,
pilla-nyugalma rendez fejembe rendet,
és elteszem e képet, a képződő délutánba keretezve,
álomba, ismeretlenbe, emlékbe, versbe,
amiből, igazán, kimaradtam, - tán a képen át magamba nézve -
mégis, létjelzése a mindenség részlete, vagy vesztése.
Egyszerűsítve: a költő önrésze belőle.
Közös nevezője, - nézőpont kérdése -
Fel-egyszerült. A többi, a kérdés kérkedése.
- 2012. 7. 12.



Mókus szalad át a dróton…
----------------------------------
Mókus szalad át a dróton,
vagy képszikra a szempillámon,
látom érkezése rezgését az ágon
és újra szeretném, miként
re-pazarolnám az ifjúságom.
Fárad a szem, ahogy vibrál
a lét - álom, párhuzamoskákon,
megdörzsölöm, fényesítem
borúba szakadt létezésem,
múlt reményem ösztönzését vágyom.
Barnába szürkült a világom,
rímet peng körmöm a borostámon,
létszomjul a bezártságom,
s egy szajkó színeiben, (nem veszi el
e fény-hunyta sem,) közelít a végzetem,
s így, az elmúlásom lett az elfoglaltságom.
A mókus és a madár, az életem -
szaladjon, szálljon, és rossz napokon
vicceljen velem!
Akár vers se, csak mosoly táncoljon a számon.
- 2012. 6. 13.



Félálom
----------
Mellettem, a kedvesem kedvét leli álmában, és velem,
elégülten nyög, s ragyog, kéjeitől, szüléseiről álmodik,
s az okozatot lesi az ok.
Na, tessék, a vágy és az emlék, hogy összeér,
s titkai növelik, míg érte összefűz az, mi mégis elkülönít.
Tudja, ez önmaga, s nem érti a másik, mit keres még itt?
Rájön, és hagyja, tán megmosolyogja, mitől, az eddig, és
miért jobbak a követő gondolatok, tudattalan sorrend szerint?
Érzi, én is, mert vele, és költő vagyok, nemzem, szülöm,
elérem és elélem, de neki múltját, és jövőm valahogyát hagyom,
ahogy álmát éberen máslétre álmodom, s örökítem egyszer,
ez, övé, s az, övé is lesz… Visszafordul, és átsimít a vánkoson.
- 2012. 7. 15.


Éjgondok a virradatban
-----------------------------
Rossz emlékek, rossz időben.
Igen, napfény és független szellem kellene
ellenében. Jelenlegi kell-em, hogy kellemes legyen,
a külső, tőle telő, belsőült sötétségben.
Megél, mint kívánság, de ha én-tény, csak lényfény,
állandóan, kivitelezhetetlen. Történtével értelmetlen.
Az, (ez?) akár, a pillangó, csapongó, nem programozható.
Tehát, jó dolgok, rossz időben?
Harmónia, te marha! Az együtt és külön, összhangja.
A független, s a függő kénytelen, összevalósíthatatlan
gondolat halmaza. Épp-léted eljelzőtlenült szavakban,
képletek versben, meg a lényegtelen tarka farktolla.
A rossz aklimatizációja, iszony a viszonylatban,
a tehetetlen tehetség rügye laboratóriumban,
eső mögött, kizáró szobában.
Gondszavak külfertőzött gondolatból, magtalan létjelek,
próbák, kísérletek, hogy öntörvényűn tükör-létezhessek,
világot tegyek a világ(talan)ba, másodlagost első sorba,
rejtve sejtve, hogy körözünk magunkban.
Mire, létre értem, átlényegítem és közértelmezem,
- már nem, s így, mégsem – 
éjgondok a virradatban.
- 2012. 7. 16.


Ma, más…
--------------
Mint rossz ruha a testet,
úgy fedi a ma külkeserve
az értéklehető lényeget.
Esély? A túlhaladásban,
mert vízpumpa vizeli
füsté a versemet.
- 2012. 7. 17.


Jelzős összetételek
-----------------------
A lehet nem, lesz,
de félig lett.
Az a másik fél,
újazza az életet.
Még nem tőlem,
de általam.
Magamnak, tettem,
másnak felizgattam.
Kevesel léha lehetségem,
lázam, lazám, hibám talán,
de a legjobb tehetőségem,
ha tehetségem,
az eszem és a farkam.
És jelzős összetételek,
egybemosott szimbólumokban.
- 2012. 7. 19.


Im-presszió
---------------
Hűdés-hangos hangulat hajlítja a hangákat
a földhöz, meg a légörvény, titka-múlt törvény,
ahogy a fej fölött köröz, hangát, s költést üldöz,
borzolódik a környezet, s az agy. Döntésre sincs
időd, éppen melyik vagy? Mint a hiány, a bukás,
a kivakart ótvar, a tegnapi vihar, a hajnali kukás,
s hogy bánt, felsejlésed óta, nem áll rendbe a haj.
Még jöhet a dög-meleg, a postás, és képzelheted,
ha e kettő együtt lehet…
Alapot nem változtat, de benyomást ad,
s csak állunk a változat alatt, mint
légnyomás után a hasadt falak.
- 2012. 7. 20.


Intimitás
-----------------
Alélj arrébb drága, hátha a teljességig értékelhetem,
amint összead és kiszív a kéj,
a lebegő pillanat kába mámorában lerogy a mindenség,
és pihegve pihen a lét…
De az én részemen fekszel keresztbe, élvmeredten,
s így, csak tudom, alig érzem, amit átéltem, szereztem.
Végigélvezném kiérdemelt eredmény-részem,
az elszeretett jóllét, túlért, méla gyümölcsét,
a hétközlétet égető percekét, e most múló ezekét…
tehát, alélj arrébb drága, tett-lényegünk maradványa
hadd bódítson bágyadó csodába,
és boldogságom vége, vissza irigylett, viszlát-cseppje,
a már értelmetlen tartalék elhálatlan ismétlésre,
ne csöppenjen le az ágyra.
-
Summája:
Alélj arrébb drága,
mert különben állva
fog az elégület vége,
lecsöppenni a bokámra!
- 2012. 7. 21.


A szellem szellentése
--------------------------
A várakozás felhője nő-sül körém,
se csengő, se hír, csak legyintés rája,
az élet megint nagyzolt, s a kicsinye is késik,
se tény, se társas remény, csak áltat és várat,
bár szelektív hűséget (sem) esküdtem én.
De, nem esik, nyár van, a világom is áll,
a hozzákötött öröm dörgölőzik, dühöt rágcsál,
szeretet szöszöl a kutyákban és puhán rám talál.
A lányom nekem rajzol, vagy miattam,
erőltetem, amit hiába tanítottam,
nőnek a fáim, virágzom, a gyom hiába nyom,
derű dúdol dacdal nyugtatót, nyűg-nyomaimon.
Ma már simogattam, mosolyogtam,
szerencsés időt loptam, szerét megtartottam,
használjam, adhassam, és másik felem, néha,
léha lényegem, szó-úsztatom, léttükrű humorban.
Tettem, vártam, s elnézem, végzetem a várakozásban.
Legalább szellemes a szellem szellentése,
bár, nekem az orromban. S csak reménye magukban.
A jobból, többet, kedveseimnek, szeretteimnek,
és nekem, valami ilyesmiket, egy kis fokozással,
vagy csak nekik, én meglennék az okozással.
Eséllyel, erővel, hogy tehessem megint,
jelző elhivatottsággal, és kellő belenyugvással,
ha az ok, és a cél beint.
- 2012. 7. 24.

Más világgal, más virága miatt,
a hetedik szerint.
- 2012. 7. 25.


Eközben
------------
Várni utálok és megbánni! Eközben,
szinte mindig az elsőt teszem, alanyát,
értelmét, el sem érem, és ha mégis,
félreérzem következményét, kötelességét,
megkövetését másodsorban teszem,
kötésképtelen, lényemkénytelen.
Várhatok bármit, de megbánni, túl
alázatos-istenes nekem, büszkén, hülyén,
néha keservesen, de öntörvényem élem.
Ez, meg csak visz, anélkül, hogy hozna,
energiát, gyűjtő, alakító, szószóró huzavonát,
és sajna, csak ami nincs, azt kell megbánnom,
ha értelme múlt, ismételten, felhasználom.
Letisztultam, vagy lepusztultam?
Ez az út visz egy egyénemült közhelymondáshoz,
kivárt igazához, megbánt unalmához, a hiábavaló
kipróbájához, kihagyhatatlan, a folytatáshoz,
- várni, megbánni, és közte embernek maradni -
A többit, amiért érdemes, ebből kéne tenni!
- 2012. 7. 27.



Helyfoglaló
----------------
A helyem… Mi az, hogy megtalálnom?
Előbb elképzelnem, aztán elfoglalnom, megtartanom,
megunnom, cserélgetnem, elvesztenem, visszanosztalgiáznom,
és ez, csak egy szívszimbólum, a helyezetlen helytelen
helyproblémás helyzetére, bölcső, sír, meg amit még sikerül
közékuszálnom. A helyem, a világom… Szavak nélkül meg,
nincs mód, okom magyaráznom. Előre engedem az eszem,
s röghöz köt a léttartalékom, ennyi az esélyem az ide-oda
helyváltoztatáshoz. Szótett résképzés a saját csapdámhoz.
Jel-szó csali a kiváltások össze-változatához.
Távolodva közelebb jutni, a végzett végzet boldogságához.
Reményfutam, helyosztó, a változás választott változatához.
Részem a helyzetben, létjel a kegyhelyben.
Az élő szó létre alkotása, sorsom győzteseként,
dicsőség, közönség nélkül, világom (ki)költőjeként.
- 2012. 7. 28.


Hajtás
---------
Megvan a szépsége a vadászatnak,
s a közös áldozásnak.
Az áldozat felajánlkozásának,
és a kötelező gyakorlatnak.
Kéjért, békéért, az életért, egyébbért,
kívánságáért, megszerzéséért, viszonzásáért.
A legjobb adok-kapok, amit isten hagyott,
hajtom, élvezem, viszont adom,
az ember ajándékát, az alapcsodát,
áldó áldozatot.
- 2012. 7. 30.



Magamhoz illőn
--------------------
Boldognak lenni félálmú éjszakákon,
mert holdpettyek fénypamacsai,
levélerezetet árnyalnak ezüsté a fákon.
- 2012. 7. 31.


Hasznosulás
----------------
A szépszó létjó, ha hasznosul az írás.
Vágy és fáj-ordítás között a fordítás.
Létpróba, az ön-morál maga,
s ha más, meddő suttogás, égfirkálás,
az Szókratész kidobott magja!
- 2012. 8. 1.


Szójáték
-----------
Most: M/a, o/da, s/oha, t/alán - Iniciáló betűdarabokban.
Ma – túl gyors, oda – szebb a húga, hova,
soha – a sors ostoba tiltószava,
talán – reményrügy a semmi fásult hátháján.
Soha, talán, s amit ma beillesztesz oda. A most, szabad játéka.
Bármiből, minden, a semmi illúziója.
A véletlen, ész keverte változata. De, hol van az Ő világa?
Létünk hiányainak osztott kérdőszava. S a választás válasza.
-i. És itt vagyunk mi. A létezés kísérleti alanyai.
Rendje az isteni, de változtatása emberi, és próbája az érdem.
Szójáték a részem, úgysem vallja be, hogy a térdét elértem!
- 2012. 8. 2.


Teliholdas éjjel
--------------------
Meztelen ezüstben ülök a teraszon éjjel,
a kitelő holdat nézem, az eltelő időben,
élvezem a szelet, amit beszívok és kiengedek.
Szelem, szellemem, s a hold, összenevetésben,
jó-cinkos szépérzet, boldog könnyülésben,
vicc a versben, lélekzet a lélegzetben.
- 2012. 8. 3.


Relikviák
------------
Életképlet: Permanens-szex elmélet,
s a gyakorlat, római mozaik részlet.
Késztetések és megélmények,
túlnőtt (n)őhit, és önítélet.
- 2012. 8. 6.


Túlóra
---------
Napos a nap, üres a lap,
üdülök, míg kidűlök. Kába kóma.
Fények, ízek, kéjek, s mi marad?
Nyúlik, mi múlik, az idő sem szakad ma,
harcol a még nem, s a mégsem, túlkoros túlóra,
örülök, míg ürülök, s szidom, mi elszalad.
Kedves élet, őszült nyáremléket élek,
békébe boldogít az örökifjú lélek,
másra nemszoruló-anyagiatlanul szabad,
neki tavasz kell, s nyár lét-langyába hagy,
csak unatkozó semmiségek, nagy szavak
másítják, szabják el, a kellemességet,
de istenem, az én nyaram,
vélem, mivé lett?!
Ne gondolj rá, csak tedd,  újra,
hogy feléld és lefedd elért élhetőséged,
kölcsön csodáid, vén-gyermeki ránevetésed,
fogadó, alkotó, szétszóró, létezésed!
S még mit is? Sört, bort, pálinkát, protézis emléket!
Maradjon csak e nyár, és szeretkezzen velem az élet!
- 2012. 8. 7. 


Illetlen illőn
----------------
Mintha temető széle lenne
az öregember kerítése,
elzárja és kizárja magát a világból,
szürkül, pattogzik, s kikopik, kimúlik,
míg koporsó lesz a házból.
Ezért hát, égkékre, csicseri zöldre,
tűz-vörösre, mézaranyra, mélybíborra,
lonc lilára, feslő rózsaszínre, de ne
halott fehérre fessük azt a lécet,
s csak egy madzagra, hogy elérjük és
befogadjuk az emberiséget egy pohárra,
vérünkkel színezzük, akár az ősz,
ha verébhajszára fogja a szépséget,
és búcsútorát virítja a télnek,
hogy sötétben is meglelje a visszát!
Ahogy a nap, napi létforditóján,
mikor legkülönösebb fényeivel,
szemző-vetélő sugarainak, egymásba
újuló színeivel, végre és létre díszíti az
alkonymáglyán, vér-láng rozsdás esthajnalát.
- 2012. 8. 10.


Minősítésnek a mennyiséghez
--------------------------------------
Kialakul és elvonul. Közte egy életrészlet. Várod és bánod. S míg bírod, ismétled.
Tág mintavételben az élet ennyivé lett, jobb, ha nem értelmezed, érezd és élvezd,
ahogy te hozzáteszel, úgy, a máséval mássá lesz. Léttükör széttörés és szórás.
Találd meg a részed, fókuszálj és összesítsd a képet! Önképzett képképzet. Rossz
kérdés, hogy ki, és hányszor nézi meg, és megértése, tetszése, a te megélhetésed e?
Lényeg-lényedítésed: megtanulni, azzá hasznosulni és tudni túlhaladni a minőséget!
A többi, és a többség, ha jó vagy és időd van, célszerencsével, jól-tetted értelmében,
hozzád hasonul. Sajna, a többi többségéhez kevés a közöd, csak, mint a folyónak
a tengerbe, úgy van befolyásod.  Beleveszel, ha valami(d)ben fölül nem leszel.
Piedesztál, vagy meredély lehet döntő döntésed, az összesbe össze és magadba zár,
közzé sem kellett egészen, és már így, a félig átváltásig, tied se a léted, eredményed,
a túlélő minőség az egyetlen megérte esélyed.
- 2012. 8. 15.


Éhes telítettségem
-----------------------
Mint mosatlan edény szélére ragadt maradék,
úgy ülök a Balaton jobb szélén, valaha volt
emlékén rágódva sok régi finomságnak, íznek,
illatnak, beteljesült vágynak, ifjúságmorzsának,
és a hasamat nézem, - mert pótlékkal tömöm -
ahogy üresedek, és ráncosodik éppen.
- 2012. 8. 16.


Szerelemből szeretet
--------------------------
Egyre messzebbről nézem, élem,
de mélyebbről érzem a vizet,
már nemcsak eszköz, létrészem lett,
és kedveim kedvese is,
kedvtelés és hiány-szenvedés okon.
Ahogy vélt kamaszkorom társa az öregedés,
úgy kósza szeretőm a Balaton, csak,
miatta, vagy miattam, egyre ritkábban
élvezek vele, o(ó)dázom, vagy elkapkodom.
- 2012. 8. 17.


Amivel tovább, tehetetlen vagyok
------------------------------------------
Az élet művésze,
de, életem vesztese vagyok,
időt adok az örökkének, s a kimértből
létfennkapkodok, újulok és fogyok,
mint tavasszal a hajnali fagyok.
Ha valami gyarapszik mégis,
a fennmaradáséhoz, a megmaradás reménye.
Utam néha más, máshogy, de ugyanerre,
mégis a tovább, lehet, hogy semerre, és
a létem belevész, az átéletek lehetség tényébe,
s az utóélés, e kezdetnek a vége.
- 2012. 8. 18.


Szél(sőség)jegyek
-----------------------
Az ujjongás, s a sikoltozás
szerepe olyan az életben,
mint a versírásé,
- az érzetek nyílt szelepei -
Legfőbb kérdése, hogy igaz,
vagy megjátszott e,
és ész(s)érves előzménye,
hogy vajon tetszene..?

A vers inkább szeretkezne,
lélek a testbe, élvezettel,
legalább melegbe vész el…
- 2012. 8. 21.


Káni-kulában
------------------
A cseppfolyós meleg az agyamig ér,
a 12 éves lányom castingra megy,
megértem, de rosszul érzem, ettől,
a mindentbele nyárvégtől ilyen lettem,
forrponti létemben gutaütés lesz a versem.
Még semmi sem tűnik végleg,
mégis egyre több, mit visszakérek,
edzem, visszafestem, örökítem magam,
mert őszítenek a szürkülések,
érett hölgyek kacsintanak, mosolyognak,
és rám köszönnek a lét-segédek.
Tudom, ki vagyok, - mi leszek, lehetek -
csak már, nem hiszek magamnak.
-2012. 8. 22.


A dolgokról és dolgunkról
---------------------------------
A dolgoknak nem kell rosszul sikerülniük,
mert általában nem sikerülnek.
Folyamatában, mégis a jó, reménye, vágya, hite,
javuló képet mutattat, mint a festmény színe,
a grafika végletével szemben, más kérdés,
hogy a fekete, fehéren, mindig igazabb.
Csak épp a mástól függő árnyalatok irányítják,
sokszorozzák éretté és oda-vissza életté, a dolgokat.
Amik okok, okozatok, átmenetek és átmenetiek.
Általánosító érzetek, de a következtetés a megértésé.
S a dolgok dolga, e gondronygyolta kötelezvény,
a jövő-menő, értő, s tevő embereké. (A többieké!)
Rohadt dolog mi, hogy gyermekeink fehér lába,
szülei(n)k létsarába, s csak talán, humuszába, lép!
A köz-dologtalannak tartottak dolga, és oka súlya,
ennek átlátása, továbbadása, többé létének módja,
a félre, vagy (f)el sem ismert rész, ez a miénk!
Még ha általános felfogásban nem is ez a dolgod
dolga, passzíva vagy, leírtjaid leírhatóak,
mint, e öntörvényűben az értő többség álma,
és ha a vágyat húznák az orra…
- 2012. 8. 24.


Keveregve
--------------
Egy nap alatt ősz lett.
Végnek érzem, megszenvedem, így, félbe élve, nyárba merevedten.
Majd felengedek és megmelegszik az élet, nyárvégből, őszelőbe érve,
vagy, egyik se mégse, és kevergek keveredve.
E végnap majd elmúlik, s illő csodák csurrannak az átmenetbe.
Nekem a tavasz a vágy, a nyár a szerelem, az ősz a szeretet volt,
és télen kipihentem. Csak, ha már túl sokat vártam vágyó változásra,
néha, elsiettem, lekéstem, összekevertem, de rendjébe rázott a természet,
biztos alap, járólap a létben, s nem értem, hogy önön következményében,
mit kever most egybe az isten? Nem akarnék unatkozni,
egyismétlő filmen, mikor én, négy-évszakos jegyet nyertem,
ebben az összesimult szélsőségben, őszi zsöjje szélen.
- 2012. 8. 26.


Vég, de szép
-----------------
Még nyárvég, de ideért a félért őszelő,
bőszítő őszítő, a jövőért létevő,
vérrel, rozsdával színező, ravatali festő.
Végérlelő, és mégis, ősznő, vészfelejtető,
gyönyörű gyönyört keltő, s kéjünk felejtő,
akinek megbocsátunk, és mosolygunk,
míg múlttá vállunk,
élvezett, újraélt, szűzkurvás halálunk.
- 2012. 8. 29.



Önküszöb
-------------
 Ködös támadásokkal bizonyít a sors,
elhiszed, s behódolsz, már rég nem vagy különleges,
erőd, emberséged közepes, a hasznod meg…
Lelétező tényező lettél, érthetetlen, nem érezhető,
tettből szótevő, se helyettes, se többlet, ezek felett.
Kedvet tör a megértetlen rejtelem, a rossz előérzet,
és a teljesülő félelem, ellened, s veled tesz.
Létmeredt vagy, s tehetetlen, bezáró önküszöb,
hagyod, vagy hittel elkerülnéd az elkerülhetetlent,
és e ismeretlent, önként, okokkal békíted.
Nem a hited, sem a véged, se verstéma, vagy
depressziós játék, ez, az élet rád is mért sötét oldala,
fagyos füstje, lobogásod árnya, létteszt, lélekkereszt.
Tán a szeretet, s a szerencse, mi megvéd,
de a melltartó nem mellvéd, s ha a gyerekszobámban,
az a kiságy áll még, hogy megnyugodjak, visszamásznék.
- 2012. 8. 30.


Ősz-leosztás
----------------
Fényt fal és színt vall,
- mégis bizakodik az ember, -
termést ígér és esélyt a szeptember.
Mint egy szépre csalt, tapétázott fal,
amelyen átjárót keres a lét,
és azt reméljük, megismételt sorozatjáték.
Már borkönnyel búcsúzik a nyár,
de még nincs itt, nem egyenít télre a halál,
a természet túlélni, hullni bódul,
a világ takarékra áll.
Nekem, kösz össz, az ősz a legszebb,
(- a tavaszból vén nyár lett -)
a végben is tartás és a múlás misztériuma,
s a lét lumpé, aki elmulat mindent, mert tudja,
a holnap új lapot ad, csak néha lüktet
a másnapos, színrobbant valóba a gondolat,
mi van, ha a tavasz, egyszer aludni hagy?
Hát felélünk, és ráhívunk az őszre,
mint a kártyás, ki ácsingózik a királynőre,
de Qrvát húz 12-re, hitelbe, a jövőre.
De kiélvezi a meccset, vabankra a túlélésre,
és őszszikrát, vágyvirágot gyűjt a szerencsének,
talán, lekopó ő-hűtlensége gondot visel
elmenőben, némi sanszig a vesztőre,
legyen sipista és balek az elkövetkezőkre.
- 2012. 9. 3.


Őszi színtelenek
--------------------
Elvesz az augusztustól, lopja az októbert,
nem szent a szeptember.
Még nem ősz, s már nyár sem,
fél átmenet, kötelező végkezdet,
lelépett, s elengedett, egynyári szerelmed
unalma, hiánya, emléke,
- emberi természet -
Elviseled, de nem szereted.

Beszél a szél, még-csak rá, az őszre,
majd kiabál, mint a hatalmat nyert lumpen,
metszőn sziszeg, halált, hideget a létre,
és hűséget hiteget a tavasz bújt rügyére.
Ilyen ez a senkiházi, és vele jelzetes az élet,
de ha nyáron, alkony felé utoléred,
s boldogságot súg, reményt, elégséget,
zenének érzed.

Olyan, mint én, nem fiatal, s még nem vén.
Kicsit fáradt, kiábrándult, de tavaszával áltat,
lét-dús és félmúlt, nyeri, veszti, amit rég unt,
de kevesebb lesz, fakóbb, cinikus-szomorúbb.
Bódul, és végvadult mámorával álmába boldogul,
érett és termett, majd pihen, és továbbmegy,
de már tudja, az élet, nem fedi a létet.
- 2012. 9. 4.


Levezetés
-------------
Nincs tökéletes, de (mert) ha van,
elpusztul.
Talán, mégis létezik felsőbb erő,
védi pozícióit.
A közelítés, az elérés nélküli próba,
a kivételezett emberség.
Meg a bölcs belátás, emberi engedetlenség,
az ész és a lustaság passzív ellenállása.
A felsőbbség és én… átélt létezés,
mindig behelyettesíthető rejtvény.
A tökéletesség, tökéletesen töketlenség.
Az álmodozás ára.
- 2012 9. 5.


Elengedve, kiemelten
---------------------------
Az életem most próba-próza,
olykor feltör a versöröm,
időm kitölti az írás. várta, boldogsága,
a siker siketsége, reménye, s a többi vágya.
Ünneplőt alkotni a foszlásban…
Isten és a sors másnapos szundítása,
de másként, öncsalás, Ők, és létlényegem
sikertelen tagadása. Elengedve, kiemelten.
Így is ezt kell tennem, és megkövetett tetteseim
elintézik velem, hogy akiket elértem,
megköszönjék, vagy megbocsássák nekem.
Lehettem (volna) és lehetek (hogyha)
50% igen, vagy nem, s csak a megkövetettekben!
Ezt nagyon erősen, vagy légből vett könnyen
kellene vennem, s önkívül ráfognom:
időérzéke és humorom nélkül, ki a fene döntött
az eszközökben?
- 2012. 9. 6.


Balaton okon
-----------------
Fehér vitorlatüskék a tó őszre őszült tükrén,
ahogy hűl, zöldbe szürkül, s fodrokban fehérül,
hullámráncos, fakó-égkék, szél erezte felszíne,
üresedett, partra bőszült, összement a teste őszre.
Lassan tizenegy, tán már a napra frissült, és ez a
búcsúra készült, szeretete lépére megy, belecsobban,
és önfeláldozó reszketése helyett, kedve, kellemes
kedvese kellemével tel meg. (Jobb, a Balaton helyett.)
Más lett, e szökőnyár leképzett képéhez képest,
akár, e félremódult írás, prózult prozódia próba,
vasfa helyett pozdorja, de a lényeg igazsága mellett,
meglepett, e idő-illetlen helyzet kéjes ténye valója,
hogy kietlen, őszrement öblében ölem cirógatta,
az elsiratott nyár szerető hulláma.
- 2012. 9. 9.


A szigeteltnek
------------------
- Hajózni pedig kell – ismétli e hajótlan, tengertelen,
vízre vágyva, változtatni, s mert örökletesen,
- a dédapám hajóskapitány volt, végül révkalauz, -
én meg végletesen pénztelen, s unok álmodozni,
a másokéin nyomdok, és fenékvízében kapkodom a talánt.
(A földön minden föld sziget) Elszigetelten. Haránt.
A tó tenyerében sikló vitorlásokat, csónakokat nézem,
motorosokat, ház-torz komphajókat, vizibringákat, kajakokat.
Volt, hogy vityóztam Füreden, potyáztam, utaztam tengeren,
de, már nem az kéne nekem, s ezért, azért, így-úgy, lényegtelen.
De víz mellett kell élnem. Budán, Tatán, Balatonon, utamon,
létszélcsendben, üdülésben… na, messenger, jól meghatároztál,
száradásra ítélten! Rendben, de legalább a vizes alapokhoz
hozzájárultathatnál, nem, nemcsak mindent versben,
más a sorrendem, előbb, és meg is kéne élnem!
Tudom, én úszom az árral szemben, és végül is,
édes, vagy sósvizes lettem, de valamilyen vizem legyen!
Tengertelen szigetemen.
Ó versvitorla, úszó szó! Palackot keres a szigetlakó,
apályban, szélcsendben.
- 2012. 9. 10.


Érte(lme)tlen intelem
---------------------------
Megjött neki? Csak nem meri,
mert, tudja, Apu őt így szereti,
s nem, mi a nőből nőstényi…
Ugye korai. Míg az idő engedi,
a kislányom maradjon gyermeki!
Időkérés, és fölösleges önzés,
de múlását, váltásait, gyorsulását,
mindenki, másképpen szenvedi.
Virágom nyíljál, de virágozni, teremni,
inkább álmokat, fontoskákat hagyjál,
szép vágy, és talán, szerelmesnek lenni,
de szeretni, tisztán, - bírjál, tudjál -
még, maradj Apádnál!
- 2012. 9. 11.


Így-hagyás
---------------
Tavasz, nyár, ünnepeit, hullt tartozékát, fényszilánkot, színrongyait,
használt örömöt, alvadt kéjrögöt, a boldogság kellékeit, a lét őszdíszeit,
málló álmát, szakadt vágyát, szertehagyott maradékát, a szabadság óvszereit,
majd irigyen és kénytelen, léte alá takarja és eltünteti, az őszi levél, s a tél-fehér.
S a szépségből, élvezetből, létszerelemből, átél, mi e ószeres reményrügyekbe fér,
és az újulásra vár. Lelépett az-az élet, és a díszletes is más. Leélmény, látványelhalás.
Nem takarítok, majd a tavaszodás,
addig emlék, s így lelkifurdalás.
- 2012. 9. 12.


Cseppfolyós vesztület
----------------------------
Szétkapja az esőfüggönyt a szél,
a takart nap az idővel morog, és a
hunyó nyárért, gyászba öltözik a fény.
Vízszórt csillogás és pasztell árnyalat tapad,
a ködszűrt hajnal búja marad, az esővel halad,
meleget kívánna az élet, verőfényt a hangulat,
de csak nedves hangokat mormolnak a szavak.
Legalább ömlene, ázzanak a földek,
segítsen, a gyönyörű aszályt kiégve túlélőknek,
de ez a szemetelő, tartós szemerke,
csak a kedvünk rontja le,
a por a fűvel sárlik, a gyökerek nem hiszik,
a lét, a lélekkel inna, s a test iszik.
Senki se senkije, semmi sem semerre, esik,
vízszürke vég-hétvége, rendező elv a reményre,
ázott váltó, rothadó szép-múlt, fázó zokon véve.
Cseppfolyós vesztület, a téllét kezdete,
a letermett természet embertelen szeptemberrésze.
- 2012. 9. 13.


Késett indok
----------------
Kornél nap van.
Akkor már tudom, mért ittam annyit…
Nem ismertem, de ma azonosultam,
egészségünkre Nagyfater!
Életben, halálban,
tántorgó párhuzamoskákban.
- 2012. 9. 13.


Magyarázat
---------------
Itthon otthon.
Itt, ott, hol hon?
Itt-ott, hol otthon, ott hon?
Hol hon, ott otthon.
Határozol, hogy itt, ott,
de meghatároz a hon.
A határozatlan, hontalan,
mindig csak otthonos, talan.
Érzed, vagy érted,
máshogy más, mint máshol.
Mész, jól vagy, de honvágysz,
és magyarázol…
- 2012. 9. 14.


Szakításpróba
-------------------
Rugalmas kötél az élet,
égetheted, tépheted, húzhatod,
enged, de elenged, ha szakad,
ezért, csak elméletben, képzeletben,
s a végső végletekben vagy szabad,
és, ha nem érted, nem méred -
a gondolattalannak, lekötözött vaknak
érthetetlenek, végtelenek, a falak.
A léted, ha létezed, gumiszobaforma,                  
élni, szakításpróba.
- 2012. 9. 18.


Kicsit másként…
---------------------
Ennem, innom, aludnom,
szeretkeznem, írnom, kell!
Ha ezeket nem tehetem,
- külön és ki-egészükben,
  szabad mennyiségben -
nincs értelme élnem!
- 2012. 8. 19.


Válasz
---------
Ahogy kapom, visszaadom,
olykor a magamét is kihagyom,
jót, rosszat mi bánt, egyaránt,
ki, ki kapja adománya jutalmát,
- és ha mégis, benne leszek én is -
szorzatát és hozadékát.
Kevéssel beérem, megérje, hogy megélem,
s ha nem, versbe szedhessem,
vagy kinevessem,
körbe kapcsolt kapcsolatok,
tettre tapadt, válaszra járt, tapasztalatát.
Így segítsen, vagy felejtsem
az indulatok indítékát.
- 2012. 9. 24.


Kelletlen kellemetlenségek
---------------------------------
Kelletlen kellemetlenségek csendre jegelnek,
bajra tüzelnek, hogy a létezésben, élvezetben párom,
hangtalanul felül az ágyon, fehér árny a fél párnámon,
a vágyán szenved, s a hiányon, a vélt és átélt végérzeten,
álomsorvadáson, hogy mikor, hogyan és miért,
nem csinálom, feszültség a képzetekben, harci tánc
az idegeken, értetlenség, dac, és rá a válasz, hűtik le a
kedvem, fűtik keseredettségem, együtt, vita áron.
Távolodik mi közös még, és közénk dűl a magányom.
Mint egyes-lövés a sorozatból eldurranhat, de, ha több,
szokást ismételhet, véget vethet, jövőt arathat őszi száron.
Térjünk észhez, szeretethez, érjünk közös vággyal a testhez,
róka, az oroszlánnal szeretkezhet, ott a kulcs a jelmezekhez,
meg, még a szúnyogriasztót drága, épp most csíptek lábon!
- 2012. 9. 26.


Fáziskésett őszítélet
---------------------------
A reggel pirultató nyála, s a hajnal hűvöse, rózsázta az arcom,
most meg izzadok az őszi cuccban, a hirtelen rám is érő napon,
de az asztal alatt fázik a lábam, és ha a vízre nézek…
- pedig a dél remény-melegében, úszni fogok, ha a nap marad,
s nem változtatok - összerázkódva bátorkodok.
Helyezkedek, izgek-mozgok, e őszszikrázó fáktól takart balkonon,
hogy a napon legyek, és versbe látszódjék a fátyolt bontó Balaton.
Attól félek, ezzel a búcsú-széppel véget érnek a jó szokások,
idők, s fényszeretkezések, életre lép e fáziskésett őszítélet.
Végrehajtva, az ötvenvalahányadik szeptembervégi vasárnapon.
S ha mégse, sikerrel fellebbezünk a természettel, és haladéklét jut
a nyárvégre, nem hártyázik még az ősz jégezüstje, beleúszom a
kékeszöldbe, e jólismert, régszeretett, öregedett szerelembe, és istenúgyse,
létre-csalom a nyárvilágot, elhúzom az eső esélyt, és a kopó mámort!
Vagy, ha ez se, jólesve gondolok a jobbzsebembe begombolt nyármelegre,
még belakok és bepakolok emléket a télre, képeket, fényeket dugdosok,
és időben elindulok, hogy hazaérjek. Sötétedésre.
- 2012. 9. 30.


Az öregedés pozitívuma
-------------------------------
Az élet, - mint előzménye vége,
és alakulása érte -
verébhajsza.
- 2012. 10. 2.


Sustorgós nap
-----------------
Sustorgós nap. Kívül, belül, az.
A szél és a sok cél. Az ember hallgatja,
s reméli, megél. De túléli, és az időt, az meg
őt birizgálja. Na, süt a nap, s mi késik,
megérkezik egyszer. Lélekből, létszer.
Sok volt, és sok lesz még, de mielőtt elmennék,
ismételjek négyszer! Memória és szer-torna.
Ennyiszer nem tévednék, vagy ha igen,
az, valahogy létemből lett ékszer, él élmény,
a jövő gyantájába máslétre marva,
a felnevelt különbség. Lényemült lényegem,
feladva is, (nem feladva!) velem,
de nélkülem sajna, ismeretlen helyen.
- 2012. 10. 3.


Éjrianás
-----------
Holdpettyes levelek ezüstlenek az éjfeketében,
szétömlik a fehér fény és szikrázó tócsává gyűlik,
éj-képzet és képzelet-törés tövén. Álmok hitetnek
és hintenek mámort, reményt, beteljesüléseket,
szeretnék én is, csak pisilni mentem még, meg
hajnali gyerekkort napi estémbe, puha szárnyú
meglepetéseket esthajnali révülésbe,
örömkiáltást, szóhőkölést, kéjnyögéseket…
Csitt, még éjfél van, a világ álmában,
örülj a szépségnek, amit lát(tat)ni tudtam!
Ön-dialóg, csillogó csodában,
álmos mosoly az éjrianásban.
- 2012. 10. 4.


Tenger suttogások
-----------------------
A rózsa-sáv alatt türkizvonal olvad zöldesszürkébe,
össze az oldott kékkel, háttérben az összevérzett éggel,
a nap grafitbolyhok mögött agonizál, a tenger
egy másodpercre megrendülve áll, haló fényét elszívják
a mélység, s az ég, alsó, felső, tükrei.
Vagy, csak szemem és szellemem képzelgése,
a szépség tőle részeg fordítása ez, a kába földinek,
tenger-csáb, és Málta trükkjei.
Tejes ezüst, fakó bíbor, vizes rózsaszín, bársony lila,
túlért sárga, viola villanása, foszlott aranyrojtok,
ősz-sápadt, halott-bőr sávok siratják a napot, ősz-tengerbe,
éj-szürkébe vesznek a színek, felszívódnak a fények,
az elmúlási csendet csak a tenger csattogása, és örök tánca
ide-oda csoszogása szaggatja meg, a szél mi él,
s a félig fúlt, átmenő remények mutatnak fonnyadt fügét
a fejest ugró estnek.

Sápadt nap ébred, a sziklák hasadt, mértani formáin,
hullámot űz, vitorlát, hajózást, a szél,
valóságot hord, vágyat vetél.
Egy taréjos, nyűgös őszritmust hoz, Szicíliáról mesél,
de álom és emlék elázva e parton, hullámba és borba,
hát, csaó, Etna, egymás nélkül füstölgünk ma,
vesztett csoda és ócska fürdőgatyám lengedez a rácson.
-

Furcsa hely,
mire megszerettem, menni kell,
mire megéreztem, ő változott el,
mire megértettem, már süketel,
az emléke sem csak az enyém,
mert tenger -
akárha prospektus képen, nővé
színezve szerepel, simán pózol,
mire folyton vele maradnék,
sértetten kiver.
Marad az út, haza, s e kiszáradt
relikvia, tengerre, hajóra vágyna,
de ennyi telt -
újat hasadt, az elemétől fosztott,
egyéltü ember.

A nap hal, tátogja a naphal,
búsul a búcsú az alkonyattal.
Marad az emlék, e szép ék,
létemmé, - melegét, fényét,
a tengerét -
elviszem magammal.
Legfeljebb veszekszünk a vámon
egy kicsit, az élményvámolókkal.

most, se italom, se pénzem,
ezeken túl, minden,
kérésre, részben.
Sok, ami még nem volt,
s ami már nem lesz,
mástól, közös üdülésben,
szeretetben, hullámtörésben,
köszönetben, függő elégülésben.
Megnéznek, irigyelnek minket,
hagyom és élvezem, hogy fedi
a látszat, a ködös, közös kincset
és az én részemre hajló nincset.
Igazad van tenger, így van ez
az idővel, s a széllel, és az alá,
fölérendelt, jutó-futó élvezettel,
használja, belefúl, vagy hiányt
köpködve, megússza az ember.
Akár a hullám, adsza-vissza,
csókká csattant, váltó randevúján,
végigszalad és visszatér ezerszer.

Lity-loty, igazából ezt súgod,
félre érzem érintésed, hangod,
ahogy belédhatolok, megrázkódom,
és túlvagyok sóhajtásom hallod,
pár tempó mámor -
s kiúszó húzódozásom, néhány
ismétlést, és reszketést megér.
Tudom, csak mosolygod,
kegy-tengeres, egyoldalú kalandod,
oroszlánhűség, egy csélcsap idegenért.

Vadászat a vágy,
az életért, a máséért,
idő és lét részeiért,
a kéjért, megváltásáért,
az üldözésért, győzelemért,
végleges birtoklásért.
Levezethetjük, örökletesre,
sportra, természetesre, de,
ha valaminek elvétele kényszere,
abból aligha lesz
létek, lelkek egyesülése,
az csak vadászat, ahogy
támad, az emberből az állat.
Nem rablás, önteljesítés se,
annak alapeleme, ami veszendőbe
megy vele!
- Magányos vadász a szív -
de a tettet ráfogja a testre.

Ahogy én mindezt,
egy távoli tengerre.
- 2012. 10. 5.-16.


Hangulat és tudat
----------------------
Vannak őszvég-szürke, esős napok,
mi ellen csak aludni, írni, és inni tudok.
Nyálka nyirkos, utálkozó hangulatok,
mikor sajnálom, hogy megszülettem,
és még mindig vagyok.
Aztán múlik, és bár én is - mi ellen jobbat
nem tudok, mint lassítok, próbálkozok,
teszem, mi többé tesz, és akármi lesz,
akármiben is, én legyek. A létezés fölén.
Mint változástól a változatok, de ön-őszintén
fogok, magamból választottat tenni!
A szerettelent is szeretni merni, viszont engedni,
mind jobbá szeretni, és szeretve lenni.
Ezek után mit tehetek, felkapcsolom a fényeket,
a lakásban és agyamban, írok, míg bírok,
helyet szorítok az ágyamban az életnek, és hagyom,
hogy az eső esélyt hígítson a poharamban.
Tán ez, világváltóból, emlékváltó lesz, főkönyv,
az őszi öncsődöt tavaszra változtató létlapjaimban.
És fellapoznak, nemcsak szeretteim, és a szél,
és kiszabadultam – Mag a sivatagban?
Hangulat és tudat, szerencsés, önkívüli módosulás alatt,
míg meg nem értem hova jutottam és sorsomból mi maradt?
Addig, ami eddig csurig, vagy alig, azt felélik a szavak.
- 2012. 10. 19.


Lényegi szerető
--------------------
Révülten rebbenő,
meredten élvező,
feszülő, ernyedő
ölelő ölű nő,
a tenger, s a föld, ő,
szül, éltet, és öl,
a lét szép-szere, az
egyetlen, de mindbe
behelyettesíthető.
A lényegi szerető.
- 2012. 10. 21.


Farmerkabát
-----------------
Bizony, már nagy a zakó, kabát,
drága a közös ló, túrós háta, kevesebb az idő és a barát,
nem hordom hát, és lassúbb az útvég magánya.
Azt a keveset, és így is túl eleget, megbecsülöm,
ha tehetem, az esélyt is megülöm, ha jut, visz is,
de tudom, „szépasszonynak, jónak, jó-járású lónak,
kár megöregedni” pláne nekem, mindezekkel egyben,
meg, a barát, az barát, ha, szar is! Nem kell ügetni,
s azt a kabátot rég nem nézi senki.
Szeretteim, kedveseim, barátaim, állataim, s ti, kik se,
oda – vissza egyenlőtlenségbe, pótlék azonosságot ejtve,
bocsássatok meg, tegyetek, vagy tehettek, egy szívességet
nekem, hogy amit tervezek, nem teszem meg ma sem,
egyre nehezebb ön-igaznak lenni egy hazugult világban,
az ember inkább hentereg saját sarában, hallgat, közhelyek
helyett, s a tehetetlenséget káromkodásban vallja meg.
De, ha szerettek, megértitek, ha nem, (egy pisla az őszinteségbe)
a magamét megírtam, végünk veletek! A közünk is elveszett.
Kinyúlt kabát, elmaradt barátok, kedvtelen kedvesek,
s kik vissza sem szerettek, állataim, ha kevesebbet esztek,
emlékfakultak és elmúltak, olvasók, kik nézők lesztek,
hibáimat vegyétek létsebnek, vagy érthetetlen versnek,
ennyit tehettünk, és őrizzetek meg! Elég a név, - Poéta -
a verset a banda, ha megnézi, megérzi, s megérti,
de nem veszi meg. Így kerülnek kincseim, ócskáshoz, behajtóhoz,
sintérhez, idegenekhez. Életem és termése, feledékenyekhez.
De énekeljünk, etessünk, szeressünk! És igyunk, hogy
értékeljem maradék közöm, senkihez, semmihez.
- 2012. 10. 22.


A/1-es életút
-----------------
Árad, és már nincs is nálad,
a szerelem, szeretet, szeretkezés,
súlyától lefelé futó út.
Tedd! Élvezd, szenvedd, visszahúzd,
de tudd, bár a lét körforgalom,
s így néha visszajut,
ez a része is egyirányú út.
- 2012. 10. 23.


Nyárvégként az őszben
-----------------------------
Ahogy, ősszel nyílnak a fényvirágok,
égig égnek, és a legszebbek a színek,
a természet terem, el, és félretesz,
a jövőért üzekednek, adnak, a legerősebbek,
úgy, az idősödő ember, ha szelleme, teste,
elég energiát termel, bölcsen teszi dolgát,
megbékél az élettel, rendezi, élvezi, és felejti, amit kell.
Emelkedni, hullni, nem tud, és nem mer, de
szinten lenni, hullámok közt a vízszintes lenni,
a lehetségest élni minden erővel igen!
Addig, amíg így, s aztán abbahagyni merni.
Sajnálod? Te dolgod, én leszedem a virágot,
mielőtt látnám leesni. - Nyárvégként az őszben -
A tél úgyis elrendezi, a szabad választás lesz,
ami még emberi.
- 2012. 10. 24.


Színezett ősz
----------------
Rozsdásodik, véresedik,
temetői csokor a táj.
Még él a zöld, éltet a föld,
de a reggeli köd léttérig dominál.
Engem együttéltet a környezet,
benne élek, meghatároz a természet,
hozzáteszek és visszahat,
kölcsönös szeretet.
Színezett ősz, ilyen lehetek.
Idősödő, kiről az idő fest
évszakos képeket, s ő visszafest,
viruló, hulló, létmaszatjával alapozó
színező, fényező, mert féli a fehér telet.
Ősz-szikra is tehet tavaszító létrobbanást,
bár, inkább hamvadó lehet, hát
hittetem a hitem, hogy őrzöm a meleget.
Az örökkéhez talán kevés ez,
de elég a túléléshez.
Ha már nem csiholom,
életemmel táplálom a tüzet.
- 2012. 10. 26.


Halott(ak)napi előzetes
-----------------------------
Mint a mohó rabló, úgy vetkőzteti a hideg szél
a novemberbe dermedt fákat, több változat hull,
tél szelleme támad, nem éled örömnek, értelmetlen
az élet, s ezt a részét rühellem piszkosul.
Nyűg, halott-napi kedv, ráfordított tényrögök,
ordító rosszmodor kint, bent, görcsberángó öklök,
felhevült idegek, lemerült érzelmek, menekülő meleg,
ez túl sok és kevés lesz ma nekem, még többet
hiányolok, eszem, iszom, káromkodok, visszaköszön
belőlem az állat, az ilyen napokon öregszem,
és síratom Anyámat.
Reszketős, esett, létnedves széljegyzet ez,
egy Zeppelin nótával sodródom északra, s ha élve
visszaérek, több lenne benne a megszokás, az ösztön,
a félelem, mint bármi jobb okom, reményem, értelmem,
tán egy kis szeretet, s a félbehagyott dolgom.
Süss fel nap, kertemben a létek, meg se fagynak,
önmagukba halnak, áldj feltámadást az ősz élő-halottainak,
Jobb időt, s kedvet, erőt, nekem az érzéki szivacsnak,
telítenek a télnedvek, s a könnyek, pedig nyelvem alatt
bújtatott tavaszrügyek, s jelzőkülönlegek nőnek, és a
hitem, hogy megőrizzük őket!
Éltess túl, hívó és emlékjelnek, a jövőknek, elmenőknek,
energia sugárnak, mi egy tollhegyre tévedt.
- 2012. 10. 28.


Őszvégi recipe
--------------------
A tegnapi szórt hó lecsupaszította a tájat,
kifakította, lenyomta a zöldet,
s rezzenve reszketnek, múlást jeleznek,
vérrozsdát, fagy szürkét, kóma barnát, a levelek.
Mára, önmaguktól esnek, nem várják ki a
haláltáncot, búcsú-bulit, a menetrendi hullást,
a szélcsend esélyt, a perclét-gyógyító napsugárt.
Pedig megérkezett, mint felejtett szerelmed,
vagy egy rég elvesztett lényeges, visszatért,
ha látogatóba csak, s vele, világomba az élet.
Kimerészkedünk, sétálni megyünk, őszvégi recipe,
s a tél ragyáit, bajait, banyáit, átfestik a fények.
Hiszen koraszülött a tél, gyermek a november,
egy hete még gatyában napozott az ember,
van még idő – talán jobb is -, s bárcsak beetető,
tavasznak hisszük majd az enyhülést is.
De, rosszabb lesz, nehéz és hideg,
azért csak hitegessük a kedvet, hisz
meleget, örömet hozhat egy pohár bor is.
Igazából mindegy, csak elhiggyem, élvezzem,
akármi szerzi, ha rossz árnyat nyújt az élet,
és rászürkül a tél a létezésre, por a korra,
a természet ad létfenntartó segítséget.
Tavaszpróba az őszi tetszhalottra.
- 2012. 10. 30.


Mindenszentek a halottak felé
--------------------------------------
Ahogy a mindenszentek a halottak felé hajlanak,
mert e naptalan napon kellenek minden szentek,
hogy az ünnepült indokok ünnepeltessenek,
úgy, az esernyők, mécses fedelek, személyes szavak.
A kimenős mélyérzetek ünneplőben fényeskedjenek.
Vaduló szél hajlít, kerget, kevély törzset, kósza levelet,
én meg, hő-hűtlen, fénytelenné lett szobámban,
érzem magamon a telet, és fagyfeketült szavakkal
szidom a szürkeséget, s amit befedett.
Idejébe illőn, halott-nedves minden,
határozóim közt bújik és temetni kész a lelkem,
a kocsim nem megy, így én sem, e haldoklót is
síratom és mehetnékem, ápolok, szeretek, létezgetek,
az én szentjeim, segítő szeretők, gyerekek,
mert léteztetőn létezők, s az enyémek.
A természetben önzőbb lesz az ember,
őszintébben bánik a birtokos jelekkel, ahogy a
maga-költő, a kicsinyükbe bújtatott mindenekkel.
Tudom, majd tavasz lesz és nyár, rengeteg napfénnyel,
örömmel, élvezettel, én-igazibb élettel, s ma meg kell
békülnöm ezzel is, meg, és túlélnem, s így megírnom
e élőhalott létet átnevelt jelzőkkel, lét-bizonyítéknak.
Emléket ruházok, értelmet adok, s jelet hagyok,
magyar sorsú, lesző-tevő létregénnyel, életverseimmel.
Azok pedig ilyenek, s olyanok, ahogy vagyok,
köszönet az életnek, szülőknek, teremtő-intézőnek,
hogy verset adott.
Nemcsak játszom, kihasználom, magam mutogatom,
- amilyen az, ez, olyan - és lényemít, lényegít,
összetart, ezekből evégre font sorsom!
- 2012. 11. 1.


Magunknak
---------------
Anyu, Apu, Nagyi, Papa,
Edit, Géza, ősök, és a…..
haverok, nők, élt, és meg
sem születhetett rokonok,
lassan többen vagytok ott,
mint ahol én rátok gondolok.
Mindenkim, vagy senki,
mindenhol, vagy sehol,
érzek, vélek, de nem tudok,
pedig beszélgetünk olykor.
Átmenetek vannak, bennem, s átellenben,
élem, összevisszán, bár, ez – határeset –
az ötvenvalahányadik halottak napján.
Fényt, színt, emlékezést, gyertyát, virágot,
könnyítő könnyet kívánok, vagy verset,
nekem olcsóbb, igazabb, könnyebb.
Jól van ez így, mert pénz helyett,
versből van többlet, és az elég mellé,
ebből kérnék többet. Halott dolog,
jókor dohogok, kevés, mert kevés,
és elég, mert még vagyok.
- 2012. 11. 2.


Ősz halál
------------
Halottak-nap utáni, haldokló naparany lángja,
árnyikrás létfáklyák világlanak a zöldvesztő köd-közelbe,
idézik a nyarat és a gyönyör múltát, a gyönyörű végrobbanást,
s a tél melankóliáját.
Égő, vérrozsdás kopjafák, Vérbükkök, Nyár-szikrák gyújtják,
és felizzanak a tört ősz rőtarany halotti máglyái.
Színszikrázó levélcseppek sírják, és öregedő férfiak benne
magukat siratják, véglátó egyéltűek, a száz éltű ősz épp-halálát.
Vele, csak egyben, és hátul a sorrendben, az értelem keserve,
fontossági egyensúlyban, a szokás, és a másként esetlege.
- 2012. 11. 3.


Kéjpihegés…
-----------------
Kéjpihegés, és hímszomorúság,
boldogvég bódulat, testelégült tudat,
lényülésünk teremtő eszköze elhagy,
az életcsoda elcsöppent cseppje,
halálárny, s a veszteség hiányérzete,
egyben.
De nem az ürülés, az adás érzése,
a jól tett jótett öröme, létéltetés,
a szeretkezés szelíd vége,
a lélek és a test összepihenése.
Teremtés után, próba a fellétezésre.
- 2012. 11. 5.


Szép, de…
--------------
Fekszem a reggellel az ágyon, álom és ébrenlét között,
lesem az órát, és a fát, ahogy egy virgonc napsugártól
kigyullad a juhar az ablakom előtt.
Fagyfoltos föld fölött, ősz-öreg ég alatt, kegyelmét,
csempészett melegét, vigasz-fényét, csillantja a nap.
Szépre él a telet reszkető lét, a hangulat valóságot véd,
ami jobb volt, lesz még! A jelenítő múltból jövő fakad.
Ez csak november, ember, szedd össze magad!
- 2012. 11. 9.


Elúszott érdekházasság
-----------------------------
A közízlés, és én, elhálatlan nász,
kölcsönösen nem kiván(t)juk egymást.
- 2012. 11. 10.


Gazdagon
--------------
Gazdaggá tett a leképzett képzelet egy percre,
a természettől természetembe, érzékeimen át, lelkesült
eszembe, csak fényezte, hitette, a van, s az elég érzete,
ahogy gyűlt, csillogott szerte, az ősz rám eső része,
kertem aranypénze.
Számoltam, feldobtam, megfürödtem benne, kéjégettem, de,
úgy éreztem egyenesbe, harmóniába ért a lélek és pénz értéke,
hi(he)tetlen egyenlege bennem, s tele zsebbel, hónom alatt
világom örökölt és szétszórt, és most újraszedett herbáriumával,
megyek a télbe.
S ha zörögne, zavarna, elköltöm, vagy vacoknak hordom,
beírom magamba, - létfénybe, nem végbe, nem avarba, rügybe
értem, jelzők és érzések örömébe, egyensúly esett az életembe,
a jólét, a régi elvesztett ismerős végre, a járulékos,
közös nevezőről, a vérszívókról nem is beszélve.
- 2012. 11. 12.

Nehéz remény
------------------
A szürkeséget fehéríti a köd,
a látóhatár szélein, a fakó fák fölött.
Nedves, csendes, őszvég vesztes minden,
eléltünk, leégtünk, s nehéz remény közt
őrizzük esélyünk, hogy túllétezünk,
felélünk egy tavaszpercben, még ha ma,
nem is hiszünk ebben. Időzült idő az időben,
időzíted, vagy ölöd, ha el nem lököd,
és döntés-független. Tedd, amit tudsz,
nem kell hinned ezekben! Tudd, de ne éld,
e maradék kimértben. Az indokok ott
összpontosulnak abban a tavaszcseppben, ami
modellezi a lényedi létet, teredben, idődben.
Nem butulni, hazudni, figyelmen kívül hagyni,
csak választani, időben dönteni, s a magunkét
akarni! Vagy el kell viselni, hogy ezt sem mi..!
Mikor, majd nem megy, ráérünk, míg elveszünk,
telelni, hallgatni, feladni, és lemondani.
De, csak a szökő maradékról, a többinkről soha!
Ki tudja, létlényegült valamink, talán megmarad,
ha tavaszokba ragad, elnéző az idő és egy kicsit hanyag.
- 2012. 11. 13.

Novemberből áprilisba
----------------------------
Nyitogatja szemeit az ég,
még ködcsipás, de néhol már esős kék,
úgy tűnik, késik, oldalról próbálkozik a fény.
És végre, fülledt felhőneműjét letűrve,
kivihog, villant a napfény, mint pimasz,
agg kamaszra kacsintó, újrakezdés.
Olyanok így, mint a mosoly és a jókedv,
időzéshez kevés, idézetnek élmény.
Velük mosolygok az ősz bősz sértettségén,
magamban kacagva, a vén tél nevetségén.
Hú, csak meg ne hallja, sértődékeny mamka,
a végén úgyis elvisz, tudja, ahogy őt,
egy édes, tizennégy éves, cafka tavaszka.
- 2012. 11. 15.


Oldott megoldás
---------------------
A problémák éles kénytelensége,
tényeik kényelmetlensége hozza,
hogy ezekkel kell foglalkozzunk,
pedig… szóba sem jöhetnének itt.
A múló idők gyorsítói, létszívói ők,
mire megoldjuk, a következmény
elszaporodik, elfoglal, felél, lepusztít,
versbe ér, s a lét megszagosodik.
Ha rajtam áll, mert még áll, szüneteltetem,
egy életmorzsán át, egy levegővételen,
jóimba kortyolok és olvasok, kivonatkozok
és élvezem. Tudom, majd megszenvedem,
de most, leszarom, szabad örömem legyen!
Úgyis utolérnek, de én osztom be maradék
időmet, a rossz évekből néhány hites hétre,
oktalan gondtalan, én-emberibb önmagam
leszek, fütyülős boldogan.
- 2012. 11. 16.


Lényegek az érdektelennek
----------------------------------
Eső és köd, ok, s okozat táncol a tájon,
felvillan az ég, cikkan a fény, épphogy
utána, hiánya fájjon, felhő és pára ölelkezik,
árnyjátékuk összeáll a láthatáron.
Színcsipkék, és aláhullt holtak már a lombok,
az égbe szúrnak, átkozódnak az ágak,
bütykös vessző ujjak, tölgyfa csontok,
meztelenek, síremlékek a kihűlt madárfészkek,
liheg a természet, szortyog, köhög, röhög és
hátba veri az élet, dirr-durr, hogy deret köpköd.
Ájult az erdő, mit az ősz már félbe rontott,
lököd az idő, őröl és télbe nyomkod.
Rügyek, vörösbegyek, gyermekek, vének,
ők kénytelenek, hisznek a tavasznak,
mert felbujtó titkosai röpködnek,
s jelzőtlen lét-szikár szavak, kiköltő költőknek,
hittető haranghangok, a le reményletteknek,
s az így, itt maradottaknak,
megcsaltjainak minden áprilisnak,
nevezd alkunak, hidd forradalomnak,
hogy ez, vagy a tél-rémálmú végzet élet -
Álmodunk, és kínálunk, virágvágyat, rigóverset,
alvórügyet az időnek.
Lényeget az érdektelennek.
- 2012. 11. 19.


Alárendeltek
-----------------
Próbálkozik, mint vén férj a szűz arával,
remény a hazugsággal, idő a járásával,
az őszi köd-fény, a télbe borulással, és
így is marad, megmarad, csak csekélyke rész,
mi örömül, mosolyra, naptól szakad.
Mindenkit érint, ál-szüzet, ősz férjet,
napgyengülést, telet, a mindenség mindent tehet,
de velem még nem, teletömtem magam nyarakkal,
tavasszal, alig bírok az átváltott energiákkal,
amiket a jövőkre magamba zártam, és sáros lábbal,
rezes orral, küszködök időtévedt életemmel,
a leemberlő novemberrel, s az önző al-alkotóval.
Alárendelt létezés, páternoszterral.
- 2012. 11. 20.


Csak együtt
------------------
Nincs az ősznek vesztesége,
csak egyenlege, leltára, lejárt részlete.
Nyeresége, mint végrehajtónak,
a halálba múlásban, hullott létben,
e szín-fényes árnyjátékban van.
Öröme emlékében, fájdalma az esőben,
vágya levelekében, reménye önvesztésben,
értelme léthasadásban, s az erőt gyűjtő télben,
jelentősége e gyönyörített program-plakátban,
és vele fakuló szemeinkben.
- 2012. 11. 23.


Szikvíz üzemmód
----------------------
Az alkotás, szikvíz üzemmód,
életvizembe égésterméklek.
Így, az életem szódavíz,
vízbe égek.
- 2012. 11. 26.


Az eltévedés nem tévedés
--------------------------------
Egy langyító tavaszcsepp, megkezdett tavaszperc,
szökött be a kifutó novemberbe. Pisla életfény,
ködbe, meddő hófelhőkbe, lét-meleg a kihűlőbe.
Gyönyör és élvezet, ugyanígy ez vezet,
létlehetőségbe, újtehetőségbe, jobb jövőkbe.
Megfürdök, rákészülök, és tavaszian szeretni fogok,
verset szerezni, szeretkezni, és ravaszdi mosolyra
nyugodni, hogy valamit, mégiscsak adok!
Kiszámított szerényen, akár az igazi nagyok.
Nem, így mégsem tetszik… ahogy a tavaszi faszok!
- 2012. 11. 27.



Bem-rakparti el-beszéd
------------------------------
- Mi van öreg, megy még?
- Váltott lovakkal, cél a nyílt tenger, s a csillagos ég!
De a szeretett eggyel is, a kölcsönös elégig!
- Mitől, ember, még, és meddig?
- A gének, az erő, és a vér! Végig, a végig.
- Én már rég unom, nem is nagyon tudom…
- Az élet egészének ez a részlete, eszköz, és cél,
ezt próbáljuk és csináljuk mindig, egymásból, másba,
a sokból, a kevésig. Vagy, aktív energia, alkotás és kéj,
ha befejezed, már nem is egészen vagy… Férfi.
- Fél tegnapból, nem lesz több holnap.
- Jó, megöregszünk, de téged is, mégsem a halál,
hanem e jele foglalkoztat.
- Menj a picsába!
- Onnan jövök, és oda jutok csak, csak.
Emlék, vagy gyakorlat, vasárnap a hétközszerben,
a kell, s a lehetetlen része egyben, szellemben és testben,
az élet és lélek tárgyiasul ebben, a legszebb késztető emlékem,
lemodellez engem, akkor is szerettem, ha nem szerettem!
Alap és következmény, híd az emberben.
- Között!
- Is, és egységben. Életpotenciál, érzékben, értésben.
- Na, egy János-áldás és csá, jövőmerő, és jövő-menő, az elmentben.
- Meg egy tanács az időnkben, a szeretet a fény a szexben!
- Te mondod? Ennyi a mennyiben?
- Lépcsőzetesen épül minőség, a mennyiségben,
s a legtovább a lépcső marad, a leépülésben.
- 2012. 12. 2.


Avas havas
---------------
A hó, ha az égszínnel, s a nappal, szépen, jónak tűnik,
hullása után fél nappal máris tűnik, és múlása akár a
cukormáz. Problémás. Olvadó latyak, alatta, - lenyomta -
nem látszanak, a túlhasznált, téljelző szavak.
De távlata, fénye, illata, mint a frissen mosdott szűzé,
csak, annak jobb út vezet romlásaiba, ha az idő és a férfierő,
rontás-hiba. Szép, míg ép, aztán jobb, hogy vége.
Jöhet újabb, újra, az idő bírja, még szánkózik az a férfinép.
Mért ne? Így alakult, ne kérdezd miért, meleg front jött,
s a költő kitért.
- 2012. 12. 5.


Fájdalmas és kellemetlen
-------------------------------
Fájdalmas és kellemetlen,
a testi gazdagodás a hátsó részben.
Egy időre, gyenge, és őrlött lettem,
és ez engedhetetlen, 50 felett, télidőben.
Persze tűröm, önbízom, és hagyom,
hogy rozsdás-acélosan rugózzak az életen.
Élménynek télmény, de mit csináljak,
ha témának, ma ez jutott nekem. Szar.
És szarni sem! Se rá. Lehet, de nem merek.
Jogos a lehunyt-szemre hányás, felelek,
hallgatni sem lehet, és őszintébb, versben
az aranyér, mint másét képzelődni,
pár leképzett aranyért!
(Máshű szerkesztők és ki-használt eszek!)
- 2012. 12. 10.


Ahogy az ártatlanok csalnak
-----------------------------------
A rossz is múlik,
és tél eszi az őszbe őszült kínt is,
az ember változgat,
és néha változtat, miként
az idő, időt űz kint is.
Ahogy, e erősködések, hiedelmek,
hogy az idő itt hagyja a verset,
és a vers csak következmény,
ami élni enged, s kerget.
Együtt vannak, és ha egyedül
hagynak, az csak míves módja
az öncélú rabszolgaságnak.
A mosónők már csak-csak,
de a költők tán későn halnak,
mert hitetnek, és hisznek,
időt az időtlennek -
ahogy az ártatlanok csalnak.
- 2012. 10. 11.


Befagyott csütörtök
------------------------
Ne mondjon csütörtököt ez a csütörtök,
sem semmitmondó verset a költő,
szépüljön, sikeredjen, szerelembe essen
a szerencsével, jó történést szüljön,
vagy béküljön, és csak léteztessen.
Fejlődjön a titok és a talán, egy darabka
tavasz és az öröm, véletlen akár -
fűremény, a fagyott rögök között.
- 2012. 12. 13.

A szükség értelmezése
-------------------------------
Sért, ha nem ért!
De félrenézve, hogy félreérte… pedig,
mintha félrelépne! Magamért és érte,
tán nem szükséges mégse, ha nincs szűkség.
Néha elfelejtem, köztünk ez az értés a –még-
- 2012. 12. 15.


Ónos eső
------------
Olyan a létezésem ezen a télen,
- az öregedés fagyát és a lét tavaszát érzem,
nem teljes(ül) egyik sem, csak kioltják egymást -
kapkod bennem, az összemenekülő idő.
Az álmodott jobb-valami, és a gyűlő kötelező,
az élet, igazához szükséges hazugságai,
vég-jég, tüzelő vágy, olvadt jövőremény =
ónos eső.
- 2012. 12. 17.


Meglep, hogy beleptek
----------------------------
Rám telepedtek a tél szellemei,
vággyal, hiánnyal, az élés elemei,
meg, amit megkaptam, akartam,
mert hagytam, engem, magam,
és betelt helyem, szeretni.
A játék vége felé, valakikért, valami.
Öntörvény, külső rendelvény,
ko(mp)romisszum, örökölt rendezvény,
egybesimuló, és sorsult, eredményeinkért.
Az enyémért, a tietekért, s ha együtt,
ha sikeredett, hatott, a szerencséjéért.
Mindezem megvan, hozzá, és ezért, a
hiány, a vágy, a félkötelezett emberé.
Élem, amiért élek, és szeretek, nevelek,
meglep, hogy beleptek, de ha kireménylek,
úgy hiszem, jól-összetett emberré leszek,
télen, és mindörökké, között, és felett!
- 2012. 12. 18.



Karácsonyi realiti
----------------------
Karácsony: olvadás és mákony,
folt és üres zseb, ünnepi gatyámon.
- 2012. 12. 25.



Szajkó a tükörben
------------------------
Az én költőségem és költészetem,
magányos szajkóé a szélben!
Én teszem, de nem veszik,
remélem, nem veszik.
Negatív ív, költőösztön - kakas hiba(?)
Madárrész, a személyítő kópia az enyém,
büszkeség, remény, és tévesztés, meg
valami szeles, felismerés, elismerés,
s a lényemre formált – lehet -
Önismétlő létezgetés,
kánonban sikerülő létlényegem helyett.
Na, Matyi-madár, tudó, de papagájként
nem irányítható, létutánzó, önös-zengő,
költőtárs és fám bérlő, a csend, csak szünet,
neked még égkék ék jutott, kísérőjéül
éneknek, zajnak, dalnak, létzörejnek,
nekem az utánzattól értetlen nemek.
Szimbólumlombhoz őszületnek,
vésztémának, bölcs(ő)ületnek, énhitnek,
azértis erőnek, az élet(em)vershez.
- 2012. 12. 27.


Hiba
-----------
A monogám-mánia és a más-cölibátus,
a vágy gyávasága, s az élet lustulása, kár,
időok-indok, igénytél, létellentét,
a játék vége, önfeladás, jövővesztés, elő halál,
beszűkülés, én-öregülés, a tény impotenciája,
a lélek takarékján, a test önfeláldozása!
- 2012. 12. 30.

2013.----------------------------------------------------------------------------------------------


Előzés
----------
Fénnyel szép, egyformára őszült az erdő teteje,
téli egyen-kóma, s a nappillanat gyönyörítő ereje.
A dér gúnyos kristályszikrákat szór az összeroskadt hóra,
hogy zöldes barnán kilóg az avarvar, s a tetszhalott feje.
Újév józanult eleje, ez is másodikán, futó, utó lazán,
legalább több lesz az elvesztett idő kölcsönígérete.
Időelőzés, s az alkotás esetlege. Az élet lépe. (Ha nem
vagy a vesszeje,) Fagyfolt és rügyremény, január erdeje.
Bízom, hogy lét-fonott, jó idő jön, a kígyó éve,
talán a hajam és a farkam miatt az enyém, a születés,
hát, az előidőzítetlen, két hónap mínusz, és az elhasznált
rész a sikerekben. Maradt, és maradok én, a felhőék
és napárnyék is szép-rész az ég színén, el-hitem, és termő
rögeszmém van, hogy e kompozícióba beleférek még.
Télerdőbe zsongok és ködbe fényt pisálok, pár január x.-én!
- 2013. 1. 2.


Kölcsönhatás?
------------------
Amilyen a világ?
A kutya faszát! (Szarát, rossz oldalát…)
De, hát mű-fordítója, és sodrottja is része,
az isten is csak elkezdte és a kutyáig élvezte,
egymást alakította csodára, és félre, az
ember, és környezete. Összekeveredve.
Lehet, kezdet, és működés, legjobb esetben
műalkotás, de, aki használja e kölcsönhatást,
és utánozza istent, s a kutyát, amíg másolja,
inkább istenhez tartsa magát!
- 2013. 1. 4.


Rossz választás
(Az élethossz, és a gyönyör utáni)
--------------------------------------------
Ötven év. És három perc.
(+,-, mi később, s előbb eltelt.)
Az egyszeri, s (h)a naponkénti?
A választás egyszerű.
Mint a trapistáknál,
szegénynek. Maradni!
- 2013. 1. 6.


Belefér
----------
Ahogy a szabadgondolkodó a vég(e) felé
visszatér istenéhez, úgy hallgatok én,
- a beat, a hippi, a rocker – magyar nótát,
ötven felett, egyre többet.
Belefér. S ha az idő is, marad hely
az isteneknek, meg a „még”-nek,
jambónak, jambusnak, szerelemnek!
- 2013. 1. 7.


Pedig, csak rendem lustasága
------------------------------------
Téllel rosszabb az egyedüllét,
mert a tél magányos.
Szokásból leszel, ismétlést teszel.
A megszokás léteztet,
a megszökés egyszer-másszor
kimenthet, aztán csak egy másik
megszokásig húz, túléltet.
Az önmérték nem alaplét méret,
oda fel kell érned. S persze,
hogy hóhegy.
Az okoskodás csak az okosodás
hiúsága, ha gondolod. Ha leírod,
vétek. Érzed?
Bocs, kikönnyebbültem, -
felkavarta bennem a verset,
az elég-hitetlen télet.
- 2013. 1. 8.


Hintába léve
------------------
Hintaszékem talpa alatt a lábam,
nézem a havat, gyorsabb tavaszt vártam,
de nyálkás előzetest kemény fagy arat.
Tavaszodnék, de most vagyok hanyatt.
Érzem saját, és fogyó, fagyó, sorsom súlyát,
nyűg ma a létem, gond a gondolatom,
s valósulása a lábamon.
Hát hintázz, várj, írj, és reménykedj,
azt húzd ki, össze, aztán lökd (f)el magad,
mozgástól, tűztől égnek, gyújtanak a szavak,
de megmelegítenek biztosan, míg esélyt
halnak, télcsendnek, tavasznak.
Hinta – palinta, oda, vissza,
míg elfogy a pont, a pálinka, s a létre-való…
Ne szarj be(le), előzőt előzöl, először a
e hangulatok halnak! Valaha örültél és
unokáid fognak, e benned összerázott,
felélt és kiszenvedett szó-szarnak.
- 2013. 1. 10.


A hullás teendői
---------------------
Hó, hohó, ma ennyi,
a nagy fehér semmi.
Se tüzelni, se menni,
jó, hogy van mit enni.
Reménykedni, jobb időben,
hókotróban, kedvben,
verselgetni, inni, és tanulni
az elviselést, és megszeretni.
Tervezni, tenni, amit lehet,
s ha kienged a szám,
az egészen nevetni!
Kis dolgokkal a nagyokat tovább,
ahogy a havat odább, azám,
odázni, tolni, s lekenyerezni
ájulással a halált!
- 2013. 1. 14.


Ha vissza…
---------------
Megtartani nehezebb, mint elveszteni.
Az örömet, emléket, reményt. A jobbat
méginkább, mélyebb gyökeret vert az egyéb.
Az első, s az utolsó, sohasem csak az,
a vélt tény szimbóluma, vállfája, mire az élet,
az idő, jelmezeket akaszt, rá létnyomot ragaszt,
s az emlékezés, az ész, s a szív technikái
tartósítják, hogy sokkal inkább vigasz.
Az igazság(a), hogy elhiggyük, hogy az!
- 2013, 1. 16.


Célzatlan köszönet
--------------------------
Köszönöm, a lét örömét, a mámort, a kéjt,
az önhitet, az erőt, s a reményt,
meg, amit kaptam, s elnyerni szeretnék.
A jó vetést, nevelést, és termést,
gyerekét, versét, és képzeletét,
a megtaláltakét, és keresettekét,
a kölcsönös szeretetét, s az egyoldalú
szerelmekét, amit adtam és fogadtam,
s az elmulasztottakét, s ha hozzád szól,
Neked tudnod kell, még miért!
- 2013. 1. 17.


Hullás-ok
-------------
Az agyad pénzen, tüzelőn,
alkatrészen, nincs-en jár,
már a számlán sem, de télülni azért se,
mert letetteid ára kéne, léted ígérete,
és tavaszod felcsinált rügye!
Lopott vigaszod egy dalban,
keser-értő mosoly a humorban,
hogy újabb ellenséged van,
az egérfogó a templomban -
Nehéz, e szürkében meglátnod
a friss hó csillogását, az élet nyugodt
álmát, a madarak színszálkáját,
s a negatív feltöltést, e szép pokoljárást.
Írod, és dobod, hiányod, és hangulatod
verspróbáit, s a pimasz, hószín lapot,
de tedd, legjobb esélyed, lényed véletlene,
ha a hullás mosolyát megfogod.
(S mint jó esztétikás, visszaadod!)
- 2013. 1. 18.


Férfi, kapcsolatban
--------------------------
Ami a férfinak marad:
A robbanás, robbantás.
S a vége, a combon ragad.
E lehetség, s tehetség, elismerése.
Irigység a hatásfokra.
Büszkeség, béke, és az elég 3 perce.
Tétova nosztalgia, váltott lovakra,
és ismétlésre.
- 2013. 1. 20.


Félreértés
-------------
Önegyelő egyenlő,
az egyenlőtlenek között.
- 2013. 1. 20.


Ami kell!
------------
Madarak kedvvillantó színszikrái,
fény fakadása, kéj illata, ifjulás érzete,
buján kibújó kék tinóru, s a hajnali kórus-koszorú
az áprilistól telítődő légben, ábrándban, reményben,
tavasz vágyálma, a néma, színvak, téli létben,
emlékek íze, ifjúságod, e nyálcsöppenésben,
energiasokk, létkábszerek, a létezésen túl,
a túlélésben. Csak, nagyszerűen egyszerűbben.
- 2013. 1. 21.

Felszíni vélelmek
-----------------------
Egy ko(mplementer)ca szenvedély: Az igazi
dohányos mindig rágyújt, dugás, evés, ivás, után. Én,
csak ivás közben dohányzom. Így keveset, míg azok
a közben helyett többet.

Öregedés? Régebben Füreden, a móló felé,
mindig felismertek, és én megismertettem azokat,
akik most bemutatnak ugyan(olyanok)azoknak.

Kevés olyan jó dologgal múlathatod az időt és a semmit,
mint a piálással. Először jó, aztán már nem, de átalszod a többit.

Van, akinek mindig van feleslege, és pénze,
nekem mindig van éhségem.
Az élethez.
- 2013. 1. 22.


Tények és reménylet
--------------------------
Italpöttyös, üres-fényes a lap, hasonló,
mint kint a hó, idő és élet szegte alap,
amire írok, s amin az élethez lépek,
ön-büszke emberség visz rá,
s az elveszni félő lélek.
Nincsenek (f)elismerések, sikerek, csak
örömödött percek, töpörödött létismétlések,
mögöttük, nők, remény-jövő, hi-hi hit,
s az aprózódó évek,
de mindig lesz egy tavasz,
mit versek vágynak, és kikísérnek.

S ha nem, az már nem az én-élhető élet,
valamire, valahova, csak leírom,
- és visznek, vagy lelépek -
hogy egymás mellé éltünk,
hasonlóból, (meg)hasonlóra,
s az enyém épült hóra.
- 2013. 1. 25.


Szétszedett összetett
--------------------------
Az ember, élet-folyamatos
szexuális viszonyok között boldog.
Kell hozzá valamiféle viszony,
s a viszonylagos iszony, a na, ne, okhoz.
A maradék „v” pedig én vagyok,
az állandó, az okozathoz.
- 2013. 1. 28.


Morgó fohász
-------------------
Eső és szél, fosztó nyomán töpped, koszlik, a hó,
ó, volt is, lesz is, s mint hiú nőjét röhögi a tél,
pótol, és enged, míg tart az idő-engedély.
Csak, a szokásos terhek, - amit még az ész, a félelem,
s a döntéshozó enged - morog a percekbe kapaszkodó,
tavaszhoz tartó, limitált létező, s velük a kedv egy.
Szétrúgja a havat, hamvait szórja a jelen jegére,
az alsóházzal perel, letegez, és sandít az égre,
- még ha így is jó, döntsetek, mi végre?-
Inkább a teljesedés, mint tovább e fél..! Ugyan,
egy kis meglepit a megszokás helyébe!
Nem kell minősítés,
csak a jobb lehet a (t)élő meglepetése!
- 2013. 1. 30.


Józan(od)ok
----------------
A hitszegés, vérző tűnyom a hitszegélyre,
de tévedése, elvetése, bizonyítása is.
A változásnak nem a változat a vége, értsd,
mozgófilmbe vagy téve, időfüggő a jövő,
és a jelen elege, fikciókhoz viszonyulunk,
a viszonylagos viszonylatot élve.
A mindenség körbe változik, ehhez kell a hit.
Létezésem útkeresztje, a sínpárok esetlege,
kölcsönhatása, átengedékenysége, érkezése,
történés és vers árnyéka, fénye, tükrözése,
vágy, és mámor, a pók haszna, s a háló,
az ellehetetlenült lehetsége, túlélési KO.
Értelme, az írás, előleg, utódlás,
egy pakli lét, amit én-keverten feltettem
önhitre, szerencsére, kell-re, tehetségre…
a seregély részegsége.
-

Útjelzők visszafelé
------------------------
A kevés, csak a túl sok után elég,
és lét éhig, hiányig, újra-vágyig.
Semmi sem változik végleg,
mi is csak a kanyarig.
Tervünk, tettünk, hatás – ellenhatás,
a holtsúly lendülete, menetközben.
Az elért, önérték-becslés, vagy
becsüsi átlagbecslés. Siker-iker.
Az a miénk, amit megtalálunk,
miután elhagytuk.
És egymásra ismertünk.
Az álmok zálogcédulák,
előbb, utóbb, kifizetjük.
A szeretet magányos szerkezet,
de másoké hajtja.
Az értés, egy érzés vége,
a közösség, a magány többsége.
Az okos visszafelé is győz(i),
a bölcs hagyja. A fenébe!
Járj bérlettel, a járt útnak is van
meglepetése. A konzervnek is íze.
Írj a menetszélbe, visszafelé nincs
könny-ítése, de remény a csodára,
íme, az út pár szabványtalan szabálya,
kiválásra, és a hasonlóra hasonulásra.
Az enyém ellenszele, létem ellentétele,
vers, a versenyzésre,
repülőrajt, vágta, és kifulladás,
létfennkapkodás, lihegésből ritmizálva.
Tévedtél, az út a mindenkié,
ha kidőlsz, sincs vége.
De még megírhatsz egy talányt
a visszaérkezésre.
Az írás előnye, előzése.
- 2013. 2. 5.


Idő-södő tél
---------------
Egyszerre hó, locs-pocs, jég, víz,
nagyég, micsoda télváltó kváz!
Télíz?, te is eláztál, vigyázz!
Se nézni, sem érezni,
átaludni, feledni, volna jó.
Ilyenkor összerázkódik a föld is,
téltények a változások közé múlnak,
a nap lecsukva, az ég rázárva,
szürke várakozás ez, embernek,
növénynek, lába nőtt halnak.
Kihagynánk, még ha hiányolnánk is
a végelszámolásban, áldozat a (-)-nak.
Szívben, észben jég zörög, gomolyog a táj,
morgássá, nyögéssé áztak, bomlanak a szavak.
Ezzel kéne írni, de úgysem fordítanak, forgatnak,
hajtatni a tavasz csodáját, ha tükrözésében,
a magányos magánhangzók is
felköhögik a szerelmet, meglepik magukat,
és a világot, - párosodni látszanak.
Hát, így se definiálták még,
a mondatokat.
- 2013. 2. 6.


Életkép
----------
A hó, és a remény fehér,
az idő, és a létezés kormozzák életté.
Foltos hó, használt remény,
semmi tartós valósulás, jövő-tény,
csak, mint egy életkép lesz,
eszközzé, termékké.
Váltófutás ez, ismétlő pillanat tesz
hiányt, és eleget,
külső, belső hason(l)ítás,
felnőttből, gyereket, s vissza, tovább,
ahogy a hóvirág is csak fehér lehet.
- 2013. 2. 7.


Madárugrás
----------------
Pirók, vagy Vörösbegy? Mindegy.
Szépek. (De nem eteted!) Szeretem őket.
Érdekes, hogy elsőbben a nevem miatt
kedvelek egy színt. Kivéve a politikában.
Biztos ezért is örültem, újra felfedett,
vagy műnévként (vész nem, csak veszélyes lehetett)
felvett és félretett, előneveimnek. Ma már
újra nem, habár ki tudja, a síromon, a könyveimen…
Pedig kell. A gyereke(i)mnek mindenképpen.
Hogy Ők dönthessék el. Szabadság az igazságban.
Nekem nem volt. Mégis többet éltem. Azértis!
Saját utamon, a szeretet lejtőjén.
Eljutottam a madarakig. Az emberektől.
Magamért, magamig. Mindünkkel együtt.
Az őket széttépő macskáimat pedig, alig jobban.
Mindenből, részeket, elfogultan kiismerteket,
ahogy az önözés önzés, csak én a szavakkal szeretnék,
szeretni, szerelni, igaz(é)olni, a sajátomat, másért,
az enyémekkel, a valódiig, madárugrással az emberiig.
- 2013. 2. 8.


Télüröm
------------
Halvány sugár, havak között, a nap elején, s helyén,
kósza fény, ami a felhőcsücskök közül, pihegni,
színezni, örömödni, a szemünkbe szökött.
Kába, árva, bújna, a hátha marasztalásra,
e pár perc tél alatt, fölött, megidősödött.
Majd az idő dönt, s anyósa, az égtisztító szél,
addig a nap a föld adósa, és a természeté,
az ember meg utánozza, helyettesíti, öli, ha
nem ölelheti, félbe, létre kapott mindenségét.
Egyre több, amit nem szabadna, buta öngyilkola,
de ha vigasztalna, ami van, az valamiképp
még marad. Úgyhogy vidd, védd e szépségét,
őrizzük képét, élvezzük a frissen hullt havat,
a bajunk benne, vele, emlékbe olvad, és szerencse,
hogy a nyár dagálya, csak ennyire apadt.
Mert, már nem hógolyózok, angyalkát sem csinálok,
csak néha síelek, visszafelé sietek, inkább fázok,
szívok tőle, s csak bemenekülve, felmelegedve,
emlékszem néha, a piros arcú, csuromvíz gyerekre,
ki a legjobb barátjával – hiányzol Géza -
a városmajori jégről hazareszketett.
- 2013. 2. 11.


Össze-függés
------------------
Ameddig léteztem, alig néztem Tv-t.
Mióta élegetek, rengeteget.
- 2013. 2. 12.


Vers helyett képzelet, hogy foglaljon helyet
-------------------------------------------------------
Ha a lélek örökké él, az írásnak a lélekből
kell szólnia, hogy örökzöldüljék.
Az enyém, a testből szól, az életről.
Szóval, hús, vér, testnedvek, érzetek,
vagy zöldikék?
Sejtem, mi kéne még, és színtézis, antitézis,
de a szívemből, keverék?
Kérkedés, kínröhögés, vagy kérdés,
kifogás, vagy próbálkozás?
A világ csalása ne legyen öncsalás!
- 2013. 2. 12.


Szerpentinen
------------------
Menjünk előre! Mindig? Addig.
Megfordulni nehezebb.
Utunkon, útközben, egyenesen.
Végeredményben.
Ha nem tudok jobbat, meggyőzöm
magam, hogy jól futottam, bárhová
jutottam, s mindegy honnan.
Aztán tudok, élmény és eredmény,
célmény, és felélmény is, lét-spirális,
mert utat vágtam, és lesz, aki beér.
Magammal öntöztem, trágyáztam,
de az életem beér! És egy részem,
lehagyja a megérkezésem.
- 2013. 2. 13.


A túlzások bíztatása
-------------------------
Költség, betegség, szürkeség nő,
esik, mint az életem,
a tavasz pitvarában, tél, és
kín-lét, gáncsolódik velem.
Na, most valami bíztatót;
sajna, csak az érzéke,
nem az ideje, hagyja cserben,
a múlót elmulatót,
hát, józanul bele a februárba,
a csokorrügyek közösét kívánva,
a kályha melegét és a szeretetét,
nyári fürdőgatyában.
- 2013. 2. 14.


Az átmenet betegsége
----------------------------
Már csak ívelt hó-csíkok világlanak utat a dombokon,
a kifagyott tél letaposott nyomán, és hó hullák,
hó rongyok, nyomorulnak az idő sarkán, északon.
Még nincs váltás, csak miazmás változás, a felindulás
megakadt félúton, az átmenet betegsége szenvedtet,
szeretet, és közösségi okon, betegnek látom most a földet,
szürke ablakon. Nem edzettem, írtam, fekszem egy ideje,
kehegve hitegek, és nyomtalan hittetek, míg telem kúrálom,
hogy egy reggel meglep a tavasz, s a bajokra tárom,
újulást, ifjúságot közvetítek, s ha nem ér el, veszek,
életáron.
- 2013. 2. 19.


A folytatás
---------------
Csík se, csak lefolyás csupán
e csekélyke tél-csíny, feketült,
üszkös ínye csupaszra szegényült.
Az olvadt víz kínja, s a lét-köd,
a talpunk alá alvadt, s a fejünkre ült.
Tétova tavaszka kapkodó buzgalma?
A készenlét kisül, ha kisüt, s az esett
esettől, a bizalom biztosítéka kisült.
A tény-fényig bírja, és szidhassa, kit
csalfa anya szült, iker reményért,
a környezetért, egységük mimikriéért,
magáért az emberért, elnagyolva. Ha hagyva.
Túlért az érték? Besokallnék, ha magamra.
Elolvad mindez és újra fagy, de míg élsz,
követő működésedért, tenmagad maradhatsz,
s aztán is valami, (bár múlik a valaki,) vagy!
Vagy a szél borzolta éj pihéjén cinóber árnyalat.
- 2013. 2. 25.


Fény-árnyék
----------------
A fény lét-kény, lény-tény.
S e kor melírozta sötétbarna, macska-zöldesbarna,
időfüggőn rezes-fehér, a fénytől, a fényben, én.
- 2013. 2. 27.


Érzem a tavaszt!
--------------------
Érzem a tavaszt, lehet, csak vélem,
annyit kértem, hogy próba-azt játszik
velem az újra-vágy, a tüzelő természet,
s követő természetem. Hiszem, hisz hittetem.
S ha mégsem ma, majd csábultan kiheverem
késleltetett tévedésem. Alárendeltet(t)em.
De, a fény, illat, hang! Bennük az igazság,
bárhogy érzi, véli, tudja, mi dönti,
csak ami van, az játszhat velem. S amit nem
lehet, hogy a közvetítő következetlen!
E vers, összeért vágypillanat, (s azt a másik
választ, majd utána értem, a félre is a felem,)
lét-rüggyentő éncsepp, a vibráló tavaszjelen.
- 2013. 3. 4.


A megtagadó ámen
-------------------------
Szép nap, szép eséllyel,
reggellel, fordító estével,
a kitöltő idő meg…
Majd visszaöklendi az éjjel.
Sok, azt hiszi dönti, mert tükrözi
az ember. Őn-magyarázza, s öli,
ha vele élni nem mer,
nem bírja, hogy hatalma, és sorsa,
a másodsorban sír, ver,
így istent gyárt, újranevez mindent,
s ha képtelen is, oka, mert hagyja,
ő a legjobb rész, ha rész is,
- képéről, képére – összevissza vetve,
mindentudó a mindenségben.
Kalapot és esernyőt vesz az előjelzettben,
bajt és rosszkedvet lát az éltető esőben,
de sóvárogja, és másra fogja, ha nincsen.
Ez, egy szép nap, mosolyos, esőtlen,
élvezzük, hogy így teljen,
nekünk egy életünk a szikra a napfényben.
Vagy hagyjuk, és maradjunk, önfókuszált
tükör-teremtésben, de ki összetöri, ember,
s attól még nem isten! Kiút az ellentétben?
Inkább összeéljünk, ön-alárendelésben.
Helyünkön a helyem,
- istenes és istentelen, ember a természetben -
porló porzó, aranyfény a mogyorófüzérben,
központozó a versben.
Bár, az enyémben néha nincsen, jobb a
gondolkodó karbantartó a működési rendben.
A megtagadó ámen.
- 2013. 3. 5.


Fénytelen
-------------
Próbálkozik a nap, - fénytelen színtartással -
mint én a fennmaradással, szinttartással,
boldogulással, létbírással, s belőlünk,
akár a repkény, fél-parazita együttléttel;
az írással.
Üres n(l)apok sötétednek, szorítok magunknak,
túl sok reményt adtunk, időt, fényt, létesélyt,
ingyen a tavasznak.
Borongunk borulásában,
tél-vénen a kölykök bulijában.
- 2013. 3. 6.


Vágysiratás
----------------
Áll a rosszidő a tavasz sarkán,
eső-köpeny vékonyul a csupasz föld hátán,
szürke, és nem lyukazzák a virágok színre,
tél könnye hull, a múlt megszorul, ásítozunk
kábán, érezzük egymást, de nem jutunk a
közös közelébe. Tavaszka csúnyábbik ikre
próbálja a bemutatkozást. S kandurkám a dugást.
Jön végre szebb, és lesz még így se,
konspirál a tél, s a nap lustasága lassít az időbe,
ne lényegits ma, a várakozás a vágy kivárása, itt
minden tudja, elvétette, elsiette, elnézte a luvnyát,
a március megint az átmenettel esett gerjedelembe,
s kedvünk fizeti az árát.
- 2013. 3. 7.


Határok
-----------
Már ezért, kár öregedni,
azt mondták, későn,
az elkéső, több emléket lát,
hát, inkább rosszat, mint jót,
csináljunk újat,
hagyjuk a ránkmaradót!
Aki vész, veszt,
nem vén a lét,
csak az ész, s a test, lehet,
de amíg tesz, lesz!
Maradjunk, míg működünk,
élvezzük, és akarjuk,
előbbre utazzunk,
higgyünk, teljesedjünk, és
hazudjunk, ha szóval hallgatunk.
Teljesítsük a szót,
de, hogy ne csalódjunk, előre
ragozzuk, és faljuk az útravalót.
Biztos, ami biztos, (a jós idő-szakos)
csak addig, amíg legalább így,
míg nekünk is hasznos,
hagyjuk a jobbsorsot, és várjuk ki míg…
Ne rendelkezzen, ki az időben
létjelzőket fogdos,
de tudjon dönteni, ha vörösödik az ősz,
mert sárgásbarnája, csak hugyos-fostos!
- 2013. 3. 8.


A rossz jobbik oldala
--------------------------
Ha nincs, az a szar, ha van, a kell a baj.
Kivédhetetlen végek.
Pihenésnek vélem a pénztelenséget.

A lányom a kutyáinkról több száz
fényképet készített. Rólam talán négyet.
A szeretet természetessége, vagy…
Érdekestelensége(m)?

Az öregedésnek is van ritmusa,
az enyém elnyújtott, a szakadásig
a gyorsító időben.
Öreg Porschén megy.
- 2013. 3. 11.


Most
-------
A nap, átlényegíti a léted, megérted,
ha meglátod és érzed, milyen szép tud tőle lenni
a csipkebogyó rőt csipkéje a kopasz rózsabokrokon,
mint a hajnal szikracseppje a holdezüst pókhálókon -
simogató csókja az Anyáé, az arcodon,
és mosolyod értük, a legszebb létszivárvány,
jó életed volt így, pisilni kiállván.
- 2013. 3. 12.


Rossz emlék
----------------
Hóó! Megálljt parancsol a hó
a tavasznak, még él a tél,
zombi farkasai belém harapnak.
Hallgatnak az újulás csodái,
- csak nézem és félem -
a lét elél, s a jövőben remél.
Csúsznak az utak, és a szavak,
nedves, és fázik e remény.
Még három nap!
Öregnek, rügyeknek, virágoknak?
Mond azoknak, akik belehalnak!
Rossz emlék ez,
kommunista műszak
a tavaszsiratóknak.
- 2013. 3. 14.


Ezt, az enyémmel?
-----------------------
Összeszorított térddel, lehorgasztott kézzel,
íróhelyemen ülök, közgondú fejjel, röpke szemmel,
de csak a hideget érzem. Hogy fázik a tököm!
Tavaszkás őszömön, döm-dö-döm…
Ebből verset írni! Amitől léthinni, melegedni…
A lepusztulásos alkalmazkodás. és az élet-tudás
költészete, vagy a tükör őszintesége, helyette.
Így, talán mégse, bár, mért ne? Az ember és
létezése múlhat, csorbulhat, de a költő és észete, ne!
(Csak sárgult tornyából önvesztve, így duplán tévesztve.)
Szóval, sorsom ritmizálva reszketek,
s maradék energiámmal melegítem az érdemes helyet,
mert télbe csökken az éltető, tavaszító, varázsvessző,
a függőleges komponens állapota szimbolizálja az
életemet. S ne feledjük a horgasztott kezet!
Majd felveri a tavasz! Az életerőnek mindegy,
újulás, öregedő élet, vagy télbe kókadt fasz!
Toll-tövű fütykös az új címerem, hogy segíthessek,
és nevethessek, énemberen, idegenen, fájba fagyott
költészeten, s e kivezető koponen(sem)en,
az önzetlen egyetlenen.
- 2013. 3. 16.


Ahogy, így
---------------
Ahogy, a hó tűnik,
a szél megáll,
száll, s szól, a madár,
a tűz, és a fény, izzik,
nősül a tavasz, s egy
menyasszonytánc a világ,
érzete lesz légnek, létnek,
kitár a határ,
s minden közepén,
- akár, vagy talán -
de valaki áll,
úgy kéne élni,
vagy írni, legalább,
s összekever(ed)ni,
fennmaradni és leülepedni,
a kagylóhéjban bízni,
tenni, szeretni, (el)hinni,
bizonyságot lenni!
- 2013. 3. 18.


A mementó mimikája
---------------------------
Színek születnek, fények, nedvek, esnek, csörgedeznek,
e túlbuzgó kísérlet előzi a forradalmat, elsietett létakarat.
Kevesli, üdvözli, kivár az agy, neki mindent szabad,
bár, némi kis irigylés megy a bogaraknak, plusz, egy
citromsárga lepke március eleji magánya, s a génparancs.
Már pil-letűnt, csak unt nyoma marad a hibernált végnek,
rügycsókok csattannak, ösztönök pilinkéznek, érzed?
Váltó zöldbe fordul a természet tavasz tetoválta,
tenyészett felszíne, a túlzás túlzása, túl sok víz folyt
a keringésbe, tocsogunk, felázunk benne, de!
Ez az út visz a nyárba, él-érzésbe, boldogságba,
s ha majd úszunk bele, kit érdekel (a mementó
mimikája) a krallozó fehérre hidegült lába!
- 2013. 3. 19.


Vér a szarban
------------------
Leegyszerűlt, bajra jár ma az agyam,
nem kényszerű, de nem is jól-tett,
hogy értelmem értelme mára vesztett.
Nincs másra-lényeges zavar, csak
számba keseredik a saját szavam.
Napot nyert a hiány, nyelt egyet a tavasz,
mert tél van e tavaszban,
amint vér a szarban.
Kiengedte, lété-bevizelt a költő,
ellebeg, pelyvás az írás,
- a majd-tavasz nem vigasz -
e huszonegyedikéjén, nem voltam az!
- 2013. 3. 21.


Behelyettesítések
----------------------
Ahogy egy rokonszín Pirók megszegi
az ágon a hó végsúlyos halotti lepleit,
és vágya riadót sikít a csend tél-torába,
úgy ordítok belé én is, elég volt!
Napfényt, meleget, jobblétet, eleget,
élet-ízű vackort, és tartós tavaszkort!

(S időt, helyet, hogy behelyettesítsek.)
- 2013. 3. 27.


Végzős téma
-----------------
Végzős téma, mért pörgetem épp ma?
Mert közelibb a felé, mint hihetőbb a vissza.
A túl, félig már kevés,
amint vénülsz, a halálodnak élsz,
tudd, jól éld, és merj végezni, ha kell!
Sokszereplős szerep, - a záró képben egyedül leszel -
de ketten rendelkeztek az életeddel. Külön, a főrendezővel.
Létszövegek, sorseszközök mellett, válasz versek,
lényegesek sikerhe-he-hez, vétlen véletlenek nyek-nek,
kis önrész, és többlet a szerencsének, nyered, veszted,
éltető, túlélő kincsek, valakiknek, szép esetlegnek,
és egy kis ősz-öröm, a növekvő szünetek között.
Ha magad előbb, - nem a lénye(d)gítésed - el nem ejted,
és érzékeidet szükségbe sem töröd.
- 2013. 3. 28.


Fáziskésett tévedések
---------------------------
Ahogy a tavasz-sziromszínek, a lélegző föld,
az éhes gyökerek, a lüktető rügyek,
a tarkálna gizgazok, az ujjá születő zöldek,
az olvadás alján rögtön nyílni kezdenek,
úgy tárnám magam lüktetve a fénynek.
De az esőnek, hűvős-zűrös szürkeségnek?
Szükség a szűkségnek?
Ez a világ fáziscsúszott, véghez késett, félek.
Lehet, már semmi, de úgy remélem, most lenne
értelme, (az egyesített úgyse megy) az összesített
emberségnek. A nemző tavasz majd melléje lép,
s mint jóba elégült hímek, cinkosan összenéznek,
a világ és e tévedt élet, egy pillanatra össze-érnek.
- 2013. 4. 2.


Télvég lét
-------------
Késnek a jóra változások,
a téllét-győző tervek, remények,
az áprilisi télvég létben,
e tény létezésérvény, ízetlen, kemény.
Már nem elég a régi jó, az éltető szó,
a belső szép, virágozni, s ha tudok,
teremni, életem beér(et)ni kéne még!
Mert kurta tavasz, keverék nyár,
őszi hirtelen halál, e nélkül,
ön-értelmetlenül besoroz végül,
a tél felzabál, és a még-cél,
az a létlényeg maradék; is, s talán.
- 2013. 4. 3.


Valami rémület
--------------------
Talán a csend,
megoldás lehet.
kikezdetnek, végnek.
Vagy így-úgy, az ellenének,
itt az érved, érdek.
S engedékenyen elvégeztetett.
Döntően döntéstelenedett.
De Te, és Ő!
Szép régmúlt,
s bevégzett jövő.
Az alany, behelyettesíthető,
s az ágáló jelenhez,
valami rémület.
- 2013. 4. 3.


Hit és emlék
------------------
Tisztul a láthatár,
s télbajba zárt gondolatommal
nyílik az ég,
és beteg idő fertőzte hangulatom.
Készül a kék, fényt ég,
lét okon, tavasz-tolvaj holnapom!
Csúszik a teljesülő,
tavaszba testesülő hit, és emlék,
de valahogy megáll a szép,
létfagyos valóságomon.
- 2013. 4. 4.


Mindegy, csak már legyen!
----------------------------------
E tavasz bizonytalanja mögül
visszatámad a tél.
Hőköl a természet, a léttudat,
kilobban a tűz, új jelre vár,
félt, s remél mi él, fagyzárt a szabad.
Hajlik a szokásraszaró illeszkedetlen:
- mindegy, csak már legyen -
ez az, mikor esélyt,
egy rendszer megszokottsága ad.
- 2013. 4. 5.


Csak, az öregedés lesz…
-------------------------------
Miként Anyu képe halványul
örökkémben, de a keze nem,
melege, simítása, ereje, és
rebbenése elengedésül,
úgy vált, s változtatgat az élet,
hogy, csak ami lényegül és éltet,
az marad meg végül,
ahogy csökevényesedik a tett,
s ránő az emlékezet.
- 2013. 4. 9.


Télvég kép
--------------
Kimerészkedik párnáiból a nap.
Szélrongyolta ködfátylak, és teles-vizes
sápadtságok, szétfolyt színek tűnnek, és
újra fénylenek, míg összefáznak e ív haván
a szavak, kedv fog el és jobblét esély,
összefogunk e vérszegény tavaszért,
e nap napja, és én!
Mily szokvány-vagány, kár,
hogy az indifferensé, a szóremény,
míg a zsinórpadláson a vég árnyalva jár.
- 2013. 4. 10.


IV. 11.
---------
Anyám szülinapja, és ez,
a legfontosabb ünnep hiányérzetemben.
A költészet napja, közre ismételten,
- mint egy csoda pünkösdi királysága,
a szocreál kiengedett lábjegyzete, egy istenség
tehetetlen tehetségtől kiugrott papja,
a félemeletről, összetörten, nélküle is vele -
ismeretlen nélkülem.
Elfelejtetten, vagy fel sem ismerten,
én megünneplem, versben,
s majd ünnepelnek, ha megint kirügyeztem.
Csak, ami így (f)elhasználódik, s újrahasznosul,
a termés a teremtésben.
- 2013. 4. 11.


Magyarázom…
-------------------
Azzá akartam, aszerü lettem, s aszerint maradok,
költő vagyok. És ez több, kitartott ez-együgyűnél,
önvalósulónál, pénzügyi passzívánál, váró-elfogadónál,
ténylét-lustaságnál, lenéző máslét utálatnál, bár,
nehezebben érthetőbb, e bankárfoglalt, amerikanizált,
világ-pénzmeg-váll(t)ságban, a rendelt, szponzorált,
énekelt változatnál. Pláne, ha kihátráltál, amint bejutottál!
Hiába, az élv-elv érzékeid! Most, internetre bízod,
s a hatást bírod, míg írod, vagy hibernálod a verseidet.
Többed pedig, magadon túl, ami volt inkább, s amott, mint itt,
(sokszorozz, ne sokszorosíts) nincs! Köszönöm a segítségnek,
(az ilyesmiknek, el kell fogadniuk mindegyiket,)
társnak-szeretőnek, családnak, barátnak, léha létesélynek,
munkám kedvelőknek, hogy úgy lehetek, hogy verset tehetek,
s tán többet, a kötelezőt már leróttam az életemnek.
Vetélt, és tőlem félt, itész-itélőknek, s az értetleneknek kívánok
nyitott észt, kellő műveltséget, egyenlő, élhető, egyességet!
A világnak meg, - hol hányat, hol belészerelmesedek, -
szemüveget, hogy a számoknál jobban lássa kicsiny betűimet.
- 2013. 4. 12.


Az igazi tavasz
-------------------
Szeretkezés után, az ágyból nézni,
kint, a kékből kisorjáztak az
aranybarna rügyek, s a lágy széltől
táncolni kezdenek…
Csodás után csodálkozva csoda előtt -
igen, néha kapsz.
Testmeleg, és fényt nevet,
az igazi tavasz!
- 2013. 4. 14.


Hivatás, vagy szívatás?
-----------------------------
Tévhit, és makacsság,
vagy jól megérzett elhivatottság?
Elhagyásnál, és csúcsrafuttatásnál
kiderülhet, egyébként, mint a lényeg.
Erősséged e gyengeséged, hibád az imád,
hivatás, vagy szívatás ez?
Jól kiválaszt(o)attál, és be, amikor
művészkedés mellett, művészetet is akartál.
Na, told le, és játszd el, amiden meghallják,
amid megmarad(t).
- 2013. 4. 15.


Önarckép
-------------
Szaporodnak arcomon a foltok,
ereszkedések, rücskök, ráncok,
voltam, vagyok -
hasonlatos a földhöz,
idő érlelte és verte,
lét véste, szív szépítette,
élmény csiszolta, érzés fényezte,
csak árnyalják, festik, a hangulatok;
- hogy jutok időhöz, pénzhez, nőhöz? -
De akár a sorsom és néhány versem,
nem cserélném az arcom sem.
Jobban az enyém lett,
korom, létrészem, célkeresztjében,
önfókuszált teljességében,
az életem aranymetszésében.
Zime-zummal, alkonyfényben.
- 2013. 4. 16.


Rövidítések
----------------
Aki ötven felett nem él a múltban is,
az sehol sincs!
Csak útközben. Korfüggő feledésben.
A jövőlét térbeli időrángás,
és az időmúlás elmúlás, ha a múlt kimúlt.
Félő, közeledő a döntő, a végső veled-kezdő,
s ami még jő, (erőszakolt nevettető ez a sok ő)
míg bírod a tudatod, lappangási állapot.
Ellenére élem, de már érzem,
rövidítve vagyok.
- 2013. 4. 17.


Lélek-légtér
----------------
Repülőtér fölött lakom.
Ló legelőn búvó, tavasztól szállható,
ha kinyílt az ég, és virág a világ.
Látókörnyék, szép élettér, lélek-légtér,
otthon-hazám.
Dombról rálátó házam ablakán át látom,
s egyszer följebbről is, alig várom,
a lélek és a test közös útvonalává váljon,
szabadulás és felderítés lesz, reklámáron.
Megkérem a göbzist, errefelé(m) szálljon,
ha, majd visszatér a lelkem,
hazataláljon.
- 2013. 4. 18.


E vers szemüvegén
------------------------
Jó zene, jó fény, jobb érzés, jobb remény,
hogy is lehetnék?
Átalérhetnek történhetések, él él-mények,
létritmusban, napsütésben,
rárobbanó jót-érzőn, de mért-tudni, nem akarón,
azért is, és szenvedély-szerényen, szégyenlősen,
létlényegemmel e perc tökélypercentjét óvva,
a magzó szó szavatosságát kitolva,
- csak az agyér-mész szabhat határt -
(itt hagyd abba, ne írd tovább!)
vágyat, váltat gagyogva, sorsom elnagyolva,
e vers szemüvegén, felragyogok, én.
- 2013. 4. 19.


Színre jutás
---------------
Tegnap délre összeállt a színre állítás,
létsikeres változat, tavaszi színre jutás.
Győztek a napfénnyel, a sokárnyalatos zöldek,
halvány hajtások, harsabb levelek, s a konok füvek.
Közbe bólintanak szállószirmú lilák, rózsaszínek,
s tavasz-fehérek. Lent a föld és kéreg-barnák, fent frissült
ágak ringatják a felizzó vöröst, s a lágy okkereket.
Pocsolyák és törttükör egek kékítik, adják a hátteret,
rőt vágy dallamok, szivárványtól illatok, az alapot,
míg én a színlátó, színjátszó szemet, s e néhány,
új lapra esett élet-vers-cseppet, hogy végre,
kísértőből, kísérővé tettem a szöveget.
- 2013. 4. 24.


Tértoló távlatok
---------------------
Beszűkít a zöld,
a tér, szinte fűzőbe öltözött,
kisebb az ég, a légtér,
a láthatár a kertembe költözött.
Tértoló távlatok,
e széltoló ma ki, be, láthatott.
Sokat várt, s még kér a természet,
jó időt, energiát, termést,
akárcsak én,
jobblétet, egészséget, esélyt,
teljesülést, boldogulást, verset,
jó-dolgot, tervet mi sikerült,
és még sokkal többet; lehetőséget,
hogy megtehessük, amiért…
Na, virágozzunk együtt!
- 2013. 4. 26.


Ahogy
--------
Ahogy, virág-levél ikreket szülnek a rügyek,
jövőhajtást nőnek a növények, felélnek
az érett átteleltek, szerelmes hangokkal,
új illatokkal terhesek, langy-lágyak a szelek,
s felöltik a kék-arany ünnepit az egek,
a lények vágylánggal tüzelnek, kedvet cserélnek
nemzések, pihegések, s örömtermő emberek,
míg simogató párává oszlanak a lét melegtől
a józanító vizek, köszönjük, hogy átéreztük. Így.
Örüljetek!
Éljük, amire élünk, és z(c)sendülő létjeleinkkel
visszaszeressük; (a) tavasz sikeredett!
- 2013. 4. 29.


Most kör forog, vagy nem?
---------------------------------
A természetben emberivé érthetők az élet korszakai.
A tavasz; a születés, nyít(l)ás, világra gyorsulás,
a nyárbemenet; a gyermekkor, az ifjúlás, a kamaszkor,
s a félkész nyár; az érés, az élethez, és önmagunkhoz térés,
a nyárvég; a felnőttkor, az ígért főkor, jókor, vagy rosszkor,
a sor(s)ba kopás. Az ősz; a visszaváltozás, a kiteljesedés utáni
megértés, hogy jön a tél; az ok, kor, és létfogyás, jövővetés talán,
vágy-szaltó, vagy szaldó rovás, elmondás, lemondás, öregedés, és…
A többit majd elmondom, ha mégis van lélekvándorlás.
S ja, igen, ahogy a természetben, visszaújulás.
És ha mégsem, hát Istenem, tévedtem.
Te nem?
- 2013. 4. 30.


Sutra
-------
Összesség, én, tudat, álom, tudatalatti, érzetfölötti,
teljesedés, egyén, köz, ember, lét, élet, létezés, jelzés,
veszteség, ráépülés, használás, cselekvés, szemlélődés,
érzés, gondolkodás, hit, kétkedés, boldogság, keresés,
valóság, misztika, világ, világosodás, teszem, hagyom,
felismerés, merés, tapasztalás, érés, éberség……
Ha tudnám, se tudom!
- 2013. 4. 30.


Eredőim
-----------
A fenyőim bökő gyertyácskái,
halmosodó cicik a nősténykutyán,
időm elleni elveteményeim,
szeretetteim átéltető szeretetei,
tett-terveim, és verseim erdőin
duzzadó rügyek, feslő jövőbimbók,
örökzöld levélkezdetek az életfán.
Köz-csömörök, és társas magányok,
körülélt tanyámban létfennkapkodások
a természet régi múltán, de új csodái után.
Télléti álmaim színes pirkadásai,
kislányom rejtett tavaszkái,
félidős létem eredői, és világom mai valói,
ím, amikért érdemes volt, meg nem,
és lehet még, dolgozni, boldogulni, lenni,
áttelelő ősszel, tavaszokat tenni,
élni-írni, érlelni és szüretelni az életet,
és, ha nem kell e termése mégse…
a seregély részegsége.
- 2013. 5. 1.


Diszharmóniózis
---------------------
A sok, ha nem sokk, jó, de a túlzás kiábrándító,
az arány, arany, de ha nem, az elején sz-betű van.
A rossz, be, s kiszámított, csak a be nem avatott
nem-számítónak kiszámíthatatlan, nekem, az arctalan,
aránytalan nők okozták, legtöbbször a huzatban,
meg a jót is többször, a kapcsolt idő, ami felőröl,
míg az okozattal magunkra (sokközös magány)
maradtam, s tovább, a továbbiakkal. Alul, az alanyokkal.
Úgy, így, ha rossz is, jó is, kell, ha kel(l)etlen is, mert
teljesedés, vágy-nemézis, jobblét vágy, tény, szintézis.
Javítsd, vagy viseld a hibát, (hallatlan hallgathatsz is)
ha beléd vág, a botfüllel hagyott–csinált,
diszharmóniózis.
- 2013. 5. 3.


Vihar nyomán
-------------------
Az eső-özön és a gyorshajtó szél csapzottra formálta,
hol rásimul, máshol tarajosra göndörödik,
a föld, friss-zöld frizurája.
Az ég már kék, s a nap takarékon ég, míg egy elkésett szél
el nem fújja, de a tetthelyen tetemek maradtak,
áldozati szirmok színesen szakadtak, holt-hulltak a sárba,
- a jég, s a leszakadt lég dúlása - bimbók, levélkék ragadtak
a megmeredt sodrásba, ráncaiba a rossz rohanásnak.
Az eső kellett, e véglet nem, bár, most fényesebb az este,
tisztábbak, élesebbek a képek, az árnyalatok szebbek,
tán, időbe keseredett lettem, hogy mit belőle észrevettem,
része, a bennem hullámzó, visszafojtott elmúlásnak,
s e rosszkedv, keresztet állít, pár elsietett tavasz-halálnak?
Békülj meg, hiába ne szenvedd, ha féltében vélted is,
téged, későbbre várnak.
Csak szemlélődj, készülődik, árnyaltabb, titkosabb az este,
sétálj bele, gyönyörödj vele, ne hiányolj megszokott álmokat,
íz-izgalmat, idegenre idegződött tetteket, ötven fölött több,
jobb az ismerős örömös, mint játékból az ismeretlen hátha,
sietős, esetleg kegye. Legalábbis, ma este fele.
Né, nézd, kigyúl pár napdarab, gyerünk, ez esély jel,
vagy egy régi szerelem üzen vele, hogy barátnak megtart!
Na… ne te ne! S e két ujj az öklön, az életjel, nesze!
Viharköz, majdba nyúló szélcsend,
még itt leng az élhetetlen utóérzete,
az elmaradásnak, s a maradásnak, lesz mit mentegetnie.
- 2013. 5. 4.


Tavasz-vásár nap
---------------------
Ezüst-bürgék tömörülnek a zöldbe,
olajfüzek, szilvák, ringlók, rágnak bele.
Cifrálkodik a május,
vadvirágok csillannak a fűben,
vágybódult madárszikrás dallamkák,
mint az égbe, repülnek tükrébe.
Esznek és szeretnek,
- tavaszvásár, vasárnapi menü, -
ezt (t)eszem én is,
pár pohár bor, és néhány sor betű,
a tavaszért fizetem, és nézem,
ahogy a visszajáró repül.
- 2013. 5. 5.


A szükség másodlagos kényszere
-----------------------------------------
Volt a nyerés, a vesztés, legutóbb
a visszakapás éve. Jó volna, ha ez lenne,
a szerzés esztendeje, s e szerző,
majd bekever egy s mást, és az átlag fölét,
az élet-versek összefolyó idejébe.
Van, mit kéne, mást, meg kell, tennie,
többet a többért,
szemlélődés, kontra ténykedés-megélhetés,
s a vágy, és a tény, műfordítása,
tisztességes harmóniája,
a szerencsést nem bántja a hiány ordítása,
és a beteljesülés utáni és…
Trükközés, vagy véglét tükrözés?
Majd, ma csak meglegyen az illő lét,
a lényemi-lényegi jelzés,
s a méltó viszonzás kenyere,
hízzon a teljesség esetlege!
Ha tudok, teszek, ha nem, szerzek érte,
így lesz a szerző kétélű fegyvere, a toll mellett,
a szükség másodlagos kényszere.
- 2013. 5. 6.


Visszaváltozások
---------------------
Visszafestett hajam elhalványul,
színeim fakulnak, jobbrészem feledékenyedett,
a bal szemem távolba lát, a jobb a múltamé lett,
néhány izmom visszapuhul, a seggem kifényesedett.
Térdeimen bőrkeményedés, nem isten, a kályhafűtés,
s még több allergia, a legtöbb légi életszép porára,
a füleimben, a vérdobogásba nyög a kiszáradás zaja,
az ízületek csikorgása, bambít a remények másnapja.
Az áttelelés összhangja az újlét napján levitézlett,
e télsápadt árnykép még jó, hogy ép, őszi életképlet,
megsárgult élet. -
Csak nedvkeringés, napfény, és önkifejlés legyen,
némi endorfin, mámor, és sikerülés,
és az újrakezdett, régebbin a régivé tesz,
kommunikálni kezd a belső, kamaszodó kisgyerekkel,
az ifjulás időszerűvé tesz, vigyázz, vissza ne vessz -
és régifényes aurámmá nő, a tavaszodó közeljövő,
az önérvényes, egynyári harmónia részlet.
- 2013. 5. 7.


Az individuális én számlájára…
--------------------------------------
- Komfort nélküli, érzés-vérzés végén az önelvetés,
bölcs belenyugvás az ilyen élet értelmetlenségébe.
- Az elhallgatás, bölcs(eleti) belenyugvás az írás értetlenségébe.
Vagy a kozmikus feloldódás,
legalábbis, ha a lényeg magától átmenne, emberbe, fűbe, fába…
Addig inkább, ez az átmeneti, és az írói én mértékértékű magánya.
- 2013. 5. 9.


Időváltó
-----------
A kinevelt érzékek érzésein át,
déjá vu szerű érzetek érkeztek,
nyitottak, tiszták, boldogok,
hogy jó lesz, nyár, teljesülések,
lényegíteni tudok, szerezni, nevetni,
s így, többször többé lenni, mert
magamból a legjobb vagyok.
Ilyen, álomhű gyermekien nézek előre,
és egyelőre kimegyek a kertbe, de
beleborzongok, a reggeli napot, s e
elhitt éber-álmot félreértve,
az időváltót lekésve, átmenetbe érve.
Kutyát simogatok, öntözök, jóváteszek,
tavasz tetemeket, melléktermékeket szedek,
meg továbbreménykedek a rejtő lomb között,
míg a postás hangja hátulról nekem nem jött,
s bevégeztetett, a régi trend jelenbe lökött,
szerencse és esélyfüggő, bajjalvívó létköltő,
létügyeskedő ötvenes vagyok, vagy már az se!
Á, akkor így, és ténytakaró tévedésem
az időt ne sértse, legyek úgy, és olyan,
ahogy a mindenség kimérte, de néha,
a sorlépést elvétve, s a köz közé vétkezve,
érezzek nagyot!
- 2013. 5. 10.


Vigasz az élhetetlenhez
------------------------------
Bár visszavett, a tavaszt lelépő nyárbemenet,
a jeges-eső, vihar, keserítő hideg, közbetett,
s torpan a természet, lassít az idő,
pulóver takarja a kedvet.
Csak szünet ez, tudjuk, tudja az élet,
csupán az átmenet szűnik, s a jó, rövidebb lesz.
Az átültetettek megeredtek,
pipiskednek a vetemények,
nő a létezés, a nőstények cicisednek,
totál-potenciál, felfelé néz, s lép, az ember,
a szép-remények vágyba gyűlnek,
virágba virulnak a tervek, vagy a percek.
Idővel viccel a nap, s bedőlt az agy,
azért, e rész-tényesedett álomrész teljesedhet…
Hamar befejezted, rövid a kör, - elfogyott a sör? -
de ha túlírod, ezt is veszted, újrázz, nemz többet,
ez, amit az alkotó megtehet, az ökör, kesereghet!
Bikacsökös vigasz az élhetetlenhez.
- 2013. 5. 13.


Intézménytelen
-------------------
Se vallás, sem írás, csak maguk(ban, s nak) írók és ön-papok,
az újak nem imádnak, nem olvasnak, nem annyian,
hogy érdemes legyen, a hitetlen, tovább hogyan? Beidegződések,
próbálkozások, vágyerőszakok, szellem-bölények a betonplacc előtt,
de a közlésvágy, s a ráfogás örök, a szokások, önhitek és
mástehetetlenségek maradnak. Befulladva sorvadnak.
Boncolási jegyzőkönyv a tetszhalotton; Kitörés, rögeszmélés,
megértés – kedvelés, helydöntő segítés fedezetével,
tehetséggel, erővel, szerencsével, elő-fejlődéssel, énigazsággal,
lényeg-lényegítéssel, létáldozattal, elég és célstoppos idővel,
így, esetleg… Különben, az írás, néhány siker közt, sanyarúság.
Az élt valóság, s a megélhetés másra int, a felkent fogyasztás beint,
- úgy jobban, de nem leszel – a magadéra boldogabban.
A vakrepülő remény, és a makacs vágy talán felsegít,
s majd, meg is éri megint hinni és írni, (mégse csak inni,)
vagy beletörődni, a törött örökkel, s a védekező felsőbbséggel,
hogy befuccsoltál a verseiddel, és kicsesztél a tieiddel,
mert csak teszel, de ki, nem veszel, a múltat bizonyítod
beteljesületlen életeddel, és hittetett gyászjelentését vérzed,
amiért mégis az olvasó segít, aki kénytelen, akit érintett,
a jóvátétel törvénye szerint.
- 2013. 5. 15.


Hideg a motor
------------------
Már megint vakarom a fejem,
és dörzsölöm az állam, írás közben,
bár inkább helyette, s fázis késve érzem,
hogy fázik a lábaim közt, a vágyam.
A nyitottság hátrányérzete.
A kitárt ablak, s a huzatos ihlet-se, az ok,
hogy lefedjen helyet, s jobb okozatot,
reszketnek az idegvégek, hidegek a
hajnal-fények, megdermed a tavaszbűbáj,
s hiába tapad le a nyelvem, rögtön
vezetnem kell, - s jobban, mint ezt, -
nem segíthet a pálinka sem.
Ebből se lesz már örömem, elégségem,
hideg a motor, pöfög a középszer,
kifújom az orrom, aztán leírom,
egy rész magamból, érted, ahogy véled,
átlagosodom, és a hétköznapom végzem.
Idelett, egy fölösleges végzet életérzet.
- 2013. 5. 22.


Lé(t)gy ragozás
--------------------
Ebben a húsz centiben,
az ablak, és az orrom között,
mi, az énző én, és a világ,
a létezés, és létezgetésem,
előtt, mögött,
idővel és létlehetőséggel töltött,
két lét-döglégy röpköd.
Fellétezésembe, versembe dönög,
s választ kínál a természetedre,
ölöd, vagy tűröd?
Vagy e véletlen párbeszédre,
s a vétlen kettősségre, hogy
teszed, és a többit kikerülöd,
vagy (vágy,) kikerülöd, és nem
teszed. Az életed. Ami kiegyelve, és
többszerűsítve, a versek kivételével,
lényeg(telenség)ében egyezik a miénkkel.
És csak engem érdekel,
(a döntés rossz lelkiismeretével)
hogy a légytudat mit tesz az életverseimmel.
- 2013. 5. 24.


Közvilágítás
-----------------
E jóban az is baj, hogy el gépművesedtünk,
az ember ráléphet saját árnyékára, s fel se tűnik,
hogy megjegyezhetné, mi, mit ad, s vesz.
Minden ismétlődik, s csak ha elveszik, akkor nem ugyanaz.
Felfigyelünk rá, és hiányzik, a következő fényforrásig.
Mást, csak a nap ad, a kevéslett alap, fél néhanap,
és más csak ki egyénien egybelát, rendszerrész hű,
lét – lény, fény – árnyékokat.
- 2013. 5. 26.


Éreztem a végem
----------------------
Ahogy e májusvég ad emlékeztetőt a télből,
úgy kapott a testem ízelítőt az öregedésből.
Megroppant, és lesántít a láb-hüvelykujjam,
s mintha nem bírná a fekvősúlyom az oldalam,
allergiás lé(t)gszomj, váltó viszketés, és mindez
félálomban. (A) tegnap létritmust vesztett, kiesett
üteméből a szívem. Kortárs diszharmónia, vagy
csak rám ijesztett? Ebből rossz, álom és emlékezés,
nincs terv, pihenés, elromlottunk, kedv-agonizálunk,
és jobb időre várunk, mert alul a kerék, a forgás
sem ép, akad, míg a remény szakad, rossz esélyt ad,
jövőnek tetsző, éji tetszhalálunk.
Eszköz van rá, csak igazsága nincsen. Emberien,
részletekben éreztem a végem, - létező a létezhetetlen -
Ha még van, isten(é) a minden, akkor,
a semmi, e semmisítő semmiségére kérem,
ha tévedten is neveztem néven,
egyenlítő könnyítésébe, rosszrészem is férjen,
akár a természet, az életvégzet is, lassú rendjén érjen!
- 2013. 5. 27.


Álomból születő
---------------------
Nagyon kéne ma,
a színvesztő, időtévesztő, hideg-rideg
kedvetlenbe, a visszatérő kelletlenbe,
a nem érdekes miért rosszba,
a rám tapadó, ájulásig május-holtba,
a méltó való;
az elégből fröccsent, vágyból csöppent
élhető jövő, az álomból születő,
a nap aranya, a könnyű nyári mámor,
emlék éltető, kor mosolytató, tartást adó,
hogy kitartana estig, míg az esthajnalba
szerelmet szikrázva, szállva szól,
az álmok madara az aranymálinkó!
- 2013. 5. 28.


Vigasztaló
--------------
Nagylány lett a kislányom.
Zavar, és sajnálom…
Már nem alszik velem,
s hogy, így kinő belőle,
szegényebb a jelenem.
Kevesebben is segítem, hogy
teljesedhessen, éltetem, tanítom,
nevelem, ha, s amíg, tehetem
a jót, remélem, megőrzi, de
mindenképp feléli, e szeretetes,
bár néha erőltetett útravalót.
Megérti, és éli a lényeget,
a szeretetet, jó létezést, örömet,
a boldogulást, és hozzájárulását,
mit a sorsa megengedett.
Nő lett. Természetesen, alap-alany,
s kiegészítő többlet, mi életembe fénylett,
lé(t)nyem segítsége, reménye, termése,
múltamból jövőbe. Vele kiegyenlítem.
Ugyan mit keseregsz, te voltál, és Ő lesz!
Amid benne, az érte, s ha neki is megérte,
és elég, hogy több életre mérje,
megteszi érted is! – Kontra nemezis -
Ez az, amit kergetsz, élsz, írsz, félre,
benne valósul meg az öröklét esélye.
- 2013. 5. 29.


Esőnapi végítélet
----------------------
A nappali sötétben, - bár belezöldít a nyár,
s színtévesztők a vízben oldott fények, - mégis
mint mélytengeri lét, tejüveg burában pasztellvilág ez,
nap-győző szürkeség, esőnapi végítélet.
Félbe él, és ál-őszi siratásba vált, mi a májusból reményt zabált,
de reálisabb jövőtervbe, életrevalóbb összképbe kezd kénytelen,
békéért, a tehetősebb eshetőségért, újra-próba a régi tévedésért,
embernek állt a természet, elszerette az idő nejét. -
Eső, jég, morzézza a győztes ítéletét;
nincs–vége–még!
- 2013. 5. 30


Tó szó-szóló
-------------------------
Látom, érzem, a türkiz-enciánból esőragyásra fröccsent ezüst platót,
fél-plátói szerelmem, emlékem, vágyam, e most elérhetetlenben.
Elhidegült tőlem, borzongok, borongok, tajtékos széleinken, s irigylem,
ahogy egy kék-sárga, búbos orrvitorla beúszik a Balaton darabba,
amit nézhetek, míg, az idő, s a felnövő zöld között, szemlélődhetek.
Beszűkültem, ő magas állású lett, e rosszidőbe öregszem, ő közömbös,
időtlen, majd belemegyek, ha felmelegedett, hogy vele legyek…
bár tudom, az ilyen szerelmek felmelegítve meg… De szeretet, szükség,
szokás, az öregedő létélvezőt se motiválja más, szenvedem testi hiányát,
s pergetem az elviselés borgőzös (van még rajta gőzős?) magányát,
nem ölelt át rég, s már a körmömre ég e júniusi-se, hétvégi életképlet.
Ilyenkor eszembe jut, hányszor beleköptem, belepisiltem, rálegyintettem
elmenőben, de mint hű szerető, s önlehetetlen, mindig visszatértem,
s egyszer lehet, végül bele… Na, azt azért nem, éltető önzés van
az egyoldalú szerelemben.
- 2013. 6. 2.


Életvers-képlet
-------------------
Majd, amikor a széltől, csupasz csontok verdesik
a palán az őszt, s házam falán a hideg esőt,
mert az idő-keringő az életünkre nőtt,
akkor lohad le a lombbal, szabadlétverses lángom,
mi perzselt és égetett, kéjes sebeket a nyáron,
s másodikra gyógyította meg. Mikor a tűz elveszett -
Riadtan ritmizálom elrohant szabadságom,
verslábak, s szótagok közeit akkor számlálom,
ha a tartalom múlására, a formát használom.
Nyári életvers-képlet lenne esőkabátban,
miként az emlék idézőjel, az idősödő vágyban.
- 2013. 6. 4.


Nekem a zsebem…
------------------------
Régebben, sikoltozott a morális tudat,
bár nem lett hatékonyabb,
ma már csak gúnyosan röhög, szabadosan szétesett,
mit, valaha gúzsba kötözött.
A régben, én sem értékeltem, (de legalább megismertem)
lázadtam minden ellen, még ha ellenemben, -
mára észre-kénytelenedtem, egysíkú lett e világ,
a mindenség helyébe tör, belül üresedten. Nekem a zsebem,
de a megvezetetteknek? Elve(k)szetteknek, s az azt vélőknek?
Mind csak ugyanabból, de mennél többet, (az amcsi éber-álom)
a mennyiség lett az érdemes többlet, a fogyasztás, a hajtás…
A minőséghez idő kellett.
És tanulásból érés, igény, belső szükséglet,
család, haza, életszeretet, isten, ha arra van szükséged,
morális tudat, hogy végre így érezd, alapozni, jövőképhez,
akár orális hangulat után, tetemre hívó pihegésnek,
de a többség többéhez, a jobb élethez, létszükségnek!
- 2013. 6. 6.


Az ötvenes
--------------
50 felett minden gyorsabb, elfutó rövidebb,
vagy meg se lett,
a jutó, utó –, az erő, kedv, idő, esetleges,
az ötvenes nem feles, végnegyedes.
Ha rosszabb, az lesz hosszabb.
a belső csend nő, a világ, haló-halkabb.
Magunkat felejtem magamra,
deista Te-ista leszek, hedonistából teaista,
s ez már kevesebb, a holnap meg gépiesebb.
Ennyi hiányérzettel, jobb-tehetetlenséggel,
egymás nélkül, elfogyunk végül,
- magánykór közösül a korosodóra -
s a holnap, e tegnap óta,
nélkülünk, embertelenebb.
- 2013. 6. 7.


Alapok alapokkal
----------------------
Fényesít a nap, feltölt, melegít, szívet, észt, lelket,
(valamelyikben benne vagy,) vagy csak kedvet,
az egyszerű érzékelés milyen sokra megy,
ha érzet-hű ingerből, átmentő energiához juttat -
a felhők még ellen-tartanak, de esések nincsenek.
Már túláradt a máskori jó, az éltető vízzel
csömörét kihányta a folyó, s elfolyik, mint az idő,
pedig amennyit lehet, megtarthatnánk,
pár tározó, és szólító szó lenne az emlékeztető,
hogy szerezzünk alapos alapokkal, tartható valóságot,
szeressünk, óvjunk többé többet, változás a jövő.
Ha mindenségre vágysz, minden kevés,
ha másként éled át, elég, ha önkedvedre élsz.
Valamit mindenki kap, így lehet egész a rész.
Önmagában (az) is világ, egy virágnyi létdarab.
Szép, hogy egyformán, mennyiségtől, minőségig,
profán folyam-folyamatot, gátoló tározót, szószórót,
alap szavatolót, alapokkal alapig, elégít e nap.
Ami ma segít, a holnappal kap, mert tegnapabbat ad!
- 2013. 6. 11.


Reálisan
------------
Ma, egy rövidet enged a keret,
kis bajok, kicsi örömek,
ígérő napsütés, nyárviselős szelek.
Írok, hogy legyek, rendemet teszem, meg
könyv, bor, álom–emlék–tény-szeretkezések,
s a meglepetések, ki juttat, mi juthat nekem?
Életem csodáját, vezérvágyát, létérvényem,
lénye(g)mítésem, vélt véletlen ismertem fel,
egy ilyesmi reggelen.
Árnyékaikat látom, tehát létez(n)ek,
s hagyhatom kihűlni, amit nem ehetek.
Én el nem zárom,
míg létkeringek, verset csepegtetek, és tócsát –
megmutat, beleveszhetek,
adnak egy alternatívát a döntetlenek.
Ne szárnyalj, ne szájalj, csak ami biztos..!
Megfürödhetek.
- 2013. 6. 12.


Mindig van gyöngy
-------------------------
Mindig van valami szebblét a napos változásban,
győzköd, hiteget, melléd áll a kellemes érdemes,
s bár ellép, a tiéd lehetett, a szépítő színekkel
fényezett energia-szeretet, a cseresznye pirosa,
gyermeked mosolya, a végre, és a majd, hangulata,
körívelésed jutalom nyara, látod megérkezett!
Talán, csak beetet még, az elég és a térülő rend,
s mert ismerted, úgy hiszed, sokáig kellemed lehet,
de rég érted szokványát, esélyét, ezért inkább véled.
Létmámort, örömet ad e fénynemzett pillanat,
s a még tartó idődarab, mert már nyár ez,
beérnek a létrészek, és összemelegednek a szavak,
s újjászületnek, nyár másának, műfordításának,
életversnek, tükörgyöngyének e nagy valósulásnak,
színjátszó máslét szikrájaként, értékterhelt terhessége
idegen okaként a világ kagylóhéjának – és árad,
érzed, hogy az élet gyönyörű, s nem kell a melléklet!
Nézzem, élvezzem, vagy benne égjek, együtt elég lesz,
ha része vagy fényének, e gyöngy léttükréhez.
Akár fent, aha, lent, de lenni, jelezni, fellétezni, tenni,
nyitás kell a fény(ki)töréshez, jelenlét a lehetőséghez!
Szép ez mindig.
Még ha nincs is közöd a halászhoz, s a késhez.
- 2013. 6. 13.


Stilisztika
-------------
Néha túlírt a vers,
szókép(zet)ei, jelzőrendszere,
de nélkülük megírhatná bárki,
így, viszont csak te!
Majd arányít a szentség,
feltéve, hogy te és a vers megérnéd.
Hogyha nem, lehet a szerencséd,
s ha sem, szentségelhetsz még!
- 2013. 6. 14.


Rigóhasonlító
-------------------
A Balaton tele, ugyanazzal, mint a fejem.
Az jó mindenkinek, ez sem, nekem.
Mindenesetre, ezt még elengedem:
Rigó ring az almafa ágon és énekel!
Erre ébredtem, és ezzel dugultam el.
A vízbe belemegyek, de abba nem, hogy
semmit érő törekkel töltsem fel hiányhelyem,
csakhogy befejezzem, amit valójában el
se kezdtem, csak együtt énekelt a szívünk,
e nyárreggelen egy rigóval, s ez szép öröm,
az övével ellentétes irányú időmben,
felszállás, és leívelés képzetében.
Micsoda röhej, hogy általa is nekem jut több,
e kifejezés öröméből, bár ő a mesteribb -
egyidőközben, párhuzamos dolgunkvégezetlen.
Ő az eredménnyel, én, mert beleénekeltem,
elégedetlen, de vele bármi történhet, velem
meg semmi sem most, ebben az adás-szünetben,
a jóérzések harmóniakeresésének lényünkítésében.
Nekem a jobb, ő nem élvezhet engem…
s mert fehér vagyok és se ínyes, se pénzes,
rigóságából, maradok a művészetben.
- 2013. 6. 15.


Picsába a farok-vizekkel!
-------------------------------
Így kell, ilyen urasan kényelmesen átutazni az életen,
ötvenen, s a verébhajszán túl, a végen innen, vágyó
menetközben, mint, e szememen átsikló, igyekvő vitorlás,
rohanás után, tehetetlenségi nyomatékától nyomulva,
fennmaradva, csak lelassulva, utazva, ahova a cél,
és a szél akarja, téve, mit jelent, viharban, szélcsendben.
Hasonítási hiba, hogy rajta, nem helyette, esetleg benne,
bár egyre kevésbé szeretve, csak kénytelen űzve-tűrve,
hogy szabadságomat más vezesse, míg köteleimet bírom,
akár ellenszélben, és elsuhogó győztesek közepette.
Irány a nyílt tenger, kötelet, kormányt a kézbe!
Olykor csak irányulok, csattogok, dagadok, bukdácsolok,
de - hajózni kell – fölül, értéssel, összhangban idővel,
elemekkel, míg irányban vagyok az életemmel.
Jönnek még suhanások, szép vizek, jó széllel létszavak,
Farkat, fejet, vitorlát fel! S picsába a farok-vizekkel!
- 2013. 6. 16.


Összekülönbözésre
------------------------
Szétszed és rendbe tesz, az összevesz(t)és kínja, s a kibékülés szentsége.
Különünk kontár férce, s együttünk hajnalfénye, együtt erősebbé,
csonkán is legfontosabb, - ahogy hazánk - családunk, vivőere lesz, amit a
közös Vörös (vitéz farnosi farádi) vér, s a szeretet össze és örökbe éltethet.
Ne sírj kislányom, bánom éretlen véleményem, értetlen meghasonlásom,
a fontosságok téged dicsérnek, én meg, majd úgy élem ezt a közös létet,
hogy élvezhesd is, ne csak nyűgnek érezd, jól, értsed, dönts, és létezd,
vagy, ahogy tetszik, majd, ha lépcsőinket, és önmagad felérted -
De, add tovább, e kivált, és összeállt, minden-semmiséget,
akár nevetéseden, de neveléseden át, a saját öröklétnek.
És bocsáss meg minden hibát, néha nehéz nekem, ifjú-vénen,
könnyűvé játszani, átadni, az Apát!
- 2013. 6. 18.


Régből, észre!
------------------
Mindünk alaptermészete, vagyis védekező része,
hogy hagyja, az idő újrafesse, nosztalgiálja, kedvesítse,
a múltat. Pont egy író, erről, mit okosíthat?
A külső, belső rácsokat, az összeagymosást, az egyenruhát,
a moneypulációt, és az amerikan(nibal)izmust,
a diktatúrát ne!
Újított kifejezéseket a jövőbe, a réginek,
ne lehessen egybekeverni, összefeledni.
A régiből, észre, hogy a Végre, a sohát ne fedje!
És a többi? Keser - édes mennyi!
„ Szépasszonynak, jónak, jó járású lónak,
- jó torkú írónak -
kár – meg – öregedni!”
- 2013. 6. 22.


Arcránc
-----------
Mára, mintha mákosodna a nyár haja,
csak a fénye őszül, a színei vizes-harsak,
vihar zöldek a fenyvek, és a lombtenger
felhőtarajos hullámai, bár, ez sem menti
a rossz jelzők jellemzésébe kora-haló képet.
Rossz idők, rossz versek, csak hű jelenjelek.
Hőség utáni késő ősz, kánikulából kutyakula,
szar ügy, de megszokva, túljutunk rajta.
A világ összehúzódik, túlalvásra játszik,
mi meg, holnapután megyünk Badacsonyba.
Majd, még többet ülök a gép előtt,
a pohárba kacsintva. habár, két nap ma már…
vége és kezdete lehet bárminek, egy gyors
kör az időnek, s mámort habarhat, másnapos
napra hasalása. El – az hozza a napot,
nincs szerencséd ma a szerkezettel, jobb,
ha abbahagyod. Még helyreállítási melóid
vannak, kármentés, (kármentőben könnyebb
lenne,) a bajok ázott nyakadba lógnak,
összecsúszott e elkülönített kettősség, és tudod,
a közös lónak, még ha jónak… Is, és se.
A lényeg fejet hajtott mai sikertelenségének,
s a szükséggel fontoskodó kihagyhatónak.
Rég volt halnap, na, ez is össze reményül
a Balatonnal, s ebben a mi korunkban,
legszebb szó a holnap.
Ide végez a tömörítés szálkásítása;
- holnap halnap - régi reklám, régi pénz-se,
s nem is te írtad!
A szállunk rendelkezésére, azt mintha, de
azért se te kaptad, se pénz, se elismerés,
agymáz hagymáz, a rügyezés vége felé érve.
Az esőnapot, és a leértékelést felértékelve.
Körtánc, változott valami is? Az arcránc.
- 2013. 6. 25.


Ágy(zsák)mány
---------------------
Néha elönt az ifjúság
égető, élő maradéka,
felráz a vadászláz, hisz
magányos vadász a szív,
és az ász, elindulnék újra,
sok ezer vadászat nyomán,
mint jóltartott oroszlán,
ki üvölt az ölés után!
- 2013. 6. 26.


Felismeretlen tükörképek
-------------------------------
Bedugult a fülem, nehezen viselem,
és kihasználom, ahogy egykor Apám,
szelektív hallással hallgatok.
Kidugul, vagy most már így lesz,
a rosszban követlek, a jónk nem ugyanaz,
nagy része lehetne, csak a végét ne!
Én dönthessek. Mi döntsön le.
Tudjuk, ha félek, mindig hülyéskedek,
nincsenek véletlenek, csak vétlen egyezések,
a köztes sors, gén, és vér nyom, az ok,
a követő előzmények, szépek, és félreérzések,
a többit a bal fülembe, arra most nagyot hallok!
Majd kimossák, vagy mélyebbre úszok.
(Legalább mélységi mámorok -)
Örök együttlét, ép és kipattant titokbuborékok,
ha épp nem emlékeznék, akkor is feléd tartok.
A lényeges különbségek helyébe, idővel,
a lényegülő közös lép, persze elkésve, ahogy
lényemül a lényeg! Felismeretlen tükörképek.
- 2013. 6. 27.


Lovak akttal
----------------
Friss zöldben, nyári fényben, legelésző lovak,
köztük egy almásszürkével, úgy, mint valaha,
csak akkor egy meztelen, szép vöröses szőkével
rajta. Hogy csapkodott a ló légykergető farka,
míg az enyém a legyet berakta…
Ilyesmi ma is van, szépes vöröses az ágyban,
lovak a távolban, én kettévágyva az ablakban,
de valami ottmaradt az egyszer-volttal,
hetyke ifjúságom, a mindennel,
felvillanó emlékképtől befejezetlen pillanattal.
Lovak akttal.
- 2013. 7. 1.


Nyár partjai
---------------
Nemrég ébredtem, mégis, csak révedezem.
Elringat, e békés él-létezés, a nyár partján, kéjkékben,
a meleg sárgászöld fény, ahogy félszemlélődve nézem,
a jobblét-illat a szélben, a langyos föld, a mindenes nap,
ami feltölt, az érzésből a kifejezés, amint születik bennem,
s a kerekedő értés, hogy ennyiben kéne élnem,
csak dicsérnem, műjeleznem, a többit elnézően elviselnem,
hogy soha véget ne érjen ez az ár! És ne piszkolja össze az ár!
Amit, más értelemében, régen megfizettem,
magammal növeltem, az életemmel kiszíneztem. Habár így is
kivet, elnyel, tajtékkal, örvénnyel, de hullám ismétléssel emel.
S ha elgyengülnék és betelnék, e csodás, nagy dagály hátán
ússzon tovább, kis - Isten ölébe tartó - telébe ősszülő apálykám.
- 2013. 7. 2.


A halogatás halasztása
-----------------------------
Akik csak úgy beleélnek a világba,
bele is vesznek,
vagy a világ és az, az élet,
elhalasztja őket.
- 2013. 7. 3.


Gyermekáldás
-------------------
Önlétéből jelenített jövő, a termő gyökrügye, a végző öröme,
a követőért élő koszorúja és keresztje!
Illő közérthetőbben: - Bár a versremény és a különleg tönkretétele -
Mert a legkülönb közösünk, génértőn, vagy ösztönvezetve,
a mindenek, s a megtettek, értelme, lényege!
- 2013. 7. 8.


Félreért tett
---------------
Feltett életvers-lett ilyenné tett,
félreért létvéglény a nett szélén.
- 2013. 7. 9.


Úton a retúrért
------------------
Stoppolok a holnapi vágyakhoz,
érvénytelen jeggyel rendszer-síntelen,
nem vehet (fel) senki, magamat kérdezem,
lehet szabadjegyem, versben?
És cél-stoppom, az érdekében? S ha mégsem,
e kényszer-késés, határa az áradásnak?
Van e, érvénye a halasztásnak?
Az elmélyülés megerősödés, vagy kiegyelés?
És az ihletett (földre tett) egyszeriség?
Az idő rúgta megismételhetetlen?
Az eredmény (s az engedmény) a fontos,
s a vágy, hogy így is sikerülhessen!
Másnak, mindegy, miért, miként,
csak tegyem, s tegyen. Legjobb esetben.
Én meg, meg mindent, csak el ne vesszen(m),
ha ezzel, ezért, leéltem lényegem, értelmem,
halasztva (itt önéletvégem,) létezésem,
néha, (mű)fordítva, élve-írva, írva-élve,
sikertüneményben, majd elviselve elviselten.
Egész jól kikerekedtem, körbe kérdőjelben,
vagy a pontjában. Kénytelen, kelletlen.
Halaszt a kétely, maraszt e, a művem, tán
olvasóval, szerencsével, e kifogyó készletekkel.
- Mintha álmodban szeretkeznél, öncsalva,
egy zsebkendővel -
Útban a retúrért, bízva a bizonytalanban,
s feltámadásra halasztottan. Sorban, a restiben,
míg tolat az életem.
- 2013. 7. 12.


Mitől, mire?
-----------------
Sír(at)tam, és nevettem, álmomban,
s mikorra felkeltem, mosolyogtam.
Ekkorra bölcsültem, és öregedtem valóra,
az összegzésre, a nyugvóra, kifutóra,
olyasképp, ahogy bölcső, és koporsó nő a
kertemben, az életem neveli, öntözi, lenyesi,
s lombja ma elfeledteti, részemre, mi végre?
Kesernyés ez a mosoly, mint oka, az élet,
régi íze, mai bűze - kérő, kérdő, pimasz fricska,
a velem öregedő örökkének, búcsújáró szerencsének.
Csak legyen! Elég az egyik, s a másik lesz az!
Arányérzéke az időnek, gyümölcspál íze,
és fogkeféje, minden ébredésnek.
- 2013. 7. 20.

Állapotkép állóvízen
--------------------------
Petyhüdt, és duzzadó vitorlák, felfehérlő és
elmosott háromszögek, - vágyott életjelképek -
rejtett-sejtett árboc csontok, sorskötelek lényegi leplei
felfénylenek, az egyen-szín vízen, égen,
mint halott-halvány halpikkelyek a vihar forrt habon,
vagy a mosogatóban egy múltpiszkolt halkésen.
Vonzzák, taszítják, vágyják, uszítják, a szemem,
a másik, belülre nézne, de szerencsére napot lát,
váltórendet, győztes nyarat a kihagyó viharban, meg
érthetetlen részleteket, az elszellentett szellemiségben,
elkevert jelenlétet, a változás természetében,
szépséget, az összesített egyikben-sem, boldogságot,
véget, tíz deka mindenséget, vágyót, vészkiáltót,
észfestett képet a látóidegekben.
Léteztető lényeget, ölelő Balaton-létet, ahogy szűri, őrzi,
rávalló valósággá, e szöveg szövet, mint egy idézet
vérlobbanása az életkedvet, természetest a készített.
Leképzet a képzeletet. (Költészet.)
Ez lenne az én részem és a buborékok benne.
Így, e mosoly, s egy flatula, a létezés szimbóluma.
Azért, lenyelem, pár csepp jó része örömödjön bennem,
a szívbe zárt volt-lehet-titok, egy kor kecskekörömben,
a ragozás oka az életversekben, és ami lett,
állapotkép, állóvíz(b)en.
- 2013. 7. 21.


Hetfű
--------
Sértő, e vérbő, pimasz, hétfő,
garázda, harsány, durva arcán,
álom-ármány, égő gyönyör-zárvány,
leértékelt é(le)tlap éji ágyán, lestrapált,
altestével terhelt agyán, csömörös hányás,
hiány, fájás, és ez a hő! – Hetfűn a fű se nő. -
Aludni, feledni, éledni, ujjá, jobbá születni,
létezni, jól lenni, lebegni a semmi szárnyán,
elégig enni, inni, szeretni, szeretkezni, némán,
míg kiderül, még ma is sikerül, mire beestelül,
és túlélt, e kiélt, unt múlt-lump, ész-idő-lét-költő,
összesükből lényegülő, nyaraló őszbe feslő,
túlélmény nőtt az álmán és ser-seperte jelene hátán
kikeddül a jövő!
- 2013. 7. 23.


Kell a gondviselés
-----------------------
Kell a gondviselés, összehozni és pótolni
az állandóság, és a változás vágyát.
Nem csak azért, mint Virág Benedek tette,
de élvezni tudni egy almát. Kicsit nehezebben
a húsán kívül a magját, (jelen a jövőbe,) és csak
a végén, hogy a fáját. A héját, azt nem, abban lesz
az embertől almátlan az emberben.
Ezt végiglátod, de, hogy a gondviselést kitől várod?
Mindenkitől mindent! E reménnyel tán jobb feled
félig lesz, azért, amit tettél a versért, s amivé az tett -
mert néha mindenki költő, de csak kevésnek lesz
kihívott elhívatottsága és mersze, hogy almától-i
kifejezésvágyát, s rothadozó párlatát az agyába keverje.
Na, ez alma. A keservit! A termesztés gondviselése
a természetbe. A gazdász humor meg, tumor a versbe.
Bár, a fontosságát értve, beláthatod, a mindenségben
nem ezzel vagy benne.
Általánosságban, félrekeverve, érdektelen értetlenségben.
Kapaszkodva, némi, léti, nyelvi, különlegbe.
Azt mondod, élet-versbe. Melyik múltán, melyikbe?
Élő, időtlen egészedbe! És, ha csak tőled függne?
A gondviselés pénzben számol, nem időben,
az egyik még lehetség, a másik régóta nincsen,
az idő itt kétlaki, a pénztől csak valami, valaki.
Azért csak tessék lerakni, a valami, lehetőség az esetlegben.
Életben, versben. Hogy valaki maradsz, valakikben.
- 2013. 7. 24.


Mégis a Balaton
--------------------
Mégis a Balaton lett.
Tengerek és óceánok, égi vizek mellett,
tengerszemek, búvópatakok alatt, felett,
megivott, kiizzadt, örökbe tett, nedvek,
elolvadt, esett, élvezett cseppek között,
s a hajótlan hajós, nem fel, jövőbe befedező,
se próféta, (csak raccsolattal, s f-el, zárójelben,)
sem jós, hazaérkezett. Sokszor csupán nyomult,
el se ment. De irány a nyílt tenger, hegyek,
víz-mélyek, nők, lelkek! A mindenből, valamibe,
kölcsönbe, öröklöttbe, majdcsak hazatérek!
Hullámból hullás, siklásból süllyedés, szépségből
ránc, táncból tett, sikerből lánc sikeredett,
velem jött az apály, s folyadéknál nehezebb az élet,
létfennkapkodás - a végtelenből vége-felé lét lett.
Szeretetbe, segítségbe, kapcsolatba, révbe,
tópartra, tengerészek!
- 2013. 7. 26.



Ellentétes értetések
--------------------------
Szereztem, okoztam, vettem, kaptam,
nyertem, buktam, kikértem, leírtam.
A közöst, a különleget, s amit okozott
az életszerben, magam és termékem,
- fröccsérzés borban. -
Játszva éltem, halálian írtam,
drágán az ingyent, így ment.
Lét gazdag, szó-mutogató lettem,
s az aranyfüstből kilóg a seggem,
ha akartam, versben, ha kértem, tettben,
ami járt, hagytam, ha kellett, kényszerültem,
s feléltem elélten, behajthatatlan tartozóan,
együtt évülünk el lassan.
Elszámolok, és felvihogok halkan,
teljességgel élek, és üres zsebbel se félek,
bár lehetetlenülnek az élhetőségek.
Talán, ha őkszerübben, és segélyt kérek,
akiktől… akikkel… Helye a nevetésnek.
Megélhetés, és verses élet,
ellentétes értetések.
- 2013. 7. 27.


Elvesztegetetlen
---------------------
Az egész napi szokás, és még jó, hogy nem szopás, után,
hőkezelt, családtépett kedven, az alkonyi napon feküdtem,
és hallgattam, ahogy egy piros fejű fakopács ritmizált felettem.
Szép volt. Jól volt. Aztán a madár elrajtolt, az esthajnal leoltott,
én is mentem, éhes lettem. Visszanéztem, valamit elfeledtem,
és a rebbenő jóérzést, meg épp létszerelmes lelkem, emléktárba,
versbe tettem, aztán elengedtem. Az ilyen kicsi szikrák élesztik
a csodát, és vezethetnek át. Ha jó, miért vágysz tovább?
Itt, és ennyi vagy. A makacsság nem szolmizál harmóniát!
Július, 27. Elvesztegetetlen. Néhány percért, a napsirató estben.
Vagy, csak a párhuzam maraszt dalban, hogy nehány vers miatt
az életem… a közelítő őszben? Ebben azt, örömre cseréltem,
ne akarj megfelelni, te idétlen, kora időtlen, a nyárban marad,
a 81780 – dik percben.
- 2o13. 7. 27.


A cenzúra cifrája
----------------------
Igaz, sok minden szabadabb,
de megint más szarabb,
elsőre, de sokadszorra, (romlik a világ)
mindre, az a más ragad, s mindig marad
a szeretet, a félelem, s a féltés, cenzúrája.
S ez csak az öncenzúra cifrája!
Ilyen a megélhetés, drága,
itt kevés, a bátorság ceruzája!
- 2013. 8. 1.


Jellemző sajátság
----------------------
Na, ide jutottam,
fel, le, s erre maradtam…
- elkerül, mi került,
nem lettem részese, sem oka,
a külsőség belbecsbe lénye(m)gült,
bár a része, és az arca. -
Megüt, hogy úri szabótól, turkálóig…
De konfekcióig soha!
- 2013. 8. 5.


Öröklét, egyszer
---------------------
Vigyázni kell, e félvalósult hasonlóság, zavart félreértést kever,
és értetlensége, sértett ürességbe ver. Meg kell beszélni,
inkább többet, mint semmit, bár a szél is rohadtul unja a sarkok
példaszellentéseit, mégis szelel. Az idő türelme, és a szeretet
gyűrhetetlensége segítsen, magára nyíló gyermekeddel.
Még létezése mást-vesztése is a legjobb, ami még történhet,
önzésbe őszülő fejeddel. Alapjában, mindkettőnk önmagával
versenyez, győz, veszt, és egybevesz. Utóbb. De előbb, megint
nekem kell engednem. Íme, önmagam, s a szeretet önzetlensége!
Az ilyen döntés értelme és hatása, vélelme és valósága között az idő,
az örök valósító rendszer, amiből a szokás az egybeváltozó rend,
s az időfüggő gyermek a szer. És emiatt, az ismétlődő oda-vissza miatt,
biztos, hogy emlékezni fog rám. Öröklét, egyszer…
- 2013. 8. 7.


Kétség, és béke
-------------------
Én-velem, vagy nélkülem, vagy egyik sem,
sohasem? Kétség, és béke, bennem a még-ben,
hogy csak lesz, a lehet, a ma lehetetlenben,
és ez a lehetség végezhet az élt-írt végtelennel
kétlaki életemben. Aki, ami…? Agyi sorsbani,
talmi szerencsefüggően, kiemelten és egyben.
- 2013. 8. 11.


Vermutba kellett volna
------------------------------
Illó citromillat, kevert teába, az augusztusi vizes,
víz közelben, mint, e összetett érzetbe, illőn kiemelve
amiért, és kissé feledtetve, az idő játszotta naptévedést,
lényegét lényegítve helyette. Érzetpótlék a párolgásba.
Ez egy ilyen nap, a tea a nyelvemet, az idő a kedvemet
égette, és javuló ellentétük teszi tán helyre, estére, amit
ma tőlem elvett, nyaraló-nyarat a nyár végére, mólóvégi
holdat a vizek közepébe, békét, nyugalmat, a késő,
sietős sistergésbe, bluesba, borba, vendégségbe.
Még nem érzett, de értett, őszes őrületbe, spiccbe,
hangulatba pilledt vége felébe, festett-ványadt vágyba,
hogy sose hagyjuk abba, mert elmúlni lehet, de
öregedni soha, csak amennyit érzel annyi vagy, haha,
inkább a hedoni sír, mint az elfekvő-szoba!
Talán, mégis vermutba kellett volna…
- 2013. 8. 12.


80 kiló humusz sapiens
-------------------------------
Már régen érzem, csak kortalan nemtörődöttségem, és
önző hitem az ellentétében, segíti túlélnem, létviselő(s)en,
e vége felé rosszuló világban, halványuló létem. Mert nyíltam
létezés(é)ben - maradjon, amiért éltem, ne adjam fel mégsem.
Éltető, nevelt, iker részlényem, szeretteim, versben, vérben,
léttermésem, s létínyenc éhségem, nevetős feledékenységem,
különleg egyénítésem, egybefogja, őrzi, ami osztódik bennem,
és kitettem; gyémántban, salakban, szénben, jövős reményben,
amiből ez lett, és leszek még, akármilyen meglepetésben.
Teljesebben, szebben a szépben, élvezzem, feléljem, vége-félem.
Mint Imperiál lefutóban, már nem nyerek, csak fedezek, és nyerítek.
Végig a végig, míg élvezem, és nem győz meg, hogyérzem?
A ráhagyatkozás, segített a gondképzett istenségeken. Rajtunk, sem.
Magamban bíztam, adtam, csalatkoztam, vágytam, kaptam, mást,
de hagytam, s olyan boldog voltam, ha terem(tet)tem, sokasodtam,
fél parazita gyökérként az emberségbe kapaszkodtam, szélben,
hullámokban, és hisz-remélem, mindez megmarad, lét-tartalmas
humuszomban, amit világomból, az esetlegbe szórok, míg éretten
majd-csak célba jutok, lényemből lényegre, és használok,
színezve, táplálva, szürkébe felszívódtan. Aztán tova, időfüggőn ebben,
ebből, emlékké, hétközhellyé alakulva. Fontos, lét ténykép az írás,
sapienturás anyagmegmaradás, amivel beleéltem beltartalmi értékül,
s használati utasításul rávéreztem a zacskóra!
- 2013. 8. 15.-18.



Kérdésre
-----------
Bágyadt, nyárvégi az agyam, akár, sokadnapos bambaságban,
halott poloskáé az íz a számban, mint málnán az íze, bűze, ez van.
Vagyis volt, idealakulóban. Mezei, viseljem el szabadabban.
Szerteszeretettem, elégítettem, csalatkoztattam, és épp teszem, bár
se múltban, sem jövőben, lebegek a jelenben, ebben, ahogy érzem.
Kimentem magam, verslábbal, rímfogóval, hasadt hasonlattal,
de hova? Csak kapaszkodtam. Nem miattuk vagyok bajban.
Hiányok, gondok, és fokozott okozatok, kínzó apróságok,
sor(s)csalódások, rosszabbak, mintha meghalok, = Részlethalott.
Azok léttények, ezek gondolatok. Így, nélkülük, jobban vagyok.
Szeressetek, olvassatok, ennyit még én is tudok, s megmaradok.
Továbbrángatott a sok, hétköznapi résszel megsúlyozott ok,
de elmúlik a sokk, s én még egészséges, életéhes, vágyas-kedv-es,
egyre feltett megalkottam alkotó, hosszú távú helyben futó,
reményrühes ünnepi zakó állságába szokva belekopó, farmer torzó,
költőből író, verssel prózát próbáló, életérző fosztóképző,
elfent penge vagyok, faragok, míg kicsorbulok, s annyi maradok,
mert csak magamból tudok, önokozott okafogyott.
Léttörtekből, monda-mondatokból, versforgácsból, szobrot nagyolok,
mert a finomság, élvezet, boldogság, a szemeimben ragyog,
ég, míg kiég, kacsintcsatok, és hagyjátok ott!
Több, kevesebb, nektek is van, emlékeztetőül meg ott az a félárva
másik, míg ez az író olvasói adok-kapok, belevásik.
- 2013. 8. 19.


Egyetértünk Gyula bátyám, de…
-----------------------------------------
- Egy igazi férfi akár az ördög, vagy a saját öreganyját is
boldoggá tudná tenni, meg tudná dugni,
egyszer!
De a rendszerességhez szeretet kell!
- Mindenhez, öcsém, az ilyesmihez még, szükség, férfierő, és képzelet.
- Egészségünkre!
- Az övékre, ha velünk vannak! Ha ellenünkre, az a végzet!
- Na, az ördög öreganyja ilyenkor segíthet.
- Percörömökért ne vállaljunk örök kötelezettséget!
- Az már úgyis a pokol lenne, s talán már nem is öregedne…
- Látom, a képzeleted megvan, de magában vakvágány ez,
csak a többivel teheted többé, s a szerencse a létezés benne!
- Szerencse… Hát, eléggé le vagyunk szegényedve.
- De milyen életünkben?!
- Nota bene.
- 2013. 8. 24.


Társaságban
----------------
Innen úgy tűnik, mintha az életünk
vidám baszások sorozata lett volna,
csak élvezünk és röhögünk,
többrésze elveszett, hála a felejtésnek,
ha, többen emlékezünk.
A lehetség legjobb részei. Ennyit tehettünk.
És bizony megérte! És érje!
Mára, korra-kárra, ez, ami megmaradt.
Röhögünk, és élvezzük.
Aztán egymásra nézünk. Megöregedtünk.
- 2013. 8. 25.



Őszelő esőben
-------------------
Színvesztett esőszünetekben küszködik a létfény,
fent, valaki elkeveri e kártyát és aduját veszti,
ettől nyárforrok, és őszülök, ma én.
Épp káromkodik, kedvet lever, rossz időt mormol
e napfáradt, szürkés mindenségbe, imázsa tetején.
Biztos ő akarta, hogy körülöttem, az embereket
lassan felváltsák az állatok, - most nekik tartozok -
a lányom felnő tőlem, és én az önző, nőző, nőtlen,
a barátnőmbe kapaszkodok. Élek, hogy írjak,
és szeretek, hogy bírjak. Talán, jól értem az okot.
Lét-lézengésbe szöveget keverek és így tisztázok,
mint a frontok, önrombolok és verset tisztulok,
erőt, lehetőséget gyűjtök, hogy csiszolt létregényt,
önillő befejezést, és kezdetet teremjek, hogy aztán,
lényegem múltán, nyugodtan semmirekelljek,
igazoljam a megelőlegezettet, s ezért is szerettek -
egy én-őszinte élet, őszbevesztő, rezümétlen
ürességén. Csak el ne siessem, ne helyettesítsem,
ez még az őszelő, a beváró változás kísérlet,
előbb a könyv, az össz-kötet, a főkönyv,
aztán e többi, derűre beború, így is meg kell lenni,
akár a nőt, előtte, közben, vele, és helyette,
pluszát, és múltát, lehet szeretni.
És kell, hogy ért, az érte-élés, mert valamiképpen,
meg kell fizetni!
- 2013. 8. 26.

Re(be)gény elött
----------------------
Nemcsak a közérdekes különlegességeket, köz-sors változtató történéseket,
ami megéri, mert mindenki megérti, megéli, kell érzékeltetni, mindent,
mi éreztet, kéne, de eltelt, fogy, de felnevelt, fontos, hogy továbbnevelj,
több légy, hogy jobb, vagy csak jól legyél - le kell tudni írni!
Érdekesen, különlegesen, szín(es)tetizált történetben, igazul, hűen, egyénien,
és eként felhozni, kicsiszolni az élet gyöngyeit a hétközszerben,
s ha ezek szélsőségek, és közérzetek, összehozni őket jobb középen, benned,
veled, egyben. Értés, élvezés, összetettben. Nevelés a nevettetésben.
A vers-házas költő mondja ezt, íróként mért vágyja, a neki új, szűzies cédát,
az ellenkező, ellentétes prózát, mert kell, nem bír itt se másként a végkifejlettel,
és meg(é)ír, egy próbát. Minden vágyja a fordítottját! Majdnem ugyanaz, csak kifordítva, visszafordulva, létlényegre desztillálva, vagy kibontva, felnagyolva,
a szikra és robbanás után kezdődhet az idő és az erő lángja, tánca, az énregény,
létigazolása másformája, érése – értetése, közzé válása, égve éljen az egész,
korock és táncosok, könyvek és lemezek, főnixi, halotti máglyája!
- 2013. 8. 30.


Őszi tervek
---------------
A szél az őszült leveleket,
a kismacskák az anyjukat kergetik,
idő, vagy nyugvás, tej és játék, kell nekik.
Be-beköszön, rossz viccén vihogva az ősz,
s a múló nyárhagyottak félik, és elhiszik.
Én, kinek az ősz (is) ajándék, csak nevetem,
a létadó napot látom, a fényesedő utat, a
szép-vérző színeket, s még örömnek az életet.
Ilyenkor, valami mást, gondviselő meglepetést,
elszökő elmúlást, ért felmagasztosulást várok,
aztán útra kelek, és a készülő eredménybe ejtek,
néhány verset. Vigasztalom az elkötelezettet.
Talán, most másként több lesz, s lehet, újba kezdek,
igazolásához néha-léha, de beérett életemnek, vagy
kibékülünk, és jó férje leszek végleg, a hátralévő
esendőben, velem futó, hozzám illő jobb felemnek,
az egymásból élő szerelemből elengedettnek,
a szerető, de továbblépő versnek!
- 2013. 9. 3.


Bunda
---------
A volt nője hagyta ott, még tavaly. Hívta miatta, de neki innen már semmi
sem kellett… Az emlék, meg ez, nekem sem, léteznem meg igen, becsapom a zaciba! Hogy utálom ezt a szót! (Kísérti az életem,) Még jobban, amikor benne voltam!
Kissrác koromban, nevelőotthonban, vagyis zaciban. Sokszorosan becsapottan.
A szüleim is, ki is váltottak, és kárpótoltak bőven, (késő(n)bb) szeretettel,
lehetőség-élhetőséggel, amíg csak tehették. Én nem fogom. Becsapni. Ezt a bundát, igaz igen, a gyermekeimet nem. Egész szép darab. Róka, állította, kék, a lényeg,
hogy ép. Nem hullik a szőre sem, nem is büdös, akkor nem ruszki, azok bűzlenek.
De már nem itt – Ellenben nagy volt neki, legalább az én méretem. Inkább a szőrme bizóba viszem, ott, többet adhatnak érte.
Csak a Nyugatinál tudott leparkolni, reménykedett, hamar elintézi, s nem bukik le,
a múlt heti parkolójeggyel, és következményképp, a némiképp kölcsön-kocsival is.
Cipelte a vastag, tömött bundát, a hirtelen lehullott őszben. Hűvös van, és éhes
vagyok, hagyta el a török büfé ínycsikáló csábítását, a következő kapualjban lesz,
jobb, ha felveszem, még meg is taknyosodnom, a kalapkúrához meg, (k)alapom
sincsen. Megnézte magát a kirakatban, hosszú hajú, szép darab, feminin fenomén,
rókában. – Röhögött, és nekiveselkedett, hogy belökje az ajtót a reklám-róka alatt.
- A természet nevében! – Hallotta, meg a szisszenést. Megfordult, és elkapta a
nyikhajt, kezében a spray-vel. Kékkel. Most aztán kék-róka. Meg a hajam is hátul.
- A francba! Az anyád szőrét védd! – Visszalépett, hogy megüsse, de…
Valahol igaza van. Én is természetvédő vagyok, csak passzívabban.
- Ezzel nem érsz el semmit, te barom! Az Opera bál elé menj, ne a bizományihoz!
Így, csak engem fosztasz meg pár napi túléléstől, evéstől, ivástól, írástól, létezéstől!
- Ez a kötelességem!
- Na, kötelezd arrébb magad, mert még le is csuknak! – Eltaszította a színváltó
zöld-anarhistát, és az üzletbe lépett. Lehámozta magáról a bundát, és a pultra tette.
- Sajnáljuk, eddig nem voltak itt… így nem vesszük át… talán egy szűcsnél…
vagy festesse át… hát, elég sokba, nem is tudom, ki vállalná… kékre a vörös rókát…
- Sarki. Mint ti! – morogta, és magára kanyarította az elkékült reményt.
A támadó védő már eltűnt, s a szőrme melege jól esett. De a hajam! Úgyis túl világos
lett, most majd sötétebbre kell festenem. Gyerekkoromban szőke, aztán barna, most meg ősz nem. Bevágta a rókát a hátsó ülésre, - a sarokba nem szokta - indított, s a
benzin mutatóra nézett. Ég. Mint én – vicsorított. Talán elég lesz hazáig. De legalább
nem fáztam meg. Csak rá. Bunda a bundában. Majd megírom. Jó hasonlat az életemhez. Nem lakunk jól egyikből se.
- 2013. 9. 4.


Hiánypótlások
-------------------
Gyönyörű baba-ősz, vagy szépen öregedett nyár?
Amíg így, kedvkeltő, örömítő, élvezhető,
a lényeg, hogy ilyen, a pontosítás a jegyzőt sem érdekli már.
Azért a nehéz fények, és hígult színek, a meglettre utalnak,
s meglepnek a fátyoltalan, kínálkozó, melegítő napok.
Ilyenkor én, kor(szak)talan, boldog határozatlanul,
mindkettővel megalkuszok. Fellétezem.
Elnézem az égbe vesző távlatot, de félregondolok, és
szeretteimet, és a szerencsémet várom. Hiánypótlás?
Igazából, leszarom az okot, engedjétek, és hagyjatok!
Írok, mást már nem is tudok, vagy bírok,
földre löknek hangulatok, és felpezsdít, hogy meghalhatok.
A természetbe élek, természetem szerint, akép, és ekép,
(soha nem számoltam a „p”-ket,) néha félek a téltől,
és éltetnek a tavaszok. Oda-vissza, ellen-pótolok.
Lehet, hogy túl sokat várok, és keveset csínálok. Pénzt,
és alapot. És a visszapótlások? Élem a verset, és írom
e tercet, ez se lesz könnyebb, együttélet - Kérek, és kínálok,
szavakért, szavazatot, bizonylatot, hogy így is adtam,
és még elérem, hogy eleget kapok. Egyen hiánypótlások.
Addig, leszek, mert szerettem, és szeret sok életrészlet,
mint a tücsök, csak élethosszt zenélek.
És, ha összeérve, a hangyafülek értve felém fülelnek,
na, azt nevezem én, a szerencse gondviselésének.
Csak, ezek az egyenlítések rendre késve érnek az egyik félnek.
De jó lenne jólvégezve hátradűlni, hogy most már ti tegyétek!
Persze, helye van hiánypótlásnak, esőnapnak, ismétlésnek,
játsszon nyugodtan, csak jól játsszon az élet!
- 2013. 9. 5.



Nem tudom, más mit gondol, de szerintem…
--------------------------------------------------------
Létezhet e le-létben, csupán remény-letétben,
a lényegi lényemüléshez szokott, kreatív ember?
Hozzászokhat a szülő és éltető, átélő, túlélő, a feléléshez?
Meddig engedhet, útban a széteséshez, mikor lesz elég,
hogy csak őmódján múljon a lét? A felejtés tőle dugult rostája
részeire hullott, vagy mér még, arrébb a vég, csupán az ősz félelme van,
és a férfikor teteje, s ha mégis a tél eleje, győzze le azt tavasz, és önhite,
léte-kötelezttsége, küldetéstudata, hovatartozása tartozása, életereje,
és szeretete. Ennyivel tovább lehet, de hogy jól tette, mérte,
és másnak is megérte, az vagy elsikkad, vagy belevág a jövőbe,
és egy ilyen hiú fiúnak ez, az egészet megérte. Aztán, ha marad,
vizsgálható az idő, a túlélések, és a nem tettek okai, okozatai,
a dolgok és kedvtelések gyermekei, s a vetélések rombolásai,
mert a tények múlnak, de nem a megvalósulatlan, nehéz a végeredmény,
egyértelmű küldetése a kezdetnek, a végnek van. Hídpénz, a szavakban?
Nézd meg, hogy nevetnek a vének, amit még meg akarsz élni és írni,
közlésképes, árnyékfényes fakulásukban lesz, ahogy majd te is érzed,
de ha elég tiszta a tükröd, s a magadéban várod, lényegülésed továbbélését,
vagy a halálodat látod. S a másként ikrét? Mindig, egy utat adsz magadnak…
Létezzél, örülj, hogy meg ne őrülj öreg, hagyd a fenébe, a lehetségeket,
ami szükséges tedd, és reméld a lét egyensúlyérzékét, és megértésedet.
Az önalkotás, építés, örökítés, vagy elkerülés, átok, ahogy az élet fogytán visszanyúlkálsz, és csak magadat találod. S a magány találatlan talány.
Amit ért, amid ért, már nem a tiéd, másokban él még, s ha nem használtál,
vagy közös utat nem találtál, nincs miért használnod.
Megállsz és belátod kiszáradásod, vagy továbbráncigálod magaszokott
megvalósításod, mindegy, csak álom az aztán, ott(!) volt a halálod.
- 2013. 9. 9.


Az épp értetlenekhez
--------------------------
Meddig, miként, miért, kiért?
Ezekkel játszunk és élünk, ekként.
Nem tudjuk a választ,
és nem mi vagyunk, aki választ,
csak adhatjuk, s kaphatjuk,
e mennyiségek minőségét.
A mennyiséget kérjük, és mérjük,
a minőséget meg, értjük, nem érjük,
érezzük, véljük, keressük, tesszük,
feledjük, reméljük.
Hagyatkozunk, csalatkozunk,
elfordulunk, elfogadunk, vagy hagyjuk.
(Ön-röghözkötötteknek más út?)
Próbáljuk, míg bármelyik megy,
élvezzük, szeressük, vagy kerüljük,
de ne felejtsük, - mindegy hol állunk -
létünk felsőfokát!
Engedjük, segítsük e váltást, mindenképp
mi éljük. még ha nem is figyeljük,
hol, hogy, billen át.
Nem kell művész légy, ó-sznob, vagy ítész,
de valamijében, valamid találd!
- 2013. 9. 10.


Télikert-mozi
-----------------
Látomásos, rémes-álmos éjszakám volt,
rám estek a képek, kínos percek,
a volt, őrületté, holttá bomolt,
és kínzó poklából, izzadt vakarózás,
ijedt ébredés lett. Esős, hasonszőrű őszbe,
koraöreg szeptemberbe, éjt folytató,
bús reggelbe. Ráaludnék, hogyha mernék,
de nem, inkább belefirkálok az elnehezültbe,
más úgyse sikerülne. Kicsit panaszkodni,
a múlást mulatni, a nagyot (*általában, kisebb
a verseimben) elnagyolni, az impresz-szókat
versbe hozni, a jelent így jelezni, s e jóvátételt
jobbá tenni, túlírni, átélni, átírni, túlélni!
Éber álom, állom, élem, képzelem, teszem,
magamra próbálom, és várom,
mit vetít nekem?
Párhuzamos világsíkok, idő metamorfózis,
lélek-lét, és a jövő titkai, ha lényem összesíti,
végig kell nézni!
De ha, megakarom írni, élt álom, vagy kitalálás,
feliratos szinkronizálás, s rohadt dolog tudni,
hogy sehogy se az, ami,
mint a zsebhoki, vagy télikert-mozi.
- 2013. 9. 11.


Egymásból együttlét
--------------------------
Miként az együttlét védi, egyikük áldozatát,
megőrzi, és önmagában teljesíti tovább,
úgy, akármi is lesz, és akárhogy folyik át, de
életemben, önmagán kívül, az írás a legcsodább.
Mindegy, mit nem kapok, de amiket adott,
ez élettel, és velem, a legjobban harmonizált.
Amilyen lettem, és leszek, benne vált
léttényből létképpé, létező emlékké, továbbélő
kristályvázzá, amibe csodáit, hordalékát rakja a világ.
Jelentse útjaim ajtaját, s az élet forgókapuját,
hű műnyomata tartsa meg, létem nyomát.
Belévetettem e szimbiózis lét csírázta magját.
Emeljen, ejtsen, de éltesse bennem maga(m)magát!
- 2013. 9. 12.


Hasonlító lét-modellek
----------------------------
Ember a tenger? Tenger az ember?
Ha nem ember a tenger, elnyeli a tenger ember…
Az embernyi tengert, a tengernyi ember,
ahogy az emberi tenger, a tengeri embert.
Lett, tengerből ember, és lesz, emberből tenger.
Aztán nem, az embertelen tenger, embert, tengert
elnyel. De amíg a volt, lehet, ez újfent (vagy lent)
megtörténhet egyszer.
- 2013. 9. 13.


Őszi tengerülés
--------------------
Békés lazulás e medi mediterránumban,
zaza-zaj és homokszín hullámtörés között,
szép lesz-bemenet és várakozás van,
és vágy, mi e déli délbe belénk költözött,
idő, és esély határolt, de jól örömödött.
Barnul a Rókuci, düllesztve illeszkedek a partra,
egy-két kiló, és éjárnyalat le, emlékifjodás és
kéjteljesedés, és meg leszek elejedve!
Látható a témán, el vagyok itt lényeg-némán, mélán,
tengeren és napon, az együttlét feszes szeretetbéklyóján,
biztosító, megengedett vasmacskámon, eleresztve,
max. félórára, és negyvenöt méterre.

Mélységéhez utazott a párom, bár ezt a kifejezést
némileg utálom, de nemileg használom,
most csak a tengert imádom, magányos, álságos,
sétámon, s piszkálom parti körítését - floridai álom -
Igazán az enyém lehet? A lehetetlen megmerevedett.
Kagylókban, kövekben, hullámhullákban szedegeted.
A nők mosolyát elismerését várom, vágyom, de
nem használom. (Javul az egyenleged!)
Az áradás egyetemességét kívánom, mert ad nekem,
régi-új meglepetéseket, jót, boldogságot, kedvet,
s ami közös, (adott és elvett,) azt csinálom.
Tengerre, nőre, magyar! Ezt a partit vidáman kiálltam,
csak vigyen el a tranzit, mielőtt elér az apályom.
Létem lefutását védi, régi, és feltartott kézi, férfiasságom!
A vágyak útját most versben gyomlálom.
A hullám és a völgye, - fogd az időre - valahol kifut,
a vég, és ismétlése, biztosan bizonytalan kiút,
s az okos érzi, és félig érti, a holnaphoz nem így lesz
csatlakozásom, életem vége-felén a létezést próbálom.
Csak fel a fejjel, s a bizakodást a farkammal lóbálom.
Azért, eljönnék újra, az isten tudja, mit hozna a hullám,
a fele tiéd, és visszamégy, Kháron, tenger-időm hatv(an)ánya
felett,vigaszágon. Elsietted, az ötven helyesebb, látszatállóbb,
feszítek még. hogy a léthordalék üledéke megtaláljon,
egyszer bánya lesz (remélem nem banya,)
kíváncsi mohóságom.
- 2013. 9. 21-24.


Ezt, ne!
----------
Éltem, írtam, és nem számoltam.
Most rá(m) emlékezem,
vágyok, hiányolok, és számolgatok.
A gyorsforgalmin megyek gyalog.
Romlik a memóriám, a számok után
a szavak, kifejezések, képek, léttöredékek,
és velük lassan elvész a lényegem,
nélkülük nem él-tehetem, kerge-kergetem,
s marad az ért(él)hetetlen, gépi másvilágnak,
lezárt keresztútjának, lefittyedő újjal,
csámpássarkú életem.
Tegnap nevettem volna, ma szégyellem,
s idegen lesz minden, biztos nem szeretem…
Toporog az öreg rocker, a tovább ritmusára fülelve,
süketen.
- 2013. 9. 25.


10+?
------
Ez az utolsóbb tíz év..?
Ami belefér, nem ér(t) végre még.
Nem az utolsó, és nem is utolsó,
csendes csendülésben a szélsőség.
Azt csinálok, amit szeretek,
és örömít, hogy tehetek,
békében, a szeretet gondviselésében,
hozzám lassult öregedésben,
részegészségben, részegészülésben.
A csenddel leírtad már, mit bontogatod?
Mert sok, és így is kevesebb, mint amit
e önminősített élet méret, magához szokott.
Elkezdődött a befejezés, de még nem írtad
végig a középső lapot. (A versbe szaggatott.)
Döntés az van, meg vég lesz,
kell az írás, létjáték örökítés, utóigazolás,
és ösvény az elkerüléshez. Külön út a mindenkiéhez,
a magány termése és a közös mérge, Az öncsalás hava.
Képzelt-képzett egyedi élet, sifírozva a többiekéhez.
Értelmezett és félre-ért-tett fordító(tt) munka,
s időt kérsz az időtlenítéshez.
Pedig a fizetés nélküli munka…
Nem szólsz vissza, kell az élet,
értékének örökítéséhez.
- 2013. 9. 26.


Szereplő a világ is
-----------------------
Sír az ősz,
még nyáriban, és kifestetlen,
elnyűtten, a tegnapi ruhában,
fénytelen szemében csalódás,
nem jól szerettem.
Bocsi szeptember, ha kihagyom a játszmát,
minden évben sajnálkozom,
hogy nem enyhíthetem, régi kedvesem,
idő kergette klimaxát.
Soha semmi új, a világ, régi szerepében,
hátranyúl, és hazugul felújul,
átfestett állomásán az idő jön, megy,
hoz, elvesz, tartja a menetrendet,
betanított munkás, fizetsége az örökké,
ami szakszervi szívás, múlt jelenből
visszajövő, rendszerbe változás,
a többi csak színjáték, díszlet és csepűrágás,
dialóg írás, így, én sem vagyok más.
Te még felfénylel, szép leszel, átfested
hajad, ruhád, míg szerelmes újra az október,
s együtt táncoltok tovább, én csak figyelek,
és időhúzó jelentéseket írok a télnek,
szépeket igazból, igazat látszatból,
életjeleket, amiket senki sem dekódol.
Mit sírsz, csak játék, átélet, és létbukás,
játszani kell, játszod, vagy játék leszel.
Programozott szereposztás, szín-játszás, írás.
Ilyen a megbízás;
szépít a szépség ősszel, és tavaszkor,
belénk másolom, és ezért,
én sem fintorgok magamtól.
- 2013. 9. 27.


Októberien
--------------
Fodrozódnak az elváló, szállni vágyó lombok,
borzolódik az ősz, sarki széltől, meddő felhőktől,
fény-fogy a nyártartalék, borzongok alkonyunktól.
Késik a végpompa, és az eső is, nem kész az október,
szépe-rejtve elhever, termése kárba hullik, sír, sirat,
bűntudata érzik, ahogy szeptembert öl, és belevérzik.
Az élet lefelé csúszik, fakul, foszlik nyári jelmeze,
mindenét felélné, végbuliját vágyja, és gyermeki telét.
Nekünk az is elég, ha a szépség benne lenne,
begyakorlottnak tűnhet, e tűrhető tüntető, míg untig
ismétli kőrtáncát idő zenére, nap harmóniára,
csak lihegő táncosa, az őszülő ember, nem bírja mára.
Feladja, majd újra kezdi, más mese kell a hangulatára,
emlékek, dac-dicsekvések, meg szép meglepetések,
hogy ő a rendező, mert ez a szerepálma. S kára, utoljára.
Az ősz majd továbbpörög, velünk, nélkülünk,
kapjunk táncra minden ritmusára, csodáját járva,
kacsintsunk, ha csúszik rőt levélszoknyája,
s csapjunk egy kedveset az október farára!
- 2013. 9. 30.


Valamit valamimért
-------------------------
Ernyedt erény a remény, de él,
hogy fizetnek, s visszafizethetném,
az élet árát. Így továbbhúznám,
és kiválthatnám a múltját.
Erősíthetném, hogy kezdjem, kifejezzem,
a jövő(m) alapját.
Vagy, csak megadjam, a féltő, mást vélő,
többség nyugalmát.
Amit tudok, eladok hát, árulom
a tegnap szükségét, vágyát, hogy
megtarthassam, tehessem, lényemítő lényegem,
az életem éber-álmát.
Valóvá ébred(t)em minden szavát.
No, mégis kereskedő lettem,
hogy non serviam, legalább,
hogy hétközmagamat, ne csak végleteim nyomát,
egy jobb-lét-vég tintapatronján színesítsem át.
- 2013. 10. 1.


Dolgunk (az) ősszel
-------------------------
Még nem rőt, és vörös se,
nem a Vörösök vöröslő ősze,
csak haldokló nyár eddíg,
fénytelen, sárguló, fakózöld,
száradó, lemondó, múlt, már.
Elhányt szépségét szedjük össze,
emléknek rakosgatjuk, vagy mégse,
és belemossuk esőbe, ködbe.
Hé, jön még fényzuhogás, napgyógyulás,
színpompás levélrohanás a szélben,
érett szüret, és diókoppanós borozgatás,
őszi meg-élmények, mosolyos ráérzések,
kellemes séták, náthánknak napgyógyítás,
erőgyűjtés, változás-szoktatás a télhez.
Vörösödjünk össze ősz, szín, és szó kell,
jövőmondó szokásnyaggató, időakadálynak,
ellentűznek, kiútjelzőnek a halál fehérjéhez,
lázítás, a rend megengedett szürkéjének.
Merevedés az új tavaszért,
ellenállás az elmúlásnak,
izgatás, a világ, álmos frigidjének!
- 2013. 10. 2.


Reggeli
----------
Jó, ébredni, pihenten pirkadni, látni, hogy besüt a nap,
nem kell sietni, melletted, körötted, békésen neszeznek,
szuszognak, álmodnak, szeretteid, a gondjelző gondolat
üresen hallgat. Megtapogatod fétiseidet, a tieidre félted
a védő szavakat, (imádkozol, csak belefoglalod magad,)
kilátsz a meglepett őszbe fényült levelekre, megvannak
még, és ránevetsz az égre, szundikálsz kicsinkét,
tétován tovaálmodsz, pedig nem is kéne innét.
Ismerős hangok keltenek, kutyáid játszanak, tutulnak,
fél komolyan morognak, macskáid nyávogják a tejet,
valahol már hangosan dolgoznak, s csikorognak a kerekek,
lesietsz, fölösleged kiengeded a kertbe, közben e(b) barátaid
döfködnek, simulnak, boldog vagy, de teátrálisan tett-reális,
mert lepisilted magad, az aranyfénybe nevetsz, az éj teléből
kiváltott a nap. Teát melegítesz, perecet ropogtatsz,
fogaid ritmusára már szavaid vannak, felcsendeskedsz
a szobádba, beülsz az ablakmélyedésbe, a melegítő fénybe,
a fent idézetteket nézed, és érzed, verset szül benned a ma,
nyármosolyú, őszfelejtő ima, az itt őgyelgő télbemenetnek
erre kéne hasonlítania. Aláírnád e napot, ha kérhetsz másolatot.
Jó ez az irányod erre, és elhiszed, szökésen kapod a véget.
Kedves, csendes, elmúlásmúlatást tervezz, október nyárrá
tett érzeteit érzed, mára, sehová sem kell odaérned.
Nem baj, hogy több, és ezzel kevesebb lett,
megköszönhetsz minden, ilyen, létre perdült percet,
köszöntsd a rád pillantó életet, hátha veled megy.
Az ősz majd továbbpörög, együtt, vagy nélküled,
kérd táncra, nő-élete ritmusára, csodáját járva,
kacsints, ha csúszik rőt levélszoknyája,
s csapj egy kedveset az október farára.
- 2013. 10. 4.


Felület(i)es vigasztaló
----------------------------
Ügy tűnik, most látom,
ha beesik egy gond, feladat, vírusos álom,
a jelen-etből, jobb lényegem kizárom,
ez jár a fejemben, hogy rontani hagyjam,
vagy megoldjam, akár írás áron.
Összetett létben összetett lény -
tetszhetne, de nem örülnék, ha így lenne,
hisz semmim sincs más -
Az idő és a gondviselő, majd lemosdatja
rólam a gond-koszt, s a baj-habot,
a többivel egymagam is bánni tudok,
mérlegelek, meggondolhatok, és kitisztul
az írás, különben így, és nem vagyok.
Összevonás lesz, eredménye őrzi a hangulatot,
legfeljebb emlékzi, ami már elmúlott,
az igazi jobbítás! (A szakiké a javítás.)
Ahogy az ünnep követi a hétköznapot,
és e keverék íze idézi a megoldatot.
A francba, ha rosszul, én is csak italban
jelképezem a világot.
- 2013. 10. 7.


Éj vajúdás
------------------
- Kék a kökény recrec,
ha megérik fekety,
énutánam barna kislány negyregy. -
Az ital, és a működése(m).

Kiértem a kertbe, lenéztem a megeredő csékre,
nehogy a csillagport összevizezze,
és felnéztem az égre…

Kivirágzott a holddal háló éjsötét,
tavasziasra nyílt az ég.
Filigránra ezüstöz a holdkaréjszél,
a napcsaló tükörfény,
felhőárnyas udvarában söpör a szél,
tűzösvényén idő henyél.

Micsoda kül-kommunizmus,
semmi sem uniformizál így,
most van ideje a belső fénynek,
mikor a halál árnyalja az élet színeit.
Tetszhalottat vajúdik a tegnap,
közös fájdalmuk csodát és jövőt szül,
borzol a gyönyörűség, s e művi árnyjáték
számadásra int.

Ki fogja kimosni a gatyád,
és fájni fog a fejed megint!
- 2013. 10. 8.


Eső előtt
-----------
Nagyrészt víz a világ, és a testem,
es(end)ő.
Más-felem, (ellenem?) esernyő.
Visszaesnek, versbe illendő lét helyett,
hozzá illő versek,
s kérdések, melyik érdemesebb,
eszköze, vagy teljessége?
Szükséges kérdés, válasz lehessen,
bár, együtt lettek.
Részem, hogy részese lehetek
a kőrforgó egységnek,
és közvetíthetek, a folytonosságban,
az általában testesülésnél,
másként többet.
Jönnek, mennek a jelek,
életjelek, örömek, terhek, működések,
kikönnyűlt lényegek.
Érdemes? Ki, mit tehet -
Lényemes, hogy minden lélegzet,
lélekzet legyen,
s az utolsó, köszönet.
- 2013. 10. 9.


Színtüntetés
-----------------
Ősz fáklyái égnek a zöldben,
nyár sárgák, vér szikrák,
rőt tüzek, láng okkerek,
feledtetik az elmúlást,
szépítik a jövő hitet.
Színtüntetés, esőben, fényben,
ellene, érte, ennyi is lehet?
Szépérzéke van a létnek,
és stílustere rendszerének
emléknek, elengedésnek.
Megkönnyítik a belenyugvást,
színjátszák a halált,
a szépség mártírjai, keresztfás színek.
- 2013. 10. 10.


Kiköpött vers
-----------------
- Kiválasztás, és a visszapótlás -
Ma már nincs ilyen irányítás,
az ember igényli, tervezi, teszi,
de elfelejti, hogy nem neki,
hanem vele kéne megtörténnie,
istenek és nagyemberek feladatköre.
Csak hiányt él, csalódik, és vár,
csalást is elfogadna már.
Utánzat utáltat a rendszersodrásban,
általányok, eszközuralmak ámítanak.
Annak is, aki nem engedi, nem kéri,
vagy nem igényli, mert nem érti,
az időtől rá kell jönnie, mi veszett el,
és mi marad, a közös tévesztéssel.
Az első csóknak, és a gondviselésnek,
nem szabad megkeserednie.
Vagy az élettől, mint a tűnő szerelemtől,
köpni kell!
- 2013. 10. 11.



Közügy
---------------------
Nyár láng, és bükk tüze ég az égbe,
ősz sárgája és rőtje, a kékbe,
vigasz színek a temetésre.
Én, mint nyári gyerek, családilag is,
és mélyérzésileg érintve, így még
nem örültem az érzékek áltatásának,
nem rovom fel e tetsző, tetszhalott jelmezt,
a megfáradt, túlpörgött nyárnak,
a világ örökszép álmának,
hisz ősz örömöz, és tavaszébredések várnak.
Örökölt emléket ismétel, és lét-önös
szépséget rögtönöz az élet,
gyönyörű gyönyört szöszöz az ősz
e fénybúcsúzás közepette, és aki megértette,
megsimogat egy végbepompázó virágot,
és nem keveri ősz-magát az őszbe.
- 2013. 10. 13.


Parázs a lánghoz
---------------------
Őszbe lomhulnak a rozsdáshajú dombok,
rőt üstökként lobognak a lombok,
tarkák csak a kertek, amikbe a népek
színszikrát vetettek. Lassacskán leégnek, és
átadják pompájuk fénylő pomádéját a télnek.
De addig még gyönyörködve érzem, öregedve
is élek, és tudom, múlató éjszaka nyílik,
a télbemúló alkonyon.
Legfeljebb másmilyen, mint amiben égtem,
majd félreállok, és elunatkozom a közritmusú
létben, ekként jár, ki jobb régit vár, ötvenen
innen-onnan, (a rosszat sohasem számoltam,)
míg közel a sehonnan,
gyönyörű gyönyört hisz, az októberi lob-ban.
- 2013. 10. 14.


Léttüntetés
--------------
Ősz-rőt bükkök, alvadt-vér tölgyek,
kénláng sárga juhar csordák,
berózsált cseresznyék, és meggyek,
karmazsincsíkos kecskerágó csodák,
őszes, halvány, és harsány, fenyvek,
okker diók, liluló somok, cser vörösek,
khakibe vonuló füvek, gazmeredtek,
virágpacák, és végszínes cserjedíszek,
köd-füst ikrek, időült nap, őszi fények,
köszönnek, s kísérnek, hogy
jó idő(m)ben, s ellenkedvben odaérjek,
emberi engedetlenséget mutatni a télnek!
-2013.10.15.


Támad a béla!
------------------
Fut a szürkékkel, s a végszín levelekkel a szél,
gúnyolódó gondok között, bezáró köd, felhőhányós
elmúlás várt, zsebemben kergetőzik a félpénzű esély,
a tegnap őszi ismerősök mögött felismertem a halált.
Eső, és hullott színek szállnak nyári nyomunkba,
az arcunkba, kedvünkbe vágnak, nő a rosszérzés, féltés,
kireménylés, téléttel telik a nap homálytükrű holdudvara.
Ne nézzünk arra, vigyázzunk magunkra!
Igyunk, szeretkezzünk, aludjunk, és ne menjünk sehova!
Végzetérzet, látványzár kínoz, télelőleg létpénzéért üldöz,
hogy részünk részletbe adjuk, és kárt tegyünk magunkban.
Béna, méla, a ma, majdnem beért a béla, hogy Andrásként,
j(l)óváírásként időt lopna, fényt ravaszkodna, foglalóra,
rossz időnk van, őszi krízis árnyal a hátunkban, a szaga is
elárulja, széltárt ajtónkban, a tél behajtója toporog ma.
Nosza, próbálkozhat, a semmin nincs hatalma, hahotázik a
holnap, és arrébb rúgja, tűnj el béla! Megteheti,
tavaszt varrt a gatyakorcba.
- 2013. 10. 16.


Levalósulás
---------------
A zöld lomb, s benne a sárgult lom,
belódul az ablakon,
dehogy csukom, üdvözlöm és hagyom,
hogy az őszi fény, a leléti színekkel
beússzon, és ünneplőbe fürdesse a napom.
Tele lett e kilét, lepergett reményekkel
összefirkált levelekkel, köztük a járó jóval,
s a biztosan jutóval, a várttal, s a válaszokkal.
Nehéz. A beért ész, és a kicsapott, nehezen viseli
az időült becsapást, vagy az érdektelen kihagyást.
Késetten is érzem, véle vélem, e végben is
vidám vigasztalást. Semmi sem valósul meg, de
örömmel érzékelem, él az álom, és kétszer élem,
néha megbánt-ébren, a levalósulást.
Az életem nem csukott ablak még,
őszi virág-világ e lét, nem a jövőjét élvezem,
csak a hitét, és szépségét,
és mosolyt is ad, ahogy elnézően elnézem,
lehullt ígéretét.
- 2013. 10. 17.


Összevesztésre
-------------------
Őszbeszűkült létterembe sűrűsödik minden,
közénk, körénk, a még miénkbe,
világot játszik, egyszerinek látszik,
részt teljesít, léteztet, cseppben, percben,
mindenséget utánoztat bennem.
Értem, felismerem, mégiscsak azt teszem,
amit a szerepem megkövetel tennem.
Most, az összeveszést, szétvesztést éppen,
hányszor megéltem-játszottam, túléltem,
sirattam, visszakaptam, nevettem, feledtem,
leírtam… valahogy, mindenképp, (alapkép,)
magamban maradtam.
Tudom, a dolgomért, az életünkért, a szeretetért,
össze tartásunkért-tartozásunkért,
a magány ellen, a magányért…
katarzis három képben, de félek,
nem akarok más lenni a negyedikben.
- 2013. 10. 19.


Szép bizonyság a vezérlő elvre
---------------------------------------
Sárga fény fél-feszület,
egy száll láng, a nyárfa.
Az égig feszített ősz,
ahogy e tűztüntetéssel
a végtelenbe időz,
és léttörvény a lángja,
az élet szín és vérszikrázva
telet féltet a világra.
Álvége fáziskéső szép követése,
boldogítja varázsolt érzékeinket,
e oda-vissza elmúlás-búcsúztatás
színpompás mimikrije, áldás,
a természet megértő rendje,
az egylétű gyönyörű félrevezetése,
ez a jól tett fokozatosság.
Fontos, hogy a váltás,
ének, és nem kiáltás!
- 2013. 10. 21.


Őszi tárlaton
----------------
Köd küld szűk távlatot,
a fejére ejtőző fénytől álomszerű,
őszi szépnek, velünk élő képnek.
Harmattól oldott színek, fakó zöldek,
szikra sárgák, vég barnák, kín vörösek,
összefolyva, múló kifejezést tesznek.
Elmosódó kontúrok körül fogócskázó
sugár sudarak, a szövetébe világot döfnek,
míg zugba búvó árnyak, alapul sötétlenek,
létesítik a látványt.
Hangulatot, és emléket ejtenek, volt, s lehet
sejtelmeket, s e helyettest sejtetik örök, és
letermett, rejtő, színező, természetszerek,
szépítik az őszt, és szelídítik a telet.
Szomorúak, és gyönyörűek, mint
az öregedés és halál közt átfestett életképek.
Búcsúval, és fájdalommal vérzett,
végső tartalommal bennünk élővé tett,
létfestészet.
Már felszáradt, és része-tűnt,
de maradt nekünk, a zárás utáni hiány,
szívszorulás, és telelő csendek.
- 2013. 10. 22.


Forradalom -56
-------------------
Lobbanás, lobogás, robbanás,
forrás-rend.
Ellenhatás, cserbenhagyás, fojtás, elnyomás,
erőszak-csend.
- 2013. 10. 23.


Elszámolás
---------------
Tudom, hogy összesítve a pontos,
de részleti részeként fontos,
épp-érzete az életnek.
Így lehet, hogy utólag, egész jól éltem,
mégis hányszor részhaltam, előlegben!
Ami, remélem, ha nem…
visszajár, időben.
- 2013. 10. 25.


Válasz változások
----------------------
Fekszik a füst, ködcicázás után a fákon.
és múlik a múltba, mint homokba boldogult
nyári lábnyom. Váltott az október,
s télfürkész, éji jégpercek könnyeznek,
csöppennek most a tájon. Még lágy-langyos,
de színtűnt, fénye vesztett pillanatrészek
tömörödnek őszsirató hangulattá,
ezen az idősötétített, végzet-érzet képen.
Én meg, le-lét skicceket képzek,
mismásolok, akár a fél szabad természet,
tavasz, és nyár után, útján rosszfelének.
De, ha jobbítva, kimázolt másolatot példázok
jövőviselős, örömös nyitján léte emberedésének,
e ború-világ frisse, jó emléknek, visszaéled,
míg az öregje berzenkedve nyitja ágyát,
a hideglábú télnek.
- 2013. 10. 28.


Ébresztő
-----------
Ajtónálló juharomon, harkály kopácsol,
vöröstarka szikra, a sárarany sudáron,
éke-hulló koronáján, hol késő nap mismásol.
Életjel e madármorze, létcél őszünk hajnalán,
eszik, dolgozik, hangzik, időt nyer imágóján,
szép szimbóluma a hasznos létnek,
nemcsak szóáron, most se vedd sértésnek,
orvos motoz a közelgő halálon. -
Ez a fa, a ma, haló ősz, s az áttelelő jövő,
erőt adó állandósága, és szépsége hullása
a vesztés ajándéka, s e vigasztaló hanga,
adva-kapva is összecserélt, tavaszi ébresztő!
- 2013. 10. 31.


Átváltozón
--------------
Átváltozóban a világ,
maga vesztve szenved, szenvedélye hiábavalóságán,
s átváltozó halál-okon, oda-vissza okozata, az élet,
jobbrésze múltán, felnevelte hulltán, magával temet.
A lombok fele már elindult lefele, fénytelen fakul egybe
a levelek színe, s félmeztelen tüntetnek időért a fák,
ahogy lent, fonák-sóhajtások mutatnak-siratnak bele,
- lelkiismeret a felejtésbe -
halottak napján, önélvező novemberbe.
- 2013. 11. 1.


A vihar valóságán
-----------------------
Kiderült, tényszerű, a kényszerült szükséges,
mert a bajban, mint magadban – s majdnem mindig így -
átrendeződik a sorrend a mellérendelt kapcsolatban.
Jobb nincs, de ha ez sincs, a szükség rést nyit,
és huzatot fogok a megszorultban. Csak, ötven felett,
még megbízhatatlanabbak a szelek, s lehet jobb,
hogy a vihar valóságát, együttlétetek árbocához kötözve
elszenveded. Szellő a szeretet, s bár együtt tavaszt tehet,
forrósága nélkül csak hidegen hiteget, forgása elkever,
s e összeborzolt, önzárt, a csatlakozásból csalatkozástól kitett,
hullámzóan egyedül marad, a beléje ragadt viharban.
Bármelyikkel haladni kell, de könnyebb együttesen,
mindegy, hogy kormányosként, vagy utasként érzed,
közösen felépített, biztosított ha-jóban, egyirányú időjáróban.
Azért, mégsem árt, ha nem feleded, valamiért,
úszni is megtanított az élet.
- 2013. 11. 3.


Őszi leosztás
-----------------
Mára a leglényegesebb különbség
a nyár, és a tél között,
ami a nap, és a kályha közt,
ahogy az érett kor, és az öregség,
csak megéléssel érthető életkülönbsége.
Jobban szeretem a tavaszt, és az őszt!
Természet adura, létezés adu,
szín, a szín(t)re.
A parti esélye a szükség nyeresége.
- 2013. 11. 11.


Okoskodó ok
-----------------
Az ért embert, talán tényleg
nem lehet megváltoztatni,
de a tetteit igen.
A diktatúrák pillanatnyi sikere,
és időbeli bukása, benne van ebben.
- 2013. 11. 14.


Megvezetettek, rávezetésnek
------------------------------------
Színfeledett, fonnyadt, levélcsüggedések
csüngenek és esnek, elválástól merevedett ágaikról,
a meztelenül, novemberbe dermedt fákról,
az őszvégi leselejtezésbe.
Létfénytelen, halált fedő temetői dísznek, a tél útjára,
taposott, tépett, plakátjainak, az elmúlás propagandájának,
a megvezetettek, rávezetésnek.
Matt-tarka végek, a fekete-fehér csend kezdetének.
- 2013. 11. 14.


Hamisító színek
--------------------
Mára, ősz-vég sárga lett a halál egyenruhája,
a fehér az ünnepi, ha majd a tél temeti
a létet, és színtelen lesz a világ világa,
az évi kimért harmadára.
S az itteni ember feketét ölt,
az évszakos harmóniák leghamisabbjára.
Azért ezekkel több itt az élet, éltet, éget, téltet,
boldogít, és féltet, a nap létfuttatása,
a fény prostitúciója, a létezés gyönyöre,
s e kéj vége, helyette kénytelen rend(óv)szer
születő, vetélő, lehetsége, időpaktum,
élettér-idő megoszlás, remény intervallum,
lélekkülönbségek, csodaátmenet,
összehasonulások, és hamisító színek.
Mi továbbszülünk, létez(tet)nénk és temetünk,
megélünk, átélet helyett, uncsik a jobb helyek,
az ember virul, sír(at), s illeszkedik,
majd káromkodik, mi egyebet tehet?
- 2013. 11. 15.


Fut-úrként
-------------
Tehet(lehet)sége dzsentrieként leléti szegénységben,
ifiúrként fáziskésett öregedésben, veselkedve az önviselésben,
létre kúrt úrként, félre fúrt kútként, a sze(lle)m csarnokvízéhez,
kitúrtként létben, költészetben, és mégis ezekben,
egyedként a diktatúrás, közös mindenekben.
Szív pompa az egész, nosztalgia-stilisztika,
de elnézi az ész, mert bevettem, amit igazra szépítettem.
Így sincs rá esélyem, hogy önmértékkel közre idézzem,
túlért értékekhez mérten, értékérzett lényemítő lényegítésem,
jelenlétben, voltban, versben, fut-úrként az én-múlt jelenében,
jelenség, a csapongó időben.
- 2013. 11. 17.


Kimelegedve
-----------------
Szakadt ősz-köd, parázna pára mászna
a felhőfoltos égre, de félrelibbenésükre,
felél a nap és fényt, színeket nevet
a tél-csapdázta reggel zendülő együttesébe.
Emlékül örömül, a november ejtett ajándéka,
bearanyozza a csökkenő arányt,
igazi vasárnap végre, panyókára véve
a hét-létvég, s a kabát.
Hangulat igézi az idő igázatát.
- 2013. 11. 18.


Épp-szépek
---------------
Csúnyán születtem szépnek,
sérvesen siettem neki a létnek,
gyereknek bajos, önterhes, kicsi,
kamasznak okosan rossz, egyedüli,
hát utáltak, imádtak, közösségbe zártak,
társas magányra, cikázó fél-párnak.
Szépen teljesedtem, (nem így éreztem,)
lélektestesedtem, túltelt ember lettem,
sokat beszéltem és írni kezdtem.
Ki, s felfejlődtem, amit ígértek a gének,
személyes szépnek,
lopott ifjúságra, beszámított csalódásra,
megélt-írt életre, szeretetre, szeretkezésre,
korom, s magam, gerjedt tükrének,
az idő titkosaként és szeretőjeként a szélnek.
Sikerre, vesztésre, végül máskéntért a természetbe,
a kiválasztott őszbe, belesüppedve és elfeledve.
Őszintélek, nem szépítek, hisz visszafelé megyek,
a cselekményt már fedik, a jelzős, határozós,
utólagos fedezetek, de szeretném még meghagyottam
kiélni, kiélvezni, adni, hatni hagyni, szép-leg,
örömét és szövegét az örömszerzésnek,
s az időzült önzésnek, mielőtt megcsúnyulok végleg,
s a vágy, mind több helyet átad a nevetésnek.
- 2013. 11. 19.


A legjobb…
----------------
A szakadás összeöltése,
a szeretet, s szeretkezése feltöltése,
energia, élet, és lélek átvitel,
az ember legemberibb embersége,
öröme, kéjvágya, és léte, ebben.
Folyamatos összeváltozása,
e megkülönböztetőben,
a teremtés kitüntetésében.
Csak koronként, úgy vagyunk ezzel,
mint korszakonként,
a munka hőse, és a vitézi rendjel
voltáért, és hiányáért,
dicső, és szégyellt emlékével.
- 2013. 11. 20.


Időzítés
----------
Meg kell érjen, hogy valójában érjen,
ön-könnyen és össze nehezebben,
közlés magányában, kívül-belül őszben,
idővel és pénzzel, e két hűtlen szeretővel,
sértett okán a késett, s az elsietettségnek.
Az írás baszás, jó-szokás és csodás lehet,
a vers szerelemgyerek, kérdés,
a közzé poligámiája, hogyan viseli meg?
- 2013. 11. 21.


Az írás vallása
-------------------
Ebben a szürkésbarnában, ma úgy érzem,
lét-értelmem az írás, idő és élet barátcsuhája,
vágya, igazolása, létezés-reménye, elhivatottsága
külsősége, idült és késett tévedései egyenruhája,
de életem fénylapjait és üres árnyait tölti meg,
lényemítésem formája, nélküle, nélkülem a létem.
Felében készültem rá, s mikorra toszom, vagy teszem,
bár még lényegem, és élvezem, nevelem, számítón
tovább engedem, hiún hosszabbításra kergetem.

November homorú hajrája,
a lepkék, s a költők szomorú múlása.
Lényegek, remények, lehetülések,
peték és versek -
és a tavasz képünkre kapása.
Olyasmik, amikhez már nem is kell élned,
és valósulásukat mindig félreérted.
Az írás vallása.
- 2013. 11. 22.


Fölösleges
--------------
Ritkás hódara hull a hangulatomra,
csak a szél ami él, s a –miért - felél.
Kint, e helyhez kötött, télbe lökdösött,
hajladozik lénye törött, s bár nyár-örömöt
veszít nem jövőt, elenged, e őszvégi válóperben
élettársat és gyermekeket, vég viszi el
e fellebbező leveleket. Mit tehet, meghasad, recseg,
és örökzöldjükért perel a szerencsésekkel.
A többi téllét-kénytelen összebújik,
az elhidegült hétfő, és e önöző, magában beszél,
a világom reszket, a jó idő, s a benne hit,
kályhában melegszik. Csúszik minden, az út,
az ígéretek, a teljesítések, előrelépés nincsen,
toporog a terv, rosszkedvű a versem,
pótkortyokba, vágyálomba, ágy melegbe,
háttérsemmiségekbe, fordul vissza a hétközkezdet,
és fölösleges a reggel!
- 2013. 11. 25.


E jó percben
----------------
Idő, gyorsító kondenzcsíkjai
égen, szívben,
őszül, öregszik minden,
és a kedvem.
Pedig a többi majdnem rendben,
a nap is kilibben, és úgy érzem,
a múlás-érzet feloldódik,
talmi sikerekben.
Szerencsém, váltó-természetes
természetem, a természetben,
mert tavaszomba őrültem Budapesten,
élni-égni a nyárba menekültem,
örülni, érni, írni, ideőszültem,
közmúlt, és közeljövős telemben,
álmot, reményt és gyereket neveltem,
s e jó percben, egyszerül az életem,
versben, szeretetben.
- 2013. 11. 28.


Esély jel
-----------
Az ázott-fázó, drótkefe farkú kis cic,
oldalazva, a szükség bizalmába kapaszkodva,
a nagy, meleg, kutya árnyékába búvik,
- hisz mi rosszabb, a végső esetleg, vagy
a végtelen hideg? - s a két rossz nemszeretlek,
a még rosszabb ellen, összemelegszik.
Nálunk, ez kihasználás, megalkuvás,
érdek-alkalmazkodás lenne,
de, aki ezt tudja, azt is észrevette,
a szavak mögött törvény, és szokásörvény van,
a túlélés kényszere, s utólag, tán mindegy,
kié a kutya, s a macska természete.
Ahogy az ifjúság szerelme, a társak idő kötötte
kötődése, és a december hidege is belefér
a szeretetbe.
S mi ez? Tanmese, vagy vers-se?
Az ember választ ad, ahogy kap,
a megértetlen csendre.
És csend se, vers se. csak, a természet
megértett esély jele.
S rá a túlért lét még egy, már mindegy-e.
- 2013. 12. 2.


Létezgetésből
-----------------
Az élet váltó állapot,
a létezés ajándék,
a lét szükség(let),
a lelét kezelt fájdalom.
E létezgetés időpárlat
az összefolyásukon.
- 2013.12. 3.


Kitekintés
-------------
Hideg van, szél, téldara foltja
a láthatáron, bújik mi él,
s félve kandikál ki, szükség,
szokás, vagy vágy-áron.
Borzongatóbb a séma, de ajándék
a cél ma, Mikulás programja
reszket a rece-fice hártyámon.
Ja, s a bum-bum-bum,
a virgács vigaszágon.
- 2013.12. 6.


Öndicséret
--------------
A férfias jó a szexben, fantázia,
erő, és önuralom kérdése.
Inkább válasza.
- 2013. 12. 9.


Dönthetetlen
-----------------
Attól tartok, Isten,
és az összes többi ilyen,
az emberiség legnagyobb segítsége,
és átverése.
Múltja, és múló jövőbeni jelenítése.
A minden helyett,
nosztalgizált nevetése.
A lélek-lét kérdése helyett,
csak kérdőjele.
- 2013. 12. 16.


Ködben
----------
Ha északi lennék,
kedv, s fénytelen,
tervezett, rideg, és piás,
ha déli, kalandor, élveteg,
léha, agy, s ágytornász,
itt középen, ha ködtelen,
valahogy megleszek,
mindegyikből kicsit más.
- 2013. 12. 17.


A baj sminkjei
-------------------
A tegnap esti, meg a ma reggeli,
kisebb-nagyobb, s a bújtatott,
a szeretet mellékesei, s a nyerészeti,
- győzzek, vagy győzzem -
a baj sminkjei!
- 2013. 12. 18.


E közzé…
-------------
A lélek légtánca a (meg)vallás kötelén,
s az idő biztosítása…
Se lényeg-találkozás, se zuhanás,
csak e magány,
ismer(tek)ősök fölött, s a remény alatt,
már, így szabad,
mert magamtól magamé e közzétett én,
a látványban himbálózó tény.
- 2013. 12. 20.


Az arány irányítása
-------------------------
Az öregedés nosztalgiája
olyasmi, mint a kéj utórángásai,
ígér, csal, emlékeztet,
új-érte, vagy helyette,
de jó lehet mindenképpen,
következménnyel kimérve.
Az arány irányítása -
Így megérte, hogy megérte.
- 2013. 12. 23.


Éváim
--------
Az első napsütés, fényzuhogás a szívben,
hogy a lelkem beérte a testem.

A legjobb humorú csálingózó, akivel
lenni szerettem, együttlétet kaptam,
mindig nyerhettem, s érte megéreztem,
hogy megemberedtem.

A késő, aki adott, tett, segített, szeretett,
természetesen, ahogy senkit sem szerettem,
akivel eltemettem Anyámat, s az ifjúságomat,
amikor elhagytam magunkat, s az Attila utcát,
aki várt, s végül kizárt.

Velük még ismételtem a megismételhetetlent,
s a többi jórész, akiket elfeledtem, vagy az agy
versbe zárt - kölcsönkapott és örökbevett Évák,
Istennel, ma hadd éltesselek, mint az enyémeket,
szerelemből, szeretőből, öregedett barát,
múlttartó emlék-ék, távoli zöldeskék,
ki ha emlékezitek, és megértitek fájó-édes versét,
virággal díszít karácsonyfát.
- 2013. 12. 24.


Egy hittetésre
-----------------
Valami keveset mindig haladunk előre,
hogy elfelejtsük mennyit, ezzel és szemben
vissza, hagyjuk a remény retyerutyájának,
hogy közös hazugságunkkal, a véget távol tartsa,
hihessünk benne, hogy e körben csak előre élhetünk,
s így válik a hit síkidomává bennünk, az életünk.
E hit előnye a tudás hitével szemben,
hogy azt, tudjuk, de ez, segíthet nekünk,
irgalmasan rugalmas (hatás-ellenhatású jelzők,)
az igazság pillanata, a haláléig elhúzhatja velünk.
- 2013. 12. 31.


Tisztelt olvasóim, szeretteim,
boldoguló ünnepeket, szépülő újesztendőt,
örömet és kitartást kívánok velem,
köszönettel!

--------------------------------------------------2014.----------------------------------------------------


Egy kérdéssor, kiáltással
-------------------------------
Jobb volt, vagy rosszabb,
az utóbbi, mint az előbbi,
hogy az idő években engedi,
vagy csak el, és
egymás tehetetlen belelétezéseitől függ,
a boldog, az élhetetlen, az elviselt?
Talán ezt könnyebb öregebben,
visszafelé, egyben, minthogy elemezzem,
amit akárki, és mi, engedett, s engedtet,
tényben, tettben, rendszerkeretben,
s a köréjük kedveskedő érzet-kísértetekben,
amikre úgy, nem érdemes, de amitől érdekes,
volt, s lesz lennem!
- Jelentéktelen próbálkozás jelenjeleimmel -
Kérdéssor kiáltással, elélt, s lehet élethossz,
kiegyelt percekben.
- 2014. 1. 2.


Ködben, Istennel
----------------------
Most úgy látom, hogy hegyek,
azok a dombok, melyek közt,
alatt, felett, lakom,
ahogy e ködtisztásból nézem,
csak csúcsaik fenyőtüskéi
nedv-fénylenek, párállnak ki
a borulásból, szemlátomást
befogadtak az egek.
Ha van időd, e rosszul-látás kis baj,
kitisztul(sz), felszáll hamar,
de ha éppen beléje ködösülsz,
fényzabálón veszted utad, s magad,
Isten és az én helyett, - felül az alap -
belép a műfény, s a nap.
A nagy körforgás fordító modellezése,
se döntésed, sem végleged benne,
szíved, nevelésed, van hozzá,
ha hagyja az agyad.
De, hagyd e működöt,
a köd csak egy lefokozó okozat,
hogy teremtettetek működött.
- 2014. 1. 3.



Kétes képtelen
--------------------
Kétes képtelenség, de épp
képtelen lettem, csak nézem,
de valahogy nem érzem,
a terem, s a létezésem, csak a
terhem, kell-em, kötelezettségem,
most értem, mekkora szerencse,
hogy eddig nem így éltem!
Á, csak fény kell, beérett remény,
új-esély, s egy, két, adott-kapott,
tőlem-fonott jó szó, és képülhet
az ébresztő álom, hogy a valóság
után burjánzon, amint a tükörkép
változtatja az előtte állót. Majd
írásnak vetem, ritmusba egyelem,
létemmel öntözöm, rímbe metszem,
így igazolom és kitöltöm az életem,
szerettem és kinevettem, míg fölém,
elém teljesedtem, nem látszik,
és nem látszom, ismeretlen.
Hiába, ötvenen onnan, innen,
önköltő szerető és vidám kertész-se
lettem. röhej és humusz győzköd előre,
és agy-gazok nyesett sövénye
mered a visszafelébe.
- 2014. 1. 4.


Tetemrehívás
------------------
Mindenütt koszló-foszló télhullák,
és tavalyi tavaszrongyok, mintha
az egész világ múlna, s e lepuszta,
bőrrákos agóniájában kitakarózna,
sebek, foltok, keserű avar szagok,
színevesztett létlényegek, tört alapok,
levélcserepek, megfagyott holnapok,
elfolyt klorofilcseppek, halott-fakó
idő-engedély levelek, izgatják, siratatják,
a szemeimet és az életet.
Most ez vagy tél önvesztett, meztelenített
menekülésed tedd, míg teheted, lebuktat e
lázas lelkiismeret, lepletlen tetteid így
nem rejtheted, és nekünk se mindegy,
hogy hószéped leveted, vagy piszkaidat
repesztik a felizgult kezdetek, mert
tavasz lesz majd, és mi meghőköljük
ezt a mai képet. Vetélős kora(ő)szülésed.
Íme, a hasadt tél tetemrehívása, temetetlen
gyilkolása hótlan, sótlan, takaratlan.
Akaratlan is undorít, taszít, de
az ámult remény előre réved, s bár téved,
fény fekete és friss fehér oldják a szürkeséget.
- 2014. 1. 6.


Csak összejön!
-------------------
Ha már meglett ember lettem,
regényt írni volna kedvem,
és majd írok,
de még egy ítész-szabatos verset
sem bírok, író ok,
mert írok, s inkább formát nyírok,
mintsem lényemült lényegem,
de semmi pánik, nyitva a vész lik,
nem sokat okozok, csak tam,
ma, tam – tam, s akkor, mint egykor,
tam – ta- tam!
Az –én- már megvan,
azt az ipszilont sosem használtuk,
és a félmúlt t-jét majd összehozom
reg-ritmusban.
S ha nem lenne rá elég erőm, időm,
vagy pénzem, ezt a –t- majd
kihagyjuk a készben.
- 2014. 1. 7.


Elég!
-------
Ködszürke, rossz tél szülte le-lét,
hidegmetszett ég, tűzrész kék, fagy-ég belém,
reszketés keverte, szájzár szűrte szitokszavak
vakoskodnak keseregve, és leesnek elénk.
Süss fel nap, talpam alatt fagyott szavak,
végreccsenésük a tél halálcsendjében,
elélt elég!
- 2014. 1. 8.


Elszürkülten
----------------
Füsttel szeretkezik a köd,
míg én verssel tökölök,
elszürkítenek, ők a nyerők,
tettben, s a ráképzettben!
- 2014. 1. 9.


Korsorrend
---------------
Feléltemben a nő volt a szenvedélyem,
s az írás örömös ön-kötelességem
a következményben.
Leéltemben az írás a fő szenvedély,
váltóban az örökült nővel,
együtt, szeretteimmel, emlékeimmel,
szerző, szenvedélyőrző,
s örökítő, kötelezettségeimmel,
írottban, megéltben.
Korsorrend, okozat trend, létrend,
jutott is, tán marad is, csak…
úgy összekeverném még egyszer!
- 2014. 1. 9.


Léttisztulat
---------------
Mintha tisztulna a tér,
és nyomában az én, a lélek(g)zet, s az ész,
hátha még napzana a nap, s e lelett jelen,
egy feketébb jövőben, jelentős jelenség marad,
a fél-létbe ejtő, kedvvesztő szürkeségben,
csökkentett üzemmódban, az xx. szökő évben,
felejthető feledésben, fényreményben.
Így igen, és másként nem, átjárhatóak,
hol ért(het)etlenek, vagy többértelműek a szavak,
a játékom, az életjelem, válasz panelem,
míg magam érthetem, s néhányan a versem…
mégiscsak könnyebb, szemlélőnek a természetben.
Kiszámítható az élet, de meglepetés a percben.
Szeretni kéne az időt, vagy el kéne vennem!?

Summája:
Szar a világ? A túlfélen, az hát!
Ki nem érti, azt sérti,
ki termeszti, vele élteti tovább!
A körbeélés visszája,
az értés gyakorlata.
Szarjunk holnaputánt!
- 2014.1. 10.


Csodatökölés
-----------------
Sokan szerettek, és szeretnek(?) Még!
Kérdő kívánság, vagy kívánó kérdés?
Ágyvágy, vagy lételégülés? Is, és…
Mért többérthető az egyértelműsítés?
Mert attól még…
De tömörül; csodatökölés!
- 2014. 1.13.


Tél-túllét lehetségek
---------------------------
Bár, még elterel, már telel a tél,
dermednek a tél-túllét lehetségek.
Darás esővel, sarki hideget kever,
az enyhülét kitelepítéséről beszél,
fagyot, reszketést vág belénk a szél.
Melegített kicsit, de leég a remény,
és füstje továbbszürkít,
nem jut át az ég páncélján a fény,
az élet időt, s e alárendeltjük kedvet
veszít, a természet tömegsírjában
hibernáltan remeg az egyén.
Feltámadunk vele, ha tudunk,
de minden felkelés fél halál,
időtlen, kivérzik az erőfeszítés, s már
nem tél-győzni, csak létesülni szeretnénk,
ha nagylelkű tavaszunk ránk talál.
Éld túl tett-ártatlanul, így se, úgysem
szűnik semmi, nem kell küzdeni, tűnni,
s egyáltalán, télnek és végnek is kell lenni,
tudj reményülni, nem ennyi a mennyi -
maradj jövőbeli valaki, segítőd melléd áll,
- mert élet(vers)et, vagy vágyimát kiabálsz -
angyal, vagy tavaszvariáns.
- 2014. 1. 14.


Mérlegelés
--------------
Nem ér, nem mér ilyen keveset,
esélyt, él-létet, sikereket,
hogy kilódítsa az elhasznált eleget.
Nyelvet ölt a nyelve, nem áll meg,
csak remeg, tótágast áll az idővel,
a kimért élet csúszkamérleg, eredménye
hiány, s halál a súlyhatár.
A vége sajna léha, elvesztegetett, vesztett,
a jövő serpenyője visszafelé (l)ejtett,
az üres kezdet felé tendál.
Önsúlyok, létméretek, ónozott tett-kockák,
lényed minősített lényegüléséért tedd meg,
ha csalni kell, hogy létezd, s használj!
- 2014. 1. 15.


Polgári engedetlenségem engedménye
-----------------------------------------------
Megáradt a harag bennem,
a pénzkizsarolás, büntetésre hajtás,
e lumpenmódi, s korrumpált rendeleteik
tevői és szolgáik ellen.
Hagyjanak békében, paritlan szegényen,
vagy nyalják ki a seggem!
Inkább fel, amit vele tettem!
- 2014. 1. 16.


Látogató fényeim
----------------------
Látogató a napfény,
és tőle újuló kedvem,
lét-telem szürkületében,
így, fényes (h)a jó,
mint egy karibi vakáció,
akár Havanna,
felfénylő márvány torzó!
- 2014. 1. 16.


Szerződés
-------------
A szerző szerződött a szerzésre.
Először a világértelemmel, aztán
önmagával, az önmagában egy világgal,
végül valamilyen médiával.
Mint a legkisebb kényszer elvében,
a leggyengébb láncszem esetében,
a lényeg, az átadáskor itt veszhet el.
Másokon, más okon, velük, vagy tőlük
fosztott szabadabban. A részed, vagy nem.
Résznehézséged. Azért, ezért? Meg is, mégis?
Tettre tehetetlenség, ebből tehetetlenségi erő,
önsúly+létfék, de ha ér, körbeér.
Köröket futok? A legjobb, amit tudok.
Szemben a függetlenült mi végre, de
szerződtem, alkotok. Önszerző vagyok.
Az élhetés része e végtelenítettben,
továbbjutok, maradok, leállok, újulok?
Ebben a dolgom. A többi vis-major,
a sors, a szerződésszegésben.
Talán, ha kérik, de nekem kéne. Inkább fogd
a szerencsére, vagy a fáziskésett értetlenségre.
Tedd, amit kell! Legfeljebb nem lész örökzöld,
se olaj a fogaskerekekre. Arról nem is beszélve,
hogy a szoruló kerék ezért fizetne?
- 2014. 1. 20.


Az idő feketéje
-------------------
Nem kelt fel a fény,
az élet csak ődöng a felén,
kemény rosszérzet és dühös
hiába-próbák közt, inkább bánok,
mint bízok, a jövő(m)ben én.
Összevész a test, s a lélek,
döntetlen a mai élet, győzött a
rossz-természet, hűl a belső tűz,
a nap-sötét aludni, múlni űz,
s tehetetlen az ébresztő remény,
csak szürkít az idő feketéjén.
Kábul az ész, leég és kész,
látszik a vég pernyéje a leheletén.
Az ilyen napokon röhög Dionüszosz,
és viszket az örökké Zeusz fenekén.
- 2014. 1. 21.


Felázat
----------
Nem én utaztam,
a hideg érkezett meg,
dér jégmetszete a szélben,
maradtam fázón magamban,
s a tél lerohanását nézem,
az égi kivetítőben.
A magyar kultúra napján,
önmagam hiány okán.
Nem sikerült továbbmennem,
hogy erre ne kelljen,
erőltetetten jeleznem,
hát ezt tettem, hogy legalább
elégségesre feleljek,
majd feljebb léphessek,
és máskor jobbat sikerüljek.
Himnuszos, boldog, irkafirkát,
csavargó, csacsogó tavaszkát,
létigazolást, hogy egy igazult
csodát felszentségtelenítettem!
- 2014. 1. 22.


Kettős vélemény
---------------------
Ködvert végre-fény ébredt velem,
ahogy magamból, felnapzó világomba kinéztem,
örömös mosolyra csodálkozott a szám,
pedig álomráncos fázósan összehúznám éppen.
Kinyújtózott az élet, a gyengék cselével (f)él a tél,
újabb engedményt tett, vagy csak erőt gyűjt térölelő
öléséhez. Jól hangzik, de túlzás egy ismétléshez.
Végzett a végzet.
Csupán szépítő díszlet ez, temetői virág,
mert tetszhalott a világ,
tél-lét agonizál, hibernált létkapkodás,
s reménykeltő cinizmusa, klinikai halál.

Csak az ilyen élhetetlen, okoskodó mű-kék
turkálják az okát, - ahelyett, hogy élnék -
annak, ami szép!
- 2014, 1. 23.


Pesszimista felhang
-------------------------
közeledés hangját hallom,
jönnek! A bajok, a tényült rosszak,
(a jók elkerülnek,)
a számlák, a hivatalos levelek,
a leolvasók, - nem az olvasók -
ellenőrző és tolvaj szemetek.
Segít az idő, a hang kiüresedett,
az idegek bal-képzetét hallottam,
s a véremet.
Mi a rosszabb most itt, az elhitt
bele-képzelet, vagy a megélt valóság,
a rémálom, vagy valósulása?
A le-lét a legkeményebb,
a végzet csak feloldása.
Az élet harmóniájában szép,
ezt így, állja, ki áldja!
- 2014. 1. 24.


Derengés
------------
Gyürkőzik a fény a belepő télkeverékkel,
füsttel, köddel, dérrel, lét szürkével,
és dereng, akár időm mosolya
az ifjúság emlékével, számít, bár ámít,
talánnal, reménnyel, életkedvvel,
de még nem nyer! Ahhoz földindulás,
létszerelem, tovább-vágy, világnász,
egyszóval tavasz kell!
Addig is öltözködj fel jól, télbeteg,
és egyezkedj a derengetővel,
energia az élet, szerezd, gyűjtsd, lopd,
hogy magadhoz méltóan szórd,
az áprilisi kitárulkozáskor!
Három telet egy tavaszért, vabank tét
a kalmár idővel.
Az ember mindig veszít, a költő néha nyer!
- 2014. 1. 27.


Szürkülő a szürkülettel
------------------------------
Ez a mai sápadt szürke illik
a téli lélek természetéhez,
aludna, bújna, és köz-reményt,
mámort vesz keserűségéhez.
Csak az ok tavasztól kifogy,
a télszürkült ember, önrosszult
okozatába rogy, és megadón
imádkozni fog a halál egyszerű,
gyors, sorsszerűségéhez.
Mi rosszabb, a feladott vég, vagy
a vég nélküli fokozatossága?
A farokrázó ritkán jut picsába!
De oda a részletekkel, a túlélő
közösül a lét vállára horgadó fejjel,
az elmúló vakra ködösül az életével,
bánni azt fogja, hogy megmaradt eggyel,
s a többi majd azt hiszi, megcsalná
a lélekátvitellel. A fogaskerék egybekop,
az önteremtő termesztő létet és időt lop,
csak kevesedettet, és ártó gyomot egyel.
Istenem, legalább megnevettetlek ezzel?
- 2014. 1. 28.


Kiegyenlítettségem
------------------------
Lehullt, és lejjebb esett,
a hó, s a létminőségem, de
megoldottam a nehezüléseket,
és hazaértem.
A rossz-időben az a jó, hogy
néha felmerülhet időtlenségem.
Értem hamis kiegyenlítettségem,
de ilyenkor elég, hogy érzem!
Az, hogy együtt olvad,
kegyetlen egyensúly a télben.
- 2014. 1. 29.


Hatvanas évek
------------------
Magamon kívül, akkoriban, mi tett magammá?
A könyvek, a nők, s a Beatles.
És a hiányuk.
S a mostaniban? Az írás, önmegtartás és a szex.
Vágyuk, tettük, következményük.
Az a kezdeti, múlt, e végzeti, jeleni jövő.
Míg szövegben, lét-ritmusban, az énből lesz Ő.
- 2014. 1. 30.


Elidegenedetten
--------------------
Unom magamat,
túl sokat itatom, etetem
az eszem, a létezés kimarad,
és r(m)ég nem vagyok
boldoguló, én-szabad,
sehol, sehogy sem.
Csapódok e gumivilágban,
s idegenen visszaigyekszem,
kín-őszinte léttükör-cserépben,
tojáshéjként a demokrántottába.
- 2014. 1. 31.


Az egyéni szabadságról
------------------------------
Ha nem vagy a köztudat(lan)tól,
légvágytól, társas magánytól elszakadt,
szellemed, zsebed sem gondtalan gazdag,
hogy nyílt lehetőség, és öndöntő akarat,
átvigye, vagy kerülhesse a rendszeri gátakat,
ha nem használsz, hasznát sem látod,
nem adsz magadtól, nem hagysz magadból,
s ha mégis kénytelen, ez nem természetes tudat,
kell, hogy szeressenek, de nem szereted magad,
ha nem egyszeri-egyéni, csak jelenlegi vagy,
értelmed a létarány elegét nem ismeri,
ha bizonygatni akarsz, és nem építesz utat,
- hitetheted, hasonulhatsz -
sosem vagy szabad!
- 2014. 2. 3.


Fa(sz)ustként
-----------------
A kényszer, mint lét-szer,
ön-tett köz-hely helyett,
élet a létezés alatt,
létfennkapkodásból, ami maradt.
Finis az ördög mögött,
egy költő megélhetése,
élete kontra lelke,
a fene megette, neki sem kellett!
Az egy-igazabbért ezredszer,
vers vasa, e szélek szava,
alárendelt együttélést engedett,
egyoldalú szerződésem
a fenekembe ragadt.
Létújítások velem nincsenek,
ami még van, hallatlan halad.
Emberek, ördögök, istenek,
a jobb fél minősége,
mennyiseggé szakad!
- 2014. 2. 5.


Porom mai metamorfózisa
---------------------------------
Vannak ilyen lenyomó napok,
mikor téli sárból vagyok.
Fagyos, és olvadott,
erózió hágta, omolt alkatok
hólé simította, tavaszszáj puha,
giliszta mászta téltúlélés nyoma.
Március jöhet délutánra,
és január dermeszt éjszakára,
cuppogok, vagy recsegek a
talpam alatt, és belőlem, rám,
fájdalom és káromkodás ragad.
Elfed a télszemét, a rossz-idő salak,
átmenetté alakulok, elfolyok,
vagy földdé változok, a mindenség
bélsarává fogyok,
amit a tavasz, s a tél farpofája
világomba nyomott,
hogy érezzem, élő formám,
tőlem független, amorf, és halott,
nap, és létfolyadék játékaként
már por sem vagyok.
- 2014. 2. 6.


Üresből, ötösbe
--------------------
Zavarban vagy, hogy ennyi az életed,
üresnek érzed?
Keveset élteted, termőited, érteted.
Néha elhiszed, az a tiéd, amit megiszol,
megeszel, s annak is a nagy részét
visszaadod a földnek – Visszaigényled
az időd, s lejárt lehetőségeidet,
elidegenedsz magadtól és semmirekellesz.
Nem lesz békéd és eleged, míg a minőség,
mennyiség arányát nem érzed, s érezteted.
A túl sok más általánosát kihányod,
e beért kevés lehet a kevesed,
e hiány, s a vágy építtet értéket veled.
Léted értelme, hogy megteheted!
- 2014. 2. 7.


A jó intermezzója
----------------------
Az új kezdet kedvező esélye
a jó befejezés!
Ami valójában csekélyes, mert
vagy a jó befejezése, vagy jó, befejezés,
és egyik sem jó.
Én már nem szeretek befejezni,
e befejezésben semmi jót, mert
nem tudom mi jobb, a borzalmas vég,
vagy a vég nélküli borzalom? (4000 éves
kérdéses mása a fölöslegességnek)
Ezt a jót mégis abbahagytam, ezért?
De jobbulhat a jobb új jobbaktól, vagy
ismétléstől, utánzástól, most is, ha hagyom,
és a kezdetét ki nem kezdjük.
Szeretek szeretkezni, mert ennek, így, biztos
jó a vége, és új kezdetét –jobbító időnyerés-
szívesen elódázom. A követő 3 percért.
A jó intermezzója, létezés a létért. S e jobbért!
- 2014. 2. 10.


Ez a színtévesztő lelkem…
---------------------------------
A kék nem az én színem.
Az voltam, azt tettem,
de nem az lettem.
Átszínez a színtévesztő lelkem,
nem az eget, a földet
tükrözi a szemem.
Apám, gyermekem, farmerem,
nézzétek zöldé nekem!
- 2014. 2. 11.


Fényjáték
------------
Vidámra ébredtünk,
elmosolyodott az idő,
világra nyílt a kedvünk
és nyújtózik a jövő.
Jó most együttlennünk,
képzete a levegőre csábít,
kint az újhodó élet nemző jelzője
a bagzó mindenségbe nő,
vágyillat udvarol, és falaz a felhő.
Szikrázik a facér, verőfénnyel ígér,
ami csak belefér, létszerelemre ámít,
szeretőt játszik a tavaszremény.
Neki csak próba, gyakorlata dolga,
de beleél, mert nő, s én készen állok,
nem hiszek, csak örülök, s kihasználok,
aztán könnyedébben továbbvárok,
melodramatika február közepén;
- hazudj, csak élvezzem én -
rég-naívan megifjuljak,
e fénykedvű színjáték reggelén.
Statisztaként a csoda premierjén,
hány tavaszemléket elégeljek még?
- 2014. 2. 13.


Az érzékek csúcsáig
-------------------------
Esőfelhő rongyok szakadnak az égről,
s szállnak a februárnak a tél széli széltől,
borzonganak remény-fehérben, becsapva
az örökzöldtől, s megfázva a koravártak.
Itt tegnap, tavaszfényben, a nap oszlopai,
és tavaszvágyak álltak.
Nem tart már sokáig, rövid a pendelye,
olvad a tél ideje, telik a téltemető,
zuhog a múltkanális, e aranyeres létanális,
márciusul az újulásba zúdulunk bele, míg a
szépségtől, létszerelemtől elégnek a jelzők,
s csak világlik a vers is. Nem ír a költő,
ha épp vele gyönyörülhet jövővé az idő!
Abból terem, amit virágzik, míg teste,
- még nem, s már nem – meredtre vágyik,
volt-képzete jut fel, az érzékek csúcsáig.
Mert ég, ha él, vagy írva szikrázik,
ha nem, ámít, és életet játszik, emléket állít
magának, vágyának, téve hisz, s reménykedik
túlélő valója születik, álma és próbája nászának.
Különben a költő pillangó a télben, és verse,
vele, röpke fényszikra a lepkegyűjteményben,
csillog, s porlik, szamárfül az emlékezésben.
- 2014. 2. 14.


Kötöző fölösleg
--------------------
Hosszúlábú kan szúnyog (a kan-cigány humora,)
repült szembe az ablakkeretre, ártalmatlan, de
randa, (csak ebben egyformájú,) elsietett indíttatása
reszketteti a szemeimbe. Ilyen időben? Mennyi
ideje lehet? Az én időmben nem sok. S az időben
nekem? Én nem bántom, szolgálni(a) kell a
nőstényeket. Amik majd ártanak, leszívnak,
idegesítenek. De legalább, amelyiket elérem,
bevégeztetem. Őn(rész)védelem. Tehát beismertem,
semmiképpen sem önhosszú lábukkal… Jobban
teszem, amorális rágondolattalan. Nem szabadulok
e gondolat okozta gond okozattól, hogy valaki
épp így bánhat velem. Kötöző fölösleg,
az ellensúlyát játszatja az eszem.
- 2014. 2. 17.


Szimuláció
--------------
Csendes, kedves, napfényes reggel ejt meg,
csendesen, kedvesen, fényesen,
szárnypróbáló lelkem fellelkesíti téldermedt testem,
piheg sok télre félretettem, erőt gyűjt a szellemem,
s e nyugalomban, békében, felkészülve elpihen,
tavaszkész az életem.
- 2014. 2. 18.


Oda–vissza okok
---------------------
A több(ség)let gondokat sző,
a hi(mag)ány gondolatot.
A szerelem a szeretet láza(dó)s kamaszkora.
Az elképzelt, mástól képzett, félre-ismeretlen.
Megértelmezetlen teljesületlensége, s a jutó
részek romlandósága, néha csodát szülhet,
de továbbkerestet; az élet szívdobbanása ez.
Oda-vissza okozata, vágya, hiánya, elkísér,
mint a nagy behelyettesítés nosztalgiája.
A félelem élesedik a tompuló lelétezésben,
a vakmerés és a vabank okafogyott.
A tett és a gondolat arányt vét,
az okozat okosodott.
Nehéz a visszaváltozónak a változatot
egyirányúnak elfogadnia,
hogy túlélhesse,
részletenként kell belepusztulnia.
Mert az öregedés az idő játéka,
övé az irányítás, és időzítés,
az emberé a felismerés,
és a vesztés elfogadása.
Az Isten itt tehetetlen,
időtlen, embertelen.
- 2014. 2. 19.


Időugrándozás
------------------
Monoton fejfájás morogtat magamban,
influenza, időváltozás, vagy csak
túl sokáig ragadtam tél-maradtan?
Kint tavaszvárót készít a tapogató fény,
de még kevés, visszahúzza sugarait,
ha a hideg télhullákhoz, létbajokhoz ér,
csak fényesít, nem melegít eléggé,
hogy átrendezze a világ folytatásait,
még kitakar, tisztogat, nem éltet újjá,
s az élet is próbálgatja az új menyasszony
fogadkozásait. Farsangol, násztáncot
gyakorol az ifjító pár, de félek, mert benne
élek, ez csupán lét-spicces időugrándozás.
Mégis enyhülés, időben, fejben, és örülök,
hogy átérzem, s megértem; nem a tavaszáért,
egészemért kell áttelelnem. Teremnem,
örökítenem, és vivő dolgaimat tennem.
Lehet, hogy egynyári lesz e lényegem,
de megteszem és élvezem!
- 2014. 2. 20.


Késésben
------------
Az indító pezsgésben, halvány napsugárban,
ébrednek a télbetettek, pillangók, hangyák,
nászvágyú énekesek, napoznak a kutyák,
a vegetáció, létezésbe kezd,
az ember reménykedik, pezsdül, és téved,
kis köröket fut az élet.
Előbb a természet éled, neki jó-idő kell,
nekünk felismerés e késéshez,
emberi idő a maradék félhez.
- 2014. 2. 24.


Létlényeg a szürkülétben
-------------------------------
Ez a szürkülét a tél leuszályában
egymásra utál a lényegemmel minket,
és lassan kifagyasztja belőlem,
ami az életemből embert illet.
A rádió reményt ígér; délutánra
áttör a fény, s ami most nem megy,
kész lesz, vagy halványul az igény,
s a továbblépés fájdalmat tesz.
Télvég, vagy létvég? Vagy a létérvény
évülése? A létlényeg a szürkülétben?
Most e lényeg kivisz, vagy teherként
hever. Együtt jövő, és múlt nélkülünk.
Majd újjáéledünk, vagy beleöregszünk
a tavaszi napsütésbe, más időről,
felületről, mélyről, tudomást sem véve.
A lényeg, ha megszülted, öntörvényű,
akár a gyermek, elhagy, átalakul, különűl,
semmibe vesz ha magadévá tartod, rejted,
és örököddé kéred, hiszen valahogy,
- és itt a gond - továbbít téged, de hogy, hogy,
arra nincs már hozzáférésed, hát élvezd
a kezdetet, a felnevelést, együtt-örömet,
tedd amit, s amíg, érte tehetsz, mind többé
szeresd, aztán, hogy eredményed, ereszd,
és viseld egy irányba négy évszakos életedet.
Persze, tovább is mehet, de tudd,
a tavasz, magányban, csak ismétlés lehet!
Az utad, s az utód, és a létlényeged,
tavaszi gyermekek, továbbnőnek rajtad,
de minden évedben köszön(t)heted.
Áprilisi csoda, tréfa, nátha, mint a veled élő nő,
de az életed csak ezeknek add oda!
- 2014. 2. 25.


Egy idősödőnek
--------------------
Egy idősödőnek másul a kapcsolata
a világgal, természetének a természettel,
viszonya van az idővel,
megérti, elviseli, de néha megbántva,
iszonya támad az egésszel.
Közelibbek a dolgok, az állatok, növények,
ahogy távolodnak az emberek, eresztenek
a kötések, a sajátságok végleg ideférnek.
Jobban szeretjük, akik szeretnek,
a család a csalinkázó vágyak ládafedelére ül,
(az övékre vigyáznak) megfontoltabbak leszünk
a hétközszerrel, elfogadóbbak a vége-felével,
barátságot játszunk a magánnyal.
Aztán tavasz jön, és minden eskünk,
csalódásunk, csalásunk, elfeledjük,
ifjulunk, és érünk a nyárral, változgatunk az ősszel,
jó-időben egyezünk a szelektív hallással, vallással,
s az emlékezetkieséssel. Megérthetitek,
hisz csak a gyerekek, s az öregek képesek
az ön-felelőtlen ösztönlétre, a többi meglesz, vagy
megvolt, bezár a bolt, az összegzés, s az adó,
maradjon a télre.
Hűtlenkedünk a halállal és nyavalya húgával,
vállunk az idővel, gálánsak vagyunk a tavaszkákkal,
s már nem vitázunk a végzetünkkel.
Nem jegyzünk meg semmit,
csak ismétlünk a létezéssel!
Hidd el haver, a lét, végéig ég,
s ami marad füstjel.
- 2014. 2. 26.



Új élet?
---------
Létélmény, lelét, és reklámpéldák,
s köztük a régi, az emberi általány;
várakozás, el-hít, és kívánság.
Ennyi csak az új élet is? Is!
A többi számítva jön, gépi(es) ösztön,
program pogrom, s az újabb programozása,
a programozók megszavazott kiváltsága,
a megélhetés elhitetése, az élhetőség
rétegződése, a lehetőségek idomítása.
És nekünk? Szeretkezés, vágy, szerelem,
(ezt a részt szeretem) és létkörök, fokok,
alapadatok a géntérképen.
És a remények? Rendszer szépek.
Az egyéni lényeg? Tiltás, támogatás,
nincs már kifutása. A talán tárulása.
Meglepetése? A hackelése!
Esélye? Továbbembertelenedése.
Lehetőség? Tehető költőiség,
az egyén kiteljesedése.
- 2014. 2. 27.


El-van
---------
Tisztít, vagy maszatol,
mint a gondolat a gyakorlaton -
az eső az üvegen.
Az változik, hogy, hogy nekem,
a vagyok két szülője a lényeg,
és ebből csak a voltam a biztos.
A leszek és a jövő bizonytalan,
a moneypuláció bennem van,
ezért a tett és az átgondolat után,
eséllyel, csak szeretni szabad.
Ha nem megy, az ismeretlennek
és a lehetnek, adom át az irányítást,
felborul és elhallgat a megélhetési
és létezési összhangzattan, marad
a vegetálás salátasorban -
A holnap megragad a mostban,
s elvan a most-múlt a tegnapban.
- 2014. 2. 28.


Felmondott a Munkatárs
------------------------------
Ez egy ilyen, egész nap esős alkonyat,
vegyes okkal könnyes, másért személyes.
Nem írtam, edzettem, sétáltattam a jól-szokottban,
csak amit kellettem kedvetlen kelletlen,
tavaszodva, termőre fordulva is félbe voltam,
ma temettem -
akit valahogy, részesként szerettem,
s ezt nem szeretem. Az elmúlás úgyis temetetlen.
Egy szeretővel a kevésből kevesebben,
leért kéj-emlékkel, s belőle, másfelé nyíló
reményrüggyel, mert egy át-utóddal,
régi könnyed kedvvel, s pár léha jóval,
könnyebb lettem.
- 2014. 3. 3.


Egy összevesz(t)ésre
--------------------------
Kellemes, tavaszba buzdult meglepetésreggel
feledtetné a jogos, és elértett, dühmámoros
(otthagytam Pszihé(s)t és elhoztam Ámort) éjjelt.
A fény és a langymeleg jókedvet kísérel,
s leteszem a bort, de nem tudom, mit kezdjek
egy balesetes, kísértet-jövővel?
Míg a tavaszt várom, szétmegy a családom.
Talán, békéltetve beszombatol a barátnőm,
és felhív a lányom, mielőtt nekem kéne
ellentmondva e végre, mert magam sem találom,
de a fiam messzebbre költözött, új fal nőtt
két felnőtt között, s jönnek a számlák, a szokott
tovább-ok, és én egyedül, önmagam ellen ez
túl sok teher, csak befuccsolni és lelépni, (valahol
az idő már bever,) könyörögni nem, tudok.
Egyenlőre(?) még, majd-minden működik, de
nem feledem, hogy nem én működtetem!
Végül is magányos vadász a szív, de hatvan felé..?
Bízzuk istenre, ő mindenkié, úgy én a nőké -
inkább a szerencsére, és imádjuk a tavaszt,
levegőt sem véve, a szeretet és szükség úgyis
összetapaszt, s az élet össz-szeretkezése, időtlenítő
közösüléssé támogat egy időfüggő vén kamaszt,
s majd szeretteimre bízom kiszeretett magam,
a létrobbanást és megújulást követő, elégítő boldog
három percre, míg pihegéssé halkul a lét kéjlihegése,
- esély a szép öregedésre. -
Ennyi, biztosan belefér az elszeretett ismeretlenbe.
- 2014. 3. 5.


Az emlékek dolga
-----------------------
Látnom kell. Kéne? Mégse?
Múlt időben, jövőtlen jelenben?
Hogy érték-éltem, élesztettem, örökítettem,
emléket képeztem, késztettem,
úgy éltem, hogy túléljen,
hogy higgyem, hiszem, ahogy hittem!
A velem élő, s hűségesen továbblépő versben.
- 2014. 3. 6.


- Jó reggelt
--------------
Az éjjel begyulladt a kémény,
s a szaga ráébredően, nem volt élmény,
bár nem nagy hátrány, ha leég a kátrány,
ez az időzítés, inkább összesítés, mi a
közeli rosszból ért, de lecsúszáshoz minek
az állvány, a kizáró magányhoz az emlékezés?
Ami volt is, ennyi ma, és szar arra kelni, hogy
megint mi vár? Előérzet, létem esthajnalán.
A kétség kezdetén, a szűkség útján.
Mára már, - szeretet, jókedv, boldogság -
köszönjetek rám!
- Jobbakat! – Kényszeredik a lét,
és tavaszaromát kényeskedik hozzám.
- 2014. 3. 7.


A természet(em) továbbja
--------------------------------
Újszülött színek, vágyillatok, rügyrianások,
trillák, zizzenések, életnedv gyémántok
tavaszkáznak a szélesedő fényben.
Bambán vigyorgok öntudatlan kedv-virágzásban,
boldogítanak, vígasztalnak kutyáim, kertem,
macskáim, papagájom, természetem, önhitem,
és ért, vagy vélt igazságom…
Egy kicsit magamra maradtam, elnehezedtem
a vibráló tavaszban, lemaradtam télberagadtan,
pedig kiugrottam, bár azt sem tudom, honnan.
Ez a körítés nem kerítés, és szép, hogy szép,
nem azért mert összképünkben éppen ép,
nem vigasz, tőlünk független az, csak példája
remény, teljesedésre esély, hogy felél az egész,
nem végleges az esés, s ha mégis, cinikus a lét is -
a napra fordulok, értető szóm is van és lét-ok,
hát kiáltok; na és?!
- 2014. 3. 8.


Engedni kell
----------------
A tartás erőszakoltsága,
vagy a megengedés kiengedése?
A szeretet, vagy a nevelés, ereje,
felülrendelése, vagy veszítése?
Hibája, vagy bocsánata,
hiúsága, vagy épp utálata?
Mind, és egyik sem, a bekövetkezővel
szemben ez is csak szerencse dolga,
jól tudja, akinek van kamasz-tavaszba ért
gyermeke, néha a szeretet szolgaságával
egyben jár a csalódás döbbenete;
abból, ami növekedve érdekelne benne,
őt nem érdekli semmi, és már te se!
Itt a szép apa-lánya kapcsolat vége,
de ne légy ilyen makacs-magad,
s talán önzetlen is veled marad, még…
Engedni kell, hogy a vér együtt haladjon,
és akarjon tovább! A volt, úgyis örökbe ég,
a szívkamra emlékhelyén, épülő lehetségetek
éld! Bár már nem a tiéd, és te sem az övé,
párhuzamos irányba állt, ha bevált a család.
S ha így sem? Majd kénytelen elviselem,
hogy jobbrészem hiánya ég a bal felemen,
és erőfeszítésem eredménye a fenekemen.
De tutira elhihetem, hogy ilyesmiségüket
miatta, párszor összekeverem!
- 2014. 3. 10.


Márciusi pozitíva
----------------------
Pille szállt az ablakomra, sziporkázó,
tavasz ékes. Fényes, kecses kikeletjel,
tarka szikra, szivárványszín léthívójel,
hogy boldog leszel…
ilyen báj-traumák közt a ragozás teher, meg
úgyis megosztom most mindenkivel, na-na,
csak jellemző minta az, az egypár ember,
ha több, márciusi pozitíva, ha-ha,
de tényleg, mint a hinta, az élet ma,
télből, tavaszba emel. Szépsége termike tart.
Nem érdekes most a visszaútja hátrahullóba,
az éjszakai tél-árnyékba, hétköznapi gondba,
hiányba, bajba, felfelé szállok a déli csúcsra,
a napon szundikálok csodájába akadva,
életverset boldogulok,
lepkerebbenést tavaszpillanatra!
- 2014. 3. 11.


Gyerünk!
------------
Majd ha összemelegszik a kinti
meleg is lehet és a belső hűvösnek érzed,
nekikezdhetsz tavaszodnak, elérheted,
hogy az újabb hiányok, vágyak,
harmóniába vágnak, indulóba zárnak,
s az élet szép felnövekedésében,
hulló lelétezésedet,
a kopaszodó vesztés-foltra fésülheted.
Fel, fel, remények, hitek,
gyerünk a jövőnek, amnéziás még lehetsz -
nyárvégig a sodrásban, őszöd elrejtheted.
S akkor már minek? Amiket felidézhetsz,
rég eladtad idegeneknek, télnek.
- 2014. 3. 12.


Öngyógyítás
----------------
Ne csinálj tényt az esetlegességből,
befejezettet az értetlenségből,
lég-drámát, félárvát egy összeveszésből!
Gyávaság is az elhagyás, kiégett biztosíték
az elkülönülés, és létvírusos lélekfertőzéstől,
büszkeség-üszkös részelhalás lehet az együttlétből.
Keresd, szeresd, neveld, és feledd e szemfény szünetet
az összeért önzésektől.
- 2014. 3. 13.


Ahogy én látom
--------------------
Ég a sok kicsi gyöngybimbó,
a ringó szilvafán, az ég sugár sudarán,
dalol, dönög a vágy, gyönyörré vált
a feltámadás a tavasz felajánlkozásán.
Menyasszonyul a világ,
szerelemillat páráll a föld zöld nászágyán,
az ibolyák lilulásán,
sápad a hóvirág, a pirók pirul,
ahogy a természet megasszonyul,
szeretkezik a jövő, s a pillanatnyi jó,
az idő kéjbe görbedt hátán.
Az évelő ismétlők és az ember
gyönyörködve nevetnek,
az újba pistult élet és az örök kezdetek
szép felindulásán.
- 2014. 3. 14.


Március 15!
---------------
Mindig,
a tettől a (meg)hittig,
az agytól a szívig,
és az is lesz,
az ezzel is
kikezdett végig -
a legszebb,
legszemélyesebb,
ünnepem!
Tudom,
a karácsony, az életsarkok,
a születések, halálok,
a megszentült létköznapok…
de a családi benne van
a nemzetiben,
teremtő nagyszerűen,
és tevő egyszerűen,
ahogy az emlék az időben,
az egyszeri ez eszközültben,
valahogy úgy,
mint a mennyei földközelben!
- 2014. 3. 15.


60-as helyosztó
--------------------
A szerelem, - lehet, lett és vesztett,
képzeletből képzett, csúcscselekmény szikra,
csoda-modell, vágy fogas, a legjobbnak hitetett jó,
álomlét kísértet, a legszebb emberré kiválasztó,
az isteni reményrügye az életben -
és innen; hősszerelmes gyerekszerep a szeretetben!
- 2014. 3. 18.


Szelelő
---------
Hogy simogatja a szél
a szilvák, mandulák, kajszi fák pólyásait,
friss fehérben, piros-pozsgás rózsaszínben.
Égkék lékben én is kapok még, míg élvezkedve
barnulok, a tavaszi langy kellem-szellenben,
élesztő fényben, élem és élvezem, aminek
jé-jegyzője vagyok, ( lennék, ha figyelnék mások,
ez itt a huzatos ok,) de így is az ölébe kapott,
ez a gyönyörű, kedves, nyárbamozgó adok-kapok,
az elvárás, s a tartozás, amit magam alatt hagyok.
A szél az egyetlen, mi kénytelen kilélekzésemben,
mellé melléktermékenyítés közben megzavarhatott.
Mert fúj(ol)ás irányba létezem, márciusi, másolt
léttermés-örökítésem épp melléktermékelem!
- 2014.3. 19.


A részvétel a fontos
------------------------
Élvezem, létezem a tavaszt,
mindazt, amit szép életnyitása ad,
még ha tüsszentet is néha,
a világ létre virágzása,
szerelme hímpora.
A kutyáim nászát várom, és érte
utazásom, kikeleti nekifutásom,
a víz helyett a partra,
buli helyett, boldogulásra.
Szokás szerint elkap e váltás
versenyláza, közös-munka-mámora,
valamit, valahogy, valahova…
- Tavasszal indulni, nyáron érkezni,
ősszel visszatérni, télen elpihenni -
A természetben élni, tenni, engedni,
nem változtatni, csak vele változni,
világommal a mindenségben lenni,
amikért kéne, s amit még lehet…
jelen-jelezni, résztvenni, ennyi!
- 2014. 3. 20.


Ellenélemény
-----------------
Aki nem tudja, vagy nem bírja,
nem akarja, vagy csak nem meri,
azt hiszi, hiteti, elszenvedteti,
bűn szórakozásból szeretkezni.
Prűd, vagy szerencsétlen, de biztos,
hogy embertelen, mert az emberség
legkülönlegebb gyönyörűségétől
fosztóképzetlen, a képtelen,
az egyik, bárkiknek együtt elérhető
ista-kommunális lehetőségtől,
az eredetitől, mitől a nagy Levin
visszakozott, mivel túlpróbálkozott,
világ proletárjai és nem, közösüljetek!
Csak az a bűn ebben, s nemcsak
önmagával szemben, ha van, aki
nem teszi meg!
- 2014. 3. 21.


Fedezem a fedeztetést
---------------------------
A jóban, a rosszabb is könnyebb,
tavasszal a téli seb gyorsabban heged,
s bár ottmarad a nehéz-lét hege,
békülően, jótékonyan lebarnít a nap,
a fakó rabságból, vesztésből, maradék
kevésből, neki is elege van.
Párosul, párosodik, pótlódik minden,
csak gyönyörködöm, nézem,
fedezem a fedeztetést, ellenőrzöm
túlzásba gerjedt ebeimet,
egyedem-begyedem kedves-ebemben,
az empátiát érdekemben -
s irigylem e tűzet, melegedő magamban,
éleszt(ő)ett, őrzött, parazsammal
a mára ledobott szükség zsebeiben.
Van még újabb új, vagy csak újít a múlt,
s mire értelmezem, tenném, belátom,
elmúlt, barátom.
Azért ég még, a fáj és a kéj is,
szimmetriát hiányit e kiegyelt színtézis,
bizonytalan a most, túl sokat helyettesít,
mulassuk el örökbe, együtt,
- örökölt, örökített ügy, a továbbra ürügy -
a jelennel összeragadt, akármi jövőt is!
- 2014. 3. 28.


(Össze)különbözés
-----------------------
- Lásd, dolgoztam ma is!
- És mit kaptál cserébe?
- Amire te gondolsz, az a munka bére,
de aki már leélt és felírt,
magának, s a tán örökkévalóságnak,
nem vár bért érte.
- 2014. 3. 28.


Csődelszámolás
--------------------
Keserű vélelem, és a legfőbb szeretett
(már az is kevesebb, pláne ha tévesztett,)
igaztalansága az életben, s e egyensúlytalan
megélhetésben, (a lényeg nem a mennyiségben,)
hogy az összes élőlény közül egyedül az embernek
és tettei következményeinek kell dolgoznia érte!
- 2014. 3. 31.


Áthallás Istennel
---------------------
Ébrednek a fények, átéled az élet,
teljesedik a mindennapi új ígéret
benned és körülötted, érzed,
hogy szökken szét a szerelem, a hit,
alakváltón, szellemárnyékban itt,
csupa virágban, illatban, trillákban,
ahogy szülő mámorában árad
az április.
Csendül a vágy és pendül a kedv,
ritmusába be-sorul az ember, és
valósulást ünnepel, mi mást tehet
ennyi szeretkező szeretettel,
fellétezik,
rontani sem mer, jobb irányt,
világ-szentületet nyer, hát kegyes a
természettel, és a többiekkel…
- él-vezni, nem kénytelenni -
itt kéne leállni mester,
a francba a telekkel!
Nem olyan hosszú a lét, hogy
összevesszünk a végtelennel,
s neked se kéne szenvedned a
szelektív süketséggel.
Meggyfavirágzás, áthallás Istennel.
- 2014. 4. 3.


Színező
----------
Kizöldült ablakom előtt az ég,
elém-élt a nagy juhar,
szépítő, takaró, tavaszfal,
ébredni szeretem, térlátni zavar,
megnyesni mindünket késő,
letörni a lehető tehető nem elég,
jól viselt együttlét lehetne tét,
legyen a szürkében zöldeskék.
S az első reggeli kinyílt percben
- fényt, kedvet, reményt -
zöld utat kapjon a – még -
Nem baj, ha elsőnek nem látom,
hogy színezi magát az idővel a lét.
Lehessen békítő indító-emlék, ha
berúgtam, felrúgtam, kifolyt a festék!
- 2014. 4. 4.


A létezés lépcsői
---------------------
Jó(t)l szeretkezni, enni, inni, és leírni!
A többi csak másodlagos.
A létezés lépcsői.
2014. 4. 5.


Az igazi lecsúszás
-----------------------
Róma helyett, roma maradt,
az ottani 7 domb helyett, az itteni 700000…
- 2014. 4. 6.


Csordacsodaváró
---------------------
Kevés csoda születik e világra,
hogy csak úgy megtaláljon,
a megszokott-szökött helyébe álljon.
S mi csodájára járva bámuljunk utána,
mert kérész létgyújt, és persze elmegy,
három napja túléléséhez mimikri kéne,
és halványsárga smink az ide azonosuláshoz.
Mi már átalakultunk, magunk közt és köröttünk
várunk, az emlék és remény (rejtő és becenév)
valósulására, szerelemre, tavaszvirágzásra,
fellétezésre, gyermekáldásra, s a beetető
lottó ötösre, nyűg-rendszer változásra,
kimédiált kamu csodamicsodákra…
hogy a csorda, csak kérődzve, vagy vágyva
(á)csorog utána, szokásaiba és köteleibe zárva,
átélve igen, de nem értve, nem látva.
Bennünk, közöttünk, köröttünk,
de találd meg, ismerd fel és élvezd!
És néha segítsd, dicsérd meg
a pár fényfeketedett, láttatni fes(l)tett létet,
ki foncsort forrott a tükröd hátára,
hogy képed lehessen a kicsoda csodákra!
- 2014. 4. 8.


Szelelő
---------
Az életem néha élhető lesz,
közelít a létezéshez,
aztán élhetetlen, nincs értelme
lennem, csak vágódik vakon,
s időm sincs, összekevernem.
Hasonlít a szélhez, hűsíthet,
hozhat, (fel)vihet, keverhet,
léle(k)geztet, meg megölhet,
szünetelhet színtelen szinttelen,
de, még mindez lehet,
nem ült el teljesen,
együtt születtünk és újulunk
a végletekben.
Hasznosan, értetlen károsan?
Ennyi a minden,
és ha huzatuk nincsen -
szürkébb és levegőtlen.
A kérdés benne(d) van,
válasz a végeredményben.
- 2014. 4. 9.


Nyugodt biztonsággal…
------------------------------
Sötétedik az idő,
idősödnek a színek rajtam,
rám jön az eső, hull a jövő,
leváltozik minden lassan.
Amit megőriztem, tartom,
edzem, és nevelek,
külső alak, belső lényegek,
versek és gyerek.
Nem nézem, nem kérdezem,
mi látszik, mint válik?
Sok jutott nekem és lassan vesztem,
ahogy akartam végül úgy éltem,
s hogy a moneypulált adok-kapokban
az elfogult egyensúly hibázik,
hiúság, holt-hiány, és mégis hiányzik.
Többen szerettek, mint viszontszerettem,
de jobb voltam, mint tettek velem.
Értékem örökölt, vagy átélt-írt, értetlen,
poligám magányban, kevert fáziskésésben,
s ebben a szenvedett, viselt, különbségben,
amit élek még szolid széptevésben,
nyugodt biztonsággal nevetek halkan,
mert elvetettem, emlékben, életversben,
érünk, túlélünk, s megérte magamban!
- 2014. 4. 10.


IV. 11.
---------
Április tizenegy,
na, még egy!
Emlékre, szeretetekre,
meglétük ünnepére, - s elköltve -
de ettől is többre, tavaszteljesedve,
és kínversbe rövidítve!
- 2014. 4. 11.


(S)irodalmi élet
-------------------
Más trend, más stílus,
más élet, más rend,
befogadni, elfogadni,
hogyan is le-end?
Ne kérd, ne követeld,
féreglyuk, huzat, retúr,
mi ki – be ment.
- 2014. 4. 12.


Felfonzónak
---------------
Egy tétova tova után tűnt tova,
- 40 év múltán haza -
tovarisa után, a kis ványadt
Ványatovics Ványatova.
- 2014. 4. 14.


Időjárás-ok
--------------
Mint szélhordta hó, hull hajamba
a gyümölcsfák hóka kósza szirma,
visszájára ereszkedett idő hozza
e világot zavarba, fél tél-szarba,
hidegfront fáj rianást,
szesz simította agyamba.
Szobámba szorít, pedig kint,
kedvemre való dolgom volna,
nagygyermeki vágyamat hoznám
kölcsönös valóra, kispénzért,
maradék örökségért, kakaszín
tolótetőre és festékre, az idő, meg
a szerelő kéz majd kabriósra fújja,
hogy a tavasz boldogító napja
az előrét, a kintit, bent is szabadítsa,
a tér, s a fény, fejem ajnározza,
s a kezem, a kormány helyett a hajam
simítsa hátra. Ezért a kettő, hö-hő…
Végre sikerüljön, tavasz menetszele
szellőztessen, tü-tűzzön, és fújjolja
a fenti, rossz áprilisi tréfát vissza,
egy vasfüggönyös februárba!
- 2014. 4. 15.


Kipillanat
-------------
A legfényesebb a felhő ölből
kirikoltó fény, mint a tűz, vagy
egy robbanás villanása az éjben.
Áprilisi kipillanat, takarás, felizzás,
hatás, ellenhatás fogócskás játéka
az égen.
- 2014. 4. 15.


Reggeli átírat
-----------------
Megtört az úr ceruzája,
kajla, grafitja nyoma az égen,
puha szürkéje, felhő figurákat
lüktet a kékre, beindul, letör,
de ahogy az ihlete (kitől?) kitör,
előlőn a tavaszvarázs, a fény színeinek
sziporkája, a nap sugárvirágzása,
s habzik, foszlik, szemfehérbe úszik,
a fidres-fodros paplanos szürkeségbe alvás.
Indul a nap, illatok, neszek, apró akaratok
indítanak, neki a mai létnek, akárhogynak,
s nyúznak majd, vagy hagynak, mindegy,
mert e rendezés rendetlen csodájának,
díszlete ide-oda bomló, majd kékbeoldódó
pompájának, az idő, s a természet fel,
s kiszakadásának, ékes formagyakorlatának,
a fellétezés kegyének, részese lehettem.
A Hajnali áhítat jobb, de én e reggeli átíratba estem.
- 2014. 4. 16.


A rend reciproka
------------------------
Sóhajt sajdít ez ifjú világ az időtől telőből,
tavaszát keresi e friss áprilisban,
saját aranyát kacsintaná vissza a zöldből,
nem látja magukon az ősz-barna mohát.
Jövőhöz képzeli múltult magát,
kölcsön színekkel színezi, kisminkeli,
szürkült lét-maradványát, tél-magányát,
lázadja e rend reciprokát, és jól teszi!
Az összpontosult szeretkezésben,
évi újrateremtésben, részét sejdíti,
szerzi, él(vez)i, átengedi,
majd lelkesíti, testi boldogságát.
A tavasz mindenkié, de változóan másra,
vágyra, kéjre, teljesedésre, gyarapodásra,
vagy emlékre, hiánypótlásra, nosztalgiára,
mégis újra, jobbra, javulásra, valósulásra!
Aki érzi, s érti, szentelten megéri, hogy
kireménylik, kedvbe, ismétlésbe sarjad,
életet virágzik, örömbe, gyönyörbe árad,
terített teret, és időt terem,
a múlt májusfája!
- 2014. 4. 18.


Ars poétika
---------------
Boldogan éltem
a reményben és hitben,
hogy jobb költő lettem,
mint amit vártam
és kiérdemeltem.
- 2014. 4. 18.


Esős a föld napja
----------------------
Ellenemre pattog a lányom,
a papagájom nyikorogni tanul,
nincs pénzem a minőséggel többre,
s a tükröm előre hazudik, piszkosul.
Csak rossz szavaim vannak a mára, az időre,
sci-fi a jövő, és E. T. öregnek érkezett,
mindent megéltem már, amit érdemes,
s nem kérik, nem értik, amiért megértem,
vagy irigylik, nem szeretik, felejtik,
akárhogyan, magamért tettetik,
válasz nélkül, lényegtelen, hallgatva érdektelen,
hogy hi-hi-be megy át a hit.
Mindegy, a szokás, a nincs más mit, továbblódít,
hisz magamban bíztam eleitől fogva -
se ezekbe, sem abba, ki jobb túlzásba lódít.
Esős a föld napja, s ha neki jó, nekem nem az,
mások jobbulása lenne a vigasz? Sajnálom,
rajtam lóg, nem én rajta, nem én vagyok ez,
sok közút vezetett, zsákutcás különlegemhez,
kereszteződés e út-kereszthez.
Valahogy beteltem ma, akárhogy lesz, elvesz(ik),
zápor szemeteivel, olvasatlan jeleimben,
rossz vicc, hogy hálás vagyok érte,
a többihez képest, ennyi is megérte!
Mi-végem kaparva, tollamat tépve,
kukorékolok dombom kevesein.
- 2014. 4. 22.


(S)irodalom
---------------
Még élettárs, de nem szerelem,
túl, össze-szükségen, létlényegen,
az író(tt szó), s az olvasó, sajna válófélben.
Az ész kifejezése,
vagy a kifejezés eszetlensége kéne?
A neki még rosszabb, ő sem boldogabb,
megnyugtató ön-létigenlése hasznosabb,
vagy a példa, a vátesz, az egyén kimagaslása?
Beleélve, vagy magára értve?
Író tanítja, vagy az Olvasó súgja,
a létezésért, vagy a megélhetésért?
Önigazolásként, amiért kérik,
vagy, mert ezt tudja, (dugába dőlő dolga)?
Mire az író mindezt helyrerakja, elmúlik
az ihlet, az élek, az örökítendő életlényeg,
és léte sírversét az olvasó tömeg,
(egy túlzás túlzása -) nem akarja!
Ezért azonnal, vagy folyamatosan, de épp-gyorsan,
jól kell kezdeni, és onnét az, tudja jobban!
Hisz magának ír és magának olvas,
(apa–fia parazita), szórakozás rég, s még,
egyéni mindenség, idősödő életjel halmaz,
de csak ez, az!
Úgy van ez, ahogy összekeveredve az idővel,
egy szerető nővel sokáig lehet békében, szeretetben
együtt-lenni, egy szerelmessel, csak amíg az!
- 2014. 4. 24.


Előzetes
----------
Meghitt és ellazító most, ez az ablak előtti kuckó,
alkóv, (vagy megint magamra vallok,) ahol írok.
Nézek, majd látok, szemlélődök és absztraktálok,
begyűjtök, szintetizálok, és jelzek.
Vagy keveslek, félek, és későbbre jegyzek.
Ebben a ködszürkés, nedves, látszat-derengős,
kedvrejtős, tavaszejtős, színfedős zöldületben,
a záró, védő, nyitó, teljesítő üveg mögött, valahogy
aszinkronban létre-nyílok és vagy, vagy…
de, jól éreztem magam!
Néha jobb úgy érezni, mint megtenni,
amit, s amiért, értelme van.
- 2014. 4. 25.


Megelégedett leszek?
--------------------------
Lehetséges, ha harmóniában leszek,
s többet nyerek, mint amennyit vesztek,
lényegileg teszek és lényemileg értékeltek,
csak túl hosszú életű kell legyek, vagy
kénytelenül ujjá szülessek,
- és annyi időm nincs, vagy terhel, -
hogy mindent kiegyenlítsetek!
- 2014. 4. 28.


Összemért egyezőek
-------------------------
A tavasz a várakozás ideje,
a nyár az érésé, a teljesedésé,
az ősz a termésé,
a tél az elpihenésé.
Tehát, végig várakozunk,
valamennyit érünk, termünk,
és fáziskésve pihenünk,
avas tavaszunk van, alig nyarunk,
csalóka őszünk, és időtlen telünk.
- 2014. 4. 28.


Baj-nok
----------
Nehéz egy győztesnek tudnia,
hogy győzni már soha,
célba jutni fog, néha,
mindig lassabban,
maradva lemaradtan,
mind rövidebb távon, belehalva.
Nem ért máshogy máshoz,
már ez a sorsa,
emlékezés, gyözelem-vesztés,
nincs alternatíva.
Élet, és szerencse fenség,
szentséges közönség,
- az eleje és vége így ér középre, -
ne hagyjatok abba,
a versenyző ég, amíg él,
ne haljon naponta!
Ennyiszer nem ér! Mégis megérte,
egy végtévesztett életre nem,
de a nevében, nevére!
- 2014. 4. 29.


Ilyesmi
---------
Ellétező, elégült, kedves másnaposság,
- hogy eltelít mi eltelt -
szépébe törődés, vagy ismét fáj?
Egy elővett szerelmi történet letörte utáni,
könnyed szomorúság?
Ez-érte, és vége keltette álságos boldogság.
- 2014. 4. 30.


V. 1.
------
A világnagy átverés és a szükséges rossz
jó napja.
Munka nélküli ünnep a munkának, munkásnak,
munkanélkülinek, és akik virslitlen, sörötlen,
kívül állnak. Így megy. Másként sajna nem,
idekoptak a lendkerekek.
Már mindenképp részt vettem!
Szellemi magán(y)zó lettem. Veletek bulizok,
de magunkért teszem. Magammal írok nektek,
s már rég nem haragszom, hogy jobban szeretitek
a megjelenésemet. Belsőleg idébb álltam,
de örömmel élvezem külsőségeinket.
Cinikusan praktikus az élet, a vesztéshez humor kell,
a nyereség (mű)sorba illeszt!
- 2014. 5. 1.


Lényegem, a lénye(k)ghez
---------------------------------
1988. - Élek > írok,
igyekszem nem összekeverni a kettőt.
2014. - Pedig már régen, írok és élek,
egymásba keveredve.
Tette, s még nem tette, élteti a költőt!
És az embert? Melyik tölti a töltőt?
A lényes, vagy a lényegíttett?
Lényeg, a lényemíttett?
Egybeérteti e, az én e minddel, az Őt?
- 2014. 5. 4.


Mintha…
------------
Létkifejezésekre, ötlet-képekre várok,
író (vagy önirtó) ablakomban, rajta, rá,
világomra és magamra, míg ülök és teázok.
Átlátó az alapokra, e összeélt szobából a
jól-szokottra, reményzsanérral, hiányvasalva,
hivat(lan)ás kilinccsel, s létem a húzója.
Ebből, ebbe, részalapból, létanyagból, versbe,
hogy megőrizze, érdemesítse, vagy épp csak
a fény, és a pislákoló én közti teret kitöltse.
Ide-oda lengő pókháló, vagy szellemlétra,
- időtlen időfüggő, kétértelmezve -
őszből, a tavaszba.
- 2014. 5. 5.


Jók belőlem
---------------
Szerettem, de nem szerettem szeretni,
szerettem szertelenül szeretkezni.
Szeretek szeretkezni,
szeretek szeretni!
És néha… na, szegem szellő-szerrel,
csak, hogy viszonyítsa -
nekem, bennem, azt is kell szeretni.
A szerelem csoda-torzította,
a természet(em) sokszorozta,
az idő, hagyja!
Ami még jó belőlem, ezek metamorfózisa.
- 2014. 5. 6.


Dolgoz-írhatnék…
-----------------------
A meló, tennivaló, mindenkiben megvan,
bennem is, csak magamtól, nem ellenemre.
Unalom és szükség űző, összekötve kötelező,
emberivé rejtjelezve. Örök alap a moneypulált
létezésre. A legtöbb, másra, másnak, töltött idő,
(valahol, valahogy, egymásnak is) nem a kedvedre,
legföljebb más-áttételes szuggerált részletekben,
s mit tehetsz? A köteles rész az életedben,
nem sokat, (a minőség, s a mennyiség elve) de
valamit kell, kéne… Szabadság részletekkel -
Elényegi szakítás a közösséggel, (a közönséggel!)
de, se így, se úgy, akár a nőkkel, csak kiválás,
nem változtatás ez, segéd-kapitalista utóPista.
Jobb is így, másképpen sem, csak jót tesz a köpés,
s a vér, a fogaskerekeknek, te meg külképviseletet
költhetsz az emberi köröknek.
Mert te megmutattad, csak hálistennek nem követtek.
Virág dumál a gyökereknek -
Az értelmezést jobb, ha hagyod a rokonszenvezőknek,
ne adj témát az adó és szoftverkészítőknek!
Így élhetsz. Költőként, emberként, félig őszintének.
- 2014. 5. 7.


A betakarítás vetése
-------------------------
Visszanézek, és félek, hogy ismétlek,
hogy egybesimult az élet,
szóba-szökken e, a betakarítás vetése?
Mert még egyszer csak élném, nem írnám,
(hendikep, vagy állvány, fakulás, vagy
hiány-grimasz, a kottázott hahotán?)
másként, vagy lényegítve, tehát megvágva,
megrövidítve, bízzam az emlékezetre?
Vagy, ahogy átéltem, hisz úgy írnám, ahogy
élem, az élet csak köszörült az élen,
regényes versekből verses regényben?
Meg kell tennem, s teszem, ha tehetem,
(e kitétel melyik részem bennem?)
a tartalom, s a stílus adott, (amíg vagyok)
a központozás meg alakul a létmértéken.
Csak igyekeznem kell, sokat elvesz a lehetből
a lett, s a témából a vesztés, és végül csak
hiányjegyzék lesz.
Soha nem kész a létezés, csak az idő kiegyeltet.
Emlékek vannak, értékült történtek,
de az idő nagy stiliszta, elvágja, vagy hagyja,
a többi a te részed, előtted leléted.
Már nincs érés, csak termés. Összehordás,
és élmény-cséplés, ha e kenyered az éhed -
mielőtt túlérik, és lepereg az értelmi összegzés,
s tarlót fednek az összecsúszó percek.
- 2014. 5. 8.


Mozaik
----------
Elég egy szó, egy mosoly, a napfény,
meglepi, illetlen jó, színes szép,
kedves kellemes, tavaszos illanat,
hogy szeretkezzen az élet, s a pillanat,
szülessen életkedv, jóérzés, mi élni tanít,
e létmozaik, ami az egészből szabad,
míg kitelik, hasonlít, hasonlik,
s e papírra marad.
- 2014. 5. 9.


Egy pimasz vigasz
-----------------------
Dől a víz a hullám alá,
esett eredménye táplálja e táperőt,
s átszürkül áldása álcája, a rosszidő.
A világ(i) ül kedvetlenül, s marad házoá,
a jó-jövőn retyketyek és szűköülve nézem,
ahogy a kék bezöldül, s a nyakamba csöppen.
Vízfényesen szebb, csak a kedvesek,
Flóra és Fauna, ilyenkor embertelenek,
és fösvény a teremtő, hogy e léteztetőnek,
fényeső helyett, ködfedett ösvényt engedett.
Aranyat ér. Már akinek -
kellő és kedvetlenítő, kiegészítő áttételek,
e értő, de Őképtelen, szenvelgőnek, ki sajna,
a hetediknapi aranyérre teremtetett.
- 2014. 5. 14.


Szél, vízzel, félelemmel
------------------------------
Jön az orkán, özönnel a tornyán,
tavaszt fojt, fát tör, kedvet és fényt zabál.
Megúszni kell, (elmei és elemi kapcsolat
a vízzel,) más biztosításom nincsen,
csak a buji, (bujás, és bujálkodás) a dugi,
és spicces sztoi, (sztoikus mintha belenyugvás)
s a szokott hamarkodott, okoskodó okozatok,
elzárt, bezárt, lények, lételemek, aggódékok,
zavart ima, és káromkodás.
Mert ennyit tehet az ember, ha letelik egyszer,
a pünkösdi királykodás.
- 2014. 5. 15.


Orkán multán
------------------
Megugrik az élet, orkán nyugtán.
Pipiskednek a fenyők friss gyertyái,
halványzöld újacskái, puha tűpárnái,
s a vízfényes levélkék az erdő lombhullámán,
megnyugvó pezsgés, a vitustánc multán.
Tisztul a tér, rigó aranya fényez a fa tetején,
csőre tátva, ösztöne tárva, de nem hallom
szerelem-szerét, fűrész zajong, bent a rádió bong,
s a nyitott ablakhoz, fázós vagyok még.
A bajt megúsztam, bár kín és kellemetlenség ért,
itt nem ölt a szél, az eső meg aszály arányos,
elmúltan belefért.
Csak a nap, az ölmeleg, méz-színű fény,
a kellemes életérzet az érzelem külsején,
- hogy elvagyok, pedig alig tudom, ami vagyok,
és könnyít a körülmény, a lelét nehezén -
a természet lényemülése, az hiányzik.
Míg most a tavasz szebb csodája ázik,
és fázik a dicsérő, vacogó a szép-szó,
őszhöz való, e süketült léthez hiábavaló,
inkább átlépni, álomban élni, s tavaszfénybe kelni,
nem megírni, értékesíteni, átélni, élményét eltenni,
hogy létem díszítse, lényem melegítse,
az volna jó! Ez így, csak írott fa ló.
- 2014. 5. 16.


Kireménylek
----------------
Jók az előzetesek, az eheti kezdetek,
a többiek is beérnek, vagy érnek még
és késnek, vagy lecsúsznak levesnek.
Amit ezekért tehettem, megtettem,
valahogy lesz, és jobban is lehetek,
várok és kireménylek, hátha fölé hord
a sorsom, csúszásnak, lelétnek.
Nem aprózok, esélylek, panaszlok,
az ok és a tett adott, jót-várok, szimatolok,
májusban nyílnak az okozatok.
Úgy tűnik fatalista, mégsem fatálista vagyok.
- 2014. 5. 19.


Hiánygazdálkodás
-----------------------
Jól éreztem, s ellentettem,
hogy az üzlet félrevisz, gondolatot,
reményt, célt, és így az életemet,
védtem, lett, s tett tehetségemet, az írást,
a verset, alkotás szemléletet, lét-költészetemet,
e lényegétől lényemült egyéniségemet.
Tudom, ez hiánygazdálkodás és néha az is kell, így is,
megélhetés, alap színtézis, de jobb, hogy belül van többem,
és kint, ebből, szeret-lehetségem, öröm-örökségem,
gyönyörszínekből örökzöld vetésem,
ért-élt és továbbvélt termés a jövőben.
- 2014. 5. 20.


Megszívtad, szemét!
-------------------------
Ha az ellened sikerületlent
magadnak jól, tetted,
mert rossz próbálkozását
sikerrel kivédted,
dupla az öröm,
megkönnyebbülés és káröröm,
az ember védekezni kénytelen,
s nem húzható be a köröm.
E jóérzés, és a vesztés,
úgyis ide – oda köszön.
- 2014. 5. 22.


Gondolati tett
-----------------
Vannak olyan állapotok,
mikor a szó, s e felső, első része
a döntő, elkéső a tett, s félő,
ami nem volt, nem is lesz,
áll a változtatás, csak tettetett.
Ilyenkor csak szóval él az ember,
sajátjaival ésszel, és többnyire,
amit ismétel, körüljárja, pontosítja,
utasítja, amit nem mer.
Ebben cselekszik, és evvel,
akár a szónok, a próféta-politipus,
a nemtesz-vátesz, és sajna némely költő,
mint egy igazító tábla, vagy hirdető,
nem ténytevő, csak hitgerjesztő,
ha csak nem segít szövegébe halni a sorsa,
és jövője lesz, bár nem volt
saját cselekménye, múltja.
Azt írni ami(n)t élni és úgy élni, ahogy írni,
mondtam (mivel teszem,) nem könnyű
szakma ez! Szívatás hivatás,
nyitni kész önzáró re-tesz.
Bár tetsző, de fertő(ző) ha meddő,
a gondolati tett.
- 2014. 5. 23.


Ellenirányú jó
------------------
B-Balaton, öregségi nyugdíj ez a Badacsony,
de én szeretem, ahogy az A részét, Füredet,
Keszthelyt, csak, ott éltem, itt meg múlok
csendesen, ön-független szeretetben.
Lehetőség a lelehetben, májusi érzet felemás
környezetben, szeretteim közt, kedves
természetben, emlék és hiánytermesztésben,
hülye szomszéd munka és léthangjai ellenében.
Hiába, az buli volt, ez meg pihi, hétközcsoda,
spicces hihi, de élt-írtával együtt, csak hiúságom
folytja vissza, valóságom forró köszöneteit.
Soha rosszabbat, s tartsunk ki egymásnak végig,
javuljon, javítson, létezzük át ellenirányait.
Élvezni, szépeit érezni, várni, tenni, kipihenni,
hisz, fogjuk az időre, együtt is, nélküle -,
úgy, így, örökzöld nyáridőben, kiélni stációit!
Vágyó jómat erre martam, untam, visszakaptam, itt!
- 2014. 5. 25.


Ez, ma ilyen
----------------
Köd fedett e reggel, fény evett,
tavaszhangon sír, szipog a májusillatú,
allergiás a színvak ma,
lassúdik az élet, éled az ősz látszata,
záródnak a szirmok, győz a zöld hulláma.
Jobbkedvű és élőbb legyek,
költőbb és kedvesebb..?
Szikrázik a szalma, a változás változata, ha,
de marad a nedves fű hatalma,
és én ebben lépdelek.
- 2014. 5. 26.


Pá-pá Párizs!
----------------
A francia egy kultúr nemzet, eszembe jut,
ha léhán nemzek, és szeretkezek egy régi perccel;
az én-oldalú franciázás, a pezsgő, a konyak,
Villon, Verlaine, Baudelaire, Rimbaud,
a túlnyílt jó-világban önsejlő virágom, B.B.
Monte-Carlo, a forradalmak, s a pireneusi lovak,
kósza szabadság, Párizs és a Szajna-szőke percek,
ezekből az egyik ma élvezetet szerzett.
Sehol se rühelltek-tűrtek ennyire a szürkék,
míg nőttem siker-színesedve, idegenbe idegenvedve,
sehol se volt ennyi idegene ilyen lényese egy népnek,
mert a polgár, s a művészet békén együtt éltek,
velem is egy ideig, tartom szerencsémnek,
kevés ilyen összeért teljességet csepegtetett az élet,
mit, ha élveztél és kipisilted, emlékével éltet.
Ifjú kísérlet, örök kísértet, rám zárt „vándorünnep”.
- 2014. 5. 29.


Idő-södő
-----------
Tavaszba nőtt az új-zöld, tűfürtös vörösfenyő,
és 14 éves sűrűsödő időnk, egyidős a lányommal,
sok, akkor is ha szép, s mi lehetett volna a helyén…
Szépek mind a ketten, az a sűrű, s a behelyettesítés,
vétlen véletlen, én meg, velük öregedtem,
bár dolgom és remény, van még elég,
- ritka önfüggő elégség, az önhit minta-titka -
maradt némi szépség, költhető jövő, s az énben a még.
Már ritkán ugrok, kimért sorsomban araszolgatok,
inkább okosodok, mint okozok,
csakhogy ezekben is csalóka vagyok,
a kötelezőhöz hasonulok, az örök nem öregedő -,
jellemző kompromisszum, a talánnal saját paktum;
soron kívül a következő!
- 2014. 5. 30.


Szellemi szeretők
----------------------
Nem számolgat a kedv, csak ad - vesz,
mint egy fűszeres, vagy pár végletes teszt
letargiát, vagy boldog semmit-se-tesz-t.
Meg kell szokni a változást, csak addigra
vége is lehet, s az érzéki mimikri újra kezd,
a változgató, hitetlen, percet élő, ügyeskedő, lesz,
a régi értelmű „jó ember” csak (ál)szent, tán
minden-mindegy, vagy gazdag és szerencsés lehet.
Szar ügy, de egy ilyen világ mégsem ürügy,
hasonlóra, megalkuvásra, sodródásra,
léttörvény, ön-értékrend, harmónia libikóka kell,
az egyén közösen küzd, győz, veszt, de egyénileg
mérlegel, szégyell, vagy kedvel, s bár könnyebb a
tükör móka, de fedettebb volt a sorsiga az istenekkel.
Mindig nekem sem menne, de az élet, (törvény,
szükségörvény) egységben lenne a lelkiismerettel.
Gazdag, átlag, vagy szegény, az állapot (más halmazállapot,
tán okozati ok,) nincs szinkronban a becsülettel.
Annyi mindent elvesztettünk, legyünk hűek, engedőek,
e szellemi szeretőkkel!
- 2014. 6. 2.


Férfiséged
--------------
Tágult vágyak beteljesítése,
kicsik, bulik, kutyák, kocsik, -
szükség, s ha lett, szükséglet,
csak a minőség-mennyiség vagy benne,
fellényegült, közösült lényegek,
általános életedbe.
Létlényeged, ha (v)éled, legyen az élen,
e köznapi csodákat tartsd jobbközépen,
de ha nyered, veszted, örömöd, ürességed,
ne tagadd le!
Emberséged alatt, között, ez az emberiséged
férfisége.
- 2014. 6. 3.


Rigóságunk
---------------
A rigó vágysikolyára, energia ugrására,
letört a fenyő-csúcshajtás oldalága,
s repdesett az elrekedt, 10 centit esett,
a tojó meg csak billentett és elszállt,
a szebb megvalósítás aranymálinkójának
dallamára. A kormos dalos megrázta magát,
kinézett egy stabilabb fán, pár borzoltabb
kurvincát, s beskálázta a dumát.
Alkalmazkodás, folt a foltját. A fenyőn kinő
a hajtás, mindkét dal gyönyörű borzongás,
s mindkettő eshetőre van illő emlékem, csak
könnyebben felidézem, az aranyos villanást.
- 2014. 6. 4.


Világom mismásai
-----------------------
A jóleső gyakoriság megszokása,
vagy a visszatartott megfontolás
kinyilatkozásának kivárása,
a kipattanó ihlet megvalósítása,
vagy a tudatalatti utómunkája a jó írás
alapja, a jól végzett fel-írat boldogsága?
Miért, te egyformán vagy?
Az érzékek, a tudat és az agy, a tehetség
és a kimódolt forma létnedves utód játéka,
értéked, érvényed ajándéka, a vers.
Amit még díszítesz, lényeddel keversz,
meg ez a pár óra, míg meglesz, ahogy volt,
s amint lesz, hogy akár így, akár úgy, (no, épp
közmondókává idomult,) de érdemesült,
mit létlényeged szült, s büszke lehetsz magadra,
saját írnokod vagy, (s) világod indigója!
- 2014. 6. 6.



Ha jól van, jó van
-----------------------
Ami jól van, az itt van. Érzem és remélem -
szép ölelkezésük eredményében, én-lehetségben,
vízen, parton, hegyen, szellemi-léti légvonalban.
Ami volt, mit most próbálok, s amint még lehet,
meglett, hitreményes, balatoni budai gyereknek,
hisz a mindenek megvannak, csak az utak ködlenek,
hip-hop-ra nincsenek ködvágók és vátesz-fények,
ingyen és kölcsönbe, csak versek fénylenek.
Ehhez képest, sok voltam, és elég leszek. Csak,
miből, és mihez? Kötetben, a széllel szemben, vagy
léha emlékezetben, osztozkodva tettben, testben?
Ezt a lovat akartam, de meddig maradok nyeregben?
Bár a sárban is szerződtem, siket sikerben, ellétben,
jobban bízom e lé(t)parti vízben, égben, éljem, tegyem,
amiért hebegek lét-részegen, és lebegek a különbségben,
önsúlyként és könnyeden, színesen a felszínen.
- 2014. 6. 8.


Hajós a parton
------------------
Szél tologatja a vitorlákat e fényfoltos
tükrön, alkony dacosa, pitymallat fuvallata,
meg ilyen olyan-a, nyári általányban -
A sóhajuktól feszülő csattanást várom,
hogy vággyá vágyjam hajdani siklásom,
s e szépség győzzön a moneyalitáson.
Az örökzöld létezés átüt az ezüstön,
örömgyöngy füzérből feslik a hullámon,
rajtuk a játszi kékek, a nyár éji csillagképek,
amint ékítenek, és elsimulnak a habokon!
A folyamat ábrándlik így, a pillanaton.
- Vitorlásom vihart keres, hátha megtalálja
benne a békét – e életérzés megörökülését,
ahogy most, hajózó valósulásom keresné
a vég nyílt tengerén, bolygó végtelenjét.
- 2014. 6. 9.


Így is
-------
Nyitom a tért, élem a fényt, mit a nyár, a nap ad,
amit még elérhetek, mi őszbezárva belőlem szabad,
a társas-lét, az önérzet enged, s a létezésből maradt,
tükrözik a vágyas, ágyas, társas szavak,
visszfényt, örömet, élményt adhatnak, és
emlékkeltőt a létfeledőknek, más élhetőséget
az öregedőknek, (él-általányok a téltúlélőknek).
Szembesütök a szemlesütőknek.
Értek hozzá, az kell, ami a nőknek, csak fenntartok
pár helyet és zárójelet, a kötözködő őszinteségnek.
Ma beszélek róla, holnap ezt teszem,
így valósulhat szikráztatóvá, fakuló életem,
és életverssé – idejében - amiről ma nem hiszem.
Így válhat szeretőből társsá, a próbálkozásból
a vállaló fel-váltás, létlényegéből értett eredmény,
s ahogy kiszalad az élet, verssé időtlenülhet.
- 2014. 6. 12.


VB-m
--------
Ma foci van és sör,
az eszem ma nem terem
sör mellé eszem,
haverság, kanbuli, öröm,
közösségbe fészkelődöm,
nézem, iszom,
be, s le, szurkolom,
magányosan nem megy,
nyerve-vesztem, feloldódom,
és ordítom, tapsolom,
szellemi öngólom!
- 2014. 6. 13.


A tehetetlenség lehetőségei
----------------------------------
Ha az ember megsajnálja az egeret,
s közben a kígyója belegebed,
ha a kisebb halakat kergeti a sügéred,
itt e vétek, étek, akarva, akaratlan,
élettel eteted az életet.
Az áldozat mártírrá lesz, s a létkövető döntés
(még ha következmény is,) bűnössé tesz.
Rád nehezül szükségtelen, a szükséges elkövetett,
s természeted gyengédségeiért, felejted a természetet.
A hibáért hibád a tett, emberként a lényeged tedd,
az emberség a maga dolga. A lét színpada, díszlete,
a rendező feladata, ennyi a tered, és ehhez az eszed -
aki a léttörvényt piszkálja és belesír tettei piszkába,
az, vagy rájön, legyint, s az életet bírálja,
vagy egyszerűsít Istennel, és tovább csinálja.
A tehetetlenség lehetőségei - s hiába ez a rend,
szar, ha tudod, valahol a sajátoddal teszed.
De kerüld, ha úgy véled, teheted,
vagy ne sirasd bűnbánón, bután és (l)égjárón,
a természetest!
- 2014. 6. 17.



Kérdések kérkedése
-------------------------
Forrón belém kap és átporzik rajtam a nyár,
minden napjával több lesz, ami volt, épp van,
mint ami vár, életem hiánya, vagy feleslege a
kérdések kérkedése, mi terhel, piszkál, nyitva zár,
fél, néma vigyázban áll. Okozatot, vagy okot kínál?
Velem öregszenek, mint az állataim, társaim,
bár részünk örökzöldül, ha az élet megkönyörül,
de nevemben fakul a fám. A szeretet szolgasága,
vagy a fonákja, ha érez egyáltalán…
Idő-fertők foglalnak el és hülyeségek le,
reményen ugrálok, versbe kapaszkodok,
hogy ne süllyedjek az ellehetetlenbe.
Pedig még június van, s annak is az öle,
de hogy legyek ide-oda változásainak hű
változatjele, míg a halál kétlése éltet, és puszit
pusztít a túl-élet kérdése, meddig elég a –se-?
Mi lesz a lét és vég festette őszben,
egy festett ősz szerepe?
- 2014. 6. 18.


Egyszerűsítés a sokszorozásra
-------------------------------------
Tehetségem lehetséget keres,
hátha megtalálja -veled- a verset!
- 2014. 6. 19.


Kisebbségem többsége
----------------------------
A mindenható, az idő, s az én időzítésem kéne,
és hogy mindez harmonizálható lehetne,
az élt, élő, és túlélő, ujjászület(tet)ő létkifejezéshez.
De úgy tűnik, erre csak én lennék kész,
s ha valamelyikünk nem, (realitás az esetlegben,)
akkor, talán és egyoldalú próbálkozás, megalkotni
verses élet helyett, az életverset, s csak szerencsés
többségükkel, a lét(em) – emlék(em) – művet(m).
A művészet maradék elve, hogy a nagyobb része
vágyakozás, várakozás, és e próbálkozás,
s a körete, a többiektől átvettek színtézise,
és e kisebbségem többsége a részem, benne!
Átlényemült lényege.
Versbe sikoltva, vagy regénybe rejtve?
Az időzülés fellényegülése, tehetőségemnek,
s annak a többségnek (szabadon behelyettesíthető
a szerencsével,) kölcsönhatása a közönségre.
Utána, s előtte. A valósulás összeváltozás,
hálás megalkuvás az életemre.
- 2014. 6. 20.


Mostani feladatom
-----------------------
Csak, hogy néha hemperegnek a felhők a nappal,
s a szél szavatol az elviselhetőségnek, így érzek
valami látszat nyarat, ami elemlékitett érzékeimben,
ezt-tehetségemen, és a farkamon, hamvad.
Megugratom magam, és lassan, csalódottan,
elhagyom a múltam, szeretnék újjászületni, nemcsak
régi darabokra esni. És élet-verssel érdemesíteni,
hogy e jelennel magunkra maradtam. Bár ez a nász,
egyelőre, s a jövőre nézve, elhálatlan. Hálátlan az idő,
megint a csúnyábbik lánya agóniájára jutottam.
Szívesen így van, lesz, pardon lehet, értelmem,
ennyit tehetek; író(n)nak hegyezem az eszem,
s gyönyörben edzem, amit örökségül kaptam.
- 2014. 6. 22.


A sivárnak
-------------
Sivár a nyár?
Ki, mit talál.
Nekem fényes, buja,
ki futóhomokon áll
és tűnő napba bámul,
késő tavaszi tél-ítész,
ön-ősz, vesztésre kész.
A kedvhiány, s a butaság,
sértett rémálmot szül,
és valósággá veri a csalódás.
Ha nem habzsolja a jutó-futó létet
a salak sem ürül, rákként terül,
s a sivár, meddőhányóba merül.
Vagy, vagy. Harmóniád, humorod,
létezni hagy, vagy élőhalottá
senyveded magad!
Ha élsz, éld, ha halsz, hagyd,
vagy minek, hisz így nincsenek
válasz(tó)falak.
A tehetetlen, élhetetlen,
mindenképpen élettelen,
automata program darab!
2014. 6. 23.


Színtelen álmok
--------------------
Rossz emlékek, létfosztó félelmek,
kórházi irtózatok, rád játszó halál-ok,
baltettek, szenvedések, ismétlések, fokozások,
végidézések, robbanófejes mélylélek fúrások,
színtelen rémálmok…
Nagyrészt, beléd betegedett valóságok
voltak és továbbnőnek féregnyúlványnak,
szellemben, testben, átterjedő árnyak,
idő(d) evő életrákok, pokolburjánzások.
A létfoltos fehér álmon,
össz-világi, fekete átkok!
- 2014. 6. 24.


Üresednék?
--------------
Másvágy, és a létkönnyebbség e közönséges
könnyülése léhává tesz, és nemtörődöm
idegenné lesz ez a verstelen, mert nekem
ekként, és ekeként sincs más, csak egy már
ismeretlen és így teljesen nincstelen próbál
egyszerűbbet, képtelen, de kilágyuló részem
sem ilyen, csak már nem az, és nem ez.
Olyan, mint általában a szerelem, mindent akar,
s az idővel leértékel, és megkönnyül a szeretetben,
de ami belőlük lesz bennem és velem, szerelemgyerek,
a vers, s a próza, mint szeretet-szer, több, lényegemben,
mint megélhetővé üresedő lényemben, és még jobb
lehet lényemült létlényegemben, és majd csoda,
és csalódás lesz, összeért életjelek, ezért törődöm,
bár őrlődöm, áprilisi életemmel. Majd foglalkozok,
ha még tudok, a szeptembertől – decemberrel,
s aprózott prózában a többi időrésszel.
Egésze a regény meglepetése, de ahhoz, önmaga(m) vicce,
jól ragadt hétköznapi alap és létkönnyülés kéne!
- 2014. 6. 26.


Életfám
----------
Tegnap, és ma;
- Lassan, lassan kinő a fa,
s nevemből torz kusza,
forradás marad…
- Rám nő a fám,
alig látom a világom,
s vélve élt ide-sorsom,
az időm és valósulásom
más formán halad,
csak a szavak szaladnak,
a szívem ide ragadt,
együtt növeszt a salak.
Árnyalva és magunkra látva
ő(kö(r)ködöm a fán,
gyökeres inaimban dobog
útravaló hazám.
- 2014. 6. 27.


A vers fohásza
------------------
Irgalom írmagja,
tudatom illata,
szállj fel!
Hogy fent,
a keselyű létezése,
Prometheus érzéketlensége,
a protektor szuszogásából
a szerencse huzata,
s az idő - ad akta fogadja.
Ami lebegett, az esett,
vissza, vagy túl -
fenntartó következményei
nincsenek, vagy csak nem
a mi élhetésünkre,
de, ez az illat lett
életem csodája,
termikus remény,
hogy e(gy) részemnek
újra nő a mája!
- 2014. 6. 30.


Az álmok csalódása
-------------------------
Rémriadással áttört álmok,
lebegések, semmisülések, zuhanások…
a francnak se kell így az alvás!
Olvassunk, bambuljunk, vagy inkább
csavarogjunk, igyunk, bulizzunk, táncoljunk,
szeretkezzünk otthon, vagy dugjunk, ahol
befogad egy padlás, ébren, az álmok megéledt
és ismételt valósága is más!
Ötven fölött a halál próbája a nyugvás,
igazi túlélés az ébredés.
Átbillenés. Megtörted a harmóniádat,
hamis darabokkal, pótlékokkal pótlod,
a fáradt, boldog suhanást.
Az ifjúságét! A múltán értett áldást,
mikor még a megtett röhögte a megfontolást.
Álmok, az átérzés hamarabb haló nagyobbik fele,
az élet alja és teteje, kéne és mégse, ahogy fogy
a közepe, igaz, újra is csak így élheted át!
- 2014. 7. 2.


Szeles
--------
Ma úgy tűnik, a szél él,
és (v)élőlény amit forgat,
nincsenek állandósulások,
csak hittük, amik voltak.
Szépbe indul, de esőbe vész,
az ember becsapottan érzi,
más szeretője is lehet a nyárnak.
Felemás természet és élet ez,
és rosszabbik másuk vagyunk,
az érzet követi, az ész kísérletez,
kénytelen véli, ha erősen hiszi,
a hétvégére fürödni lehet,
de, hogy ne tévedjen annyit,
meleg vízben mosdik
és félretetet mozijegyet.
Minden megcsalhat,
hát megcsaljuk magunkat,
egyszerű törvény; ha lehúz az
örvény, alul kiúszhatsz,
köreidben bízzál, a világ
értelmezhetetlenül nagy!
Csodád és halálod,
(ma, szeles hasonulásod)
hogy valaho(gy)l benne vagy.
Hit, vagy ismeret?
Határok nincsenek, vagy csak
te teszed, hogy rendszerezhesd
magánnyá, magad.
Bízzuk a szélre, - keverhet, tisztíthat,
elhozhat, elfújhat, a lét mindenese -
mint egy ismerősre, kit elvisz a vonat.
- 2014. 7. 3.


A jobb túlzása
------------------
Látszik, játszik, köröttem az élet.
Velem és nekem, ajándék ez, jobb érzet;
kismacskák, virágpettyes zöld föld-
tengerek, a fáradt orchideán új rügyek,
és mikor időtlenül élek…
Szeretetet, verset érzek,
aztán mosolyogva félek; most jönnek
a kiegészítések, s az időt kergető szelek,
de, jó ez a helyzet, kedvnek, emléknek,
július fényű reggel a feketedett decembernek!
Piros-pontos jelen, bármilyen jövőnek!
Jólét-jel, etalon modell, a többi létezésnek.
Ácsi, köszönetnek van itt helye,
nem a dicsekvésnek! Minek, még?!
Kinek mit adott az űr-úr, a semmi is - és - !
- 2014. 7. 4.


Megálmodott álmom
--------------------------
Elálmodott álmok, kikoptatott sorsok,
vegyítő közönségesülések, elcsépelt szerelmek,
sohasem kellettek!
A megérzések és a valósulások sokáig lebegtettek,
míg az enyéim lettek, felnőttek, és szültek,
mára velem öregedtek, dacos azértsemnek, de
Vörösen zöldnek, mint az emlékek, tartások,
öröknek, örömnek, elkísérnek és továbbvihetnek,
lehet, lényege(s)mnek, vagy az időzített értetlennek,
energiává, és továbbító jelnek, színes sugárzássá,
mi melegíthet, és tartózkodást is kelthet.
Ugyanaz, és mégsem, az egyesítő különbségben,
s túl a megértésen, remélem megérte megélnem.
- 2014. 7. 7.


Kísértés-kísértetekre
-------------------------
Szúnyog, kullancs, és darázslányok
tetteim tetemei, mostanában ilyen
áldozatokra várok, s jutok,
ide jutott, ki kábé 3000 után, (kéjt,
boldogságot, és társas magányt osztott,)
a hölgyválasz és a vadászidény múltán,
még nagyobb Ők és többlet igény fogytán,
ért kapcsolatban, egy távoli ablakban,
a nyomokat vakarja bután.
Ne vakard, ne nyálazd, a választ jól válaszd,
jó, ha jó, bár lassúbb a hajó, ugorhatsz,
de ott is hagyhat, a hold hídján megúszhatsz,
de a szigeteket végigjártad már!
Még sok körüldongás, csípés és viszketés vár,
s a fél-alvó oroszlán legyint e kísértés-kísértetekre,
okosan csapkod, ha bojtjával bolhákra hágni vágy,
mert ugyebár, párjával élhetőbb az élet,
ám magányos vadász a vágy!
- 2014. 7. 8.


A szeretet hurokja
----------------------
Tudod kislányom, a szeretet
vádol, és hiányol. Is. Vágy és erő,
amiből család, és önzés lehet,
melegséget, összetartozást, biztonságot ad,
feláltalánosítva, világunk habarcsa.
Nekem kell, e nélkül már, nehezen
viselném az életet, közömbös lényeg,
és lényemtelenségek között, magamra
hagyatva, átlagos rosszsorsra savanyítva.
Ezért, bár durva, igaz, amit ordítottam;
aki nem szeret, az le van szarva! A szeretet
hurokja. Nagyanyád azt mondta, amiről
nem beszélünk, az nincsen, amit nem mutatunk
ki, az nem él meg sokáig belül sem!
Őrizd, és mutasd a szeretetedet irántam,
és én a valóságban megtaláltam nyugvó helyem,
és szíves kötelességem e világban. Alapjában,
a családban. De, ha nincsen, nem érzem,
megértem - és büntetem, bár szenvedem, - nincs
mit keresnem emberben, nőben, gyerekben,
nem lesz öröm, örökölt szentség, boldog fizetség,
csak hurkolt kötél, a visel(ős)t kötelezettségben!
- 2014. 7. 9.


Sárlik a nyár
---------------
Sárlik a nyár, tavaszról, őszre mászik,
a feje kéjfelhőben, de a segge napnak látszik.
Soha rosszabbat rosszabbul, csak jobbat jobban
kéne, míg a vágy sztrádája csömörig bezárul,
és a meny, paradicsom, nirvána után a pokol az új.
Csak út. Az utazással az indulás, érkezés, is változik,
a cél él, az indok kopik, de úton lenni se lehet mindig,
a meny ködös és messzi, a paradicsom egyként rohad,
a nirvána ismétlődik, a pokol meg betelik, s az utazó
oda–vissza halad. Ilyenkor élhetőbbek a létutánzó szavak.
Álmok, vágyak, irányok, űzések, szükség, hiányok,
okok és mozgások, okozati lételváltozások,
s az idő beteljesülése, mikor írok és átváltok.
Nálam ezt vizsgálja az életből a lélek,
amikor majd a sorompónál állok.
Éles, nyárérett végre a fény,
és az önkény-ősztől öntelenből félőn kibujkálok én.
- 2014. 7. 10.


Szeretem
------------
Szeretem; innen, s ide, vágyam,
szép szeretőből többé növő társam,
ikerből áprilissá lett lélektükrös lányom,
létpróbáim mementóit, kakukkfiókáimat,
voltjaim magányát, verseim önzését,
időm levélszíneit, s a tőlem telt napokat.
Felhőfüggő napomtól léteim árnyékát,
énemült eszközeim, örökült szeretteim,
határolt világomon mind-magam nyomait.
Végigsimizni cicáim tejtől csatakos cicóit,
megrángatni Máki lelógó, puha pofáját,
becserkészni a papagáj sárkánylábát,
felfedezni a sügérektől rejtőző algaevőt,
Réka koratavaszában felismerni a jövőt.
Egyszerre simogatni mind a négy kutyám,
másik kezem címeres fámon, s fogadkozom,
hogy minden jobb lesz, vagy legalább ilyen,
higgyék el velem mi tőlem független,
a többit teszem, s körbe lesve nézem,
hogy kőröz köröttünk napi imádságom.
Megbúbolni a vezér dog kobakját,
lapogatni léha szukáim szusza hasát,
érezni, élvezni, kertem hangulatát,
elfelejtve a szarszedést, s a hiába munkát,
örökzöldjeim, magyar-szín juharjaim,
madárlátta gyümölcseim, legázolt virágaim,
kiégett füveim, szívesen látott jöttmentjeim
között, életem leszínezett kavalkádját,
körülmosolyogni sorsom kilátását,
termőre metszeni, mi bezárt!
- 2014. 7. 11.


Mi az igaz?
--------------
Amit mások is, mit mi sem,
amit kell, a kénytelen?
Inkább amint az én,
a szív és az ész mélyén.
És ez kiterjedvén,
általánosan az i(s) és a gaz!
Ezért kevés, és sok nekem,
így is csak hiszem, hogy az!
- 2014. 7. 12.


Szentes ellentmondás az eszközt illetően
--------------------------------------------------
Én nem fizetek a szexért, nem is kérek érte.
Nekem léteztető szentség, testi, de lelki minősítés.
A szex a meny, a steksz a stressz a pokol része,
és létszenny, ami összemossa a kettőt!
Amíg teszem, és így tehetem, ezt az ideát élem.
- 2014. 7. 14.


Virágomért
--------------
Segítsd uram, ha nekem nem menne!
Minden áron, hogy meg ne álljon
a virágzásban, és örömet szüreteljen!
A szívünk felmelegedjen, megértőbb
békében és együtt boldogabb legyen.
Add, ha neked kell, hogy érte-önzésem
viselhető legyen, és jutó adományod
nálatok jobb családdá tegyen -
Csak kedvesen, szeretetben, elégedetten,
hogy ettől, aminek kéne, kiteljesedjen.
Ilyen egyszerűen,
a mindennapi megfeszületben.
- 2014. 7. 14.


Azért…
----------
Ijedten észlelem, rossz sorba öregszem,
nem vonzanak az éttermek, romkocsmák,
bugyi-bárok, sörözői dumák, összejön-talánok,
túllakottan, sörhabos összeájulások,
hajnalkergető buli-vándorlások,
a végtelen végefelében, félálomban, féléletben,
engedések, hódítások, futó kéjek, kakaskodások.
Elvesztek akikért, akikkel, akárha, megérte, tarolnak
az emlékre magányok. És nának a sörözői lányok.
Rég nincsenek helyeim, csak helyem,
lehetőségeim, csak rész-megélhetésem, feledhetem,
és kergethetem a könnyedséget életemben,
de egyre nehezebben. Imázs kényszeredetten.
Azért ha megkérdezel, csak halvány borúránc
rebben át majd a férfinevetésen, és utolsó első
leszek, a végfelejtő, búcsú-létezésben!
- 2014. 7. 17.


Átmenet
----------
A rám esett esős ég, és megszaggatott, viselős éj után,
hasadtán, a kikelet sugározni kezd, a nyitó nap-piperészetből
kékmosott aranyszíneket, békés, csendes, kezdeti fényeket ad,
aztán visszavesz, mohó másnapos nyara öklendezős kimenet
lesz, hajnal halál, már-késett vakáció kedv. Júliusban így megy,
a teremtés hasa egyre kerekebb, s feledhető számban megszületek
a végén és bizonytalan ikrem a jólétremény, a többi testvéres,
a természet kifejlet. Az enyém most, mit érezni, élni, írni lehet,
de hirtelen lecseng, leereszt e átmenet, az át-élet energiát veszt,
kísérteties a feltöltés szünet, ez a vérsustorgó, suhogó csend.
Ha az ember önmagában egy világ, milyen magányos lett…
- 2014. 7. 18.


A mulandóság állandóságai
----------------------------------
Az eső hömpölyögtető eróziós árok, (oka okozata)
mára ugyanúgy hozzánőtt a kerti út közepéhez,
mint az aranyér a seggemhez! Erő átkok.
És önhites élet. A vízelvezetéshez, az öregedéshez.
A való idő műtárgyai. A mulandóság állandóságai.
- 2014. 7. 21.


Az eső túlzatásai
---------------------
Rosszuló dolgok esőben,
ezek jutnak körém, és eszembe,
ahogy nincs is értelme, és értelmem
jóidő nélkül az időnek, nap nélkül a napnak.
Az érzékek hallgatnak, halnak, vagy halogatnak.
Most, rám olvadnak, megköpködnek, mik az idővel,
időtől, fogyó életemből hiánynak, vissza-vágynak,
(a maradékok másmilyent kihánynak,)
kénytelen szokványnak, légszomjas léttolulásnak,
tudati leprának, jövőázatnak, szitáló halálnak, álcázva,
elvesznek. Csúszkáló csámpáim alatt közzé semmisülnek.
Tisztulások, vésznedv száradások, fényhasadások,
nyár és még-én valósulások, mostanság nincsenek!
De lesznek, ha így, elő változatban, édes-keserűen,
séróféltő nedves kellemetlen, túlozni merek!
- 2014. 7. 22.


Összeveszésre
------------------
Ha már a végzetes is megszokottá válik,
és esetleg a végleges, akkor a megszökés
szerelem-szőkítés, de biztos, hogy még
szeretsz, csak a lehet, bár egy irányban,
de aszinkronban megy, és az együttléthez
valaki visszamegy. A kellékek; más-baj és
alkohol feszültség, azonos előjelű töltések
taszítása, a semmiségek kirobbanása, és
szerencsés és, gyógyító idő, a másik hiánya,
s ha nincs valaki mása, a következő feltöltő
szükség, szétvesztésre összemagyarázat,
a különbség hullámverése, s a gyengülő gátak,
emberi különbözet & a szeretet határozatlanítása.
Jövőegyenlítő és a szakadások násza, mostmárra.
- 2014. 7. 23.


Teljesület
------------
Velem ért, többé nőtt,
bennem nem marad,
közzé lényemtelenedik,
az énből, önző, lényegület,
az együttből kiszabad.
Megeredt a tett, a tovább-gondolat,
robbanás előtti készre meredt,
végidős viselős a csend,
összehúzott rugó a pillanat,
élhetésünk átalakul, új létezésre mozdul,
és életnedvekkel szentelve, szennyezve,
bizonytalan sorsra, de koz(ko)mikus létre,
születik a vers!
Jó, a képemre, de időlénye(ge)sítve!
A legjobb, ami lehet, hogy tehet,
a legtöbb, hogy van és lehet…
örömcsepp a géntérképre.
Léthiba, vagy előrelátás, hogy sohase be!
- 2014. 7. 24.


Napimádón
----------------
Várva és vágyva a napot, napsebekkel telítve, vagy kifehéredve,
égve, viszketve, napszéppekkel színez-szeretve, feledve függősödve,
nem imádva, könnyed-örömködve, de léttől léttöbletté leg-előlegezve,
amennyi(re), a NŐ, és a nője különbsége, az élethossz, és amiért megérte,
az anyátlan gyermek mindenkiből, tőle, pólyássá és felnőtté melegedve,
hidegtől hitetlenedve, majd testét, lelkét elé terítve, elértve, de nem felérve,
használva, de nem köszönve, hétköz-nappá nevesítve, alkonnyal telítve,
a természet részévé természesítve, érezve, de nem értelmezve, délben,
fényvédővel és napernyővel a strandra menve, fektéből az égre nézve,
találkozik az egy igaz(olható) istennel!
Eszméletben és gatya alatti fehérben a legnagyobb szükség elve,
fény-árnyék játék, a napszemüvegrepedésben.
- 2014. 7. 27.


Retro bulin
--------------
Összetartó idegenedettekkel zenétől egybeszeretve,
meghatva a valahavoltaktól, hogy velük még volta van,
bár néha összekeverve, vesztve, ön-száműzetve, feledve.
Most borra, barátságra nyílva, múltját csiholva, emlékerőltetve,
átérezve a jóleső már alig amit, feloldódva különbségétől a közösig,
az elválasztó pár centik értelmetlenségétől lerészegedve az értetlenségig,
társalogva, mesélve, elnagyolva a csendig, találkozott, ha-haverkodott,
a legutolsó tíz év elkerülésig.
- 2014. 7. 29.



Születésnapomra
---------------------
Most számolom, mikor már nem érdemes,
számolok az évekkel, e leléttel, az elmúltakkal,
s a ki sem keltekkel, mert még kell, bár többnyire,
ötventől ennyire, a fenének sem kéne! Jelezgetek
a jelennek, ma még minősíthetetlen jövőt remélve.
Nem mondom meg mennyit, mennyire, s e ponton
pontosan, mennyihez érve. Ez az én, keservem
és a környezetem sérve. Á, csak felnagyítja a
szokás mérte ünnep, jele még csak mélyen van,
s az önsajnálaton és az emlékeztetőn kívül nincs
jelentősége. Az időm így is leteremni látom,
tükrömön, szeretteimen, és a fakuló világon.
A termékünk kivárom, lejegyzek, felnevelek,
csodáimat, hibáimat, és máshoz süket sikereimet,
szókép szabta ritmusomba zárom. Mozgat a világon.
Ez a születésnap meg olyan ma is, ahogy sikeredett,
most már hova zizegjen, tervezzen, ünnepeljen,
ki korasietett, két hónappal előbb született?
Egy mosoly és úri köszönet, a fenti mindeneknek,
és a szerencsének, hogy az életem belülről evett,
és kedvemre hazudozhatom a felejtett éveket.
De szoros a sors, sorolja, hajtja a megbánt esélyeket,
hogy a belsőket magamnak éltem, így meghagyta
verébhajszának, a külsőségeket! Igaza van,
létem átiratáért, magammal, őt is becsaptam,
s linkre számolt örökifjan, verssel a farkamban,
kihagyom, a ráncokból tákolt dicsőségeket!
A szülinapomon meg ne tromfoljátok,
hogy xx didi méret, meg dicsővég úgysem lehet!
De ha mégis, akkor rátok hagyom az akkori ezeket!
- 2014. 7. 30.


S a másnapjára
-------------------
Nehezen indul a nap, és a vers.
A tegnapi est nélküli születésnap,
(elmosta a vihar, s a félszáraz Törley,)
pontosságával, és fostos kifosztával lankaszt,
és aggasztanak, miket így nem fedett el,
- tízesével, lottó főnyeremény - az idő szívrögei.
Végülis mindegy, hogy múlnak az elmúltak
elmulatatlan ünnepei, inggomb és évkönny a földön,
ki még számontartja, mire ezt meg, s már nem érti,
úgyis összekeveri. Csak amennyinek látszik, s ahogy érzi,
annyi. Az élet kiteríti az időt, díszíti és összevérzi!
A tömeg megéli, az okoskodó, ha belelép, ugrál,
s azt hiszi, átlépi, az örökítő nem féli, érzi, éli,
korszakonként, várja, használja, s ha kifogy, megérti.
Tudod, a mennyi, a semmi viszonyítása.
- 2014. 7. 31.


Létüresen
-------------
Üres, üres, üres… hát ez, már nem.
De ettől is üresebben lebegek tovább,
a földön és az égen, s a másnapon odább,
menni, tenni, írott szóból alapokat rakni,
súlytalan lehetetlen, most értem meg
a szeretkezetlen papír siralmát,
ahogy elbilleg mellettem,
s rám fogja szűz-fehér hasát!
Ő erre lett, én meg, hogy rá…
Üres, vagy teleélt? Így is úgy is sikerem
lesz a MÉH-nél, vagy saram a szemetesnél.
Okunk fogyott, létünk üresedett,
tudjuk, a szélbe múlunk, körbeforgunk,
s ez a pár elrótt kifogás, önkiadás,
csak egészségügyi baszás.
Megbánom, és megbántom,
az egyéjszakás együtthatást.
Farkalni, csak versfogant összeélvben,
ahogy a picsarta szellőzködik a szélben,
úgy ismétletes!
- 2014. 8. 1.



Valami viszket, vagy már fáj?
-------------------------------------
Valami viszket, vagy már fáj?
Régik a tippek, és viccel a nyár.
Üdülőnkben üdülök, ötlettelen tökölök,
kor fokozta kifogás, mint szél nélkül a vitorlás,
hogy az igazság helyett mit, k(m)ire fogok,
míg a verset hiszem, és a napon időtlenedek,
ettől csak a ráncaim élesebbek, a jelzőim helyett.
Minden megengedett, bármit tehetek, (versben,
az életben meg… s életversben, utólag az előzményeket,)
amit lehet, hát itt a gond, lehetetlenedek.
S a legérdektelenebb jó, más-kor az elválasztó, van, lesz,
mit a lehet tehet, aztán a meszes eszes, majd
összemossa a vágyat, és az emlékeket. Addig
búcsú buli, reményfutam, szabaduló önhit-finis,
sietős jelen jelzés, még-erőltetés, és csakazértis!
Elevenebben, ami megelevenedett! Ezer-egyszeri
meglepetéseket, ismétlődések helyett!
- 2014. 8. 2.



Őszinte őszerintétlen
---------------------------
Erősen akarok élni, szépen, épen, egészségben,
összeszerelmes észben, testben, tehetségben,
létezésritmussá szívhangszerelt énkifejezésben,
újítható, csúcsrajáratott, elévületlen lehetségben!
Nem törődve, hogy e közzé időtlenítő önzés verse,
az őszinte őszerintétlen, határaitokat meg ne sértse!
- 2014. 8. 3.



Konyha szimbolika
------------------------
Túlszokások ellen, a saját elszokások nem segítenek,
csak összecsattannak az akaratok, hogy a pörköltbe mit rakok,
s minek az új íz benne, ha a régi is megfelelne, s az, csak úgy az,
s bár ez nekem sovány, ízetlen vigasz, a volt szempontjából igaz.
Íz és létharmónia kéne, mert az mégse menne, hogy az ínyenc
győztes egyedül egye, a szájszélein szembefordul a nyála és az
örömkönnye, a régit meg, a boldog falással szemben, a fene ette!
És eltelésem nem dobná fel, hogy azt is, aki megetette!
Íme, éhség és ínyes filozófia, konyha szimbolika; keresztbe
tett kés és villa a koponyásra torzult tésztaszűrő alatt, az élet
rajtuk, mint maradék ragadt, a múlt emléke a konyha szag.
A létezésen alul az élet csak emésztés, az éhség be, a szerelem
ki, mindegy ki, ki, az impresszió szellentett gyomortartalom,
hasán keresztül a farkát, hiányán át álmát, szomjából az árát,
lét-étkéből a műanyagmegmaradást, súlyából a halál mínuszát,
úgymint egy 120 kilós krumplihámozónő, és a gömbhalas buzi
körötte, mögötte, megszokás, vagy undor közepette, íztelenedve,
és szükség-hűség, idő (ét)vágy keringő, megélhetés nyomorúság,
éhes farkas rabolni indul, létpüffedés, és nyúlgerinc sztájl,
Bilagit és kőröző ujj a torokba, vagy éles kés a gyomorba,
az egyéniség, és a közétkeztetés harca, bennük a szélsőségek,
utánuk a gyomorbaj, az éhhalál, az élet szürke egyszerűsítése,
s a végletek végzése. Pedig nekem a létéh, a többlet-többet,
és a régi nóta kell, „hagy főzzek ma magamnak” és egyáltalán,
számomra a többől többre öntudat, és Édesanyám főztje,
amit még tolerál az agy, a gyomor, és a máj. Nélkülük, az
egyoldalú szellemi túlsúly, agyaranyérrel és szívizomlázzal jár.
Különben, az a tied, amit megzabáltál, e közt és szarod között
voltál!
- 2014. 8. 7.



Az irigység értetlensége
------------------------------
Az egyik kedvesem, már túl a vágyon,
„hófehéren felült az ágyon, unom
Villon az eszedet” – szerű egyszerűsített,
az eredetivel, némi magyarázat után
egyetértett volna, de mért az enyémet...?
- 2014. 8. 8.



Már úszás közben is…?
----------------------------
Hullámos a víz, egyedül úszom benne,
alatta, fölötte. A barátnőm nem, Ő félti a haját,
inkább a csendeséig kivár, nekem is csak
idővel lett jobb így, a beállt hajnál fontosabb
a Balaton kelleme, azért egy 33 lábas még kellene.
Hiába, az ész és a hiúság időfaragta örök harca,
nagyobb dicsőség a rajta, mint a benne, vagy alatta.
Mára elég lesz, erős a szél, segíti a fölösleges döntést,
drága a vitorla, ha-ha - Már kifelé, fölötte, alatta,
mondjuk, még 33 tempó, aztán gondolj a hajadra.
- 2014. 8. 9.


Tatai Fényes
-----------------
Pár tétova tan-tova fénytava…!
Nem volt olyan fényes,
énes emlékektől ékes,
ahogy írója is csak diáknak
öreg ma,
s megtenné újra, ha van hova!
S tán tovakimenőzne egy lopott
délelőttre, a többi langyos-édes,
és szabály éle fényes tavadba Tata,
az a fél-gyermeki rovott és ide rótt,
értéből kacsintó, csoda totoja!
- 2014. 8. 10.


A hiúság mai vására
-------------------------
(Avagy, itt sincs mit V(t)ennem…)
Múltkor egy kiszolgálónő művészúrnak szólított.
Bizonyára félreismert, vagy netalántán olvas?
Mondtam neki, inkább újész, vagy néha nihilitész,
görögösen originálész, az úr meg korunkban esetleges,
és akkor is az, ha nem tudnék fizetni…
Ma már nem is köszönt.
- 2014. 8. 12.


Ha homorú
--------------
Szomorú, ha homorúra,
sima kinyúltra, vagy szikkadt csontra
kopik majd, rajtam majdnem minden,
ha a testem ereszkedik, szavaimat keresgélem,
a számok, s a nevek, régen érdektelenek lettek,
s nem segít az sem, hogy az elején érzem a végem.
Bár most, hogy mondom, az igen, ha kisrészem,
lényegem, érdemem, ellenében, a nagyrészt,
múló méltányosságból, elveszthetem. De nem,
ezeken kívül semmit sem vesz el a vezérlő szellem,
nekem kell az élet rongyait átörökítenem, vagy
megsemmisítenem. – Az én rongyos életem! -
Küzdelem időm áttételeiben, észlelet és agyér-zubogás
ritmusa versben, rovom időm függőit, s a gyönyörű többit,
hátha elfelejtem, hogy nem felejtem. Egy elévült ígéretben.
Tudjátok mit, szarok rá, hogy így lesz, vagy máshogy,
érzem e az akárhogyban a jövő áttelelő, sőt életversben, átélő,
rügyeit bennem! Csak, mi lesz belőlünk, mire meg kéne metszem?
Túllét-lehetségem az írt átéletben, félkész képek képzeletben.
Amiket megéltem!
De (ha) így is, úgy is, meg kell tennem!
- 2014. 8. 12.


Parisien
----------
A Rue de St. Denis-n ejtett kéjt lejtet a járda,
elhányt szeretkezéseinket szemünkre hányja,
és újat ad, ha érte újra kap, a profi(t) szerelem
áradásában, vagy másként is, mint rég, magamért,
de így általában, számok a pillangó hímporában.
Friss kloáka a vén csodában? Magyar köszönés ér,
a felismerés kínálkozásában. Sárm-saram kipróbáljam?
Olcsó újulás lehetne, őszbe öregedésem Párizsában,
de azt én már ingyen, hányszor elhánytam,
és az ismétlésre annyi esélyt látok, amennyit a
zsebemben találok. E nem sok, ma nem fog.
Hány volt? Nem tudom már, (az igazi a végig áll)
de meg sose bántam!
Na, jó, kiélt varázsodtól is elmemóriáltam,
párszor otthon, a Fekete sas utcában…
- 2014. 8. 13.


Naplejáratás
---------------
Vasszürke ég, ezüstcsatakos, acéltarajos
fénytorlódással, villámhasítással, felhőlánggal,
és félelemcsend közű hangrobbanással, (az örjöng
igazával) kisülések véres csattanásával, a vizek
felfordulásával. Alapok égiháborúja, naplejáratás ez,
alanyi levezető gyakorlat, hogy az ellentétes erők
kisimuljanak, s a színek, hangok, hangulatok,
harmonizáljanak, de alul ránk marad a visszaeső eső
és a ború, a jó és rosszabb hagyatéka, haszonul,
és háttér indokul, méla-béna igazolásul,
hogy mért vagyok szomorú…

Esthajnalra ebből kiszépül az élet(em)kép
időjáró mozaik része, két mosdott színű alsó, felső széle,
s (láb)közén a kedvem,
és sajnálom, az időmmel elsiető, felfénylő esttel együtt
azt is, amit fentebb, olyannak, magunkévá tettem.
- 2014. 8. 14.


Jót, fél-jól
-------------
Hiába jóra, szépre, és előre fel,
az álmom, s a partnerem kéje,
ágyban is, agyban dől el!
- 2014. 8. 18.


Elsietett menet…
----------------------
Szél keverte vizes színek kergetőznek, majd egymásba tűnnek
a nyársírató, elköszönő, hűlő, vízben, őszi partnerváltó a nyári
Balaton bel-szerelemben. s téli menetrend a bele-estlegben.
Aztán már csak szem-simi, habvágy, távolabbról, séta közben,
igen, öregesen. Na, ez évi testközelünk szépen eltemettem, pedig
ebéd után még le kell hozzá mennem, belevetnem magam közlétünkbe,
az elemi gyönyörűség ki-be kellemébe, a napi pár fölé-belé méterre.
Még nem köszönök, visszajövök, ismétlek, s ha félek, újat költök,
én szerettem bele, s az ottmaradó közömbös hűsége visszacsalja (?)
az elköltözőt. Ez hozza kontra izgalomba az emlékkel szeretkezőt.
Féltékenység? Mi-biztos mosoly az elhalandótól, ki minden létkéj után,
partiba engedi az impotens időt!
- 2014. 8. 24.


Lányommal, lovakkal
---------------------------
Lóháton és háturul-háton boldog a magyar!
Meg, ha ügetésben a lányának aggódásból hadar,
még ha rövidtávon, vadász vágta és verébhajsza
nélkül is, elhúzott boldogság, utód-előny, máskorra
hibernált finis, középen szült ez a nyárvégi színtézis,
nyár-tavi - Salföldi, metamorfózis, nőtlen, de épen, és
éppen ebben a megkísértetlen kíséretben érzem, jó ez így
apai, lovagi, szeretetben, mert régóta ennyire nem, de
együtt újra, jót, jobban tehettem. Az együttléttel, s az
emlékekkel léptettem, szeretkeztek bennem, és áldott
állapotba érhetnek, e léteztető örömszimbolikákon.
- 2014. 8. 26.


Augusztus vége
--------------------
Perdül az eső a pergő leveleken,
koppan a dió a vizes asztalon,
libabőrös a tópart, eresz alól nézem,
és érzem őszült őszömben az őszt,
ahogy őszít körülöttem.
Augusztus vége, hűl az élet vére,
hullik a díszlet, múlik, fakul,
hogy októberre színesedhessen az
őszi egyszeregy, csaló irgalmatlanul.
A nap rövidít, s a tarka esthajnallal
pirulva, bukva, szobára megy,
marad a búcsú, a bor, kurta úszás,
hazagondolás, a változás gondja,
s a remény, hogy jövőre, jövőmre,
úgy leszek én, mint legalább ma, csak
a mohó tavasz bennem a kapaszkodó
léttel, kacsingat reménykönnyel, a
fohászodó jóval jobbra.
- 2014. 8. 27.


Egy kis zsozsó…
---------------------
Lassanként kialakul, aminek rég
alakulatnak kéne lennie.
Amíg a remény előzi, és a tervek,
ahogy az órák kongását és lefutását
a percek, elképzelem, hogy mire,
mennyit és mennyire, és szégyellem,
hogy lefoglal ennyire.
A sincs a vivő nincs, a talán, s a csalán,
a gyalogos expressze, s a véletlen,
a kiesett szem, a holnap kenyere,
és a visszajáró kevés a lét keserűsége.
De a hiány nincs nevesítve,
senkinek sincs meg mindene,
legtöbbször a többől sem marad elég,
és egyre fontosabb a még.
A mérték az érték szükséges szürkéje,
bár a szükségnek csak vicces részlet
elosztott ennyije, ha nincs többitő értelme,
és azzal együtt is, kincse a kinevetése.
A pénz, akár a nők, ha sok van, részlet,
ha nincs, a lényeg, s ha már elég,
a lét ebbe dermedt közepe.
Én úgy élek, köszönet a szeretetnek,
s a szerencsének, hogy lényegemmel
egyenlítek lényemnek, s a teljességnek,
amíg lényem művészete létem lényege,
s ezért, ennyire, ennyiért, leszek, míg teszem.
Szeretlek, ó szent (f)elsőbbségi képlet!

Egy kis zsozsó, megfarkalni volna jó,
hogy szaporodjék, de sorsom abortusza
hátra vet, hogy lássam milyen kék az ég,
és fájjam, még mi lehet?!
- 2014. 8. 30.


A várakozások stációi
---------------------------
Kivárni a várakoztatót,
az ígért csodát, a megérőn élni hagyót,
fellétezni, nem a későért késni és késtetni,
az elmaradót várni, szidni, az esélyt őrizni,
majd felélni a megmaradót és tovább,
s ha már nincs odább, vég-várakozni,
(a várakozás vétlen stációi,) hogy szépen,
(ha már épen, éppen lehetetlen,) gyorsan,
nem elnyomottan, csak nyomot alkotottan,
lehessen megalkudni a nem várttal,
a végest égetőnek a bizonyossággal,
a metafizikus metamorfózissal,
vagy a hal áll-al. S a mindennapi álhalálból
a továbbal! Hiába már eleget vártam,
linkeljen meg, egy megérdemelt, ért adag
halasztható, (a szótő itt nem használható,)
szabadidős várakozással!
Á, inkább nem várok semmit, picsába a
kitalált találkozással!
Mert a csoda; jutó jó, rosszban maradással.
- 2014. 9. 1.


A maradások okai
----------------------
Az általában jóból, a bizonytalanba;
vak-szerelmes szabadság, hangulat szikra, változtatás vágy,
és a maradás oka, ha nem robbanás, hanem elgondolás,
hogy felemás szabadság, csak teoretikus szabadulásvágy!
S a megszokás biztos hátteréből rád röhög a gyávaság, s az ágy!
Az utóbbi marad. Mézesmadzag, szabadság általány.
- 2014. 9. 2.


Szüret
--------
Őszbe készülődik az élet(ter)ed,
már zár-keringőt jár a nyár elköszönő szele,
s a levelek létvesztetten tántorognak vele,
lassuló ritmusban lefele. Na és e élvezet-színek?
Kérdés, a repülés eufóriája mennyit tesz bele,
jó, vérszíneket pamacsol a vég a száradó zöldbe,
acélosodik az ég, hevenyészett a nap heve.
Az ember időt, éltetőt szüretel, múltában berúg,
amit vesztene, kirúg, siratva mulatunk -,
s magára magányosodik világa elhullott kincseivel,
vele elfolyik, kiszárad, élhető elege. Őszi trend; levele!
Pedig e szüret, mulattató szünet, egy életrész teljesedése,
a boldogulás öröme, a siker felélése, létlényeged,
gyermeked, versed, teljesülése, s mindez, létvesztésed
ellenpontjaként, termésed, minőséged lényedülése, vetése,
és nehézségeinek utó nevetése. És ha belemámorosodsz,
tedd a léttel, természettel közösülve, ha hiányaidtól
kibuksz, ők nem rúgnak ki, míg szükségük van
te-tettedre, erődre, igazából, velük vagy összeélve, csak
félbeszakítás ez, ősz-évődés, lét-részeg elfekvés a télbe,
vagy beleveszve, végleg az életed vén végese,
végterméki beteljesülése, s anyaggá válsz a földbe.
Ki, mi, kié? Gondold meg! Ez még a te szüreted,
és ha nincs új lehet, igyál örökbe, jövőváró, termendő,
idő-hitelbe, cserébe a befektető világ használja energiád,
s a tavaszi kikelet majd kizöldeli szeretetedet,
és beérő csodád.
- 2014. 9. 8.


Fénytelen
------------
Halványfoltos víz alatti tájjá vált a láthatár,
mögötte egybenőtt az ég és a föld,
az eső ár-apályától ólmos szürke, vagy
üveges lett a zöld. Áramszünetre ébredtem,
a fejemben zúgás és múlás, és folytatódott
e tetszhalott délelőttben, melyben bajjá válik,
amit elterveztem. Nem lenne rossz, különben,
melegben, napsütésben, kertemben elheverten,
se telefon, se zaj-zavar, csak a nyár, s a táj bája
oldódik a csendben… De nekem telefonálnom,
intézkednem, főznöm, létem költögetnem, és
tennem a netten, kéne, az akvárium eltelesedik,
a jégszekrény leolvad, nem szól zene, sírva esik,
és fényre, energiára várok, pedig álmodni kellene,
még inni sem, a gyerekért kell mennem, a fene
e félnapot megette –, de egy kedves szavától,
e könnyítő írástól, s a beinduló áramszolgáltatástól,
aminek így, kiszolgáltatottja lettem, megnyugtató,
hétköznapias lesz e lett, egy fényesedő estben.
- 2014. 9. 11.


Hütlen hüség
----------------
Indulni, esőből Szicíliába,
jól lenni, átélni sarokrágó télből
egy magnak maradt nyárba,
elmenni a test gyönyörűségeiért,
- vétlen hűtlen élet-hűség -,
hogy léte lelke hazavárja.
- 2014. 9. 14.


Dics-dacosan
-----------------
- Mit gondolsz te magadról!!
- Eleget. Hideget, meleget.
- És ezünkről?
- Ez a langyolat lett veled!
- És lehet hidegebb!
- De lesz még (m)elegebb!
- 2014. 9. 16.



Cseprő csoda helyett
--------------------------
Na-na Etna, nem jöttél be nekem ma, túlígérő
besült szajha, mélytorkú, kráter-likad helyett,
halál-pára, felhőbe dermedt láva üzen-üzekedett,
melyben az egyetlen szín, katicabogárvér stigma,
a lábam alatt a langyos fekete ismétlés ígéretbe
és halott gyalázón a lyukacsos kövekbe folyva,
mint élőn égő magma, vagy játék utánzata,
a többi köddé vált, az olasz kanca kispolgári
szürke konttyá változott, elhagyott a csavargó
szerencse éppen mára, esővel jött a nihillia,
csábító vén dög Szicília, csiklóját simítom,
de farba ment a farba!
- 2014. 9. 18.


Él-tet(t)em
------------
Cédrust ültettem, libanem-it, majd ezüstfenyőt is,
ha az észen és alkatrészen szerzett ezüstből marad,
(33 ez is, csak fára, és nem fáról szabad, ha szakad -)
sok a hiány és a hátralék, lelkembe állott jégcsap ék,
már a testem immunis erre rég, mert túléltetnek, hogy
éltessek nekik még. De leírhatják. Amit leírtam, tennék,
nekik nem nyereség, eszköztelen értékeim, örömeim,
életemből összetett szavak, cserép és salak, de világító
fény, ha kiválaszt a nap! Érett sikertelenség, hogy arrébb
toltalak! Igazából a fásításhoz csak egy ásó kell, és a
tett köré kényszerből emelt falak, hogy kiéi az enyémek,
mint a közzé engedett versek, ne látszanak.
Teremteni, és elemelni, s a költő, (el)költő marad.
De nincsenek végletek itt, erősítenek az ölbe vett ölek,
éltetnek kötelességeim, kevesebbet teszek, többet nevetek,
hatni hagy az életem, s a kislányom ebédet segít,
aki teheti, adjon e békéből többet, és élhetőbb, hittebb,
következetességet, hogy ne kérdezzem ennyit a mennyit,
éljek vetőmag tavaszt, érett-értett termést, arany nyugalmat,
szeretetet, mi elégít, s az őszömbe melegít! Hadd legyek
örömmel öregebb, s csak versekkel kevesebb, tőlem elveszhet
a fölöslegbe összesített többlet, a számokat, régi soraimat és nőket
úgyis elfelejtem, míg e lényemített lényegeseket időbe örökítem,
s a számonkérteket hitegetem. Bennük, velük, lehetne érték
a behelyettesített. Köszönöm, hogy teremthettem Őket!
Cicák jöttek játszani, kutyáim pihegik a tüzelés elvétét, és az
előzmény fáradalmait, (állatorvos nem kell, de viselik forradásait,)
süt a nap, és az Isten ismeri ma jól a jót, az egyszerű emberit.
Gyökerezzen az új fám, s a boldogság bennem, őszi vetés voltam,
Krisztus elvvel viseltem koránzó téllétem, - nem hittem,
hogy ezt a szót is leírom még egyszer, a felejtés kényszer -,
és hitetlen hittel is leéltem túlélem, gyönyörrel purgálom az idő sebeit.
Mára ennyi. A többi mindig versekre marad, regényből kimarad,
és halasztó hálás mosolyokra, a segítőkre, s e kifestőre kárhozottra!
Valamiképp halasztó, ha ég, a lelkiismeret. Na, alám babám,
lám a csiki-csuki talány jövőt tárt, és végre szegődött szeretteimmel
világot nyitott ma rám!
- 2014. 9. 24.


Kor ellentét
---------------
Élő álmok… ajzva állok,
erre, hidro-génezett művirág világok,
természettettetett állváltozatok,
moneypulált, politizált isten átkok,
műmézes madzagok, vérizzadt istrángok,
eszköz erotika, és önérdek reklámok
előtt várok, s egy régi csodát kívánok,
ős(z)emberként én-emberit vágyok;
végletek közén női lábak közé(t).
De a magamén járok!
- 2014. 9. 25.


Köreim szűkítése
---------------------
Szállítanak, zavarognak, zajonganak.
Zörögnek, sikoltanak, zúgnak a gépek,
humanoidok építkeznek, rumeningén értekeznek,
hát ide is utánunk, ellenemre jöttek…
Soknak ez természetes, de én az erdő mellet élek,
jó okkal, magunkban, a közeli természettel,
s a távolibb szomszédokkal harmóniában,
az elriasztott múltban. Érzés, és tudati harcban.
Ellentétes érdekütközések a fejemben,
énkínzó rosszításaik a fülembe másznak…
nyasgem a földszívatásnak! Menjenek a picsába,
közösségük falujába, hagyjanak békén, csendben,
a szépség őszszikrái, s a létöröm csuklásai közben,
élni, írni, engem!
- 2014. 9. 26.


Okok a borok
-----------------
Sistergős ősz dülöng a fejemben,
vérzuhogásos, időzuhanásos,
akárha felvevő kamera lenne benne,
- még mindig jobb, mint a zsebemben, -
a napfényt várom és az őszörömöt,
mámoros szüretem, túlértemben.
Fényesedik a díszlet, elsietetten tompulok,
bár gyönyöreim az okok, az okozattól
visszafordulnék, e révült évületben.
- 2014. 9. 27.


A 45 éves „E” ünnepre
----------------------------
Szeretnek? Ismernek…
vagy csak összeemlékeznek?
Akárhogy, jólestek!

Sokan nem voltak ott, s páran már
nem is lesznek, s 50 fölött e bulizó visszajárók
zsíros deszkát ritkán esznek, de ajándék ez a
vándorünnep, nosztalgiás vissza-vágy és egy
kis üzlet, a zene csúszkált, ahogy az alkohol is,
de táncolt a régi világ, bevált az időhipnózis!
Csak… erre ment az elmúlt 25 évem, ezekből
menekültem, s most ebbe gyönyörültem igazán!
- 2014. 9. 29.


A múlás aranyán
---------------------
Kecskecsöcsön pirul az infantilissá ért nyár,
juhfark körül vörösödik a környék,
kéjesen ejtőzik múló mámorán,
omló rőzseláng a szeptember, végső napján,
ködösödik a verőfényes emlék.
A letermő világ még ellazsál a múlás aranyán,
de szüret jön sietős-elkésőn, gyűlik a mézfény
a must mosolyán. E nyárvégből sosem elég,
ez még csak fáradt virulás, a festőállvány
zöldellőn áll, csak színeket kever, s néhányat
lever, szüretelő-boros, angyallá vált ember,
szépen őszült kedves az október.
Szeretem. A tavaszt, az őszt.
Nyár szült, és tél fehérít, de ősz vére színesít,
és kikelet újít. Kábítón ölő, s élesztő változásuk
gyönyörű csodának látszik, ilyenkor pompának
látom létem színskáláit. Időlány cicázik velem,
s így az Apjával játszik. A múlandót festik, de
élvezem, élem az utolsó sejtig, a keservit!
Miattuk nem érzem annyinak, az ennyit!
- 2014. 10. 1.


Szerepszerkesztés
-----------------------
Összefésülni a történéseket,
és ahogy továbbélnek bennem,
gyönyöröm, és nehézségem.
Le kell írnom, hogy ne meséljem.
Ezért lettem költő, s nem lapszerkesztő,
átverem magam, - de a valóságot nem -
jelzőkben, képekben.
Ezt akarom, hogy így szeretkezzenek,
lényeg-lényemített életversekben!
Áldásvárás az újszületőkben,
tiszta kék kétség és rózsás büszkeség,
a szülő kín-kéjében.
Önzés a minőségben,
egyéniség az ennyiségben.
Részem a mennyiségben.
- 2014.10. 2.


Kibékíthetetlen ellentét
-----------------------------
Nekem jót tesz az ital,
Neked meg nem!
Mióta vált ez fontossá?
A többi leválásával.
A megoldás?
Én iszom, Te vezetsz!
- 2014.10. 3.


Foly(tat)ások…
-------------------
Kifényült a hajnali ködökből,
a reggeli hidegtől kikékült, s e percre,
seregélypettyes lett az ég.
Izgek-mozgok, a napon, napzani ez az
októberi langyi nem elég, de a tél ellen
barnulni kéne még, hát borzongok várón,
és fohászra nézem a tó emlékét,
de nő Ő, igéző épp-tényező, jelenléteztető,
ígérő, hűlő helyettesítőnek nem megfelelő,
sajna, őszi vágyalvadása, távolságtartása
lehűti a permanens szerelmes vérét! Kedvét
azért fenntartja az ö(b)lében ért lőre,
amiből több hogyne, de jég nem, kéne!
Segíts rá, tarts együtt minket még ég,
hadd ússzak bele, és higgyem őrült-boldog
hullámnyomom bíztató csók, a folytatás jele!
Mindig szerettek az ölelő kedvesek, és össze
örömünkben az önvesztők esélytelenek.
Tehát megfürdök. Majd. És megfázok, lehet,
de beszámítom, mint mind-életemben,
a gyönyörökért, a trippereket.
- 2014. 10. 4.


Jobb
------
Majd, ha, van.
Na és ha…?
Bízz bizalmatlan!
Hahaha!
Ugye megmondtam!

A röhögés diadala
az ok térvesztése,
s bár milyensége
a helyzet következménye,
a humor az élet gyógyítója,
a szellem kárpótlása,
a remény tettlegessége,
az emberi játéka, segítsége,
közteremtés egymásnak,
s az utolsó jótett magunkban.
- 2014. 10. 7.


Vénasszonyok nyara
--------------------------
Felizgul a Papa, Nyanya,
kint, ígérő langyosan,
színpompás csábosan, kigyúlt,
a vénasszonyok nyara!

Létszüret, utószezon, zárszünet,
múlt(-)adó, könnyített mámor,
s a nyárutó, a kifestett őszített,
spiccesen kacsint egyet, minden
sietős, elkésett, találkozáskor.
Mindegy, kor, teher, irigy duma,
leért idő, szokás-zabla,
- hogy az élet szakadt napernyő -
a szép ősz lényege, hogy a
nyara(t)d ne hagyd abba!
- 2014.10. 9.


(R)okoló
-----------
Ez, amiért árnyékvágyam, másreményem,
útelágazásom eltagadom, este, félálmában,
kis-nagy lányom visszapuszilom. Besoroz
szeretete jóvátétele, Ő az igazi jövő tett, a többit
csak próbálom, mikor létem lét-lényeg színtézisét
létre álmodom, s mindegy kinek, miért, magamra
írom, voltam, váltam, és valóm, a homlokomtól,
a komponensen át, a maradékig, mutogatom
szó-szórvány sorsom. társas magányát magamra
fogom. Lehet, olvasatlan feloszlom, de nyomaimban,
rock ritmusban, indigó farmerban, köz-kor közé
hagyom lélekszólóm. Sokszorozódik a befogadóig,
közösít, és kopik velem léttetovált lényegem,
a használattól, a rongyokig. Használjon,
ahogy ez a puszi itt!
- 2014. 10. 10.


Áll a bál…
-------------
Rossz körben akad el az agy,
a gond lepedéke belepi a verset,
rátámad, amit hagyni nem szabad,
kedvkivégző fal fedi az őszi nyáremléket.
Pedig kint remekbe ragyog az októberi nyár,
a selymes fények, a még tündöklőbb színek,
és napközépen aranyba fürdet az életsugár.
A búcsúk még sziák, s az érzések könnyedek,
az idő álruhában vár, és én elnézem a cselet.
Mert jó, mert szép, és vigasz, akkor is, ha
napokra igaz, hangulat és tudatbefolyásoló,
vész-örvényű gondolataimnál sokkal többet ad.
Jól tettem, hogy a verset e gyönyörülés
gyönyörébe tereltem, a baj, s a hiány
csak fél lábon áll, ha érzékeiddel kiszínezted.
Kit érdekel a holnap hava, ha e nap élesztett
időszabadon, nyakán maradt nyarat szüretel
és életnedvet piál a halálszabály!
- 2014. 10. 14.


Vissza-vágy
---------------
Elhidegül a létezés ma tényleg,
főleg mert besüvített az öreg ősz,
a fény, s színfakító, levélzavaró,
örömsemmisítő, bor-borzongató,
széltoló télhez toló, idő-hidegitő.
Nyárhoz tolató lányát szerettem,
visszfényét, melegét, bódítását,
most érzem igazán hűtlensége
fájdalmát, és valóra imádnám
szép közünk vissza-vágyát.
Mert évszaki papagájmámor,
kéjszikrázó egyesülés lesz, ha
fellényemítem amit e nyárvágyó
Októberta tesz! Ez a pár napos nap,
gyönyörünk gyönyörű csodája,
aranyos tél-retesz!
- 2014. 10. 15.


Évszakos átváltozások
----------------------------
Az álmok, s a vágyak lobbanása, parazsa,
a tett-lusta, és a kreatív ember nyara.
A részvalósulások, térülések, elengedések,
ideje az ősz.
A veszteségek, lehetetlenülések, irrealitások,
térnyerése, de a létre-nyesés terve,
a tél, és túlélése.
S mindezek újrakezdése, fellétezése,
lényed lényegülése, az örök vigasz, hogy még
megvalósulhatsz, álomban és valóra-válásban,
az ámító, gyógyító, sorskompenzáló,
ez az álomvágyó kamasz… na, az a tavasz!
S hogy mindebből mi lesz? Mit feleslegeskedsz,
életed nagy része ez!
- 2014. 10. 16.


Irodalom
------------
Más a lesz, a váltban.
Költő voltam életem(ből)ben,
amit értettem, jól tettem, szerettem,
s leszek a lehetben,
versemült létben. kölcsönből örökben,
s ha amabban mégsem, megbánt vendégségben…
Géza a teaházban -
- 2014. 10. 18.


Hullámzón
--------------
Az a fodros, vagy inkább a taréjos,
a megnyúlt simahátú, vagy a morajlós?
Melyik hullám hordozza majd a hullám,
rokon melyikkel vagyok, kár, és sors okon?
Ismerni, szeretni, csak magát a vizet tudnám,
ezért éltet tovább, tengerek, tavak között,
az egyéniség és a magány, Összehullámzunk,
egymás közti közös apály, a csintalan csat csak
talán, visszafut a privát dagály. Köztük, és külön,
körém eresztett életteremben krallozgatok, s pofán
csap az ok, míg az okozattól, hiányozni fogok.
Ha távoli rokonok lennénk, örömmel venném,
ha barátok, ritkábban látnátok, így okafogyottként,
ha szeretők, egyszeri dugások, ha író-olvasók,
én-vásárlásotok véteknek viselném, és szeretném,
ha csak mosolyogva, lopva, belém olvasnátok.
Veletek se nélkületek, magányok közti össze-vágy,
a dönthetetlen minden félnek átok. Váló okmány
a szokvány, de magukban már mindnyájan mások.
Az együvé összesodort távolodás parttalan végtelen,
mint hullámnak a tenger, de ha mégsem, hullámtörten
spriccel szét a maradék menedék magány.
- 2014. 10. 19.


Munkalap
-------------
Győzködi a nap a ködöt,
néhány sugarával az öregedő őszbe
fickándozó nyarat döfköd,
a fátylas ég és az éjharmat között.
Egy tál tejfel a jelenjel a tó szürke köpenyével,
középen egy reménylő, elkéső még-merénylő
csodát próbál a fohász, s a káromkodás erejével.
És néha kifényül a perc, letelte melegével,
még isteni elégtétel.
Már nevetve felengedek, emberi kedvvel,
vetkőzök és tervezek, de vigyázz öreg,
tegnap megígérted, mi lesz a fürdéssel?
Ami a fűnyírással és a víztelenítéssel,
így is, úgy is jó, s ha nem, a jobbik jó legyen,
az idő és a kifogás (halat nem) segedelmével.
Csak az ősz(ült) ígérget, én egész télen elleszek
a fű és a tó különbségével. Ennyit rólam, meg, s
kipróbálkoztam, kedv-vágy és a szelektív hajlam,
a gyönyörű gyönyörnőm meg tesz (rá) róla,
hogy mindet megcsináljam. Átadott formában.
Én döntök persze, s a legkisebb kényszer elve.
Tizenegyre, kiteljesedett a nap győzelme végre,
át kellett volna aludni az őszbe esett reggelt,
csak összebújva gondolni a hidegre, s e versre.
Ez az én formám, mennyit melóztam, (s még fogsz)
és sehol sincsen már, a nyomot fogom, a múló
jelent írom, és ennek itt, bár munkalap a neve,
egy tüsszögés, s az izomláz közt a helye.
- 2014. 10. 20.


Szélhagyott
---------------
Hajamba borzol, nyakamba izgat,
nyár szelleme, a talán ígérete,
puhán puszil, játszik, vígasztal,
mert elváll, őszné-nek áll,
hiányzik neki már ereje, dühe,
s az októberrel télbe száll,
ellebben a céda hinta, ahogy
mába múlik, szeretete melege.
Fáj most, hogy téllét lesz nélküle,
s léha, nyári szerelem csak,
a szél lehelete.
- 2014. 10. 21.


Mondtam már, rémlik?
----------------------------
Az erre kíváncsiak, és érdemesek,
azért mert nem, s pláne ha megértenek,
meghallgatással, rágondolással tisztelik,
súlya van szavamnak, és figyelembe
vesznek, de te, ki néha félig -
jól-értésből, tiszteletből, bizalomból,
bár, tán te kísérhetsz végig -
elgáncsolod, szeretettől - veszekedésig,
együttléttől, az életversig,
a méltóságot mondandómból!
- 2014. 10. 21.


Az orkán alatt, s az író torkán…
----------------------------------------
Orkán alázza a napot és az időt,
s e bőszült ősztől, tél elé hajtogatja a fákat.
Az éjjel meg az eső cseppentette el a tetőt,
s a hömpölygőtől lejtőmön új rianás,
és torkomon vigasz kívánása támadt.
Ülök az ablakban, sorra iszom a sorsot,
és várom, bár inkább csak bávatag nézem,
hogy köröttem jobb életkörülmény sikeredjen,
és szebb este győzzön a délutánon.
Vitus-rockot járnak a levelek, míg bírják,
aztán sorra rap-re perdülnek, akár az égi birkák,
azt hiszik ki, pedig leteljesednek, mint álmukban
az emberek – mert pár percnyit repültek.
Átcsodálnak a példák, a repedt napernyő velük reppent.
Állataim vackolnak, kivárják a javulást, s a kaját,
kötelességgel, körülménnyel, nem vacakolnak,
én meg csak múlatom e mát, elírom, távoltartom a kárt,
piával, médiákkal, tapasztalással, s egy kis irigységgel,
hogy csak egyszer, ekkora felfordulást rendezhetnék,
az életemmel!
- 2014. 10. 22.


Befűtöttem
--------------
Befűtöttem. Kis füst és érezhető hőemelkedet,
volt már rosszabb is, fordított szórendben,
a papagáj visított, de le nem esett.
Kell. Még e hét, szünet, s a lányom fázékony,
bár úgyis összeveszünk, és az Anyjánál
emelkedettebb a hőérzet. Már le is lépett, lehet,
már engem, és itt, nem nagyon szeret. Olyan
sokat kérek, beszéljen tisztességesen, együnk
együtt, sétáljon a kutyákkal, velem. Ami(t)
most látszik, vagy játszik, az nem az én felem.
Valahogy megoldom, majd csak hiányzom,
vagy valamire szüksége lesz, így is, úgy is,
ez a dolgom, csak én a rosszat tovább rontom.
Na, mára mindegy, erőt és tüzelőt gyűjtök,
fűrészt szerelek, vagy köszönöm léttársnőm,
a segítségedet. Is. Így jó együtt, szerencse -
szeretet. Melege, a meleg elegéért. És a
maradék családért. Tüzem van, a lényegi létbe
még belekapok, gyújtok, lángolok, pislákolok.
Nyáron jobb, félek, télen a kényhasználatban
elhamvadok. A tűz is idősödő, és huzatos
melege egyedül elég e? Kelhet, ami megtartsa,
papír, net, szeretet, gyorsan égek, megperzsel
és zsarátnokká zsarnokit a kihűlő élet.
Végül majd iszom, hogy megnedvesedjek,
füstöljek, recsegjek, az értelméig kitartsak,
jelezzek, hangozzak. Nehezebb idők jönnek
a síkos őszvég síkon. Kapom, s adom a tűzre
s létezésre valót, tartom a tükör-kedveseket,
és reménykedem, mire az őszt megszokom,
lobogó tavaszom le, és bevizelteti a téllétet.
Ámen. de akárhogy, legyen!
Jó vég, de én még továbbhúznám, amíg
él, ég, és ád mit kell, a cerkám!
- 2014. 10. 27.


Kedvtérítő
-------------
Mindenütt sárgás-zöldes őszes fények,
lerobbant színtestek, elköszönő élet,
de köszönöm e szépet, mi még maradt,
ahogy kedvtérítő e napon a nap,
ajándék végemlék, nyárüröm, s tájöröm
fűtötte hidegellenzék, égő télellentét,
és énző megbékélés a szeretetben.
Inkább, mint dics-giccs a nevelésben,
gyermeknevetésben, bevallva, s leszarva,
apaként is legyőzött az ősz, s a növő nőerő.
Feldőlt pohár a család, cseppjeiért hiába szaladsz,
a szeretet, s a tisztelet, egy járomba szakad,
se csikóként se trénerként a tanítást ne feledd,
engedj - a lendületet majd fékezik az életterhek,
miként a tél engedte e rendszépítő őszünnepet!
Hisz tavasz volt ő is, csak játszott az idővel,
s leszegényedett a lenyarasodott vesztésben,
és az éves ismétlésekbe beleöregedett.
A lélek az ördöggel, a költő az idővel…
mindegy, nyerni kell, picsába a részletekkel!
- 2014. 10. 28.


A haszonélvezet kötelezettsége
--------------------------------------
Arany arány sugárzik e nekünk kölcsönvett tájra,
aranyos őszvége aranymetszése, fény-árnyék forgás,
és a napballagás kifutóig széle, aszonélvezet elege,
öröm és jó akarás nyugalma mosolyog a mára.
Él(vez)em és kérdezem, átminősített része lennék e?
Csak maradnék élő ura, gazdája, munkása, szóképzője,
lakója, haszonélvezője, társa, fenn és megtartója, hogy
tovább, örökbe, e kimért örökre, ennyi a mennyire,
minden ellen kitetszen a kö.-tudat aranyszegélye,
lehessek Apa, ki adja, miként kapta.
Legalább ennyi, a szarany szerénysége,
- 2014. 10. 31.


Változat a váltóra
----------------------
Összebújni szeretőmmel ez ősszel,
nehogy a tél ellehetetlenítsen,
a tavasz majd múlik, a nyár múltba hullik,
zöld-rőt váltószínekkel.
Melegítsen az együttlét, testtel, szeretettel,
hogy a nehéz időkben, pár gyönyörré tett perccel
mediterránul tropikáljon,
az idő futópadjára élvezett, négy-évszakos ember.
- 2014. 11. 3.


Magyarázat
--------------
Van szemlélődő, és tevékeny ember, én
szemlélődésből teszem értelmem, lényegem,
önhasznú, magányában fázó, más-értéktelen,
aktívan passzív, engem léteztető költészetem.
Most meg elsiettem, túl gyorsan befejeztem,
- de a többítő többit többször közzétettem -
majd máskor közé írom, amíg élem, s bírom,
versé, szépemmé élesztett, szívem ritmusával
szerkesztett, érte, s vele lélekváltó életemet.
- 2014, 11. 4.


Szépben
-----------
Aranysárga ráncos mosoly
ma a kedvem, s a világ,
kívül-belül harmonizál az ősz,
szép és hideg, mint a lelépő nő,
búcsúzó szerelem és élet,
legalább tűnő gyönyörűnek nézed,
amit elkésve vágysz.
Tiéd a folytatás, az újulás, s a végzet,
de mindig csak az-egyszer,
ősz az ismétlésed, már veszítve éled,
ha félreérted. egyszerinek véled,
s hogy e folyamat a részed, csak
önző magadnak vagy világ,
s arányai önhitetések!
- 2014. 11. 6.


November 7, hat.
---------------------
Lángol a ködbe a tölgy, a juhar,
a nyír, nyár, dió, és a bükkök háta,
végélő ősz-szín fény-foltocskák égnek
a télült ősz kárpitjába.
Ezüsttel kéklenek az örökzöldek,
acélszín szita a novemberi reggel,
levél cikázik, koppan a dió,
nézek az égre végre tér-lét látni volna jó,
nem vaksin összerúgni a holt tetemekkel.
Napot ugrana a hó horkantó ló – (nagy beleérző,
akár gazdája az emlékvesztő vésztő…
vagy vátesz, mit tesz egy kupica pálesz?)
Bár ez az elő november, ál-langyos,
nyárbizományos, míg győzi a nap -
és áldása alatt, feledékeny lesz az ember,
trikót ránt, nem gondol tanultsággal, téllel,
azt hiszi az út szabad.
Reményt téveszt e délibábos tavasz,
mint a cinege leng a cickafarkon, fölötte
a kékre nyílt ég, alatta az árnyék szalad.
Okosabbat én se tudnék, de ugyanígy
boldog lennék, ha élv-teng-lengnék, és épp
nem írnék, csak élvezném mit adott e nap.
Míg a rossz múlt fényt ég; november 7, hat.
- 2014. 11. 7.


Évülések
-----------
Napsugárzás – fényrobbanás – színhasadás – tavaszhajnal -
testmeleg nyár – élménylét – létezéskábulat – vakáció-hajaj -
világveszteségek – fáj és vérszínek – ölő, túléltető őszzsilipek -
vég hideg téltény – elsötétedések – egyenlegek és elévülések.

Káromkodás, és köszönetek, hogy e váltások változtatásaival
továbbélek!
- 2014. 11. 10.


A múlás díszletei
----------------------
Igazából nem magában az ősz,
a köd az öregedés.
Az őszi láng-sárga, rőt fényben, a vég ég.
A le-felszálló ködben időzített elmúlás van,
még-reménylés és semmisedés,
reciprok leteljesülés a kivonásban.
- 2014. 11. 11.


Üzenetsugár
---------------
Megszeretgette a nap a világot,
kivirult az ősz.
Hintázó ködfátylat sző csodája elé
egy felhő, s a télelőző rend-érv,
de fényesedik végre a varázslat;
égő színszilánkok, és egymás
tükreként a vizek és az ég.
Nekem e emlék és vágy túlozta kép
is boldogan elég, bár kopott kék
szemfedőbe halva halványul a látvány,
reménnyé szépíti a szép.
Megtettük, ami tőlünk tellett,
a nap nyárörömöt játszott,
én megírtam e verset,
az ősztemető színvirágzott,
a teremtő közelebb jött.
Az élet üzenetet küldött
és elmosolyodott a föld.
- 2014. 11. 12.


Parti
------
Persze a nyár megint leült az ősszel,
ő most a téllel játszik, s veszít mind,
a következővel.
Fáj a vesztett épség, szépség, szín, fény,
létmelegség, illat, dallam, összeérzet,
de az élet szerencsejáték, ritkán ajándék,
és a győztes sipisták betöltik a helyet.
Ez a menet lement, az ősz föld bele télült,
én meg ködös szemmel, őszi érzelemmé nézem
a kihűlt gyönyörűségeket, és úgy érzem,
bár nem hiszem, hogy szeretettel, hozzáértéssel,
megörökíthetem az úgyis újjászületőket,
s e színezett halotti maszkokkal örömet szerezhetek.
Tán e próbálkozó, lesett bennfentességgel nyerhetek
az idővel szemben, mert beledobtam a talonba
naponta egy verset, s ha el nem passzolja,
az egyik majd túléltet, pár leosztást győzhet
e (el)költött művészet, s ő a fogát szívja.
Na, erre az adura tettem fel a létet!
- 2014. 11. 13.


Magányszemle
------------------
Mindennap, az ember felkel, az író megír,
vagy írást érlel, különben…
Minden ennyi, ha a vége, mennyiért?
Azt mondjuk, az emberekért, pedig csak
egyért. Előtte, utána, az egyszeregyért.
Érdemes? Semmi sem érdemesebb,
és nem. Megélhetőségi értelemben.
Ez a része is szerencse kérdése. Ebben,
ha benne, és jól eleresztve, vagy is, se,
de felülemelkedve. Kártyázni könnyebb
lenne! Olyan ez, mint a köznek a kurvákkal…
a kívül, vagy csak néha benne-állók
azt hiszik; ezek a legjobb dolgot szakmálják,
amit csak ember tehet, és még kaszálnak is!
Nem csak az számít, hogy mit, hanem
hogyan, miért, mi dönt, mennyijükért?
A szabadságvágy itt valódivá válik, a
szabadosságok szabadulása!
Az egyszerű, a nemolvasó, nem képzelődő-
képző ember szemében nincs nagy különbség;
testi, lelki prostitúció. Akkor már inkább a
csúnyuska, öreg szűz önkéntes önfeláldozása.
Ingyért.
Fertőzés ez az író olvasó oda-vissza, születési hiba.
Előnye van a dzsentryvel szemben, az író hisz,
és kell neki, a jójövőben, akár a vallás öncsalása,
a majd, és az újra, folyamatosságában,
és hogy mástól függ az elrendeződése.
De! Mennyivel rosszabb lenne, ha csak azt
mondanám, ha nincs pénz, szarok az egészre!
Ha megtette, s megkapta, megélte megérte!
Hogy ez ugyanez versbe eresztetten?
Fogjuk a kibékíthetetlen megnemértésre!
Író és olvasó; a két fél értelmi egésze,
mára fordított felülrendelése, mint a szeretők
vágya, szeretkezése, és a szerelem esetlege,
ami legrosszabb esetben egyedül is menne!
És még nem is mi, a lényegítők, léptünk le!
Sz.(behelyettesítendő; szar, vagy szellemi)
magányszemle.
Üresendőjüknek, - ki kurvákhoz jár – nem fáj
a többlet fölöslege!
- 2014. 11.14.


Jel(lem)ző
-------------
Épp hogy ősz még ez az őszvég,
vizes-grízes rongyszőnyeg az avarőszes,
létezésjelt, és szart alant-jelzőt rejtő,
vastag, felejtető, mint a téli szőttes,
rozsdabarnán fedi a végreköszönt létet,
löttyedt-rőten, halott sárgán, az ez időbe
fakult és örök zöldet. Múltán, kurtán
szürkül, csendesül az élet.
Nekünk átszálló jegyünk van, viszont
nem válthatunk újat,
elviseljük, csodáljuk, irigyeljük, amint
állagformákat vált e gyarmat.
Őszült jel(em)ző. Furcsállod? Két hete
még nyár volt, s a dédszüleim, is, így,
úgyis, lélekben, létben, urak voltak.
Ezek meg, az uraló elnyomottak,
lesznek, ahogy voltak.
- 2014. 11. 17.


Játék és játékszer
----------------------
Döglött legyek (még ne legyek) az ablakon belül,
nedves szél, télfüstös, szürke szűkség kint. Köztük
ülök voltamon, s írásban nyavalygok múló magamon,
őszintén, őszszintjén így merek, birok, mert azt hiszem,
veletek vagyok, Matyi-madaras, télbe ősz(int)ülő, rész-
magányos, haszonelélvezetes tanyámon. Játék és játékszer,
még se végek, már se szépek, hasonlítások hangulatokon.
Akkor most mért írok? Jobban, mást nem tudok, s mert
elfogadtam, - így akartam – hogy ez a dolgom, a többi
rosszabb, legalábbis a végük, és a versnél biztos hosszabb.
De magamba szállok, hogy ebbe a természetbe mégse,
és száraz, langyos belátással, s mert így vagyok a kilátással,
bejelentem, létjelzésem berekesztem, mára befejeztem!
Sors engedjen becsapottnak lennem!
- 2014. 11. 18.


Hullámzom
---------------
Hullámzik az élet, most éppen
alattam, emel és lágyan ejt, de ejt,
bár kevésbé sötéten, (összefüggő képzet,)
mint a végéjhez kép(telen)est az est.
Fiatalként élem, de világomhoz öregszem,
évszakos szinten, szerencse mértékben.
Mért kéne még, mért értékben élnem,
csak örömben, szeretetben, élvezetben,
és ha ebből mégis értéket szüreteltem,
jó(,) legyen, a mibőlböl-mivelben,
más mentségem úgysincsen.
- 2014. 11. 21.


Rosszul esik, hogy meg sem esik
----------------------------------------
Nem hívnak az ó-társak, a régi srácok,
kihagynak, elmúltak ahogy a barátok,
már nem ővelük állok, futok, vagy kivárok,
magasabban, vagy alacsonyabban, de nem
ugyanabban a létdarabban magán(y)zok.
Régebben nem volt ez fontos, csak mióta
az ősztől a hajam műgondos, a bőröm élet-
foltos, és a jobbrészem háttere ér-aranyos,
kellenének a keletlen, kelletlen emlékek,
és emlékezők is, hogy az egészben, kívülem
is lássak, írtatlan élményt visszahalljak, és
írtamban élt-tényt találjak, vélt magunkhoz
magasztosuljak, vagy csak dumáljunk,
szórakozzak, voltamnak higgyem magam,
aztán mulatva, dadogva, dalolva, torozzak…
A sok rosszban-jóból, páran megtalálhatnának,
csak, vállat vonnak, vagy ugyanígy vannak.
Tudom, a zsák a foltját, én meg (mind)ezek
illúzióját vágyom, de, nem olyan nagyon,
az igazakat eltemettem, mutatványosok
meg lesznek mellettem, s egy másnapos
fejfájás után majd tisztulva várom,
e szaggatott, noszogatott múlt vele múljon,
s mint a kutya, elkaparom.
- 2014. 11. 24.


Novemberien
-----------------
Sötétben sötéten lát az ember,
szürkületben szürkít a következmény,
télen le-lét hideg, nyáron tüzes lesz,
az el, s fel átmenetekben meg bármilyen,
ez az egyetlen lehetősége e lénynek,
hogy egyedül-való legyen.
Isten árnyéka, meglepetés a természet
hüvelyében, csoda, vagy atomhasadt mag,
s ha sem -, hangulatelem.
- 2014. 11. 26.


Önválasztón
-----------------
Rőtszínűek, és örökzöldek, amiket ültetek, nevelek,
hisz én is vöröslök, zöldellek, élt és él létperceket
és termőre metszett verseket, s ha e idő és fényvesztő
fakulásból a télvilágba kitekintek, látom e él(tet)ő
festményeket, amik segítettek, önválasztón, zöldnek
hitetni a vöröset, tenni, lenni, szerzeni, szeretni,
valóra színesíteni az álomnyálas, létfoltos reményeket,
akadályos terveket, és tett-csemetéket.
Sokszor kiszáradtak, és fognak, akármit teszek,
de fény-gyújtottam, lángoltattam, velük világítottam, és a
hamvasztottban is éltem-írtam faszenükkel lénye(ge)met,
s nem tudom eddig-meddig mi eredt meg, mi ami(m) elered,
de keveregtem az élethez színeket!
- 2014. 11. 27.


A megnevezett
-------------------
Felszarvazta a tél a nyarat,
vagy ami az őszbe őrült elhálásból maradt.
Fényemlék, szép-szentség, jobblét maradék azóta fogy,
okozat okolja az okot, a szakadt akadt a folyamatot,
s mára, e dér részeg, vén, bérgyilkos vőlegény,
ősz véres, kihűlt érzelmeket, jégátkot, fénytelen,
koszszürke álszerelmet hagyott, s a megmeredt ara
könnybefagyott pilláin a megnevezett pillanatot,
s egy péntekbe kopott, hó szegény, fehérvágyó árnyék,
e télbesírt jövő-ágyról, köd köpte nászfátylat lopott,
libeg utána hétfője, szerdája, befedné a véget,
hogy az élet, majd kitakarhassa,
a tavaszodott vasárnapot.
- 2014. 11. 28.


Egy összeveszés vesztesége
----------------------------------
Szólt a kispályás a vesztőhöz;
- Sose dolgoztál, csak szórakoztál, buliztál, csajoztál,
jól éltél, bár nem erőlködtél, most is megélsz,
életművész vagy! Nekem a példaképem voltál, csak
most már kevésbé… így illik a pénzemért!
Vörösödik a költő, ittak, és barátok is, így halkan ordít;
- A pénz, csak eszköz, hogy többet, teljesebben élj,
fellétezhess, és tégy, jobbat, különlegesebbet, aztán egyedit,
a tiédet, amiért neked, mindez kellett. Ha csak élsz, végigveszted,
kispályán, vélt sikerekben, leélheted az életed jeltelen, de perc
kellemesen, mint jakuzziban a tenger helyett, irigyelt közszerűen,
és lesajnált észszerűtlen.
- Te meg feléltél mindent és mi sikeredett?
- Pár kötet, megírt létdarab, kitakart nevem, s kinevelt magam,
az említetteid mellett!
- Sokra mentél vele…!
- Még mehetek, ezért élek-írok, teszek.
És nem értelek, mindig tanultam, valamit dolgoztam, írtam.
- Ugyan, végig dzsentrizted az életet!
- Azért hiszed csak ezt, mert a többi nem érdekel, nem olvastad,
vagy nem érted, lenézed, mert azért irigyled, lényemült lényegemet.
- A lényeg, hogy iszod a boromat, és hitelbe létezel!
- Csak élek. És ha nem érted az ellenértéket, idd egyedül hülyébbre
magad! Nem olvasol művelődsz, már nem látsz, csak kinézel,
eszel, iszol, baszol, mennyiséget, minőség helyett, s mi lesz,
ha már ez sem megy? Számolod ürességedet?
- Ezt te el se éred!
- Ahogy kevesebbem van, egyre több leszek, s amit elérek, túléltethet,
és a kultúra, meg az elismerő szeretet, pótolja a pénzemet.
- Meg mi!
- Mi? Lehet, hogy igazán sosem voltunk, de biztos, hogy nem vagyunk
már barátok! Az a másik meg, a – tej -, a borral egy helyre megy,
jót tesz, de egy sorsa lesz!
- Ahogy persze nekünk is, az én szerencsém, meg a te esetleged…
- Jobban nézd meg, múltunk, tetteink, lettünk, ahogy, s amik leszünk,
ott van a jeleinkben, még ha jellegtelen fel sem ismered!
- Ne már, igyunk egyet!
- Lehet, önzőn érdektelen test-tejed voltam, s a másképp-lét sava
elcsapta a tejet… de béke veled!
Most, én fizetek.
- 2014. 12. 1.


Horgadtan
-------------
Felettem az égi emlék-kék halott szürkébb,
köröttem a tél pusztít, alattam a jég ég.
A színek kivéreztek, enyésznek az illatok,
egy több(é)sincs világban sehol sem vagyok.
Csak nézem létem végélt temetőkertjét,
és hagyom, hogy a hangulatom kedvfagyása,
a látvány, s a sok hírmanipulálvány, mára,
vétkesnek horgasszon.
Most nem érzem, csak remélni vélem a tavasz
feloldó szerelmét, és bevégeztetettnek hiszem,
életem kiteljesedését, lehet, már megírtam, csak
felejtem, hogy felülírjam, bizonyságom versét.
Asszonyom, hogy mi kész, nem tudom, de tessék,
szívesen, neked szerezzen, gyönyörrel örömet,
időellenzéki, kéjgerilla életteltem, mert túléltem,
télárnyék halálom, s ami közte áll még,
öledbe ajánlom!
- 2014. 12. 2.


Kiál(lí)tás
-------------
Felmosolyodtak a fények,
színesedik, világosodik az élet,
hangok, szagok, csiklandanak érzékeimbe,
egy eltévedt tavaszka, példát hozott a télbe.
Kirándulni fogok, borotválkozni, és lányomat
tanítani a szépre. Csak kitartson addig, kurta-furcsa
délutánig, élvezzem, érezzem a kedvem, égjen a tűz,
és Virágom visszanevessen!
Sejtem, nem tarthat sokáig, a csáb-matrica leázik, de
emlékszem és felröhintek, az érintő gyönyörűségek
éveket szépítettek meg. Innen nézve. Én meg
képeket dugdosok, nektek, és belső (z)sebemben,
- impresszió lázadás decemberemben -
tán pár percig elfedik a téllétet, és át-energiát ad
az idézett igézet.
- 2014. 12. 3.


Ennyi
-------
Sréhen félbenyesett szelet kenyérhez hasonlóan
viszonyul a fény eloszlása, foszlása, világolása,
a mai képhez, még nincs felderülve, s lehet,
nem is lesz teljesen. Ilyesminek érzem a kedvem,
bár nagy baj nincs, a lét átlaga nem keserít,
csak az aranybarna kismacska állapota árnyékos
egy kicsit. Etettem, kezeltem, ennyit tehettem,
az élet adta, tartja, és kára, ha elviszi.
Írni, fűteni, edzeni, öntözni, főzni, Rékáért lemenni,
enni, (ezzel együtt és külön) inni, kutyákat sétáltatni,
tápjukat cipeli, szarukat felszedni, félért gyermekem
barátin nevelni, olvasni, Tv-vel heverni, a szeretőmet
vágyni, várni, f(p)ontosnak, sorozottnak lenni, hogy
ezeket jól tudjam tenni, na, az élettél önhétköznapja,
álmok, csodák, hátrányok, kikaparva, ennyi.
S mindezt, mindezekért, életnek szeretni.
- 2014. 12. 5.


December kutyái
---------------------
Kutyajáték a cseppenő télcsecsemő könnyek,
a vízcsillámok, az őszrontott levélroncsok mögött,
átázott, létátkozta tér, sem fagy, sem hó, se dér,
mégis, ronda korcsa, remegő belsőmbe tép,
kutyáim helyett csibészeli a telet.
Néhány bamba, méla, pillanatra, összekeverhetem
a támadást, s a szeretet, de etesse a rosseb kedvvel,
és élettel, - hisz hidegen idegenek – létrészeimmel,
kedves szeretteimmel, dog-létokok, kötőfékek,
időokozatok. A többi kóbor, (el)veszett, csak nagyon
fehéren, vagy tavaszt kölkezve, simogatnám meg!
December kutyái, a csikózó szív és testmelegek, azok
a borostyán szemek… s a rám éhesek, tél dúvadjai is
tartsák meg, váló világom őrzőit, az enyémeket!
- 21014. 12. 8.


Temetésben
---------------
Korom, üszök, és drapp hullafoltok a réten,
kilóg a sárga márga, elfekvő fű fakul,
csak éhes szarka cseren a téli csendben,
fázós, hideg, az átélő gyökerek földelt álma.
A természet teremjen, jó, aztán hó alatt
pihenjen, de ez a nyálkás, nyúlós semmilyen,
végvágyat, halált hitet az élőben,
se fénye, sem színe, se haszna, sem szépsége,
a szeretet is bent ünnepel, az elmúlással fedett,
rejtett kincsben. De él, ég, és gyújtani fog
a szívben, emléket, örömet, könnyet könnyebbít,
embertől, emberig melegít, e kiterített létben.
- 2014. 12. 9.


Kéne
------
Valami jókedvű könnyedet kellene,
szagos, fényes, bágyadt, kedveset,
örömös, tökös, napáldott, mámorost,
könnyelmű, laza, jószívű, elegest.
Mosolyos elégedettet, mert megérte,
hogy most jól van, és semmi sem kéne...
Megértem, de nem ezt élem éppen,
s ha mégis, majd élvezem, s jegyzem,
megköszönöm csini-csodához illőn,
s ezt a volttal trágyázott reménybe
vetett önplagizált előleget felidőzöm,
macskakörömképpen.
- 2014. 12. 10.


Szakbaromság
------------------
Sok kiműveletlennek olyasmi a költészet,
mint a fűtés problémája, és lényegtelensége.
Jó időben nem kell, szív-hidegben, és télen
szükséges. Különben..?
Már Médeia, nem média, s régen nem vátesz,
a kiújult ember úgy áll hozzá, (nem közel) mint
a napelemes a fafűtéshez. Néha beleérzékel,
de könyvet nem vesz, újítót, elkezdőt, meg még
a bigott, olvasó-kövületek sem.
Összességében; nekik eltűnő felesleg, olyan lehet,
helyzethasonlatában és rá(juk)hatásában -,
mint a füst a levegőben.
- 2014. 12. 11.


Szégyen, de éljen!
-----------------------
Most főzni fogok, nem írni bírni,
ne tévedj, birkózni nem ha nem megy,
bármit tennék vesztenék, mert nyernék, ha
jönnek a győztes mondatok, pláne a versek,
bár igaz, egyiket sem ehetem meg.
Tehát főzök, mert - ezt – írtam, és nem lenne igaz,
és jó sem, hogy éltető lényegem, ebédidőben,
éhségem legyőzte, (szégyen, de éljen!) hát
fusztrált ma a költő, hogy a koszt, egy
vadas marha, minden értelmi hendikeppel,
orr – nyál - gyomor hosszt lefőzte.
- 2014. 12. 12.


Előkészületben
------------------
Gondok szavakban, ünnepi előkészületben
olyan, mint a gondnok, segítő tavaszban,
nincs a helyén – Én sem vagyok bajban,
csak ajándékban, hajban, írás helyett
pénzt szereznék, és voltamra festek,
mára, e hiánygazdálkodásban ennyi tellett,
mert két szó a lényeg; béke, szeretet.
Így, vagy másként érzed, itt emlék, és
remény karácsony lesz, csiricsáré (mi)csoda
a csodában, s a félszavak is ünnepelnek!
2014. 12. 13.


Űzött üzenet
----------------
Jobb(an) vagy? Menjek?
Hiányoztunk –,
de veszekedni nem…!
Hogyan győzhet a düh a szeretetben?
Azt hiszem úgy, mint a szénaláng a tűz
idősödő fényességében, ha a jövő erőtlen.
És félem, csak olyan köznapi egyszerűen,
ahogy a minapi sikerületlen.
S mint a jó-rossz rutin ez űzött üzenetben.
- 2014. 12. 15.


Ma(jd)
--------
Fázom, de állom, és várom kétlétű álmom,
s hogy a karácsony csodája csapjon a magányon.
Máskor az éltető mámor oka, okán, s fogytán,
tartom, s áldom, szeretőm, barátom, most
e felemás félmúltban a továbbot fohászkodom,
boldogság, hiány, vagy maradvány áron.
Tudom, míg alkotlásom tartom, aznapom hiába ront
a holnapon, oda-vissza hintázhatok az elmúláson,
és páros megvalósulásom majd átsüt az önáltatáson.
- 2014. 12. 16.


Palilika
---------
A politika, üzlet, hatalomvágy, számháború,
a teremtő szimultánja, s a sok palilika.
Higgyél, ha hinned kell, de ne fáraszd magad
a reverzibilis különbségekkel.
Az idealizmus viszi előre a világot,
de ha már ott van, nem tud mit kezdeni vele.
Valahogy én is így állok, de amikor megyek,
tudom kezelni e változállságot, akár lecsúszás,
akár hegymenet.
Az életedből magadra szedhetsz, felismerhetsz,
kényszerülhetsz sok mindent, de a realizmus
a csontrendszer. Persze 60 felé épp ez inog meg,
s jön a hajlott gerincű, reszkető térdű keresgélés,
a még mit lehettel, és Istennel!
Már nem leszel hívő idea és párt sztahanovista,
de egy kicsit jobban ember!
- 2014. 12. 18.


Letelelő
----------
Résre nyílt szemembe égrész kék villan be,
valahogy hangzani, szinte bagzani, kezd az élet,
zsondul a csendület, mint kacaj a temetésen,
színező fény lobban, és nem marja hideg
a paplan alól kilógó lábam. Kilépek, a színek
és a lég melegszenek, könnyű a lélek(g)zet,
dacos jókedv árad, a kacsint(g)ató napba nézek,
mosolyom arcvonássá lesz, tini tavasz támad,
és boldogulok a dühítő bazmegban is,
valamelyik kutya megint megrágta a fámat,
büntetek, de elégedek, ne legyenek részletek,
egészében jól érezzem a télből fél-télbe gyógyuló
létet, s a fél térdre emelkedő természetet.
Nem érdekes, hogy csak elengedett tévedés ez,
az idő és járása csámpájának játéka a földdel,
e letelelő, holnapra elvész, a szép-tél is emlékben -
de ötvenes érzékem ma el gyönyörült,
egy márciusi tizenöttel!
- 2014. 12. 19.


Karácsony-előleg
---------------------
Arcomra, a rossz-jó, hiányosztandó, ajándékizguló,
illatváró, hangulathangoló, szív-melegvágyó,
csiricsáré fehérpótló karácsony-előleg, mosolyt,
grimaszt, bájol meg karcol, és futok, teszek-veszek,
főzök, díszítek, hogy kimisztifikálva anyagiasodjon,
de szentülve csoda-csillanjon köztünk a szeretet!
- 2014. 12. 23.


12. 24. fénye
----------------
Ravaszkás, tavaszkás, karácsonyka
sütött ki ma,
naptól csillog az ég, a zöld, a fenyő,
a szív dísze(k), a dió, az alma,
és én, még félcsaládos magamban,
kellemes másságában boldogulva.
Soha rosszabbat, a hó nekem
csak síelni jó, és ilyes fény lehetett
akkor Betlehemben, s ugyanúgy
oldódik a béke a szeretetben, s fog,
az összetartozás ajándéka az ünnepben,
csak talán csodátlan egyszerűbben,
bocsássuk meg, hisz felnőtt az Isten -
csak velünk legyen, az élhető életben,
s teljesedjen a család metamorfózisa
az ember(i)ségben!
Estére majd lemegy, s mi kigyúlunk,
kigyújtunk helyette, egymásra gondolunk,
s a szeretet születő békéjére benne,
felindulva, fél(t)ve,
ahogy Ő, a koponyák-hegyi keresztre.
- 2014. 12. 24.


Szent Pál-inka
------------------
Értem a pálinkát, kívánatát, és megutálatát,
hideg szükség, lét-kell, és fagyva kötelesség
utáni reszketés ráutalatát, létrekrákogását,
visszaismétlő illatát, zamatát, és túlzása
megbánását, magyarságát így nem, azt
csak érzem - a bourbon-t jobbszeretem, de
mint (a) Moszkvához a bárisnya, hozzám nő
e szagos tinta, a szép írás szakmai ártalma,
Szent Pál-inka – a hatása társítása, tán a tőle
dinka inka, s a vallási propagandista… de
szent, ha szentségelek és vedelek, ti is tegyétek
szilveszter tüzelő hidegében, nőjön a kedvetek,
s legyen egy vedretek, hogy beleürítsem az év
e felolvadt alvadt-idő fagyát, évvég Mama
újszülöttjén, ma!
- 2014. 12. 31.


Látványból kívánság
-------------------------
Látványból kívánság; a fázós, józanodó újévben,
köröttem, míg télképnek dőltem a térleképző emeleten,
egyezetlen, görbedt, tépett, sárga sárnak sápadt
ősz-aranyozások csillognak, libbennek, kapaszkodnak,
végnyélen táncolnak, színszikráznak, - az újévi fonnyadtak -
ágvégen, lét-engedetlen télvégben, mint a vénülő szépek
ékszerben, sminkben, a kocsi sarokban, a bál utáni nap-
fényben. Kint a földközeli égen, pár kitartó levélben.
Mégis az átélhető jövőnek érzem, mert hasonlóan, ők is
nyáremléknek, és lelett lehetek díszletének maradtak,
reménynek az időközben ragadtnak, akár a régi szerelmek,
célzottan egyolvasott versek, idő renoválta romjaikban
gyönyörű szépnek… Kitartón kitárva a huzatos létnek.
Érezted, átvetted, átélted, tégy jó ajánlatot a felejthetetlennek!
Hogy csodája, rozsdája, ne csak téged érjen, vagy azért is,
magadért is írd meg, így adhat, az elélt-leső, esélyt-csenő,
munkát a szerencsének!
- 2015. 1. 3.


Újévi kitekintet
-------------------
Csillog a hó a fényrészen,
és szürkülve töpped az átváltó árny félen,
játszik a szél a felfújt, könnyű-könnyes,
fodros tejszínes, éjszín, égi semmiségekkel -
a napot bosszantja, bújócskázik fényével,
és a még idő-skizofrén újévvel. A tegnapi,
éles fagyból zavaró locspocs oldódott, hófoltos,
kopaszodó fűfosztott pepiták adják át a teret a
szortyogó, zöldpenészes, színvesztő télfestésnek.
Jobbsorsos korhelyek, és szingli kedvesek, még
utószilvesztereznek, én meg elszámolón repesek
a világosító néhány többlet percnek, nincsenek
csiricsáré csini-csodák, sem csömörös végzetek,
e csikózó tavaszcsata érzetek csak csiklandozzák
a januárt, és én is így modellezem a létezésből
az életet, repülnék, de örülök, hogy két lábon,
boldogító mámor áron és emlékezet kihagyáson,
csúszkálhatom át, az igazinál sokkal ijesztőbb,
bennünk teljesedő telet.
- 2015. 1. 4.


Mert az ellentettje is…
---------------------------
Ahogy négykézláb mész fel a grádicson,
a ház, mely olyan most, mint egy régi áristrom,
megfog és megaláz. Bár nincs bűnöd, csak hiányod,
mi a létezésedbe gyaláz. Az idő fonákja vesz és hoz,
múltad és jövőd hiányos és megoszt, szóró-szerző úrként
éltél, és hasonlóan halsz majd egy végvesztő játékoshoz,
tartozol, mert tartozol, szeretsz, mert szeretnek; - élni, írni,
önmagad lenni, magadból tenni, önvesztve közöst nyerni,
nem a mégse közösítő veszteséget nyelni, bizonylatot élni,
de verseidben végtelenülni! Elfogadni és szeretni -
mint Istent az eretnek!
- 2015. 1. 5.


Áll áltatás
------------
Az ember áltatja magát, ha kell, és ezzel élteti.
Ez az alélet moralitás nélküli igazsága. Vagy,
hiányzósága bizonysága, és az ész, a fránya,
hol beveszi, hol kihányja, (mulató asszociáció -)
és vezérlő következmény, mint a pappal az Isten
háza. Akár az olvasóban az írás szabadsága.
Ne fáraszd magad az értetlenülés megértésével
Drága, elbaszottan elvont vagyok ma, nekünk
az is elég, ha az érzés, értés, az írót dajkálja,
majd ír mást is, az ókos átlapozza úgyis, az oktalan
okkal kivárja. Végül is úgysincs, mi a gondolat
e erózióját tisztánkon kizárja, Kinek mint, s hogy…
Gyönyöreiddel köss magadhoz, és majd jobb
időkben, tavaszfakadáskor, napsütésben, a boldog
könnyűletek tükör-szépeinek, megértéssel áldozz!
Addig csak dicsérj, olvasással e közért-irtó íráshoz!
- 2015. 1. 7.


Dilemma
-----------
Unom a telet, és sajnos utálni is fogom.
Kár, mert életrészem, ünnep és sportélményem,
(h)egységes szépem, de rühellem, ha fázom,
s a természet e természetének feltüzeléséhez
nincs elég keret, meg csúszkálok, a jeges
úton szenvedek, és sohasem volt előnyöm
a rendszerszeretet. Is, vagyis se, elég szar a tél
magában is, nem kell a behelyettesített.
Bár lenne vége, majd tavasszal síelek az emlékére
egyet, max. két napot, de az elsietett időcske
kevesemre, mínuszával hat, ha fog!
Na, mi legyen mester, sokat, vagy csak egyszer,
kétszer? Élvezzem, viseljem, versesítsem,
s ahogy kell, menjen, végül is mindegy miért,
ha már seggre estem!
- 2015. 1. 8.


Az őrzés önzésére
----------------------
A régi lényesek; erény, remény, elég, tekintély,
világharmónia, jó-hagyás, létarány, hűség,
csak kifejezetek, s bár az éltető lényeg maradt,
mások az előjelek, az erők, az elsőbbségek, miként
a műanyagoknak a művészetek fölé rendelése,
a teljesedő moneypuláció istenülése, s a szabadságok
szűkülése, bár másként élek, keskenyedek, szó-hídból
hit-vesztek, amint primitívül, tömegesedik az élet.
Ezért mélyebbre érzek, fókuszálva nézek, létidézek,
szemlélődönözök, a cél a környezet, a különleg,
s az enyémek, rejtjeleinkbe rejtem az életejtett szépet,
de nagy része vágykép, és természet, s bár jól értem,
élvezem, várom, absztrahálom, megejtem és őrizem,
ritka titka is versé lett, változatuk a miénk,
csak nincs kedvem, rám maradt többségéhez -
Táguló, de árvuló csoda, gumi körkalitka az emberélet.
Gond-gondolatok nyoma ez a pár felfénylett
útjelző szikra, csere cselekedet, énösvény a
létezéshez. Sajna, leginkább az enyémhez.
Lehet, hogy nem érdemlem, de bedobom a részem,
tehetséget a lehetséghez, és mert nem úgy teszem,
megvetem, de irigylem, a köz-önzés ő-jét
a tehetőséghez!
- 2015. 1. 9.


Legjobb végzetem
----------------------
Lassan, fékezve öregszem,
tartom a fél lét fölötti mínusz 10 évem,
nincs demenciám, komoly betegségem,
idősodrú, kivájt medrű vizem úszom,
lerendszerülve a múló megszokáshoz.
Verseny-utam szerpentinbe váltott,
életem levonatát élem, és másként élvezem;
vágy-lemondóbb, s gazdagabb segítő szeretetben,
mint új, meg múltismétlő kísértésekben, és
önérzettel teszem, míg lényemült lényegem tehetem,
mit az ész, versé kristályosít a szemlélődésben,
s az erjesztő (élesztő volt a különbségben) szellem
teljesítheti, amit kihagytam, vagy elvesztettem,
ahogy testesedett a képzelet, és agyagosodott,
mi anyagiasodott. Azért, zavar, hogy szövegemből
az önszőtt szépet, és a megélt élet-élet néha kifelejtem,
azt vélem, hogy összhatásuktól értékesebbek a régi
léha évek, izgalmát vágyom az útnak indulásnak,
s a lerohanható ismeretlennek, (bár nagyobb arányuk
van már arra az eszközöknek) a vaktáncnak, a létkéjnek,
a ritmusváltásnak, s az esetleg színtézisének.
Igazából nem a halált, csak a lepusztulást félem,
s hogy ellene, nekem kell döntenem, végeznem,
becsapni a létvégi, leértékelt kompenzációkat,
sorsolt csere-csodákat, ajnár-sajnálkozásokat,
és ráöregedni, hogy leszek a gyermekem,
mielőtt azt is elfelejtem…
s a legjobb végzetem, bűntelen bűnbocsánat.
- 2015. 1. 12.


Senkitlen semmiségek
----------------------------
Mikor a rosszidőktől, s a ködtől alig látok,
fakul az élet, és vaktükör a ráeszmélet.
Ilyenkor virágzik, fényül fel a lélek,
tűnik jónak, hónak, liliomfehérnek,
kedv élesztőnek, túléltető immunsegítségnek,
és érzem, a mámorral jobbnak magam,
s mi belőlem van kiegészítés(é)nek, e szűk,
vak, téltorkolatban, a belátható kilátástalanban,
az ellenhatástól lelkes lényegtelenségek
önlényeget spriccelő tömegének tett-tudatában.
Múltbaváltó, örökhajtós világom ejakulációi; vers,
létképzet, elélvezet az üzenet; örömbe üzekedet,
tűzcselekedet, senkitlen semmimségek -
Tudjanak boldogítani, a hiányban adni, feledtetni
a télfélelmes leéltet, szürke, elfekvő-cseréltet.
Időtlen kerültetni az idő-járás létrepedéseit,
átlépetni a maradványsáv kátyú-kárain.
- 2015. 1. 19.


Lényegtelenítő hasonlatok
-------------------------------
Úgy vagyok ma magammal,
s a vissza-jövő múlttal, mint a
hétköznapok s a mindennapok -
hasonlósága és különbsége,
már illenek rám; elverődő dalaimhoz,
öregedő kortalanomhoz,
semmisítő semmiféleségeimhez,
létrepülő lepke selymeimhez,
vágyvisszhangjaimhoz,
léle(k)gző, élő emlékemhez -
Az okozatban okozó ok vagyok,
csak volt, s leendő, ocsú-napjaim,
lényegtelenítő (meg)hasonlatok.
- 2015. 1. 20.


Stop
-----
Megállt a nap az út szélén,
esőt, lejtőt, tán a kanyar ad,
s kinek kocsija, önútja, majd lesz,
gyalog halad, stoppol és káromolgat,
Loksi ritmusra, üres herékkel és zsebbel,
arany barnán, blue-jeans szépen, szívva is
szív és haj lobogásban, szünidős időtlen!
A megvezetettek kalap alatt merevednek,
a kiscsajok hátra sikongatnak, és én
boldogtalanul, boldogságba megyek,
nem tudom még, épp Lelle fölé gyalogolnék,
de a nyárba istenedek.
Nagyi-sten, milyen baró volt!
Most a helycseréért drukkolnék neked,
hogy itt álljunk meg -
fel ne vegyenek!
- 2015. 1. 21.


Feledtető
-----------
Látomásos, magunk-másos, kedv, s tervölő,
belénk szürkülő köd homályosítja a létet,
köröttünk hullámzik a téldöglő rosszulás, és
fertőzöttek a hírek, ürömös öröm az ürmös is,
nincs jó ránktalálmány, csak mimikrizett ármány,
a túlélésen túl, veszíthetünk csupán.
Szeletlen, őrjítő esőtől eszetlen okoktól mérgesült
e krízis, vigyázz magatokra haver, ma ne készíts
leltárt, színtézist, hagyd, hogy elmúljon, bár fájjon,
okozzon, álmodj a tavaszról, boldoggá bolondított
múltról, ígérő jövővel a feledhető most-ról,
ahogy az óbort kostólgató emlékszik a mustról.
Esetleg, lehet, összekeverheted az illatos, gyümölcsös,
mámoros-vörös, testes ízeket…
- 2015. 1. 22.


Folyamatos „és”-ek
-----------------------
Tengerek, tópartok, erdők, csúcsok, otthonok,
útnak indulások, érkezések, lét-átszállások,
átérzett, s kibontott csodák, élvezett semmiségek,
rám-másított más, felkínált, s megtalált harmóniák.
Kiscsajok, asszonyok, társak, család, magányok,
szerelmek, barátságok, jobbra próbálkozások,
és neveltetés, nevelés, sorskezelés, hit és hitetés,
önviselet, elviselés, szabadulás, hovatartozás.
Egészség, épség, épp-ség, szépség, megújulás, és
kötelesség, lényegítés, hívatás, s értük megalkuvás.
Fellétezés, megélhetés, megélés – megírás és sikerülés,
tiltás, meg sem hallgatás, kihátrálás, meghasonlás.
És emléképítés, továbbkelés, továbbítás és az és reménye,
döntés ledöntés, és a rügyek megköszöntése, beért
termések ésre cserélése, és az én-hordalékos szóiszap-
folyamat aranymosós megköszönése, akármivégre…
Eddig? Meddig? Ön, s össz tükörhatás. És a cserepei éle.
És idő, erő, vágás és ismétlés, hogy pározzon és vetéljen,
az – és - !
Mert a végérkez-és; Alkotás. Irtás? És kötőszavazás!
- 2015. 1. 23.


Előjeles változat
-------------------
Hó bozontja hízik a bokrokon,
súlya alatt megroskadnak a fák,
szél felverte habfehérje zárja az utat, a kilátást.
E megdermedt lég a nyakamba, talpam alá szakad,
magamra valótlanítva, s éj szürkéből fehérbe omlik,
az égkéknek, egyébnek, helye sem marad ma,
bár a legszebb téltorzulat. Isten, ember fázik,
az angyalokon a helye sem látszik az unaloműzőnek.
Majd egy más nap napmosolyától, öröme ürült,
lottyadt, locs-lotyó lesz, szépsége, élménye, és
hideg bilincse, egybeolvad, s már csak egy
összefolyó, váltóelőjeles változat, vagy
emlék manírozta télhangulat.
- 2015. 1. 26.


Hogy legyek, hogy, legyek?
---------------------------------
Már ragaszkodunk is a hozzánk ragasztotthoz,
az utánunk, és ránk fogotthoz, a jobbá szokott
rosszhoz, féltjük, mert tudjuk, még rosszabb jöhet,
s az élet feléli az elveszetteket, s a kevesebbeket.
Pedig jobb dolgoknak kell érkeznie, libikókázik ez
a kétsarkú szimbiózis, csak tegyük tehetségünk, vagy
amit tehetünk, szeressük, őrizzük, a miénket, s azt is,
mit még nem ismerünk, de kiérdemeltük, és az esetleg,
ért élmény lehet, és művészérvény, ha közössé lesz,
(ettől még a seggünk kilesz -) és versből életverset tesz,
vagy élvezzük a feléltet, a szokottat, s az újat, a lehetségest,
s a kialakultat, kire mi üt, vagy süt, bár e harmónia átka,
hogyha kéne épp nemtörődöm, és nekünk pontatlan, időben,
megvalósulásban. Mit teszek? Vannak lényemített lényegek,
a többiben úgy leszek, mint tavasztól őszig és az elviselhető
áttelelésig, ilyesmi szélsőségek között repkedő (hogy) legyek!
Kettőspont a személyes moralitás nem művészi szempont.
2015. 1. 27.


Juhok a havon
------------------
Futnék, ha eljutnék, hát maradok,
mert, hogy miként vagyok, fontosabb,
mint hogy lennék, meg az úti egyéb…
el, s vissza, mozgásban állandósulok.
Előjátékának hiszem, s közben feléltem
az életem, tettben és képzeletben, letté
örökítem, lét-szimbólizálom, emlék és álom
hívószámon, s csak kicseng a valóságon.
Belőle indulna át a torpanáson, mint téma;
- élem-írom-hagyom - átmeneti toporgásom.
Olyan ez, látom, tudom, mint juhok a havon.
- 2015. 1. 28.


Lehunyt szemmel, verő kézzel
------------------------------------
A rosszulóban a tél még rosszabb és hosszabb,
köz-szürkében és létködben, a közeljövő jövőtlen,
és egyedülibb, a sehogyanse, semmiértse megváltozó,
megváltatlan ember. Fájó segítségre érett az értetlen
átmenetekben, hit szünetekben, de a teremtés minket,
már teremtővel se engesztel, sem ver, egyedül hagy,
az egymásra képzett, köztes szeretettel.
Nem tudom haver, talán írni se kell, de inni sem lehet
végig a téllel, szemben az eszemmel, meg elmenni se!
De fázni, ázni, rosszat látni, a reményt, s az esélyt
megfagyva találni..? Ha már nem tudunk segíteni,
teremteni, éleszteni, melengetni, jó szóval, szeretettel,
amikor hamva-magába vesztett az alkotó szellem,
s káromkodik a vers e megidézettekkel, akkor tartsd
meg magad, őrizd mi maradt, sajátítsd, emberítsd,
szerelemmé a tavaszt, s lehunyt szemmel, verő kézzel,
szeretkezz az elhittével!
- 2015. 1. 29.


Hójelentés
------------
Egy nap hó, másnap locs, aztán pocs(olya),
se kifutása, sem kitartása a télnek,
legalábbis az élvezhető, szebbik részének,
csak összevissza langyosodó, fagyó, huzavona.
mintha egy túlmelegedett biszexnek néha,
utódot kéne szigorodnia. Hasonlataim rendre
szexre tendálnak, bár nálam a dolgok rendben
állnak, tiszteletem Freud Zsigának -
Azért ma is okoz káromkodatot a lefokozott tél,
míg azon ügyetlenkednék az olvadt hó nyálban
kocsimborasszómmal hogyan fordulhatnék,
s miként őrizném meg szexuális épségemet,
kutyásító sétámon, a hó széli csúszástól csattanó,
a seggre le, s a komponensre be, ázástól?
Lét-egyensúly mentsen a felfázástól, mert ugye
az alapok, s a ki-indulatok…
az nem biztos, hogy most is, de vele ma még
alkotni fogok!
- 2015. 1. 30.


Egy régi kedves…
----------------------
Egy régi kedves repdes,
és érte, félig vele, várakozás, öröm,
csili-csali vesztés, bár nincs is vesztes,
csak próba, rá-tett, kegyes kiegyezés.
Dőlt, vagy dönthet a külön idő, miliő,
s a mért ne tehető, a voltból lehető,
de napokból, jövő?
Elég az újraélt élmény, elő, utó,
s az önhűlő, melegíthető fő?
Szép-szép, de feledhető,
az emlékből szerető.
S ha nem, jobb későn… talán
megszeretem, de ha sem,
lényegéhez illőn, - csúszkál lényemen -
egy száradt percre megszenvedem.
-

Kár, a már
-------------
Várt, kivár, vagy áll,
a várt elszállt,
tán máskor, máshogy,
habár, ha már…
vagy a másultból más,
ez kifúlt, kiábrándult.
Kár. A már.
-