---------------------------------------- 2o14. ----------------------------------------

eletversek3.htm


Egy kérdéssor kiáltással…
-------------------------------
Jobb volt, vagy rosszabb,
az utóbbi, mint az előbbi,
ahogy az idő években engedi,
vagy csak el -, és egymás
tehetetlen belelétezéseitől függ,
a boldog, az élhetetlen, s az elviselt?
Talán ezt könnyebb öregebben,
visszafelé egyben, minthogy elemezzem,
amit akárki, és mi, engedett, s engedtet,
tényben, tettben, rendszerkeretben,
s a köréjük kedveskedő érzet-kísértetekben,
amikre úgy, nem érdemes, de amitől érdekes
volt, s lesz lennem! A jelen, ennyiben,
jelentéktelen próbálkozás jelenjeleimmel.
Kérdéssor kiáltással, elélt, s lehet élethosszt -,
kiegyelt percekben.
- 2014. 1. 2.


Ködben, Istennel
----------------------
Most úgy látom, hogy hegyek,
azok a dombok, melyek közt,
alatt, felett, lakom,
ahogy e ködtisztásból nézem,
csak csúcsaik fenyőtüskéi
nedv-fénylenek, párállnak ki
a borulásból, szemlátomást
befogadtak az egek.
Ha van időd, e rosszul-látás kis baj,
kitisztul(sz), felszáll hamar,
de ha éppen beléje ködösülsz,
fényzabálón veszted utad, s magad,
Isten és az én helyett, - felül az alap -
belép a műfény, s a nap.
A nagy körforgás fordító modellezése,
se döntésed, sem végleged benne,
szíved, nevelésed, van hozzá,
ha hagyja az agyad.
De, hagyd e működöt,
a köd csak egy lefokozó okozat,
hogy teremtettetek működött.
- 2014. 1. 3.


Kétes képtelen
--------------------
Kétes képtelenség, de épp
képtelen lettem, csak nézem,
de valahogy nem érzem,
a terem, s a létezésem, csak a
terhem, kell-em, kötelezettségem,
most értem, mekkora szerencse,
hogy eddig nem így éltem!
Á, csak fény kell, beérett remény,
új-esély, s egy, két, adott-kapott,
tőlem-fonott jó szó, és képülhet
az ébresztő álom, hogy a valóság
után burjánzon, amint a tükörkép
változtatja az előtte állót. Majd
írásnak vetem, ritmusba egyelem,
létemmel öntözöm, rímbe metszem,
így igazolom és kitöltöm az életem,
szerettem és kinevettem, míg fölém,
elém teljesedtem, nem látszik,
és nem látszom, ismeretlen.
Hiába, ötvenen onnan, innen,
önköltő szerető és vidám kertész-se
lettem. röhej és humusz győzköd előre,
és agy-gazok nyesett sövénye
mered a visszafelébe.
- 2014. 1. 4.


Tetemrehívás
------------------
Mindenütt koszló-foszló télhullák,
és tavalyi tavaszrongyok, mintha
az egész világ múlna, s e lepuszta,
bőrrákos agóniájában kitakarózna,
sebek, foltok, keserű avar szagok,
színevesztett létlényegek, tört alapok,
levélcserepek, megfagyott holnapok,
elfolyt klorofilcseppek, halott-fakó
idő-engedély levelek, izgatják, siratatják,
a szemeimet és az életet.
Most ez vagy tél önvesztett, meztelenített
menekülésed tedd, míg teheted, lebuktat e
lázas lelkiismeret, lepletlen tetteid így
nem rejtheted, és nekünk se mindegy,
hogy hószéped leveted, vagy piszkaidat
repesztik a felizgult kezdetek, mert
tavasz lesz majd, és mi meghőköljük
ezt a mai képet. Vetélős kora(ő)szülésed.
Íme, a hasadt tél tetemrehívása, temetetlen
gyilkolása hótlan, sótlan, takaratlan.
Akaratlan is undorít, taszít, de
az ámult remény előre réved, s bár téved,
fény fekete és friss fehér oldják a szürkeséget.
- 2014. 1. 6.


Csak összejön!
-------------------
Ha már meglett ember lettem,
regényt írni volna kedvem,
és majd írok,
de még egy ítész-szabatos verset
sem bírok, író ok,
mert írok, s inkább formát nyírok,
mintsem lényemült lényegem,
de semmi pánik, nyitva a vész lik,
nem sokat okozok, csak tam,
ma, tam – tam, s akkor, mint egykor,
tam – ta- tam!
Az –én- már megvan,
azt az ipszilont sosem használtuk,
és a félmúlt t-jét majd összehozom
reg-ritmusban.
S ha nem lenne rá elég erőm, időm,
vagy pénzem, ezt a –t- majd
kihagyjuk a készben.
- 2014. 1. 7.


Elég!
-------
Ködszürke, rossz tél szülte le-lét,
hidegmetszett ég, tűzrész kék, fagy-ég belém,
reszketés keverte, szájzár szűrte szitokszavak
vakoskodnak keseregve, és leesnek elénk.
Süss fel nap, talpam alatt fagyott szavak,
végreccsenésük a tél halálcsendjében,
elélt elég!
- 2014. 1. 8.


Elszürkülten
----------------
Füsttel szeretkezik a köd,
míg én verssel tökölök,
elszürkítenek, ők a nyerők,
tettben, s a ráképzettben!
- 2014. 1. 9.


Korsorrend
---------------
Feléltemben a nő volt a szenvedélyem,
s az írás örömös ön-kötelességem
a következményben.
Leéltemben az írás a fő szenvedély,
váltóban az örökült nővel,
együtt, szeretteimmel, emlékeimmel,
szerző, szenvedélyőrző,
s örökítő, kötelezettségeimmel,
írottban, megéltben.
Korsorrend, okozat trend, létrend,
jutott is, tán marad is, csak…
úgy összekeverném még egyszer!
- 2014. 1. 9.


Léttisztulat
---------------
Mintha tisztulna a tér,
és nyomában az én, a lélek(g)zet, s az ész,
hátha még napzana a nap, s e lelett jelen,
egy feketébb jövőben jelentős jelenség marad,
a fél-létbe ejtő, kedvvesztő szürkeségben,
csökkentett üzemmódban, az xx. szökő évben,
felejthető feledésben, fényreményben.
Így igen, és másként nem, átjárhatóak,
hol ért(het)etlenek, vagy többértelműek a szavak,
a játékom, az életjelem, válasz panelem,
míg magam érthetem, s néhányan a versem…
mégiscsak könnyebb, szemlélőnek a természetben.
Kiszámítható az élet, de meglepetés a percben.
Szeretni kéne az időt, vagy el kéne vennem!?

Summája:
Szar a világ? A túlfélen, az hát!
Ki nem érti, azt sérti,
ki termeszti, vele élteti tovább!
A körbeélés visszája,
az értés gyakorlata.
Szarjunk holnaputánt!
- 2014.1. 10.


Csodatökölés
-----------------
Sokan szerettek, és szeretnek(?) Még!
Kérdő kívánság, vagy kívánó kérdés?
Ágyvágy, vagy lételégülés? Is, és…
Mért többérthető az egyértelműsítés?
Mert attól még…
De tömörül; csodatökölés!
- 2014. 1.13.


Tél-túllét lehetségek
---------------------------
Bár, még elterel, már telel a tél,
dermednek a tél-túllét lehetségek.
Darás esővel, sarki hideget kever,
az enyhülét kitelepítéséről beszél,
fagyot, reszketést vág belénk a szél.
Melegített kicsit, de leég a remény,
és füstje továbbszürkít,
nem jut át az ég páncélján a fény,
az élet időt, s e alárendeltjük kedvet
veszít, a természet tömegsírjában
hibernáltan remeg az egyén.
Feltámadunk vele, ha tudunk,
de minden felkelés fél halál,
időtlen, kivérzik az erőfeszítés, s már
nem tél-győzni, csak létesülni szeretnénk,
ha nagylelkű tavaszunk ránk talál.
Éld túl tett-ártatlanul, így se, úgysem
szűnik semmi, nem kell küzdeni, tűnni,
s egyáltalán, télnek és végnek is kell lenni,
tudj reményülni, nem ennyi a mennyi -
maradj jövőbeli valaki, segítőd melléd áll,
- mert élet(vers)et, vagy vágyimát kiabálsz -
angyal, vagy tavaszvariáns.
- 2014. 1. 14.


Mérlegelés
--------------
Nem ér, nem mér ilyen keveset,
esélyt, él-létet, sikereket,
hogy kilódítsa az elhasznált eleget.
Nyelvet ölt a nyelve, nem áll meg,
csak remeg, tótágast áll az idővel,
a kimért élet csúszkamérleg, eredménye
hiány, s halál a súlyhatár.
A vége sajna léha, elvesztegetett, vesztett,
a jövő serpenyője visszafelé (l)ejtett,
az üres kezdet felé tendál.
Önsúlyok, létméretek, ónozott tett-kockák,
lényed minősített lényegüléséért tedd meg,
ha csalni kell, hogy létezd, s használj!
- 2014. 1. 15.


Polgári engedetlenségem engedménye
-----------------------------------------------
Megáradt a harag bennem,
a pénzkizsarolás, büntetésre hajtás,
e lumpenmódi, s korrumpált rendeleteik
tevői és szolgáik ellen.
Hagyjanak békében, paritlan szegényen,
vagy nyalják ki a seggem!
Inkább fel, amit vele tettem!
- 2014. 1. 16.


Látogató fényeim
----------------------
Látogató a napfény,
és tőle újuló kedvem,
lét-telem szürkületében,
így, fényes (h)a jó,
mint egy karibi vakáció,
akár Havanna,
felfénylő márvány torzó!
- 2014. 1. 16.


Szerződés
-------------
A szerző szerződött a szerzésre.
Először a világértelemmel, aztán
önmagával, az önmagában egy világgal,
végül valamilyen médiával.
Mint a legkisebb kényszer elvében,
a leggyengébb láncszem esetében,
a lényeg, az átadáskor itt veszhet el.
Másokon, más okon, velük, vagy tőlük
fosztott szabadabban. A részed, vagy nem.
Résznehézséged. Azért, ezért? Meg is, mégis?
Tettre tehetetlenség, ebből tehetetlenségi erő,
önsúly+létfék, de ha ér, körbeér.
Köröket futok? A legjobb, amit tudok.
Szemben a függetlenült mi végre, de
szerződtem, alkotok. Önszerző vagyok.
Az élhetés része e végtelenítettben,
továbbjutok, maradok, leállok, újulok?
Ebben a dolgom. A többi vis-major,
a sors, a szerződésszegésben.
Talán, ha kérik, de nekem kéne. Inkább fogd
a szerencsére, vagy a fáziskésett értetlenségre.
Tedd, amit kell! Legfeljebb nem lész örökzöld,
se olaj a fogaskerekekre. Arról nem is beszélve,
hogy a szoruló kerék ezért fizetne?
- 2014. 1. 20.


Az idő feketéje
-------------------
Nem kelt fel a fény,
az élet csak ődöng a felén,
kemény rosszérzet és dühös
hiába-próbák közt, inkább bánok,
mint bízok, a jövő(m)ben én.
Összevész a test, s a lélek,
döntetlen a mai élet, győzött a
rossz-természet, hűl a belső tűz,
a nap-sötét aludni, múlni űz,
s tehetetlen az ébresztő remény,
csak szürkít az idő feketéjén.
Kábul az ész, leég és kész,
látszik a vég pernyéje a leheletén.
Az ilyen napokon röhög Dionüszosz,
és viszket az örökké Zeusz fenekén.
- 2014. 1. 21.


Felázat
----------
Nem én utaztam,
a hideg érkezett meg,
dér jégmetszete a szélben,
maradtam fázón magamban,
s a tél lerohanását nézem,
az égi kivetítőben.
A magyar kultúra napján,
önmagam hiány okán.
Nem sikerült továbbmennem,
hogy erre ne kelljen,
erőltetetten jeleznem,
hát ezt tettem, hogy legalább
elégségesre feleljek,
majd feljebb léphessek,
és máskor jobbat sikerüljek.
Himnuszos, boldog, irkafirkát,
csavargó, csacsogó tavaszkát,
létigazolást, hogy egy igazult
csodát felszentségtelenítettem!
- 2014. 1. 22.


Kettős vélemény
---------------------
Ködvert végre-fény ébredt velem,
ahogy magamból, felnapzó világomba kinéztem,
örömös mosolyra csodálkozott a szám,
pedig álomráncos fázósan összehúznám éppen.
Kinyújtózott az élet, a gyengék cselével (f)él a tél,
újabb engedményt tett, vagy csak erőt gyűjt térölelő
öléséhez. Jól hangzik, de túlzás egy ismétléshez.
Végzett a végzet.
Csupán szépítő díszlet ez, temetői virág,
mert tetszhalott a világ,
tél-lét agonizál, hibernált létkapkodás,
s reménykeltő cinizmusa, klinikai halál.

Csak az ilyen élhetetlen, okoskodó mű-kék
turkálják az okát, - ahelyett, hogy élnék -
annak, ami szép!
- 2014, 1. 23.


Pesszimista felhang
-------------------------
közeledés hangját hallom,
jönnek! A bajok, a tényült rosszak,
(a jók elkerülnek,)
a számlák, a hivatalos levelek,
a leolvasók, - nem az olvasók -
ellenőrző és tolvaj szemetek.
Segít az idő, a hang kiüresedett,
az idegek bal-képzetét hallottam,
s a véremet.
Mi a rosszabb most itt, az elhitt
bele-képzelet, vagy a megélt valóság,
a rémálom, vagy valósulása?
A le-lét a legkeményebb,
a végzet csak feloldása.
Az élet harmóniájában szép,
ezt így, állja, ki áldja!
- 2014. 1. 24.


Derengés
------------
Gyürkőzik a fény a belepő télkeverékkel,
füsttel, köddel, dérrel, lét szürkével,
és dereng, akár időm mosolya
az ifjúság emlékével, számít, bár ámít,
talánnal, reménnyel, életkedvvel,
de még nem nyer! Ahhoz földindulás,
létszerelem, tovább-vágy, világnász,
egyszóval tavasz kell!
Addig is öltözködj fel jól, télbeteg,
és egyezkedj a derengetővel,
energia az élet, szerezd, gyűjtsd, lopd,
hogy magadhoz méltóan szórd,
az áprilisi kitárulkozáskor!
Három telet egy tavaszért, vabank tét
a kalmár idővel.
Az ember mindig veszít, a költő néha nyer!
- 2014. 1. 27.


Szürkülő a szürkülettel
------------------------------
Ez a mai sápadt szürke illik
a téli lélek természetéhez,
aludna, bújna, és köz-reményt,
mámort vesz keserűségéhez.
Csak az ok tavasztól kifogy,
a télszürkült ember, önrosszult
okozatába rogy, és megadón
imádkozni fog a halál egyszerű,
gyors, sorsszerűségéhez.
Mi rosszabb, a feladott vég, vagy
a vég nélküli fokozatossága?
A farokrázó ritkán jut picsába!
De oda a részletekkel, a túlélő
közösül a lét vállára horgadó fejjel,
az elmúló vakra ködösül az életével,
bánni azt fogja, hogy megmaradt eggyel,
s a többi majd azt hiszi, megcsalná
a lélekátvitellel. A fogaskerék egybekop,
az önteremtő termesztő létet és időt lop,
csak kevesedettet, és ártó gyomot egyel.
Istenem, legalább megnevettetlek ezzel?
- 2014. 1. 28.


Kiegyenlítettségem
------------------------
Lehullt, és lejjebb esett,
a hó, s a létminőségem, de
megoldottam a nehezüléseket,
és hazaértem.
A rossz-időben az a jó, hogy
néha felmerülhet időtlenségem.
Értem hamis kiegyenlítettségem,
de ilyenkor elég, hogy érzem!
Az, hogy együtt olvad,
kegyetlen egyensúly a télben.
- 2014. 1. 29.


Hatvanas évek
------------------
Magamon kívül, akkoriban, mi tett magammá?
A könyvek, a nők, s a Beatles.
És a hiányuk.
S a mostaniban? Az írás, önmegtartás és a szex.
Vágyuk, tettük, következményük.
Az a kezdeti, múlt, e végzeti, jeleni jövő.
Míg szövegben, lét-ritmusban, az énből lesz Ő.
- 2014. 1. 30.


Elidegenedetten
--------------------
Unom magamat,
túl sokat itatom, etetem
az eszem, a létezés kimarad,
és r(m)ég nem vagyok
boldoguló, én-szabad,
sehol, sehogy sem.
Csapódok e gumivilágban,
s idegenen visszaigyekszem,
kín-őszinte léttükör-cserépben,
tojáshéjként a demokrántottába.
- 2014. 1. 31.


Az egyéni szabadságról
------------------------------
Ha nem vagy a köztudat(lan)tól,
légvágytól, társas magánytól elszakadt,
szellemed, zsebed sem gondtalan gazdag,
hogy nyílt lehetőség, és öndöntő akarat,
átvigye, vagy kerülhesse a rendszeri gátakat,
ha nem használsz, hasznát sem látod,
nem adsz magadtól, nem hagysz magadból,
s ha mégis kénytelen, ez nem természetes tudat,
kell, hogy szeressenek, de nem szereted magad,
ha nem egyszeri-egyéni, csak jelenlegi vagy,
értelmed a létarány elegét nem ismeri,
ha bizonygatni akarsz, és nem építesz utat,
- hitetheted, hasonulhatsz -
sosem vagy szabad!
- 2014. 2. 3.


Fa(sz)ustként
-----------------
A kényszer, mint lét-szer,
ön-tett köz-hely helyett,
élet a létezés alatt,
létfennkapkodásból, ami maradt.
Finis az ördög mögött,
egy költő megélhetése,
élete kontra lelke,
a fene megette, neki sem kellett!
Az egy-igazabbért ezredszer,
vers vasa, e szélek szava,
alárendelt együttélést engedett,
egyoldalú szerződésem
a fenekembe ragadt.
Létújítások velem nincsenek,
ami még van, hallatlan halad.
Emberek, ördögök, istenek,
a jobb fél minősége,
mennyiseggé szakad!
- 2014. 2. 5.


Porom mai metamorfózisa
---------------------------------
Vannak ilyen lenyomó napok,
mikor téli sárból vagyok.
Fagyos, és olvadott,
erózió hágta, omolt alkatok
hólé simította, tavaszszáj puha,
giliszta mászta téltúlélés nyoma.
Március jöhet délutánra,
és január dermeszt éjszakára,
cuppogok, vagy recsegek a
talpam alatt, és belőlem, rám,
fájdalom és káromkodás ragad.
Elfed a télszemét, a rossz-idő salak,
átmenetté alakulok, elfolyok,
vagy földdé változok, a mindenség
bélsarává fogyok,
amit a tavasz, s a tél farpofája
világomba nyomott,
hogy érezzem, élő formám,
tőlem független, amorf, és halott,
nap, és létfolyadék játékaként
már por sem vagyok.
- 2014. 2. 6.


Üresből, ötösbe
--------------------
Zavarban vagy, hogy ennyi az életed,
üresnek érzed?
Keveset élteted, termőited, érteted.
Néha elhiszed, az a tiéd, amit megiszol,
megeszel, s annak is a nagy részét
visszaadod a földnek – Visszaigényled
az időd, s lejárt lehetőségeidet,
elidegenedsz magadtól és semmirekellesz.
Nem lesz békéd és eleged, míg a minőség,
mennyiség arányát nem érzed, s érezteted.
A túl sok más általánosát kihányod,
e beért kevés lehet a kevesed,
e hiány, s a vágy építtet értéket veled.
Léted értelme, hogy megteheted!
- 2014. 2. 7.


A jó intermezzója
----------------------
Az új kezdet kedvező esélye
a jó befejezés!
Ami valójában csekélyes, mert
vagy a jó befejezése, vagy jó, befejezés,
és egyik sem jó.
Én már nem szeretek befejezni,
e befejezésben semmi jót, mert
nem tudom mi jobb, a borzalmas vég,
vagy a vég nélküli borzalom? (4000 éves
kérdéses mása a fölöslegességnek)
Ezt a jót mégis abbahagytam, ezért?
De jobbulhat a jobb új jobbaktól, vagy
ismétléstől, utánzástól, most is, ha hagyom,
és a kezdetét ki nem kezdjük.
Szeretek szeretkezni, mert ennek, így, biztos
jó a vége, és új kezdetét –jobbító időnyerés-
szívesen elódázom. A követő 3 percért.
A jó intermezzója, létezés a létért. S e jobbért!
- 2014. 2. 10.


Ez a színtévesztő lelkem…
---------------------------------
A kék nem az én színem.
Az voltam, azt tettem,
de nem az lettem.
Átszínez a színtévesztő lelkem,
nem az eget, a földet
tükrözi a szemem.
Apám, gyermekem, farmerem,
nézzétek zöldé nekem!
- 2014. 2. 11.


Fényjáték
------------
Vidámra ébredtünk,
elmosolyodott az idő,
világra nyílt a kedvünk
és nyújtózik a jövő.
Jó most együttlennünk,
képzete a levegőre csábít,
kint az újhodó élet nemző jelzője
a bagzó mindenségbe nő,
vágyillat udvarol, és falaz a felhő.
Szikrázik a facér, verőfénnyel ígér,
ami csak belefér, létszerelemre ámít,
szeretőt játszik a tavaszremény.
Neki csak próba, gyakorlata dolga,
de beleél, mert nő, s én készen állok,
nem hiszek, csak örülök, s kihasználok,
aztán könnyedébben továbbvárok,
melodramatika február közepén;
- hazudj, csak élvezzem én -
rég-naívan megifjuljak,
e fénykedvű színjáték reggelén.
Statisztaként a csoda premierjén,
hány tavaszemléket elégeljek még?
- 2014. 2. 13.


Az érzékek csúcsáig
-------------------------
Esőfelhő rongyok szakadnak az égről,
s szállnak a februárnak a tél széli széltől,
borzonganak remény-fehérben, becsapva
az örökzöldtől, s megfázva a koravártak.
Itt tegnap, tavaszfényben, a nap oszlopai,
és tavaszvágyak álltak.
Nem tart már sokáig, rövid a pendelye,
olvad a tél ideje, telik a téltemető,
zuhog a múltkanális, e aranyeres létanális,
márciusul az újulásba zúdulunk bele, míg a
szépségtől, létszerelemtől elégnek a jelzők,
s csak világlik a vers is. Nem ír a költő,
ha épp vele gyönyörülhet jövővé az idő!
Abból terem, amit virágzik, míg teste,
- még nem, s már nem – meredtre vágyik,
volt-képzete jut fel, az érzékek csúcsáig.
Mert ég, ha él, vagy írva szikrázik,
ha nem, ámít, és életet játszik, emléket állít
magának, vágyának, téve hisz, s reménykedik
túlélő valója születik, álma és próbája nászának.
Különben a költő pillangó a télben, és verse,
vele, röpke fényszikra a lepkegyűjteményben,
csillog, s porlik, szamárfül az emlékezésben.
- 2014. 2. 14.


Kötöző fölösleg
--------------------
Hosszúlábú kan szúnyog (a kan-cigány humora,)
repült szembe az ablakkeretre, ártalmatlan, de
randa, (csak ebben egyformájú,) elsietett indíttatása
reszketteti a szemeimbe. Ilyen időben? Mennyi
ideje lehet? Az én időmben nem sok. S az időben
nekem? Én nem bántom, szolgálni(a) kell a
nőstényeket. Amik majd ártanak, leszívnak,
idegesítenek. De legalább, amelyiket elérem,
bevégeztetem. Őn(rész)védelem. Tehát beismertem,
semmiképpen sem önhosszú lábukkal… Jobban
teszem, amorális rágondolattalan. Nem szabadulok
e gondolat okozta gond okozattól, hogy valaki
épp így bánhat velem. Kötöző fölösleg,
az ellensúlyát játszatja az eszem.
- 2014. 2. 17.


Szimuláció
--------------
Csendes, kedves, napfényes reggel ejt meg,
csendesen, kedvesen, fényesen,
szárnypróbáló lelkem fellelkesíti téldermedt testem,
piheg sok télre félretettem, erőt gyűjt a szellemem,
s e nyugalomban, békében, felkészülve elpihen,
tavaszkész az életem.
- 2014. 2. 18.


Oda–vissza okok
---------------------
A több(ség)let gondokat sző,
a hi(mag)ány gondolatot.
A szerelem a szeretet láza(dó)s kamaszkora.
Az elképzelt, mástól képzett, félre-ismeretlen.
Megértelmezetlen teljesületlensége, s a jutó
részek romlandósága, néha csodát szülhet,
de továbbkerestet; az élet szívdobbanása ez.
Oda-vissza okozata, vágya, hiánya, elkísér,
mint a nagy behelyettesítés nosztalgiája.
A félelem élesedik a tompuló lelétezésben,
a vakmerés és a vabank okafogyott.
A tett és a gondolat arányt vét,
az okozat okosodott.
Nehéz a visszaváltozónak a változatot
egyirányúnak elfogadnia,
hogy túlélhesse,
részletenként kell belepusztulnia.
Mert az öregedés az idő játéka,
övé az irányítás, és időzítés,
az emberé a felismerés,
és a vesztés elfogadása.
Az Isten itt tehetetlen,
időtlen, embertelen.
- 2014. 2. 19.


Időugrándozás
------------------
Monoton fejfájás morogtat magamban,
influenza, időváltozás, vagy csak
túl sokáig ragadtam tél-maradtan?
Kint tavaszvárót készít a tapogató fény,
de még kevés, visszahúzza sugarait,
ha a hideg télhullákhoz, létbajokhoz ér,
csak fényesít, nem melegít eléggé,
hogy átrendezze a világ folytatásait,
még kitakar, tisztogat, nem éltet újjá,
s az élet is próbálgatja az új menyasszony
fogadkozásait. Farsangol, násztáncot
gyakorol az ifjító pár, de félek, mert benne
élek, ez csupán lét-spicces időugrándozás.
Mégis enyhülés, időben, fejben, és örülök,
hogy átérzem, s megértem; nem a tavaszáért,
egészemért kell áttelelnem. Teremnem,
örökítenem, és vivő dolgaimat tennem.
Lehet, hogy egynyári lesz e lényegem,
de megteszem és élvezem!
- 2014. 2. 20.


Késésben
------------
Az indító pezsgésben, halvány napsugárban,
ébrednek a télbetettek, pillangók, hangyák,
nászvágyú énekesek, napoznak a kutyák,
a vegetáció, létezésbe kezd,
az ember reménykedik, pezsdül, és téved,
kis köröket fut az élet.
Előbb a természet éled, neki jó-idő kell,
nekünk felismerés e késéshez,
emberi idő a maradék félhez.
- 2014. 2. 24.


Létlényeg a szürkülétben
-------------------------------
Ez a szürkülét a tél leuszályában
egymásra utál a lényegemmel minket,
és lassan kifagyasztja belőlem,
ami az életemből embert illet.
A rádió reményt ígér; délutánra
áttör a fény, s ami most nem megy,
kész lesz, vagy halványul az igény,
s a továbblépés fájdalmat tesz.
Télvég, vagy létvég? Vagy a létérvény
évülése? A létlényeg a szürkülétben?
Most e lényeg kivisz, vagy teherként
hever. Együtt jövő, és múlt nélkülünk.
Majd újjáéledünk, vagy beleöregszünk
a tavaszi napsütésbe, más időről,
felületről, mélyről, tudomást sem véve.
A lényeg, ha megszülted, öntörvényű,
akár a gyermek, elhagy, átalakul, különűl,
semmibe vesz ha magadévá tartod, rejted,
és örököddé kéred, hiszen valahogy,
- és itt a gond - továbbít téged, de hogy, hogy,
arra nincs már hozzáférésed, hát élvezd
a kezdetet, a felnevelést, együtt-örömet,
tedd amit, s amíg, érte tehetsz, mind többé
szeresd, aztán, hogy eredményed, ereszd,
és viseld egy irányba négy évszakos életedet.
Persze, tovább is mehet, de tudd,
a tavasz, magányban, csak ismétlés lehet!
Az utad, s az utód, és a létlényeged,
tavaszi gyermekek, továbbnőnek rajtad,
de minden évedben köszön(t)heted.
Áprilisi csoda, tréfa, nátha, mint a veled élő nő,
de az életed csak ezeknek add oda!
- 2014. 2. 25.


Egy idősödőnek
--------------------
Egy idősödőnek másul a kapcsolata
a világgal, természetének a természettel,
viszonya van az idővel,
megérti, elviseli, de néha megbántva,
iszonya támad az egésszel.
Közelibbek a dolgok, az állatok, növények,
ahogy távolodnak az emberek, eresztenek
a kötések, a sajátságok végleg ideférnek.
Jobban szeretjük, akik szeretnek,
a család a csalinkázó vágyak ládafedelére ül,
(az övékre vigyáznak) megfontoltabbak leszünk
a hétközszerrel, elfogadóbbak a vége-felével,
barátságot játszunk a magánnyal.
Aztán tavasz jön, és minden eskünk,
csalódásunk, csalásunk, elfeledjük,
ifjulunk, és érünk a nyárral, változgatunk az ősszel,
jó-időben egyezünk a szelektív hallással, vallással,
s az emlékezetkieséssel. Megérthetitek,
hisz csak a gyerekek, s az öregek képesek
az ön-felelőtlen ösztönlétre, a többi meglesz, vagy
megvolt, bezár a bolt, az összegzés, s az adó,
maradjon a télre.
Hűtlenkedünk a halállal és nyavalya húgával,
vállunk az idővel, gálánsak vagyunk a tavaszkákkal,
s már nem vitázunk a végzetünkkel.
Nem jegyzünk meg semmit,
csak ismétlünk a létezéssel!
Hidd el haver, a lét, végéig ég,
s ami marad füstjel.
- 2014. 2. 26.



Új élet?
---------
Létélmény, lelét, és reklámpéldák,
s köztük a régi, az emberi általány;
várakozás, el-hít, és kívánság.
Ennyi csak az új élet is? Is!
A többi számítva jön, gépi(es) ösztön,
program pogrom, s az újabb programozása,
a programozók megszavazott kiváltsága,
a megélhetés elhitetése, az élhetőség
rétegződése, a lehetőségek idomítása.
És nekünk? Szeretkezés, vágy, szerelem,
(ezt a részt szeretem) és létkörök, fokok,
alapadatok a géntérképen.
És a remények? Rendszer szépek.
Az egyéni lényeg? Tiltás, támogatás,
nincs már kifutása. A talán tárulása.
Meglepetése? A hackelése!
Esélye? Továbbembertelenedése.
Lehetőség? Tehető költőiség,
az egyén kiteljesedése.
- 2014. 2. 27.


El-van
---------
Tisztít, vagy maszatol,
mint a gondolat a gyakorlaton -
az eső az üvegen.
Az változik, hogy, hogy nekem,
a vagyok két szülője a lényeg,
és ebből csak a voltam a biztos.
A leszek és a jövő bizonytalan,
a moneypuláció bennem van,
ezért a tett és az átgondolat után,
eséllyel, csak szeretnem szabad.
Ha nem megy, az ismeretlennek
és a lehetnek, adom át az irányítást,
felborul és elhallgat a megélhetési
és létezési összhangzattan, marad
a vegetálás salátasorban -
A holnap megragad a mostban,
s elvan a most-múlt a tegnapban.
- 2014. 2. 28.


Felmondott a Munkatárs
------------------------------
Ez egy ilyen, egész nap esős alkonyat,
vegyes okkal könnyes, másért személyes.
Nem írtam, edzettem, sétáltattam, a jól-szokottban,
csak amit kellettem kedvetlen kelletlen,
tavaszodva, termőre fordulva is félbe voltam,
ma, temettem -
akit valahogy, részesként szerettem,
s ezt nem szeretem. Az elmúlás úgyis temetetlen.
Egy szeretővel a kevésből kevesebben,
leért kéj-emlékkel, s belőle, más(ok)felé nyíló
reményrüggyel, mert egy át-utóddal,
régi könnyed kedvvel, s pár léha jóval,
könnyebb lettem.
- 2014. 3. 3.


Egy összevesz(t)ésre
--------------------------
Kellemes, tavaszba buzdult meglepetésreggel
feledtetné a jogos, és elértett, dühmámoros
(otthagytam Pszihé(s)t és elhoztam Ámort) éjjelt.
A fény és a langymeleg jókedvet kísérel,
s leteszem a bort, de nem tudom, mit kezdjek
egy balesetes, kísértet-jövővel?
Míg a tavaszt várom, szétmegy a családom.
Talán, békéltetve beszombatol a barátnőm,
és felhív a lányom, mielőtt nekem kéne
ellentmondva e végre, mert magam sem találom,
de a fiam messzebbre költözött, új fal nőtt
két felnőtt között, s jönnek a számlák, a szokott
tovább-ok, és én egyedül, önmagam ellen ez
túl sok teher, csak befuccsolni és lelépni, (valahol
az idő már bever,) könyörögni nem, tudok.
Egyenlőre(?) még, majd-minden működik, de
nem feledem, hogy nem én működtetem!
Végül is magányos vadász a szív, de hatvan felé..?
Bízzuk istenre, ő mindenkié, úgy én a nőké -
inkább a szerencsére, és imádjuk a tavaszt,
levegőt sem véve, a szeretet és szükség úgyis
összetapaszt, s az élet össz-szeretkezése, időtlenítő
közösüléssé támogat egy időfüggő vén kamaszt,
s majd szeretteimre bízom kiszeretett magam,
a létrobbanást és megújulást követő, elégítő boldog
három percre, míg pihegéssé halkul a lét kéjlihegése,
- esély a szép öregedésre. -
Ennyi, biztosan belefér az elszeretett ismeretlenbe.
- 2014. 3. 5.


Az emlékek dolga
-----------------------
Látnom kell. Kéne? Mégse?
Múlt időben, jövőtlen jelenben?
Hogy érték-éltem, élesztettem, örökítettem,
emléket képeztem, késztettem,
úgy éltem, hogy túléljen,
hogy higgyem, hiszem, ahogy hittem!
A velem élő, s hűségesen továbblépő versben.
- 2014. 3. 6.


- Jó reggelt
--------------
Az éjjel begyulladt a kémény,
s a szaga ráébredően, nem volt élmény,
bár nem nagy hátrány, ha leég a kátrány,
ez az időzítés, inkább összesítés, mi a
közeli rosszból ért, de lecsúszáshoz minek
az állvány, a kizáró magányhoz az emlékezés?
Ami volt is, ennyi ma, és szar arra kelni, hogy
megint mi vár? Előérzet, létem esthajnalán.
A kétség kezdetén, a szűkség útján.
Mára már, - szeretet, jókedv, boldogság -
köszönjetek rám!
- Jobbakat! – Kényszeredik a lét,
és tavaszaromát kényeskedik hozzám.
- 2014. 3. 7.


A természet(em) továbbja
--------------------------------
Újszülött színek, vágyillatok, rügyrianások,
trillák, zizzenések, életnedv gyémántok
tavaszkáznak a szélesedő fényben.
Bambán vigyorgok öntudatlan kedv-virágzásban,
boldogítanak, vígasztalnak kutyáim, kertem,
macskáim, papagájom, természetem, önhitem,
és ért, vagy vélt igazságom…
Egy kicsit magamra maradtam, elnehezedtem
a vibráló tavaszban, lemaradtam télberagadtan,
pedig kiugrottam, bár azt sem tudom, honnan.
Ez a körítés nem kerítés, és szép, hogy szép,
nem azért mert összképünkben éppen ép,
nem vigasz, tőlünk független az, csak példája
remény, teljesedésre esély, hogy felél az egész,
nem végleges az esés, s ha mégis, cinikus a lét is -
a napra fordulok, értető szóm is van és lét-ok,
hát kiáltok; na és?!
- 2014. 3. 8.


Engedni kell
----------------
A tartás erőszakoltsága,
vagy a megengedés kiengedése?
A szeretet, vagy a nevelés, ereje,
felülrendelése, vagy veszítése?
Hibája, vagy bocsánata,
hiúsága, vagy épp utálata?
Mind, és egyik sem, a bekövetkezővel
szemben ez is csak szerencse dolga,
jól tudja, akinek van kamasz-tavaszba ért
gyermeke, néha a szeretet szolgaságával
egyben jár a csalódás döbbenete;
abból, ami növekedve érdekelne benne,
őt nem érdekli semmi, és már te se!
Itt a szép apa-lánya kapcsolat vége,
de ne légy ilyen makacs-magad,
s talán önzetlen is veled marad, még…
Engedni kell, hogy a vér együtt haladjon,
és akarjon tovább! A volt, úgyis örökbe ég,
a szívkamra emlékhelyén, épülő lehetségetek
éld! Bár már nem a tiéd, és te sem az övé,
párhuzamos irányba állt, ha bevált a család.
S ha így sem? Majd kénytelen elviselem,
hogy jobbrészem hiánya ég a bal felemen,
és erőfeszítésem eredménye a fenekemen.
De tutira elhihetem, hogy ilyesmiségüket
miatta, párszor összekeverem!
- 2014. 3. 10.


Márciusi pozitíva
----------------------
Pille szállt az ablakomra, sziporkázó,
tavasz ékes. Fényes, kecses kikeletjel,
tarka szikra, szivárványszín léthívójel,
hogy boldog leszel…
ilyen báj-traumák közt a ragozás teher, meg
úgyis megosztom most mindenkivel, na-na,
csak jellemző minta az, az egypár ember,
ha több, márciusi pozitíva, ha-ha,
de tényleg, mint a hinta, az élet ma,
télből, tavaszba emel. Szépsége termike tart.
Nem érdekes most a visszaútja hátrahullóba,
az éjszakai tél-árnyékba, hétköznapi gondba,
hiányba, bajba, felfelé szállok a déli csúcsra,
a napon szundikálok csodájába akadva,
életverset boldogulok,
lepkerebbenést tavaszpillanatra!
- 2014. 3. 11.


Gyerünk!
------------
Majd ha összemelegszik a kinti
meleg is lehet és a belső hűvösnek érzed,
nekikezdhetsz tavaszodnak, elérheted,
hogy az újabb hiányok, vágyak,
harmóniába vágnak, indulóba zárnak,
s az élet szép felnövekedésében,
hulló lelétezésedet,
a kopaszodó vesztés-foltra fésülheted.
Fel, fel, remények, hitek,
gyerünk a jövőnek, amnéziás még lehetsz -
nyárvégig a sodrásban, őszöd elrejtheted.
S akkor már minek? Amiket felidézhetsz,
rég eladtad idegeneknek, télnek.
- 2014. 3. 12.


Öngyógyítás
----------------
Ne csinálj tényt az esetlegességből,
befejezettet az értetlenségből,
lég-drámát, félárvát egy összeveszésből!
Gyávaság is az elhagyás, kiégett biztosíték
az elkülönülés, és létvírusos lélekfertőzéstől,
büszkeség-üszkös részelhalás lehet az együttlétből.
Keresd, szeresd, neveld, és feledd e szemfény szünetet
az összeért önzésektől.
- 2014. 3. 13.


Ahogy én látom
--------------------
Ég a sok kicsi gyöngybimbó,
a ringó szilvafán, az ég sugár sudarán,
dalol, dönög a vágy, gyönyörré vált
a feltámadás a tavasz felajánlkozásán.
Menyasszonyul a világ,
szerelemillat páráll a föld zöld nászágyán,
az ibolyák lilulásán,
sápad a hóvirág, a pirók pirul,
ahogy a természet megasszonyul,
szeretkezik a jövő, s a pillanatnyi jó,
az idő kéjbe görbedt hátán.
Az évelő ismétlők és az ember
gyönyörködve nevetnek,
az újba pistult élet és az örök kezdetek
szép felindulásán.
- 2014. 3. 14.


Március 15!
---------------
Mindig,
a tettől a (meg)hittig,
az agytól a szívig,
és az is lesz,
az ezzel is
kikezdett végig -
a legszebb,
legszemélyesebb,
ünnepem!
Tudom,
a karácsony, az életsarkok,
a születések, halálok,
a megszentült létköznapok…
de a családi benne van
a nemzetiben,
teremtő nagyszerűen,
és tevő egyszerűen,
ahogy az emlék az időben,
az egyszeri ez eszközültben,
valahogy úgy,
mint a mennyei földközelben!
- 2014. 3. 15.


60-as helyosztó
--------------------
A szerelem, - lehet, lett és vesztett,
képzeletből képzett, csúcscselekmény szikra,
csoda-modell, vágy fogas, a legjobbnak hitetett jó,
álomlét kísértet, a legszebb emberré kiválasztó,
az isteni reményrügye az életben -
és innen; hősszerelmes gyerekszerep a szeretetben!
- 2014. 3. 18.


Szelelő
---------
Hogy simogatja a szél
a szilvák, mandulák, kajszi fák pólyásait,
friss fehérben, piros-pozsgás rózsaszínben.
Égkék lékben én is kapok még, míg élvezkedve
barnulok, a tavaszi langy kellem-szellenben,
élesztő fényben, élem és élvezem, aminek
jé-jegyzője vagyok, ( lennék, ha figyelnék mások,
ez itt a huzatos ok,) de így is az ölébe kapott,
ez a gyönyörű, kedves, nyárbamozgó adok-kapok,
az elvárás, s a tartozás, amit magam alatt hagyok.
A szél az egyetlen, mi kénytelen kilélekzésemben,
mellé melléktermékenyítés közben megzavarhatott.
Mert fúj(ol)ás irányba létezem, márciusi, másolt
léttermés-örökítésem épp melléktermékelem!
- 2014.3. 19.


A részvétel a fontos
------------------------
Élvezem, létezem a tavaszt,
mindazt, amit szép életnyitása ad,
még ha tüsszentet is néha,
a világ létre virágzása,
szerelme hímpora.
A kutyáim nászát várom, és érte
utazásom, kikeleti nekifutásom,
a víz helyett a partra,
buli helyett, boldogulásra.
Szokás szerint elkap e váltás
versenyláza, közös-munka-mámora,
valamit, valahogy, valahova…
- Tavasszal indulni, nyáron érkezni,
ősszel visszatérni, télen elpihenni -
A természetben élni, tenni, engedni,
nem változtatni, csak vele változni,
világommal a mindenségben lenni,
amikért kéne, s amit még lehet…
jelen-jelezni, résztvenni, ennyi!
- 2014. 3. 20.


Ellenélemény
-----------------
Aki nem tudja, vagy nem bírja,
nem akarja, vagy csak nem meri,
azt hiszi, hiteti, elszenvedteti,
bűn szórakozásból szeretkezni.
Prűd, vagy szerencsétlen, de biztos,
hogy embertelen, mert az emberség
legkülönlegebb gyönyörűségétől
fosztóképzetlen, a képtelen,
az egyik, bárkiknek együtt elérhető
ista-kommunális lehetőségtől,
az eredetitől, mitől a nagy Levin
visszakozott, mivel túlpróbálkozott,
világ proletárjai és nem, közösüljetek!
Csak az a bűn ebben, s nemcsak
önmagával szemben, ha van, aki
nem teszi meg!
- 2014. 3. 21.


Fedezem a fedeztetést
---------------------------
A jóban, a rosszabb is könnyebb,
tavasszal a téli seb gyorsabban heged,
s bár ottmarad a nehéz-lét hege,
békülően, jótékonyan lebarnít a nap,
a fakó rabságból, vesztésből, maradék
kevésből, neki is elege van.
Párosul, párosodik, pótlódik minden,
csak gyönyörködöm, nézem,
fedezem a fedeztetést, ellenőrzöm
túlzásba gerjedt ebeimet,
egyedem-begyedem kedves-ebemben,
az empátiát érdekemben -
s irigylem e tűzet, melegedő magamban,
éleszt(ő)ett, őrzött, parazsammal
a mára ledobott szükség zsebeiben.
Van még újabb új, vagy csak újít a múlt,
s mire értelmezem, tenném, belátom,
elmúlt, barátom.
Azért ég még, a fáj és a kéj is,
szimmetriát hiányit e kiegyelt színtézis,
bizonytalan a most, túl sokat helyettesít,
mulassuk el örökbe, együtt,
- örökölt, örökített ügy, a továbbra ürügy -
a jelennel összeragadt, akármi jövőt is!
- 2014. 3. 28.


(Össze)különbözés
-----------------------
- Lásd, dolgoztam ma is!
- És mit kaptál cserébe?
- Amire te gondolsz, az a munka bére,
de aki már leélt és felírt,
magának, s a tán örökkévalóságnak,
nem vár bért érte.
- 2014. 3. 28.


Csődelszámolás
--------------------
Keserű vélelem, és a legfőbb szeretett
(már az is kevesebb, pláne ha tévesztett,)
igaztalansága az életben, s e egyensúlytalan
megélhetésben, (a lényeg nem a mennyiségben,)
hogy az összes élőlény közül egyedül az embernek
és tettei következményeinek kell dolgoznia érte!
- 2014. 3. 31.


Áthallás Istennel
---------------------
Ébrednek a fények, átéled az élet,
teljesedik a mindennapi új ígéret
benned és körülötted, érzed,
hogy szökken szét a szerelem, a hit,
alakváltón, szellemárnyékban itt,
csupa virágban, illatban, trillákban,
ahogy szülő mámorában árad
az április.
Csendül a vágy és pendül a kedv,
ritmusába be-sorul az ember, és
valósulást ünnepel, mi mást tehet
ennyi szeretkező szeretettel,
fellétezik,
rontani sem mer, jobb irányt,
világ-szentületet nyer, hát kegyes a
természettel, és a többiekkel…
- él-vezni, nem kénytelenni -
itt kéne leállni mester,
a francba a telekkel!
Nem olyan hosszú a lét, hogy
összevesszünk a végtelennel,
s neked se kéne szenvedned a
szelektív süketséggel.
Meggyfavirágzás, áthallás Istennel.
- 2014. 4. 3.


Színező
----------
Kizöldült ablakom előtt az ég,
elém-élt a nagy juhar,
szépítő, takaró, tavaszfal,
ébredni szeretem, térlátni zavar,
megnyesni mindünket késő,
letörni a lehető tehető nem elég,
jól viselt együttlét lehetne tét,
legyen a szürkében zöldeskék.
S az első reggeli kinyílt percben
- fényt, kedvet, reményt -
zöld utat kapjon a – még -
Nem baj, ha elsőnek nem látom,
hogy színezi magát az idővel a lét.
Lehessen békítő indító-emlék, ha
berúgtam, felrúgtam, kifolyt a festék!
- 2014. 4. 4.


A létezés lépcsői
---------------------
Jó(t)l szeretkezni, enni, inni, és leírni!
A többi csak másodlagos.
A létezés lépcsői.
2014. 4. 5.


Az igazi lecsúszás
-----------------------
Róma helyett, roma maradt,
az ottani 7 domb helyett, az itteni 700000…
- 2014. 4. 6.


Csordacsodaváró
---------------------
Kevés csoda születik e világra,
hogy csak úgy megtaláljon,
a megszokott-szökött helyébe álljon.
S mi csodájára járva bámuljunk utána,
mert kérész létgyújt, és persze elmegy,
három napja túléléséhez mimikri kéne,
és halványsárga smink az ide azonosuláshoz.
Mi már átalakultunk, magunk közt és köröttünk
várunk, az emlék és remény (rejtő és becenév)
valósulására, szerelemre, tavaszvirágzásra,
fellétezésre, gyermekáldásra, s a beetető
lottó ötösre, nyűg-rendszer változásra,
kimédiált kamu csodamicsodákra…
hogy a csorda, csak kérődzve, vagy vágyva
(á)csorog utána, szokásaiba és köteleibe zárva,
átélve igen, de nem értve, nem látva.
Bennünk, közöttünk, köröttünk,
de találd meg, ismerd fel és élvezd!
És néha segítsd, dicsérd meg
a pár fényfeketedett, láttatni fes(l)tett létet,
ki foncsort forrott a tükröd hátára,
hogy képed lehessen a kicsoda csodákra!
- 2014. 4. 8.


Szelelő
---------
Az életem néha élhető lesz,
közelít a létezéshez,
aztán élhetetlen, nincs értelme
lennem, csak vágódik vakon,
s időm sincs, összekevernem.
Hasonlít a szélhez, hűsíthet,
hozhat, (fel)vihet, keverhet,
léle(k)geztet, meg megölhet,
szünetelhet színtelen szinttelen,
de, még mindez lehet,
nem ült el teljesen,
együtt születtünk és újulunk
a végletekben.
Hasznosan, értetlen károsan?
Ennyi a minden,
és ha huzatuk nincsen -
szürkébb és levegőtlen.
A kérdés benne(d) van,
válasz a végeredményben.
- 2014. 4. 9.


Nyugodt biztonsággal…
------------------------------
Sötétedik az idő,
idősödnek a színek rajtam,
rám jön az eső, hull a jövő,
leváltozik minden lassan.
Amit megőriztem, tartom,
edzem, és nevelek,
külső alak, belső lényegek,
versek és gyerek.
Nem nézem, nem kérdezem,
mi látszik, mint válik?
Sok jutott nekem és lassan vesztem,
ahogy akartam végül úgy éltem,
s hogy a moneypulált adok-kapokban
az elfogult egyensúly hibázik,
hiúság, holt-hiány, és mégis hiányzik.
Többen szerettek, mint viszontszerettem,
de jobb voltam, mint tettek velem.
Értékem örökölt, vagy átélt-írt, értetlen,
poligám magányban, kevert fáziskésésben,
s ebben a szenvedett, viselt, különbségben,
amit élek még szolid széptevésben,
nyugodt biztonsággal nevetek halkan,
mert elvetettem, emlékben, életversben,
érünk, túlélünk, s megérte magamban!
- 2014. 4. 10.


IV. 11.
---------
Április tizenegy,
na, még egy!
Emlékre, szeretetekre,
meglétük ünnepére, - s elköltve -
de ettől is többre, tavaszteljesedve,
és kínversbe rövidítve!
- 2014. 4. 11.


(S)irodalmi élet
-------------------
Más trend, más stílus,
más élet, más rend,
befogadni, elfogadni,
hogyan is le-end?
Ne kérd, ne követeld,
féreglyuk, huzat, retúr,
mi ki – be ment.
- 2014. 4. 12.


Felfonzónak
---------------
Egy tétova tova után tűnt tova,
- 40 év múltán haza -
tovarisa után, a kis ványadt
Ványatovics Ványatova.
- 2014. 4. 14.


Időjárás-ok
--------------
Mint szélhordta hó, hull hajamba
a gyümölcsfák hóka kósza szirma,
visszájára ereszkedett idő hozza
e világot zavarba, fél tél-szarba,
hidegfront fáj rianást,
szesz simította agyamba.
Szobámba szorít, pedig kint,
kedvemre való dolgom volna,
nagygyermeki vágyamat hoznám
kölcsönös valóra, kispénzért,
maradék örökségért, kakaszín
tolótetőre és festékre, az idő, meg
a szerelő kéz majd kabriósra fújja,
hogy a tavasz boldogító napja
az előrét, a kintit, bent is szabadítsa,
a tér, s a fény, fejem ajnározza,
s a kezem, a kormány helyett a hajam
simítsa hátra. Ezért a kettő, hö-hő…
Végre sikerüljön, tavasz menetszele
szellőztessen, tü-tűzzön, és fújjolja
a fenti, rossz áprilisi tréfát vissza,
egy vasfüggönyös februárba!
- 2014. 4. 15.


Kipillanat
-------------
A legfényesebb a felhő ölből
kirikoltó fény, mint a tűz, vagy
egy robbanás villanása az éjben.
Áprilisi kipillanat, takarás, felizzás,
hatás, ellenhatás fogócskás játéka
az égen.
- 2014. 4. 15.


Reggeli átírat
-----------------
Megtört az úr ceruzája,
kajla, grafitja nyoma az égen,
puha szürkéje, felhő figurákat
lüktet a kékre, beindul, letör,
de ahogy az ihlete (kitől?) kitör,
előlőn a tavaszvarázs, a fény színeinek
sziporkája, a nap sugárvirágzása,
s habzik, foszlik, szemfehérbe úszik,
a fidres-fodros paplanos szürkeségbe alvás.
Indul a nap, illatok, neszek, apró akaratok
indítanak, neki a mai létnek, akárhogynak,
s nyúznak majd, vagy hagynak, mindegy,
mert e rendezés rendetlen csodájának,
díszlete ide-oda bomló, majd kékbeoldódó
pompájának, az idő, s a természet fel, és
kiszakadásának, ékes formagyakorlatának,
a fellétezés kegyének, részese lehettem.
A Hajnali áhítat jobb volt,
de én e reggeli átíratba estem.
- 2014. 4. 16.


A rend reciproka
------------------------
Sóhajt sajdít ez ifjú világ az időtől telőből,
tavaszát keresi e friss áprilisban,
saját aranyát kacsintaná vissza a zöldből,
nem látja magukon az ősz-barna mohát.
Jövőhöz képzeli múltult magát,
kölcsön színekkel színezi, kisminkeli,
szürkült lét-maradványát, tél-magányát,
lázadja e rend reciprokát, és jól teszi!
Az összpontosult szeretkezésben,
évi újrateremtésben, részét sejdíti,
szerzi, él(vez)i, átengedi,
majd lelkesíti, testi boldogságát.
A tavasz mindenkié, de változóan másra,
vágyra, kéjre, teljesedésre, gyarapodásra,
vagy emlékre, hiánypótlásra, nosztalgiára,
mégis újra, jobbra, javulásra, valósulásra!
Aki érzi, s érti, szentelten megéri, hogy
kireménylik, kedvbe, ismétlésbe sarjad,
életet virágzik, örömbe, gyönyörbe árad,
terített teret, és időt terem,
a múlt májusfája!
- 2014. 4. 18.


Ars poétika
---------------
Boldogan éltem
a reményben és hitben,
hogy jobb költő lettem,
mint amit vártam
és kiérdemeltem.
- 2014. 4. 18.


Esős a föld napja
----------------------
Ellenemre pattog a lányom,
a papagájom nyikorogni tanul,
nincs pénzem a minőséggel többre,
s a tükröm előre hazudik, piszkosul.
Csak rossz szavaim vannak a mára, az időre,
sci-fi a jövő, és E. T. öregnek érkezett,
mindent megéltem már, amit érdemes,
s nem kérik, nem értik, amiért megértem,
vagy irigylik, nem szeretik, felejtik,
akárhogyan, magamért tettetik,
válasz nélkül, lényegtelen, hallgatva érdektelen,
hogy hi-hi-be megy át a hit.
Mindegy, a szokás, a nincs más mit, továbblódít,
hisz magamban bíztam eleitől fogva -
se ezekbe, sem abba, ki jobb túlzásba lódít.
Esős a föld napja, s ha neki jó, nekem nem az,
mások jobbulása lenne a vigasz? Sajnálom,
rajtam lóg, nem én rajta, nem én vagyok ez,
sok közút vezetett, zsákutcás különlegemhez,
kereszteződés e út-kereszthez.
Valahogy beteltem ma, akárhogy lesz, elvesz(ik),
zápor szemeteivel, olvasatlan jeleimben,
rossz vicc, hogy hálás vagyok érte,
a többihez képest, ennyi is megérte!
Mi-végem kaparva, tollamat tépve,
kukorékolok dombom kevesein.
- 2014. 4. 22.


(S)irodalom
---------------
Még élettárs, de nem szerelem,
túl, össze-szükségen, létlényegen,
az író(tt szó), s az olvasó, sajna válófélben.
Az ész kifejezése,
vagy a kifejezés eszetlensége kéne?
A neki még rosszabb, ő sem boldogabb,
megnyugtató ön-létigenlése hasznosabb,
vagy a példa, a vátesz, az egyén kimagaslása?
Beleélve, vagy magára értve?
Író tanítja, vagy az Olvasó súgja,
a létezésért, vagy a megélhetésért?
Önigazolásként, amiért kérik,
vagy, mert ezt tudja, (dugába dőlő dolga)?
Mire az író mindezt helyrerakja, elmúlik
az ihlet, az élek, az örökítendő életlényeg,
és léte sírversét az olvasó tömeg,
(egy túlzás túlzása -) nem akarja!
Ezért azonnal, vagy folyamatosan, de épp-gyorsan,
jól kell kezdeni, és onnét az, tudja jobban!
Hisz magának ír és magának olvas,
(apa–fia parazita), szórakozás rég, s még,
egyéni mindenség, idősödő életjel halmaz,
de csak ez, az!
Úgy van ez, ahogy összekeveredve az idővel,
egy szerető nővel sokáig lehet békében, szeretetben
együtt-lenni, egy szerelmessel, csak amíg az!
- 2014. 4. 24.


Előzetes
----------
Meghitt és ellazító most, ez az ablak előtti kuckó,
alkóv, (vagy megint magamra vallok,) ahol írok.
Nézek, majd látok, szemlélődök és absztraktálok,
begyűjtök, szintetizálok, és jelzek.
Vagy keveslek, félek, és későbbre jegyzek.
Ebben a ködszürkés, nedves, látszat-derengős,
kedvrejtős, tavaszejtős, színfedős zöldületben,
a záró, védő, nyitó, teljesítő üveg mögött, valahogy
aszinkronban létre-nyílok és vagy, vagy…
de, jól éreztem magam!
Néha jobb úgy érezni, mint megtenni,
amit, s amiért, értelme van.
- 2014. 4. 25.


Megelégedett leszek?
--------------------------
Lehetséges, ha harmóniában leszek,
s többet nyerek, mint amennyit vesztek,
lényegileg teszek és lényemileg értékeltek,
csak túl hosszú életű kell legyek, vagy
kénytelenül ujjá szülessek,
- és annyi időm nincs, vagy terhel, -
hogy mindent kiegyenlítsetek!
- 2014. 4. 28.


Összemért egyezőek
-------------------------
A tavasz a várakozás ideje,
a nyár az érésé, a teljesedésé,
az ősz a termésé,
a tél az elpihenésé.
Tehát, végig várakozunk,
valamennyit érünk, termünk,
és fáziskésve pihenünk,
avas tavaszunk van, alig nyarunk,
csalóka őszünk, és időtlen telünk.
- 2014. 4. 28.


Baj-nok
----------
Nehéz egy győztesnek tudnia,
hogy győzni már soha,
célba jutni fog, néha,
mindig lassabban,
maradva lemaradtan,
mind rövidebb távon, belehalva.
Nem ért máshogy máshoz,
már ez a sorsa,
emlékezés, gyözelem-vesztés,
nincs alternatíva.
Élet, és szerencse fenség,
szentséges közönség,
- az eleje és vége így ér középre, -
ne hagyjatok abba,
a versenyző ég, amíg él,
ne haljon naponta!
Ennyiszer nem ér! Mégis megérte,
egy végtévesztett életre nem,
de a nevében, nevére!
- 2014. 4. 29.


Ilyesmi
---------
Ellétező, elégült, kedves másnaposság,
- hogy eltelít mi eltelt -
szépébe törődés, vagy ismét fáj?
Egy elővett szerelmi történet letörte utáni,
könnyed szomorúság?
Ez-érte, és vége keltette álságos boldogság.
- 2014. 4. 30.


V. 1.
------
A világnagy átverés és a szükséges rossz
jó napja.
Munka nélküli ünnep a munkának, munkásnak,
munkanélkülinek, és akik virslitlen, sörötlen,
kívül állnak. Így megy. Másként sajna nem,
idekoptak a lendkerekek.
Már mindenképp részt vettem!
Szellemi magán(y)zó lettem. Veletek bulizok,
de magunkért teszem. Magammal írok nektek,
s már rég nem haragszom, hogy jobban szeretitek
a megjelenésemet. Belsőleg idébb álltam,
de örömmel élvezem külsőségeinket.
Cinikusan praktikus az élet, a vesztéshez humor kell,
a nyereség (mű)sorba illeszt!
- 2014. 5. 1.


Lényegem, a lénye(k)ghez
---------------------------------
1988. - Élek > írok,
igyekszem nem összekeverni a kettőt.
2014. - Pedig már régen, írok és élek,
egymásba keveredve.
Tette, s még nem tette, élteti a költőt!
És az embert? Melyik tölti a töltőt?
A lényes, vagy a lényegíttett?
Lényeg, a lényemíttett?
Egybeérteti e, az én e minddel, az Őt?
- 2014. 5. 4.


Mintha…
------------
Létkifejezésekre, ötlet-képekre várok,
író (vagy önirtó) ablakomban, rajta, rá,
világomra és magamra, míg ülök és teázok.
Átlátó az alapokra, e összeélt szobából a
jól-szokottra, reményzsanérral, hiányvasalva,
hivat(lan)ás kilinccsel, s létem a húzója.
Ebből, ebbe, részalapból, létanyagból, versbe,
hogy megőrizze, érdemesítse, vagy épp csak
a fény, és a pislákoló én közti teret kitöltse.
Ide-oda lengő pókháló, vagy szellemlétra,
- időtlen időfüggő, kétértelmezve -
őszből, a tavaszba.
- 2014. 5. 5.


Jók belőlem
---------------
Szerettem, de nem szerettem szeretni,
szerettem szertelenül szeretkezni.
Szeretek szeretkezni,
szeretek szeretni!
És néha… na, szegem szellő-szerrel,
csak, hogy viszonyítsa -
nekem, bennem, azt is kell szeretni.
A szerelem csoda-torzította,
a természet(em) sokszorozta,
az idő, hagyja!
Ami még jó belőlem, ezek metamorfózisa.
- 2014. 5. 6.


Dolgoz-írhatnék…
-----------------------
A meló, tennivaló, mindenkiben megvan,
bennem is, csak magamtól, nem ellenemre.
Unalom és szükség űző, összekötve kötelező,
emberivé rejtjelezve. Örök alap a moneypulált
létezésre. A legtöbb, másra, másnak, töltött idő,
(valahol, valahogy, egymásnak is) nem a kedvedre,
legföljebb más-áttételes szuggerált részletekben,
s mit tehetsz? A köteles rész az életedben,
nem sokat, (a minőség, s a mennyiség elve) de
valamit kell, kéne… Szabadság részletekkel -
Elényegi szakítás a közösséggel, (a közönséggel!)
de, se így, se úgy, akár a nőkkel, csak kiválás,
nem változtatás ez, segéd-kapitalista utóPista.
Jobb is így, másképpen sem, csak jót tesz a köpés,
s a vér, a fogaskerekeknek, te meg külképviseletet
költhetsz az emberi köröknek.
Mert te megmutattad, csak hálistennek nem követtek.
Virág dumál a gyökereknek -
Az értelmezést jobb, ha hagyod a rokonszenvezőknek,
ne adj témát az adó és szoftverkészítőknek!
Így élhetsz. Költőként, emberként, félig őszintének.
- 2014. 5. 7.


A betakarítás vetése
-------------------------
Visszanézek, és félek, hogy ismétlek,
hogy egybesimult az élet,
szóba-szökken e, a betakarítás vetése?
Mert még egyszer csak élném, nem írnám,
(hendikep, vagy állvány, fakulás, vagy
hiány-grimasz, a kottázott hahotán?)
másként, vagy lényegítve, tehát megvágva,
megrövidítve, bízzam az emlékezetre?
Vagy, ahogy átéltem, hisz úgy írnám, ahogy
élem, az élet csak köszörült az élen,
regényes versekből verses regényben?
Meg kell tennem, s teszem, ha tehetem,
(e kitétel melyik részem bennem?)
a tartalom, s a stílus adott, (amíg vagyok)
a központozás meg alakul a létmértéken.
Csak igyekeznem kell, sokat elvesz a lehetből
a lett, s a témából a vesztés, és végül csak
hiányjegyzék lesz.
Soha nem kész a létezés, csak az idő kiegyeltet.
Emlékek vannak, értékült történtek,
de az idő nagy stiliszta, elvágja, vagy hagyja,
a többi a te részed, előtted leléted.
Már nincs érés, csak termés. Összehordás,
és élmény-cséplés, ha e kenyered az éhed -
mielőtt túlérik, és lepereg az értelmi összegzés,
s tarlót fednek az összecsúszó percek.
- 2014. 5. 8.


Mozaik
----------
Elég egy szó, egy mosoly, a napfény,
meglepi, illetlen jó, színes szép,
kedves kellemes, tavaszos illanat,
hogy szeretkezzen az élet, s a pillanat,
szülessen életkedv, jóérzés, mi élni tanít,
e létmozaik, ami az egészből szabad,
míg kitelik, hasonlít, hasonlik,
s e papírra marad.
- 2014. 5. 9.


Egy pimasz vigasz
-----------------------
Dől a víz a hullám alá,
esett eredménye táplálja e táperőt,
s átszürkül áldása álcája, a rosszidő.
A világ(i) ül kedvetlenül, s marad házoá,
a jó-jövőn retyketyek és szűköülve nézem,
ahogy a kék bezöldül, s a nyakamba csöppen.
Vízfényesen szebb, csak a kedvesek,
Flóra és Fauna, ilyenkor embertelenek,
és fösvény a teremtő, hogy e léteztetőnek,
fényeső helyett, ködfedett ösvényt engedett.
Aranyat ér. Már akinek -
kellő és kedvetlenítő, kiegészítő áttételek,
e értő, de Őképtelen, szenvelgőnek, ki sajna,
a hetediknapi aranyérre teremtetett.
- 2014. 5. 14.


Szél, vízzel, félelemmel
------------------------------
Jön az orkán, özönnel a tornyán,
tavaszt fojt, fát tör, kedvet és fényt zabál.
Megúszni kell, (elmei és elemi kapcsolat
a vízzel,) más biztosításom nincsen,
csak a buji, (bujás, és bujálkodás) a dugi,
és spicces sztoi, (sztoikus mintha belenyugvás)
s a szokott hamarkodott, okoskodó okozatok,
elzárt, bezárt, lények, lételemek, aggódékok,
zavart ima, és káromkodás.
Mert ennyit tehet az ember, ha letelik egyszer,
a pünkösdi királykodás.
- 2014. 5. 15.


Orkán multán
------------------
Megugrik az élet, orkán nyugtán.
Pipiskednek a fenyők friss gyertyái,
halványzöld újacskái, puha tűpárnái,
s a vízfényes levélkék az erdő lombhullámán,
megnyugvó pezsgés, a vitustánc multán.
Tisztul a tér, rigó aranya fényez a fa tetején,
csőre tátva, ösztöne tárva, de nem hallom
szerelem-szerét, fűrész zajong, bent a rádió bong,
s a nyitott ablakhoz, fázós vagyok még.
A bajt megúsztam, bár kín és kellemetlenség ért,
itt nem ölt a szél, az eső meg aszály arányos,
elmúltan belefért.
Csak a nap, az ölmeleg, méz-színű fény,
a kellemes életérzet az érzelem külsején,
- hogy elvagyok, pedig alig tudom, ami vagyok,
és könnyít a körülmény, a lelét nehezén -
a természet lényemülése, az hiányzik.
Míg most a tavasz szebb csodája ázik,
és fázik a dicsérő, vacogó a szép-szó,
őszhöz való, e süketült léthez hiábavaló,
inkább átlépni, álomban élni, s tavaszfénybe kelni,
nem megírni, értékesíteni, átélni, élményét eltenni,
hogy létem díszítse, lényem melegítse,
az volna jó! Ez így, csak írott fa ló.
- 2014. 5. 16.


Kireménylek
----------------
Jók az előzetesek, az eheti kezdetek,
a többiek is beérnek, vagy érnek még
és késnek, vagy lecsúsznak levesnek.
Amit ezekért tehettem, megtettem,
valahogy lesz, és jobban is lehetek,
várok és kireménylek, hátha fölé hord
a sorsom, csúszásnak, lelétnek.
Nem aprózok, esélylek, panaszlok,
az ok és a tett adott, jót-várok, szimatolok,
májusban nyílnak az okozatok.
Úgy tűnik fatalista, mégsem fatálista vagyok.
- 2014. 5. 19.


Hiánygazdálkodás
-----------------------
Jól éreztem, s ellentettem,
hogy az üzlet félrevisz, gondolatot,
reményt, célt, és így az életemet,
védtem, lett, s tett tehetségemet, az írást,
a verset, alkotás szemléletet, lét-költészetemet,
e lényegétől lényemült egyéniségemet.
Tudom, ez hiánygazdálkodás és néha az is kell, így is,
megélhetés, alap színtézis, de jobb, hogy belül van többem,
és kint, ebből, szeret-lehetségem, öröm-örökségem,
gyönyörszínekből örökzöld vetésem,
ért-élt és továbbvélt termés a jövőben.
- 2014. 5. 20.


Megszívtad, szemét!
-------------------------
Ha az ellened sikerületlent
magadnak jól, tetted,
mert rossz próbálkozását
sikerrel kivédted,
dupla az öröm,
megkönnyebbülés és káröröm,
az ember védekezni kénytelen,
s nem húzható be a köröm.
E jóérzés, és a vesztés,
úgyis ide – oda köszön.
- 2014. 5. 22.


Gondolati tett
-----------------
Vannak olyan állapotok,
mikor a szó, s e felső, első része
a döntő, elkéső a tett, s félő,
ami nem volt, nem is lesz,
áll a változtatás, csak tettetett.
Ilyenkor csak szóval él az ember,
sajátjaival ésszel, és többnyire,
amit ismétel, körüljárja, pontosítja,
utasítja, amit nem mer.
Ebben cselekszik, és evvel,
akár a szónok, a próféta-politipus,
a nemtesz-vátesz, és sajna némely költő,
mint egy igazító tábla, vagy hirdető,
nem ténytevő, csak hitgerjesztő,
ha csak nem segít szövegébe halni a sorsa,
és jövője lesz, bár nem volt
saját cselekménye, múltja.
Azt írni ami(n)t élni és úgy élni, ahogy írni,
mondtam (mivel teszem,) nem könnyű
szakma ez! Szívatás hivatás,
nyitni kész önzáró re-tesz.
Bár tetsző, de fertő(ző) ha meddő,
a gondolati tett.
- 2014. 5. 23.


Ellenirányú jó
------------------
B-Balaton, öregségi nyugdíj ez a Badacsony,
de én szeretem, ahogy az A részét, Füredet,
Keszthelyt, csak, ott éltem, itt meg múlok
csendesen, ön-független szeretetben.
Lehetőség a lelehetben, májusi érzet felemás
környezetben, szeretteim közt, kedves
természetben, emlék és hiánytermesztésben,
hülye szomszéd munka és léthangjai ellenében.
Hiába, az buli volt, ez meg pihi, hétközcsoda,
spicces hihi, de élt-írtával együtt, csak hiúságom
folytja vissza, valóságom forró köszöneteit.
Soha rosszabbat, s tartsunk ki egymásnak végig,
javuljon, javítson, létezzük át ellenirányait.
Élvezni, szépeit érezni, várni, tenni, kipihenni,
hisz, fogjuk az időre, együtt is, nélküle -,
úgy, így, örökzöld nyáridőben, kiélni stációit!
Vágyó jómat erre martam, untam, visszakaptam, itt!
- 2014. 5. 25.


Ez, ma ilyen
----------------
Köd fedett e reggel, fény evett,
tavaszhangon sír, szipog a májusillatú,
allergiás a színvak ma,
lassúdik az élet, éled az ősz látszata,
záródnak a szirmok, győz a zöld hulláma.
Jobbkedvű és élőbb legyek,
költőbb és kedvesebb..?
Szikrázik a szalma, a változás változata, ha,
de marad a nedves fű hatalma,
és én ebben lépdelek.
- 2014. 5. 26.


Pá-pá Párizs!
----------------
A francia egy kultúr nemzet, eszembe jut,
ha léhán nemzek, és szeretkezek egy régi perccel;
az én-oldalú franciázás, a pezsgő, a konyak,
Villon, Verlaine, Baudelaire, Rimbaud,
a túlnyílt jó-világban önsejlő virágom, B.B.
Monte-Carlo, a forradalmak, s a pireneusi lovak,
kósza szabadság, Párizs és a Szajna-szőke percek,
ezekből az egyik ma élvezetet szerzett.
Sehol se rühelltek-tűrtek ennyire a szürkék,
míg nőttem siker-színesedve, idegenbe idegenvedve,
sehol se volt ennyi idegene ilyen lényese egy népnek,
mert a polgár, s a művészet békén együtt éltek,
velem is egy ideig, tartom szerencsémnek,
kevés ilyen összeért teljességet csepegtetett az élet,
mit, ha élveztél és kipisilted, emlékével éltet.
Ifjú kísérlet, örök kísértet, rám zárt „vándorünnep”.
- 2014. 5. 29.


Idő-södő
-----------
Tavaszba nőtt az új-zöld, tűfürtös vörösfenyő,
és 14 éves sűrűsödő időnk, egyidős a lányommal,
sok, akkor is ha szép, s mi lehetett volna a helyén…
Szépek mind a ketten, az a sűrű, s a behelyettesítés,
vétlen véletlen, én meg, velük öregedtem,
bár dolgom és remény, van még elég,
- ritka önfüggő elégség, az önhit minta-titka -
maradt némi szépség, költhető jövő, s az énben a még.
Már ritkán ugrok, kimért sorsomban araszolgatok,
inkább okosodok, mint okozok,
csakhogy ezekben is csalóka vagyok,
a kötelezőhöz hasonulok, az örök nem öregedő -,
jellemző kompromisszum, a talánnal saját paktum;
soron kívül a következő!
- 2014. 5. 30.


Szellemi szeretők
----------------------
Nem számolgat a kedv, csak ad - vesz,
mint egy fűszeres, vagy pár végletes teszt
letargiát, vagy boldog semmit-se-tesz-t.
Meg kell szokni a változást, csak addigra
vége is lehet, s az érzéki mimikri újra kezd,
a változgató, hitetlen, percet élő, ügyeskedő, lesz,
a régi értelmű „jó ember” csak (ál)szent, tán
minden-mindegy, vagy gazdag és szerencsés lehet.
Szar ügy, de egy ilyen világ mégsem ürügy,
hasonlóra, megalkuvásra, sodródásra,
léttörvény, ön-értékrend, harmónia libikóka kell,
az egyén közösen küzd, győz, veszt, de egyénileg
mérlegel, szégyell, vagy kedvel, s bár könnyebb a
tükör móka, de fedettebb volt a sorsiga az istenekkel.
Mindig nekem sem menne, de az élet, (törvény,
szükségörvény) egységben lenne a lelkiismerettel.
Gazdag, átlag, vagy szegény, az állapot (más halmazállapot,
tán okozati ok,) nincs szinkronban a becsülettel.
Annyi mindent elvesztettünk, legyünk hűek, engedőek,
e szellemi szeretőkkel!
- 2014. 6. 2.


Férfiséged
--------------
Tágult vágyak beteljesítése,
kicsik, bulik, kutyák, kocsik, -
szükség, s ha lett, szükséglet,
csak a minőség-mennyiség vagy benne,
fellényegült, közösült lényegek,
általános életedbe.
Létlényeged, ha (v)éled, legyen az élen,
e köznapi csodákat tartsd jobbközépen,
de ha nyered, veszted, örömöd, ürességed,
ne tagadd le!
Emberséged alatt, között, ez az emberiséged
férfisége.
- 2014. 6. 3.


Rigóságunk
---------------
A rigó vágysikolyára, energia ugrására,
letört a fenyő-csúcshajtás oldalága,
s repdesett az elrekedt, 10 centit esett,
a tojó meg csak billentett és elszállt,
a szebb megvalósítás aranymálinkójának
dallamára. A kormos dalos megrázta magát,
kinézett egy stabilabb fán, pár borzoltabb
kurvincát, s beskálázta a dumát.
Alkalmazkodás, folt a foltját. A fenyőn kinő
a hajtás, mindkét dal gyönyörű borzongás,
s mindkettő eshetőre van illő emlékem, csak
könnyebben felidézem, az aranyos villanást.
- 2014. 6. 4.


Világom mismásai
-----------------------
A jóleső gyakoriság megszokása,
vagy a visszatartott megfontolás
kinyilatkozásának kivárása,
a kipattanó ihlet megvalósítása,
vagy a tudatalatti utómunkája a jó írás
alapja, a jól végzett fel-írat boldogsága?
Miért, te egyformán vagy?
Az érzékek, a tudat és az agy, a tehetség
és a kimódolt forma létnedves utód játéka,
értéked, érvényed ajándéka, a vers.
Amit még díszítesz, lényeddel keversz,
meg ez a pár óra, míg meglesz, ahogy volt,
s amint lesz, hogy akár így, akár úgy, (no, épp
közmondókává idomult,) de érdemesült,
mit létlényeged szült, s büszke lehetsz magadra,
saját írnokod vagy, (s) világod indigója!
- 2014. 6. 6.



Ha jól van, jó van
-----------------------
Ami jól van, az itt van. Érzem és remélem -
szép ölelkezésük eredményében, én-lehetségben,
vízen, parton, hegyen, szellemi-léti légvonalban.
Ami volt, mit most próbálok, s amint még lehet,
meglett, hitreményes, balatoni budai gyereknek,
hisz a mindenek megvannak, csak az utak ködlenek,
hip-hop-ra nincsenek ködvágók és vátesz-fények,
ingyen és kölcsönbe, csak versek fénylenek.
Ehhez képest, sok voltam, és elég leszek. Csak,
miből, és mihez? Kötetben, a széllel szemben, vagy
léha emlékezetben, osztozkodva tettben, testben?
Ezt a lovat akartam, de meddig maradok nyeregben?
Bár a sárban is szerződtem, siket sikerben, ellétben,
jobban bízom e lé(t)parti vízben, égben, éljem, tegyem,
amiért hebegek lét-részegen, és lebegek a különbségben,
önsúlyként és könnyeden, színesen a felszínen.
- 2014. 6. 8.


Hajós a parton
------------------
Szél tologatja a vitorlákat e fényfoltos
tükrön, alkony dacosa, pitymallat fuvallata,
meg ilyen olyan-a, nyári általányban -
A sóhajuktól feszülő csattanást várom,
hogy vággyá vágyjam hajdani siklásom,
s e szépség győzzön a moneyalitáson.
Az örökzöld létezés átüt az ezüstön,
örömgyöngy füzérből feslik a hullámon,
rajtuk a játszi kékek, a nyár éji csillagképek,
amint ékítenek, és elsimulnak a habokon!
A folyamat ábrándlik így, a pillanaton.
- Vitorlásom vihart keres, hátha megtalálja
benne a békét – e életérzés megörökülését,
ahogy most, hajózó valósulásom keresné
a vég nyílt tengerén, bolygó végtelenjét.
- 2014. 6. 9.


Így is
-------
Nyitom a tért, élem a fényt, mit a nyár, a nap ad,
amit még elérhetek, mi őszbezárva belőlem szabad,
a társas-lét, az önérzet enged, s a létezésből maradt,
tükrözik a vágyas, ágyas, társas szavak,
visszfényt, örömet, élményt adhatnak, és
emlékkeltőt a létfeledőknek, más élhetőséget
az öregedőknek, (él-általányok a téltúlélőknek).
Szembesütök a szemlesütőknek.
Értek hozzá, az kell, ami a nőknek, csak fenntartok
pár helyet és zárójelet, a kötözködő őszinteségnek.
Ma beszélek róla, holnap ezt teszem,
így valósulhat szikráztatóvá, fakuló életem,
és életverssé – idejében - amiről ma nem hiszem.
Így válhat szeretőből társsá, a próbálkozásból
a vállaló fel-váltás, létlényegéből értett eredmény,
s ahogy kiszalad az élet, verssé időtlenülhet.
- 2014. 6. 12.


VB-m
--------
Ma foci van és sör,
az eszem ma nem terem
sör mellé eszem,
haverság, kanbuli, öröm,
közösségbe fészkelődöm,
nézem, iszom,
be, s le, szurkolom,
magányosan nem megy,
nyerve-vesztem, feloldódom,
és ordítom, tapsolom,
szellemi öngólom!
- 2014. 6. 13.


A tehetetlenség lehetőségei
----------------------------------
Ha az ember megsajnálja az egeret,
s közben a kígyója belegebed,
ha a kisebb halakat kergeti a sügéred,
itt e vétek, étek, akarva, akaratlan,
élettel eteted az életet.
Az áldozat mártírrá lesz, s a létkövető döntés
(még ha következmény is,) bűnössé tesz.
Rád nehezül szükségtelen, a szükséges elkövetett,
s természeted gyengédségeiért, felejted a természetet.
A hibáért hibád a tett, emberként a lényeged tedd,
az emberség a maga dolga. A lét színpada, díszlete,
a rendező feladata, ennyi a tered, és ehhez az eszed -
aki a léttörvényt piszkálja és belesír tettei piszkába,
az, vagy rájön, legyint, s az életet bírálja,
vagy egyszerűsít Istennel, és tovább csinálja.
A tehetetlenség lehetőségei - s hiába ez a rend,
szar, ha tudod, valahol a sajátoddal teszed.
De kerüld, ha úgy véled, teheted,
vagy ne sirasd bűnbánón, bután és (l)égjárón,
a természetest!
- 2014. 6. 17.



Kérdések kérkedése
-------------------------
Forrón belém kap és átporzik rajtam a nyár,
minden napjával több lesz, ami volt, épp van,
mint ami vár, életem hiánya, vagy feleslege a
kérdések kérkedése, mi terhel, piszkál, nyitva zár,
fél, néma vigyázban áll. Okozatot, vagy okot kínál?
Velem öregszenek, mint az állataim, társaim,
bár részünk örökzöldül, ha az élet megkönyörül,
de nevemben fakul a fám. A szeretet szolgasága,
vagy a fonákja, ha érez egyáltalán…
Idő-fertők foglalnak el és hülyeségek le,
reményen ugrálok, versbe kapaszkodok,
hogy ne süllyedjek az ellehetetlenbe.
Pedig még június van, s annak is az öle,
de hogy legyek ide-oda változásainak hű
változatjele, míg a halál kétlése éltet, és puszit
pusztít a túl-élet kérdése, meddig elég a –se-?
Mi lesz a lét és vég festette őszben,
egy festett ősz szerepe?
- 2014. 6. 18.


Egyszerűsítés a sokszorozásra
-------------------------------------
Tehetségem lehetséget keres,
hátha megtalálja -veled- a verset!
- 2014. 6. 19.


Kisebbségem többsége
----------------------------
A mindenható, az idő, s az én időzítésem kéne,
és hogy mindez harmonizálható lehetne,
az élt, élő, és túlélő, ujjászület(tet)ő létkifejezéshez.
De úgy tűnik, erre csak én lennék kész,
s ha valamelyikünk nem, (realitás az esetlegben,)
akkor, talán és egyoldalú próbálkozás, megalkotni
verses élet helyett, az életverset, s csak szerencsés
többségükkel, a lét(em) – emlék(em) – művet(m).
A művészet maradék elve, hogy a nagyobb része
vágyakozás, várakozás, és e próbálkozás,
s a körete, a többiektől átvettek színtézise,
és e kisebbségem többsége a részem, benne!
Átlényemült lényege.
Versbe sikoltva, vagy regénybe rejtve?
Az időzülés fellényegülése, tehetőségemnek,
s annak a többségnek (szabadon behelyettesíthető
a szerencsével,) kölcsönhatása a közönségre.
Utána, s előtte. A valósulás összeváltozás,
hálás megalkuvás az életemre.
- 2014. 6. 20.


Mostani feladatom
-----------------------
Csak, hogy néha hemperegnek a felhők a nappal,
s a szél szavatol az elviselhetőségnek, így érzek
valami látszat nyarat, ami elemlékitett érzékeimben,
ezt-tehetségemen, és a farkamon, hamvad.
Megugratom magam, és lassan, csalódottan,
elhagyom a múltam, szeretnék újjászületni, nemcsak
régi darabokra esni. És élet-verssel érdemesíteni,
hogy e jelennel magunkra maradtam. Bár ez a nász,
egyelőre, s a jövőre nézve, elhálatlan. Hálátlan az idő,
megint a csúnyábbik lánya agóniájára jutottam.
Szívesen így van, lesz, pardon lehet, értelmem,
ennyit tehetek; író(n)nak hegyezem az eszem,
s gyönyörben edzem, amit örökségül kaptam.
- 2014. 6. 22.


A sivárnak
-------------
Sivár a nyár?
Ki, mit talál.
Nekem fényes, buja,
ki futóhomokon áll
és tűnő napba bámul,
késő tavaszi tél-ítész,
ön-ősz, vesztésre kész.
A kedvhiány, s a butaság,
sértett rémálmot szül,
és valósággá veri a csalódás.
Ha nem habzsolja a jutó-futó létet
a salak sem ürül, rákként terül,
s a sivár, meddőhányóba merül.
Vagy, vagy. Harmóniád, humorod,
létezni hagy, vagy élőhalottá
senyveded magad!
Ha élsz, éld, ha halsz, hagyd,
vagy minek, hisz így nincsenek
válasz(tó)falak.
A tehetetlen, élhetetlen,
mindenképpen élettelen,
automata program darab!
2014. 6. 23.


Színtelen álmok
--------------------
Rossz emlékek, létfosztó félelmek,
kórházi irtózatok, rád játszó halál-ok,
baltettek, szenvedések, ismétlések, fokozások,
végidézések, robbanófejes mélylélek fúrások,
színtelen rémálmok…
Nagyrészt, beléd betegedett valóságok
voltak és továbbnőnek féregnyúlványnak,
szellemben, testben, átterjedő árnyak,
idő(d) evő életrákok, pokolburjánzások.
A létfoltos fehér álmon,
össz-világi, fekete átkok!
- 2014. 6. 24.


Üresednék?
--------------
Másvágy, és a létkönnyebbség e közönséges
könnyülése léhává tesz, és nemtörődöm
idegenné lesz ez a verstelen, mert nekem
ekként, és ekeként sincs más, csak egy már
ismeretlen és így teljesen nincstelen próbál
egyszerűbbet, képtelen, de kilágyuló részem
sem ilyen, csak már nem az, és nem ez.
Olyan, mint általában a szerelem, mindent akar,
s az idővel leértékel, és megkönnyül a szeretetben,
de ami belőlük lesz bennem és velem, szerelemgyerek,
a vers, s a próza, mint szeretet-szer, több, lényegemben,
mint megélhetővé üresedő lényemben, és még jobb
lehet lényemült létlényegemben, és majd csoda,
és csalódás lesz, összeért életjelek, ezért törődöm,
bár őrlődöm, áprilisi életemmel. Majd foglalkozok,
ha még tudok, a szeptembertől – decemberrel,
s aprózott prózában a többi időrésszel.
Egésze a regény meglepetése, de ahhoz, önmaga(m) vicce,
jól ragadt hétköznapi alap és létkönnyülés kéne!
- 2014. 6. 26.


Életfám
----------
Tegnap, és ma;
- Lassan, lassan kinő a fa,
s nevemből torz kusza,
forradás marad…
- Rám nő a fám,
alig látom a világom,
s vélve élt ide-sorsom,
az időm és valósulásom
más formán halad,
csak a szavak szaladnak,
a szívem ide ragadt,
együtt növeszt a salak.
Árnyalva és magunkra látva
ő(kö(r)ködöm a fán,
gyökeres inaimban dobog
útravaló hazám.
- 2014. 6. 27.


A vers fohásza
------------------
Irgalom írmagja,
tudatom illata,
szállj fel!
Hogy fent,
a keselyű létezése,
Prometheus érzéketlensége,
a protektor szuszogásából
a szerencse huzata,
s az idő - ad akta fogadja.
Ami lebegett, az esett,
vissza, vagy túl -
fenntartó következményei
nincsenek, vagy csak nem
a mi élhetésünkre,
de, ez az illat lett
életem csodája,
termikus remény,
hogy e(gy) részemnek
újra nő a mája!
- 2014. 6. 30.


Az álmok csalódása
-------------------------
Rémriadással áttört álmok,
lebegések, semmisülések, zuhanások…
a francnak se kell így az alvás!
Olvassunk, bambuljunk, vagy inkább
csavarogjunk, igyunk, bulizzunk, táncoljunk,
szeretkezzünk otthon, vagy dugjunk, ahol
befogad egy padlás, ébren, az álmok megéledt
és ismételt valósága is más!
Ötven fölött a halál próbája a nyugvás,
igazi túlélés az ébredés.
Átbillenés. Megtörted a harmóniádat,
hamis darabokkal, pótlékokkal pótlod,
a fáradt, boldog suhanást.
Az ifjúságét! A múltán értett áldást,
mikor még a megtett röhögte a megfontolást.
Álmok, az átérzés hamarabb haló nagyobbik fele,
az élet alja és teteje, kéne és mégse, ahogy fogy
a közepe, igaz, újra is csak így élheted át!
- 2014. 7. 2.


Szeles
--------
Ma úgy tűnik, a szél él,
és (v)élőlény amit forgat,
nincsenek állandósulások,
csak hittük, amik voltak.
Szépbe indul, de esőbe vész,
az ember becsapottan érzi,
más szeretője is lehet a nyárnak.
Felemás természet és élet ez,
és rosszabbik másuk vagyunk,
az érzet követi, az ész kísérletez,
kénytelen véli, ha erősen hiszi,
a hétvégére fürödni lehet,
de, hogy ne tévedjen annyit,
meleg vízben mosdik
és félretetet mozijegyet.
Minden megcsalhat,
hát megcsaljuk magunkat,
egyszerű törvény; ha lehúz az
örvény, alul kiúszhatsz,
köreidben bízzál, a világ
értelmezhetetlenül nagy!
Csodád és halálod,
(ma, szeles hasonulásod)
hogy valaho(gy)l benne vagy.
Hit, vagy ismeret?
Határok nincsenek, vagy csak
te teszed, hogy rendszerezhesd
magánnyá, magad.
Bízzuk a szélre, - keverhet, tisztíthat,
elhozhat, elfújhat, a lét mindenese -
mint egy ismerősre, kit elvisz a vonat.
- 2014. 7. 3.


A jobb túlzása
------------------
Látszik, játszik, köröttem az élet.
Velem és nekem, ajándék ez, jobb érzet;
kismacskák, virágpettyes zöld föld-
tengerek, a fáradt orchideán új rügyek,
és mikor időtlenül élek…
Szeretetet, verset érzek,
aztán mosolyogva félek; most jönnek
a kiegészítések, s az időt kergető szelek,
de, jó ez a helyzet, kedvnek, emléknek,
július fényű reggel a feketedett decembernek!
Piros-pontos jelen, bármilyen jövőnek!
Jólét-jel, etalon modell, a többi létezésnek.
Ácsi, köszönetnek van itt helye,
nem a dicsekvésnek! Minek, még?!
Kinek mit adott az űr-úr, a semmi is, és… !
- 2014. 7. 4.


Megálmodott álmom
--------------------------
Elálmodott álmok, kikoptatott sorsok,
vegyítő közönségesülések, elcsépelt szerelmek,
sohasem kellettek!
A megérzések és a valósulások sokáig lebegtettek,
míg az enyéim lettek, felnőttek, és szültek,
mára velem öregedtek, dacos azértsemnek, de
Vörösen zöldnek, mint az emlékek, tartások,
öröknek, örömnek, elkísérnek és továbbvihetnek,
lehet, lényege(s)mnek, vagy az időzített értetlennek,
energiává, és továbbító jelnek, színes sugárzássá,
mi melegíthet, és tartózkodást is kelthet.
Ugyanaz, és mégsem, az egyesítő különbségben,
s túl a megértésen, remélem megérte megélnem.
- 2014. 7. 7.


Kísértés-kísértetekre
-------------------------
Szúnyog, kullancs, és darázslányok
tetteim tetemei, mostanában ilyen
áldozatokra várok, s jutok,
ide jutott, ki kábé 3000 után, (kéjt,
boldogságot, és társas magányt osztott,)
a hölgyválasz és a vadászidény múltán,
még nagyobb Ők és többlet igény fogytán,
ért kapcsolatban, egy távoli ablakban,
a nyomokat vakarja bután.
Ne vakard, ne nyálazd, a választ jól válaszd,
jó, ha jó, bár lassúbb a hajó, ugorhatsz,
de ott is hagyhat, a hold hídján megúszhatsz,
de a szigeteket végigjártad már!
Még sok körüldongás, csípés és viszketés vár,
s a fél-alvó oroszlán legyint e kísértés-kísértetekre,
okosan csapkod, ha bojtjával bolhákra hágni vágy,
mert ugyebár, párjával élhetőbb az élet,
ám magányos vadász a vágy!
- 2014. 7. 8.


A szeretet hurokja
----------------------
Tudod kislányom, a szeretet
vádol, és hiányol. Is. Vágy és erő,
amiből család, és önzés lehet,
melegséget, összetartozást, biztonságot ad,
feláltalánosítva, világunk habarcsa.
Nekem kell, e nélkül már, nehezen
viselném az életet, közömbös lényeg,
és lényemtelenségek között, magamra
hagyatva, átlagos rosszsorsra savanyítva.
Ezért, bár durva, igaz, amit ordítottam;
aki nem szeret, az le van szarva! A szeretet
hurokja. Nagyanyád azt mondta, amiről
nem beszélünk, az nincsen, amit nem mutatunk
ki, az nem él meg sokáig belül sem!
Őrizd, és mutasd a szeretetedet irántam,
és én a valóságban megtaláltam nyugvó helyem,
és szíves kötelességem e világban. Alapjában,
a családban. De, ha nincsen, nem érzem,
megértem - és büntetem, bár szenvedem, - nincs
mit keresnem emberben, nőben, gyerekben,
nem lesz öröm, örökölt szentség, boldog fizetség,
csak hurkolt kötél, a visel(ős)t kötelezettségben!
- 2014. 7. 9.


Sárlik a nyár
---------------
Sárlik a nyár, tavaszról, őszre mászik,
a feje kéjfelhőben, de a segge napnak látszik.
Soha rosszabbat rosszabbul, csak jobbat jobban
kéne, míg a vágy sztrádája csömörig bezárul,
és a meny, paradicsom, nirvána után a pokol az új.
Csak út. Az utazással az indulás, érkezés, is változik,
a cél él, az indok kopik, de úton lenni se lehet mindig,
a meny ködös és messzi, a paradicsom egyként rohad,
a nirvána ismétlődik, a pokol meg betelik, s az utazó
oda–vissza halad. Ilyenkor élhetőbbek a létutánzó szavak.
Álmok, vágyak, irányok, űzések, szükség, hiányok,
okok és mozgások, okozati lételváltozások,
s az idő beteljesülése, mikor írok és átváltok.
Nálam ezt vizsgálja az életből a lélek,
amikor majd a sorompónál állok.
Éles, nyárérett végre a fény,
és az önkény-ősztől öntelenből félőn kibujkálok én.
- 2014. 7. 10.


Szeretem
------------
Szeretem; innen, s ide, vágyam,
szép szeretőből többé növő társam,
ikerből áprilissá lett lélektükrös lányom,
létpróbáim mementóit, kakukkfiókáimat,
voltjaim magányát, verseim önzését,
időm levélszíneit, s a tőlem telt napokat.
Felhőfüggő napomtól léteim árnyékát,
énemült eszközeim, örökült szeretteim,
határolt világomon mind-magam nyomait.
Végigsimizni cicáim tejtől csatakos cicóit,
megrángatni Máki lelógó, puha pofáját,
becserkészni a papagáj sárkánylábát,
felfedezni a sügérektől rejtőző algaevőt,
Réka koratavaszában felismerni a jövőt.
Egyszerre simogatni mind a négy kutyám,
másik kezem címeres fámon, s fogadkozom,
hogy minden jobb lesz, vagy legalább ilyen,
higgyék el velem mi tőlem független,
a többit teszem, s körbe lesve nézem,
hogy kőröz köröttünk napi imádságom.
Megbúbolni a vezér dog kobakját,
lapogatni léha szukáim szusza hasát,
érezni, élvezni, kertem hangulatát,
elfelejtve a szarszedést, s a hiába munkát,
örökzöldjeim, magyar-szín juharjaim,
madárlátta gyümölcseim, legázolt virágaim,
kiégett füveim, szívesen látott jöttmentjeim
között, életem leszínezett kavalkádját,
körülmosolyogni sorsom kilátását,
termőre metszeni, mi bezárt!
- 2014. 7. 11.


Mi az igaz?
--------------
Amit mások is, mit mi sem,
amit kell, a kénytelen?
Inkább amint az én,
a szív és az ész mélyén.
És ez kiterjedvén,
általánosan az i(s) és a gaz!
Ezért kevés, és sok nekem,
így is csak hiszem, hogy az!
- 2014. 7. 12.


Szentes ellentmondás az eszközt illetően
--------------------------------------------------
Én nem fizetek a szexért, nem is kérek érte.
Nekem léteztető szentség, testi, de lelki minősítés.
A szex a meny, a steksz a stressz a pokol része,
és létszenny, ami összemossa a kettőt!
Amíg teszem, és így tehetem, ezt az ideát élem.
- 2014. 7. 14.


Virágomért
--------------
Segítsd uram, ha nekem nem menne!
Minden áron, hogy meg ne álljon
a virágzásban, és örömet szüreteljen!
A szívünk felmelegedjen, megértőbb
békében és együtt boldogabb legyen.
Add, ha neked kell, hogy érte-önzésem
viselhető legyen, és jutó adományod
nálatok jobb családdá tegyen -
Csak kedvesen, szeretetben, elégedetten,
hogy ettől, aminek kéne, kiteljesedjen.
Ilyen egyszerűen,
a mindennapi megfeszületben.
- 2014. 7. 14.


Azért…
----------
Ijedten észlelem, rossz sorba öregszem,
nem vonzanak az éttermek, romkocsmák,
bugyi-bárok, sörözői dumák, összejön-talánok,
túllakottan, sörhabos összeájulások,
hajnalkergető buli-vándorlások,
a végtelen végefelében, félálomban, féléletben,
engedések, hódítások, futó kéjek, kakaskodások.
Elvesztek akikért, akikkel, akárha, megérte, tarolnak
az emlékre magányok. És nának a sörözői lányok.
Rég nincsenek helyeim, csak helyem,
lehetőségeim, csak rész-megélhetésem, feledhetem,
és kergethetem a könnyedséget életemben,
de egyre nehezebben. Imázs kényszeredetten.
Azért ha megkérdezel, csak halvány borúránc
rebben át majd a férfinevetésen, és utolsó első
leszek, a végfelejtő, búcsú-létezésben!
- 2014. 7. 17.


Átmenet
----------
A rám esett esős ég, és megszaggatott, viselős éj után,
hasadtán, a kikelet sugározni kezd, a nyitó nap-piperészetből
kékmosott aranyszíneket, békés, csendes, kezdeti fényeket ad,
aztán visszavesz, mohó másnapos nyara öklendezős kimenet
lesz, hajnal halál, már-késett vakáció kedv. Júliusban így megy,
a teremtés hasa egyre kerekebb, s feledhető számban megszületek
a végén és bizonytalan ikrem a jólétremény, a többi testvéres,
a természet kifejlet. Az enyém most, mit érezni, élni, írni lehet,
de hirtelen lecseng, leereszt e átmenet, az át-élet energiát veszt,
kísérteties a feltöltés szünet, ez a vérsustorgó, suhogó csend.
Ha az ember önmagában egy világ, milyen magányos lett…
- 2014. 7. 18.


A mulandóság állandóságai
----------------------------------
Az eső hömpölyögtető eróziós árok, (oka okozata)
mára ugyanúgy hozzánőtt a kerti út közepéhez,
mint az aranyér a seggemhez! Erő átkok.
És önhites élet. A vízelvezetéshez, az öregedéshez.
A való idő műtárgyai. A mulandóság állandóságai.
- 2014. 7. 21.


Az eső túlzatásai
---------------------
Rosszuló dolgok esőben,
ezek jutnak körém, és eszembe,
ahogy nincs is értelme, és értelmem
jóidő nélkül az időnek, nap nélkül a napnak.
Az érzékek hallgatnak, halnak, vagy halogatnak.
Most, rám olvadnak, megköpködnek, mik az idővel,
időtől, fogyó életemből hiánynak, vissza-vágynak,
(a maradékok másmilyent kihánynak,)
kénytelen szokványnak, légszomjas léttolulásnak,
tudati leprának, jövőázatnak, szitáló halálnak, álcázva,
elvesznek. Csúszkáló csámpáim alatt közzé semmisülnek.
Tisztulások, vésznedv száradások, fényhasadások,
nyár és még-én valósulások, mostanság nincsenek!
De lesznek, ha így, elő változatban, édes-keserűen,
séróféltő nedves kellemetlen, túlozni merek!
- 2014. 7. 22.


Összeveszésre
------------------
Ha már a végzetes is megszokottá válik,
és esetleg a végleges, akkor a megszökés
szerelem-szőkítés, de biztos, hogy még
szeretsz, csak a lehet, bár egy irányban,
de aszinkronban megy, és az együttléthez
valaki visszamegy. A kellékek; más-baj és
alkohol feszültség, azonos előjelű töltések
taszítása, a semmiségek kirobbanása, és
szerencsés és, gyógyító idő, a másik hiánya,
s ha nincs valaki mása, a következő feltöltő
szükség, szétvesztésre összemagyarázat,
a különbség hullámverése, s a gyengülő gátak,
emberi különbözet & a szeretet határozatlanítása.
Jövőegyenlítő és a szakadások násza, mostmárra.
- 2014. 7. 23.


Teljesület
------------
Velem ért, többé nőtt,
bennem nem marad,
közzé lényemtelenedik,
az énből, önző, lényegület,
az együttből kiszabad.
Megeredt a tett, a tovább-gondolat,
robbanás előtti készre meredt,
végidős viselős a csend,
összehúzott rugó a pillanat,
élhetésünk átalakul, új létezésre mozdul,
és életnedvekkel szentelve, szennyezve,
bizonytalan sorsra, de koz(ko)mikus létre,
születik a vers!
Jó, a képemre, de időlénye(ge)sítve!
A legjobb, ami lehet, hogy tehet,
a legtöbb, hogy van és lehet…
örömcsepp a géntérképre.
Léthiba, vagy előrelátás, hogy sohase be!
- 2014. 7. 24.


Napimádón
----------------
Várva és vágyva a napot, napsebekkel telítve, vagy kifehéredve,
égve, viszketve, napszéppekkel színez-szeretve, feledve függősödve,
nem imádva, könnyed-örömködve, de léttől léttöbletté leg-előlegezve,
amennyi(re), a NŐ, és a nője különbsége, az élethossz, és amiért megérte,
az anyátlan gyermek mindenkiből, tőle, pólyássá és felnőtté melegedve,
hidegtől hitetlenedve, majd testét, lelkét elé terítve, elértve, de nem felérve,
használva, de nem köszönve, hétköz-nappá nevesítve, alkonnyal telítve,
a természet részévé természesítve, érezve, de nem értelmezve, délben,
fényvédővel és napernyővel a strandra menve, fektéből az égre nézve,
találkozik az egy igaz(olható) istennel!
Eszméletben és gatya alatti fehérben a legnagyobb szükség elve,
fény-árnyék játék, a napszemüvegrepedésben.
- 2014. 7. 27.


Retro bulin
--------------
Összetartó idegenedettekkel zenétől egybeszeretve,
meghatva a valahavoltaktól, hogy velük még volta van,
bár néha összekeverve, vesztve, ön-száműzetve, feledve.
Most borra, barátságra nyílva, múltját csiholva, emlékerőltetve,
átérezve a jóleső már alig amit, feloldódva különbségétől a közösig,
az elválasztó pár centik értelmetlenségétől lerészegedve az értetlenségig,
társalogva, mesélve, elnagyolva a csendig, találkozott, ha-haverkodott,
a legutolsó tíz év elkerülésig.
- 2014. 7. 29.



Születésnapomra
---------------------
Most számolom, mikor már nem érdemes,
számolok az évekkel, e leléttel, az elmúltakkal,
s a ki sem keltekkel, mert még kell, bár többnyire,
ötventől ennyire, a fenének sem kéne! Jelezgetek
a jelennek, ma még minősíthetetlen jövőt remélve.
Nem mondom meg mennyit, mennyire, s e ponton
pontosan, mennyihez érve. Ez az én, keservem
és a környezetem sérve. Á, csak felnagyítja a
szokás mérte ünnep, jele még csak mélyen van,
s az önsajnálaton és az emlékeztetőn kívül nincs
jelentősége. Az időm így is leteremni látom,
tükrömön, szeretteimen, és a fakuló világon.
A termékünk kivárom, lejegyzek, felnevelek,
csodáimat, hibáimat, és máshoz süket sikereimet,
szókép szabta ritmusomba zárom. Mozgat a világon.
Ez a születésnap meg olyan ma is, ahogy sikeredett,
most már hova zizegjen, tervezzen, ünnepeljen,
ki korasietett, két hónappal előbb született?
Egy mosoly és úri köszönet, a fenti mindeneknek,
és a szerencsének, hogy az életem belülről evett,
és kedvemre hazudozhatom a felejtett éveket.
De szoros a sors, sorolja, hajtja a megbánt esélyeket,
hogy a belsőket magamnak éltem, így meghagyta
verébhajszának, a külsőségeket! Igaza van,
létem átiratáért, magammal, őt is becsaptam,
s linkre számolt örökifjan, verssel a farkamban,
kihagyom, a ráncokból tákolt dicsőségeket!
A szülinapomon meg ne tromfoljátok,
hogy xx didi méret, meg dicsővég úgysem lehet!
De ha mégis, akkor rátok hagyom az akkori ezeket!
- 2014. 7. 30.


S a másnapjára
-------------------
Nehezen indul a nap, és a vers.
A tegnapi est nélküli születésnap,
(elmosta a vihar, s a félszáraz Törley,)
pontosságával, és fostos kifosztával lankaszt,
és aggasztanak, miket így nem fedett el,
- tízesével, lottó főnyeremény - az idő szívrögei.
Végülis mindegy, hogy múlnak az elmúltak
elmulatatlan ünnepei, inggomb és évkönny a földön,
ki még számontartja, mire ezt meg, s már nem érti,
úgyis összekeveri. Csak amennyinek látszik, s ahogy érzi,
annyi. Az élet kiteríti az időt, díszíti és összevérzi!
A tömeg megéli, az okoskodó, ha belelép, ugrál,
s azt hiszi, átlépi, az örökítő nem féli, érzi, éli,
korszakonként, várja, használja, s ha kifogy, megérti.
Tudod, a mennyi, a semmi viszonyítása.
- 2014. 7. 31.


Létüresen
-------------
Üres, üres, üres… hát ez, már nem.
De ettől is üresebben lebegek tovább,
a földön és az égen, s a másnapon odább,
menni, tenni, írott szóból alapokat rakni,
súlytalan lehetetlen, most értem meg
a szeretkezetlen papír siralmát,
ahogy elbilleg mellettem,
s rám fogja szűz-fehér hasát!
Ő erre lett, én meg, hogy rá…
Üres, vagy teleélt? Így is úgy is sikerem
lesz a MÉH-nél, vagy saram a szemetesnél.
Okunk fogyott, létünk üresedett,
tudjuk, a szélbe múlunk, körbeforgunk,
s ez a pár elrótt kifogás, önkiadás,
csak egészségügyi baszás.
Megbánom, és megbántom,
az egyéjszakás együtthatást.
Farkalni, csak versfogant összeélvben,
ahogy a picsarta szellőzködik a szélben,
úgy ismétletes!
- 2014. 8. 1.



Valami viszket, vagy már fáj?
-------------------------------------
Valami viszket, vagy már fáj?
Régik a tippek, és viccel a nyár.
Üdülőnkben üdülök, ötlettelen tökölök,
kor fokozta kifogás, mint szél nélkül a vitorlás,
hogy az igazság helyett mit, k(m)ire fogok,
míg a verset hiszem, és a napon időtlenedek,
ettől csak a ráncaim élesebbek, a jelzőim helyett.
Minden megengedett, bármit tehetek, (versben,
az életben meg… s életversben, utólag az előzményeket,)
amit lehet, hát itt a gond, lehetetlenedek.
S a legérdektelenebb jó, más-kor az elválasztó, van, lesz,
mit a lehet tehet, aztán a meszes eszes, majd
összemossa a vágyat, és az emlékeket. Addig
búcsú buli, reményfutam, szabaduló önhit-finis,
sietős jelen jelzés, még-erőltetés, és csakazértis!
Elevenebben, ami megelevenedett! Ezer-egyszeri
meglepetéseket, ismétlődések helyett!
- 2014. 8. 2.



Őszinte őszerintétlen
---------------------------
Erősen akarok élni, szépen, épen, egészségben,
összeszerelmes észben, testben, s tehetségben,
létezésritmussá szívhangszerelt énkifejezésben,
újítható, csúcsrajáratott, elévületlen lehetségben!
Nem törődve, hogy e közzé időtlenítő önzés verse,
az őszinte őszerintétlen, határaitokat meg ne sértse!
- 2014. 8. 3.



Konyha szimbolika
------------------------
Túlszokások ellen, a saját elszokások nem segítenek,
csak összecsattannak az akaratok, hogy a pörköltbe mit rakok,
s minek az új íz benne, ha a régi is megfelelne, s az, csak úgy az,
s bár ez nekem sovány, ízetlen vigasz, a volt szempontjából igaz.
Íz és létharmónia kéne, mert az mégse menne, hogy az ínyenc
győztes egyedül egye, a szájszélein szembefordul a nyála és az
örömkönnye, a régit meg, a boldog falással szemben, a fene ette!
És eltelésem nem dobná fel, hogy azt is, aki megetette!
Íme, éhség és ínyes filozófia, konyha szimbolika; keresztbe
tett kés és villa a koponyásra torzult tésztaszűrő alatt, az élet
rajtuk, mint maradék ragadt, a múlt emléke a konyha szag.
A létezésen alul az élet csak emésztés, az éhség be, a szerelem
ki, mindegy ki, ki, az impresszió szellentett gyomortartalom,
hasán keresztül a farkát, hiányán át álmát, szomjából az árát,
lét-étkéből a műanyagmegmaradást, súlyából a halál mínuszát,
úgymint egy 120 kilós krumplihámozónő, és a gömbhalas buzi
körötte, mögötte, megszokás, vagy undor közepette, íztelenedve,
és szükség-hűség, idő (ét)vágy keringő, megélhetés nyomorúság,
éhes farkas rabolni indul, létpüffedés, és nyúlgerinc sztájl,
Bilagit és kőröző ujj a torokba, vagy éles kés a gyomorba,
az egyéniség, és a közétkeztetés harca, bennük a szélsőségek,
utánuk a gyomorbaj, az éhhalál, az élet szürke egyszerűsítése,
s a végletek végzése. Pedig nekem a létéh, a többlet-többet,
és a régi nóta kell, „hagy főzzek ma magamnak” és egyáltalán,
számomra a többől többre öntudat, és Édesanyám főztje,
amit még tolerál az agy, a gyomor, és a máj. Nélkülük, az
egyoldalú szellemi túlsúly, agyaranyérrel és szívizomlázzal jár.
Különben, az a tied, amit megzabáltál, e közt és szarod között
voltál!
- 2014. 8. 7.



Az irigység értetlensége
------------------------------
Az egyik kedvesem, már túl a vágyon,
„hófehéren felült az ágyon, unom
Villon az eszedet” – szerű egyszerűsített,
az eredetivel, némi magyarázat után
egyetértett volna, de mért az enyémet...?
- 2014. 8. 8.



Már úszás közben is…?
----------------------------
Hullámos a víz, egyedül úszom benne,
alatta, fölötte. A barátnőm nem, Ő félti a haját,
inkább a csendeséig kivár, nekem is csak
idővel lett jobb így, a beállt hajnál fontosabb
a Balaton kelleme, azért egy 33 lábas még kellene.
Hiába, az ész és a hiúság időfaragta örök harca,
nagyobb dicsőség a rajta, mint a benne, vagy alatta.
Mára elég lesz, erős a szél, segíti a fölösleges döntést,
drága a vitorla, ha-ha - Már kifelé, fölötte, alatta,
mondjuk, még 33 tempó, aztán gondolj a hajadra.
- 2014. 8. 9.


Tatai Fényes
-----------------
Pár tétova tan-tova fénytava…!
Nem volt olyan fényes,
énes emlékektől ékes,
ahogy írója is csak diáknak
öreg ma,
s megtenné újra, ha van hova!
S tán tovakimenőzne egy lopott
délelőttre, a többi langyos-édes,
és szabály éle fényes tavadba Tata,
az a fél-gyermeki rovott és ide rótt,
értéből kacsintó, csoda totoja!
- 2014. 8. 10.


A hiúság mai vására
-------------------------
(Avagy, itt sincs mit V(t)ennem…)
Múltkor egy kiszolgálónő művészúrnak szólított.
Bizonyára félreismert, vagy netalántán olvas?
Mondtam neki, inkább újész, vagy néha nihilitész,
görögösen originálész, az úr meg korunkban esetleges,
és akkor is az, ha nem tudnék fizetni…
Ma már nem is köszönt.
- 2014. 8. 12.


Ha homorú
--------------
Szomorú, ha homorúra,
sima kinyúltra, vagy szikkadt csontra
kopik majd, rajtam majdnem minden,
ha a testem ereszkedik, szavaimat keresgélem,
a számok, s a nevek, régen érdektelenek lettek,
s nem segít az sem, hogy az elején érzem a végem.
Bár most, hogy mondom, az igen, ha kisrészem,
lényegem, érdemem, ellenében, a nagyrészt,
múló méltányosságból, elveszthetem. De nem,
ezeken kívül semmit sem vesz el a vezérlő szellem,
nekem kell az élet rongyait átörökítenem, vagy
megsemmisítenem. – Az én rongyos életem! -
Küzdelem időm áttételeiben, észlelet és agyér-zubogás
ritmusa versben, rovom időm függőit, s a gyönyörű többit,
hátha elfelejtem, hogy nem felejtem. Egy elévült ígéretben.
Tudjátok mit, szarok rá, hogy így lesz, vagy máshogy,
érzem e az akárhogyban a jövő áttelelő, sőt életversben, átélő,
rügyeit bennem! Csak, mi lesz belőlünk, mire meg kéne metszem?
Túllét-lehetségem az írt átéletben, félkész képek képzeletben.
Amiket megéltem!
De (ha) így is, úgy is, meg kell tennem!
- 2014. 8. 12.


Parisien
----------
A Rue de St. Denis-n ejtett kéjt lejtet a járda,
elhányt szeretkezéseinket szemünkre hányja,
és újat ad, ha érte újra kap, a profi(t) szerelem
áradásában, vagy másként is, mint rég, magamért,
de így általában, számok a pillangó hímporában.
Friss kloáka a vén csodában? Magyar köszönés ér,
a felismerés kínálkozásában. Sárm-saram kipróbáljam?
Olcsó újulás lehetne, őszbe öregedésem Párizsában,
de azt én már ingyen, hányszor elhánytam,
és az ismétlésre annyi esélyt látok, amennyit a
zsebemben találok. E nem sok, ma nem fog.
Hány volt? Nem tudom már, (az igazi a végig áll -)
de meg sose bántam!
Na, jó, kiélt varázsodtól is elmemóriáltam,
párszor otthon, a Fekete sas utcában…
- 2014. 8. 13.


Naplejáratás
---------------
Vasszürke ég, ezüstcsatakos, acéltarajos
fénytorlódással, villámhasítással, felhőlánggal,
és félelemcsend közű hangrobbanással, (az örjöng
igazával) kisülések véres csattanásával, a vizek
felfordulásával. Alapok égiháborúja, naplejáratás ez,
alanyi levezető gyakorlat, hogy az ellentétes erők
kisimuljanak, s a színek, hangok, hangulatok,
harmonizáljanak, de alul ránk marad a visszaeső eső
és a ború, a jó és rosszabb hagyatéka, haszonul,
és háttér indokul, méla-béna igazolásul,
hogy mért vagyok szomorú…

Esthajnalra ebből kiszépül az élet(em)kép
időjáró mozaik része, két mosdott színű alsó, felső széle,
s (láb)közén a kedvem,
és sajnálom, az időmmel elsiető, felfénylő esttel együtt
azt is, amit fentebb, olyannak, magunkévá tettem.
- 2014. 8. 14.


Jót, fél-jól
-------------
Hiába jóra, szépre, és előre fel,
az álmom, s a partnerem kéje,
ágyban is, agyban dől el!
- 2014. 8. 18.


Elsietett menet…
----------------------
Szél keverte vizes színek kergetőznek, majd egymásba tűnnek
a nyársírató, elköszönő, hűlő, vízben, őszi partnerváltó a nyári
Balaton bel-szerelemben. s téli menetrend a bele-estlegben.
Aztán már csak szem-simi, habvágy, távolabbról, séta közben,
igen, öregesen. Na, ez évi testközelünk szépen eltemettem, pedig
ebéd után még le kell hozzá mennem, belevetnem magam közlétünkbe,
az elemi gyönyörűség ki-be kellemébe, a napi pár fölé-belé méterre.
Még nem köszönök, visszajövök, ismétlek, s ha félek, újat költök,
én szerettem bele, s az ottmaradó közömbös hűsége visszacsalja (?)
az elköltözőt. Ez hozza kontra izgalomba az emlékkel szeretkezőt.
Féltékenység? Mi-biztos mosoly az elhalandótól, ki minden létkéj után,
partiba engedi az impotens időt!
- 2014. 8. 24.


Lányommal, lovakkal
---------------------------
Lóháton és háturul-háton boldog a magyar!
Meg, ha ügetésben a lányának aggódásból hadar,
még ha rövidtávon, vadász vágta és verébhajsza
nélkül is, elhúzott boldogság, utód-előny, máskorra
hibernált finis, középen szült ez a nyárvégi színtézis,
nyár-tavi - Salföldi, metamorfózis, nőtlen, de épen, és
éppen ebben a megkísértetlen kíséretben érzem, jó ez így
apai, lovagi, szeretetben, mert régóta ennyire nem, de
együtt újra, jót, jobban tehettem. Az együttléttel, s az
emlékekkel léptettem, szeretkeztek bennem, és áldott
állapotba érhetnek, e léteztető örömszimbolikákon.
- 2014. 8. 26.


Augusztus vége
--------------------
Perdül az eső a pergő leveleken,
koppan a dió a vizes asztalon,
libabőrös a tópart, eresz alól nézem,
és érzem őszült őszömben az őszt,
ahogy őszít körülöttem.
Augusztus vége, hűl az élet vére,
hullik a díszlet, múlik, fakul,
hogy októberre színesedhessen az
őszi egyszeregy, csaló irgalmatlanul.
A nap rövidít, s a tarka esthajnallal
pirulva, bukva, szobára megy,
marad a búcsú, a bor, kurta úszás,
hazagondolás, a változás gondja,
s a remény, hogy jövőre, jövőmre,
úgy leszek én, mint legalább ma,
vagy csak a mohó tavasz bennem
a kapaszkodó léttel hitet, kacsingat
reménykönnyel, kérő kérdéssel, a
fohászkodó jóval jobbra.
- 2014. 8. 27.


Egy kis zsozsó…
---------------------
Lassanként kialakul, aminek rég
alakulatnak kéne lennie.
Amíg a remény előzi, és a tervek,
ahogy az órák kongását és lefutását
a percek, elképzelem, hogy mire,
mennyit és mennyire, és szégyellem,
hogy lefoglal ennyire.
A sincs a vivő nincs, a talán, s a csalán,
a gyalogos expressze, s a véletlen,
a kiesett szem, a holnap kenyere,
és a visszajáró kevés a lét keserűsége.
De a hiány nincs nevesítve,
senkinek sincs meg mindene,
legtöbbször a többől sem marad elég,
és egyre fontosabb a még.
A mérték az érték szükséges szürkéje,
bár a szükségnek csak vicces részlet
elosztott ennyije, ha nincs többitő értelme,
és azzal együtt is, kincse a kinevetése.
A pénz, akár a nők, ha sok van, részlet,
ha nincs, a lényeg, s ha már elég,
a lét ebbe dermedt közepe.
Én úgy élek, köszönet a szeretetnek,
s a szerencsének, hogy lényegemmel
egyenlítek lényemnek, s a teljességnek,
amíg lényem művészete létem lényege,
s ezért, ennyire, ennyiért, leszek, míg teszem.
Szeretlek, ó szent (f)elsőbbségi képlet!

Egy kis zsozsó, megfarkalni volna jó,
hogy szaporodjék, de sorsom abortusza
hátra vet, hogy lássam milyen kék az ég,
és fájjam, még mi lehet?!
- 2014. 8. 30.


A várakozások stációi
---------------------------
Kivárni a várakoztatót,
az ígért csodát, a megérőn élni hagyót,
fellétezni, nem a későért késni és késtetni,
az elmaradót várni, szidni, az esélyt őrizni,
majd felélni a megmaradót és tovább,
s ha már nincs odább, vég-várakozni,
(a várakozás vétlen stációi,) hogy szépen,
(ha már épen, éppen lehetetlen,) gyorsan,
nem elnyomottan, csak nyomot alkotottan,
lehessen megalkudni a nem várttal,
a végest égetőnek a bizonyossággal,
a metafizikus metamorfózissal,
vagy a hal áll-al. S a mindennapi álhalálból
a továbbal! Hiába már eleget vártam,
linkeljen meg, egy megérdemelt, ért adag
halasztható, (a szótő itt nem használható,)
szabadidős várakozással!
Á, inkább nem várok semmit, picsába a
kitalált találkozással!
Mert a csoda; jutó jó, rosszban maradással.
- 2014. 9. 1.


A maradások okai
----------------------
Az általában jóból, a bizonytalanba;
vak-szerelmes szabadság, hangulat szikra, változtatás vágy,
és a maradás oka, ha nem robbanás, hanem elgondolás,
hogy felemás szabadság, csak teoretikus szabadulásvágy!
S a megszokás biztos hátteréből rád röhög a gyávaság, s az ágy!
Az utóbbi marad. Mézesmadzag, szabadság általány.
- 2014. 9. 2.


Szüret
--------
Őszbe készülődik az élet(ter)ed,
már zár-keringőt jár a nyár elköszönő szele,
s a levelek létvesztetten tántorognak vele,
lassuló ritmusban lefele. Na és e élvezet-színek?
Kérdés, a repülés eufóriája mennyit tesz bele,
jó, vérszíneket pamacsol a vég a száradó zöldbe,
acélosodik az ég, hevenyészett a nap heve.
Az ember időt, éltetőt szüretel, múltában berúg,
amit vesztene, kirúg, siratva mulatunk -,
s magára magányosodik világa elhullott kincseivel,
vele elfolyik, kiszárad, élhető elege. Őszi trend; levele!
Pedig e szüret, mulattató szünet, egy életrész teljesedése,
a boldogulás öröme, a siker felélése, létlényeged,
gyermeked, versed, teljesülése, s mindez, létvesztésed
ellenpontjaként, termésed, minőséged lényedülése, vetése,
és nehézségeinek utó nevetése. És ha belemámorosodsz,
tedd a léttel, természettel közösülve, ha hiányaidtól
kibuksz, ők nem rúgnak ki, míg szükségük van
te-tettedre, erődre, igazából, velük vagy összeélve, csak
félbeszakítás ez, ősz-évődés, lét-részeg elfekvés a télbe,
vagy beleveszve, végleg az életed vén végese,
végterméki beteljesülése, s anyaggá válsz a földbe.
Ki, mi, kié? Gondold meg! Ez még a te szüreted,
és ha nincs új lehet, igyál örökbe, jövőváró, termendő,
idő-hitelbe, cserébe a befektető világ használja energiád,
s a tavaszi kikelet majd kizöldeli szeretetedet,
és beérő csodád.
- 2014. 9. 8.


Fénytelen
------------
Halványfoltos víz alatti tájjá vált a láthatár,
mögötte egybenőtt az ég és a föld,
az eső ár-apályától ólmos szürke, vagy
üveges lett a zöld. Áramszünetre ébredtem,
a fejemben zúgás és múlás, és folytatódott
e tetszhalott délelőttben, melyben bajjá válik,
amit elterveztem. Nem lenne rossz, különben,
melegben, napsütésben, kertemben elheverten,
se telefon, se zaj-zavar, csak a nyár, s a táj bája
oldódik a csendben… De nekem telefonálnom,
intézkednem, főznöm, létem költögetnem, és
tennem a netten, kéne, az akvárium eltelesedik,
a jégszekrény leolvad, nem szól zene, sírva esik,
és fényre, energiára várok, pedig álmodni kellene,
még inni sem, a gyerekért kell mennem, a fene
e félnapot megette –, de egy kedves szavától,
e könnyítő írástól, s a beinduló áramszolgáltatástól,
aminek így, kiszolgáltatottja lettem, megnyugtató,
hétköznapias lesz e lett, egy fényesedő estben.
- 2014. 9. 11.


Hütlen hüség
----------------
Indulni, esőből Szicíliába,
jól lenni, átélni sarokrágó télből
egy magnak maradt nyárba,
elmenni a test gyönyörűségeiért,
- vétlen hűtlen élet-hűség -,
hogy léte lelke hazavárja.
- 2014. 9. 14.


Dics-dacosan
-----------------
- Mit gondolsz te magadról!!
- Eleget. Hideget, meleget.
- És ezünkről?
- Ez a langyolat lett veled!
- És lehet hidegebb!
- De lesz még (m)elegebb!
- 2014. 9. 16.



Cseprő csoda helyett
--------------------------
Na-na Etna, nem jöttél be nekem ma, túlígérő
besült szajha, mélytorkú, kráter-likad helyett,
halál-pára, felhőbe dermedt láva üzen-üzekedett,
melyben az egyetlen szín, katicabogárvér stigma,
a lábam alatt a langyos fekete ismétlés ígéretbe
és halott gyalázón a lyukacsos kövekbe folyva,
mint élőn égő magma, vagy játék utánzata,
a többi köddé vált, az olasz kanca kispolgári
szürke konttyá változott, elhagyott a csavargó
szerencse éppen mára, esővel jött a nihillia,
csábító vén dög Szicília, csiklóját simítom,
de farba ment a farba!
- 2014. 9. 18.


Él-tet(t)em
------------
Cédrust ültettem, libanem-it, majd ezüstfenyőt is,
ha az észen és alkatrészen szerzett ezüstből marad,
(33 ez is, csak fára, és nem fáról szabad, ha szakad -)
sok a hiány és a hátralék, lelkembe állott jégcsap ék,
már a testem immunis erre rég, mert túléltetnek, hogy
éltessek nekik még. De leírhatják. Amit leírtam, tennék,
nekik nem nyereség, eszköztelen értékeim, örömeim,
életemből összetett szavak, cserép és salak, de világító
fény, ha kiválaszt a nap! Érett sikertelenség, hogy arrébb
toltalak! Igazából a fásításhoz csak egy ásó kell, és a
tett köré kényszerből emelt falak, hogy kiéi az enyémek,
mint a közzé engedett versek, ne látszanak.
Teremteni, és elemelni, s a költő, (el)költő marad.
De nincsenek végletek itt, erősítenek az ölbe vett ölek,
éltetnek kötelességeim, kevesebbet teszek, többet nevetek,
hatni hagy az életem, s a kislányom ebédet segít,
aki teheti, adjon e békéből többet, és élhetőbb, hittebb,
következetességet, hogy ne kérdezzem ennyit a mennyit,
éljek vetőmag tavaszt, érett-értett termést, arany nyugalmat,
szeretetet, mi elégít, s az őszömbe melegít! Hadd legyek
örömmel öregebb, s csak versekkel kevesebb, tőlem elveszhet
a fölöslegbe összesített többlet, a számokat, régi soraimat és nőket
úgyis elfelejtem, míg e lényemített lényegeseket időbe örökítem,
s a számonkérteket hitegetem. Bennük, velük, lehetne érték
a behelyettesített. Köszönöm, hogy teremthettem Őket!
Cicák jöttek játszani, kutyáim pihegik a tüzelés elvétét, és az
előzmény fáradalmait, (állatorvos nem kell, de viselik forradásait,)
süt a nap, és az Isten ismeri ma jól a jót, az egyszerű emberit.
Gyökerezzen az új fám, s a boldogság bennem, őszi vetés voltam,
Krisztus elvvel viseltem koránzó téllétem, - nem hittem,
hogy ezt a szót is leírom még egyszer, a felejtés kényszer -,
és hitetlen hittel is leéltem túlélem, gyönyörrel purgálom az idő sebeit.
Mára ennyi. A többi mindig versekre marad, regényből kimarad,
és halasztó hálás mosolyokra, a segítőkre, s e kifestőre kárhozottra!
Valamiképp halasztó, ha ég, a lelkiismeret. Na, alám babám,
lám a csiki-csuki talány jövőt tárt, és végre szegődött szeretteimmel
világot nyitott ma rám!
- 2014. 9. 24.


Kor ellentét
---------------
Élő álmok… ajzva állok,
erre, hidro-génezett művirág világok,
természettettetett állváltozatok,
moneypulált, politizált isten átkok,
műmézes madzagok, vérizzadt istrángok,
eszköz erotika, és önérdek reklámok
előtt várok, s egy régi csodát kívánok,
ős(z)emberként én-emberit vágyok;
végletek közén női lábak közé(t).
De a magamén járok!
- 2014. 9. 25.


Köreim szűkítése
---------------------
Szállítanak, zavarognak, zajonganak.
Zörögnek, sikoltanak, zúgnak a gépek,
humanoidok építkeznek, rumeningén értekeznek,
hát ide is utánunk, ellenemre jöttek…
Soknak ez természetes, de én az erdő mellet élek,
jó okkal, magunkban, a közeli természettel,
s a távolibb szomszédokkal harmóniában,
az elriasztott múltban. Érzés, és tudati harcban.
Ellentétes érdekütközések a fejemben,
énkínzó rosszításaik a fülembe másznak…
nyasgem a földszívatásnak! Menjenek a picsába,
közösségük falujába, hagyjanak békén, csendben,
a szépség őszszikrái, s a létöröm csuklásai közben,
élni, írni, engem!
- 2014. 9. 26.


Okok a borok
-----------------
Sistergős ősz dülöng a fejemben,
vérzuhogásos, időzuhanásos,
akárha felvevő kamera lenne benne,
- még mindig jobb, mint a zsebemben, -
a napfényt várom és az őszörömöt,
mámoros szüretem, túlértemben.
Fényesedik a díszlet, elsietetten tompulok,
bár gyönyöreim az okok, az okozattól
visszafordulnék, e révült évületben.
- 2014. 9. 27.


A 45 éves „E” ünnepre
----------------------------
Szeretnek? Ismernek…
vagy csak összeemlékeznek?
Akárhogy, jólestek!

Sokan nem voltak ott, s páran már
nem is lesznek, s 50 fölött e bulizó visszajárók
zsíros deszkát ritkán esznek, de ajándék ez a
vándorünnep, nosztalgiás vissza-vágy és egy
kis üzlet, a zene csúszkált, ahogy az alkohol is,
de táncolt a régi világ, bevált az időhipnózis!
Csak… erre ment az elmúlt 25 évem, ezekből
menekültem, s most ebbe gyönyörültem igazán!
- 2014. 9. 29.


A múlás aranyán
---------------------
Kecskecsöcsön pirul az infantilissá ért nyár,
juhfark körül vörösödik a környék,
kéjesen ejtőzik múló mámorán,
omló rőzseláng a szeptember, végső napján,
ködösödik a verőfényes emlék.
A letermő világ még ellazsál a múlás aranyán,
de szüret jön sietős-elkésőn, gyűlik a mézfény
a must mosolyán. E nyárvégből sosem elég,
ez még csak fáradt virulás, a festőállvány
zöldellőn áll, csak színeket kever, s néhányat
lever, szüretelő-boros, angyallá vált ember,
szépen őszült kedves az október.
Szeretem. A tavaszt, az őszt.
Nyár szült, és tél fehérít, de ősz vére színesít,
és kikelet újít. Kábítón ölő, s élesztő változásuk
gyönyörű csodának látszik, ilyenkor pompának
látom létem színskáláit. Időlány cicázik velem,
s így az Apjával játszik. A múlandót festik, de
élvezem, élem az utolsó sejtig, a keservit!
Miattuk nem érzem annyinak, az ennyit!
- 2014. 10. 1.


Szerepszerkesztés
-----------------------
Összefésülni a történéseket,
és ahogy továbbélnek bennem,
gyönyöröm, és nehézségem.
Le kell írnom, hogy ne meséljem.
Ezért lettem költő, s nem lapszerkesztő,
átverem magam, - de a valóságot nem -
jelzőkben, képekben.
Ezt akarom, hogy így szeretkezzenek,
lényeg-lényemített életversekben!
Áldásvárás az újszületőkben,
tiszta kék kétség és rózsás büszkeség,
a szülő kín-kéjében.
Önzés a minőségben,
egyéniség az ennyiségben.
Részem a mennyiségben.
- 2014.10. 2.


Kibékíthetetlen ellentét
-----------------------------
Nekem jót tesz az ital,
Neked meg nem!
Mióta vált ez fontossá?
A többi leválásával.
A megoldás?
Én iszom, Te vezetsz!
- 2014.10. 3.


Foly(tat)ások…
-------------------
Kifényült a hajnali ködökből,
a reggeli hidegtől kikékült, s e percre,
seregélypettyes lett az ég.
Izgek-mozgok, a napon, napzani ez az
októberi langyi nem elég, de a tél ellen
barnulni kéne még, hát borzongok várón,
és fohászra nézem a tó emlékét,
de nő Ő, igéző épp-tényező, jelenléteztető,
ígérő, hűlő helyettesítőnek nem megfelelő,
sajna, őszi vágyalvadása, távolságtartása
lehűti a permanens szerelmes vérét! Kedvét
azért fenntartja az ö(b)lében ért lőre,
amiből több hogyne, de jég nem, kéne!
Segíts rá, tarts együtt minket még ég,
hadd ússzak bele, és higgyem őrült-boldog
hullámnyomom bíztató csók, a folytatás jele!
Mindig szerettek az ölelő kedvesek, és össze
örömünkben az önvesztők esélytelenek.
Tehát megfürdök. Majd. És megfázok, lehet,
de beszámítom, mint mind-életemben,
a gyönyörökért, a trippereket.
- 2014. 10. 4.


Jobb
------
Majd, ha, van.
Na és ha…?
Bízz bizalmatlan!
Hahaha!
Ugye megmondtam!

A röhögés diadala
az ok térvesztése,
s bár milyensége
a helyzet következménye,
a humor az élet gyógyítója,
a szellem kárpótlása,
a remény tettlegessége,
az emberi játéka, segítsége,
közteremtés egymásnak,
s az utolsó jótett magunkban.
- 2014. 10. 7.


Vénasszonyok nyara
--------------------------
Felizgul a Papa, Nyanya,
kint, ígérő langyosan,
színpompás csábosan, kigyúlt,
a vénasszonyok nyara!

Létszüret, utószezon, zárszünet,
múlt(-)adó, könnyített mámor,
s a nyárutó, a kifestett őszített,
spiccesen kacsint egyet, minden
sietős, elkésett, találkozáskor.
Mindegy, kor, teher, irigy duma,
leért idő, szokás-zabla,
- hogy az élet szakadt napernyő -
a szép ősz lényege, hogy a
nyara(t)d ne hagyd abba!
- 2014.10. 9.


(R)okoló
-----------
Ez, amiért árnyékvágyam, másreményem,
útelágazásom eltagadom, este, félálmában,
kis-nagy lányom visszapuszilom. Besoroz
szeretete jóvátétele, Ő az igazi jövő tett, a többit
csak próbálom, mikor létem lét-lényeg színtézisét
létre álmodom, s mindegy kinek, miért, magamra
írom, voltam, váltam, és valóm, a homlokomtól,
a komponensen át, a maradékig, mutogatom
szó-szórvány sorsom. társas magányát magamra
fogom. Lehet, olvasatlan feloszlom, de nyomaimban,
rock ritmusban, indigó farmerban, köz-kor közé
hagyom lélekszólóm. Sokszorozódik a befogadóig,
közösít, és kopik velem léttetovált lényegem,
a használattól, a rongyokig. Használjon,
ahogy ez a puszi itt!
- 2014. 10. 10.


Áll a bál…
-------------
Rossz körben akad el az agy,
a gond lepedéke belepi a verset,
rátámad, amit hagyni nem szabad,
kedvkivégző fal fedi az őszi nyáremléket.
Pedig kint remekbe ragyog az októberi nyár,
a selymes fények, a még tündöklőbb színek,
és napközépen aranyba fürdet az életsugár.
A búcsúk még sziák, s az érzések könnyedek,
az idő álruhában vár, és én elnézem a cselet.
Mert jó, mert szép, és vigasz, akkor is, ha
napokra igaz, hangulat és tudatbefolyásoló,
vész-örvényű gondolataimnál sokkal többet ad.
Jól tettem, hogy a verset e gyönyörülés
gyönyörébe tereltem, a baj, s a hiány
csak fél lábon áll, ha érzékeiddel kiszínezted.
Kit érdekel a holnap hava, ha e nap élesztett
időszabadon, nyakán maradt nyarat szüretel
és életnedvet piál a halálszabály!
- 2014. 10. 14.


Vissza-vágy
---------------
Elhidegül a létezés ma tényleg,
főleg mert besüvített az öreg ősz,
a fény, s színfakító, levélzavaró,
örömsemmisítő, bor-borzongató,
széltoló télhez toló, idő-hidegitő.
Nyárhoz tolató lányát szerettem,
visszfényét, melegét, bódítását,
most érzem igazán hűtlensége
fájdalmát, és valóra imádnám
szép közünk vissza-vágyát.
Mert évszaki papagájmámor,
kéjszikrázó egyesülés lesz, ha
fellényemítem amit e nyárvágyó
Októberta tesz! Ez a pár napos nap,
gyönyörünk gyönyörű csodája,
aranyos tél-retesz!
- 2014. 10. 15.


Évszakos átváltozások
----------------------------
Az álmok, s a vágyak lobbanása, parazsa,
a tett-lusta, és a kreatív ember nyara.
A részvalósulások, térülések, elengedések,
ideje az ősz.
A veszteségek, lehetetlenülések, irrealitások,
térnyerése, de a létre-nyesés terve,
a tél, és túlélése.
S mindezek újrakezdése, fellétezése,
lényed lényegülése, az örök vigasz, hogy még
megvalósulhatsz, álomban és valóra-válásban,
az ámító, gyógyító, sorskompenzáló,
ez az álomvágyó kamasz… na, az a tavasz!
S hogy mindebből mi lesz? Mit feleslegeskedsz,
életed nagy része ez!
- 2014. 10. 16.


Irodalom
------------
Más a lesz, a váltban.
Költő voltam életem(ből)ben,
amit értettem, jól tettem, szerettem,
s leszek a lehetben,
versemült létben. kölcsönből örökben,
s ha amabban mégsem, megbánt vendégségben…
Géza a teaházban -
- 2014. 10. 18.


Hullámzón
--------------
Az a fodros, vagy inkább a taréjos,
a megnyúlt simahátú, vagy a morajlós?
Melyik hullám hordozza majd a hullám,
rokon melyikkel vagyok, kár, és sors okon?
Ismerni, szeretni, csak magát a vizet tudnám,
ezért éltet tovább, tengerek, tavak között,
az egyéniség és a magány, Összehullámzunk,
egymás közti közös apály, a csintalan csat csak
talán, visszafut a privát dagály. Köztük, és külön,
körém eresztett életteremben krallozgatok, s pofán
csap az ok, míg az okozattól, hiányozni fogok.
Ha távoli rokonok lennénk, örömmel venném,
ha barátok, ritkábban látnátok, így okafogyottként,
ha szeretők, egyszeri dugások, ha író-olvasók,
én-vásárlásotok véteknek viselném, és szeretném,
ha csak mosolyogva, lopva, belém olvasnátok.
Veletek se nélkületek, magányok közti össze-vágy,
a dönthetetlen minden félnek átok. Váló okmány
a szokvány, de magukban már mindnyájan mások.
Az együvé összesodort távolodás parttalan végtelen,
mint hullámnak a tenger, de ha mégsem, hullámtörten
spriccel szét a maradék menedék magány.
- 2014. 10. 19.


Munkalap
-------------
Győzködi a nap a ködöt,
néhány sugarával az öregedő őszbe
fickándozó nyarat döfköd,
a fátylas ég és az éjharmat között.
Egy tál tejfel a jelenjel a tó szürke köpenyével,
középen egy reménylő, elkéső még-merénylő
csodát próbál a fohász, s a káromkodás erejével.
És néha kifényül a perc, letelte melegével,
még isteni elégtétel.
Már nevetve felengedek, emberi kedvvel,
vetkőzök és tervezek, de vigyázz öreg,
tegnap megígérted, mi lesz a fürdéssel?
Ami a fűnyírással és a víztelenítéssel,
így is, úgy is jó, s ha nem, a jobbik jó legyen,
az idő és a kifogás (halat nem) segedelmével.
Csak az ősz(ült) ígérget, én egész télen elleszek
a fű és a tó különbségével. Ennyit rólam, meg, s
kipróbálkoztam, kedv-vágy és a szelektív hajlam,
a gyönyörű gyönyörnőm meg tesz (rá) róla,
hogy mindet megcsináljam. Átadott formában.
Én döntök persze, s a legkisebb kényszer elve.
Tizenegyre, kiteljesedett a nap győzelme végre,
át kellett volna aludni az őszbe esett reggelt,
csak összebújva gondolni a hidegre, s e versre.
Ez az én formám, mennyit melóztam, (s még fogsz)
és sehol sincsen már, a nyomot fogom, a múló
jelent írom, és ennek itt, bár munkalap a neve,
egy tüsszögés, s az izomláz közt a helye.
- 2014. 10. 20.


Szélhagyott
---------------
Hajamba borzol, nyakamba izgat,
nyár szelleme, a talán ígérete,
puhán puszil, játszik, vígasztal,
mert elváll, őszné-nek áll,
hiányzik neki már ereje, dühe,
s az októberrel télbe száll,
ellebben a céda hinta, ahogy
mába múlik, szeretete melege.
Fáj most, hogy téllét lesz nélküle,
s léha, nyári szerelem csak,
a szél lehelete.
- 2014. 10. 21.


Mondtam már, rémlik?
----------------------------
Az erre kíváncsiak, és érdemesek,
azért mert nem, s pláne ha megértenek,
meghallgatással, rágondolással tisztelik,
súlya van szavamnak, és figyelembe
vesznek, de te, ki néha félig -
jól-értésből, tiszteletből, bizalomból,
bár, tán te kísérhetsz végig -
elgáncsolod, szeretettől - veszekedésig,
együttléttől, az életversig,
a méltóságot mondandómból!
- 2014. 10. 21.


Az orkán alatt, s az író torkán…
----------------------------------------
Orkán alázza a napot és az időt,
s e bőszült ősztől, tél elé hajtogatja a fákat.
Az éjjel meg az eső cseppentette el a tetőt,
s a hömpölygőtől lejtőmön új rianás,
és torkomon vigasz kívánása támadt.
Ülök az ablakban, sorra iszom a sorsot,
és várom, bár inkább csak bávatag nézem,
hogy köröttem jobb életkörülmény sikeredjen,
és szebb este győzzön a délutánon.
Vitus-rockot járnak a levelek, míg bírják,
aztán sorra rap-re perdülnek, akár az égi birkák,
azt hiszik ki, pedig leteljesednek, mint álmukban
az emberek – mert pár percnyit repültek.
Átcsodálnak a példák, a repedt napernyő velük reppent.
Állataim vackolnak, kivárják a javulást, s a kaját,
kötelességgel, körülménnyel, nem vacakolnak,
én meg csak múlatom e mát, elírom, távoltartom a kárt,
piával, médiákkal, tapasztalással, s egy kis irigységgel,
hogy csak egyszer, ekkora felfordulást rendezhetnék,
az életemmel!
- 2014. 10. 22.


Befűtöttem
--------------
Befűtöttem. Kis füst és érezhető hőemelkedet,
volt már rosszabb is, fordított szórendben,
a papagáj visított, de le nem esett.
Kell. Még e hét, szünet, s a lányom fázékony,
bár úgyis összeveszünk, és az Anyjánál
emelkedettebb a hőérzet. Már le is lépett, lehet,
már engem, és itt, nem nagyon szeret. Olyan
sokat kérek, beszéljen tisztességesen, együnk
együtt, sétáljon a kutyákkal, velem. Ami(t)
most látszik, vagy játszik, az nem az én felem.
Valahogy megoldom, majd csak hiányzom,
vagy valamire szüksége lesz, így is, úgy is,
ez a dolgom, csak én a rosszat tovább rontom.
Na, mára mindegy, erőt és tüzelőt gyűjtök,
fűrészt szerelek, vagy köszönöm léttársnőm,
a segítségedet. Is. Így jó együtt, szerencse -
szeretet. Melege, a meleg elegéért. És a
maradék családért. Tüzem van, a lényegi létbe
még belekapok, gyújtok, lángolok, pislákolok.
Nyáron jobb, félek, télen a kényhasználatban
elhamvadok. A tűz is idősödő, és huzatos
melege egyedül elég e? Kelhet, ami megtartsa,
papír, net, szeretet, gyorsan égek, megperzsel
és zsarátnokká zsarnokit a kihűlő élet.
Végül majd iszom, hogy megnedvesedjek,
füstöljek, recsegjek, az értelméig kitartsak,
jelezzek, hangozzak. Nehezebb idők jönnek
a síkos őszvég síkon. Kapom, s adom a tűzre
s létezésre valót, tartom a tükör-kedveseket,
és reménykedem, mire az őszt megszokom,
lobogó tavaszom le, és bevizelteti a téllétet.
Ámen. de akárhogy, legyen!
Jó vég, de én még továbbhúznám, amíg
él, ég, és ád mit kell, a cerkám!
- 2014. 10. 27.


Kedvtérítő
-------------
Mindenütt sárgás-zöldes őszes fények,
lerobbant színtestek, elköszönő élet,
de köszönöm e szépet, mi még maradt,
ahogy kedvtérítő e napon a nap,
ajándék végemlék, nyárüröm, s tájöröm
fűtötte hidegellenzék, égő télellentét,
és énző megbékélés a szeretetben.
Inkább, mint dics-giccs a nevelésben,
gyermeknevetésben, bevallva, s leszarva,
apaként is legyőzött az ősz, s a növő nőerő.
Feldőlt pohár a család, cseppjeiért hiába szaladsz,
a szeretet, s a tisztelet, egy járomba szakad,
se csikóként se trénerként a tanítást ne feledd,
engedj - a lendületet majd fékezik az életterhek,
miként a tél engedte e rendszépítő őszünnepet!
Hisz tavasz volt ő is, csak játszott az idővel,
s leszegényedett a lenyarasodott vesztésben,
és az éves ismétlésekbe beleöregedett.
A lélek az ördöggel, a költő az idővel…
mindegy, nyerni kell, picsába a részletekkel!
- 2014. 10. 28.


A haszonélvezet kötelezettsége
--------------------------------------
Arany arány sugárzik e nekünk kölcsönvett tájra,
aranyos őszvége aranymetszése, fény-árnyék forgás,
és a napballagás kifutóig széle, aszonélvezet elege,
öröm és jó akarás nyugalma mosolyog a mára.
Él(vez)em és kérdezem, átminősített része lennék e?
Csak maradnék élő ura, gazdája, munkása, szóképzője,
lakója, haszonélvezője, társa, fenn és megtartója, hogy
tovább, örökbe, e kimért örökre, ennyi a mennyire,
minden ellen kitetszen a kö.-tudat aranyszegélye,
lehessek Apa, ki adja, miként kapta.
Legalább ennyi, a szarany szerénysége,
- 2014. 10. 31.


Változat a váltóra
----------------------
Összebújni szeretőmmel ez ősszel,
nehogy a tél ellehetetlenítsen,
a tavasz majd múlik, a nyár múltba hullik,
zöld-rőt váltószínekkel.
Melegítsen az együttlét, testtel, szeretettel,
hogy a nehéz időkben, pár gyönyörré tett perccel
mediterránul tropikáljon,
az idő futópadjára élvezett, négy-évszakos ember.
- 2014. 11. 3.


Magyarázat
--------------
Van szemlélődő, és tevékeny ember, én
szemlélődésből teszem értelmem, lényegem,
önhasznú, magányában fázó, más-értéktelen,
aktívan passzív, engem léteztető költészetem.
Most meg elsiettem, túl gyorsan befejeztem,
- de a többítő többit többször közzétettem -
majd máskor közé írom, amíg élem, s bírom,
versé, szépemmé élesztett, szívem ritmusával
szerkesztett, érte, s vele lélekváltó életemet.
- 2014, 11. 4.


Szépben
-----------
Aranysárga ráncos mosoly
ma a kedvem, s a világ,
kívül-belül harmonizál az ősz,
szép és hideg, mint a lelépő nő,
búcsúzó szerelem és élet,
legalább tűnő gyönyörűnek nézed,
amit elkésve vágysz.
Tiéd a folytatás, az újulás, s a végzet,
de mindig csak az-egyszer,
ősz az ismétlésed, már veszítve éled,
ha félreérted. egyszerinek véled,
s hogy e folyamat a részed, csak
önző magadnak vagy világ,
s arányai önhitetések!
- 2014. 11. 6.


November 7, hat.
---------------------
Lángol a ködbe a tölgy, a juhar,
a nyír, nyár, dió, és a bükkök háta,
végélő ősz-szín fény-foltocskák égnek
a télült ősz kárpitjába.
Ezüsttel kéklenek az örökzöldek,
acélszín szita a novemberi reggel,
levél cikázik, koppan a dió,
nézek az égre végre tér-lét látni volna jó,
nem vaksin összerúgni a holt tetemekkel.
Napot ugrana a hó horkantó ló – (nagy beleérző,
akár gazdája az emlékvesztő vésztő…
vagy vátesz, mit tesz egy kupica pálesz?)
Bár ez az elő november, ál-langyos,
nyárbizományos, míg győzi a nap -,
és áldása alatt, feledékeny lesz az ember,
trikót ránt, nem gondol tanultsággal, téllel,
azt hiszi az út szabad.
Reményt téveszt e délibábos tavasz,
mint a cinege leng a cickafarkon, fölötte
a kékre nyílt ég, alatta az árnyék szalad.
Okosabbat én se tudnék, de ugyanígy
boldog lennék, ha élv-teng-lengnék, és épp
nem írnék, csak élvezném mit adott e nap.
Míg a rossz múlt fényt ég; november 7, hat.
- 2014. 11. 7.


Évülések
-----------
Napsugárzás – fényrobbanás – színhasadás – tavaszhajnal -
testmeleg nyár – élménylét – létezéskábulat – vakáció-hajaj -
világveszteségek – fáj és vérszínek – ölő, túléltető őszzsilipek -
vég hideg téltény – elsötétedések – egyenlegek és elévülések.

Káromkodás, és köszönetek, hogy e váltások változtatásaival
továbbélek!
- 2014. 11. 10.


A múlás díszletei
----------------------
Igazából nem magában az ősz,
a köd az öregedés.
Az őszi láng-sárga, rőt fényben, a vég ég.
A le-felszálló ködben időzített elmúlás van,
még-reménylés és semmisedés,
reciprok leteljesülés a kivonásban.
- 2014. 11. 11.


Üzenetsugár
---------------
Megszeretgette a nap a világot,
kivirult az ősz.
Hintázó ködfátylat sző csodája elé
egy felhő, s a télelőző rend-érv,
de fényesedik végre a varázslat;
égő színszilánkok, és egymás
tükreként a vizek és az ég.
Nekem e emlék és vágy túlozta kép
is boldogan elég, bár kopott kék
szemfedőbe halva halványul a látvány,
reménnyé szépíti a szép.
Megtettük, ami tőlünk tellett,
a nap nyárörömöt játszott,
én megírtam e verset,
az ősztemető színvirágzott,
a teremtő közelebb jött.
Az élet üzenetet küldött
és elmosolyodott a föld.
- 2014. 11. 12.


Parti
------
Persze a nyár megint leült az ősszel,
ő most a téllel játszik, s veszít mind,
a következővel.
Fáj a vesztett épség, szépség, szín, fény,
létmelegség, illat, dallam, összeérzet,
de az élet szerencsejáték, ritkán ajándék,
és a győztes sipisták betöltik a helyet.
Ez a menet lement, az ősz föld bele télült,
én meg ködös szemmel, őszi érzelemmé nézem
a kihűlt gyönyörűségeket, és úgy érzem,
bár nem hiszem, hogy szeretettel, hozzáértéssel,
megörökíthetem az úgyis újjászületőket,
s e színezett halotti maszkokkal örömet szerezhetek.
Tán e próbálkozó, lesett bennfentességgel nyerhetek
az idővel szemben, mert beledobtam a talonba
naponta egy verset, s ha el nem passzolja,
az egyik majd túléltet, pár leosztást győzhet
e (el)költött művészet, s ő a fogát szívja.
Na, erre az adura tettem fel a létet!
- 2014. 11. 13.


Magányszemle
------------------
Mindennap, az ember felkel, az író megír,
vagy írást érlel, különben…
Minden ennyi, ha a vége, mennyiért?
Azt mondjuk, az emberekért, pedig csak
egyért. Előtte, utána, az egyszeregyért.
Érdemes? Semmi sem érdemesebb,
és nem. Megélhetőségi értelemben.
Ez a része is szerencse kérdése. Ebben,
ha benne, és jól eleresztve, vagy is, se,
de felülemelkedve. Kártyázni könnyebb
lenne! Olyan ez, mint a köznek a kurvákkal…
a kívül, vagy csak néha benne-állók
azt hiszik; ezek a legjobb dolgot szakmálják,
amit csak ember tehet, és még kaszálnak is!
Nem csak az számít, hogy mit, hanem
hogyan, miért, mi dönt, mennyijükért?
A szabadságvágy itt valódivá válik, a
szabadosságok szabadulása!
Az egyszerű, a nemolvasó, nem képzelődő-
képző ember szemében nincs nagy különbség;
testi, lelki prostitúció. Akkor már inkább a
csúnyuska, öreg szűz önkéntes önfeláldozása.
Ingyért.
Fertőzés ez az író olvasó oda-vissza, születési hiba.
Előnye van a dzsentryvel szemben, az író hisz,
és kell neki, a jójövőben, akár a vallás öncsalása,
a majd, és az újra, folyamatosságában,
és hogy mástól függ az elrendeződése.
De! Mennyivel rosszabb lenne, ha csak azt
mondanám, ha nincs pénz, szarok az egészre!
Ha megtette, s megkapta, megélte megérte!
Hogy ez ugyanez versbe eresztetten?
Fogjuk a kibékíthetetlen megnemértésre!
Író és olvasó; a két fél értelmi egésze,
mára fordított felülrendelése, mint a szeretők
vágya, szeretkezése, és a szerelem esetlege,
ami legrosszabb esetben egyedül is menne!
És még nem is mi, a lényegítők, léptünk le!
Sz.(behelyettesítendő; szar, vagy szellemi)
magányszemle.
Üresendőjüknek, - ki kurvákhoz jár – nem fáj
a többlet fölöslege!
- 2014. 11.14.


Jel(lem)ző
-------------
Épp hogy ősz még ez az őszvég,
vizes-grízes rongyszőnyeg az avarőszes,
létezésjelt, és szart alant-jelzőt rejtő,
vastag, felejtető, mint a téli szőttes,
rozsdabarnán fedi a végreköszönt létet,
löttyedt-rőten, halott sárgán, az ez időbe
fakult és örök zöldet. Múltán, kurtán
szürkül, csendesül az élet.
Nekünk átszálló jegyünk van, viszont
nem válthatunk újat,
elviseljük, csodáljuk, irigyeljük, amint
állagformákat vált e gyarmat.
Őszült jel(em)ző. Furcsállod? Két hete
még nyár volt, s a dédszüleim, is, így,
úgyis, lélekben, létben, urak voltak.
Ezek meg, az uraló elnyomottak,
lesznek, ahogy voltak.
- 2014. 11. 17.


Játék és játékszer
----------------------
Döglött legyek (még ne legyek) az ablakon belül,
nedves szél, télfüstös, szürke szűkség kint. Köztük
ülök voltamon, s írásban nyavalygok múló magamon,
őszintén, őszszintjén így merek, birok, mert azt hiszem,
veletek vagyok, Matyi-madaras, télbe ősz(int)ülő, rész-
magányos, haszonelélvezetes tanyámon. Játék és játékszer,
még se végek, már se szépek, hasonlítások hangulatokon.
Akkor most mért írok? Jobban, mást nem tudok, s mert
elfogadtam, - így akartam – hogy ez a dolgom, a többi
rosszabb, legalábbis a végük, és a versnél biztos hosszabb.
De magamba szállok, hogy ebbe a természetbe mégse,
és száraz, langyos belátással, s mert így vagyok a kilátással,
bejelentem, létjelzésem berekesztem, mára befejeztem!
Sors engedjen becsapottnak lennem!
- 2014. 11. 18.


Hullámzom
---------------
Hullámzik az élet, most éppen
alattam, emel és lágyan ejt, de ejt,
bár kevésbé sötéten, (összefüggő képzet,)
mint a végéjhez kép(telen)est az est.
Fiatalként élem, de világomhoz öregszem,
évszakos szinten, szerencse mértékben.
Mért kéne még, mért értékben élnem,
csak örömben, szeretetben, élvezetben,
és ha ebből mégis értéket szüreteltem,
jó(,) legyen, a mibőlböl-mivelben,
más mentségem úgysincsen.
- 2014. 11. 21.


Rosszul esik, hogy meg sem esik
----------------------------------------
Nem hívnak az ó-társak, a régi srácok,
kihagynak, elmúltak ahogy a barátok,
már nem ővelük állok, futok, vagy kivárok,
magasabban, vagy alacsonyabban, de nem
ugyanabban a létdarabban magán(y)zok.
Régebben nem volt ez fontos, csak mióta
az ősztől a hajam műgondos, a bőröm élet-
foltos, és a jobbrészem háttere ér-aranyos,
kellenének a keletlen, kelletlen emlékek,
és emlékezők is, hogy az egészben, kívülem
is lássak, írtatlan élményt visszahalljak, és
írtamban élt-tényt találjak, vélt magunkhoz
magasztosuljak, vagy csak dumáljunk,
szórakozzak, voltamnak higgyem magam,
aztán mulatva, dadogva, dalolva, torozzak…
A sok rosszban-jóból, páran megtalálhatnának,
csak, vállat vonnak, vagy ugyanígy vannak.
Tudom, a zsák a foltját, én meg (mind)ezek
illúzióját vágyom, de, nem olyan nagyon,
az igazakat eltemettem, mutatványosok
meg lesznek mellettem, s egy másnapos
fejfájás után majd tisztulva várom,
e szaggatott, noszogatott múlt vele múljon,
s mint a kutya, elkaparom.
- 2014. 11. 24.


Novemberien
-----------------
Sötétben sötéten lát az ember,
szürkületben szürkít a következmény,
télen le-lét hideg, nyáron tüzes lesz,
az el, s fel átmenetekben meg bármilyen,
ez az egyetlen lehetősége e lénynek,
hogy egyedül-való legyen.
Isten árnyéka, meglepetés a természet
hüvelyében, csoda, vagy atomhasadt mag,
s ha sem -, hangulatelem.
- 2014. 11. 26.


Önválasztón
-----------------
Rőtszínűek, és örökzöldek, amiket ültetek, nevelek,
hisz én is vöröslök, zöldellek, élt és él létperceket
és termőre metszett verseket, s ha e idő és fényvesztő
fakulásból a télvilágba kitekintek, látom e él(tet)ő
festményeket, amik segítettek, önválasztón, zöldnek
hitetni a vöröset, tenni, lenni, szerzeni, szeretni,
valóra színesíteni az álomnyálas, létfoltos reményeket,
akadályos terveket, és tett-csemetéket.
Sokszor kiszáradtak, és fognak, akármit teszek,
de fény-gyújtottam, lángoltattam, velük világítottam, és a
hamvasztottban is éltem-írtam faszenükkel lénye(ge)met,
s nem tudom eddig-meddig mi eredt meg, mi ami(m) elered,
de keveregtem az élethez színeket!
- 2014. 11. 27.


A megnevezett
-------------------
Felszarvazta a tél a nyarat,
vagy ami az őszbe őrült elhálásból maradt.
Fényemlék, szép-szentség, jobblét maradék azóta fogy,
okozat okolja az okot, a szakadt, akadt a folyamatot,
s mára, e dér részeg, vén, bérgyilkos vőlegény,
ősz véres, kihűlt érzelmeket, jégátkot, fénytelen,
koszszürke álszerelmet hagyott, s a megmeredt ara
könnybefagyott pilláin a megnevezett pillanatot,
s egy péntekbe kopott, hó szegény, fehérvágyó árnyék,
e télbesírt jövő-ágyról, köd köpte nászfátylat lopott,
libeg utána hétfője, szerdája, befedné a véget,
hogy az élet, majd kitakarhassa,
a tavaszodott vasárnapot.
- 2014. 11. 28.


Egy összeveszés vesztesége
----------------------------------
Szólt a kispályás a vesztőhöz;
- Sose dolgoztál, csak szórakoztál, buliztál, csajoztál,
jól éltél, bár nem erőlködtél, most is megélsz,
életművész vagy! Nekem a példaképem voltál, csak
most már kevésbé… így illik a pénzemért!
Vörösödik a költő, ittak, és barátok is, így halkan ordít;
- A pénz, csak eszköz, hogy többet, teljesebben élj,
fellétezhess, és tégy, jobbat, különlegesebbet, aztán egyedit,
a tiédet, amiért neked, mindez kellett. Ha csak élsz, végigveszted,
kispályán, vélt sikerekben, leélheted az életed jeltelen, de perc
kellemesen, mint jakuzziban a tenger helyett, irigyelt közszerűen,
és lesajnált észszerűtlen.
- Te meg feléltél mindent és mi sikeredett?
- Pár kötet, megírt létdarab, kitakart nevem, s kinevelt magam,
az említetteid mellett!
- Sokra mentél vele…!
- Még mehetek, ezért élek-írok, teszek.
És nem értelek, mindig tanultam, valamit dolgoztam, írtam.
- Ugyan, végig dzsentrizted az életet!
- Azért hiszed csak ezt, mert a többi nem érdekel, nem olvastad,
vagy nem érted, lenézed, mert azért irigyled, lényemült lényegemet.
- A lényeg, hogy iszod a boromat, és hitelbe létezel!
- Csak élek. És ha nem érted az ellenértéket, idd egyedül hülyébbre
magad! Nem olvasol művelődsz, már nem látsz, csak kinézel,
eszel, iszol, baszol, mennyiséget, minőség helyett, s mi lesz,
ha már ez sem megy? Számolod ürességedet?
- Ezt te el se éred!
- Ahogy kevesebbem van, egyre több leszek, s amit elérek, túléltethet,
és a kultúra, meg az elismerő szeretet, pótolja a pénzemet.
- Meg mi!
- Mi? Lehet, hogy igazán sosem voltunk, de biztos, hogy nem vagyunk
már barátok! Az a másik meg, a – tej -, a borral egy helyre megy,
jót tesz, de egy sorsa lesz!
- Ahogy persze nekünk is, az én szerencsém, meg a te esetleged…
- Jobban nézd meg, múltunk, tetteink, lettünk, ahogy, s amik leszünk,
ott van a jeleinkben, még ha jellegtelen fel sem ismered!
- Ne már, igyunk egyet!
- Lehet, önzőn érdektelen test-tejed voltam, s a másképp-lét sava
elcsapta a tejet… de béke veled!
Most, én fizetek.
- 2014. 12. 1.


Horgadtan
-------------
Felettem az égi emlék-kék halott szürkébb,
köröttem a tél pusztít, alattam a jég ég.
A színek kivéreztek, enyésznek az illatok,
egy több(é)sincs világban sehol sem vagyok.
Csak nézem létem végélt temetőkertjét,
és hagyom, hogy a hangulatom kedvfagyása,
a látvány, s a sok hírmanipulálvány, mára,
vétkesnek horgasszon.
Most nem érzem, csak remélni vélem a tavasz
feloldó szerelmét, és bevégeztetettnek hiszem,
életem kiteljesedését, lehet, már megírtam, csak
felejtem, hogy felülírjam, bizonyságom versét.
Asszonyom, hogy mi kész, nem tudom, de tessék,
szívesen, neked szerezzen, gyönyörrel örömet,
időellenzéki, kéjgerilla életteltem, mert túléltem,
télárnyék halálom, s ami közte áll még,
öledbe ajánlom!
- 2014. 12. 2.


Kiál(lí)tás
-------------
Felmosolyodtak a fények,
színesedik, világosodik az élet,
hangok, szagok, csiklandanak érzékeimbe,
egy eltévedt tavaszka, példát hozott a télbe.
Kirándulni fogok, borotválkozni, és lányomat
tanítani a szépre. Csak kitartson addig, kurta-furcsa
délutánig, élvezzem, érezzem a kedvem, égjen a tűz,
és Virágom visszanevessen!
Sejtem, nem tarthat sokáig, a csáb-matrica leázik, de
emlékszem és felröhintek, az érintő gyönyörűségek
éveket szépítettek meg. Innen nézve. Én meg
képeket dugdosok, nektek, és belső (z)sebemben,
- impresszió lázadás decemberemben -
tán pár percig elfedik a téllétet, és át-energiát ad
az idézett igézet.
- 2014. 12. 3.


Ennyi
-------
Sréhen félbenyesett szelet kenyérhez hasonlóan
viszonyul a fény eloszlása, foszlása, világolása,
a mai képhez, még nincs felderülve, s lehet,
nem is lesz teljesen. Ilyesminek érzem a kedvem,
bár nagy baj nincs, a lét átlaga nem keserít,
csak az aranybarna kismacska állapota árnyékos
egy kicsit. Etettem, kezeltem, ennyit tehettem,
az élet adta, tartja, és kára, ha elviszi.
Írni, fűteni, edzeni, öntözni, főzni, Rékáért lemenni,
enni, (ezzel együtt és külön) inni, kutyákat sétáltatni,
tápjukat cipeli, szarukat felszedni, félért gyermekem
barátin nevelni, olvasni, Tv-vel heverni, a szeretőmet
vágyni, várni, f(p)ontosnak, sorozottnak lenni, hogy
ezeket jól tudjam tenni, na, az élettél önhétköznapja,
álmok, csodák, hátrányok, kikaparva, ennyi.
S mindezt, mindezekért, életnek szeretni.
- 2014. 12. 5.


December kutyái
---------------------
Kutyajáték a cseppenő télcsecsemő könnyek,
a vízcsillámok, az őszrontott levélroncsok mögött,
átázott, létátkozta tér, sem fagy, sem hó, se dér,
mégis, ronda korcsa, remegő belsőmbe tép,
kutyáim helyett csibészeli a telet.
Néhány bamba, méla, pillanatra, összekeverhetem
a támadást, s a szeretet, de etesse a rosseb kedvvel,
és élettel, - hisz hidegen idegenek – létrészeimmel,
kedves szeretteimmel, dog-létokok, kötőfékek,
időokozatok. A többi kóbor, (el)veszett, csak nagyon
fehéren, vagy tavaszt kölkezve, simogatnám meg!
December kutyái, a csikózó szív és testmelegek, azok
a borostyán szemek… s a rám éhesek, tél dúvadjai is
tartsák meg, váló világom őrzőit, az enyémeket!
- 21014. 12. 8.


Temetésben
---------------
Korom, üszök, és drapp hullafoltok a réten,
kilóg a sárga márga, elfekvő fű fakul,
csak éhes szarka cseren a téli csendben,
fázós, hideg, az átélő gyökerek földelt álma.
A természet teremjen, jó, aztán hó alatt
pihenjen, de ez a nyálkás, nyúlós semmilyen,
végvágyat, halált hitet az élőben,
se fénye, sem színe, se haszna, sem szépsége,
a szeretet is bent ünnepel, az elmúlással fedett,
rejtett kincsben. De él, ég, és gyújtani fog
a szívben, emléket, örömet, könnyet könnyebbít,
embertől, emberig melegít, e kiterített létben.
- 2014. 12. 9.


Kéne
------
Valami jókedvű könnyedet kellene,
szagos, fényes, bágyadt, kedveset,
örömös, tökös, napáldott, mámorost,
könnyelmű, laza, jószívű, elegest.
Mosolyos elégedettet, mert megérte,
hogy most jól van, és semmi sem kéne...
Megértem, de nem ezt élem éppen,
s ha mégis, majd élvezem, s jegyzem,
megköszönöm csini-csodához illőn,
s ezt a volttal trágyázott reménybe
vetett önplagizált előleget felidőzöm,
macskakörömképpen.
- 2014. 12. 10.


Szakbaromság
------------------
Sok kiműveletlennek olyasmi a költészet,
mint a fűtés problémája, és lényegtelensége.
Jó időben nem kell, szív-hidegben, és télen
szükséges. Különben..?
Már Médeia, nem média, s régen nem vátesz,
a kiújult ember úgy áll hozzá, (nem közel) mint
a napelemes a fafűtéshez. Néha beleérzékel,
de könyvet nem vesz, újítót, elkezdőt, meg még
a bigott, olvasó-kövületek sem.
Összességében; nekik eltűnő felesleg, olyan lehet,
helyzethasonlatában és rá(juk)hatásában -,
mint a füst a levegőben.
- 2014. 12. 11.


Szégyen, de éljen!
-----------------------
Most főzni fogok, nem írni bírni,
ne tévedj, birkózni nem ha nem megy,
bármit tennék vesztenék, mert nyernék, ha
jönnek a győztes mondatok, pláne a versek,
bár igaz, egyiket sem ehetem meg.
Tehát főzök, mert - ezt – írtam, és nem lenne igaz,
és jó sem, hogy éltető lényegem, ebédidőben,
éhségem legyőzte, (szégyen, de éljen!) hát
fusztrált ma a költő, hogy a koszt, egy
vadas marha, minden értelmi hendikeppel,
orr – nyál - gyomor hosszt lefőzte.
- 2014. 12. 12.


Előkészületben
------------------
Gondok szavakban, ünnepi előkészületben
olyan, mint a gondnok, segítő tavaszban,
nincs a helyén – Én sem vagyok bajban,
csak ajándékban, hajban, írás helyett
pénzt szereznék, és voltamra festek,
mára, e hiánygazdálkodásban ennyi tellett,
mert két szó a lényeg; béke, szeretet.
Így, vagy másként érzed, itt emlék, és
remény karácsony lesz, csiricsáré (mi)csoda
a csodában, s a félszavak is ünnepelnek!
2014. 12. 13.


Űzött üzenet
----------------
Jobb(an) vagy? Menjek?
Hiányoztunk –,
de veszekedni nem…!
Hogyan győzhet a düh a szeretetben?
Azt hiszem úgy, mint a szénaláng a tűz
idősödő fényességében, ha a jövő erőtlen.
És félem, csak olyan köznapi egyszerűen,
ahogy a minapi sikerületlen.
S mint a jó-rossz rutin ez űzött üzenetben.
- 2014. 12. 15.


Ma(jd)
--------
Fázom, de állom, és várom kétlétű álmom,
s hogy a karácsony csodája csapjon a magányon.
Máskor az éltető mámor oka, okán, s fogytán,
tartom, s áldom, szeretőm, barátom, most
e felemás félmúltban a továbbot fohászkodom,
boldogság, hiány, vagy maradvány áron.
Tudom, míg alkotlásom tartom, aznapom hiába ront
a holnapon, oda-vissza hintázhatok az elmúláson,
és páros megvalósulásom majd átsüt az önáltatáson.
- 2014. 12. 16.


Palilika
---------
A politika, üzlet, hatalomvágy, számháború,
a teremtő szimultánja, s a sok palilika.
Higgyél, ha hinned kell, de ne fáraszd magad
a reverzibilis különbségekkel.
Az idealizmus viszi előre a világot,
de ha már ott van, nem tud mit kezdeni vele.
Valahogy én is így állok, de amikor megyek,
tudom kezelni e változállságot, akár lecsúszás,
akár hegymenet.
Az életedből magadra szedhetsz, felismerhetsz,
kényszerülhetsz sok mindent, de a realizmus
a csontrendszer. Persze 60 felé épp ez inog meg,
s jön a hajlott gerincű, reszkető térdű keresgélés,
a még mit lehettel, és Istennel!
Már nem leszel hívő idea és párt sztahanovista,
de egy kicsit jobban ember!
- 2014. 12. 18.


Letelelő
----------
Résre nyílt szemembe égrész kék villan be,
valahogy hangzani, szinte bagzani, kezd az élet,
zsondul a csendület, mint kacaj a temetésen,
színező fény lobban, és nem marja hideg
a paplan alól kilógó lábam. Kilépek, a színek
és a lég melegszenek, könnyű a lélek(g)zet,
dacos jókedv árad, a kacsint(g)ató napba nézek,
mosolyom arcvonássá lesz, tini tavasz támad,
és boldogulok a dühítő bazmegban is,
valamelyik kutya megint megrágta a fámat,
büntetek, de elégedek, ne legyenek részletek,
egészében jól érezzem a télből fél-télbe gyógyuló
létet, s a fél térdre emelkedő természetet.
Nem érdekes, hogy csak elengedett tévedés ez,
az idő és járása csámpájának játéka a földdel,
e letelelő, holnapra elvész, a szép-tél is emlékben -
de ötvenes érzékem ma el gyönyörült,
egy márciusi tizenöttel!
- 2014. 12. 19.


Karácsony-előleg
---------------------
Arcomra, a rossz-jó, hiányosztandó, ajándékizguló,
illatváró, hangulathangoló, szív-melegvágyó,
csiricsáré fehérpótló karácsony-előleg, mosolyt,
grimaszt, bájol meg karcol, és futok, teszek-veszek,
főzök, díszítek, hogy kimisztifikálva anyagiasodjon,
de szentülve csoda-csillanjon köztünk a szeretet!
- 2014. 12. 23.


12. 24. fénye
----------------
Ravaszkás, tavaszkás, karácsonyka
sütött ki ma,
naptól csillog az ég, a zöld, a fenyő,
a szív dísze(k), a dió, az alma,
és én, még félcsaládos magamban,
kellemes másságában boldogulva.
Soha rosszabbat, a hó nekem
csak síelni jó, és ilyes fény lehetett
akkor Betlehemben, s ugyanúgy
oldódik a béke a szeretetben, s fog,
az összetartozás ajándéka az ünnepben,
csak talán csodátlan egyszerűbben,
bocsássuk meg, hisz felnőtt az Isten -
csak velünk legyen, az élhető életben,
s teljesedjen a család metamorfózisa
az ember(i)ségben!
Estére majd lemegy, s mi kigyúlunk,
kigyújtunk helyette, egymásra gondolunk,
s a szeretet születő békéjére benne,
felindulva, fél(t)ve,
ahogy Ő, a koponyák-hegyi keresztre.
- 2014. 12. 24.


Szent Pál-inka
------------------
Értem a pálinkát, kívánatát, és megutálatát,
hideg szükség, lét-kell, és fagyva kötelesség
utáni reszketés ráutalatát, létrekrákogását,
visszaismétlő illatát, zamatát, és túlzása
megbánását, magyarságát így nem, azt
csak érzem - a bourbon-t jobbszeretem, de
mint (a) Moszkvához a bárisnya, hozzám nő
e szagos tinta, a szép írás szakmai ártalma,
Szent Pál-inka – a hatása társítása, tán a tőle
dinka inka, s a vallási propagandista… de
szent, ha szentségelek és vedelek, ti is tegyétek
szilveszter tüzelő hidegében, nőjön a kedvetek,
s legyen egy vedretek, hogy beleürítsem az év
e felolvadt alvadt-idő fagyát, évvég Mama
újszülöttjén, ma!
- 2014. 12. 31.


Látványból kívánság
-------------------------
Látványból kívánság; a fázós, józanodó újévben,
köröttem, míg télképnek dőltem a térleképző emeleten,
egyezetlen, görbedt, tépett, sárga sárnak sápadt
ősz-aranyozások csillognak, libbennek, kapaszkodnak,
végnyélen táncolnak, színszikráznak, - az újévi fonnyadtak -
ágvégen, lét-engedetlen télvégben, mint a vénülő szépek
ékszerben, sminkben, a kocsi sarokban, a bál utáni nap-
fényben. Kint a földközeli égen, pár kitartó levélben.
Mégis az átélhető jövőnek érzem, mert hasonlóan, ők is
nyáremléknek, és lelett lehetek díszletének maradtak,
reménynek az időközben ragadtnak, akár a régi szerelmek,
célzottan egyolvasott versek, idő renoválta romjaikban
gyönyörű szépnek… Kitartón kitárva a huzatos létnek.
Érezted, átvetted, átélted, tégy jó ajánlatot a felejthetetlennek!
Hogy csodája, rozsdája, ne csak téged érjen, vagy azért is,
magadért is írd meg, így adhat, az elélt-leső, esélyt-csenő,
munkát a szerencsének!
- 2015. 1. 3.


Újévi kitekintet
-------------------
Csillog a hó a fényrészen,
és szürkülve töpped az átváltó árny félen,
játszik a szél a felfújt, könnyű-könnyes,
fodros tejszínes, éjszín, égi semmiségekkel -
a napot bosszantja, bújócskázik fényével,
és a még idő-skizofrén újévvel. A tegnapi,
éles fagyból zavaró locspocs oldódott, hófoltos,
kopaszodó fűfosztott pepiták adják át a teret a
szortyogó, zöldpenészes, színvesztő télfestésnek.
Jobbsorsos korhelyek, és szingli kedvesek, még
utószilvesztereznek, én meg elszámolón repesek
a világosító néhány többlet percnek, nincsenek
csiricsáré csini-csodák, sem csömörös végzetek,
e csikózó tavaszcsata érzetek csak csiklandozzák
a januárt, és én is így modellezem a létezésből
az életet, repülnék, de örülök, hogy két lábon,
boldogító mámor áron és emlékezet kihagyáson,
csúszkálhatom át, az igazinál sokkal ijesztőbb,
bennünk teljesedő telet.
- 2015. 1. 4.


Mert az ellentettje is…
---------------------------
Ahogy négykézláb mész fel a grádicson,
a ház, mely olyan most, mint egy régi áristrom,
megfog és megaláz. Bár nincs bűnöd, csak hiányod,
mi a létezésedbe gyaláz. Az idő fonákja vesz és hoz,
múltad és jövőd hiányos és megoszt, szóró-szerző úrként
éltél, és hasonlóan halsz majd egy végvesztő játékoshoz,
tartozol, mert tartozol, szeretsz, mert szeretnek; - élni, írni,
önmagad lenni, magadból tenni, önvesztve közöst nyerni,
nem a mégse közösítő veszteséget nyelni, bizonylatot élni,
de verseidben végtelenülni! Elfogadni és szeretni -
mint Istent az eretnek!
- 2015. 1. 5.


Áll áltatás
------------
Az ember áltatja magát, ha kell, és ezzel élteti.
Ez az alélet moralitás nélküli igazsága. Vagy,
hiányzósága bizonysága, és az ész, a fránya,
hol beveszi, hol kihányja, (mulató asszociáció -)
és vezérlő következmény, mint a pappal az Isten
háza. Akár az olvasóban az írás szabadsága.
Ne fáraszd magad az értetlenülés megértésével
Drága, elbaszottan elvont vagyok ma, nekünk
az is elég, ha az érzés, értés, az írót dajkálja,
majd ír mást is, az ókos átlapozza úgyis, az oktalan
okkal kivárja. Végül is úgysincs, mi a gondolat
e erózióját tisztánkon kizárja, Kinek mint, s hogy…
Gyönyöreiddel köss magadhoz, és majd jobb
időkben, tavaszfakadáskor, napsütésben, a boldog
könnyűletek tükör-szépeinek, megértéssel áldozz!
Addig csak dicsérj, olvasással e közért-irtó íráshoz!
- 2015. 1. 7.


Dilemma
-----------
Unom a telet, és sajnos utálni is fogom.
Kár, mert életrészem, ünnep és sportélményem,
(h)egységes szépem, de rühellem, ha fázom,
s a természet e természetének feltüzeléséhez
nincs elég keret, meg csúszkálok, a jeges
úton szenvedek, és sohasem volt előnyöm
a rendszerszeretet. Is, vagyis se, elég szar a tél
magában is, nem kell a behelyettesített.
Bár lenne vége, majd tavasszal síelek az emlékére
egyet, max. két napot, de az elsietett időcske
kevesemre, mínuszával hat, ha fog!
Na, mi legyen mester, sokat, vagy csak egyszer,
kétszer? Élvezzem, viseljem, versesítsem,
s ahogy kell, menjen, végül is mindegy miért,
ha már seggre estem!
- 2015. 1. 8.


Az őrzés önzésére
----------------------
A régi lényesek; erény, remény, elég, tekintély,
világharmónia, jó-hagyás, létarány, hűség,
csak kifejezetek, s bár az éltető lényeg maradt,
mások az előjelek, az erők, az elsőbbségek, miként
a műanyagoknak a művészetek fölé rendelése,
a teljesedő moneypuláció istenülése, s a szabadságok
szűkülése, bár másként élek, keskenyedek, szó-hídból
hit-vesztek, amint primitívül, tömegesedik az élet.
Ezért mélyebbre érzek, fókuszálva nézek, létidézek,
szemlélődönözök, a cél a környezet, a különleg,
s az enyémek, rejtjeleinkbe rejtem az életejtett szépet,
de nagy része vágykép, és természet, s bár jól értem,
élvezem, várom, absztrahálom, megejtem és őrizem,
ritka titka is versé lett, változatuk a miénk,
csak nincs kedvem, rám maradt többségéhez -
Táguló, de árvuló csoda, gumi körkalitka az emberélet.
Gond-gondolatok nyoma ez a pár felfénylett
útjelző szikra, csere cselekedet, énösvény a
létezéshez. Sajna, leginkább az enyémhez.
Lehet, hogy nem érdemlem, de bedobom a részem,
tehetséget a lehetséghez, és mert nem úgy teszem,
megvetem, de irigylem, a köz-önzés ő-jét
a tehetőséghez!
- 2015. 1. 9.


Legjobb végzetem
----------------------
Lassan, fékezve öregszem,
tartom a fél lét fölötti mínusz 10 évem,
nincs demenciám, komoly betegségem,
idősodrú, kivájt medrű vizem úszom,
lerendszerülve a múló megszokáshoz.
Verseny-utam szerpentinbe váltott,
életem levonatát élem, és másként élvezem;
vágy-lemondóbb, s gazdagabb segítő szeretetben,
mint új, meg múltismétlő kísértésekben, és
önérzettel teszem, míg lényemült lényegem tehetem,
mit az ész, versé kristályosít a szemlélődésben,
s az erjesztő (élesztő volt a különbségben) szellem
teljesítheti, amit kihagytam, vagy elvesztettem,
ahogy testesedett a képzelet, és agyagosodott,
mi anyagiasodott. Azért, zavar, hogy szövegemből
az önszőtt szépet, és a megélt élet-élet néha kifelejtem,
azt vélem, hogy összhatásuktól értékesebbek a régi
léha évek, izgalmát vágyom az útnak indulásnak,
s a lerohanható ismeretlennek, (bár nagyobb arányuk
van már arra az eszközöknek) a vaktáncnak, a létkéjnek,
a ritmusváltásnak, s az esetleg színtézisének.
Igazából nem a halált, csak a lepusztulást félem,
s hogy ellene, nekem kell döntenem, végeznem,
becsapni a létvégi, leértékelt kompenzációkat,
sorsolt csere-csodákat, ajnár-sajnálkozásokat,
és ráöregedni, hogy leszek a gyermekem,
mielőtt azt is elfelejtem…
s a legjobb végzetem, bűntelen bűnbocsánat.
- 2015. 1. 12.


Senkitlen semmiségek
----------------------------
Mikor a rosszidőktől, s a ködtől alig látok,
fakul az élet, és vaktükör a ráeszmélet.
Ilyenkor virágzik, fényül fel a lélek,
tűnik jónak, hónak, liliomfehérnek,
kedv élesztőnek, túléltető immunsegítségnek,
és érzem, a mámorral jobbnak magam,
s mi belőlem van kiegészítés(é)nek, e szűk,
vak, téltorkolatban, a belátható kilátástalanban,
az ellenhatástól lelkes lényegtelenségek
önlényeget spriccelő tömegének tett-tudatában.
Múltbaváltó, örökhajtós világom ejakulációi; vers,
létképzet, elélvezet az üzenet; örömbe üzekedet,
tűzcselekedet, senkitlen semmimségek -
Tudjanak boldogítani, a hiányban adni, feledtetni
a télfélelmes leéltet, szürke, elfekvő-cseréltet.
Időtlen kerültetni az idő-járás létrepedéseit,
átlépetni a maradványsáv kátyú-kárain.
- 2015. 1. 19.


Lényegtelenítő hasonlatok
-------------------------------
Úgy vagyok ma magammal,
s a vissza-jövő múlttal, mint a
hétköznapok s a mindennapok -
hasonlósága és különbsége,
már illenek rám; elverődő dalaimhoz,
öregedő kortalanomhoz,
semmisítő semmiféleségeimhez,
létrepülő lepke selymeimhez,
vágyvisszhangjaimhoz,
léle(k)gző, élő emlékemhez -
Az okozatban okozó ok vagyok,
csak volt, s leendő, ocsú-napjaim,
lényegtelenítő (meg)hasonlatok.
- 2015. 1. 20.


Stop
-----
Megállt a nap az út szélén,
esőt, lejtőt, tán a kanyar ad,
s kinek kocsija, önútja, majd lesz,
gyalog halad, stoppol és káromolgat,
Loksi ritmusra, üres herékkel és zsebbel,
arany barnán, blue-jeans szépen, szívva is
szív és haj lobogásban, szünidős időtlen!
A megvezetettek kalap alatt merevednek,
a kiscsajok hátra sikongatnak, és én
boldogtalanul, boldogságba megyek,
nem tudom még, épp Lelle fölé gyalogolnék,
de a nyárba istenedek.
Nagyi-sten, milyen baró volt!
Most a helycseréért drukkolnék neked,
hogy itt álljunk meg -
fel ne vegyenek!
- 2015. 1. 21.


Feledtető
-----------
Látomásos, magunk-másos, kedv, s tervölő,
belénk szürkülő köd homályosítja a létet,
köröttünk hullámzik a téldöglő rosszulás, és
fertőzöttek a hírek, ürömös öröm az ürmös is,
nincs jó ránktalálmány, csak mimikrizett ármány,
a túlélésen túl, veszíthetünk csupán.
Szeletlen, őrjítő esőtől eszetlen okoktól mérgesült
e krízis, vigyázz magatokra haver, ma ne készíts
leltárt, színtézist, hagyd, hogy elmúljon, bár fájjon,
okozzon, álmodj a tavaszról, boldoggá bolondított
múltról, ígérő jövővel a feledhető most-ról,
ahogy az óbort kostólgató emlékszik a mustról.
Esetleg, lehet, összekeverheted az illatos, gyümölcsös,
mámoros-vörös, testes ízeket…
- 2015. 1. 22.


Folyamatos „és”-ek
-----------------------
Tengerek, tópartok, erdők, csúcsok, otthonok,
útnak indulások, érkezések, lét-átszállások,
átérzett, s kibontott csodák, élvezett semmiségek,
rám-másított más, felkínált, s megtalált harmóniák.
Kiscsajok, asszonyok, társak, család, magányok,
szerelmek, barátságok, jobbra próbálkozások,
és neveltetés, nevelés, sorskezelés, hit és hitetés,
önviselet, elviselés, szabadulás, hovatartozás.
Egészség, épség, épp-ség, szépség, megújulás, és
kötelesség, lényegítés, hívatás, s értük megalkuvás.
Fellétezés, megélhetés, megélés – megírás és sikerülés,
tiltás, meg sem hallgatás, kihátrálás, meghasonlás.
És emléképítés, továbbkelés, továbbítás és az és reménye,
döntés ledöntés, és a rügyek megköszöntése, beért
termések ésre cserélése, és az én-hordalékos szóiszap-
folyamat aranymosós megköszönése, akármivégre…
Eddig? Meddig? Ön, s össz tükörhatás. És a cserepei éle.
És idő, erő, vágás és ismétlés, hogy pározzon és vetéljen,
az – és - !
Mert a végérkez-és; Alkotás. Irtás? És kötőszavazás!
- 2015. 1. 23.


Előjeles változat
-------------------
Hó bozontja hízik a bokrokon,
súlya alatt megroskadnak a fák,
szél felverte habfehérje zárja az utat, a kilátást.
E megdermedt lég a nyakamba, talpam alá szakad,
magamra valótlanítva, s éj szürkéből fehérbe omlik,
az égkéknek, egyébnek, helye sem marad ma,
bár a legszebb téltorzulat. Isten, ember fázik,
az angyalokon a helye sem látszik az unaloműzőnek.
Majd egy más nap napmosolyától, öröme ürült,
lottyadt, locs-lotyó lesz, szépsége, élménye, és
hideg bilincse, egybeolvad, s már csak egy
összefolyó, váltóelőjeles változat, vagy
emlék manírozta télhangulat.
- 2015. 1. 26.


Hogy legyek, hogy, legyek?
---------------------------------
Már ragaszkodunk is a hozzánk ragasztotthoz,
az utánunk, és ránk fogotthoz, a jobbá szokott
rosszhoz, féltjük, mert tudjuk, még rosszabb jöhet,
s az élet feléli az elveszetteket, s a kevesebbeket.
Pedig jobb dolgoknak kell érkeznie, libikókázik ez
a kétsarkú szimbiózis, csak tegyük tehetségünk, vagy
amit tehetünk, szeressük, őrizzük, a miénket, s azt is,
mit még nem ismerünk, de kiérdemeltük, és az esetleg,
ért élmény lehet, és művészérvény, ha közössé lesz,
(ettől még a seggünk kilesz -) és versből életverset tesz,
vagy élvezzük a feléltet, a szokottat, s az újat, a lehetségest,
s a kialakultat, kire mi üt, vagy süt, bár e harmónia átka,
hogyha kéne épp nemtörődöm, és nekünk pontatlan, időben,
megvalósulásban. Mit teszek? Vannak lényemített lényegek,
a többiben úgy leszek, mint tavasztól őszig és az elviselhető
áttelelésig, ilyesmi szélsőségek között repkedő (hogy) legyek!
Kettőspont a személyes moralitás nem művészi szempont.
2015. 1. 27.


Juhok a havon
------------------
Futnék, ha eljutnék, hát maradok,
mert, hogy miként vagyok, fontosabb,
mint hogy lennék, meg az úti egyéb…
el, s vissza, mozgásban állandósulok.
Előjátékának hiszem, s közben feléltem
az életem, tettben és képzeletben, letté
örökítem, lét-szimbólizálom, emlék és álom
hívószámon, s csak kicseng a valóságon.
Belőle indulna át a torpanáson, mint téma;
- élem-írom-hagyom - átmeneti toporgásom.
Olyan ez, látom, tudom, mint juhok a havon.
- 2015. 1. 28.


Lehunyt szemmel, verő kézzel
------------------------------------
A rosszulóban a tél még rosszabb és hosszabb,
köz-szürkében és létködben, a közeljövő jövőtlen,
és egyedülibb, a sehogyanse, semmiértse megváltozó,
megváltatlan ember. Fájó segítségre érett az értetlen
átmenetekben, hit szünetekben, de a teremtés minket,
már teremtővel se engesztel, sem ver, egyedül hagy,
az egymásra képzett, köztes szeretettel.
Nem tudom haver, talán írni se kell, de inni sem lehet
végig a téllel, szemben az eszemmel, meg elmenni se!
De fázni, ázni, rosszat látni, a reményt, s az esélyt
megfagyva találni..? Ha már nem tudunk segíteni,
teremteni, éleszteni, melengetni, jó szóval, szeretettel,
amikor hamva-magába vesztett az alkotó szellem,
s káromkodik a vers e megidézettekkel, akkor tartsd
meg magad, őrizd mi maradt, sajátítsd, emberítsd,
szerelemmé a tavaszt, s lehunyt szemmel, verő kézzel,
szeretkezz az elhittével!
- 2015. 1. 29.


Hójelentés
------------
Egy nap hó, másnap locs, aztán pocs(olya),
se kifutása, sem kitartása a télnek,
legalábbis az élvezhető, szebbik részének,
csak összevissza langyosodó, fagyó, huzavona.
mintha egy túlmelegedett biszexnek néha,
utódot kéne szigorodnia. Hasonlataim rendre
szexre tendálnak, bár nálam a dolgok rendben
állnak, tiszteletem Freud Zsigának -
Azért ma is okoz káromkodatot a lefokozott tél,
míg azon ügyetlenkednék az olvadt hó nyálban
kocsimborasszómmal hogyan fordulhatnék,
s miként őrizném meg szexuális épségemet,
kutyásító sétámon, a hó széli csúszástól csattanó,
a seggre le, s a komponensre be, ázástól?
Lét-egyensúly mentsen a felfázástól, mert ugye
az alapok, s a ki-indulatok…
az nem biztos, hogy most is, de vele ma még
alkotni fogok!
- 2015. 1. 30.


De, és….
-----------
De a verseim része vagy rég, akkor is, ha
nem neked címezném, mik nekem jobbléteim,
a legfontosabb cél, élmény, megfelelés, keserűlét.
A jelenem vagy, s ha jó, a jövőnk is, s tán a költés
költhető is, hozzáadás, kiegészítés a szeretetben,
él(vez)hető lét-színtézis, és minden az esetlegben.
Hidd el, ez a legjobb, mert többé valósíthatom,
az álom összealakult múlt, keser-édes nemvalósult,
egy szusszanásod többet ér, idegmeredt oldalamon!
A társam vagy, ezt kell szeretned, ápolnod, vagy így,
úgy, eltemetned, ahogy az élet idő-viselős engedékeny,
vagy elkövet(el)ő lesz, és elismerem, szívközeinket
úgy szeretnem, hogy nekem illőn szerethess!
De, megette a fene, ha összekeverteted, hisz én
azt írom meg, mit magam-magunkkal átéltem, jól kell
tennünk, hogy az ok-okozat mindkettőnknek tetszen,
nem elsőben a versé az érdem a soron lévő percben.
És, ha ezeket, díszeket, szükségeket, ható életsejteket,
szépíteni tudjuk és tartjuk igazán, nos, akkor,
a jobb kamrában karmálunk babám!
- 2015. 2. 2.


Siess már tavasz!
--------------------
Télbe feledkezve is betépve bagzanak a macskák,
kurrogják, nyalják, próbálják egymást, hogy az
embernek kedve lesz, ala humán, követni a példát.
Pedig összemar még a tél, hófoltos, fagyott holttest
e világ, darabos égi könnyet, vírusrontott levegőt
lélegez a száj, s nem enged el, se ki a február, a táj.
Olykor, pillanatokra meglátogat a nap, úgy látszik
lelkiismeret furdalása van, vagy csak vágyba csalogat
a felhőktől szabaduló kötelességtudat. Most már
kibírom fél lábon is, bakancsban, jégzokniban, pláne,
hogy kiírom, így a papírról kiirtom, (emberi rész) a tél
természetgyilkos indulatait. Bár mindegy itt káromlás,
ima, csak kár, hogy a rossznak velünk kell múlnia.
Azért a tavasz tüzét kivárhatnák a szukák, tüzelő
zajaiktól nehezebb átvészelnem az éjszakát, embrió
pózba meredten a takarók alatt, átkozva a kályhát!
Siess már tavasz, kemény még, kesereg e feszülő fasz,
színezz ki, újíts meg, engedd hibenervált verseimbe
az életet!
- 2015. 2. 3.


Lehetség
-----------
Ha egyszer megtalálod lányom
kézirataimat, néha széjjelhányom -
és olvasni tudsz bennü(n)k,
mindegy, hogy én hol lennék, ott,
máshol, vagy onnan a halálon,
megérkeztünk.
- 2015. 2. 4.


Egyszerűen
--------------
Áldó napfény ébreszt,
még nem éltet, de éleszt,
fényétől olyan e hűhós február-rom,
mint itt rekedt kísértet, tetemfedő lepel.
Ma minden könnyebben megy,
gondom, dolgom, lemosolygom. De,
érzem, törekszenek feladatok, lényegek,
felhőiktől árnyék fakít ékült szemeimbe,
jobb, ha a létnagyítót, s a tollat leteszem,
sétálok és ellézengek.
Mert létezni csak egyszerűen…
vagy élni sokszerűen!
- 2015. 2. 5.


Aggód-ok
------------
Milyen furcsa, hogy mennyire az ember
szívéhez nőhet, egy eszköz, gép, szükséglet,
közelebb, mint a legtöbb emberszabású,
s bár szomorú, általános ez.
Hiába, a gépkorcsult világ meghatároz,
erőszakol, idomít, oroz, mert nélkülük már
tovább az élet, csak lassabban mehet!
Se előzni, sem szinten lenni, csak lemaradni,
közbe gyökerezni, vagy ön-röghöz köttetni,
s már e versemben is… baszódj meg Marinetti!
Úgyhogy vizsgáztassák már le, kompromittáló
kompromisszumom, szemlélődőm embertelenítő,
ciki-szivi gépemet!
- 2015. 2. 6.


Ok, és okkult
----------------
A magvakat el kell vetni,
hogy kikeljenek,
teremjenek, teremtsenek,
s létközi hiányuk ne kelljen
a lélekágyi fellétezéshez!
- 2015. 2. 9.


Alap
------
Szűrni, és kivágni, csak az értéket tűrni,
vagy az értékült mértéket, az érdemes és valósan
válaszolható miértet, az élményült átéltet,
a szépség, vigasz, kedv, és lét érvet, a lényeget,
amit őteszinteséged és lehetséged tehetsége enged.
Ehhez még mindig, - útban a színtelen szintig -
túlspirázod, összefűzöd, a szikár, tény-éles, történés
jeleket. Kifestesz, ha már festőnek gyenge, de ilyen
vagy, féled, hogy egyszerűbben hírként, elveszíted,
sminkeled mi elszürkített, óhajtó, s felkiáltójelezed,
végletesíted lelett életed! S vele esélyed, az életverset.
Aha, a szakma átfordult alapja; a helyén, benne van,
vagy már szétharapva, a harmónia, a közös arány,
a különleg és eszközeid téma szabta egyensúlya,
a döntésed, hogy teérted, vagy akiért-akihez,
el kéne jutnia… pattog a mindenki igaza!
- 2015. 2. 10.


Télrontó
----------
Végre béke, naparany üdül az égre,
színszóró varázsa, rendszer csalása űzi a meghasadt
telet, hideget, jeget, az idő pellengérére.
Remélem jó járása lesz, s ha kimelegedte magát
a február ellen, beindul a szabad szerelem,
a megunhatatlan, újító csoda, a szépség bizonyítéka,
és összecsap dermedésünk felett a tavaszhullám!
Csak nyíljanak a bedagadt ajtók, tisztuljanak a léleklehelt
ablakszemek, hulljon a rozsda! Mert letelesedtünk ám!
Tudom, már mindenhogy volt, de ma valahogy
érzék-tisztán érzem a létlázadást, ha nem is a tavaszanyát,
de vágylángos, szeles bakfisát, a télrontót,
s a szoknyája alá nyúlkáló, évszakuszító garabonciást!
Visszadöbbenve, köszönve köszönnék, de csak
cinkosan vigyorgok, mert most nyert bizonyítást -,
és benosztalgiálva elhiszem, a lélekvándorlást.
- 2015. 2. 12.


Családfás
-----------
Hiány teher, vagy büszkeség, a régi, csak véri, dicsőség?
Alapnak megfelel, mihez tartásnak, belső segítségnek,
öntudatos kötelezettségnek. Kötelességnek már nem, hisz
valósága csupán ennyiben, saját múlt-tudás, és hovatartozás.
Hosszabb, tisztább, út, oda-visszás,
történelembe törött lángolás, szikrázás, és késő kihamvazás,
Erdélyben, Fejérben,
és hozzáöregedő, eszköztelen, mi-dicsekvő szívemben.
- 2015. 2. 13. Farnasi-Farádi Vörös András


A kihívás lemondata
-------------------------
Ez a kósza, csalfa, link, léha, kurvinca tavaszka,
ki kerülget álmom kirúgta óta, s kacsingat,
csalogat, ősi szakmányban, február fosztára,
jól tudja, érte nem mennék, de el se szaladnék -
gondolat és hiányjelet rosszalkodik a vágyba.
Vigyázz, ravasz a tavasz te vén fasz kamasz,
visszakozik, csóréra hagy, és linkre kifutóra,
télutóra maradsz, már a szökő szokott téllel se,
a ha-nyarat kergetve, s félve, hogy csak az ősz
sikerülne, és elsietted, érte késted az egész éved,
s az egészből, az a reményrügy, az arcodon marad.
Jó, használd ki, ifjítsd magad, de időddel ne fizesd
a járó jót, csak mind-érzéki kéjjel, futó együttléttel,
a megtermékenyített lehettel, és se a változásvágy
alanyi mámorát szeretetcserével, álma szerelmével,
értsd meg, ezekkel, egyedül libikókázik az ember!
Földre koppanásig, vagy hitettesd lendülésed az
éggel, mindenkié, amit nem személyesítettél meg,
alul, s fölül van, a tied, mi melletted, engedett és
engedsz, és mindez időbe hull, egymásba múlik,
de ebben is adj magadra, belső fénnyel, őrzött
külsőséggel, hogy a tavasz hajnala újra akarjon,
rád ható, rátarti féltékenységgel!
- 2015. 2. 16.


Télvadászat
--------------
Jaguár ez a február, bajt váj, harap,
máskor ordít, ijeszt, vélt gondot arat,
rossz nyomot mutat, és hagy.
De társas vadász most a szív és az ész,
együtt megtalálják, visszaszorítják,
elűzik, elejtik, és vég-kész a télfélsz,
tavaszban hisz már az élet,
újba fordul, virágvágyba borul,
duzzadnak a reményrügyek, szép-viselős,
tehetős jobbleszre készül az egész.
Azért csak élezd e fegyvereket,
tartsd éberen az érzékeket, felugorhat még
a lételnyomó, kedvragadozó tél!
De van máris hathatós, napos esély itt,
ahogy állat lehet az ember,
a belénk tépő tél is békésen álmodhat
május-mutáns kölykeivel!
- 2015. 2. 17.


Feltevés
----------
Végzetes, ha kényszeresebb nekem,
hogy inkább, verseimben éljek tovább,
mint gyermekeimben?
Mintha tudnám, az egyiket már jól-
tettem, a másikhoz még hozzá kéne
tennem mindükkel jobbá lett életem.
A lényem kedvesei külön életet élnek
velem, nélkülem, a létem-terhesek meg
a tükörképem szilánkjaira estek,
és hogy mit tükröznek, meddig, és kinek,
egy sor(s)minta titka, tőletek, nekem.
Ki tudja mi lesz, hát nevelgetek, köszöngetek,
és hogy mit, minek? Az élet kontra és egyensúly
nélkül adta, többnek hitt egykerekűmet!
- 2015. 2. 19.


A lehetetlen lehetőségei
----------------------------
Egy pókláb hagy akkora nyomot,
mit mi tudunk döntően az időben,
egymásutánunk semmiségét lekövetve,
- a játszótér sarkából -, a mindenségben.
Mert nehéz belemélyedni, s megmaradni
abba(n), mi felhasznál, de épp csak annyit
ad, hogy fennmaradhass, humoid humusznak,
és akármi nyomod ne akassza a sorozatot.
Integessünk, létezésünkkel jelezzünk inkább
egymásnak, a most élt valóságnak, ezt tehetjük,
tudjuk, akármiért vagyunk, szeressünk, adjunk,
s ha vissza, vagy. mert hiába, (oda)kapunk,
vigyázzunk, ennyi a határ, őriznek a felmérhetetlen
őrei, a lehetetlen lehetőségei, kiadagol a rendszer,
a többért örökös körmös jár, s bár csökken az
ismeretlen, magába zár. Tudom ez is csak sehogy,
de a talán velejár, s ettől különb a halandó létnyom,
akár a butiknál a bazár, a hónál a sár!
- 2015. 2. 24.


Egy kúrás apoteózisa
-------------------------
Haja az arcomban,
melle a markomban,
lába kereszt a nyakamban,
öle szentül rit(m)usomban,
alkotóm lüktet tavaszában,
belecsodálok nyomban!
- 2015. 2. 25.


Őszes szentencia
--------------------
Ködben, jövő-menő nőkben, szerencsében,
ne bízz az éleslátásodban, telelő magadban,
tükörképed ellenpontjai, forgó oldala, foncsor
és fény, sarkos lényegek ők, hittetők és térítők,
ez itt meg félig félsz érv, őszes szentencia. Ha.
A napfénynek higgy, vágyból tapasztalatodnak,
s a reménynek, hogy másként fellétezés lesz.
Ezek felszálló dolgok, ahogy leszálltak egyszer.
Az utcsó kettő csoda is lehet, ha az együttben tiedek,
de nem a köd, vagy miattad, hanem mert így
sikeredett. Ezek a legszebb, és legkönyörtelenebb
lehetek, sorsod kiegyenlítői, a súlyok, s a mérlegek,
a mennyiség minősítői, s a minőség mennyisítői,
személyes végletek, miattuk siklik, sikkad az életed.
Léted, önsúlyától, rended parancsától, így is, úgy is
továbbmehet, az idő adhat, vehet, de élvezetben,
elégben, őszinte észben, szép meglepetésben
sikeredned, nélkülük, nem lehet!
- 2015. 2. 26.


Ír(t)ás
-------
Néha, a rosszból is jó lesz,
s tevőnek, vevőnek jót tesz,
máskor a manír ír, így, és
a különbségek végletesednek,
létlég, megunhatatlan játék,
és végleges szenvedély ez,
csak nehéz félreélned, ha benned
és körötted gyülekszik az űr.
Prózában egyszer kell az ért nyitásra
várnod, aztán ha már van, folyam -
össze-hullámait terelni, őrizni,
védeni, és dagályától védekezni,
és vele el lehet lenni, nagyot tenni…
a vers ilyentén rövid kéjkínlódás,
szakaszos örömével, (előlegével)
több az újrakezdés félelme,
pedig csak a kifutásu(n)k fordítása,
s a csendbe ordításunk más -
inkább a belsőnké, mint a közönségé.
E elismerése félreismerésének
felismerése, a valószínű esélye,
igazsága különlege, az élet utolsó ideje,
és vele szétválik igévé, következményé,
hogy irtás az írás! S elsőbb az elkövetőé.
Az ítélet könnyű, és könnyes-könnyült,
elolvasásos felolvasás, vagy se -
- Pilátusok billentyűt és költőt verő keze -
s az eredett életbe, testbe, visszaolvadás,
próbaplatonjaink viszontcsalt szerelme.
- 2015. 2. 27.


Monogámi
-------------
Lehet, hogy a járó jó elszökött,
s érte a tett megszokott lehet,
és izgalomba felszinjáró más hoz,
életmóddá, lélekrobottá vált az írás,
s a sok pótapróság lényegest okoz?
Akkor írj arról, jól, hogy lényeget
hozzon, a változtatás már nálad
a hiány mellé űrt és lemondást foszt,
írás nélkül senki, a semmiségek néma,
semmitmondó, keserűsége leszel,
mert hidd, hitesd, szülesd, vagy nyerd,
de vele van életed, nélküle kiherélted!
Pedig ami adottságod van, a tehetséged,
a karmád, s a farkad, ezért is helyére értsd,
amit velük elérhetsz igazán azt akartad.
Hát, (csakazértis) alkoss, teremts velük,
adj örömet, életet, kéjt, gondolatot,
nem, már ítész sem lehetsz, bár nem pénz,
és semmiképp sem elég, az ellenérték,
magadat kapod, ha adod.
Társasjáték ez, csak most magadból
nyersz, magadnak dobsz.
Ez a szabály, léted ennyikből áll, azért
csak bízzál, még csalhatnak mások!
- 2015. 3. 2.


Tavasz 1.
-----------
Felhőárnyékban, a régi pasztellos, kint a táj,
de ha a kirobbanó nap, izzó aranykásájától
tavaszfélét tükröz a fény, e legelső napjától
megbódul az érzék, a remény, és az ész.
Lehet, e tavaszkodás még megfázásba fáj,
felérzése ázásba, reszketésbe, káromkodásba vált,
de szimatol, simogat, pásztáz, egyensúlyoz,
harmónizál az érzet, felindul a lélek,
és mindenkinek (gyors felsorolás) köszönöm,
hogy élek, s a félrerúgott időbérenc télfélből
visszaemlékszek; a jó úton, legjobb az elindulás!
- 2015. 3. 1-3.


Tespedésből, füttyök
-------------------------
Nincs nagy kedvem, se dolgom, tervem,
kikészülődök, ülök, szemlélődök,
fütyülök ezekre, s a felnőtt tettekre,
álmoskodok, mesét-élek, képzelődök,
a kutyák tavaszjátékát nézem,
új rügyekről, rigófüttyökről tudok,
s a régi újulást érzem.
Ugrálnak a macskákon a foltok.
Aztán, a szembeni fenyőtánc láttán,
eszembe döbben, mégis mit kéne tennem,
és ez miért, mivel, mennyiért jár.
Jobb volt előbb, s ha e ösztönlebegés kivár,
a semmi mámora bekövetkezőket talál,
a valónak vélt élet, s a szemlélet összeáll,
és kifüttyent a felizgult természet,
a tavaszviszketés, a kiköltő eszmélet,
- valahol nyár vár -
s a jövő mögé csúszik, a hajnal, s a halál.
- 2015. 3. 5.


Porból és magasból
-----------------------
(Ki)akad, hogy nem szabad,
hogy eszközrész, nem egész,
néha megérti, de szükségét nem kétli,
hogy alárendelt élet ez,
csak szomorúbban,vagy bódulatban
tűri és gyűri, tömeges rendszerrészletét,
beveszi a moneypulált ellehetőségeket,
és lenézi, de elnézi, mit elélt,
míg feléli a fél-léti átlevertség.
Legalább onnét tudd, hogy mégis élsz,
hogy épp az elébb, leszart egy veréb!
Így segít a kisebb a nagyobbnál, a baj és
persze az érzett és félreértett létezéskrízis,
és ha sincs, a vegetálásban lehet virágozni is!
És boldogabban, mert ennyit se látsz onnan,
beérsz hamarosan, ahogy programozták,
és elvárják, alagutas életpályán, mennyiségi
fogyasztásnál, és bocsásd meg nekem polgár,
porból és magasból, a csipogást, s a kloákák
adományát!
- 2015. 3. 6.


Hű de fű e hétfő!
--------------------
Ha már a hétfő sem tett fő,
se pénz, se tett, se ihlető,
s a születő összesítő; hű de fű e hétfő,
úgy hagyd a francba, szállj nyár-magadba,
a középszer magához köt, de nem kötelező,
inkább csak szemlélőzz potyára, mára,
öncsoda nélkül eredmény a próba -
s az izzadáshoz kevés a tizenkettő! Óra, na!
Ülj ki a napra, tüsszentgess a rád jutó (ennyi)
tavaszporra, ne neheztelj a párzó fákra,
és gyomokra, a virágokra úgyse, soha,
rágondolsz a kislányodra, örömöd bimbója volt,
most kamasz, akár a tavaszka, bibe-riadásban.
Csak élvezd, jó csak érezd, hogy jár át a fellétező,
somolyogj a hatásra, s mint hat akár másra,
a gyönyört gyönyörülő, ezt teszed te is,
ha jelzősít az ige és igésít a jelző.
S ha feljön egy kis télidős irigység, köpd ki,
s a március elejére lök az e-perci zöldülő hőkölés,
s az emlékeztető; koránzik a tavasz és hetfűn a fű se nő!
- 2015. 3. 9.


Levezetés
------------
Van létértelem?
Létértelmem? Külön, egyben?
Akkor, Isten? Istenem?
Létem értelme értelmem létezése?
Létezésem, s a szünetben életem?
Értelme a létnek, létezése az értelemnek?
Értelmem, vagy csak fogam a kereken?
Szép összetett öszvér-kifejezet, de
mim nekem, hatványos évesen?
Szójáték, hímpor a versemen.
- 2015. 3. 10.


Március 11.
--------------
A hajnali dér-derengésben csikorog a tél-fék,
csipkedi a fagy a lábam, s a március köz(ep)ét.
A halvány tavaszka fázósra szürkül, elsiette
szegény, s most elkullogni készül.
Hé, ez csak időhecc, hatás – ellenszívatás, végső
felindulás, hosszabb a hátrálás, mint a feltámadás
a holnapi napcsókokkal, az erőgyűjtéshez, bújj a
vágyduzzadt rügyekbe, a nedv-bő gyökerekhez,
bár tükör-tárgyat képeznek, mint az ember,
de téged szeretnek!
Kicsit ideges, dadogó hideges ez az üzenet,
de viszonyul, simogatva hozzányúl a helyzethez,
sajnálkozó, vigasztaló a lehorgadt létszeretkezéshez,
s a restauráló decemberhez, virul, pirul, elfordul és
visszatér a ránk maradt reszketéshez, szív-meleghez,
mint a jó hírvivő RNS a szerelmes levelekhez.
Vagy a DNS a lehetekhez?
- 2015. 3. 11.


Önkövetően
--------------
Feladni még-mindent egy esélyért,
tavaszt, nyarat, a megőrzött őszért,
s megrögzötten kitartani a maradék egyért,
ami megesettként is magányos darab,
és nagyrészt - talán, majd - egy más
(öröklött öncsalás,) dimenzióban hat.
A kénytelen értelem míves okozata az ok,
mondják kik megtették, szerencséltettek, vagy
áttét nélkül is merték, kikapták, elevickéltek,
a koszorús okosok, s a sok politikus hapták,
én csak élni-írni, és reménykedni tudok,
kétségbe, kölcsönbe, fedezetlen jövőbe…
és csilicsala csodáim terhébe ejteni öntermőn
időt, erőt, szeretetet. S más lehetet veszteni érte,
turbózott létet, magamért hasonlott versekért,
és ha kell, tett-követőn hazud(fokoz)ni fogok;
reményért, esélyért, még-mindent e lekeveseltért,
amíg jobban tudok, és mivel jobbat nem,
ez nem is elenyészően sok!
2015. 3. 13.


„Apu vedd meg nekem a várost…”
-----------------------------------------
Bár a szatíra dalban csak néha-haha,
inkább szórendi anarchia, mára
duplán szükséges, és sajna veszélyes,
mert a bunkó a lényegét nem érti,
de ismeri és ismétli az eszközöket,
célnak énekli a gúnyt, s amit az
egészből kiszúrt, elismerésnek éli meg.
Talán mégis jobb, ha ők (s)írják a nekik
való slágereket. Vagy lassanként lehet..?
Réteg, és tömeg? Dúdoljunk szóközöket?
Szinten szeretkezzen a zene, s a szöveg!
- 2015. 3. 14.


Dicsőítő dicsekvés
----------------------
Gyönyörű kikeletkezés van, gyöngyszerű fényes,
picsipacsit játszik a fény-árnyék, s a tavasz-tiszta
világ milliárd választ szikráz a nap aranytűzéhez.
Dicsőítő dicsekvéssel köszönget szellemem a test
fényűzéséhez. Űzze a fene, örülök, hogy itt lett!
Jókedvű, meghitt elegem van, utaztam, sportoltam,
újszülött tavaszból, reklámtélbe csúszkáltam,
évszakváltó szivárványából az ellentétet szórakoztam,
a havon napoztam és siklottam hosszan, boldogan,
csak kissé magányosan, nincs összeillő időnk és annyink,
hogy mindünkkel megosszam. Itt az endorfin-fordítás,
és napmeleg szívvel emlékezem gyermeket, szeretőt,
apát, anyát, egy teljesedő élet fénylő kirakatát.
Úgyis becsapom az időt, hát (jó)félre-csábítottam,
- mielőtt elhagyjuk egymást - néhány trehány pillanatát.
- 2015. 3. 18.


Macskabaj…
----------------
Kint, a kék-fehér kandúrka
nyolc hónapja első próbáját gyűri,
ill. a tarka cica tavasztüzét akarja felizélni,
de sajna foga-natja van, nem megfoganatja,
csak gányolja, harapja.
Közben, körben a tavasz kamasza próbázik,
kicsit több sikerrel – a cica már ásít -
fényesít, melegít, gerjesztene, de éjjelente
mintha visszaesne, a vágy nemzőrügye
mínuszba fázik, hajnalig a tél hajrázik. De
fel a fejjel, macskapöccsel, nemzőmiriggyel,
kurrog egy másik kandúr, s a világ megújul,
istent, urat kutat az értetlen ember, ha nem bír
az ismeretlennel, a bölcsebb boldogul, kacag,
gyönyörködik, gyönyörödik, az életbe harap,
én meg én-oldalú védszövetséget, élv-partikat
ismételnék a természettel, idővel, egész-séggel,
szerencsével, - versek, ígéretek teljesülni várnak -
és segítek a kandúrkámnak.
- 2015. 3. 19.


Tavasztajtékok
------------------
Rügyek robbannak, levelek feslenek,
bimbók bomlanak, bibék buggyannak,
porzók duzzadnak, gyökerek rohannak,
szikráznak virulások, továbbok tobzódnak,
gének lényülnek, tavaszosok kapnak, adnak,
hogy e tavasztajtékok érzékeinkbe csapnak.
Feszít a friss fű, a dombok vadvirágoznak,
ibolyás a tisztás, lilás illatsimogatás,
a rigók társat dalolnak, s örömük gyönyörű,
a bokrok megbokrosodnak, a fák kinyújtóznak,
szívdobog egy harkály, a szirmok kitárulkoznak,
bársonyfülek fülelik a csendet, léleg(k)zetek
aromát oroznak, indulót zümmögnek a méhek,
s a nászba-ragadt suszterok kétfelé indulnak.
Kitágul a világ fényutat nyit szépnek, teremtésnek,
s a sokévelő a természetnek hisz, felelőtlen örömmel
tünést mutat, hiánynak, bajnak, öregedésnek.
Jómagához magasztosul a télberagadt lélek,
jövő-zöld a föld, és szentület az élet,
s az újszülött környezetnek valahogy köze lesz
a köztes emberséghez. Feltámadott és kitavaszodott,
s a hírvető (ki)költőnek apai öröme lett
a zsendülő vetéshez.
- 2015. 3. 20.


Zendülésem
--------------
Bár a környező világom rügybe robban,
s a kitavaszodáshoz alanyi jogom van,
egy hideg szobából bámulok tél-félholtan,
fagyomra takarózom, a zsongásba hallgatok,
a sürgésbe bambulok, kitavasz-kitagadottan.
Lassan felismerem, nincs baj a tavaszban,
a tetszhalált, a jeget, s ami még nem tetszett,
csak emlékfélsz rémálmodtam, és megint
a huzat, s az ölén lukas gatyám van rajtam.
De napfény és március hív létre-rohanásba,
zendülök, térdig langyos forradalomban,
kibuktam a küszöbön, és újulok, bezsongulok,
élni akarok… hogy felállhassak onnan.
- 2015. 3. 23.


Előzetes
----------
Esküvő az égen, fátyolfelhőt húz a nap,
mielőtt csókolózik a kékkel,
savanyú sarló most a hold, fakulva hallgat
bevallatlan szerelmével.
Esők előtti poros pasztellek összekent
palettája a táj, fényzuhogások, éles
csillogások délben sincsenek,
megpihen a tavasz, és semilyense kedvre
melegedve, még egyet aludna, aki felkel.
Dolgaim rügyei piszkálni nyílnak, aztán
összecsukódnak, csak a fontosakat
kénytelenedem, a gyakorlat ráér holnap.
Akkor meg ünnepelünk, a kevesítő többet
a kedvesemmel, utazunk, szórakozunk,
úgyhogy mégis összekötöm e kellemes
félálmot a szükségesekkel, és a jóban,
álmodozom a jobbról, a jóság jó átlagáról,
a szeretet hű állandóságáról és együttü(n)k
meghittségéről, szép meglepetésekkel!
A legjobbat tervezem és jó-részem teszem,
pedig sejtem, kevés az én elhittségem, ha
nőkkel, és égiekkel, fogadkozik az ember.
- 2015. 3. 24.


Fénytelenedten
------------------
Üresedik a levegő, és fakul az ég.
Így érezhetett Jeruzsálemben Ő,
mikor bizonytalanította a rátart(i)ó
szürkeség, hogy álldogál a tavasz,
és kegyetlen, vég-őszinte, a szél -
itt is megereszkedik a lét feszülése,
és eszembe jutott a feszület,
az emberek közötti csoda vége,
és embertelenülése kezdete,
- a lélek korai szimbolizmusa. -
Bizonykodik a vajúdó élet, duzzad
az ígéret, mégis, fénye nélkül,
valamiféle ítéletnek érzed.
Húsvét jön, ennyi elég az emléknek,
a többihez a hit kevés, és elkésett
az érzet. Úgyis az újulás győz, csak
létezz vele, és ne piszkálj a körítéshez!
- Akkor mért írtad? - Mert gondolkoztat,
és sokan vannak, kik csak beleélnek,
a hús (v)étkéhez alig érnek, ilyen
másodlagosan esetleges közük lehet
a létezéshez. - A vétkedet éled!
- E vétek nélkül étkezés az élet!
A gyomorbeteg és az impotens fogjon
tavaszért(z)etlen, szentületlen, tematikus
álszentbeszédhez, talán véletlen, hogy
papoké e érdem? Velem csak úgy legyen,
hogy lét(v)étkemből éledés szülessen! És Ő
nem isten, se fia, se küldötte, sokkal többem;
a kitavaszodott, emberfölötti ember!
- 2015. 3. 28.


Lekövetve
------------
Eső estet, fénynyelő felhőfödém szürkített,
csalinka szél hozta mára ránk a hideget,
hogy kedvem a testemmel együtt reszketett.
Elraktam a márciusi ruhát, felhúztam az
átmeneti, levetett telet, és szívom a fogam,
hogy tavaszdíszletekkel megcsaltam a szobát.
A kitett macska rázza a mellső lábát, én ma
ki se, lényem mi köröttem; zárva zárvány.
Bár lám, pár renitens napsugárral erősködik
ez a szokvány-szellemi beszerkesztett ármány,
neki ez semmi, a másukat viseli, nyom-kirakóst
játszik, a lelét, s a létezés, Rubik-kockás álmán.
Végül is olvasva mindegy lesz, melyik riadt fel,
melyikü(n)k álmán?
- 2015. 3. 30.


A ma mondókája
--------------------
Rügydöglesztő idő,
élvhűtő, kedvetlenítő,
elszigetelő, keserítő,
kikeletből őszítő,
teremtőből letevő,
létköltőből szitokszerző,
e metsző szélben verő eső.
Ja, és a lúdbőrből öregedő
lecsüggedő jövő gyömöszkölje
e télidéző jelent a soha seggébe!
- 2015. 3. 31.


Vers-se, bolondságom napján
-----------------------------------
Vihar van Biharban, és itt is érzem,
sodortat örömem, hogy becsempésztem
ezt a rém rímszerűséget,
ne csak a múltban, s a népdalban
legyen közö(nsége)sségem véle, sejehaj!
Na, ez már túlzás, mondjál le
e vers-se szecessziós színtéziséről,
húzódj be, igyál, takarózz, káromkodj őzve,
s mire kimelegedtél, eszedbe jut minden hova fut,
ez is csak egy szellentésnyi felmelegedő tél,
és a vers nehézségi nehezéke nélkül,
egy jújra elfújja a szél!
Levél-kisdedek és szerető újbegyek
igazítják izgatottá a lelkem, lelkendezem,
de ezzel elfelejtem, miért félek, ha bizonytalan
tavaszra éleszt az élet, és ide-beérve elhagytam
a helyzetem az összvilági újjászületésben.
Csak a versem, és ha az sem, (f)eladom a helyem
e lényegvándorlós öntévesztésben.
Olyan ez, mint kiserkenésem, valahavolt, és többé
nem lesz, olyan buja tavaszba pelyhezésem.
Vagy igen, és mindezek a jelek mégsem.
S a soklét pinájából, pennájába dől túlélő reményem.
Utoljára, ha a közmondásé lesz az érdem…
S ha elértetlen a lejegyzett jel, a létfoltos, de
hitfontos jelentésben. Addig a fűbe, s a szalmaszálba,
míg lélegez a terhével megkísértett lélek, hisz, veszít,
tovább visz, írása őfüggetlen kísértésében.
- 2015. 4. 1.


Ars-polémia
--------------
Illat, íz, hang, kép, fény,
az élet élményei, ennyi, amit élnék,
éreznék, értenék, tennék, írnék,
a többi megélhetés,
mint az érték, és a mérték.
Amiért érdemes volt és lesz még,
vagy mégse, s akkor semmiféleképp se,
oda–vissza értelmezni a létezés jegyzését.
Képemre, és másként, hogy
magukra ismerjenek, akik mások után tették,
vagy csupán önlétkép?
Visszaadni, vagy megőrizni,
amit átfutottak, vagy csak vágytak,
élvezték, de elvesztették,
énáltali tanulságnak, másnak,
vagy önbizonyságul szószeretkezésként?
Írjak, vagy csak érezzek, halljak, lássak?
Így, együtt, s úgy, egyszerűen, szépen,
ezekből, s a vitából eredően,
viszonyított énemhez összemérten,
hogy az összességből, az egyszerit írjam,
ahogy remélem, hogy éltem,
akár a közért közre, akár az enyémként.
S ha marad még vita, az érdemességről
szólhat, szótlanhat,
de az eredmény, a lélegzet lélekzete,
- 2015. 4. 2.


Dönt-tetem
-------------
A poéta piétája a verse halála.
Feltámadása; újraolvasása.

Jézus, ha vagy még,
az elér(t)ésben segíts nekünk!
Ezért az életversért megérdemlem.
A kétségért nem!
Én továbbteszem, vagy leejtem,
vele jót éltem, (s ő velem?)
és élhet(ünk) nélkülem,
de nem nekem lehet döntetnem.
És ha sem, a végünk;
döntetlen dönttettem – dönt-tetem;
egyikünk imája, másunk káromlása,
nagypénteken.
- 2015. nagypéntek.


Nedvkeringés
----------------
Megkeveredett a természet, gárgyul az egyensúly,
húsvét vasárnap fénylett az ég,
és épp feltámadáskor kushadt, félszszürke,
alvadt-vérszín, felhőzsebkendők mögé,
locsolásra, könnyre, vagy csak felkészült mindenre,
néhol már kiégeti a nap lelke -
az unitárius tavaszünnepre.
Azért én a repeső dicsfénynél maradnék, és
mihamarább múlnék el tőlem e gyászos bögre,
(ki)fordítási vállság, modernizáltam, alkatilag
és folyásilag átszimbolizáltam, természetszerűre,
mi keserű, és élet-édes egyben. Elég szérűszerű lett.
Deista kétség; újjászületés, és emberfia elégség.
Ragaszkodás, és eltérésértés; örök(ölt) feltámadás,
létszentület a csoda szivárványán.
- 2015. 4. 6.


Kedvesemen
---------------
Idővel az ember megszereti a részletet,
amit először egybe vett, - szép -,
aztán együttélésben a többivel, szokva-tűnt,
vagy a szeretet elmélyülésével kedves lett.
És ez a legszerencsésebb, ami történhet
az összekötöttben, látlényegkrízisben.
Lehet a válasz és a választás mássága is…
de akkor már ti nem lesztek ebben egyben.
Érintsd meg, és lelked a testeddel felel!
- 2015. 4. 7.


Vízfestés
-----------
Megereszkedett az ég szemhéja,
fellegráncos, éjhullámos, sarkaiban fénycsipás,
de duzzad könnyzacskóiban a tavaszoldott folyás,
áprilisi fény-víz játék, oda-vissza változás.
Csak a szisszenő színek, s a felfelé meredő tekintetek
fakulnak, vádolnak, a madarak összebújva hallgatnak,
s a létcseppek porzó tapsikolására kinyílnak
a termésre gondoló földi ereszek.
Ha aranyat nem is, ennyit megér, békés nézelődést,
idő-sasszés, árnyéksörtés, létszex-leső enteriőrömből,
gyakorló rágondolást, e szerda-szürkés vízfestést,
a virágzás, a napfény, s a termőre fordult versöröm
értékeléséért.
- 2015. 4. 8.


Aranykeretben
-----------------
Arany hajtáshegyek meredeznek
Juharom csupasz-matt vesszővázán,
Aranyesővel napfényékes az udvarom,
s a vázám, vágy aranyozza az együttrepülést
az Aranymálinkó hangjában, a mindenség
megújulása van minden rügypattanásban,
a friss-zöld bársonylevélkék mily-aranyosságában.
Fénylő színkezdetek pihegnek az április ágán,
álmomban kisfiam van, Apám karjában,
és Anyám szeretete mosolyog rám…
reményre ébredtem e aranykeretben,
tavasz tollászkodott szeretőm ágyán.
- 2015. 4. 10.


Tiszafák sodrában
---------------------
Virágporzanak a Tiszafák a szélben,
a Magyal tövises-trükkös levélzete
kósza napot tükröz, Vörösfenyőm
a tavalyi hullására zöldül, míg
pár cseresznyevirág kába méhekkel
bujálkodik éppen, darázsék durcásan
kukkolnak a fűben, tovább örökül
sok szép belső-küllem örökzöldem,
magányos, céltüskés példaképeim,
olyanok akár az életem, végefélben,
az esőelőzmények foltozta kékben.
Rézzé oxidálódik a Juhar aranya a
külső-belső nedvességben.
Sziromcsillámok táncolnak a fényben.
Délutánra visszavált a tavasz, Isten ujja
alatt megremeg a ravasz a startpisztolyon,
sajnálkozom, pedig nincs is rá okozatom,
lényem a létemmel, virágesetű, nyitó-záró
természetem, a természettel kommunikál
időváltozás okon. Közösül a környezettel.
Végül, a közeljövőben nem a végben,
jó lesz, úgy tudom, - a lázadó öregszik -
s ezekben, az elnyomó felsőbbségekkel
egy az akaratom! Hátha így, négy-évszakos
összevisszám, kopó, fogyó, maradékom,
jobban kihúzhatom.
- 2015. 4. 13.


A fedeztetés-se lefedezése
-------------------------------
Összedermed a tavasz,
mint hidegvízben a fasz,
az életnedvforrás forrásába alvad,
a tüzelés, parazsa fölé hamvad,
feledés lett a fedezés,
non-profittá e megélhetésrész.
Közömbösödő kutyáimat,
s a korán eső virágesőt nézem,
a kiűzhetetlen őszt,
s az önítélő időt érzem,
semmisít e semmiért tevés.
Nem halaszt, csak akad az élet,
de ne halaszd, figyelmeztet,
éld ki minden perced,
írd le az összes versed,
s ha szerencséd az életér(z)téssel
összeegyeztet, úgy segíthetsz
mindig, csúcsidőben lenned!
A jutó-futó csak rendszereszköz,
amiknek kell, létre-sikerülnek.
- 2015. 4. 14.


Szüleimet-ért
---------------
Segíteni, mennyiben, mivel,
meddig, milyen végeredménnyel?
Lelkiismeret-kérdéssel, vagy dicsőséggel?
Kicsi jókkal megszaggatott semmivel,
Nekik sem, nekem se segítő semmiségekkel,
sem az életükkel, se a minőségével,
tehetetlen tettest tettettem a véggel.
- 2015. 4. 15.


Ahogy
--------
Ahogy billent barátom a héja, s ha arrébb fordulok,
belepistulok a belém boldoguló napba,
érzem az élet tódulását, a téllét megvalósult álmát,
és belemosolygok a langyos bódulatba,
ahogy a madarak, macskák, kutyák, bogarak,
vágynak, gyönyörülnek, párzanak,
ahogy a jövőnek nő egy fenyőnő rőtes pikkelybimbója,
ahogy szélbe száll a szilva fehér szirma,
a meggy szűzi csodája, a cseresznye vecsernye fehérje,
a gyomok kósza-cafka, paletta tarka párta takarója,
a mandula bambula gyönyörétől szétnyílt oldott-rózsa ajka,
egy kajszi csajszi babarózsaszín, repeső, repdeső csalogatója,
s a birsalma vajlegyes, mára mégis pillangója… nézem,
élem, élvezem és sajnálom, bár gyönyörű vég tudom,
ahogy az idővel előlem száll a virágok szeméremteste a nőszirom.
- 2015. 4. 16.


Az esés hártyái
------------------
Egy zsibongó légy ébresztett,
dongott, zizegett, koppant,
ahogy kőrözött felettem és roppant
igyekezettel a szabadság tükrének robbant,
meg is bántam nyomban, hogy
szőrös-hártyás bunkóságát megátkoztam.
Vele esett a hőérzet, a nap emigrációban,
eső készülődőben, az erőt gyűjtő tavaszban.
Piheg az élet, a termékenyülés pihenőben,
itt, csak engem léteztet a versem,
s az üres helyem a teremtésben, léha példa,
ebből nemesítsen érdemest a szellem,
jó szülessen a szépben és apjává érdemesítsen,
hogy ezt kínáló méhét (hártyásszárnyú az ihlet is?)
feledhessem mára!
Egy bölcsebb költő inkább hallgat,
vagy ha mégse, kihúzkodja!
Én a szárnyaikat, és próbálnám viaszba.
- 2015. 4. 17.


Mese?
-------
Ajajj, nincs több kaland,
sír-rí a régi, gáláns galand,
üresen teng-leng a giling galang,
és menekül a próbálkozó ön(tök)pusztító,
betegtologató nyúl, egér, varangy,
mert odakap a kéj-étpusztító, hereorzó,
szexáló bestia, a rossz numera dúvada,
a kukikapó, tojcifaló, örökbagzó Rókica!
- 2015. 4. 20.


Kellemetlenségek
---------------------
Méregfog a hallében,
kergekór a pörköltnek valóban,
terror a szükségletekben,
idegi vérnyomok a hóban,
hiány az egészben,
idő a gondolatban,
lelény a lényegitésben,
rumeninge a paradicsom-szószban.*

* Román jobbléti migráns (neki!) a szomszédban,
kutyája a kerítésben, s ami lett a paradicsomomban.
- 2015. 4. 21.


A (po)etika tízpercnyi metamorfózisa
-----------------------------------------
A jó ember próbálkozik, segíteni, menteni,
ha sikerül, boldog, ha nem, elégedetlen,
aztán dühös, és ellenében fejezi be a dolgot.
Mert úgy véli, kell, és senki sem lehet mindig
jóember!
Talán a tettetlen szemlélődő, az meg szent ember.
Ezért ez a segítség pusztán emberi tett,
a következményekkel.
Végül megöltem a méhet, mert felidegesített, hogy
nem tudtam visszaterelni a szabadba, a számomra
elvont fogalom párhuzamos valóságába. A helyére.
Elkövettem a tettet, ami belesegített, meg belerondított
is a gondolatba, versbe, viselkedésbe.
A végzetült jóakarat, s a büntetlen bűn időzítettre idézett,
evolúciós lépcsőfoka, a (po)etika tízpercnyi metamorfózisa.
- 2015. 4. 22.


Akár…
---------
Halvány, nyárvégi napfény indít ma tavaszként,
a kinézetek, lények, s a tárgyélek elkülönülnek,
nincs az összemosó pára-forró, forrongó párzás,
csak tápászkodik a létezés, s az eszmélet.
Juharom lombjai betakarnak lassan,
és eltakarják fél létrész kilátásomat, bár az, ami
közüle kizöldül, beindíthatja fantáziálásomat…
nem is baj, az író nem fényképez, hanem képez,
de jobb, ha élt, mintha vélt tényt nevez,
és magán át önszövetébe, új helyére tesz.
De sajna, a mai világnak semmi beért köze ehhez,
a közön(y)ségnek meg inkább csak a fényképekhez,
úgyhogy, bár parazsa izzik, izgat a tegnapi tüzelésnek,
zárnak még a bibék, és a péraajkak, a pollenek, farkak
tokban vannak, s csak talán elég, hogy kö(z)vetve tudom
termékenyülése, és verse történését, végét,
a lényeg, hogy benne legyek, s a világom bennem,
jól felejtsek és örökítsek, akármijét, akárminek, akárkinek,
most a tavaszért, és magamért, s persze nektek,
lényemmel lényegitett kifejezetekkel, s az élet majd
alá és fölé rendel, picsába a részletekkel! Hmm,
valamit mindig tudtam kezdeni ezekkel…
- 2015.4. 23.


Létgörbék
------------
Lavírozás az élet,
pedig ívelés, siklás is lehetne,
fel-le,
ahogy megy a természetben.
Sokak szerint úgy érdekes,
szerintem így érdemes,
teljesen, nekifeszülve,
felkészülve, elérve, és esve.
Tenni, amit kell, s még valamit,
élvezve,
nyomot és hajtást hagyva,
emlékeztetve,
pontot a létgörbé(k)be,
s elmenni megelégedve.
S a bizonytalannak is meghagyni
egyet,
hogy másként élhesd, ha újrakezded!
- 2015. 4. 24.


Illeszkedően
---------------
Pollenpor párzik a szélben a bibék igenjével,
gerjeszt, tüsszentet a lét-szeretkezés illata,
domborodik, lüktet a Lanta cica hasa,
míg szukánk tüze kihunyt, csak a szaga hamva csábít,
s mintha a cicik, már kackiásodnának kicsit.
A bimbók java jövőbe, termőbe indít,
s a tavasz áprilisi kamasz-tarkája, áldott menyasszonyos,
friss zöldben gyönyörül anyai orgona lilába.
Szerelemszerükkel, színeikkel szépül lelkem májusfája.
Mert tavasz kell a télnek, dacfestett földszínek az őszülésnek,
szerelemszerek a szeretetnek, hogy termékenyüljön a lehet,
a kezdet és a vég, a nemzés és a termés érdemes örökségnek.
Bár sokszor már csak nézed, s az utak visszatérnek,
tavasz vírusa, újra akarata, a tovább idővesztő vágya,
mutat be sercintve, az öregedésnek!
Érezd, ne értsed, csak élvezd, ha illeszkedően, követelően,
köréd simul az élet!
- 2015. 4. 27.


Félvállveregetés
-------------------
Esőnek kevés, időnek rossz,
szürkés eltélülés, úgy tűnik most,
kell, a szükség, s a viszonyítás, súgja az ész,
és közbeszól az érzés; akár a fos!
Na, ebből szépülj, épülj épületessé…
Ezektől váljék a közszájú, egyé?
Arra mégis jó, hogy érzékeiddel értsd, hogy
létezel, nemcsak élsz, s ez mindünk elismerése,
csak ismét-ismérv, a társas magány tévedése -
A mennyiség többségét csak a minőség
egyértelműsége győzheti le, tehát a mindenki
jellemző szelete, bárki, ki valaki, és se,
vagy a lélek(g)zet szellentje, s akkor te!
- 2015. 4. 28.


Mikor, mi?
-------------
Mikor mi okoz örömet, elégülést, jó-érzetet,
s ellenében fájdalmat, rosszkedvet, értelmetlenséget?
Ne akard leegyszerűsíteni, rendszerezni az életet,
kiszámíthatóvá tenni, és veszíteni az eshetőségeket;
mikor, mit, a meglepetést, a teljesülést, és a véget,
s oda-vissza, hogy kiéld és kiélvezd, átfusd, vagy
behelyettesíthesd, a tartalomjegyzéket.
Mert csak le, megírni nem te fogod a kőbevésettet,
életsorod jó epigonja lenni, ismétlő – utóteremtő,
lét-hű jegyző történetedben, légy hű a tartalomhoz,
részletként, mellérendelt teljesebben, de vigyázz,
nincs rosszabb az általánosító szélsőség(es)nél!
Mikor, mi? Akármi, de, hogy tőled jobb, vagy ettől
jobban… Ez a dolgod!
- 2015. 4. 30.


Máshogy
-----------
A lehetetlen is csak lehetőség,
az esély erőszakolt eshetőség,
ahogy az álom is az élet,
sőt a többsége, ha összességben méred.
A remény ötven fölött erény,
s az időt csak úgy érted,
ha nem érzed, csupán, mint létrészt véled,
s gyakoribb az eltévedt eszemenés,
gondolatvesztés, létfeledés,
mint az eszmélet.
Mára a dolgok épp csak velem vannak,
rég nem az enyémek,
s elterelő gyakorlatom az önvesztésben,
hogy módosítom a tudatom, nem ugrom -
és egy valós viszony uszony az iszonyban,
ha magamban, magamba úszom.
És sokkal jobb tán nem lesz,
élhetek, de késve ezzel lényeget vesztek,
mit tehetek, összpontosítom a központozásom,
jegyzem létköznapom, múló-mulatásom,
futtatom a feladatom, vagy totyogom, és félem,
ha az előidézett időzített, öli a meglepetéseket,
de boldogíthatsz, menthetsz,
ha szeretsz, és elfelejtetsz!
Sok mindenben már nem bízom,
tépőzár (tán ez vár,) van a csuklyámon,
de pót szimbo-szolmizálva kitárom,
az eső illatának az ablakom.
- 2015. 5. 5.


Ver-sem-én-y
----------------
Fénytény e létvény,
s én örülvén, ezért verset ígérvén,
e betű-puzzle-t tevém,
tán inkább erőszakot, tevén,
bárcsak örül-őrületem kitörülhetném,
fél sikerülvény ez a megígérvény,
se szépsége verse, se te, sem én,
eszközült lényegeit így kikerülvén,
lebeg, ez meg hebeg -
legyen benne felhőből tejelő tehén!
- 2015. 5. 7.


Egy kis kacskaringó
------------------------
Egy kis kacskaringó a fő tavaszágban,
színtelen sziklevél a zöld burjánzásban,
az ismeretlen izgalma a félt, s a várt közt
a megszoktatásban, a feltámadás bizalma
a halálvágyban, májusban csak az élhetés
játékai, vagy figyelmetlenségei a zsilipelt
áradásban, a meglepetés képessége, élvezése
benne, - s e ritkára tárt részem – véletlenem,
vágyam végtelenülése, és fitymáló felismerésed,
a még-vírusos vérszem, hogy ne csak engedd,
hanem tedd! A gondolat-tett szerepvesztésében.
A többit (valója ponteltoló holtsúlya) a kérdésedre
hagyta a forma túlsúlya, keveréktechnika,
így a próza aprózza, a vers utal, vagy kivágja,
irigy aránya, kereszt(jére)ezésére vágyó egyéniségem,
létlényegem, életnehézséged…
A nehezét megint rád mértem; mert túllényegült
az egyesszám e párbeszédben.
- 2015. 5. 8.


Végeredménytelen
----------------------
Amikor kétségtelen szeretetemet
meggyűlt megvetésre hevíti
a tehetetlen sajnálkozás,
az egészség vészgyűlölete ez,
a teljesedő halál megérzése, félelme,
a beteljesülő, bénító betegségben.
A lét háttérküzdelme, az élet másvéges
megvalósulása, érzet-öngyilkolás,
hogy ne, vagy legyen már vége!
A lelkiismeret megtévesztése,
szokás-sajnálkozás, és keveslő elszámolás,
míg az elmúlás verébhajszája, őrlő lassítatása,
e leképzett képtelenség járulékos megalkuvása,
vég független veszteség, társas önpusztítás,
Ap(ny)ám, kutyám, szerelmeskedésem, percem,
lett-lényegtelenségem, csalva is csalódásom,
segéd-segély gyilkosságok el-ítéletemben,
másnak majdnem semmi, bűntelen nem-tettem,
de akármit, akárhogy, mindenképpen vesztem!
Túlélnek maradék életben, kényszerítő versben,
a halál hites árnyékai a megérzés kisüléseiben.
- 2015. 5. 11.


Szer és szerű
---------------
Szervezkedni a szereteteimben,
hogy szeretet legyen szeretteimmel,
ezt nem szeretem!
Az egyik fele elmegy a veszekedéssel,
a másikat csak zavarnám,
a pótlás többletével.
Szerető, gyerek, beszéljétek (ti) meg,
én lelépek, bár az idő terhével nem
nő(tt) az esélyem, megyek, mint régen -
magamban keresni és behelyettesíteni,
szeretetszerekké a szerelemszerűeket.
- 2015. 5. 13.


Rémképek életrésznek
--------------------------
Fogyó időmet benövi a feltörekvő élet,
ahogy fáim zöldje, s a lelétezés köde, kitekintésemet,
és a máshogyan jó, lényegtelenülő lényemet.
Vagy csak ezt érzem, és nélkülem, kívülem is
így lenne minden, meg se rándulna-ránculna a lét,
ha e percben elmúlnék innen.
No, ezt legalább nyertem, nézzük mi mára a tervem…
jórészét eképp megtettem, a többi várakozás, élvezet,
kötelesség, szükség, változó kötésben. S bízom,
ért-írt kiteljesedésében, olcsóbb, fényképes kötésben.
Azért, mert csak témaként, vagy nem gondolok rá,
vagy elhessegetem, ellensúlyává válik az idő,
s ami tőle el, s kinő, életrészemnek, megélhetésemnek,
lehető-tehetőségemnek, élménybe létezésemnek,
s talán csupán ezek maradnak meg,
e létrémemtől, vélt-független létképemnek,
vagy csak rám vezető emlékezetnek, igaz rezdületnek,
amik rájuk megfelelnek!
- 2015. 5. 14.


Emlékez(tet)ve
------------------
Szomorú ma a május,
tavaszcsalódástól bű(n)bájos bús.
Lehorgadt, elhalványult,
színleküzdő zöldje az epe íze, köde,
s kis-nagy természetem öregedő röge,
a nap(i) gyarapodásból kisemmizettek földje,
míg kedvünk a napimádók, s a létimádó fényimágók
fél sötétje, Elmü-számla tele, tele.
Mit mondjak még, ki és megbékélnék,
együttértenék, egyetéreznék, a kedvünkért,
és csak egy-két, naptól nagyon szép, örömödő mütyürt,
kivilágosító meglepetést szeretnék,
hogy boldogulva felednék, a szeretet melegébe bújnék,
rügyremélnék, bíznék, s ha májusi esőt pisilnék-sírnék,
értőn, elnéző, dicsérő simogatást kapnék, érzé(k)sfelejtő,
bánatbog-bontó, a szív tiszta tüzétől felfénylő gyerekként!
- 2015. 5. 15.


Mók(ik)a?
------------
Szült, vagy vetélt? Fiatalka még,
s a telt idő is kevés…
Döntse és segítse, kívülem, a természet,
s a tejfodros, anya és porontyos, cica-ég!

Mókika a szép, és szívem cicás része,
véle vetélt.

Az érzelmi lelétem üresedése,
a póttársult közmagány térnyerése,
teszi ezt velem, (vagy csak öregszem?)
hogy állataim kínját-baját, hiányát, múltát,
idegen, részemtelen, szérű szintű emberszerű,
közünktelen, személyileg kötetlen fajrészemnél,
inkább megszenvedem? Duplán, mert ezt a
kétséges kétséget (ahogy az egyiket jobban,
a távoli másikat kevésbé isme-szeretem,)
benyeli az ettől méginkább lelkiismeretlenem!
- 2015. 5. 18.


Tartalék-hév
---------------
A tartalék, ha tartalma ék,
a tovább alapja, segítség,
ékszer, ép szer az épp-hez,
de ha csak képzed, nem éled,
pótcselekvés, teher, félelemjel,
mindegy, hogy össze, el, fel,
vele élni, élvezni kell!
És a késélhez félretenni, ha általa
újólag, létezéshez, élhetéshez,
esély, tartás, és biztonság…
de költészethez, repüléshez?
Mint a szeretet-szerelemben, jó,
ha kapod, adod, s a hétközlétközben,
hiányban hasznát látod, de bénítod,
lekötözöd, ha csak zsebre vágod,
eszközből észközzé, fügéssé válhat,
késztető szükségből, bezáró nehézséggé.
Ebből a – sincsen - eszközszögből,
jobb a nincsen, mint a raktári minden,
ha ki, fel, nem használod, bár múltán is
értelmetlen, mert az idő nagy spíler ebben;
csalva kever, elvesz, emel, s költöd,
vagy így költöd, de ha nincsen kölköd,
csak otthagyva, mulasztva, mindenképp
sajnálod!
Én tudnám hogyan, de már nincs honnan,
hát így is, úgy is bánom!
- 2015. 5. 19.


A lehet és lesz
-----------------
A rossz elkerülése bölcsesség,
vagy gyávaság?
Inkább előrelátás és lustaság.
Persze, amíg lehet, s amint megy.
Mint a gondolat – tett - következmény
tényhelyzetekben, a lényeg, miként
a létezésben is, a kontrolált átfedésekben.
Itt a rossz intenzitásában és okozatában,
a hiúság, s az okosság egyensúlyában,
a védelemben, vagy a támadásban,
e lehetségekben, és a kell-ben! Meg,
bízni és reménykedni a gondviselésben,
szerencsében, felkészülésben, önvédelemben,
libikókázni az önbecsülésben, és ha sem,
védj, üss és kész, (néha alárendelt már az ész)
és mindezekkel, az elkerülés viselhető, összetett
bölcsességében, mert az eredők a megidézett
időzőkben, a végeredmény az időben. Lesz.
- 2015. 5. 21.


Helyette
----------
Esőverte májusvége lesz a vége, e
létrendszer szerte tündöklő-pünkösdnek,
most kedvszűkös, hűvös, árnyék tépte,
e nyárkezdet szépe, összefolyt fakulás,
az éves színzuhogás kellemes beintése,
és én már dühöngök két nappal (nem is
találkozom e szépszó-alappal egyelőre,
csak e tüsszögő jelzőkkel) előre. Helyette.
Akár a fényesítő nyárdelelő, napszítta,
szikár szerkesztése szüksége, ide.
Hosszú hétvége, a Balaton-szezon (kedves
sezlonom életutamon minden értelemben,
és használaton) kezdete, a kamaszdacos első
úszás tette, vagy az in(kább ne)dok keresése,
és a szükséges hosszú kortyok, hő-helyre,
vagy helyette. Na a címszó, pedig évről évre,
ez a lányom, és a nyár, születésünnepe.
Majd odavágón, (illő élek, vagy cserepek)
fázunk és tanulunk, azért a többi megidéző
cselekedetet is megtesszük persze, hátha és
mért ne - boldogulunk, vagy bolondulunk,
emlék-szépbe, így is szeretetbe, vagy a fenébe…
és ujjongani fogunk, ha az elázott (többoldalú)
alkonyba-ragadt, kikandikál egy percre.
Mert a szélsőségek nevelőszülei és gyermekei a
szélsőségnek, oka és indítéka e hátha fellázadt,
sápadt-sárga csoda esetlegének, és fényében
magunkra találunk, még ha, mert ha, különben
e külső lényegvesztés belsőleg is olyan lesz,
mint a pünkösdi királyság szarrá ázott vége!
Nagyapám legitimista volt, én meg napimádó,
kicsit elázott az isten, hogy ezt így keverte…
- 2015. 5. 22.


Pünkösd
----------
Sírós még ez a nap is, mint a baj utáni másnap,
időcsámpa, érzetvágta, rossz zuhogása, a jobb vágya…
Ünnephez illő szint-szintézis kéne, az ember élvezhesse,
mintha élne, fellényeg-lélegezhessen, s lefeküdhessen a
fűbe, érezze, ahogy megszenteli a fény, és a csinált csoda
püspökfalatjaként tematikussá lett pünkösd, (hősköd az ősköd)
de az eljött (rég nem (a) jövő) szentlélek után, jöjjön a szebb élet
végre, az ott fölé és alárendeltetett teljesítése, ajándéka, elvárása
illő leképzése, a szeretet igazi felszentülése, létesülése, akár
lélekből, égből, rendszeredett hitből, késztető befektetésből…
E ködös lelétben a legkevesebb, hogy napsugár simítson az
arcodon, strandon, búcsúban, emléken, valláson, hiányon,
ünnepeltet, ami nem volt és nem lesz, s amit így mégis
megtett, az értelmezhetetlen, nem értett, de érzett,
hogy fel kell ülnöd, mert küldetés van;
a májusvége mesterműve ügyköd!
Mi meg akkor született, mára halcsontfűzős ügynök.
- 2015. 5. 25.


Döntésszög
-------------
Ahogy a kiskandúr próbálkozik,
olyan vagyok én öregedőben is;
izgulok, támadok, de ha nem megy,
leállok, sértődötten a dologba látok
azt is ami nincs ott, akármiféle ez az
akció-krízis. És az öregedés tán ugyanaz
ebben, mint egész életemben, mert a
természet időtlen a rászabott időben,
ha nem sikerült nem ismétlem, viselem,
vagy elfelejtem, nevetem és máshogy,
máshol, újrakezdem. Ezért hagytam
sokszor a lényegtelenben, hogy másnak
sikerüljön, ha jó nekem. S addig ilyen,
míg az együttben, s nem az egyedülben,
az egyedüli képzetében magamat
független egésznek képzelem.
Büszkeség és félelem,
s ettől következetlen, hogy a kismacska még
neveletlen, és csak felesben nevel-etetem…
de miként előtte, úgy túl az ötvenen,
nehezen tűröm, hogy a nekem osztott játék
közösében, ellenemre más döntsön,
vagy a talán, és a szerencse lökdössön,
mert az –ellen- felé mentem, küzdve is, és
tett-kedvetlen, ilyen lettem, s ha a nekem-
velem még lehet, a létezés szabadossága
helyett, a megélhetés szabadsága jöjjön!
És ha ez a közhely ennyit nem visel el,
az Ida-hegyi idea felé dőljön.
Ki viseltben is jólviselten, rosszviselősen is
jót remél, elviselve is ő-többet tenni igyekszik,
akárhogyan él, ideje, hogy e dőlésszögre
jól figyeljen, s ha a ma rosszabb jót szüli
a döntés, belőle a kötelező következőt
kinevelve, jobbat sikeredjen!
Mert trágya kell a terméshez,
jövőmagra, a jelenvetéshez!
- 2015. 5. 26.


S a trágyázás
---------------
Egy jó napon is, mikor színesedik az átlagom,
almoznom kell és összeszednem a kutyaszart, kedvetlen,
örülj ha nem érted, boldog ki nem próbálta még -
pedig a tartozékokat szeretem, s enyém a szar, és az is aki szart,
bár rég felejtettem a gazdász-igét, ennyit adott, nem sokat ígért, és
ennyiben is élek vele, de igaz, mint a gaz; szar a gazda kenyere!
Változtatnom kéne, de ahhoz változnom is, s azt már nem vállalom,
a szóban forgó is csak maradékom, mint a fogyó idő, velem é(r)lő nő,
a leértről írt és születendő, egységünkben, és továbbélő, nevelendő
versek, akár a gyermekem, s belőlük lévő lehetségem, megértelmem,
és pótléknak sokkal többem; álomban, képzeletben, s az átfedettben,
és ha e lomom lobban, s vele ellobbantam, úgy tűnök a szélbe szó(a)rtan,
hogy teremtem, trágyáztam, körforogtam. Még egybeélve,
e kört végtelenjelnek vélve, s mire befejezetten vége, már a jövő
részecskéibe ragadtam, dolgom, sorsom téve hasznosultam,
boldogultam a magam módján, kissé elnagyoltan.
Ahogy a fenti, népnemzeti mondás alanyát létképemre igazibbitottam!
- 2015. 5. 27.


Időakadás
------------
Rigódal öröme, vágya, és ezüstfűz illat, ahogy
árad, édes virágzása ellazít és mosolyogtat,
csodák történnek és én a közelükben élek,
szerencsés vagy, kacsint gúnyos-kedvesen a nap,
és most meg attól félek ez a bűvös élmény rögtön
magamra hagy. Nincsenek pontra végzések,
tavasz, nyár keringője van, kellenek éledések,
elvérzések, lélegzések, lélekzések, működik az élet,
csikland az eszmélet, rötyögsz, de érzed, akárha
értetlen, a legjobb változat tömegvonzásában vagy!
S ha most összefogunk élt-írt ketten, s e tükrözött
skizofrénia sugárirányában szebb színt vallunk és
múlást árnyalunk egyben, ebben az időakadásban
bár csak percegek a percben, a világba csodálok,
nyerítek a nyárnak, s a tavasznak köszönök
könnyezve, nevetve, átmenetben állva és lépve,
s az át-adásakadásban villódzva, rezegve,
örök pillanatfelvételre várok!
- 2015. 5. 28.


Tematikus fohász
--------------------
elpihennek a napon a bajok, a gondok,
az oka-valló múlásba valók, a betegségek,
öregedések, sejlések, végzések, létnyerések,
és egyaránt érzem és vélem, állataimmal,
növényeimmel, mert ez régen egy családi
szükségállapot. De Anyura emlékszem, az
akkor még be nem ért igazságára nekem,
és tovább nem beszélem, mert akkor nincs -
ahogy kincs az ébredésben, és fél felejtem,
ebben, imádkozó, csodaváró, tehetetlen,
középkori(ú) vagyok. (Bár akkoriban tán
nem lennék fél-pénztelen, ténytehetetlen,
inkább az adok, mint most a kapok.)
De picsába e részletekkel, nyár kopog, a
többivel meg úgy leszek, mint a politikával,
nem izgat nagyon, amibe döntőleg bele nem
szólhatok. Jó, tehetek… szólni ennyit tudok.
Akkor, boldoguljunk, gyógyuljatok,
szülessen örömmé a vágyunk, attól,
amit teszünk, s amivé lesz, hogy leszünk,
össze-hasonlítottunk és egymásban bízunk,
hogy a szeretet (ami van) szerencsévé is lehet!
Tematikus fohász, amúgy senkihez.
- 2015. 6. 1.


Végignézek…
-----------------
Végignézek magamon;
jól vagyogatok, alig öregszem,
az egészből a „ség” nagyjából rendben.
Az ésszel és a termő tehetséggel, jó-jobb
viszonyban vagyok, és kedvező helyzetben
az évtizedeket megkeverhetem, sőt egy szép
napos napon az aurámat aurummá fokozhatom.
A kedvemre élek, eredményével együtt érek,
értésével, siker-viszonylagával, megbékélek,
boldogítanak a családrészek, szeretnek és
szeretgetnek, természetben, természetesen…
Akkor mért írom most le és körül, verseimben,
a még, a hiány, a vágy, s a szükség, annyiszor
miért szerepelnek? Lehet, hogy a költészet
tényleg szomorkás műfaj, mint a kopaszodó haj,
vagy csak én a pluszért a mínuszban keresgélek,
mert nem elég! A rész egésznek, és a sajna nagyobb
fél erre késztet, a fejlődés, s a több stimulánsaival
megfertőzött, és a megélhetés közepese, az
elégedetlenek közé küldött, megelégedettnek,
(mindenki a magáét a mások részletéhez méri)
és a sikerre élvezőktől elkülönült párhuzamos
öngyőző menethez, örömös-csömörös önök-ös,
vagy csak élem a lényegest, s ez mindenre kihat,
és csodálom, meg kikiabálom, az éltető, erjesztő,
a lényemítő mellékest, amit a sors-szerencse játék
húzott, vagy engedett!
- 2015. 6. 2.


Végszámolás
---------------
Számok ellenében számolok a létezéssel,
kénytelen, rosszérzéssel az idősödő léttel,
sőt az eseti leléttel. Testvérek vagyunk az
elkezdődött véggel, s a „telen” kezdésével.
A csodákat, csendeket, beosztom magamnak,
még pár kötet, egy regény, és jutó-futó, élt-írt,
meglepetésélmény, Virágom nagykorúságáig,
az alapok, s az alanyok, hozzám adottak, és
ok-okozatottan biztosan, az elkerülhetetlenig,
s ha a számok továbbra is csak másoknak
hazudnak, (rólam, mert nekem nem tudnak)
és egész lehetek egészen, tán elhetvenkedek
hetvenig. Mindenemmel a semmiig. A semmimig
nem lehet, gyerekeim vannak, fákat ültettem,
és röptettem verseket, az emlékezet meg…
erre írom majd végző, idéző, regényemet. Ennyi.
Az idő beeső tüdőit a napi csoda és az élet rugója
kitölti, mert az volt és az marad – míg a véges
érzi, érti, hasznosulva hasznosítja, és sajátjának,
de transzfer-kincsnek (v)éli. És a vég vége?
Ez az isten és ember egyetlen egyenlő megegyezése.
Elviseled, vagy teszed, egyedi, engedékenység,
vagy bölcs belenyugvás a tovább értelmetlenségébe.
- 2015. 6. 4.


Alakulat
----------
Alakul, mi alakulhat,
és az alakulat hozhat, hullhat,
meg zavarhat, vagy mosolyogtat,
mint egy szőrszál, szeretkezés után.
Ez egy jó hasonlat ne grimaszolj bután!
Három nap tiszta nyár, és hogy a Balaton
vize, íze, szépe fénye, kedvessége, vagy itthon,
a hegy melege elege, az egyforma norma és a
még közelibb nap izzadtsága, az itt-szeretet
megszokása vár, sajna, nem csupán rajtam áll,
ezen az úton kormányos vagyok, nem kapitány.
Soha rosszabbat, de jobb úszni örömest-benne,
mint amabban és csúszni az okozatban, de nem
a honnan, hanem a hova, döntő ebben, menni,
úton és máshol is lenni, ez az értelme talán,
bárhol, és már! Lovasnak, ló, vagy szamár?
Ahogy cukrosodik a gyümölcs, egy(igaz)ügyűsödik
a bölcs, az élet szétszalad, és néha csak a mára
léha lényeg, titokkristálya marad.
- 2015. 6. 5.


És ki törje fel, aki nőtte, vagy valami jövőbeli tarajos gőte?
Nem baj öreg, van egy izzadtságod szőtte kompakt kis lét-cseppköved,
ez jutott neked, kósza keringetés és csákány, vagány, teli-reklám
elefántcsonttorony helyett.

Ja, és Balaton lett, hogy simogassa az összeborzolt létet és elidegenedett idegeket.
- 2015. 6. 6.


Lobogó vitorlával
---------------------
Vityo-tüskék a víz zöldbe hullámzásán, a limitált tavi áramlások
habos felszínén, tarajos okok, hogy ne, és belevágyok én.
Hajó, szél, és evezőkedv nélkül, amint a tó tükre visszakékül,
úszom egyet, az őselem a testem mellett, alatt, fölött én prüszkölök,
rég volt már október, mikor előnyöm elődje, kihűlt szerelmébe
merészkedett, és nosztalgiás szívhűdése hűléssé érthetődött. De,
nincsenek szúnyogok és legyek! Irtás, a tisztás szelektív tisztítás,
mert a fizető vendég mindenek felett. Azért viccelődök, mert
mostanában nem fizetődök. ki. Ki mondta? Aki kettőnk közül ki
is mondja, hogy agyára megy a monda, hogy a költő vissza, csak
bartelba adja, és a kamat csak a farka. Csak e „csak” a dolog
hazugsága, a lényeg, létem és lényem lélekalapja, ahogy Apám
mondta; majd eltartja a külseje, s a tehet(ő,tlen)sége, legalább az
egyiket tőlem kapta. Többet is, Anyámtól is, a merőleges alkotó
térben elfoglalt helyzetén kívül, talán a tömegvonzó társa utáni
vágyat, ürese elégítéséül. Kettőtök igaza teljesül, amíg sikerül.
Bár igazából versen kívül, csak az élvezet ül. Átok a kimunkált,
de közzé használhatatlan ész, passzív önmegmunkálás.
Állok a parton, az egész strandot várom, de csak egyedül ugrom,
s csak magamat húzom ki! Ez így ment mindig, de hogy fel, s ki,
(s itt vagyok a vízben újra -) száradni is?!
- 2015. 6. 7.


Lepkézve
-----------
Egy leheletnyi lepke meglepve, lelkesen
lepked az ablaküvegre, a világom, – szól,
az életem! A sarkokban pókok, kint az
eső csepereg.
Szépsége az enyém, tanulsága a tiéd,
de nyár (magfúziója, létrobbanása odakint,
ez itt bent, csak egy hímporrázó lib.) nyílt,
a legszebb, szeretettebb, vágytömörítettebb,
s így összesítve is, a legrövidebb idény
a létezésben.
Hagyd a lepkét, nyisd ki az ablakot, a szíved,
a napod, semmi sem a tied, de használhatod,
tedd! A gondokat meg le, e gondolattal,
a sors-sorokban pirosra érett a már, a vár, a jár,
a nyár - az időtől csórt szabadnapokkal.
Álmodtuk, és nyálzunk nyaralni, vágyunk a
nyárunk, és lepkézve, lebegve, a hathúszas
fapadosra várunk.
Mert rövid, ami szép. Mint a fenti versképben
a lepkés, épp miként az álompillás ébredne
erre, ide, és az, ha ép, repeső repdesés a földtől
az égig, a beteljesülés lényegtelenítette végig.

Az ősz színesebb, az öregek fénytelenebb,
melegebb szemének, emlékékesebb, újkenyeres,
szüreténekes, végl(z)etes, lejtőjén a télnek.

A tél, a természet frigyládája, senki sem akarja,
de amit Ő akart, idezárta.

A tavasz a szertelen szerelemé, a múló-dúló ifjúságé,
a villantó csodáké, a természet termékenyüléséé,
az összerohanás leányanyaságáé, e bűntelen büntetésé!

És e nyár, az ide-oda térő átmeneté, a termésé, s a letermő
életé, az időtől középszerű középszeré, és az őrületé,
a korai és kései végtelenből programozott szabadságé,
és vágyunk-várakozásunk kalitkáié, a nap coitusáé.

S hogy én, benne, mint látom? Él(vez)em, szidom, imádom,
kamasz-öregként, tavaszodó télként, összegező versként,
négy-évszaknyi kincs nekem nincseként, s a lehető tehető
ismétléseként, vált(ó!)valósulásként, az élet fellélekzeteként!
- 2015. 6. 10.


Segítség
---------
Azért vannak a barátok… Vannak, voltak, fognak?
Nevek, melyek velem sincsenek, csak helyek, helyzetek,
ok, hogy magános legyek, így néha kér(dez)hetek,
szívességet, segítséget, beszélgetést, kölcsönt…..
Páran. Nem, azok haverok, sokan vannak, előjönnek,
alábuknak. Az, az egy, régen elköszönt.
Viszonzom, ahogy tudom, ugyanezekkel, és közös
élményű verssel, s ami hiányzik közöttünk, kiköltésével.
Eltúloztam, fájó ez a recipro(c)k színtézis, és a néma,
tagadós miértis, de télen kabát kell, nyáron elég volt
egy farmering… és ettől vannak mégis itt!
Hiányoznak, hagyd a blablát, a barát az barát, ha szar is!
És ha bevesszük a pia közti hantát, talán, nekik,
ilyesmi vagy te is.
- 2015. 6. 11.


Hajrázó
-----------
Veri a hajam a szemem a szélben, régi színeiken veszekszenek,
és elvesző, vezető, helyeiken életem külsőségeiben.
Az egykori ó-rögön gyöpös vidéki világban félt, nem engedett,
nem kellő, nekem felkelő bodra, nyaranta, s párszor havonta,
fülemet borította, későn később kénytelen-kelletlen engedett, szabad(viszonyítatlan-visszakapott)ságomban a vállamat,
és lét-becsavargó, lényemhez csavartan, a hátamat simította.
Beat voltam, hippi, majd rocker, most végreérve bele értem a
bluesba, inkább a zenéhez irányuljon az ember, ha mást nem tehet,
kamaszkoromban ott voltak a külsőleg, ízlésben hasonló gyerekek,
az életem mindig táncritmusban lépkedett, és három hangra esett,
s mára összekeveredett a kakától kakasodott kakafóniába, a búsba!
Aztán elért az öntudat fölött és alatt, de megtartom a hosszú hajat.
Olyan önrész ez, mint az ősök kardja, időbe veszve, de valahol
őrizve, bár lényegét vesztve, falon, pincében, címerben, fényképen,
nem élesítve nagyon, s tán eladva egy bajon, de emlékez(tet)ve.
Hű hajam van, meghagyom, lobogtatom, fésülöm, vagy borzolom,
regenerálom, ápolom, közösítő jelkép, hogy valaha, valahova, s már
csak magamhoz tartozom. Másnak a haj bajjal múlik, velem marad,
s lehet kopaszon kaka a világ, nekem az élet tarvágásában is igéző,
lehető tehetőt ígérő, ha a szél agyam időző-idéző füveibe kap.
Vele vagyok az, ami még szeretnék, sokad napon. A kellő kell-ék!
- 2015. 6. 15.


Témaváltó?
--------------
Érdemes e ennyi mennyit élni, és újra leírni,
ami történt, történik, és történhetne velem?
Örömemről, fájdalmamról, családomról,
magányomról, szerelmeimről, szeretteimről,
(a szeretethez e kétség sem férhet!) időről,
lét-lélek belsőről, s a környezetről, fáimról,
állataimról, vágyaimról, árnyaimról, elköltős
vereségeimről és életverses győzelmeimről,
emlékekről (mindkét végből), élvezetről,
csömörökről, kísértésekről, kísértetekről…
Nem túl félkezes ettől a költészetem?
Ismétlődnek, ismételhetem? Újrázom, vagy
csak az újat kivárom? Nincs jobb másom,
élményem, igazságom, esetleg elhallgatom,
rágom, nyelem, kihányom, s felejtést keresek
pián, pinán, szeren, vagy szebb, vér-veretesebb,
önszent szimbólumokba, színesebb, fényezett
jelzőkkel teszem létlényegem, érő versekben,
túlélően, mindből lényemesebben, mint ahogy
most élem. Majd keresztezem, s örökítem,
vagy kiszáradva keresztnek nyesem, ha
jobbrészemmel eltemetem.
Szóval ezeket tehetem, valló valószóval, tettem
tetemével, a létezés legemberibb értelmével;
a választás döntésével!
Írom, mert nélküle elfeledem az életem,
és elfelejtek élni!
Leszek, míg e lélekzettől lélegezhetek!
- 2015. 6. 16.


Élethelyek
------------
Van látóhatárom, fáktól szaggatott fél horizontom,
amit nézhetek és a megismert mindenséget mögé
láthatom, ilyen sok jutott, bármely teremben bámulok,
csak a helyezési sorrend szűkülése változott.
A fák az enyémek, nyírhatom, alakíthatom őket,
költözhetnék, tán változtathatok, de most már hagyom.
Szeretem, de nem a szerelmem egyikük sem, ilyen
sokáig e több nem is lehetséges, hisz a csodán kívül csak
átlényegülés és intenzitás különbség, ilyen az életem,
vagy ilyenes vagyok. Így is első osztályúak, én-alapon,
és sosem volt ambícióm erre, csupán másként többre,
tartok egy átlagnívót és naponta beleesek a gazdagból-
nincstelenbe. Végül is használok, hasznosítok, élvezek,
szemlélődök, elvagyok -, s ezekből összesített magamból
nyerek többletet, s adok oda-vissza örömet, vagy fölösleget.
Mint egy szobor a kertben félig a földben, a fontosabbaktól
ott sincs, madárijesztő a szomszédoknak, s a játszó jövőnek
lehetséges kincs ez az esetleges nincs! A nézet eső esetlege,
hogy meddig lesz e? Kösz, köz és időfüggő, önfüggetlenülve…
- 2015. 6. 18.


Későn, késve
---------------
Sokat kaptam az élettől,
mostanában szerettemtől,
és eleget a többiektől.
Jót és rosszat, létezést és
megélhetést, és különbségét,
boldog aki nem próbálta még-
érdekes, érdemes élethosszat,
szüleimtől nekifutást,
szeretteimtől a hajrát,
most-magamtól a kifutást.
Neki – rá – ki, hely(e)zetlen
bajnok voltam, boldog bohó,
se versenyző, sem edző,
helyben futó célcsavargó.
Amihez, amit, elértem,
kipróbáltam, és hagytam,
amijét felhasználtam, átdolgoztam
létmásommá absztraháltam,
agyamban, magomban,
s a nagyvilággal együttháltam,
hogy létrevá(r)gyjam, az a vers,
s a téli napóra próba próza,
az egyik túlért, a másik nyers.
Kapkodnék a mindig újért, de
telitődtem, összenőttem a réggel,
hátha időtlenként, útba a jövőnek,
s útban a jelennek, későn, késve,
követhető következőt remélve,
jobbat élek, hogy hagy, és hagyok,
ebből, ezért, adok, mint a csillagok,
kiégtek régen, de túlélnek időnkben,
oszló füst, látóláng, jelzőfény vagy-ok!
- 2015. 6. 19.


A szere(lem)t(kezés)et szó-genyója
------------------------------------------
A plátói, szerelemszer nélküli, lét-lélekfelindulástól
való (váló) lázadásom, élet-részeg hit, szín, vallásom,
és kamaszkori jellem-jelem;
- mert baszás nélkül szart sem ér a szerelem! -

Mennyi verset (s)írtam, magamat okozataiktól nyúztam,
a szerelem, szeretet, szeretkezés(é)ről,
mit összeszépítettem, (régen) igazodtam, igazoltam, (éppen)
pedig durr-őszintén ennyi a jobbik létezésem lététől betépett
lélek-őszintéje, ars po(ligám)etikája és nagy-potenciális sírverse.

Meg ez a többi, amikkel megmagyaráztam, amit annak
a belekezdő összegzésnek kell jelen(téktelení)tenije!

Hiába, mindig tudtam, hogy mindezekhez egyszerre,
legalább kettő, néha három rész (mint itt) kötelez(het)ő!
- 2015. 6. 22.


Passzív passzban
--------------------
Régóta rügyetlen ágon lóg az úti csizma,
a rock-bandákkal tetovált tarisznya,
nem lógok vona(t)lhosszon, és nem álldogálok
ki az útra, már vezetek de nem felejtek, álmaimban,
emlék-klipjeimben, csavargásaim, ism(ételt)mert
útjaim belém fakuló szalagjait bearanyozza.
Nem viszek mappát magammal és néha nincs nálam
a tollam, de élem-írom élményeim, hiába-hiányom,
lelét allergiám, gondolataim, e passzív passzban,
gépen, netre, e nekünk késve túlnyílt világ örvényes,
s tán csak öntörvényes, fenékvízébe.
Külsőm nem sokat változott, farmert és bőrt hordok,
nyáron klumpa, télen csizma, s tán színében, de
formában sem a hajam hossza, bár képem térképén
mélyebbek a vésetek, vásottak a ráncok, állítólag,
ha nevetek, mozgásukban közel állok (és itt viszketnek
a hiányok) régi aurámhoz. Jó, de mégiscsak viccek,
ezek az (t)estközeli, lényemhez-hasonulások.
Jé, itt van ő, semmit sem változ(tat)ott, (felületes felületen)
csak, gördületlen kő!
- 2015. 6. 23.


Hála…
--------
Na, van gondviselés! Tapasztaltam,
de ebben és erre bízni, nem mástól várás,
csúsztatás, önfeladás?
A kipakolás előtti éjjel, halott kölyköt, de
ért reménygyümölcsöt szült a kutyám,
lehetőséget, életkéket, megtakarítást szerezve
jövőnknek, könnyülő könnyítésnek.
Megnyugvást, folytatást és három kövér kölköt
gazdiknak, magának, s e tejért törtetőknek,
szóval igen! És nem. A gondviselős akármilyen
megsegítése, a természet hibajavítása, káromkodás
és ima hatása, s mindezeknek határátcsapása?!
Mosoly és köszönet érte, akármelyikért. Anya tette,
és én is, aki lehetővé tehette, hát simogatás a fejére,
és kacsintás az égre! Felértetlen fejcsóválás,
hogy ebben a szaresőben esernyő esett a fejünkre.
- 2015. 6. 24.



Pára és pálya
----------------
A süt, és az üt, között lenne,
ha létezhetne, tízezerseféle
költész(él)et ?
Ez is egy kezdet-vég pálya,
hit, hiúság, alkat, akarat, és
maradékaiktól olajozott próba
kénytelen állandósága, meg
önhit, elhívatottság, a túl-lét
délibábja, létköz-eszköz,
forma és gondolat-ondólat, - ez
ami összeváltoztat -, szakmánya,
rászokás, a szépség, s a százrétű
igazság minimálbérű szakmája,
létörvényből öntörvény, kis köszi,
és használt kiöntvény, az élmény
körforg(at)ása, s a lényeg eladása,
szerelem és szeretet szere(l)tkezéseinek
művi egymásba változása, éles élhetés,
és megélhetés, beérés és megérés
megértése és szóba szórása, s ha
szól, az a maradandó hála, az át-élet
csodáinak, s ellentétes sarkainak
önnön-fényes újrafestése, össze(k)öltése,
és csomagolása, az egyetlen átteremtett,
amit e nyert és vert, jól tehet és jól lehet,
amitől megcsiklandhat, mert ráragadhat,
a továbblépő idő lába.
- 2015. 6. 25.


Hiánya hiába hibája
------------------------
Sajnálom. Aminek vége lett, amit lehet,
és mi végül mégse jött, s amiknek hiánya
hiába kihányva, önző csömöröm hibája,
és mik léteztették amíg lehetett, az élhetés elől
az életet, s aminők (főleg a nők) hiányában,
magá(ny)ba szédült oroszlános költőnk, vegán
vegetálná végig, időn és lényegen kívül rekedt
lényemesek nélkül, a letermett esetleget,
önsajnálva a megismert ismételhetetleneket, (s)
azokat az édes-könnyed, mindenes semmiségeket!
- 2015. 6. 26.


Leghosszabb szerelemszerem
-----------------------------------
Szerelmem a Balatonnal,
gyönyörű szimbiózis nekem,
bennem van a Balaton (vidéke),
s én benne, ha tehetem.
Másként ez nem is létezhetne,
- felsőfokú élethelyzetek
kivételes élettere -,
csak e érzéki kettősségünk és
jólét-összessége egységében!
Ritka végeredmény ebben;
akárhogy volt, így legyen!
- 2015. 6. 29.


Színes
-------
Élesednek a reggeli fények,
színesednek a szín(té)vesztető,
földközeli árnyékrészek,
fókuszál az isten szeme,
vagy a természet látóidege,
postás száll a láthatáron.
Látomásom ásom, írom és nyírbálom,
élvezném a nyarat, s ami maradt,
színezném mi rajtam ragadt,
fakult, fehéredett, napfénytelen
télszemetet. Teszem, és jól-tettem
élvezem, napozok, és lobogó, doboló
vérem ritmusára a jó, de időt rágom.
Eszem, lelkem, szememmel kitárom,
az alapos, lapos, bajos alapok helyett,
a nyár-báj csillámtáncát látom,
játszat a látszat, s én életnek érzem,
ha szökdösős viháncát végre feltalálom.
Bármikorra a gyermekemet,
estére a szeretőmet várom.
- 2015. 6. 30.


Viszo(ly)nyitás
------------------
Jó az a különleg, hogy jóban a leg-leg-leg?
Vagy csupán más, rá-vágy, hatás, s csak a
spécit kéri, érzi magáénak, ami neki jár,
s van egy hiánya, mi ha kell, bármikor fáj?
Aki ezt adta, adja azt is, ha e lét mégse
csak szinopszis, s a hetedik kilihegése felé
kikotyogta már a harmóniát!
Brutális elnyomás és létrend szolgaság
lenne, ha belemenne, hogy az ember
élethossz tegye, s ha az ellentételt mégse,
az a nagy számok vis major-a, nem fért be
az időrendbe, vagy a rossz-fél bezsebelte.
Az egész, s ez a saját kis rész az elméretezés
különbsége, az örök alá – fölé rendelés, az
ismeretlen jelenléte, hívd úgy, necces elrendelés,
vagy szerencsés, vagy sorsnak és változtathatatlan
változónak, de aki tudatában és önmagában él,
bele csömörül, majd kábítás nélkül beleőrül,
hogy épp kit játszat, kit játszik, kit szid,
s kinek üdvözül, belerokkan, vagy kirobban,
s a változásban vesztes!
- 2015. 7. 1.


A megtörtént kérdőjele
---------------------------
Nem jók a megérzéseim, a rosszra sem,
se tényben, sem időben, az érzéseim,
és megértéseim meg igen,
legalább eggyel kevesebbszer szenvedem
a kikerülhetetlent, és a kikerülhetőt előre
nem, csak történtekkor védhetem.
Ma sem. A második kiskutyát nyomta
agyon az anya, elkéstem, a többi hiába.
Bár, gyakrabban megnézhettem volna,
ébredtem, de nem mentem és mindhiába is,
ez itt, az én-vétlen véletlen saras dolga.
60% a helyzet, 20% a szuka, 10% a kölyök,
és 10% az én részem benne, a fene, meg
az erdei víznyelő megette, béke, és
tovább(á) előre…! Majd elmarad, múlik,
csak egy kicsit keseredik a lehetett volna
kellemetlen kedve, s egy ideig „Jegesnek”
fog tűnni álmomban az emlékezet, és
e személytelenedett kis halállal hízik
az a személyes egy.
- 2015. 7. 2.


Egy forró 30-as árnyékatlan
---------------------------------
Lágy-alaktalan ez a fölé-gyújtott katlan,
lángos ég elég, még beég a melég!
Hú-ha full kula ez a kánikula,
tikkasztó, izzasztó, fujtató…
csak pezsgő, sör, gyönyör párája, mámora,
tavasz ereje, tél friss illata!
- 2015. 7. 3.


Tett-lett-ség
--------------
Dobban a kalapács,
repül a beton, és téglaforgács,
roppan, lerogy a ház.
Szemben az enyémben, egy életecske görcsöl,
s meg-megáll, nem akar épp eléggé, kiáll,
vagy kivár, a természet éltet, vagy szelektál,
míg nekem a szemközti zaj, s szívemben e
szopós-kutya zavar, tehetetlen dühöt csinál.
Kevés vagy ember, se teremtő, se életerő tevő,
limitált segítő, önkéntes másodedző, próbáló,
szenvedő, nyerő futamban magáét vesztő,
s ha bármi helyreáll. csak, hogy beugrasson,
legyen ki rajthoz áll!
Belefér. Idő és reményfutam a másülte talánért.
Rossz az egész, az élet küzd magáért, s vele
versenyeznék némi boldogságért?
Töketlen költői túlzás, nem az én házam bontják,
s a kölök még él, kötetlen verselek, s azt hiszem
ez így léttett, küzdhetek bármilyen életért, véletlen
semmiért, s ettől, letté nő a lehet…
Ez így csupán jelződött idő, s a vers az azt követő,
megtetté, megletté, csak élettett tehet!
Akkor hangosabb zenét és cicire fel,
több-letté az élet-verseket!
Hátha létezéssé hittetem e mellérendeléseket.
- 2015. 7. 6.


Hő, hő!
---------
Ádáz hőség, izzadt idegesség,
égő-sárga ég olvad molekulákra
és testünk-nedvünk, bénult kedvünk
folyik a ruhánkba, hogy élni sincs…
és még vége nincs! (Tudom, de
szókeveredősdit mással játsz-ma!)
Jó, ezelőtt élveztünk, szerettünk,
terveztünk, termettünk, átéltünk és
túlélünk, az éltető kényére-kányára,
de e máslétben rájöttem, ha felejtünk,
legjobban ezzel védekezünk a rosszra,
a halálra és e grillező mondhatatlanságára!
Harminchat fok, és tisztuló foltokban fogy,
a ma konyha-kómája. Meg az író írón-iája.
Vihar jön, s a váltó eljövő enyhülést lök
gördülő golyónkra, mandinerből egyensúlyt
az idekozmált világra, még nem rakott el,
megy játszma!
- 2015. 7. 8.


Csend
-------
Címszónak e unó szóló,
ma a csend a létben alvó,
végletekből köz(énk)pre tett,
létálmosan csendesedett,
hogy horkol e, a csend?
Az e vers, a róla szóló.
- 2015. 7. 9.


Apály – ár?
-------------
Szinten maradni,
vagy a szintemen?
Égni mindig, hamuig,
vagy hunyni fényezett színtelen?
Hagyni és elfogadni,
vagy tartani, s emelni akarni,
jószerű érzés szérűje legyen,
vagy a lesz-nél jobb a ma, bármi?
Nem tudod, nem is tudhatod,
de hiheted, hitetheted, próbálhatod,
hisz a tett kontrája a vett,
s a vesztettnek az időtlen lehet,
döntetlen, neked dönthetetlen,
ezért kell, esetleg, a kötelező helyett,
de ragaszkodj is a maradó alapokhoz;
légy hű(bb) magadhoz!
S ha az öregedő tehetetlen telhetetlen,
tedd, amit lehetetlen,
a másként több másnak színtezetlen.
Ár - apály, apály – ár,
maradj a felszínen!
- 2015. 7. 10.


Általánosságban
-------------------
Az első év köz-nehéz, a követő 13
gyermekien szép, aztán 6 szemét,
amiknek csak negyed része é(l)rt,
hogy delelőre is kezdőre ért a lét -
Elkésve, és túlélve még 34, míg
érett, termett, nyert és veszte(gete)tt,
ez az én-törvényű, engedett, szerzett
együttlét, életből létezés, és beért lelét,
s az utóbbi tett-terhes, szüret teljes,
visszájával terhelt 20, a mégis, azértis,
ésszel és fénnyel képzett szépek!
Azóta másként jár a korszak óra,
folyosón nyíl, a klotyóbeli aranykorra,
megmaradékra, a soha rosszabbra,
s a várakozó valahogyra! Meg még tán10,
lényegi (ha a többi is viseli,) változatlanra.
Átlag-általában ennyi ez számban,
gyönyör íze, siker lép-keserűsége,
remény méze, idők fűszere, a számban,
nyeltem és köptem, párjukat kiböktem,
ami lehet, meg sem öltem, élveztem, tettem,
csak általányban fájtam, de génbe, tudatba,
jeleztem, általánosságban sem általános,
se bánt, sem alap alany-idejében kivált,
mégis élmény-érték teljes, ön-örökbe rendelt,
földszín(t) szín-tézises, kvóta sorsom sózta,
életem!
Csak ilyen, rossz szám és szánt szándék
memóriám, jobb korszaki, gyermekem,
kedvesem, és más lét-szerettem, legyen!
Emberből-emberit engedj még isten(s)em!

Hogy minek? Mindent csak megszegtem,
hogy teljesedjen,
s bár hétfőn még a fű se nő,
a vers igen!
- 2015. 7. 13.


Sajna, igazítok
-----------------
Igazítok, amin változtatni nem tudok,
igazamítok inkább, alakítok az igazimon,
az igazságon úgysem lehet, nem hiszem,
nem bízok, ha van is, színtézis, egyénileg
viszonyított. Egyén? Csak te meg én,
a többség örökké irányított, ilyesmikkel is, hogy
az igazság felszabadít, (nincs a nincsteleneknek)
s illúziójában tartott. Kis, fosztott dolgokban talán,
de az ily elnagyoltakhoz, kéklőn is kétlő vagyok,
csak magamban, magunkhoz, (a bizonyítatlan közös
bajt hoz) kivonulásommal, a pofámmal és így írásban,
éltetem, e túlnemesített korcsot. Azzal van, hogy nincs,
ezért a legnagyobbik kincs, álmokhoz, a vágyon lógó
kilincs, néha mintha nyílna, aztán másként, máshogy,
vissza, a vele szentesített hazugságba! (Akkor ellenében
lehet? Sajna, igazíttatok) De lélekzet és szívpótlék,
isten mellé, csodaországba, jelszónak a valami másba.
- 2015. 7. 14.


Létkitevők
------------
Várni, tenni,
állni, menni,
álmodni, lenni,
létkitevők, a létrend stációi,
de milyen jó összekeverni!
És újraszedni.
- 2015. 7. 15.


Egy kis rovartan
-------------------
Dong, dönög, koppan, zörög,
szemmel követem, s kizökken az eszem,
mozaikszemmel is felforrt életemmel szemben
ráfogom, hogy elharapom ma a versem.
Nem lesznek énzett élességek, élményesülő jelzők,
egy fedett szárnyú és ügyű lényegtelenné lett
a témát-nyújtott és alágyújtott délelőtt.
Vörös (most rokonszenvtelen) riasztású káni-kula,
milyen meleg lehet, a pöffeszkedő hőbörgő,
al-kotást győző áll tettes, kitines hasa!?
(Jó, a fej üli emiatt is a tort, - potroha -)
- 2015. 7. 17.



Kérkedő kérdés
------------------
Mint melegben a szél,
hulló magányban segítő levél,
botló esésben számítható esély,
idő és kedvvesztésben új mosoly,
vagy, s vágya lehetnél…
De te sokkal többet sokadsz,
lénye(ge)mbe adsz, és kimarsz,
legbelső enyémből akarsz!
Él-életrész, gyönyör-fél, létalap,
alkotó káoszomban rendező agy,
maradó mindenem, s az ingem,
élet-részeg szépes részem,
közös elélvezet az élhetésben,
velem érő emlékem, s reményem,
léle(k)gző szeretetem maradsz!
Állandóságunkban meglepetésem,
megbánt ordításom, párzó vezeklésem,
rám-hangolatlan hang csendjeimben,
kés-késett, elfogadott részesedésem,
termőtalajom, virágszínem, letermésem,
a központozás elsietett verseimben,
össze-kötöttség, aminek megadtam
magam, ok és okulás a jó-so(k)kban,
holnapmentő javulás a mai rosszban…
Neked, nekünkből pár vegyes csodadarab,
hát csodálod, hogy néha sok vagy?
- 2015. 7. 20.


Az írás-olvasásról
---------------------
A próza aprózza, a líra lényegíti,
az a kérdéses, hogy mit és lényeges, hogy kit?
A „hogy” azért szóismételt, mert az írásnak
legalább (fölébb a jövőben) két lényeges
szólénye van; az író, és az olvasó.
Egyedül is megy, mint a szellemi-testi kielégülés,
csak úgy a körülmény viselése, indoklása nehezebb.
Rövidtávon. Hosszútávon (élethossztalan) követhetetlen,
(ó sokrétű feledés!) inkarnatíve következetlen.
Ha egyrétűen, kéne, kötelességemé nőne, nem tenném,
ha nem kér(d)ik, olykor(ban) nem engedik, (szarból szépülő
múlt idő) teszem -.
Attól még igazam van, hogyha még-sincs, közzé(nem közé)tétel
nélkül ellenőrizhetetlen. Igazából csak az írót érdekli, aki olvasó.
Tán ez a túlzás birizgálása, még vannak maradiak, akik könyvet
is olvasnak, az írótól független, és írók, akik írnak olvasatlan,
és az időbeli keveredés sokat tehet, de ami összeköti őket,
ilyenkor már, önfüggően összefüggéstelen. Egy másból,
egymásba, és oda-vissza adogatva, csak nehogy egy-kapura!
Labdátlan író a tömegsportban! (Olvasni lehet, a múltban)
És ez a kisebbik baj e való-váltó lepusztulatban.
Persze nem kötelező egyik sem, és csak a másik egyik fele
más-tehetlen. S a tehetetlenből mást tehető nem lehetetlen,
csak az már más élet, másoknak.
Maradjunk az elárvult elavulásnak!
Mért legyen igazuk az ez-oldalú moneypulátoroknak?
Csak épp ég e én-lét ék a körfolyamatban.
- 2015. 7. 21.


Jelző jellemzők
------------------
Az a rossz nap, mikor nem szereted magad,
s amieid vannak, unod, rosszra látod
a poros lakást, vakarózó kutyát, szakadt kabátot,
de nem takarítasz, simogatsz, varrsz, elfordulsz,
magadba zársz, jellemzőt, határod, hátra hatásod,
megszokod azt hiszed, de másnapra rosszabb lehet,
vagy kompromisszum a kompromittálókkal, félrenézel -
de azért se, minden egyes ilyen napért sem teszel többért
többet, tudod a jobb, csak pár napra megy, hígul az elegy,
trehány hiány e mis-másságod, de tüsténkedő rendszer-renddel,
már nem a te világod. Csak naptalan napod, tudod.
Volt néhány orv-indokolt elfekvő perced, és mintha
öngyógyult volna az ok. Háttal a fokozódást sem látod.
Az idő itt segítő, dönthet a közösben, (egyedül nem érdemes
másmásulni sem) a többed, bár ezekkel töpped, a sajátod.
Teheted, utolér, újrakezded, veszted, megváltozhatsz végleg,
s ha visszakéred könnyed, öncélú léted, e kedves hibákat majd
álmodban várod. Tervezd, vesd, félretedd, tovább élheted. (Soha
ilyen olcsó áron!) Nevezd meg, viseld el, és szeresd, ez is a tied!
A magadét magadba, magadat magadra, ható hűség a vagyok-hoz!
Mindenből minden lehet, e lelétből költészetet, ha nem szépítesz,
átkozz!
- 2015. 7. 22.


Mintha odaégne…
---------------------
Agyonmosott, halványkék lég rezdül, lendül,
ahogy a szellővel belangyít egy kis templommélyi ég,
a főnök takarékra tette a tüzet, mégiscsak szeret,
bár délfelé megéhül - így enyhül, mi kívül, belül ég.
De felfőtt, és elfő a létező jelenlevő, agylágyult,
idekozmált előjövő, izzadunk, párolgunk, senyvedünk,
napokon keresztül, kivár a világ, fakul, sivár,
s változást vár a lét, ön-kómába védül, vénül a környezet,
kedvek, nedvek, tervek, reggel sincsenek,
én jégmezőt, sí-siklást képzelek, emlékből elleszek,
s valóra verselek, míg álmodni, léle(k)gezni lehet.
Szertelen, szerettem, de 50 felett nyomnak a szélsőségek,
végletek, végzetek, majd minden vég lehetett -
Élvezve élni, a szépség, elégedettség, terhét szeretkezni,
gyönyörülni, örömülni, a maradék életet!
Kell! Kéne… Majd estére.
- 2015. 7. 23


Megváltozás
---------------
Benövi az idő zöldje a terem,
látóteremen át az életterem,
már nem töröm, nyesem,
rövidlátó térlátását elviselem.
Mértéketlen értékelem,
átlátom, és értelmezem;
közelebbit, több-kevesebbet,
teljesebben, élesebben!
Öregednék az életem?
Csak a számok változnak,
a lényegek nem,
hát kevesebbet számolok,
többet lényegítek!
Mennyi mennyiértből,
ennyi ennyiben.
De rohadtul fogy
a vivő, töltő, lényegtelen!
- 2015. 7. 24.


Leváltó ok
------------
Változást, vagy javulást?
A változás javítását,
a javulás változtatását?
Egyben és külön üzekedőn,
az ismerhető különbség
csak elő öröm, s utó üröm,
ezért inkább közbe várok,
maradok, hálát hátrálok,
és váltóvalósulásért,
álom célba, helyben rajthoz,
állok.
A szavak nemcsak velem,
nekem is üzennek;
és az utolsó, élményjelzésével,
értő, kis mosollyal témát váltok.
- 2015. 7. 27.


Szilánkok
-----------
Kedvetlen kedves,
naptalan nap,
éntelen ön,
örömtelen Őm,
önvesztő önző,
gyötrődő kezdő,
értelmetlen lényeges,
lélektelen lélegzet,
jövő idéző időigéző,
növő szürkeség,
elfogyó hold,
létkapkodó most-habzsoló,
élményhányó életlopó,
jellemtelen jelem,
lénye(g)mtelen versem,
késő eljövő,
jelentelen volt,
kapkodó próba,
létemtelen lét ma,
a f(l)ényfestés elnapolt.
- 2015. 7. 28.

A végül is évül
-----------------
Nem is a baj-báj és a múltba múlás a rosszabb,
hanem a megszokása. Velejárása elfogadása.
Amikor kihal a változtatás vágya,
és a semmisedés kiül a múló arcára,
s e vesztéssel altatóvá fakul régi és új álma.
Vagy megáll és kiszáll, s a jövőbe vár, vagy
csak a nem van, bele a végzetült semmibe,
vagy gyönyört hegedül a vég végződésein,
mert a végül is évül, s előtte mindössze magával
magán segíthet, a mindenség magamagába,
s vele az erő, idő, és a dacos jó nosztalgiája.
Ha ez, s így megváltozhat, úgy kiteljesedhet
a fenti, idő édes, bezáró szó-jel jelentés rozsdája.
Így élj verset, (szeresd, akármilyen lesz e félárva
szerelemgyerek) és írj (saját jelet szlogenek helyett)
e kereszt(ezés)levél (minden költők vastag) Margójára!
- 2015. 7. 29.


Születésnapomra
--------------------
Értem, ideértem, de magamra nézem,
élem, nem számolom!
- 2015. 7. 30.


Sirató
-------
Ahogy áthajtok Füreden, gondolatom
a borünnepen, a Tagore sétányon…
Ó azok a boldog, lét-bő, bulizások,
csajozások, borozások, barátkozások!
Ritkán jövök ide, nem hiányzik nagyon,
ma majd a részeg Süsü, néhai bor-barátom,
nélkülem borong egy padon. Béke borainkra,
a boré lett barátokra, mások is dugta kiscsajokra!
Sirató sírásom iszom, a múltat mával koccintom,
csak (m)ámor-nyomom az emlékráncolt poron.
- 2015. 7. 31.


Főzetek
---------
Meleg elege evez a fejemben,
locskol, hullámver, felold,
tervcseppek, gondolatdarabok,
akaratroncsok, verődnek, tűnnek,
felforrt létlevesembe estek és ma
tönkre mennek, az időtől idővel,
és velem. Befejezem, nincs lényegi
értelmem, ilyesmit örökíteni kedvem,
iszom értelmetlen és élvezem, amit
lehet, s most érzem, milyen lehetetlen
lenne az élet, verstelen, nem, s nemtelen,
középszeren vegetálva, bádog szürkén,
elhasznált kanálként a közös tálban. Jobb
több-kevesebb(en) az enyémekben hinni,
lenni, mint mosogatólében, időváltozásban.
Nem távolodni, közeledni, egyetlennek l(t)enni
és közzétenni!
Vagy ezt is, azt is, a többi(m) közé(,) vetni!
- 2015. 8. 4.


Végletes
----------
Szél szeretete az arcomon, testemen,
az augusztusi nap melege elege, levet
eresztet belőlem és kárpótlásul bennem,
sör, bor, pezsgő utánpótlás, így könnyebb
e teljes körű kizsákmányolást, leszívást,
elviselnem, s persze ezzel, ezeket is önként
elősegítenem. A mámorból a nagy M, az ámort
élni véltem, leírtam, alakítottam, s mára elfelejtem.
Nem jó ez az idő ilyesmire, a lét-hőérték és biztosíték
túlmelegedne, robbanna, és emléke sem lenne.
Vissza a herékbe vele, gondolok maradék kincseimre.
Előbbre süllyedek Bandi, számíthatok nincseimre!
Előnyös, de hátrány a verselésben, hogy arrébb még
a végzet, nem lehetek biztos a végleges végletesben.
Jól bemelegedtem, még jó, hogy a jó(bb)oldalon állok
nővel, piával, szemben az idő lázával és a habozó halállal!
- 2015. 8. 5.


Éjfű
-----
Fogyó hold a diófa csontváza főlőtt, fémfényes sarló
a csillogások, ősi távolságlopó robbanáscsillámok között.
Alattuk e meztelen, aludni ész-pihenéstelen, épp nem ép,
köz-súlytalan, zárvány és lepkevágyas, csak én ön-kész,
felhőcsipke árnyas, rög(ös)eszmekötözött időüldözött -
és éjsötéti helyeink, homály-jeleink a múlttá lett jövőből,
ahová e ezüst cipőfűzőn függő, akasztófa árnyékú jelennel
száműzött, érzék-virrasztani szökött. Csodált és hőbörgött,
a lázéjszaka szembevágy-ingása, s a nap, izzó, létszárító
tántorgása előtt. Csorba sorsa alkonya-fogyta csalva hozta
ideváltozása, ütközés a tükrözések előtt, szellem feketefoltja
holdezüstök és vakfoltok mögött. Szürkülő ezüst kék,
lelét, fény, és percfoszlányok, idülő éji égromlások,
holddal járó, s két farkával párban háló lányok, idézett
igézet igék, metamorfotikáló élet éltes, kétes-ékes határozók;
mondattani, és mondta valaki, létreíró és írva túlélő mi,
ébrenlét és álomholt sodrotta, tudatvirradat v-je bogozta,
hajnal őszintén klinikai haláli, hold holtfoltos szó-asszók!
= Fény egyelte éjfű; egy füllt-hűlt zsenge zseni demenciái.
- 2015. 8. 8.


Megfontolás
---------------
Áthidalta a folyó a partot,
kiszabdalta a szó a mában múltat,
s helytelen rendben hull tovább,
váltó változás, de a most sem adja alább,
viszket az ingernyaláb, itatja a bor a mustot,
s a jövő részege nem firtatja tovább.
Kommunikáció, rendszerelmélet, kapcsolat,
te mindenedet adtad, s nem érted a szavamat.
Nem csodálom, hogy nem csudálod,
ha nem te csináltad a csodát, szélharag vagy
kompromisszum ajtózza a nyitást.
Küld vissza legszebbre szült mondatomat,
emlék, vagy dereglye, menjünk tovább!
- 2015. 8.12.



Titkosítva
------------
A sok igazolja a keveset, s az a magányt.
Így a társaság a közösséget, s együtt a kiszakadást.
Mondat a szép-szót, s a lezárt egység a folytatást.
Ez visz előre, vagy tovább most is, szentelt szimbiózis,
mely a jövőben keresi okát. Jó lehet, s valaki a fekete trójaira
tehet és nyerhet, mert veszített itt, odaát. De létezést az életben
élhet, ahogy magában apát kereshet, s a nőkben anyát.
- 2015. 8. 14.


Jártatás
---------
Dőzsöl az idő, kánikula után viharkár,
ilyenkor többet vesz, mint enged,
s rájár járása után a jártatás.
Én is megszenvedem, ha nem innék többet,
szikár száraz ráncaimban, s nem szavaimban
lenne igazság. Ami nincsen, ilyen értelemben,
vágy és törekvés van rá, emberség az embertelenben,
annyi ebben, mint az értelem az isten-hitben.
Inkább a szellemi szükség, és a rendszerekbe nyomás
eszközölt eszköze. Se! Így hát, ez sem fér bele.
Idő, igazság. Elemi szabadság, – itt lehetne szabadosság -
hogy éhezője mit képzel, és vél, hogy tesz, vele.
Ahogy igyekvésükbe öregszünk, tágul az értelmetlen
rész, a gyomor, nem az ész, szűk-görcsös belseje.
Nekem olyanok, akár a szerelem,
csak azt az álmot jobban szeretem.
- 2015. 8. 17.


Whisky time?
----------------
Futkosok, pedig pihenni kéne,
szemlélődni, nem illegni, pihegni,
enni, inni, verset, netán regényt írni,
nemzeni, örökíteni, az élményt,
amíg lehet! Van még mit, s új lehetek.
Szokványban létfennkapkodok,
bár az allergián kívül levegőt kapok.
De ha időn és véren vett életemet élem,
fellélekzem, táncol velem az élet,
léteztet szeretete, felém és bennem,
ahogy tehetem és verselem, s tán e(gy) rész
túléltet mindenemet, amiből, amitől lett…
Na itt egy kontra-piruett, amit csak
egyedül járnak, s mások csodálnak, vagy
nem értenek, - egymásnak nincsenek -,
időtlen gyakorlások után átadva a helyet
a szerencsének, s a felejtésnek, (lelétből
lett lényeg). Mert jobb táncosok ezek,
legalábbis hírhedtebbek, és még mennyi
több lehet, mint amilyen én szólóban leszek,
de szól a zene, fülemben, szívemben,
utat lüktető ereimben, áld és ver a lét ritmusa,
esek, kelek, de tovább twistelek, hátha
felkérnek, vagy hagynak, egymagamban,
vitális vitus virtusomban!
Csak így élhetek!
- 2015. 8. 18.


Magyarul
-------------
Gyönyörrel csöppen az élet csalása belőlem,
arcom keskeny késpenge él,
ami előttem, biztosan mögöttem,
aki előre, magából él.
Hányaveti magamutogatón,
ide-oda, a Ponte Vecchión,
szalmafonatú chiantival és lányokkal,
a „Hölgy”-ben,
búsongó és pikáns nóta, szobor-csók helyett,
így, hiány foszlása és kéj, a szépségben,
ami ennyire, az tovább minősíthetetlen,
égek, zengek át az alkonyodón.
Csúcspont és kövült csodák,
e szikár. időhasító harmóniában,
arany lilában, harangbongásban,
oázis az útban. újdokló a múltban.
Gyönyörű volt újra ez a jelen,
ifjúságom hangja, felhangolásban, fényben,
nép-dal Firenzében – ahogy akkor,
és most, sajnál-ajánlkozom.
Lényege értelme benne a különbségben.
- 2015. 8. 21.



Már harmathatos…
-------------------------
A szél él leginkább a mában,
a szent István utáni maradék nyárban,
a nap a felhőkkel zsugázik, és veszít mostanában.
A víz pezsdítőbb, mint meleg, már szüli a permetet,
úszni, kevésbé lehet. A nap aranyozása még rajtam,
életerőm, kedvem, a lehetőségem a lecsökkentben.
Sok minden lesz még ebben a pár, lányommal áldott
napban, de az élet unja tán a zöldet, az ősszel alapoz
az idő-stafétában, s a sminkelt levelekben, letermettünk,
búcsú van a sirálysikoltásban, bár bor buzgólkodik a
szőlőfürtökben, s elér a seregély részegsége.
Megtermette a természet, ami kell az eléghez, vagy a
zöldségléthez, kockázik a sors rajtunk a szerencsével.
Beszélgetnék a maga-kovácsával, sáros a kovácsolással!
Azért nagyjából a nagyja rendben van, ami meg nem,
annak is dolga van, nekem meg hála, mára nincs sok,
rendszerekkel, s más rendjével. Örök renitensként,
öregedőként is bízom a különleg különbségében.
Ami meg már nem lesz, azt nem kell elfelednem.
Moneypulált hiány, kifogyasztás, puritán primitívizmus
a szabadság-se után, tehetnek egy szívességet nekem!
Nekem még sok jó is jutott, az élet létezni hagyott,
igaz, meg tudtam becsülni, (ha azokat mégsem,)
művészetben, nőben a szépséget, s a velem lényegest,
a kiműveltet, s az örökletest, azon a kockán a hatost,
s ha leváltozott, a tenger helyett a harmatot!
- 2015. 8. 22.


Befejezett a befejezetlenről
------------------------------------
Megátalkodott élni vágyó, létezni akaró,
meg elfogadó vagyok, hajtó, elváró, hagyó,
adós és adó, kihasználó és használható,
mint motor a vitorlásokon. Alanyi fel-lény
okon. A jogon-ra hátha nincs okom, lefelé,
az alálétben, kapaszkodva a szeretetben.
Látom magam, s már sem fókuszálni, sem
szemlesütni nem fogok, kacsintani, míg
sírni és nevetni tudok. A baj, s a jó, hogy az
egyiket régen nem, a másikat létértelemben -
s nincs további szó!
- 2015. 8. 23.

Képkeret
------------
Mindig belóg egy árny a képbe,
egy szál, ág, mozgás, változás-villanás,
a kedv fókusza, egy pilla a szemembe.
Értelme a valósága, de nem képértelemben,
érzelemben, teljességben, viszonyításban,
másságban, impresszió a végbeváltozásban,
apja az átlagnak… de én kiiktatnám,
áttolnám ősz-szösznek, s a sötét semminek,
a télnek vészjel-ragyogásnak. Most nem kell,
észre sem szabad vennem, nyár utolsó hetében,
a kétségbeesett szabadságban, szakadozó, gyér
energiaáramlásban, a szépség áttételében,
élt képeinkhez, s a még-hez ragaszkodásban.
Mert átfesteni, színezni, fényképezni akarjuk
a létképet, átképezni a magunk képére,
megvonom a vállam, ez még az embertettek
jobbik része, vágy a tökéletlen tökéletes-
ed és ít ésére, alkalmazott művészet,
vagy isten tévedése.
A kérdés marad, hogy akkor és ott,
ezért is és ellenében se, mindent megtettél e?
Igen, nem lehet, de a részedet…
napozz, fürödj, s menj (haza) a fenébe!
- 2015. 8. 24.

Bel búcsú a kül-nek
---------------------------
Pállott pára és fakult köd a Balaton fölött,
fényseb is csak annyi a horizontra tapadt égen,
amennyit néhány faág a szürkületbe döfött.
Nincsenek nyárjellemzők, az ősz előbbre jött.
Vészjelet morzézik az esővel a nyár, de nem jön
semmi, tudja, mire ideérne, a váltórend visszaáll.
Az ősz előőrse, Badacsonyörs kapuinál.
S nekünk már csak két nap juthat, abból a mai
ebbe és sarába ragadt, a lovak illata a fényben,
a lovaglás a napban fürdő Káli-medencében
holnapra marad. Halaszt és halaszt az idő,
de mért ilyen gyorsan, sodor, s a sorssal sodrott,
a jövő. Szépen búcsúzzon, és köszönjük a nyarat,
mit tehetnénk, csomagoljuk be, emlékbe, szívünkbe,
a természet leköröz, a halandó egy-menetet,
míg az, menettért halad.
- 2015. 8. 25.


Öregedés
-------------
Elvetélt menettért,
aláléti lejtmenet,
egyvágányú egyszer egy.
- 2015. 8. 25.


A korridoron
-----------------
Édesedik számban az ősz íz,
élettel tele lesz a szőlő leve,
és múlásunkkal borrá szárad benne
az ember köze, (az édes az édeskéket
édesítse,) kék jég megérzése a víz tükre.
Morzsákkal robotol a hangya, a gyík feszülten
lesi, míg a macskám játékból öli, ismerős történés,
élettel teli. De különben béke van, süt a nap,
s a parton harmónia készülődik, késése van,
tegnap összemelegedett a hűvössel, s ma is
helyettünk fürdik. Még tele vagyok a nyárral,
de valahogy, minden érzékemmel őszülök.
Szemlélődöm, szemlézem jeleit, s nem örülök,
de, a tél előtt szeretni fogom, illatáért, festékeiért,
ha, el nem szököm, vagy meg nem őrülök.
Héjja kőröz a seregélyek fölött.
Felköszönt e perccel e vers, amim van, működött.
Begyűjtöttem és szóképezem a természet természetét
érzeteimben, elélegetve e cicázó fellétezés-esésben,
fényét fényesítve lesöpröm a rozsdát, segítve a rőt csodát,
remélve, hogy nem sieti el magával jutalmazni,
a kiköltő, letermő szolgálatát.
- 2015. 8. 27.


Viszonosság?
------------------
Én már nem valakiknek és valamiért írok,
az olvasóknak (ha maradtak) viszonzásért,
vagy az irodalmi életnek, életemért,
csak teszem a dolgom.
- 2015. 8. 28.


Kalitkában
--------------
A népséghez veréb, a parvenühöz páva,
az öregekhez gerle, a vénasszonyhoz kácsa,
a polgárhoz pipitér, a tolvajhoz seregély,
vadászhoz sólyom, költőhöz papagáj jár.
Madarak vagyunk mindahányan,
szárnyak és kalitkák: angyalságunk karikatúrái,
a szeretet tükröt talál.
- 2015. 8. 30.


Hungaricum
-----------------
Egy nyelv legszemélyesebb használata a káromkodás,
és irányulása, a fentség gyalázás, és a szentségelés.
Németben, angolban néhány van, a magyarban több száz!
A káromlás, a humor, a dac, megnyilvánulása,
az elnyomattatás, lentlét, s a túlélés mellékvirágzása.
Megőrzésre méltóak, és létezik manapsági, zseniális
kiteljesedése is; - nyelvével él a nemzet,
de a nyelvével még senki sem nemzett - Ez nyelvi szentség,
a szentségit neki!
- 2015. 8. 31.


Dilemma
------------
Mikorra az élet sodra lassul,
s a költő létfennkapkodása mellé
élményritkulás lép, az életversek közé
képzelet-gyom nőhet, ahogy az emlék
helyettesítheti a nőd kívüli nőket.
Persze, az életre kell bízni,
s ami élményült megírni, de bizalom, alkalom…
Már rég tudom, a kör összevissza forog,
s ha majd őszi őszintémben, az én szintemen nincs
több élménnyé mélyült, csak idült, vagy révült,
alkalmi, mi eddig szentült, vagy évült, akkor
megfordul a sorrend, és ezzel, vagy ezért,
a lényegi létrend; jön a vesztésre, a vesztesek
nyeresége - vers élet - így absztrahálod, vegetálod,
vagy úgy, hogy kihányod,
s ténye bűze lesz újra az álmod.
- 2015. 9. 1.


Magyarkodom?
--------------------
Magyarkodom?!
A te szemszögödből igen.
Ne fáradj, ez érzelmi okozat,
olyan, mint a szerelem,
más rühelli, rosszalja, mert
nem jött be, vagy ellenében érdekelt,
de nekem Ő az igazi, az egyetlen,
a promiszkiúttalan szeretetben!
- 2015. 9. 1.


Őszi elnézésben
----------------------
A kiskutyák szétrágják a facsemetémet,
cicáim vadásszák az énekeseimet,
a papagáj kikapná a halaimat,
s a sügér megharapja etetéskor az újamat.
A kislányom kevésbé kedvesebb,
és együttlétünk jó, ha eléri a felet,
szemétkedünk az üresben a kedvesemmel,
nem vagyok köszönőviszonyban szomszédokkal,
s a megszeretteket követelő őszben a természettel.
Nem leszek öregebb, ha bölcsebb, és ridegebb,
ha következetesebb, de szeretőbb, ha kedvemre
szeretettebb. Legyen több ész, nevelés, elnézés,
nevetés, és érte elviselés, a szeretetben, az öregedett,
értetlen, dühös percek csak az ördögnek mennek,
a lefutó időben, de ne legyenek őszi terhek,
az összeszeretett együttlétben!
- 2015. 9. 3.


Dics(félre)ér(t)et
----------------------
Bár az egész már a címben benne van,
válaszolok, pedig megmosolyogtam;
Azt mondod, semmit sem öregedtem?
Talán összességemben, szerintem,
hiányok és többletek, a végletekben,
amiket tettem, az élet és pótlékai,
a sejtjei fosztotta idegekben, az erő
és erőltetései, erőszakaim (sz)aranyai
a végbél-eremben, a fakulások és foltok,
képemen, a bőr és szőrképletekben,
herpesz, és allergia, az élvtöbbségű
egész-ségért, kín a kéjért, s a világgal
szemben, viszketések, idegreszketések,
emlékezetmerevedések, bel félelmek,
kül fedések, fog és élmény hiányok,
hogy a késő-félő mohóságtól, vágy és
csömör igazságot, s haláljeleket hányok…
Végül is igazad van, semmim sem
veszett a semmisülés felé, segít a jó vér
és a gének, meg az élettel a permanens
szerelem emlékek, a hiúság, a szerencse,
csak az irigy, s az elismerő ő-szinté(n)ző,
hajnali álomrianásom meg ne lesse!
Valami harmonika-harmónia, az alkotás,
s a könnyen vett élet mell-ék-terméke
segítget, (meg az élettársi képlet,) a jó alap,
s végzet, s ami még közé férhet. ja, az
örök remények… Megköszönöm, hát
megérdemlem, (hitben, rímben, viselésben,)
bevallottam, amim van, s amit tettem,
(amit nem, azt kell felejtenem,) köszönöm
a dicséretet, s az irigységet, az élvezeteket,
a műfordíthatott szépet, amiket, s akiket,
belém és belétek élek! Mit meg elhallgattam,
esthajnali szemeimben és utolsó verseimben
keressétek(!)
- 2015. 9. 4.


Kérkedés és kérdés
-------------------------
Kellemes bágyadtsággal tölt el
a fel-lét-tudat, az álmom fényre húzása,
a jóga, a reggeli munka, egy kis indító
whisky-s tea, és a következő mondat
ismeretlen tartalma, Vöröses formája,
szeretős összejötte meglepetése. Közben,
mert hol van még, ahogy e napnak is -
művített vége, a jól-tett jóérzése.
Ezeken kívül is dolgaim, kötelezettségeim
folynak, le s el, nem érik meg tintáját a tollnak,
élem és nem írom meg őket, s mert most
hazudtam, elbasztam, hiába akartam,
nem vers ez csak ének! Még egy kis védőital,
és magamon kívül, magamban, eléneklem őket.
De még előtte; az igazság relatív egésze
igázhat a valós részletekre?
- 2015. 9. 7.


Marad(ék)ó induló
-------------------------
Valahogy most, hogy hamarost utazom
a tovább-nyárba, egy tengerben mediterránra,
érzem, hogy az idő és járása elhagyott engem,
még nem jött a váltás rossza, de a nyár már
nincs mellettem. Pedig az őszt srácként is,
ma is szeretem, színeit, ízeit, a szép változás
elmúlás illatát, e kilátás belátás-nyugalmát,
a kapuzárás őszbe őszült, őrült búcsúforgatagát,
mámora és mézei közt a halált, s a könnyed
túlélést, mint egy dugás utáni lelépést -, amit
észrevétlen, utólag éltem át, nem is észlelve
lerakódását. Az elmulatott elmúltat idézem,
ismétlését remélem, s e csúsztatással időhúzást,
egy róká(m)ról többet nyúzást és a késést vélem,
meg, úton voltam mindig, valósan, előképzetten,
és tényes képzeletben, s teszem, amíg tehetem,
míg gyeplőt enged sors és rőt-rótt sodrott-sodorta,
éhesen élelmes életem!
- 2015. 9. 8.


Épp csak jel
----------------
Ma eddig nem tudok jót írni,
rosszat meg jól sem teszek, lehet...
majd megoldom, ezt meg kipótlom,
ha költőt és verset üzekedni enged
élveteg élvezetért, az éppen impotens,
de leskelődő ősz-ítészet!
Nekik e vers, nekem a közü(n)k perverz.
- 2015. 9. 9.


Fátyolos
-----------
Fátyolos itt kissé minden,
a muszlim nők, az ég, a program,
elégedetlen vagyok e eléggel,
s az éjjel rosszul aludtam.
Zátonnyal kerített, holt-merev a tenger,
s mint az öregedő nők a cicoma alatt,
a homokos part után sziklás az alja,
vadul beleúszna, de nem mer az ember.
A hotel elegáncsos, bár parvenü snasszos,
vendég, és kaja tömegek, all inclusive,
de valahogy mind közepes. Kialakulhat,
mondja a kedves, nézünk majd zöldebb
tájat és antik romokat, leírom, hogy lesz,
de most úgy érzem becsaptak, kitolt nyár
helyett festett őszes. Talán azért taszít, mert
lényeget, egyéniséget kivéve, rám is hasonlít,
bár ezekben én, többiben Salamis Bay a nyertes.
A kitörés, a fakultat-ívás programok, s a még
rejtett csodák, Ciprusban és magunkban,
a szép meglepetések, amik emlékké édesednek
át. Mindez édeskés egy kicsit, ahogy minden
íz itt, török sztájl, kis-keleti megalkuvás.
Azért a tenger, tenger, és mit így körbevesz,
azt megszokja, s megszereti a tengertelen ember,
a létezés alapjai; szok-szök-szeret, s a világtenger;
van még egy hét, előre ne végítélkezz, s fel a fejjel!
Tudom Apu, és semmi bizakodás, de hát éppen ez kell.
- 2015. 9. 12.


Szomjasan
--------------
Nem is szeretnek, vagy csak úgy tesznek?
Tán sok vagyok sajnálhatónak és elveszettnek,
s csak a nekem jót veszem természetesnek,
pedig apad-dagad mindaz mi emberi, s csodák
csak közben, ebben nincsenek. Elegyedhet?
Esetleg, de együtt magammal kell szeressem őket!
S akár a jó koktél, e legintimebb sajátság
egybekeveredhet.
- 2015. 9. 13.



Ha kérdezed…
-------------------
Ahogy a légkondi hátulról hűt, s a nap
heve előröl süt, olyan ez az üdülés,
nem a szeretett csavargás, látás, csodavárás,
csak nyüzsgő, elveszejtő, pihegő-pihenő,
középszer telítő jólét pótlék ez, elégítget és aláz,
hízlal e szekunder varázs, hogy én lépcsőzök,
edzek, és iszom eleget, hogy kivédjem ezeket,
a többi meg, átfedő élvezet, tőlem mehet.
Még két nap, ami sokkal jobb is lehet,
mert utazgatunk, szétszéledhet a meglepetés,
és élménnyé szedelőzködhet a leképzett képzelet,
hogy a végén, (remény ez ötven felett) a majdani
csili-csali csodácska, teleink védekező álma
maradjon meg, és lét-jegygyűrűvé,
kedveskedő öleléssé váljon érte
Kedves, a köszönet.
- 2015. 9. 16.


A helyén
------------
Alig volt különbség Ciprus, és itt a hegyen közt,
mikor megérkeztem, csak a tenger, (a többségi lényeges)
s egy kicsi melegben, szélben, meg itthon kékebb az ég,
és szebb a környezet, s a remények emberibbek, mint
az emlékek. Felrémlett engedékeny tévedésem, de
a földközi mindent ellepett, majd később, decemberben
érzem végleg, az élményből maradó emlékkísértetet,
ha a csupasz végek közül visszanézek, és hullámok,
antik romok, mediterrán hangulatok sejlenek, segítenek,
egy méter nyolcvan körül, a havas locs-pocs felett.
- 2015. 9. 21.


Kölykök
-----------
Új kiskutyám van, pedig tán kisfiam kéne,
fajtatiszta, csak nincs (rám) törzskönyvezve,
ahogy fiaim se, és jó lenne, ha fiú is továbbvinne,
amit csak ő tehetne, képemre, képembe, belőlem.
Tegye mit én is tettem és őseim nagy része előttem,
fákat ültettem, fiakat nemzettem, és védem,
ha, s ahogy kell, a hazát, csak Ő jobban, teljesebben,
nem részélhetetlen, kényszeres véletlenben,
hanem családi, nemzeti, emberi, egységben!
Lett egy kis szukám is, de elmegy innen, pénzért, vagy
örömért, és fi-többségben maradok Virágommal,
- Ő, övé mindenem - s a régi személyi szerettekkel,
meg a léthez kötelezett elviselttel, e magamra ferdített,
s mű(re)fordított élettel, és ölemben, a szándék,
vagy ajándék, - aminek örülhetsz, félkész „talánt”
fel sem nevelhetsz –, kis pöcsössel.
Tudom, jöhet az unoka, de hiúság és vátesz; mi lesz a
nevemmel? Az ősi, teljessel, a farnasi és farádi Vörössel?
Ami eddig. Kikel, vagy kitelik, segít, vagy elveszik,
csak (a) név, a gén, s a vér, létlényegekben,
- s nemcsak névleg, netán versben -, örökít, nemesít!
Szavakkal kárpótol, ki századokra gondol, s nem hisz tizedekben.
- 2015. 9. 23.


Leváltozás
--------------
Gyűlnek az esőfelhők, a kedvezőtlen hírek,
a kelletlen kellemetlenségek a (e) nap elé,
az elképzelések és szükségek nem sikerülnek,
sok a sohába várakozás, nincs elég –vagy-
nem tetszem (pedig úgy kinek,) magamnak.
Baj még nincs, irtózat nem lehet, (végleteket
végben, sem életben nem engedek,) nagy hibát
nem vétek, inkább tettetek, ha tettetnek, csak
önbékét nem lelek, verstelen verselek, így
esett perceimben értelmetlen élek, rosszulóba,
rossz fókuszon át nézek, nem össze-szemlélek,
lelkesületlen a lélek, sületlen étek éhetlen testnek,
és kik, mik, nincsenek, képzetten zavarnak.
Tervezek, elvetek, szeretnék, tennék, s szenvelgek,
mennyi-leg erőszakolom a kedvemre szokott tercet;
napi vers, létedzés, nevetés -, és eképp a minőséget.
Nincs mért leírnom, s nem lennék, ha nem írnám meg,
s amilyen a formám mára, e önrészesedett részletek is,
megváltoznak délutánra.
- 2015. 9. 24.


Hamisság tanújaként
--------------------------
Azt hittem már rég itt van,
pedig csak ma jött meg az ősz,
eddig az öccseit küldte felderítő dérítőbe,
háztűznézőbe, a haldokló nyárhoz,
hogy magáévá tehesse a nyáridő-nőt.
Most aztán leteperte, maga alá erőltette,
az idősödő színeskedőt.
Vége, belepisált a könnybe, mától a
természetnek tényként is őszre vált a neve.
Inkább a menybe menne menyekben köttetett
menyegzőre… maradjon még átmenet, szép,
színes élvezet, emberre, földre, haljon el e nász,
hisz elhálás nincsen, nemzőtlen a (b)ősz,
és rég a tavaszé lett, nyaracska szüzessége.
Én meg hiszek az idő járásának, medrébe térő
ívelésében a még-hez, tartozik nekem,
hamisság tanújaként nem felejtek évről - évre
könnyen, magamon érzem, hiába törlöm,
az öröm-vért, és a könnyet.
- 2015. 9. 25.


Szélirányban
-----------------
Halvány, nedves-szeles hétfő nyomaszt,
váltója hitvány próbája, inkább aggasztó,
s fél fénnyel javuló remény-csalása, a csúszós
tegnaptól, vég idéző-fényező esőtől rá-felfázott,
rejtőző ősszel idegesítő szeptember búcsúzója
esőnapi egyedül való, nyárvég sirató lett,
hasonló, mint e pár, léthuzattól összekevert,
kánonban tátogó szó, inkább a télhez hasonuló.
Jönnek az emlékezős havak, az emberesek, de míg
a természet pihenhet, te duplán megszenveded őket.
Igaz, ha már belelétesültél, szokva túléled,
sőt élvezheted, de most kihagynám ezt az előzetest.
Pedig kint a kert nyárforma, színleg szépülő, kedves,
s a rövidülő nap is felszárítja, e elsietett-siratott,
szembevágó könnyes, kellemetlen nedvest.
Csak a forma itt belesimult az előlegezett tartalomba.
Kicsit üres-üveges ez a nap, piti vissza-pénz alap,
törékeny átmenet, amilyen ma belőled lehet, fázós,
kinevetett, ahogy kigombolt nyárban, rövidgatyában,
(b)őszült őszijesztőt játszol, - s azt hiszed ez csak, vagy -,
szélirányban handabandázó, időkloáka és seregélylét le-
szarta, szüret részegesített és mégse részegített,
madárijesztője vagy!
- 2015, 9. 28.


Képesen, de képtelen
----------------------------
Elképesztően képtelen, önképzetlen berzenkedek,
képemre leképezni a kép-telent, nem a képtelenséget,
a képzeletet. Bírom, de nem írom. Tehát a valóságon,
s az általam vélt igazságon túllépni, így átélni vélni,
de nem érni. Valójában nem annyira költő, (talán a
másik értelmében,) inkább kimondó vagyok, így olyan
a vers, amilyen én. És milyen lenne az én-regény?
Prózába nyújtott, szaggatott, vágott, vagy ragasztott
vers se… Továbbléptetett, s eképp kilépett költemény,
legjobbjaim jót-ra becserélése, egy végzés elképzelésébe,
vagy létkép szerkesztés belsejébe. És az értelme?
Hiánypótlás, létlényegemből verbális marginalitás,
az olvasásért velem megalkuvás, másoknak, másként
mondás… a jövőlátásról lekéstem, talán múltidézőnek.
Életversekből létregénybe, lelétből még-létezésbe,
értetek, hogy jobban értsetek, ellentételezésbe.
- 2015. 9. 29.


Kutyadolgok
----------------
Kutyadolgok a kutyagondok,
az összetartozás és a tartás különbségei,
a vétel(se)ár és az önköltség arány-hiánya,
még hagyján, de a hat kutya ellátása,
sétáltatása, kedvben és időben, a végére jár.
Jelentkező még lenne, de vagy kevés a pénze,
s amiért nem fizet eleget, azt nem fogja
megbecsülni se, (eleve fél áron menne, örömre
meg csak ismerősnek adnám,) vagy már hallom
a hangján, olyaski-mi, akivel nem kötnék semmit,
nem hogy ilyen üzletet. Az érzelmi oldal lefedi
a nyere(tlen)séget. Nehogy félreértsetek, sok a
szarrágó, ki begyűjti a növedék ebeket, s eladja
távol-keleti konyhára, harci kutyáknak, edzőtársnak,
vagy kísérleti halál-talánnak, és akkor még az
animal-kannibalizmus iparosítása, a (mint)
állateledel alap marad. Szóval fogszívós ajándék, vagy
bizonytalan szerencse, de saját árnyék ne feketítsen
a szeretet, s a jó szándék, áttűnő (ha jól tűnő), s fakuló
(ha maradó), ősz és tavasz, a kölyök, s e fasz,
szív és szint színeibe!
Na, ilyen, amikor a tartalom minősége kisegíti a forma
mértékletességét. De fontos, bár annyira versben, mint
Lévisben a Trapper farmer. Akinek nem gatyája… az,
ne próbálja. Nekem meg úgyis, kilóg belőle a seggem.
- 2015. 10. 1.


Alárendelten e mellérendelésben
-------------------------------------------
A kert aljában dércsípte, nyárvég szín reggel ébredt.
Elsietett hévvel rúgja le az éjárnyékot, hogy fényre keljen,
felmelegedjen és újrajátssza a július idusi (hátha mégis a nője)
napjátékot, amiről álmodott, s most egy ritmusban remegünk,
nevetünk, ráfáztunk, hinni akartunk a még égkék tükörben
sugárkázó napmaradékban. A remények fele balfaszi alapban -.
Gyorsan a becserkésző ősznek hazudjuk; szeretünk…
pedig csak színeit, illatát, gyönyörű búcsúját, amiben ma
nincs is részünk, de féljük a megcsalt nő bosszúját, (és még
végig sem gondoltuk az öszvég-téli hermafroditát) nehogy
esőfelhőt hívjon ránk, hogy mindenhogy elázva, kedv-adózva
várjuk, békülékeny-szép, való(nk)ra váló hangulatát.
Kínunkban, aggódva összenézünk, aztán magunkhoz térünk,
s a fogyó napra és valóra rendezi ki-ki maga magát.
Furcsa egy szerelem, ő az enyém, mégis kötel(m)em független,
szerethetem, mert ápolom, nevelem, de csak kívülálló, beugró
szerető lehetek, jobblétpótlék, haszonélvező a természetben,
átutazó, gyönyörleső, élménykereskedő a figyelmeztető őszben. Túl(k)töltekeztem, alárendelten e mellérendelésben, adósként a
közelítő télben, már behajthatatlan követelés semmisincsünkben.
- 2015. 10. 2.


Megkeveredve
-------------------
Rum kell már a teánkba a parthoz,
tétova távolság a Balatonhoz,
szöszöz még az ősz, de körülkötöz
ami nem megy, úszni, enyhülni benne,
lényülni lényegébe, a feltörő emlék
a csökött élmény elé szökdös.
Szép így is, emberibb élettér, él és ér.
A vén őszítő már beleköpött részleteibe,
de a szökő nyárral kóricáló felesége,
nem érkezett meg a szépítőszerekkel,
a szelektív fénnyel, s a pasztellekkel, és
hogy a halovány haldoklót rőt színekkel
végsminkelje, s jó-érzetté ravatalozza fel.
Vagy csak vele őszülő kedvvel, jövővel,
hozzáöregszem, s az elkövetkezőt látom,
e részeg, ősztől, s tőlem, összekevert
Turner-i díszletekben.
- 2015. 10. 3.



Ok. okozat; bor, s e lehozat
-----------------------------------
Dolgoznak köröttem, mögöttem, előttem,
kergetném őket, zavarnak, dühítenek, mert én
tőlük nem tudok, s így csak időt lopnak tőlem.
Tőlünk, egyezően, bár inkább cserélhetnénk, fáért,
verset az időben. Tehetetlenem a lehetetlenben.
Ennek is a tél lesz az oka, meg a kerítetlen telek,
a sövényem még alacsony, sok más közöm hozzá
nincs, de egy balatoni élvezhetőség számomra kincs,
lenne, ha az élvezet végbe menne, s a szembeni
telkes jobbágy reggeltől estig, nem ellene működne.
Ellentétes érdekek a jószomszédi (al)szélbe.
Szívesen seggbe rúgnám, de nincs értelme, nem lesz
vége, csak kis öröm elégítene az így végezhetetlenbe.
A jó szomszédság időszakos, a rossz, folyamatos.
Ez van, a többit készítem, alkotom, eltolom, éltetem,
szépítem, s töltök egy pohár bort, hogy addig, s azért is
élvezzem, amit az ősz, s a sztahanovista kert és pártbősz
hagy nekem. Tüntesd el őket istenem, értem érten, hisz
tétlenül viselem, vétlenül szenvedem. Aha, akár a többi
minden: ezt nekem! De így max., deista, és poszt fatalista
lesz süket fülekbe szálló, már magának szolmizáló, alsó
hangon hozzád szálló énekem. Ezt még kibekkelem, de
tavasszal, e téltől hitetlen vagány, szarik tűrni, osztozni,
érzelemtelen, mert ott fenn, a testetlen, rám értetlen
remény-kedvezettem, elhalás-hatástalan, csak
borom irigyelve, fütyül az érdekeimre.
- 2015. 10. 4.


Liaison
----------
Foszló köd, s alatta,
néhány nyárhagyta-szín fénydarabka,
s mire a szél elér, halványka őszelővel
rikítgat majd, s kedvet fen a napfény.
Majdnem melegebb van kint, mint bent,
(nem játszom az Attilai fokokkal bennem,)
bújócskáznak az ősz(i) Héliosszal a felhők,
s az éjtől felfázott égből csurran az eső,
áprilisi viszonyára emlékszik és hasonul az idő.
Hazaértem és létteret szerettet velem a szeretet,
szeretkezne is, de nem mer a képzelet,
ez tényleírás, létképes realitás, meg különben is
unom a vágy-kujont, s mi van, ha feláll a valósulás?
Csak kedvesen, gyerekes-öregesen élem és jelzem
e változást, olyan, akár a füge, dióval, s egy korty
vörösborral, vagy mint egy villamosi szemezésben
érzem és értem, de csak mosolyban élvezem,
az együtthatást.
- 2015. 10. 5.


Költői kérdések
--------------------
Vágy e, e, észből, szívből versbe zárvány, vagy bizonyítvány?
Áldás, csapás, önigazolás, vagy létcsalás a teremtő magány?
Van e felső irányítás, gondviselés, vagy ez létfennkapkodás?
Érdemünk alapján érdemesülünk, vagy játékként szerencsélünk?
A minőség, a mennyiséggel párhuzamos, vagy összefekhet?
Művészet az emberért, de ember a művészetért? Lét a képéért?
E legegyéni-leglényegibb, ha már közösségi, lehet e, egy-emberi?
És ha nem, minek, és mi? Alapvetően elkövetően, ahogy az élete?
Végül is a költő a létezés kisöccse, túlnövi, vagy feloldódik benne?
Vége, vagy vele?
- 2015. 10. 6.


Sor(s)olódva
-----------------
Teafoltos papírra, girbegurba betűkkel
rőt-rovott sorokat írok, az ősszel, s e
büntetett jelennel mérgezett jeleimmel.
A sorson rágódok, míg jön-megy, búcsúzik
az élet, én meg téttelen telekbe őszülök és
szöknék, de szaggatott utamon maradok még.
Szeretet szerkesztett lépes életteret, szeretteket,
és illő környezetet, így hát kivárok, és remélek,
tavaszt is tartogat a sors (f)osztotta élet.
Szoros soros lesz e sorsos menet, pénzem nincs,
lapjaim sincsenek, lesz mi lesz, leszek, mit teszek,
de a történteket létélményként megélni,
értékként leírni, a legnagyobb élvezet!
S előtte, utána, - a sors helyett -, elősorolni
a nem említetteket.
2015. 10. 7.


A túlfolyás következménye
-----------------------------------
Most úgy tűnik, mindent visszavisz
az őstengerbe a víz, esik, esik, és
sodra, eróziója, nyoma, az ősz és maga
monogramjával átszúrt szív a földön,
és mégse röhögök rajta. Az özönlés
következménye; nem is nagyon iszom
vizet, csak pezsgősen, és néha teába,
ha besokal a fulladozó lélek, ekkora
lét-többséget nem kér a hasába!
E túlzás és tévedés, a bambulás és
részébredés, és a felhígult ész túltette,
szar az idő, na, őrjítően őszítő a ma,
csúszós, nyúlós, káromkodós,
az elmúlás könnyeinek istenileg
újrahasznosított gányolata,
valahol nagyon kéne, de mint az orosz
a kórházat, a célzást jól elbaszta!
Akkor én mért ne? Bebújok a mértbe,
s az ajtón tábla versnek és télnek; tovább ne!
- 2015. 10. 8.


Gólyabál?
-------------
Gólyabál a gimiben, aztán privát-tovább,
a hely ismeretlen, nekem. Bulizik a lányom,
tizenöt évesen, nem örülök, de megértem,
és csorba mosollyal csak arra kértem, ne igyon
–ha már kell- rövidet, keveréket, pláne, ha
elkészített, ne szívjon, ne vegyen be semilyet,
s ha baj van, azonnal hívjon, ne féljen, megyek!
És ha lehet, azt se most tegye meg, s majd csak
szerelemből, itt már nevetett – miért, neked így
sikeredett? Na, igen, vagyis az időben nem, de
kevesebb csapda volt a jutó-futó szabad-szerelemben,
s mi nem épül, le se dől… De mikor álmodjon, ha
most nem? Nekem is a farkamban volt az eszem,
ami most aritmizál a szívemben, csajos apaként,
revansot vett az isten!
De hús a húsomból, vér a véremből, s hiszem;
ész az eszemből… Csak baj ne legyen ebből! Mert
én aztán tudom, bár nem engedett az elengedett,
ki kell törni a középszerből!
- 2015. 10. 9.


Valamire minden jó…
-----------------------------
Problémák kígyója hurkol rám
rosszkedvet, idegesítő nem vártat,
betegség félelme lök el élvezetet,
épít gátat, meg az esőtől testi tespedés
a hasamra, kezdődő hájat.
Mint kint a köd, s a pára, úgy lep be
a rosszabbik ősz, s az érvénytelen bánat,
hisz igazi baj nincs, a remények restelkednek
és felkelnek, ahogy késve, de én is, és
purgáló verset nézek a mérget gennyedző
szürkületbe, személyesítek, egybefonok,
beismerek, ami segíthet e seggitettben, és
lényeges, most meg ellenkezek, mert a
fentieket nem érdemes… E matt, a leépülésnek
fölösleges, de magadnak meglépted, ismerd be,
állj fel és fizess; valamire minden jó, azért mert
le nem írod, a ma elleni jókedv –ha hazug is-
dicséretes!
- 2015. 10. 12.


Összehordott párban
---------------------------
Lefokoznak a kép-okozatos elégülések a vágyban,
félek valósulni a képzelt valóság valósításában.
Tehetetlen élvezem az életem, az álompárban,
nem ismétlem a kényszerem elég, ha megpróbáltam.
Szeretnék ifjulni, megkapni, pótolni az utolsó dekádban,
és tetsz-re félrehal(ogat)nék élni, az elmúlásban.
Minden értelmem, lényegem, öröklésben, emlékezetekben,
könyvekben, interneten, volt-van-lesz bennem,
s alkotásnak csodálkozom összehordott párban,
ma, mimben, mit találtam.
- 2015. 10. 13.


Igaz a gaz
--------------
A kiskutyák kergetőznek, s letaposnak,
lerágnak, letörnek, amit elérnek a kertben,
meg az egyik gyönyörűségért nem jönnek,
nem veszik, úgy néz ki, ajándékba megy,
hát hagy játszanak, amíg lehetséges,
majd megsiratom, akár érte a pénzemet.
Még a kocsiért sem jelentkeztek, késnek,
vagy mégse vesznek, én meg csak vesszek
meg a várakozásban, a pénzhiányban,
egy röhej már elkótyavetyélnem sem lehet!
Az idő sem kedvesedik, beleszürkülök az őszbe,
most le is pisil, a rosszuló világ könnye
gyűlik az esőbe. Napok óta nem láttam a napot,
magam sem tudom álmagányos vagyok, vagy
önhagyott? A régi és jeleni szépek velem élnek,
de ritkábbak az élmények, és az új valósulások
valótlanok, vagy félkészek. Nem így érzem, de
tudom, volt rosszabb pillanatom, rovott múltú
a sorsom, e középszert is túlélem, teszek rá, és
élvezem képzetébe Vörösödő, rőt-rótt verseletem.
Sajnos a második e-re a zárójeles ékezetet, mint
életemre az éket -, gépen, ki, pláne fel, nem
vitelezhetem. Ennyi elég lett volna, az egész
benne van e sorban. Igaz a gaz –. S ha sem,
szar a szarban, oda e óda, legyen az enyészetnek
ízes hashajtója!
- 2015. 10. 14.


Őszes
--------
Színesedik kint, lassan a zöld,
hogy navajó takaróval fedhesse
átázott feketéjét a föld.
Milyen szép lehetne, ha a napsugár
kiemelné a vér-arany néhány árnyalatát,
lenne, de se nap, sem ék-fényes változat,
csak árnyék és hullás, búcsú nélküli
téblábolás, ág végén, október közepén,
a szép-vég még alig semilyenjén,
érzékcsalás, szembecsapás, fázó ázás.
Kezdek nyűgösödni, bezárulni,
pótlékokat élni, én nem bírnám északon,
engem napfény kell átvezessen az összes
évszakon! Az ősz és tavasz kirakata,
ami a lelkieken kívül végleg itthon maraszt,
meg a trópus ő-forma kékje uncsi végtelene,
és hogy spanyolul, angolul, az életvers sem
magyar-igaz, mása, java, csak Vörösül az!
Legyen hát végnyaras, színfényes az ősz,
élvezzem, örökíthessem, túléltetőm legyen,
bennem és versben, eljött jövő, időváltott
dicsekvő, vagy szembesütő ön-dicsfény.
Így is, úgy is, szegény a tény, hogy
nélkületek nem lehetek én.
- 2015. 10. 15.


Időtársítás
-------------
Lásd be, ez nagyjából ilyen,
az őszi lelét, s az ötven fölötti lét,
az időjárás és az idővesztés, és
ezen az sem változtat, ha mókus
szalad át előtted a villanydróton,
és ugyanolyan vagy, mint voltál
egykor, olykor. Egykor talán, de
hajnal négykor mikor rég hazaértél,
ágyba ájultál, vagy szeretkeztél,
most felriadsz, máshogy, máshol, és
emléket átkozol, vagy álmodozhatsz,
miután pisilni mentél.
És még sehol sincs a tél, se körötted,
sem benned, az utóbbiban részed van,
részben nem engedted, de a többiben
csak részes lehetsz, örülhetsz, ha kicsit
elkéshetsz... Ne bámuld, amiben nem,
ne szenvedd tovább, lényegiteni próbálj,
olvas(tat)ni, (persze a magad(o)én át,)
nyitni az okozatokra, őrizz, keress, és
szeresd szeretni akármilyen, akármennyi.
Ennyi, és most lehet hátradűlni, mű-sírtál,
és nevetsz e temetésen, megfeleltél
mindkétféleképpen (a) mára, és ez éppoly
fontos, mint a holnap (vagy a tegnap, itt
az Öreganyád) ép térde kalácsa!
- 2015. 10. 19.


Ilyen is…
------------
Esős-sárga fűzfa még ép levél-dús látványa tűz
bele a láthatárba, haló fénytől is felgyulladnak,
ahogy csöppennek, csordulnak a cseppek,
ősz szépét szikrázzák a fáradt zöldbe, feketülő
terrakottába. Akár a jövőnek, a környezőnek,
köd a határa. Halvány világosság boltív dereng
a meny derekán, s kósza sugarától felgyullad
egy rózsaszál, épp változik a kép, az idő nem jár,
várakozva vár. A hangok tompulnak, mintha
dunyha alól zajolnának, csak a szagok erősebbek,
földközelben orrba vágnak, a többieknek emlékeit
érzed. Késik, mégis elsietett minden cselekedet
mára, marad az ígéretek, tervek várakoztatása,
s a vágyak altatása, délutánra, talánra, estig,
ahogy a tőlem független részeknek tetszik,
s talányt talál a folytatása. Ilyen ez, ősz őszít
tetszhalált a megszokásba, aztán felserken,
kikékül, reménylik a lét, naptól ég az ég,
és kienged a mosoly zárja.
- 2015. 10. 20.


Közködben
---------------
Reklámok keretezte papírra írok,
kevesebb helye(m) marad, ahogy
az egyéniségnek, vagy a napnak, mi
ilyenkor felhőkbe, ködbe hamvad,
méltó közege hát, túlsokallt, megsokallt,
(döntően az utóléti döntésben,) írásaimnak.
Ha vélt túlzásaim unottjának több esze, és
önelvonatkoztatása lenne, lényegem értetlen
érdektelenítése helyett, hagyná az időre, így
is köpne az időmre, és nem bízna keretekben.
Mert bár az életem van ezekben, mint a mosoly,
szemfény, s a lélek(g)zet, másnak is látszik és
hiányzik, akár elhallgattatott és némileg (nemileg
még nem) elfeledtetett kívülemben. Már él –
és tőlünk független szárad, vagy virágzik.
Különben, így már mit számít, ha (el)adtam is
az enyém, s ha teremtésem termése másoknak
hibázik, én sem ebből ettem -, nélkülem mindegy
hol, s hogyan csírázik, (s bár magamat is, ilyenek
által, múlt-idő jeles áttételben) magomat elvetettem.
- 2015. 10. 22.


Október 23.
---------------
Ünnep; nép – népünk – népünké…
Vagy nep.? Nekem a M. U. K., a kis m.u.k.
56, a népből az Apámé! Volt, s e folytatásé.
De az ünneplésbe tép, az ellenünk történet,
s a meg nem történtek, rossz vég, rossz évek,
rossz nevek, s nekem rosszkedv, ami ünnepen
nem lehet! Ünnepelek, szívemből, eszemből;
részvételek, és felejtek.
Koccintok Apun keresztül, dicsőség, jó emlékezet,
és béke veletek is, ha megdögletek!
- 2015. 10. 23.


A legszentebb mindszentek
------------------------------------
Fáradt fákon reszketnek, sorskötelességből
a lelét-kötelezettek, fény-sárga szikrák, akár
a gyufa lángja, rőt őzbarna, sárarany, alvadt vér
levélszemfedélfény, lecseppenő kékek, szürkén
szűkölő rebbenések, s a piros halál-halványa,
hars erős, s gyengülő zöldek, beteg terrakották,
és ezüst feketedettek, tél mérgű, elvált mostohák.
Sok kiélt levél-ék. Tavaszszerelmes rügyreményes.
És a színek fedte földön a leestek; mint elmúlt
érő éltetések utó lángolása, futó szépségek röpte,
gyönyörök beszáradása, leölt zöldfülű idők,
őszködbe tűnők, idült-ők, s a tél üzenetváltása;
a gyilkos és árvája, a viharba repülők, ellenlétek,
e legszentebb mindszentektől telített érzékek.
A természet, s az elleső, mindent meg és rátett, a
megőszült nyárvolt-kedves nászágyból ravatalára!
- 2015. 10. 29.


(Nov)emberi jók
----------------------
Puha filigrán ezüstmű, esőnap után a pókháló szőttese,
mégis emlékben, nedves-fényesen gyémántos gyönyörűbb,
ahogy a kéj mindig elégít, de kisegítve még gyönyör-űbb,
s amint az ősz döglődve-győzve túltesz a kölyök tavaszon,
a halál tudatával, vész vérszíneivel, a csakazértis lendületével.
Hiába, a mindenségben mindenhez az ellentéte is kell,
tudom, nekem meg egy huncut tavaszsikkantás,
ha tél nyújtózik az oldalamon.

Szebb ez a zsenge újember,
mint a síros-fájós október,
túlórázik, pardon túlnapzik a nap,
régimódi, vagy csak humorosabb -
de színfényes az élet és ki-szabadabb,
van létharmónia, bár szórakozottabb.
Én is ilyentén szeretném, ill. ezeket,
víz és levegő szintű legyen, s teljesedett,
világ-természetesen a szeretet,
az ember megtehesse, amiért született!
A boldogságért, ha más-rendfüstös az emlékezet.
- 2015. 11. 3.


Nappillanat
---------------
A dolgok működnek, a föld forog,
bár az ősz betesz a mű-ködnek,
s a létezés egy része korog,
a nap süt, s fellétezek e nappillanat alatt,
az eltüzelt színek még felfénylenek,
kedveskedik az élet és benne, báván
elfelejtem az időt, s a létzabáló telet.
Az ilyen napturbózta hangulat félrelök
gondot, hiányokat, s nemtörődöm,
e langyos ősz-szösztől nyáremlékes,
és kellemesen ellesz az ember, bambán
belekortyol az élet szír-szar szereibe,
(nem migrációra, a pótlékokra gondol-ok)
és fatalistán csal a jó reménnyel.
- 2015. 11. 4.


Hideg fényben
--------------------
Hidegebben hagy a hiány-általány e hidegben,
minek (?) jeges aktualitását élesebben érzem,
a nap is mattult, idült adult, őszi öreges,
vidító vigaszt, fényt ad inkább, mint meleget,
ilyen a Balaton télen; - nézd meg, aztán tűnj el,
fürödtél eleget –. Tegnap még kiültem a napra,
a kutyák körém feküdtek, aztán a vackukba
siettek, fél órát bíztam, bírtam, a hátam fázott,
a seggem gémberedett, olvastam, vélt köreimet
élveztem, de az össz-érzetem inkább egy grogra
vágyott. Az élet verssel is áldott, hát megittam vele.
Mégis kellenek olykor a dolgok, gondok, hogy
kitöltsék a lényegtelent, inkább okozok ez okkal,
mintsem az unalom kára beleártson akár a nembe,
vagy a felkészülésbe, létanyaggyűjtésbe, bár a siker
úgyis csak az ész és könny szivárványa, a közepes,
s a félretett meg próba, a semmi forgatása. Idő és
ön-érzet múlása, mulattatása. Tevékenységsor,
mint a hidegben a motor jártatása, zsigeri vakrepülés,
élhetés. tehetés, alkalmazkodásának alkalmazása.
Nem pótol mindent, de öl a hiánya.
Jövőt készül, de az idő is őszül, ahogy az élet - vers
múlik, s indul egymásba.
- 2015. 11. 5.


Relativ reláció
-------------------
Derítő lét-képzavar, ősz-szép és humusz alap, mint kint az avar,
és élet-vers-kedv éled a fejemben, táncol az akarat a tehet(ő)ségben,
reggelem és helyem napsütésben, jóllétem lelkemmel lelkendez.
Nem a fogyó, a meglévő leveleket nézem, a fakult vérszíneket
felszikrázni vélem levélereikben, a költő-kő a kezemben, és rőt,
továbbszőtt emlékeket élvezek, vetek, de most még nem tettem újat,
hogy újabbat írjak, amire mint elmeékre emlékezzetek. Nekem csak
kitalálós csoda, játékos teher, ami tartalékban hever, a képzelet, és
mint az istenek magammal ruházom fel a lemeztelenített történéseket.
Próza pótlék, vagy kontra vers, mindegy, ezzé, így mű-feleltem,
ha megfeleltünk, s akkor is, ha feleseltem, ilyet, ilyesmikben éltünk,
és amíg megújulunk, vagy újjá ismételünk, közzé tesszük az életünk.
Magamból, magammal ösztönzöm, és jelenem jövőnek nevelem,
mégis kérem, ha kérdem, hogy magamtól, vagy tőlem független,
de jól-tetten dönthessem; teremtettem, vagy szemeteltem?
- 2015. 11. 6.


Torzó
--------
Bal kezemben, felső testi kavics torzó,
költő-kő, jobbomban toll, rovó, pihenő.
Babonás balgán simogatom, balommal
csiszolgatom, amit a tenger meghagyott,
vagy nem tudott, és ujjaim közt az ezüst
Parker, amin keresztül ellentételezem,
vagy vesztem létlényegem. Így is, úgy is,
volt, van, lesz, bár reakció nélkül, kérdés,
és élhetés-szóló a rontás, s a teljesedés,
tudom, hogy együtt és egyben, időkérdés
a tényrés a sikerben, és biztosan, csak
az egyikünkben érő élő, e szerkesztett
életszer, másnak pótlék, és létékszer.
Öröm, vagy kényszer, a kenyér mögött
ez a desszert, ha balfogás, ha jobb-bíztatás,
és jelző, figyelmeztető, áldó, s túléltető,
reményrügy és aszú szőlő, azzal egész,
ahogy más, osztatlanabb, mint szeretném,
de az enyém, mert szerelem, ezért alkotás,
s ettől torzó az életem, s e fellétezés-szerem,
virágai közt és bajboglyában, a szérűben.
- 2015. 11. 9.


Díszletezés
---------------
Kedd reggelre győzött az ősz sötétje,
mára csak az avar sárga búcsúja fénylett,
szél lett, és sötétkés árnyék sejletek, mint
rákos sejtek tömeglenek szerte a láthatárban,
a kiégett égnek nincsen kékje, csupán füstje,
napot takar a terhes felhők szomorú szürkéje,
kicsinyítő összetapadás van lélekben, világban.
Érzékbe rágón vége az ősz-szépek temetésének,
befordult az isten, elhagyó, mint elhagyott minket,
szabad bevonulást, és többhavi szabadrablást,
ahogy annyiszor régen -, engedhet a télnek.
Most lehet helye könnynek, könyörgésnek, nektek,
nekem rőt rótt ébresztésnek, vagy egy pofa bornak,
és fekete humornak, felkészítő létrész könnyítésnek,
való őrző leképzésnek, hisz vers az öröme, vagy
elege dísze, az élet minden díszletének.
Dísz-lett-ének.
- 2015. 11. 10.


Kéne
-------
Kéne, mert mért ne,
még így, úgyis élve,
érdekel, mert éltest elkeverhetne,
ahelyett, hogy telet füstölne,
és kedvet hangszerelne, (védekezel?)
szóval, (testetlen tettel) nem kell,
de kéne…
Az élhetés élhetőbb szabálya (a)
szabálytalanság!
- 2015. 11. 12.


Tapasztalat
---------------
A gazdag repül,
a tehetős vezet,
a szegény szalad,
a bölcs sétál.
Mert tudja, hogy Ő a legkevésbé,
hova, mi végre, miért, miként?
Talányosan hall(o)gat, elfogad, szemlélődik,
és biztosan eljut oda. Ő dönt, vagy a többiek?
Az idő és a mérték zavara.
- 2015 11. 16.


Tél elé, mögé…
---------------------
Sárga tetemek lengtek, repültek, s egymásra esnek,
fakulnak a színekkel, az érzékek, a kedvek,
madárdaltalan, akad a harmónia,
virágtalan, avaros savanyúan árad az ősz szaga.
A hold hidege, hidegben hidegen hagy,
magába fárad az élet, elsápad a nap.
Készüljek, hogy kihúzzam, jé-jóját magamba csaljam,
próbáltam eleget -, vagy búcsúzzam, hagyjam rám ülni
a telet? Pihenni is kéne, meg annyi még mit tegyek,
Jobb példák e levélmegestek; zöldelljek, fotószíntetizáljam
az életet, uraljam a színeket, aztán Vörösödjek, amíg
létezhetek, s el, vissza, fel, s lehullva, e pillanatnyi
nyugvópontra, s folytassam magam, vagy átalakulva és
átlényegületlen, segítsem az életet, ó-verssel és humusszal
kísértsem a tavaszi szelet…? Vagy csak nevetve, sikoltva,
(hó felett, emberségem alatt,) átsiklom a decembereket?
Tán, ahogy Anyám mondta, ebből, abból is, a hiányzó
keveset, mert csak egyből, él(vez)hető nem lehet.
Gyomorsavas a testnedv és elshow-zott a vers, arány nélkül
ártány a lényeg, és úgy lenni, hízni a semminek, minek?
Úgyis ha mindenem átalakul, trágyának, senkinek.
Inkább, hogy elméletben elmét emlékeztessek a lebegésre,
egy önrobbantott perc, míg felgyúl és elporlad az élmény,
s a lét-kép kristályszerkezetből kiég a versfeszület -,
e lobogó cikk-cakk a dolgom, s a tiétek, hogy emlékezzetek!
Lehet, hogy túlejakuláltam a célon, élek, jó és rossz a sorsom,
teszem, amit tudok, s volt és lehet tavaszokért túlélem a telet,
de átgondolom az igent, és tisztelem a nemet.
- 2015. 11. 17.


Hasonulás, vagy meghasonlás?
----------------------------------------
Tényszöve(t)geket írok, életverseket, amikben
részt-éltem, a velem, általam megtörténteket.
De mostanában egyre többet emlékezgetek,
sőt továbbképzelek, reális, megélt alapokra
szivárvány tetőteret, a volt helyett helyet nyer
a léha volna, néha. Álom preparáció, vagy
egyszerűen élménykompenzáció, átélés helyett
beleélés, íratlan folytatás, befejezet lefejezés,
vágyturbózás, önburjánzás. Ezért is ténylényeget
lényegit az írás, a végleges megvalósítás. Feloldás.
Persze a részletekben működik a vonzás, irányított
oda-vissza mozgás, fellétezés helyett ábrándulás,
s az alkotás valóra vajúdása, az örökített létkép,
és az emlékezés stilizált folytatása. Hasonulás, vagy
meghasonlás? Talán egyben? Ha összeélnek,
érnek, többé keverednek… de remélem, ez a
skizó-bravó sohasem lesz kontrolálatlan profitfüggő
együttható bennem! Nem hiszek az üzleti, álruhás
fikciókban, tematikus félretájékoztatókban,
létpótlék iroda-lomban, ön-okosan írva továbbélek
az okban, hogy hihessek az okozottban.
A fenti probléma annyi, hogy író, vagyok, de
kalandor, csak voltam. Kis kaland, kis-próza,
vágyeleje, utószimbolikája a líra. A tényregényhez
fel kell, hogy nőjön életében az én. Ehhez a valósításhoz
a tehet(ő)ségen kívül, szemlélet, bátorság, lemondás kell,
és e létlényegeim felvállalható színtézise, ha a tézis én is,
s a szín Vöröses. Génben, észben, álomban, való(m)ban,
el-mondatban, ért-írt szóban, egyaránt igaz legyen az
önigazolás! Maradj magadban. S a megszülető, túlélő,
s létfennkapkodó, épp-érzet és képzettársítás, összhatása.
Akkor is, ha a balítélet, a múltban ígéret, a jövőben
ígéretes, a jelen meg a kettő politikája.
- 2015. 11. 20.


Érzem az időt
------------------
Érzem az időt, járását, futását, estét,
lét, s időközben, félem és nevetem,
a jel(l)emtelen jelent, s a következőt,
nem várom már izgatottan, az
esthajnalból rám kérdező estét,
és sajnálom, bár hálával élem,
a titkok nélküli jövőt.
Túl sokáig, vagy túl okosan (v)éltem,
csak fellélekzés a fellétezés,
ön-csalinak, hittem örök napomban,
vagy épp a le felébe fagytam,
és a lét, s a hátra még,
cirkónium a hétköznapban,
s meglepinek, szar az avarban.
Kalandozóból, írnok,
vadászból, főzőcskéző,
show-kristályból, káprázó,
kisprózás létgyakorlás,
jelzős elaprózás, lettem.
Napfény a télben,
egy-egy jól sikerült versem.
Olvasztott vaj régi duhaj kedvem,
tetem lett tettem, akárhogyan tettem,
lehet, hogy e halvány-zöld, s az
önképzett öröklét, túl unalmas nekem,
vagy a szerencsét kell át, s megejtsem,
hogy a létrészeket élvezhessem egyben,
tényregény és életvers reményben.
A hiányok, s a hibák abban, (a szarban,)
hogy az érő meglepetések és a csodák,
az időfüggő olvasatban.
- 2015. 11. 21.


Nevetés a télbe(n)
------------------------
Jobb, hogy reggel sok dolgom volt,
a szükség-sokk előbbre tolt közben,
az éji jég a környékről elosont, világom
télies-csinos, a nap is kinapzott, hogy
belülről kedv-elő, közelről dér lucskos,
mindig szerethető, de most mosolygós.
Pedig hideg van, fagyott az éjjel, de
langyul az őszvégi kora-hullamerevség,
a tél még nem bír a túlért szépséggel.
A barátnőm is gyógyul, és több a jó,
az elfogadható, a változó egészben,
inkább a szedelőzködő semmiségek,
mint a semmisülések a meghatározók.
Van, ami bejön, s volt, van, lesz, ami nem,
e fél téllét csak próbajáték a hézagpótló
esélyekkel a szerencsében. Szerencse,
szerelem… fennkölt reménykísértetek,
legyen segítő nevetgélés az elrendezésben.
Nincs ma rosszkedv, temetés az idejében,
itt felejtett nyárszösz csiklandik az ősz
szájszögletében, melegséget lélegzik a létem,
látszik a lélekzet, nevetés a télbe(n).
- 2015. 11. 24.


Rendszertelen
-------------------
Mért van az, hogy bár értem, (el)ismerem, a rendszereket,
tételesen tényszerűen a kényszerűben, ellenük vagyok?
Már nem teszek, lázadok, de ellenemre, sőt „ünk”-re érzem,
az alap-okkal, s a sémákkal ellenkezek, ilyenkor, mindehhez
mindenképpen rosszkor, elkülönülten a téli reggelben, ami
épp most születik az őszben, az élet és az élhetés rendjéről
gondolkodok, vagy csak gondokozok. Ezek se, egyik sem jók,
de jobbak valósulásukban nincsenek. A politika közérdekű vége;
a maradék csupán irányítás, hatalmi harc, sarc, közcsalás,
összecsaholás, bizonyításért kényszerül(ít)és. Kell a rendszer,
bár nekem nem, istenien kéne, mert más lett, ha az volt, ez
szociológiai, evolúciós nullpont. Így most, és ezután, hagyom
a francba, Apám mondta; amin nem tudsz változtatni, pláne
bele sem szólni, ahhoz nincs valóságos közöd, maradj távol
tőle, mert ellenében, okod nélkül öl, vagy kiröhög.
Érdektelen, s ekként, éntől – köztelen, a valós ok-talan ész,
s a lét-hidegben remegő kéz, a hiába betűkhöz.
Hisz a rendszertelen is rendszer, és egyéni rendemnek annyi
a köze ahhoz az „ünk-höz”, mint e lényemülésnek a
lényegüléshez, az értékülésnek az értelemüléshez,
a rendszerintnek az elrendezéshez. Marad hát e gond
gondolta vélelem, s tél okozta érzetem, e lényemes, de
lényegtelen, versrendszerű reggelen.
- 2015. 11. 26.


Változó, vagy változat?
------------------------------
Változó, vagy változat ez a nov-ember vég,
a leült vágy belém sűrűsödött, vagy kalákában ég?
Aki van, szeressen, igen, vagy vágyom a vágyam,
legemberibb tévedésem, mozaikszemes szerelmem?
Megtanultam, ami volt, nincs, csak a lesz-szel egyben!
Lehet, hogy sosem, változó ez, vagy változat, vagy sem
nemlegesen, minden esendő, (esőnap) esetben?
De szerettek, szeretnek, szerettem, szeretek,
ennél többem nincs, s ez tünékeny kincs,
csak ráemlékezések, váltótársas behelyettesítések,
akár az ágy-vágy kilógó lába, hogy témákat keressek.
Nagy ügy, ülve futni, besült tartós rügy, ürügy,
de ha leállok, nem leszek!
Tapasztalatból gyártok elméletet, itt önsajnálat,
bár máshogy jól nem lehet, de ezek előre és
változó időre, boldoggá szenteltek!
Megint a múlt idő, s marad a változat.
- 2015.11. 27.


A legjobb jók
------------------
A legjobb jók az életemben,
hogy kiélvezőjeként,
végig férfi,
n-agyjában szabad,
és költője lehettem!

Kör változat
----------------
A szeretetnek az a része,
amit valakinek adtál,
és az elvitt,
biztosan megmarad.
(Mohikán mondás?)

Szeretetednek az a része,
amit érdemesnek adtál,
elvitte és érdemesített vele,
biztosan megmarad.
Kaptál, hogy add!
(Magyar mondás.)
- 2015. 11. 29.


Gratula
----------
Személyesebb lett a névnapom,
a megszokott magánytól, s a kiélvezett
családitól, így nem, és mégis hiányolom,
ahogy közöm ilyenkor közzé adom,
s visszakapom. Talán elsiettem,
nem is vártam, csak így, enapi hiányában
a megemlékezéseket, melyeket koccintva
köszönnék és mosollyal kísérnék, vagy sem,
s a magánzó korty után tükörbe jelezném,
- grimasz a vesztés idején -
elmaradásukat.
- 2015. 11. 30.


Társ(talan)algás
---------------------
Emlék ez, vagy jövőbe képzelgés?
Társam van, a talan inkább talán,
algás; ez a jó meghatározás.
Néha mentegetőzöm olyasmikért,
amikre büszkének kell lennem,
és vagyok is, csak épp az alsó-színtű
bulitól tágult empátiám, és összeszerető
szerénységem elegyszerűsíti létlényegem,
amely úgyis köztelen. Pont olyan,
mint egy absztrakt szobor köztéren.
És hogy az életem? Hasonló az is, akár
a hogy vagy, vagy a tiszteletem,
felületes közeledések zsúfolt tereken,
elengedem, vagy megengedem, közben
haladnom kell!
Verseim a repülőké, regényem a búvároké,
(hogy keressék meg,) míg én köz-lekedem.
Minek, mimnek nincs itt értelme, értelmesen?
Gondolkozz teljességben és éld végletekben.
Olyan, mint a magány, filmen,
és az azt követő, meg elélvezet utáni néhány percben.
- 2015. 12. 3.


Ajánlott kitétel párosodási hirdetéshez
--------------------------------------------------
…fakult kékharisnyák, ezoterikák,
húst (vétkét) unt vegák, frigidre elvontak,
szakmányban szétkurtak, leszbikák, csalinkák,
segélyes, én-esélyes sekélyesek, kerüljetek!

Ellenemre, és miattam is, lettetek ilyenek,
ha meg nem, ne is lehessetek!

Ha ezt komolyan vetted, nagy a te terhed,
az egész személyes ügy, keressetek, ne hirdessetek!
Csak, ha a fentiek is beleférnek, akkora a hiány
és a baj, egyébként az illeszkedők összeérnek,
eltérés csak időben, felismerésben, elismerésben…
Vagy csak annyit; szeressetek meg!
- 2015. 12. 4.


Őszgörcsben a télben
-----------------------------
Őszgörcsben lézengek a télben,
létfennkapkodok baj-miazmás sűrűjében.
Néha, egyrészt ma, megoldódnak a dolgok,
a rosszak is, pedig az ember téved, veszekszik,
réved, visszavesz, elfogad, aztán összebújik a megértés,
jóérzés, a jobb idővel, s összetevőkkel, és elrendezik.
Bárcsak ez idő járatlan állása is rendeződne, mert
fényt zabál a téli ősz, a pluszmelótól ködöt köpdös,
jó-mérgező a poshadt levegő, csak nőiesen zordul
a (dec)ember természete. (És vele az ember decembere.)
Az épphogy-élő göncökbe és magába bújik, bár gondol,
készül a szeretetre, de inkább az emlék-végletekre,
vegyes érzelmekkel vágyik, aztán ásít, az ünnepekre.
Pedig nem sok javunk maradt, a jóérzés, a képesség az
általános szeretetre, a lét-vágy ereje, az összetartozás,
egy vers meztelenje; az ezekből kiszakadt és össze-
szerető szavak, környezet és tudat, s e kettő közti
köd fedte híd, (jobbra kövülő használhatóbb hit,)
szeretetből, örömből, meg emlékből és könnyekből
szőtt szivárvány hangulat.
(A fenét kövülő, csak műhóba (s)írt szavak darab! Ja, -ja.)
No, nem lett egy tavasz-cafkás égzengés,
de elengedted magad.
- 2015. 12. 7.


Halál himnusz
-------------------
Susog bennem a kinti csend
a szív-dob vérütemében.
Bár inkább elcsúszik, lecseng, s csak nézek
és nem magamtól érzek, üresedő gépként,
mi energiát veszt, de e tetszhalálban éled,
a világ e halotti maszkjá(ra) csak a tél élvez,
a mi, s ki, magukat menti, mentegetőzik az élet;
igazság, létrend, hogy életrész-hazugság ez,
s e kis irtózattól, a nagyból eszmélek.
Baj fest díszletet a nap, s az ég elébe,
és gondok zöldülnek a levelek helyére,
még szürkébb az ősz (s a vége dögbarnább,)
egy ősznek, amint, nem örül a vén a télnek,
tehát én még… mert örülnék a pihéin siklásnak
és szépének, de beleőrülnék, hogy mindig így lesz!
Feleszmélődtem, kezdi dallamát igézni
fejemben az érzet, halálhimnusz holt-vigyázz a
perchez, hallgassátok, ordítsátok, ellen-szeressetek,
új ál-téli évvégzethez (hím(nikus)poros
megszemélyesítés is lehet csodának, reménynek,)
egy (f)új ünnep-elő ének!
- 2015. 12. 8.


A szar szakikra
--------------------
Tél telik bennem,
és csend cseng a fülemben,
kedvem, dühöm, lanyhul, lobban,
nehezen viselem a világ manuális
moneypulációit bennem, s köreimben,
lényeg(i) csúszások az illeszkedésben.
Mély levegő, b-terv, és rajta, sajna,
a szarrágó csupán azt adja, amit
mástól kapna, most azt se, létkedvem,
s a lelke rajta, inkább a megélhetése,
az jobban hiányozna, csak szerelőkkel
ne kezdjen az ember, javítaniuk kéne,
de tőlük romban, s majdnem robban,
amit kéne, s mi általában tőlük független -
napi szar a szeretetszerek decemberében!
De azért is, (remélem nem az ingemért is,)
túlleszek, jól leszek, ünnepelek…!
Milyen lemondóvá tett a tehetetlenség,
s a fele(se)baráti szeretet.
Így se, úgyse, nélkülük se könnyebb, sőt
csodák is kellenek, mik velük lehetnek, nem?
Csak egészségem legyen, szerencsém,
és baj ne érjen, a problémákat kezelhessem,
győzzek, győzzem!
- 2015. 12. 10.


Télhasadék
---------------
Ősz, tél, futó szeretkezésének, vélt ténye
képi kereszteződésének látszat fátyla
lebegve fedi be a környezetet, - idő a teret -
s nem látszik csak e tetthelyfedezet, ahogy fényt ég
e télhasadék, s a látó (itt kukkoló) hegyek, a vén,
kopasz, másként tehetetlenek, s rajtuk vihog (végre)
a nap, a hajnali zuhany után szárítkozást ad,
s a költő, a szeretők és a perverzek,
az egészet elteszik emléknek.
És ennyicskétől az annyi szar, fényt, létreményt,
értelmet kap, tehető, nevető szemléletet,
kerítő élvezetet, mely időfüggő alkonyával
összehozza a pont-atlan eszméletet.
- 2015. 12. 11.


Kapcsolatok
----------------
A szükséges (hold kezelte apály-dagály, akár a tengeré,) szűkség,
a család fenntartása, áldása, a szeretetek, és adás-kapás mellett;
elvonás és pótlás.
A szeretet önzése és önzetlensége, s viszonzott viszonzatlanság.
Mértéke; össze(sség)tart(oz)ás, értéke; megmaradása,
Tartama; a lét(e) bizonytalansága, tartalma; lélekfennmaradás,
és mi-egymás.
- 2015. 12. 12.


Versegyelés?
----------------
Egyelve, egy rügyre lemetszve,
szikárra, ütősre, egyértelműre,
ahogy kell, ahogy másnak kéne,
nem szivárványra, csak vérvörösre,
sem szikrázóra, hanem lángégőre,
(t)rendire megvágva, egyszerűsítve,
hogy parancsoljon, ne fejet törjön,
sértve! Más a világ, ne élvezze, értse!
Tudom, tapasztalom, ellen-értve, de
esetleg a Tényregén(y)re, nem az
életversekre, lehetne, tán nyerne,
de mint a zaciból vett, kézzel nevelt
lelencgyerek, nem az enyém lenne!

Még ha, ez az enyém, csak néhány tűlevél,
de örökzöld és e tüzekre vetve, létem ritmusára
és illatozva égne!
Hagyjuk, hogy ezt is azt is, így is úgyis,
az idő intézze. Vagy mégis a körülmény és én,
ha sietne, vagy késne!
- 2015. 12. 15.


Utaskísér(t)ő
-----------------
Kivonat, vonatkozás, vonatozás…
a jobb dolgok mindig harmadiknak jönnek,
s a vontatott következmények.
Cipeljük magunk(at)kal, míg húz maga után
az élet.
Régen mozdony voltam, majd büfé-kocsi,
most teher, a fékező előtt. Menettérttel
a végállomás felé, a jelen után, s a következő
között. Menni kell, utazni tovább,
csak megérkezni már, bizonytalan barát,
és a csatlakozás személyhez kötött.
Az is jó, csak utaznék, bliccelnék még,
nem siet rég, akit feladtak, s a talált tárgyak
közt reménykedik kicsit, vén létcsavargó,
ki boldog, ha utazónak hiszik.
Csak a képzelete száguld, a világa bezárult,
csupa sin-vég, körforgalom, és egyirányú út.
- 2015. 12. 16.


Család
--------
Az általad ültetett kertben mindig kisebb a köd,
mint a mezőn, vagy a város(i) ligetben.
Itt is belebotlasz egy fába, és káromkodsz, mert
megütöd a lábad, fáj, és nem érted,
minek kellett ez neked!?
Mert ez az erjedő eredő, a megeredt következő.
léted, időd elleni eredménye!
Lélekezd a ráemelt kezekre, szinkronban a szeretetre.
- 2015. 12. 24.


Ön(ző)szülő
----------------
A legszebb jó(m) volt, s mint ön(ző)szülő örökbe tartanám,
bár most szenvedem, ellen(em) lázadásom tükörfájdalmát,
a természetem fortyan, szottyan az ész és önmagunkba tép,
pedig szeretetből, szeretetért. A legrosszabb, hogy e táncból
a kidobós folyamatosabb, s a külön szóló, lázadó basszusban
a szívritmusért, az elképzelt együttesért. Élném is, ezt meg
elkerülném, a lelkem beleroppan, hogy ilyenre is alkottam, és
bevág elém, az övé vagyok, és ő már nem együtt az enyém,
majré a mostban. Mindenható add, ha már nem adhatom,
hogy több lehessek vele és őbenne én!
- 2015. 12. 27.


Megpattanás
-----------------
Fájni nem fáj, csak kellemetlen,
mint egy mérg(ező)es pattanás,
az elveszett, kettétört barátság,
vagy régi haverság; léttényeken,
közös örömeken, emlékeken felnőtt,
felnőtt jótársiasság, érvényes
számíthatóság. Közeli távolság. Úgy,
felszíni elmélyülésben, élvtestvériségben
kellett volna (meg)tartani,
alkalmi alkalmaz(kod)ásnak maradni!
A különbözőségeket, ahogy kezdetben,
s az elhosszúlt években, mindig leszarni,
beszélgetni, bulizni, inni, csajorászni, a
végig, nem sérteni, sértődni a keserűségig.
Volt, showja és súlya, van múltja és hiánya,
s lesz, míg leszek, (egykezes nem elégített)
amit tehetek, teszek érte, ha engedi mérge,
még fellélekezhet, vagy életünkben elhal, és
zavarán idővar, s e néhány zavaros mondat
ezért, azért, lényegtelenül, személytelenül,
ha felrévül, eseti emlékül.
Tudod mit haver, e végét kihagyjuk,
s míg tudjuk, - itt a Szilveszter - az elejétől
kezdjük el!

Szilveszter volt, békülés nem,
kis üresség fölött,
makacsság és elmulasztás ujjai között,
pattanás-fakadás a szívemen.
- 2015. 12. 28. - 2016.1. 2.


Év vég-én
-------------
A nap ma búcsút jár,
míg a levegő-hő telet reszket,
sarkos széltől foszlik a lebegő köd,
és tévesztő párát lélegzik a hegy,
hogy az ember már rügyet vár,
de csak ragyát lát földön, testen.
Köszi mégis, hogy az évvég, mint
a kiült nadrág, s a kiélt ábránd,
kifényesedett, így kedveskedett,
a köz-sötétből az elmúlt időkben
épp elég tél-lelét rám esett.
Pipiskedik a remény, hogy a vajúdó
idővel nagyra nő az élhető jövő,
örömhöz illő szép idő, jótéteményélmény,
gyors, érzéki tavasz, jobbra valósulás,
csoda esély, és egész(s)é(g)ben, én.
Önző a költő, de önözően kiporciózva
a szeletelt szeretet szegény. (Mint) mi-ként én.
- 2015. 12. 29.


2015.
-------
Volt rosszabb
és lesz is, egyre jobban,
így lesznek jobbak
az elmúlt rosszak.
Igen, az idő megoldja,
de időzítve rontja.
- 2015. 12. 30.


- 2016. -
------------


Röviden, január négy
----------------------------
Megkopott a megmaradt zöld,
fagyos szürke lett a föld,
hideg légtömbök ütődnek szembe,
semmi szín, öregedett fény, csak tél
és szél szül könnyet a szemembe.
Lehunyom, túlért érzékeimre behajtom,
mert vélem a bajt, és lenyelem a jajt,
hogy hosszú lesz a tél és rövid leszek én -
Így teszek a mostban, hogy a jövőre letudjam -
közel hajoló haldokló közegben szegény esély,
de titokban, ott lent a jobb dobozban,
rockot ritmizál a remény; hogy nyomom
széthordó csizmákban, kintben, bennem,
tavaszt táncol a vér.
Közben, eljelzett jelenben, szegényül e szerény;
e fúj, újévi halotti torban, hó keringőzik
májusi gondolatomban.
Majd sível siklok,
és sárban shake-lek,
zenémben létezek,
szavak körtáncában zöldelek.
- 2016. 1. 4.


Öregedés és…
------------------
Kiborultam a beborult miatt,
s e belború mit az idő maga után húz,
kész és végszagú, a tetszhalálban halálnak hat,
beborít az álmosító, ólmos iszonyú.
E nyákos nyomorban nyomorultan fázik
az elborult; elme, kedv, időfájás vén és voltkorú.
De elég egy napcsikkanás és meggyógyít,
bár nevettet a visszaváltozás, nem hittem volna,
hogy 60 körül boldogítana a jelenre találás.
Hiába, az öregedés is olyan, mint a velejárója,
csak a fele megalkuvás. Talán ehhez ragaszkodunk
majd, a maradék maradványához, ha győz
az emlékpusztulás. És én szarok rá, itt még sikk
a csikkanástól sikkantás, meg az emlékeim leírva,
csak azt tudnám melyik fiókba zárta, az elmúl(aszt)ás?
- 2016. 1. 6.


Télfényben
---------------
Dupla fény között lépdelek,
nap és hó éget végre kedvet a télbe,
csikorog, beszél hozzám friss szépe,
az egyetlen érzéki értelmei számomra,
a körülötti szenvedésnek.
A lányom már síelget, én még kivárok,
maradnak a hangulat és álomsiklások,
sem az alap, sem a körülmények, mármint
elég pénz, hó és hegyek, itt nincsenek,
síelni a Tátrában volt-szoktam, mostanában
csak a dombokig jutottam, a közeli csodákig,
Dobogókőig, Visegrádig, egy-egy délutánig.
Bár tavasszal minden lehet…kedves hétvége
a kedvesemmel, kedvenc hegyeimmel…
Bizony kiteleltetnek ezek a percek,
tett gyönyör nélkül is gyönyörű ez,
de dombon élek, és akárhogy, akármin,
lefelé megyek.
- 2016. 1. 7.


Nap perc
------------
Közeliben fogy a jó a télben,
vékonyodik, koszosodik a hó,
sértődik, sápad a hő-keveredésben,
satnyul ünneplője a természeten,
hullámot rázkódik a tó.
Azért, a nap szépítésében jó ránéznem
a délelőtti szemlélődésben, csak
messzebb látom, amit a téltől várok a
múlásán kívül, ahogy a tavasztól
a nyarat, különbsége csak a lényege,
az átmenete, ez a mostani, csupán
kis időre ámít. Számomra régóta van
megoldás, tavasszal jót telelek, ha a
hegyekben síelek, a többit meg így
élvezik, főleg elviselik, a körülmények
edzette érzékek. S a hangulat élteti a verset.
Mit mondhat (írni írhat) még egy
nyári gyerek, jobbszeretem a színeket,
és még őszt is, festek. Átélés, megélés,
túlél(tet)és, szelektív élvezés, és az
öncsalás védő megalkuvása, elég e napperc,
és a pillantás fokozása mára.
- 2016. 1. 8.


Még, tett-remény
----------------------
Azért sem fogok keseregni,
szenvedni, negatívvá merevedni,
mint sokak szerint a verseim…
előre, már a végét érezve, barátomnak,
Fekucinak, a fekete dogomnak,
mintha gipszet kevernék egy grimaszra,
halotti maszknak. Pedig… de nem még!
Lehet, kell! Bár keserű a sejtés, egyensúlyban
a tapasztalat, felállhat, megállhat, de ma
ez verset művel, mert más sokat nincs mivel,
jön, ami elindult, és ellenébe a durva-purga
és te leszel, elég, vagy el ég…
És belenyugtat e még döntetlenbe,
a fogcsikorgató csend, az élet próbálkozó,
sirató. s káromkodó, erőlködéseivel.
Éltető, nem halotti ének, fújom, vagy
hallgato(m)k, míg van kinek, minek…
Akár az életemben; győzzek, vagy győzzem!
Tett-reménykedek!
- 2016. 1. 12.


Csodák illatára a szarból…
----------------------------------
Gond és baj abajgat, bénulás bénít,
vesznek a haverok, barátok, (vagy akit
csak felruházok,) a kutyám is,
búcsúzgat, és elvesztettük a Bétit.
Rosszul kezdődik az év, kérdés, hogy
mivel, mire telik? Kiegyeznék a múltak
átlagával, s a meggyógyult kutyával,
a többi sajnos végleges.
Kéne, de nem járok temetésre,
túl sokat temetek – és ez épp most éles.
Tele van a lelkem bicsaklott fohásszal,
talánnal, fogadkozással, s a zsebeim
lehetőségeim minimumával, a szám meg
érte a hálával, s az elharapott káromkodással.
Innen szép nyerni, fel! Mint e víz alól
léle(k)gzetet venni, halálközegben, élni,
lehetetlenülőben, lenni, istentől megemberedni,
lemenetből tettem tenni, rosszból jobbat jól,
hit – remény – szeretet duruzsol,
s továbbmenni viszonzottból!
- 2016. 1. 13.


Függőben
-------------
Takarni, (ahogy az ok okozatát elhallgattatni,)
közelítenek a romlás csíkjai az ég fény-kékjén,
fodros fehérek, tüll-rózsaszínek, súlyos szürkék,
próbák és eredmények nyomai, s tényei, mint
percem tükrei. Tettetnek, tűnnek árnyjátékai.
A keltetni kelő kellő napnak jócskán kijut,
ahogy a felnéző ember ön-okán képzeli
az égiháborút. Most, inkább képezi, és a
mögöttest véli, nevesíti a napkedvből rosszúlt
kül, s bel borút, és reméli, estükig megéli, hogy
napfény színesíti e téli-harctéri szomorút.
Ki? Persze, hogy én, ha nincs is személyiségem
a helyén, s a múlás foglalkoztat, meg ellene
a harc, akár mi lesz, kemény ez a sarc, s a nap
csak hangulatelem, mikor a lemondás és az
akarat küzd az életen. Esthajnal és virradat,
összefüggő aránypárok, ezek meg ettől függő
szavak. A hajtó(tt) idő változik, a reményrügy,
s a szóbimbó fakad. Aztán körbe ismétlődik,
bár ahogy most, soha – (épp ő fogytán,
tapasztalat helyén filozófia,) élet, halál,
elrendeződik, de, hogy kőbe izzik, vagy
elfelejtődik, a szó függve marad.
- 2016. 1. 14.


Trófeák
----------
Magányos vadász volt a szív,
hajtás a magányért, és ellen,
hajtói az eszem és a farkam,
mert kapni is adva akartam -
s ma egyedüli prédája a vers!
Trófeáik lettem.
- 2016. 1. 15.


Összekutyulva
-------------------
Mégiscsak temettem,
haver helyett barátot,
ember helyett állatot,
a saját kezemmel.
Ott sajnálatot, itt bánatot,
arra, gondolva, ezt, siratva,
összekutyulódva -
Kutya világ ez,
hogy embert lesújt,
és kutyát emel fel!
- 2016. 1. 18.


Ferencesen
--------------
Piros fejű Harkály-pár kopogtat a fámon,
basszus(t) ébresztenek a monogám életre duók,
(pedig, vagy mert, nincsenek párhuzamok,)
azért egy férgen összevesznek, odakapnak,
hangosabban csivitelnek, (remélem itt sem…)
csak fészekügyben parancsolat tartók.
Talán vágy-lusták, vagy kevesen vannak,
vagy a piros fejűek jobban hall(gat)nak a
természetfelelősre, inkább a géngazdák valamit
összekavartak. Szent Ferenc ilyesmiket ér(z)tett…
Mindegy, engem csak ennyiben, (de a napfény és
létkedv a télben igen,) érdekel, s hogy így legyen
irigyem, élhetésem, akár istentelenül, Isten
ki(?)gyelmében.
Végül is, valahogy ekként lehet, jól élem,
amit enged ez az élet, azt teszem, mit szeretek,
értenek és szeretnek a képes kevesek,
madárdalként verselek!
- 2016. 1. 19.


Kamasz harc
-----------------
Veszekedés, részbékülés,
és közte semmi, mint
családi szeretet, figyelem, tisztelet…
Harmónia? Ha feladod ezeket, s magad,
ennyi! Lehet, hogy ezt is kell szeretni?
Meg kéne másodmagammal mérkőzni,
s naponta veszteni?
Engedni, vagy elengedni? Hagyjuk,
mire rájönnék, ö már megteszi!
Feltétel nélkül szeretni? Igen, összességében,
de próbálják meg részletezni…
előtte, utána, de épp akk(rossz)or, mi-mennyi?
- 2016. 1. 21.


Kiegyenlítésnek
--------------------
Elfeledett kísérletek, teljesülések,
erőfeszítések és kiengedések,
akarat, öröm, megelégedés,
és az egész megelégelése,
eszembe jut, ahogy az ismétlések
lehetősége kifut. Itt a ma,
a letűnések ideje,
jönnek az eszköztelen évek,
s a kérdések, hogy úgy meddig éljek,
isten, vagy én, aki végez?
Vagy engedmény az eredményhez,
mert az, ami szükséges a létfájdalmas
lelét-terhesség és szószülés elviseléséhez,
pláne, akármitől elvetéléséhez.
Vagy esetleg, jó, a jóhoz,
kitartott lélegzet a lélekzet lihegéséhez,
és kiegyenlítésnek (a kiegyeléshez,)
a talán-viselős hétköznapokhoz,
bor, béke, boldogság, az időtermő szóhoz!
- 2016. 1. 24.


Hó-hó?
---------
Jó a hó,
ha sportolsz, kirándulsz, nézed,
vagy csak érzed a télhez,
de mire szépét szépen körbeéled
vége, s lelomboz a következménye,
mint az egyéjszakás kalandnak,
ha benne maradsz egy évre,
rosszvég az előzményre. Közte
maradónak semmi, ideg és időhúzás,
az akarat, s a hiány erőfeszítése,
s a hiába tett ténye; lelét-élmény a
múlásba. Mint itt a tél, s a rosszabbik
idő-fél, fagy és létéjfél - egyetlen
hozadéka a mámor a szarra, hogy
ratata, részeg remény a tata tavaszra!
- 2016. 1. 25.


Belátás a kilátásba
------------------------
Még nem hó csatakos, föld-dögfoltos,
snasszos próbatavaszos, csak halvány,
idő rágta és hiány-ármány, az én ért
vörös-arany aurám. Be-ki leng (hogy
győzzek, vagy győzzem -) a sugárzásom,
ha festeni akar a lelkem, s volt, lett sorsom
tehet(ő)ségemmel színeztem. Szerettem e fényben.
Végleg, még nem sokat vesztettem,
az is segít, ha nem jut az eszembe minden…
de már óra és memória kéne, hogy egészem
beleférjen önsúly-rugós életembe,
(eddig inkább a kárukat szenvedtem, s ma,
mindkettőt meg kéne szerelnem) teljesedjen,
aztán, ha lejegyeztem, fölösét, vágyát, ráfogását,
elfelejtsem. Talán e létértelmem okozatot nyer,
mert telemben a tavaszt keres-szerettem, s ha bújt,
ha otthagyott, én-versbe simogattam a nyomot.
Örökítettem, belefelejtettem, mikor, mit hagyott.
S hogy mi lett, s mi lehet, a létszínezett fénnyel?
Belátás a kilátásból, (s ha) jelet képezett;
önarcképet, nem köztéri plakátot.
- 2016. 1. 26.


Talmigazin
---------------
- Maga pacifista?
- Én pinafista vagyok.
De fenntartom és állom,
a védelem, s a védekezés jogát.


Javulóban
-------------
Összeszedi magát az idő, helyrehozza a lét amit vét,
s már jobbkedvűen várom a következőt,
kötelező gyakorlat, mi ma csodának hat,
mert ég(et)ni kell az elszáradtat, kiélni a holnapokat,
s szeretni a szerethetőt!
- 2016. 1. 27.


Hibából, hiba
-----------------
Mellényúltam párszor,
kutya és gyermektanításkor,
az egyik ettől fél és kín-engedelmes,
a másik nem tisztel s a maga módján
szeret-viselget. Azt hittem ezekben jobb
leszek, apa, gazda, barát, lét-rokon, okulva
rég, rossz-magamon, s most hatást hiányolok,
és az időre hagyom, összeváltozunk, csak
alkalmazkodunk, vagy se… közben tudom,
ami ide kéne, azt csak nekem lehet(ne),
így, két szép értetlennel, nehéz lehetőséggel,
(bár még bármivel,) bővült a családom.
Marad a szeretet, nem büntetek,
jót teszek, ha e-képpen jól lehet -
amit meg gondolok, s néha ordítok;
hibából hiba, s megértetlen szavak.
Bennem marad, amiket én is szereztem, tanultam,
szüleimtől kaptam, (körbe metamorfózisom)
sok meg se hallgatott, szabadulna titok.
- 2016. 1. 28.


Az idő titkai
----------------
Az idő titkai az emberen nyílnak ki,
okozatként hatnak, tápláltak, elmúlatnak,
látszatnak látszanak, kívül-belül nyitnak
kaput, vagy utat, az embersorsnak.
Aki már kifelé sodródik, érzi, és megérti,
az idő és rendje az evolúció-egál büntetése, Isten
és szolgái átkai, mielőtt legyintett és elszenderedett.
Tán a Fényhozó átlényegülése, örökletes kötelező
kötelesség, önsúlyos rendszerszervezet,
a menny és a kárhozat kimérése és korrupciója
személyre szabva, az életért és ellenében -
Így időzünk, csak a csali titkokra gondolva,
kérészként részt egészítgetve az önrész egészéért,
idő(nk) forgóajtajában beugratva, kiforgatva,
becsípve, kicsukva, csillagsorsra magunkra hagyva,
önmulasztó elmúlónak. És a fény idejének…
- 2016. 1. 29.


Könnyedén
---------------
A szívem felszalad, nagy mosoly vált grimaszt,
süt a nap és terhelő telembe bekukkant a tavasz!
Ez még csak kósza próba, se hang, illat, se színfény,
nem tartós alap, de érzékem érzékeny műszerén,
Őt, az örök nőt, a gyönyörű gyönyört-adót, az
újjászülőt, vagy engedetlen lányát a cafka tavaszkát
érzem és élvezem, lét-teli könnyedén!
A fenébe a tollal, sárral, tocsogókkal, napozni fogok,
ifjulást lélegezni, fellélekezni, energiát, örömet gyűjteni,
beleegyezően, január bár megcsalós, szép-reggelén.
Sohasem haragudtam, ha csak futó, gyönyört és
boldogságot kaptam, s mikorra okát kialudtam,
egyedül ébredtem én.
- 2016. 1. 30.


Kultúra
---------
Az emberek nagy részét nem (ez) érdekli.
a másik rész többsége ismergeti, s így őrzi,
a még maradék, a vasárnapi apa, a művész -
(a kultúra átlaga halasztja, nem hasznosítja)
változtat rajta úgy, hogy megtarthassa!
- 2016. 2. 2.


Mókus az esőben
----------------------
Régen láttam már szemben,
tán a nyári fellétezésben,
e mókust átfutni a vezetéken,
pláne a mai telet verő esőben,
mogyoró és mosolycsaló, az
engedékeny öröm téli lelétemben.
A kis dolgok nagyot nőnek, ha
hiányoznak és kellenének, akkor
éppen, aztán a megelégedettségben
helyükre térnek. Akár a szétvált
szerelmesek az emlék szeretetében.
Bár a szerelem csak felturbózott
szeretet, nincs semmi helyette!
Ahogy a létezés az életben,
a minőség a mennyiségben,
mosoly az elveszőnek,
idő az öregekben…
mókus az esőben.
- 2016. 2. 3.


Ha szétválnak
------------------
A napsugarat is töri a zaj érzékeimben,
ravasz a tavasz, most eltereléssel elegy
hitetés megy, pedig még sem ideje,
se ereje, csak szüksége és szeretete, van.
De itt építkeznek, a természet(em)re törnek,
lassan elérik, elélik, amiben létezek.
Nem ön-létforma féltése ez, csak zavar
a békés, nyugodt, tevékeny öregedéshez,
leginkább az íráshoz, a megélt létlényeges
élményesítéséhez, a kristályához, nem
pusztán (hegyen lakom okon) az életemhez,
e télvégi hétközszerhez. Ahhoz fákat ültettem és
gyomok termettek, hogy vett, vált nedveimmel
öntözhessek, és e vélt részemen egyelhessek,
gyermeket nevelek, s amit lehet, szeretgetek,
és létregényt verselek. Bár a hiába szolgája
a máma. Választás maradt, esélyek is néha;
maradsz, tűrsz és alkotsz, vagy visszatérsz a
csavargó kalandhoz és szép-végeddel éled fölül
az öregedés üresedését, hogy betűkben vegetálsz
tán végül, míg e lény-lényegeden kívül
a közeg elévül.
- 2016. 2. 5.


Átvitelek
------------
A költészet, a létezés szépségeivel, és az élet
csodáival csalt, szimbolizált, vagy szépített
szemantika. Mért talán isten bizonyítványa?
Nem biztos, hogy isten teremtette az embert,
de az inkább, hogy az ember őt. Így meg..?

Átvitt értelemben is a tavasz és az ősz a legemberibb
évszakok. Átmenetiek, az elején meg a végén szebbek,
szenvedélyszínesek, s így rövidebbnek tűnnek, akár a
tényleges rajzás és fáradás, élethossz időkacsintás, a
születés és az elmúlás. Amik miatt az örök nyár és tél
csak akadás és a végtelen élet tetszhalott(i) csúsztatás.

Ezek az átvitelek, akár az élet, mint determinált determináció,
áttéttel fedett átejtetek, tehetetlen, lehetetlen kénytelenek!

Tehát a vers bármi lehet? Igen és nem, ezért írok életverseket.
Bár úgy, meghatározott és meghatározó. Jó, ez se vers, akkor
szemantikált én-tényeket. Önöltöztetett lénylényeget jelent,
mert a vers lélekátvitel és létjel, a létfennkapkodás buboréka
az univerzum vizén. És félő, hogy jegén.
- 2016. 2. 8.


Emlék a vágyhajón
-------------------------
Szél és óceán,
vagy hullámzó Balaton,
hajózni kell -
A mahagóni fedélzet
a fenék-fehéren siklik
borvörös vitorlákkal,
ülök a kormánynál,
és épp lehúzom a fejem,
a bumm elől a fordulónál,
szélkönnyezve, a nappal szemben,
irány a nyílt tenger!
Ezeket még meg kell tennem.
Ja, meg a lefolyót kitisztítani,
a heti kutyakaját felhurcolni,
ezt itt rendbe hozni, netre írni
és egy kicsit megeléged(l)ni…
Csoda, hogy vonzóbb álmodni,
mint tevékenynek lenni, jó
szerencsém, hogy mindezekből
rovott sors(nyom)ot tudok vetni.
A baj, vagy a haj… hogy előbb át
szükséges élni, az álom valósulását is
elérni, vagy mégis jobb módosítani,
hogy mondjuk; vetni az érett aratásért,
így a valóba-fulladást megúszni,
kiúszni a lé-partra (aki érti, annak e
emlék felrázásra) egy kézszorításért.
- 2016. 2. 9.


2006. 2. 10.
---------------
Eső likacsos a kinti kép,
bentről nézem, kimenni,
hülye lennék, míg húzhatom
és nyúlik pár mai dolgom,
aztán, - a fenébe – mintha
ruhában fürödnék, bele egy
mikrokozmoszos jég-lékbe,
de ha kell, megoldom.
Ilyenkor komolyan tehetőnek,
problémamegoldónak érzem,
bár vizesnek, magam, pedig
csak a természet és kedvem
ellenében vezetnem kellene,
a lényemre és gépemre veszélyes
időjáratlan, fogas forgalomban,
tennem, vennem, adnom,
és remélem kapnom szolgáltatást,
meg szeretetet a lányomtól, ha
kihámozom az esőnapi rosszulásból.
De ez egy nap? Na, akkor add meg
magad, Egyél, igyál, írjál, olvass sokat,
Nézz tv-t, (lelét-kép) lásd el az állatokat,
tedd, amit szükséges és még szabad,
ez is egy életrész, csak ha determináltan,
(Isten és Einstein árulása) akkor
inkább illúzióban. Nőnek a pocsolyák,
és a vésztartalék-esélymosoly az
elmulató elmúlásban, a távoliság
paradoxonával; agylágyult lét biztosíték,
hétköz-zárlat, s a gondviselés;
kézifék a zuhanásban…
- 2016. 2. 10.


Köz(ki)pontozó
--------------------
Röviden, vagy keskenyedő formában,
a papírméret és az irka-firka meghatározza,
inkább korlátozza, mondjuk, alakítja, így a verset,
mint az idő és az energia a létet, persze az is görbe.
Is, vagy az már a tér-idő kontinuin? Talán az
élet-vers szint? Ez még nem érint. Az írásom
göcsörtös, görbült, le és fel, jobbra, tán a jobba?
A lényeg végül is egy ének, mi versé emel(kedik),
vagy ledúdol a kokszba. Rock és blues, létütemem,
ritmus-izmus, betáncolok a fordulóba.
A végén a csend. A remény fényért eseng, hogy az
életversben legalább a nevét elolvashassa.
De tavaszodik, újat újulok, ami bent, kint,
leírtam már mind, most élvezem,
hogy a pont helyére, a vesszőt teszem.
- 2016. 2. 12.


(Ki)esős hetfő
------------------
Köd és eső, baj hátán gond,
e közt a téllét még erővel dicsekvő,
az ész és érzet rosszra rosszat mond.
Örülni kéne e lágyító elő-tavasznak,
de az eső hozzánk ragadt, szemétséget
szemetel, magával rissz-rosszat hord.
Kocsijaink sem működnek, amelyik
még mozog annak az ablaktörlője nem,
kín-dühös kénytelen látatlan araszolok,
törlök, ázok, káromkodok, de le is,
és haza találok, hogy kezdődjön késett
szokásaival a nap, a nyugi banán után
fogat mosok, valami koppan, s a
nyelvemmel érzem, kiüresedett elől
a betömött fogam. Ennyi, egy óra alatt,
fel se kellett volna kelni, hétfőn még
a fű gyökere se nőne, eldugult az élet,
nem tud keringetni, pedig intézkedni kéne,
szereltetni… ma érdemes? Úgy se megy,
mi jön még, a sors önhűséges eszközült kezes,
ha nem tölti ki szünetközeit a szerencse,
s a szükség, mint a rossz fogorvos elkezel,
az ember felméri veszteségeit, hozzáteszi
nincseit, és ha a lét-arány libikókájáról
seggre esik, elborong e felborult ok-okozaton,
döntsön, vagy dőljön, így? Inkább lazít és
iszik, de sejti, olyan lesz, mint mindig,
létet versit, és hozzá, köré, lenni próbálkozik.
- 2016. 2. 15.


Illúzió?
---------
Melegszik a téllétem,
már néha (m)elegem van,
lehet, hogy csak nekem,
a rám fülledő szarban?
Fájat és rosszérzetet láttat,
a lábam, a fogam, a fejem,
a hajam, az allergiám rájuk,
és olykor, mit kihagytam,
a kocsim, a lefolyó, s a lyuk
a zsebemen, hogy nem érem
el a könyvem az interneten és
rosszult magam, magamnak
rá-rosszul verselem!
Kis, dolgok – bajok – gondok,
hétközszerek, ha úgy veszem,
de az életem, s belőle a lényegem -
ezt zavarják és igazolják, de a közte,
ezekből állnak össze, nélkülük fél
lábon állok, a másikon (a bal latron)
marakodnak éhes kis halálok…
Mindig ide jutsz ki, de jól kéne élni,
és olyat tenni, hogy jókedvet,
boldogságot, reményt és tanulságot
lehessen léteztetni és adni, nemcsak
megemlékezni és elszemetelni.
Ilyesmi, vagy létköz-semmi, oda-vissza
ennyi. Mégis, minden egyes
létmetszet(t) vers-tett érdemesít lenni!
- 2016. 2. 16.


Példa
-------
Dundi kis piros rügyek csücsülnek
a fámon, a reggeli koratavasztól
e csodát lengető ágon, csacsognak,
tervezgetnek, hogy felelnek meg
a velük üzenő üzenetnek, a teremni
vágyó természetnek, ha virágok
lesznek a világon és fotószintetizáló
levél-kellek, meg termések, nekik,
nekünk, s a következőknek.
Útjába néznek gyermeki bizalommal
a csúfondárosan bújócskázó napnak,
duzzadnak, nem duzzognak, hogy alvó,
rejtett, csúcs, vagy oldalrügyek lettek,
összebújnak, nevetnek, a visszatelesedő
szélnek. Követelőző példa ez, reményhez,
megújuláshoz, a lét esetlegességéhez és
májusi mámoros elfeledéséhez, a túléléshez!
Mert e reményrügyekből lét-bő életrügyek,
zöldelések, termékenyülések születnek,
így élményülnek, élnek és éltetnek,
pedig majd áttűnnek -
de nyöszörögnek ők az ősznek?
- 2016. 2. 17.


Pótlék példa
----------------
Továbbmerészkedik a fény
a végtéli látótér tetején,
közel még esik, de a távolság felfénylik,
külön környezet változik Környén,
és Farnas-Farádon, februárban ázom a
budai hegyekben, s a tavasszal tamáskodnak
a megmaradt tér déli felén. Megmaradt,
meghagyott, megrablott, csonkított…
nekünk már ez jutott, egyenként (de országként,
nemzetként?) elégséges élettér. Fekete gondolat
a szürkeségben, okozatból ok. Tegyünk, ha
tehetünk ellene, ha nem, addig felejtsük el,
én létemmel, lényemmel, lényegemmel,
mono-politizálok. Amit nem szeretek csinálni,
vagy nem tudok tenni, arról szívesen, bár
önfurdaló kénytelen lemondok. Vagy épp
élménytelen, feltorlódott szükségszerűen,
az ész helyett a szívből, versbe borongok.
Helyettetek ó, boldogító, győzhető kalandok!
Legalább, emlékükön mosolygok, ahogy
most magamon. Az időn soha, járásán még
nem lehet, de nem csak én, ki génből és
térképről írok, de márciusra készen lesznek,
e télre, rügyekbe zárt lehetség-levelek!
Ez a formám mára, e pótlék példa,
tehetetlen, dumálni de utálni,
s a természetre utalni,
az emberi természetest.
- 2016. 2. 19.


Öröm az idő(m)ben
-------------------------
Megmosolyogtat egy felhőfoltos,
élőfényes tavaszdarab,
kibújt az esők alatt, a múlt heti
leesettből csak a sara maradt. Most
érzem mennyire fontos, hogy a kedv,
s az erő kitartson –ázós ez a hónap-
várva, míg a tavasz, tartós valósága
kialakuljon, ez még csak egy éhes falat.
Az egyéb tünetek jelentéktelenek, ezért
kell, hogy megérezd és jelezd, értesítsd
az életet, értékeled a felhők közt is szépet,
és mi így sincsen, a legnagyobb ép kincset,
hozzáemlékezd.
Játszogatsz a ragozással, ahogy az időjárás
veled, a megérthetés, a közlésvágy átka, vagy
amannak rejlő valósága megfélemlített, minek -
egyérintő ez köztetek, e vers pillanatfelvétel,
jelzése, jelentése, veletek behelyettesített, mi
a váltóidőtől független, az Időben marad meg.
Lehet, hogy elrendeltetett és rendre csinált, de
megelőlegezhetetlen, VAbank idő(södő)mben.
- 2016. 2. 22.


A tavaszlét éhe
--------------------
Na, eddig tartott, ama kitartott tavaszbérenc
beetető rajtja, mára, szürkeségbe fulladt,
fakult, kihűlt, a tavasz első tegnapja.
Nem sikerül semmi, ahogy nem jön be semennyi,
majd holnap, és ha esőnap, akkor más nap…
pedig csak renoválni kéne eszközöket, egészséget,
nem előrelépni. Könnyebben kéne venni, és
kevesebbet várni, inni, és mint fiatalon, le se szarni,
vagy általában az egészet szeretni, de az öregedő,
ki általányban veszít, kénytelen szeletekre szedni.
Mert a rossz is tanít, sőt emlékezetesebb, az nekem
ment, megy. A boldogulás és a csodák morzsáit
keresgélem életem szikkadó kenyérszeletében.
A nagyobb baj, ha nem vagyok éhes éppen…
- 2016. 2. 23.


Asszoci(c)áció
-------------------
Figyelem, ahogy bagzanak a macskák,
vagyis bagzanának inkább, előjáték -
fehér-kék kandúrkám elcsípi a tarkát,
orroz, egyet-kettőt simít, nyalint, aztán
készsége láttán, (vagy csak maga szerint)
ráugrik, elkapja tarkóján a bőrt, harapja,
hogy egyhelyben tartsa és próbálkozik.
Erőszak, vagy csupán a fajfenntartás
biztosítása, a természetben? Persze, az,
mindkettő és egyik sem, ha kivesszük
belőle az emberit. Én inkább beleteszem,
főleg a verseimben. Akár az életemben;
tengernyit hullámokért, dagály, apály,
utazás, rávágyás, fuldoklás, kiszáradás -
rendszerértésem és ellenérzésem szerint.
Az eredmény feledni tisztít.
Fehérek lesznek és tarkák, kandúrkák,
meg cicák, a gazdi majd segít, épp, mint
ahogy az életét egyenlíti, a verseit egyeli;
örül, vagy legyint.
- 2016. 2. 25.


Még csak a szövege…
----------------------------
Rigó ront a borostyánon, ráront,
leveles szárát éhében a juharról letépi,
termését nyeli, léggyökereit csípi,
élősködik a parazitán, az úgyis fél részben
télél, túlél, mert el-él, így elérhető, ha nincs
más betevő. Tél vége van, már kevés jut
a trubadúrnak, jobb híján erre fanyalodnak.
Mindenáron a tavaszra készül, ért-él, felépül,
erőt, energiát gyűjt, márciusi szerelméhez.
Lehet, elsieti, és a tél visszaveti, de ez az
együttélő, majd újra, az új dalra segíti, míg elér
a céljához, a legszebb szerelmes tavaszodáshoz.
Ez szentesíti az ösztön(esz)közt, az élősködő ki-
használását, szabadrablás a tehetés jogán, akár a
szokásáthágás, a fajfenntartáshoz, megmaradáshoz.
Tán komolyabb, de így is ugyanaz, csak szürkébb,
nem igazabb, a rendszer rendetlensége, hogy e,
a változat, nincs rendszerbe véve. (Vagy a tényre
válasz a leselkedő öntörvénye.) A szükség örvénye,
hogy a mindenáron valamiért élő, élősködőn fütyül
és ez a legjobb ellenérve, a megértetlen köztörvényre.
Másnak más a fontos e kicsavart természetszeletből,
nekem az érte szépsége. Érése, érvénye, értése.
Öncélú kiragadás, visszautalás a fütty művészetére.
A félt felek összeadása, az önigazolás bújócskája.
A mégiscsak megélhetés az élet élvezetére!
- 2016. 2. 26.


Feladatok
------------
Úgy forog, hogy szinte berreg,
a terv, a kell, s a majd-tett,
mit ma kéne jól végeznem,
s borul a bili, ha tettem visszaretten.
Átgondolok, ön-győzködök, ezek
csak kötelező körök, na persze, csak
az idő közbeköpdös, meg a fogorvos…
és segítenem, cipelnem, etetnem, bár
zavaró a fejben, unalmas a versben,
így lényegemben káros, úgyhogy ha
sikeres, ha sáros, ahogy elképzelésben,
amit tudok, meg kell tennem!
S ha nem tudok, nincs kedvem, nem
magamnak kéne megfelelnem?
Már a sikerülés késztetését is elvesztettem,
bár még e séma-sor egyelése sehol sincsen,
mert önzés nőtt a szeretetben.
A káromat várom? Hisz sok másom nincsen,
csupa lim-lom, nagy halom öregedett dolgom,
sok ócska, csorbult dologiasodott sorsra-forgóm.
És, hogy el ne vesszen, vagy el ne különítsen
megkövülten, kifeszülten, emlékekben, versben,
a közösbe bele kell tennem, ahogy a közösülést
elélveztem, s amiért, amire, a fentiekben is jól kell
megfelelnem -, a kölcsönösség, szeretteimben.
S egyben elvégzem, hogy terhét elfeledjem, míg
nyomait söpröm, vagy szó gipszébe öntöm -
a közérdek halotti maszkjába, vagy az enyémbe.
- 2016. 2. 29.


Pöttyöm március elsején
--------------------------------
Megiszom, mit gondolnom, s leírnom
nem ildomos, csak most, hagyjuk a fedést,
elfedést, szokás-stilisztikát, a sémaáldó jót,
tavasz elsején szenvedem a hót! S a vezetést,
az összelétezést, (az ivás vége a slicc bal szélére,)
ahogy reggel pulzus-löktem a nekem pucsítót,
íme, e nap jele a margó szélire; (kár, hogy nem
ez volt a neve,) olvadó, foltot hagyó, megalvadó,
az idő visszaélése, tavaszodó-sirató, így könny is -,
elélt lét-színtézis, pötty mindezekből.
- 2016. 3. 1.


Még tavasz se
------------------
Tavaszkezdetet hiteget e nap,
fényesebb az élet, vidám-boldogabb,
melegítő, kedvesítő erejét érzem,
mégse romlok a télbe egészen,
ráhat, hogy hathasson mi rám hat,
kivilágoljon e létfelkelés bennem,
fellétezésben, viselkedésben, versben.
Nincsenek nagyobb dolgok, csak okok,
hogy azok lehessenek, a meglepetések,
s az említettek. Hű de örültem volna
gyerekként e verselésnek, egyenes,
tiszta, zökkenésmentes, része ez is az
öregedésnek, s az ifjító tőmetszésnek,
hozza a vágy, a múlás, s az akarat,
lesz még rejtőbb, bonyolultabb,
jelenes illendőbb-magad a májulás alatt,
de akár kikezdőbb, netán önigazabb,
egy fecske, versecske, kecske,
bár nyomot hagy, - még tavaszt se -
nem csinál nyarat!
- 2016. 3. 2.


Komolytalan komolyam
-------------------------------
Jó, jönnek az életverses jelentések,
de nekem jelenések kellenének!
Amik rávezetnek, hogy kivezetnek,
nem megmerevedett következmények,
pihegések élvezetek múltán, vagy
szimultán, állítgatva stilizálván, már
mindegy, hogy szerettük, vagy unjuk őket,
beleszőve a jelenbe, hiányba, csömörbe,
legjobb, ha természetképbe, újratemetve.
Valósult ihlet kéne, nem megítélet, villám
nyimnyám helyzetgyakorlat helyett, mint
ismételt szinkronpróba a premier után.
Úgy, mint akit műbalhé miatt kizavartak és
túlszabad a holnap, „akácos út” a holdjárónak.
Jobbat, komolytalan halálosan, jobb, ha robban,
mintha koppan, vagy a fenekedő leheteket
összeforgatva, ahogy a különnemű fenekeket -,
hagy egybevagy-am ritmusnak a dalban,
szívhang és basszus, írva, s az olvasóban.
Nem tudom kihagyni;
alhang és jesszus, alsógatyóban.
- 2016. 3. 3.


Talán az indító…
----------------------
Forgolódok a probléma körül,
mint kutya a lefekvés előtt, ami
húzódik, bonyolódik, hogy az ember
már fél megoldásnak is örül,
a semmi és a javulás között.
Ami elromolhat, az utóbb, múlva romlik,
valami szir-szar mindennap adódik,
az elviselő próbálkozik, átkozódik,
a változás vigasza és a segítség, ígéri,
de késik, hogy a tehetetlen már azzal
is kibékül, ha a baj nem fokozódik.
De az ilyesmi mindig rosszabb a vártnál,
csak a lehet, vagy a leszarás, jobb
az időhúzásnál. Nem lehet megszokni,
és nem tudok megszökni, el kell viselni,
és remélni, meg fogják szerelni, és nem
egy még rosszabb gond segít elfeledni.
Mert autózni kell, itt csak így lehet
utazni, s nem menni, nem lenni -
visszacsuszi a télbe, a semmisülésbe esni,
a tavasz létrohanását állóhelyből lesni.
Tudom, eltúlzott salak és kétarcú szavak,
fél-fednek, csak okozatot javítanak,
s e gányolásban a szakikkal vagyok nagy,
de csak amit lehet, tennének és tegyek!
Nem csak nekünk, egy kocsinak sem
szabad felad(at)va megöregedni!
Közös a fontos; jobbítani és következni!
- 2016. 3. 4.


Tarvágás?
-------------
Néhány sovány szóban,
a szóhányó is
önmagátlan szótlan,
kiszámolt rab, képzelt szabad,
stílusban, mondandóban.
Lényegtelen lett, s így értelmetlen,
a kevesebb csökkenés, még ha a sok
sokk is, a túlvágás a kevésnek könnyít.
A tömörítés nem kopaszmetszés,
ön-ző lényeg-lényemítés a versben,
olyan, mint a szeretet a szeretkezésben,
kibírnak, ha viszontszeretnek a szavak,
de arányok nélkül lényegvesztve bagzanak,
csak kisülés, nem elégülés, és termékenyítésük
nélkül nem leszek versül, jól-tett elégül.
s te is kevésbé magad.
- 2016. 3. 6.


Meghasonulva hasonítva
--------------------------------
Vörös rügyek, (akárha megfogantan szeretkezek,)
sorjáznak, teljesednek szemembe az üvegen onnan,
s nézem e tavasz-bölcsit, untig meghatottan.
Most már virágzás kéne és sok-sok levélgyengécske,
nemzés illat, madarak gyönyörű gyönyöre, égkék,
napmeleg, erjesztő, élesztő, léteztető fény,
legalább annyira szép, mint amilyen ez a vers lehetne,
ha kimaradna, vagy bele, nem belőle valósulna, az
elejéből, sajna a legjobb részből, a felizgult én!
- 2016. 3. 7.


Éhségérzetek
-----------------
A éhség az idővel mind emberibb, majd
embertelenebb, mind a testi, s a szellemi,
alaplét és létalap, kenyér és tudat.
A csömörös többnél a kevesebb hevesebb,
létfokozatok, éhségérzetek. Kinek a gyomra,
másnak a lelke térfogata nagy, s akinek
egyformán, egyszerre, az éh-halál-tudat.
Mindennap jóllakok, írok, tv-zek, olvasok, bár nem
úgy művelek, mint régen, a vágyak visszfényében,
másként élek, élvezek, más vagyok. Épp, ahogy tudok.
Befalottan, kissé halottabban, halmozott állapotban,
egy kicsit meghíztam, felaprózódtam, az arányt a lélek
felé toltam, de remélem vissza, többet adtam.
Ez a kéne, s a még lehet éve, most épp éget a tavasz éhe,
drukkolok a testnek, e részem jut semmire, verébhajszában
éhbére végére, nem kell, hogy dönthessek, életem megérte -
csak szavakba vetettem, amit kenyérbe kellene,
segíthessek a léleknek vers-sínekbe téve,
irányommal emelkedjen négy-évszakos öröklétbe.
Annyi tavasz kiéheztetett, ősz, tél, kényszerített,
habzsoljunk, vagy hányjunk, de nyaraljunk végre!
- 2016. 3. 8.


Ünnepnap
-------------
Ünnep. Nap. Ünnep-nap.
Ünnepelem a napot,
boldogan létezek egy nagyot,
örömet áldozok, áradok.
Virágot veszek, intézkedek,
megoldom, ami elmaradt,
tervek, remények ki-kikelnek
a valósult napmosoly alatt.
Friss-fényesebb a világ,
a szavak színjátszanak,
édes-élesebben érzem,
a jobbfelére értem.
Szöszke, égtükrű lányka a tavasz
s mire áldottan anya lesz,
beleifjulok apaszerepembe,
teremtek, nevelek,
valósággá szentül az érzet,
versé nő, e pimasz vigasz,
megértet, megérte megélnem.
2016. 3. 9.


Vers az időben?
--------------------
A kivált utáni, termékenyíteni képtelen spermatömeg,
s persze az az egy,
néhány szerencsések az alkotószellem rokonszenvében,
s a többség; életkedés a feledésben,
rőzsetűz a majdani szénben és gyémánt, vagy izzás,
az ismétlésben,
életmetszet programozott időben, egyéni emberi,
az ember tömegében, a megtett utáni vakrepülésben,
hű mű és mű hű a mindenségben,
vátesz, vagy lánc ez, arany és pléhszemes,
díszít, vagy kötelez, pollenfüst a szélben.
- 2016. 3. 10.


….helyzet
-------------
Ma, fahordás, jó-szóhányás helyett,
izzadás, elázás, altesti gazdagodás,
s kíváncsiskodás a hó helyzet iránt,
hogy inkább személyesített hóhányás,
siklás, olcsóbb, tél szépébe ájulás,
a legjobbjával és sztrapacskával lezárás.
Sajna, ez nem áll a fára, itt még a rakás
fele, a fene vigye, fel. És a hideg esteken
a fázós éjjeleken...? Tudod mit, kint már
a váltás hermafroditája visít, inkább
majd Havannával álmodom… itt van
még a fene? Ezt is vigye! Viselhetőbb a
dolgom, ha viszolyogva viszonyítom,
ehhez képest a holnapom (pozitív gond-
olatom) olyan jó, hogy le se írom!
Igaz, a vihogósokhoz se, s a rinyásokhoz sem
tartozom, ahogy … se, de ezért nem kell
vörösödnöm, (bár szeretem a színem,) mikor
jóváírom. Csak hallgatnom, és belehalnom,
ha e okult, sorsult, okosságot betartom. De
elszokott ettől a szokásom. Hordom, hányom,
ezek nélkül miért-len, életlenem, köz-be vegetálva
fázom. Ruha és húha kell az épp-nek!
- 20 16. 3. 11.


Ünnepeltelen
-----------------
Lassan kizárom magam minden(ki)ből,
akár tini-régen, csak ez öregedett, érdektelenedett,
s néha léha csínyre csökkent csekélységem,
- lehet, hogy kinőttem, vagy csak a lehetőségem -,
lemaradt, kimaradt, s ezalatt, a kevesebbel több lett,
útkereszthez érkezett, el, s felé, menet,
s e kérdés túl komoly a tegezéshez; maga, önmagam,
minden(ki), vagy semm(nk)i, segít, vagy veszít,
e semmizés a teljesedéshez?
Március 15.-e van, a legnagyobb ünnepem, tavasz
és jó emlékem, s egyedül hagy itthon, a hószemétben,
mert se ünnepelni, sem tüntetni nem megyek; (48 éves
szép-emlékek, pedig azt hittem ebből nem engedek...)
A szeretőm máshol van, bár szeret, a lányom, Ő a csal-
ádom, másokkal – talán nem is csodálom, kamaszként
szeret-nemszeret, s szeretné, hogy szeressem ezeket.
A kutyák a vackukon, az írást már unom, az italom
felé lesek, nézem a kokárdámat, a tükörbe nem merek,
a világom és én külön úton van, míg verset ér belefér,
csak ne ünnep(el)telenednék ilyen kibaszottan!
Jó ez a mindent jelző ide, még ha kiskegyeteknek
nem is tetszene; a legjobb a legjobban!
- 2016. 3. 15.


Pezsdülés
-------------
Virágpor felhővel köszönget a tavasz,
és én tüsszögök rá felemás köszönetet;
a szép okot élvezem, s az orrba okozat
megszenvedtet. Túl sokat szerettem, s a
felizgult tavaszka tétova próbaköreire
allergiás lettem. De e kínzó félreérzet,
nem fedi el a létlényeget, a környezetben
és így bennem teljesedő kikeletet,
a tünetet enyhíti a tea, a gyógyszer, a jóga,
és az idő, telő szavatossága, ahogy lehet.
A változat is változik és állandóságok
hosszútávon nincsenek. Gerjedez a nap,
még kiskamasz-halványabb, s a színek téliek,
de udvarlására vágyba gyönyörödik
a mandula virága és rügyet feslik a többi fa,
még pár nap és az egész természet megadja
magát a tavaszkésztetésnek, megújul a világ
és beleszerelmesedik az élet. (A sorrendek e
csodakavarodásban felcserélődhetnek.)
Ha így leszel, jól teszel, csak a teled öregszik,
a májusfád már márciusban áll és kibír több,
ily időt kötelező megkísértést is!
Jöjj forró pezsdület, és utána lehet
a pezsgő hidegebb!
- 2016. 3. 16.


Csodás nap
--------------
Ölelő, nem verő fény még,
anyavíz-színében ég az ég,
a kék bolygó e színszülő szeletkéjén.
Bár fűteni kell, különben taknyos leszel,
vagy allergiás e csodabemenetre, de
hála, már itt, és van rá idő, hogy lásd és
érezd, levetett teledben épp csak képzelhetőt;
ahogy szépül a tavasz madonnája,
és ölében a világ kinyíló csodája,
az élet ébredése és újjászületése,
s e örömre szentült része, mára.
És a természet elnézőn nevet,
- jól tudod miként és miért lett,
te képzetlátó, csodacsaló,
e csiribiri csodácska,
benned született!
- 2016. 3. 17.


Ha körülnézek
-------------------
Ha körülnézek, csupa(sz) körülmények
tűnnek szembe, s versbe, bizonytalan
örökülésbe, s grimaszolok törökülésben.
Le-feljegyzések, verstöredékek, kukker,
döglött poloska, matura talánja, létem
kézirathalma, a télre és énre zárt ablakban,
pókhálókkal, porral, kúszónövényekkel,
és épp-magammal üvege tükrében,
tél hullafoltjaitól, légyvégtől, lélek(g)zet-
nyomtól, lét-fénytöréstől képhomályosan.
Más nincs. Ennyi a kincs a most-ban,
az életvers szülővacka, csalóka csoda
stil-csomagolásban, akár a csalás a vágyban,
jövőjel a volt-ban, meggondolat a reflexióban,
csak jobb törhet ki onnan!
Sajna, a minőséglista a viszonyításhoz,
itt. az ablakomban.
- 2016. 3. 18.


Végül, is
------------
Kötelező megélhetés-keresztvetés -, beletörődés,
vagy továbblépés a kapcsolati útkeresztnél,
lényegi sorrend, idő és szeretet (be)zárójelében,
kiemelés-értés és békesség szükség,
a folytathatóság (megosztott hatóság) reményében.
Nem, mindent nem győz le,
az időt, s így az öregedést se, s ezzel a más esélyt
és lehetőséget sem biztos, hogy helyettesíthetne.
Maradhat mindez, vagy váltó meglepetés jöhet,
meg vegetál-színtézis, a siettetett véghez.
Nálam ez, Nála a tehetőség - na, szép eshetőségek,
jók lehetnek vershez, szembe szeles szélsőségek, de
a költve költő még-kell-t tömörítő utcsó10 évéhez?
Legjobb, ha visszatérek a szeretet mindenható
istenhitéhez. Tán az én, te, (ő?) hitetéshez?
Végül is önsarc, harc a magányért és a magány ellen,
csak a szerepek, szereplő független, elcserélődhetnek.
Ez az – is -, s a – végül -, ha vesznek.
(A másik-rossz értelmében.)
- 2016. 3. 21.


Szeles szelet
----------------
A napfény a megvezetett fellegekkel
árnyékot bújócskázik, a tavasz tétovább,
a hőérzet végleteket ámít, a szél él és ér
a legtovább, érezteti, ő irányít, s az ember
elhiszi, ha futamától, a napozásból fázik.
Pedig csak lóti-futi, a természet parancsait
viszi, nem is tehet róla, ahogy mi sem, de
a postást ki szereti? Mint itt, egy jó fordulatért
a költő is elfeledi a vitorlázást, a hűsítő
hajborzolást, a beporzást, és hogy kánikulában
milyen isteni… Aki vártat kap elfogadóbb,
átgondoltabb, nekem csak rosszat hozhat,
(talán ha nyögdíjat,) mikor a változás csupán
múlás változat… jó, érezni, de ráértetni minek?
A szél hozza, a szél viszi, közvetve-közvetlen
levezérli az életet, égni ettől nem kell, de
fellángolni, elhamvadni, lehet. Kinek mi jut,
- szeles létszelet – bezártabb, szabadabb,
nekem a huzat.
- 2016. 3. 22.


Időképezés
--------------
Ahogy múlok, egyre jobban
összefonódok a múlttal,
nemcsak az enyémmel,
felmenőimmel, korugrálásban,
közéjük képzelem magam,
s élem, képezem, családi
kalandregényem, múltat, jelent
egybeképző ők-magamban.
Kallódó most-tetteim helyett,
családfás reinkarnációmban.
Nem is olyan felszínes, (ilyen
nem is lehet) a régmúltban
időtlenkedek, ha a jelenben
idétlenkedek, néhány percben
a történelmem, jele a jövőben,
vagy végzete végemben.
S ha a tényélményből végileg
kifogytam, emlék-színtézisem
média valóban, s ha majd fogy,
a többimnél jobban, belenyugszom,
legyen ki ránk emlékezzen,
tán e összeképezésben,
halálhagyomány a leheti végsőben,
életversekkel, tényregénnyel,
esetlegi lebegésben -
Azért kibuliztam; időben maradtam.

Jó, hogy leírtam, s lényem-méltatlan,
büszke tehetetlen, mindez lehetetlen.
- 2016. 3. 23.


Locsolóvers
---------------
Színekkel szépül a lét arca,
nővé nő a csacska tavaszka,
már a jövő hímpora rajta.
Az odaadás illata, a nászvárás
sárló kancaszaga árad az orromba,
lét-zsendülés, rovarzsongás,
világelhálás csiklandó kacaja,
a vágy vonósaival harmonizál
hahotázó hangulatomba,
teremtő, nemző bachanália,
kifutás az unhatatlanba!
A húsvéti locsolás hatás sokadalma,
locsog a gyomromban, míg sok(k)ja
felszívódik, oka e csodája beléívódik
majdani, lélek-lélegeztető, életmentő
létakaratomba!
A tavaszi rohanás sosem meggondolás,
kellő ösztönrobbanás, ha van még
benned gyújtás, hogy (ezt az örök újrát)
soha ne hagyd abba!
- 2016. 3. 29.


Egy félség vége
--------------------
Ami lehet, legyen szabad, körülöttem,velem,
míg a velejárókat viselem, engedem,
hisz a szabadságom csak fél ágon sajátom,
ha a fordítottját kipróbálom máson -, de
ezt a nyavalyás papagájt, e tarka szirénát,
ki eddig szabadon szállt, most, megrögzött
növénykár okon, kalitkájába zárom!
Beszélni sem tanul, a tiltásból sem okul,
talán majd ezen az áron, ha a bezáráshoz
viszonyul. Épp nézzük egymást és károgunk
a káron. Kiderül, ha újra repül, hogy e butaságon,
vagy az én butaságom váltott át rendes rabtartóvá,
és magamról álmom közhely-csalódássá,
avagy mégse, és a szobahossz sem szabadsággá,
csak ahogy egy élethossz, viszonyból, iszonyból,
memóriazavaros viszonyítássá, talán így lesz igaz,
repdeső vigasz, de akkor is kiakaszt, hogy néhány
társas szóért így lettem madárrá!
- 2016. 3. 30.


Napozó
----------
Még pórázon fogják a napot a felhők,
szórványukkal takarják a márciushoz
nem illőt, az izgató, sugárzó, élesztőt.
Az éltető Ő, a teremtető, termesztő nő,
a legfőbb jó, a létalap, a remény-jövő!
S én ilyenkor, hogy napozni várom,
mert voltomba szépülni vágyom,
oktalan megkiabálom, ha gomolyosnak
látom, ilyen lettem, akik a legjobbak
hozzám, azokat kritizálom. (Hogy
könnyedebb is, ahhoz fényesebb, színesebb
kéne.) Aztán délben, ott ülök a fényben,
a mosoly ránca árnyalttá gyűri a képem,
az orrom leég, szeplők barnulnak az arcélen,
de az ifjúság tengerillatú, tevő melegét érzem,
(a Balcsiét többször és mindenképp szeretem,)
s kortalan lesz a közérzetem. Nyári gyerekként
ez tesz csodát, egy kis elodá-t velem, és este,
ha kérditek, a síelésre fogom, igaz is, egy kis
csúsztatással, de emlékeimben mindig a napon
csúszkálok a havon, ahogy versben az életem -
átcsúszott metamorfózis a nagyszombati ködből.
Kétkedő napimádó az áprilisi fény-árnyék fröccsben.
Inkább Kevert-ben, csak akkor nehézkesebben…
- 2016. 3. 31.


Élmény, vagy emléke…
------------------------------
Kedvtelve nézelődök a szülő, születő természetbe,
ahogy tavasz anya nézhet újlét gyermekére.
Friss-zöldül, színpompázik, szépbe nő, sziporkázik
az élet, lehet, túlszínezem, amint szóképbe képzem e
képet, az idő majd fakít rajta, ha versbe örökülhet.
Se, se. De kihúzom magam, mindenképpen a része
vagyok én is, tavaszodnék piszkosul, míg tél-tisztul
a szívem és az agyam, jövővel, jó idővel telik, érve
boldogít, szép-múltamra barnít, előlegi nyaram.
Bár az április a tavasz bakfistánca, vágy feszültséggel,
végletekkel tele, hát próbálkozom, linkre csábítom,
merszet enyelegve, de rám sem enyhül, felém se rezdül,
hogy legalább visszatérítésül… Hány telet ledöntöttem,
anyjával, nagyanyjával össze fekve, hogy gyönyörű,
gyönyörtelen ma, megdőlhessek észre sem véve, kihagyva,
magamra utalva a világszerelemben, csak duma, még
csiklandozás se! Túlél, vagy túlélem, nevetés, vagy lihegés,
ifjítás, vagy tőre-metszés, fellétezés lesz, vagy az érzet-tett
halála, bizonytalan buli, mások gálája, az idei érvény
élménynapi szeretkezése, e tán véglegesen képletes,
emlékbe vénült, örömült leképzése.
- 2016. 4. 5.


Becsapás?
-------------
Sokszor tévedésnek érzem,
de most jól-érteni vélem,
pár sráckori sorom;
- érdemes néha árnyékban is járni,
hogy élvezni tudjuk a napfényt -
No, megkellett öregednem, hogy át,
vagy másként is értelmezzem;
a következményét nézzem, nem az okát,
de csak vágyom ma a napsütést, és
kókadozom, eső – szürke okon.
Elismertetném, ha jobban körbeírnám,
(nem akarok túllicitálni a múlton,) pedig
én téldögként utálom, nyári gyerekként
a viseltes rossznak számítom, és mint
az épp változtathatatlant, ha tehetem,
nem fogadom, elhallgatom, nem látom.
Így hazudik az igaz, s a változás a vigasz;
érdemes a napfényben járnom,
az árnyékot, s az árnyékom, tudom, de
kizárom!
Ez a kis gubanc, az idő és rosszjárása
(„szépasszonynak, jónak, jó járású lónak,
kár megöregedni”) okozata, momentán
belepusztulásom, meg megbotlik még
hányszor, az érzékcsalódáson.
- 2016. 4. 8.


Semmi az ennyi?
---------------------
Ha elhitted, el tudod hitetni,
ez a hit késztet álmodni, tervezni,
ennyi kell előre, s a további többit
ezekkel megélni!
A végén ki fog derülni,
álmodozni jobb róla, vagy belemerülni,
s igazából, az igazságból igazad mennyi?
- 2016. 4. 11.


Fel-lépés?
-------------
A dolgom, vagy kívánságom,
kötelességem, talán várom?
Megteszem, mert megígértem és
a közvetlen közlés vágya belepiszkál
az ész – szív – énlét dominanciába.
Bánom, vagy majd visszavágyom…
történet és élménye nélkül,
szegényszagú lesz idő strapálta,
tavaszkozmetikázta, önjátszó világom!

Jobb volt és rám-hatóbb, mint vártam,
tapsoltak és megtiszteltek, egy falúnyi
rám esett világban.
- 2016. 4. 11.


Leírt veszteségek
----------------------
A nyíló ablakon át látom, nincs rigó
a fenyőfa sudáron, nélkülem ért ide a nap,
(tudom a valóság fordulatosabb,)
átaludtam mai napi koncert felhallásom.
A rigóm már bódultan keres, vagy esetleg
fedez, tán fészket épít, én meg szelektív
hallással rádiózom, s ez olyan helyette, mintha
alkoholmentessel kísérném le a tatárbifszteket.
Különben szépre tisztult, tavaszira melegedett
e zöldecskés, tarkaszín környezet, s hiába
az elveszett bemenet, e kedves átmenet
jókedvűvé tett. A zene bennem van,
s ami hiányzik, a világból hibázik,
arrébb, üveg alá tett, - kevésnek számít -
mert tömeget, teret vesztett, és így
senkikre fésült riheronggyá válik,
az csak a művészet.
- 2016. 4. 12.


Együtt
---------
Már szépbe készült, megnőtt az élet,
a föld zöld, a térlég virágszín és illatos lett,
létterv szerint éledt, s mára, allergiámra,
elszemtelenedett a génben őrzött kezdet.
Ha én is így tehetném, s amíg megy,
ismételhetném, közelebb érezném az ígért
öröklétet. Így csak irigylem és szóképezem,
meg mint a hangya néz az elefántra,
(f)elismergetem, érzem, s jegyzem a
természetet, s fogadkozom nagyot a nagyokra,
mert nem bízhatom csak magamra, hogy
helyére helyezze e életversekkel kiérdemelt,
vagy leérdemlett, még életemben hitt, közösült
(vicc, de a legjobb benne,) örökséget.
Titokban remélem hogy azt is, ha félreéltem,
élveztem, henyéltem!
- 2016. 4. 13.


Közöm
---------
Táncol az időjárás áprilisban előre, s vissza,
kedv, s jó-érzet vesztő, tántorgó mazurka,
születés és halál ritmusa, mint egymás egyensúlya.
Hiányzó, búvó napja miatt haragszom e napra,
nincs e elhajlásnak harmóniája, kelleme, ami
kellene, jóra-ható hangulata, inkább hardrock ez
törzsi dobokkal idegesítve, szürkefelöltős partiban,
rossz meglepetésre. Eső lesz, ami kell a kertésznek,
a költőnek mégse, talán, hogy a kettőnek eredője
könnyebben elviselje. Ahogy az idővel, s e kacska
járásával elszenvelegtem, eldöntöttem; nem szeretem
a rendszert, de alap-hiányát s a szélsőséget sem,
s mert nincs döntő közöm ehhez se, hazárdírozom
a meglepetésekkel. Minden, jó nem lehet, hát
élem, vagy élvezem, egy-érintő semmimeket.
Így jobb? Az, egy no comment lett volna, ez
az egész helyett. Csak akkor, szürkeségük töltené
lét-lopótökös ürességemet.
- 2016. 4. 14.


Könnyes könnyed
-----------------------
Mára teleitta magát a világ tavasszal,
s az ablakom felét takarja juharom
kölyök-zöld lombja, mintha már
beélte volna új-tarka szövetébe
látszatát a nyár, csak az ég kékje még
vizenyős, halovány. Újszülött fűszálak
hintáznak a hangyák lepte földön,
(követik a tavaszbölcsőt, s a királynőt,
ki nem látja a dolgozót, s a költőt,)
mellettük kutyáim szuszognak,
álmukba rugóznak, pepita halomban.
Felébredt dühömben visszazártam
kalitjába a károgó királyt, megint le-
csipkedte a benti hajtásdíszeket, és
játékból kiszórta a szőnyegre a földet.
A múltkoriból sem tanult, talán így
idomul. Ahogy én, e áprilisi megkeverthez,
az ébredést melegítő boros teához,
s a könnyes könnyed önír(t)áshoz, a
rám eső valósághoz, fél óra napozáshoz -
De az önérző döntőben döntően örömül
a lelkem, féltem is, hogy a tél-énhez
viszonyul, (pardon, visszanyúl,) és
megalkuszik a még öregedett testtel, hogy
átverik az eszem csalfa tavaszcsellel;
elől leég a remény és árnyékában megfázik
az ember.
Nesze, könnyes könnyed, egy mosolyért
tettem, hát ne szűkölködj (kutyaként is
lehet,) ezzel!
- 2016. 4. 15.


Megmaradék
-----------------
Megmaradék? Maradó maradék?
Meg maradék, Megmarad az ék?
Önösszesítés; tervben, megkelltettben,
örül-körülményben, és esélyben, hogy
egészem még végem előtt kiteljesedjen.
Különben? Tettem, teszem, és bízom
a szerencsében a következőkben.
Ezt vasárnap kellett volna írjam, de
hétfőre maradt. A befejezés a kezdetre.
Végzete az érvénye? E(gy) döntetlen
döntés, hogy az alkotó a létlényegét
az esetleggel összekeverje.
Kevés? Csak a kívánkozással, a talán
semmibe, a megmaradék utóéletébe.
Évi 3000Ft, míg lesz, aki befizesse,
Viszonyos öröklét kötése, old(ó)dás az
internetre! Az életvers kétséges helye ez,
a többi helyett meg hit, remény szeretet -
csak a hit így, a túlra rekesztve.
És a megmaradék? Fellétezés a lehetben.
- 2016. 4. 18.


Egy elélt élmény vége
-----------------------------
Azt mondta, egy volt szerelmem valakinek,
nem voltam én mindig ilyen…
De tisztaszívű, ő-szinte, szeretetre méltó és
adakozó, talán túlzottan is a gyakorlatban…
Milyen lett, s lehet, eddig végig sem gondoltam,
a szívet meg a múló idő piszkálja, hogy piszkolja.
A mai őt, s hogy ő-szintén, az ő szintjén…
őszintén örülök, hogy már nem ismerem!
Az áradás tán apadt, de a szeretetért, ha
megérte, van belőle(m) bőség, tennem, s ha
vele sértődtem, tévedtem, ön-döntöttem, lehet -
(még az igazságnak is több oldala van, pláne
ha egy elélt élmény vége igazságtalan,)
nekem, mint a múltam aranydarabja maradt,
a bolondok aranyát meg, a véltet, ha az idő,
ő, és a szerencse hagyja, az emlékével a
körülmények lapátjára seprem, megbékélten,
az élményért a következményt szépre szépen
elfelejtem.
Remélem, mert olykor, ha félrefurdal bennem,
úgy érzem; a jót rosszul, a rosszat jól tettem!
- 2016. 4. 19.


Az esélyről
(írásról-olvasásról)
-----------------------
Nélkülük, velük, mindennap rosszabb lesz?
Nem, minden nappal rosszabb lesz az ismeretlen.
Az érkező, színezhető jövő. Az elmenő lemenő.
Túl sokat, sokáig éltem-írtam, a hovatovábba,
s olvastam, tanultam, erről a mindenről, szarva
az arányra. Nagyjából elfogytak a jó meglepetések,
és ismerős kompromisszumok az ismétlődések.
Amik még jöhetnek, a nagyrészük rosszabb,
kellemetlen, vagy felismeretlen. Ma ebben hittem,
és egy holnapra ezt is elfelejtem… Na jó, az életem
túlél az életben, s lehet némi esély a máslétben.
Amíg ügyesebben hitet a szeretet, kötelesség, és
a remény, mint én. Amíg hiszek, leszek,
s késleltetem, vagy megszegem a rendet. Az előzés;
amint a tyúk meg a tojás, hit a hitetésben.
Szimbólicitálva; Krúdy a télről szól, hát nyáron
olvasom. Íme, az imunrendszerem, és az allergiám.
Írásra, olvasásra? Hasson inkább rám!
Negyven éves téves csúsztatás ez a megértő megérő
(más)helyes választás.
- 2016. 4. 20.


Mai témám
---------------
A mai témák avantgarde regényben,
nem versben igaziak. Sokak egy mondatban,
hogy a kielégült áprilisban a dolgok elszíntelenedtek
körülöttem, hát visszafestettem a hajam…
Az izgága igaz, a tavaszhangulatból elhalkuló
élettárs szavakban, kacsint a szomszédjára.
Arra a rendemtelenre meg se pénzem, se energiám,
sem elég élményem nincsen a jelenben,
de írnom kell, hát, mint az elcsuklást, iderövidítettem.
Nem eléggé, mert íme, ha már nem is az élet(ek)é,
létem fogantatott fogalmazásáé vagyok egészen!
- 2016. 4. 21.


Kilátás
---------
Gyorsan benőtte a láthatárt a tavasz,
vagyis annyiját, amennyije a látóhatárnak
ez a rés, mi a fenyők és a nagy juhar közt
kilátást ért, s amit fél méterrel bezöldelt
minden egyes év. Húsz éve, istenem!
Befed, amit ültettem, pedig a panoráma volt
az idehúzó érv. Meg az alkotó magány, s az
elérhető táv városom örömétől, csömörétől,
ezek is nőttek a körkörülményektől, s a viselős
környezet velem szenvedett az építkezésektől.
Azért szeretem. Az élet, az idő együtt csökkent
a kedvvel, a vággyal, a barátokkal, s a jó
helyekkel, s mára inkább csálé családommal,
és állataimmal szeretünk, szenvedünk, s csak
nagyon ritkán vétkezünk. Rossz a ragozás,
ez csak rám áll, szinte már csak értük, s az
írásért csinálom leéletem és aprózott halálom,
mint egy remete, ki a levegőbe fingik és imád,
hogy valami majdcsak visszaszáll, s ki tudja,
még (túl-életért az élete,)
nem boldogul e? Minek hite, annak szentje -
- 2016. 4. 22.


Február restaurációja
---------------------------
Jobb látni, mint érezni a szelet,
bár a látvány éreztet, ha az ember
tudja a telet, és életet, tavaszt vár,
hogy nyarat tehessen,
aztán gyönyörei, csömöre után,
akár öregedő őszt is, gyötrő tél helyett.
A körforgás idő-akadéka, hogy
a február restaurációja ideszenvedtetett.
- 2016. 4. 25.


Áprilisvég
-------------
A kutyák fény-árnyék foltokként
napozzák ki az éjszakai reszketést,
cicáim vemhüket cipelik és kér(d)őn
néznek rám, míg puhamanccsal űzik
a megtavaszodott kandúrkát,
a kaméleon is melegszik, fakóból színt
vált, és üres etetőjét dobálja az ébresztő
papagáj. Belülről tavasz van, csak a
faggyal becsapott áprilisvég félbehagyta
a szeretkezést mára. Közömbösnek tűnnek
az akváriumi halak, ettek, jól vannak,
és lebegéssel sumákolják az úszóedzést,
valamilyen dagályra vágyva, várva.
Egy volt barátom, egyre több ilyen van,
vagyishogy nincs – szar akar lenni a
szarban, próbálkozik, hogy átverjen,
vagy én segítsem abban, milyen gazdag
vagyok megmaradtaimban, csak már
ilyesmi tartalékom sincs, s bár a barát
az barát, ha szar is, hamis e kincs.
A barátnőm, akár az április, szeret, segít,
de idegesítem, a gyerekek rendben
vannak, vagy csak nem jól kérdeztem.
A versek ilyenek, talán majd ilyenebbek,
én meg kell-et teszek, élvezek-teremtek,
elérek, felélek, jegyzek és felejtek,
öregedő létet tagadok és erőltetek,
egy örökzöldnek hitetett
kamaszgyerekesnek.
- 2016. 4. 26.


Teremben
-------------
Eső verte a port, s a ráncos földet,
a tavaszmagokkal szentelt kirepedezettet,
a városiak a fejüket rázzák, utálják,
a gazda legyint, kellett -.
Pászmákkal pásztáz a nap, csíkokban szárad
a világ, az idő röhögve engedi e néhány percet,
születni és meghalni a váltás hangulatát.
S már újra a szokásos a környék, a színek, a hangok,
az illatok, illve illegnek elégült zöldelések,
létre mozdulatok, ezekre emlékeznék, ha hirtelen
elmennék, mert meghatározón természetesek.
Olyan egyszerűen nagyszerű a bonyolult minden,
hogy nem kell megértsem, elég, hogy elégedetten
éljem és véljem, okát, dolgát régen megtanultam,
de, hogy ki, s mi-végre, félbeélve félrehagytam.
Így van jól, most, itt, és addig a meddig -.
Esőszag élveztet és megmosolyogtat, mint félálmi
szeretkezésillat, hogy már duplán szentülve lett e
nap, mint én keresztelve, az átkos bizonytalan alatt,
megnyugtat; az ember igazabb, ha köze van ahhoz,
mit halva tagad, és létre hazudgat. Mindenesetre téma,
terem-teremtésem mára, egy csodácska műfordítása.
- 2016. 4. 27.


Nyelvelés
-------------
Kavarognak kint a lombok,
s bent a gondolataim,
terelő széltől, kevergő észtől össze-vissza
rendezgetik a rend rendetlenségeit,
a lehűlt tavaszhatás meredt mozdulatlanjait.
Leesett friss kikeltek, tűnt barátok, (nem
voltak azok mégsem,) ki nem élt percek,
s amit kapkodó szemmel érintek, s közlök;
fény és fonákja, hullás és maradás zöld
sátra, esőfoltok, fázó összebújások; kutyák,
macskák, hangulatok, s ahogy kapkodva
jegyzem ebből is, tény-független életkedvem,
amiből majd természetszerűen elrendezem,
és az, ez, még magamhoz bíztat engem.
Szülések, tavaszkák, szere(lmek)tetek,
létszeretkezések, egész életemben a nők
segítettek, megért-írt életté teljesednem.
Hímnemben élem, nőnemből nemzem,
e közösből igenlem, létragozta versem,
remélem, sosem lesz semleges nem!
- 2016. 4. 28.


Önnevesítve
----------------
Mindig csak magamnak gyóntam,
többet, kevesebbet, a képzeltet,
a tettet, mint amit kőbe vert,
átörökített, és túlhaladott az élet.
Létrehozta őrnek, az elő és utó
félelmet, s a lelkiismeretet.
Ami büntet, s amely enged.
Nem kéne most istenekről, és
törvényekről beszélnem, én
saját utam és öntörvényem élem,
s ha párhuzamosan a többiekével,
akkor becsülettel és szerencsével.
Eleimtől, a körülményektől, lázadó
voltam, mostanában már csak szóban,
de tudtam és bírtam;
a lélek tisztasága, s az élet tisztessége
az emberek közös sajátja,
a változtatás kiválasztása mai megváltása.
Mindenképp szükség és kötelesség,
mert, igenlés a bűn tagadása, s tagadása
a bűn (sarokkő a viszonyításban) igenlése!
Nincs összekeverve, csak a gond-olat
okozata önnevesítve.
- 2016. 4. 29.


Íme, ...im e
---------------
Nekem hála, nincs feleségem,
de egy élettársi Rókicám, egészeségem,
áldásom és büntetésem -
Magát méri énrám. Íme;
a szerencse megszokottá lekicsinylése,
s a mazochista elragadtatása.
- 2016. 5. 1.


Egyikből a másik
----------------------
Unom már, hogy a rosszulásról írok,
időről, helyzetről, kedvről!
Szeretnék a meleg, színes, szeretetesről,
és megosztott szélsőségeiről… de
én életverset nemzek, (azzal, hogy igenlek)
időmről, helyzetemről, kedvemről,
és osztatlan különbségeikről…vagy,
ha úgy tetszik, az objektív determináció
szubjektív rotációjáról!
Lehet, hogy ez tréfa volt, de az alapja
biztos nem az, és csak csalinkázik,
félbe csábít, igaza vigasza, a tavasz.
Mert nem mindegy, hogy fakaszt, vagy
akaszt, a dolog (nekem, téged szórakoztathat)
kettéválik, hisz az eddigi, mindenkit,
az ez-utáni, csak engem aggaszt.
Talán már nem is tudok vidáman írni,
csak röhögni, majd sírni, (egyikből a másik,)
és társas magányukból körváltozást várni,
alkalmazkodni, kiállni, élni, és elegyüket félni.
Koktél a vers, de méreg, ha arányukat sérted,
s nekem nem remény, hogy nem tetőled,
kérdés, hogy mástól, olvasnám e én?
- 2016. 5. 2.


Lassítás a gyorsulásban
------------------------------
Az idő múlik gyorsabban, vagy én,
vagy csak az emlék az élet színén?
Utol nem érem, s nekem a lassulás az érdem,
de ezzel az élmény szűnik,
és elméletnek tűnik minden,
az emlék(em) arányt győz az életveszteségen.
- 2016. 5. 3.


Féltékenység?
-----------------
Ő a kurva, én a durva!
Ha igen, ha nem, féltékenység;
hibáztatás, hiúság, birtoklási vágy,
együtt-enyészet, átverés érzet,
sértettség, s ha betegség (?)
és irigység.
Csak a szerelemmel rokon, anélkül,
értetlen, elszégyellt érdektelenség.
- 2016. 5. 4.


S ebből van több
----------------------
Halvány e nap, és napja, de éltet,
lágy színekkel, tétova meleggel,
játszadozó széllel, eső is lehet -
s utána mindez megélesedhet,
hátterétől emlékülhet e haloványka.
Én ma nem kívánnám, hogy tetteim
és érintettségem okán, ezt az „elmegy”
eshetőséget megváltoztatnám,
majd csak segít a napsugár, hogy
fakult életemet megnapoztathatnám,
és a körülmények gondfoncsorú
tükör- igluját nyárrá fókuszálnám.
Addig e hab-halvány, kellemes
nem érdekes, átsegít a lényegek
bújócskáján, s e fél-élt időrész (ebből
van több,) mindenképp halálán.
- 2016. 5. 5.


Politikáról
-------------
Amíg van pina, s pia,
szarok az elnyomás magyarázkodásaira!
(És ennek a megfogalmazásnak durvasága
bepiált pinafüst a politikájéhoz viszonyítva.)
- 2016. 5. 6.


Vitám az alapokban
/Sajna, nem az Alpokban/
----------------------------------
Már megint megharagudtam, kiabáltam, vitatkoztam,
mégis csökkent, aminek nőnie kéne, közeim vesztesége.
Így is megérte, csak én mindent adok érte, úgy tűnik
ez semmi, megszokott szemernyi, részletem szemében.
A vesztés lényege; többet számoltam, mint írtam.
Most majd írok és szerzek, amit bírok, alaposabban
az alapokban, bár eddig is tudtam a mennyiség az,
amiről lemondtam, a minőség bennem, s tőlem van,
s abban, aki érti, érzi, minden mást csak felhasználtam,
ahogy kellett, kelesztett, amint tudtam, és ha buktam,
nem számoltam, a hiány csak az arányokban,
az élt és élvezettben, s az írt és olvasottban.
A számíthatatlan, de számon tartott adok, kapok-ban,
a vicc, hogy a vita, épp a forditottban!
- 2016. 5. 9.


Helyem
----------
Éjátkoktól és átlagtól, széppel rejtett,
jó kilátással, éltető léttérrel kedvelt,
megélni, s írni segítő hely a hegyen,
jól lenni és jelezni, múlni és múlatni,
énezni, önözni, őrizni, elszigetelni,
elpihenni, ellenkezni, vagy jövőt venni.
Keresés helyett meglettségem,
csömörből örömöm, s elégedetlenségem,
tenni és ellenni, magamra szabott, s kinőtt,
szeretett, unott, bölcsős és halálos helyem.
Maradó a fogyóban, hogy valami valódit
értetleneimnek is csináltam és hagytam,
kel(l)tető a természetben, az időtől lusta
tétova jelenben, hisz jövőm a múltamban,
fintor és mosoly terem-tett képemen,
kamráimban és pitvaraimban.
- 2016. 5. 10.


Mert beleütöm…
----------------------
Már nem is nézem, megszoktam, érzem,
roppan a változat, megtorpant a tavasz.
Szürke fátylat vett fel a zöld, bár bakfis
még, s tán sosem lesz hölgy -, eső öli a
napfényt, és sár-barnás lett a föld.
Vigyorogtat a jó-múlás hullás megszokása,
naponta újuló szopás -, s nyugtat a tapasztalat,
átok, vagy áldás, középen az ember, önön hajcsára,
sorsa rabszolgája, kiszolgáltatott marad,
etetheti, lelőheti, vagy megeheti a madarat. Meg
pusztíthat, újíthat, de nem irányíthat saját utat,
csak vezetheti a megadottakat, nevezheti, utálhatja,
istenítheti bárhogy, kalitkás világa így van kitalálva,
és magamagával előre, hátra, rekonstruálva.
Ja, a kisfőnök, és programozottsága, mint a cafka
szoknyája; bár visszahúzza, simítja, javítja,
újra le kell tolja, rángatja, nyálazza, de belül
foltos és ragad -, az élhetés a fontos, és hogy ezalatt
többletként mi marad, (kopasz, vagy bozontos?)
Nekem a szavak; kitalálják, hívják, azonosítsák,
elmondják, megtartsák, és közösülve közösítsék,
égiháborútól, vagy pokollobtól, kisüléstől, elsüléstől,
az orrom mitől lett kormos?!
- 2016. 5. 11.


Át-kapcsolat
----------------
Néhol a szeretet mértéke
a segítség értéke,
s néha a viszonzás oda-vissza vágya
a kapcsolat tartaléka.
Végül a függés élt és vélt harmóniájába
lép a vér és a kéj
időben egyenlőtlen versenyfutása.
Így van rendben,
csak jövőt ég, e másként visszahatása.
- 2016. 5. 12.


Kopott tükörből
---------------------
Zöngenek, a visszatérő őszt felejtendő,
s elviselendő, a recsegve ellenkező rádióból,
lopott dallamok áthangszerelve,
talán nem ilyen mindnyájunk élete?
Kint a természet oda-visszát táncikázik,
míg az ég, s a lég, időlépti összesítést játszik.
Semmi sem egyforma, de minden unottan
hasonlít, és az egész szerkesztve ismétlődik,
csak érzékeink vélik változásnak,
bedőlünk az élet egy limitált változatának.
Akkor magunk, magunkban, magunknak?
Úgyis elmondjuk, leírjuk, tanítjuk egymásnak,
s a külön észlelések újszerűt absztrahálnak,
más múltat, jelent, s ebből közösítendő jövőt,
emberi engedetlenséget, manipulált forradalmat,
s új győzőt, ki erőt, ő-történelmet-hitetőt erőltet,
hogy dolgozzunk, termeljünk, fogyasszunk,
rendszerébe körbe, körbe, helyette, s míg tudja,
eltakarja, befagyasztja, félve a következőt.
Az író, a költő, követhető? Körülményközösülő -
az egyéniség köze egyénileg eldönthető.
Legyünk önmagunkban egy világ, azt éljük,
amit élvezünk, és viseljük lét-hétközünk sarát!
A többi lehet, az értés és a tett különbsége,
mint az írás-olvasás következetlensége, vagy
csak felismerés, vagy a másként tehetetlensége.
De vesztése, és a lelétezés is behelyettesíthetőbb,
ha többé lettünk érte!
- 2016. 5. 13.


Pünkösdi királykodás
----------------------------
Ahogy a Pünkösd kezdet és végzet,
az egyház belépője és Krisztus valójának vége,
a „szentlélek” meg, a hitető meséje,
úgy derült ki az ég hétfőre, s a leromlott időt
bearanyozza a kánonilag is vitathatatlan, nap.
Lehet, megújul a mese is, és megmarad
az erkölcs és a szeretet, ami ér, és jobbra éltet
benne, akár behelyettesítve, s ha így lenne,
nekem mindegy, hogy a vivőanyag a szent,
ha lélek, vagy Krisztus szerelme! (Az utóbbi
jobb, ha marad, sokkal szimpatikusabb.)
Mert alapjában jók; hit, remény, szeretet,
s tavasszal kinyílik az emberek lelke,
van mit le, s megváltanunk, s ha ehhez kell
az egyház dagályos tengere, ha süt a nap,
egyszer-kétszer én is megfürödhetek benne.
Ennyi a hit, s a szeretet megengedése, és a
remény, hogy ez talán (kiugrott, beugrónak?)
e nélkül is menne!
- 2016. 5. 16.


Tespedtemben
-------------------
Viszket az idegesség,
az ellepő tespedt tehetetlenség,
öregedő időmben, az ellépő létezésben,
a célvesztő, tett-védő, önverselésben.
Nekem előbb megélnem kellett,
hogy beérve verselhessek, most meg
verselek, hogy érvényesen élhessek!
Hiányt, vágyat, többletet szóba szerkesztek,
hogy bizonyítsak, jelezzek. Magamnak,
senkinek? Értőm néhányatoknak, nektek!
De gyertek, még tehetek, kedvelő kedvesek,
élmények, meglepetések, élv-lihegések,
szívmelegségek, könnyes könnyedségek,
csodácskák, utak, látványok, hazaérkezések.
Én-telt percek, hogy visszaszerethessek,
újat éljek, s írjak, másmód igazabbat,
minthogy emlékezzek,
lángoljak, gyújtsak, ami, s amivel, ellobbanhat,
s megnyugodjak; a férfi vagyok, aki él és élvez,
teste és lelke van a léthez, esze az összegzéshez,
ujja az újhoz, és a viszketéshez…
s csak ha betel, és ki kell… akkor ér a vershez!
- 2016. 5. 17.


Fölé-rendelés
----------------
Mégis jobbak a megtörténtek,
azok újra nem kételkedtetnek,
a csak tervezett és közben végzett
fölé-rendelések ritka szentülések,
vélt valósulások, inkább szentségelések!
Legyen okozat az ok, és az okozatból okok,
jó ez az élek és írok, s e síkú életem
választott kompromisszuma; mivel az egyik fogy,
a belőlét erősebbnek, fölöttesnek élem,
oda-vissza indok, valamilyen érdem.
Persze a lekövetéseket egybemossa az eredmény,
mikor te érted úgy, ahogy én érzem!
Ha meg akármiért nem, egyikért, a másik is
(közzé) értelmetlen.
Az én gond-lehet mazochizmusom; azt írom,
ami már nem, és szenvelgem, mi még igen!
- 2016. 5. 18.


Tapasztalat, ha szint alatt…
-----------------------------------
Fázok, fájok, s félem, mit nem érzek.
A kialvatlan, álomtalan éjjel az ok,
vagy éppen rémeivel tépett széjjel,
és még a szürke ruhájú reggel
e rossz rímmel a lelkembe trimmel!
Mit kezdjek, érzett éveimmel,
roskadt testtel, elszakadt lelkemmel,
önsajnától összeragadt szemekkel,
a világtalan ég miatt fénytelen világgal,
immun-képzeteimben a sorba csalt,
kicsavart csodákkal, fagyott rügyekkel,
az elmúlt, jövőtlen, színtelen jelennel,
süket csendjei közt SOS jelemmel?
Pusztítónak ártót eszik, többet iszik,
ha tud, szeretkezik, s továbbél az ember!
- 2016. 5. 19.


16-hat?
---------
Holnap tizenhat éves lesz a lányom,
majd minden percét szeretem, imádom,
bár néha kizár, s hiába várom, kamasz,
s vad, mint a faterja, közösen öntörvényű,
és könnyű mondani, majd kinő belőle, lázad
már évek óta, olyankor fárasztó anyja-apját, de
Anyut is benne látom, s a régi „édit”, csak ritkán
találom. Nem idomul, de tanul, azértsem azt,
amire én tanítom, most, minden jóm benne
veszne, tudom, s az ellentétjét nem akarom!
Még egy-két év, aztán megépíti, felneveli magát,
keményedik, tükör-csillog, mint a sors csiszolta
gyémánt, s ha még leszek, visszaadja kikalapált,
s tőlem is vett egyéniségét, viszonozza az energiát,
hisz túl sok vagyok őbenne, de segít az érzett-értett
szépség, az önmegvalósítás, és az élet szerelme,
majd ráhat, hogy privát csodáját, közös hétköznapját
a helyére tehesse. Rájön, vagy elolvassa, hogy
magukat változtatta érte, váltotta meg benne az Apja,
s hogy, nem tudott visszafogyni, sem újranőni vele,
egy gyors öleléssel Ő is megbocsájtja.
És ha holnap szentül a szülinap, kitavaszodik a hátha,
vele megváltatott elődje hibája – s együttnő a hála -
fellétre-nyílott leléte Virága!
-2016. 5. 20.


A szeretet szélei
---------------------
Az ellentétes még nem ellenséges,
csak a különbözőségek különbsége,
két szélsőséges ember szikrás-ikrás
szeretősége; nem könnyű, nem csendes,
túlfűtött, léttöltött, minden-semmiséges,
forró jég, véres-édes.
- 2016. 5. 21.


A vágy vitorlája
---------------------
Vitorlást nézek, távolban, s közelről - félve,
kikötőt, sólyát, vagy csak egy kölcsön bóját,
vágyból, emlékből, génből, nem készpénzből,
a nincs-ből születhet a valóság terve, élő eleve.
Az esély az esetleg, valósulása a csoda valutája,
de álmok nélkül félállat az ember, a remény hite
híján, cselekedni sem mer. Hajózni pedig kell!
Ahogy minden mást is, régi frázis, mint ki menne,
újat, másat szeretne, aztán becsap egy kurvát,
és keres egy tavat, bátran jegyet vált a kompra,
bölcs megfontolóra, és nyárra a családdal,
üdülni megy a tengerpartra.
Ne így sors, inkább úszva, legalább eldől,
a vízre vágyom, vagy a partra?
- 2016. 5. 22.


Nem kérdés?
----------------
- Te mit csinálsz?
- Írok.
- És meg lehet ebből élni?
- Én ezt másként élem,
sem ebből, hanem ezért,
és nem meg, de túl?!
- 2016. 6. 23.


Barátok…
-------------
A legjobbak meghaltak
az olyasmik elhagytak,
a még lehetnének, s akik tudtak
ingáznak, vagy megmaradnak.
Szeretteim, és barátok -
sokan voltak, ma alig és félig jutnak,
régen csak belül, most aztán egészül,
egyedül állok. Felidézett talányok.
Csak a nők, s a talán jövők,
életőrzők, és viselt csalódások,
(g)éntapadások, kénytelen ráfogások,
a józanodás részeg emlékei,
és társas magányok,
csapódott társak, szeretetlen szeretők,
akik velem voltak valakik,
s most önrészeim ők.
Vagy, se barátok, sem szerelmek,
csak próbababái szeretetemnek!
- 2016. 5. 23.


Miért a dél?
--------------
Miért a dél a cél?
Az ebédszünetért és az UV-csúcsért?
Nekem fontosabb a reggel és az éj,
az előtt, után, és az este,
a napközbenbe lett keverve,
a hajnal meg éjfáradt, vagy álommákony,
talán az alkony -
a reménykeltő, a keresők, s az elzavartak
szín-szép napszaka.
Magunkon hordjuk szokás-hasonlóságunk,
a változás változatában bízva.
Szeretem, és néha viszontszeret az újulás,
az alkotás, s a remény reggele,
mit kiegészít a pihenők és vágykergetők,
szenvedélykeresők és szeretők éjjele,
jobbléteim lényege. Élményül, de emlékül
győz az esthajnal, a nap metamorfózisa,
az illő miliő, születésnek, halálnak,
az öregedőnek rájátszásnak,
ellenélni az elmúlásnak!
- 2016. 5. 24.


Kellett, de nem kéne
---------------------------
Nőim szimultán, akikhez másoknak is
köze volt, több talán, mint nekem,
az ágy után, az együttléten innen -
sárgult emlékek, pókhálós élmények,
pislákoló érzet, és több ilyet, újra nem
kérek, nincs ami késztet, hogy éveket
ismételjek, a múlás után érdektelen bután,
hisz csak lebegtek, s ha ma szembejönnek,
és vastagodott lábon továbbmennek,
furcsán felemás hálát érzek; köszönöm,
hogy ennyire szerettek…
- 2016. 5. 25.


A lágy keménysége
-------------------------
Megállt a levegő a szélben,
az oxigén a vérben,
a madár a repülésben,
hajam a növésben,
a föld a keringésben…
eszembe jutottál -
Egy visszacsuklott pillanatban
időmeredten, döbbent meglepetten,
tetszhalottá lettem.
A múlás útjába álltál,
- a lágy keménysége -
újra megtaláltál,
mint lakomát az ágytál,
múltrobbantás jelenemben,
vérpangás az agyamban,
aritmia a szívemben, s már
mindhalálig gyorsabban jár,
ahogy e felléttel mint feltéttel,
az ifjúsággal és emléketekkel,
a nyár, errefelé sétál.
- 2016. 5. 26.


Én-védelmek
----------------
Dong, dönög, a darázs az ablakon át,
a rést keresi, amit a tapasztalat kizárt,
ha beengeded az anyát teleszüli a szobát,
és mint természetbarát, te költözhetsz odább.
Nem is olyan különböző az egyidejű világ -
Mért bántsam, nem félem, de társaságát sem kérem,
csak néha röpte, röpke külsőségét élvezem,
ahogy a szeszbe-szexbe bódult kiscsajokét,
akik a Vérmező bokrainál nem jutottak tovább,
mert egy másik privát-szférát védtem,
és az igazi Anyát. Már a nyugalmát, na meg
a kecske és káposztát…
Időm az idő ellen, az élményt, hogy megemlékezzem,
természetem a természetben, lényegeim lényemben,
tetteim létrészességét, hogy versesítsem,
s az élet vivőanyagát,
hogy kenyerezzen és szemelgessem!
- 2016. 5. 27.


A jó, rossz, egyensúlya
------------------------------
Van kötöttségem és szabadságom,
ahogyan kívánom,
csak a pénzem és a kedvem,
az élmény-korlátom,
meg az, ami elveszett, és ahogy, már
nem találom.
Félő, hogy a múlt, jelen, jövő, egymáshoz,
idő független kiegyenlítő,
- ha - a harmóniához.
Az elégség tisztessége, nem az én embersége,
utálok kivárni és előtte megállni,
a csömör csupán átöröklött, túlunt öröm,
ahogy az idő csúszkál a gyönyörön.
Nincs egyensúly, csak libikóka,
a meggondolatlan elfogadás,
a jó, rossz, kölcsönhatása egymást vesztő,
belőlünk nőtt hatalma.
Persze, ha nincs, akkor van is,
az összjáték önfeladó pillanata,
a változásból kiemelt, véletlen-színtézis,
el-hit és antitézis,
a viszonyítás ára, az élet, halál, mása.
Az ellentétek harca,
az egybemúlás arca,
rajta, az egyiksem karca!
- 2016. 5. 30.


A lehet testamentuma
---------------------------
A saját környezet, állataim, s az eszközök,
helyet nyertek bennem az emberekkel szemben,
létre társult társaimtól független -.
Üresedett tért hódít a testem, a lelkemtől,
s meglehet, hogy egy lényemült tény-regény,
s e megváltozott én, a költészet, ösztönös
ön(ös) lényegem helye mellé lép.
Erő, pénz, (mint majd mindenhez,) és én-ismétlő
rokon értelmű élménytömeg, meg valami
szükséglet-őrület kéne, (lehet, hogy a kéne mégse)
hogy másként, másképben, utó-éljem az életem,
hogy élhessen nélkülem.
Próza gyomozzon a versen, s a létszereteten
a lehet leélete dolgozzon emléken közérthetőségben,
mert az írás a maradék mindenem,
s e-nélkül, ennyi sem!
Aki majd örököl, e volt-lett-ből kölcsönöz,
vagy online szórakozna velem,
- miértem elértem -, olvasni kénytelen.
- 2016. 5. 31.


Visszaváltás
----------------
Valami mégis megváltozott,
nem szeretnek úgy, a nők, s a kutyák,
érdektelenítő ösztön megérzéssel,
vagy én nem szeretem ugyanúgy őket -
mint ezelőtt pár kizárt évvel.
Többet újítom, s edzem a külsőm,
és kontraversenyben az öregedéssel,
lemaradok a bensőséggel.
Marhaság, de valami lehet benne,
beleérzek az önkéntelenbe,
kamrában a karma, hamvában az izzás,
se gyújtva, sem égetve, hagyva,
kihagy az ellenponti vonzás
az egyen-áramlást követve.
A tagadás tagadása, az idő, s az élő
versenyfutása, ellentét kitérő -
A vége felé hívő lesz az ateista lelke,
és monogám a poligám teste,
elég élhető idő kell, hogy az ember
egybe, rendbe tehesse.
- 2016. 6. 1.


Vízvélelem
--------------
A víz, ami most csepeg,
már nem zivatar, szürkés, feketébe vihar,
hanem éltető elixír, akár a fotó-színtézis izzadtsága,
lefolyó túlfolyása sokk, ha sok, kincs, ha nincs,
jövőt, életet ér, amint a gyökerekhez, vivőerekhez ér.
Már nem le és elzuhog, ezek a létbegyűlés percei,
vagy hú, a felfrissülés megrázkódtatása, mikor
az ionos fülledtségben a hajamról a fejbőrömre hull,
felvillanyoz és lecsorog, körbe hasznosul,
úgy, mint az idő párolgása. Csordulás, csöppenés,
vágya és múlása, könny, s öröm, pusztítás és létalap,
bár ma csak a maradéka, a ráébredés csodája,
a legtöbb benned és körötted, alkotó elemed,
árja és hiánya; véghasznált szavad! Lehet,
de te szerencsés, most letörölheted.
- 2016. 6. 2.


Járgánygányolás
---------------------
Majdnem siker?
Majd-mert menni kell!
Indítás, s hogy meddig?
Innen, ameddig, relatív viszonyítás.
Jó-romlás, rossz-javítás, b.- színtszokás,
hiánygazdálkodás, járgánygányolás.
Szükséghatás, mozgáskényszer,
tovább-élmény, vagy leáll halál.
Tömegköz.-ben ugyanez,
késő időben, sértett érzékekben,
önrész-részletekben.
- 2016. 6. 6.


Ma
----
Lehiggadt a tavasz, öregedett kamasz,
fáradt, talán még túlelégült is,
inkább alszik, bevégzett nemezis.
Centikkel alacsonyabb a zöldek sudara,
hajlottabb, súlyosabb a fák ága,
létterhes, asszonyos a lombozata,
ha nem pezsdíti a virága táncba.
Hisz a Janus arcú június első hete van,
a nyár bevezetője, olyan, mint ahogy
e napja kezdődött, fázva, álmosan,
gyenge bemenet, pedig a dél mindent
megtett, esőkbe fülledt nyárkezdet.
De akkor is, ezzel is, a világ nyílt, terem,
a színek már vakációt látszatnak,
a fénybe és időbe folyt nyárképzésben.
Tüzesedjen, tejesedjen, ha már múlik,
élményesen! Már megfürödtem,
és jó arcomat láttam a Balaton vízében.
Kicsit homályos volt, tán, hogy ne sértsen,
mint a közrejelzőzött alany(-)ok szerepe
a cselekmény emlékké öregedésében.
- 2016. 6. 7.


Dühösen
------------
Érzékeim kínzói körém gyűltek,
a rumeninge, a román-ruszki geci
a gépét bőgeti, a szembe szomszéd
építkezése a kilátásom és utamat állja,
a felhőzet esőt szül, és a béke e fél-léte
olajfavirága illatára, dieselolaj szaga ül.
És nem vagyok magunkban egyedül!
Nehéz így szemlélődni, írni, jót lenni,
alkotva tenni, boldogulni, fellétezni,
amiért a természetbe, a részben így
veszettbe, ideköltöztem vagy 20 éve,
elhagytam szép-életem és Budapestem,
vagy váltó-resten, s ezekre kihegyezetten,
megöregedtem. Pedig jól döntöttem, hogy
ekként, és nem élv-ekeként tettem és
teszek, gyűlik is érte az én-oldalú érdem,
bár a viszonzás már, vagy még, nem,
lényegemet élem, lényemet ítélten -
de néha meg kéne szöknöm, hogy
a vesztést, s a veszejtést össze ne keverjem!
- 2016. 6. 9.


Tejcinek
-----------
Én már tini-diszkóba nem megyek,
a zene, s az emberek érdektelenek,
más vadászai vannak a nyárnak,
és dögevő nem leszek!
- 2016. 6. 10.


Apám nótája
----------------
Nem ismerte a prímás,
aztán az öreg brácsás igen;
ezt csak az urak ismerték,
s a cigányok, akik kísérték…
Apáról fiúra, élményről borura,
emlékből valóra.
Ez egy múlt világ, s nemzetrész
örökségének, önérzésének,
nehéz könnyítésének dallama,
mint a közmondás, a siratás,
s a legtisztább líra, múlás mulatás,
s a fájdalom nótába tisztulása.
Ezt már csak a magyar, és ritka
lelki társa érti és éli úgy, ahogy
Apám dalolta, tagolta, s hogy
miként, miért, mikért másként,
az a szív útján a vér hangja,
jó út volt a haláltól a dalba.
Belesírtam, s egy ezresért a banda,
- rég hallotta, sosem húzta, -
gyorsan elnagyolta.
- 2016. 6. 11.


Esőben a teraszon
-----------------------
Esőben a teraszon, szemben a Balaton,
á, csak szemmel, másként most élvezhetetlen,
képtelen képében, akár egy gyönyörű nő a TV-ben.
Már, ha a kép pikszeles, mint e ragyás vizes.
Már tűnik is, ágál, páráll elködlően, megsértettem,
beléjutnom, ma már esélytelen. Így, t-tovább
ábrándozom, iszom, és sirámomat írom, úgy,
hogy ideilljen, vizesen a szárazon.
- 2016. 6. 12.


Kacs az adón
------------------
Ahogy a liánok, vadszőlők, a fagyöngy,
a borostyánok, kis kacsaikkal felkúsznak
a fák törzsére, térnek és tápanyagnak
kihasználva őket, kósza fotószintézisért,
miként mi tesszük a természettel,
trágyáért és termesztésért, termésért,
a körforgás megállóiért, úgy egészül az élet,
a két véglet, egyenlítő közepével.
Meg még a fél-paraziták, a szükségbe és
szerelembe estek, az együttélők,
a leghűségesebbek, az élősködők,
s a gazdatestek; a fekete-özvegyek –
s a többiek, amik még lehetnek,
valahogy úgy, csak valószerűbben,
mint az emberek az isteneknek, vagy az
olyasmiknek, vágyva adón, kacs az adón -
tömeg az erővonalakban, vagy anyagátmenet
a szarban, és inkább éhes, mint éles elmével,
de hittel istenben, s az energia-megmaradásban;
mint töltelék a dagadóban.
- 2016. 6. 14.


Vagy-ok
-----------
Keveredés vagy felemásság,
egyenesség vagy taktikázás?
Boldogság vagy boldogulás,
örökítés vagy elmúlás?
Fellétezés vagy közkísérlet,
megélet vagy megéret?
Adás-kapás vagy megfontolás,
szemlélődés vagy alkotgatás?
Felejtés vagy kifejezet,
elérés vagy az élvezet?
Élet-hosszan vagy változatosan,
ön hűen vagy kiábrándultan?
Érzés-értés vagy nyerés-vesztés,
beolvadás vagy elkülönülés?
Szépírás vagy én-tényirtás,
lázadás vagy belenyugvás?
Örök kezdet vagy végállomás,
kapaszkodás vagy ugrás?
Kétség vagy kérdés,
kihúzás vagy kifejtés?
Válaszok vagy okozatok,
bizonyosság vagy gyakorlatok?
Vagy-ok vagy vágy ok,
lennék vagy vagyok?
- 2016. 6. 15.


Virágnak
-----------
Az összeveszés, vesztés -
a külön-közöny örömtelen,
s a hiány kiált megálljt,
a szeretet megbocsájt -
béküljünk meg!
- 2016. 6. 17.


Mi kéne?
------------
Mi kéne, hogy elkezdhessem végre?
Mik hiányoznak a húzómondat működéséhez,
ami persze, nem mű, sem köd, s nem hasonlít
senkijéhez? Pia, pipa, a 3,14-hez a na, az már
megvolt ma, kedv, terv-tett, ihlet (az mi lehet?),
élmény-telítvény, a gondolat kivésett aranya,
melegben hideg, csendben feldobó hang, és
fordítva, újult próba, az agy indirekt megoldása,
vagy hogy hagyjam abba?! Tán e lét-kép-zavara?
Süt a nap, fellétezés attak, a víz kétszáz méterre van,
és én erőszakos szellemi-lelki közösületlenségben
pótolgatom magam! Hehe-hedonista tettetlen alakban,
koszorús homonkulusz, életmű monogramban.
- 2016. 6. 18.


Vasárnap borultán
------------------------
Eső fenyegeti a vasárnapot,
amit jelent, s amit hoz-hat,
no, ezt a ha-hatást éri beborulás.
A vakáció első hétvégéje,
csodás az eleje, tanítás a vége.
Jó, ez egyoldalú absztrakció,
akár az élvezeti reláció.
Kinek mi? Minekünk ennyi,
nyararaló csoda-csatt a micsodából.
Szűkül a távlat, fakul a fény,
kopik a kedv, éltelen az élmény.
Azért is fürdök, aztán dühöngök,
előre vetítve a gondterhes felhőkre
a hetvenéves én -.
Fejletlen fejlemény, előre félmény,
csak pattanások a nyár seggén!
Hisz, fázva és homlokot ráncolva is
gyengébb e tény, okán, okomon,
és okozatán, nevetvén.
- 2016. 6. 19.


Reláció
----------
Nem olyan dolgok jutnak eszembe,
amikről írnom kellene, mégis, (kékül
az élvezettől a csék, és az ég is,) mivel
elkezdtem, és nincs kincsem másom,
se másra kedvem, helyesbítem; e dolgok
még nem az én dolgaim, téma-független
is léteznek, másképpen leledzenek, tán
erősebben, létvéglényszerűbben, s éppen
az lenne a lényeg, az eredménye tőlem,
hogy átültessem, nemesítsem, megőrizzem
együtt velem, egyszerűsítsem, szentültessem,
a jó-rosszat, önkifejezett szép-tettben.
Ez, az értelme, hogy az értelmem védőn
ködösítsen, aztán szelet szellentsen, és
verset tisztuljon, minőséget az összességtől
mennyiséggé semilyenben! És az igazság?
(E kérdés butaság, és csiklandozó gazság
az „i” igézetében -) A ragozásban, és az
érték-érvény különbözetben! Megérte(ttem)?
Könnyebb a prózát, prózában közérthetően,
mint többkétséges versszerűségben, de…!
És ez a reláció hitem és mentségem!
- 2016. 6. 20.


Emlékkerengő
-------------------
Mostanra több emlékem nő
kutyákról, mint nőkről, tán a
sorrend győzköd, s idő-ősz-önköd.
Az enyémekről, nem média-ígért
képzeltekről, s ebből is az élményt
lenyomja a végük, szét-szeretetük,
opálos kétségbeesésük, az idejük,
nem bennem a helyük, a színük,
a szemük… megsimít és üt!
Kísér(t)ő megemlék, nem nagy érték,
de értünk, megérdemelték,
életvéghoszt pár megosztott percért.
- 2016. 6. 22.


Csütörtök?
--------------
Ösztönök, örömök,
különb-tömbök, közönyök,
eltűntök, vagy jöttök,
kiderültök, talán még fejlődtök,
ődöngő, vagy kispöcsös többszörös,
vörsnek, Vörösnek, s még kiknek(?)
csütörtök, pénteki menekültnek.
Nagy-Br. kilépett, képe lett a szétesésnek,
színtézis és antitézis, páraszobra e hőségnek,
javítás, vagy így, itt, maradás,
útja, vagy gátja a fürdésnek -
az érintettség valósága,
lebontva rám és a kutyámra.
- 2016. 6. 24.


A lassítás térlátása
-----------------------
Hőség után eső és szél,
az időjárás kiegyenlítése.
Bőség nyomán hiány-állmány,
leélmény-élmény, a vesztés nyeresége,
jövő-szemellenző, s a mosoly átfestése.
Kaland után hétköz-regény ékszer,
emléknők, szeretők után, a létezéstárs
sokszerűsége, a lassítás térlátása,
emlék és élmény visszahatása a mára,
az épp-hogy-van a harmónia seggére ver.
Emlékkitöltés, a múlás újulása. Mindegy,
50 felett nincsen a tévedések létgörbületének,
az ígérők, s az idézettek kiegyenesedésének,
el, vagy visszatérésének, tehető lehetősége.
Összetörnek és mindegyik résznek külön vége lesz.
Elköszönő mozaik-reccs, ellobbanó összegzés
(érdektelen, mint onnan minden,) a végtelen végnek.
Futó utó előlegnek;
fáj és vágyvíziók, élhetés, leélet, oda-vissza képek,
itt ütközhet az írás és az élet;
képzeled, vagy érzed?
- 2016. 6. 27.


Össze, nem alá…
----------------------
Cinke tornázik előttem az ágon,
ugrál, lóg, átfordul, tipeg, keres,
tán játszik, vagy csak az élet így áldotta meg.
Órákon át nézem, ahogy a fáim, a kertem,
élik-éltetik életünket, az együtt összességében,
akár a bolygók és naprendszerek a mindenségben,
külön egységben és közösségben, miképpen nekünk is
kéne!
Ez ügyben, bár cipője sincs, jobban bízom a cinegében.
Magyarázat, a fölé(nk)rendelt rendszerekben,
és a géntérképben. Vagy én is félreértem.
De szépek, és szép az élet,
idő, és emberi természet egyszer volt,
másként lesz, és a körforgás is lefelé megy,
bölcs-öreg, szemelt szemléletében,
ezért, meg mert könnyebb, teszem tettem
inkább szemlélődésben – Tudnám teljesebben,
szépítettben, de ide így illik, levegővel véve,
vagy átélet belakta kristály egyszerűbben.
Lényem a természetben, lényegem verseimben,
létlényegem az életemmel összecserélődésben,
így élem, ez van rendben, ami nem,
a mások, és ezek, föléből, (bár én bő-léből…)
alárendeléseinek kicsiny(es)ségeiben.
- 2016. 6. 28.


Szóhagyományozó
------------------------
Mint a száraz ágak a lombkoronából,
úgy lógok ki létrendből, világból.
Öntörvényűen, meg még ami; én-többségű mi,
kő. és „nem kö” a köz-közösségből, rendszerekből,
hiány és vágyó tartózkodás a családtól,
a megszokottól, beleboldogulástól,
szeretett szenvedet, kötéltánc oda-ide, világomból.
Lényegem és érdemem jegyzős, jelzős értelmem,
szívem, szemem, eszem, levezetetten,
nagyrakás szét és összerakás, érdek-önzetlen
szóhagyományozás.
Kikerget a legkisebb kényszer elve,
az összességben, jobb lényrészletekben nélkülem,
vagy csak - ha léha, néha - s tán létjellé adoptált
velem. Ebből az összerótt jól rosszból, volt jobból,
jó az életem, amit akarok, s tudok, azt teszem,
ami, s amit meg nem, írásaimban a sír(ás)ás,
álmaimban a másik felem. S a beteljesedettem,
Önből az önrészem.
(F)élem, élvezem, kergetem, remélem,
és hiszem, hogy nincsenek záróvonalak,
az időben felolvad a kinek, minek,
és adózóból adományozó lesz, ki ad!
- 2016. 6. 30.


Badacsonyi váltó
----------------------
Viharral jött a változás,
arculcsapó hullámok a hőhullámra,
fodros vízfoszlányok az úszásba,
áztató-fáztató szél élek, hideg télérzetek
a tegnapi naporgiába, ellenvéglet,
kiábrándulás, a balatoni nyár-kacskába.
Eltelések, elfekvések, az eltúlzott, túlhúzott
élménypótlékoktól, a vasárnap délutánba.
Olyan, késő őszi ideges, csak valamit tegyek,
csalódott-papos, ha nem istenes, evés-ivásos,
ívásos kompenzáció a maradott kevéshez.
Sok a reményhez, vezetéshez, az esti buliba
menéshez, a közös örömhöz, a kerti főzéshez,
nyaralásba békélt beszélgetéshez, őszes összeg
az összegzéshez, esős esély a talán sikerüléshez.
Persze, menni kell, mert így, csak magunktól
a mi szenvedhet, amit egymás-pótlással a
társaság feledtet. Ha hat, s het – De ez egy ilyen
nap, egyéb csali csodák, regényes készületek,
izgatott lehetőségek, vagy simító megfontolások,
ma épp nincsenek. Na, most meg kivillan a nap,
mint a bugyi a szoknya alól, idegenen, elmenőben!
Kicsit felmelegíthet, vértódulásos gondolatsor,
mosoly a vonatablakból.
- 2016. 7. 3.

Elfolyós folytatás
----------------------
És hétfőre persze, bekésett a hétvége melege,
illata, (meg a sarkokban a tegnapi vihar ózonszaga,)
kifőtt kékje, és ízei izzadtsága, (versenyt forr a nap,
és marha a bográcsban,) és az - ez lett - elege.
Időváltót játszott a vakációs és a hétköz-idő futkosása,
de velünk nem tolt ki, itt maradtunk, hozzá,
s visszacsatolásra. A remény huszonnégy órája,
s az illő élmény túlgyorsulása. Emlékhez, csömörhöz
kevés a hatása. Megátalkodtam, ráhittem a tavaszra,
és most nyavalygok a nyárban. A zavart érzékelés,
és a találós keresés összeminősíthetetlen hátránya.
A kicsalás igazsága és a csalódás csuklása, a tény
és én változása. Idő-járás a toporgós zebrán.
- 2016. 7. 4.


Semmisűlve semmisítve
-------------------------------
Sínbe áll az élet, indul a leélet.
S neked, kinek a felejtés is végzet,
a lét hordalékát sejtjeidben érzed,
s ahogy nehezül(sz), a jeledtelen
jelent, múlt-jövő korcsának véled,
amiből nélküled nő a jövendő, mert
meddő nő az elkövetkező, bár te
múlásként, vég(es)nek szenveded,
az öregedés szenvelgő szemlélet.
Ma is volt pár értő, szóba-nemző perced,
de ezeket is elfelejted, hogy majd máskor,
felzavarjon álmaidból, mielőtt végleg elejted,
aztán csend, s a semmi lenni leend,
és halni, ölni esendő, ahogy öt a 2x2-ő,
visszafelé jön az idő, és újra feketét cseng
a csengő. A rosszat emlékezni, (f)élni,
pedig így többé, nem szabadna élni,
ilyenben, ilyennek lenni, semmisülve
semmisítve, eredendő bűnnel egyenlő!
Rossz lét, vagy csak rosszul lét?
Egy perc a világ, és ez most ennyi!
Csak felötleni, megírni és beledögleni,
nem hinni, sem remélni, hogy megváltozik
minden, hisz épp ezzé lett a semmi!
- 2016. 7. 6.


Összefüggnek, vagy összefolynak
-------------------------------------------
Az életek jönnek, mennek, érkeznek, elvesznek,
így van ez az emberekkel is, (ahogy a közhelyekkel,)
és Lanta-ciccel, aki a napokban elment, elhagyott,
vagy meg… s visszajönni nem tudott.
Akárhogy, jobb legyen neki, kár, hogy nem értheti,
van, ki nem feledi! Thai-földön alig láttam sziámi
macskát, de nekem mindig volt, létem innenső
felében, s ha tehetem, meglepem, vagy meglepetem
magam eggyel, szeretni a szeretet, és szelídíteni
a halált.
Összefüggnek, vagy összefolynak, a dolgok
kevésbé elhagyottak, mint egy mondat
mi gondolatot vált.
- 2016. 7. 7.


Félő, a fél a félnek
-----------------------
Mérlegelni, vagy megtenni?
Ahogy a szeretkezést, együtt a nő és a férfi,
(a többi egymást közt éli,) előbb tenni, aztán
mérlegelni, vagy mérlegelni és nem tenni?
És, hogy meddig és mennyi? Az ezen-kívüli?
Erre, a tett mérlegelése után lehetne felelni!
Itt, olyanra, mint középszarszínten, az elmúlt
emberöltőben a Fleto-flottilla, avagy a
szovjetszkoje igrisztoje!
Félő, a fél a félnek -
Mi jobb, a fél vég, vagy a vég nélküli fél?
- 2016. 7. 11.


A szél is alszik
------------------
Felhők a szemem előtt, de nem az égen,
rosszra feketélnek, felettem meggyűlnek,
gond-esőjét nem érzem, csak vélem,
áztatott eleget, bánom, de nem félem.
Kellemetlenkedő próbák, intézkedések,
célhoz nem érnek, oktalant fokoznak,
terhelnek, zavarnak, sötétítenek, talán
az a dolguk, mint a nyárhoz a télnek.
Azért jobb, ha abbamaradnak,
esett esemény nélkül feloszlanak, futó
árnyalásnak, ellenpontnak, mint árnyék
a sugárzásnak, idehasznált rossznak,
és kellő, s keletlen dolgaim, eszközeikkel,
ahogy eddig, termőre fordítnak,
a nyár tovább napzik, szavaim virága
és hozzájuk-világa, megmarad magnak!
Mert a mag, ha jó helyen van,
kelve, telve, kép(zet)ébe röhög,
a lét-széllel porzó bajnak!
- 2016. 7. 12.


Koppanás
-------------
Rózsabogár koppant az ablakon,
engem akart, vagy a Virágomat mögöttem?
Türkizfényes, ártalmatlan, kitines trubadúr
lovag, csoda, hogy van, s mi csodákat nem
rontunk, kinyitjuk az ablakunkat.
Hogy, kell e képzett életrészlet a valódiból?
Én sem tudom, csak egy kört megy és elhagy,
mint a megkésett esetleg, s az emlék-kísértet.
A lányom a gépem akarja, a barátnőm lényeg-
teleníti a lényeget, az értelem így lényemtelen,
külön, elveszik, akár a rózsabogár, ha már a
rózsa is száll, és közös(rep)ülések nincsenek!
A bogarat rep(d)eső végzetébe reptettem,
a laptopot átengedem, ahogy a fél életem,
a tovább-esély, hogy a jobbik részét elfeledem.
Bár az emlékbe-élés túlnőtt gyermekem -
Ha a választás lemondás, a halasztás nem
hátrálás, s csak a zuhanást előzi a koppanás.
Hátán kapálózva zümmög a megbánás.
- 2016. 7. 13.


Megbékélés
---------------
Egy éj alatt, harminc fokból tizenöt lett,
reggelre ömlött az eső, előerőlködött
idehullámzó viharával a járatlan idő,
morgott, ordított, villámlott, csapkodott,
hogy a lélek, s a természet belereszketett,
ez a vész-enyhület az ősz üzenetével jött.
Zavarta álmom, s még csatlakoztak rossz
emlékek, hamis felismerések, szükségek,
és fura bántó dolgok, hogy felkeltem és
ittam egyet, mielőtt meghasonlok.
Tán az ördög ődöng? Akkor egy ősz öreg
meteurológi és dili-doki ördöng őrjöng,
viharral ijesztett, magammal féltetett,
letettekkel, ténytervekkel tévesztett,
aggódni menesztett, élő-halni küldött, vagy
csak reflux reflex volt a fullasztó küldött,
hinni nem hittem az istennek sem (meg)
neki, de megszenvedtem, s mára, fáradt
érzékekkel, rossz előérzettel vizslatom a
közeljövőt. Tudom, majd a béke, bennem
és kívülről nekem, s a hittető pia-ima;
- így is szeretem - s a kétség belátása
a túl(í)ért tökéletlenben, hogy akár el is
engedhetem -
az élet, a társam e körbeváltozásban,
meglett szerelem!
- 2016. 7. 14.


Esőben esetlen…
----------------------
Az élet üresedő fele teng-leng az esős időben,
a benti, esőben esetlen, és fellényegülne a kinti,
a jelenben élvezhetetlen. S ez a renitens lélek
másra is késztet, mint alvás, baszás, tv-nézet,
persze most is, mást is lehet, én olvasnám, te
teszed. Eső sokk, nekem sok, penészgombák és
meztelen csigák, a fene eszi, s a szappanos föld
visszaveri a védekező világ izzadtságszagát.
Zuhog, csapzik, habzik, mint kancából a ló húgy,
kifehéredve, miként a Jackson five legkisebbje,
sajnos ritmust vesztve. Két napja, már utálkozok,
bezárva, kirekesztve, kivágyva, s nem merve.
Akinek már se Apja, sem Anyja, gyermekként
vágy a természetbe! Legfeljebb is én! Pedig,
lent szuszog a lányom, a barátnőmet -szép álom-
a konyhában látom, az eresz alatt sündörögnek
az éhes macskák és négy kutyabarátom, de
ürgeként ülök, s vagy megszökök, mint Raguzából
misztrál idején, vagy megszokom, akár a pénz
könnyülő terhét, s majd így, vagy úgy, (vajúdott
a vagy-unk) leírom, ki bírta tovább, a lószerű felhő,
vagy én? Hülye hasonlat, hamis érvény, mit meg
nem tennék egy jobb végért, a végén!
Tudom, hogy túlhaladtam, de kihagyhatatlan;
az esőé, a versé, vagy én… ázom szét a kimenekülés
kezdetén, a lét befejezésén tökölvén…?
Locs-pocs, s locsi-fecsi; szűkített eredmény.
- 2016. 7. 18.


A tehetetlenség tettei
---------------------------
A túl sok és a túlzott gondoskodás is dönthet,
megszokás (és megszopás) utáni hiányával,
előbb meg közvetlen hatásával, mint a szobafenyőnél
a túlöntözéssel. Az elázott földdel a napra tettem,
ahogy a kiscicák szemét kenegetem, és remélem,
segítem őket az életerő győzelmében. Ahogy a kutyákat,
kis szünetekkel, egész életükben, és szeretteimet is,
néha, ha már minden elveszett, kétségbeesett erőltetéssel.
Lehet, hogy hibázva, fellét helyett vég lett? Tettem,
amit kellett, gyakorta sikerrel, máskor temetéssel.
Mert szar ügy, arányt tenni az ismeretlennel!
És az (el)vesztés ijedtségével, ha még többet erővel,
hányszor leseggeltem, akár öltem is a segítséggel.
A pánik, és ami ámít, döntetlent játszik az emberséggel!
De teszem, amit tudok, s vélek, amit lehetséges,
s azt is, mit a tehetetlenség tettet, bár a szeretet erőszaka
a bizonytalanban, ütve, simogatva stimulálja az
elkerülhetetlent!
A kéne, és a lehet, hamis harmóniájában,
a jót, rosszul, libikókája!
- 2016. 7. 19.


Ball, s jobb szerencsék
----------------------------
Mára, (a néha és a hátha egybeborulása,) összeállnak
a dolgok, gondok, megoldássá, munkával, vagy a
hoppá igazával, jobb eséllyel, mint szegény Máki
próbálkozik a szuka elsietett nyári tüzelésével,
tett, s szerencse ad hoc sikerrel, pláne ha összevetjük
a levegőbe spriccelő maggal… s az imént elberregő,
jót nem jelentő postással, a picsába a számlákkal! (Is.)
De nyár, remény és kölkező tervezet, a lehet Őségei,
mert az életre áll, kemény, s Te, (már behelyettesített)
beengeded - A férfierők útjai a szűkülő világgal! Most
mondjam, (már mondtam,) a pinájával?
Ez a jobb szerencse! A ball, úgy tűnik, marad a kutyával.
- 2016. 7. 21.


Öndöntő
-----------
Igazából, jó, ha félig élem a létem,
a késztetésben igen, tettben a szükségesben,
a csúcsoktól eltekintve, a mélyeket elfeledve,
túl sok a kihagyott ilyen. Vagy csak öregszem,
hagyom, hogy az ösztön elidőzzön, s több legyen
az emlék, mint a tessék, a megtettben.
Alapjában nem, mégis leváltozgat minden, inkább
háttérbe kerültem az elhagyó jók élvezetében, mint
a megélhetésben, ebben sem dúskálok, egyre többet
állok, és váltani is csökken a kedvem.
Pedig lényegében (magam választottam lényegem,
csak most kistestvér a lényem,) minden (de nem a
mindenem,) rendben, vagy leírni sem merem,
és létlényegemen túl, nem talál új helyet a vágyott
és szeretett, féltett és feledett, és egyre többet kérdem,
megéri csak megélni, ráhagyva felélni, lét-halasztva
a rosszvéget elérni, nekem? A válaszom, folytatom,
nemcsak jóra, nekem is jobbra változtatom, önzőre
renoválva, szürkéjét kifestve, nem többé, ez nem
izgathat többé, de ragadozva és szövegben köszönve,
(húzd el (amit lehet) alkalmi hedonista,) finisben
az érzékek váltója, lehet(ő)ségeim élvezzem,
öndöntő (mindkét értelmében,) tehet(ő)séggel,
e gyönyörűen egyszerű, élemedő életet!
Mert amíg ez van, olyan nincsen,
hogy semmi(m) sincsen!
Hehe, a gazdag-szegény szó-fisták éneke…
Tőrjük, törjünk össze, vagy törődjünk bele?
Majd kiderül terül, vagy borul,
senki mindenkijének lét(vég)-tétele.
- 2016. 7. 22.


Kiegészítés a „Woodstock vágya”-hoz
--------------------------------------------------
Az érzékek kihegyezettsége
nem előny a leértékelésben.
S nem illő egy vérbő ide illetlen,
kétoldali kellemetlen,
akkor volt, most hasznaholt,
(ki) kezdő, a végében.
Ezért ha egy hipszter évül,
vagy végül megvénül,
el kell engedni;
szeret(kez)ni, vagy tönkremenni,
legyen, ami volt -
és ennyi!
- 2016.7. 25.


Egymásból egy más
--------------------------
A szélsőségek idővel összeérnek,
összeférnek, és érdektelenednek;
a még csendes a harci-hangossal,
az ideges a bele nyugodttal,
a máshasznú a használóval,
a smucig a pazarlóval,
a lelébecoló a marad(and)óval.
Mert az ellentétek…Vonzás és taszítás
inkább, az élet humora, vagy gonoszsága,
össze és bezárt, éhség és csömör delikát -
a létszellem is beleszellentette az egyensúlyba
és a szünetük kozmetikázta harmóniába,
a felezést és kiegyenlítést, a szép-létet és a
kaka-fóniát, élettársi tűréshatárnak,
s okoztán és okafogytán, magát nevette benne.
A hatás–ellenhatás maradékelve, az ebből eredt
tolerancia, az alkalmazkodás, a megszokás,
s a kellő változtatás, egymásból egy más…
Nos, válassz mára egyet,
ha már elsor(s)oltad témáival e verset,
röhögted és merted, ezzel fel és levetetted,
de válaszul félreértve, vagy félretéve is,
erősebbé lett a szeretet
(s) alapjaiban a megalkuvás.
- 2016. 7. 26.

Badacsonyi badar
-----------------------
Lénytényből távolodóban, osztódó önsajnálatban,
a fogyó jót fogyóztatva mulatom a múlót, múltat,
és túl sokadik születésnapomat. E mennyiségével
minőségfosztómat, még halasztható halasztómat.
Illegve illőn, feledtetve megkönnyülőn, lenyelve és
öklendezőn. Idő és sze(x)sz verse véste ráncaimból
szürkebaráti simogatástól fellazult félmosolyban,
a borba bambult Badacsonyban.
- 2016. 7. 29.-30.


Születésnapi viszonylat
------------------------------
Átállt a valóság egy évvel többre,
én meg 10 helyett 15-el kevesebbre,
az látszik, ami van -
a minősített a mennyiségben,
ennyi a mennyi az annyiban!
Úszik a Balaton is, ahogy úsztat,
a rágondolás még mindig vágyvalósabb,
szembe hullám, körbe tömeg,
pár görbe gondolat, és fél óra a strand.
Tegnap borhét, mára buli,
kétnaponként digi-dugi, jó az élet,
legfeljebb te nem jól éled; az észérzet,
a por-patinás tények, és lehánytorgató
emlékek, nem elég, hogy felejteni nem
tudsz, még meg is írod őket! Jövőre
irigyelni fogod ezt a különbséget.
Az éjjel riasztott egy őzbak, és a kutyánk
csendben maradt, ja, a meglepetés -
miként e szokásosba akadt csodadarab,
a boldoggá tevő időék, mert épp ép a szép -
hogy mégiscsak, ajándék ez a nap!
- 2016. 7. 30.


Másnapos születésnapos
--------------------------------
Üvegmeredtre ettem, - az italt mérni sem merem -
a hasam és az agyam, e túlzások és ízek átsegítettek
egy újabb, születéstől ide sokallt ünnepnapból
ünneppercbe, átévelt, s megkésett létrészeimen.
Istenem, mennyit hagyunk, és hány juthatna még?
Átélve, vágyva-várva és kéretlen kiköpve épp?
Egyikükben sincs sok, sem jobb ok bevégezetlen,
mint a csúcsra létfennkapkodni, kilihegni,
s nevetve lehenteregni, tán, hogy liften kéne menni -
nekem fel(f)érhetetlen ennyi, a neked semennyi,
amit én tudtam átkozni, élvezni, unni és emlékezni,
egy licitált, limitált, és lapra citált életen!
Nem jótett, sem érdem, de kell-emet megteszem,
míg valami az annyi, s ha mégsem kellene e tettem,
bocsi, de kérdezem, tudsz e még magyarul olvasni?
- 2016, 7. 31.

;
Képző
---------
Összefüggetlen kósza képek keringenek, párállnak,
egymásból egy másba képződnek, szemembe ágállnak
lesz-telen e melegben, mint hullámtaréj kukorékolásnak.
Távoli, képzeti, s egy sem az enyém, bár látom, furcsállom,
s ha belemennék, és győzné a viszonyos viszonzás,
lőne együttes képződmény. Kinek, minek? Belőlem még?
Maradjon a Balaton iszapon, habon, hű boldogságalapom,
és élvlénynek, képzeltségnek, fölül is alárendeltségnek, én -
Az elképzelt leképezetlenből nem(b)írt, csalókás csalódás,
látra fordítatlan kép. Észvég-rémkép, vagy felpuffadt lebegés,
a kimeredt szemlencsén? Vagy az élhetetlent beleélve
a mélyvízi feketébe, úszva, behunyt szemmel, képtelen,
ténytelen, e lét-nagyrészbe, idegen-végzetesen az ember.
Fel-léttempózva ameddig tud, mer, s amikor abbahagyja,
hogy fölé az alából, és sós íz lesz az ön-S.O.S - jelből, késve
képül a művetlen létkép-tehetetlen, por-portré szétfolyás,
önpuszta pusztítás, fej nehéz befejezés, és csak víz-kékfestő
pillanat, para-pasztell szakad vele, bele,
uszonytalan, a víziszonyatba.
- 2016. 8. 1.


Akasztófás
--------------
Ha már a humorból, hu mort lesz,
és közös nevező a negatív érzet,
a jobb rész elveszett, és beledöglesz,
vagy fiát, s tán maradványát keresgéled,
vigyázz, kora-halott vagy, (koraszülött
már voltál,) s időtlen véd az érvényed!
Nagy kincs ez, s ha végleg nincs meg,
hagyd, hogy felröhöghess, átsegíthet,
vagy a semmivel semmit tesz,
azzal a jóérzéssel, hogy a végeden is
te nevethetsz!
Mért, nem érdekel, hogy jó vicc lesz
e, a holnap? Ha végzeted végzed, tedd
mindig másnap reggel! És ha elmeséled,
vagy leírtad, (a legjobb kerítők,) összehoztad
ingyen, ebben a korban nagy siker -
a sors-stopot az életkedvvel!
- 2016. 8. 2.


Időre ítélve
--------------
Van, hogy egy volt haverod, vagy
létrész-társad, idősödő tévedésed,
úgy lenne barát, hogy már egyikséből,
a magány, a hiány, a szerencsétlenség,
és mindezek megértése változtatná át.
Kérdés, hogy megbékélve így maradna,
és te megérdemled e?
Várni kell, ezek az érzések, mint az
elfertőzött seb kifakadnak, kénytelen
kompromisszumnak, s az érdemtelen
megtalálja a békülés útját, vagy jobb,
ha a megszakadt megszokott marad.
A barát az barát, ha szar is – írtad egyszer,
de attól jobban hinni nem fogod, mert
összekeveredsz vezeklésül, némi
kevesebbel!
Elágazó sajnálat lenne az ok,
és segítetlen-tehetetlen, mindenképpen
te maradnál benne,
az ezért, vagy ezzel átkozott!
- 2016. 8. 4.
Az lettem, a szerencsétlen meg, vén hülye,
rossz-hazudozóvá tette a lét-keserű fog,
a léha néha nincs már, se haverság e lettel,
kimutatkoztam és bízom, hogy kibírom,
ha sajnáltatni fog. Itt egy búcsúzó színtézis;
a szar az szarol, ha barát volt is!
- 2016. 8. 5.


Például…
------------
Romlok, rontok,
purgálok, próbálok,
javulok, javítok,
így voltam, úgy fogok,
kavart, zavart hangulatok.
Szemfájó szemlélődés,
előérzés, utóvégzés,
fellétezés, vélő, félő félreélés.
Önelvető illeszkedés,
túléltető megbékélés,
hiányos és.
Szembeszélből hullámverést
viszonyítok. Okot fokozok,
okozatot okozok,
oda, vissza, összevissza,
valahogy megvagyok.

Ez a vers-se verze
ki lesz köszörülve,
mert a geniális, genitális,
a közép-jó, gipszbe öntve,
a rossz versből lesz a legjobb,
költő, s az ideje, könnye, verítéke!

Az idő múlaszt,
az immun még elmulaszt,
de a lényeg elébe, a szeretkezésbe,
a száj kerül előre…
az oroszlán, nem, magyarsrác! (Hiába
a múlt nem lett elfeledve) féls(z)eg(g)sége!
- 2016. 8. 8.


Seregélyes
-------------
Táncolnak a vízen a nyárfák árnyékai
a mozdulatlan hőségben, a fonyódi parton
szemben. Felettük a női melldombok
a kilátók meredt bimbóival, s az ég kifakult
kék pólóban. Közelibbnek tűnnek, lehet,
hogy estére eső lesz, s tönkre megy a nyár
ajándéka, az utcsó pár jó nap vakációra, elmegy
ócska kiegészítő harmonizációra. A kielégítő
jobban szólna! Minden más ma felforr bennem,
úgy néz ki meg kell elégednem ennyiben,
a fél augusztus néhány percben, létkép-rés
gyulladt, táskás szemeimben, szemlélődő hűdés,
és épp monogám gyűlölködő irigységem
a seregélyek létörömös röp-közösségétől! Pedig
promiszkuitális emléktettem is óv az ősz ellen,
még áld az öl, mi szül és öl – Leg-esélyem,
lenni a lehetségben; szőlő a seregélyben -,
mert minden reményem, létkövetkezményem
bekövetkezése annyi,
mint a seregély részegsége!
- 2016. 8. 10.


Alkohollal
-------------
Szeretkezés után egy pohár Extra dry
ágyba, a kéjvonaglást zárva,
bor, sör, étkezéshez, mi, mikor, mihez,
sör a nyárhoz, bor az élet minden áramához,
egy nyelet wihisky a sűrűsödő bajokra,
problediplomatának, és halálaim fájdalmára,
egy pohárka pia, mikor elhagy az ihlet-képzet,
vagy a sorba pina. Igen, a létezés puffer-része,
az érzések ízes hangulata, érzékek bársonya,
öröm gyönyöre, talált szavak gördülése,
felsegítség, hátrálásra és előre, múlás mulatás,
együttélet-érzet, a barátság, s a szeretet illesztése,
ész és érzék folyékony szelleme, az egyensúly
túlsúlya és eszköze, a mi lehet, és mi(lyen) lett
mértékegysége. Néha legyűr a vele, tőle növő űr,
eltűrt szenvelgés szenvedélyt szül -
de nem látok egeret az agysejtek helyébe.
Felkarol és leejt az alkohol, benne és vele az élet
teljessége, de mint a nő, késő, ha a fejedre nő!
- 2016. 8. 16.


Problémáim
---------------
Nem akarok mindig többet,
csupán annyit, mi sorsommal elléteztet,
s ha mégis, magamtól, s nem tőled,
álomszinten, űzve a szerencséhez,
csak, a szeretet. s a pénz is kevesebb,
dupla iga, ami nem hajtat, de fékez,
a pénz létre, közre eszköz, elmegy -,
a szeretet számít, bár ha léha, utána illanik,
és ha ezt nem érted végleg, az a harmadik!
- 2016. 8. 17.


Épületből a tégláig
------------------------
Ferdén süt be a napfény az egyenesre,
legalábbis magamra, magamnak,
önbecsülésből becsületre. Szóból létszöve(t)gre.
Valamisedik a semmi, semmikép(p)-ről életképre,
ilyentén tét e tény, így van közvetve esélye,
követetlen következménye, a szellemi magánynak is;
fél fel-se leépülés, reciprok metamorfózis -
(ne piszkálj, magyarul magyarkodok, napra vonítok
nem acsarkodok, de ha készszerűbben így, és énképp is,
ez csak szelektív szóra emlékezés, ettől még az maradok!)
Erről írok verslétben, egybefésült többségtől az egyéltig,
lénytől az egyéniségig, középületből a tisztított tégláig,
egy humor-harcos életmérten át, a káromlástól „a” versig.
Közben, köz-absztinencia, végül, jó- cölibátus,
istenem, hányszor járom végig?!
Embertér létroskadt méterétől, félúton a végnek is
bizonytalan égig, míg az elegétől eljutok a még-ig!
- 2016. 8. 20.


Összhatás
-------------
Kopaszon születtem, barnálva éltem, szőkén öregszem -
tökmindegy milyennek vesztem, tettetlen a végben,
hosszan, rövidebben, hullámzón, kiegyenlítetten, tessék, ilyen
az életem! Színekben, szintekben. Kikevertem, átszínezem.
Belbecs a küllemben, külső a belső, idő tolta lehetségesben.
Ősz ígérete, félelme a napsütésben, a Balatonban és benne,
bennem. Versem vihart keres, hátha megtalálja vele a békét!
Vagy a bérét, végre. Legjobb tettem kifizetetlen, bár így
el sem költhetem. Létfennkapkodó, ezzé lettem, átka, hálája
maradék-csekély, vélt eredményem; önműködő létem,
létfordított lényem, pár jobb évem, s tán túlnövő időesély,
addig légykapkodó oroszlán, borász seregély!
- 2016. 8. 21.


Hyde parki koncert
-------------------------
Az este Rolling-Stones koncert a Tv-ben,
egyedüli, egyedülben -
Jobb volt, mint egy dugás! Örömünnep,
testi, lelki, meghallgatás.
Néhol, mint régen. Egy kis whiskyvel -
Kurva jó volt ember!
Az zene belémzengett, kibékített mindenkivel.
Táncoltam is, lógó tökkel, minden nőmmel…
éreztem nem öregszem e ritmussal a szívemben,
tavaszt ismételten.
Megmaradt e továbbélő múlt, örökifjú együttemmel,
egy ütemre, és átéltető jót ad még nekem,
beboldogultam és énekeltem,
egy strófát az életemmel!
- 2016. 8. 21.


És másnap egy más nap…
---------------------------------
Összehúzott szemmel fényt, színt keresek az ég-vízi szürkeségben,
nyárvégzeti antireklám-őszelőben, az esőtől, széltől szétesettben,
mára, másra nincs esélyem. Elviselem, elszenvelgem, örömtelen
holtába merevedésem, amit csak gyermekem érkezése, pár jóérzésre
szabott mondat, mit irtat e leírat, s az idő most nem bánt csúszkálása
oszlat. Hogy, isznak a finnek? Örülhet, ki ott józanul is élhet, alhat,
hónapos érő fényben és éjderengésben, mint koszlott ágyneműben -,
engem ez a szar nap is kiakaszthat. De csilicsala, Kalevala, ha van elég
jó pia, a hol-nappal akár Vejnemöjnen is vigasztalhat. Ha hősnő! A hős,
a szomszédhoz menjen. Már így is felborult a világ, s beborít a zöld eső.
Egy jó van az öregedésben a szelektív memória egyelése,
ennek a napzüllöttnek, a holnapi fényfürdőben és remélem a
vénülő nyáridőben, semmi esélye így, tényképet nyerni tőlem
a színtévesztő őszben. bár én az őszülő ösztönt is vérVörösnek vélem.
Magamból indulok ki, és csak behatárol a többi! Az összes őszes…
De nem lesz rossz emlékem, ma csak épp meghatároz szemléletlen
szemlélődésemben, szellemi szemtengelyferdülésem.
Árnyékot és fényt bandzsitok, fekete-fehér teret hagyok
az őszinteségnek. Öszszerűségnek őszín-tébben.
- 2016. 8. 22.


Őszbe öregedések
-----------------------
Felhő, a felszínes a fel-színen,
semmi a percekben, és mégis,
égárnyék a vízen a napsütésben.
Ahogy az ottfelejtett létsötétkék
lefedhetnek egy életképet, hogy
belefeketedhet, amit elszürkített!
Egyirányúmban ilyenek nincsenek,
csak télnek nézett őszbe öregedések,
én csak idő-halványaimba festek,
kikozmetikázom amik félbe lettek,
vagy megleptek és rám telepedtek,
míg megunom az egészet, iszom egyet,
és lesem a többiek, hogy megöregedtek,
s mert furcsán néznek -,
milyen más színekkel színezik az életet?
Szóval, ez is mindegy, tett-kezdettel már
nem megy, amíg teszed, nem ítélheted -
szó helyett tettel, tett helyén szólamokkal
már segítettek, hogy ami rossz nem volt,
az is meglett –
s élem, ahogy az elsietett percek
mindent visszavesznek!
- 2016. 8. 24.


A kompromisszum kompja
-----------------------------------
A természettel változom, külsőm az idővel,
lényem természetében, ez is csak kosztüm -
színek, fakulások, fénytörések, köztünk,
nyárígéret, ősz vigasztalása, télriasztás,
tavaszaim jórészét megéltem, hiányhatás -
és így is, kamu kaméleonként, visszakérem.
Megy az oda-vissza, a kompromisszum
kompja nyitva, az öncélú, úton a közbezártba.
Alatta a hullám halála a végtelen ígéretével,
zárványok, légbuborékok a végzet jegében.
Kényszerű, zöld és lét-mimikrik a Vörösben.
Kiválás, elfogadás, javítás, megtartás,
hiúság a hűtlenben.
- 2016. 8. 24.


Októberi kénytelen
------------------------
Engem a saját tömegeink is riasztottak,
mit mondjak most, a megriasztottaknak?
Magamért semmit, többiemért,
s a nemzetért, nemet!
Az emberség itt kétséges, de ha ez védi
a népet, és erősíti a hazaszeretet….
kicsit illetlenek e nagy kifejezések az
összekeveredettbe. Tett teszi helyére -
Család, nemzet, emberiség, a szükség ad
kénytelen sorrendet!
- 2016. 8. 25.


Érintetek
-----------
Napról fúj be a szél, s újra ki, hűvöse,
őszes már ez a nyár, aranyába vörösréz rozsdáll.
Tegnap K-helyen (Keszthelyen) voltunk,
felkerestem a gyermekkori helyeket, amit felismerni
lehetett, a belhely újabb és mediterránabb lett, szép.
de nekem a régi álmos, korszakhoz illőn leöregedett,
akár a jelenem egy szétesett reggelen, jobban tetszett.
Az üres főtéren, a harangszó mögül rámrégített,
s megérintett az ősz, de a kastély még gyönyörűbb,
kivirágzott a főutca és a strand, bár a Hullám szálló
olyan, mint amikor itt a ZG, és arrébb a Mini
játszott, Eladó, mint sajnos túl sok minden.
A halászlé rosszabb volt, s a kocsmában nem
fröccsöztek a K-helyi csibészek. A fejlődés leelőzte,
amit a szeretet mentett, s az emlékek kép-telenebbek.
Mára a lányom fázós és kedélybeteg, de én azért is,
ha mindjárt a múltamért is, (Badacsonyi utószezonból,
futószezoni utótézis) fürödni megyek!
- 2016. 8. 25.


Egyenlősdi köszönet
--------------------------
Barátnőm jóvoltából nagyjából mindenünk megvan,
ami a jó kötődéshez kell, a többihez meg….
lehet, tettleg nekem kéne, de félremenne, a lényegeltolástól
az egész tönkremenne. A közösön kívül, mintha az én-rész
megrekedne, szükségszerűen is erősödjön a kötés kötődése.
Vagy csak az írás és körülménye minden fölé rendelése miatt,
az alárendelés elrendeltetettsége. Persze, valahogy, a legtöbb
kapcsolatban így van, okozat az okokban, ahogy a túlélés is
a halálvágyban, csak az én szerepem pénzben jeltelen az
összedobásban, és nehéz megértetnem versléti kiemelésem
évegymásutánban. Jó, ezzel és enélkül is ezt teszem, kapcsolati,
vagy szabadosi szabadverssel a megélhetéssel szemben,
és amíg kitart e rátarti szerelem a szeretetben, könnyebb tennem,
elviselnem én-másért is egymásért, többért, mint pokolistenpótló,
költendő mismásért, másként kiegyenlítettem.
- 2016. 8. 25.



Köszi Krisztiny!
--------------------
Eltelített e kép, letelt a képzése, eltelt az idény,
augusztus 26 szeles napja alatt, az idén.
Akiért jöttem, nem élvezte igazán, képzett
képzelt beteg kamaszgyerek, nő is már talán,
valami jó azért neki is megmarad, legalább az
acélalap, hogy szeretem! Kincsem, nincsem -
Elköszöntem, megköszöntem, víznek, háznak,
szeretetnek, jövök még, tudom, csak ez a nyár
tűnik elveszettnek. Voltak, lesznek, de egyik se
jöhet helyettesnek!
- 2016. 8. 26.


Maradt még
---------------
Létkövek, ölek, versek, szeretetek,
bennem, velem, s egyetemben,
majd-mindennel szemben,
és értő, szerető kevesekkel,
egy értelemben.
Félő, hogy e kigördülő kövek, ölek,
versek következtében, egyre kevesebb
ily éltető marad létezésemben,
tán, bizonytalan idő és szeretet, meg amit
még nem, öleltem, kövültem, s élesztettem -
és sodrás, hordalék híján, nem engedhetek!
El, s meg. Csak ha összeálltak élet-versé,
s szeretkeztek jövendővé! Maradt még.
Lehetek!
- 2016. 8. 29.


Gondo(a)lat(t)ok
---------------------
A kihunyó, nem elhunyó, csak meghunyászkodó,
kell, amit lehet, s bár végpluszok nincsenek,
kiteljesedni, kiélni az életet, amíg érdemes,
míg magért, és sorsa sorsosaiért, a lény még tehet.
Így kéne, de az egyetlen örökbe önálló döntés
ebben és ellenében, káosz és végzés is egyben;
az öngyilkosság néha bölcs belenyugvás a lét
értelmetlenségébe – De az élet, míg átéled, fütyül
a vésztanácsra, ha jobb érved éled! Éld, ahogy
érzed, és a létnek véled, de a döntést és a véget,
ne hagyd másra! Az egész limitből ez a jogod;
(…)hagyhatod, és folytathatod!
A vég csak az eddig vége. Amint a vér, vér,
a lét, a belül, kívül, különbsége. Tartsd forgásban!
Gondalattok és múlás-ok, okafogyott okozathoz,
jó indok az oktalan sohához!
- 2016. 8. 30.


Leg-elés
----------
Mi tesz a legboldogabbá?
Mondhatnám, a szeretkezés és az evés,
igaz, de inkább a rím miatt,
a baszás és a bulizás – durva elnagyolás,
de, az élvezés és írásból;
a szeretkezés és versé sikerülés!
Egybefonva; a szeret(kez)és és és…
s a természetes kiegészítés-kiesés után,
e lét-kozmikus körforgás!
- 2016. 8. 31.


Szeptemberi emberi
-------------------------
Hűvösebb érzet, ahogy indulunk az ősznek,
belerezzenve érzem, hogy öregszik az idő(m).
Ami tegnap volt, megvan, mégsem a jövőm,
nem is a múltam, részem, a velem múló mostban.
Talán, amit írtam, írok és fogok, magával visz
az életemből néhány létképet, dacoskodó dolgot,
és e átmentő áttétellel pár részletemmel kihajtok,
de, hogy mi, mikor, meddig, titok akár eddig.
A színezett ősz jobban érzi, érti is az őszt, megéli,
kiéli, de ugyanúgy féli, ha egy rossz váltásban,
magában véli, részvégi ragadozónak…
az egyetlent, ami csak az övé, és megúszhatatlan,
benne minden léle(k)gzetben, élő rostban,
télben, végben, hangulatban, a lény-legutolsó -
ugye, itt van!
- 2016. 9. 1.


Emelt fővel, szaros seggel
---------------------------------
Száradó, sárga ág a zöld lomban,
mint a végrém riasztása kéjálomban, vagy
a botló, esés és elejtés között stafétafutáson,
terhel, lóg a közetlen, közös világon,
lassan én leszek olyan, hogy vegetálok,
létezek, de indokot nem találok, pihegek,
elélek, felélek, időt, csodát, segélyt remélek,
végváltozóban, még önmagam a magaméban,
becsapott a csapódóban…
mégis, és így helyes, mosoly és köszönet,
s egy grimasznyi szégyenkezés lehet,
az elhal-kulóban. Lényegfedő panelprogram -
(Ennyi, pedig ma csak a fogam tört ki -)
Akarom ezt? Akkor valószínűleg, és nem,
és azt hiszem, azt teszem, amit majd kell.
Egyben, s nem részletekben.
Mikor, hogyan? Tettre szenvedten, vagy
gyávára meredten, ha már nincs értelmem,
képzelem, tervezem, s mint a lényegi életben,
hiúság, büszkeség, s engedetlen gyávaság
segít a döntésben, és emelt fővel, szaros seggel,
eljátszom, hogy végeznem ne kelljen.
Játék a bizonytalanba, mikorra a halál-huzavona
az élet, az ember kapaszkodik, vagy vele vág,
a, e, halál-humorral, érte, tán helyette, érezze,
hogy valami, s vele a valaki, van! Önrész az egész;
- csak egy pont, fogyaték a kettőspontban -
- 2016. 9. 2.


Sirató kabócakórus
------------------------
Őszülő idő, halvány fények, sár-sárgás nyárszínek,
köd füstje, pára tükörhomálya a vízen, búcsúzó-bú,
elköszönő köszönetek. Sirató kabócakórus -
Mélára lassult, előre múlt, suli-kezdősen szomorú
szó-szó szó, voltfosztó hangulatába halkult.
Álmosodó vidék, üresedő út, elrévedő szándék, félbe-
hagyott tett, leértékelt élmény, fészkéből hullt.
Érzed, ahogy a szeptemberrel éled és fejlődik a tél.
Legyintesz, mindig így megy, innál egyet, s a vágy-rőt,
szüretelő őszrészt várod, bár úgy érzed, fogy az élet,
s néha az erőd, de azért is éled a perckergető túlélő érzet,
erősködő nevetéssel megrendeled a jövőt és élni véled.
Teszed mi kéne és belátod mit mégse, mert őszbeillőn őszített
vagy -, persze befested, múló mámorba hessented, és alakítasz,
viszonyítasz, kedvet gyújtasz, hiába, az ember beleszokik a közös létbe,
és visszaesik a régi hibába, azt hiszi a természet, szeretője, barátja,
egyenrangú társa, váltójátékait neki játsza, s tapsol, visszáz, újráz,
érzékzenét hoz a táncra, hisz utószezon ez, össztáncdíszlet, s a Balcsi
vigasz-világa sincs zárva! Nincs itt a végső vég, s e szivárványhíd-hit
pillangóelvű ritmusára, izzad, liheg a még, ráadás rockendroll-ját járva!
- 2016. 9. 4.


Egy fölösleges kérdés
----------------------------
Lehet őszinte barátság férfi és nő között?
Persze, ha nő még nem nő, és a férfi már nem férfi!
Egyébként okaiktól változóan, valahogy félig,
tükrös, lepkésen, két ő-szinte között.
- 2016. 9. 6.


Papírvilág
------------
Úton, harmadfél utamon,
még korántsem a végén, ha én
abba nem hagyom, kísérő (jobb,
mint a kísértő,) kiránduláson.
Igen, akár az életem, én-eszközölt
öntörvényű, orzó, fent, s feltartó,
szem és lélektükör torzó a családom.
Túl jobbkoron, világvágyon, lény és
léthiúságon, áldom és állom.
Vannak eredményeim, ár-apályom;
gyermekeim, társam, és köztük,
velük egy az írásom.
Nélkülük, és sokszor épp velük,
senki(m) a semmiben, jövőtlen jelenben
jeltelen várok, vágyok, s vegetálok,
kitörök, visszahátrálok, örök ütközet;
győzzek, vagy győzzem – időfüggő átkok
és hálaimádságok, de enyém az életem(!)
és kiteljesedten, értem és megérem,
Vörös világommal a világot! Tűz, vér és tinta,
maradunk, ha a papír hagyja.
- 2016. 9. 12.


Felelőtlen megfelelet
--------------------------
Ez még nyárvég, visszahőkölt az ősz,
melegen szép az idő, a fény,
élnek levélnek, nem égnek, csak fakóbbak a színek,
talán az illata más; mismásuló nőké, s a tartama…
a tartalma búcsú buli, belenyugvó boldogulás.
Balatonra, vagy a tengerhez mennék, úsznék,
énekelnék, noha kicsit félnék, hogy a baritonba
bicsaklik a megfázás, de fellélekeznék!
Itt is épp szép, így kiülök a kertbe, írogatok,
olvasgatok, délután magányos szüretet csapok,
és este felforrósodott testtel szeret(kez)ni látogatok.
Ilyen könnyen megy, gyönyörösen gyönyörű,
túl-élettel felérő eskü, egy öregedő férfi könnyedén
megérti, az ilyesmit nem elég csak érezni vélni,
de tenni, élvezni kell, leudvarolni, tán megerőszakolni,
könnyű teherbe ejteni a fellétező percet, -gyermekeimnek-
mit a végbemúlás és az időjárás, hebehurgyán enged!
Végre, felelőtlen meg-felelet a végre!
- 2016. 9. 13.


Díszvacsorára várva
--------------------------
A nyár ment, az ősz jön,
ha nem is rá vágysz, de
díszvacsorájára, szüret,
színorgiájára azért vársz -
mögötte a tél öl,
utána a tavasz támad,
újra a nyár szerettet és ez
mindig így lesz, csak
közben, időkötött lényem
ismét egy évet elveszt.
Olyan, mint egy munkaebéd;
a levest, mint kell, bekanalazod,
a főfogást kiélvezed,
s a desszert, hogy jöhet még egy -
igyál bőven, kellemesen elfeledd,
ez az egész mivé, mire megy!
- 2016. 9. 15.



A foszlás fosztása
-----------------------
Úgy tűnik, bár a jó-volt rosszabbra tűnik, az ősznek is
van némi nemű, sőt nemi előnye, a hosszabb ágyban-lét,
és hogy a szemlélődörgő jobban kilát a vízre,
a sűrű vetkőztető szelek, s a lelevelezetek következtében.
Tágabb tér a kevesebbeknek - e nagyteknő félfényű
ezüstkolloidra, a purgáló, mozgató jobblét díszletre,
min, petyhüdt vitorlások, mint döglött legyek,
s csámborgó motoros csiborok csíkozzák a tán már jégről
álmodó felületet. Azért még utoljára, pár tempó nosztalgiára,
ma-végű átmenetre, belemegyek. Erre nem lesznek degradáló
rovar hasonlatok, csak elfúló lélegzet, vérkörfújtatás, reszkető test,
sietős bevégzet, erős vágy.(pálinka és pisálás,) akár a búcsúzatok.
Jövünk még, lássuk a lefogyott környék, haldokló vér-rozsdáját,
eltegyük emlékbe, szív fölé a télbe, a körbe-kövek őrzött melegét,
megöntözzem a növésben megállókat, levágjam, és bánjam,
a katonásra gyalult füvet, szemfenékbe zárjam és elvigyem a
nyár maradékait és a szeretettel, élménnyel színezett fényeket.
Na, ellágyultam, pedig reggel gyúrtam -, hiába, ide jutottam,
kedvesebb a jövőmnél a múltam, őszített tett ez a vers is,
hisz térölelő ősz idő-öl öl – a foszlás fosztása,
s csak a fosztott szófotózik a lefoszlóban.
- 2016. 9. 18.


A piálás értelme
--------------------
A piálás értelme, hogy élvezzük az ízét, segítségét,
tán bespiccelünk, és bespriccelünk -,
vagy, hogy betépünk tőle, és a kitépés fájdalmas
tisztulása purgál, vagy vágyál ismét az üvegesség felé.
Az előző lehet a lé(t) élve, az utóbbi a függés létiránya.
Végül is kellemes kísér(t)és és lehet végrevégzés,
de maradj középen, a nyelv alatt, és fejben az érzés,
jó, míg ét és kedvkiegészítés, (és snitt!)
vagy tántorgás az önpusztításba. Fizetünk érte,
(ár)arányaink, és túlzásaink visszahatása!
- 2016. 9. 19.



Hagyaték
------------
Az öregember ült a kopott ház repedezett teraszán,
a vén, őszvégi fényben, a gyomtengert nézte,
s a halott kutyát.
Nagy, fekete-fehér foltjai létkifejezően ütöttek el
a nyákos dudvák, gazcsontvázak, megszokásától,
a hiány fájdalmával is közönyösített önmagától.
A Tündér…
a szürkés-zöld összekeveredett, eltakarja a hiányokat,
a lerágott csonkokat, puha fehér hasát… elment ő is,
előbb, mint én! Legyen így, mi lenne velük nélkülem?
Ami lett! Se etetni, sem eltemetni!
Nem jön ide rég senki, segíteni, ránknézni, beszélgetni,
csak az alkonyat. Irányt és példát ad, fekete fehérben…
Lassan előjönnek vackukból a többi kutyák, s az öreg,
vegyes érzelmek közt figyeli, ahogy előbb böködik,
szaglásszák, majd morogva, rágva-rángatják, az anyjukat.
Egyetek csak, még vagy pár napig kitart. Egy közös élet
szükséges, közömbösült vége. De ugye Tündér, életet ad!
Ható hasznos. Mint végeredményben mind-nyájunké.
Tartás okok, félelem szilánkok tétova halálom akadásában.
Mi lesz? Ez sem, s a végén, ha végem, következzem én!
Valami a valaki, étek, ha nem is élemény. Jól van ez így,
ha már így lett… Még elmehetne, hová, kihez, minek?
Hogy porrá poroltasson, s haszontalan hulljon… inkább,
akik végig szerették, azoké legyen. Még egy minden az
érdektelen, s majd értetlen semmiben. De jobb adni,
mint kérni. Többet fogadott el, mint amennyit elfogadtak
tőle, mert a szeretet eltart, míg kitart, önmaga ellenére.
Egy ideje, eszébe sem jutnak a szerettei, gyermekei, szeretői,
ahogy ő sem -, máshol, máshogy élnek, Vagy már nem.
Mindig azt hitte kiteljesedik, pedig csupán betelik az élet.
Múlik az ősszel. Nem múlatja el. Szemléli, nem véleményezi.
A természet természete az egész, elrendeltetett, időtlen kész,
csak előtte ne felejtse nyitva hagyni az ajtókat, kaput.
Hátha más is jól akar lakni, vagy vinni, itt maradni, hasonulni.
Végül csak sikerül; szerettei után, (előbb úgysem hagynák,)
használni a világnak, az ember(i)ségnek, a kutyáknak!
Mindenesetre, s elvigyorogta -, e hagyaték megrágott végérvény.
Tán e újrahasznosítás-körben hűségesebbé kutyul az elkurvult világ!
Végignéz maradék magán, bár így sem lesz kutyából szalonna…
- 2016. 9. 20.


Egy szépecske nap halvány árnya
-------------------------------------------
Kicsit hűvös, ám ősz-szép napos e nap,
kár, hogy a lányom bent, kellemetlenke,
betegecske, kehes, mint egy kecske,
de, legalább mellettem van, nagy dolog
ez mostanában, s nála kamaszkorában,
csonkult, mégsem csonka családunkban.
A lényeg, a szeretetben, s az összes többi
behelyettesíthető miegymás megosztásában.
Ő már nő, és sajna az eltolódás nő, tőlem más
irányba, idő döfte felfoszlás a kifosztásban -,
Az öregedő tudja, a kevesebbet jobb betömni
többel, a kapás-kopást szerető adással.
Ahogy ezt a napot nyárfeledő viszonyítással.
Baj nincs, a gond-gazt majd kigyomlálja…
már megint az sz-betűs, s az idő, míg közmondássá
ért, és behelyettesítetett, míg sért, ahogy ért, és sérül,
míg perdül, s lendül a valójában nem helyettesíthető;
létünk lánca, és legszebb ruhája.
Esztelen ki meztelen, és döntetlen; hogy állja, vagy vágja!
- 2016. 9. 22.


(V)iga(s)z
-------------
A zene, az élet harmóniája, hang-súllyá válva,
és kiegészít(end)ő diszharmóniája is.
A szöveg, a szövete, mikéntje kiemelve, átváltozóból
állandóvá téve.
A vers, végleteinek összeedzése, ami van, s ami kéne.
A festmény és a szobor, elmúlás elleni, tett-perceinek
megörökítése, partiban az idővel, s a szerencsével -
A fénykép, létkép, a ténylét kimerevítve.
Mindez az élmény ön-összegzése, közérthetőségre.
Légy büszke, ha ezeket teszed, az érett, értett-érzett
okozatokat, következményeket, őrzöl és teremtesz,
ahogy hozzánevelt lényedből lényeged adod,
amint tükörként, s a foncsorján, fellétezel.
Ma kevesebb a megbecsülés, csorba a viszont arány
s ez halálhumor, az elvetés kinevetése, csak az ilyen,
a minőség minősítette élettel elkötelezett, életformája,
a mű-művész elmarad, vagy átlag-tumor -.
De a (ki)adottságával lekötelezetté a lélek összegzése,
a szellem tárgyiasulása, a múlás szép megakasztása,
áprilisi érvényével az érzékek csúcshasznosítása.
Különben, nem is tehetsz másként, lélekzel ha lélegzel!
- 2016. 9. 23.


Ki-kostoló
-------------
Még mindig jobban tart ez az ősz a nyárhoz,
mint, hogy a szeptember végi szeptikus ember
elallergiázzon, megfázást szipogjon, s a télhez álljon.
Kopott napos, fáradt színes, öregfényes őszön, önzőn
mentegetőzöm, mert nyaramat őrzöm, és szépítő
szavakat hazudok az őszelő, még elhívő női részének;
pedig már kevesebbet füllenthetek, nincs kinek -
a természethez megyek, ha élményt, regényt, körülményt
emlegetek, és ilyen, olyan okból viszont emlegetnek.
Ilyenné tesz, s olyanná, mint önön ősöm, (bár előneveit
még mindig nem vettem vissza, már nem ok a harcra,)
létkép másolóból, összevissza változóvá, öregségi görcshöz.
Ilyentájt kellett volna megszületnem, ha nem siettem
volna, hogy ezt is elsiessem, hisz az elhúzási technikákat,
s a kettőspontos pontosságot, csak később ismerhettem,
és szerethettem meg, hát nyári gyerek lettem, az őszből
kiszeretetten, téli tavaszra ítélten. Tán ezért van, hogy
tavasszal síelek, ősz-szöszös a nyaram, s csupán lényegeim
őrzöm, mert teljetem a telet. Így szintbe szimbolizálom;
metszem, trágyázom, takarom, kitárom, éntúlzom, élvezem,
akár az életem, s a borom -, a verset. (Behelyettesített.)
Soha rosszabb napot, mindben maradhatok, míg múlatom
ez egyet!
- 2016. 9. 26.


Ál-álmok átruházása
--------------------------
Éjjel egymáson, reggel a napon alszanak a kutyák,
tovább. Egyre kevesebbet, és mind többször kelek fel,
igézve idézem, és elmúlom a személyes névmásom,
mások itt nincsenek, csak macskák, halak, papagáj,
kaméleon (hogy többszínűségem megmaradjon), és
kerti növények, Most mellettük, közöttük…
- szabad, vagy magánynapom van, (a vagányt jobban
kedveltem, még a vágányt is,) ma nem jön a szeretőm,
se a lányom, sem, ha még van, közünk vágyó barátom -
…dolgozom fel e hétköz-ön-napi létet, szükséget elégítek,
és verset teszek e napommal az idő élesztett tűzre,
(halálos paradoxon,) igazán, napon olvasásra vágyva,
létkétértelmem oda-vissza szavasítva, s élményt várva,
vagy az ilyesmik könnyű múlását remélve, az álmok
hátterébe. Kicsit elkeseredve, mert ki leszek rabolva,
ellényegítve, lényemtelenitve, mert a napköz-apróságok
sorsos sora úgysem, pláne így nem, férne fel az éji álmok
istennőjének baby-dolljára, s ha végre testesül a vágyak
valósulása, kiélvezem, ki nem veszem -, nem tömöm alája.
Inkább papírba vetem és rábízom a reagáló testnedvek
szárba szökkentő (vigyázva az ékezet megingására,)
jóindulatára!
- 2016. 9. 27.


Belém csípett
-----------------
Hiúság, visszaigazolás-vágy, élményvélemény,
hogy vers-nyers, vagy ért érték… az anyád…
poloska trükközött az írt papír mögött, mezei,
büdös, a kiáltás meg meglepett, ösztönös!
Mindez kiszellőzött, el-időm és észheztérésem
alatt; ami volt, van, és lesz még, ne kérdőjelezzék,
se olvasatlan dicsérjék, hisz lét-jobbfél forgószél
is kél, hogy az érdektelenek is felfedezzék, és
vers-ledér lelkületüket az enyémmel fedezzék!
Addig témaszigor, csibészvigyor, önbizadék,
és meg (meg nem) értőn, fél-értőt hessegető kéz…
éltető remény; érhet akármennyi gáncs, elhallgatás,
életversem akár a bogáncs megragad, néha
csupán kívülre tapad, ez hullik, vagy az szakad,
ne érdekeljen, ha így vagyok szabad!
Igaz, a versed az életeddel szinkronban halad,
de, hogy szabad…ezek a drága lényegváltó szavak,
lélekpanelek, átöltözős, szellemi-szimbolista salak…
ezzel együtt, bár rokonértelműen, de érdekeljen,
érzed, véled, akár névtelenre éled,
vagy csak a balekja vagy?!
- 2016. 9. 28.


Tökölődés
-------------
Miért lett jobb, használhatóbb a nyilvánvaló,
mint a valóranyílván?
A nyilvánvaló csak feltételezés, a valóranyílván
a megigazulás reménye.
Feltételezés feltét, és igazságtavasz,
lehetség teltség, s a vélt valóság hajnalhasadása…
Nem sokat használtam, s így már nem is fogom,
félrehasználtan, felhasználtan.
A jogom rendben hozzá, de az okom?
Pillanatnyi esetemben, félrevert percemben;
az üresség tisztasága.
- 2016. 9. 29.


Tata-lálkozó
----------------
Emberöltői (öltönyt is veszek, én-bőrt az önbőrre,)
tata-lálkozó – sajnos már rég sajnálkozós is, és halálosan
(ott liheg a nyomunkban,) sok. Kihaltak a legjobb barátok,
(nem mintha Gézánál többen lettek volna, e mostanra
haverok,) a tanárok, és úgymint emlékem alcímén illettem;
a szertárosok, Mityu-bá csak koporsóvá üresedett hegedűtok.
Már csak ismerős elviselős sokk egy újabb búcsúzásra ok,
hogy az érettségi találkozók fontos, (nekem önkínzós)
részei, a helyi temetői látogatások. (És magas hangon
vonyítok, hogy összehamisítok utat és akácot…)
Várom azért, mint mindenki, és szenvedem, mint senki.
Józanul nem is menne, ifjúságom kirablását ünnepelni!
És kevereg majd, akkori száműzetésem, az össze-bezártság,
az időlopás, a színt zuhanás, a kényszeralkalmazkodás,
(hasznát is vettem kizárt-részrezárt életemben,) a város mai
szépségével, a viszontlátás örömével, a mulatós öreg buli
élményével. Még bármilyen lehet, de én beérném ennyivel -
ahogy visszaforgó életem, akár a kacsáztatott kő,
az Öreg-tavon ível.

Bucskázik, és nem is ível, bukdácsol bukásaink előéletével,
és lendületünk már lassabban bír, e szép sötét süllyesztővel.
Mégis jó volt, megtért, meghitt, fakult a régi folt,
és együtt, ki eljött, evett, ivott, énekelt, idézett és nevetett,
imádkozott, emlékezett, és szerettük egymást gyerekek!
S a francba a sötét vízzel, úgy is leeresztik,
de lét-iszapjában a kövek, közük nem eresztik. (Szo-szo…)
És lesz még találkozó, meg hozzá bor, és jó szó!
- 2016. 10. 1.-2.


Leoktóberlett
-----------------
Ránk telepedett a meglett ősz,
még nem az ősz-öreg tél elő, az
„újember”, e humoros gyilkos, de
hideg, vizes, szürkeségét keríti körénk
a rőt cinóberét felejtő október.
Szél szipolyozta kékfényes gyengéjét,
eső mossa le nyárkedvű színét. Mintha
alkonyi neon pótolná a nap fényét.
Fáztam éjjel, és borzongtam reggel,
borral ittam a teát, kellemetlen, ronda
indokok piszkálták a kedvem, s e le-lét
hangulatát. Megírom napi elhívatásom,
kicsit nehezebben, de bevégzem a dolgom,
és tudom, hogy egyrészüket élvezni fogom,
és nincs baj, ismerem az életem, de azért
engedtessék meg nekem, hogy jelezzem,
elviselem, vagy szeretem!
Kemény presszió az őszi depresszió,
és még egy ilyen optimista hedonista is
inkább kín vigyorogja, hogy el ne hazudja
a jó természet rossz-természetét.
Az igazság magával szembeni gazsága, az
„i” kisebbség (a perc-fellét felnagyítása)
időtől manipulálása.
- 2016. 10. 4.


Ólmosan
-----------
Ólombetétes, nedves-hideg, télfényű
szín vesztes, naplátszatlan e nap,
jeleiből jeges jelzőimben minden,
ennyicske életem érzékletes érzete,
benne van. Ami meg mégsem, annak
rajtam kívül, aki elviselem hívül, de,
hogy ellepjen, nem engedem, senkinek
sem érdeke, Valahogy mindenki érzi,
legfeljebb a teste és a kedve, s nem így
az esze, s az észköze eszköze remegése
készteti közlésre, azt káromkodásra,
morgásra, ezt papírkosárba.
És mégis ez az ok erre; az okozatok
különbözősége!
Esetleg, a mindebből egy érett kevés,
versé, és jóérzésé szentülése.
Néha meg különbsége, bár az, az alkotás
érzete és a lejárt idő, a lezárt lehetőség
közötti elmúlás vákuuma.
S a nap levegője.
- 2016. 10. 6.


Megilletések
----------------
És én-kelőn a napfény, a kellő lét és kedv csoda,
megsimogatta a szemem, amelyik előbb kireccsent
éj hideg álmaitól fagyott könnyeiből, bár halódó
allergia télfélő alvadt hava is lehetett, aztán ez az
akkora, hogy már micsoda, beragyogta a szobát,
rám-humorizált egy árnyékglóriát, s kint felfénylett
az enyém a miénkben, kölcsönöm a mindenségben,
éreztem, az októberi lefelé pihenőjéhez értem.
Ettől hétköz-észhez tértem és sorolni kezdtem
a megteendő listát, s már megint elsiettem az egált.
Nézem a párolgó esettségben tébláboló kamaszkutyát,
amint szaglássza a magányt, füleli a fülei vattájába
búvó csöndet, némi szelektív hallásban szenved,
őrző-védőnek kicsit megkésett, de gyönyörűnek és
behelyettesíthető ígéretnek sikeredett, mostanában
kiűzetett a meleg vacokból, közértetlen, mint e-korban
a gazdája, s nyúzza a többieket. A macskák már
ettek, a többi nekik lelényegedett. Ha én nem, majd ők,
s akkor a madarak nem… vállalt valóságok kicsiben.
Támadnak a felhők, kihűlt a boros tea,
jöhetnének már a nők, mehetnék Gran Canariára, de
Ő csak estére ígérte, a lányom egy lehetségessel kivédte,
az utazásnak meg nem ez a napja, talán a nagyapja.
Addig süssön, feltöltsön, (a jómat, jóval, szóval nem
csak szóval…) akár futólag, a jó mindig rohan,
vélhessem a rendben a szépet, az érkezőkben az
elégedettséget, élvezhessem az időjárta le, s fel létet,
illetéseiktől illetődött a járda – érezhessem jobbnak
a magnak hagyott percet, életemmel az őszi szerelmet!
- 2016. 10. 7.


Illetmény
-----------
Ahogy kint melegszik, kedvesedik a kedvem,
a dologtologatást és az írást jobb, ha befejezem,
hogy napozzak a kertben, a kutyákkal sétáljak,
csodáljak, elkapjak és illetményként magamba
zárjak a napháttérből egy tarka madárszárnyat.
A színező szépségtől erősödjön a lelkem,
a szabad lehetőségben edzhessem a testem,
megöleljem suli fáradt gyermekem és e zöldből
rőt megnyugvásba vigyem, szerethessem ideillő
engedékenyen elágazott összefénylő életem,
és versemnek tiszteljem ezt is, ami még nem…
Könnyed örömem ma ne húzzák le az esettek,
bajbilincsek, nehézségek, postást se lássak,
elcsípett csodákért sem csorogjanak a vágyak,
elégedjek e boldog naptól kódulással!

Bódulással, kódulás majd az emlékéért lesz,
fakó feledésben, a természet rossz felében, a
Karácsonyba kapaszkodó embertelen decemberben.
- 2016. 10. 8.


Idomult idomok
--------------------
Bolthajtások, sarkok és ívek…
a legyező pálmáé az alkóvban, a Rosa canina-é
(a latin nevét jobban szeretem, mert mintha
egy szeretőszerv, vagy a kutyák neve lenne,)
ahogy átkapaszkodik a Thuja csipkéire,
az almafa hajtás almától hajlása, elöregedett kerti
eszközök elidegenedett, deformált sarkossága, a
törött ágaké, tárgydaraboké, s a bukott cserepeké,
meg a hulló levelek ívelése és klimaxuk hullámba
merevedése, a környezet, a szem és az ész
össze-tehetsége, a látás és az elgondolás felívelése
ez, a tetőpont versbe extázisa, és a hullás-múlás
újba ismétlése, mint egy éledt-részlet, gömb,
kör, és kerek részek egymásba forgása,
a kiegészülő mozgás, változás, tanúsítványa,
a rászánt idő és e megtett, bizonyítványa,
hogy meglett, pedig eltelt!
- 2016. 10. 10.


A vég végzése
------------------
Tűzé, vagy vízé lesz a hullám,
parázs-hamu, vagy bukóhullám?
Tán a föld eszi fel, amim maradt
rajta hízván?
Búcsúünnep, vagy csak emészt, ellep,
amit kihasználtam, s majd visszahasznál?
Csupán az önhiúság, s a viszont-szeretet
reménye különbözteti meg a volt–nincs
mikéntjét, a szokás törvénye, mi visszahat
az élőkre? A titkos kincs, bármiképpen,
a túllépés esélye!
- 2016. 10. 11.


Eképp tisztán
-----------------
Kint, tisztul, a köd-kancsal nap is kikacsingat,
tisztulj meg te is, kívül már alakul, legalábbis
fénylik, mi hull, ami meg a lelket és az észt
illeti, rád fér egy kis önvizsgálat, valósítani,
és tartósítani a metamorfótikus vágyat.
Ez a magától érthetődőt úgysem érintheti,
az egyéniséget cipeli a kifáradó állat -
s útja porától, sorsa sarától, csak a szeretet
szeretkezése mentheti.
Az egész még várhat, ez az október is,
hogy elsiette őszvég képét, mintha valaki előbb
kirúgja a nőjét, mint élvezhette, vagy
felnemzhette volna, novemberi elhülyülés ez,
a reszkető vágyak vizslatják a vártat.
S az ember magán kívül magától szenved,
most, a lét légypiszkos bentjét neveti, de majd
sorrendjét megérti, ha jobblétét, kinti kincseit,
és színeit vetkőzi, az öntisztuló természet.
Az össz-őszbe öregedő irigyli, s reméli, megéri,
megélni, élvezni és elengedni, ezt az egyet!
Nyomot hagyni, mintha elbúcsúzni -,
élményt adni, s benne itt maradni, a tél
súrolásától tavasz rügyévé tisztulni,
csak termővé múlni, test és lélek éhségét, szomját,
foltját oldani, a szellem Venish-ét hatni hagyni,
s a tiszta létbe kostólni, eléggé telni,
élete magházává lenni, s magával szétosztani!
- 2016. 10. 12.


Fokozás okozás
--------------------
Túl komoly lettem,
e leváltás idős idejében,
novemberi október okozza,
nem én tettem, nem tehettem
semmit érte, sem kivédésében,
élveztem, elviseltem, éltem -
fokozás okozás tükörcselekvésben.
Csak komorrá ne váljunk,
becsúszván a télbe,
ősz hulló bélyegével
az élet ellenében!
- 2016. 10. 13.


Érzet és tett
---------------
Telet telít a koraöreg őszbe
az elhidegült október, mint időfüggő
szerető, frigid kelletlenségében,
alig látszik a küllemén, de hűvösen
fénytelenedik minden.
Az ez évi létváltó elsietett, s értetlen
téblábol a természet a nyárutó és
őszelő között, mibe a hibernáló
november vírusa költözött,
még nyári rongyait viseli, ezt meg
elviseli. de itt alkonyi a lét zöld,
s hajnal-hideg az enyészet, szerencsénkre
nem az ő halott fehérje, hát megbánt-kábán
kapaszkodik a szélvágta mögött.
Lesz itt még ősz ölek ölelkezése,
(mégse vénasszonyok nya(ra)valygása)
felhevült delek, kéj-kellemes napérzetek,
s hol van még a színek tánca,
aszúfények szüreti részegsége, s végére
a lemeztelenedett élet búcsúünneplése,
élvezete, jóérzése, és megértése.
És besegít e körbelétezésbe, egy szívünkbe,
kedvünkbe ragadt, (ki)használni maradt
cafka tavaszka utó, s előjátéka,
míg dolgunkhoz térve,
beletermékenyítünk a termékenységbe!
- 2016. 10. 14.


Az első nap Gran canarián
----------------------------------
Randa rács csíkozza összevissza az óceán
fényfüggően, akvamarinból zöldbe szürkülő,
s a hullámvégeken fehérbe törő mindenességét,
itt, sziget partján, hotelszobám teraszán,
csodájának és gyönyörűségének ívelt középtáján,
a tenger és nap felsőfokán, meg ami jó velük jár -,
kiszabadulván az otthon, foszló-fosztó októberéből,
de légkondi, minibár, és stílus, az nincsen -,
csak három csillag, na, nem az égen,
elsietett vélelmem sem vétlen, azt a keservit!
Olyan akár fülpattogás a repülésben, és
aranyér-vérzés a végre székelésben…
Hja, de a sós illat, a szél szeretkezése,
s a beleúszás a végtelenbe, nyerőbb,
mint a többért megalkuvás, nincsből hit,
s az élet kötelező része, legyen mindig
egy ilyen hét, és az egész év megérte!
- 2016. 10. 17.


…sodik
----------
Ez a kilenc pálma erkélyrács keretben,
mögötte a fodros-kék, míg bele nem
szürkít az ég, falak felezte látószögembe,
lüktetve, nyögve beleél, - mint reggelente én -,
e kötelezőn tőle kötelezve, versembe jutó
óceán szeletke, a háttér többisége meg még
kellő cselekményemmel párzik a teljességre.
Egysíkú, de élvezetes a költészet lábbemártós
megközelítése, a csak érzékekkel érthető,
színteremre kicsinyítése, együttlétünk holdtól,
kedvemtől telő, múló, pillanatának kiemelése
irigységkeltő percekre, de legalább és tuti tovább,
élmény - emlék, versenyre.
Én már biztosan nyertem, a többi meg majd
elválik a többiekben.
- 2016. 10. 18.


Utcsó nap
------------
Az a kilenc pálma, ágyban nézve már csak öt,
és tíz, teli téri valójában, de belefér, hogy ágyból
csak ennyi fér, az ágyhoz szokott (szökött)
metamorfológiába. (Vágy és álom felnövése,
valósulása, oda-vissza várva, és elmúlása.)
Egyszerűbben; a horgász és a hal egymáshoz
hasonulásának változása. (kikap, bekap, visszadob,
vízben, parton hagy.) Majdnem minden rendben,
de csak ennyi történik, e élményleeresztettben.
Míg fel nem állok, új helyen úszok, sétálok, majd
buszra szállok és végigkamerázom a leggyönyörűbb
város itteni mis-mását, Gran Canaria kis Velencéjét,
üdülésünk elnagyolta(m) végét. Szép és kellemes,
már az egész, pihennek az érzékek és téblábol az ész,
köszönet függ a kilincsén, és emlékrügyek nőnek
befülledt fürdőgatyámtól, s a becsípett csodáktól,
gyönyöreink kanárias seggén!
- 2016. 10. 22.


Eredő
-------
Mennyi az értékelt érték e hét kellemességben?
Amennyivel több a kipihent érzék érzet,
s nagyszerűbben éled az elütően jó egyszerűséget,
ahogy átélt különlegessége elégedettségben éled.
Élmény emléke, vagy emlék élménye?
Ecetes polipsaláta íze fölött a kifejezetek mesterkedése.
Nap és tenger - A többi, mint a beért szellem alatt,
a test öregedése, és a test gyönyörébe,
a szellem szellentése!
Tudom, így, úgy, s amúgy, és akárképp áttételezve,
- ami megmarad -.
- 2016. 10. 24.


Derítés kerítés
------------------
Derítés kerítés, elfogy a naperő, ködszín borul elő,
már nem ég, csak zsarátnok, zsarnokian zsarolós
rőtszínű fényfoltja dobja fel, aztán el, a kopott kék
elhordott szürkéjét, míg rést keresünk alul, fölül,
hogy kedv, s létfény győzhessen, nem az őszi vég.
Bár nincs kegyelem, s befejeződik lassan a tény,
de még-sincs itt még, olyan, akár az életünk -,
ahogy mégmaradt magunkba vénülünk,
érezzük, tudjuk, de dacos élvezkedőn hagyjuk,
hogy kedvesen becsapja, talánba csábítsa,
a tavaszt és telet játszó őszi napfény,
a világ(osság)ában és szavában tőle fosztott –én-t.
A fény én-je ez, nem az én fénye, de vele
a lét vélt telét deríti e tél lét szél.
- 2016. 10. 25.


Kifedés
----------
Semmi sem múlik nyomtalanul,
csak feledékenységünktől olybá válik,
és idő futtatta életünk fedésének,
ez a tünékenység tűnik.
- 2016. 10. 27.


A rőt október barna fele
------------------------------
Ez az őszi elélt, égett-vérzett búcsúszínekkel
sminkelt vénemberi lét, ma szépen kitavaszodott
e vőlegényi verőfényben, jó élni és ezt érezni,
a hatvanas ritmuszavart szívzuhogásnak vélem,
repülnék, de magam elé néztem és vétlen is értem,
amit régen megélten, a rőt október barna felében;
a szar is jobban látszik a napsütésben.
- 2016. 10. 28.


Halottak napja
-------------------
Halottak, hullottak, múlottak?
Emlék, hiányzás, szokás-ünnep?
Örök köldökzsinór, génszerkezet,
lélekkör, összetartozás, lelkiismeret?
Mindezek ünneplőjében, a szeretet!
- 2016. 11. 1.


Légy ne légy…
------------------
Már fél órája írnék, de semmi sem jött,
se gond-olat, sem vágy-álom-ihlehet,
pláne, széppel szentelt szellem szellent,
így, legyet ölök. Élednek a fűtéstől,
az ablakot melengető napsütéstől,
ellepik, zavarják a látóteret, s ami ettől,
s az ebből lepkésedő verstől is megfoszt,
annak nem kegyelmezek. Pedig ezek is
olyanok, mint mi, a természeten, - ben,
de itt és így, most én dönthetek! (Ha csak
olvasnám, felvetném a lumpenszemléletet,
a permanens forradalomelméletben, bár ebben
nem legyezek. Épp magamra legyezgetek.)
És el is dőlt; valami(m) elkezdődött, (bárcsak
ez permanens lehetne,) életvers született, még
nem tudom milyen lesz, de tehetek, szerethetek,
nem légből, hanem benne szálló légytől
kaptam, és adtam, hogy légy, ne légy -
s valahogy, cinikus-komikusan,
emésztett darabban, ha már e világ ellegyesedett -
átlagtalan mintavételben,
lemodelleztem az életemet!
- 2016. 11. 3.


Végleges különbségek
----------------------------
Vannak, akiknek a szavak hangzása, dallama,
feji, seggi, összecsengése fontosabb a jelentésnél,
ők inkább énekelnék, mint égve élve jeleznék lét-
lényegüket. Nehezemben irigylem, de nem követem
ezeket, a formatervező rendszerrendezőket, a költős
meghatározáshoz illőbb könnyedeket, a kiszámolós
gyermetegeket, a poli-tematikus létműveseket.
Nekem jóra maradt a tőlem ragadt szimbólum, ha
versemmé keresztezi az érzék és az ész, habár kissé
olyas, mint a linóleum, művészien mű, új és összetett
lehet, jobban benne lehetek, bár érték növelve, de
értés csökkentve, inkább gondolkoztat, mint szórakoztat.
Közükre ráhagyva, hogy ezek, azok is lassan kipusztulnak,
de amíg még életverset érzek, végzek, velük együtt szép,
élvezet, visszás és lefelé menetre élményedett az élet,
és –beugrott- az egyikre lépek, a másikkal élek!
- 2016. 11. 4.


A kaméleon igazsága
---------------------------
A kegyes hazugság, ha nem árt senkinek,
jóra igazító fantázia-gyakorlat is lehet.
Viszont jó memória kell hozzá, ami fogy -
így, én nem hazudozhatok többet!
Csak most…
- 2016. 11. 7.


A szagérzékelés a legerősebb
-------------------------------------
Sápadt a természet és tükrében az ember,
leginkább egyes szám első személyben,
hiába barnított rám a napisten, az elmúlt
hetekben a tenger szerette szigeteken,
s bár a sárga természetes novemberben,
akkor sem szeretem. Már csak ez nő
bennem, a veszteségem. De mint minden nő,
segít férfi lennem. Vá, nak, nem is hiányoznak.
Elvégzem, amit kell, leírom, mert már unom, de
elsírom, hogy halott-ünnepre rendeztem a sírom,
elsietve, ezzel hessegetve, mit csak versben merek,
e végletes lehetséges adott ihletet. A haha(l)álom.
Különben megvagyok, tervezek, álmodok,
megoldok, kibírok, és tőlem, alapvető őszben,
közös végkifejlésben, minden mehet!
Csak kopik a kedvem, és Canaria színe,
szomorúbb szorítóst táncol a szívem,
új élmény fel sem ismer, s nem hiszem el,
de öregedni kezdek, idő és dér csipkedte
életemmel. Mondhatnám azt is, keményebben
jellemeztem magam és a környezetet, mint
a körülményeket, jellemtelen, de halogatok
inkább, és havas locspocshoz próbálva
kedvelgetem, a levelekkel hulló hűlő csendet.
Megbántam ezt is, hisz változás van,
és az ősz, téltudatlan álmában, még sok
szépet elenged, hát ne húzd az orrod,
ha szelet vetve telet szellent,
és idetéveszt egyet, egyet.
- 2016. 11. 8.


Részéért az egészet
-------------------------
S lőn világosság végre,
nap táncolt a novemberi égre,
nyárrészlet a télülő egészre -,
bár, ahogy a vetkőztetett nőnek,
fényes a szeme, de hideg a segge!
Így összeéreztettek bennem,
a növő jókedvek, s a köznapi piszkák,
akár az épülő alap, s a szél szeszélye,
vagy, bocsássanak meg érte;
a combfixes kurvák és a krucifixek!
Tök-életes hasonlat,
mint a nappal e nap -, részéért az egész,
már ezekért is megérte!
És nem érdekel ítész, se pap,
sem az ősz, pláne az erkölcscsősz,
tolulásos, borulásos véleménye!
- 2016. 11. 9.


Reszkettető idő
-------------------
Reszkettető idő, nedves, hideg-rideg,
összehúzódik az emberen a bőr,
s elhűl, ahogy a test kihűl, és remeg.
Kint még esik is, szúrkáival fokozni a kínt,
csupa kellemetlent érzek, látok, csinálok,
rossz a kedvem, s nem bízom mai napi
sikereimben, bár egyszerű jókra vá(gy)rok.
Hinném, meg sem jegyzem, és ráiszok, hogy
biztos elfelejtsem, erre ellenteszek, pedig
örökíteni csak a múlását érdemes, nem ezt!
Se megélni, sem megírni, nem érte meg!
Hogy bassza …(cselekedtető szóismétlet)!
A szeretkezés világnapján, ténye helyett.
- 2016. 11. 10.


A ma ravatala
-----------------
Ha tegnap sápadt-sárga volt, ma
ezüstszürke világom fémárnyék képe,
míg fény fényez esőcseppet szemben
egy levélen, ami már billen is, hogy essen.
Amit kellett, behelyettesítve elvégeztem
magamra kötelezetten, nyugdíj idegesen -,
de fázom és utálom, hogy ilyen a kedvem.
Majd leöblítem, és remélem, felmelegít,
és átsegít, megvetett szokásrendem,
hogy megéljem az estet, mikor a szeretet
kitöltheti a szétfagyott napszakréseket,
(a pina, mint a kezdet létesülten végesülése)
s jóérzéssé varázsolja a múlttá sietetett,
rosszidőbe temetett élettetemet,
ahogy, a mosoly mismásolja el a télelőző
végérzetet, mert sértsen is, és félreértheted,
vers virágából most koszorú nem lehet!
- 2016. 11. 11.


Egészség
-----------
A természetben, valamilyen szépségében,
kedvezőmben, éltetőmben,
jó lélek-lélegzésemben létezgetek,
azt teszem, mit magamtól tehetek,
szeretek, vagy elviselek,
vágyaimat elégítem és (vagy) kiírom,
kibírom a hiányokat, szokom a vesztéseket,
élem, mit megérdemelhetek és selejtezem,
vagy elfeledem, amit nem.
A kevesebből többé tesznek a versek!
Jógázom, sétálok, edzek, jutó sportokkal
a túlzott fűszereket, szeszt, (a szexet már
beosztom,) leévületet, kiegészítek.
Egészséges életet élek?
Nekem is csak életem a végzetem,
egészében élem -, s ha így sem,
talán, mert a kéj végcseppenős perceiben
létfennkapkodón, a számon át lélekzem.
- 2016. 11. 14.


Egy kevésért mi mindent?
--------------------------------
Nem mentem, ahová kéne,
mert esett az eső és magamat,
a kedvemet, s a hajamat féltve
hazavezettem. Megengedtem,
hogy elengedjem, és felengedjek.
Igazából még fel sem készültem
rendesen, ha kéne, ha nem,
magamnak megfelelő tisztességesen.
Majd, ezen a héten, jobb időben,
ellenálló összeszedetten.
Egy kevésért mindenecskéket,
megélhetésért amit lehet, s megtehet
e öntörvényű, de tartó, élhetés-kölcsönző,
tán hasznot hozó, s haszna helyett létélvező,
öníró, élemény-költő, aki épp nem ezek
sikeréért, de esetlege nyög-díjáért feszeng.
S ha hiába, ha nem, hát bővül a sem -,
és hét szűk szik virágzik verssel vetett
végeimen.
- 2016. 11. 16.


Időjárás jelentés
--------------------
Az új vágya, félelme és varázsa,
a túlélés, s a változás várta javuló jó,
ha nem rontja le a kötelezés, üresedés,
s a változtattatás átka, járó elvárható.
A sziszifuszi hegymenet és a kiránduló.
Csak lassan széled széjjel a köd, szél
slungja sem lököd, s a mind-nedves
csiganyálka csak undorrá alázza az
ősz rőt dicsőségén erőlködőt, alig van
hatása, csak a napfény talánja, s a
vele változtató idő szépíthet jövőt.
Valaha, perceket perelten, azt hittem,
mert a felismerés széle elért; érdemes
néha árnyékban járnunk, hogy élvezni
tudjuk a fényt -, szép, de mára csak a
néha, s a fényt imádó léha sötétsarkú
mosolya kísért.
Hisz minden kevesebb, az öregedő
vesztesebb, még a fényesebb, színesebb,
festi elviselhetőbbé a télbe fehéredőt.
Mint szépasszonynak, jó-járású lónak,
kárnak múlónak, jó-időjárásra szépülhet
e gyatra mára a holnap, s rá, képes
lehetsz, ha felfelé emeled a képes feled!
És lehet, hogy máskor más jutna eszedbe,
s ez a költészet játéka neked, (és helyeskedve
képzeled, ha nem is képezed,) de így, a világ,
és élemedő életed, legnagyobb ajándékát
nyered!
Fény és meleg -, már felélted az átmeneteket.
- 2016. 11. 17.


Színtézis kevés színnel
-----------------------------
Simán gördültek soron kívül
egymásba fogón ma a dolgok,
az összejöttek, s a nem sikerültek,
ugatott a kell, gunnyasztott a sem,
tettem és halasztottam, látva múltam,
lassan megszokottan, de megmaradtam,
ennyimben, s e ravatali díszletekben,
létnyelő novemberben, hízelkedő napban.
Soha rosszabbat. Fel kedvelkedtem,
kissé gémberedetten, míg össze és széjjel
valósuló valómat tél-okaival és kigyomlált
okozataival, hatni hagytam.
Ferde mosollyal, s egy pohár őszlényegű
borral, (por a borral - azért is, mert felissza)
s a gyűrődő időt, foszló múltat és fosztó időt,
jellemző jelenre simogattam. (Szeretem, ha
spontán szóválasztok, pedig a por be, én meg
jelezve írogattam.)
Fénysimított tükrében, mint a táj, az arcom,
távolról a régi kedves, közelről ősztől ereszkedett
redves, táskás-duzzadt, lelét-foltos,
tél-közeljövőben, (vagy közeljövő télben,) és
emberközelben, jó-rossz rótta ráncaiba-ra,
színtézis képeiből álarcot és reményt dugdos.
Színtézis kevés színnel, ha a költő nyárvégzetű
őszből telet színlel.
- 2016. 11. 21.


Novemberi fény-képzetek
---------------------------------
Túl sok a dolgom, de legalább
por-púderként elfedi a gondom,
felsejlik, hogy az állandó munka
a modern ember morfiuma, csak
nem ő adagolja, és ez, az ideje és
egyénisége kizsákmányolása, az
örök módszer másik nézőpontja.
Csak a kisebbik baj, hogy az érte bér-
zsák késztető fir-mány, a félbezárt csap
eltusolása. Hiányhabzás a folytatásra.
Még tart a november, engesztelő része,
langyos nap díszít búcsú-leveleket,
így könnyebb az ember félrenéző
télbelétezése, és felébreszti a télálmú
legyeket, ahogy isten megpihenése
a (mindent nem) hívőket, s a véletlen,
(ami nincs is) vágya és félelme keveri
kör-sorba a vétlen vélelmeket.
Mindenesetre jobb így, s minek nézzek
a kő alá, ha kilóg a kígyó farka,
a valóság már nincs itt, vagy az időnek
kidőlt a partja -, ha jó, amit érzek,
az napoztatja a létet, a többi (majd mást
hívnak időnek, szükségszerűségnek -)
hiába, s hibábavaló!
- 2016. 11. 22.


Komoly komolytalan
---------------------------
Utálom, ha komoly vagyok,
és fosztó, ha …talan.
Olyannak születtem 2 hónap előnyben,
s ilyenné lettem, attól, amit így
könnyedebben vettem,
a jó természet, lassító enyészet,
és békítő jóérzés az életemben. Nem is volt
eddig rossz, (s maradhat, míg megmarad,)
és személyes csodákat szült velem.
Ha leképeztem, csak a formát formáltam,
készen éltem minden életversem.
Amit meg nem, csak a próbák izzadtsága volt,
arra nem emlékszem.
A nyári nap gyermekeként (siettem, nem bíztam
a szeptemberben,) humorom és kedvem
csak rosszidőnként vesztem. Kényes, lényes
létlényegem-, kétes jövőmben, s a fentiekben.
Kicsit tán eltévedtem, hisz a változás újító szépsége
tavasz szerelmet, őszi színesebbet teljesedett bennem,
segített telemet nevetnem, élményt, verset nemzenem,
emberemmé lennem!
- 2016. 11. 23.


Szivárvány-vihar
---------------------
E(gy) vers nem program, sem ima,
de fénykép helyén létkép tükörkép,
rigó-irigy vágyaim, emlékeim indította
testnedveim sodra, hétköz-létem,
kell tévesztésem sorokozata, érzésen
szóérzék, élt éken ékezet, gondon
gondolat, életből élmény, égről én-kék,
önáradat, igazaim igazoló szavak.
Máskor ki-írás, ha hahotázás, a még
korcsa léthártyás hangulat, ritmusváltás,
rock and roll és behúzós dallamok,
ezekért, ezekből vagyok, az önmagáért
ki-próbája, a tett lényes lélektisztulása,
sehonnan jövőbe, talán-okból találatok,
szivárvány-viharok!
- 2016. 11. 25.


Áttételes
-----------
Leélt termésrészek és télnek kitett
alvórügyek, rézforgóként fénylenek,
lengenek, a jeges-kék égháttér, és
szépére éhes ablakszemeim előtt,
mi mögött, lát-lét ösztönzött eszem
látszatörömömben versfélét kezdetelt.
Épp ami van, azt érzem, s mikorra
megértem, revelációként érem fel
a szelet. Innen, így jó nekem, bezzeg
kint reszketném a kényszeres kínt.
Így kezdődött, de, mi lesz, mire telt?
Mik rejlenek az előreláthatóság,
s a hétközszer körül, között, sosem
érdektelen, de most nem érdekel, én
az enyémekről, s a visszaadott-kapott
magaméról döntök, győzzek és győzzem -
s napfényében, direkt nem törődök
(indító, végzetes, életszerű, s csak lényem-
részleges, tényleges, és áttételes,
rögtöni és késleltetett, tettetéseivel,)
költőileg; a tél tetteivel!
- 2016. 11. 28.


Ez elsőre előrelátás
------------------------
Zordul az idő, a tél az őszre mordult,
és siet a szél a két kapu új huzatát fújni,
sten kalapja alól a korpát terelni,
a decemberi őszes deret fagy jegesére
kékíteni, mord-ul.
Bejut az ablakon, áthuhog a kémény-
kályha élettársaságon, átsikolt a vihar
csapásaira kireszketett eresztékeken,
a ház nyüszít, nyikorog, dermed,
én meg fázom.
Pedig fűtök, ha el nem alszom, aztán
tüzem próbálom a parázson, végül
kár-rázkódva magunkat sajnálom, bár
a bundások remélem, összebújnak,
a papagáj tollbúrát borzol, a halak
sprintelnek, s a kaméleon fókát játszik,
ez már valódi télnek látszik.
Még ha a segítő-segg éjjel együtt el is
szállt a bepróbálás vékony hava,
s csak e költőnek kékül a keze és dadog
a szava. Aha, az igazi létritmusra írás,
táncol, citerázik a jel, ez elsőre előrelátás,
egy majdani rianásriasztás és fagyattak,
képzelt-komédiás bassza-basszusára!
- 2016. 12. 1.


Fáradt fohász
----------------
Sohasem csíptem a fizikai melót
eleget csináltatták velem, éhbérért,
vagy nincsben, nem részletezem, a francba -
nem rontom el még jobban a kedvem,
hát ezért hagytam épp a cipekedést abba,
erről szól a versem? Pedig tanultam,
vállalkoztam, verset veselkedtem, és most
túl sok évesen, egyedül hordom fel a fát, és
művelem (így szoktam magammal, egész
életemben,) szeretteimet, s a kertem.
Nem, a gyűrűm nem esett le, megszoktam
a terhem, de mért nincs nekem pénzem,
hogy valaki segítsen, talán, csak ha meg-
személyesítem a derékjajt, s az aranyerem…
Erre a negyed időre, rövidtávú kölcsönzésbe,
fogd bár a szerencsére – segíthetnél Isten!
Akár Hegel és Einstein, menten megtérnék
áldás-hálás igyekezetemben, valami úgyislesz-t
megígérnék, kicsit hit(el)be hinnék, és élet(vég)
verseimben –nemcsak ingyen- nevesíteném,
ami nincsen!
- 2016. 12. 2.


Kakaskodásra
-----------------
A fertőző kicsinységek,
vagy a kitakart fontosságok
okoznak, s fokoznak bajt, véget?
Csak fájdalmat, sértettséget, vagy
a szeretet omlásától lezárt utat?
Létkényszerem újulását kérjem,
vagy a felnevelt szeretet megtisztító
segítségét? Értelem, vagy érzelem?
E, szeretetből kiesett vélelmek
harmónia nélküli burjánzása igaznak
tűnik, de csak, ha egyesülnek,
nyújthatnak jövőt az együttlétnek!
Vigyáznod kell, alapvetően magányos
vagy, társas magányban, önelvonulásban,
s e lényegek egyensúlya nélkül,
kevés-magadra, tán kényszerkapcsolatra
maradhatsz, szakaszolt megélhetésre,
kukorékolt létezésre,
mint a kakas repülése -.
- 2016. 12. 5.


Kellékpróba
---------------
Olyan ez a szeles-teles, pepitafényes kép,
ahogy a ködből kapaszkodik ki a környék,
mint a fény-felhő, nő-férfi körforgó mágneses
terének éppeni helyzete, vonzó, taszító.
Aki eleget nézi, okait valóra véli, okoztát,
önrészét, s a többi bizonytalanságát érzi,
de benne van érti, és mosolyogva éli -
(persze nem mindegy, hogy e mosoly íve,
fel, vagy le, ferde, mint ezzel is az élete,)
s feléri, hogy mindezek színe, tüze, árnyéka,
sötétje, hiánya, elege, vele van keverve,
kellő kellékpróbaként elő, s kivezetve,
érte, ellene, s tőle meghatározó, adó és fosztó,
míg siker-független ismételve lejár a bérlete -
Annak a része, aminek ő is a részlete,
és egyik sincs nélküle.
Csak, össze, ki, változik a szereposztás benne.
- 2016. 12. 6.


Kosz-kioszk-ban
---------------------
Egy ilyen koszos-gondú reggelen
szenvedtetve felvetem, a tűz tisztít
jobban, vagy a fagy?
Égési sebeimmel és fél fagyott orrommal,
a tisztálkodás, mint bizonykodás marad.
Talán a tisztánlátás, meg az öntisztító ész,
s az öntisztuló érzék lét okolta menstruációja,
az írás -, (míg dolga használata össze nem
koszolja, különben meg minek?) lehet a
bizonyítéka szellemi higiéniámnak, és ellenében,
az élet kipróbájának, Aztán együtt, egybe.
Akkor minek a láng, s a fagy? Azért mert,
bár összemosod, égeted, fagyasztod, lét-író,
s így, és általa, koszoló, s nem tiszta, (na!)
gond-okozta gondolkodó vagy!
Mert a gondolat, ész és lélekátvitel, a tett-mentes
útközben az életben Az író lét(fel)használó,
s a vers kiégetett kristályszerkezet, amit, s ahogy,
az életed tett; a vágyak szikrái, a szerelem lobja,
a szeretet tüze, s a baj, a magány hidege, az
öregség, s a halál jege, égette, edzette, s majd,
maradandóvá, átlényegített formává dermesztette,
egy másik kis piszkos, porral, lombbal takaró,
s hidd el jobbat akaró, tavaszborzolásig!
Szóval(!) tisztulj és tisztíts, a betermő nyárig,
frissülj a kikelettel, öblögess az ősszel,
s végezz, a téllel –
egy végre, (tán csak a te részedre,) és akárhányig!
Égesd, fagyaszd, mosd, - az élet sorssal ámít -
most, és körbe, körbe, lefagyasztva, kisütve,
csak a mocska számít!
- 2016. 12. 7.


Ki(fv)agyva
---------------
Dérprém fedi a fenyők tűit,
gémbered, dermed a környék is,
ahogy a tél hidege létezést szűkít.
Befagytak a terek, kedvek, tervek,
üvegek melyekre üvegesen nézek,
majd kaparok, energiát lehelek, hogy
átengedjenek, a szellem kapui,
s az autózárak, mik ma nem nyílnak,
vagy zárnak, az izmaim, inaim recsegnek,
az ízületek roppannak, az ujjaim, és eszem
sor-sorsukból kitagadott kezei fáznak,
amit kell és kéne, ma duplán fájnak.
Hiányzik a test(ek), a ház, a szeretet melege,
betört a tél, s a le-lét elege!
Valami jó biztos lesz, és előlege kellene,
mert illene írnom, erre langyító bizodalmat,
hogy ne rontsam, aki így belém láthat - de
nem látom a napot, s ki reggel ennyit kapott,
annak csak sötétebb jég az este, reszkettet,
reszket a semmi tette, elcsúszik a lélek,
megérzés havába hal a remény rejtett rügye.
Térj meg, hogy új tért higgyek, s gyere,
hogy hely(em)re jöjjek, s amit ma
nem szerettem az életemben, s benned,
holnap valamire, valamilyen szerelemre ébred!
Mindegy, hogy ellobbanhat, de nyáresélyt adhat,
s véle vesszen a tél-tegnap e veszett verse,
veled teljen napra, (a) nap!
- 2016. 12. 8.


Tüntető, s tűnő problémákra
------------------------------------
(El)múltunkban összeragadtunk,
s most egymástól fájón kiakadtunk,
a jelen böffent, a jövőre szartunk.
Tőlem függetlenül, mégis általam;
több vagy, mint az átlag, de kevesebb,
mint az önből növő érték, számodra
fontosabb a minőségnél, a mérték.
Életed gazdaságtalan meghasonlása,
hogy szerelmedre, károdra, velem éltél!
(És remélem (az) újra kibékültél.)
A gondviselés majd változtat, vagy
juttat, ha meg úgy sem tudna jobbat,
akkor mindez hosszabbodhat. Már nem
valamiért, valamik ellen kapaszkodtat.
És kapcsolódva tovább megy a vonat,
felejtve, vagy tervbe téve, hogy a túl
hosszú, túlsúlyos dolgok lelassulnak,
és csak „után” lesz a mából holnap.


Minden vita elmozdulás,
ahogy az összes hegy, vulkáni hő-tódulás,
és tektoriális lemeztorlódás következménye,
rezgés és kitörés, tehát tevékenység, és nem
elhidegülés szétfagyása. Mért ne lehetne egy
vitál-vitának jó, szó és szőlőtermő eredménye?
S nem jobb a veszekedés, de a kihűlésnél több
a fortyogó felkönnyülés, a geológiai, és
(ki)kapcsolati folyamatokban, csak kérlek,
Badacsonyt teremtő okokkal, és sokkal
halkabban…!
- 2016. 12. 12.


Párlat, vagy savanyáztat?
-------------------------------
A tehetség szikra, feldobott lehetség,
erő kell hozzá és rögeszmés önhittség,
nagy adag szerencse és minden segítség,
hogy vivő, edző, s termő lángra kapjon,
és az ezzel dicsőített, s megvert lét-lénnyel
az élmény, eszme; mint eszmélet, s az ész
műve, kiéghessen versbe!
Vigyázva tisztázd, lelétkormold, csiszold,
hogy fényesedhess benne!
Ennyi a dolgod költő, e pontos-fontos,
vagy késői beérő metamorf kiköltő,
és hogy a csoda benne ég, vagy oda,
idő, ítészet, és körülmények dolga,
bár igazában, egy jobb világban, ez az
olvasó hatalma, hogy polcok dísze lesz,
vagy öröm idézője, ígérő, vagy igéző,
író-olvasó közti, baráti oda, vissza,
jó létpárlat, talán inkább savanyáztat,
Calvados, vagy keserű vadalma?
- 2016. 12. 13.


Jelződés
----------
A beígért égi hasmenés helyett,
eddig csak halovány napcsikaró fény,
acél szürkére fent hideg érkezett.
Remélem a havas eső és az ónos
istenverése máshová szenvedtetett, és
használhatóvá, sétálhatóvá lesz a délután,
holdringatóvá az este, az éjjelt és a hajnalt
a faggyal, a fene úgyis megette!
Milyen népiessé tett a rosszulásból akadt
rossz kilátás, csupa káromkodás és kiáltás,
másvárás és elvágyódás, a megértés és
beleérzés helyett, mert a folyamatos fázás,
és az álruhába bújt szépség, a nagyjáról már
leszokott a környék, nem melegíti fel a szívet.
De létezel, és nemcsak lélegzel, lélekzel is,
kicsit jégkásásan ugyan, mégis kiadod a most
jelentéseit, mivel az életerő, s a jutó levegő,
a jövő kísértésébe vitt!
És hó között, hátha jó esik…
- 2016. 12. 14.


Nap-tári
----------
Sildes sapka van a napon,
olyan base-ball-bunkós,
ferdén üt be a ködbe a fénye,
téblábolnak kicsit szembe,
majd kioltják egymást, sajna
ez sem tartós. Kiürült nap-tári.
A dér vastag, alig olvadó,
messziről, mint a hó,
s bár a köd szürkéjén szépítene,
ha nem lenne, az volna jó.
Sűrű a nap, húzós, bajkapkodó,
a kitalációk, s a köznapdolgok,
plusz az ideggyógyásszal az
okkereső bakfis gondok,
fejfájás kutakodás, mi-sajnálás,
rossz reagálás, apai hiábavalók.
Tejüveges, elszórt fényes, e
decemberi érdes, nem rossz, de
nem is ékes, végül elégséges,
pár mondat és egy puszi, s a
lányom megint nem éhes…
Elzártak az egek, s a kapcsolat
kétséges-képletes, de a napremény
olykor átsugárzik, s a fényesés
eséllyel ámít, hogy én jó apa, költő,
te meg jobb isten lehess!
- 2016. 12. 15.


Nincs front
--------------
Megnyugodtam, ma nem esik, sem hull
télcsapadék sehonnan, valami hideg fémes,
de emlékfényes napsütés van, dorombol
a kályha, nem fázik a tollon az ujjam,
kint, sárga-kék villanások, csipcsirip, és
kutyaboldogság napozik a nyugalomban.
Itt kéne abbahagyni, befejezni, félretenni.
mert e feltöltő semmiségen túl nem történik
semmi, s úgy hiszem nem is fog, nem borul
e téli idill, hétköz-kedves, viharcsendes,
Pannon bili, nem fájdul meg a fog.
Elzörög a ház előtt a postás, jó, nem áll meg,
csak rosszat hozhat, a nyögdíj is csak vártat -
és könnyed-kedvezően az elmúltba simulhat
e jellemzőtlen péntek, az örömitő örömszülő,
s a hasonlító holnap.
- 2016. 12. 16.


Éjszilánk
-----------
Kint, csoda-csúszka,
az élet-háta csúsztatása;
hold hava ég a fákon,
csillag csillog harmatkristályon,
éledt, éjtitkú szent szenved kínt
egy göcsörtös ágban, ahogy az ég
szerelemégése villanófényt hint
a valótlan valósulásába.
A talán széptevése álomáron,
a pillanat pillantása éjszilánkon…
Ha folytatom, elrontom,
ha kihagyom, fájom!
- 2016. 12. 19.


Végesedésbe
----------------
Hó helyett fagyba vénült harmat,
tél dere verte ki ezüstjével a fákat,
karácsony közeleg és újév ijeszti
a pesszimistákat. Nekem elég ez a
szürke, szinte verébszínre ködösült
hajnal se, reggel se, elaludt az éjjel,
s az égnek égni sincs kedve, hisz
nem látszik e többhetes dunyhától,
bealkonyult kedvese.
Egy kedvetlen percre úgy érzem,
fagyra fogy a testem, de valami
felbizsereg bennem, az ünnep, az
ajándék, a közösség melege, később
tán közbelép a túlmérték elege, de
most, gyermekkori élménye szép,
szeretteid öröme, s a tied esetlege.
Na, kapard le a szélvédőt, olvaszd ki
a lelked, menj, tedd, amit kell, valami
búvó jó, jóra emlékeztet, az ember,
és fia, ujjá, és újra megszülethet!
Egyél, igyál, szeress, szeretkezz, s ha
létfelsírás és perselycsoda nem is lesz,
azért a reszliből vedd ki a részed!
- 2016. 12. 20.


Szárnyalás helyett
-----------------------
Nézzük egymást szemben egy vörösbeggyel,
ő engem irigyel, hogy bent, én, hogy jól van, kint,
pedig itt sincs melegem és nem tudja, mit eszik megint.
Van levonandó, ha lesz méltó olvasandó, és helyettesítő
alany, ez állítmányokhoz. Tegyük, hogy lét-nyerjünk,
vagy elviseljük, a szárnyalást, toporgást, a felvalósuláshoz.
Helyünk és esélyünk van, s csak szétdobás kérdése,
hogy esünk, vagy temetkezünk. Ember(t) emberségből,
vagy isten etetése, nézőpont bandzsítása, mert mi jobb,
a gondtalan beleélés, vagy a szokással vélt tudás,
e szárnyas tavaszka, vagy a szellem, szárnyalása,
ösztönnel, vagy ésszel, csipogással, vagy verssel,
hogy mit, meddig, és mi végre? Földbe, vagy égbe?
Az én hagyásom, vagy az ő hagyása -?
- 2016. 12. 21.


A barátok
------------
A barátok (ha e behelyettesítéssel célba találok,)
kihaltak, az alkalmiak és a kapaszkodók elmaradtak,
az –azok is lehettek volna- átváltoztak, (mint a fagyott
kutyaszar, nem ragad a talpamra, de a szar, az szar,)
a haverok, meg egy párhuzamos síkban élnek, csak
ha átlépem e létem, találom meg őket, reggelig, vagy
néhány percre, a társak, nos, én űztem, vagy hagytam
el, az üzletesedettből az átmenetieket, s a létezésből
(ezerféleképpen a mindenképpen,) a csaló(dott) nőket.
Régen megírtam, bár akkor csak gondoltam; a barát az
barát, ha szar is, de csupán a másik felét értette, akivel
használtuk is. Ha tagadom magam e hiánygazdaságban,
akkor számolom, vannak, de élettársból, és élethossz
barátból, valójában egy van. (Még, pillanatnyilag.)
A szabadságra mondják, pedig az egyéni szabadosság a
magányos dolog, ok voltam és okozat, és túlzás, vagy
leesett fokozat, de az árnyékom és a szándékom mellett,
közterhes magány marasztat, a –jó emlék, s ha jobb lennék-
csak az idővel ragadt, hangulat kihányta szándékolt szavak.
Azért, (ezekért nem,) hiányoznak, mindegyikben egy
darabom (és egy folytatásom,) maradt.
- 2016. 12. 22.


Kifa(gy)kadva
------------------
Megfáztam, így az álmom felszabdalva lealáztam,
szipogtam, krákogtam, mikor harmadszorra a
kályhába gyújtottam, s mire ismét ágyba jutottam,
már egybefolyt a taknyom, nyálam, az eltorzult
káromkodással. Tizenöt fok, fűtéssel, dunyhával,
van hátránya a természetben, télben, a kevés fával
alsó szintről fűtött manzárdszobának, szégyen, és
gyalázat, de hasznát venném egy jégergatyának,
s pár korty pálinkának! De kocsival kell mennem,
ajándékot vennem, és így beérnem (hát idáig értem,
tesz valaki, valamit értem?), langyos teával.
Holnap szent este, társulok két család-felesbe, s ha
egy szerettem (és ő is engem -) olvasnaá, még nem
késne le, a szívet, testet, melengető gatyával,
ahogy én se fogok délután a piával!
Hisz Őt is felmelegítette a marha lehel.
Tudod, ki vesz neked jégeralsót…
(de szép emlék volt;) a marha Lehel!
- 2016. 12. 23.


Az ünnepekre
--------------------
/minden mindenkimnek/

Jönnek, mennek az ünnepek, kopnak az aranyszegélyek,
a várások, elvárások, az ismerősök, s a meglepetések, inkább
legyenek a hétköz-közből az élmények, s velük, a kiválasztott,
egymásba változott lényegek; a szerelem lobbanó szikrájából,
a szeretet lét-hosz tüze melegítse az életet, minden mindenkimnek,
és frontként, a velem egyetlenegynek; hogy vedd és visszatedd -
legalábbis e lényeget; a szerelem lét-magrobbanás, hasadás és
egybeosztódás lobbanó szikrája, de a szeretet az élet tüze.
Égj, vagy melegedj? Miből van hiányod, eleged...?
- 2016. 12. 26.


Így, ne!
---------
Összegződött minden kis nyavalyám,
fenyegető árnyék és tépő veszteség ütközött az év végi
a körbe kanyarban; lenullázta magát a játékos fiam,
a kaméleon (a változás változtató szimbóluma) megharapta
az ujjam, ki- bebetegszem, és kint haldoklik a tündérszukám.
Közbe, süt a nap és (jóval jobbra) tartom magam, bár
a szilveszteri buli is bizonytalan, meg ami jövőre, ki tudja
mi végre, hisz minden rossz, belopott halál, vár, én már hajlok
rá, hogy az idő(m) miatt csodavárjam, s metamorfó-zikáljam,
csak még szarabb ne legyen, vagy ha… kinevethessem!
A megtalált ne vesszen, életem ne így, így ne, élemedjen!
Felléteztessen a tavasz-hatás, bebégessen a boldogulás,
és, vagy… (ennyi lepetés maradhat, ha maradtat -)
jobbulás boldog hazugsága boruljon reám!
- 2016. 12. 29.


Elment a Pötyi
------------------
Elment a tündér-Pötyő az évvel,
megenyhült az ő és nőtt az én fájdalmam a véggel,
s tetőzött a fagyos földi temetéssel. Ásóval és kézzel.
Négy almot szült és szoptatott, adtunk el, s neveltünk fel,
a mostaniak is gyermekei, unokái, jók voltunk egymással,
Vörös a fekete-fehérrel. Kisegített szeretettel, pénzzel,
az együtt töltött életrésszel, s a kitenyésztett ál-albinó
hófehér színnel. Nagy kutya volt, igazi Dog, nagy lélekkel,
étvággyal, hűséggel, védett, segített, Anya-tündér szerep.
Elbúcsúztunk, az ölembe orrolt, ennyi sok, több nem lehet,
mert ő, ha van választék, csak a menybe mehet -, de félő,
előbb itt, a föld alól, a földön, öregíti öregségemet.
- 2016. 12. 30.


--------------------------------- 2017. -------------------------------------------


Mismás-naposan
---------------------
Pár lenge hópehely és derengő téli fény,
január másodika, az elég és a csömör napja,
vagyok, de nem tudom, hogysmintek e nagyok,
az elmúlt, s a nem észlelt, érzettel mérgelt
farok-vízében én. Teszem, amit kell, s eltolom
mit kéne, felfúvódva, fájva, égve, magzatvíznek
vélve lebegek e létbuborék közepében, hasogató
zizegésben, míg sziszegve fut ki, mi fenntart.
Ó, múljék el tőlem ma, minden pohár,
ne zavarodjék fel, ami már bennem, s köszöntse
békében, kiötlött, beömlött segítségem.
Majd holnap, tisztult derű, út, és utód vár,
addig is tiszták a likak köröttem, mindet kitöröltem,
ha tetézném a vétkem, épp, múltból és jelenből,
s újjászületős vizenyőből ki, toporog a hit-jövőtlen,
útközben, már nem felelőtlen, csak tehetetlen -,
mert még az ó év él ölben, üvegekben.
- 2017. 1. 2.


Gyengéden
--------------
Felhőfoltos kék, és zúzmarás kertecskék
ölelték a szebbik télivé a reggelt,
felélt érzékeimmel követtem, ahogy
hámlott, vedlett, a füveken, fákon, letört
tereken, fenyő-zöldeken, kocsonyát a dér,
a sarkokba csúszkáltak a téléji árnyak,
szélesedtek a bokrokon a tavaszvágyak,
s harákolva lélegezni kezdett a környék.
A kutyák szaglászva, morogva császkálnak,
ilyenkor még négylábú rogyantóst pisálnak,
és fagyott-rekedt kórusban tejért rinyálnak
a macskák, nyújtózkodik, s kitelik a nap, a
tavaszhozó múlás, nem jönnek, a BUÉK-ban
ellustultak, -majd holnap-, a girhes gondok,
hiányviszketések, a bajhozó postás-rontás,
a télterhes fakó szelek, s a végük végző telkesek
fűnyíróval, permetezővel, mulatós zenével…
Tudom, ritkás szokás, de ilyenkor imádkozom a
megértéssel, összekacsintok az élet e télbetévedt
szépével, és örömmel létezek néhány lélekzetet;
önjobbítós, közben köz-be verset, így szűkítek rajta,
észrevétlen, de magamnak mégse vétlen megfeleléssel,
gyengéd jókedvesen, szívbeszédült szenvedéllyel
egy csipkelődő csipetet, anélkül, hogy tavasztalan
kamasz-gyorsan összevesznék, az elég-bajos,
hó hiányos, meddő létű téllel! Öregedő a vénnel?
- 2017. 1. 3.


Elhitteim
-----------
Tenyerembe rejtem, a szerencsekövem, és a
kedvem, kell az, az ilyen tél-halotti, féltámadotti
átmenetben, ahol ködbe szűkül és szürkül az ember,
megszokásból fázik, már azt sem tudja mitől ázik,
mi fáj, mi hiányzik, elmenni és elfeledni sem mer,
csak teng-leng lenni, a kötelezőt tenni, elvágyni, de
elviselni, poharat emelni, ágyba beesni, viszketni,
keseregni, a másnapban hinni, hogy végre kitelelni!
Lehet, csupán a kezem melege közvetíti a melegedés
ígéretét, és hogy tán nem lesz rosszabb, annyi a
szerencsém, de elhinném és e félkezes párbeszédbe
tenném, s kedvpótlékom, köveim bátran letenném,
ha azt súgná a szerencsevigéc ravasz, hogy rőt
rókanő képében köröttem kőröz már a tavasz!
Legföljebb terhemmel teherbe ejtem, s a születő
igaz, vers lesz a vigasz!
- 2017. 1. 4.


Öregesen, az elsőhavas naputánra
-------------------------------------------
Megátalkodott a hó a völgyben, s kívül az autó
hátsó felében, elől vizes, mintha mostam volna,
(ilyen korú kocsinak lehet ilyen álma,) de hátul
havas-jeges, csak a szokás látna át máma,
míg a nap és az ablakfűtés ki nem szárította.
Kivárás, vagy fordulás, az idő (mert csak a kezeimet,)
lelke rajta. Az út dombjáról a nap, és a szél, már
eltakarította. Esély-remény, mert mindenképp
mennem kell, a lányomért, kenyérért, kutyakajáért,
akárha régi gumikkal az izgulásért -
Mást, most-tettemen kívül nem tervezek mára,
talán nem rosszul el, a jobbakat meg az isten áldja!
Úgy szervezem, mintha csak rajtam múlna, (múlik az
függő, független,) és az isten, s a vezérlő szellem,
csak arra volna, hogy jóváhagyja, vagy összekuszálja,
mit tettem, teszek, és tennem kéne, szeretve, utálva.
Öreges nagy szavak, sunyi nagyzolások, pedig mint
ez élted olyan az ok - s csak ennyi ér, tudod;
egynapos hónak latyak a pisája!
S kettőnk között közös, az a sápadt sárga!
- 2017. 1. 5.


Lényegesített
-----------------
Leges jeges hideg van, amolyan prémsapkás-
kapucnis, orrcsavaró, vacogtató, könnyeztető,
erős szél vág, + - tizenahány, és ez dombtető.
A macskák összegombolyodnak, a máskor
rivalisták, szükségkényszer, összeférési kinézis,
- egymást, ha engem is – a kutyahímek nem,
éjjelente összébb kell zárnom őket, külön
sarkokban köhögnek, röhögnek, morognak.
Majd, ha hazatér a szuka, körbeér az energia,
csak én rém-ébredek a fenti hasonlatokra, hogy
pisilni kiengedjek, kiengedhessék, hajnalonta.
A pillanat viszonylata; (lehet, hogy megfagya?) a
belső hőmérséklet, (a második szórész az igaz,)
meg leheletem, melegítette az ablaküveget,
és előcsalta a legyet, régen láttam ilyet, amit
leüthetek, nem szeretem az alanyt, sem a tettet.
És még minden, mindez szebb e fényben,
mint a kedv és lét zabáló tél-egyébben, csak
ne kéne kimennem, hogy az időlényegében
szükségtelen kell-eket meglépjem, de teszem,
többször, mert mint lényegteleneket, gyakran
elfelejtem. A számok után már a kifejezéseket,
s keresem a helyetteseket, - életem másodlagos
módja -, nem béna, csupán primér léha.
A nap maradhat, a szél mehet, a fagyban majd
összebújok veled, az élet (lényegbe fájó, s váltó)
múlása, így még hasznos is lehet.
- 2017. 1. 6.


Fényesen, de fagyosan
-----------------------------
Fényesen, de fagyosan, (al-literál leamortizáltamban,)
fél-él, nem súg sokat a természet, hogy én témát, vagy
keretet (hangnak méretet?) nézzek, jó, mondjuk,
érzékeljek, kómálva csillog a megszokásból vigasztaló
napon, mint a ravatali díszek. Ez is csak szezondíszlet,
de itt ez, együtt-élő cimbiózis vétek, és én a közelében,
a csoda, s a pocsolya közepében, élek, erdő mellett, kert
belsejében, tengermúltú hegyen, a tökély és a veszély
mérleghintáján, (mint az írás és a beszély egymásután,)
részletesebben; termőrefordulatlan természetverseimben,
de most, a tök(öm)ély odafagyott a télkábított földhöz,
ez idő-járatlan reszketésben, szemem a beugrató napon,
és a le-föl rosszabb felében és e létugratásoktól kókad a
gondolatom, s a merőleges komponens térbeni helyzete.
(Én írtam, vagy átvettem, mindenesetre kihagytam az
elfoglalt-at, elfogadtam, vagy elfoglaltam.)
Na, csak kiszimbolizáltam, és felfelé („az”, a tavasz felé,
betűcsonkítottan,) mozdultam egy centit, (a katonaság
óta nem ér már szemernyit,) de ejnye, renyhe az enyhe,
lépést tart a megvezető testület, nem előz az enyhület,
s nem mellőz a nervőz elhalasztó, mi halaszt, s ezért
nem eredez, csak meredez le-fel a libikókás az,
összebeszélt az élet, s az enyészet, lebegtet,
télhosszít, hibernál, s ezzel csak kibabrál,
azt a keservit!
- 2017. 1. 9.


Betelt telek
---------------
Jég ég arcomon, kezemen, nehezen viselem,
dér derül félderes fejemen, sapka helyett
színbe rejtett, tört, hullt, dicsőségemen, az
ujjaim, s a talpam, el(s)őre fáznak rajtam,
ráng, vibrál, reszket, a múlatlan múlt, s a
jövőtlen jelen, zúzmara marta szemeimben.
(Nem egyszerre, mégis egyben.)
Szívesen síeltem, s teszem ma is, ha tehetem,
csodáltam, a képzeletnek elképeztem csodás
hegyeinket, (a múlt most összekeveredett...)
vágtattam, szánkóztam, korcsolyáztam, hóban,
jégen, a telet szeretve, (pedig akkor is épp így
fáztam, csak nevetve,) de mára, e jobbik, aktív
része, sajna a nagyja, kihalt, elolvadt belőle.
Szép álom, emlék, (félnék, ha ezzel elégednék)
és meglepetés szintű tett-színtézis, koratavaszig,
a csökött, csöndes nosztalgiáig, s a korán-elég
kifáradásig, addig, a vágyig, a bizonytalan való-
sulásig, rekedten reszketek e benne. (No bene.)
Olyan ez, mint a találkozás a régiekkel; már
nem haverokkal, szeretőkkel, szerelmekkel,
úgysem mintsem megeshető lehetőségekkel,
csak örömös, közönyös, irigy, vagy rámdöbbent
arcú öreg emberek között pár kísértő perccel.
Maradjon még a van, és az emlékek szentsége,
fájhassak, bánhassak, szentségelhessek érte!
- 2017. 1. 10.


Lélekben és zsebben
--------------------------
Kedv, test és szellem szinten
félek, felél a tél, és hogy felélek e
egyszer, inkább nemegyszer,
úgy megint, mint életemben mindig,
illik, mert költődik, nőkhöz kötődik,
- megvolt már, vagy képzelt, bár…-
csalfa, cafka tavaszkához, zöld,
virágzó szoknyához, ki csábít, kábít,
ifjítással ajnároz, és én elfelejtem,
amit a téllel elvesztettem, és hogy
vele leszek mégse kevesebben,
s nyár lesz mire megértem, a lényeg,
hogy azt, és ezt is, a zéróból, humorból,
séróból túléltem. De akárhogy is,
ezt a 30 rohadt hideg percet jól, jobba,
már visszanyertem, mikor letestesülten,
időzülten lélekben és zsebben,
feljegyzetten elmentettem.
- 2017. 1. 11.


Értetlentől tehetetlen
--------------------------
Lehet, hogy így érdemlem, de kétlem,
talán rosszabb volt, de velem együtt sem
oly rossz a „volt”, nehány trehány gyermekévem,
hogy tetézve visszakapjam, amit csak visszaadtam,
hogy okból-okozottból, és tőlük revansból,
tini lányom, kamaszkutyám (vele könnyebb lesz a
dolgom, és a gondom,) ne tiszteljen, fél elégig se
szeressen, akár ha hiába ésszel-szívvel engedtem,
s büntettem, (néha kell, ez se a bűntettem,) neveltem
szeretetben, (tán csupán az enyémben,) őket.
És szenvedem, értetlentől tehetetlen -.
Pedig hibáznom kényszeredett, (remélem valóban
kellett,) kevertem az oroszlán, s a majomszeretetet,
s most már, majd keseregve, dühöngve, viselem
e szeretteimet, mint gurigázó örömet és terhet.
Így van ez is kimérve, tükörképemre, mint létemben
a részek, és én úgy vagyok, míg felélek és pusztulok,
ezzel a még jutó, ár-apály éppen-kevéssel,
mint kötéltáncos a részegséggel.
- 2017. 1. 12.


Tömörítetten
----------------
Lehet őrizni? Kell!
S megőrizni? Igen, és nem.
A hiszem, s a hiszen -
az élet és mindenessége ilyen.
Ezért hiszünk kétségbeesetten,
a hitben, s a lehet-ben.
- 2017. 1. 13.


Fellebbezés
--------------
Köszönni se, de bosszulni sem
gyújtogat az életem, termő, leszedetlen -
együtt nő túl e félig vétkem,
ahogy fájat és felejtet vélem az öregedésem.
Kiköszönni szív-szelektív memória kiesésem,
fellebbezni önítéletemmel és a szokásrenddel,
százszor bűnbeesni, mint bűnhődni, büntetni,
tettetlen bűnnel és bocsánattal szegett, feslett,
meglett, ilyentén vesztett, élemedettemmel!
Ledöntöttél, hogy döntsél, és mi változott
ember?
- 2017. 1. 14.


Keserű hold
---------------
Voltam gazdag, s szegény,
- gazdag szegény -
örök, s öreg, legény, s ma sajna,
inkább, ahogy a mondatban
előre haladsz...
Idő fosztotta, hogy igazolta skicc,
félig felejtett vicc, miben a fanyar
mosolyogtatás, hogy csak te kacagsz,
nem min, hanem mit – senki más.
Közel-túl az élet, hogy érdemes
megélned, jobbik felén, verset írni
hold fényénél, de szavaival harapsz a
többiért, fogyó holdként, e létezés-ég
feketelyukká lett, reménylukas seggén!

Semmi aggódás, csak a pótcselekvés,
szóban valósulás, káromlása maradt
a végén. Maradékra, kiköltésre.
- 2017. 1. 16.


A fokozás okozása
------------------------
S még az is baj, hogy a baj elnyom mindent,
érdemeset, lényegest, és kényére érzet,
amit létével keltett, s áldozatával együtt
lesz önpusztító, hisz csak alanyában nőhet,
csak a fokozás okozása, a még nagyobb -,
mi fájdalmával ideig felejtet, aztán átvesz,
erőszakol, kivéreztet, más gondolatot, verset,
s csupán (diktatúrák nyomán,) néhány ilyen
mutáns korcsot, (őt fertőző hibát,) enged,
hogy jótettetlen időd múlását,
rém-rimának mellé szenvedd!
- 2017. 1. 17.


Tépetten
-----------
Mire hazakerültem, véresen komolyra vált mi várt,
előkerült a (sz)épség viszonylagossága, kutyám
véglegesre (nem varrható össze,) megtépett füle,
ahogy törött orrom árnya, s a haj gyengülése,
pedig épp a múltkor szépek voltunk, őt dicsérték -,
s mára, épek sem lettünk. Így most a kutyának se
(tán saját szukánknak -) kellünk. Egyre hűbbek
(lyébbek ettől nem,) leszünk. Gyere, Jeges,
semmire keltünk, mint a jégtörés és lapátolás, a
valószínű sózás után, de legalább megismételten
kiizzadtam a rossz valósulását, s a tehetetlentől
káromkodást, és maradnak fényképek, mindörökké
másoknak szép-épek, mi meg (s)írunk és vonyítunk,
míg ellepnek mik elvesztek, külsős belső sérülések…
Szar ügy, bár az ebcsont beforr, csak még ki se forrt
szegény, ja, s a fül nem – és én se leszek már…
Neked könnyebb, mindkettőt nehezebben viselem,
rojtos fülkagyló, részcsipkedő sakál, két meg nem
választható rokon, mert a halállal egymás útjában áll…
Na, sétáljunk kutyám.
- 2017. 1. 18.


Hármas ugrás
------------------
Szóval, képpel, képzésével, …zeletével,
szöszmötölök, jeget török, sózok, hamvazok,
meg jövök, megyek, fordulok, ha tudok,
majd, puszilok, ölelek, neveltemben beszélgetek,
állat-tartok, kezelgetek, sebet, kedvet, aranyeret…
Most fókuszálok, mert látkuszálok, fáradt szemem
pontra meredt, nem látom, csak nézem; rigó kapkod
döglött levélen, (valamit, valakit érdekel, hogy mit?)
E leosztásban harmadfél mindent lehet kép képes
képzeletem segítségében, ide-oda kompenzációja,
a valóságos létezésvélet, hármasugrás, ha a visszát is
méred, csak még a tavaszt nem érzem, rögtön az
őszbe nyarat -, álomgazdász, életköltő, ki
kivet, szétarat.
- 2017. 1. 19.


Szar a szer
-------------
Kénytelentől koszos körömmel, kézzel,
keshedt leléttől koszhadt kedvvel,
petyhüdt lélekkel, télbetottyadt testtel,
belekezdek, pedig ma korán végzek,
semmik sugallják a mindent,
aprók a kínzók, üzenget a végzet.
Kényszermunkák, télkény állság-álcák,
örökölt, s már kiölt rosszrészek ütnek;
malenkij robottól Apámra érzek, és
a tanári parcellás ingyen melókból
gyerek magamra, nézek az égre, jégre,
menj menybe-ből e takarék pokolba,
jutna, helyett jutottba, lehet helyén kellbe,
sózok, szózok önsikerrel elégedve,
hogy egyenes gerinccel köpjek az egészre!
Volt rosszabb, és még lesz így,
de ami túléli e van-t, és még létté lágyítja
egy „vagy” - mert vagy – mégis szeretem,
elidősödő időm, az élményfaló szepszist,
e hétközszart verssel szerelem, létszükség-
szerelem, hiszem a jót, rosszat, jól, rosszul, a
jón-rosszon túl énre nemesítem, életigenítem,
ára kára árán túléltetem az érdemtelent is!
- 2017. 1. 20.


Ahogy van
-------------
Kikandikál a napsugár a télhétfői tejköd
felfoszló szőttesén át, így mutatva csodát,
hogy a becsapódott legyek úgy tesznek
a leszáradt jégvirágokon, mint az emberek,
fél bambán, neki-neki rugaszkodva, a meleg
sugarat követve tengenek-lengenek, tavaszvágy
és remény okon. Én is feliratkozom, s a szokatlan
(b-mint bocsánatkérő, boldog…) mosolytól
repedezik az arcom, a gúny sem segít,
átlagra hatódom, visszasomolygok a napra,
de a legyet agyoncsapom. Az egyéniesség
szükségjele, vagy a jelzőtlen emberség, ha a
cafrangoktól megfosztom, de akár a csülökcsont,
nélkülük, a lerágott, részeitől fosztott jó,
kutyának való, már a nap a köddel kergetőzik,
fölösen nem időzik, még tél tartja hasa alatt
az életet és szürke szukája őrzi, a januári unalom.
Bocs a lehangulatért, ahogy kapom, adom.
- 2017. 1. 23.


Helyzet és végzet
--------------------
Nem emlékszem régről, ilyen hosszantartó
vég-cinkos cidrire, helyet, jeget, halálnak
helyjegyet, fagyaszt kedvből a szívemben.
Általános felmelegedés – hja, nyalja meg a
sok tingli tudós, és rém-hír-adós, a jégdugót
a seggemben! Nem hittem volna, hogy az
interglaciális, glaciálissá válhat az életemben!
(Felmelegedésből jégkorszak, egy esthajnal,
s egy hajnalhasadt alatt?) Nyár gyereke vagyok,
csak látni és sportolni szeretem a havat, s csupán
a ligetben, s a Balcsin a jeget, (réglezajlott zajlások)
Karácsonyon és Szilveszteren kívül, nehezen
viselem a telet, kibírom, de unos-utálom, akár
valaha a katonaságot. Meg mint általában, minden
formában, s nélkülemi tartalmában, a bezártságot.
Meteurológia és tűzjegyek, helyzet és végzet;
ami volt, lehet, de hiába körbe, ha előttem görbe,
és elég jobb változás nem fér az időmbe!
- 2017. 1. 24.


Rovott és rovandó
---------------------
Ifjulni akarok a tavaszhoz, ahogy
fel, s visszanőttem minden májusomhoz,
addig rendbe jönni, rendeződni,
tényleg lehet baj, (arany ér (e?) és haj,)
ha tollba jön a rend magammal kapcsolatban,
persze ön-fogalom, fosztott szó a korhoz – ban.
Így, elleszek, míg kell és kellek, inkább amíg,
s mire, merek, az írás tovább-sorsa úgyis csírás,
végül is nekem kellett, mit az életem ellett,
tovább e máslétem éltet, vagy a sor(s)jelző feledtet -
ha meg mégsem a hullám csúcsán (míg mélyében
a hullám,) végzem, és végleg megöregszem,
a Balatonhoz megyek, pecázok, borozok, felejtgetek,
teszem, mit tehetek… és most folytatva, félve,
fintorogva, iderovok – nem a múltamra, a jövőmre -
időre, tehet(ő)(s)ségre, egy lerótt jelenű kérd(ez)őjelet
(?-!)?
- 2017. 1. 25.


Költő(m)ként élek
---------------------
Költő(m)ként (ki, el, fel,) élek,
minden mást alá, vagy mellé
rendelek ennek!
Vesztés, vagy helyesítés?
Vele, beleélés, érő behelyettesítés!
Életverses, élménymentés,
nem-nemesítés, tett-lett e-létigenlés!
S míg így, úgy illő id(e)ő még az „és”.
- 20107. 1. 26.


A fényről
-----------
Tegnap megkérdezte egy régi jóember(em) tőlem,
hogy vagyok. Meg, feleltem, - Én nagyon jól,
öregségemre kitűnően, - hazudott boldogan, tehát
boldog volt. Igazából megvoltam, a kedv-lét forgót
tagadtam és a lényeget mi jobbra éltet, feszengtem
ettől és tőle, s lavíroztam, ahelyett…de ismertem,
és ismerni vélt engemet. (Csak az arctalannak, mint
a verseket?) Mi van, nemcsak a szart, ami megtart
azt is szégyelled?
Ködös, hideg nap, testesülése, hogy testem sülése,
és áldásai bent ragadtak. Úgy, mint a gazság éveiben,
talán az „i” miatt megtagadottak, ahogy minden igazság
csupán fél igazság, ha félre mondogatták, elhallgatták,
összevariálták, de tudjuk (vagy véljük,) van, ha éljük,
s ha tudatjuk, élünk vele, akár a napfénnyel, csak
máshogy, máshol barnulunk bele.
- 2017. 1. 27.


Elvi élvezetekről
--------------------
Krúdy csodáit olvasgattam, s felindultan
megindultam, hogy vadat készítek ebédre;
tárkonyos ragú levest szarvaslábszárból…
azért sem részletezem, tán csak a babért,
(sajna nem az enyémet,) s az erre kinevelt
fűszerkeverékemet említem futólag, az
eredményt megtartom magamnak, s talán
nektek is utólag, ha ti is olvasólag…
Ez a legjobb tervem, lefutó remény(r)ügy
tél, átjáró, befedő, fertőző szürkeségében.
Ennyi a nap fényelértsége, a szokásos
mirelitte érzésben, legszebb káromkodásaim
ritmusreszketésében, a hóember öregedésének
tükörképem-ijedtségében, rosszkedvem tél-
vég(zet)ében. Tíz fokot ígérnek hétvégére,
addig kitart a tűzifa, s egyéb folyó védekezésem,
s ha mégsem, nem menekülök meg én sem,
akár a cabernet franc, s az ízek itt ért-élt halmaza,
vagy lilahagymával a tokaszalonna, Budwar
barnájával (arrafelé szőkét szeretgettem,)
megfagy a hasamban. Ez az első osztály, elvi
élvezetekből élvi elvezettekbe, ne érjék meg
mit szenvednék (bélpangástól, aranyértől,)
az eltüzelt-fapados harmadikban.
- 2017. 1. 30.


Címtelen színtelen a színteren
------------------------------------
Első hó utolsó napján, nap, hó, no.
ónos eső ver teret, kedvet, s míg
az időjárás, vagy a sózás nem hoz
változást, itthon maradok bízvást,
bár a Balatonon, s a velencei tavon
csúszkálnék inkább, régen szerettem
a jégen siklást, de hokizni már csak
ágyban csábulok néha, autózni meg az
megy most, ki kényszerül, vagy léha!
Pedig este mennem kéne, A szeretőm
(Ő szereti ezt a szépre összetett titulust,
jobban, mint az élettársi, átjáróházi cicust,)
vár kéjre, estebédre, végigaludt, fűtésemtelen
éjszakára, kirobbanás utáni megnyugvásra.
Szóval, én addig szólítgatlak e szabados
szókkal, hogy lehelj ide isten, ne a neveddel
és ajánlott cselekvéseddel foglalkozzak és
ragozzak, a legközismertebb, szájról-szájra,
megszólító szó(al)szólamokkal! Persze, pár
írásjeltől ebben is mindez benne lenne; (e vers
helyes értelme,) isten, bassza, meg…(a fentiek,
meg ide a szükségesek!)
- 2017. 1. 31.


Még jég
---------
Korizni szeretett volna a lányom,
én is szerettem, rámondtam nem bánom,
aztán reggelre jég fagyott köröttem mindenre,
érte mennem is nehéz lesz, nemhogy a tó jegéhez -
Valaki jól kimérte a tél utolsó megtartó próbáját,
szokás szerint felülről félre nézte, akárki bicsaklott
bokáját, s elnagyolta kicsinységre, gyerekre, túlnőttre,
úgyhogy a benned doromboló tavaszra gondolj kedves,
a megjegyzést, s a korit tedd a sarokba, én meg látod,
(látnád, ha olvasnád,) télutót és elő tavaszt rejtek
e sorokba, s kint marad ez a mindenes semmi,
míg bennünk szimpátiatüntetést küzd,
a maradni, s a menni!
- 2017. 2. 1.


Védügylet
------------
Az ön és énvédelem lét-elvi kérdés,
gyakorlati megvalósulása, mint a
léle(k)gzet -
Maradhat (ha hagyják,) elméletben,
szerencsés esetben, és szétágazhat
az élt gyakorlat minden leterületére.
A társadalom, s a jogrend segíthet,
de támadhat is! Aki egyértelműen véd,
az magad (ebben, minden értelemben)
vagy! Akivel szemben vesztesként,
győztesként alulmaradhatsz, de mint
a meztelenre az őtöny, alul, fölül,
lefeded magad. Ez meggyőz, ha legyőz.
Elv és gyakorlat, ösztön és gondolat,
megelőzés, válasz, tudatosan és alatt…
de sajna, be kell várni a pofonokat.
Nem is az a lényeg, hogy adtad, kaptad,
a legjobb, ha megúsztad!
Vagy… S akkor nemcsak kinek(?),
semminek írtad.
- 2017. 1. 2.


Felfénylő végígéretek
-------------------------
És riant, hasadt mára, napos nap,
fény a fagyon, jövős jelen a múlthoz,
kikeletítélet a tél hullafoltjaihoz,
tavaszviszketés a jégmeredt, téleredt kómához.
Még ne éld bel(l)e magad a fel-életbe,
a bajok nem múltak el, a problémák lapítanak,
de most beleköptem egy fagysarokba őket,
e felfénylő díszletek, felégő végígéretek,
kapkodó erőt adnak, kicsábítanak,
és felpislogó szemeimben, beért, jobb jövőmet
feszítem a napnak!
Ha hallanád a rügyek éhesei milyen ricsajt csapnak!
- 2017. 2. 3.


Képze(le)t ítélet
------------------
Mindig kell, hogy egy-két nő szeressen,
függetlenül tőled -, hogy fél-független szabadon
élvezhesd, a közösre közösült több-maradék létet!
- 2017. 2. 4.


Két lelényegület egy oldala
--------------------------------
Az Apám jóképű, bővérű fickó (volt), mint az Ő apja;
megkúrták a fiuk nőjét - aztán közösen kirúgták őket.
(A különbség 50 év, és pár kicsiség kicsinyessége.)
Íme, a családi hűtlenség és hűség, lényeges, (lelényegült)
és lényegtelen (a duplán érdemtelenek,) legokosabb
(évekkel később együtt lehetett röhögni rajta,) oldala.
Oldallényegből közös lényeges, és két oldalazó oldalborda.)
A kimondás hallatlansága lényegtelenebb, mint az
ejakulációk bennmaradása, a sejtésrész sem rejtés mára,
csak a bizonyosság bizonyíthatatlan bizonytalansága.
- 2017. 2. 6.


Időhinta
---------
Téblábol a tél, ahogy enged és visszatámad,
inkább zenétlen keringőzik a tavasszal,
még inkább magával, s az öngyilkos vággyal.
Most aztán csúszik minden, víztől, sártól, jégtől,
s túlterheltségtől, tél-linkségtől, ily-időtől,
nem is dühöngök, csak többet (és ez nem többlet)
iszok, alszok, várok, gyorsulást, felélhetést, megoldást,
ajándékot, egészséget, kitartást, és tavaszálmot,
nyári almát, otthon almát, vágyvalósulást, kedveset,
életkedvet, szeretetvirágzást… Tudom már mért ilyen,
túlterheltem ezt a jégfülű, húzódós, befagyott libidós,
kókadt libikókás, hittetés-hintás, februárt!
Mert sír, vagy nevet, tavaszbement, élni kezdhetek!
Addig meg lekefélem a múltát az életkémről,
ködöt a szerelemszerről, s a sarat a gatyám seggéről!
- 2017. 2. 7.


Savanyúság
--------------
Savanyú ez a nap, nem úgy,
mint a káposzta, vagy az ecetes hal,
ez nyálkás, itt-ott zúzmarás, jéghártyás,
tottyadt, lottyadt rothadás, elmúló múlás.
A téltelt levegő, a szűrt szürke ég, (ólmos
foltos koszlott halotti lenge,) az egyberoskadt
környék, e lét szegény-lehelete, refluxos romlás,
túl-téli böffenés, savanykás halottvirrasztás.
Létfennkapkodok alatta, magamra maradva,
aláás a télvégi tüzelő és heti kutyakaja felhordás,
kocsi vizsgáztatás,(előbb fosztó javíttatás,)
permanens sártakarítás és a hétköznapok dolga,
purgálni próbálja a jóga, s az ellenálmodozás,
gyermeköröm, egy Afrikában játszódó könyv,
sikeresedő, vagy sikk a deresedő, (s)írás,
vörösboros, Vörös-okos tavaszvágyakozás…
A nap félórás kifénylésére, hogy lúgosítsa -,
rosszrészét hagynám a francba, és kint,
csoda-várva, hogy egy fénypászma színt
barnítson az orrhegyemre, mindegy, hogy
szarban, vagy sárban állva, kutyákat csitítva,
telefont utálva, kis türelmet kérnék az életemtől,
jobb világot imitálva!
- 2017. 2. 9.


Ma miért nem…
-------------------
Ma miért nem, ha mégis, és mégsem…
az érdemtelent minek érdemesítsem,
de már ez van, ha lelkem nem is, a
kezem rajta; az írásvágynak, a rosszra
reagálásnak, s az önigazságnak a korcsa,
- sasszar – a ma, zuhanótól letisztelt kalapja.
Vannak ilyen kushadó, rosszérzés szikrájú,
hideg, rideg, rémálom-öklendő álnapok,
álverset meg nem írok, az életvers nem
képzelet szerkezet, képzelegjenek kik
on-line élnek – s ha így nem lesz naplószerű,
lényegregényes összegzéshez, lépcsőzetes
segítségnek, dupla sajna, de amik érnek
továbbérnek. Csak az életemből nőnek
- csúcsrügyek, liánok, törzsoszlopok, virág
és levélzet, sorsom éppeni öltöztetéséhez -
a bakancsos, és ünneplős mondatok.
- 2017. 2. 13.


Val.-napi vallomás
----------------------
Felmelegedés helyett lederesedett
a tavaszkezdet, a fű, tüzelő rügy,
ágvég, s mit a fagy már kiengedett,
össz-képzetükkel képszerűen a környék,
tél van még, csak hó nincs, (nekem
csak lát és sport kincs,) hogy síelhetnék,
Bálint napján, február közepén, a(z
egymást) szeretők összeszerelmesendő
ünnepén. Igazából üzenő-ünnep volt,
mielőtt bóvlivá jenkisedett. így, üzenek;
Te kényre kedves, jóra jó, csuda csinos,
rőt gyönyör-űség, Vöröshöz illő külső(n)
belső szépség, aki vélem, (Vele élem,)
megtart, míg kitart, kivel, verssel és minden
szerelemszeremmel (smár kivételével,)
szerelmeskedek… Én Veled!
Még a nap is kinyílt, többször kéne üzennem
ilyeneket, bár a véleményem; inkább tennem
és éreznem, mind több létszeletben!
De kell az ünneplés, ahogy hozzánk szokik
az élmény, s a szerelemhit szeretetté érik,
az öröm köszönetté, és társsá a szökkenő kéj,
mert Te vagy az ünnepem, futó-jutó időmben,
és kedd reggelen!
- 2017. 2. 14.


Késői, szemelt
-----------------
Most, hogy távolibbá változtak a dolgok,
nem viszketek, borzongok, szenvedek bele,
egy része az öregedés, a nagyobb a próbálkozó
gondok jele. Nem mintha megoldódnának,
csak megszokom őket. Amim maradt,
megtartom, több nem nagyon lesz, használom -,
nőni csak a remény fog, s az önérzetem, hogy
valóságos értékteremtő, s termő a létlényegem,
az élet(em) versben, esetleg regényben (ha bele
nem fullad, fülled, szűk-időbe, körülménybe,)
arany-arány cizelláltan, (akár én Gizellában,)
szátyár-szikáran, énszinte, őszinte keményen,
ahogy jobbidőkben, s e lehető megeshetőségben
él(t)em. Vélem, érzem, és persze megértem -
Mindenem nincsen, semmimet felélem, megy,
ahogy, s ameddig mehet, álmot csak valódit, még
írni se, nem kergetek, senkit nem hitegetek,
teszem a dolgom, meg amit rám mér, ha rám ér
a sorsom, tán már a jobbrésze sorsol -,
és szemlélődve szemelgetek.
- 2017. 2. 16.


Komp-rom-isszum
---------------------
Életversekből prózaprotézis; A
-Létfennkapkodó- Nyesett színtézis.
Ha élmény, pénz, erő és időfogyott
leszek én is!
De most még, csak a valagi anyagi
hiányoznék. Hú, ha gazdagodnék,
(meg mégse tett)mindent, mire fognék?
Mert ez a legkisebb közös nevező,
az eltört evező, a vele tehető többen, a
kielégülttel közösülendő lényegesben,
még esendőbb lennék!
Jól, utána dönthető, addig csak megírni,
vagy megúszni van esély, legyen remény,
vagy beért termény az élt-írt Életregény,
de ne csupán összesülve összesüljek,
teljesedjek én!
Hogy aztán az kiterjedvén egy újabb
porfogó legyen a polcon, de kolonc
az idő(m) kerekén!
- 2017. 2. 17.


A megoldás idői
-------------------
Jó volt menni, el, ide-oda, és vissza,
lenni, nemcsak tél-ellenni, (bár ott
még hó volt, míg itthon fél tavasz,)
a buli bimbózott, szex-nyugodt, piás,
kajás, kedváttétes barátkozás, rossz
zenére jó tánc, késői érkezés, korai
elindulás. Valami, nyerés, vesztés,
tél él és tavaszvalósulás búcsúztatás.
Útközben köd, itt letelő napfény,
a dolgaim elfogadhatóan fogadtak,
de nem is javultak. És itt az új, hét és
tavaszhit kvázos hétfője, a szükségesek
lehetségesítésére, rágondolás helyett
megoldás, kivárás, vagy belevágás,
és persze, még a szerencse, s a szeretet
segítsége - lesz még, hogy az ilyeneket
egyedül oldhassam meg, vagy végleg le-
vitézlett az ész, erő, siker, egyembersége?
Hagyhatod a tavaszra, aztán a nyárra,
majd az ősz, a tél ellen kijátssza! De ha
közben, akárhogy letudtad, s aláírtad -,
jó lesz a lefolyós folytatásra, öregkori
rágondolásra. A tény a lényeg, és az,
(a)hogy elérted, a többi lélekigézet,
könnyű szégyen és köszönések!
- 2017, 2. 20.


Pólusváltás
-------------
Elhatároztam, pozitív leszek!
Lehet töltés, szemlélet, önigézet,
ha ez segíthet, (a vállfájásom miatt
épp az epémen kéne,) hit-téríthetek
magamnak egy hegyes kegyeset, ahogy
a cél semlegesítheti az eszközöket, úgy
amcsi mentalicitálással, és mért ne, egy
kis önbecsapással, mosolyba, (nem ebbe
a vigyorba,) csomagolom pólusváltós
lényemet, akár a lét-lényegemet írásba,
s a „telent” humorba, belekalkulálva a
hatástalant, s a félreértéseket!
Nem inkább alkoholba? Bukés butításokat
és vidám verseket!
- 2017. 2. 22.


Ellentett
---------
Ez ma nem az írás, inkább az irtása napja,
szerte szükség-hülyeség jár az eszemben,
teszem, mert kell, de versbe nem lököm be,
mert halasztott ismétlése a halál ál-árnyéka,
de majd bírom, s írom mind a kettőt, mint
a bulit és az erdőt, ha pezseg a tavasz ágyéka!
Rajta leszek, ölelve, írva!
- 2017. 2. 23.


Induló!
--------
Szél aritmiája zombi-kólót táncoltat a fákkal,
a bokrok illegnek, billegnek, épphogy kilengnek,
kevesek a tánchoz, holt levelek mintha élednének,
körbe törnek a törtek, részben és párban repkednek.
Ezek a tavasz-vágta szelek most-magányosnak nem
kedveznek, úgyhogy be is megyek, meghúzok egy
üveget, és csili-csalás csalódottan elrévedezek.
Ez a tört induló így nem is kellett, hisz ebből bármikor
lehet vihar, nyár segítségével, tél csapdáival, de az igazi
indítót tavaszvágyón várom, ráhagyom magam, vagy
kánonban csinálom, amint átlagában ide-oda élem a létem.
És ma naptalan soknapos vagyok egy koraünnepléshez,
- nem „kő” csapódó kő a kell rosszkedvéhez -,
mert egy kicsit, a zsongós, illatos, azt a keservit…
fontosabb, szebb és komolyabb, számomra az ének!
- 2017. 2. 24.


Kilépős belépő
-----------------
Tova tavaszból tavasz tam-tam,
dúl a fogócska, s csak nekünk ócska,
a természet, természete szerint többször
kezd bele, hogy a nedv, kedvfokozást
(f)elérje, égjen a tavasszal, hogy a telet
ne sértse, csitítsa, érlelje az összeváltozókat,
az el-kivállókat, a körbe átalakulókat.
Eleve benne az ősrobbantott rendszer elve,
és a nap, föld, lassuló, gyorsuló táv-keringője,
nem kell a forrófejű szerelme, elég (ha nem ég,)
a szeretete. S ezzel a lét és a létezők szeretkezése,
ezt szeretem a legjobban, szépes elvontan, s
élvgyakorlatban, az élet követhető közvetlensége,
gyönyör(űség)e és kiteljesedése, kibontva
természetre, emberre, - velem egybeégve -,
a költészet(em) egy-lényege!
Kár, hogy hiánytermelésre!
- 2017. 2. 28.


Kérdés, káromkodás helyett
--------------------------------
Csak számla, követelés, büntetés, levevés…
régóta a Posta, sajna a rossz hozója,
az így közölt, jó meglepetésként eszközölt
öröm nagyon kevés, (mondjuk a tavasz első
napja -) csupán csúnyán kupán, múlt emlékezés,
s kényelmetlen érzés, ha idepöfög a rosszrész
fekete lovasa. Hetenként minimum egyszer a
bepróbálkozások ellenpróbája, létfennkapkodó
megúszása, a hiánylétezés problematikája szürkít,
befed mindent, tavaszbemenetet, napfényt,
szeretetet, hiénák lihegnék hátránnyá, fosztottá,
viseltes életemet, hiába nem megy, se nekik,
mert nekem sem a jóérzés az elrendezésben,
bent marad a keserűfog a komfortzónás sebben!
Vajon mért akarja az isten, hogy több létlényeg
legyen a zsebben, mint a fejben?
- 2017. 3. 1.


Áthallások
------------
Vérvörös virul a kék-sárgába,
rőtbarna töcsköl a fellazult lilába,
ködlő alkonyatban az ablak előtt álltam,
és vártam csendesedjék bennem a zaj.
Képzet áthallások, gyerekesedő öregedő
a szépített naphalálban, így vér, nyirok,
ürülék, (valahogy minden termékünk az,)
slájm, és sperma a lecsorgó csodában.
A színekkel együtt tűnt el a lét-vágy,
(mondhatnám áthallom; megmarad az étvágy)
besötétedett a szívem, s jelző jelenlétét rezgi
a testem; vizelnem kell és nyelnem.
Lényem és létem érzetben és képben,
kánonban fáj! A kinti szép-halált, és belső
elkapása kultúraoldását, meg kéne jegyeznem,
vagy önszőtt szövegképbe tennem, de felsejlő
estémben nem bízom az emlékezetemben,
hát várok, (szellemi várárok,) míg ez se lesz
kincs a nincseimben -, és utó-írok, hogy ez ok
okozzon viszony bizonylatot, jószószorzott
okozatot, felfokozott (s nem-hallással lefokozott)
átiratot, azaz csak majdnem -, mint a lemenő
esetlegben, s az egész telibebaszott, de világra
csak ugyanolyat hozott ön-énfenntartó versben,
s esthajnalnak hitt, de alkonyától frászolt, már
szökhetetlen, megszokott-szeretett,
neméletez-emben!
- 2017. 3. 2.


Önnagyoltan, én-hagyottan
---------------------------------
Úgy áll a nap e naphoz, mint én
a gondolatsarkokhoz, pozi(vigyori)tív,
nega(vega)tív,) látszik, tetszik, érződik,
hiányzik, vagy nem -, de van.
A követő lét-tett, kedv, vagy életnedv.
Akkor is, ha látványvalóság a hiábavalóságban,
remek rím a kimondás-megalkuvásban…
változó értelmezések, hóvirág a hóembernek -
elmúlást verek, önnagyoltan, én-hagyottan.
Nekem segít az írás, másnak az ivás, vagy a
sírás, és mobil hatásként az ívás, pld; hajnalhas-
adásként sötétülésedben, a kisbabamosolygás.
E köznapi írás hétköznapon nem is segít, a
naptalan napon akárhogy akarom, de bizonyíték
isten én-képesülésében; tettem és hagyom.
- 2017. 3. 6.


Ered-mény
------------
Oktalan okozat ok-okozó okon;
- a seregély részegsége -
Mindennek mindenhez köze az eszköze;
- a kiszáradt bambusznád bosszúja
a halakon -
Az ered-mény érthetőbbsége;
a rávezetéstől tökéletlen tökössége.
- 2017. 3. 7.


Szomjas kétkulacsos
------------------------
Nem írok ma, ha bírok, (szívizomból megy a birok,)
ma élek, (vagy írni félek, írva élni váltott vétek,)
hát, fele félig, vesztéséből túlélésig, lét-élősködök,
hogy verselhessek, duplán féltek, idegeskedve,
berzenkedve élegetek, élményt hajtatva a szóvirág
terméshez. Másként, mást írni könnyebb, szebbé,
élhetőbbé, lehetővé, érthetőbbé kiemelté téve az írt
életet, (szabadon választott elemelésekkel,) vagy e
jelenleget, szóvarkocsba font korcsolya-korcsát,
leépülő roncsát i-gazossá gányolni, amíg még lehet -
Úgy vagyok vele, mint aki még ismerte, az istennel;
minek (minden értelmében,) nevezzelek? (A legfeljebb,
egy verscímmel…)
Próbálom szeretni a vélt ismeretlent rosszismertségében.
Változása műfordítása is érdem. Érdemesítem (érdemes?)
ellentételezetlen. – Csak amennyire megőrizhetem,
annyira örökíthetem – Az üresedő kulacs. Szuvasodó kutacs?
Nagyon kéne élnem, és lelétélményem létlényegítenem,
hogy ellenére tegyem.
- 2017. 3. 8.


Tavaszr(i)ugó
----------------
Rigó repked, tekeri a fejét,
keresi a fészkét, vagy a helyét,
elegáns feketében, és nap-sárga
csőrében génszerelmes trillákra kész.
Vércse köröz, vijjog, megáll, s szitál,
egy vörösnél sohasem tudni mire vár,
s mit talál – (az utóbbit sajna tudom)
Héja barátom nem statisztál, majd
májusban a párjára száll, nem vándorok,
ősfoglalók, (közünk a közhöz,) hűbbek,
mint el gondolkodók, elég e (l)ehetőség,
s a tér, ha még a tél is belefér.
Tegnap, a napra, a lepkék kisárgultak,
rajzanak a zsongók, a hangyák bolydultak,
nyűszögnek az ebek, szaglásszák a szelet,
szabadulnának, bármelyik szuka, tüzelő
lehet. Macskáimnál, méla, bagzó szünet,
a tarka elslisszolt, a többi kedvesebb,
a papagájt remélem kiengedhetem a héten,
s a kaméleon végre túljut a vedlésen.
A kislányom (már csak nekem, nőnapra
virággal tiszteltem,) délutánra várom, a
szeretőmet hétvégére, örömre, szerethetőre,
szívsegítségre, hogy e enyémektől teljen
az enyémbe, s örökzöld szógyönyört
terítsen a télre. Velük vagyok itthon, így
elvagyok, ha el is vágyok, s nem is írok
éppen, olvasok, gond-oldok, gondolkodok,
s csak néha csodálkozok, ilyen szegényen,
(tőke, de töke erősen) milyen gazdag vagyok!
- 2017. 3. 9.


A véges két vége
(avagy a két küszöb)
------------------------
A vészhír, csak, mint a pudingfelfújt,
másnapra leült, véd-hírré közönyült,
szokott bajjá, mi megoldva, majd a
többi közé dűl. Az eső már tartósabb,
a gond alja meg sárosabb, hiába a
kell, rá-kedv, erő, a záros idő tágulhat.
A szar is relatív, emberben, gépben,
de tavaszával még humuszálódhat,
hisz humanoid, az eszköz meg szét,
és összeállhat, hát közeli észbontó
megoldást és távlati szétbontó tavaszt!
Mert ez, ami megszüli, el is temetheti
ugyanazt. Az idő a gyorsabb, a termés-
zet okosabb; az első a fontosabb. A véges
két vége, géntérkép és agy, véglete végzete
lényege köz(ép)szerűsége. A kulcs titokágon,
a sors pókerarc, egyazon nyíláson két lakat.
- 2017. 3. 10.


Márciusi hétfő
-----------------
Scsí-csinosra csendesedett
e márciusi hétfőkezdet, majd-zöld, sárga-kékre,
az éjjel még esett és részvételő hideg settenkedett,
mégis jól ébredt a reggel, hátszéllel szembe fényre,
napörömre, szeretkezésre.
Rügyeskedik, kisarjad az élet, tavaszszirén hangja,
vágy illata árad, támad a márciusi mámor, a lét,
s a lény forradalma, ugrok e feltámadásból, hogy
futás a fosztásból, bár fájom a károm, korom, igaz,
foszlott szőr, bőrképletekkel, de lerázom a telet!
Létengedély visszavonásig, fő és közhozzájárulással
önengedélyezett.
Csak, az engedés kantára létfennkapkodása,
adják hozzá a körülményeket!
Meglennék egy közepes fölével, ahogy a sovány tej
fölével, a többit kipótolom lett, s lehet fellétem,
sarlós sarjúsorsom, verseim és szeretteim szeretetével.
Ilyen is az élet; kiteljesít, elveszít, és behelyettesít
az ember! Véglétében tétlen vétlen, maradékelv
jövői fügével.
- 2017. 3. 13.


Most máshogy
-----------------
Már annyi mindent írtam e tájról,
s közben érezni tanultam, (dipl. msc.
tanultan,) talán ezért szól máshogy,
hisz másként nem lehet, ha rendszerbe
zárom és teremni várom, a szeretetet.
Érzésből érezni, inkább érzetből érteni,
és élménylétem lényemmel illetni,
ezzel írni… Összeváltozik a világ, hát
hagyom a párlatát keveredni. Akkor is,
ha nem fog tetszeni, (nyasgem(!) az
egyetlen biztos olvasómnak nekem igen,
de a szószóló, még ha ebben uniszóló,
hites kényszer-bátran kimondja, önmagára
torzult, lelkébe simult, vele adult igazságát!
Természetesen, itt a mit, a hogy hogyan?
Ilyenkor persze felvetődik a minde(n)z
relativitása, és El Greco szemhibája…
Kinek hiba, csodája! Na, ebből egy színes
cinkényit, s hogy mindenki lássa!
- 2017. 3, 14.


Idusok(k)
-----------
Úgy vagyok a mai március 15-el,
akár a régi nőkkel.
Mint első szerelmeimmel, ami
(és a tüntetések,) gyönyörű és durva,
a csoda levert vége volt, ifjúságom
kiforratlan forráspontja, csak, tél jött
a tavaszra -
Mára parázs, mi nem ég fel, s tán már
nem is kell, (többlet a többesekkel,)
belém öregedtek, velem és nélkülem.
Öregedő farrodalmár lettem, a két
ki-tüntetett meg kénytelen kurva -
Ahogy volt, folytatnám,
de nem kezdem újra!
- 2017. 3. 15.


Késik a döntés
-----------------
Erőltetni, vagy kivárni,
félni tőle, eléje menni?
Ráhagyni időre, intézőre,
döntőre, körülményre, vagy
megtenni; nyerni, tönkretenni?
A bölcs kivárna, de ő nem
szükséglet szükségek, tartozás
rabja, hagyja, nem zavarja,
és követelne a lelét kötelezett -
én a nyug(i)díjra szavazok még,
a nyőgdíj, s tán a semennyi, majd
kiveri a bizonytalan biztosítékot,
s valamit nyer, méretlen segítséget,
semmit a mindenhez, vagy balhét
élménynek, élét az élhetetlennek,
egy kurvaélet vershez!
Valamit csak-csak, lapos alapot
az alapos leépüléshez.
Mert a semmi döng, a kevés őrjöng,
az épp elég többért hőzöng, de,
(itt visszautalás egy milyen is versre)
egy eredményes élet engedménye!
- 2017. 3. 16.


Intermezzo
-------------
Megpihent a tavasz gyorsa,
erőt gyűjt az áprilisra,
a nap már a világot kelteti, aranyozza,
de a jégvirágok éji, fonnyadt szirma
ránosztalgiázik még az ablakokra.
Megenyhült a létláz, a kezdő beújulás,
kiragadva; emlékeztet e kép,
egy késő őszi másnapos ravatalozottra.
Csak itt percről-percre ébred, rügyduzzad,
csordul az élet, csupán piheg a zsendülés,
zsongás, szerelmi ének, parázsban tüzelő
felajánlkozás, majd áradnak a körülmények
fény, hang, illat, nyitnak a természet kódjai,
és berreg, bizsereg, a kelő kellő létőrület
az összmindeni szeretkezéshez!
A tavasz titkos része ez, piruló előkészület,
kérés, megengedés, köpés-édes előjáték
az ujjászületéshez!
Mint valami réges-régi, beleélő, kikelt égi,
üresedő hiány a felejtéshez, vers, az első
belémkövült vétlen érintéshez.
- 2017. 3. 17.


Hajsza a szerelemszerben
------------------------------
Hajsza a szerelemszerben, hajszál a levesben -,
sajnálom őket (ma, minket,) e beteljesedetlen
lehetőségben, tüzel a szuka, fő az elő-huzavona,
de holnap a szeretőmhöz viszem, kölök most
ne legyen, nyüsszögjenek együtt értem…
Jó, értem, szóval az itt hagyott kanokért.
Ebben, a kutyáknak kutyább dolga van.
Viszont irigyelhetőbbek az évi 10 hónap
vágy-nyugalomért. (Valamicske a van valamiért.)
Csak akik gyakorolják, igazán ők tudják,
az ember kivételezett (ha kivitelezett,) érdeme
bármikori gerjedelme, s ebből életünk közös
öröme! A létfenntartó szeretet alsó ereje.
Gyűlnek a felhők a napos reggelre, jön az eső,
ez majd lehűti őket, én meg választhatok
az elterelés eltérítése és a kézbesítés között -,
régen érzem, a szellem evolúciójába,
egy pót-potens ördöng köpött!
- 2017. 3. 20.


Háttárbe(n)
------------
Húzódó ez a felemás haladás, de
jobb a hátrálásnál, vakugrásnál,
lassan tolja fel a nap a tavaszt az idő
dombján, gyakran, akár alkonyt csalni
megáll, mint mikor megakad a nyitás
a sliccünk gombján -. Az éji télvégből,
délre, március-szépet kaphatsz, lágy esőt,
meleg szelet, már majdnem tavaszt,
hogy izzad a fejed és fázik a talpad.
Gyógyulgatok a bajos télből, a jó
nem fagyott ki a tetszhalott egészből,
kapok az időtől, még nem kéri vissza,
csak jelek, s nem (t)rendek ijesztenek
az öregedésből, s abba. A körülmények
körülállnak, nem javulnak, kivárnak,
elnagyoltan jól-vagyok, köznaposan
megvagyok, míg jobban élek-írok,
olyanok a szokott, egymásba váltó
változatok, mint a szemlélődésben az ok.
De kint-bent tavasz lesz, szerelemdal,
teremtésillat, megteremni, tenni, lenni vágy,
rügyek csodája, magok kicsappanása,
még-létem drága bizonykodása, és
kemény remény; életkép(zet) lett e látkép,
létláz mi űz még, égni emberként, versként,
s a jobbéltető ifjításba, vérrel, génnel,
betűvel, létperccel, testnedvvel, körömmel,
félholttérből fényháttérbe, belefirkálhatok én!
- 2017. 3. 21.


Tavaszhoz illeszkedve
--------------------------
Belémóvatoskodik, átmelenget testet, kedvet,
testesülő szellemet, leledző lelket bennem,
kint a napmelegen fellétezőn élvezem a létet,
s elhiszem újra, érdemes lesz teljességében
hinni, így írni; az ÉLETET! -.
A nyitott ablak mögött még összerázkódom,
ahhoz virágzás kell és zöldzuhany, hogy
belerázódjam, múlt-magamra találjam
a jelenben jövendő lehetet.
Ébredni, tavasz kellett, létezni, élvezni, amit
termett, telet feledni, gondot, bajt, keservet,
belészeretni… mindegy mibe, mit az időm,
s az ügyködős szerencse enged!
Lassan körbeérek, szép kis para-f(r)ázis;
öregedőn világra nyílik, az örökzöldségtől
túlifjodott: gyermek -.
Így illeszkedve, még mindig az élet(m) illet,
értetlenségéhez illőn lehalkítva. De,
köpve a körülvevőre, beletermékenyítek az
elvesző jövőbe!
- 2017. 3. 22.


Szirszarozva
---------------
Tavaszcseppeket aranyoznak a juharrügyek
az égháttéren, aranyos feslések a napégetett kéken.
Különben, az összkép halvány, a színek, a fény,
a körülmények, én, minek adna többet, tavaszi
fáradtnak élénkebbet ennyit megadván, tavaszozza
az élet, amíg szirszarozva lógnak a lényélmények,
hagyja magát lebegtetni a lélek. Így hát használjon,
ami használ, a tett-rettenet, ha lett, úgyis megtalál -
napozva teszem e létközpercet álmodóvá.
S remélem más, nem tesz(i) barnává!
- 2017. 3. 23.


Komp-romisszum
---------------------
Mennék, meg maradnék…
(az első ék, a sodik a beletörődnék,)
csak ne maradék legyen a lét.
Kell az el, s a vissza,
még ha toporgás is mi útul jutna,
hisz az elindulás a lehet utazása,
képzeletben ez a vágy kirándulása,
emlék, visszaelégedés, marad utána.
El létterv, és elért-élt élménylet,
tedd, vagy álmodd helyette,
a mozgás élethelyzet -
irány és eredmény független
élettérrész idődben, és útközben.
Te csak a helyedet kerested -
emlékben és újra újban,
hogy nyomot hagyj helyben és útban.
Próbáld a kettőt a belőlükkel,
hármas fonásban!
(Bennük, a kiesett esettel.)
- 2017. 3. 24.


Nyugdíjnyújtás-nyúlást nyögve
-------------------------------------
Valahogy, valahol a szélárnyék,
és a létárnyék között leledzem,
fel élek, ha felélek és levedzem.
Utálok hasonlítani, …gatni is, így
nem érdekel, hogy korsorsosaimnál
létlényegeimet tekintve jobban, az
alapokra sandítva, bizonytalanabbul
boldogulok, amik híján és elmúltán,
pislákolva pislogok, és ilyeneket írok.
Egyszer ez, másszor az, ami nem éleszt,
az halaszt, akár isten képzete alatt a
Nyugdíj(nem)intézet. Így lehetett egy
remete a Vatikánnal, s ártány a farkával -
De tavasszal minden könnyebb,
nyáron teljesedhet, ősszel érdekesebb,
élesen érdesebb, a telet meg úgyis megette
a fene, egy öregedőnek. Mindenki az,
rügy és avar -. Akit ez nem zavar…
na, az kap több nyugdíjat!
- 2017. 3. 27.


Ujjé!
------
Szeretem, ahogy reggelente a létezés öröme szétrántja
az éjsötét, gond, baj-báj, szükség, fáj, hiány, hálóját,
ha a nappal iker születhetek, fénybe működhetek,
a tavaszvajúdással jobban lehetek, újjá, jóvátett jobbá.
Egy kicsit még én-tudatlan elheverek, álmot képzelhetek,
aztán jóga és az élet kelő kellő dolga, a beleérkezés rendszere,
szokása, (mindenkinek saját felsorolása,) s majd, ha meglesz,
mert meglett, vérszín színtézisből termése e fellétemnek, az
öklelő, vagy megőrző fehérre, s vele örülök (mindenérzés,)
e boldogulásnak, tanú(l)ságnak, bizonyításnak,
bár hívhatnám szenvedélynek, szerelemnek, boldog baszásnak,
- lelkem virágzása, lényem feszülete, létem kristályosodása -
elnevezem versnek.
- 2017. 3. 28.


Szójáték
----------
Az, hogy van „és”, az esély-esetleg, túlélés,
de az öregedés a már ára,
mint a mesterség, s a mester közti különbség,
a ledegradált dolgok torzulása.
Szójáték; mestersége mellékzöngéje, a lett vetélése,
szóaszó, resztlilasszó, a kell, ha a lélek összemegy, igenje.
Tört öntörvény, az írt skicc viccbe bújtatása,
szó-szó a szóvirágzásba.
Az életszűkülés, a szűkölés és kinevetése, a pangó áradás,
és ezzé lett művésze kín-édes játéka,
vagy a pilledő költő pihegő erősködése,
valami, az ami, valamikori folytatására!
- 2017. 3. 29.


Menyegző
------------
Kékült, fordult,
aranyúlt, fényült,
kivirágzott a világ,
álltam e léthullámzásban,
ringtam ritmusára,
és üdvözülten üdvözöltem
a csélcsap csodát!
Aprók még a zöldek,
alig takarnak, csupán
sejtetnek, félig fednek,
változgat a hőmérséklet,
s a gyengülő önmérséklettől
melegszik az életérzet,
mosoly oson a téllét
foghíjain át.
Táncol a szívem, kedvem,
én meg versbe rövidítem
az élet és a lélek áradását,
megfertőzött egy rosszrendszer-
szemlélet, (volt belőlük elég,)
vagy még nem hiszem el,
a tavasz menyasszonyosodását!
Vőlegény, vagy vőfély,
már, tán csak vendég vagyok,
ki leissza hiába-vágyát,
kiérzi érzékeit,
és megtömi agár hasát?!
- 2017. 3. 30.


Állapotok
-----------
Ami áll, az előtte felálló, (szakaszosan folyton,)
aztán ki álló, (mit még?) végül megálló, (s hátrálló.)
Ki ilyest él, élen és késélen, kétségben, késésben,
meg és felismerésen, lét, s lelét élményen túl,
kettős és szorzó pontul, azt éget, mi beléégett,
tétovából tetovált szöveg, míg lénylettet nyújt a léttett.
Átélek, leírok, (mintha mirha nyirok egybefordított,)
lebonyolítani az egyszerit és mindenkor egyszerűsíteni
a bonyolultat -, miközben elégedni és megélni próbálok,
ettől és ezért felfakadó, szerető, elvető, kifosztó, túlélő,
irigyelhető, szánható állapotokból, múltérzés ez és jövő
nézés, s jelene múló mustrára feltett élettermék lesz,
a meglett, lehetségnek. Alapjába véve… de
más lett kimérve, minden okozotthoz egyazon ok.
Meg érzékérzés és hangulatok, amin szórakoztam,
s ami nincsbe rúgott, amit kaptam, s amivel elkopok,
méh-élet, forgószélbe érzet, vetővégzet, s létállandó
tetszhalotti bizonyítvány, szemlélődő összegzések;
ha úgy érted henyél a test, és hogy beleizzad, nem
érzed a lélek, mert, amit megtermett nem a te étked.
Így, közeli semmiségek és sohai messzeségek közé
vágyörvénynek, halrajba cápaakarásnak, hallózó
hallatlannak készültem, lettem, elfeledtem, de fogok,
míg tudok! Volt, lévő, következő, következtethető…
Van, Nincs? Vagyok!
- 2017. 3. 31.


Hely-helyesen
-----------------
Másként fénylik a víz harminc méterrel odább,
hullámcsillámok, fodor-foszlányok, halpikkely
szikrák sorolnak a naphíd alá, míg nyíló határa
délig kitelik. Balatoni tavasz, mitől, szép szókba
ifjodik az avas, irigy ékeket izzad, és ál-részeg
dalokra fakad, amíg április bohócává simogatja
a nap, s az elváltó valóságtudat. („Rum tette, s az
átkozott likőr” na, ennyire nem, sör és pezsgő.)
Új létlát-rés nyílt a régi teraszról, zöldezüst fű-víz
térháttér, s virágzás vére, szűz fehérje, imitt-amott,
a hétfőszürke betonról. Boldog ki boldogulásában
bolondokat gondol? A kényszer kéje, de úgy illene
ez is élőpontos ellenpontnak a mondatba, mint te a
tini discóba. Gyöngyösdisznónak? Evőnek, szórónak?
Télgyilok jótette és balta éle égette, a szép-kilátás
berlini falának sövényébe. Fa volt, s talán a nyár
segítsége, (heve, vagy az én baltám,) lesz,
mi életlelkes léttér-képlátásom kiszélesítse.
Sétálj, ne seggelj, s hagyj békét a természetnek,
jobb lettél költőnek, mint tájkertésznek! (Bár ez
jobbat tett a természetednek, mint a zsebeidnek -)
Itt, se baltád, se telked, az egyetlen mit tehetsz,
hogy állva (így az elélvezésre absztrahálva,)
írod meg a versed!
A tavasz még csak kezdet, de te e magadéit már
mára megtetted…!
- 2017. 4. 2.


Fortuna vénülő fiúja
------------------------
Ma érzem a tavasz szagát,
az illatát már a múlt héten, véltem,
vagy nem. Akárhogyis; élem!
A tél-lelét halálfélelme helyett,
átértetlen létfélelem önt el,
ha nézem kint az élet jövő-menő,
(együtt jellemző,) retró-rendjét, az
idővel most feszülő forradalmi-szelep
zendülő zsendülését, bármikori
szemlélődésembe spriccelését,
(újulás irigység, és pollen allergia,)
az íráson és ivarzáson túl, mi segíti
majd, a vég szelíd csöndjét?
Csődjét, sietném el, mert lecsúszott
ide-oda, Fortuna vénülő fiúja, de
persze számolok, s inkább számítok,
hogy másra már nem kell -
a létfontosságokban döntő szerencsével!
Az is vakhit, ha valaki beéri istennel,
nekem mégis ez a nő kell
és nyitott szemmel!
- 2017. 4. 4.


A győztes reakció
---------------------
Felhő, sötét, eső, sűrűsödött fölém,
az égi csapok, s a földi lefolyók kinyíltak,
elázott, beázott, alattam, fölöttem a dupla födém,
fázom, s fogciterázom dühös káromlásom,
égi, földi jól értésem, de rosszérzésem, s kétlem,
hogy húsvét előtt jót tesz nékem, áprilisi zuhanyzásom.
Ébren is édes álom, (mégsem, ez negédes,) és melegítő
mámor segítsen, ne csak értsem, élvezzem a tavasz e
aranyát, vagy szaranyát vészeljem át, azt a kurvaannyát!
Ha anya, úgy kurva is lehetne szűzen, én meg,
ha ilyen mit üzen, befoghatnám a szám!
Őszinte Ő-szinte énszerintem, túlzó túlzástagadás,
blasphémia és vízháztartás!
- 2017. 4. 5.


Hatásszünet
--------------
Megrángattatnak, összehúzódnak a pille levelek,
a szélbeijedt nemrég születtettek,
rozsdásodnak a tegnap kápráztató szerelem színek,
felhőfátylat húz a nap, múlnak a bekezdő tavaszpercek,
hullnak a szirmok, a rügyleesettek, száll a pollenfelhő,
szél viszi messze a levegő-esetlegbe örökítettet.
Lehűlt, kifáradt, piheg, pihen az első fázis, április-szép
tavaszfrázis, mintha leőszülne máris, pedig ez csak
egy tél lökte emlékeztető nap, mit bármikor felszárít,
ha kiásít végre a nap. Pillanatnyi zavar az ivarzásban,
mint pinanyalat a nemzésről írásban – (az izzadt izgalom.)
de múljon, hulljon, előjöjjön, győzzön, akármilyen is
a tavasz új ruhája, csak csábnapsugár álljon a lába
szárába, hogy újra levetkőzzön, oszt v-betű formába!
- 2017 4. 6.


Kevés a kevésnek
--------------------
Tél teli fuvallattól, párállnak a virágport a tiszafák,
a szilvák, meggyek és almák, piszkolt fehér szirmaikat
hullatják, a cseresznyék nem, szemérmesen, hófehér
fogamzásuk szépségével takarják, s még gőgösen is
megtartják, a menyasszonymámort a terméssel terhes
beléijedt anyatermészet hétközasszonyi elszürkülésébe,
hogy ez, meg a halványzöld, az égszennyese, s a köd,
egy félbeérett őszi nap hátterét mutatják.
Hűvös lökdösődő szél, kellemetlen, mint a bőrbe vágó él
benntart a házban, amíg kint, eső, és leeső tavasznyomok
közt állataim vártak, kelletlen vakartuk kötelességeinket,
megetettem őket, vakkantottak egyet, s odábbálltak,
nincs jele most, semmi barátságnak. Fűteni kéne, vagy inni,
melegedni, de nincs kedvem, a jobbat meg nem merem,
vezetnem kell, meg magamat fel, az ilyes kies, szeretetéhez,
tán, hogy eljussak a semmilyen semmiség semmiségéhez.
Inkább a jobbidő az ész és a test, a lény és a szellem, élt-írt együttérzéséhez. Rosszalkodós lemondás ez rosszidőben
kevés a kevéshez.
- 2017. 4. 7.


Munkaköri leírás
--------------------
A természet teljesedett, mostanra kitelt,
s bár a látkép beszűkült ezzel, több lett
a nemzés-születés épp szépségével,
örök Anya-lánya kép, a szeretet keretével -
Aképp keskenyedett az erre begerjedő
jelző-paletta, s hogy se a természet, sem
az ember ne értse félre e fehér fordítást,
meglegyen közös része ebben, (az ugyanúgy
újulás, s az ezért ordítás -,) befejezem
tavasznyíló, metszésnyitó versem,
megélt csodáikkal zárom, titkára nyílt lelkem,
nászukra szülessen -
S ha mégsem tud újat, jobbat, hasonítatlant,
így, néhány percig, pár sárló idegsejtet
emlékeztessen!
- 2017. 4. 10.


Jelkapcsolat
--------------
Tavasz hava hull ma, táncra kapva,
pillézik a szilva, száll az alma szirma,
repül a természet szerelemszere,
betelt kétlaki egysége, nász-szél tépte
színük jelentése, meny-asszony jele,
s mire a semmibe olvad,
zavaróvá horgad, április óhaja,
s termője helyett, a hajam tele vele.
Eltavaszkázunk egymás mellett,
szikár létsors ez, szeretkezés végzet -
s nekem csak érzet tere-fere.
- 2017. 4. 10.


Kettőből egy, április tizenegy
----------------------------------
Olyan temetési, ravatalos,
az időjárás, és a hangulatom most,
csak a szeretet, s a tisztelet csillog
a szívemben, s ácsorog jel-sírjuk fölött
itt e fehéren, meg néhány tisztának, értő
szemében, de magával koccint övéiért
a költő, éljen az Anya, s a kísértő,
a két születésnapos!
Megásnám e jel(telen)-sírom, ha bizton
tudnám találkozhatunk, s boldogulunk ott,
hol is… akárhol, meny, vagy pokol,
de semmiért mindent, nem, csak a velük
mindenért e semmit, vagy a vélt igazság,
ért túlzást kohol -
Temessük be a gödröt, szép tavaszvirággal,
míg élek, bennem élnek, s inkább élet így
ez a leélet, akárhogy hiányzik, mit beléjük
élek, csodákat, vétket azt a keservit!
Ünnepeljek, keseregjek…hisz teszem és
emlékezem, mit Ők tettek, s magam, velem.
Hogy ez feléltet bármit, nem hiszem, de
amikért élek, felőlük, belőlem éled, s ha
másnak nem is számít, mégis ez ámít,
ha érzem, élem az életem!
Megrögzött egyszeregy, könnyes mindegy,
hogy kettőből egy, április tizenegy!
- 2017. 4. 11.


A tavasz foncsora
---------------------
Tavasszal születik, és hal meg,
mi lényeges, szép, és létszükséglet,
a vég, a kezdet és a vége,
falósulás csodavárásra, vétkes időhúzás
a reményre, báj a bajra, rovás a rosszra,
hitelbe gyógyulás az elmaradtra.
Aki érti, maga is érzi, e tavasz veszi el, ha veszti,
az őszt, a telet, s mit a nyármagányhoz elengedett.
Vigyázni kell ránk, mert, mért a mérték dönt, ha
elért ék az érték, hogy kézen-közön közöny lesz
a közös, s a megszokás tokás, elhajló elhallás,
önféltő szökés jön, vagy szükségbe záródás,
s a védőháló nem a hála, ha a volt vágyáért kiállja,
mikor megered a merev hátak néma szemrehányása.
Volt jó és lehet jobb, de ez az életrészünk oda,
ha törik, vág, a tavasz foncsora.
Hálni, még elhál a test, és megtalál az eset,
de ha meghal mi összeegyezett, e létjátéknak vége,
ebbe a tavaszbetegségbe a Mi, belevégeztetett,
(kényszerítőképző, hogy ne kelljen, ki fertőzhetett,)
s az összetartó múlt, ránk jellemző jelen,
fel nem növő jövő, s ami még meg sem született!
És okafogyottá válik, ki ámít, ki ásít, ki mit vétett,
s miért engedett?
Ha elvirágzik a szeretet.
- 2017. 4. 12.


Húsvét előtt
--------------
Tisztul, ahogy hígul az éjég tintája,
a szél él is piszkálja, elsöpri tisztásra,
míg a caplató felhők spanyolfala mögött
repdesve, sercegve ég a nap elázott gyertyája.
Eső után tisztábban szép, fürdik a változásban,
fényt vált, színt színez, a húsvéti locsolásra,
nyíló pólusait kitárja, még, még, még,
jövőre, termésre, nő anyás szomjúsága,
frissülve újul maga-magába e életkép varázsa.
Fütyül a melegre, ünnepre, kirándulásra,
inni akar, más a vallása, hát koccintsunk vele,
idejön mi bele -, szokásra, tervöntésre, virágára,
csak közönség az ember, pfújj-ra, tapsolásra!
Kísérő kísértő, pünkösdkirályságra.
De az igazira! S az éledő világra, emlékező
öröm, és könny, vére kiontott harmatára!
- 2017. 4. 13.


Kertészsors
-------------
Csak bizonytalan találkozások,
s a húsvét hogy felfontosodott!
S rá büszkeségtől felhígult hiányok,
ünnepmagány, üres sorssorok, hisz ami,
mi ki néha csoda-ok, máskor túl sok,
a miénkből több-részem és mégis más,
akadó hajtatás, majd virágburjánzás,
és régen volt a palántázás.
S okozatsort hoz egyazon ok, jó, persze
természetrend, és kihagyott metszések,
ápolások. szokás-szeretet, s máris vészfázis,
és feledmény az eredmény; ámít a szépség,
de kellenének a gyomlálások.
Családiatlan csókos ünnep, s ily semmiség,
szeretetérzékenység, apai értő értetlenség,
mi húsvétra kinőtt, a kiváltót felnagyítja,
és értetlenül túlozza az időt.
Mert, csak virág, eper, és fekete csoki,
se tojás, sem sonka, se nyuszi…
elmúlt egy világ és felnőni hajt Virág!
Azért, ha jót és eleget hozok, és zsebpénzt
is tudok, kijár egy puszi.
De valami más, zavar e valakivé válás,
a jórész maradt, nem rosszabb, nem hibás,
csak olyas, mint kis paradicsomomból,
kijjebbrugdaló maradás, távolságtartás.
Szívszorító, kínmosolyos, hátrébbsorolás.
Kivirágzás, míg elvirágzás.
- 2017. 4. 14.


Helytelen
-----------
Köhözösségben, ki-világban, mi-mindenségben,
sirodalmi élet(se)ben, és cs.(csonka, csilicsala,
csoda, stb.) családban én csupán outsider vagyok,
aki csak viszek és nem hozok -
Jóm, hogy még várok, állok, nem álldogálok,
amiért, s ezekért, legalább hálát formálok; írok,
hogy magamért, s magamnak bizonygassak,
okozatok után, okot adjak.
Néha társaságolok (én sem-mivel, ők se kivel,)
hogy élményeljek, menjen a dolog, élhessek,
hogy írok. (Szóismétlés, de jobb, mint a költsek!)
Szeretek, általában, és mindezeket, meg akik
szeretnek, s kiket nem vétek, s akiket szeretni vélek,
és persze kutyát, gyereket, nemcsak az enyémeket…
Látok, értek, és felőlem teremtek, s bár ez kicsit
áldott átok, és lét-hendikep, ebben ugyanennyire,
értetek is élek! Kívülről, mint a fakopács,
ki mindenének maga a kovács…
- 2017. 4. 15.


A ritmus, és az ének
------------------------
Valami, mindig, valaki, mindig,
de, hogy elégítően, minden…
elgondolkozhatsz a szerencséden,
s a grimaszok után az elcsángált
reményen. De a szeretteiden, s a
létezéseden? Mért, mi máson, tán
még a végen, s a változáson…
s máris a rendszerben vagy, gátas,
folyamatában, inkább ebben bízhatsz,
ha tudsz, (kitudsz, vagy megalkudsz,)
a valaki, valami, addig ameddig, s hogy
éld, írd, e mikből-mit nézd, ne a mennyit!
Azért az ehhez kell, s a fel, létszükséglet,
s amíg szűkség van, nagy szükség lesz
reményre, szerencsére és több esélyük
van jó térülésből térítésre, terítésre,
mint meglettük, megtettük versének!
A ritmus, és az ének.
- 2017. 4. 18.


Hó-esésben
-------------
Esni hónak esett, de lent átmenetnek,
vizes, nehéz, lenyomó kellemetlenségnek,
a tűnt tél, vétkes atavizmusának, visszaesésnek,
világvirág halálkanyarának, problémának.
Akár a télben. Megélt érzetben, közlekedésben,
csak nincs hozzá fény, öröm, és sportélmény,
akár a szeretkezés nélküli szeretői szeretetben -,
(mert baszás nélkül szart sem ér a szerelem!)
és tavasszal a havat csak a Tátrában szeretem.
Mint az öregség, ki(le,)lépek, vagy viselem.
- 2017. 4. 19.


Húzódozón
-------------
A húzódón és a rosszon még a jóm is rosszít,
értetlenül vádol, idegesít, torzít, féltve félek,
az íráson kívül, hisz lepárlás -, minden(em)
időhúzás, létlényeg odázás, teles értelmetlen,
de legalább jól érezném, élvezve élném,
hogy úgy is kiteljesednék, cefrézett életem.
Most épp a vivőanyag határozza meg a párlatot,
többet is iszom és az érzékem, s az eszem együtt
fintorog. A megélés megint a létezésbe fingott.
Nem több van, vagy amennyi szokott, kevesebb,
amin megosztozok, s többet kapok, mint mennyit
beleadok. Érzem a korom, mint kéményben a
korom, gyűlik, tapad, az elmúlt után rám maradt
létsár, fullaszt, halaszt, leránt, ha elrugaszkodok.
Pedig nincs más, sem esély, sem jóval jobb, vagy
élem, tőlem telhetően egész(b)en, vagy hagyom,
hogy semmivé humuszáljon az életmelléktermék,
míg a remény tovább ég, néhány koszlott lapon.
Túlzás ez a kép, persze maradok, míg jut még
éltető maradék, és hogy lényegem, a lényegessel,
éget, vagy ég, ne rajtam múljon, én teszem, vagy
iszom, amíg, s ahogy tudom, de -, együtt, egyben,
lenni a lehet-ben, kapni szükségletben és adni
értelemben, így lenne szép!
- 2017. 4. 20.


Pró(poét)fécia
-----------------
Magam megátalkodottja vagyok,
és nem változok.
föld-fényt írok fénytkapottan,
hétközvegetálok, létfennkapkodok,
Hasznos voltam hasznot nem húzott,
egyhasznú jelenem mégis jövőt hagyott,
jövőmet, miből kimaradok.
- 2014. 4. 21.


Szeszélyes
-------------
Esik, fúj, fényt önt, melegít, teszi, nem akarja,
szélsőivel tobzódik, tényleg hisztis lotyó most,
hogy násza után tél kaparta, dilis az április.
Az idő járása is olyan, mint a jojó, kilódul,
visszaesik, megáztat, fázat, keserít,
aztán simít, csókol, kikedvesít.
Hidegen, idegen még a Balaton, élesen életem-
telen, durcás a víz, kevesebb a hozzá illő élmény,
csaló csalogató itt, csupán emlék-hit, ez az élet,
többet ígérget, s többségében visz.
Megérést, tavaszt súg, és tavaszt telesít. A hitt
vitt, inkább az időm, mit túl-általányban teljesít.
Létrablót, s megbánót játszik, takarja, felfedi
hiányjeleit. Mármint az enyémeket, az övéivel,
s túltöltéseivel, színre színt színészkedik.
Szeleskedéseivel percre eltelik, majd szelel.
Mit is kezdhetnék mára, szűzkurvás hitegetéseivel!
Ravasz a tavaszka, lepaktált a létezés részeivel,
s természetesen, cicázik a részesek természetével.
Övé a lét, e részletével, benne és kívüle velem, ahogy
nyerem, vesztem, és nyelem. A szemlélődés és a
bokáig mélyülés nézőpontján, a „boldoggá” bigottság,
s a szokáserőszakos létakarás ki-forráspontján.
Megakadt a torkomon, kihányom, vagy feldolgozom,
tragikomédiámmá szárazjegelem, aurámmal melegítem,
szavakba zárt, baba-báb, túlélő kísér(t)léseimet,
a pillangóvá válás lehetőségeivel.
- 2014. 4. 22.


Inga
-----
Már újra érzem körülem a tavaszt, ahogy
napfénnyel, zöldjével, szerelemszínekkel,
visszatérő erejével, s felénk érő melegével
győzködi a telet, tűnj el, míg szépeimmel
szépen űzlek, de majd felforrallak, s pá…
páráddal esővé küldelek, még menj békében,
pihenni, megtetted amit kellett, bár nekem
az, s neked ez, nemigen tetszett -, eljátszom
e párbeszéd önrészének létezetlen lényegével.
Ami látható és érzet, kiéhezett érzékeimnek,
miként első érzett tavaszomhoz a többi csak
hozzá égett, több jóm csak még-érzéseimben
maradt, s miként átélni, megírni próbálom
a megeredteket, s újrametszeni a szerelemtelen
szeretetet, és a kiélhetetlen élvezetet.
Túl egy oldalon vágyunk, hogy harmónizáljuk
az életet. Talán, ha több eszközöm lenne,
hogy rájöjjek, e-kívül semmi több semerre -,
csak mi képzeletben, s amik már leéltben,
és egyensúlyi pontot, a vége tehet erre.
- 2017. 4. 25.


Tépett tavasz-kakas
------------------------
Nem jön össze egészében ez a tavasz,
szétcsúszik minden egy túl laza keretben,
bénít, szótagokra némít, a talán, és a majd.
Nincs nagy baj, csupán szeretnék már
boldogan örülni, kicsit beleőrülni -,
szeretve szeretkezni, napozni, felüdülni,
benne az elégben, kitavaszodva, (sz)épen,
képeslap színekben! De megvagyok így, hisz
létezés a hétköz-lét is, rekedt, kopott-festett,
tépett tavasz-kakas, majdnem kakás kakas -,
kapirgálok vetve, szemezgetve saját szemetembe,
mutáns mutálásom alig értetve, sem fazékba,
se jérce-lesre, repdesek lelétgyomos földközelben,
különleget keresve a nincsben -,
a jövő tojásaiban részem követelve!
Summája:
Költőként, létélvezőként és létvesztőként,
tojó-tojás előrébbtoláson túl, kénytelen késztet
(végreménnyel, maradékeséllyel és nevetéssel,)
e öregedő-kényszerképzet; és a kakas részesedése
a tojás(á)ból?!
- 2017. 4. 26-27.


Egyszerfelé
-------------
Beszürkült, szűkült rám a környezetem,
s e csőlátást nem szeretem, mert olyan,
mint a végtelenből vágott részvégzetem,
kitagadó, mindig másra vágyó életterem.
Javíthatom, kezelhetem, idő és lehetőség
vesztését szenvedem, bár a tehetség és
tehetőség fogyását nem engedem. Mintha
a végreszenvedésen, és a szinten tartás
erőlködésén kívül, lenne benne részem…
Akár az elmúlás, a születéssel születő halál
könnyű fertőzése az öregedésem, elviselhető,
tagadható, takarható, de tőle(m), vele lesz
e-lét végem. Ha nem nézem is érzem -.
Holnap tán kiszépül az idő, kellő, várt mégis
kellemes meglepetések széthúzzák a teret,
elnyújtják a megeshetőségeket, s ez időm,
és az öregedés nyavalyái, - bármi -, nem
nyavalyognak, égig és fülekig érnek a fáim
és a versek, s a jobblét fényével, a szürkéből
aranyoskáim kiragyognak! Hasonlíthat világom
a világos világhoz, szerettet, etet-itat, éltet, és
egyszerfelé, ha lelkem kifényesíti a testem,
indulásként felétek, a lehet, és a meglesz elé,
mimagunkért, ez még tőlem tetszeleghet.
Esetnek és versnek.
- 2017. 4. 28.


Megerősítés
--------------
Írok, végzem hívságos elhívatásom,
hogy emléket, nyomot hagyjak a világban,
meg ha dugás után elszundítok, az ágyban -.
- 2017. 4. 30.


Majális
---------
Napfényre ébredni, ég-levél csipkésre,
vágycsicsergésre, szelíd neszekre,
félálom felezte igen-nem tettekre,
nesze, kapd el kedvre, élesztő lehetre.
Ébredő színekkel nyílni a kedvesség érzékévé,
létre kelt verssé, frissé, tavaszszerelemre -,
éltető nyarat remélni, szerencse szeretetében bízni,
egészségben egészülni, bírni, hogy a szép-jövő e
gyönyörű trükkje remény-részeggé tett néhány
percre, s már, már az ő emlékévé, majális reggele.
A még és az elég költőjévé, életárban kőkönnyűvé,
szerethető világ vidám szeretőjévé, kutyakölökké,
újjászületetté, virágzó terméssé!
- 2017. 5. 1.


Őszérző
---------
Az őszérző, egy őszülő vörös nő,
az ágy-fagy ölelésében félő és féltő,
a tél menopauzája előtti utolsó, vérző,
őszvégző, létvesztő tisztulási görcsben.
- 2017. 5. 2.


Május minta
---------------
Régen kísértésnek, ma létélménynek
hívná az értő, hiába, itt a május minta,
nem bírunk az azzal, sem bízunk a tokkal,
meg, ha más nincs a többi kacattal, csak a
szere(lem)tet bír az össz-nászi futószalaggal,
mert együtt a szép, ha megy, de ha mégsem,
félő, hogy a szeretők szétszeretnek, vágyuk,
hiányuk szerint, és csak oltalom, az üres
oldalon, hogy a tartalom, hiányzik megint.
- 2017. 5. 3.


Elsietetten
------------
Nem vagyok nyugodt, csak elhatározott.
Az egyik rosszat kivédtem, a másik,
tudtomon kívül, bennem rosszabbodott.
Majd megoldom ezt is, öregedő alap-szepszis,
vagy kiolt engem, hogy ne kelljen tennem,
amit már hozzám illőn nem tudok.
De szerintem, (laikus bután, tudom babám,)
ez csak állapot.
Lesz, ami csökken, esetten elszökken, az is,
hogy szünetel, diéta jön, fűszertelen élet,
meg olyan mit visszakérek, s ellenemre élek,
de amíg leszek, én legyek – (ide kevés a lehet,)
ha tán nem egészségben, de egészültemben,
lehetten lehessek, élvezzek, tehessek, ahogy
meg, s eléltemben, az egészem, egészen!
Vagy elsikkad, mint eddig a közös minden,
de kivételezett (vagy önhittel kivitelezett,)
életrendben, a magamét tehessem! Mert, bár
a léttörvényű lelét-örvény vinni akar tőlem,
s féltet, hogy „csak” lesz a „vagy” helyett,
ez bíztat, (okoktól okosodhat a változat,)
hogy erősebben éljem, keményebben írjam,
és ha már mindez egyetértőn megvan,
túlélő üzenet, erő és szeretet legyen a pontban!
- 2017. 5. 4.


Éppen
-------
Fehéredik az ég szürkéje, ha már nem az ő kékje,
visszavált világosabb szülője színére, az anyatejére,
jobb alap a fényre -, s elősietnek esők utáni szagok,
tavasz-zamatok, ázott szerelemhangok, és kipállott,
esett-éji árnyékok kapaszkodnak az élet-zöld frissébe,
mint rémült gond-olatok a megszokások mélyébe.
Érzem a létdobogást e változás vélt, s majdcsak élt
érzetében, már naphatást észlelnék, vagy hajnalhasadást.
Végzetek orgonában, hangjában, illatában nincsenek -,
kinyújtóznak a feszült idegek, s a pergető, konya levelek.
Eltúloztam, inkább érzékeltem, mint meggondoltam,
a feszültséget, a természetét, s az enyém ijedt idegességét,
tavasz van, szó sincs télről, gyerekzsivaj, nem siratójaj
szűrődik a térről… a változás meg érő elmozdulás,
a le, a fel párja, hollétét az ember állja, vagy kivárja,
hátha a visszája, ami még hátra, és a váltás a vagy,
s a vágy hiánypótlása!
- 2017. 5. 5.


Kinézet
---------
Ahogy a lóduló zöld lomb takarja
a kilátást, telő tavasz a tisztánlátást,
úgy veszi el az akár jól töltött idő is
az életet, (bővítendő, szűkülő keret -,)
a lehető tehetőséget, a továbbjutást.
Nincs mást tenni, mint kihasználni,
vele és teljességgel benne, teljesedni,
teremni bármiképpen, boldogulni,
bolondulni, de élvezni ameddig, s amit,
és elfogadni, a kérdőjelet, vesszőt,
kettőspontot, s a bezáró felezetet.
Okos megoldás, megfogadás, de tartás,
felélt, elért célirányítás, a fél megadás;
besorozni, felsorolni az eszközöket,
és lét-fordítani, megtartani megtartónak
a lényeget! (…-ed add, adnád, de ez az
adalék nem igazán kellett.) Meg, nézz
magadb(r)a, olyan sokan, nem akarják
elfoglalni előled e helyet…
Helyes helyzetben, átérzett, kiérlelt,
érett, értett, léted független rügybe
kell helyezkedned!
Mint aki öregen diófát ültet, vagy szőlőt,
bár a bort nem ihatja meg.
- 2017. 5. 8.


Tett tét
---------
A testromboló kedvrontó a szellemet szívatja,
a más(kor)ért belenyugvó elfogadást kiakasztja.
Volt ilyesmi többször is, habár boldogabb,
immunisabb időkben, de most sok ez együtt
az öregedéssel, a rejtőzködött betegedéssel,
és a még-maradt jók csökkenésével. Amikért
kénytelenében megalkuszik magával, s a többivel
az ember. S helyébe, a tavaszvirágzásból fél virág,
körbe, télre nyílt félvilág fakadt. Sírva, azért nem,
érzékem tartja az érzésem, és ez, az, hogy nyárra
rendbe jövök, végre (nem a végre,) felépülök, egy
magasabb szintre, elkészülök a fellépő fel-létre,
és az összegzésre. Lesz alap, tartalék, a fokozott
finisre, s az okozott (nekem -, ha csak így, a
legkisebb kényszer elve,) sikerülő dicsre, de
legalábbis fényre, jobbra változóbb életre,
hosszabb versre, gyorsabb lélekzetre,
egy szem magból, énző ivarsejtből, jobbá-élt,
jóvá írt, ért szöveg-szövetre!
Mind bele egyben ebbe, hogy ne legyen lényeg,
melyikért, melyikebbe!
- 2017. 5. 9.


Szakítópróba
---------------
Csapódnak szócsapások, ok-pofonok,
lecsattannak, de nyomot hagynak,
hiányt, és bizalmatlanságot, bennem.
De erősebb vagyok, és még erős a kapocs,
kibírom, s ami egyben van, együtt hagyom.
Jók a kis kedvesek, összeérzet és szeretet,
milyen végzetesen, végletesen véglegesek,
nagyobb baj, vagy elsemmisülés kéne, hogy
eltépje ezeket, s a maradvány csak mindkét
fél egyik része lehet. Egymás-vesztesek.
Félmegoldásnak sok értelme nincs,
ha kincs, ha sincs -, a jobbik nem osztódik,
a rosszabb rész követ.
Szótlan szakítópróba, eltűnés, hó-halál,
végzet-végtett kellhet az utolsó hasonlóba!
- 2017. 5. 10.


Azt a keservit!
----------------
Túlteltség érzetét böffenti e nap,
hiányét, lelkifurdalásét, dühét,
és feles megbánásét.
Tegnap összevesztem a lányommal,
talán igazam lenne egy felnőttel,
de a gyermekemmel?
Biztos sértődés lesz, és nő az ideges
idegenség, szembe a jobb lehettel.
Génvégzet, de másra érzékeny érzet,
szükségre, szűkségre, hiányra, egymásra,
s a tisztelet gyeplője nélkül, arcul és
lelkembe ver igazsága relatív részeivel.
Hagyom, ami van, a lesz-ért, már veszett,
mi megesett -, egy kötőanyag van, hogy
kitöltse a közrepedt réseket, az élt, de
elemezetlen, és a feltétlen szeretet.
Meg, ami lefedné, az érzés-értés, s az
idő korrózióvédelme, e hatás-ellenhatások
ránk különbözősége, váltóügy, soha sincs
vége, az ellentét egybefércelése, és tán
belénk csendesülése... hát, nem leszünk
egyformák, (az öregapád örök(ölt) nyomot
vág, azt a keservit,) egy vér, két ember, de
tartozzunk egybe! Sajnálom, ha egyforma
különbözőségünk szenvedjük akár percre,
túl hosszú ez a még sokba, s a már rövidbe,
a szeretet árváiként belekeseredve.
- 2017. 5. 11.


Betűvetődő
-------------
Darázs zaj és irtó dongó-bongó keltett,
zúgó, bajbúgó létzavar ijesztett, így
öléssel kezdtem a percet.
Öleléssel jobban szeretem. Úgy is szoktam,
megaranyozni a reggelt, ébredő gyönyörrel
bolond-boldogítani a napot, biztosítani a már
megérte jól tettet, hogy kölcsönös jót adott,
és nem elvesztegetett -, öléssel nem.
Kint derűs tavasz próbál, a gyengécske május
igyekszik majálissá válni, nem nézem az órát,
derül testes lelkem, este a lányom megkövetett,
és kedvgyógyított engem.
Az erős szélben héja barátom csak táncolni tud
nem navigálni, repesve repdesve billent egyet,
ahogy végül elvitorlázik felettem.
Szoktaim, dolgaim rám-várnak, a rossza, s a
becsapó csalókák megvárnak, én meg persze, a
rég-várt jobbakat várom, e tétova tavaszhoz illőn
a nyárra beérőt. Talán, majd, ha már, habár…
Megérdemlem.Tettem, s kell(jen), hogy tehessem,
leéltem feléljen, fellélekezzem! Az esély esetlege
megesett legyen, vagy csupán véletlen?
Lényegi véletlenek nincsenek, csak vétlenek.
Észre észrevétlenek.
Ölés és ölelés… ha így, itt sajna mégsem,
de időben összefüggenek. Mostanára, maradnak
a valósulatlan, várakozástól átértelmezett,
igazuló (igazodó?) véletlenek.
És ha sem, e sok s-betűből egyet, a – nincsenek -
kezdőjévé tesznek!
- 2017. 5. 12.


Nyírom a füvet
------------------
Nem bánom, ha a fürdés és a bulik között
melózni kell a kertben, de csak a burgyit
nem kedvelem. Cserébe, kötelezetten, épp
eleget tettem. Kertész a végzettségem, de
mérnök, nem az ingyen segédem! Persze,
szeretetből, azért megteszem. A többit majd
behajtom, a maga, meg a nekem idejében,
közösen áradó gyönyörben, kiszáradott fűtlen.
Kert(etlen)-ész(szel). Úgy, ahogy kéne elégszer
az el, nem fel, aztán jöhet a ki, költéssel.
Rokonértelmek; te velem vagy én meg a géppel.

Fényesedik, melegszik az idő,
már nem is olyan fontos -,
jól-érzően ellevő, s utána jött,
mint dugás után a kurvaság tudata,
a mélázás, napozás. Nyaralgat a tavasz,
vagy inkább hétvégi pihenős.
És belecsúszott ez a hétfő, tegnap nekem
munkanap volt, fűnyírás és elutazás,
vasárnap folt -.
Régen, (milyen összesítetten használom
e szót,) volt a fiz. meló; (fizetés nélküli
fizikai,) valamilyen mindig, termésmentés,
szakmai gyakorlat, tanári illetményföldi…
szülői be(le)takarítási próbálkozás, a tanítás
után, de aztán nyaralás, egy hónap mínusszal,
most meg együtt a kettő, nyugalmatlan,
díjtalan, nyugdíjkori nosza-hoci!
Másoknak jó-szokás, időtöltés, ezt tudás,
de nekem talán sok volt az ellenemre akarás.
Eltúlzom ezt is, de hát én egy túlzott pasas
vagyok, másszintű színtézis, angolkert
ugaron, gyönyörös, örömös, gyönyörködős,
boldogabb a boldogulásnál, szemlélődős,
nem-tett tettes, szellemi tehetős, vagy csak
más lét lusta, ilyenebb, mint az olyanok,
de van annyi más is, amit túlozni akarok!
Summája:
Kell, mert kéne, tevés, hogy hagyás,
így, az együttért, úgy is, ha a kedvem más,
komp-(p)romiszuitás!
Utalás; Sajna már, mint ígéret, nem
promiszkuitás. Lásd; megalkuvás.
- 2017. 5. 14-15.


Háromszög
-------------
Buja a kertem, kis kár és kórokozókkal,
akár az életem. Viselten is szeretem.
Hiszem és teszem, (valamelyik bejön,)
hogy szebb lesz, mint szenvedem,
képzetben, tettben, előzött és eljövő
körülmények között, kiteljesedem!
Ja, a kert? Az nő. (Két lényeg egyben,
csúcsosodom összeszögezetten,) Na igen,
az is kell! Alanyi, igei, értelemben,
ez a lekötő, szerető háromszög e percben,
keresztszögek, szögvégek végtelenében.
Kinek, mi jut, behelyettesíthető résztvevők
e létkeveredettben, nekem váltótrendben;
együtt-élő, részesítő, létösszesítő, jövőképző,
érzetben és versben.
- 2017. 5. 16.


Egy kezes két zongorára
-----------------------------
A teljesség így, tele ürességgel,
telített ürüléssel,
behelyettesített álhelyességgel,
a közös szűntén, önön kéjjel,
a jóra nevesített, szóra nemesített,
minden-semmiséget édesített,
létvágy étvágy, adás gyönyörével,
az örökrész örömével, helyén,
leépülés elégülés helyett.
Ma néma hahota a fekete zongora,
fusson kör(é)be akinek nincs hova,
csak vinkója és sóhaja,
a teremtés csodája komikul komiszul
magába, egykezes két zongorára!
- 2017. 5. 17.


Végérvényben
-----------------
Kellettetek és kellenétek még,
mielőtt teljesen felértékeltetne a leértékelés,
jobb, mint szépített szavakkal meghalni,
régi jelentésükért. Teng-lengeni kéne, együtt
lenni csak úgy, fontossá fogyott semmiségekért.
Nosza, nosztalgiák, hasznos és használt,
otthagyó, s elhagyott kiscsajok, hol vagytok,
gyönyörök gyönyörű álmai, percei, versért
cserébe kölcsönös komplementer darabkák,
kedves édességek, ébresztő, éltető csodácskák,
akár a gének és nevelések, miattatok is vagyok,
mit a sorsom hagyott. Szertelen szerelmek,
és ez-telen, néha esztelen, - legtöbbször a legtöbb,
mi lehet(ett) – élt, ért, és szélszeretkezések,
nők az életemben, kötőjelek a végzetemben.
Jó volt veletek, szépen a szépségért, vagy csak
a megkönnyülésért, százszínűen élt, gyönyörös,
csajozós élet, ifjan feléltető, nőktől növő kísérlet,
kimenős rabként a szabadszerelemben, Balatonon,
Budapesten. Szüntelen, szűretlen tavaszban,
sarjadón a lehengerezettben, farmerban, illúziókban,
elszabadult hajjal, játszottam, látszani lázadtam
az összemosott látszatban, stoppoltam, csavarogtam,
szökő önmagamként, akármiért, hogy összejöjjünk -,
körbezárt világomban, szünetekre szabadultan.
A beat-el kezdőzött, a rock-al kiforrott, a blues-ban
szétváltott tánccá, hallgatássá -, hívtak, alappá lettek,
élet dallamává, vér ritmusává, szív aritmiájává,
lét disszonanciájává, a vágy és vált harmóniájává!
A zene lekísérte az életem, hűséges részeseként,
a létezés és alkotás ütemére, (na)basszusára, később
a tervek és a remény jazz-ére, Apáim dalaira.
Nők és zene, s az írás sor(s)mintája, együtt-ritmusa,
visszhangja mögötte, egyenlő; élettánc! Velük, bele,
helyette, fölötte. Egy kötéltáncos létláncos élete!
Az épphogy élhető, mégis élvezhető, (csak ezekért,
s az ifjúságért,) szétszocializált létezgetésben,
akkor, kevésként, ma, maradék mindenségként,
abból, ebbe. Talán, ha vissza lehetne…
Amikor az isten, (e csodáit hagyta egymáséiként,
egy-máséinek, - kizártan, feledetten –
de emberi volt az emberért!
Ennyiben hiszek benne, a legjobbkor a legjobbat tette.
Kelletek, és kellenének még, a végérvényt ejteni,
s kezdeni gyerekként, elvett és elveszett, és így is
öregedésé lett kamaszkoromért, hétközvasárnapokért!
Ez csak lélekzet lélegzet -, élményt a le-létért!
- 2017. 5. 18.


Emlék illesztések
--------------------
Kedvkeltő ezüstfoltok mezőn, ugaron,
vezérmotívumok a föld-zöld alapon,
túl az illaton, mindig szerettem ezt
az édes-fanyar szerelemszagot -, és
finom formáit, s az ínyhúzó húsban
a csíkos magot; keskenylevelű ezüstfa,
itteni nevet-nevén „olajfűzfa”,
kockáknak; Eleagnus Angustifolia,
(2:1 legyőzetett a hiba,) eleganciáját,
fényszerkesztett cizelláltságát, ahogy
élmény-lebegve, határozón felülkerekedik
susnyáson, gyomon, évszakokon, amint
a költészet, ha jól teszem, és ordítom,
(kéne, de bölcsen leszarom, a ténye kell,
a sorsát hárítom,) egy kis helyem-helyi
örökkévalóság érzet, át létképen, tavaszon.
Filigrán emlékillesztések, szó a múlón.
Monológ-motorizál bennem a félreértett
ok-takaró szlogen, összefügg minden -,
persze, csak mi, mivel, miben, mennyiben?
Jó, így érthetőbb az összeér(t)hetetlen,
vakablak a panelekben. Eszme észközben.
Itt, egyik sincsen, attól még ez se minden,
ilyen, ennyinkben nincsen, de megnyugtat
és boldogít engem e látvány hatása, illata,
átdimenzionáló illékonysága idő-tájon,
másolt valóságon, és begyűjtő érzékeken.
Igéző, csalóka csillám a megrebbenőben,
és idéző foszlány a leghűségesebben.
- 2017. 5. 23.


(V)iszonyítások
------------------
Ha esőkről írok, az rosszat jelez,
pedig az eső jó, életközvetítő,
bőséghozó, csak elázni, beázni,
megélni, hogy bősegg lesz belőle, az,
kínzó végletében ritkábban kéne!
Csak langy nőiesen lágyan permetezve…
Még-hogy rá(tok-átok)sza(o)ruló vagyok?
Íme, egy víz-gazdag vízhelyzete!
Ennyiről, ennyiben, napos napot, még-jobb
okot, hogy ne vesszek el a mennyiben,
amennyiben pozitívulok, higgyek és tegyek
minőséget a leminősítettben, annyira,
mintha egy önvégzőnek dicsérném,
milyen lesz az életem…!
Mostanra napot láttam, megszáradtam,
és talpra álltam, verset, jókedvet találtam,
s bár a minőség ösztönzött,
az önölő, minősítetlen rötyögött.
- 2017. 5. 24.


Félkör
-------
Lent a mezőháton laposan fekszenek a fények,
már sápad a nap, düllednek árnyak, képbe várnak
az itt elvártak. Az oldott pompájú búcsúzások a
szürkülő múlásnak üzennek, vékonyul az alkony,
alkuja szétválik éjfellegekre és vizes színekre,
s az esthajnal csillog, csillaga az átmenetnek,
a félkör-vég elvérzik, leég, kiég a nap(i)kimért,
hűvösödik lehelete a lehetnek. Lassan kigyúlnak,
részes, bizonyító ellentétei az estnek, öngyilkos
szépségük tűzfényénél, az idők temetnek és vetnek.
- 2017. 5. 25.


Nagy vonalakban
---------------------
Úgy érzem, vagy csak hiszem,
amit elértem megérett a megértésre,
ez az ért írt, életem élmény fente éle.
Még ép hegye, s e vége-féle élvezésre,
kiteljesedésre és leszűrésre, az illetlen,
félbeélt létrészek összeillesztésre,
vagy felejtésre. És remélem, az eszem,
a lelkem és a testem, tehető egységben
működtet engem, mű lesz a létsor(s),
a műsor, mikből miket, döntetlen asszó,
de szó-mívesként tettem, és hűek hozzám
reményben és tervben, amiket még nem -,
amimnek kell, apaként segítsem, hogy
megszülessen, velem éljen és éltessen,
követeljen és kövessen!
Legyen, ami kelljen, hogy élhessek
versként, (s majd) versben!
- 2017. 5. 26.


Állapot
---------
Ébresztett és riaszt
a vér basszusa, a szív dobja,
a létezés monoton motorja,
nem nyújt új választ, csak te
választhatsz; kelsz, vagy engedsz neki,
változtatsz, vagy várhatsz,
míg változást ad, és működését
a létezésedbe rejti. Na persze hogy,
így felélhetek, írhatok, esetleg csak
vagyok, a visszhangzásért majd
megküzdenek a külső, belső
háttérzajok.
Amit meg érzek, talán kezeli,
netán elveti, mikor túlélni vélek -,
amiket tudok.
Öntörődött töredék csak a mozgásban
az állapot!
Valahogy úgy felejtem, ahogy azt, a régi
Illés számból, hogy a „valahol egy lány”
helyett, ma már az öreg királynak
drukkolok…
- 2017. 5. 27.


Ösztön-börtön
-----------------
Beburjánzik, lét-virágzik köröttem a kertem,
a metszés most elengedi, de kártevőik rendezik
a rendet. Tavaszodunk, mégis betegeskedünk
kissé, de szorít e klisé szeretteimmel, s látszik,
hogy játszik a test a lélekkel, s a kedvvel -,
kutyáim felváltva kutyául vannak, a macskák is,
s bár megvagyok az eszközökkel, késve találkozunk
a pénzzel, meg fogynak a barátok, a közelengedettek,
saját sebességén lódul, tolat, és akadozik a rendszer.
Mint a szabadon szökött állat, a megéhezésig
újabb nyomok várnak, aztán megpenderít az étvágy,
vagy létvágy, s tán a kényelmes alázat, igen, a szeretet,
de milyen, mire, és ha (a viszonzások) mégsem,
megtalálnak?
- 2017. 5. 29.


Rész(l)eges hasonulások
-----------------------------
Se pina, se jó-híres posta,
egyébként nem rossz ma,
ha nem lenne az írás,
maradna e sírátkozó sírás,
vagy, ahogy ezt mérem,
úgy érzem, ezt se kéne
most erőltetnem, mert
mint mindezekben,
kevés a hasonlítás, csak
(s)óhaj és rátöltött hiánykozás,
rész(l)eges hasonulás -,
mintha pénz állna a házhoz,
és hasonuló helyzetű farkam
tengelyén át, kéjben rángó
testem a gyönyör-izzadt háthoz…
Egy emberré különböztető életre,
de így, előtte, helyette,
a régelvált utált átlag -,
vágy, a várakozáshoz.
- 2017. 5. 30.


Dömi
------
A macska hét életéből
én mindig csak egyet látok
és vesztek, félek, hogy Dömiéből
már egyet sem, harcos átok,
vagy csak egy ember figyelmetlen…
remélem, csupán én türelmetlen,
a második nélküle napon,
hisz kandúr és tavasz van,
mától nem, rossz a megérzésem,
és hiányzik nagyon.
Várom(k) még, s ha eldőlt, folytatom.
Éppen megjött épen a kis lökött,
s a megnyugvás, a jókedv visszaköltözött!
Még aggódás és várakozás… Lehet,
hogy az idő nőirányba lököd?
Idősödés inkább, s bár hiába és hibára,
de garázsmenetben az elmúlásba,
ha félt, ha várt, már számon tartjuk a halált.
- 2017. 6. 1.


Kezdek beleszokni
(mert szökni, még nem)
----------------------
Kezdem megszokni, magam-váló,
de nem magaváltó, magam,
a világ változását, világom és
átlátatom változatát, az örökifjú
öregemberrel, az örökember láttató
látomását; lázadását, létmámorát,
tompulását, létfennkapkodását,
léte szétszórását, időfélte vissza
kuporgatását, sorscsalatását, az ad-kap
öncsalódását, örömös-csömörös
boldogulását a fogyó elfogadottnak,
a végesincs mondatból a leírott szóknak.
Az egyéb dolgok köpve békén hagynak,
gyűjtöd is a jelzős határozókat, így(,)
a szavak megmaradnak, (gond-olatnak,
sajna titoknak, vagy humornak) csak,
egyetlen dolgod volt, a mondat!
De az evangéliusát, hogyan építem fel,
szépítem, átéltetem, örökítem,
vér-verítékezem, híján az alapoknak?!
Pénz, hogy egyszerűsítsem, gyűjtőfogalom
a sincs-ben. Szabad verset éltem, s most
köz-pontozzam, ahogy az életem vesztem?
Vegzálható végzés a végeredményben?
Tettem, teszem, ha ezért kellett lennem,
és hagyom, (pár verssoron,) ha nem merem,
akármiért nem tudom, ha félek befejezni,
mert külön nem megy nekem, se az élet,
sem benne e szerepem!
- 2017. 6. 2.


Lát-tér háttér
---------------
Ferde szemmel nézem ferdült szem-pontom,
a sövény játékát a szélben, egyenetlen, sovány
túlnövéseit hát kivégzem, így, egy részét jobban
látom, ami mellett (két utcával feljebb,) élem,
valaha volt panorámás telken, amivel az idő,
a növényzet áttételével a szemlélődő szemszögével
kitolt. Izzadtam a napon a 3-4 résen, amin át a
Balatont vélhetem és behelyettesíthetem, (személyes
idegent az idegeimen,) megszemélyesíthetem, ahogy
tetszik, szerethetem. Mostanában ez van velem,
csak gányolom és elnézem keskenyedett létezésem.
Az igazi, létalapi, összekeveredett, közzétehetetlen.
Majd szétválogatom, lepárlom, s írom, (és vagy) iszom.
- 2017. 6. 4.


Eső-elő
---------
Borzolódik hullámtaréjon falomb, faág, a helyzet
nézetében, felél a szél, és egybeszürkél a lá-tóhatár.
Hullámzik a kék, a zöld, az idő járása, érzékeink
váltófrontja, feldúlt az égszín és jégszínre hígult,
föld bebarnult vöröse, esthajnal vére, rőt tükörképét
keretezte és beletörte a tóba. A hűdés hűlése elindult.
Halkul a zsongás, csitul a csivit, megállt a motorzaj,
tágulnak a lét pólusai, bíborrá bőszülnek, szétfolyt
grafittá a felhők, feketéllnek rajtuk a kisülések füst
kitörései, s éhen, kénytelen táncba csapongnak, vérünk
helyett a szúnyogok rajai, s félek nem vállnak be, színben,
édességben, termő kövéredésben, a cseresznyék álmai.
Libabőrös, nyűgös, illetlen illő a természet, este és eső jön,
nyűtt nyarat lököd a szél, légnyomást nyomaszt az alkony,
a király már részeg, egyedül táncolnak a pünkösd fattyai,
szentség romlás -, és őszviselős időrontás ez a közelgő,
a dics és strandfény helyén, az ünnep napünnepi napjain.
Eső-elő, az isten a búcsúban, az ördög szabin.
- 2017. 6. 4.


Disznóságokról
-------------------
Az éjjel, viharszünetben, meglátogatott a konda,
egy kan, kocával, süldőkkel, malaccal, heten -,
röfögtek, csámcsogtak a szélverte cseresznyéken,
a kutya jelzett, én kimentem, hálisten ő nem,
a teraszról néztem, hogy kavarog, habzsol a
feketében feketéllő vaddisznó förgeteg, figyelmetlen
többségükben le se szartak minket. Még azt sem,
megnéztem ma a kertben. Töretett történelmünkben
történt már ilyen. Ettek, mentek, én meg fehéredtem
felkészületlen. Se kerítés, se fegyver, csak remény,
hogy nem jönnek még egyszer. Még jó, hogy a házban
védhettem, aki védhetne ilyenszer. Esélye annyi lett
volna, mint nekünk 56-ban, a tankezredekkel.
A győzelemért kell harcolni, becsületből csak meghalni!
Anélkül is, disznóügyben mit kezdjek ezekkel, pláne
a szerepekkel! Az ennyi, nem annyi, de baj van az ön,
s mi-védelemmel. És még mennyi mindennel, ugyan
már, majd én is felülről teszek rá a megemésztettekkel,
amiket meg nem lehet, nem érdemes, eleresztem,
ezt tehetjük mi rákényszerítettek, ahogy a disznókat
ez egyszer! Fenyegetőzöm, mentegetőzöm én, aki
szélbe-szókba és múltbaszókba gyűjtöm és őrzöm az
élményesedett jobbnemletteket, elsiratott sikereket,
a túlcsordult, meg csorbult csodákat én-verskeretbe,
mint ki fényképekkel bizonyítja, ami már nem lehet.
A disznókat meg, ha vad, ha a tied, élve is szeresd!
Gazda(g) vagy öreg, ily köz-könnyen leegyszerűsíteni
egy tört énetet! Persze, hogy helyzet-öntörvényűen,
de disznóságokról csak költetten! Gyávasághoz hűen.
A vers meg csak sértő kísér(t)ő, olyan, mint a pohár,
s a palacsinta, ha töltetlen!
- 2017. 6. 5.


Poloska labda
----------------
Poloskák fosták össze a papírjaimat,
mezei zöldek, büdösek, de nem vérengzők,
ám intenzívebben rontják lapjaim, (eképp
napjaim) fehérjét, mint az írásaim -, így
kártékonyak. Nekem. A többiek ezen csak
elfintorodnak, (ha hozzájutnak,) mikor
kidobják őket, együtt. A poli-skákkal
szemben én is kidobó vagyok. Visszavágok.
Én tudom kik, mik azok, ők nem, rólam.
Ennyi jó a meg nem valósulóban, biztos
kidobatnának, életverses teljességemben.
Versszösz egy lehetőségfehéren…
Fölülírtam a poloskafost, dolgozik bennem
a géntöltött, öröklött renitens, hogy nem
dobom ki az okozókat, (szag, szükség,
következmény okon,) ki tudja, mit hozat
a holnap… Hogy miket nem, azt már igen.
Talán közbedobom magam…
Közre, (kontracselekvésre,) a szereplőkön
kívül, dobál a vágyam, s az agyam!
Ide, oda, onnan vissza, és marad, ami van.
- 2017.6. 6.


Hitetlen nem-hit
-------------------
Az elhitt és a hit különbsége
a szerelem – szeretet-éjé.
Idő és érvényesség -,
az intenzitás és a spontenaitás halála,
ahogy az életmód nő az élmény fölé,
elhitt szerelem, és a szeretet hite,
a hittető, s a hitegetett, akár fordítva is lehet,
az emberi isten, s az isteni ember csodája,
a különbözőség közösítő magánya,
egymás nincsmásba fordulása.
Időfüggő folyamat, a szerelem fel, s
ellobbanása, és a szeretet hitvallása,
köztük a megfeszülés kálváriája,
aki vakhittel hitt, és szerelmet szeretett.
Ez itt hitt, míg bírt, és írt, míg hitt,
Andráskereszten a hitetlen nem-hit.
- 2017. 6. 7.


Diétikus etikus
------------------
Javulás, gyógyulás…
nem meg, csak gat-ás,
ez is jól van, ha az okozat most múlik,
és hat az ok a holnapokban.
A felgyűlt vérzsír hatása, étrendre,
ízre, erekre, ínra, ízületekre,
megállj s(z)avakkal a kedveltekre,
maradékelvvel az élvezetekre.
Pár hete még semmi bajom se volt,
de a túl sok jó, valamit eltolt,
és most a kevés, rosszrésze van.
A vérvizsgálat kinyitott egy ajtót,
amit finom felelőtlenségek zártak,
nem elég az estülő idő, (az éjszaka már
rég zárva,) most jön ez a lecsökkentett
salátalepke lét, a megmaradtak diétája,
s vegzáló dili-vegája, lehet, hogy segít, de
eltúlzott vészjelet, lenyomott létnyomot ad,
zöldséges fingszagot a refluxos halálnak.
- 2017. 6. 8.


Mozzanat a folyamatban
-----------------------------
Eljutni a csak –van- állapotba?
Lecsúszni oda! Csak mozzanat a folyamatban -,
az izgága gondolatnak pokol a elképzelt nirvána.
Lenni a változás változatában, érzékelni, élvezni,
tervezni, s tenni, elfogadni, viselni, és törekedni a
mindnél jobbra egyéni osztásban! Vetéssel a vágyban!
Egy csak –van- állapotú lény sohasem mondta, pláne
írta volna a leg-fenti végkövetkeztetést, hacsak közben,
a sokadik körben, nem állt be máktermesztőnek…
A változó ember nem tiszta fény, üres kehely,
tényeid lénye légy, saját eszközeiddel, ahogy sikerül -
így is kiderül, mit tett az isten, vagy a bölcse az övével…
- 2017. 6. 9.



Merény-reményletek
------------------------
Víz fölött, víz alatt, az úszó félfrissülve haladt,
másnapos búrája minden al tempóra szakadt.
Aztán a nap elnapolta a másnaphasadást, és aki
jelen időben múltba bújt és harmadik személybe,
szidja a piát, dimenzió csúszkál és magázza magát,
úgyhogy megadja magját a magatalanságnak,
a szóvá szlovákodott sehovának, bedobja a vízbe
maga(meg)adásra a törülközőt, és másságot hagy,
remél, (hogy végre baszhat,) a holnapnak.
Merény-reménylet a társas-ágyas-magányosnak,
vigasz a kiakadtnak, hogy reményletek akadnak.
- 2017. 6. 11.


Tétemrehívás
----------------
Mostanában, az élet újulása körében,
érzésben, gondolatában, megérint az elmúlás.
Csak, mint a végében, valójában a maradvány
a vágyban. Megérzés, rész, a létáradásban,
a kétség búvópatakja, a stix ijedés-hordaléka,
az öregedés kénytelen kifejezése, amért feledése
felejtése, véltemre, tétemre, ön-tetemrehívás!
S tetteimre változtatás, részpurgálás, sajna-diéta
a jobbakra, hogy tisztuljon a test felpiszkált pokla,
hűljön, ürüljön, akár, ahogy verse odahagyja,
sejtéssikere fedje, ha kilátszik a sorsa, hisz
néha már elsőbb a poéta, s az …ika száradó fika,
és képzett, vagy képzelt félelmében visszaállna
a tömegsorba, vészvicc, hogy se helye, sem
sorszáma. Elmenni, tudás, de kétség a visszája!
Mi ez, időfertő, volt hiány, vagy szökő szokott,
áll-élmény átélmény helyén, s a düh, hogy még
ez is sebhelyet hagyott és fáj, a kapott és okozott!
Nincs semmi veszve, ami szeretettel lett szentelve
helyére bújt e versbe, s rend(em)be hozott, kiszívta,
felitatta, a gondgennyet, bajpiszkot, mivel a szülés
és születés kezdődni, lenni szokott, felsiratta, és
kimosakodott -.
Ezért vagyok; le-létemből létkristályállapot!
- 2017. 6. 13.


Sőrfesztivál és idősödésem után
--------------------------------------
Múltnapos másnapos a ma,
a régi, szerencsétlenségemi naposi beosztás
jut eszembe róla, és Lassútyén Gyugyola,
múltidőm barátja és rossza.
Lassú, nem fontolt létezés, mélázás bamba búra
alatt, a tegnapi napsütésből, testközeli ellentéte,
és vihar nyomása maradt.
Sajnálom? Semmit, vagy alig valamit, mi elhaladt,
az időt parlagon és asztagon, vetni kellet volna
bele, nemcsak elvetni, s összeszedni, amiket
elhagyott, csapódót és gyomot, elhallgatni, s keresni
sosem volt alanyi jogom, amim volt eldobni,
hogy kövessem a nyomom, pár haverrá, s halottá
vált, vagy odébbállt barátot, ürömmé és önömmé
nőtt örömszerző nőt, és ellopott kamaszkorom!
Hányszor leplezed le még letted titkát? Miért,
megéred, hogy terem a (e) diófád?
Megjött az eső, és ezekkel a kedvem, hogy ne
gondoljam tovább, és az ablakon át,
pilátusi kézzel lemossam e versem.
Tisztító, lesodró percek, és mindez mivé lett;
elállt, kiállt, kiált!
- 2017. 6. 16.


Okot javítok
--------------
Boldog ébredő, ébresztő, Ámortalan mámor,
a szembeni hullámvölgy két taréját is látom,
igazából látódombok ezek, szemben-hegyi
látószögem felett, vulkáni kráter kúpok, a
néhai Pannon–tenger egyik öblét keretezték,
előttem nincsenek,) inkább megett.
Tegnap kockáztattam, (kockára nincs tétem,)
inkább, minthogy ne lássam látó-léthelyem
szélesen a kilátásban, hát ős-öreg juharom
oldal-alsó ágait levágtam, úgy tíz, tizenöt m.
magasságban, karom és egy kövér hölgy
combvastagságában, összekötözött létrán,
magam után húzott motoros fűrésszel,
visszafojtott ésszel, beleremegő kézzel,
jobbsors előhívásban, s harmadik fokozatú
Tarzan-érdemrend bizonyosságában, és a
nem ilyen halálban… mert időm független
megcsináltam, azértis-től majd atritisre idült
munka, és izomlázban!
Mára, itt a meleg, s a visszabeszélő ízületek,
a pénztelen, kedvtelen, így lehetőségtelen
helybenegyszeregy, csak, hogy továbblegyek,
s nézzek és reméljek, hogy ennyimért,
mennyit lehet…Én már mindig előbb érzek és
teszek, mint képzelek, tervezek, ténylét-létérték,
de összességeimből biztosabb a vers -
Jé-jót csipegetek, hogy jobbat teremjek,
s jól vagyok, mert jobban tudok – (kiképezet?)
Az időben közben (így függőben) mindegy,
hogy változat, vagy változtatok, hisz
életvétel szinten várakozok, és okot javítok,
legfeljebb magam bántón, s nem átfordított,
ez ágról-lódított, kifordított életverselek!
(Lásd; A fogadat sajnálom, Wojnárovits Elek!)
- 2017. 6. 19.


Formagyakorlatok
---------------------
A beláthatatlan következmény belülről átláthatatlan,
így beláthatatlan a látható láthatár, kilátástalan a
láttatás, ezért sem, meg más okból többrétűen, ki, el-
látatlan a láttató, s a bővülő jelen memóriaórákat zabál,
keres, de nem képes, szemlélődésében képeket képzel,
amit rovott rovásban (többrészt megértetlen,) képzetten
leképez. De kevés e, ha előre néz, jövőbe vár, ha múltat,
mi nem untat, nem talál, képelődik lehunyt szemekkel,
ha jövőt se, s belső képessége marad e jelen képesítése?
Vagy így, s nem úgy, elég, ha csak ő lát?

Ahogy Máki elrévülten lafatyolja a pöcsét,
mosdatja a drága, kicsit hosszabban csicsázva,
és biztosan úgy is miként a gazdája, ha magára
váltva, egy ritmusban húzgálja az övét, de remélem
gyakrabban, szukátlan maradtan, mert a nyolcvan
kilós német dognak, hozzámérten is méretes farka
van, meg mértéktelen fitymaszűkülete szegénynek,
s csak félig takarja a tokja, villámtüzelő lenne,
ha lehetne mindig hova, de így fölös készültségben,
koszolja, porozza az alsóházi élet, mint aki csak
visszaverten örülhet a tisztító esőnek, s e-képp több
hasznát veszi, mint gazdája, ki e-képpen is hitelét,
(a hitét nem,) veszti -, a nyelvének!
- 2017. 6. 23.


Nem értek egyet!
-------------------
Nem értek egyet, hogy csak akkor, csak ha…
ha megérett az egyszeri, a nagy na! Akkor is kell írni,
ha semmi nem megy! S a fellétezés helyett üt a leélet!
Ilyesmi mindig van, ha elmúlod, kiírod, új marad,
szarból a lerakat, a kevésből is maradékod vagy!
Jó, nem ildomos, s ritkán budirákász a befogadó okos,
az után-alkotó a létszűrő, sokadlagos, itt az okozat okoz,
a művészet néha másnapos fos, forgó anyag, élményfekália,
de tűz és szenvedély, önrobbanás, s aranymosás adta,
nemzés, gyilkosság, és végzetélet 100%-os!
- 2017. 6. 25.


Ilyen sors, olyan sor többes számban
-------------------------------------------
Az ember úgy téblábol a sorsában,
mint a kutya lefelvés elött;
szaglászódik, toporog, forog, s körbe
újra, mintha nem is tudná, mit akarna,
(jobb esetben csak a kutya,) pedig le
fog feküdni, s majdnem ugyanoda.
Illeszkedik a sor(s)ba -
Napfény vihar közbe, vagy villám
a kánikulába, fény és színözönbe,
a lényeg a változásban van, s az
ellentétek kis csodáiban. (Lehet, hogy
sincsenek, de mi hisszük annak.)
Színek, képzetek, érzetek, a más,
a másik okozatába.
A sors is ilyen, bár olyan sincs,
hullámtörés az egyenesben -
Hiszek a szabadon választottban,
(e, – hogyan - is labilis, de kell a
viszonyításban,) és az utóérésben,
s a körülményekben, az okunkkal
lefokozottban. Szóval, ez-ebben,
majdnem mindenben, a lehetségesben,
és mégis a helyemre, vagy sorozatába
fekszem.
És, hogy milyennek érzem, a szerint
vélem, hiszem, ilyen-olyannak!
- 2017. 6. 26.


Igazságod
------------
Enyhe túlzások, kegyes önhazugságok,
érzett, és megérzett létképek, okozók,
biztosra vett bizonytalanságok, máslét és
álomlét gerincére fektetett utalások, és
továbbhajtásaik összekapcsolása, egészük
virága, képző képzelet-pollenjeivel
termékenyíti meg a most-valóságot, hogy
megszüljék, az osztódó pillanat igazságát!
Mely általad, élő érvényedtől életre keltett,
és kézen fogott, legendát, vágyat, képzetet,
veled élő álmot, vált-magad biztosító
bizonyosságot!
Ezt is az idő neveli fel, e testvéri tied-lettel,
tartod, nevesíted, vagy kihányod!
Múló múlt, és jövő is lehet, de akkor már,
sajnálom, tőled, de nem neked!
- 2017. 6. 27.


Megeredt engedmény
-------------------------
Épp érkeztemben megmerítkezem az
önismerős környezetben, és a kajla,
lelkemrajta meglehetekben.
Gondoldón álmodozom, álommaradandón
gondolkodom, bár tettben tettetni is tudom,
eshetőségei(n)kkel eljátszom, aztán…
inkább leírom. Igeidőkben, időugrón -.
Ez a két kifejezés fedi e lényeget, mint
ruha a testeket, mutatón és takarón, s bár
magyarázó-hosszan, kidolgozottabban tudom,
jobban nem, sejtben sejtetem, zárom, hogy
nyíljon, a tett testnedvével a - most - egybeérő
forgóajtajában rekedt, kinyilatkozatom.
S ez lett. kell, nem, vissza sosem veszem,
máshogy sem adom! A lélekzet, akár
szellem-szellent, testesült, bárhogy sikerült,
magamnál tartom, arányi, alanyi jogon,
vagy bérbe adom. Megeredt eredmény,
szóba maskarázó percek éltetik és értetik
a verset!
- 2017. 6. 28.


Napbúcsú
------------
A napnyugta esthajnali alkonyulásába,
az utolsó mai napi fényfejezet napleszállás,
fény – szín – árnypászmás búcsúsikolyába,
belezúg egy-két ifjú-bika szarvasbogár, mint
csata után, pár csörgő-bongó a múlástól futó
páncélos lovag, meglétük mentve, maradékuk
kutatva - Az agg agancsosok még pihennek,
a nagyobb, bejáratott nőstényekre várnak,
(látod öreg, csak a fajfenntartásra(!) nemsokára
sajna hiába,) és fák floémjára, xilém mézére,
és e oxigén-dús és kiélt fényvérzésbe belefájva,
szemed a színére.
Naphúnyás, tükrözött fényrobbanás jelalakításától
szétfolyó szín kavalkád éjszivárvány-ösvényt nyit
a sötétnek, most-létből pihenőbe fordul vele a föld,
s többtenger fekete hullámaivá a zöld, - napzárta -
bújik a holnap az éjszakába, ellensúlyos létjárása
félidőt idül a világra. Ő se tudja,
mit hoz a holnap, költőre, bogárra…
- 2017. 6. 30.


Kérdéses kérdések
----------------------
A rosszuló jó jő, vagy a javuló rossz?
Bölcs, tevő tudat, vagy leszaró hangulat,
jó ok, vagy átok(h)ozó. begyógyult, kiújuló?
Véget vet, vagy e végre, végre megnevettet,
túlsikeredett eset és elfeledtet, vagy rárovó,
hazudozást hozó?
A szeretőjétől a szeretet is beteg lesz, vagy
e rossz, - hogy többet ne – jót is tesz, és a
szeretetteljes, gyógyszert és lélekzetet vesz?
Marad a tyúk és tojás tovább, az ok-oskodás,
csalódás, vagy csalás?
Ő vagy én, vagy Ő és én?
Mindenképp elgondolkoztató, adás, kapás,
hatás… Ő-szükség, és ha felülkerekedő,
szerető-erő a döntő!
Vagy életben és elméletben;
- com-promis-coito -
szeretni többel, vagy a szeretettel jobb?
Okosabb ha… ez se kellett volna, ahogy
Anyád mondta; amiről nem beszélünk
az nincs -, és, hogy kincs lesz, vagy sincs,
szerencse dolga!
Mindenki tehet, mit akar, a tud-ás itt bekavar,
kit a szokott betevő hiánya, mást a viszkető
var zavar. Így is rossz jó, úgyis jó rossz,
s a jón-rosszon túl, tett és szóködös folyosóból
nyíló beláthatatlan kanyar!
- 2017. 7. 3.


Levezetés
-----------
Alkothatóság és alakíthatóság,
Teremtő játéka az én mentségem,
mint a szeretkezéssel (a 3. engeszteléssel,)
úgy teszem, hogy az előzményét nem is
hiszem.
Ahogy a rovónak Ráró a lova, és a poéta
néha próféta fajta, (ma inkább, hahaha,)
csábít a hasonítás hasonlítása,
és ha az ilyen, az ilyesmiket hagyja,
a lelke rajta, úgysincs más haszna, na,
a szellem szabadsága, közben a körülmények
rabja. A rótt ló, és a poétaság a lényeg,
isten esetleges, a pro mi-mindenséges, a (l)ét a
körülményes, tehát az „f” az alkothatóság és
az alakíthatóság, a ráró-vó hatóság, s az alkotó
hímtagja! Része jele, egye fene, ha már minden
kémia, legyen a vegyjele! S mert ettől igazán,
a lett egész eleje. (Már a merőleges komponens
térben elfoglalt (ahogy elfoglaltam,) helyzete.)
- 2017. 7. 4.


Ál-talánosítva
----------------
Vannak, akiknek mindig van,
és létkapkodnak kiknek nincs,
meg akik libikókáznak rossz osztásban,
és néhányan szívgörbében, csak a vége felé
lefelébben, mint én.
Mi, mennyi, mikor, meddig, és miért?
Ahogy a szerencse szerelme (a szerencsést a
szeretete,) elért, megunt, és kikísért.
Minden megvolt már. Csupán emlék, álom,
vágy, vissza-mámor, és korunk ajándéka
a feledés, s a fel nem ismerés kísért, és
önmagad árnyéka, egy-egy jobb napon,
búcsúajándékba.
Akár e vers elején, a telhetetlen, a tehetetlen,
és én, a lehetőség esetlegén.
Főként röhögő jövő és maszturba a tegnapba -
és hogyha, volna az a ritka kincs, a léha, csalfa,
mi a nincs mögé nem fért magadba, képzelt,
vagy képzett, vagy csak nem mert, kilincs;
az ebből akárhova!
Hisz perli a gyerektartást, az ezért, valahova!
- 2017. 7. 5.


Felsor(s)olás (A jobbik feléből…)
---------------
Erdő, hegy, víz, zene, illat, látvány, íz,
szeret(kez)és, szemlélődés, alkotás,
olvasás, utazás, magamnak-valóság,
átélés, értetés, lét, s lény fényfordítás,
termés, szűrés, lepárlás; írás, vagy ivás,
gyönyör, kétség, lehetőség, tehetőség,
kikerülés, elégülés, evés-ivás, lágyszarás,
szeretteim, szeretőim, életszerelmem,
fellétezésem, s ami(m) még van nekem,
keresés, rátalálás, barát, s találkozás,
elértségem, véltségem, szépségillesztésem,
tehetségem, tettségem, lettségem, kedvességem,
kedvem, minden jól-tett és kihasznált percem,
ép egészem, fejlődő részem, s ami tellett tőlem,
kedves semmiségek, (f)elismerések, sikerülések,
kellemes érzések, pihentető alvás, az első kiadás,
kitartás, megértő megérés, segítségek, felejtések,
boldog boldogulás, önarányos adás-kapás,
ki nem használt mosoly, és annyi minden más!
S persze a kérdés is; melyik a köszönet itt,
s mi csak kívánkozás?
- 2017. 7. 6.


Utolsó hívás
---------------
Még-amiben pókerezünk, az Istennel,
a Sorssal, s a Nyugdíjintézettel,
az utcsó lap a paklikban,
lehet még sok a játszmában,
- még ha be is dobtam –
de ebben a leosztásban az.
Több lé(t)hez kell jutnom,
vagy legalább nyög-nyugdíjhoz,
hát tétgazdagabb nem leszek,
de tán megélegetek, amíg előírt,
és mi általam is (b)írt, a főfejezet
elkezdődhet, miután itt, így, végzek.
Rám döntő lesz minden hívás, majd
ki dob, virít, hogy e elő-licit végén,
ha indul az élhető, nyerhető finis,
a zár-nyit hit után a záró licit, szóval,
(remélem, nem csak avval,) lehetne,
(ugyan más ki vesztene,) lesz -,
ahogy kamasz koromban hittem,
netán úgy hitetlen a nincsben, de talán
mégsem –, csavargó költő leszek,
(csak miből, mitől, hogyan, megyek?)
előre, míg tükröző mondatokkal, s csak
élő (hím)vesszővel, picsába a ponttal!
És a készen adott-hagyott élet-sok(b)tól,
magamhoz méltón, blöffölök, böffentek!
- 2017. 7. 7.


Szélhajtó kü(s)z-delem
---------------------------
Kint a vízen megy a verseny, nélkülem,
(vagy mindig is így volt(?), a Kék szalag,
talán a farkamon, meg tintából, betűráncos
papírokba göngyölt életemen. Az ég és
macskakörmös vízszín különben sem áll jól
nekem, én a Vöröslő tűz vagyok, lángoltam,
hamvadok. Pénzdíjas versenyek és üzletek
nélkül, egyedül harcolok. Én-szabályokkal,
ön-győztesen, Szélhajtó kü(s)z-delmesen.
Úgy, ahogy a csúszást, s a hasítást keverem,
(a le, és a gyorsulást, testemben, testeken,)
s a rossz emlékeket hessegetem. Elég, mi ér,
segítem az értem, meg amit elértem. Pozitív
diszkrimináció, szívből, értelemben. És sem.
Olyan ez az egész, hogy látom a látottat, s a
látatlant, a vágyott versenyt cső-lát csíkomban
összemérhetetlen, szerencse-szeletlen, hajótlan,
meg az életem, elélt elnagyoltan, időbe veszten,
jövőbe verselten. Együtt nevel(ked)tem, ki, és
felneveltem, átélveztem lényemmé lényegülten,
olykor már önmásolt szövegemmé lettem,
mára, néha élménytelen, túlontúl hosszú versben.
Kicsit segíthetek, ollóval, szerencsével, de,
- és ezért nem hiszek semmiféle istenhitben -,
újraélnem-írnom egyben, lehetet-lelketlen!
Maradok egyhelyben, helytelenül, fél-észleletlen,
e lelétben és szél-lét esetlegben, körön kívül,
a szélen.
(Csak történjen, ha másképp lenne,
az elsőbbként, élő, boldogan helyesbítene!)
- 217. 7. 9.


Öregen a töreken
--------------------
A szószátyár szóra vár, kezdőszóra,
hogy induljon a versbe-móka,
értelmet nyerjen e reggeli félholt nyár,
bár az éji vihar múltán nyaralódik már,
csak olyan mi várt, s körbezár, mint egy
természeti csapás sújtotta zóna,
kóka, csapzott hóka, hőség-vihar kontra.
Összeszedtem, útból löktem, kiszórtam,
helyre tettem, feltöröltem, kinyitottam,
s a mindennapi, alapi rituálékból, sorból,
szokás, vagy szökés erejét merítettem,
(ha már a merőedény ott van a kezemben,)
elég volt odábbozzam, minek továbbozzam?
Most ürülten ülök, és győzők a lehullton,
minek-maradékon, - öregen, a töreken -
az már nem az, én meg még nem…
Törekszem, hogy rendbe és összehozzam
képbe, versbe, észbe tetten, s a fél ébredten
katasztrófa-takarítócska óta tán jobb e strófa,
és az özön után beköszön élet(ben)versben,
temető, elkenő nagyolásaimnál jobban,
a jövőnek a most-am!
- 2017. 7. 11.


A cím; a neve
-----------------
kiírt könnye, vére, nevetése,
ami lehet, s lett, benne, s véle!
Megleli? Testét, vagy lelkét elleti?
Alkot, vagy elköt valamit mástól?
Újrakeresi, ha elveszti, mindig lesz
valaki, míg ő akárki, bárhol?
Keresni, meglelni, alkotni, találni,
ennyit mindenki elvárhat magától.
Csak, arrébb, fel, vagy meg-teszi?
S ha elveszti, elveszi, mindig
újra kezdi magát másból?
Testet, lelket, tett-vesztett, lett-írott,
csordából kiszakadt csodákból?
Hogy megfordulhat a folytatástól?
Teszi, mi embereli, s tartja,
míg lette rajta!
Hagyta, hogy túlélje, amiért az
életét kapta, s miért majd leélteit
odaadja.
Hátha benne visszakapja…
Aki felismeri, maga is magát,
szeretheti, mint az Anyja!
Élt-írt értjeit, s miértjeit
elnézi, s ha tudja, elvégzi,
mint halál a hibát.
(Az e, ide jobban illett volna!)
- 2017. 7. 12.


Bizonykodás
---------------
Nagy foltos dog kanom szundít a napon,
a fél fütyője kint csüng a tokon, félig
a porban, ahogy szokott, szuszog álmában,
az előbb futott - Milyen kajla, ártalmatlan most,
a többiek is, a hófehérek, (nem bűn, se szenny,
és jó, hogy élnek,) az öregedőn is szép anya,
és a kiismerhetetlen, még többségben „telen”,
mint nevel(tem)ten, kék-jeges növendék,
úgy tűnik élveznék, inkább mint őriznék amit
kell, s én elnéző szemmel, a másik mosolyog,
hosszan simogatom őket, a barátaim, nem a
munkásaim, szeretet helyett fizetni nem tudnék,
főleg mert választottam, s alárendeltem mindőnket.
Ahogy a növényeimet is csupán öntözöm, beosztva
az esőkkel, és kedvtöltőn, ha ráérőn metszegetem,
alakítom, pótlom, eklektikus angolkert módon,
de nem kapálom, permetezem, gyepelgetem…
Eleinte megterveztem, tettem, rendesen, aztán
a kutyák, meg az elment kedvem után, már csak
fák, maguk-bíró bokrok, főleg szikár örökzöldek
erdősödnek köröttem, a kert örömöt és szépséget
önöz az észnek, élmény érvény a szakszégyennek,
a címzetes kertésznek, ezzé lett díszlet, a velem élő
természettől, a természetemnek. Meg halak, (s az
elhallgatottak,) Király papagáj, belházi növényzet,
kaméleon, és Vörös-fekete árnyékom, a simuló
macskákon, tartoznak még itt-szeretteimhez, a
leglényegültebbeket most nem említem, (a lényeges
lényege,) csak annyira, hogy nem felejtem -
Élettér, e másféle, végrévbe életért, tág színtér
a behelyettesítésnek. Nélkülük más lennék,
tán már verset sem (akkor semmit sem,) tennék,
amint sok mást, amit tehetnék, ha más, (mint más)
lehetnék, (költői kép?) de, ez van, és jól van így,
csak lehetne ígyebbkén - egy kicsit egybehanyagolt,
de egymáshoz jól adagolt fél parazita léttükörkép,
lényemes lényeges, elkerülő körgyűrűs életemben,
s az övékben mindenképp!
- 2017. 7.13.


14.-ére
--------
Elhalványodott, és átlagára hő-hűségült
a július mára, sápadt sárgára, és köz-zöld
összemosott, fakó árnyalatára, eső felhők
szürkés fényrekesztő árnyékára hígult a
virágzás, s a napizzás fényégette élessége,
(t)örökbefogadott, ősz-mostoha orozza,
takarja most a nyár szerelemgyermekét,
kellemes, lágymeleg, örömfényes, szép,
gyönyörszínes, strandidős gyönyörűségét,
a szabadság édes-éhes lépes-mézét, a tettre
izzadt, létre izgult minden-semmitevést,
az idejutó, legjobb, váltófutó életérzést.
Persze, az épp lecsengő, túltengő előző
elefántiózisos kánikulája a véglet rossz
példája volt, migrált, tarolt, és okolt.
Már a természet és érzékelésem okozzon,
hozzon mihamarább harmóniába!
Csendes lemondás jutott mára, a változás
változtatása próbál új utat húzni, vagy
legalább oda rosszulni, a part homokjába!
- 2017. 7. 14.


A zsebe tele maradékaimmal
-----------------------------------
Vállamon, mint öntörvényű, sarjadt-sorvadt
vánnyadt kacagány, húz, nyúz, tévesztet a vágy,
korral, gonddal nehezíti az élet, és kacag rá,
miértjéért, mikéntjéért ágál a magány,
mert csömörült jobbrészed elhagytad, s a
hátha hiánya megmaradt társas nehézségnek,
és a változás szerencsejátékát nem engedted
a döntéshez. Változtattál, de nem változtál,
csak amit az évek rajtad, olyan minded, amilyen lehet,
elrejtett változat, öregedő elmaradt, az egyedüli egyedül
helyett, s majd minden megvolt már, van neved, helyed,
így inkább ne tégy másként újat, rosszabbat hozhat,
a végébe ugraszthat, ne képzeld, kóstold meg ami jöhet,
de amit szerettél, ma kémiának hívják, s fizikának férfi-
fifikád, létgond-olat csomagod, s rövidülő árnyad, és amit
veszthetnél többletként vélt, időrablott minden-semmidnél,
életvers az, létbizonyítás, s a resztli névleges nyereségéből
leírhatatlan (egy, jelentés maradt) veszteség; a máskorra
kódolt kóma mögé, hatáshajtatásból egyénmegmaradás!
- 217. 7. 17.


Cseréptörés
--------------
Nem emlékszem, vagy sohasem tudtam,
mi volt az a cseréptörés? Vágycsatt, körtánctörő
szétrebbenés, remény-lehetőségű újrarendeződés
és tovább esély, de eddigi legkedvesebb tanmesém,
köreset-tehetőség, jobbra várás, gyereknevetésben?
Miért törés, mért nem váltás, vagy illően növekedés?
Nekem, aki elfáradtam, és kitörni most sem tudok,
csak valami frappánsan ütőset akarok gyorsan, hogy
ami lehetett, legyen, másod léttérért megalkudhassam,
álomlétért, vagy létálomért, össze-átélt összegzésért,
szuszogó beléjük nyugodtan. Vártam, próbálkoztam.
Gördülő ékkövülést (le)folyóhosszban, a sárarany
kíntisztulását lét-királyvízben, fogyást narancsbőrben,
az istenek káromkodását kacagós óvodásversben.
Képeim részecskehasadását élt dokumentumfilmben,
remélve, hogy nem betűkre, de idő és köz-rezisztens
versre -, évődve évülő lélekzetem ujjá-testesülésére!
Emellett, jelenlétem a jövőben csoki-kaki-cseréptörő,
vesztve győző, múlt idejű jövőidőtlen.
- 2017. 7. 21.


Röhej
-------
Röhej, (víg és kín, egyre gyakrabban, ahogy
a létem vigyor és mosolytalan illan,) a múlt
heti üdülgetést éppen, és majdcsak épen,
itthon pihengetem, felüdülve a szokottban.
Aztán pár nap múlva, a meguntból szökök
boldogan, vissza a régi-irány, s arányvesztett
vakációkba, és adódó dolgokba, jobbmegéltért,
élményért, társaságért (buli), bár megdolgozva.
Ilyen voltam mindig, a burgyit, (a bugyit, azt le,)
ha lehet, megúszva, de ha kell, lényem adva,
a térítést, cserébe adott magamra bízva.
Más-lényegében, ettől és ebből lettem olykor
csóró a körülményekben, mégis érő gazdag, lényi
létlényegemben. Ezt a másodikat leggyakrabban
magányosan érzem. Ideje már ilyenformán a másik
(előző, körbetekerő,) felet, (hej, Nyugdíjintézet!)
utolérnem. Dombon élek, de hegyre nézek -,
sok mindent el, felértem, ezt is megkísérlem.
Csak, értik ott a versem?
- 2017. 7. 25.


Ébredten
----------
Éber-bamba szérűmben valami bajszerű van,
úgy érzem, vagy vélem, jobb verseket írok álmomban,
mint általában, a világosabban. A bajhoz rég szoktam,
a vers a lényegemben, létezéseimben, különbségeimben
benne, ebben jobb része, hogy ilyenné, ennyire maradtam,
de bármimről (saját életemről) csupán csupasz tudatosan!
A túloldalon lehet, majdcsak, ha itt már becsukódtam.
Persze tudom, a félbeszakadtat álomban folytatom, néha
a megoldásokat, s a döntéseket ott kapom, de felmérni
és használni is lét-ébren tudom, és hogy jobban(?)
Val(l)ó magamban utólagosan, az általános álmokban
inkább csalódottan, igaz felriadtan.
Ja, aki életverset akar, abba mindez belekavar,
pedig de szép lenne, álmot vinni valóját vált életembe,
és e ellentét-nász összhatását örökbe, a versbe!
Csak egy kis zavar, a külön-ből az együtt különleget akar!
- 2017. 7. 26.


Vizes nap
-----------
Melengető sugár, vagy égető sugárzás?
Mint életem éltetőjét, mindenképp szeretem.
A napi napot, jót tesz velem. A kedvem, a színem…
Ha kellene, és lehetne, az alapot szeretnem szertelenre,
Ő lenne az istenem. Őt érzem. (Ala primitíven.)
Juliusi kora-gyerekként (két hónapot elsiettem az ősztől,
most késő öregedőn visszaszenvedem,) napimádó lettem.
Tűz, levegő jegy, és vízjel alanyi lénye(ge)men,
a föld, az öreg hölgy, szeretgetett, tartott, de
vissza nem fogad azt hiszem. Hamu, vagy vízi hulla,
az egyedüli után mindegy nulla. A víz szeret-(Ő)m,
menni és írni, (csavargósors -, magamra jelöltem,)
gyönyöröm, és temetőm, ha tovább kell mennem,
mint lennem. A hullámzóbb valószínűbb, ha elsietem…
De hála, létezésre nevesített, lényemmel nemesített,
környezetemnek, (fricska a hullámvölgynek,)
írok a napon, úszom a Balaton(on-ban), és szarok
a vég-emre, a többi „zet”-ébe kapaszkodom, s bár
holnap(b)utánra szaporodik a születésnapom, józanul
úgyse bírnám most írom, hogy vízben fekve szeretkezve,
a nap süsse az arcom, s akárhonnan, ahogy tudom,
az ars-poétikám bugyborékoljon!
- 2017. 7. 29.


Sörkeretben
--------------
Sörbe züllött jelzők zörögnek az üres dobozban,
(friss ítem a konzervben,) habzunk a melegben,
sós (lelétemhez verejtékem,) mogyoró a számban,
pattanások ígéretével. (Show)semleges segítségek
semmisüléseimben. (Becsapóak, mint az aranyér
a seggemben. Az csak lecsapó, inkább a neve egy
ócska viccben.) Azt legalább megtanultam, örömet
bányászni, felhozni, s eldobni -, a nincsben. Mitől több,
ha versben? Ronda válasz, szemben az életemmel.
De többem a többen! A habzsolós volt, a magyarázós
lettben. És a nap kettőssége szimbolika veszteségben.
Hőség és hősség, bírom és írom, bár tovább melegíti
non-komfort érzetem. (Hiány, ki-mi(?) kisközegben…)
Tettem a jövőben, mint örömös gyönyöröm, önözős,
továbbkezdő reggelemben. Örök, meg ragadós ragok,
másnapos sörben. Akkor már mért nem, könnyed-lazán,
felelőtlen, ahogy Generálon, Keszthelyen, 16 évesen?
- 2017. 7. 31.


Csibétlen csibészet
-----------------------
A K-helyi csibészek… akikért a harang kondult bennem
emlék-délben a főtéren, a mára el nem értek, és az ifi-édes
cseppkövült élmények -, ezek maradtak, a többit, lám a
körülményeiket nem -, örökre elvesztettem, jobban, mint a
város engem, múltidézés minden visszatértem. Na, még egy
helyretételem; az a zenekar a Z-G volt, a Generál akkor még
csak a második betűben, különben meg a feléledt zenékben,
s e felidézettben, miben üvegesen tökös lenne újra minden,
s talán felismerhetném, az ikrek közül melyiket szerettem…
és benne él e még a strand egy csukafejesben?
Keszthely most sokkal szebb, de álmos mediterránnak,
farmerben, virágban, mezítláb, jobban kedveltem. Szerettem,
inkább a lányt kedveltem, kielégületlen. Viszont alvó titok
e körben, a melyiket miemben? Jobb volt éreznem, mint
később értenem. Nem változtatnék, de célratörőbb lennék,
idő szűkemben. Nemrégiben, fél-felismeretlen, együtt ittam
egy régi, úti emberrel, akivel akkor csövit köszöntünk,
közönséges közösségérzetben. Nem hiszem, hogy, csak mert a lét
akkor édesebb volt, akárhányas vissza-vágyas keserűségemben.
Nem újra, csak előröl, és megoldanám, hogy mindig erre többször,
s csak itt maradnék, ha elválhatnék a vén kurva időtől!
Nem megy öreg, álmodozz csak, a kortársaid, s a rád kíváncsiak,
néha meghallgatnak, elolvasnak, de itt a probléma -, mindenki
a maga, meg (értsd benne a sohát,) te a másokkal piszkát, érzi,
érti, akkor is ha csak véli, közét felismerni fogja fel, közös vonítás
nélkül a kutyának se kell, csak sztorinak és polci porfogónak,
hiába mást akartál, ordítottál, elhallgattál, aztán moduláltál,
ezeknek, s nem egynek hisznek, és az emlékkeltő időnek hála,
(most nyalint a költő nyála,) szerettek, (meg másért, másképpen,
és nem -) ahogy, s amikért, lét-lény színtézisből te-tézis nemézis,
jókat égtél, van mit te sütöttél, de beledöglessz így is!
- 2017. 8. 1.


Biológiai apaként…
------------------------
Nyílt napon új lap nyit, ahogy a szél pörgeti
a hőség széleit, és hoz hamis valóságot,
mit a köznek kinevelt érzék érzetnek érzít.
Akkor, nekem, kinek már az árnyék szülte,
és szűnte, fényesít, adj inni jót egy kicsit,
- hamis eszköz, hideg gyönyört hevít -,
az élmény élvezet nélkül, előre, hátha-látra
kifizetett számla, kihűlt nőd basztathat érte,
utána érzi, de nem érti, neked az életképlet,
neki az ára, marad utoljára, mint zsidónak
ballibsiben az árja, sajna a kéj kél szárnyra,
a hiány marad, szeretet nélkül ne add el magad,
tégy csapot a vágyra! Hogy volt, akárki érzi,
de kevés ki gyémántját kivájja, megszaggatott élet,
a halál egyenesében felel kitárva, lelke a vers,
csak hinned kell egyelt búcsúzásában! Hogy
megéljen nélküled, eseti, társas magányban.
Át vagy baszva úgy is, egyetlen esélyed,
megelőzve a múlót az élvezetben, hinned
a hatásban, a messenger-rns kiválasztásában!
A többség nem is érti, s ki az élte versét félti,
húsból húzzon, ne bízzon váltat, a valójára!
Talán ahogy a görögök, és amit Goethe lökött,
szájról-szájra, s önfordított csillagrögöt a líra sírjára.
Vagy írd az égre, e létvégre sírt la-la-lás mimikrit,
de ne a mi-feledékeny, te-érdektelen, közölni tehetetlen
köz-képző szerkesztő - mindenki isten lesz egy mára -,
csókos csíkarára!
Az egész egyelt egy-e; a vagy választása.
- 2017. 8. 2.


És a hétfő inkontinenciája
------------------------------
Savanyú, hűs, ez a csöpögős hétfő,
inkább tegnap, vagy a 10 elmúlt napban
kellett volna, eső, az ömlő, zuhogó, vége
után is csepegő, túltöltő, követ gördítő,
bent rekesztő, a rossz segítő. Úgy, mint a
gyógyszer, vagy az óvszer, csak mennél
kevesebbszer, bár e önző mellékbajnál
fontosabb a kell! Bámult a korán kelő
reggel, összegyűrt az időgyürkőző éjjel.
Átröpült felettünk az ősz drónja, a délt
választó kékmadár levízelt –volna- ha nem
cloacaja, hanem fütyője lenne, ki tudja mért
tette, amit tett helyette, de az irigység
szerepelt benne -, ahogy a szemét szemetes
kocsimra sodrott levélszemete, vagy a víz
tenger(színt)hez vaduló eróziója, húsomba
váj az apró gondok drótja! Rideg és ronda
a ma, de milyen élvezetes lesz, ha holnap
kivillan a nap sárga alsója!
- 2017. 8. 7.

A jelentéktelen jelentősége
-------------------------------
Írnék, és történnék is, éket, értet,
de konzerv középszert, el élményeket,
hétköz-kűzdelmeket eredményez
mostanság az élet, egész jól megélek,
kár, hogy redves fából, s a füstjéből,
nem sülnek friss élmények.
Gyújtok még, csak fújtatnom kell
lét-lángom alatt, akár-hányom felett,
szó-tettből, amit lehet, mit megengedek,
de csak tettből, s az írásból, ha elhagynák
a közös különleget, nem ugrálnék szinteket.
Nem is erről szól szó, csupán keverem
a sorrendeket. Megteszek és megcsinálok
én sok mindent, (mi?) tőlem telik, és
viszonzom a segítségeket, jó, felülrendelem
a lényemítő lényeget, mégis, ami belőlem
kiemberlik, néha megveregetné a vállam,
és rojtossá rúgná a seggemet!
- 2017. 8. 8.


Tehát
------
Lehet, hogy Önöknek kötelezettség
a kötelező vasa, nekem az önkötelesség
a legerősebb, felém, felénk, az élet szava!
Ezért zavar annyira és csapkodok a szarban,
(kortünet, végeredmény a végtermékben,)
hogy az Életversek3-ból egy évet, úgy 300
verset elvesztettem, (tettem, vagy nyeltem,)
s visszahozni nem tudtam, nincs mentettben,
sem a kukában, meghülyültem, vagy rossz
a gépem, (közös a közösben,) vagy gőzöm
sincs hogyan. Akiket tudtam hívtam, szakihoz
fordultam, eddig semmi, maradok még ennyi,
a legtöbb tán megvan kéziratban, s maradatlan
memóriámban. (300, ugyan!) De bízok a tudósabb
barátokban, mint együgyű (most valóban) istenben,
és papban, bár nekem, inkább a –né, a kevésbé
megfoghatatlan, s az írást azért is folytatom, (ha
mindjárt az ing(y)emért is,) akár visszamenőleg,
és mindenekben bizakodom megeshetőleg, de ezt,
itt, most abbahagyom, s ha eldől, (rám dől,) fekve,
vagy ugrálva teszem a jó-dolgom, mert írok, tehát
gondolkodom, tehát valahogy vagyok, de azért
idegesít, hogy elad, elveszít a technika, máskorom
korlátja, mert naponta bizonyítja, hogy már nem
ebből a világból való vagyok. Jó, a szó is elszáll,
de, hogy egész (egyévnyi, összetett,) mondatok?
Vagy lehet, hogy a mindenható olvas, és újra
íratja, meghagyva az okot? Egy volt barát, (őt azért
nem hívom,) azt mondaná; mit izgulsz, ez a dolgod,
gatyát is cserélsz olykor, ugyanazon!
A summájára várva, kikészülve, bepiálva,
tehátkozom! (Te-hát-kozom!)

Beszorzott summája
-----------------------
Na, véget ért a szar hét, a rossz irány
a hétközszerből, a szörny-nyű-k,
a simán elsietőkből, a rosszabb, a
viselhetőből, a soha, a még az ennyi a
mennyiből se!
A hétfőre nem emlékszem, átmenő,
hisz hetfűn a fú se nő -, kedden, a
laptoppal közös elhülyülésemben,
a gépből, s a honlapomról kitöröltem
egy év anyagát, kb. 300 verset, (már
nemcsak a jót ismétlem,) elvesztettem,
vírus ért, vagy kitöröltem, és nem ment
a visszavonás, nem volt automatikus
másolás, sem semmilyen más, csak üres
csütörtökig értőkhöz rohangálás, hátha
van visszaállítás, de nem, míg végül
nagy nehezen, ihletet kapott az eszem,
s a honlap szolgáltatótól, persze nem
ingyen, visszaszereztem, (Amit már
megéltem, megírtam, felhelyeztem.)
Hazafelé, nyugodgatva, a lányomat és
kutyakaját vittem az öreg Mercedesen,
mikor az utamon, fent a hegyen,
megakadtam egy ellenőrzésen, mert, hogy
a kocsit, még mielőtt megvettem, kivonták
a forgalomból. Hat éve, basszameg, vagy
szerencsére, hogy eddig nem buktam, vele,
vétlen elviselve, Réka sírva, én düh-hülyén
nevetgélve, néztem, ahogy elvették a forgalmit
és a rendszámokat, feljelentettek, megnyugtattak,
most ennyi, majd az őrsre fognak beidézni,
de hát cigánytól kocsit venni…?
Szombaton szarszünet volt, a felújított
Ifiparkban, Mini-n, P-mobilon voltam,
feledően boldogra ittam magam, barátkoztam,
jó zenét hallgattam az alkonyi nosztalgia
csordultban, aztán visszafogtam, hogy beteg
a barátnőm, a vírus másik része, és tegnap
estefele lepisált a macskám a tetőről, a fejemre,
felsőtestemre, s csak néztem fel hitetlenkedve.
Mennyi az ennyi, mára talán vége?
Végre melegszik, s a tükörtojás odasült az égre,
végül is a lényeg helyrejött, csak(?) a kocsi ügy
jött közbe, legfeljebb nem várom a postást,
nyugdíjdöntést lesve, s valahogy a legál-egál is
el lesz intézve, Krisztiny dolgozni ment, én meg
megfürödtem, remélve, hogy szerencsétlenségem
hete ismételhetetlen molekulákra bomlik, az
idehaza múlatós folkklóros vízben.
Gyanakodva megjegyzem, én a nótázást,
s a Balatont szeretem. Nehogy össze, belekeveredjen!
Na, ma hétfő, mi fő, mi jő, a terv és tettemtelen,
át kell vennem, réteg-lényemtelen létezésben?
Elmúlathat, de a keserűségem, s a koromat érzem.
- 2017. 8. 14.


Fél lét nyomán
-----------------
S az ifiparkból a koncertszünetben, felmentem
a „nagyfához”, mint néhányszor régen Bétivel.
Csak akkor zárás után, (akár képletesen,) ha
nem voltam nővel. És most, fél lét nyomán.
Vegyesből válogatott társaság volt a nagyfa-galeri,
híres, az elvtik szerint hírhedt, a lenti felső tíz -,
a kemény mag, s az alkalmi társulás. Volt zene,
pia, olykor pár kékes pina, megfogta a kékharisnya,
és összetart(ás)ozás, Igazából, (mint most egy szlogen,)
nem valamiért, csak valami(k) ellen! Meg még
egy költő is, nem tudom mi lett vele, él e, de bennem
egy versikéje igen; „Lassú pelyhekben hull a hó,
Anyám hullája eladó…” És ez nem volt vicc,
pedig az volt, a költőn kívül mindenkinek.
A fa megvan, de bizonyítéka a sok okú emlékezésnek,
padok nincsenek.
- 2017. 8. 15.


Packáznak
------------
Az okozat-sokból, (okozott + k-val) vajmi kevés mi ér,
akár eszemből és versemből a viszont-értékű pénz,
nem egy hullámhosszon vagyunk, léte(d)zésem, s e
megélhetés. Amim van is elfogy lassan, s amiket
gyerekemnek adtam, mások miatt haszn(osít)álhatatlan.
Kitartok, élek-írok és nyug(díj)almat várok, míg meg,
és fenntartanak, én-szükségből, együttlétből, szeretetből,
de a hivatalok csak vinnének, nem adnak, már a nulla
hullájának néznek, kipecázott halnak. Hiba, az énilyenek
harcolnak és hatnak, míg el, vagy meg nem halnak,
s még utána is...! Üzenem a hatóságoknak, gyorsan
ide jutnak, s ha leszarom, mert így írom -, úgy attól
csak packából patinája lesz a határozatuknak!
Nekik semmi ez az ennyi,
de lélekzetből méreg lett a mennyi!
- 2017. 8. 16.


Hátha
-------
Az életek soksági él-része a várakozás,
s aztán a várt változtatása egy újra,
többértelmű elfoglalás -
az alaptörvények elősegítése, rárántás
a mindenességre, hatás, s nem akarás.
Ez is. Hátha a harmóniára, csak már
egy okozó színtézis, és az enyém,
az önmagában egy világ, a másként
programoz(na)ó háta közepén.
- 2017. 8. 18.


Szeles(b)en
-------------
Érzelgősen érzem, és élvezni akarom még a nyarat,
émelygősen az őszt is a szélben, az egyre erősebben.
Front-csat hat ez á-gusztus 19.-ében. Mint az ekkor-társ
szukám, morgolódok, de egyhelyben, igaz jó helyben.
Azám, miazmám, csepülöm a körülményeket, hogy
magamat ne kelljen. Voltak, vannak, lesznek, akik megteszik
helyettem. Töretlen élesedtem, s még edződök repedten.
A szélhez képest alig van hullám a vízen, belevetem,
egyelőre az árnyam, úszni délután szoktam, szoki a szakban,
de estére nosztalgiás táncpartit remélek, a borba, barátságosra
vidult Dörgicsében. Mi közük ezekhez ezeknek, (személytelen
megszemélyesítettek,) tán edzeni akarok rá a vízben, á, félek,
hogy még összeillene az este a megjósolt esővel, na, csak úgy,
ahogy nekem a - még sok siker...- Létezni a magam módján,
nem a jós jósága, de síkos (s)iker. A sikk az lenne, ha megélnék
az alkotó-munkámból (az alkony árnyékából) élményszinten.
Mert még előttem van a számolatlanul újrakezdett minden
szinten szinte minden? Na, a reklámszövegrészből talán
még meg is élhetnék… Csak akkor, minek, miért? Ez a
végletmerített kétség-lét az enyém, ennyi, az ennyimért.
Veríték a versért, cserébe senki(k) semmijéért!
- 2017. 8. 19.


Közösség
-----------
Csellengő felhő színtelenített e hétfőre,
és ma, a kedv-kelletlen, szimpla keddre,
az egyik megült, a másik meggyűlt,
a szél javíthatja, és a kettőnk jókedve!
Na, gyerünk kedves, röhögjünk e lettre!
A lányommal mienké múlatjuk a nyarat,
augusztus vége széle maradt, kis közös
mindenségünk melegszik benne, és
hűl ki felidegesedve. Majd megbékélünk,
és fényre vágyunk, szeretetre. Talán
elegek lesznek, hisz most ketten vagyunk
benne, érezve, ami kimaradt, s remélve,
hogy még marad. Egyformák vagyunk, kissé
elidegenedve, (idő, s önkörbe fejlődött Ő és én)
Azt mondja, ugyanúgy szeret, én emlékszem
a pici gyerekre, s nem mérem, nem vitatkozom,
de el vagyok veszítve. És ez már csak egyre
változhat, a természetesbe. Mostanában
érzem, mitől van a szeretet a szívből kiemelve.
Ahogy Ő tizenhétre, úgy én öregedve…
Adjon a szerencse tovább-át és harmóniát,
egészítve és engesztelve. Megérdemeljük, a miénket
egyesítve. S ha egybe nem megy, az enyémet, övébe.
Képzelem, a napon üdülve, Ő meg a szobában ülve,
a telefont püfölve -, amit egykor én, újra felnevelne,
csak másra hegyezve. S mégse, ha a vége fele válna,
társas, vagy magavált magányban még nehezebbre.
Úgyse hoz döntést az önzés, a jobb értelmében,
legyen, ahogy neki is tetszik, az együtt sikerében.
Ahogy a nap kisütött és simogat, ami tegnap ütött,
s fellebbenti a pillanat a titkot, s a tré trükköt, hogy
késve Apává lettem, s mire Ő anyává, túlélve-érve és
fázis késve, megérti e összekötő, két-görgetű létkőrt,
közösülés csodájából a létlényeg élő-istenségét,
s a röhögő ördöngöt.
- 2017. 8. 22.


Annak
-------
A szépasszonynak, jónak, jó-járású lónak,
(együtt velem,) kár megöregedni, hát lovagoltam,
erdőben, szirten, panorámás Balaton képben,
a ló fiatalabb volt, az asszony meg nem az enyém,
de már nekem jó, szép, és mindünknek kár…
Emlékező, könnyű terep jutott, a könnyek határán.
Daloltam magamban a nótát, miközben túlontúl
szorítottam a zablával a lovam száját, ő rágta,
én bántam, - az éjjel emlékekkel háltam -, de azt
visszafogtam, és megeresztettem magunkat. Hagytam,
legyen, ami lehet, többet ő sem tehet, a ritmus a lényeg,
meg, hogy érezze, amit én sem. Jól vagyok e szereplőkkel,
mint a szépre becsült, a szeplőkkel, ülöm, élem, élvezem
és félem, a megidézett végét nem kerülhetik el és én sem.
De jó a nóta, jól éneklem és teszem, nő a kedvem, és az
esélyem, váltott ló mindig lesz, a nőm szintet tart mellettem,
csak kedvem legyen, egészségem és lehetőségem, hogy
jobban méretezzem az életem, vágtában, és lépésben.
Ágaskodom itt a kiszínezettben, pedig mindnyájukról,
de sokszor, a jóban rosszkor, örültem, hogy le nem estem!
- 2017. 8. 23.


Megrebbenés
----------------
Gyűlnek a varjak, korán az őszre, későn
őszülésemre… Á, csak meg ne haljak,
ne adjak, ki se hagyjak, az életemből! Semmit.
Az még semmi, mindig többet, szebbet, teljesebbet,
átéltebbet, megértebbet, jól-tettet a csökkenőből,
kihagyhatatlant a jutó jövőből!
Élményt az élhetőbből. S a kellőt e többől.
Elrebbenünk úgy is a vágyak és a varjak, és csak
nézzük, féljük, hogy a foszlott szárnyakból
hogyan szállnak, a tépett, égett, tintafogyott tollak.
- 2017. 8. 23.


Nyárszemmel
-----------------
A fák tetején szeleskedik egy vitorlás
innen féltetőről, a nyárfák és a horizont
össze-szemszögéből, lejjebb a vízen,
a zöld perspektíva kitakarta képben,
széllel szemben éppen. Amiként kell,
ahogy érdemes, gyorsulni, fordulni, mint
az életben, célúton lenni, megérkezni, és
továbbmenni egyre! (F)el úgyse érjük,
csak értjük, kőrbe élünk, s ahová érünk,
ott élvezzünk bele! (Inkább vele, vagy jó,
harapjunk, ahol utolérjük! Mikor, mi
elégít.) Nem biztos, hogy visszatérünk,
nyomunk legyen, mindegy, hogy mi lepte.
Vízparton, a döntést nevelve? A lehetőség
léha elve. Szabadság és akarat kérdése, (is)
mennyit adsz a körülményekre. Valamiben
mindig, de jobb egymással fekve! Az (is),
itt van elkeveredve. A vágy és a vagy -,
a túlélés egy-értelme.
Látod, felállok így jobban látok, csak
se a vágy, sem a vagy vitorlása sehol sincs
a nekem maradt képben. Lelétképezés lett
a korszakszar látóterében. Fénytört, csilló
lénylényegem (létlényegeim versben -,)
délibábozódik,
esélyem szemlélő-zöld csarnokvízében.
- 2017. 8. 24.


A nyár órazsebében
-----------------------
Sok minden befért egy jó hét zsebébe,
az együttlét, a különbség, az élő béke és
lányom perelése, a pihenő üdülés, és a
kétéltű menet a vízbe, a szépség megélte,
és a megértett szeretet. Megérte, és én
megígérem, így is lesz, amíg megélem,
meg engedi a körülményem. Köszönjük,
az ezzel megigézett megidézettnek!
Feltűnnek és ellebbennek ezek a nagyon
komoly egyszerűségek, nem végletesek,
de makacsul belénk égnek, titkos, termő
szép-részei az emberlettségnek. Egy rész
megmarad, más az idővel szalad, szabad -,
így van jól, és eképp legyen még, hogyha,
bár elszundít, fogja a kezünk, jó kedvébe
tegye apa-lánya szeretetünk, több esélyünk,
és továbbtettünk, - vigyázó szerencsénk! -
A többit megtesszük mi, közös, együtt és
ebből élő mindenségünk mindenes részei,
létrészadói és részesei. E kőrcikk kölcsönzői.
- 2017. 8. 25.


Határozatlan határozat
---------------------------
Menni, ha kell, és jönni, ha van jövője
az együttnek, igazi öröme a gyönyörnek,
közös vivőereként a létnek. Igaz, most
érzed, de mikor szélsőségeit megérted,
csak kis meglepetéssel sokszorozod
a kezdést, s az elmulasztott véget. Az
elódázott helyesebb lenne, akár versben,
pláne az életben. - Színezett színtézis -
Persze, ha küldenek, hívjanak is!
Ezért szeretem a vesszőt, a pontot meg
tolnám a fenébe!
Egy férfinak, néha ha léha, a szabad-szerelem
a célja, ahogy minden nő egy kicsikét céda -,
de ha öregedő költő…bele menekül, vagy hal,
(magányos vadászat esélye, esése helyett,)
a központozatlan szabad-versbe!
- 2017. 8. 26.


Megtérés
-----------
Már, ezért megéri, egy sör mellett a békés szépből
a Balatonra nézni. Nyugodt, beért végesedést vélni,
nem törődni, semmiképp szenvedni, hogy az ember
melyik végét éli. Tér-megtérés. Tenni, vagy tettetni,
már rég nem éri meg remélni, vagy félni, s ha tényleg
kompromisszum az élet, köszönd a szerencsédet, hogy
idáig, ide segített, köszöntsd fel, s ha kell, köszönj el,
de az ettől magányhoz skizofrén, vagy fél ember kell!
A meghatározó ténylegest meg csodáld, fürödj bele,
nézd, használd, éld, élvezd, víz és íz, tán szerelem, vagy
csak elhitt, míg a szeretete realitása nemcsak vigasztal,
boldogíthat is! Na! Akkor lehet, hogy földhözragadt tézis,
de versek, ölek mellé, legyen pénz is! S a kérés kérdése?
Kérdés, hogy kérés e? Ez a megértés szigete, itthon vagy itt,
és az se nagy baj, hogy tudod csak félsziget, és felesen
felesleges vagy, teljes-terhesen, vagy félig, de éld ki a végig!
- 2017. 8. 26.


Gond-olat (g)ondolálva
---------------------------
Milyen jó, ha megtehetjük, amit kell,
és milyen rossz, ha rosszul sikerül!
A gondo(l)kozó ember hajlik az elvetésre,
(marad a két-értelem,) a dolog ő-döntetlen
szerencséjére, vagy teszi, amit tesz,
nem gondolva tényére, következményére.
Mi jobb, tervezni, tenni, szemlélődni?
Mikor, mi. Itt a természettud. követő is
hagyja az isteneket belehinni, és ódiumát
a sorsra bízni. Szerencse és az ok-okozat
tovább menete, kikristályosodása, vagy
egymásba fulladása dönti el, és szerintem
fordítva; isten tervez, ember végez -,
és a körülmények változása, a szabad
választás és a tévedés szabadsága!
Így hát, itt fejezem be, és sorsszerűen
szemlélődve sajnálom, amit terveztem, és
méricskélem, mit nem tettem, ez a legjobb
tettem, és önzetlen döntésem mára.
Talán elmúlik baj nélkül a nap, s marad még
a holnap hogyanja, gondot (g)ondolálva!
Ebben múlik el az élet, s az ember
szégyent hoz magára!
- 2017. 8. 29.


Vigyázz-vigasz
------------------
Szép, ép, épp! Még…
de éppen ezért, az átkok árnyéka
fényt kapjon végképp,
újra égve éljek, végre nyerjek,
lényem lényegét elérje;
verset, s máshogy többem,
élhető lehetőt, eszközt
a győzelemre! Vigyázz, győzködő
vigasz az elmúlt hatóívére!
De valamikorra, (ebben a korban?)
mindez jó lesz, (és az idő mit tesz?)
javíthatom, égethetem, felejthetem,
különben, e ellenérző hétközszerben,
lelépkedő létem, illő ellenérték,
fizetés nélkül fizethetem, vagy
szeretteim nyöghetik velem, de
utóvégre megérte, hogy megértem,
mitől is kurva az élet, egybeszólva,
naponta egyre többet -
Veszély, esély vezet a szerencséhez,
hidd, győzz, vagy győzzed; ehhez
minősített tettleg is kellesz,
erősíts a gyengeséghez!
Megélt megértet mentessz!
- 2017. 8. 31.


Össze-különbségek
----------------------
Az író mindig magáról ír,
s a többiekre osztja,
a költő egyértelműbb, mert
mások nincsenek -, csak
résztvevők és körülmények,
a dolgok, a megélmények az ővéi,
az írót ettől megmentik a történetek.
Lehet értékes egybekülönbözés,
vagy élősködés, ha a szó, vagy
mondatvető többhaszontalan,
közelednek az eszközi szélsőségek,
harmónizálni kezdenek a közös
lényegek, ha a költő prózálkodik, vagy
az író szenvedélyesen ő-színtébb lesz,
cimbi-szív-szimbiózis, akár a meglett
házastársak estében. Kötözött kötésben.
Az író a szerencsésebb, mert közönsége
van, a költőnek mostanság inkább
irtó közönysége, vagy kevés-bé kény
közönségessége. Önmagából indul ki,
megfutja kör(mondat)eit, az írogató
a nagyközönséghez ér, a költő sajna,
társas magához. A versnek ez előnyére
válhat, az életének nem! S életverset írni
ezekben kultúra-vesztes (p(r)olitúr tarol
a regényüzletben,) időkben?
Talán ezek a szisszenetek lehetnek az
utolsók, aztán prózában végzek -.
Bár, csak aki magában létmagányos,
közzé semmiző próbálkozó, annak
fontosabbak a behelyettesítések, eszközök,
és terjedelmek, mint az érvényes lényegek,
nekem, legfeljebb hiányzik a többszereplős
élet. Ugyanazt csinál(hat)om, csak kibontva,
és egyszerire egyszerűsítve, sikoltva, és
körbebeszélve, az emlékeket, a jutó jelent,
s a történhetne-éket, a percek, vagy évek
élményét és elbeszélésüket, s az észszerű
keveréket, amiben még, mégsem dönthetek,
(mást meg nem engedek, ja, csak a nincsükért
felelhetek,) versritmusú regényt, próza-verset?
Pedig csupán többé bővíteném, vagy köszörült
jelzőkre törném a történetemet.
Az egyikkel élettári viszonyom van,
a másikhoz semmi egyebem!
- 2017. 9. 1.


Lehessen
-----------
Talán tisztul a kép, a nyíló ég, a tájék és én,
tűnőbe zsugorodnak a horzsoló zsurló-átkok,
piszkos-pimasz kátrányos hátrányárnyékok,
rosszkedvhozó megérzések, ki-betalálások,
és kilépek a tiszta, kelő őszbe, az éles, kékes,
felhőkkel hígult fénybe, (hátha nem taposok
mint tegnap, a kutyaszarba,) az esőmiazmás,
hiányjárványos, hullást haló, nyögő nyárból,
s jobb-magamhoz térek végre, vagy szelektív
memóriámat tartom észbe, hogy e elvakart,
gennyesedő pech (ne kicsinyeskedj!) sornak,
érjen vége, és ha benne volt egy ellen része,
hulljon vissza ramaty fejére, vagy nemtelen
szerv(ezet)ére! Tudom, a hamis hitek, ha azt
hisszük nincsenek, a tagadásból elfogadásba
kerekednek, inkább egy kis jó-időt kérek,
hogy felejthessek, és az őszítők felejtsenek,
a nem várt idegenek, akik, amik, meg vannak,
boldogságunkra illeszkedjenek!
Így hittem reggel, ég tengerkékjére ébredve,
aztán örülni, s ürülni mentemben rámeredtem,
hogy hiányzik egy képem, igaz nem „em”,
de szerettem, és szótlan tűnte, ha kénytelen
meg is értem, nem a javulást hirdeti nekem.
Egy másiktól, másikat, már a helyére tettem,
szerencsére volt elég belőle, a mennyiséget
a minőség fedje, s az „ük”-öt űberelje!
Jobb az értetlen megérte, mint a megértett
nem érte(m) – Idővel és nőkkel a kapcsolat
kiegyenlíthetetlen! De nem kiegyelhetetlen!
Tán az időtlen, nőtlen? Felelőtlen, bármely
feles élhetetlen, életben életlen, de nyerő
lehet versben! Csak a (e) vers címe legyen
feltétlen e feltételezettben! Persze, a nő az
idővel fontosabb, s ha van, az idő megértőbb,
hisz jóval, (s pláne, mert rosszal,)
tapasztaltabb…
- 2017. 9. 4.


Rá beszéd
------------
Hagyjuk a rossz dolgokat!
És a csend jobb?
Jó, hogy vagyok, élek, létezek is néha,
és írok, a továbbító ok, és fellélegzem,
hogy lélekzem, csak létfennkapkodón.
Kiegyenlített életem volt, (a múlt-idő
sajna kedvezőbb szemszögem,) csak
ez időben felgyülemlettek a jót (lényegi
lettek) ellensúlyozók. Már-már létem
elleni támadásnak vettem. És védő
optimizmusom veszi (el)múlt időben!
Mindegy, ön-tudásom sommájával
tudomásul veszem, lehet, hogy megfutok,
de győzni csak én tudok, s valamikor
csak fogok (remélem, megélem,) ebben.
Az élet szép! Lehetne… (Bródy módi -,)
és én csak keseregjek bele, ha benne!
A vég csupán rontja, de el nem nyomja
az egészet, (a minőséget) az, élmény volt,
fellétezés, illő örökségét lényedből kivésted,
tedd továbbá, bár tükröd foncsorává -,
és megérte megélned!
- 2017. 9. 5.


Lefáradva
-----------
Ködbevesző nyárból körbevevő ősz,
végzetesedő végvégletre jellemző
s(z)őrképlettel; (árpa, komló, jó víz…)
színezett világom mindenféle ősz!
Üres, zsír-eres, beteges nap,
két, három év, egy hét alatt,
gyógyszer, óvszer, középszer,
legtöbbem, ismételt még egyszer,
áldjon már meg az istennő érte, hogy
azt hittem, megérnem, megélnem, megérte!
A V-betű itt nem győztes, élhetőség vesztes,
vegyen a szerencse a névsor elejére!
Hihet is a szerencsében,
ki az üresjáratból, a garázsmenetet kérte!
- 2017. 9. 6.


Ónix főnix
------------
Mert űz a tűz, de néha szellemi szűz,
s ha nem, tűz és fűz -,
félek, fullaszt a parázsló bezártság,
s a hiány kiűz! Száradó lettemért
az elvágy, s a meggondolás küzd!
Ősz őszít, s majd a tél telít,
a tavasz messze, és másokkal van,
ezért minden vágyó gondolatban
fogom még a nyár kezét, (a mellét
kéne,) az éget el, ami melegít.
Elfoglal az élek-írokban az írás,
áldom és kiállom, de az élem-álom
érik-e, és fel-szikráim létközében
a mámor napfénye elér e?
Létem lényemmel hamvad el,
vagy létre írom a tűzmadár lépét,
s a kezdet égeti fel a végét?
- 2017. 9. 7.


..Na!
------
Van, akinek kell, íze, szaga legyen,
én észre sem vegyem, ha illata, gyönyöre nem…
Jól használni, adni-kapni, hogy használjon,
anyaság és vágy megtestesülése, élet áron,
másikrészi testi-lényi létlényegem -,
jólét tartami, (kezdeti, kéj közbeni, mámor végi,)
legközelebbi idegen testrészem!
- 2017. 9. 8.


Az okozott fokozása
------------------------
Jó hírek, vagy részeg írek kergetőznek a szkeptikus,
még inkább hektikus szeptemberben, de juss és kuss!
„Leszbika” és „Leszpina” kultúrzenekarok harmónizációs
ki, hogy tudja, és fa(?)fúvósok reciprok jamsessionja
áll (siker!) útjába, hogy egyetlen megöröklött gyönyörét
a közön(y)ség megtalálja, és a vájt fülű, másra vágyó farkú,
bassza is, meg hallja! Ezt egyszerre csak a fű adhatja,
vissza meg semmi! A senki is szeretné, de más semmijével
rosszul tudja a tudatlanja! Hallatlankodna, vagy hunyna!
Csúnya szavakkal csúf hangulatban csúfolódom,
ok mindig van, de gondolattal gondoskodjunk az okozottról!
E vers róla nem degradálóbb, mint a szóalap, a szebbre
kivirágzottakkal, bár az olat és az oskodás csodarész, nyesett
magukban nem illatozik túlzottan. Így inkább úgy fogom fel,
hogy tényleg minden jobbra változhat, igaz rosszabbra is,
de arra a példákat meghagyom a rémhírterjesztőknek,
nagyobb szükségük van, és sajna egyre többen vannak.
Közben megvilágosodtam; a nap, nappal, akármilyen napban!
Az éppeni hiány, a színtelen idő okozta okozatban!
- 20 17. 9. 10.


Századokból, tizedek…
---------------------------
Ültess fát, nemz gyereket, őrizd a
hazát – ezt ma úgy nem teheted, de
a hitet! És írjál életet, ahogy élsz, érsz
verseket! Tettem, s teszem, míg lehet!
Biztos mert nem kapsz értük „ességet”,
csak nemet, őrizgeted megöröklött
nemességedet. Ne szégyelld ebben
tettetlenségedet, a szerzett azért
többségben lehet! Ha összeadjuk a
tizedeket. A fentieken kívül az ígért,
s vélt régit elérheted, tartást, kitartást,
és vissza többülést a töppedésben,
borhoz való hasonulást, és könnyű,
felfújt segítség-kenyeret. Mert valami
tartós, nem behajthatós, (ezektől
nem leszel adós,) kell az elvesztésben!
Időfüggő és veled tűnő lesz ez is,
vagy inkább mindezek, utánad már
nemigen mondják a teljes neved,
- hiába lehet –, ha vissza is vennéd az
előneveket, a lányodnak értelmetlen,
a fiad tán örökséggel… a verseknek
meg, csak tapasztalati segítséggel -,
megőrizhetnék szorzó, szerző, vesztő,
elvesztegetettségeidet. Fontos feleslegek.
Tehát a könyvek, s a hon-lapod a neten,
le-történeted történelemtelen -
Egyazon vérben, hit(t)ben, léted-terhes
messengerekben, az egyelt tizedekben,
s a minek-ben(?),
sokkal többed, másként kevesebbével,
fogyó életből kitartó(tt) versekkel,
a nemigen lettből a megmaradt nemmel!
Hitetlen értőn az elérhetetlennel.
- 2017. 9. 11.


Őszben
---------
Kitekintek, és nem kedvelek semmit,
aztán hitegetek, s meghasonlok ettől,
nem kedvesítek, nézem, és értve érzem,
a világos felhők is takarják a napot,
bár világiabbak, könnyebben szállnak,
(nedves hajszálak és száraz hanga szálak
a homlokomról -,) és esőt nem adnak.
(Ha túl sokat, inkább felhőszakadnak.)
Üresen is mozgásban vannak. Mint a
legtöbbünk. Fanyar vigasz, hogy nem a
legtöbbem! Iszonyodva is viszonyítunk,
ődöngve kedvetlen, önözve az őszben.
Kezdem unni magam, pressziótlan,
mégsem depresszióban, csak a most
múlóban, a témáim, letteim, ahogy, s amit,
nem szabadna (ez mikor érdekelt engem,
most?) írnom, talán, ha tudnék, sírnom,
sír felé, a nyitott nyári síron, felhők és
esők alatt, oldatlan bajok és gondok miatt
semilyenné vágyom! Tán érzéki érzéssé,
átrebbenő örömmé, most-foghatatlan
szép múlté, akár egy elfelejtett álom…
Aggkori el(nem agy)lágyulásomat várom?
S a jelen; még nem vagyok vizes, csupán
éhesen ízes, őszesen (festetten) őszies,
öregedő (de bele békétlen) nyári gyerek,
élmények, körülmények, felejtések, - élni -,
történtek, rá-remények, hites hitek, - írni -,
segítsetek!
A tavaszt várjam, ne féljem a telet!
- 2017. 9. 12.


Kövesedés
------------
Kötnek a közelítőhöz a kövek,
szerencse, baj, vagy hétközszer lehet,
Gyűjtöm őket, mert valamit jeleznek,
így jelentenek, vagy védenek és szépek,
kavicsok, formahasonlatok, kristályok,
féldrágakövek, nemcsak babona az ok,
gyűjtőszenvelgésem lehetséges kiélése,
a szegényedés megalkuvása, és hogy
a csavargásokon, tengerpartokon,
olykor unatkozom. Régen, ez újabb
barátságokhoz, nőkhöz vezetett, mára
kövesedett a repertoárom. Az öregedés
idő kötözte járom. Állom és járom.
Elfoglalom magam, kívülem, s az íráson,
s bár ez az életszelet kissé leélményedett,
táncolok, ha szól a zene, csörögnek a kövek.
Adjon a sors szabad ritmust, jó partnert és
egyebeket, a szokásos jókat, és szerető(t)
ebet! Valak(m)i ki kell, hogy kikaparja,
lét-homokból, lény-humuszból, a követ!
Az ön-költő úgyis szobrász, vagy borász,
mindegy, csak ne fodrász, szeretem a szelet!
- 2017. 9.13.


Kertész(k)edem
-------------------
Kertész(k)edem, kell, és néha kedvelem.
Harminc éve még nem hittem volna,
hisz ezt és a hasonlóit tettem szinte fél
életemben, kényszerből, rosszkedvvel, s
úgy éreztem és örültem, befejeztem -,
diplomákkal és másvágyú versekkel a
zsebemben. (Kertésznadrágéban sosem!)
Aztán, mikor boldogult boldog világomból
a budai hegyekbe költöztem, (Csömörre
illőbb lett volna,) kertes házat vettem,
hogy neveljem termő magányból a versem,
társassá lett, de kisegítette a gyermekem,
a házat belaktuk, a hátsó telket nem,
elől angol kert, elvében, és csekélyke
kinézetében, hátul visszaélt kiserdő, később
állataim temetője az időben. Mikorra budapesti
gyökereimet lassan elvesztegettem, és
tett-unalmamban ide gyökereztem, szakmai
(f)utógyakorlatot kezdtem; a régi kertből,
ami tetszett megőriztem, s fákat, bokrokat
ültettem, és sziklakertet a sitt felett, pázsitot
nem, a kutyák mellett (sz)épen lehetetlen.
Most már azt is, Badacsonyörsön, ha győzöm,
használati okomban, nyírom, gondozom,
a sövénnyel, s mit még kell, egyetemben.
Megteszem, mert értek hozzá, s a hozzátartozót
szeretem, bár a fizu nélküli fizikait eddig nem.
Évekig kényszer volt, most meg kölcsönös bolt,
társamért, s a Balatonért, s természetesen a
természetnek, a kölcsönömért. A világ helyett,
helyet. Otthon olyan a kert, mint én. Sok minden
öröklött, megmentett, s örömlött, szőlőm nincsen,
hát majd ebben végzem, de amíg, s addig, nőjön,
teljesedjen, túl a futó nőkön helyben zöldülésem!
Az életversek mellett, valami élelmesebbet adjak
és hagyjak, magu(n)knak, s a mindenségnek,
tüskés ezüst borókát lét-lény választónak, és
szeretetszegélynek. Embernek és természetnek
létem és lényem lényegeit, virágzásban és készen,
harmatom és humuszom a zsendülő vetésnek,
egybe múló négy-évszakom, az örökzöldülésnek!
- 2017. 9. 14.


A harmadik fölöslegesség
-------------------------------
Számit, a megátalkodottság, az önző makacsság,
a jóért?
Fontos, a pontosság, a sietség, rendszer(ben)esség,
az időért?
Inkább tennék, (a harmadik fölöslegesség,)
a jó-időért!
Itt, a „ha” (lehetne, tenném,) a hiányzék és irányzék!
- 2017. 9. 15.


Az irodalmi lélek választása
---------------------------------
Három napig nem írtam,
és kibírtam -,
szüreteltem és hánytam,
hétköz-machináltan.
Mára, íme, itt az ára;
megoszthattam volna
sorát, sorába, sorsára…
az át-élményt felcsinálva,
kristályvázba felsírásra -,
hisz nélküle, rám ki találna,
külsőségnél többet várva?
De szenvedély a test, az ész
választása, s a létterhes léleké,
e megátalkodás átváltása.
Persze, kinek a lelkész, nekem
a neje, segge alól a bibliája!
- 2017. 9. 18.


(R)égiesen
------------
Hóból vagyok, s elolvadok,
emberéltű tüzek, s fagyok,
tett és titok okú fokozások,
fosztások, sors-okozatok,
amiktől lettem, s miktől
múlni fogok. Nincsenek már
található várandó(s)ságok,
járandóságok, megkapások,
csak megágyazott folyamatok.
Azért hinni és várni még lehet,
csak nem hiába nevel az ember
lelket szellemet, majd segít…
ki is…és a lét-váltólázas senkis
keserűn nevet -, megváltó-véletlenek,
toppant csodák, tán lehetnek,
de szentek, s vétlenek sincsenek,
s így akkora vétkek se, hogy a
szegényt végre-sértse, adjon aki tud -
és kiérdemelt jótett-vággyal fogadjuk,
mint termés után a föld a trágyát,
és dolga végén, kivel megossza ágyát,
a vető, termő, ingyenélő, léte-költő,
ne csak magában, s szavában nőjön a
jussa, legyen lélegzete a lélekzésben,
ereje és segítsége e létfennkapkodásban,
legalább, ahogy a múltban, úgy a mában,
kelt jövőmagjaiban, s a halál pitvarában!
- 2017. 9. 19.


Állottan
----------
Ronda egy hét öl, őszelőzőn,
csodálom, hogy állom, vétlen
szerencsémmel mentegetőzöm,
ha még felismerem -, az ilyenekben
(el)rohan, hogy megelőzzön!
Még a baj is megbízhatatlan, csak
késése miatt vagyok még meg magamban,
elkel, hogy kikelek belőle, ha a szir-szar
baj-bújik beléje, s az életem, (mért nem
a végzetem) benne és kívüle szétázik,
és akár mostanábani létez-lézengésem, a
lényténykedésem számára hasztalan! Így,
mert a haszontalan nem használhatatlan!
Állongok a szürkére mosott áll-mostban,
belenőtt e grafitszürke (írok vele) a
dombokba, mint az ősz szőr némely
homlokokba, kívül-belül háromszögben,
mutatva a kiutat, az eredménytelen
kergetőzésekben, a károkat felhőzve.
Csak a nap segíthet, mint mindig,
mindenekben, minden földi jó eleve egy
égi testben, mért csodálkozunk hát az
isteni megtestesüléseken, én nem,
hogy a gyomrom már megcsömörlött,
mert lőrékkel dobom fel a kedvem,
s minden meleg fényt megettem és
felhólyagosodott árnyától a seggem,
kedélybetegedtem a szív melegítésben,
hogy ön-fényt kapott, cérna-fostos,
futó nyárutókat ígérjen a versem,
(na lényesül a létlényegem -,)
Őszintén nem jön, hazugul meg nem megy!
Bocsássák (a …sátok a megértő átok) meg,
hogy felesen színezem, hiszen ilyenekben
fehér-fekete a lelkem állva is jött-menten -,
ezt az egyet! (A csupasz lélek ruhájául kellett)
Had maradjon, kiégve is átégtem eleget,
most rajtuk melegedve védem ezt a füstöset,
mindig még csak egyet, én rám is vigyázzon -
mert végére, végembe belelátón belátom;
állottan, leáldozó áldottan,
repülni és magzatvízbe vágyom!
- 2017. 9. 20.


Téli(jesz)tve
--------------
Félelmetes, döglött-szürke,
a naptalan nap vízen fénytöréses tükre,
a tél jó-kezdéses, az ősszel és elviselőivel
megerőltetett beetetős trükkje, repesztős
vivőanyagként a széllel összekeverve
a rosszal, s az idővel.
Ezek után, nem, ezekben, én mit tehettem?
Amit szoktam, csak fázósan, fancsali lassan,
kelletlen a kelletteket, szűken a szükségeseket,
egyhelyben egyelve a lehetőségeket. Teszegetek,
írogatok, eszegetek, iszogatok, a lányommal
találkozok, médiázgatok, talán-gatok…
Ebből is (na, te bátor) felállok, és leállok az
eső helyett, őszikés ősz, és önképzős hős,
remény hittetős fél-lét (nem téllét) célálmában
lel(v)edzem, jelző-dühödten! Ki nem megyek!
Nem mi, csak csalinkázol e pisáló valóság mellett,
jól becsapott csélcsap-záródsz érzéknyitás ellen,
hatásos határozókat, és forralt bort nyeldelsz,
ha fényre derülnek, mivé lesznek, s tesznek!
- 2017. 9. 21.


Élt-írt
-------
A hamis hangok hivatkozását elnyomja egy
napsugár, túléltet, míg túl égi hamvazásom
hamuját, ritkább vendég volt e héten, mint
a nem szeretett, nem is várt, fájt hallatszások,
egy javulásra váró, elhárító állító fülében.
A sanda gondok még kivárnak, de sajna
megtalálnak, esély a bajjá válás ellen, ha
késve, részletekben. De semmiképp sem
Anulúként annulálnak! Persze, csak vegyes
tapasztalatom nem nyugtat meg, érzem,
jobbak kellenének a rosszabbodó részben.
A napfény viszont igen, meg, hogy eddig
nem próbálkozott be egyik sem, tévedésem,
vétkem következményében, hát folytassuk
e naptárlétű létet semlegesen. Kellemesen?
Volt részem némely szerencsében, vétettem,
feléltem, s most a legjobb az egészben, hogy
könnyebben röhintek fel, mint köhintek,
vagy megered a könnyem, halál-okon kívül
ilyenre nem emlékszem, (mert már egyre
kevesebbre,) s ha fekszem is, felállok, tett-lett
lénye(gei)m értelmében, mindig erősebben!
Ezt, fekvőn, kellőn, de kelletlen említettem.
Szerencse, vagy röhej, - jól egybekevertem -
hogy összeélt-írt papírlapok segítenek ebben!
- 2017. 9. 22.


Reménybevetetten
----------------------
A nap már felszárítja, mit kell, nyár-sarat, fölös vizet,
vészre vesztett életnedvet, csöppent pisit, könnyet kicsit,
taknyot, verítéket, és hőzöngve gőzölög, amit még kéne,
mert bensőmben, vélem. elérne, ha engedné létem kérge;
az eróziós okozatokban ősz-csomókban vesző időt,
a felhígult kedv, az allergia, s az ön-frász által ojtott,
és gyújtott nyavalyák nyavalygásait, s talán, ha már…
a jó-dolgomat kilökdöső gondokat, amiktől ide kárul a
gondolat, feslő örömeim rejlő lejtőjét, bajba bolonduló
boldogságomat. Aztán csak őrzött kéjeim, önelégüléseim
hatnak, szemben e meghallatlan félhalottakkal, mert e
perceim melegedő szívvel, de fagyos háttal hagynak, hogyha
hiszek is visszaérő, jót termő magamnak, bicsaklik a mám
és a tollam, hogy nem tudom mit, de valamit biztosan
elmulasztottam…
Ugyan, dehogynem, de reménybevetetten vetettem,
és elnyomó gyomjaim közt, csak a remény nő érzem értem.
Még meg kell éljem, értsem, és a szerencsével kereszteznem,
hogy beért termésem megérte jövőt segítsen!
A verset -, és az életet? Lesz e elég nap, víz és trágya,
hogy megáldja, (ha -,) jobb-jövőtlen szerencsement-emet?
Gazdász vagy, a gazda halmozza, csak használod a magvakat!
- 2017. 9. 25.


Papírgáton
-------------
Hét rosszam rosszul rosszalt,
s boldogan puszizok a perc pusztítókkal,
késik az orv-okozat, s egyik sem halál-ok,
összesomolygok az eltúlzottakkal. Ők is,
amiben én vagyok, őszi össztánc a szarral!
Repedt flaska a világom, de léteszencia és
elmért méreg is lötyög még az alján,
s cigányútra fiaskó a könnyebbült búcsúzó,
a remény, nem én szaván,
- mennyi zaj a csend partján -
Egy bejárt élet pang a tovább torpanásán.
Körszabad szavakkal az élt-írt mondaton,
túllökő vesszőkkel határos határozókon,
éltető igékkel, ösztönző jelzőkkel kint a
kijelentő zárján, kitárt kettősponttal át a
záró ponton. Csak egy létnyi mondat,
s a levedlett mondattani maszlag papírgáton,
- ha létre basztak, át is basznak -
a terv a tettel, a gondolat a szóval ütközött,
a túlélő jel győzött, felesel a lehetekkel,
s a kimért megalkuvás a kéz és a toll között.
- 2017. 9. 26.


Elbíz, hogy elbír…
----------------------
Jókedvű, hosszú lélekzet ez
a máskor párperces világ,
az ember körbe simogat, becéz,
szemmel dicséri otthonában magát.
Haszonélvező, de haszontalan is élvez Ő!
Azt érzi, jól van e jobban, lerázza a baját,
bizakodó, biztos, öntelt és merész, hogy
kevéske a vers most, regényre fáj az ész!
Besötétül addig, elfogy a képzelt kész,
nagy munka az a végszavas startig,
ha életedről, életedre mész!
A vers is szentült lényege, éle, élce,
s az is sok e lét-lélek sokktól,
mit a kevés kivés!
- 2017. 9. 27.


Szünet tünet
--------------
Vannak végre jó híreim is,
és várok jobbat rosszaim helyére,
mint ez univerzum ránk égő szívét
e nyárfeledő, teleskedő kora őszre.
Rám próbálhat tán a settenkedő,
végrehajtó, szemétkedő, a nyúzott,
fosztott nép vérszívó al-parazitája,
de kincsem nem érti, nem éri el,
egyebemben sincs-em segít, és ő-
rajta kedvem, a mit tehet röhögéssel!
összességemben javulok, vagy tán
szünet tünet, létezem, s érvénylem,
tapasztalok, éltem teszem, másaimért,
értem, írok, csak balrészemben halok -,
Néha eszembe jut jobblétem, s védett
gyermekségem, de a többit is megértem,
azért sajnálom, hogy közénk már csupán
kerékkötőféknek, öröklődő betegségnek
kő(p)köd, a végre hajtott, ellehetetlenített,
(majdnem elleninített) most tényleg
ember -, isten!
- 2017. 9. 28.


Igazulások
------------
Ha hangulata, úgy lényege és igazsága
híján van az érzet, mégis hangulatában
egészsége íz-illatát érzed, és ez marad,
élményed, emléked, ami igazából a
hosszú távú, saját hangú szavú lényeg!
Mást választhatsz, játszhatsz, melyik az
előző, utózó, de az előszó termékenyíti,
az utószó tömörítve temeti a megéltet.
Jó szó, hogy még benne vagy, csak a
francnak sincs kedve (hangulata, bár
lehet lényege és igaza,) a középhez!
Mert az érzet, lélek lélegzet, és szó az
igazságod -, s e lét-elegy hangulata
lélekzet, a lénylényegi íráshoz!
- 2017. 9. 29.


Átfestés
----------
Festettem korlátot, sminkeltem teraszt,
egész jól ment, hát persze, ezt tettem
egész életemben, adtam szépítő szavakkal
észtől érzést, a belsőnek külső vigaszt.
Hófehérre, a hűlő őszben, aminek a színeit
várod, és féled keskenyedő tér-idődet
a közeledő télben. Csak nap-barnán szereted
a fehéret, a hajad még nyár-szítta szőkésen
kiemelje markáns jóképűséged, alakod és
akármi-szín aurád, a ködbe rőt nyárutóban,
a futó voltat napoztatva a múló mostban,
minden megengedett az öregedő rosszban. Ez a
minden benne van az eredeti ellen-pári szókban,
a háborút eddig megúsztam, a szerelem (amit
hittem, véltem, tettem,) jobban ment nekem.
Ez is rendben, külsőleg a lejárt szeptemberben,
szépítem korlátaimat, renoválós önmagamat a
bezáródó Badacsonyban, kifestés az elmúlás elé,
napfényfoltos ecsettel, az október okától rozsdás
megesettben! Annyira való(m)ságos, mint e
szitáló por-fény szerelem, a délutáni csendben.
- 2017. 10. 1.


Hangolás
-----------
Még nem aranyúl, csak a széle sárgul, vagy
a hegyesén vörhenyes az égő rőt helyett
a fákon a levél, igazán a vadszőlő virul, s a
szömörce pirul, a többi napvér-színe csak
novemberre tódul, a zöme öreges zölden, de
kötötten táncol, a széllel sem indul a lomb,
őszközépen, ha a kakasléptű idő bele nem ront.
Akár a velem történet, helyenként szép,
élménytelt, de nagyrészt leélménylett.
Mit is várjak öregedőben, a hasonszőrű ősszel,
kiesedő kőrben, a múlással őgyelgőkkel?
A vérvörös lobbanást, az időégő díszlet
pusztulást, a búcsúzó múlásmulatást, az esésig
őrülő körtáncot, és magánzó rock end rollt,
a végvöröslött palettát, a ritmusától idegrángó
kavalkádot… A szezon leérti, nagy buli jön,
s majd a telelőn fehéren pihenve, visszaköszön,
hogy ropta a lét-részegen röhögő költő,
könnyező környezetével, az évadzáró haláltáncot!
- 2017. 10. 3.


Őszbe, nem télbe, illőn
----------------------------
Szép őszi nap, hogy a szemlélődő
egy pillantással örömet arat, míg
félre nem kap, hisz a kertben éppen
blaszfémia, (jól elnagyolva,) vagy
inkább kontra oidipia készül,
az anyakutya iránytadólag nyalja
a fia genitális aparátusát, tüzelés
szikrázik, jelzőiben párzik, ahogy
fény cikkan az esős bambuszlevélen,
s miként az ősz a nyár utóját,
próbálgatja a szuka az utódlás kora
habitusáját, míg az öregedő kan
távolabbról nézi, ő még nem érzi,
csak felém bólint, és én értem,
ezt, és az enyémeket is, natura para-
kinézis, épp eleget éltem, villogtam,
véltem, égtem, cirkuszon, kenyéren.
A végén az erő győz és a tapasztalat,
ebben bíztam mindig, de a bizakodás
a nyárral szállt, az idő telelőn marad.
Ezekért, és a bizonytalanért, megyek
és megsimogatom a kortárs okos fejét,
én, eb ura fakó, mert jót enni-inni,
párosodni, s mindezt győzve írni,
végig volna jó!
Különben meg, szaftos, piás, gecis
- beindul a vénember is -
utószó lesz a legutolsó!
- 2017. 10. 4.


Nézőpont
-----------
Nem lehet mindig a nappal kezdeni,
pedig nálam azzal kezdődik egy jó,
a legfőbb létadó (sajna, lé-t ő sem,)
leminimalizált sokasága. Csupán
délre késett mára, szél tömörítette
felhőbarikádba bicsaklott sugára,
mire áttörte, kezdet a zenitre, csak
színleg színre, továbbőszült létrészem
határa. Ha nem lennék szószövő,
(nem tudom mi a szátyár,) elég lenne
a környezet, s a hatása. Éljen (de éljem?)
a nagyollós realizmus! Tehát a napfény
hiánya, hatása rám és a határra. Ennyit
erről, s mivel nincs több miről, ez egy
rövidített szösszenet az áprilisi őszre,
inkább a szimpla szimbó-linóleum
tompította nézőponti érzékelésre,
míg már a nap újra a takaró alatt (a barikád,
idejét nem okát múlt szocreál hagyomány)
egy feketelyukkal flörtöl!
- 2017. 10. 5.


Öngyőzködés
----------------
Tett-magad, vagy mások által?
Elég az utat, vagy kell a túl-sokad?
Esély, remény, eredmény, és minek én?
Gátlás, óvás, vagy másokhoz, másokat?
Kérés, vagy lépés, hagyás, vagy döntés?
A dolgokhoz, gondokhoz, hogy lényre légy,
gondolkozz és tégy!
Elkerülhetetlenül, hogy jókor, vagy végül,
az enyémekhez, én!
És még gondviselés az elején, s a végén.
A félelem miatt, hogy sikerülhetetlen, és
önigazolásként, ha megtettem mit tehettem,
magamon kívül, (vagy csak belül,) a
körül(él)ményekért! Mert másoktól függőt
nehéz magadban, de magad uram, ha…
bár jobb, hogyha van!
A lényeg, ha köti a léted, tervben és tényben,
legalábbis részben; észben és készben,
úgyis átháríthatatlan!
- 2017.10. 6.


A vegzáló univerzáló
-------------------------
A jóra várni is jó, (meddig?),
a rosszra nem várunk, (segít?),
akkor a várakozás jó-dolog?
Nem, egyedül az idővonzata,
talán, de lételem, alap dolog,
elő ok és utó okozat, a mozgó,
változó, egyértelműsítethetetlen,
társas kellemetlen, az imágótól
függően, hatásában mégis lényegi
állapot. A vegzáló univerzáló!
Minden élőlényben! A növények
várnak; télalvó kómát, nedvkeringő
tavaszt, és a ciklikus táplálkozást,
tüzelést az állatok. Én még az életem
lesz(?)jobb részeire, és érdemes
beteljesülésére várnék, (ne vesszünk
el a részletekben) egy beteljesítőben,
vagy akár pár versben, mint a fenyő,
gyantába kövült termésében, génekbe
örökített létére, úgy a versbe, vagy
más szövegszövetbe vésett, áttételezett
lényélményem emlékeztetésére, hogy
ilyenekből ilyet éltem, vártam, találtam,
bebalzsamoztam, vagy elfuseráltam!
- 2017.10. 9.


Élemény vélemény
----------------------
Változik az időjárás, (na, bejött az
angol időhúzás,) jobban a mindenben,
keverednek az éghajlat állandók és határok,
a felmelegedés és a lehűlés, (ami ránk fogható)
ebben, az emberiség vélt, s tényleges, és vétlen
ráhatása, meg talán a ciklusosság intenzitása,
tán az isten…vagy helyi behelyettesítései,
ahogy a népvándorlást, és a vallásháborúk
kiújulását is geopolitika, és üzlet teszi -, pedig
nemcsak részei, részesei! (A politikusokról…)
Itt még csupán a szelét, és a szelet érzem, hála
a… minek is? De a szél állandóbb és erősebb,
s hogy mit hoz, miket visz, következmény,
világsors színtézis.
Én megvagyok, ezekre teszek, és tehetetlen tudok,
élménylek, verselek, túléltetek olyasmiket, mint
mi e világban én vagyok, így csak megrázom a
fejem, és a változatokra mosolyodok.
Ez lett észrevett, s kiegészített élemény vélemény,
úgyis egy rendszer győz -, s aki ilyen, még annyit
tehet, hogy élvezi mi(n)t időz!
- 2017. 9. 10.


(Fel)üdülés
-------------
Próbálkozik, ismerkedik, mint mi itt,
- legjobb együttünkért -, a nap a széllel,
és győz, ahogy ketten e álom gyermekéért,
kellemesebben érzéklik a tenger, hang, szag,
érzés értelemben, bontakozik Madeira,
nekünk fő, utószezoni kísértésében. Úgy
tűnik, megérte megélnem. Magamat benne,
bár még nem bennem, élménnyé éreznem.
Kellett, meg kell, a kellene reményében!
Vadul szép, kiesen kimérten, közönség(es)
életkorban sajna ismerősen. Ahogy öregszem,
fiatalabbak közé vágyom, akár ha illetlen -.
Adjon lehetőségem, jóérzésben, szépségben,
jókedvben, könnyű együttlétben, örömet, vidám
mámort, a mindegy(n)hogy teljességében!
És azért is ámen, s azért sem már-nem!
- 2017. 10. 14.


Háromszög a tengerrel
---------------------------
Nem sok időm van az ihlettel közösülni, és magamra,
bár társult magánynak csúfolnám, ha mégis sokra jutnánk
e kevéssel, s a szar adapterrel, mellyel a vers utóélete,
és így az élményszűrt életem működhetne. Tudomkodom,
hogy ez mű köd, s csak a hitem és a nyűgöm győzköd,
de űzöm a reményt, hogy létrejön e harmóni(k)a kontaktus,
és van is miért! Mint tengerben a tengerért?
Aztán lehet, hogy önmagamba éget, ahogy összevissza
égek, akár a sötétbehunyt szem, a még keresetlen,
szemernyi szépségért -. Fókuszálni a bensőségesért?
Letengereztem az óceánt, s félreértem e nyugszom-magányt,
pedig érezni szeretném, és érzékletesen venni, tenni, majd
papírra vetni, a vonzás, taszítást, a parti hullámrobajlást,
s a vissza szívását, a homok ragaszkodását, ide-oda kavicsok
súrlódását, a nap-hold szerelmének hullámváltását, s bennük
e létsodrások sodratását, a világ alapdallamát -, s a kicsi kezet,
mi a törülközőt nyújtja át!
- 2017. 10 17.


Madeira idézte
-----------------
Madeira idézte, s a partján igézem,
s már érzem mért fél-élettelen a tengertelen,
legalább is az ilyen, ki kigondol ilyet, és
képzeletben leképezni képtelen, írni emlékből
kénytelen, kincsekből, s szemétből szertelen,
s bár még szeretné, már rég nem esztelen.
Gyorsabban, égve élek tengermelléken, csak hát,
így is öregszem. Mesélhetnék, de épp élem.
Majd megírom az otthoni hegyen, s ha már azt
sem teszem, a tengerbe velem! Tartozom egy
cápának, a fogát viselem, a tetemem az övé legyen,
megosztozunk az emlékeken. Az övé velem van,
én meg íratlan nem létezhetem, írva meg kint a vízből
mindenképpen, így a vége felé titkon ezt remélem.
Meg azt, hogy addig sok jól-megélt só és szókristály
pereg át a kezemen, örvénylik, élménylik időmön át,
s hat másokra is velem, elégre mért, s megértre ért,
termékeny létviharban tengerészkedem!
Irány a nyílt tenger, csak mindig még egyszer!
S mert ez itt óceán, s így ez összes út tév-révbe fut,
őszbe összeérésem is dagály lesz talán.
És ha mégse lesz megfoganatja, s az apály győz le
simán, jön az újra-próba, tettre, tatra -,
mint a léthízott gerjedtek himnusza tartja,
ha nem megy hason, majd hátulról babám!
- 2017. 10. 18.


Égkönnyes szárazföldi ünnep
-----------------------------------
Mire hazaértünk a Nemzeti Ünnepre,
a november beelőzött, rengeteg esővel,
hideggel, szürkével, hogy haló fény csillog
az elmúlásra kent csakazértis szép színeken,
esőfény az esés(b)en… S bús bukásérzet, és
vissza-érő tudat, a jobb részek múlásában,
érző-értő szomorúság az összegzésben,
tank-tél lehelete a rosszabbfajta őszben.
Égkönnyes szárazföldi ünnep, visszaoldódik
díszben, vérben, szívben, levélen.
Még nap-barna az arcom, barnább, mint
bármikor az itthoni, hozzám illőbb nyárban,
az emléke is olyasmi, mint a Balaton az
óceánban. Otthagyó túlzás, kedvesebb a tó,
mindig-ben, mában. Kutya egy idő van,
elfér e szentelt, de nem szentült nap,
e roskadt délutánban! És még azt az esős
naptűnést is - fényét a fényben - felidézni jó,
tüntetéshez, forradalomhoz elment párszor,
tüze mellett világunk felviláglott, de lángja,
fénye, hamvadása ünnepébe mára belesírt
az élet, mégis, mert átéltük, megkaptuk,
miénk lett, - egy újabb dicsőséges nem -,
ünnepeljük is, ahogy ötvenesen a leismétlett
első szerelmet, pár pohár borral, és keserű
mosollyal!
56; öt a hatra, vagy ötre a hat?
- 2017, 10. 23.


Tehetőségek
--------------
Reggel a szemem világa együtt nyílt a napsugárral,
és kedvesebb, színes ősz lett az éjt előző koratélből,
bár a fejem felett a gyengébb levelek suhognak el
magaválón, sikoltó siklások, lomba búvó búcsúzások
keveregnek a követelő időtől bősz széltől, hogy felém
kapnak, hajamba kapaszkodnak, a tarka kopaszodások.
Barnulnak a dombok, fakulnak a nyírt rétek, a mezők,
belesebesítenek a szárégetések, őszi mélyszántások,
halkul a madárdal, sötéten kőröznek a varjak,
őszül az égkék is, öregül, lelomhul az élet, alhat.
Csak a nap ad búcsúcsillogást a fénynyelő, tért nyerő,
télbe alkonyatnak. Mi van, vátesz lettél, csupán egy
későnyár délelőtt kísért, és ilyentájt soha rosszabbat,
inkább élvezd, mint (s)írd, hisz e kedvvigasz létpercek
a te időddel fogynak, nevess, sétálj, szeress, s ha így is,
-körbe nemezis- mind itt hagynak, (ők még megújulnak,)
ígérj örök hűséget – azt a soha egyet –, megőszült
magadnak!
- 2017. 10. 24.


Helyzetpép
------------
Szorgoskodnak szemben a bérhangyák,
a kiadott házból a raktározott „valamirejóleszt”
hordják, bútort, deszkát, lécet, én meg kénytelen
nézem, nem zavar, csak elcsavar, potrohosodik
tőle a versem. A kutya is nézi, valami történik,
de nem tartozik rá, ásít és otthagyja, úgyis ugat a
rumeninge a szomszédban, buta, nagyhangú, nem
társ -. Szülei a vackukban összebújnak, közeleg a
tüzelés, hát ott sem fogadják. Mert már kamasz,
pedig még négy lábon pisál, majdcsak nagykutya lesz,
kerti territóriumunkban dogok közt a király!
Már megint másról szóztam, míg üresem pislogtam,
s most a macskák…
Hiába, magadon kívül megvagy, írás nélkül nem vagy!
Bár két lábon próbálsz…
- 2017. 10. 25.


Helybenjárás
---------------
Ma, az eső indul, én maradok,
kéne, de mégsem utazok,
más érdek, másik nézet,
akár ha belsőmből szorgoskodok,
akkor is kívülálló vagyok.
Igazán nem zavar, az ember tudja,
vagy egyeztesse és döntse el,
mit akar, inkább, hogy kimaradok
valamikből, valakikből…
magamra énemtől már nem görbül
szám, de gyermekként hasonlítok.
Csak akkor mindent akartam,
most meg, hogy mit őrzök,
s mennyimet, ha hagynak, hagyok.
Szóval az eső győz megint,
és az őszített legyint,
hiába, szétfestői ősz van,
csak a múltam volt kifestőkönyv,
mára én-figura nonfigura,
festett ősz vagyok.
- 2017. 10. 27.


Október patt
---------------
A fény nyárvégi, de a szél az téli,
s a felhők versenyben fedik,
a fák meg nyikorogva nyögik, őket,
s az idő csámpáinak őszkihagyó
csalásait. E világ, kora vég-véltet kap,
csupa végre hangolt csitt-csatt,
a változás lázadozva válik, vagy csak
velünk játszik… október patt.
Még nincs is november, és máris
meleg ruhák után néz az ember,
befűt, fát vág, e letteket szidja,
hosszabban elhever, s a még szín-ék
környék helyett, a bentet lakja.
Még hogy felmelegedés, üzleti rémhír-
terjesztés, ez itt épp a fordítottja!
Köhög a költő, s az okozatot okolja.
Kényszerben, de félve várok, mért ne
rosszabb jönne, mégis, tán a késés jóra
jön a kell-re, hebeg a helyzet, nincs
harmónia, sem változás a jobbra, ide-oda
rángó múlás van, zavar a megszokottban.
Elhalásban fellángolás, rőt őszcsöpp,
fénykönny az avarban -
Ki miben, de most szenved, dühöng és enged,
amint ha télre térül, a felhőt is szemfedőnek
nézi, és magát látja abban. Nyúzott tükörpofa
torzul rám, vicsorog, vagy vigyorog, ahogy az
eltúlzottat tükrözi eltúlzottan!
- 2017. 10. 30.


Pipiskedik
------------
Pipiskedik, iparkodik néhány sugár
az éjkoszos, ólomnehéz dunyhák mögül,
a szellők is segítik, kirázzák fénynyelő
folyamatosságát, de gyenge még e fény,
az elfáradt sugárnyaláb az árnyak közé dűl,
mit ér a novemberrel szemben, hamvába-holt
egyedül. Agg sárgára pergül, perdül a lomb,
elfolyik a zöld, magányosodik a rőt, a barna,
megsüpped a föld. Vér-tarka fényhulláit veszti,
fáradt anyaként kiterül, mire altató hó alá kerül.
Fakó kendőben a kék, csendesedett, lezsongult
a lég, tél szele szólózik csak rég, hogy szokjuk,
vagy szökjünk, viseljük, vagy vihetjük sorsunk
odébb. Még kifényesedhet, elkedveskedhet az
azértis kedv, jó bemenet lehet a mindszenti kedd,
legalább jobb hangulatot, vagy halottak napi
szerető, bús, emlékes holnapot, vigaszt rejthet,
reményt és őszült vágyat, kézbe, ölbe, nevetésbe,
hogy felszikrázzon a végkifejlet, erős italt,
hogy vénségére az ember beleszeressen az őszbe!
Élet ez is, csak már nem úgy, nyakra-főre!
- 2017. 10. 31.


Levelezőben
--------------
Halvány, átszőtt fénnyel világol a világ,
rozsdabarna hátú dombok alján sárgállnak,
mint nyáremlékek, az aranypénzű nyárfák,
zöldes, vagy inkább tópenészes színekben
a mezők, amikben akár szigetek, a szántások,
égetések feketéllnek, csak itt, ahogy felém
hegyesednek, kedvesednek tarkábban,
színesednek a vég-szebb őszhalálra a levelek.
Rebbennek, repkednek, de nagyrészt még
a helyükön ülnek, igaz már a búcsútáncra
a legszebbeket felkérték a szelek, de odébb
van a körtánc vége, a nap szebbre sminkeli a
tél-elői végre, a fákhoz hűtlen többieket.
Haladék kell nekem is, siker és szerencse,
az élet segítse, ne sértse, emelje, ne veszítse,
a múltba múlókat, s a jelenben jeleseket,
a jövőben, mint futó utó-őszben, telükbe
szegényedőket, valósuljanak a remények,
erősödjenek a hitek, hogy az enyémek jobbra
keveregjenek, a lényemmel erezett, létemből
firkált, vésett, szakított, szerelmeslevelek!
- 2017. 11. 2.


Lefelé kanyarodóban
------------------------
Az emberek előre néznek, de körbe loholnak,
aztán lassulnak a kornak, lépnek, és elesnek.
Ha fel tudnak állni, visszatérnének, ahonnan
a jóból indultak, szerettek és boldogak voltak.
Fordulnak, csak az emléknyomokon, az átélt
élet elélt porában másnapi tegnapokba jutnak.
S túl csak a kezdet van. És nincs más út…
A holnapok hátrafelé futnak!
- 2017. 11. 3.


Bürök burok
--------------
Lassan többet teszem, amit kell,
mint mit kéne, vissza erőletettemben
az élet olyan menetébe, amiből sok éve
kimenekültem, előröl kezdődik, s csak
félbe feleződik, rég megutált keserűre
gyűlt, mégsem elévült rossz mindenem,
mire az egészem vége-felé értem.
Ebből már sok, abból még semmi,
ezért ezt kell viselni, és tenni, s már
nem vagyok rész-szabad sem, ennyi!
Tudom, alapok és körülmények ellen
berzenkedem, próbálkozok enyhítenem,
a lényegeim bennem, és kiadtukban
rendben, ez egy rész nagyrészét elégben,
szeretetben élem, de egyensúly nélkül
vagy ez, vagy a lényem, s ezzel a létem,
senyved kényszerében, vesztésében.
Hiányolunk, vagy hányunk és hánytatunk,
tán a vers, mint trágyától virágozhat, de
én nem! És az élet félig fog fintorogni
e versben, mint előzmény a tettben!
S mert a vers a tett, a következmény az
elkövetett, bürök burok lehet a bürokrácia
élettérnyerése. Megéri persze, de mi lesz
lenyelése eredménye?
- 2017. 11. 6.


Amiért, s nem ahogy lehet
--------------------------------
Mint az öreg kutya ki ugat, ha nem is kéne,
álmától süket, de inkább, mintsem mégse -,
úgy írok mostanában, naponta, megszokásba,
mindenből-semmi(m)ről, egyet-egyet, azt meg
halogatom, amit még kell, vagy már rég illett.
Ahogy élek, általában, magam felé húzva a miértet.
Élmény kellene, hogy kihegyezne, az élemény
csak tompítja az életverset, éledj, lét és szóvető,
élj többet, aztánjára hagyd a verset, ne keverd,
tartsd a sorrendet, amiért, s nem, ahogy lehet -,
bár lényege az írás, első az életed!
Miként a szeretkezést, s a szerelmet,
ezeket is kedvedre össze és egybe keverted,
előbb az élvezete, késő(n)bb az eredménye
kellett, de legalább neked egyenértékűek ezek.
Folyamatodra rendezd rendedre e (t)rendet!
- 2017. 11. 7.


Most, ahogy lehet
---------------------
Szinte nyom az eső előtti nyugalom,
nem nehezményezem, magamat békén
hagyom, úgyis most halt meg szegény Som.
Keverve olvasom a máshogy valókat,
s mit látok, érzek, értek, írom. Aztán van más,
kényszerítő dolgom, elég is, ha fejben tartom,
szívesen teszem, vagy sajnálom, meglesz -,
ide nem sorolom. A levelek fele már a földön,
tarka berber szőnyeg, és az ősz még szőhet,
az idő meg, csámpáival ver, széllel megy.
Végül-is újabb baj nincsen, az eső csak essen,
bár kicsit nyomódott, szomorú az ember,
hiszen téllel bélelt, szürke fénylopóját hordta
ide a november.
Mint a gondokat, s gondnokait, az ősz rossz
kedvű, s kinézetű hétköznapjait is túlélni kell!
Aludni sötéttel, ébredni színekkel,
s ha nem megy a szemeddel,
akkor képzelet festékkel, és lélek ecsettel!
- 2017. 11. 8.


Tervek, vagy tetvek
----------------------
Tervek, vagy tetvek, félelmek, remények,
esések, esélyek, megeshető lehetőségek,
s a durr-derű, a düh bennem, mindig mások
kezében a létem. Addig jó, míg a szívében,
de ha eszükben, és zsebükben, azt félem.
Eddig köszönhetek, csak amit köszönthetek,
az hoz, vagy elvesz, mindenből több lehet,
vagy ami(m) van, sem marad, s mit tehetek?
A nyugvópontból csak nyugdíj leend,
vagy nyög, és nyűg, az elment idő helyett.
Tettem is érte, már a díjra értve, hát remélem.
S még mennyi mindent, és semmítőt helyébe!
Sokáig hittem, akként is éltem, magamról
én dönthetek, most meg várok és nyelek,
megadásra, megoldásra, szerető segítségre…
hát döntnök az nem vagyok, még felém se,
jön, nem, akad, vagy akaszt lét-lehetőségem,
de tehetősen, vagy tehetően fenntartom termő
tehetségem, s megtartom önnön emberségem.
És ha mégsem, ez utolsó az enyém lesz,
a döntő (el, vagy le,) döntésem!
- 2017. 11. 9.
No, megkaptam,
hogy nem kaptam -,
nyugdíjtól elutasítattam,
egy év alatt, szemét módon,
volt, hogy az ilyet leszartam,
hagytam, de most nem hagyom!
Korom, okom, és igazam van!
Számít mindez? Majd fellebbezem,
csak a fél életem, és egy kicsi
a jövőmben, pitiáner pénzben, de,
megéltem, és megérdemlem!
Megszerzem, vagy szenvedik velem!
Na, még egy harc, ütött, kapott,
kopott, tükör-sarc!
- 2011. 11. 10.


Vissza
--------
Visszakunkorodik, s körém csavarodik a jövő,
besülnek, lehet, semmisülnek, a tervek, remények,
s versekből regények, marad az aznap, amit teszek,
szemlélek, átélek, és írom, de hogy néhányunkon
kívül, kinek, minek, s az időmön túli időnek…
abban mostanában nem igazán bízom. Hiszen
csak magam, és a (ki, s el)hivatásom bírom.
Végül megöregszem, és besokallok le-létemben,
úgy, hogy ki se, be sem fejeztem, gyönyörűségét,
és értelmetlen értelmét, létem léteztető lényegét,
csak kerestem, jegyeztem, s borzongató, néha léha,
élményeit szemezgettem, vagy gyomorsavval martam
vágyaim, fintoraim, s bajaim magamba, s keseregtem
írásban, inkább, mint élőszóban, tán nem igen bízva
a léthuzatos mondatokban, s a válaszoló hallgatókban.
Lassan csak magunkban élek, haszonélvezője vagyok
egy szerető-viselő közösségnek, s társas önmagamban
érvénylek. Kérek, és nem ígérek, mit tehetek, szerezek,
és szerzek! Nem léteztettem se erre, sem máshogyan
amarra, írok és élek, míg magamnak megérve megélek,
babusgatva hiszegetek ebben, s abban, hogy elkészül,
a létszerencse ki-élményül, s a testi-lelki tél hamar elül,
a sorsom vitás vége tavaszba boldogul, (hogy hihessem
bolondul,) s egyiket sem hagyom magamtól abba, hisz
ha már születtem, éljem -, s ne haljak szarra, csak ahogy
a szóm szül mondatot, és mosoly ráncosodik az arcra!
- 2017. 11. 13.


Megtartásra
--------------
Hány lépés lenne végemtől a végtelen?
Na és a vég?
S mennyi esés, elfekvés, lehenteredés?
És milyen sok feltörés, életbe szökkenés?
Erő, (ön, s köz, le-lépten-közön,) energia,
és egészség, lét-(c)él, szerencse, belső égés,
és jó öröklés, úrnak a körülményekre,
s a külső szinttartása, a van elfogadása,
a lehet megadása, a harmónia tiszta vonala,
és kitartás a megtartásra! Úgy éld,
hogy a jelen a múlt, s a jövő a halál háta!
- 2017. 11. 14.


Függésem
------------
Alapvetendő dolgaim alakulnak, de nem úgy,
ahogy nekem kéne, sosem fel, inkább le -,
az éppeni képzett érdektelenek keresztet vetnek
hátralévő, nekik passzív életemre, mintha nem
is lenne, lennék, (a különbség büntetése?)
csupán, mint idegen, léha példa a lényegtelenre.
Függéseim függőben!
A dühítő kiközösítő, hogy a sorsközösségre
érdemtelennek, és nincs kedvemnek, mi köze az
alanyi jogon járó, még ha csak vánszorgó,
az alapokban hiány-fájó, jobbító közösséghez!
Nyugdíjhoz, méltányossághoz, segítséghez?
Egyszer már elengedett, kiérdemelt elismeréshez!
A megillető, létkövető igazsághoz, meg ahhoz…
és e novemberi naphoz, a cseppenő örömhöz
keresésből, mások levettségéből, szeretet(é)ből,
a gyönyörök gyönyörűségéhez, elért lét-reszlikhez,
s az alkotáshoz! Hiába kívül a belül, ha hozzájuk
nem kézbesül -, így is marad, ez anyagi alaptalan,
ész-szív halmaz szótettként a rámnyitó(tt) kevésben,
(emelt és csüggő)főként a magamtól függésben,
s csak ezeken keresztül másokhoz! Bővül?
Más akárhogy sikerül, csak istrángul, kereszt-ül!
- 2017. 11. 15.


A vallás áthallása
--------------------
Sohasem hittem volna, hogy ilyen fontossá válhat
a bizonyítás bizonykodása, - hisz magamban bíztam
eleitől fogva, mert én lőn a világosság és minden
esték attya - magamnak, egyedül. Köz-körben egyed-ül.
Aztán ez is megszelídült, a dac lehámlott, az öntúlzás
levált, csak nem jött helyükbe, amire várt, aki még akkor
némán kiáltott, mert azértis kiállt! Valami mindig bezárt,
társas magányra, megalkuvásra, bekopásra, várakozásra,
talán ezért kezdett a hiányra az írás.
Meg, a megmaradt burjánzó magányra a csajorászás,
az összezártságra a barátkozás, a keresésre a csavargás,
ma meg a zsibvásáron turkálás, öregedésre szintfenntartás,
bezártságra a kizárás, magamnak-valóságra a család,
s mindebből tart(oz)ás, vonzás-taszítás, szemlélődés,
gondolat fordítás, nagy köpeny a kevésre, múlás az elégre,
életvers az élményre, s mint a vallás áthallása,
a kétség kérdése, bizonygatás a hiszekegybe!
- 2017. 11. 16.


A valóságos lendülés
-------------------------
Az elképzelés, a terv, és a lendület,
vagy csak a mozdulás, rugaszkodás spontanitása,
az érdemülés, a nemtudommég, bizonytalansága.
Ilyen a máma rovása, és lehet a holnap, jöhet
esés, jóérzés, kedv-törés, és kisüthet a nap…
azért, jógáztam, edzettem egy kicsit, átgondoltam
a valóság valósulásait, közben végig tudtam,
szó most csak arról van, hogy megtegyem mit
lehet, és amit akartam -, s hogy csíra, vagy pelyva,
torpanás, vagy repülés, nem dőlhet el még ma,
de a fojtó bajban-szarban is rám törhet, segíthet,
az ön-elismerés, megtörtént a valóságos ellendülés,
s nem a tett hiánya, a hiába hibája!
- 2017. 11. 17.


Rőt ravatalon
----------------
Őszvégi rőt ravatalon lepereg a szálló ének,
s a kihagyott lét-reflén hiába ordít,
elzúgnak a zizzenések, s helyet szorít
a múlttal kísértett, nemző, őrző véred,
perc-jelent mutat, de még időt ad, s erőt,
az őrölt idő őrületétől rozsduló lánckerékhez,
kedves kikíséretet, holttól holtig szeretetet,
a sor elsiratott, sírt-álló lélek.
Örökükre örülök, élőző emléket idézek,
jött jövőt köszönök, ígé(rte)t ígérek,
mégis félek, tavasztalan télbe futnak az évek -,
én az Övék vagyok, s Ők már nem enyémek!
S ha meg mégis, és csak!
Ez az egész időtlen, idétlen igézet.
- 2017. 11. 19.


Utolsó, előre juss!
---------------------
Bükk-elefántok szürkülnek,
s ritkás ősz–rőt levéllibbenések,
míg majd az esthajnalba égnek,
s árnyékba hamvadnak az estülő
erdőben, és szikrázva toroznak az
ősz-rokokó, aranyozó fényesésben.
Hideg sárga sárban állva, de égnek
emelt, még nyártelt szemekkel nézem,
hátrafelé mozdulnak a fényárnyékos
részek, s vissza magamba tavasznak,
- őszutolsó előre fuss -, inkább juss!
De így is kifutunk az időből, érzem,
együtt az újulandó erdővel, és én nem!
Értem már… nov-ember!
2017. 11. 20.


Bugyuta bugyogás
---------------------
Halt, bugyogta és meghalt a hal -
A kor-klórkór, vízminőség, étel, meg
a „mittudomén” holthatása volt a jó,
e költői játékra, és mégis csak, rossz
okozása a felmosolygásra, de megérte,
ha nem is őérte, bár kár, hogy tovább
nem maradt -, tán ez, ami megmarad -,
s hogy az a kis tarka-csíkos macska a
bajszát megnyalta, és a kezemet, érte!
Lesz új hal, újabb kör, és istenképzet,
meg én ökör… emlék-ok állítás,
sajnálkozó mosoly, bugyuta bugyogás,
és körforgás, hogy az értéshez érve,
emlékeztessen létem értelmére!
- 2017. 11. 23.


Így, úgy
----------
Így, levedző ködben, ónos szürke,
kedv-evő, kiskorú télidőben,
itt bent, meglelt helyem melegében,
a változás véglegi változatában,
és tartalékának a reményi talánban,
az iszony-szigonyhoz viszonyított
épp-elégedettben -, jól érzem magam.
Amit kellett, s úgy hiszem megellett,
megtettem, még az esetlegbe is bele-
nyugodott a lelkem, túlélem a mát,
és fogadom a folytatást, s ha kell,
a küzdést, bár ellenemre ténykedést,
hogy győzzek, vagy győzzem a vesztést!
Már a jók jönnek, (karácsony-előleg,)
bíztatom magam, én megtehetem -,
nem hazudok, mert nem tudom, mi lesz,
csak, hogy szinten tartsam a széptevést,
az év végi lerohanó lerondúltban.
Penge, bár kissé vérrozsdás, baj csorba
az agyam, vallom, s valómhoz hasonulnak
a szavak, és összerótt mondatgyöngyeik
között, s alatt, azért ott izzaszt a salak,
s lassan, az én ritmusomban, végigégek,
de kerestem, elértem, s megmértem a létet,
élményeit hétköznapba martam, többször
magamnak, néha kiadhattam, ami volt, van,
és lehet, rendben lesz versben és regé(ny)ben,
csak jó is legyen, amit meg, s így át élhetek,
egészségben, gyönyör(ű)ös nemiségben,
némi elégségben készpénzben, s jókedvben,
időm, s erőm lehessen a sorssal nemzett,
jóval-rosszal edzett, élvezett, szenvedett,
ívelő, lebegő, évelő kimértben!
Amit meg kívántam és vártam,
ebben bejöhet, megérdemlem -,
többet szerettem, s használtam,
mint utáltam, elhasználtan!
Köd előttem, fény utánam,
jó, hogy szikrázhattam,
(s egy kis nyál-előleg…)
előbb-utóbb nyár jött, ha fáztam!
S hogy mért bíztam és bízom,
akár ok nélkül, akaratosan,
ebben a szemelt válogatottban?
Amit írtam, azt éltem és találtam,
igéit égtem, sose kitaláltam!
- 2017. 11. 24.


Néven nevezve
-----------------
Mert baszás nélkül szart sem ér a szerelem!
Ezt a rock-népi okosságot élet okon szeretem,
addig élek jobban, míg azt jóval, jól tehetem!
- 2017. 11. 25.


Ki mivel mível?
------------------
Mire leesnek vörös fenyőm mára barnult
rozsda-csokros tűi, s a kényszerű őszből
már csak sírjai, és az éledő tél tényszerű
hozzávalói, és múltsiratásaink maradnak
holtsúlynak, és majd-tavaszi jövőmagnak,
mert beelőz a vég elejére és nő a tél ereje,
s az emberi hónapok után a december
ünnepei, torai, a torkunkon akadnak, és
elég volt, eldől, hogy a minden-semmiségek
döntnökei döntenének, vagy így hagynak.
Magamra, vagy annak a bizonyos magnak?
S ha még nem, és úgy mégsem, több értelme
és érvénye lesz a számban szült szavaknak -
Ki mivel mível, s azokhoz mi kell, és örüljek,
vagy örjöngjek, hogy ezt közömbös ődöngők,
tán sértődött ördöngök dönthetik el?
De, kinek mi jut, mint szeretünk és neveljük,
utódait a sorsnak, míg ők a sokkal korlátosak,
mit számolgatnak? De tévedjek, vagy tehessek!
Majd, jobbat a jobban, ha nem lesz lapos az
alapos alapokban, de most, kétszínű tárgyas
állítmány kora-alanyomban;
fenyőtűk a karácsonyban -
- 2017. 11. 27.


G-ond-o-lat
-------------
Fekete, fehér, vagy a szürke
szürkés árnyalatai,
igazság, hazugság, vélt, valóság,
vagy átmenetei?
Élet, létezés, élmény, felejtés,
halálozás, újjászületés, tán
átváltozás, és misztériumaik?
Vers, próza, (kristállyá aprózza,
vagy gátjait kibontsa,) prózavers,
vagy színtéziseik?
Kezdet, vég, vagy folyamatos
folyamat,
felvetés, kérdés, okoskodás,
vagy érdek(lődés)embe tett
szótári adat?
Csak szavaikból szerkesztett a
szemlélődés, s a lét-g-ond-o-lat,
a válasz (a) változásban marad!
- 2017. 11. 28.


Vidékies hűhó
-----------------
Hideg hó után forró füst, tán láz is,
míg ki, be, kerget a dolgom és a fázás,
bujkál, meg pisál bennem a megfázás,
kihűlt a ház, hamvadt a tűz, élesztve
könnyezek, és szortyogok, köhögök,
erre célokat tűzködök, gondokat űzök,
kutyát büntetek, egy másikat kezelek,
teszem, mit kell, de ezért szent is csak
úgy lehetnék, ahogy szűz! És én tüzelek.
A telő téllel előkecmergett, a tűntével
elfeledett régi rettenet; aki szegény,
beteg sem lehet, s aki beteg az duplán
(le)szegény-lett! Már pedig még az vagy,
vagyis is! Megérte megélned? Túlélve
megérted. Csak álmod és reményed mi
most helyre rakhat, hát higgyél bennük,
egyre mész velük, a mástól függő dolgok,
mint a csinált bor, vagy a színe, vagy
(és) az íze hamis, bár megadtad az árát,
de tönkre tőle, te mész! Hánysz és többet
kérsz - Gyógyíthatod, tagadhatod,
de kehes keveslőben több a(mi) kevés!
- 2017. 11. 29.


B. terv
--------
Lázas, hagymázas (ázott hagyma, vagy kék meiseni minta?)
a hogyérzetem épp ma, én marha lerobbantam András-napra,
s rosszulásom második napján, szipogva és szenvelegve várom,
hogy elhagyjam a harmadikra. Nincs kedvem kimenni, se este
a Mentába, olvadt tél kinézetével nem ijesztgeti a haverjait
az ember, és nem fertőz friss bajt az úgyis ott (t)erjedő decemberi
öregedésbe. De a lányomért persze, hisz repdes a kis szíve,
elszakadt az első szerelme, legalább az apja ölelje!
Lélegzet visszafojtva, hogy nyavalyámat el ne kapja, elég
szegénykémnek a magányos lélekzet dolga. Így, hogy a bajtól
a gond megellett, bár sajnálkozva iszogatok emellett, remélem
javulgatok, purgál a kellek, pedig még este, a vacsora se kellett,
s rá álmatlan, ólmos, e nappali éjszaka, a fentieken felül, mi a
francnak keltett, csak egy bágyadt immun-lehet küzd a talánnal,
vírusos, vagy baktériumos bajok birkóznak a holnappal, mával,
mint a tél, e le-decembertelenedő nappal, és csupán a magam
baján át észlelem a világét -, mert majd bármijét cserélném
most, (szabadon választott) a békülésért, a gyógyulásért,
önzésem okáért, hagyva és adva, míg a lett e B.tervig kísért;
rosszkedvemet egy jobb napért!
- 2017. 11. 30.


A fényező köztes
--------------------
Langyos, fakó napfény, a télre fütyülő
feltöltő élmény, dobbant e napban,
s a gyógyuló, és már más miatt izguló,
vész-vihogó, elszemtelenedő szeles szellem,
humor-dudort viszkettet ért-vert versben,
ráncba szedett fénymosolya, létvar vakarása
tavaszias telet csal ide ebben, s reményrügyet
vél abban, e mit is fedő hogyanban…
Az elme majd összehozza, a rutin feldolgozza,
s a tehetség, ha hiszi és illeti, és ihletett
érvénye van, megénekli dalban. Ez a középkori
rész, középkorú magamban – Jó ez így,
általában, mint nyakig langyos vízben,
és a fejem napsugárban, szír-szarok és szívó,
nyomó szívek örömöt, vagy pihenőt hitetnek,
hogy higgyek a jórész kiegyenlítésében,
s a nekem is elrendeltetettben, a léteztető élet,
s az élmények ízes keverékében, hogy befaljam
és kiadjam, ahogy telik tőlem! Legyen ez egy
jó nap, s ha e elsietett még odahathat, jobb
élményben, mint versben, kis különbség
bennetek, és bennem, de hisz nem más, mint
szentült pancsolás a versem, köztes kedv-kiáltás,
az érzettől, a tettben!
- 2017. 12. 1.


Boldogító
-----------
Boldogító köztesidő, Ő, s önkívüli, kielégült, pihegő,
az elélvezés utáni és a kéj rándulásait követő,
testből átszellemülő lélekig szentülő felmagasztosulás,
boldog békeidő, a leginkább jobbá ismételhető,
három tök-életes perc, vagy amíg számon át lihegem,
létfennkapkodom a levegőt…
- 2017. 12. 4.


Erkölcsös kölcsön
----------------------
Az erkölcs, az erkölcsös, és az erkölcscsősz közül,
belém csak az első épült, talán félemeletnek. Mástelt,
öreg dolgok ma ezek, még csak nem is velem öregedtek,
s kiknek a pincéjükben sincs, ritkán, öröklött dísznek használt
könyvek közül vettek, s vannak a maguktól, padlásig ilyenek,
meg akik természetük szerint fröcskölődnek, és lénygeik-telen
tetszelegnek, arcukra felfestetten. Illene ide, a felfesletten, de
oda köt(őd)és is kellene! Én azért, magamért naponta érintem,
pincém és emeleti emelkedésem közötti botlós átmenetben.
Tovább adni unom, tán nem tudom, erkölcsi és helyzeti okon,
de a magamét megtartom -, s lehet, hogy valamennyi mégis
átsugárzott némely mondatomon. De egyre inkább kapom,
ahogy tetteimet kopom, hogy szellemes felülemelkedéssel
szeretnék elveszni elvi lényegeim versi részletében, és végül
tétlen ellebegni a regényi összegzésben, de ahhoz magamon túl
az is kell, legyen egy alapi helyretolódás, vagy némi körülményi,
hogy adottaim végre, részben, s majd az egészben visszakapom,
vagy engem is meggyőz, félrefordít, a minek, kinek (?) és
leordító hiányom, e fordított kőrforgás, és az illő erkölcstelen,
kénytelen önvédelem, ahogy visszalopom!
- 2017. 12. 7.


Összefüggés
---------------
Mitől a párom, és nemcsak a párosodásom?
Ezt vártam, kerestem, véltem, éltem, találtam,
bántam, engedtem, elvetettem, egész életemben.
Eleinte, túl keményen, a vége felé, létidő engesztelő
kiegyezően, ahogy nőtt a szükség rá, és csökkent
a csereértékem.
És hogy mért különbség számban, és alakilag, a kettő,
és ugyanakkor egymás előre-hátra egymásba alakulása?
Mert az idea és valóság összeváltozása -, ahogyan,
ugyanúgy és másképpen, eszménye és ténye, összekötő
indája és különbözősége, a fajfenntartásnak és a
boldogságnak, - helyzete, mérete, állapota, hatása alapján -
a férfiasság ingája!
- 2017. 12. 8.


A szabadság járulékai
--------------------------
Ha máshonnan nem, ezekből tudom, hogy létezik,
létezett, létezhet -, tán összedőlt, de örök változó
változat, és a nálam maradt, (hasadtnak hasadozott,)
pár törött darab, alkalmazott alkalmazkodott -
idült, öregedett, jelentés-kopott, így-úgy, mint öreg,
szokott-szökött feleségem, (az sincsen,) velem.
De, nekem? Mért, mert néha úgy érzem, és ezért
azt hiszem, ettől van istenem? (Legjobb közelítésem
közvetettségben.) Fordított bizonyítás, vissza levezetés,
ami lett, abból a tett, s az, ami ért, az amiért, mert ezért…
A történet, a történtek, s a történhetnék ásványai és
zárványai, a szabadság járulékai; vágy, érzet, képzet,
nem lett, s hiány, irányába emlékezett és szintetizált -,
akár hogy a gyermekeim igazolják, hogy éltem.
Direkt nem részletezem, hasonlítom, az alapvető
kénytelen ténytelent, mért érthetetlen értelmezzem,
hisz fel sem értem, csak ha nincs, akkor igen -,
ahogy sokszor csak a futó kéjre emlékszem,
a névre sosem… de hittem, és olykor még hiszem,
- hisz embert csinált belőlem - élem és éltetem!
De, miként a nőket sem kérdezem az előzőimől,
ki a fenét érdekel, hogy másnak máshogyan mien?
- 2017. 12. 11.


Kiírom?
--------
Ahogy a bokán rúgás a fogfájást
mulasztja egy pillanatra, úgy
a sok kis probléma a bajt, idővel
takarja, de meg nem oldja, csak
tolja és dagasztja.
Keresés, ügyintézés, reménykedés,
javít(tat)ás, próbálkozás, félmegoldás
félre lehetetleníti az írást, bár ez is
lehetne pozitív szelektálás, ami
fontos az marad -, de inkább
lényegi elállás. A gond,
a gondolat gyöke, csak én már
a jót szeretném tenni a helyére,
fellétezésről szóljon ne elhalásról,
életörömről, jobbá alkotásról,
jóvátenni, jobban lenni, az ám!
S a kínröhögéstől, ha lehetne, le, s fel,
zsibbadna egyszerre a szám, s közüle
félbe érő, félreért(het)ő szó csöppen,
előzmény közvetítő, akár a nyál, jóját
is értem, de rosszát rosszabbra érzem,
és sajog a bokám…!
- 2017. 12. 12.


Hasonító
----------
Olyasmi a nap ma, mint én,
télbe töredezett, időbe öregedett,
túlélő emlék, de fényre ígértetett,
örökséget próbáló, télből próbálkozó.
Szürke ruhát vett, de ami kilátszik,
színbe sugárzik, izzik, hogy kiviláglik.
Hosszú távra játszik, bár a zsebe helyett
a szívében, magjában a jó. Ohó, ez
félbe hasonító, ezért jobb versben,
egy az egyben egyetlenben,
ez az átruházó, összehozó!
- 2017. 12. 13.


Összevetés
-------------
Jézus szerette az ég madarait,
csak én az oroszlánt is!
Ő hirdette, élte a szelíd szegénységet,
én a ha elégséget, s így egyiket sem.
Ő jól választott, én sehogy se.
Persze, hogy lényegültek az okok,
s az ezekből határozott okozatok, meg
én mára többről tudok, s kevesebbet hiszek,
mások néha nem, és más dolgok érdekelnek,
csak az életemmel élek, s vele, belőle, tágulni
kísérlek, Ő világot alkotott, a tette lét-tett,
én talánt tudok.
Ő holtával is élt, s égit élni tanított,
én élek-írok, s amit fogok, abból fogok,
és ez, se Ő, sem önelvetés -.
tán önbocsájtó önteltség e összevetés,
mert én (időbeni és erkölcsi okok,)
magamnak drukkolok.
- 2017. 12. 14.


Kedv-irtás kell írása
------------------------
Eső szűkíti a környezetet, s a lehető kilátásait,
ernyő és kapucni alóli most a világ -,
és fókuszálja, (vagy csak kuszálja,) a belátást,
a nem megyek sehovát!
Talán, ha eláll, tejfölért a bakonyi módihoz,
(hja, a Balaton felvidék, téli hiánylistám élén)
terménymentő lététvágyhoz, a gombás húshoz -
na, ma semmi másért. Ajándékvásárlás, takarítás,
pro-karácsonyozás, az a jövő hét! Lekötöttem
kötelezését. Szóval, (eszközöm a valósításban)
eső elől-futó gyorsan letudtam verses naplórészem,
- e kedv-irtás kell írása -, a mában ennyi van,
bennem meg elázott kedv kevereg Lucullusi
öncsalásban, épp, ahová nem kéne oda-vissza
útban, ész-érzésből a gyomorba, okul, vagy
(f)okozatául, a hiábavalóságnak. Azért, lesznek
részek, amik maradnak, valamelyikbe felszívódnak,
túlra hatnak, s mamamódra marasztalnak!
- 2017. 12. 15.


Advent utolsó hetében
--------------------------
Olyan ez a havatlan, kellemtelen december,
mint a nyár-tolvaj, de fénytelen szeptember,
nem jól jellemző, de többképpen kiérthető,
mert benne van az ember -, hogy e kényszer
félre alakulásait átkozzák ezerszer, ennyi
okból, összeérzettel. Ezt teszem ma én is,
színvesztett tükrétől színtelen szemekkel.
Pedig a szív kitelik, a szeretet ünnepe közel,
és illik, hogy csodája felsejlik, még ha csak
rögzülten időzül és gyermekként varázsol el,
mert van, így lesz, és az érintett ünnepel!
Csak legyen, ahogy kell, kapja, akire hat,
mindegy miből, mivel, ami meg nekem jöhet,
a lét lélekszínéből az adás szeretetszerével
díszíthet fel!
- 2017. 12. 18.


Tettemre várás
-----------------
Öreges, télies fény éltet ma kedvet,
hites reményt, vagy inkább felejtet,
szürkét, hidegebbet, halottas tél-teltet.
De ha fakuló vékonyan is, aranyozott
a táj, és az ég ékes-éltes kékes.
Gond telt, hiány riadt, feladat izzadt
napokat ad(?), erőltet rám karácsony
ünnepe, de belefér, megleszek vele,
s tán értelmet is nyer, ha felcsillan
szeretteim szeme!
Mindenesetre, másnak tisztább, mások
rendszere szerint rendezettebb lesz
szabad-vers életem, szokott, szöktetett
(a vers természete,) környezete. Na,
nem hexameter, csak a szak-ritmus, és
hántás, az öntartásnál, és a tartalomnál
többet mer. Bevásárlok, főzök, takarítok,
a papagájt kalitkába zárom, (az eddig volt
legszabadabb barátom,) fát cipelek, többet
eszek, iszok, teszek, és várok, hogy
bekövetkezzen, (tettre várás, lettre vágyás,)
ahogy az ünnepek élményítik a hétközszertől
kikeményített életet, és leginkább üdvözült
idejére, belső melege kitavaszítsa a szelíd
szeretetét félreértő, és sarat sárló telet!
- 2017. 12. 19.


Átlago(mo)sítva
-------------------
Lecsapja a füstöt a szél,
ablakom előtt tengi-lengi, míg
fűtöm tüzem, lét-melegem őrzöm,
a kályha, a fa, és társam szeretete,
meg ünnep előtti engedékeny elegem,
ki-be látó szemlélődésem segíti.
Méla, néha béna, egybekapkodó
gondolatok csapódnak össze, vissza,
hogy szemem soraimba lássa, eszem
szelektálja, és ritmusomban egyberakva
rójam a papírra, nemesítve, jelzősítve,
de a kiötlött lettre tűzve, fűzve, s így,
mondataim bízva közhasznú szavakra.
Húzom, nyúzom e maradtam lehetőséget,
egyéniségből átlagba általánosítva,
énig, félig felruházva, az egyenlítő, vagy
ön-lebegtető tehetőséget, s elhiszem;
nekem ez az élet, az egyetlen énformán
létformán sikerült kísérlet, hogy még
elkerüljem a seprőt, s a porszívógépet,
és a télsémából kikelő fények, s néhány
feledtető részlet, arrébb árnyalják e
végleg, elkerülhetetlen végzetet, s az
ez okkal oktalan tervezgetett véget!
- 2017. 12. 20.


Macska a fán
----------------
Macska a fán!
Jött a felismerés, köröm élesítés, körbe hugyozás,
aztán az első nehéz ugrás, gyors felfutás, s a majdnem
elkapás, és huss, szégyenkező kuss, ha díj, s céltalan,
és lefelé nehéz, sorsos zuhanás, vagy kapaszkodás,
kényszerült létszerű, karmos maradás, tán segítség,
s a feljutás ellenében túltett visszapróbálkozás,
szokás-kárvallás, vált, lelett elfogadás, akár
a gazdája pályája -, (saját utat ástam és használtam,
nem versenyre, de tán míg el, jól felhasználtan,)
vágy és kifutás az ifjúság, a szerelem, a szerencse,
és siker színezett madarai után, s a vadász csak vár,
újra ugrik, és kordul, vagy zabál, mindig talánt talál -
csak, a macska a talpára, akárhányadjára,
nekem meg lent lenni fáj!
- 2017 12. 22.


A misztérium csendje
--------------------------
Az elnyugodott, időzült csend,
e létapály pár simult pillanata
az üdvözült ünnep dagálya előtt, s
mi már eljött, a felért és értett béke -,
az elvégzett szükségesek öröme,
ami nemrég könnyült könnyedén
rám dőlt, s beleboldogulok még,
a dolgok részes vége, s a dolgos
megszületésének emléke, a szeretet,
s a felvállalás forradalma, a fénylő,
de kásás alma -, is ebből jött,
és a várakozás vágyott lezárásának
misztériuma, a most talán áthallása,
hogy szentült ünnepet kíván az ember,
emelten felemel, és az övéihez, meg
az általánoshoz, a világot adva-kapva,
közelebb mer!
- 2017. 12. 24.


Csélcsap csodákról
-----------------------
Mozdul, inkább marjul, mint mordul
az idő járása, oda-vissza, éves körbe,
válaszul a rendre, s a változó időkre,
hogy az ember megszokja, s megértse
ezekkel hat az érzékekre, okít, vagy
kokít az életre -, hogy a viszonylagossá
változtatott jót, a rossztól, s átmeneteket
a változatoktól, megkülönböztesse.
A csélcsap csoda oka, jelentése jelzésének
fél-értve csodáló túlterjesztése, így csak arra
figyelek a továnál tovább oda, ami érzékeim,
ettől jobb, vagy kénytelen, érzéseit adja,
a többi nekem belefér viszonyítónak az
általánosba, a szokásba, s megviccelésnek,
ki-be csapongó létcselekvéseimben, és nem -,
- szóba szórótt lényegüléseimbe -.
Egy ilyen kellemes, kicsordult csodulatnak
vélem, hogy a fényezett ünnepek másnapján,
csillog a világ a napfényben, a karácsonyt
követő, s illető, (szerintem szebben, mint a hó)
szelíd, kék, zöld, és terrakottás színekben,
és e „földes” másik felében, a tavaszra hangoló,
halkan dúdoló életjelekben, hogy most nemcsak
kiélvezem, részben megértem, miért, miként,
és hova értem, hogy az életem legfőként érzelem,
és csakis úgy értelem, ha élem, élvezem és
értelmezem -, így fogadd a versem!
- 2017. 12. 27.


Dühödt üresen
-----------------
Szív, mámor, szeretet,
adjál hűbb meleget,
éljem az eleget -,
sőt többet,
amennyit (b)írok és lehet,
hogy túltöltekezzem,
kiköltekezhessem, míg
utáljam, mit vártam,
mert ami, másnak
természetes, s elégedett,
számomra, munkára, mámorra,
mért nem elérkezett, hogy hívságos,
(jobb mint a hivatásos,) hasznunkra,
hasznosan, haszonnal használhassam,
miért a hiány, s az éhezett étvágy kellett,
hogy lényegeimmel, mik lökik a felesleget,
szavakba, s a pofátokba hányjam ?!
Aztán, dühödt üresen,
mert e téma szerét szeretem,
és a beosztás úgyse megy nekem,
kénytelen, kellően, újra felvetem.

És utóvélten utánvétben:
többem van, minthogy kitörjek,
ahhoz elég, hogy éppen éljek,
egészített kell, hogy „mi végrét” elérjek,
míg erjesztett kevesemmel, hogy e utóért
túléltem megéljem(n), megért(e)ét elértsem!
És ha egyedül-való, valóságát értük,
lényem-tettes, mástól tetű tettű
lényegtelennek értsem.


Ítélet
------
Szív és ész között
császkálnak a szavak,
szisszen e tömegben a szó,
el, vagy fel -,
hisz tűz is lehet, meg salak,
olvadó hó alatt a jó,
várom, és váratlak.
Telet ítélek,
tavaszt ígérek,
így tudok nyarat.
- 2017. 12. 29.



---------------------------2OO18.-----------------------------------------------------

Példa szöveg
---------------
A hajnal hasonlíthat és fonákja az alkonyat
legjobban az élethosszhoz a természetben,
mikor a kelő és lefekvő nap menti, veszti,
világítja, sötétíti, míg árnyalva változtatja,
egymásból, egymásra, egyazon változatokra
a képet, amiknek tényét minden napodon
nyered és veszted, ezért kell a fényé(r)t élned,
ha nincs szemed hozzá, úgysem értesz -. de
a szinteden láttad ezerszer, ne várj részletezést
egy példadadogó részlethez! Elég a fény
a sötétben, a sötét a fény fénytelenedésében,
és a fényfakadás, akár tőled független, mint
az idő, s az út a véghez, s e vég a kezdethez,
szemek a képhez, a passzív szemle a vershez,
s a vers cselekménye a cselekedethez.
Kölcsönhatás, ahogy a minta, s a szabóolló,
ha a szöve(g)tet megvetted!
Szabó, vagy szövő? Költő! Léthabzsoló és
jelzőkben hányó, idő el, s feltöltő, írt lépcső
a jöhetne jövőhöz!
Egyedes mindenesség e minden-semmiségben,
szószőtt pókfonál, hálóhoz, hídfőhöz.
2018. 1. 2.


Az év első hete
------------------
A dolgok lassan beilleszkednek a helyü(n)kre,
vagy kiesnek, s néha, múlván lényegtelenülnek,
bár azok inkább a fosztó gondok lehetnének,
érdekes, a hiányok(ok) sohasem késnek.
A fátylas téli nap ellibeg, szép-fényez, kikecsegtet,
de felhő az alap, nem sokat hagy, mint egy színét
vesztett régi női kalap, amin egy-egy létsugár
olykor átég, míg elfüggönyözik a tél rétegvonalai,
és elsírja magát a tavaszért az időjárta-becsapta ég.
De gyógyul a kutyám, múlik a kelevény, s nyugszik
bizony ám, nyűgös madam-babám, vagy majd
megnyugtatom én, s talán béke melegszik, szükség
elégszik újévem elején, s amit a Szilveszter jót
lopott, jóm lesz és állapot, s felélünk, ha-már
ideértünk, bár bizonytalan szívvel hiszünk és véltünk
veszekszük, mert világom alul tavalyi sötét, és
csupán bemelegítvén világosodik a tettek tetején.
Csakhogy túl sok minden várat, s a hangulatjelek
kérdőjelbe zártak -.
Rügyremény, féltett rügykezdemény ez az érzett
életrészlet, de a majd, s a még, áttelel, kivártat!
Ha a hó hűt, a nyár megéget…
- 2018. 1. 3.


És
--
Rossz érzés és érzetek kínoznak meg,
viszkető fájás, csalás, vagy elhallgatás,
lehet, hogy az újév-dicséret elsietett?
Nem, az elmúlt húltnál csak jobb lehet,
de hogy miként, mivel, ezt a jövőt a
jelen még nem fedi fel. A bejövő vátesz
meg fölös bizakodást, vagy páleszt jelent.
Igazi javulás a jó megtartás, vagy a jobbító
változás, mely megtarthat, vagy szülhet
szükséges jobblétet, segítő sikereket,
s ha kell, cserélik a paneleket, melyek fedik,
s jelzik az üresedéseket. Veszted, vagy teszed -
Így reménylik az élet, tehát még élve élek,
ami éget, kivilágít, nem kiéget, átszeretek,
tisztelek, észérvet, szépséget, lététvágy véltet,
tavaszt látok a csángó napfényben, éltető
meggondolást, lehetetlenülésben, lehetőségben,
fel(írt)adatot, közös boldogságot máséimban, s
enyémben. Hogy megerősítést, vagy döntést,
szeretetet, vagy szerencsét… ahogy a tehetőből
teljesedő versben, elég legyen az és!
- 2018. 1. 4.


Körforgatás
--------------
Körforgás nagykörön, kiskörön,
a mindenségben, s e csillagövön,
és az életemben elnagyoltan, ritmust
kihagyottan, vagy a lélekvándorlásra
alapozottan, megosztottan e felosztottban.
Hol kezdődött a kör, a fogamzásnál,
(fogalom fogalmazásnál,) a koraszületésnél,
a mégis megélésnél jóval, vagy rosszal?
Már, a viszonyítás okán, és mára bajban
a rotáció miatt. Abban, hogy a vége-féle
harmóniában telítődjön, vagy rám kell,
hogy dőljön a jó, s tán agyonnyomjon,
vagy túl soká kéne lennem, s talán csak
versben…
Nagy kor(ty), kis kor(ty), akár egyben,
csak a keserű poharat végre le kellene,
ha lehetne, tennem!
Mert süllyedő a létanyag(i) a levegőben,
és ámítás az önállítás, s a gondviselés is
az égben. Jólétmenet, vagy durrogás,
talán(y)-arány a keverékben.
- 2018. 1. 5.


(F)elismervények
--------------------
Anyám, vagy Apám, már
bármilyen lehetne,
csak lehetne…
És, Ők jobbak, jobban voltak,
ha (ha-ha) volt is hibájuk,
jóvá vált, vagy elévült, bennem.
Az írásom, más alapokon, csak-magamon kívül,
jóval jobb, vagy befogadhatóbb lenne,
ha magamért, és nem magáért lehetne a másénak,
és csak másodiknak lehetségesülne az enyémnek,
de nagyban, szívben és agyban, kicsit a rá felhasznált
anyagiakban, az enyém lett, s érte, vele a tény,
s a többi lesz-remény, (esély; e vég, s az utánvégzet -)
hála, hogy ennyi, lehet vélekedni, az egyetlen jó
benne, hogy dönteni én tudok csak, és ez
életem viadala, a közép(ész)szerűség diadala ellen.
Nem nyertem, csak mertem -,
és ezzel van többem, és alapul alaposan
kevesebbem, mint az irányzat és stílus
levevőinek, a sikerekben. Amikhez,
s az esetleges egyesüléshez, túl sokat,
és magunknak élek, hogy beleférjen
véglénylétű életembe. Egyazon csatornán
éltem-írtam, csak néha hánytam és szorultam,
míg építetett az egyirányú út,
az élmény után a vissza-lényeg, és késett
a létígéret, s körötte az elért élet, ha volt,
(s rajta tintafolt,) és lesz még jobblét, azt
átérzem, és a felt lejegyzem,
tán megfejthető jelrendszeremben.
Tett-lesz kétvéglény a hátha fejlődésben,
( a fejlövéshez mindig lesz elegem,)
köz-önkívületi hasznossággal
humanoid humuszommal, benne, és
körötte a körülmény-élet, mint lényemült,
és kiszékült lényeg, alárendeltem
az utónak az egészet, s ha sikerül,
igézül e megérte élet, verset szeretkezem
az életemmel, jobba próbálkozva
jól-tettem okán, s izgek-mozgok
létfennkapkodva,
mint eső után a gyűrűs férgek!
- 2018. 1. 8.


Részlet
---------
És értve éreztem ezt a vezéreszmei igazságot
végzés-erőtlennek, vétlen cselekménynek,
ahogy kiterítették a végző összegzések, csak
mert tétes tetté csiklandozták a véletlenek,
vagy helyettük az érdektelenek csini csodákat
csemcsegtek -, s hogy lereménylett, erőszakosan
köz(ösül)eledtek, s az elképzelésből elmúlás lett,
s bár le(b)írtam végig, az élhetőből a jó részig,
könyvjelzőnek, a választáshoz és emlékezethez,
semmit el nem tettem, ne zavarja egyazegyem!
Mert, világát gyújtható könny lehet a könyv,
átkos és szent nehézvízből fókuszált csöpp,
sok egy élethez, kevés az oltásához, könnyüléshez!
De mindenképpen éget! S a régi út az égetéshez.
Azt, hiszem, hogy még az életemmel, és díszített
lekövetésével értelmet nyernek a mostani végetlen
részteljességek, a fél-független kristályszerkezetek,
a versek -, szeretkezésben, vágásban, fűzésben,
és ezzel befejeződhet a befejezetlen. Élem-regényben.
Írni könnyebb volt, mint élni, csak az ok-okozatból
kellett okulni, csodát csiklandozni, mint elfogni,
mi elfogyni kezdett az időben, a volt és nincs-ben,
és e maradék továbbjában, utómlásában bízni.
Majd, ha létregényem végéhez értem, pláne, ha
télben, és egybefagyok a kettősségben, az új tavasz
végzete meg ne ijesszen, csak rá ne jöjjek, s rosszul
ne értsek, hogy írva, vagy azt irtva megérte e élnem,
és a már-változtatás nehezében, a végkövetkeztetést
önvédőn elfeledtem, s a csiklandós csodát és lényegi
véletlent, végignevetgéltem!
Viszont e nélkül más hibába, hiába éltem.
Így aztán továbbírom, és csattanónak,
pofonnak és csóknak tartom, oda és tartalékba,
akármelyik végem!
Addig, az a jó, míg attól félek ma megint nem történt
semmi, mi edzi a körülményt, ami lehatároz e páros
magányhoz, nem baj az, génalapból várakozhatsz -,
amit teszel, neked, (és ha közönséget szülnek a hozzád
illő, jövő növekmények -) az a lényeg!
Ha nem így, magától, tán magadtól befejezetlen befejezve,
vagy meghasadva, ha másra méred -, sosem jutsz el oda,
de ha időcsúszott teljesedés, azt az időt majd felzabálja,
nem kell félned, csak előbb jött ma a megnyugtató ima,
mint a végek!
Most? Ké(trét)szülök a készülődéshez!
- 2018. 1. 9.


Felismerés
-------------
Halvány a napot fedő télfátyol ma,
lesős fénye felismerést színez bennem,
mintha a tűnő ellen tüntető lét védekezne
az elmúlással szemben, csak ami színt,
s meleget önégetésével és lázával adna,
arra elég, hogy lázadása, néhány csilló
pillanatba, és alkonyába fáradhatna.
Abba a tragikusan gyönyörű,
vörös-lila átfolyásba.
Nyugszom, nem bele, csak felém, tőlem,
függetlenedett idejébe, kell-jussom igazát
fenntartom, kénytelenül, máshogyan
védtelenül, mert az idő ráérő-közömbös,
ami gyűl, ürül -.
Csak aztán az legyen ami, (mi után mindez
hagyján,) tenni, változtatni, és végre, védő
felsőbbségével a vájó ilyesmiket leszarni!
Létsár a kaviárutánzat után, ez is csupán
sorban álló rész, drámának kevés,
és viccnek így játszhatja az ész!
- 2018. 1. 10.


Egy piti patt
--------------
Avar és kakakupacok ónosan árnyalva
oszlanak mindjobban az ázott földbe, a vég,
és vegetáció szünetbe, amin ilyenkor csak a
gyökerek és a rejtett rügyek tavaszhite
segíthetne, ha a világ és rendszere hinne a
rémhírterjesztőknek és belemelegedne.
De ez a január, és ami velejár, holnapra
glaciális fagy csap temetői rendet az előváltó
enyhületbe és napra-vágyó pofáimra benne!
Még csak lehűl, de teámba már vörösbor
kerül, ha a fűtést elaludtam, és télbe riadva
hiába megégve, kormozva, retyketek cefetül!
Valahogy mégis életszag van, (talán az
előzménykupacban…) nem tavaszillat,
csak valami izgat az orromban, amit már
biztosan rég kitapasztaltam, csak mostanra
butultamban elbizonytalanodtam, hogy
az elmúlás bélbomlása ez, vagy az élet egy
forradalmának előerőlködése terjeng még
beazonosíthatatlan, jelzői, termői pattban -,
létre csaltak a tavaszmagok a szarban!
- 2018. 1. 12.


Csúszott zökkenés
----------------------
Megfagyott, - ha nem is volt az -,
de úgy ért, ahogy egy tavasz vigasz,
de ez most feltámadt tél, még létet elél,
semmit, senkit, nem kímél, hiába ilyen az,
amikor a tetszhalott évszak, s az elvadult gaz
az igaz! (Ellenmondása; a téllét, és a gazmag
elpusztíthatatlansága, a szimbolikus gond
a bajban.) Félig él a felnőtt, és kábultan
őrjöng, vagy fél a kamasz! Ityeg-fityeg a fasz,
s ez a kitárt tér itt, akár egy rohadt kurva,
sportja, jója kihasználatlan, csak szép a
havas hátulja, s még jó, ha csak ilyen ügye,
ügyesen, fakutyásan üres, mint hogy az
embert akaratlan rosszába rontsa, betegítse,
kor hozta jó, szép, emlék-képzetétől fossza!
Javulj január, mert a világ a nappal, erőt
gyűjtve vár, mi pedig emberin túlélünk,
feledünk, elnézünk, időnk mindenével
elviselünk, s tettetlen legyőzünk, ha csupán
visszatérőn bár, hogy körünkhöz közünk
legyen, és hitünk, reményünk, akárhogy
éltünk, éljük, hogy éljünk!
Ezt itt elszenvedjük, csak csúszott zökkenés -,
mint az út kátyúit, hogy áprilisba érjünk!
- 2018. 1. 15.


Kezdetem és végem
------------------------
A kezdő; szerető-vágy, felszító szenvedély,
gyorsuló mámor, tűz, kéjhasadt tudat,
szerelemszer, csodacsakra, testesült istenülés,
kezdetem és végem, s a tehető létismétlés,
s a kisülés békéje, boldogságba pihenés…
És a végző; pezsgő, és zsebkendő!
- 2018. 1. 17.


Januári illeszkedések
------------------------
Télszürke az arcunk,
kiégő egészségünk elégre nem telik,
csak hajlik és lázba feszül,
s a szép változás olyan lett, mint mi,
kitért ide-oda, rosszból javult rosszba,
ránk ült a tél, és a szél a kilátásra
jégvirágot fütyül. Az ember úgy érzi,
gyengül és hülyül, pedig ez téli rend,
a régi trend, vallod, vagy nem mered,
csupán álmunkban, vágyunkba mesél.
A költő is inkább csak beszél, nem sír,
de savanyúbbat ír, mert ami van kevés,
a közel-volt félig ért, a fonott jó szó,
a jóérzéssel, inkább elélni, túlélni remél.
A járó jövővel, sokszor csalódott magunk
meg úgy vagyunk, mint tata a tavasszal;
maradéka rügyezik, ha étvágyai űzik,
ez sietett, az késik -, gond-göbösek a
részletszélek, és ezek a rohadt életrészek
illőn össze, sose érnek!
- 2018. 1. 18.


Az esőt számolni…
----------------------
Ez az eső havat, hetet áztat, összeferdít,
akár hó, ónos lé, vagy felhő-húgy esik.
Csak a sár, s a tél szürkéje hízik,
kedvet, testet betegít, bezár, tettetlenít,
de megítélni, akár mint cseppjeit számolni…
Cubába vágyom, volt, s nemlesz, álom -,
ezért a hölgyem estére várom, mert a
csizmámat hordom, s nem a szandálom…
klumpám van -, de úgyis a lábközöm,
(hogy örömöm, gyönyöröm megkettőződjön)
használom, s teszem majd ágyamban, oldalt,
háton, ahogy most agyamban, szavakban.
Valami kell majd, hogy kihúzzon, adjon,
ne kihúzzon elázott listámon. Ahogy (s)írta
Bandi; „Ha minden, minden elhagyott,
igyál egy kis cognacot!” Vagy legyen bármi!
Hatvanas vagy, de nyáron nem látszol annak,
amint most vidámnak sem, se győztesnek,
gazdagnak. (A látszatok is kalibrálnak.)
Írásban és netán következményében lehetsz,
mint bármi, de sem hazudni, se számolni,
nem fogsz megtanulni, csak hozzáadni és
elengedni egyet, ha egyet… és nem így,
ha mindjárt a végösszeget, vagy ha
(mindig, még nem,) mégsem úgy érzed!
- 2018. 1. 19.


Kéjem beszélő tárgya
--------------------------
- Ne még, több simit!
Ne csak ott, mindenhol, csókot is!
- Itt nem az út, a megérkezés a fontos,
és megvilágosodásunk bevilágosodása,
a természetből állandóság miatti kiválás
tárgya, az anya(gias)ság és a kéjvágy
gyakorlati szimbóluma… a pina!
A csini csoda, a most kapuja, a szikrázás
léteszközökkel, ha működhet és működök…
- És a „c”- pont…?
- Na, az már pont „p”,
a piszoár, a W és C között!
- 2018. 1. 22.


Kapunyitási téboly
----------------------
Megint kinyílt a tavaszcsapda,
fény és remény szikrázott a hófoltosban,
elállt a szél, és az idő, javulást ígér,
az ember emeli a fejét, mosolyog a napba,
hogy mindent szeretgetnék, elhinnék mára.
Rám férne, a jó változás befagyott a januárba.
Úgy egyben, újra minek részletezzem,
így is úgy érzem, mintha csak a komédiáját
élném, és csupán hiszem, hogy én tapsolnék
a végén. De a díszlett szép, kitett magunkért
a tervező, berendező, könnyed szünet jött,
elégedetten fizessünk az ingyen perecekért!
Jó sós, hát inni van miért! Azért valahogy,
a trezor nem nyílik, a pénztár csak útban,
fél(pénzzel) eséllyel toporgok, önszégyenült
maradtamban, de újra, végig próbálkozom,
szűkít a szükség kapunyitási tébolyomban,
káromkodom, imádkozom, s mint a szotyi
héját köpködöm; pedig igazam van!
Ahogy napnak, csak még ideje nincs,
épphogy rávilágít, erre a kilincs!
S a csikordulás is benne van -,
de összenyitás nyílhat a tavaszban!
- 2018 1. 25.


Lesiklás
----------
Sikoltós siklások a hóban…
most meg erre vágyok, - emlékkívánságok -
naptól napra fogyó, hó-hózó hórongyokban.
Tehetem, hisz az éppen-ben nincs esélyem,
se elég belső melegem, nem ég nemelegem,
sem pénzem, így, ez is csak tavaszi hűhó,
ha kivár a Jasna-i műhó, s megnő a kedv a
barátnőmben, és túlteng a trópusi hőség
hazatérő tejtestvérem tar kopasz fejében!
Közben tüzelőt cipelek, hiányt és halasztást
feledgetek, összeérő, fejemben összeégő,
életsarkokról verselek, s úgy bízom a
pontatlan, kedvmegkísértő tavaszban, mint
kedvesem a heti háromszori abban!
Mert ez tőlem függ, a többiben sajna csak
szereplő, le szereplő, de feltörekvő főszereplő
vagyok, olyan, futófénytől keltett alvórügy, mi
ezért felélheti magát, mire elfogynak a fagyok,
mint e(gy) levélkezdemény február szélen,
talánkodik vékony lét-levélnyélen, míg versben
és létezésben, csak elhúzott, majdoktól elhízott
ürügy, az ügy! És lesiklok, - akár ezekben -,
egy fényt kapott képben, le a lehetben,
körkísérlet visszakereshető kísérteteképpen!
- 2018. 1. 26.


Tömörítő, kifejtő, egyenlítő?
---------------------------------
Az alkonybemenetnek, az esthajnalnak,
az elvesző mostnak, vörös az égalja.
A többi árnyalatot múltja és jövője kevergő
színteste árnyalja. Nem is az, rőt rózsaszín!
Ahogy ennyi, e színszintézis az értelme
az egész mondatnak, így az érzékeléseknek,
amik tömörítést mondatnak.
A költészet lehet a szikár szellem benne,
a többi a teste az irodalomnak.
Előbb-utóbb, teszi, vagy tervezi, minden költő
regényt akar írni. Mintha a gyémánt szén,
egy buddha szerzetes akarna lenni!
Bár a mindenség körforgásának megírásának,
az emberlét-egység a gátja. Már ha a leírók,
az ő(k)szinte szemlélők, adnak a valóságra -
Más kérdés, hogy a szén, és a szerzetes,
többnek, többet ad.
A lélek kristály-érzelmei és a test követő értelme…
Az író érzi, az olvasó jó esetben érti, de félő,
hogy amit az egybekevert, ez összekeveri.
Vagy mégis a színszintézis? Mondjuk a novella,
a kiégető szíve és az aprózó gyomra összehozza?
Az összeért csodacsók, vagy az egyik-se koktélja,
a ki-be egyengető egyetlenítő szeretkező egyedije,
vagy az általában általánossal összemosva az
elérhető ingyen pia?
A másik nélkül mindegyik árva, (a személyek,
és személyesítettek,) az akkor, és a mindenkor
idejei közé zárva!
- 2018. 1. 29.


Összeváltó
-------------
Világoskék mázas, és maszatolt szürke égcsíkok
szét és össze, gyűrve, győzve, lehetnek látszanak,
a ránk takart szélszabad majd szabdalt, felhőtakaró
alatt, ha kivetődik, ferdén verődik a láthatárra a nap,
és nyújt, ha színszikrát nem is gyújt, változatokat.
Fénye fakó, színtelen meztelen, kóma sápadt lett így
a mező, a rét, a szántások olvadt sara, erdőszél sörtéje,
avar lappadt árnya, mérges gombák töppedt gyónása,
aranyeső öngyilkos sprintje, mogyoró kócos barkatánca,
magánzó fenyők flegmája, és hátterünk hátránya, ahogy
az örökzöld barnát halt, na és az összeroskadt gaz,
mint smink nélkül a klimax -,
ilyen e téllét, boldogulni nem,
de - összeváltó időáldozat az áldozatnak -
túlélni hagy. Macskajáték, egér szereppel,
januárvég, fél-február, rövid szünetekkel,
s az ellentét tévedése, hogy a több, jobb,
s a tavaszváltó előzni fog -,
lépes vessző percnyi csicsergéssel!
- 2018. 2. 1.


Alapból alakzat
------------------
Ható, vagy hamis létsimítás a létismétlés,
vagy a mindenséget egybe (de nem ebbe,
már el lenne. de nem vagyok, késve) tömörítés,
és összehozható e a jó a rosszal az azonnalban,
vagy jóbb, hogy a rossz is (m)elegítsen,
egy-éltben is létezhet kiegyenlítés, na meg az idő,
döntő, vagy közvetítő? A sokból keveselten…
A vélt és vétett remény, erény, vagy esett esély,
a létvesztes (öregedés kérdése) esete, ködében a
jövővel, hogy úgy éljen, ahogy tett, lett, versben,
hogy jótól jobba, s jobbra törekedjen?
Alaptól alakzat, csak a csúcsra nyerjen! Azért a
képzelgés is e(gy) létkép és a képzés eredménye,
s a még bármi jöhet, benne lehet, a már azt költő
lezárt, s lukas farzsebében, talán a nézőpont
válasza, a másik véglet hessentett kérdésében.
- 2018. 2. 2.


Igazodás
----------
Már megint a télvég győzött,
február tétova tavasz-iránya fázva kitért,
e fagyos, fakó keménység, - céltalan acél -,
kilágyult, árvult, tavaszvágyat előzött,
körbevett minket, a vészes vég éles része,
metszett hideg, taknyos szürkesége.
De hátha ennyi csak a rontás, romlás,
a baj is szakad, akárha még marad,
ma nem kéne más, csak a javulás,
ami elindult kitartson, végére haladjon.
Kutyabarátom gyógyulása, a várakozások
beválása, az idő gyorsulása március idusába,
ki-be függő jövőm független alapozása,
és érő jómagam váltható visszakapása,
a lehet és az elveszett, néma, egymásnak
meredt háta, ha a szükség, s az akarat fekteti
egy ágyba, s a remény és segítő verse, ahogy
kelő élettel kelesztené lázba, megeredt vágyba,
bár hazugság csapdáján át, de ható boldogságba!
Ugyan mi lenne mindezekéhez képest, egy
rossz útra tévedt szókép – jóba múltán, akár
szótlan szimultán -, helyreigazítása!
- 2018. 2. 6.


Nyögdíj
---------
Ráment másfél évem, (s talán,
majd elérem,) s a remény erénye,
fél fittségem, hit hiszékenységem,
közbizalmam, önbizakodásom,
időt hátráltató lét-erő előnyöm,
asszimilált kompromisszálásom,
s az esély a kiszolgáltatottság elé -
Adják már rendesen, s a lélek felé
szótettekben jóvá teszem, hogy
akárhogy, ezektől felveszem…
Mert szükségem van rá,
és jár nekem!
Íme, a nem-elég pénz győzelme
az elég fél elismerésen,
a mi-mennyiségé az én-minőségen.
- 2018. 2. 8.


Hétköznapi
-------------
A reggelbe kelő, félálomba sorolt dolgokon,
a kellő általánosokon, s a követő adódásokon túl,
hogy még csak kel, s nem alkonyul a nap kivár,
megkövetel és kizár, a passzív egy ív papírért nyúl,
valamit kell -, mindegy ha ismeretlenekért, semmiért,
s ha meglesz sem kért, ő ehhez ért, írásban utó-él,
és fáziskésett kihívatást talál, habár, ma már
tart(ása)aléka fogytán, közjókra vár, de talán az
elhasznált idő bizonyításáért, lehet, időhúzásért,
vagy mert még négy óra, míg az állatorvos ideér, és
legalább nyolcat vár a kedveséért… s addig a napi
adottak kitöltik az űrt, és a készre bedolgozott dolgok
a szokott szólamba zengetik a zűrt, hogy a hétköznapi
csodák, az adódott adódásokkal közösen verset
közösülve, átlépjenek a közvetett jövő másnapjain,
kitöltve, betöltve ilyesmikkel, amit tud -, az életét,
a reggeli létgyőzelmekért, akár úgy, ahogy az egybeélt
hétköznapok feleszik az ünnepeket, a másként is
leheteket, s mi megtapsoljuk, (akármely fél magunk
vagyunk,) a holnapokért!
Van így, mert félnénk a más napokat,
az érték(ünk)csökkent, cserébe csalt hétközszerért!
- 2018. 2. 8.


Jobb-költő sors
------------------
A költő gyöngykagyló,
dolgából adódóan, többnyire
már gyöngy nélkül.
De újratermi, (mint a tűlevél a
fotószintézist,) beléhatolások nyomán,
mi égeti, azt szépséggel védi,
feltárása szépítő fellétezése,
jelenét és közösített jövőjét gyönyöríti,
örömszínét más-okkal örökíti,
és gyöngyház lesz a belseje, a lelke is,
hogy kisugárzik szó-gyöngysorként,
és az auráján át -, így élete értelme,
a hang és fénysebesség különbsége,
a színesedő fény, zárt sötétjében.
Sajna, csak a saját vízében,
s halála (kés a lét) után…
- 2018. 2. 13.


Hulló hűhó
-------------
Egész nap esett, még jobb, hogy csak hó,
az ónos eső csak a tükörfagyhoz fogható,
így csak egy hulló hűhó, hűvös, nedves
hétköznap, alvásra, elvágyásra, szexre,
szeszre használható, s szürke, mint az
egér segge! Jókedve és hasonlói (akár a lói)
megérte emléke, mélyre veszett benne,
nem megírni, (mást nincs is mit,) álmodni,
kipótolni való. Üvegből faló!
E rossztermészeti, ramaty időt öklendezik,
hogy aki tud, vagy van, ki segít, menekedik,
a maradó meg összeszedi magát, pedig
jól érezte, délben délre ment a lelke.
Magányosan ül, míg elképzelése üdül,
és a tél agóniájától, meg az apátiától, s a
piától, (az eltelt hat és a majdi harminchat
elválasztja a pinától,) a töke is kihűl!
Reszketve bámul a szürkületbe, miközben
a ma lényegét masszírozza a keze, és
idő-ugrani volna jó, (egykor fára mászni,)
csak ne egy másik hogylehetbe(!), inkább
a múlás jó-hitébe merül, s ha hűhóba kerül,
létfennkapkod töketlenül, lelketlenül…
De akár mint a vitorla, továbbit, amíg feszül!
- 2018. 2. 14.


Vagy így, vagy úgy
-----------------------
Úgy érzem, bár ezt nem jóra értem,
egyre inkább magamnak, mint a világnak írok,
kénytelen belátás e, vagy köz-meghasonlás,
talán csak jelzés, hogy hibás önféltés ez
az eltérülés, de lehet, hogy túlkésés és fellélegzés!
Mi mást, mit eddig sem adott, adhatna más?
Rókás felvetés ez, trágyázza a cáfolat magját,
az író nem aprózhatja a vélt közvetettért fel magát,
ha ír, önmagán keresztül, mindegy kikre készül,
túl sok lesz, vagy kevés, csak előtte, utána álmodik
az ész -, mindenkinek! És néha, magánkívül, senkinek!
De ha majd lesz tömegével kiknek, vagy így vagy úgy
dönthet, érdeke is nő, meg ártó-irtó meggondolása -,
s az így-et nem írja meg!
- 2018. 2. 15.


Mellékhatás
--------------
Tartósít a tél, kint pihézik a hó,
s a hulló h2o fehérít, tisztít,
hízik a koszlott hótakaró.
A tavasz még messzi, tartózkodó.
A dolgok sem megoldottak,
a válaszok is elhallgatottak,
az állás, pattanásig patt, falra
hányom, hagyom, hogy hagyjanak.
Megyek, még a városba lejussak,
enni, inni, venni kell, és hamar
januárba visszáznak az utak, bár
ami akkor puha-szép köpeny volt,
most keserítő halotti lepel.
Berekesztem a verset, a napit
az életrészért, mert hinni akarom,
hogy ez egyben a kezdet,
ha hógolyó lesz és siklás,
télsiratóból tavaszsikkantás!
Közben egy kis jólét-játék,
vágyvirágzásból tényhajtatás!
- 2018. 2. 16.


Hétfői napfény
-----------------
Felkelt, és szép, de hideg szemmel
néz rám az energiák ura, távlati, bár
tétova nyitást, nedvkeringést ígér,
de a kehes telet is ennyiben hagyja.
Így is feltölt, lelkesít a fény, hogy
kinyújtózik a kedvem, tavaszszerű
elképzelések testesülnek bennem,
színfestő képző ma a képzelet,
néha van, ami nem lehet szegény -,
begerjed hátha megered, ugrándozik,
kergetőzik én-feledten; a terv, a tett,
esély és remény, a testem bája, baja,
a rend, s a szellem értre írott magja,
a majdi tavasz mondatának bezsongult,
vágyrügyes, szép-szentült szóhalmaza,
mert türelmetlen az élet, bizony, már
minket feltüzelhet egy meg, s kiváltó
napsugár pár eltévedt, csalfa darabja,
szórt fényére, téllétére is beindul, izgul
a pezsgés, s a létezés e kis lázadására
mosolyogva sétasorba áll, s a barkák
közé lóg, boldog szabad önbecsapásra,
márciust udvarló tavaszkodása!
- 2018. 2. 19.


Jelen(t)és
-----------
Mint koszos-matt üvegbúra alatt
a felrázott műhó, úgy kevereg,
széllel egyveleg, az igazi is,
a belátható, csökkent határú,
napot, s távlatot eltakaró,
árny-szürkében fehérre hízó, hogy már
baj van, e feltámadó télhatású kibaszottban,
jutó, s lassan futó, károgós napomban.
Mert bele, bár ellene kerget a kell kényszere,
érzem a talpamon, a nyakamban, befagyott,
télfogyott érzékeimben, s nem szívszült,
testmeleg szavakban! Közeim párhuzamban.
Nyárra vágytam, tavaszt álmodtam,
s az ősz stigmáival a télben maradtam.
- 2018. 2. 20.


Megoldás-ok
---------------
Rossz foglalkoztat,
talán a kivédés és a még lehetséges
megoldása segítség, de ebben a rám dőlt
szennyben, mára jót nem hozhat.
Csak elvett. Ami okozta, annak ez a dolga.
Mért írok most mégis? Ha létfennkapkodok,
azzal is levegőt veszek, számomra a kiírás
ilyen természetes. Életszer, gyógyszer, óv-szer,
még ha néha több is mint a kívánatos kivételes.
Megtörtént, és most önként – régen az ellentéte
sem volt különleges – leteszem a Parkert,
felveszem a melós pacskert, és öndöntésben,
(mint a seggberúgás a fogfájás helyett,)
minden értelmében fel, fel… faszállító leszek!
A lét lehet, míg a tett lett, s a vers mehet,
az idő (önkényes önkéntelen) besegített.
Meg az a sok kis mellék-helyettes,
míg költő lesz a tettes!
- 2018. 2. 22.


Hangulat hang
-----------------
Emberi lépték és állati ürülék
vezessen utadon! Mondták nekem,
nem is olyan régen, mármint hogy
jó közepesen, és szerencsésen,
ha már beleléptem – Nem tetszett,
hát nem is vezetett, a jó szer (nem
szerencs) része csak érintett, néha
külön legre, a maradt bráti maradék
meg összeszedetett. S az a volt barát,
vagy nagykabát, ha aszerint él,
nélkülem szegényebb. Szellemszinten.
Meg magányosabb, beszűkültebb,
és eltévedett. Mindenesetre a lépteim
kikerülik az állataim szarát, a barát
meg nem maradt barát, ha szar is!
Így az én mondásom, s az övéből egy
kicsi, a többit az idő sem engedi -,
nagy részben áll!
Szóval (a lényeg, ami megmarad) ha
szarba léptem, rá emlékszem, de
átérzésem, s ráértésem külön kiabál!
Nincs közös buli, bugyi, pohár.
- 2018. 2. 23.


Elcsúszó forduló
-------------------
Szép, de borzasztó, mint a hó-királynő,
persze, a szóösszetett első fele, hogy ezt a
könnyes könnyed tingli tangót a fene vigye,
kedv és tett rogyasztó, fázós-morgón rabosítva
otthon ragasztó! A marasztó most csacska szó!
Nézek dél felé, ez a télvég arra tűnhetne,
és a tavasz, mikor, hogyan, tér már erre?
Ez az átkozott idő, az összes értelmében,
kilúgozó, öregítő, mintha beteg lennék, vagy
rosszat ennék, innék, hogy a tíz év, előle
hátramaradásom beelőzött, letelelőbe, s hiába
az örökbe örök-körbe, döglődnek az örökzöldek-,
a rügyek megrémülnek, s bár tudom, nap-lét
megújuláskor, járó sanszom visszakapom,
nyári gyerek megszépül a napon -,
ez az idő-csámpa mára keserítő! Jeges jelenidő.
Gyere már tavaszka! S ha majd nem is
használsz arra -, simogass meg, mielőtt intesz
az ajtóra, - ki(nem)tettből be-fordulásba -,
vén szeretőnek nyár sáraranyába.
- 2018. 2. 27.


Értetlen érdem
-----------------
Fakó füst, porhó, s a mogyoró pollenfelhője
utazik a szél szélesén, szépen, mint volt-nincs
kedvem, s amiket még meg kell tennem, segít
túlélnem a télben, (húsz centi hóban, fagyban,
az utolsó téli napban…) már rühellem, de egy
eldöntetlen szeptemberben, felhörpinteném.
Ahogy fogy a létértelmem, úgy üresedik,
kövecsesedik, minden egyébben, (s így mérhető
e mértéktetlen -,) szegénykém, az én!
Évektől évülök, de percekből öregszem,
és együtt mélyül, szikárodik, szokásból szól,
ráncaimmal tükrösködik, s továbbhajszol,
velem élő versem, egyetlen meglett-tettem -,
ezenkívül, repedezett korsó, visszaválthatatlan
üveg lettem, de remélem élveztétek,
ami volt, s még lehet bennem!
Töltődtem, öntöztem, termékenyültem, teremtem,
és e hátráltató vetésforgó, hiánygazdálkodás fáj,
mert részem is volt, van. s vár, bár értetlen érdem,
a teremtésben.
- 2018. 2. 28.


Létlépés
----------
Unom a hideg jaját, a fázás citeráját,
a havas-eső nyakba nem valóját, tél szürke eső,
s függő ónját, az ázástól rázkódás, s a csúszkálás
táncát, a nem elég meleget, s belénk növő jeget,
ezt az egész kurva telet!
Hisz már tavasz van, március eleje… ugyan,
csak egy csüggedt komponens a hasonlatban,
sajna, buja nedvű, életkedvű tokja nincsen vele,
kincse nincse -, így nászuk, nekünk hálátlan,
elhálatlan lenne, pedig tán helyette micsoda nagy
guppi lehetne, össz-összeszeretkezés, ujjá születés!
Napfény, létzsongás, színes szenvedély kell már,
jót érző életben-maradás, hogy megérte, megérjük
végre, fellélekzés, jobbat akarás, mosoly kihajtás!
Életversek előzménye, s érvénye a rejtett rügy ereje,
a lehet és a lesz, hogy élhetsz, és terem(t)hetsz,
s a le-ből kiléphess létlépést téve, s beléphess kellő
idejébe, a körbe szép rendjét tartó emberléptékbe!
- 2018. 3. 2.


Re-realítás
------------
Úgy illik össze ez az aggódás a várakozással,
mint a pihegő a pihenővel, a felismerés a
megtanulással, fenyő-én a körbekövetőkkel.
Jobb szeretném kifejezőleg, a vágyakozást a
szeretővel. E kapocs leginkább állandósulóban.
És rokon a kiindulással, a távolodáshoz.
Ezek is csak viszonyítások, hasonlítások,
re-realítás a (párba)állítással, s a szószükséggel,
én önzésének önbe növekedésükkel, ahogy
lételemeim a versek, akár értetlen, kapcsolat
éretlen többszerűségükben, s remélem, időkbe
közösülésükben. És mindezek még meg se lettek,
vagy már távoliak, és függetlenednek tőlem.
Ezért, egyszerűbben, ünnepeket a hétközszerbe,
a megszokás hasznát az ünneplésbe, és magam,
tevőleg, viselőleg, auraszínekkel leképzett
közösükbe, ez, vagy a választás színtelenítő
kétszínűsége, hárítás, és elódázott ódázás után,
a másik fél véleménye. Következmény, s jó, ha
magamévá téve, bár hogyha késhet, mi férhet
még az összesítésbe, lehet az időválasztó, a két
vég-félbe, de e nélkül nem lesz belőlünk
következmény benne, csak okok, jó okozottuk
elkerülve. Az esély; jól-tett és szerencse, vagy az
elesés tőle. Fél lehetőségek másfelet remélve.
Ezzé gondolom a dolgom; élni és festeni,
élményt a hátterünkbe! És ha az érzés értése
közös élménynek nem menne -,
legalább keresőfény a szürkületbe!
- 2018. 2. 5.


Fél-pénz?
-----------
Fogy a tél, a szélben tavaszillat készül,
fagy folyik, hó hal, a változás létet váltat,
s nedvkeringés árad, a lehet esélyt szül,
jöhetnek a vártak, hogy a nehéz segély,
hiány, és a kevés, kiegészül, és együtt
felélénkül az élet, vagy rosszvicc üres
csendje a valósága vége, és más zsebébe…
de kénytelen hiszek e reményrügy feslésben,
hogy a vesztett idő egy időre (összeg az összesre)
megtérül, nyújtózik a mégis, a megújulás kedve,
támad a tavasz benne, és én abba a rendszerbe, erre
egy jön az ezerre! Persze ha elég spermára, pollenre…
De hiába számolgatsz, amit kapsz, annyi, és csak
te tudod mennyi tartani, osztani, s megbocsájtani…
Szomorú röhej, hogy felfagyott fogyasztó létünkben
– mekkora ügy -, s fél-pénz az ennyi!
- 2018. 3. 6.


A kapura
-----------
Ahol eszem, iszom, alszom, szeretkezem,
álmodom, élménylek, lélekzek, dolgozom,
önünnepi és hétközi létközléseimet élesítem,
énből, őkbe örökítem, sorsom szó-fordítom,
örülni, ürülni, boldogulni, élni próbálkozom.
Ami véd, rejt, magányt ad, vagy családot tart,
önzésem őrzi, közünk és minket a mindenkitől,
helyem tér-időben, s e ember-véges folyamatban,
létméretű ház a hazámban, ahová tartozom,
ez az én otthonom!
- 2018. 3. 7.


Szóvirág
----------
Ezer színes szószórt tulipot,
amit vett, s nem lopott -,
jó-kívánó szóvirágot,
mit kiötlött és rád költött,
szóval fél Hollandiát és puszikát,
amiket e kiömlött szeretet
vágycsókokká virágzott át!
- 2018. 3. 8.


Bíztató
--------
Barátkoznak az élesztő napon
a kutyák egymással, majd a macskákkal,
jól-lett életvéglet; a nyalom, vagy pusztítom -
a felfénylett léttény felülírja a talányt.
Mert most, minden inkább éled,
a múlást, vesztést meghagyva a télnek,
és aranylik a kezdet, a nap adja az alapot,
a basszust, a tavaszéneklésnek!
Lehámozom a túl sok ruhát, legyen lélegzete
a téltespedt testben a kedvnek, hiszen
létvirágzás jön, e tetszhalott világ már nem hal
tovább, ezt az esést is követheti szivárvány -
Így van rendben, de el ne felejtsem, ez csak
egy forgása a körnek, a pluszok után újra
a mínuszok jönnek, és vesztedre vesztegelhetsz,
ha elvéted a mozgásharmóniát!
El, fel, előre és tovább!
S az életem megtalálja az irányt, - que sera, sera -
ahogy a verse a szavát.
- 2018. 3. 9.


Márciusi dúdoló
-------------------
Még illata nincs, de langyítása van a szélnek,
bár csak a kopár ágak aranylanak, játékául
a bizonygató fénynek, de rendben ébred és
hiszékeny lázongón türelmetlen az élet!
Ez már a tavasz, elő, vagy élőérzete, és érzed
elhitted hitelesítésére, na persze a legyeket is,
meg az eddig hóval fedett szarokat, és a
vírusokat, engem tegnap jól elkaptak, egész
télen nem, hát most kehelhetek panaszosan
a félreforduló tavaszosnak. Mint orvos, és
gyilkos utána a késtől, félnek eszközeiktől…
Ez végre a várakozások vágott vége, nem
beteljesülése, de feslő rügyreménye, s hiszem,
hogy jobb helyemre enged az idő eresztéke,
és az újba-bontakozás (mindegy a hasonulás,)
ösztöndíja, (jól csak ebben értve) és elismerése.
Tél tettét jóvátéve! Lelket engedve a lehetségbe!
Beindulok, de, hogy meddig és mire jutok,
hisz írok és futok -, ahhoz az önerőmön kívül,
az alapvalósulások kiegyenlítése kéne,
hogy eljussak, és ne kullogjak, a romlott szükség
szűkségét mérve, felköhögve és kikényszerülve!
Most még csak dudorászok, de szól a rigó már és
hangversenyünk vár teljesülésem öröm-örökítésére!
- 2018. 3. 12.


A türelmetlen lazasága
---------------------------
Mit akarsz? A korodnál nem látszol öregebbnek,
igaz most beteg vagy, de ezek is elmúlnak, vagy
annyi időd már úgysincs, hogy belehalhass…
S persze, hogy vágysz és vársz a többre, de közben
a kp.-n kívül mindened (azért ne részletezd,) megvan;
gyerek, szerető, kellő eszközök, állatok, növények,
az udvarházban, lehet, csak telhetetlen vagy, (mert
többfélén ürítesz,) és nincs türelmed a következőkhöz,
mint gyerekként a nyárban, ha kijöttél a vízből és
reszkettél mert libabőröd van - Most is öregedő
nyárgyereknek hatsz a télben, bár hatásod csak
hézag a hiányban, az időd már nevető közös nevező,
ha fázol, pofázol, s a bőröd néhol már lógóban,
összesítve; türelmetlen lazaságban!
De adjon a nap, a vezérlő szellem, vagy az öregisten
egészséget, elégséget, békés, boldog öregséget,
(ezt későbben,) vagy könnyű véget, ha a múlásban
a várakozást, az önbecsapást, megelégeltem. Miért,
még egyiket sem éltem -, egy kis késő dicsőség,
félreértett érdem, vagy öndöntötte lét-nem?!
- 2018. 3. 13.


Megakadva
--------------
Kint jön, megy, a tavasz,
én meg fázok, várok, őgyelgek,
mint idegenek között a jöttmentek,
s figyelek, vigyázok magamra,
önmagam legyen írva az arcomra,
ne csak somolyogjak, nehogy
kérleljek, vagy előre köszönjek,
agytalan anyagi ügyintézőknek,
tartózkodó városomban, míg
a zsebemben csak baj van.
Téttelen törlesztek, ha törleszkedek,
mert úgy gondolok gond-oldhatok,
intézkedek, inkább próbálkozom
belátni, senki sem segít ki, beájulva
beetető mosolyomon -, talánt várón,
sorban állva hitetlen hivatalokon,
és, a szívrabló is öregszik bennem,
nemcsak a reményem, a kedvem,
bár kicsit utálkozó, kemény az önhit,
de olyanabb, kilúgozottabb a külcsín,
akár egy árnyéktáncos, árnyékráncos,
télvíz vitt, félig szívott fűcsikk -
Az kéne ami nincs, akkor megoldanám,
csak olyankor már, mit?
Igaz is, soha nem tört, és nem is rabolt
szívet, mindig csak elfogadott, adott, s ma
befelé dicsekszik, ha néhanap visszakap
na nem ajánlkozást, olyan van otthon
más, jobb, szeretőbb, hozzám-hazább -,
csak mosolyokat, kicsusszant sóhajokat…
Talán a tenger, a vízpart, a strand, ott még
felszívhatja magát leeresztett önbecsülésem,
hogy szeretkezzen a test, s a lélek, ne csak
mint régen, s most versben -, de jóleső, bár
elengedett lehetőségekben, mit csináljak,
ilyen vagyok, mint az április….
télfertőzött nyárvégemben.
- 2018. 3. 14.


Az én forradalmam
-----------------------
Hónap közepi tizenöt éves kori emlék,
és tizennyolc március fakította megtett,
ami azóta lehetne ismételt, vagy vesztett,
hiszen efüggetlen meglett -
Túl korai csúcs, nagy szlogenbe rejtett,
mégis nekem, bár minden lekopott róla,
egy utózó hűha a megmaradóba,
a hitetlen legszentebb!
- 2018. 3. 15.


Összefolyt emlékek
-----------------------
Mint szél szórta vatta, mára,
télszórt hó huppadt a fákra,
akár agár tépte dunyha, a tájra.
S újra a temetett tél fagygúnyos vigyora,
amint a márciust betakarja és eltakarja
az időktől zavarodott pirkadást,
hogy köpköd, ki érzi szóban, bőrfoszlányban.
És a kommersz visszavágás; ez már csak
egy harsány halálugrás, és van valami
beleegyezés a kieresztett káromkodásban,
mert mi mást tehet az ember, tavaszközben,
nagykabátban. Persze szép ez, míg ép, és még
egy átélő siklás… de ne tavaszkám helyett,
miért a más nője e bundában meztelen,
az enyém legyen enyémebb! Úgyis Ő győz,
soros sorsosom, akaróbb, keményebb!
Most, hogy így nézem… érdekesebb az élet,
ja, összefolyt emlékek -, de ha a tél e vénét
lenyúltad, az veled is folyathat,
és ha végre sorra került, s kiterült tavaszod,
csak savanyúan nézed…
Ahogy Apád mondta; úgy tedd, hogy
végtelenül végezd!
Valami többet tudott, nem azt hagyta,
- hisz az az alapja -, élvezd!
- 2018. 3. 19.


Márciusi hó
--------------
Márciusi hó,
mint öregítő, betegítő várakoztató,
el se hitt mi-ből, hitetlen elhitt -
Viszonyító jövőben, többre ható szó,
idéző így, s újba úgy, használható.
Folytathatnám, vallanám, kitalálnám,
még a Konfuciusi folyó is lehet visszafolyó,
s míg a szó, csak szó a valóság márciusi hó!
Sejtet, ezért még ez is jó, és még-jobb, mert
tavalyi, s az őssejt -, a Villoni siránkozó.
- 2018. 3. 20.


Hasonítás
-----------
A tejfehér macsek cicázik a nagy fehér kutyával,
simul, törleszkedik, a dog állja, szaglássza,
majd ledűl. De a cica… mi hajtja, mindkettőnek
van falkája, s tudja, amúgy sem bántja, Na, a
nőstények titka, mintha… s valóban ez volna?
A kan(dúr, vagy úr,) jobb, ha nem tudja, odébbáll,
vagy hagyja, ugyanennyi erre is, mint amarra,
emberi kérdések ösztönbe csavarva. Az élet,
okosabb, ha nem kérdezed, csak válaszolva éled.
Az az isten már máshol hegedül, ez az ember
meg itt, örül, ha szemlélheti, s lebetűzi, mi kiderül,
s nagynak hitt kisbetűi közt nincs nagyon egyedül.
Azt hiszi közzé adta, s cserébe az örökkét kapja,
de magában, magának ok-oskodik a mihaszna. Ja,
az oroszlán nem kutya, s csak egy kicsit macska!
- 2018. 3. 21.


Érzet
------
Amikor nyári jóképed arca
csak fehér tészta massza,
és a nap még nem szereti,
csak egy három perces megbasz -,
akkor maradsz igazán magadra,
ha a társas magány alá van hajtva,
nem mész, nem érsz, talánt vársz,
a télbe vagy halva.
Még üzenget csak, nincs itt a tavasz,
remélsz és vársz, de ettől a változattól
kitör a frász -
inkább már légy kész, tovább élsz és érsz,
ha magával ragad, s kivirágzik amid maradt,
a hazád-földi jobbá változás!
Erre van a tavasz, nyárig megmaraszt,
és télig jobb-magad maradhatsz, kiválsz,
hathatsz, nemzenek és szülnek az életszavak,
bennük a lélek, és ne szégyelld, a kinézet,
ez van, ha ezeket érzed -,
csak őszintén köpd, ha a valóság fullaszt,
a többi csak télfélsz, és végkiáltozás!
A szarlét-kép most még jobban hat, mégis,
ha a nap jó-érzetté barnít, élvezd, fontosabb,
ha boldogabb, mintha igazabb a változat!
Tudom, nem így szokás, de ilyen az érzet,
többet véled, minthogy éled!
- 2018. 3. 22.


A jobban fátyla
------------------
Más szavaiba fáradt szemem úgy látja
itt maradt a tegnapi napszállta napfátyla,
koszos fehér télárny borul, az (k)éktelen
ég rétegráncos homlokára.
A reggel még felfénylett, de fakó, szmogba
veszett, színevesztett lett mostanára, mint
a tennem-kedvem, bár van dolgom, tervem,
versem, de az a mosoly maradt árnyékban,
amire délig vártam, - hogy jól tettem -,
érdemes volt megélnem, felkelnem.
Még hátha kisminkelem, vagy megmetszem,
érdemvétkem, félbevégzett, levesbe tett,
tett-lett, egyenlítésem mára.
Közepes, a fény és én, tán közzé nem érdekes,
de foszlik a jobban fátyla, mert pöttyentek
egy elégített életcseppet a tétovázó tavaszidő
télbevesző hátsójára!
Rá se ránts Tavaszka, előbb-utóbb összefordít
minket az időzült termővágy, s a szajhahajsza!
- 2018. 3. 23.


Lázasan
----------
Jó reggelt kert, szevasztok kutyák,
macskák, papagájom,
mára csak ti maradtok barátok,
meg még és majd, egy-két ember,
ki barátkozni komolyabban (ha még
lehet olyan,) nem mer, de velük azért
haverságban állok. Most inkább
lebegek, a betűk is betegek, így itt
bármi lehet, pl. kevesebbet keresek,
és többet találok - ragacsosan
ragaszkodó dolgok az álmok. Mint
ez a rohadt télvég, már március
legvégén, próbálkozik, támad, ahogy
bennem, tél nyavalyáitól a bánat.
Rossz kedvem van, szarul vagyok,
akkor teszek, mikor fogok -,
lassan tán, de mégis fogyok.
Így nem tarthatom szinten magam,
magában kevés az ágyam és az agyam,
jöjjetek megújító tavaszkám, megértet
érlelő nyaram, hozzatok fel-létet,
jobb napokat, könnyebb boldogabbat,
lázadható rendet -,
legyen ami meg kell, tartsam amim van,
és építsem mi nem lett!
- 2018. 3. 28.


Válasz a kérdésben
-----------------------
Elegem betegen, vagy betegen elegem,
mindenből, vagy csak ami épp jut nekem?
Kint is fázik a tavaszelő míg virágzik,
de porzik a pollen, pihegve párzik,
amíg el nem ázik -, a szabályok szabálya,
hogy nincsen!
A rigó csak rikoltoz, s a többi füttyös
fütyijéről pofázik, arcomon és szavakon
lázas mázas, de a szabványukat rázó mondaton,
ahogy a vonaton, érzés utazik és összeérő képsor,
március vége a tavasz szürke filmje, színezett
szín-ültig szépsége fekete fehérben, hogy az
ember az órájára néz, remélje, beér e?
Ez is, az is, ahogy eddig, s csak ha megérte
tudja, hogy a jövő megérte, akár képesített
leképzetten, s életkölyke-versben, tán testem-
lelkem tapizó tapasztalásban, ahogy érzem
a barka tarka zsongást, s a simító borzongást
(vagy mondok mást; zongorás sörzongást,)
mikor a napfénye melengeti a seggem!
- 2018. 3. 29.


Kinek, mi?
------------
Kinek mi, a rigónak biztos jobb,
mert boldog, hogy tavaszpárt választott,
s jobbsorsú a sasnál ebből, az ugra-bugra.
Nekem, a tegnapi vágysikolyú, toll és
hangszaggatott azért inkább tetszett,
eredetibb volt, mint a minden évben újra
megismétlett. (Nem tudod, hogy úgy,
ja, azért van a vagy-úgy…)
Ugyanúgy nedves kint, csak a szaga, néhol
már illata más, lágyul, langyul a lég,
a fagyból tán a szakállasnak is elég, eleget
rázta, tegezte, magázta, istennőket kellett
volna, nem elhidegülni a magányba -
ennél kedvesebb, tisztább, hogy előbb a dal
aztán a fészekrakás. Minden összefügg
mindennel, ha lényeg találkozik lényeggel,
a többi csak ütközik –,
bízz bájos bajos az élettel, előtte, utána küszködik.
Rigó sors az enyém is, bár némi szentülő kirázat,
vagy magyarázat, belesorsosodott saját képül,
fél-részt üres házban élek, s ami már le-létül
elkészült, csodacsorgatásnak, húsvéti tojásnak,
most is csak az készül. Kinek mi?
Percnyi pernyének!
- 2018. 3. 30.


Dömi elment
---------------
Rosszérzettel keresztező, térölelő kormos felhők
alkonyitják be a fakuló eget, esthajnal, hiánnyal -,
könnyebb nekik, a nap ágyba vitte már a színeket,
árnyékosan álmosak a hegyek és a kedves helyek,
reménytelen rabcsíkosra sikertelenedett az átmenet.
S temetésre reggeledett. Húsvét után találtam rá
a hó-kandúrkámra. Megmérgezték, megbetegedett,
vagy elütötték, és bedobták a kertbe. Eltemettem -,
hát nincsen tavasz véráldozat nélkül, még nagyobb
a baj, hogy a legkedvesebb ment el, a tavasz meg
csak készül! Valami szépet kéne írnom, nem csak
pár centit a földemből, s deszkákat rá temetésül…
Kék jégben cicás melegség, a szeretet bizalma,
ragaszkodó hűség… Igen, egy macska volt! És ez
érzelmes túlfűtöttség! De amit itt hagyott, az emberi
fájdalom, hiány és dühösség!
Még halva is tiszta volt, fehér szépű emlékkékség!
- 2018. 4. 3.
És vele Mókuci is, együtt ettek, s belehaltak,
aki tette, osztozhatna benne!
- 2018. 4. 6.


Meggyőzés
-------------
Valami baj mindig van,
és az igazán jó dolgok késnek…
Régebben nem adtam teret ilyen
tapasztalásnak, pláne bel-beszédnek,
de már élem, nemcsak érzem, testem,
lelkem őrli hiányoló öregedésem. És ok
mindig van az okozat akármilyenségében.
Télen még megérteném, idülő idő, elmúlás-
félelem, de most tavasz nő, teljesedik az élet,
kivirul az utcákon a fa, fény, a nő, a világ
csupa újuló kísérlet, futott még, a télkísértet,
én meg időfalást, meg időhúzást vélek,
várakozást, megúszást és léha álmodozást,
hogy jobb élet mit élek, - ugyan már -,
hisz ez is a lényeg; magával sodor, feléltet,
a mámoros jobbulásban megilletőséged.
Hisz erős az önhited és az éned, -, amik meg
így-úgy, közbejönnek, csak télfáradtságok,
és tavaszfertőzések!
Belehalni lehet, de élnem úgy kell,
hogy győzzek és győzzem!
- 2018. 4. 4.


A remény rügyezése
------------------------
Jó bemenet -, mert még nem,
és a másik talán igen,
jobb jöhet még ma, és tényleg
tavasz lehet, nekem, s itt bennem
személyesen. Ahogy körülöttem.
Az ide-oda okokat még én is
unom, minek részletezzem,
elhúzódó sorscsapások, és ki-ért,
ígért, s remélem ítélt javulások,
az életem legkisebb lényeges,
és legnagyobb mellékes részére,
na meg a közvetülő mellékletekre,
hogy felélhetek, vagy élemedhetek
érte. Ennyi a kerül, de kint már derül,
aranyrügyek pipiskednek, dülleszkednek
a fáimon végre, s a remény rügyezése -,
meg ami biztos, aranyat nyit az aranyeső,
felderít, vagy vígasztal bizonyosan,
aranyosan, bár épp Turner-festék ömlött
ki az égre. És már ez se, paca a költészet
ígéretére -, mert napsugár színezett és
árnyékolt erővel a tájra, és bennem nő
(hiába, a legkedvesebb külső részem…)
a bizakodás, a jobba újulás jeleire,
gyerünk András, a lehetőség lehet,
tán egy passzív is bemehet,
s zabálj az elégre!
Persze ezt még csak egy érzet ígérte,
s az ajtón a tábla; félig a félre!
- 2018. 4. 5.
Az a fél már félig megvan,
ami függő, főleg rajtam…
- 2018. 4. 6.


Súlyoktól súlytalan
-----------------------
Meg kell tanulnom, átszenvednem, használnom,
nemcsak várni, várakozni is. Értenem az időt és
kihasználni, hisz nem csupán szívás, hisztis krízis,
ez alakulás, a változásért, eredményért megalkuvás.
Barátkozom, együvé próbálkozom bízvást, ezekkel,
tudom, hogy ők győznek, bár nélkülem, rajtam nem -,
de segíthetnek el, s felismernem, hogy győzzem -,
egy költőnek, - mából a holnapban, súlyoktól súlytalan -,
méltón köszönni, méltósággal elfogadni kell minden
segítséget, hogy tehessen, össze-magából szószéledten,
könnyítésképpen ne csaljak, se hazudjak, na, jó,
a lényegekben -, fellétezéssel éljem a kimértet.
Várakozással és fogyó idővel, de boldog békével
és teljesedéssel, világomnak, ha tetteim és verseim
hatnak, és okos egyensúllyal, e súlytalanító súlyokkal
súlyosodó magamnak! Ha begyűjti béna, ha kiadja
léha, súlyokkal él, s a kiegyenlítő harmónia idegen
mérlegkarokban. De néha, és mért ne épp ma,
létköltészet van az összerezgő párhuzamban!
Ezért vagyok, akárhogy leszek, vagy voltam.
És ilyenkor hiányban is elégedetten, súlyokkal (lehet
rövid o-val is) értőn élőn, fölül a súlytalanodáson.
És ha kint a vízből?
Csak, jobbat élve, vagy felpuffadt versháton?
- 2018. 4. 9.


Ami számít
-------------
Felemás nap, nem süt se emléklik,
félek, semmilyet sem ad.
Erről írni ennyit illik,
nem megérő, inkább csak lehető,
s bár egy költő csak ritkán illendő,
mismásolni is őszintén érdemes,
amit kap érzékelt létdarab,
szebb igazat azzal, azért tehet!
Szóval, felhők égen és érzékeken,
valami lényegest kéne, s azt tovább
szóval, ami felülemeljen, átsegítsen,
a sémát köszörülő körülményeken.
Álmodni hagyni, vagy hatni hamarni
a velem többet, hátha több(es) lett
a semmi-részes részleteken!
Kösz, már látszik, az Eleagnus
ezüst csodát virágzik, s az idő csak
rest rendjével, s futásával taktikázik,
hogy a változ(tat)ást súgja nekem!
- 2018. 4. 10.


Emberim a költészet napján
---------------------------------
Anyu, Attila… többen is lehetnének,
ha több okot birtokolna.
De csak okozatokat bitorol,
fájón, irigyen -,
s az érdemtelenekre, érdektelenekre,
- emberi a költészet napján -,
ilyenkor megorrol!
- 2018. 4. 11.


Jobbra javaslat
-----------------
Gyönyörű szépen zöldül az élet körül,
könnyült szivárványszirmok hintáznak,
s ha a szél csalogat, már pillézve szállnak,
a világom fellélegzik, lélekzik és örül,
a télvész rég csak vesztett hangulat,
s a csodát csodálom, ámulom és ilyentén
(a végére egy „y” kellene,) mindenem,
legszebb szavam szégyenkezve rejtem
a tavasznak. Vigyázom is, akár létem
gyermekére, hisz nekem már unokáim
lehetnének -, mit sumákolsz, lassan
összenyomnak az évek, s az a legszebb egy
nincsen meg, ahogy szerelmed se!
El sem érted, tényjelzők közt keresgélsz,
múlthatározókban, s mert te is tavaszodsz,
kötőszavakban. Érdekes, ha rosszat löksz,
mintha máshoz szólnál, legalább jól ragozzál,
ha érzékeny, vagy féltékeny a szótár, pedig
te, hű de hű vagy csak ha romlik az emlékezet
behelyettesítesz. Végy részt az egészben,
nemzésben, virágzásban, (lehet másod is,)
a termésben! Az alkotás(á)ban bazmeg,
nemcsak a műfordításban!
- 2018. 4. 12.


A tréfa árnya
---------------
Tisztul, amint az esős éj fogyott,
és tisztít, ahogy az április szokott,
felver a reggel az ablakon ragadt,
tavasz-dagadt esőcseppekkel.
Ők bejönnének, én meg ki, kérő ritmust
vernek, amíg kedv-rest rímet metszek,
s napfényt lesek, cikkan, csillan….
és nevetek, míg a cseppek az üvegen
búcsút csusszannak, s bluest énekelnek.
És a session összejön, a tavasznapi kánon,
bár még borzongás táncol a harmóniákon,
és hol van már az a napsugár, hűtlen szép
április, ilyen volt a dicsőség és a szerelem is,
- mezítlábas metamorfózis, a tréfa árnya -
aztán minden újra, kelve-hullva,
szajha-fattya gyönyörű rend hónapjai közül
te legszebb kurva…! Mindegy,
csak mindig még egy-, (és a gondolatjel
segíthet?) s már az utazásra, s az ösz-töntáncra
vágyom, (a való(tlan)ság jó megvalósítása)
a nap szív-melegít, (az ész már forró) a fű
belezöldül, hogy mutassa, mint nő, a kutyám
képen nyalint, és talán nősül az öröm -,
de a szerelmes szerencsés, az a piszok rigó
még lenézőn köszön.
- 2018. 4. 13.


Gyönyörűség a gyönyörért
-------------------------------
Gyönyörűség a gyönyörért -,
szerelmi líra, tavaszzsongás, madárének,
a szépség létre nyilása, világom virágzása,
öröm-örökítés vágya, szélzenére, fel-harmóniára
az idő újulása, jó titokhasadás, érzéknyítás,
a szándék és a tett összemosolygása, hatás hagyás
az alkotásért, telt termőrügy a természetességért,
játszó jó-szó vetés a létszövet-szöveg terméséért,
és köszönő tavaszsimogatás a reggeli szeretkezésért,
árad és felmagasztal emelt fejmagasságba, hogy
e elértem érte a megfelelés kényszerpróbálkozása,
izzadó hálám tükörfoncsor hajlása…
a hajnali rigófüttyért.
- 2018. 4. 16.


Neked
-------
Érdekes… szép, de beszűkített,
hogy létpirkadáskor tért, kilátást fednek
a levelek, s a virágzó ágak, ahogy
szemeim elé nőnek, - a jobbulás rossza -,
vagy csak a túloldala a változásnak,
még szokatlanja ékes-éhes változatának.
Azért kilátok, csak a téli térölelésből
részeket ölelhetek, mint idővel a szerte
szerelemből és a legszebb együttlétből,
már amennyit az idő és a nő(k), velem
megismertetett. (Úgy tűnik az ölelőbb többes
a vivőanyagban kissé alárendeltetett.)
Végül is jó, hogy ilyen sok kiérett klisé
sminkeli az életet, értheted, értelmezheted,
vagy nem -, ameddig éled! Na, az maradhat,
érte-lényeg, de ami tette, csak esetlegével,
és emlékben éled!
Ha még ezek után is áttét az a – miért -,
a te értetlenséged!
- 2018. 4. 17.


Tavasz-nyári nap
--------------------
Szép tavasz-nyári nap ez, kiérett és kiérzett.
Kizöldült, virágzik, s ereje van a létsugaraknak,
a hangja még zsongás, zengő nemzésvágy és
cuppanva nyíló kitárulkozás, de a színe, íze,
melege már a nyáré, ma csak az illata, s a hangja,
a szeretkezés szaga és április harsonái hatnak,
a virulás virágai és méh-zsongái tartják meg
tavasznak, csak még a felsoroltak, hogy hasonlít-
hassanak, többet kapnak, mint épp adnak. De
fednek, felülmúlnak, s akár a földre csúszott égé
az újulás érzetei, és az ifjúságé!
Én öntartok, egyenes derékkal, és az emlék-régi
boldog-bolond mosollyal, írok és olvasok, mást itt,
hogy a napi robot múlott, nem is nagyon tudok,
léttett jegyzek és napozok, s noha néha emlékeztetően
vér-könny szivárványozzák a hivatalnok-gondok,
köszönöm a mindenségnek ezt az oda-vissza szépet,
és értő-büszkén érintem a testem, hogy idáig, így,
nyakas tavaszi-nyarasnak, ha versalárendeltnek is,
(bár hasadásirányt adott -) viselt és megtartott!
- 2018. 4. 19.


Kilátások
----------
Piszkos az ablaküveg előttem,
ahogy a tavasz is lassanként köröttem,
az első az én saram, a többi a természeté,
a sortos lezajlásé, hullott kőrforgásé.
Nem tisztítja a képet, hogy a kilátás enyém,
én meg, holtig haszonélvezőként, az övé.
Szemétnek, szét-szónak, elhitt szépnek.
Se kedvem, sem pénzem, hogy le – fel
takarít(as)sam, minek -, az eső majd el,
s lemossa, és ilyesmivé válok én is, mint
szórt szirom, barnult virágpor a földön -,
a léttel, s az idővel játszott utolsó partiban.
Attól, hogy tagadom, takarom, elhallgatom,
ha ki most nem is, belátom, meg nem úszhatom,
valamijét minden nappal látom, szokom, vagy
utálom -, életöröm, megérő erő, lényegi lét-tett,
belátó megértés kell, át az elő, utóváltozáson,
s tovább a létsáron…
Szivacs és víz, a kilátáshoz a szemnek,
a fejnek befelé-nézés, és ki-be, közel-messze,
a versnek, s értünk, hogy értelmünk -, kiállás,
olykor pihegő megállás, de értő fókuszálás,
a kor koszolta lett-nek!
- 2018. 4. 20.


Egyensúly
-----------
Lassan, feles adagokban,
de jobbul, oldalamra fordul,
ami kéne, s mi kell (na, most
felkiáltó, vagy kérdőjel)
elég a vessző, ne siessük el.
Hasznomra, hogy még-létem
hasznosabbra, adó akaratomra…
legalább indult, van benned
kötéltánc, ha az egyikkel túlzol,
a másik szintbe ránt, kérdés,
hogy szintemre emel(j)e, vagy,
hogy egyik sem, vágysz csak,
vagy válsz, és ne az esésre!
Bizalom és csalódás, egyik se
segített előre!
Vihar, eső, hűlés után kisüt a nap,
azért, vagy ezért, azt hiszem,
egybe egészül majd (és ez az a
bizonytalan, ami visszaharaphat)
a jobbá igazabb!
Ha hagyják, adják, (és ott is az
egyensúly) az is, hogy visszaadd!
Ahogy az a perc sem az, úgy
az adomány sem, a vers értéke érte,
mi többít és maraszt! Megmagyarázza?
Hja, a gondolati líra és az epikaka…
külön is szeretkezésben és teremve se egyben,
próbálom, ahogy élem, is és se szenvedélyben,
a létritmus szava!
- 2018. 4. 24.


Tettem tette
--------------
Az semmisít mi örökít,
fényezve és lelétezve,
öl(el)ő öl és idő közben,
rosszát róva, jóvá téve -,
bár tettem után tette ködben,
meló lesz messenger;
az életvers segít!

Röhej mi? Még az enyémek,
nemzettem, megszültem, metszettem őket,
aztán nett-re tettem, a többim közé és közzé,
mennek, maradnak, elvesztettem. Aztán ennyi,
semmi közöm tovább mennyi, hogy segít,
vagy börtönöm, miben és mikor? Élet, vagy
halál-okon? Nem a legjobbkor, ilyen a kor,
de én már csak ezt tudom, elzár, vagy kinyit -
Ez a sorsjáték része, a revans vége,
ne hidd, ha semmi-győztes senkinek irigyel,
ahogy azt se, ha a kibic istenít!
Rád süt a létváltó nap, köz-költő vagy, (csak
déja vu, hagyd,) vagy esőnap, esős évek,
rossz-időzült élet, és veled az egészed,
az érdeklődés hiánya miatt
elmaradt?
- 2018. 4. 26.


Új alapokra
--------------
Talán, ha nem törődök, török,
kevesebbet foglalkozom vele,
megtörténik, s csak folytatnom kellene,
kapok, elfogadok, vagy hőzöngök,
harcolok, így, vagy úgy, de eredmény
lehetne. Nem csupán vájó idegesség,
időnyúlás, a kevergés taknya, s bennem
a várakoztatás keserve, haragja…
És a döntésem, bár nem a döntésben -,
a nyár már gazdagabban vár,
meglegyen tavaszra! S vihet a tavaszvágta!
Még egy hó, az orgonák hónapja,
illatuk segítsen, és gyökerük, a jobbra!
Ha mindig mástól függök, leesek magamra.
Félsz, hogy élsz? Mert sohasem bíztál,
csak szerettél, írtál -, most meg vágynál
a biztos alapokra! Mért, mi biztos? Én
nem vágyok azokra! Csak köztükre, és
hozzá, - rég mind bedobtam, - újra
a-lapokra!
- 2018. 4. 27.


Majálisok
-----------
Muzeális, tragi-teátrális majálisok…
Volt, hogy a szüleimmel a Felvonulási téren,
de csak az Apámmal össze, a dísz(telen)tribünre
sohasem néztem, aztán Tatán, provokátor és
forradalmár lettem… vagyis farrodalmár, mert a
vonulás helyett, inkább a barátnőmmel voltam
turul a bokorban, és vissza sem mentem, amíg
el nem mentem -, a tömeg, és a „mi kommunista
ifjak indulunk” (én még nem) zaja zavart engem,
talán a fel vörösökre gyorsabban ment volna…
Nagy balhé lett, de jót tett, jól választottam -
A drága Pipi, végül Őt tiltották ki, tudom neki is
megérte, szeretetteljes emlékröhögésem érte!
Később is inkább kimaradtam, megtehettem, már
kevésbé elnyomottan, tovább tanulgattam, nem
dolgoztam, nem vonultam, míg végül kénytelenbe
kürtős kalácsot hordtam rá a Ligetbe, kellett a pénz -
Azóta egyiket sem, igaz ellenére se, felejtette az ész!
Máig, ilyentájt csak újlét-színt és fényt visszavirágzó
májusfákról írtam, egész idáig, mert most, gyönyörű,
fájó, röhögős és bántó emlék-lik nyílt, (amin vissza-
esőn fiatalodtam,) rozsdásorgonás tavaszomban.

Emlék és elképzelés. Olyan ez, mint amikor a minap
megkóstoltam egy fehérakác fürtöt, hát, ehhez azért
kellett a gyermekkor édessége is…
- 2018. 5. 1. helyett, 4. 28. –ban.


Esthajnal(a)
--------------
Leeresztett a nap ereje,
rózsaszínre hígul, lilul
nyársárgája, tűzvöröse.
Marasztalnám, üresebb
nélküle az ég, mint rég a
tárcáim, s az összes zsebem,
és versem nélkül az életem,
ma sem teltek meg még -,
(nem, tárcát sosem, nem kérték
és éhségtelen nem is tenném)
de ez így, úgyis kevés lenne, hisz
nem is a vers, az írás folyóvize,
s a rock end roll fölöslege éltet,
öntöz, szabadít, bátorít, tettet,
önérvényem, s a jobb tovább-lett
segített felemásból valamivé,
különlegből valakivé lélekeznem!
Azért az alkony és öregkorom korma,
véralá-lilával a szemem alá húzza,
élettel írva a versért, szótagokat hajtat!
Minek folytassam, ebben a pár sorban,
mint régi az újban, minden benne van,
ami bár többség-foltos, fontos -,
akiknek nem. már ők sem, ennyit hagytak,
húztak, dobtak, szerettelenül szeretkeztek,
és sohasem basztak! Sajna, övék az ítés,
de a léttermékenyítés és az ütés, az én
ész-kéz elhálásomban van! k.o. és luft…
Hiába no, ha pénzt keresni nem is akarsz,
e viharos lavórban lavírozni tudsz!
Szó vitorlákkal, öntörvény kormánnyal,
hathatsz, haladsz, a mondat hajó, ha jó,
de létszélcsendben, ha rosszul viszonyulsz,
bukóhullámmal, cápamarcangolással,
akvárium sorsra, vagy menő mi; hajótörésre
az egyedül való -, más magad apálycsendjébe
jutsz. Ja, hajózni kell, de nem közmondással
és szlogenekkel! Inkább, ahogy én, egyedül
az egyetlenekkel.(Igazából sohasem voltam,
s a verseket is csokorban szórtam, de kiegyelték,
s így egyekkel hatottam, ahol-ban. Az, hogy
hatoltam, nem hajoltam, szart se érdekel, ha,
igaz csak egyszer, de olyas lehetek, mint a nap!
Pedig folyamata a lényeg, vakarózom, akaródzom,
hogy átregénylek! Valamelyik írás, valamilyen élet,
már nem azon reménylek, hogy ebből megéljek,
hanem, mit jobbammal, többemmel elérjek;
él-létem vége-felé a létezés érzékeit cirógatnám, hogy
ezekben, lélekihletből és szennyemből szentekben,
s velük, másom-másokban, hatásvalóságot,
továbbhitessek!
- 2018. 5. 2.


A leállt feltámadása
-----------------------
Nem… nem megy… de… dehogynem…
jól-megy… s elment… továbbmegy… fel!
- 2018. 5. 3.


Az átok aranya
-----------------
Írja, mondja, nyalja,
mindenkinek kell, hogy valaki
zseninek tartsa!
A mások maga-igazolása,
az öndöntés bizonyítása,
az ő-hit bizonytalanságára,
az átok aranya.
- 2018. 5. 3.


Sír felírat
----------
Farnasi-Farádi Vörös András vagyok
e képben éltem, e képen halok!

Éltem nem untam, csak az elmúltam -,
amint méla ma, ihlet híján a jövőmbe nyúltam
- Dátumtalan…


Május mámorában
----------------------
Májusban lágy a lég, a szél, a lét, a mámor,
akármiétől, s akármelyikétől, májusban lenni,
és mindig, de másként is megélni, megér
tíz februárt, hó-szutykos, szó-szitkos öreglányt,
vagy éned rosszképére vált vágyfattyát, bármikor!
Így szoktam meg és tudok aludni mások örömétől.
Jó, hogy megírni, van elég saját! Nincs ma malter
a szavak közt, de jól esnek, bár földre eshetnek,
szószirmok a virágszirmok közé, önsúlyukba csak
belerángat a szél, meglesznek, s majd illeszkednek,
ha a színtézis-szelekció mágnesére, új sarok-sorba
állnak, mert mozdul a pajzán május verslábaik
között, és az újszülött májusfának öltözött! Erre
mondaná Apám; annyira költő, amennyire lökött!
Ilyen a május, ahogy áthuss… s öregedések közt
nemcsak a mámora, át bizony, akár a boldogokon,
te csak az illatát érzed, aranyát csak véled, ha
csupán kéred, és mi-hitelét, járó hasznát,
virágából termésére költöd!
Ezért május bolondja a költő, de királya is,
(h)a jövőbe mentő!
- 2018. 5. 4.


Pangás
--------
Pihegve pang a boldogulás, javulás,
a lehetőségek kiteljesedése, túlbecsült,
besült robbanás egyelőre, de a baj minden
nappal feltámad, s szül a gond újakat, míg
az öregedés-betegség, probléma, készül!
Apad a remény, s a tehetetlenség kiárad.
Persze van jobb esély, rossz vátesz vagyok,
a jó-jósláshoz túl önértő önérző, és előre
előnyre, nem eléggé vén, (múló állapot)
megérzéseim a farkukba harapnak,
legjobb esetben rím közelbe jutnak, csak…
ami már itt van, azoktól szomorodok én.
Jólétem és épp élem aljhullám-részén
várakozó, hitevesztett, akárha jó,
belsőmből belülre tele rótt papírhajó
a történtelen tengercsend közepén.
Leült léttörténet, rest reveláció!
- 2018. 5. 7.


Nom-enklatúra
-----------------
Ha múlnom, írnom is!
Nomen kreatúra.
- 2018. 5. 10.


Se fogós iszapok
--------------------
Ami van, sincs.
De tettetős tehetősnek, ilyen
vers okult, sokult nincstelennek
kincs a nincs, mert remény!
Mert még lehet, hiszen él!
Nagynak írt szavak, pufognak,
a felszínen oltanak, kimondanak,
de az alapok bizonytalanok,
igaz, se ott-fogós iszapok -,
s amit így is tudok, gén meg én,
és amit az a 7 hónapos, szeretetben,
vérben, tejben, szerencsében kapott.
Az elélt lényeget elérted, de most
degradáltad alapi lényeged,
mindegy, úgy sincs sok, szeretettek,
pró(s)zák, versek, álmok, tartozások,
és elhitt megígértek. De higgyétek,
valamim nyerő lesz, párszor győztem -,
most csak azt add, (hiány a címzéshez)
élő közöm legyen e miénk sikeréhez!
- 2018. 5. 11.


Szomorú szép
----------------
A bizonytalan kétes bizonytalansága
a biztos bizonyság hiányaival… Ez vág
a kedv vágyáramlatába, az addig (meddig?)
is álom-talánba. Cseszett csendje ijedt, béna,
néma, lét süket idegrángására kifogy az ihlet,
a betű, mint a tinta, (permanens minta, pld.
per ma -) öngyötrő automatán váltva a
tehetetlen és a reményterhes között,
a költő léttudata és bizalma közt e mában!
Csak a mostanában, csitító elnagyoltan
hozama semmi, és semminek nem kéne
lenni, a tehetség tetttelen, az akarat hogy-
kalodában, mégis tavaszra tárt tér, viruló
létrendszer rész, és sirató feketéddel is
szomorú szép az egész-, túlélni, s kivárni,
míg létre lehet állni, vagy nevetni rajta
és versbe zrikálni!
Mert az élet halált szül,
de aki veszít, talál is -
a sors néha enged, nekünk ezt a verset,
tartó keretnek, mi így közös időközünkön át
az időnek készült. Fél féltől, együtt.
Na, ezt az író-olvasó találkozót várhatod,
akár a jól-élhetésed,
amíg a jövő, múltba térül!
- 2018. 5. 16.


Mi jön?
--------
Váltakozik az idő, mintha április lenne,
sajna színhiányos és kevés a május benne,
tudom az esetre esettje azért aranyat ér,
de az ember nem szereti, ha napra ül, és
vizes lesz a segge! Két értesítés jött,
egyet vártam, a másikra már tüzet-vizet
kitaláltam, NAV és kormányhivatal -,
lehet még jobb, és nyakig érhet a szar,
találgathatok holnapig várva, mert az a
lusta roma postás dehogyis dudálna,
csak értesít, menjek érte én a postára.
Akkor is legyen több a nap, a költő meg
boldog, hátha lenne mit költenie, (járna,) s
lehetőséget kap, hisz ész, egészség megvan,
meglesz, pénz hiányzik az életversre készből,
a leggyengébb láncszem, acélból, rézből(?)
isten, vagy fényőrző bólint rám fent-lentről…
Ugyan, csak pár megkésett csinovnyik,
mennyiséget tesz a minőségről.
- 2018. 5. 17.
Na, de ezek minek, kinek vannak, az hagyján,
hogy lefaragnak, ám, hogy nem is adnak…
nyavalyás nyög-díjamnak útjába állnak,
sebaj, úgyse hagyom -, s majd elszámolnak,
ha a rászorulóknak mégsem, kínvégben
a halálnak!
- 2018. 5. 18.


Állok a teraszon
--------------------
Állok a teraszon, ázottan, lehűlve,
kissé már dülöngve, de kifelé dühöngve,
úszás és eső után, fogvacogós, piás sután
bámulom a vizet és rajt (az Siófokon volt,)
a vitorlásversenyt, és az időm, ahogy ellejt.
Csalódásom és dühöm mintha-múltán,
gerjedt szimultán, üres zsebbel kiüresedve,
elhitteim, s kénytelen bizalmam golgotáján,
és szarok a szarokra, visszavágásaim vágyva,
a nap győzelmét várva, a függőleges víz és a
vágyott fény közti váltó vártán, a bortól bódult
párás Badacsonyban, volt-maradásom teraszán.
Szép, szeretem, múlást mulató kedves helyem,
de olyan most e tudat, s hozzá kehes kedvem,
mint tűnő hitem és zárvány hitelem -,
belátásom kilátásán, s kilátásom belátásán.
- 2018. 5. 20.


Pozitív kétség
----------------
A dolgok állása; állongása.
A létalapok betelési lehetőségeit nézve,
igaz, düh-ködös szemmel, nem jutok
előbbre, de visszább se -,
nehéz a remény ellen lenni, bár még
bármi lehet, az esés visszapattanva eshet,
a holnap nemcsak a ma folytatása, nem
lehet (m)ennyi! Tenni? Sajna, inkább
elviselni, túlélni, s azértis kiélvezni, amit
lehetséges, s amit most nem, azért majd
teszek! –Lehet és teszek- esetleg és ígéret,
s rozoga híd köztük a jelen, és jó, ha a
jövőbe érett, akárhogy lesz, mentemben
mentem, megírom fogadott, jutó, dolgom,
sorsom lé(t)ggömbje, emelkedése, íve,
esése, s ha így, életem létre felelése -,
de van tovább, és lesz (pozitív kétség)
hasznunkra termése, s ha odább, vetése.
Vagy úgy ahogy csak, a megeredt spermium
halálmag.
- 2018. 5. 22.


Rész harc részkarc
----------------------
Csupa érzés és kérdés a ma,
és köztük a majd értése kérdése
mára; takarítás, vagy írás?
Együtt nem, besorolva sem,
kevés tevés, tán próbálkozás?
A most rugalmas, ez meg unalmas,
hiszen írok, s ezzel születések
és porulások közül,
gond-koszokat takarítok.
Nem kiegyezés, sem kiegyelés még,
lesz idő, és jelző, elég, ez itt épp
létrész összenemesítés, ol(y)tás
a gyújtásra – de félő, félparazita
együttélés lesz, rész harc részkarca -,
mert az életversből nyert a vers,
a léttettből, ez lett, trendetlen rend,
az életem ön-kizsákmányolása,
s az izzó lelétek közt forr a gondolat…
Majd leég, ne fojtsd el, írd ki,
az egyik tűnik, a másik marad(ha)hat!
- 2018. 5. 23.


Valami
--------
Valami… ettől nem leszel több valaki,
úgy már jártál, talán jobb is voltál,
meg keresetlen kevesebb, most…
az idősödő mindenfogyással, és a sok,
valamivé aránytalanulásával, oktalan
kontra ok, s a többire is kihat ez a sokk,
lehetőségzsugor, létfélsz, elhalkulások,
napi káromkodásod a megláthatóságon.
Azért, valami legyen, kell, a továbbhoz,
a váró kitartáshoz, szinten-tartáshoz, hogy
boldog légy a tónál, s a hegyen, boldogulj
a lényegesben, élj és nézz egyenesen -,
s ha már mindent, mit lényed, léted enged
kipróbáltál, fogadd el magad kevesebben!
De lesz még lehet, (javulsz, ha képzeled,)
és gyűlő keresés a neved, a verseid mellett,
az utánad jövő évtizedekben!
Bocsi a spirás váteszért, de valami…
ez most kellett!
2018. 5. 24.


A hasznosságról
-------------------
Az én lovam pegazus,
szívesen (f)elviszek rajta bárkit,
de az igát igében sem bírjuk!
Igen drágám; a szántást, és a
futószárat se!
- 2018. 5. 29.


Kapcsolás
------------
Ezek az állandó napi dolgok -,
érdekes, hogy meg sem lógok,
lelkiismeretesebb lettem,
jobbemberebb, de nem emberibb,
ahogy öregebb, mégse gyermekibb,
sráckoromban mindezt leszartam
volna hogyha... na, az hiányzik,
ami utána jött volna!
- 2018. 5. 29.


Ha belátható…
-----------------
A belátható, kinyitható titok,
épp, hogy most mit írok,
miről, s mitől lesz, és milyen?
Jóérzését minőséggel minősítem,
s ha harmadnap is megmarad fejben,
esély lehet, hogy elém segítsen -,
vagy időtöltés volt, hogy a titok
burka, szava-borsa el ne vesszen?
És én, mint szülés után az Anya,
még csak örülök, és nem akarom
tudni, sikeres lesz, vagy csupán
nekem kedves, válogatni fogom,
vagy tán időnk múltán, unni,
mert e titkokban az ismeretlen
teljesülés, a ha és talán úti lényeg,
a valóba valósulás a megoldott
titkosítás, mert írtad is, meg élted!
Így, nélküled is azonosítani fog.
- Tudtál, és tud -,
az életünkkel és egy kis-időtlennel,
azonosulni.
Verssel akarnál és titokport fogsz!
- 2018. 5. 31.


Öncsepegtetés
-----------------
Az ember vár,
mindegy keres, vagy talál,
mindig valam(k)ire,
önelcsepegtetés-, a végéig kivár,
pedig az élet a lét léteztetése,
miben a tett dominál,
s a várakozás végetlen végzése,
cseppentett halál!
- 2018. 6. 1.


Korosodva koroskodom
----------------------------
Túl a kellemetlen szomszédon, zajon,
azért jó itt a szépben, bazaltos, boros
Balatonon, ellehetelek szépen, s fáradtra
pihenve, jobban pihegve, mint otthon -,
ide-oda váltás változásaimat szokom.
Korosodva koroskodom, s Nosztysan
nosztalgiázom, vágyaimat visszavárom,
cseperedésem csodáinak cseréptörésein,
nyugtalan öregedvén, mást érezve,
másként hitegetvén, élem és elhalom,
ikszedik kamaszkorom.
(Hogy hazudok magamnak? Hagyom,
hasson, a majdhoz hasonlítgatom nagyon,
jobbít, hogy visszaviszonyítom -,
kivéve, ha kiverem, nyomkodom…)
- 2018. 6. 3.


Agnoszti-nosztalgia
-----------------------
Sohasem voltam olyan
rab hétköz(szer)ben,
és szabados hétvégéken,
mint bezárt, s kizárt szabadon -,
a szoci Budapesten!
És azt a boldog érdektelenséget,
az öregedés bölcsessége igazolja
és bocsássa meg nekem!
- 2018. 6. 4.


A húzodó szó jogán
------------------------
Fülembe zajlik, míg szemembe (a másikak
még nem nyíltak ki) nyárszín nyílik,
csivit, csirip, trilla, jobbá hallik,
a kert, s a nyitott ablakok dala jó-reggelez,
kedvemet hangolja a hajnal női hát hajlata,
facsarja, tárja orrom a poshadt-pállott májusfák,
s a termőre fordult június illata, meg a
napos esők, s szivárványszín szellők jó-szaga,
múló tavasztüsszögés és feketeszárú cseresznye
íze és nótája kaparja, majd bársonyozza a torkom,
ez is, az is, így is, úgy is -, dúdolok és mondom.
Ahogy reggelente kitárulkozom bele, és
bolondul boldogulnék, teremnék vele,
- (el)költő önészete a kiköltőnek -,
én, a régeljátszott csábulások hiszékenye.
De miért ne haladnék a jelölt körbe,
elindulni, menni, s visszaérni, a
legjobb mintát élni, mégse (azértse!)
futni messze, de helyembe, rendembe jutni,
ha unni, hát megújulni, érzem, hogy érdem,
bár-ki, hogyha én nem (?)
nyarainak vőlegényből öreglegénye,
érzete és szavai nyögdíjas vőfélye,
az idő és élete, al és felperese,
a húzódó szó jogán (csak az utolsón, halál!)
ideért-írt, s kiállt, véd, vád, fellebbezése!
- 2018 6. 5.


Alakul
--------
Alakul, (mert a hit, s a meg-tapasztalat a fontos)
mint púpos pap a prés alatt, hogy röhögni kell,
hisz az akasztófahumor még az idő-tumor
halálhatása miatt is (kedv)éltető marad. Ha hat!
Csak, ami alakul az múlik, mi telik az hullik,
és a megtörténés ritmusa, időzítése, öntörvényű
lehet, útközben a váró végváltó alany kihullik,
vagy vaknak lesz az élet gyönyörű…
Igen, még a remény, de az néha gerjesztett erény,
és másnapra másnapos az erjesztett esély!
S az okozat itt mégis, úgyis állandó,
akár előbb higgy, tégy, tán előboldogulj,
helyébe, vagy hozzá, a lét, lét kínál,
derűre, borúra igyál! S tévedd, valami jut.
- 2018. 6. 7.


40-éves találkozón
----------------------
Időtől idegenebb, jól ismert, szeretett,
vagy felejtett, felismeretlen emberek,
testesebben, kevesebb, fehérebb hajjal,
de annyi boldog-szép mosollyal,
ránk rebbenések, összeérzésekkel -,
kacsázó, fél-felejtett nevek,
dadogó emlékekkel!
Fókuszálandó évfolyam tabló,
légi felvételként, már égi nevekkel,
s homályos évpárnás arcok most,
kacagó, s könnypárás szemekkel,
- együtt élt évek, együttlét percekkel -
- 2018. 6. 11.


Létjel
------
Létjel az égen -,
felhőfoszlány, vagy fénysugár,
élet-zöld irányjelzés,
tán direkciónak jelentkező halál?
Örülök, hogy ez nem,
de félek, a másik sem talál itt lenn,
csak vétlen tétlen várakozás,
önképzett próbálkozás (önöknek,)
a lehet(?)ben.
Hja, a külön utak hátránya,
a különülés (csúzli-engedménye
a közös-ülés) örökös talánja,
én nem szerződöm, nem esküszöm,
ne kelljen hazudozva hánynom
a vágyak vonszolt uszályába!
S a megalkuvás hátha, de hátra
megoldása; pléhre ért, írt emléken
és úttá vált papírokon léttalány;
jól tettért jólét szabadjel, vagy a
lényeg-lélek veszélyes-út jelzése,
de az útkeresztben, legjobb esetben,
pléhkrisztusi magány!
- 2018. 6. 12.


Leképzés
-----------
Túlért homály és kerge fény
kergetőzik a pulzáló szélben,
szabványszínek és pocsolya szemek
csillannak és árnyékba zuhannak,
suhannak, vagy súlyosan esnek,
a viharba keveredett vegyes levelek,
a fotó-színtézis hitű hirtelen halottak.
Minden elázott, a kismacskák nem
tudom hová tűntek, az anyjuk
nyavalyásan reszket, nem keresi őket.
Téglák kilazultak, cserepek leestek,
furcsán festenek, süllyedten a sárban,
e váltófényben a testek. Valahol
ilyesmi a kedvem, reggelre leeresztett
egy kerekem, ráment a jó-nap hitem,
és a másra pénzem, de jobb-magam
jó kép(ű)re purgáltam, cicát kerestem,
azokat fent, el, s ezeket meg-találjam,
legalább (mért nem legfeljebb inkább)
e pillanatfelvételnyi versben!
- 2018. 6. 13.


Szürkészöld
--------------
Ömlő esőfüggöny mögül mérgesen lesem,
ahogy levegőért kapkod, senyved a természet
túlöntözött, jéggel törött, rossz-ősz szagú
minden, elmúltakkal kísért az enyészet,
meg, még miket ez a csámpás időjárás kimért,
és ígér nekem, nem hiszem, de félem,
szürkészöld idő jön, előre érzem.
A francokat majd, most rögtön a képembe,
beázott a kocsim, a vizet vizesen merem,
s egyéb rontásait rendezem, szerelem,
június közepén, még újra sem születtem,
júliusi gyerekként, és kihűlt e szerelem,
úgy hiszem, e szürke-szarba öregedtem!
Egész éjjel dörgött, az álom csak lődörgött,
míg magam-védten, kis hajnali szünetére
elaludtam végre, hajóztam, napfényes, csak
tengervizes voltam, és havannai, mámoros
álmomból riadtam erre…
a fenébe, értem már, Kubában nyaral a nyár!
- 2018. 6. 14.


Áttekintés
------------
És lassan, elnagyoltan, kisüt a nap,
a hántások, szántások kibarnulnak,
a vetések lét-pozsgás, nyers zöldek,
érintésétől felsárgálnak a termények,
átellenben a mezők terepszín zöldek,
s rajtuk a fák akár az árnyak -,
fénylétet várnak, elegük lett a léből,
sokat ittak, belvízelnek, tocsognak,
tán most fellélegezhetnek a földek.
A nap még csalinkázik, de a(m)kik
rávágynak, reménykedve kivárnak,
igaz istene a világnak, a legfontosabb-,
nem hagyja, hogy a vágya benn-
maradjon a várakozásban. Jó, ha
isten is, ne ragadjon a relativitásban!
Még több a zöld lent, mint a terrakotta,
de ahogy beleélünk a nyárba, a beérés,
és végül a kiégés, majd az ősz-sötét
leért földszíneket visszahozza,
az ég, kék, mint mindig, mindenkor,
csak tüll-rongyai változnak, időktől,
évszaktól, pláne percnyi hangulattól,
tűnnek, vagy takarnak, rejtenek,
vagy foszlanak a felhőtollak...
Egyedül a levegő jelzőtlen és életteljes,
ahogy az Anyaság a gyermekeknek -
Itt élek, szép és vég(let)eimbe sarkosult,
boldogít, bár elboldogulatlan tart és hagy
az élet, de azért, ezeimért megérte,
ami meg most nincs -, belefér az egészbe.
- 2018. 6. 15.


Ötlésből döntés
------------------
Üres most a víz, fodra fehérlik,
inkább jege látszata, mint játszi
türkizfénye látszik, a felhős ég
és a tó egybehullámzik, összeázik.
Settenkedik a nap, kisugárzik, aztán
visszamászik, dunyháiba éget léket,
míg végre kilátszik. Jó, eső is kell, de
fénye nekem hiányzik, hiába, már inkább
vagyok költő, vagy élvhajhász, mint
gazdász, gyönyöröket, verseket termesztek,
jobban érdekel a faszom, mint a haszon,
s csak áttételesen a betakarítás.
Na, na, akkor nem írnád, összeértek, hát
összeférnek, mint a lényegesebbet tekintve
az úszás és az írás. Innen meg nincs tovább,
jelzőzhetsz bármit, bármerre jelezve,
már írtál, dugd a fejedet a vízbe!
Úgyis a Balaton győz, nem kell több „és”…
az írás közfüggő lesz, te meg vizes, íme, a
vizesnyolcas; a kígyó a saját farkadba harap,
ötlésből döntés.
- 2018. 6. 17.


A hiába való hiábavaló
---------------------------
Merre siklik el a sorsom,
kisiklott, vagy csak sikoltom?
Taccs lesz az ívelt suhanásból,
zuhanás mostantól? Talán
felemel a szeretet, szerencse
kettős léghulláma, magasra,
hogy a múlt elhagyott szennyét,
ha éltem és írtam is többé, ne
lássam, s fenntart, továbbhajt az
önhasznú közzé változása, míg…
de addig előre, szenvelgésből
kiáltásba!
Bár ez csak hiába való hiábavaló,
cselekmény a csattanóba, előadás,
a tehetetlenség tett-kicsikarása,
legalább nem hallatszik a sors,
lesajnáló kuncogása.
- 2018. 6. 18.


Alku
(a jón-rosszon túl)
---------------------
Az ellentétes tételek külön-együttükkel
széthúzzák a lelket. E személyesített
nagy kérdések összefüggéseikben
létezhetnek, de benned tovább nem kell,
hogy szélsőségesítsenek, ezek túlontúl
egyszerűsítettek, vagy nagyságrendileg
érthetetlenek! Univerzálisak, és úgy is
kéne kezelni őket, nem léthatároznak a
saját életembe, csak, mint a lélegzetvételt
általánosan tudomásul veszem a néha
bonyolultan egyszerűeket, s bár közöttük,
rendszerünkben élek, ne moneypuláljanak
és semmiképpse férjenek lélekzeteimbe!
Ne kössön együtt-hozzájuk közöm,
a kétséges mindenhez összefüggőn,
én már csak magunkat őrzöm -,
elég az élet – vers,
s legyen lehetséges a lehethez!

- Öregem, ez tényleg gondolati vers,
kevesen fogják megérteni -,
- Persze, olvasni és a fele félreérteni,
de az értés felett így éreztem,
s kellettem megírni!
- 2018. 6. 19.


Ennyit
-------
Mennyit tehet érdekében az ember;
fát ültessen, gyermeket nemzen,
erre neveljen, így ön-örökítsen,
lélekezzen, hogy fellétezhessen,
engedjen is, hogy kereshessen,
higgyen, hogy elviseljen.
Tanuljon, hogy tudjon, jusson,
gondoljon, hogy hely(é)re találjon,
alkosson, hogy fennmaradjon!
Szeressen, szeretkezzen, hogy
valami jót mindenképpen tegyen,
hogy megérje, végéig érjen,
s tehessen, hogy lehessen!
Én meg őrizzem erőm, tüzem,
hogy amit megéltem, leírjam -,
továbbvigyen, vagy elégessem!
Más nem sokat tett, ezt se tegye,
senki érte, énhelyettem!
- 2018. 6. 20.


Következtetés
----------------
Elegem lett a kétségekből,
unom kéretlen kérdéseimet,
a kő-következtetéseket vágyom,
írnám a megtörténteket -,
de… hisz értem már régen;
regényre születtem,
és verseket éltem!
Tenném már mindegyiküket,
az idő követelve követ -,
de lehet, nem jön be ez se,
vagy nem élem meg
a következményüket…
De együtt;álmaim egyetlen1-e
és nélkülük lejárt semmi se
voltam, lettem, leszek e?
- 2018. 6. 21.


Ne hagyd a sorsra!
---------------------
A jó is javul, a múlás sem romlik,
jövőm nem pusztul, a jelen érdemesedik,
a reményrügy engem szeretve kitelik,
kért, ért terhe mindennaposodik.
A félő várakozáson a bizakodás lett
(helyettem) úr. Lehet, így túl szép,
de épp ezt érzem, értem, s vélem,
és szeretném, hogy balszerencsémet,
e szerencsém jobbja, rúgja seggbe,
végre megélhetésem és versem, a jólét
és sikerülés szeretkezze össze!
Ez az életvers -, régóta tudatos léted
lényege, olyan az egyik, mint a másik,
ennyi az egymásra érdeme -,
ennél többnek, másnak, önbecsapásnak,
hazugságnak, se értelme, sem hitele.
Inkább a lét-félbe kevesebb, de valóság
megszentülése legyen a következménybe!
Ne hagyd a sorsra, írástudatlan, össze ne
keverje, életversben élj el vele!
Írj, amíg élsz, és élj, amíg írsz,
akár magadnak, mint a séma-sorsnak, hisz
az vakszerencse ok, és önmagad ketrece,
a te életed kézzel írott, avítt és lezajlott,
DE LEHET LEHETE!
Légy sas és légy, légy, ami vagy,
öreg és gyerek, élet és vers és külön egyik se,
mindig a másik rész másként kell az egybe!
Kifogyóban a szív és a toll… Egyezz bele!
- 2018. 6. 25.


Fura maradékok
-------------------
Vannak, akik után örökség marad,
otthon, pénz. szeretet, és van, aki
mögött kellemetlenség, és üres
papír, amin én még naponta írom
az életemet. Minden múlik, s valami
mindig marad, így a régi fél-léthossz
haverságból-barátságból Számalk-os
fehér lap, amire élem a lényegem,
hogy többszörös, köldökös segítség
után, még most is hozzám segíthet.
(Alapos hiányból fura alap maradt.)
Bár már nem tenné, újrakezdeni
ritkán, végezni szeretett -, más
magára válván. Aki olyan nagy,
abba jó és rossz egyként beleférhet,
és jól rendeződhet, tekintve úgy
harminc évet -, s persze rossz végre
érve, a vég kénytelenére, felejtődhet.
Sajnálom, hogy ez lett; kortól,
kórtól tökfejre fordított színtézis,
mert mi tudtuk, a barát az barát,
ha szar is, de hát sajna,
elszállt a szag is!
- 2018. 6. 26.


Buján
------
Búsan, esőköpenyben bujálkodunk,
mi, és a környezetem,
okául és következményeiben -
Csínján csináljuk, de jobb az ilyen,
ha meztelen -,
közben körben a természet burjánzik,
én meg bután bujánkat élvezem.
Jobb majd lehet, ha végre leveszem
a köpönyeget, és forróságát érzem
a gyönyörnek, napnak, vannak, akik a
holdfényre esküsznek, én maradok a
napon és nyomom nagyon, ahol tudom,
ágyon, agyon…. hogy problémánkból, s a
sorsolt hogy-ból kisoroljunk és e legjobb
időre, boldoggá bolonduljunk! Tesszük
és avatjuk, ahogy vetünk és aratunk,
termő minden közt, együttünkbe magunk,
a legegyszerűbb csodát a legjobban élni át…
fel, tovább, hogy újra megcsodáljam
terem teremne vegetációját, szeretőm szép
hajlandóságát, és kivetkőzve, telhetetlen
megújrázzam a szerencse vágatát!
Nevess, vagy vess meg,
de csak, ha már egybekülönböztetted a
vahinát, s a vaginát! Mert mi fontosabb?
És ne sorolgasd az okozatát!
- 2018. 6. 27.


Csak nő és virágzás…
------------------------
Vöröses pillangók pillegnek a légben,
kergetőznek, akár fejemben a szavak,
érzelmesek, értelmesek, kétségesek,
érzem, hogy épülök, romlok,
pusztulok, létezem -, és
fontosságot nyer bennem a salak.
Lóg az eső lába szára és zavarnak a
zajok, dolgom akadt a kedv kárára,
bár ha a szomszéd nője nem kárálna,
pár széllágyított napsugár lefedné az
okot, de így úgy rossz, ahogy van -,
és románul szokott.
Baj sincs, más se nagyon, még rejtve
a kincs, s a kétséges jövő a kilincs,
csak az én félőn ordított öregedésem,
bölcsességből türelmetlenséget fordított,
rosszam önként az ellensúlyára vágyik,
az én hibám is, hogy az a jó hibázik,
attól tartok ez az „egyik se” szagot fogott.
Így is jó lenni, teremni, félálmos félálmot,
s szélhámot, alakváltó vágyakat kergetni,
szeretni, csak nő és virágzás legyen!
Az is szóból van, ami nincs -,
és gond nélkül hiába „olkozom”, de
ha együtt teszem, örömömre értem;
kétszeresen illik ide a Nőtincs!
- 2018. 6. 28.


Vijjogó
---------
Villog előttem az ösztökélő képernyő,
billog is a szétszóródott szótag, mint a
ránk rovó idő, de rabként fogni versbe,
rég letűnt kötelező, a szabadság ideáját
ide szeretve, élni kell a szabad versbe,
nyílt-nyírt keverék a jelen, öregét követő,
s halódó sírvers ez, ha szaltózik a jövő.
De hogy szabadon…ugyan már,
akár ha partiban, vagy házasságban
csalsz összekapaszkodott-csalódottan.
Mégis keret kell, gondolattal és
szerkezettel, de, úgy ahogy a ritmus
adja szeretkezés közben, vagy
járni kezdő babának a rá figyelő apja -,
a forma alázattal dönt a lényegessel!
Ami aztán lényegtelené teszi, ha
elfedi. Egyensúly, harmónia, haha,
de a szabad-versben több a ha! Nem
altathat a várakozás megkapottja!
Keverd össze a keretet a kerevettel,
a szeretetet a szeretkezéssel, (a vége
felével,) a jó hagyományt a szabados
szabadsággal, a magadnak írást az
olvasói talánnyal, az élve valót az
idevalóval, a szabályok hintalovát
a száguldóval, gyónott rosszad a
lefordított jóval, az érzést a szabott
szóval! Szóval másulj másnak,
szabadon magadnak! Ha jó vagy,
az ellentétek, tétre helyre javul6nak!
- 2018. 6. 30.


Őszöm júliusban
--------------------
Márványrajzú, felkavart aljú a Balaton,
szél-él és hő-váltó sminkeli nyárra,
kiállja, hullámsimítós vakációs okon.
Szép akar lenni, szépet tenni, hogy
szépíteni tudjon rajtunk, hogy hozzá
illjünk. És úgy tegyünk, hogy hagyjunk.
Most is a bunkó beleürít abba, ami üdít,
és azt mondja; az én Balatonom!
Szeretlek Badacsony, bár jó bor jogon
az ember itt többet iszik, mint úszik,
s mára fogy a néha, én se vagyok léha,
se sellőit, se halát ki nem fogom.
De azért urasan, öregesen megtartom
e régi táj-szerelmem, és felemlegetem,
míg emelgetem -, s idő és önfeledten
belefeledkezem! S ha az emlegetett
emelgetett savanyú már, és az üresedő
alkonyok közt az ősz szöszöz, a túlért
kék-sem égen részeg seregély kőröz,
megeszem az utolsó almát, vagy körtét,
jövő-magjaikat a parti porba köpöm, s
köszönöm, hogy eszembe juttatták -,
és hazamegyek telelni a nőmhöz.
- 2018.7. 1.


Lassú-út utalás
------------------
Az a fényvilágos tisztás
a komor szálerdő sötétjében,
az én ma képzett visszás reményem,
az esés hátha kedvező esélyében.
Meg, nem áll az elmúlás,
esetleg más, szép utazás lehet,
nyugalmas, örömes elengedésben,
e lassú-út utalás tán más haladást
újráz, a félt fénysebességben,
mert egyre inkább érzem, nem
a futás a követendő eljutás,
ha végzet végez az útvégben.
Így majd hinni kell, merni másként
lenni, bízni a lehetségben,
miként most verset nyerni
egy távoli fényvisszaverődésben!
- 2018. 7. 3.


Majd, valamim csak…
------------------------
Majd mindenem van, csak
ifjúságom és készpénzem nincs,
fiatalosságom talán, s néhány lehet-em;
jó egészség, kifejtett tehetség, pedzett,
eltett életkészség, léleklebegtetés, meg
mennyiségtelen minőség, s összeerjedt
lényem és lényegem; konyakot akartam
és bor savanyodott… Hogy éveimmel
és verseimmel olyan vagyok, mint
isten nélkül a papok. Jövő és lehetőség,
teljesített regényremény, megelégedettség,
öröm és szeretet… na, a végére elértem,
amit pénz nélkül is lehet! Amit meg
elkezdeni sikerültem, be is fejezem,
nemcsak az életem-, és szív-ész harmónia
élje, falja fel a többit, hogy kiválasztó
mirigye a sorsult okozatot sorokba rendezze
és ezt az egészet (lét)formába hozza, egyként
lehet erőm eredője és semmik hozadéka!
Minden más életünk hazárdjátéka.
És az még kevésbé fontos, hogy a
hátsóm hiányfoltos, ha pár megtettem,
haszonélvező lét-fogytosból, idő-folytonos
lehet, ahogy nyom lesz a most!
- 2018. 7. 4.


Kérődző félelmek
--------------------
Kérődző félelmek felélnek,
és égnek az elveszettek,
emberek, esélyek, évek,
s nagyobb az erejük,
mint a szerencséknek.
Akár a kellemetlenségek;
ezt-ügyintézők, életterhek,
fenyegetnek, ránk törnek,
elvesznek-, ki hiába köpöd,
visszaöklendezed, jönnek,
az igazsága fogyott, de
egyensúlyos jog tartja őket,
a szűkség, a rossz lét,
s az emberi természet.
Tedd, amit lehet,
védj, elviselj, de túlemelő
lényeget, örömet, szeretetet,
jót, és hozzá kedvet kell
szerezned, adnod, túlélned!
Visszatér a másik véglet,
és vihogva behajtja
rajtad ezt a verset…
- 2018. 7. 5.


Válaszoló kérdőke
---------------------
Hogy életművész?
Talán koktélértelemben,
de rázva, nem keverve -!
Korábban az élet dominált,
mostanában a művész(et)
benne!
Idáig érve, ízlelve, értve,
hogy nekem egybe megérje,
megiszom az életem.
S nesztek, e lényegek kontra
keveréke; már másoknak élek
és magamnak művészkedek,
rázzunk rajta egyet!
Mi az elegy-arány értelme,
az egész még mennyi mit hoz,
s miket okoz, érve, vagy késve?
Ugyan, ne szórakozz…
jó-rosszam megéltem, megírtam,
nedűjét, seprűjét lehúztam,
mindig másféle másnapot remélve,
a majd-ért nyelve, s életverset,
időközt nyerve -, adva, vesztve.
Ha megérted, megérje érted,
a mégsem, az nekem sem -,
ennyimet ennyiért élve,
s nem tudom, elég e?
Mindennek semmi a vége -
Mi végre, léthuzat újítja körbe,
de vershám a szélre,
szó-célstop az időbe…?
Miért istenem, és mért ne!?
- 2018. 7. 9.
Ezért ember, s hogy istent kísértse!
- 2018. 7. 12.


Szégyen?
----------
Szégyen, hogy ahogy szoktam,
nem éltem, s nem írtam?
Hagyd, hogy éljem, s érjen,
elsőbbségem az előrendelésben,
múltam, s háthám ne idézzem,
csak mert nincs mit éppen,
lélegzet és lélekzet között,
nem libikókázhatok én sem,
tudjuk életversre esküdtem,
s vers-életre mért nem -
Szóval, ha a ma csaklik, nyaklik,
csínján a szókkal, oka csak
terepszínű öregedésem pora,
észre sem veszem ha lanyhán
élhetem, s messze még hogyha
sehogy sem -, hát várakozom,
(életfogyti dolgom,) s hogy lét,
lélek hegyem el ne laposodjon,
eképp próbálkozom, (na, a forma
magán magasztosulása,) hátha az
élménylét megosztja jól tennem
egy élményét, s szabadságom lesz
szabadját szabnom, enyémmé
égnem, metamorfózisával meg-
elégednem, s tovább kell adnom,
érdemes volt érdemesülnöm, bár
a körtáncból félre kellett ülnöm…
Kéne még, hogy ennem, s innom?
- Volt, s lett, szégyenből érdem -,
talán, ha éheznem, vagy hánynom!
Lehet, hogy ez lesz, de az akkor, a
lényegi halálom. Majd felnagyítom,
vágom, millióké közt saját hiányom!
- 2018. 7. 13.


Nagy dolgok kis s(z)avakkal
-----------------------------------
Az emberség prédája az,
ami közben nem, csak végül
lehetne jó nekem! S az is inkább
a példája, másoknak a jövőre nézve.
Akár a költészetem jelenlege -,
azzal a különbséggel, hogy a
prédájánál különb, a lényem (nincs más
vélelem,) példáját meg itt egészítgetem,
- emberségem az emberiségnek -
azaz azoknak, akiket érdekel, közösségi,
önérdekkel, viszont úgy ahogy van,
élvezem! Nagy dolgok kis s(z)avakkal,
ahogy kell, és kis dolgok nagy szavakkal,
amint kéne; (de inkább bánok, mint bántok
a zárójelekkel.) Finomságokkal és salakkal,
létbeli szélsőség-élekkel élek; fel, s el közt,
éldegélek, csak így, tettekben, időben, egyre
középen! Beszorítva, szélre szabadulva.
Mért ne koncentrálhatnék az élvezetekre?
Közösebb lehetne, tán, ha nem menne…?
- 20 18. 7. 16.


Vissza-szőke fürtök indoka
--------------------------------
Szőkén születtem,
bajra barnultam,
őszidőre őszültem,
s szőkémre festettem,
ki mondhatná nekem,
hogy hamisan?!

Lenni kell, amíg lehet
külső-belső egészben,
az élet megszenvedi
eltéréseiket -, nem
megöregedni, míg
lehetne ellene tenni!

Csak hiúság? Akkor
beletörődő irigység,
a nem-tett!
- 2018. 7. 17.


Kényszer ékszer
-------------------
Leértékelik gondolataimat
pillanati dolgok; tenni,
intézni, futkosni, venni,
kénytelenülni… hétközlenni
fogok, és hogy is másképp,
írni is erről tudok, ennyit -,
s, ha nem metamorfótikálom
jobbra, se szükség-balra,
gyakorolok -, hogyha létérett
lényem lényege újra megnyit,
majd akkor, abból, verejték
gyöngyeit, s megtörténtem
mikéntjeit; hogy került a múlt-
kori seregélyáradástól kakis
vállamra madártoll…ok fontos
élményből felruházom okoztatom
magam, ahogy illik, vagy nem -
akármelyiküket, de jobbá kell
döntenem. Különben, mert nagy
dumás vagyok, az összefolyó
szórt szók szóló vitustáncától
létfennkapkodva dülöngélne
az üzenet, ezért élőszó helyett
életversben, ha közéjük unván
közzé teszem, kellő önemelő
kiemelésem, s a kényszer-ékszer
metszését, rendem értelmében,
inkább, mint boly-bonyolult
társas magányaimban,
magamban beszélten.
S még életemben idegesíthet,
örökösségem, tán örökülésem,
kényszer, vagy ékszer?
- 2018. 7. 18.


helyettesítések
-----------------
Körtesövény suháng táncikál a képbe,
(a bunkó szomszéd nem vágta le,)
a szembelátnyi nyílt Balaton résbe,
kettéválik, összekuszálódik a dél-
nyugati szélben, júliusi káni-kula
(majd szétválasztottam,) delelőben.
Micsoda vitorlás idő! A csoda az lenne,
ha ismét tehetném, élvezhetném,
a magam kedvére! Hiába, az életem
jó-arányai el lettek méretezve. Ugyan,
én is csak a végén tolnám a végére…
Szóval kis kép, még kisebb esély, és
meleg a helyébe, tán még egy szelet hús,
és pár sör az élménybe, és lefekszem
a reggeli szeretkezés helyére, helyébe.
- 2018. 7. 20.


A (v)eszekedés vesztesége
-------------------------------
Pogácsát eszem, apró tepertődarabokkal,
vitatkozgatunk, oda-vissza leteremtő
hang éllel, a kevésbé lényeseket tesszük,
döntés helyett harag-hanggal, érzet, értés
semmisülésgetéssel. Egy darab együttlét
el lett baszva, bő nyállal, szembeköpött
keserűséggel! Persze megváltozhat, ha hat
az utómegértés és tartós szeretet, vagy mint
az ufó jelenés, vagy… csak... Kicsivel több
kéne, de maradhat. Nincs lényegi jelentősége
törése, törlése, de kissé sajog az ész, a szív,
és az élet valamilyen pótcselekvése kéne!
- 2018. 7. 21.


Életvers
---------
Felsírt, ért, felélt, kiélt,
s hogy beért, írt, amíg bírt,
ahogy élt úgy, és megérte…
míg vége és érvénye eltértét
elértve, elérte a sírt!
- 2018. 7. 24.


Elnyomva, de nem feledve
-------------------------------
Hajnalban rám tört az izgalom,
a viszkető, éberen tartó,
Rimbaud-effektus; a k. k.
költő vagy kalandor –?
(Sajna az és-t már nem tűri az ész.)
Ha nem lennék költő, s ez létem kitöltő,
kalandoznék. Ő anyagiasodva csinálta,
előbb költőt ötlött, később kalandot öltött,
én élményeltem, és kaka-kalandoztam,
aztán megírtam, szélsőségesen, énszintén
szélsőségmentesen, nem voltam se köcsög,
sem rabszolgavadász, de talán nem is olyan
jó rímesek a verseim… inkább más írásaim,
(humorra hátrálás) korra is tovább éltettem
lét lehetségem, és az életem gyengédebb.
De sarkítva, durvára, rövidre zárva is lehetne!
Sráckoromban hozzájuk (többszörVillonhoz)
fogadkoztam, bár az lenne, ami jobban menne -,
így, ebben vagyok, a másik rész meg benne!
Létformáktól nyomva, de nem feledve!
Ahogy más nincs, úgy valós metamorfózis sincs
e színtézis alapban. Azám, csak léha képzeletbe,
s képbe összezárt, társult vagány magányarány!
Mert nem csordul új csoda, csorbuló kancsóba,
vagy… hogyha néha, rám repül egy pillangó,
lehet lepke lesz a versben -, s már nem igazi ki
nyilatkozásom, ha szövegbe simul a kancsó-com,
nem lett csoda itt ez se, (az, a pillangó volt,
s rajta beért szerelemszínek közt egy ezüstfolt,)
és a következő jövőköltő feltöri, vagy otthagyja.
Ki tudja, olvasásra, vagy másra használja?
Mégse menekülhetek a kalandtól, akárha
lénylényegem sajnálnám a cseréptöréstől,
vagy létmelléktermékem a szartól!
- 2018. 7. 25.


Sem újjá, se fújjá!
---------------------
Pezsgő és csoki torta, a buli rá
már tegnap megvolt, a szülinapom
a meg, s letagadott, holnap leend, ha
születhet lehet ilyenre, sem újjá, se
fújjá -, és bírok még ivásra okot.
Valahogy a minőség sem fektette le
a mennyiséget, jobb és több volt,
mint szokott. s a baráti haverság
és a szeretett, feledtette, hogy ismét
utolért a sok, ami még kevesebbet
hagyott! De picsába a részletekkel,
(mindig meggyőz e legjobb dolog,)
egészen jól vagyok!
Kicsit kalimpál velem az idősödött idő,
de a Balcsi megszűrte a zűrt, tűrhető űrt
adott, helyet a folytatásnak, s a talánnak,
megadást az idő-győzte, végjöttét előzte
megszokásának, életnedvet, erőt, s védő
kedvet, e önmeggyőző előrehátrálásnak.
Közepes vers középkorban -, több mint
a végső jó, ha bírom a jobb holnapit -,
hogyha így, e többnapos mait továbbadott
jókívánsággal, s a mával nőtt halálággal,
meghagyhatom az átfutó olvasásnak!
Idegesít a téma, s renyhe megvalósítása,
tolom magam elől e kört, hátha…
kitágul, vagy megcsavart ellipszis lesz, s
bele (tán nevem vivő versbe,) folytatódik
a végző pont is -, s ha mégsem, így sem,
jó lesz az életvágy halálágynak?
Nem kell annak összesírt sír,
kit éltető szavai agyonhallgatatva elásnak…
- 2018. 7. 29.


A kisegítő nem segítőknek
-------------------------------
Csapkod a rosszkedv, rosszak rossz híreitől,
irigy értetlenektől, lerázó elő-döntnököktől,
hogy se aludni, sem jól ébredni, s ebben lenni,
ártatlanul vétkeztetettni, sajnálni és dühöngeni
kellett és e térdemig sem érőbe belemerülni!
Heveny korképlet; jóm a rossztól közepesedett,
és a maradék, (főleg míg a reciprokja nem jő)
idegesíthet! Rám erőlteti, a szaroktól szarba se
vett hiányossal elhiteti; csak a megélhetés a fő!
A rég időző tudja, új kezdő a hétfő, ha fű se nő -,
és a teljes-élőket nem győzheti le egy szimpla,
hétközélegető, kisegítő nem segítő! Lesz más,
alap, s magasodás megoldás, összemérhető -,
létemelő a minőség, a megélhetés mennyiség,
kár, hogy az ennyiség csak ennyire költhető!
- 2018. 8. 2.


Ekkorra
---------
Mikorra egy élet-vége élce,
éle, érvénye, késve kiderül,
a hév kihűlt, a lendület leült,
s az író az írásnak felült -
Sebaj, ekkorra minden repül,
írás, siratása, lendül kettősül,
s a közzé árult hűség sérthet
az érte, megérte-csalással,
ténytelen, kénytelenül.
- 2018. 8. 3.


A sírásó
----------
Ma egy kutyámat is eltemettem,
a jobb esély és remény mellé,
Jeges a szívem, az övé már nem ver,
mintha másfelét temetné szept-ember.
Gyorsan kell egy másik,
az élet, s az évek leckéje ámít,
amíg a halál fájdalmat játszik -,
mert lassan kihullik minden, amiért
megérte, és a vágy továbbélne,
vesztéseiben öregszik az ember.
Pár lényeges azért megvan még,
mi másnak nem az, vagy mit nem ért,
s e szar lefelé mákban ez elég,
de ha ezekből is az lesz, előttem
aggasztó agg kaland, vagy galand…?
Addig is, bár a jelen selejt és a jövő
emel – elejt, itt egy kedvtévesztő túl-lét
metamorfózis; az összetartozó nehezen
veszít, de a sírásó könnyen felejt.
- 2018. 8. 17.


Segítségek
------------
Jeges halál(a) után kánikulát ül az élet,
s az érzelmi feltorlódás óta, megnyugvást
izzaszt a változtathatatlan oktalan véglet;
volt, nincs, ahogy már más sincs -, talán
tehető üt a lehetőre, és új hűség simul
a kézhez, egyelőre, húzzuk ki egyenlőre!
Közben jönnek, mert vannak és lesznek
szép meglepetések, győztes gyönyörűségek
is, ahogy az alkony szín szívverései lefedik
a közelítő szürkeséget, néhány percre -,
ezt keresd, vesztésre, reménytelenségre,
eléred, ha elérted -, hidd, segít. és tükrözd,
sokszorosítsd, s szomjadra ami van, azt idd,
és bajra bénult lelki-szegénységed
nyugdíjazzák (legalább ezt,)
e hétköznapi mindenségek.
- 2018. 8. 9.


Tejcinek
----------
Tudom, inkább felejtésén,
de ifjú-voltunk új törésén -,
üdvözöllek tej-ecsém, ha
már lógtam Anyád csecsén!
- 2018. 8. 9.


Szami emlékére
-------------------
Búcsúztassuk most a testet,
s ha a lélek halhatatlan -,
sose legyen az se szomjan,
s mert neki hatalmas lelke van,
igyunk az emlékére is hosszan,
ezt kívánná úgyis onnan.
Talán, csak egy hibája volt,
jobban szerette a sört, mint a bort!
- 2018. 8. 10.


Betöltés
---------
Kutyák és utazás vágya tölti be
a háthára várakozás és a megmaradás helyét,
remény-esély és hiánypótlás, mint amikor
a sötétben megfogod valaki kezét, de titkaitok
világosodásig nem oldod fel -, mert úgy,
jobb a bizonyosság, s lehet, hogy téged (kis
fájdalom után nagy könnyebbség,) hagynak
el. (Menni, lenni, eltévedni…) Tudok jobbat is,
de magányos vadász a szív, és álmai hegyére
mindenki maga jusson fel! Inkább már a helyére,
tán helycserére, világa változását sokszorozza
az ember. Szóval, kell egy új kutya, a tenger,
és a görög konyha, istenek szobrai, sorsom
feltámadó sodra, az újdonságok álarca mögött
létünk összesimuló romja, s az idő hágta, naptól
édes verébvágta! Görögösen színtézisnek hívják,
és romló csodáját, négyhavonta festik, kalapálják.
- 2018. 8. 13.


Hibázik
---------
Beborul, kiderül, elvész, megkerül,
romlik, megújul, lemarad, sikerül,
lerobban, gyógyul, szűnik, születik,
elfelejt, feljegyez, tűnik, továbbít…
Csak már az idő nem így játszik,
múlással, késéssel, lejárttal cicázik,
élsz, de hogy megérje jobbrésze,
a fel, a csúszóból, hiányzik!
- 2018. 8. 14.


Pókháló
---------
Ha már írni se, talán inni sem…
Vagy nem fehérre - feketére, szürkére
öregszem, nyaraim elélem, olybá, hogy
gárgyul a szóm, s meglágyul az agyam,
s emlékemből tartom össze magam -
Hülyeség, ha már ezek, nem én leszek,
tán vegán költő ragadozó létben?
Éhes húsevő virág zöldségtermesztésben?
Mikor kénytelen bíznék rávezető jelekben,
akkor a körülményekében, mégsem a korban,
(esetleg a hosszú ó-sban,) keresném az okot.
De miért is nem választja meg a pók jobban
az asszonyát? Mert nem ő időzít – és igazán
odaadja magát, míg az elő-özvegy kábít.
Még vagyok, engem jellemzően, (jellegem,
jellemem fellengzősen,) s lehetek, míg
a magamén megyek, teszem akármilyen
(tehát ilyen) létem dolgát tovább! Csak
még egy ok; a magányos pók számára
jelen, jövő számlára, majdani leépülésemet
ibereli, vagy ibis redibis, na, jó, felülüti,
a felismerést követő kipusztulás.
Nem a miért, s a mit, a hogyan, s a meddig,
szab magamnak, az igazit élőnek, s az
önhalónak -, határt!
- 2018. 8. 15.


Az őrület ürülése
--------------------
Már írtam verset az éjjel,
álmomban, miután szeretkeztem egy székkel,
részletesen nem emlékszem, csak horzsolásra,
szókeveredésre, de kicsit fáj a csípőm, a fejem.
És reggelre, lényegre törőbben; + egy aszpirin,
enyhe megnyugvás, hogy a dolgaim elvégezte
a tudatalattim, a valóság utó bonzsúr csöppje
a lepedőgyűrődésben és hogy pezsgővel zártuk a
szeretőmmel, meg e fél-biztos tudatzavar, amiért
most csak kiürülve, s az őrület ürülésének örülve,
ismétlem magam!
- 2018. 8. 16.


Előrejelzés
-------------
Meredtszájú halamat dobtam
a macskáknak, valamelyik örül neki,
én nem -, ritkán bírják sokáig itt,
sok a hal halál, mi segíti, sem tudom,
de pótolni fogom, a tartást változtatni
akvarista szinten, se kedvem, sem
lehetőségem. (Se, sem, semmilyen más
rokon értelmű nem ugrik be nekem.)
Valamelyik most-hétvégi ünnepen,
ünnep az emiatt is, (megint egy s-végű
ismétlésem,) az új dog gyereket meg,
s átveszem, remélem jó társam lesz
és elégedett velem! S a kocsimat is ki-
javítják időben, meg kifizethetően…
Jelentem; jövök, megyek, várok feledek,
hála a feleknek, csak abból, hogy többet
vesztek, mint szerzek, és volt (felemás
folt,) társas magányom lehetetlen ok -,
érzem, hogy öregszem. ( A többi, üres
zárójelekben,) Pl.: Csak egy alma nőtt a fán,
nők helyén nőmet találom, s rémálmomban
voltam vágyom, többet élek-írok, mint fogok.
Esély remény, hogy változok, tehát vagyok -
Ergo az ego pislant, bár sikerem időmmel
sikkadt, s tán csak a talált talán, és a lant…
Sebaj míg többet nevetek, mint sikoltozok!
A humor is hiába, az élet kitalálta a halál
elhasználja. Így, vicc (úgy, mint az egy halra
sok macskának,) sicc!
- 2018. 8. 17.


Háromszögelés
------------------
Fehér háromszögek szeleznek a vízen,
siklanak, úsznak, víz kényére, hajós
kedvére, jelen irigységre, jó-múltam
emlékére, létfeles balatoni közös közöm
örömös legszebbikére. Akkor téve,
most bámulva, s félrenézve. Pedig génben,
vérben benne, hej, csak pénzem lenne!
Sosem állnánk egyvégtében! Rábízva a
sors utalta, kar-ma utálta evezésre.
Mert a hajózás istentisztelet, itt aztán az
ember azt teszi, amit lehet, alárendelve a
természetnek, és a fölé nevesítetteknek.
S az emberi engedetlenség optimuma;
tettünk rájuk motort és gőzgépeket.
Nekem csak a szél kéne, s a jószerencse,
ladikban, vízben, mint átéltből versében.
Mert néha neheztelek nehézségeimben,
ha nem megy egységbe az adtam és vittem.
Így az vinne, amiért adnék, s az istenrészlet
kapná bennem! Ahogyan kéne, felléteznem
e lé lelét csorba tükrében, irányt mérten.
Baj van; Nem tehetem, nem találtam,
kralozhatok kiizzadt pocsolyámban, azt nyelve,
s kieresztve, várom-álomból e tényképzelgést
lényem-lényegülésében, helyébe, egyhelyben.
Három úsztatott igazság háromszögelésben,
süllyedés lett a hajózásból, szög a szögelésből,
ez az öredék töredék itt minden.
És ennek is a sorsa félben!
- 2018. 8. 20.


Az egyszerű egyszerisítése
--------------------------------
Feles Félix megérkezése, s a jobb hátsó
törött lengőkar következménye a kocsimon
lefoglalja lényegi gondolatom, így a fényes
fölösleget most kihagyom, s fakó magam
félre, idomításra, időre-pénzre, fókuszálom.
A kiskutyát nevelem, tartom, a sárkányom
szerelését, gyógyulását, szeretném, várom,
olyan ez, akár pár életsor utólag, vagy mint
egy olvasatlan képeslap valamikori címre!
Mert a lesz, van, érzem, s fél(t)em, ahogy a
szívem, vagy a farkam! A döntő harmadik
fél íratta ezt velem, lassan lehagy, túlfejlett,
bármit tehet önállóan. Ja az ész, s szív, fasz,
szentháromsága; az élet-tette, érzete-érvénye,
vágya-továbbja. A lét fel levezetése versben,
ez boldogít, s okot adhat a bizonytalanságra.
Együtt e tétben; élmény a leírásban, remény az
olvasásban, s ha jól-tett, haláltánc-fatalizmusból
a megmenekülés. Az egyszerű egyszerisítése!
- 2018. 8. 22.


Ok – okozat;
---------------
Várok: álmod-ok, boro(c)k,
pótléthez pótlékfokozatok!
- 2018. 8.23.


Mai napi
-----------
A mai napi, puha, jól formált kaki,
semmi jó, semmi rossz, se helyünkön
orosz, (ez a jó benne, nem a hasonlat
töketlen költetlensége?) mert, a
mindenkori, sajna kosz - de
gördül az élet, elvisz, visszaoszt -
Hősköd a jövő, de nem hoz, okoz.
E jóm is csak akkor lesz jobb, ha
rád találhat, csak én már nem ugrok,
és nem bíztatlak falat mászni Téged!
Marad a neten hű(ha) honlapom, ahol
lélek-gazdaghoz illőn ingyen olvasható
vagyok, bár új lakásdíszként, Hóbor
képzésben nem kápráztatok – Egyelőre,
(nem egyenlőre,) s hőköl a feladat, az
üresedő iroda-lomhoz még inkább
izzad-ragadnak a raghoz-kötöttektől és
az érdek(ük)védő ítészektől a régi falak.
Hiába, a fej előbb pusztul, mint a valag!
- 2018. 8. 24.


Fogvesztő sügérként
------------------------
A, e semmittevésbe belefér a másokért
vagy más-magamért minden, időmért,
ingyen, s pár jó versen, gyermekeimen,
s egy elképzelt regényen kívül, másom
jelenből-jövőbe nincsen. Humuszomból
kibe kincsem? Hétvégi Balatonért volt-
nincs lekaszált éden, más, de így is örök
kedves helyem, szeretőként időszakos
létrészem, bizonytalan, jövőbe esett jelen,
mint emlékekért elhasznált élő percem.
S pilla pillanatok pilléző röghöz-versben…
Ennyiben passzíva, a mindenkor aktíva,
csak aki ezt mondja, irigyli, kétli, nem
tapasztalta – Mert túl sok a sehogy sem,
s kevés ki érti és senki, ki ma hatni segíti!
Innét szép nyerni, mit is (?), s a média majd
megsüvegeli a sügér donort, ha belehalna!
- 2018, 8, 28.


Fény sirató
-------------
Ahogy az élet fénye fogy, úgy nő az árnya,
és nem várt randevújára az alkonnyal, jönnek
a lágy bordó, foslott színek, illa lilák, elcsent
zöldek, vörösből vénültek, szürkéskékes fakó
tégla-barnák, fénnyel együtt vesztek, megszült
feketékkel fertőzöttek, égőből halványba értek,
kontúrból üresek. Az ég sminkjei az éj kéjének.
A sötét álmai, időzült kómái győzhetnek, hiába
a mégse-horkantások, ön-gyújtó villanások, ha
már napszínek, s a lét-képzés fényei nincsenek.
Hogyha ilyen vég-buli lesz, vérig virrasztani kell,
akkor is, azért is, ha a kinek, minek -, s létverseid,
hogy éltessenek, elengeded, vagy látni, elégeted -
parázsból a füstig, de le-létből is az így megértéig,
s bíznod, míg írod, csak a pontok közeledtek, nem
a befejezésed. A hajnal attól még ugyanúgy hasad,
ha esthajnali rőt szikráiért – mohó létcsiholó -
megégeted magad!
- 2018. 8. 29.


Bölcsebb után-érzet
-----------------------
Enni, inni, aludni, szeretkezni,
alkotni, lenni, vagy nem -, emberi jog,
ha tőlem megtagadják, csak többet fogok -
és ha mégsem, az élet-vétek, a végem,
embertelen, ember(i)ség elleni bűntett!
- 2018. 8. 30.


Hasonuló hasonlás
----------------------
Jáspis bakfisom gumi csirkét dobál a kiskutyának,
az utánaszalad, de vissza nem hozza. Akár az életem
e hátsó sarka, az él kép elképzelés és a váltóvalósulás,
s a motorikus mégis rohangálás, a majdcsak, s a hiába
töltelék ide-odája. A létalap-próbálkozás alj munkája -
Sohasem érem be a kellet, de valamit elértem, vagy
csak el értem; magam ura vagyok senki bérrabszolgája!
A realista erre széttárja a kezeit, és elfelé vigyorogja;
alászolgája!
- 2018. 8. 31.


Bor-vers
----------
A szőlő, s a szó, az öröm és a jó,
s a bor a zsendülés megszentelése -,
és verse e zendülő zen csendülése.
Ér a szőlők borrá, a szavak verssé
kiforrása, és együtt testesülése,
a munka, s az idő beletördelése,
a szó és a szesz szeretkezése,
az átváltozások beérlelése. És
sajna, felejtése és kipisilése.
De amíg van vele emlékezés,
lehet feledni -, és lesz a
seregély részegségéből,
a bor versbe rendülése,
érésé, értésé,
a színtézis szentülése!
- 2018. 9. 2.


Harmóni(k)a
---------------
A hang a harmónia hátsó fele,
az illat, a kép, elé, olykor odaáll,
az íz és a tapintás, kiegészülése.
A gondolat, s a tett, nemzője, szülője,
úgy, hogy az ember, őrzőjének kéne,
s máris egyéni küzdés lehet, mert
egybe nem egyesülhet végleg benne
a lelke és a teste. De, és itt az idő
jobbik szerepe, olyasmit kiskedvére
megengedhet, csak sajna, esélyük,
össze-használatuk és tartamu(n)k
kicsinyítése az eszköze, (pillanatra,
pinanyalatra, stb.) limitált szabadon
választottra, és így jobbesetben rá
emlékezés, és helyette, azzá felejtése
lesz belőle. Cselekvésből cselekmény
se! Az enyém gyengül, sor(s)aim íve
leferdül, ahogy érte próbálkozom,
és próbálom a lelkem, testül.
- 2018. 9. 4.


Kerülő
--------
Kerülöm a másoktól bajba kerülést,
s a rágondolást is, a fertőzte körülményt,
a bajt, a tényét, ha már elért, úgysem lehet -,
és párjául adom az „ést”, a csak-azért-is
másba, jobba feszülést, meg ezt a szerény,
szegény, gond-baj baszta reményt!
Az okozat hála nincs itt, de az okból tudom,
hogy lesz, voltismeret-furdalás és vélelmi
vátesz ez -, valahogy elhiteti velem a köztelen
körülmény győzővel, (szeretem ezt a nevet,
néha sokat jelentett,) hogy a szüleimnek
ajándékul, nekem bizományul, véletlenbe
kaptam az életet, s ha elegét visszaadtam,
tartozás és végre hajtás nélkül megtarthatom
a különbözetet -, felélhessem a vivő részeket,
s összeszeretkezzem a lényeget, s a különleget,
és belőlük örökíthessek verset! Élő, koraszülött
gyermek, ahogy én, ott a tojáshéj, s a csillagpor
a fenekén!
Így gondolom, s félig, a félt félt meg is oldom,
a többi, mi követi, már más(t) körül(ölel)mény,
hiszen másoktól függő az esetleg fülén, a
lehet-ből, meglettbe fejlődés, a megért megérés.
És persze a bajt, s szolgáit, legalább a csekkjeit,
a postás vényeit, nem-lévén, elkerülném az idén!
Na, és még mindig jobb verset írok, mint élek,
mert az életvers bizony megúszott merénylet -
Még, s a majd, ha lesz vetítés, zsöllye sor az
egész(em)ért… Sok minden ennyiért?
Különben meg, olyan nagyon panaszkodni nincs
okom, pártol a párom, csak létünk krumpliját
Ő vékonyan, én vastagon hámozom.
- 2018. 9. 7.


Rendeltetések
----------------
Visszajöttem, s még mindig többet ad
a tenger, mint a körbenyüzsgő ember,
csak a csoda nem öregszik, én egy kicsit
megelőztem. Harcos, zajos ez az égei,
a földközit jobban szeretem, ahogy a
szeretkezést a nyert, vagy pláne vesztett
verekedésnél, s az együttérzést, akár túl
a szépségen. Persze én a szeles égeihez
hajazom, még ha több is a só a hajamon.
S lehet, kocsit bérlünk, hogy szeretőmet
szelídebb vizekhez vigyem. Békémben.
Hisz Ő adta ezt, s ha még van az isten,
sajna nekem sok más közöm nincsen,
csak együttműködésem. De leteszem az
imám, a köszönetem, és néha a hibám,
teljes legyen az alárendelésem, és a
felül…, a lényeges vizében!
- 2018. 9. 11.


Járom
-------
Járom az utam, bár most inkább
fekszem, s ha járom ez a járomon,
az könnyű, kedves veszteségem.
Ha volt előéletem, az tuti, hogy
tenger mellett éltem. Szelét, vízét,
színeit, ízét, létvitelét szeretem.
Amitől elvesztett(ük)em, s akitől
legalább így visszanyerem, a lét és
halál rossz, s jó különbségével
köszönhessem, és ez a félre meg-
alkuvás, pihe-passzivitás az őszbe,
engedtessék meg nekem!
Ez itt szép segítségem, mert tudom,
hogy öregszem, csak azt nem,
hogy miben…
- 2018. 9. 12.


Ha már…
----------
Ha már… Habár, még tartom a formám,
csak idősebb szemekben, lényeges a
lényegtelenekben -, tett-telen jótétemény
lebecsülő önbecsülésemben. Na, de csak
ne becsüld ezt le, szemben az idővel! Jó is,
mert örömet, őszült kedvet ébreszt bennem
a tenger égszín-tükrű rétegillesztéseiből
alakuló lát-lét élmény, időnyelő mozgásában,
akár hajam régre festett szőke fürtjei, újraélt
lárvalét a láttatásban, s lepetézett pillangóvég,
hitt reinkarnáció az írásban, újulás a múlásban.
S ha a voltban nem is játszhat, jóleső a látszat
a tekintetekben, ha már nem test a testben -,
és erőt, bizodalmat hoz akármi holnaphoz…
Tényleg ilyen felszínes lennék, vagy ez csak
a léthez kellő kellék, s legalább tetszenék,
ha bele nem is mennék, és tetszető felüdülés
az üdülésben, a bármi lehetne még? Na és, ha
ennyi az annyi, rakd helyre, és hagyd hatni!
Egy kis elég, ha így versben felszikrázhatnék!
Hogy a megidézett tengerigézettel bennem az
ember, idősödve is időtlenedjék!
- 2018. 9. 13,


Részben
----------
Úgy érzem magam, mint egy meglett,
vedlett orángután ki szalad az oránzs után
bután, de a le-lét nem propánbután, hogy
léte emeletére segítse újra, így fásult életfája
tövéhez bújva, múltja gyümölcseinek léha
magjait kutatva makog, a talánt sem találva,
vidám, vörös önmagára várva. Hogy betűkre
használja, ha meg is találja! Na és, majom,
semmi egyéb bajom, bár a külsőség int, túl
sokat iszom megint -, elhagyom vagy fogom.
Ez az utcsó szó kétértelmű, jelzi, egyszerű
nem volt és nem lesz a nem-eresztés, s a
jövőidő, megbán(t)va mutatja bármihez is
kezdesz, ha leírod, ha sem, megbánod, és
jó-sorsod megbántod, de ha nem teszed,
(s ez meg ugye mindig nem megy,) maradt
magad jól elbaszott, végbe írott, embervégű
emberséged istenségét éled, örökbe nélkül
örökítve örökséged. Hát (?) idáig jutottam?
Írd és bízz magadban, lenni és esni is sokkal
jobb magasban. Csak tedd, és érezd, bár
tán semmi más ez az élet-végzet; narancsos
vagdalt, és folytatásért folyamodás részlet.
Külön se, keverve sem, zölden lehúzva, s ilyet
szarva, fonnyadó zöldség, talán zöldséglétért,
vagy szerencsés „és”, és tüzes éhség, majd
ellevegőzés, vér-létrajz, s adathordozó kétség,
súlyos súlytalanodás, papírnehezékként!
- 2018. 9. 15.


Kamu
-------
Használható kamu itt, félig az egész,
a kaja, a pia, a kapott, s adott meglepetés,
a több-érdemén festett óra, a széteső ékszer,
a repülők zaja, és mindenütt a feslő öregedés!
De a tenger, a nap, és a mindent kibírt és vert
épített örökség, némi (nem nemű,) görögös bájjal
győztes vigasz, még-maradt jobblétem jóléte ez a
szereteten nyert felüdülés. Fel is, meg dűl is -, a
miliőhöz illő egészülés. 40 alatt sok lett volna belőle.
Kora-későn késztetett köszöneten túl, testi-lelki
lepárlásom könnyei, gyöngyei mellett, néha sajnálom,
hogy túlnan néhány poháron, ezt a ha harmóniát
problémára váltom, ezért, meg persze magamért is,
itt ez a vers; felfénylő látlelet, és kínjával, kéjével
képezi a lényeget, hogy lehessen és lett, együtt átélés!
És stílusom alatt, felett, Aphrodité karjaiban Poszeidón
morajára ölelések – Bár mindent lekicsinylek, ahogy
csökkenek és vesztek, de e idővel vedlett fél igazam
mellett, mégis morzsolt-könnyes lesz a ráemlékezés.

Nem bírom megállni, hogy ehhez képest persze,
pozitív, negatív értelemben ez, s az, komikus kamusan,
gólt kapott kapusan -, kevés!
- 2018. 9. 16.


Kérdező a feleletre
----------------------
Korog a gyomrom és nem vagyok éhes,
nyalom a mámort és másnap az se édes,
s amit eddig tudtam, múltan visszakérdez…
Élek én még, vagy csak a régindult lendület
lehetséges, amit az időm, s a felejtés fékez,
többhöz, méghez, földhöz, éghez?
S aki nem tudja a választ, tovább kérdez;
miért, mennyi, mikor, hová, semmi, vagy
a megígért lesz? Fosztó lehet e a se, és ami
elszállt, visszatérhet e? Ez a jövő, az érkező
kétkedő kérdező a feleletre? És egyik nélkül
a másik elégsége? Meg futólag, utólag mi
marad az utólagos részem benne?
Majd eszem, amit lehet, jókat jól élvezek,
nem törődök idő, södő ember, isten, rendszer,
félelmével, s hogy mi lett a feleletre tettel?
Azért is, fel az örömszerzővel, s a fejjel,
csak szeretet, szerencse, egészség legyen…!
De, jut eszembe, mi lesz a versekkel?
- 2018. 9. 19.


Kutyákon kutyálkodva
--------------------------
A kiskutya tanulgat, makacs néha,
de a hangomra hallgat, tehát
jó kutya lesz, nem úgy, mint én,
kinek élemedésére újabb nyűgök
csüngnek a nyakörvén…
Viselem, vagy teszem mit tehetnék,
kutyaságon kutyálkodva,
ölebként, farkasként?
De még kék az ég, melegít a nap,
a gondok, bajok csak próbálkoznak,
megoldhatom, vagy leszarhatom -,
oka, okozata, s mint régen a parancsra,
passzív elviselője -, néha élvezője,
és kinevetője is lehetek én, egy más
szeptember végén - Ahogy a követő
esőnek és az ijesztgető (cs)ősznek.
A szokott hűvösségek, és keseredett
életmézek (végeredményben nem ezekre,
csömörüktől fáj a fogam,) jöhetnek, vaú
jönnek! Hitem legyen tavaszokban, s a
fogkefémben, és nyíló nyárra emlékezzek, s
ellenkezzek a télnek! A do(l)gok együtt élnek.
Az állatkínzók és verset nem értők talán
leszállnak rólunk, vagy elüldöz a holnap,
netán végre kaphassak, forgótőkét, ne csak a
tököm forgassam, hogy magamból adhassak,
akár végrendeletül -, kedvet, energiát, verset,
regényt, ha az ellenkutyaság enged. Most azt
hiszik győztek, mert időmből nyögdíjtalan
időt vesztek, s lehet, e végletet, de már rég
megdöglöttek, mikor a versem még átkozza a
neveiket! Majd pontosítok, ha járó jogom
vég-vesztes lesz. És másként is megfelelhetek,
e szimbolikus metamorfózisomban Anubis is
lehetek, meg rájuk vizelhetek… Á, ereszd!
Csak e nyári búcsúpercet tartsd meg emléknek,
gyógyszernek, fénynek, melegségnek,
ha már eszedbe, szívedbe, heréidbe tetted -,
kihűlni ne engedd!

Gőzöm sincs mi, mennyicske, szerencse, lesz e,
lehet mínuszba megy a lét, és hőérzet, de tán veszteségem is -,
és létértelmem papíron, jégben, túlélhet engem, persze a
szokott alapokon, de új tavaszon majd nevetünk haragomon -,
bár jobb, ha rúgom, mintha hagyom, s megérdemelnék nagyon…
de békéltet az estbe cso(r)duló csend.
- 2018. 9, 21.


Cizellált semmik
-------------------
Cizellált semmik közül nő,
és fénnyé gyöngyülhet a vers,
s csak a ma gyöngül, a jövő
gyönyörű, vagy megőrző lesz…
Mert hinni kell, míg tényleg
az jön el, amiért sokat teszel,
akár mindenek ellen -,
s bár épp nem megy, mást
úgysem tehetsz, tovább hiszel.
A sors ball lába, vagy az istenek
lustasága hagyta ránk a hitet,
ne adjuk fel, meg főleg őket
se feledjük el, de ne is terheljük
a kibaszott, szabott, meglopott
lehetőségeket! (Eshetőségeket?)
Félig, hiszek, a másik félért
semmit-teszek, amit lehet…
hátha hitem, s tettem hitelesíthet,
s felment e tét-tehetetlen fél-
emberségből, legalábbis versben.
Hisz lényem tényül e lényegekben!
Ha vers épül félbeévült életemben.
Hidd, a jól-tett hozadékkal marad,
na, cizelláltabb sírfelirat!
- 2018. 9. 24.


Sziszifuszi szusz
--------------------
Felemás minden, az volt, vagy lesz.
Ilyen az én kevesem és többem,
lehetségem és tehetségem, a kivívott,
mi kivitt, életem jó játékaként, nyert-nyelt,
lerótt, és időmbe rótt eredményéért, a
a remény eredőjéért, s a papír nehezéért -,
a sors kókadt libikókájából le, s fel is,
de a lift, mégiscsak lefelé visz.
Ja, a mindenem, s a semmim…
a járandóságom, s a tartozásaim,
köztük még megvagyok, ennyin -
Túl sokat gondolkozom az annyin, és
foglalkozom a zavarokkal, zavarókkal,
a minőséget fedő (se)mennyiségekkel,
a pót-álmokkal, s a nem lettekkel,
többet egy talánból-jövővel, elhal-okkal
halványult múlttal, mint a lényemmel, s a
jellememmel jelzendő jelennel. Küzdök egy
harmonizáló színtézisért, (Sziszifuszi szusz -)
mert zsugáztam a léttel és beérem versekkel,
ennyi vagyok; ve(r)selkedő ember!
- 2018. 9. 25.


Szentháromságom
----------------------
Egy igazi férfi szentháromsága;
az esze, a szíve, és a farka!

Aki nem így látja,
(s)okáért, hiányáért -,
csak magát sajnálhatja!
- 2018. 9 27.


Zsebsegítség
--------------
Ma folytonosan folyik az orrom,
miként képzett, és képzelt gazdagságom
létem papírjaira. Ez most megfázás,
vagy allergia, testem elvétett véd-áradásait
összegző, lelkem próbaszava? Tudom is én,
csak szívom és nem, vissza, miközben
körbevesz e közös búra. Eszembe juttat egy
tört versvéget a régi tavaszra, ahogy akkor
átéreztem és leírtam ezt, azt, és tartósított
szava átsiklik a személyeken; - megunt
szeretőm papír-zsebkendő dob az ölembe,
s már csak pollenallergia! –
Furcsa nosztalgia, egye(ne)tlen tanulsága,
hogy túljutottam rajta.
Már ősszel telnek a papírok, zsebből,
zsebfolyás és zsebsegítség, és ez, fejből.
Ez összefolyó létvégekből az egyik majd
eláll, de a másikért, szavaim szerelméért,
ami még hátravan -, azt is kizsebelném!
- 2018. 9. 28.


Napom, nagyon…
--------------------
Igazán, a nap számít, térben, levegőben,
fénye és melege, életben, időben.
Szeretem, élvezem, s bárha ellenemben,
ellene sem fényvédőm, se szemüvegem,
inkább égek, ha túlontúl megkörnyékezem.
Vágyom és viselem, testemen, szememben,
ha úgy is léteztetne, múltján létezhetne,
őbenne imádnám emberré istenem – Tán a
legfontosabb mindenek előtt, s nekem még
többet jelenthet, (ami így nincsen -)
teljességét kiteljesedésemben, jó kihatását
létezésemre, ahogy oszlatja az éjszaka
gyönyör-csömörét fekete elidegenüléseimre,
áldja a biztos tavaszt vénülő telemre,
össz-szeretete örömét reszketéseimre,
létenergiát vesztéseimre, virágzást nincseimre,
hajnali sugár-reményét elsötétüléseimre.
Mert, Ő a kiköltő, (nem csak csökött költő,)
örök, kiben a teremtő legtovább van benne!
- 2018. 10. 1.


Ősz szinopszis
-----------------
Ősz van rajtam,
valami tavasztáncos ráncot
talán szemöldökközben -,
tegnap még fény részegen
nyitva hagytam, és mára
fránya őszszinopszist kaptam,
s hiába rángatózik ellenében
a lázadt vénasszonynyár látszat,
mintha behasadt kantárszíjat fognék
az idő kondenzcsíkjaira.
Rosszsodrú október forgat körömben,
bennem reszkető percek múlt koptatta,
unt szokás szaggatta létedényében,
s átkozódva kuporogva szele szélében,
tavaszom tékozolt hippi álmát vágyom,
s a nap szabadszerelmű csókjait várom!
De félek, bár élek, el lettem feledve,
nem tudom e végváltó létszele hová visz,
végbe, télbe, vagy élesztős pihenésbe,
nyaram óarannyal teleírt levelei alatt,
a lefelén befelé sírva, a levéllétet látva,
ahogy időjáró körtáncukat sejtik,
s hiába bízva magyarázkodik nagydumás
tudásom dadogva, lényegemen felsejlik
hímpora pora; aztán, honnan hova?
Jó, innen-onnan, ide-oda… s most rötyög
a (rá)fogott semmi a markomban,
mert a távol, tétova tova -, s vált idők
továbbjáért, elégéért, melegét,
percét, kajla versét elkapkodtam,
s leszek helyén vár a voltam!
2018. 10. 3.


Válasz
-------
Olykor vert rajtam az élet,
ellennel, becsapóval, cigánnyal, tóttal,
részegen, szerencsétlenen, versenyzéseken,
betört orral, foggal, de összezárt szájjal,
és (nem keverve mással,) csekély adóssággal.
Bár inkább győztem, a nyomokat viselem,
és tartok tőle, mára, nem érte meg nekem.
Már csak védekezek, védek, míg tudok, merek,
és csak reménykedek, végzetes nem leszek,
nincs mit mérlegelnie, kinek csak egy ütése lehet,
ha kénytelen tett lett, szükség, kötelesség,
és emlékharcos vérmérséklet!
Békés öregség? Edzés és elkerülés -
Nos, ezeket láthatod, ha régi fényképekből,
ma, arcomat nézed.
- 2018. 10. 4.


A rá(m)hatás hatása
------------------------
Életem túlértett értelme,
csodaadó és parazita lényege,
sorshatározója, fókuszszimbóluma,
a talán tudata, a bizonytalan vasa,
műformított létmásolat bolondaranya,
hitéből hitele, és velem értetése,
igazságából az „i” színezése,
egyenlegem színtézisröhintése;
- a seregély részegsége -
- 2018. 10. 5.


Mohikán-nyár
-----------------
Ősz szépülés, vagy őszépülés?
Versen kívül sem ez érdekes,
megélni kell, élvezni érdemes.
Enyhülést, cicázó meleget,
emléknőim nyarát, s mezőhagyó
poloskák invázióját hozta meg a
felizguló nap, mi pár napja még
agyagpaca volt, s kihűlt tükörtojás.
Szép ez a futó utónyár, akárha
késve jutó jó, vagy őszülő őszelő
utálkozás. Maradjon e megkapó lét-
fél-vég, büdösen lankadó légycsapó,
s a napon ábrándozás, tette nincs,
csak érzete, mint az öregedés, rajtad
áll, (v)éled csak, vagy teszed e?
- 2018. 10. 8.


Hatástalan hatóságok
-------------------------
Már megint, (még mindig) a gondok,
s az ügyeletes gondnok, hogy….
Kontra elszegényedés és a kénytelen ész
egyetlen előnye; nincs, és kész!
Ez is csak egy felsőfokú szegénységi
bizonyítvány, vagy csak az ahogy.
Körülem meg hulla-hoppoznak az
okokból sem okult, okkult okozatok,
de adjanak, hogy adhassak, - hatástalan
hatóságok - máskülönben költő is csak
itt, így tudhatok, s jót tenni, jól lenni is,
csupán úgy, ha segítséget kapok, bár
szuverén (ebben a lényeg; én,) tudósítok,
s magunk közt egészhogy megvagyok,
mert valakimtől valahogy, szeretetből,
a jó(m) hitéért, és az én felemért,
mégiscsak írhatok, ergo sum. S punktum!
Na, tessék, érvényes, de érdemtelen bajról
érvényesítő gondolatok, de a”fogok” is,
csak amíg írva-élve tudok, s már így is
létfordított -, mégis hiszem, és ellágyulok,
jönnek most őszszínes, dióroppantós,
borkóstolós napok, hogy a többről többet
gondolkozhatok, szép meglepetések, és
valósulatlan, visszahagyott rém-kell álmok,
amik közt legyintek, és vigyorgok!
Addig, míg ez lesz, vagy nem -, többé tesz
a kevés és a sok!
- 2018. 10. 9.


Elengedetten
---------------
Ahogy a koszos gumikakas
sípoló jelenjelével, ha haszna van -,
csak terengek a napon és várom,
hogy a kiskutyám használjon,
nyalintson, harapdáljon. A búcsúzó
nyáridei ajándékom. Elődei múltának
kompenzációja, s a jelen napóráján
a jövő percmutatója, mert képtelen
hogy egy kutya… De Feles Félx aki
kiegészít, s a depit, épp-magányt,
s a közelítő veszélyt majd elugatja.
Különben is jóképű, és ez az az új jó,
ami történik velem, Nem keveslem,
elégedek e percben, a jövőm önző,
sok kibúvót nem hagy nekem -,
hát, még simogatom kedvesen a
kedvem, a kedvesem, és a várás-fájást,
képzelgést, létfennkapkodást, meg mit
elmulasztottam… mint a cigi füstöt,
- ha már beszívtam –, elengedem.
- 2018. 10.11.


Könnyű versvetés
---------------------
Jó néha a sémám mellett lenni,
enni, inni, szundikálni, semmit tenni,
hogy ne kellesse magát a kellett -,
vagy csak elfeledni.
Saját rendem sorát megkeverni,
átábrándozni, az ősztől szakadt napon
melegedni, ráérősen állataim szeretgetni,
valami okosat, de nem most fontosat
tervezgetni, aztán inkább félretenni.
Úgy érezni magam, ahogy tán régen,
léha, boldog, csak épp amit akarok
nyári emberségben, hogy amim jóm volt
ma azt véljem, éljem -, és ha mégsem,
ha hagytam, hogy az idő, és a dolgom
vége-félben megkísértsen, akkor is,
azért is, egy üresedett, de fénykeretű,
könnyűvérű emléklebegésem éltem.
Valahol végig tudva, ez csak dudva,
de beforgatva, - port a porba -, fárasztó
ész mélyszántás helyett, felszín-létem
lény lényeges ráncbarázdáiba dugva,
könnyed őszi versvetésre cserélem.
- 2018. 10. 12.


Generatívan
--------------
Szombat van, baszombat,
akár a napos nap -
Testem fekszik a szellememre,
képesség a képzeletre.
Hagyom, hogy hasson,
örömösen, ahogy élvezem -,
s vigyorogva érzem,
az eszemen ma győz a farkam!
- 2018. 10. 13.


Röpke könnyedek
---------------------
Ősz szállt az ölembe,
zöldbesárgult, félájult juharlevél,
illeg-billeg, aztán továbbhajtja a
sövényhez, tömegsírjaikhoz a szél.
Akkor majd buli lesz, szélkeringő,
végkéjes simulás, vérrozsda pezsgő,
avar-bachanália, szex a humuszig
igaz? Aha, be vagy te rúgva, nevet,
és rezeg kunkori teste, a bizonytalan
nehezülésére, és hülyeségemre,
röpke könnyedek, tragikomédiás könnyek
lelétünkre - Pedig, nem mondtam el,
egyedül nem tetszenének, a színpompához
fény kell és tömeg, így csak hullott magány,
végnek, nem következménynek -, és az
öregedő vagány ezt már sokfélén élte meg.
Rügy és ősz, jó-pár még jöhet, de amit
elhallgattam, a hullás, múlás, összhangjára,
a némulás visszhangja, a fonákról képezett,
versben is lebeg.
- 2018. 10. 15.


Őszi ihlet
-----------
Már látom, össze-szólalkozik e lapon
a fátylas fény és a kint, bent, fakuló én,
egyikük szó-szó, szóló szójátékot próbál,
míg a másik mondén felhők mögé oson,
hogy libabőr játszik a szószóró szőrzetén.
Erő és akarat van, de az ihlet a majdban,
jól ide pacsáztam, a „nincs is” talánban -,
jobb szó a rátalálás, vagy megvilágosodás,
bár inkább egy jó szeretkezés ez, a forma
és a tartalom megfogant színtéziséhez.
Sajna lehet ma csak szerzetesi iniciálé lesz,
a meddő kötelesség kivető cölibátusa győz,
de a felfénylő kikezdet színesedhet egy kicsit,
és még ígyis-úgyis nemző ölembe hajlik
a hisztis-öregedő, élet-vers késztető dizőz!
- 2018. 10. 16.


Szám(la)adás
----------------
Egyenleget vetettem, és nincsen
harmónia bennem, mert a szellemem
nem öregszik még annyira sem,
mint a testem, s adtamért se kaptam,
a nyerést is vesztettem, ha volt -,
csak az maradt, amit meg kellett
keresnem, lényemhez mérnem, és
magamévá tennem, hadd legyen mit
felélnem, megírnom, ön-közzé tennem,
hiszen ezért és addig ér az életem.
Élveztem, ha jó volt velem a lét,
hogyha nem, sorsom írta versem.
A jövőtől, jelenből jövőmbe hasonlót
remélek, élményből szövegben,
csak körülötte lehetnének többen,
értők -, ha már mindezt, félig,
s miket nem, értük tettem, csak néha
voltam önző tettes e tettlegességben.
Kellenek, egyedül mégsem megy
mást is szeretve kiteljesednem!
Ha meg így sem, megleszek
múlásmulatással, és ha szarában,
visszavezetett reciprokjával -,
e kincsre cserélt nincsben!
- 2018. 10. 17.


Egy emlék apró(pó)ja
-------------------------
Aprók a színváltó őszben
az őszülő önszínező váltásai,
változásnak éppen kevesek,
pláne, hogy ellentétesek,
és jó-ideig (az egyik megy,
a másik meddig?) a jobbik is
csak hiánypótló lehet.
De hiszek, hisz az ezért van,
míg mást jól nem tehetek, vagy,
mert értelme nincs, s tán félő,
szükségemre járót kapni sem, nem
kedvelnek a semmilyen emberek -,
csupán dühöt és zűrt keverek.
Meg zavar, hogy így csak kérhetek.
Nem baj, majd ha lehet, ugrok,
addig helyben táncolok, (s hálás
lehetek, hogy nem futok…)
levélzenére, diókopogás ütemére,
szél énekére, és érzeteimet, érett
érzékeimmel az ősz én-fordított
szófestményeire mű fordítom,
és szeretem ami(m) van, akárhány
(bizony, ha ige, néha idevágó,)
oldalúan, míg, e őszbe összetett
állapotban, még szépség, ígéret,
színpompa, hátha és hogyha,
az esély reménye, életversé fogan.
Tavasszal többre mennék, de
a télhez képest szerencsém van!
- A nők a te szerencséd – mondta
Anyu és magára gondolt, majd
a többi bizonytalanára -, és én
most a sok-okú árnyra, önnyugtató
- nekem még tellett, s nem kellett -,
mosolyában.
- 2018. 10. 18.


Fölösleges, de nyugtató
----------------------------
Mi lenne, ha az írás helyett a pénzszerzést
kérném, tenném, előtérbe, - mit előtér -,
létem szentélyébe? Az, hogy váltós geci
lennék, pénzköltő, nem költő -, és
könnyebbségre cserélném életem súlyát,
értelmét, amiért, most hagyjuk az akikért -,
így, és itt, vagyok még!
De jöjj el egyensúly, kompromisszum,
harmónia, (fölösleges, de nyugtató ima,)
hogy egyik a másikat megoldásba hozza,
és a szentült percekért, az üresedett órákat
boldoggá avassa!
- 2018. 10. 19.


Baj a kilátással
------------------
Létrésembe tért-fért varnyú takarja a vizet,
persze nem a madár nagy, a kilátásom kicsi, és
a tehetetlenség felverte rosszkedv mi sikkaszt,
és a Balatont mind messzebbre viszi. Mindig
közünk volt egymáshoz, most úgy tűnik egyre
kevesebb, körülem fogyok, s a jobb többé változást,
csupán a remény hiszi. Talán a varjú hű-hó párja
fedi le az okot, tán az enyém kifutása szűkíti.
Október végén könnyebb, s a szeretet még tovább
viheti, a rossz vég inkább novemberi. Azért,
csak nem ez is ruszki? Őm fúj rám e feltételezésért,
pedig a feltétért kéne, a hússal nincs baj, ki, ki, kéri,
ahogy érti. érzi, avagy mérni véli. Á, csak mérges
vagyok, ha miatta is, ezt nem érdemli! Még. Bár
a szeretet következménye üti a legnagyobb sebet…
Az élvetlen, elvetlen okos elkerüli, de nem is élvezi -
Mi még élvezzük, s szép ez az őszi tavaszi, habár
olykor előre fáj a környezet ködében közeledő téli.
Azért a vízhez le tudok menni, és maradhatnék még,
csak meg kell tanulni, némán, bólintva szeretni.
Gondolkozz, még ha gond okozz; jeges vízben úszni?
Mért, jobb miben, mint kiben múlni?
- 2018. 10. 20.


Napoló
--------
Napon is felemás a napom, hullámzik nagyon,
mint lent a víz, és számban a főtt, sült, rántott
hús íz - Azt hittük a kutyánk a 10. szülinapján
pusztul el, aztán felállt, s így nem megyünk fel,
a talán jobbrésze talált. Süt, majd köp reánk az
őszi sugár általány, inni kéne, de félek, hátha
mégis vezetni kellene, bár az önrészem a mégse.
Csalinkázik a széles szelekkel vert felhőkkel
felettem a nap, közöttünk is pattognak a szavak,
de ha rosszabb nem jön, vagy csak így marad,
végül úgyis csak ölelni szabad. Hogy barnulni?
Jó maskarázni az őszszél és tél-fehér alatt.
Még egy pohár Grande cuvée adhat hangulatot,
s az így purgált tudat. A nap lemegy, a baj,
mint a nők, kiszámíthatatlan halad, és én…
vörös kelés a szépség seggén -, csak dumálok
tetttelen, és irkálok magam köré, nehogy
a télbe veszvén és elfeledvén, üresen záruljon
e létszélbe keveredett érvény. És még így is
lehetnék öntört rejtvény létrótt földkarcaimért,
vagy megértő elégedettség egy értő nevetésén.
- 2018. 10. 21.


Versmenedék
----------------
Némileg zavartan ülök az avarban,
az ősz ma, hideg esővel és széllel
zongorázik rajtam. Nemileg nem,
azért már tettem és kaptam, hogy
reggel a napom bearanyozhassam!
Még jó, most reszketek, morgok,
rosszuló kedvvel, vacogtató frontban,
e külszíni szaranyban. Az október
sír, a korai, új-emberi átkozottban.
Bemegyek, áztattak a temetői cseppek,
majd összebújunk, és morgolódunk
kutyáimmal a vackomban. Az is
lehet, már elállt, de pöttyözi még az
ablaküveget, nesze neked, megmarad
az esett esettel szélvert hangulat -,
káosszá kavarognak bennem fohásszal,
káromkodással kevert szavak.
Nem olyan sok a jobbra-szabad, hogy ne
sajnáljam ez a nap csak túljutásra van,
napos napok közti bajban -, szokottja, és
szókba szökött jója meg versmenedékként
beleívódva e nyár-fákból reinkarnált lapban.
- 2018. 10. 24.


Csalást!
---------
Hányszor végignéztem, mint
száll el az élet, állaton, emberen,
hullámzóan, akár a tengeren,
vagy percvégen -, míg
próbálkoztam, segítgettem,
magunk miatt – Félve, tudva,
hogy nem sokat tehettem.
Tévedtem is persze, az idő, s a baj
néha engedett, az élni akarás,
és a gyógyítás, jókor keresztezett,
meg nem - Add, hogy most igen,
ne kelljen temetnem!
Hiszen már kiírtam, s ezzel
kiirtom magamból a félelmet, a
rossz beidegződést, a rend szerinti
élhetőségeket, van lehetetlen mi
segít az állaton, s így az emberen!
Adj még sétákat, döcögős futást, a
gazdasszony ajkaira boldog mosolyt,
s nekem olykor-olykor a valószínű
becsapását!
Engedd az engedetlent, fedezd még
a csalást!
- 2018.10. 25.


Egyszerűen
-------------
Régen a nyár voltam,
most már az ősz,
szikráztam, lángoltam…
ja, és csak idősödtem, kösz -
E kedvességen kívül, a
mulatt múlás ütése jobban ül.
„Megüté”, ha nem is a tél,
de a november, meg amit
hozzá, beleképzel az ember.
Tudja mi, jön-megy, mégis fél,
amint telesedik az átmenet,
és az élő csak félig él.
De, ez itt még csak a kezdet,
és az átélő az értő kifejezet,
s a változás mindig a legszebb,
ehhez illhet (mért nem élhet)
a költő! Ideérő kísérő kísértő;
jó legyen, hogy jobb legyek,
a verseken túl, (meg-élmény,
regény, döntés, szeretet -) az is,
mit teszek! Csak így egyszerűen,
(vagy) ahogy nem lehet.
- 2018. 10. 26.


Eszközök
-----------
E zöldből-rőt, kavargó aranyló ősz
szembe-szívbe-észbe-versbe nőtt.
- Múlásmúlatás és halál -,
meg ami közte jár, jól megfér bennem,
örökségem elvesztettem, és örököm
sem nyertem, mégis teljesedten éltem.
Amit tudok, azt jól teszem, (mert amit
tudunk, azt tudjuk, ugye Gézukám, bár
már kívülem ebben is a nincs dominál,)
de élmény, vers, remény kering a vérben
és ami kell, ha éppen mégsem…
Az ősz-váltó életszél, a tél létmagány -
nincs sok mi meglepne, s tudom mi vár.
Nem olyan kegyetlen, csak jobb volt kegyelten,
tanít is a hiány! No lám, már üdvözlöm azt is,
amiket eddig kiegyeltem, s az elmúlás unalmat
és megszokást zabál. Ami maradt, magába zár,
a felejtés, ismétlést szül, az eljövő kevesebbre
elég a kevés, úgyis kevéske az „és”, de a lényeg
végül ajándékba készül, határpontig épül, tőlem
emlékül, vagy megtettemre dűl. S mindegy, ha
érte, az addig, tartozással, talánnal eszközül.
- 2018.10. 30.


Jelen!
------
Langyos szélbe dobálják le
őszszín búcsú gúnyájukat a fák,
ok-felemás e csini-csoda, és október
máskor tróger napja kellemesen süt le ránk -,
a földön több az avar, és a tarka, végfoltos
maradékkal csontjait takarja a csupaszodott ág.
De szép és kedves, áldás és áldomás nekem,
melegét, fény festette színeit, nyárjátszását
élvezem. Megállt az ősz, kamaszkorában időz,
napanya mosolyog és gyümölcspálinkát főz.
Öregedett, beteg kutyánk is javul, eszik, iszik,
jön-megy, éli, amit tud és lehet, teszi a szíves
parancsot, emeli a mancsot, vagy huncuton
néz, laska füle és én letöröltük a könnyeket.
Holnap november, halottak napja jön, és mi
megint megúsztunk egyet, emléke se jó, de
jobb, mint temetni, a szeretet tetteit, s a kedvet.
Köszönöm sokszínű, s mint ha a diód keserű,
kiköpöm a rávalót, elég nekem a ma létképe, és
az enyém; ahogy a napon ülve napszúrt szavakat
sokszoroz -, és a dog-kölyköt simogatom, míg
egy irigy csacska beleóvatol az ölembe. Más az
élménye, halkabb az öröme, de jelentem, jelen,
üdvözlöm a most boldogságát, és hogy, ha, (bár
ez a tavasz érzete,) beleférek jövőibe!
- 2018. 10.31.


Lagymatag (f)elismerés
----------------------------
Lagymatag belső, és külsőségek,
hullás, múlás, és ravatali végszínezés,
a kárörvendő, de örvendeztető,
a temetésbe zavaró, langy melegben,
állatokban, emberekben, lagymatagon,
fáradt békében, november elejében.
A mindenszentek tőlem távol esnek,
én a boldogokat kedvelem, és életem,
múltam megboldogultjait, megérett,
és képzett, képzelt szeretetben.
Igen, gyertyát és virágot, ahová elérek,
a többiekért sajnálkozó fohász, és
bocsánatot kérek -
Régebben félvállról vettem, ma már
többen vannak kiket eltemettem, vagy
tették nélkülem, de akik érdemesek rá,
őket nem csak halottak napján érzem.
Isten velük, vélem, lágy lagymatagos
visszaemlékezésben, ha velem mégsem -
hiszek, egyezek, a rám törő
lelkiismeretlenségben!
Lelelkizett ügy, inkább csak beleélek,
akár idő és lét vesztesen a maradéknak örülve,
mint a rigók és a digók, énekelve fütyörészve!
- 2018. 11. 1.


Séta
-----
Sávosan sárosan megjelöl az erdő,
fény hull rám és esőmúlt a levelekről,
elől fut, hátul kullog egy-egy kutyám,
megszokástól, és korai, késői időiktől.
Bíboros ég-kék lilán tükröződik a nyíló
est az őszi levelek nedves színpompáján,
keser-savas illat árad, otthon is ezek
várnak, világomban, létnyomomban
velem járnak, én akartam, de nem azt,
hogy megszokjam -, szeretem, de már
élőszóban is bizonygatnám! De most halk,
erdőjárós maradok, s csöndbe csepegő a
liget, meghallgatás, válasz sem illet,
teljesedett hozzászokás -, hát laza simogatás,
egy kis döci, lihegés, és haza, ott majd egy korty
ital, közöny és könyv, értő karosszék nyugtat,
így könnyebben szokom meg, ahogy még jeltelen
jelennel szökik a múltam, veszik, vagy még szóban
marad, csak most egy percig a novemberi alkony
pillanatképe vagy - súgom, s erősebbet iszom -,
fényfosztott időlopás!
- 2018. 11.2.


Le álláspont
--------------
Megvagyok magammal,
a jómmal és rosszaimmal.
Vagy inkább elvagyok?
Gondolatban csélcsap csodákhoz,
iszonyokhoz viszonyítok,
csak cselekvéskor változtatok,
tehát a gondolat magányos szótlanul,
ha az írás lét-tettek spermája!
Ami egyrészt magánzó gondolatok
összegzése a többiek felé, másrészt
az önlétezés megtetté kifejezése.
Valószerűbb, hogy elé, még inkább
kénytelen, több(ség)é kevésbé!
A részletek bonyolódnak,
nem az egész, az ép még -, és
egészében értelmezhetetlen,
mi pedig részek vagyunk, és
igazából nincs sok beleszólásunk
(vagyis csak az van,) sajátunk
egészülésébe, tán túl-teljesedésébe,
esetleg közbe, s akkor beleélésünk!
Szikrázunk a tüzért, lobogunk a
hamvadásért, mit az idő végre olt,
papíron ez egyértelműbb volt -
A tömegembernek jó ez, a reszlinek
keserves, se itt, se ott, sem így sem úgy,
vagy eleve felejthető saját léte fénye,
vagy a múlás felejteti, a megfogant esély
a nemzés és teremtés, ha sikerül,
születtetése és felnevelése, hogy benne,
részből részben továbbélj, vagy így,
írásba alkotás, ami után és utánad,
esetleg felkarolja a szerencsés „és”!
Ez a többiért? Egy fél-valósult reményért?
Tettei tényeiért!
A legtöbb, beleveszett keveseidért!
- 2018. 11. 9.


Megint
--------
Megérint, majd túltelít a megint,
tudom az ész meg int, de unom az
időmúlás rá(m)erőszakolt ismétléseit,
bár ez valósult tévedés, ásatag tudásom
szerint. Az ismételés felismerés, és
időhúzás is, s az állandók ismételgetése,
és a jó retró, a felejtés feledésében segít.
Feléltetne a megélmény, de az új
élmény-kérvény ismeretlent kézbesít,
toporog a tudat, a vágy állva vár,
érdeklődéstelen érdekelt lettem már,
nem hoz senki semmit -,
szép meglepetést, gyönyörű gyönyört,
mi verset testesít, ami elvarázsol,
érzékeken kopog, szívemben dobol,
teljesülés, él életérzés, mámor, vagy bor,
ha más nincs, az istenit! (Az egyik különbség
Ernest és köztem; „minden becsületes férfi
valamivel többet iszik, mint amennyit elbír…”
és, néhanap többel többet, többször iszom,
mint amennyit (b)írok!)
Ne is tudjam, hogy emléket ismétlek megint!
- 2018. 11. 10.


Értelmezetlen értelmetlen
------------------------------
Csend van, napsütés, szélillat, lágy színek,
szenvedély utáni ágy-béke, meg november
második hete -, és a megérzett tévérzet;
mintha a természet megállt volna a halásban -
Ilyenkor az ember úgy révül el, a megértett
nem-tudásban, ahogy én most, az egy l, két l,
végségi, érzéki, hatásában. Keringőzik a múlás,
előre, hátra, az idő ritmusára, pedig a keringés
az életrend, és ez az ide-oda, csak a határfélsz
toporgása. Kell e ritmuslét, táncünneplés a
váltás dallamára, lassúzó világ az ősz szólójára,
s a kidobós stop értetlenül rágerjedt partnerjának…
Akkor is így szép, hisz táncos vagyok, nem zenész,
írni akarok és maradni, (értelmezetlen értelmetlen,)
e instrumentális körtánc
szövegírójának!
- 2018. 11. 12.


Várok
-------
Várok, hogy a káros lukakat
befoltozzák, vagy kéz-lét tapasszam,
időktől csörgedező időmben, ebben
e elfelé létezésben, ahogy a kocsim
olajteknőjét, és érzékeim összeérzés
áramlását, hogy egyként használjam,
és használva hasznosíthassam.
Az időjárás nyárvégre állt, még most is
szép; aranyfüst, könnye(s)d szélutazás,
le repülőszőnyegből avarközösség,
ön-nyomos körbemúlás, élménycsendes,
késésre várt, örömös fénytalálkozás,
s ahogy tetszik, amit lehet, hétköznapi
szükség csodák, emberiek, természetesek,
hogy szív szívás-nyomástól, létszivacs
legyek! Befogadok, alakítok, teszek,
átváltozás-folt az írás, váltóba készülés,
magamból magunknak megfelelés,
bocsi, hogy más rendet hagyok,
ha szórakozhatok, éghetek, hathatok,
a magamét teszem, adok, elfogadok -
Tudom, a többi dönt, de én ennyi
(s nem mennyi) vagyok,
önfeláldozó lég és lét fél-parazita,
aki így lélekel és köszön.
- 2018. 11. 13.


Ne siesd el!
-------------
Ne siesd el, dolgod van az életeddel,
a neveléssel, segítéssel, élményből
versekkel, a regényeddel, szeretett
életekkel… Maradj meg, míg
ezeket teszed, őriznek, lökdösnek,
elhívatottságok, kötelezettségek,
lehet-remények, és meglepetések,
kicsinyei a teljességnek -,
ha jól égett lét, lény, fénnyel jelzel,
még megtalálnak téged.
Másképpen, csak idősödő senki,
júdáspénzzel seftel az idővel!
- 2018. 11. 14.


Szó(sz)játék
--------------
A (nemk)őszi elmúlással együtt,
múlik a herpesz is a számról,
működik a kocsim, a kutyánk tán
javulhat még… a kirúgott remény
hamiskásan befolyásol, nem adná
könnyen a szerencsének a helyét.
Azért, ezért nem változik, az ősz
őszít, bár ha engeded, feledni,
színezni, nem észlelni lehet -
Talán itt, egyedül, mert nem
rontanák a képet, és szü(r)kítenék a
lehetőséget, a beleőszült emberek, s az
oki körülmények. A magány magavallói -
A te választásod, és akkor is öregszel,
bármikor megbetegedhetsz, hiába-
valóidba belegebedhetsz, a legtöbbhöz
segítséget sem kérhetsz, semmi közük
a szeretethez -, végleg is veszthetsz, bár
hozzászoktál már épp eléghez, és sajna
a mindent bele kell venned a teljesülhető
teljességhez. De ez az új-ember, fordítja
fél-keseredetten az ősszel vert, s ezzel
a tétova nevetéssel le zárja a ver se-t!
- 2018. 11. 15.


Látvány
---------
Már nemcsak őszül, kopaszodik, a kint,
pelyhezik a hó, az ég és lég szürkés hideg,
fázós e való, lehet másnak ez jó, nekem,
csak ahogy a tél beint. Lehangoló, csökkent
láttató a tér, és csigaeffektus, befelé él a lét,
rosszkedvembe bújik, túlzásaim szerint.
De ez a rendje, a teremtő itt, ilyennek tette,
kényszerdurmolós és éber alvós, limitált
üzemmód kezdődik megint. Akkor, szebb
álmokat világ, és élvezzük, ha érezzük, az
ég-kék fényt, s a hó-hatást, s jöhet belőlünk
a korcicomázta nyári mikulás, már alig kell
kellék, rá se ránts pajtás -, csak ne a rossz
változás sár-fehér rongyaként olvadjon le,
csak, mint sí-surrogó hermelin palást…
Vagy legyen, ahogy lesz, de Te kedvesem
rajtam ennek lásd!
- 2018. 11. 19.


Rám kiáltások
-----------------
Őszködök közt, bennem őrzött
kedves árnyak, akárha hajnali
fagyban kémények pipálnak,
elélmények, emlékek, elmentek,
előtűnnek, rám találnak.
S több a boldog, mint a volt sok,
ritkán fájok, inkább mosolygok,
de lennének inkább álmok,
mintsem az én-érzésem, átok -,
jólessenek, ne sértsenek, a rám
kiáltások, hátha több jót csináltam,
mint amit sajnálok. Passzív át-
munkálások. Itt nem dönt az ok,
csak az öröm, a szív meleg, s a károk.
Ilyenkor érzem, akármely tömegben
egyedül állok, bár szeretteim vannak,
és viselő barátok, egyre kevesebben,
több a tetem, s csupán reflexből a
tettem, néha csak írott szóban szólok,
de nem kér és ért a közönség(s) többség,
kér(d)és és válasz ész és érzékkísértő,
ritkák a meglepető, érő, élő, fülhallások.
Ja, a szelektív hallás, a memória-stop,
a most már minek, a kifelejtő bevallások.
Szóló lélekzene, porra gyantázások!
- 2018. 11. 20.


Furcsa szöveg?
-----------------
Furcsa szöveg? Fura létképletek,
félt, s féltett élethelyzetek, csinovnyikok,
ítészek, új primitívizmus, lefedett felületek,
használt, s jóra nem vált rendszerszerkezetek,
kívülről is keveslem, szenvedem, noha tudom,
a világ, egészére vigyáz, a többségre inkább,
egy-részként, talán szerencsébe csodát,
vagy becsináltat csinálhatsz, s jobb, ha nem -,
világod csak volt magába vált.
Persze, hogy egy életlen véletlen furcsálja,
furcsult kifejtések, kifejezések, jelzések,
össz-szeretet és elkülönülések, de furcsa
figura éli, írja; fel-le létezését, élményeit,
fájdalmát, jódolgát, hiányait, örömét,
gyönyörét magába szívja, aztán lénye
lényegülésén át életverssé fújja! Fújhatod
öreg, csak magadon változtathatsz, azt
meg minek, kinek, csak furcsálgassanak,
ha közben értenek, éreznek, netán meg-
szeretnek, és némiképp (akár nemiképp)
másként jobbá fertőződnek!
Hogy a többség immunis rá, el se jutsz
hozzá? Nem is baj. Ha nem megy hamar,
Majd. Vagy sem, nem az a munkám, hogy
lesz tovább, csupán a keresztem -,
maradok magam, és bízok nagyon, hogy
mielőtt az idő üt agyon, kiteljesedem -,
pár szentült percben, néhány közös
érzésben-értésben, áttételéltben,
gerincvelőben, agytekervényben,
fire-fura elvégzett végtelenben.
- 2018. 11. 21.


Talán sem!
------------
Már csak a borostyán zöldíti a nagy
juharfámat, - a parazita haszna -,
ahogy a kurva, vagy a strici szépíti
a magányt.
Grimaszt vágsz, a vers is ilyesmi,
és a költő, ha a haszna szembeötlő…
Kijelented mi, ez téged nem kísértő,
bár néha erre vágysz.
Változtatnál? Vigyázz, a harsány nem
után, hátha talánt találsz!
- 2018. 11. 22.


Idő tükör
----------
Kopaszodik, lét-lénycsupaszodik,
a novemberrel vert természettel a
lelkem, télbevesző nyári létezésem,
talán csak az írásom nem, máshogy jól
is sikerülhetne, ha szikár, él(k)es lenne,
csak nem az enyém - Én, ha más -, a
barokk reneszánsza lennék, hogyha több
szépet beleképzelni és hazudni tudnék,
engednék, de csupán ruha, smink lehetne,
amit az életvers a tükrömtől, fel, le venne.
Mert nemcsak, hogy megtörtént, velem
történt, élmény a lényege, stílus faragva,
kiegyelve, a többi, álomként, ábrándként,
ellebeg a képzeletbe. Szükséges válogatás
ez is, bár idő-csúszik, s ami tisztulni indult,
a versekben tisztafejű, de kéjvég farkú,
zeneszívű, érzékérvényű és ennyi-tettű lett,
ahogy az életem -, (illeszkedik, ahogy telik)
lényem fel, be, leért létképe lesz, láttató,
s égető fényt fókuszál az ő-színte, vagy
időcsúszdán görbe, fénytört tükörképeken.
Más igazság? Követő, értető-rejtő jelzőkben,
véres szilánkokon, s a foncsorok porán!
- 2018. 11. 23.


Bűn(ös) büntetés?
---------------------
Büntetni – bűn – tetetni – bűntett-ni?
Egy szükséges közlétszar szóváltozatai,
s tenni, elviselni, fájdalom, megbánás -,
de egyaránt rossz a túlzás, s a kihátrálás.
Nekem a nyugodtabb megfontolás kéne,
ami a dühöt és hirtelenét ellehetetlenítené,
s ezzel céltalanná szentesítené az ilyen
eszközült rábaszást. Jelen megesettben
megrágott cipőimet csapkodtatni kamaszka
kutyám makacs, s lehetét próbáló fején!
Egyszer -, remélem, többször nem kell,
hiszen más jelmezű okát, s okozatát, ugyan
hányszor már, oda-vissza viseltem én!
Megbántuk, s most egymást vigasztaljuk,
régi szeretkezéseim rozzant kerevetén.
- 2018. 11. 27.


Merre?
--------
Nem lesz könnyebb -, majdnem semmi,
és jelző jelenében kénytelenedek élni,
hiányolni, keresni, keveselni és félni,
hogy az öregedő életvesztésre ez +ként
kihat -, most a futottak még, majd a
kiírtan leírtak. Én ugyan szeretném, ha
ezt csak a hétköz-alapokra érthetném,
de minden nehezebb, vagy nem is megy,
mint mikor az épp élt körülményektől,
és ellehetőségektől tehetetlen, feléli
szükségrészletekért a készleteteket,
próbálkozik, káromkodik, és legyintve
másképpen nevet. Hol van már a dolog
etikus, morális oldala, megélni sem
majális -, de túl… még csak dúl-fúl a
mindig vető, de rég nem szüretelő, aztán
eljut oda, ahol csak Dante mondata várja,
be nem lép, csak áll, tán lelép, vagy
nekivadul, „és éhes farkas rabolni indul!”
Merre? Mire? Csak erre, vagy semerre,
nekem az lesz a vég; verseimben élek,
és idézetekre halnék -
- 2018. 11. 28.


Bekeveredve
---------------
Kavarognak a dolgok, s a dolgaim,
de mintha jó irányba, vagy keveredve,
meglehet a zsebsérült ajándékokat vehet,
örömet okoz, boldogságot hoz, ehhez az
előzményeiben le lett, üzleti, fogyasztásos
karácsonyhoz. S ez a lényeg, és a részem
benne, (úgy néz ki, kisegít a barátság, s a
szerencse,) a család, a szeretet, a béke
ünnepe lehetne, ha ennyi is elég lenne…
Legyen, legyek, tehessem!
Nesze nekem; vágyam és örömem –,
csak még a bajszom színe a hajaméval
egyezzen… Mindegy, bár ez a sorsrész,
jó, hogy jóra, de jól leértékelt engem, és
még csak remélem elérem; hogy adnom
sikerüljön, meglepőbbet, oda kedvesebbet,
netán örömösztönzőbbet, mint a vers -,
kedvből, kell-ből, lehetből, vesztésviselős
(öregedő értelemben,) s létsegélyből,
csöpögő időmből… Az ünnepelt segítsen,
s a hosszúlejáratú kölcsön!
- 2018. 12. 1.


Alkotás és al-nyomás…
--------------------------
Két dolgot várok így,
koncentrált révületben;
a telést és az ürítést;
alkotás és al-nyomás,
versbemenet és salak -,
s a különbség az előzmény
és a következmény között,
a létlényeg szóba, jelzőkbe
testesülésének lehetősége,
ami persze, ez esetben,
lehet bármelyik minősége!
- 2018. 12. 3.


Kikopás
---------
Kopjon ki a felhőkből az ég,
mint a régi farmerem -,
legyen, ami kell, és megszülessen,
amit elterveztem, s majd a napfény
bearanyozza, - derít, vagy vígasztal -
mit tél lét-szürkéjével elfelejtettem.
Most ennyi csak, a szűk szükség
morzsát hagy, minek is ragozzam,
hisz öröklet helyett töreket tehetek,
s magamért még kevesebbet -,
akkor jó, verset, szerencsét, örömet,
egészséget! Úgy legyen, elhiggyem,
jóérzéssel élhessem és veszthessem,
idő és sors akármit tilt, tesz,
a magamét megtettem!
És ez talán több e többől, mint mit a
többség észre, észbe, élhetésbe vesz!
Ezért a rovott lét emelhet, leejthet,
szelíden tévesztgethet, ködön át
örökbe, hátha… sikerül e, vagy arra,
marad magnak a semmi siralma,
fagyott, fonnyadt téli alma,
a múló test alatt szó-halomba!
- 2018. 12. 4.


Külsős
--------
Nincs kedvem… tán mert
jókedvem van, bearanyozza
a télcsupaszította tájat a nap,
állataim vidámak, a remények
…abbak, csak csámpult, esett
egyet has alá az egészségem,
a régi harci sérülésem kiújult,
vagy ágyat mondat az agy -,
szar ügy, akármerről nézem,
pedig csak vélt élt, nem is érzem.
De picsából-picsába a részletekkel,
nagyjából jól vagyok egészemben,
és igen, meggyőznek a külsőségek
és érzetek -, kívülről, s felülről,
nem mindig belülről mozgatják
a verset -, úgyis ha összeillenek,
rím, vagy szószeretkezések!
- 2018. 12. 5.


A lepel metamorfózisa
---------------------------
A nekem, tőlem, szánt féligazság
hazugság e? Én ismerem, s nem
árt senkinek se, de játék, vagy
létbecsapás az önáltatás? És az e?
Álmodsz, küzdesz érte, több leszel,
tán jobb is, vágyadhoz alakulsz, vagy
csupán idomulsz, mert előre-vágy és
remény szülte életrészed uralhatja léted,
éteriből éteki, lényed-lényegi színtézis.
Ha tényleg, végleg, benned a helyén van
és feljebb emel, feledd azt a fél részt,
használd, használj -,
és érj meg az egésszel!
Bárhova, s kellhetnek a leplek, és lepled
metamorfózisa, a csupasz igazság éppúgy
fázik, mint meztelen lelked a versekkel!
Kint,
a kölyökkutya a farkát kergeti,
jövőt játszik, ezt tetted te is -,
lassan összesimultok így,
és többek lesztek eggyel!
- 2018. 12. 6.


Retúrban
----------
Előre a hátrálásban,
túlélni az elhalásban,
átélni az életet, amíg
érdemes és lehet -,
az ívet nem rontani el,
visszafelé menni is
tudni kell!
- 2018. 12. 7.


Jó a rosszban
----------------
Érzem, a tél caplat mögöttem,
s rőt alkony nő rám körben,
közben mintha taknyon járnék,
elcsúsztat az éj kék árnyék.
Fog, gáncsol, fagy sara, idő és
járása, mert durva és pimasz
tél-tavasz e korcsa koradecember,
hogy nekem lé(t)ünneplés lenne,
ha tűnne, igaz nem nagy vigasz,
ha hó, sí nélkül telne, jeges
gyorsan, tétova időmet lopva
menne, megszokást szopással, az
évszakot, s engem összekeverve!
Legyen inkább, ahogy kéne,
jó is a rosszban, hűhó a hóban,
sikoltva sikolva, akár seggre esve!
Puhán a puhában meghemperedve,
s éreznélek isten, nevedet nevetve!
- 2018. 12. 11.


Nap hatás
------------
Szárítja az ajándék nap a télnedves világot,
és belőlem is, amit az elég fölött ittam, létfertőzőn
kaptam, ürítem, köpöm, izzadom, fénytisztultan.
S már rontott magam röhögöm, könnyed könnyülőn
jobb jövőt jövendölök, s a rossz okokat kizárom.
Tellek, teljesedek, fénnyel, meleggel, e téli primőrrel,
s befogadó, tevő jókedvemmel, meg szeretteimmel,
társaimmal, verseimmel, (jutó, futó, utóhagyó -,)
s ünnepeket előzőn ünnepelek, javulást, jobbuló életet,
és hozzá reményt, talánt, lehetet, hogy meglehetek.
S ha ez csak, hűha-hangulat, majd átírom, aláhúzom
vérem –Vörössel, - akár varázs, vagy lejárt parázs -,
a megőrző és leszakadt sors-sorokat!
Hogyha kell, egy nap, a nap… Ma reményrügyre nyesett,
termőre metszett, s tavaszra fakasztat!
- 2018. 12. 13.


Hó!
----
Fúj-ra befújta, a mai meccsből kifújta,
az utat a hó, de szép, még ép, friss,
ártatlan fehér, tetőn, földön, zöldön,
csak az ég, s az ember szürkéje, ha
felsértette, létkénytelen tönkretette,
majd ellenpontként látható. Na jó,
maradjon egy napra, hétre, az ünnepre,
tőlem…. tél-szépét szeretem, szívesen
sétálom, síelem, csak legyen, ki a
hókotrókkal egyeztessen -, bezártságát
sóval (de nem kenyérrel,) lapáttal
szenvedem! Kell, mert ebbe, ide, való,
mint késő, vagy kicsúszó, ideillő szó,
lét-műfordít, télvalósít, idővég éke a hó!
- 2018. 12. 15.


Felületek
-----------
Valahogy mindig a szépséget helyeztem
előnybe, vagy ha nem, megbántam.
A hiányosságok és a hibák úgyis előjöttek,
de a külső, belső szép (együtt tán szerelem,)
tőlünk függőn kompenzálta. A nemtetszés
csak előhívta a problémákat, míg a tetszés,
amíg lehetett, leplezte. (V)iszonyaim a
nőkkel, s a téllel! Végül is az érzékek dolga,
az ész és a megfontolás talán az ellensúlyt,
s az alkalmazkodást hozza, húzza. de nincs
köztük állandó összekötő harmónia, és én
szívesebben érzek és nézek egy rám nevető
szép női arcra, s akárha elhidegültek, a csínt
csillogó, kristályszerkezetében csillagmúltas
hóra!
Felületesen felületekről, időtettek bennem
összeváltó tetemeiről.
- 2018. 12. 17.


Ünnepel(é)ő
--------------
Rendeződik a tél aludttejes kiteljesedése,
lelappadt, kivehető a lepett domborzat,
inkább csak az örökzöldeken puffad a hó,
az utak kotort kosza bíztató, s a táj tiszta
ruhában készül az ünnepekre, habár a
természet izgatott buzgalmában lehet,
elsiette. Még egy hét, de itt a hegyen, a
vegyes vélemény, a fagy, s a szél daccol,
hogy addig megőrizze. Pihenni kellene,
de (az) alsó szinten folyik a küzdelem
a kölyökkutya-belekkel, a kis dog lány
már túl korán, (s drágán,) ajándékként
ajándékozni kísérel, vegyes halmazatú
sikerrel, (utánzat a csámpázó idővel,)
+ a latolgatás a többi lepetés tervezésével,
beszerzésével, vásárlásokkal, főzéssel,
takarítással (ez még tervszinten,) fűtéssel…
De nő bennem, a kissé az ősszel öregedett
általános szeretet, s körül, belül emlékeztet
a gyermek -, így, egy hétre elhiszem,
istenben, emberben, életben, gond és
gondolattalan, hinni kell! Nehéz ügy, már
rég csak ünnepi tényeiket hiszem el, de a
médiák, bár az ő érdekük nem érdekel -,
és az alkohol közösre csahol, megszokást
tüzel!
Hagyjuk, a szép hagyomány maradjon,
a tél meg fogyasztást fagyasszon!
- 2018. 12. 18.


Zavar
-------
Zavar? Ha már egy légy az ablaküvegen is
bekavar, s a sok lényegtelen kénytelen -,
és belesajdít a gondteher a szívemen, hol
a vérző seb, máskor a viszkető var. Mibe?
Létlényem lényegesébe, a most tőlem telő,
s a nettre degeszedő versekbe, a novella,
pláne a nagypróza a lehet törött lépcsőinél
megakadva, de fel van a kéménybe írva,
füsttel a koromra, utalás a koromra, öregedő
oroszlánként, ha fogy a fog, karomra!
Ahogy megvált(oz)ott, a szöveg kizavart
kavart zavart, tiszta a kép, s az esélyes lét;
a vesztés nyomán, a semmi készülődik még,
én meg, a szó-rögkötött, avart melengetek
a hó és a sár között!
- 2018. 12. 19.


Gyújtóstalan
--------------
Úgy várom a kéményből a füstöt,
akár kupec az ezüstöt, vagy
idevágóbb hasonlatban; a család
a vágott ezüstfenyőt, Karácsonyra,
idén is csak ágak lesznek, de szépen
díszítve, illőn helyzetemre, hogy az
istent megelőzve a fene megette!
De a tűz, és a meleg kell, testre,
kedvre, és szívekbe, csak még most
halkan káromkodom, alsó fokon langyi
házamon, olyan, mint egy transzi,
ki másnapra megbánta a dolgot…
Néha nedves és korhadt a fa, s ha a
begyújtást tizedszerre abbahagyom,
a villanyfűtést is bekapcsolom,
bár nincs rá pénzem -, csak állok
a havon és dühödten nézem,
lássam és érezzem, ha már
elfüstöl az életem!
Aztán elnevetem magam,
nem megy ez nekem,
végre harmónia -,
se abban, sem ebben!
- 2018. 12. 20.


Próbálkozások
-----------------
Tenyész-tévedés, vagy erőpróba?
Két kan kutya próbálkozik, vagy
gyakorol a szomszédban összefordítva,
ahogy sajna, a lények bárhogy, bárhol
a világban, az ember az egyetemes és
sztereotip a témában, szerelmi civódás,
társi erőszak, vagy valami más… de
alap, kitárulkozás, és bezárulás -
A hathónapos, féltojásos, velem együtt
nézi, ugat, nyüszít, morog, ennyi köze
van most, de remélem nem marad így,
mint nekem a matematikához!
Ötven felett rühelem az időt, de ezekben
fontos, hiába még mindig a teremtő
értett a legjobban a programozáshoz!
Régen,
azóta, rontás, romlás, alig karbantartás -,
és mi nem nőttünk fel a javításhoz.
De valamit tenni kell, ez a létjel -,
az istenit… oldjuk fel, vagy frissítsük,
akár középszinten, körbevetten,
a fennmaradáshoz!
- 2018. 12. 21.


Téli álomból
---------------
Kiül a telihold, s a gallyakkal lábat lóbál
a nagy juhar csúzli-ágasán, és hó ezüst
távlatot szór az éjfény valamitől tágult
pupilla fókuszán. Fényt-kapott a kép
a hó és a jég tükörcserepeitől, hogy a
félálomtól szellemképes dicsfényt még
élessé erősítik fel, s a föld árnyékfirkáit
közösen fejtik, vagy rejtik el. De fent
már gurul el a hold, mert a téléj-fal tele,
s csak az idő mossa le -, a holdfény
titkos-tilos álomezüst grafitijaival.
- 2018. 12. 24.


Egy, s más a szabadságról
-------------------------------
A szabadság egy csoda és Proli-Berta
elvetéltje!
Tudom, szentekről és szellemekről
csak jót…
De ha a permanens forradalomelmélet
igaz, és időfüggőn valamiképpen az -,
s mert az anya biztos, így akkor e
legvalószínűbb és anyag jellemzőbb,
beceneve is!
- 2018. 12. 26.


Kompromisszumom
------------------------
Melengetem az ujjaimat
és hűtöm az idegeimet -,
a kettős lehűlés meglett,
ami kell, az nem!
Eddig semmi, ennyi.
Igaz apróságok, de sok, és
a vége dühöngés, vagy sokk,
ilyenkor való és fájó, hogy
idő és helyzetem tehetetlene
vagyok! Ahogy fogy a nő, a hő,
s a segítő, úgy nő a részem benne.
(Általam is állandósuló állapot.)
Kutyaoltás, benzinkúti reklamálás,
a többiről már, még, nem is tudok.
És ha most meglennének? Akkor
nem írnék verset, dicsekvésre nem
érdemesek, összekötelezettségek.
Elhamvadnak, vagy belém égnek,
úgyis megoldom, akármerre dűl,
a stressz meg terjed, erjed, kisül,
de verseként kihűl, kiszusszanom,
ja, a mindennapi versikéért,
- gyógyszer, bizonyítvány, óvszer -
s belép a kompromiszkuitás -,
megalkuszom!
- 2018. 12. 27.


Mi lesz költők?
-----------------
Mi lesz költők
fogynak a nők, és versek lesznek,
de már azok, Ők sem, nektek,
és ha nem, élni sem -!
Bíztok, közös másoknak írtok,
de ha nem lesznek, nem vesznek,
s a szükség ad talán(y)t a kellnek, majd
a nincs-mást onanistán, tán újra listán(?)
úgy, a remény után, s magatokra köptök,
és bármilyen lehetre -, előre köszöntök!
- 2018. 12. 28.


Nem, dehogy
---------------
Nem, dehogy, csakhogy, úgyhogy…
ha semmi, hogyha minden, csak fogy -,
nem akar, vagy nem tud, összejönni,
sikerülni, csak az eddigi bajt e finisre
tömöríteni, összegezni, (a véletlen, vagy
az átok nincsen) a hév, az érv, ez az év…
E végén úgy érzem, tényzem, kénytelen,
csak a gond, a szívás, a baj abajgat,
hogy titokban, halkan, az öregharcos
is jajgat, bár jut még vaj, van még haj,
s hová, kivel lefeküdni -, és a mérgezett
szar is múlik, dacára, hogy az éves rossz
itt beerősít, de a következő, a jövő, ebből
nem következtethető…(sekély remény ő)
Jó, esély, illőbb remény (éljen meg benne
az én), szerencse, idő… Az utolsó előre
fut, a többi csak jut, ez meg tán szökött
szokott, kiröhögi, főleg humort kapott,
a kedv és a tehetség, csak maradjon és
adjon, az „és”, s a még. Tinta és hinta
legyen elég! S az a kis jobblét, amibe
beleférhetnék! (A le, fel a tapasztalatba,
nem az alapba...) Nem, dehogy, csupán
a tagnapi okból burjánzó okozatoktól,
túl sokan, önként és (a fenét dalolva,) lét-
lehangolva bejezték. Bölcs belenyugvás,
vagy gyengeség?) De nekem, bármiben,
hosszú még a lépték! Azért jó a tudat,
ilyet az élet nem sok többet juttat,
ha akarnék, megállnék –
A végső emberi, a döntés joga;
vészkijárat, vagy isteni szándék?
- 2018. 12. 31.

-------------------------2019---------------------------------

Új folt
-------
Túl sok gondnyomot kell most megoldanom,
vagy későbbre takarnom, legalább akarnom és
elfelejtenem, de rügyezik a remény bennem,
és ha én még nem -, az idő lezárt egy rossz részt
magából és belőlem. Új év, s tán erőszakolt érv,
bízom, bár irtózom a hétközszerben is, gyógyulás
ez, vagy a legkisebb kényszer elve, hisz az épp
voltnál jobb, ha visszamúlik és megoldhatóbb.
Tünjön inkább, hisz e három napban belém szállt
szinte minden, ami ártott, zsebbe, húsba vágott,
de ma már hóra nap sütött, s a rossz-passz, vagy
bérelt átok újra nem ütött, pihenek, kúrálom magam,
a testem és agyam, teszek, amit lehet, hinni próbálok,
hátha az isten nem ereszt, míg léttartozásomat be
nem hajtatja rajtam, (a pró(s)zát csak adogattam,
halogattam, hagytam -,) remélem vers lesz, nem
feszület kereszt! Tudom, megszabadulnának tőle,
de akkor se nekem! Lelkiekben sem!
Egyelőre a végét (véget?) érzem, és lefagy a tököm,
de pimasz pofám a napnak lököm, hal jel, vagy
halálcsel, jobb lesz, mint volt, a komponenst majd
tavaszba takarom, addig leheltetem -, s a teremtő
sajnálja a máiba csüggedt alkotót, az Ő ülepe is
foltozott… hát haladékot kaptam, nyeltem egyet
és nyertem, a rontásnak hendikepje e folt!
- 2019. 1. 2.


Ellentétek
-----------
Tavasz színe, és télszaga, de sava van a légnek,
s januári napiparancsában lökdösés áll a szélnek.
A próbálkozó sugarakban keményedő hókristályok,
és létremények égnek, messze a nyár, s bár a tél
tavaszcsoda gyermekeket vár, most jön csak a
nem várt régi téli, gyerekkori öröme-félelme még,
hó, jég, felhőrácsos ég. Öröme szűnik, félelme nő,
ja, az öregség! Ha a kocsim jó lesz, és ezek meg
nem kötnek, nekem mindegy, csalva szokom a
csalódást, s a csalóka rendet -, de együttéledni és
síelni is szeretnék! Addig inkább befogadni, mint
keresni, és megőrizni, nem kergetni illenék.
Két ellentétes ék, ék szer és szétválasztó ék –,
de írok, s kivárok, egy rendszerben a versben,
keverednek, egyeltetnek gondok, meglepetések,
valósulások, hát túlélek, ebben, vagy magamban,
haladék-adalék, olyan ez, mint meztelenül a télben,
kéne hozzá, kedv, hozzávaló minden, érdemesítsen.
Megelőz az idő, de visszatér, magáról, s a világról
lerázott nyomaimban életem pora, kincsem reménye
kavarog és ülepedik abban, s a bajban! Nem bánom,
miértjét, ezekért éltem, és ezért nem haltam!
További esélye(m); az ellentétek valódi tétje
megmaradásában. Éltemben, írásban!
- 2019. 1. 4.


Ige-idők
---------
Furdaló, gond és időfogta szószorulásom kínoz,
visszatartják bennem az igazából lényemest,
most, terveznem kell, intéznem, és tennem -,
és létlényegemtől; jelzőnőimtől, szóhaveroktól,
meghatározóimtól, e követelőző igeidőm miatt,
bocsánatot kérnem! Azt hittem ez nem, de sajna
minden időfüggő, és elvész, ha hozzám nem
éltem -, s már nem helyettesíthetem ezt sem,
válasz érte-bátor segítőimnek, könnyül, vagy nehéz -,
mert rajtam, (s ebben magamra maradtam,) kívül,
(ami hitül, végül kidül…)
tinta, WI-FI, és talán, az egész!
- 2019. 1. 7.


Szolgára kiszolgáltatva
---------------------------
A környéket tető és fenyőfa magasságig
húszcentis cukor-hó máz borítja, alattuk,
köröttig csak gyűlik, fölöttük nem látszik,
már kevésbé esik, emelkedik a fénytkapott
kékesszürke ég, de az ember reménykedik,
hogy bent a kályhában a tűz még ég !
A kint rekedt tűzifa (a havazás miatt a
szállító a kapu elé szórta) hóbuckás halom,
mint kicsiben a „siratófal” a tátrai déli-
Chopokon -, hát hordozgatom, 2 táskában
naponta háromszor háromszor felhurcolom,
egy darabig elleszek vele. Szolgára ki-
szolgáltatva -, ilyenkor érzem a hiányom,
s a korom. A kocsim sorsa bizonytalan,
bár már a szerelőnél van, hogy megcsinálja
és mennyi lesz az ára, vagy el kell hogy
adjam, és kapok e egy terepjárót a szokásos
svarcban? Ennyi a szívfájdalmam mára,
vagy eltolódik, és tartalék gép nyári-gumis
próbálkozása marad a pária párja -,
le kell a városkába mennem, a lányom csak
ma ér rám a héten, és kutyakaját is kéne
vennem, meg a sasadi rókalánynak is
megígértem… Időjárás, hókotrás és szerencse
segítsége szükséges, hogy egészében, részben,
teljesítsek ezeknek, s e télbe őrült semmiségnek!
Hozzászürkülök, ahogy viszonyításában ülök,
az időtlent vágyva, s az idő skizofréniáit lesem
káromkodva, imádkozva -,
télkötésből tavaszoldást várva!
- 2019. 1. 9.


Kérge és hossza
-------------------
Havasan és pirosra olvadtan néz
szembe rám, a kapun túl szakadt
ott-maradék tűzifa, nagy részét
már felcipeltem, de belefájdult a
derekam, vállam, belesajdult sajna
a lágy ék, a férfiasság mellékága.
Azért majd lassan, óvatosan, vagy
kapkodva, kapatosan, felhordom
a változó állagú havon, talán nem
csúszom túl e havon -, könnyülten,
őrülten, érzem, de át a szükségen,
50 felett ilyen-olyan okokon ezt
gyakorta tapasztalom, maga-tartón
és erősen bár, de múlástérzőn, mára
panaszkodón. Kell! De kellek én ma?
Ki nem szarja le! Dohog még életem
dolga, a többi meg… Azt mondják, a
sírban is nő, itt a résed idő, de minő -,
a lényegtelen copfja! Kérge és hossza,
lényem (le)pergése és maradéka!
Na, a megkavart agy lényegesbe hozta!
- 2019. 1. 15.


Alsóhangon
--------------
Mindenütt szar, de legszarabb
ahol vagy!
Lehet, előbb kiabáltam, minthogy
az okozó eredményt kivártam;
én nyilatkoztam deprimáltan,
vagy Óz a csaló!
- 2019. 1. 16.


Istenérv
---------
Megélt, (f)elért istenérv;
mára, isten a szükség szükséglete!
Nemcsak a szűkségé, a volt-nincs van is -,
egészrésze, vagy részegésze, mindenkije!
- 2019. 1. 17.


Elfelé
------
Egészen jó vagyok, egész jól, ez
nekünk szóló pilla pillogtató hangulat,
vagy épp megvédem és áltatom, s csak
átjátszom az agyam? Azt inkább az
ágyammal szoktam… Az, viszont meg
nyugtat, bár izgatnia kéne, hogy a
valóság is valószínűleg középen van.
Ahogy a farkam. A szentháromság
monoteizmusa. Persze e lényeg lényege
az állapotában. Inkább csak az automata
tetteim, a kapcsolódásaim sarkosodnak,
ahogy mindenem csökken, éhesebben,
dühösebben élesebb a szám, ritkább
az össze, mint a tartozás, s tán a sokra
sértődik a szavam, de tovább folyik a
tollam. Lefagyott, lefogyott rólam mi jót,
vagy jól adott, s a véglegtől félve kapni is
szeretnék, már nemcsak eredményt, de
esélyt, és egészülő egészítő alapokat
akarok! Mert majdnem lefutott a kör,
csendes a cselekmény, szinte egyedül(i)
az irodalmi párosban, s túlélem magam -
nyithatom, csukhatom, úgyis olvasatlan.
S mit tehet a magabíró író a nem elég
rosszban, hogy ártó lehessen, önírtó -,
tovább fog írni, s ha ki helyett be épül
az életvers, lét-vérkép lesz,
sajátságos életből, a múltához mimikri!
- 2019. 1. 21.


Vesztes nyertes se!
----------------------
Csikordúlt a holnap az alkohol
és a különbözőségek sarokkövén,
hiányzik a tisztelet, de izzik a hév,
s arrébb szokásul a szeretet, nem
jól áll hozzá(m), s néha túlspirázva
kirobbanok én, a vesztes nyertes se,
a kapcsolat koszos konyhakövén.
Az is nagydolog, hogy együttvagyunk,
nem egyformán, külön (m)értékkel
adunk, kapunk, lekísérve szükséggel,
kénytelenséggel, de még megvagyunk,
nagyon szerethetünk, ha ennyit
(a mennyit,) elviselünk! Lehet, hogy
hiba, de az nagyobb volna, ha külön
megyünk. Nekem rendeződnöm kell
létalapu, megélhetési téren, nem is
érzelmileg, inkább jóltettileg, Neki
tisztelnie bennem, azt is, ami múlik -,
a minőséget, amit őrizek, s teszek,
túl komolyan vettük a mennyiségeket.
Majd végzünk, vagy éljük egymást,
míg az időnk perceg, nyelve, nyerve
ránklicitálunk, vagy valaki bedobja
a holnapot vivő lapot, idő és lét a tét -,
mit én mindenképp továbbvesztek…
- 2019. 1. 22.


Elég!
-----
Elég! Vidám leszek,
élemedett és elégedett,
bár amit leírtam, marad,
igaz volt, gondnedves életsalak,
csak túl sok és megszívott, ehhez
a még éghető kevéshez, mert nem
haszonelvűek, csak rokonértelműek
belőlük az érz-értelmes szavak.
Költőbb költő lennék, az „el”, az
legalább látszik, a kiköltő csupán
másoknak hozott, túlfizetett kokott,
kopott kellék, értve=szétvállasztva;
kell, ék, létszükség, csődölt dicsőség!
Velem vénül a mi, s a miként,
befelé ég, ha átég, belőlem világít
énféle, beszűkült világnyit,
múltat mesél, és jövőt ámít.
A jelennel egyérintőt játszik.
- 2019. 1. 23.


Létemlék a télben
---------------------
Kikopott a hó, mint ahogy a megpattant
rugó, s a kilógó lószőr, öreg kereveten,
a heti telet temeti, keskenyedő jellemzőiben
a környezetem. Nemcsak altat, öl a tél,
néha önmagát is, hogy újra legyen, csak el,
ráhárítja, s egy ujabb stigma az istenen -,
szaggatott ideje van, épp ahogy a ruha a
testen, uralva uralkodik, kapott, adott
idejében, a túlévelő természeten.
Előjével, utójával együtt fogadható,
élhető, érthető, külön, az ősz, s tavasz
nélkül értelmetlen, mint az elmúlásban
a sorra jutó minden. Csupán a nyár a
győző, a többi átmenetben.
Az emberi élet zárja a végzet, a világ
más ütemben múlik és éled, kevés,
hogy megérted, a szerint kell élned,
hogy e eggyed megérje(n) és sokaké
legyen, pár osztó, fosztó lélekzetben!
Vagy ha másként tehetetlen,
létpáraként emlékekben…
- 2019. 1. 24.


A nincs, van
--------------
Ronda idő van, belülre ragasztó,
hiábavaló enni-inni való,
eső, hó, bomlasztó bezártság,
hogy bambán követem rendem
másfelé vakságát, végzem, nézem,
írom, utálkozom, rosszul a rosszát,
eszközszerettelen, e telet jellegző
hétköznapon. Jobb, hogy ma nincs
más dolgom, nem szívesen autózom
az összeszarult úton, akárcsak nem
kellő, eső-kelő gyalogcsúszón, épp
elég lesz a kutyákkal kutyagolnom.
Akármilyen ez a szöveg, kellett, lett,
s az írott nincs, van -, enyém, senki
el sem, fel sem venné, jós-fos jeleivel
lesz más-lényegektelen lényemé, ahogy
e folyó-fogyó perccel rosszidőm az előíró,
de olvasni nem tudó (vagy akaró) időé,
- odakozmált élelem éhtelen életen -
A léttett, és hogy mivégre lett,
egymáson elcsúszó.
- 2019. 1. 28.


Részlet észlet
----------------
Csöpögős hideget fujtatgat a tegnap még
hóval, jéggel dicsekvő télváltozat, képzett
januárvég átkozat, a most fellangyosodó,
majd ide-oda morfotikáló, tavaszvágyó,
korakészülődő létnek, csak edzés, és próba,
hol van az áradó győzelemhez, ideje, ereje
lesz ennek a télnek, csupán a költő érzi,
s néhány igyekvő csúcsrügy érti, fogy már
a készlet, más részt késztet e részlet észlet.
Kétségbeesett, sok kis folyós fagy csapdos
a kikerengő élet koránzó fejéhez, míg
sebeinket nyaljuk, s a zoknit az ágyban is
magunkon hagyjuk, de tudhatjuk túlélünk,
győzünk, kiteljesedünk, (bár a jég elfolyó
j-je nélkül semmire sem megyünk,)
hogy újra veszthessünk -, hát ne átkozzuk
a rosszrész nyomorát, csak, mint sajnálja
a kukacos bimbót, a fény és színszerelmű
virág. Nem vég a még, ez csak egy kis
harmónizált körforgás, s a legtöbb, hogy
benne lennénk -, s amit ez kavar, megoldja
a világ, helyünkre hozza, hosszútávú
memóriazavarát. Aztán, hiába, hogy neked
fontos, tán észlet vélted elolvassák…
mindez megy tovább.
- 2019. 1. 29.


(M)eddig
-----------
Végülis, végleg csak egy változott;
az álom, s tett előre-hátra keringője
szo-szóra, és szólóra álomodott.
Eddig. De melyikük elegétől függ,
és esik meg a meddig? S az nem
lesz álom, állom, vagy járom -,
létzenétől, a csend-tettig.
- 2019. 1. 30.


Törtedelem
-------------
A cél szentesítheti az eszközt?
Nem, De az elért cél szentesül!
- 2019. 1. 31.


Sérülés őszintéi
------------------
Mi van, mindenki elköltözött?
Felismerés nyomja el az örömöt
az ébredő szemdörzsölésből, úgy
hét és nyolc között. Inkább csak
a meleg szökik ki a kéményekből,
mint a füst alig látszik, melegszik
már e terrakotta üst, február első
napján, eldől talán e kakaskodással
a hő-harc, a hullafoltok egybefolynak
a tél arcán, a gyermek tavasz, vagy
még nem is az, a vén-tél fejére üt.
Hó és jégrongyos még a környék, de
megnyúlt pocsolyákon fodrozódik a szél,
az egyetlen, ki ilyen naptalan napon is
forradalmat tesz, nemcsak időkbe illő
szlogeneket beszél. Óvatosan megyek,
csak szükségeseket teszek, ma már nem
szeretnek, mert nem szerepelnek, létem
szerencse női, előrefeszítenek vigyázva,
magamra sérülésem kifelé őszintéi,
vigyáznom és gyógyulnom kell, óvnom
velem rekedt szeretteimet, az egész-séget,
s a sorssal szeretkezést, hogy verseket….
Ma nem tematikusan -, kapom, hagyom,
most előrébb csalom az életet!
Ejnye, de csoda csattanósan hat, csak az
életvers sohasem volt vers-élet! Mire az
lesz, mert minden képlet oda-vissza értet,
az egyik tán nincs, a másik remény lesz.
- 2019. 2. 1.


Szerencsére
--------------
Nem mindenben az igazi. De van!
A még fellétben, s tán elhalásban.
Kölcsönös őskörös, örökös ő-önös,
viselhető ösztönös, csak keserítően
én-cél közönyös, mi-kivételezős!
Társ a jóban, bajban, boldogulásban,
létbénulásban, színdarabban, tapsban,
változásvállalásban, hogy kell „még”
abban! Már az életrészem, akárhogyan
érzem, más szeretteimen és kívülem -,
tétova titok, és bizonytalan rés az „és”.
De így is kevés és rossz megítélés,
az értetlen megbántás, s a szükségszerű
engesztelés! Lehet, vagy kell?
Gondolat elmúlással, vagy kénytelen tett
az élettel? Előre modellezés az egész,
de mi minden megjátszható, váltható,
egy kis szerencsével! S szerencseszerével
könnyíthető, mégha nem is könnyülő,
egy értünk való, jövőt vélő, verssel!
- 2019. 2. 4.


Dominó (viselet és elviselet) elv
--------------------------------------
Nekem, ha kellett, a cél és elérése volt a fontos,
most meg elégednék a reménnyel, az önszugerált,
köz-öltöztetett, egymásután semmivel. Ja, s a dolog
könnyebb vége; kiegészítem (leplezem) az eséllyel.
De azt már nem nézem meg, van annyi eszem, az
mennyi rá, rábízhatnám e maradék akármilyenem?
Mert nem csak élem, de tervezem, teszem, veszítem,
s mindebből tán összejön pár jobb versem -, hogy
el ne felejtsem erre születtem, s hogy lényemvert
egyéniségemmel egyedül is győzzem megtetteim
következményeit, azt is mi elmaradt, s ami tán segít,
hogy a jobbat jobban teljesebben elő, s így utóéljem,
mielött eldől összeérjen, hisz majd verssé válik az is -,
csak már kedvem és jóidőm sincs, hogy a dominókat
lét-támasszam, sordőltüket lelassítsam kicsit.
S ha másként kellett volna… Melyiket, mit?
Erősebben, élesebben, amiket az éretlen, értetlen,
helytelenít!
- 2019. 2. 5.


Üdvözlégy nap!
------------------
Üdvözlégy nap!
Még téli vagy, oldalferde és sápatag,
mégis váltásfényes, tavaszszínes,
és arcmelengetően kedves. Istenem,
ha választhatnék, ő lenne az istenem,
de csakúgy nem, ahogy Anyám és
életem sem. De szerelmem, hogy
sokat legyen! Az sem felhőtlen…
S hogy lehesse(n)k a segítségem, hogy
többé, javulóvá, kiteljesedetté… és
elszoktam már ettől, hogy önzetlenen -
Mindig egy tavasztól nyárig, újulástól
boldogulásig. A többi, téli véglétü, s a
feles másik, majd lángjától lehámlik!
- 2019. 2. 6.


Valami van, de…
--------------------
Aranyrügy ég az égkékben, kikeleti
aranyfüstös tavaszbimbó, a februári,
mégtöbben jobbtettelen, de viszketeg
reménységben, szájtapasztó tapasztalat
ellenében, kapaszkodva a rend, s az idő
tévedésében, e hitsegítő sietségben -,
és naptükröz, aranyos fényt fókuszál,
néhány szakadt, száraz múmia-levél,
letermett múlt, magányos levélnyél,
- hisz nem minden húlt -,
és most jövőjel, jövődnek is, mert
az írott szó nemcsak létképet, de
az írónak kontra életigenlést nyújt,
így, és úgy is, ha e erre eszközült
összhangtalan közös próbálkozás
még a tél hideg maradékába nyúlt!
Szerencse, vagy trágya, (s akkor az
áttétele,) nem a most tárgya, ha
ennek is iránya, március virága!
- 2019. 2. 7.


Megöregedtem?
------------------
Megöregdtem…?
Már lassítom, nem gyorsítom az időt -,
inkábbcsak öregszem.
A bübájokból bajokhoz hozzászoktam,
a soromtalan sorozó sorssal megalkudtam,
a gondokból gondolatok lesznek, és versek,
amikből könyvek teljesednek az életemmel,
e vivő hit kézenfogva megy a bicegő jelennel.
Csak mennyi minden késik, és még több,
mi nem jöhet el, de addig a véglét sem!
Nem mentem menyasszonytáncra a nekem
rendeltettel, csak szenvedély-rokikra a
jutó futókkal, jó sokkal és köztük sok jóval,
s a végtelennek látszó végekkel -, futottam,
nyertem, vesztettem, jobb részt-vettem,
jutottam, megvagyok a kedvesemmel, és
netre gyűlő könyveimmel -, elégedetkedek
épp-magammal, nevelt, és némileg, kakukkos
gyermekeimmel, igazából (tán elémtólt mások
másított másoltjától, s a már hiába vártaktól)
csupán írásban, s ez írás falától elégdetlenedek
a megéltekkel! Na-na, de picsába a részletekkel!
Nem egyenleg ez, néhány fejezet vége, s nem
lényeges, hogy hány a (ki)hányt belőle, kell az
ellentétek rendje, megálljon a volt, lehetje.
Amik belőlem szűletnek túlélhetnek,
az élmények, míg lesznek, tovább segítenek,
s ha majd tettek helyett emlékek ékesítenek,
oda se neki, jobbat, többet, nehezebb veszteni!
- 2019. 2. 8.


Emlék a jelenért
-------------------
Visszasasszézott a hétvégi tavaszámitat,
csak a szél él -, s a vékonybélü élvezet
alján kifúj az áhitat. Akkor se tél már,
a várt megtalált. Egy csalfa kis tavaszka
az idő árnyékára állt, s kellette magát,
tudta nincs más, a világ rá is vár, hát
játszott velünk, s bár tudja az eszünk
neki nem mi kellünk, inkább rárobbant
termőrügy, tovább-ügy,vágyszínű virág -,
de emléke eljárt a jelenért, s győzzük,
míg a sorban végre győzünk, mint valaha
hétfőn a koleszban a vasárnapi kaját,
s aztán a kétórás kimenőn, elnyomott
kamaszlényegem még hiába duzzanatát!
- 2019. 2. 11.


Széltől összehordva
-----------------------
Napvillódzások, éles szél, és hűhó,
szerencsés indulások, időtörés és
megtorpanások, fogzene és a nyár
szövege, hogy lenni jó, hohó, de el
is olvad rögtön, ahogy kristályaival
a télpróbálkozó, s röhög az ösztön;
mi mért nem, ha minden megalkuvó?
Mert akár az elszegényedett, idő és
létvesztett, őrzi ki-ki, aki -, az övét,
megőrzendő örökölt, nyert, becsületét,
erős darabokban ellenáll a lefolyóban,
és hiába lopnák, ez nem lett uniszex.
Kevereg az érzés és a tény, elmúlt és
érvény, széltől összehordva. Olyan,
akár régen ifjúságunk jója, áradása,
nem tiltott sem támogatott, tűnt deklasz
(nem volt az olyan klasz,) gőgje, átka,
fennmaradása, eszembejutása nem igen
segíthet, de könnyebb vele állva!
Nagyjából ennyi van, vagy már nincs,
rongyok között csonton megmaradó kincs!
- 2019. 2. 12.


Kompakt
-----------
Szerelemből a magány;
szivárványból színárvány.
- 2019. 2. 13.


Félig
------
Félbe a hajam, és tövig a körmöm,
hasadt, tört hanyatlását, s hogy épp
poloskák búják a könyveimet -, fájom
és szemeim tükreiből a fényrepedésen
ráncaimat nézem -, ilyenkor dühítően
érzem, mert félreértem, végnek vélem
egészében kiegyezett öregedésem,
a most-múlatás és az elmúlás között.
Ezeket (s ezreket?) még rendbeteszem,
létvesztésem színten visszatartom,
de ha teljében elhiszem, s a jövőt abba
hagyom, a továbbra, s volt-magamra
irígykedem, akkor múltba bújok,
s mássalhangzós magánhangzón
kérdőjelet búcsúzkodom.
Akkor értem meg az idő volt az isten,
és ott a pokol ahol nincsen!
2019. 2. 13.


Aknamunka
--------------
Hogy február van?
Szorít még a téllét,
él a rügytilalom,
foghat az ónos hulló,
jégfélelem, fagybesúgó,
csak kűzd az időváltó,
így csupán menekülés…
Na és! Éld, itt az önálló,
félparazita félrész,
életbe ösztönző, békés
emberi engedetlenség -,
ha titokban, alúl,
beindul a létkeringés!
- 2018. 2. 14.


Szeretni és részt szeretni…
------------------------------
Szeretni tudok és tudtam,
de a szerelemmel elpárhuzamosodtam.
Az engem és önérzetem felemésztő
szenvedélyes főlélétezéssel,
másra felállástalan meghajlással,
tán-szobromból összeolvadással, vélten,
megkísértetten talán, de arrébb léptem,
mert az én szerető felettesemmel,
Anyámnál jobbal -, nem találkoztam.
Már belémhalványultak, mélyen vannak,
csak én vagyok kint -, lehet, másként,
vagy így, de eljátszanám megint!
Az elévezetek maradtak legjobbnak,
amikről még lehetne szó,
az utolsók, melyekről lemondok,
míg tőlem függ a jó!

Úgy látszik faszista is vagyok,
az oroszokat nem szeretem -,
felnőtt magyarként nem kell elemeznem,
de a lelkük íróin kívül, a hadseregeiket,
a kaviárt, a vodkát, a pezsgőt, s a mustárokat,
na meg néha, léha méla szőke nőiket, igen!
Na, fasza, pozitív (a térben elfolglalt helyzetre
utalva,) nacionalista, máskor tagadd az ilyet!
Mért, részint embertelenségükről részembereket?
Mikor mivel hajtják ránk alázni, a föléjük
tehetetleneket -
- 2019. 2. 15.


Szamárbőrben
-----------------
Az erdőben már madárhangok és
ágnyújtózkodások lepnek meg,
míg jéghártyás sárban járok -,
és túl gyors váltások változtatják
tavaszibbra, vagy vissza télire, az
eget. Még nem zsongtak be, de
zsondulnak köröttem és remélem
velem, a mindenek. Felemelnek,
telítenek, ébredező földi lélekzetek,
kipirul az arcom, bár a kanyaron túl
tán látszani fognak a lélegzetek, és
tél foltos irhája, tavasz lehelete -,
akár az éji fagy, s a napfény reggele
kevergeti a jelent(kezőt) és a múltat,
hogy ő-szintének tűnjön a jövő képzete.
Az is ujjgyakorlat, csak új-gyakorlat,
fáztak, áztak, vázlat, s bár tőltődött
a költő, a zsendülések, szépre zendülések
csupán vágyba költődnek, kivárnak,
és íáznak a tények!
- 2019. 2. 18.


Kiegyenlítés
--------------
Azt mondják, és úgy tűnik a végefelé
eltűnnek a jelen és a közel emlékei, és
az ember cserébe a régmúltat emlékezi.
Para paradoxon -, de nem annak, akinek
megéri az egészet megírni, újra átélni,
mert az idő-lét tényképeit követi, ez
készteti és segíti, s ha elég sokáig húzza,
ez, a majdani mostat is eléri!
Csak ne, mint itt, hold és tenger szerint,
ahogy az idő(m)érték összesűríti, lásd:
reciprok időegyenlítő! (Követő, követhető?)
Lehet az apály verse, de a dagályhoz, ott
kell a kienyenlített, és ész, szív, erő!
Így lesz az idő, vágó, szövő -,
vica versa lét-élményközösülésekhez
közvetítő!
- 2019. 2. 21.


Időveszteség
---------------
Az ilyesmi, az időveszteség miatti
(el)veszettség, a létvesztés, és a
kapuzártsági téboly kifejlettsége.
Hasonlóságuk meghasonlottságának
kifejezése is lehet, míg van e fogyó
intenzitásnak jóérzése, szövegembe
fűszerezve. De már tovább sehová,
se pörkölt-csömörbe, sem puhi-nyuszi
őrületbe, ne fokozzuk, kapaszkodjunk
a spékelő jelzőkbe, ne feledjük bele
a sok előzményt, és a vég(e) ízét az
öregedés megemésztésébe, mert az sok(k),
és ennyi sem, mint megannyi, se elég ellene,
mert a lelétezés hegymenete elfele -, csak
néhány léhány gondszűlt szó beugrott, hogy
e nyúl(ó) valahonnan, valahová elugrott…,
s nem kellett volna megfordítani az evés-ívás
(keverve a legjobb,) sorrendjét, ahogy másult
magamból mivé kiadásának sem, hisz hogyan
is fejezhetné ki egy görcsberándúlt nyúlgerinc
a bak-ugrások ívét?
- 2019. 2. 26.


Fájdalmas-ok
(A kényes kénytelen)
-------------------------
Pénztelenedtem az utóbbi években,
kértem – kaptam – köszöntem, de
szenvedtettem, s magunkat szégyeltem,
-kényes kénytelen- a körítő szövegben,
mert kétszer ad, ki csendben ad,
és félszer, ki nem!

Fájdalma-sok
----------------
Eltartottak, feltartottak.
Az utam helyben futom
mégis kapaszkodom…
Szerényen szenvelgek,
tartozom -
Csak hová, nem tudom!
- 2019. 3. 4.-5.


Letúlzás vagy feltúrzás?
----------------------------
Múlok, hagyok, magamba fordulok,
lényegemben, lényemből időbe váltó,
s máról a mába, hiábavalót alkotok.
Szeretek, remélek, próbálkozok,
teszek, élegetek, míg el nem hallgatok.
Még működik életem énértelme,
színezéktelen, á(ó)lommérgezett
nyomdagépe, (meg)oldás-kötés nélkül,
a sors irányíthatatlan iratsemmisítőjével
összekötve. Akartam, félem, legyen lehet!
Semmi baj, mondja bennem az időtlen,
és sírva, hitetlenedve, röhögi körbe az
idősödő jövőfagyott, jelenébefogyott,
perc, óra, kerekébe törve.
- 2019. 3. 5.


Szőlő a tükörben
--------------------
Örökölt örököt kéne írnom,
ha őket élnem nem is engedett,
azt álmodom, s ezt ébredem,
átélnem, megírnom, ezeket
lehet. Melyik a lét-szigorúbb,
s mi az igazabb? (Igazoltabb?)
Még pár év és memóriazavar,
és vétlenül, ha csak nem tét-
lenül, összekevere(de)m -
Elfeledés a valósulásért,
szőlő és prés a borért!
Boldogító, vagy okádó okáért
tudatos biztonságát, ábrándját,
valóságát engedjem tennem,
és több megvilágosodott percet,
hogy más is megkísértsen,
így töppedt életemnek, az
aszúsodó sorstól -,
többes ikre legyen!
- 2019. 3. 7.


Adó(ság) kezelés
--------------------
Mire megállapodok a hintaszékben
az ablak mögött, hogy végre (bár, no
mivégre,) dolgozni tudok -, elfoglalnak
a megátalkodott gondok, s akárcsak
kezeimből az ujjak, a régi megoldatlanok,
s az újak, hogy úgy érzem, sorukat ugyan
mi a francért részletezzem… Ma versben
és versnek örülni (igaz őrülni sem,) nem
fogok! Kicsit osztályozom a baj-bacikat,
s félretolom az eltólhatókat, (bekövetkező
következményekkel bátorkodom,) a többit
meg -, kár, hogy a kutyákét már kidobtam,
hogy magamból az okozatot kiadjam, és
e tétova tavaszt kísérti leélti télnyomorom -,
számláit elégítemben -, leszarom! Ohó,
ez csak közepes reakció, igaz permanens,
mint a felső vége, Trockíj két felét megélte
bevégre, láncomnál többet boldogságomnál
kevesebbet kockáztatok! És el ne felejtsük,
jó adós vagyok, valamit, adok!
- 2019 3. 8.


Ha igen, ha nem…
---------------------
Ma segítenék a fiamnak,
ritkán tehetem,
nem én neveltem -,
s neki is csak a bajban
jut eszébe a nevem.
De sajna, persze az van -,
s csak mindketten lennénk
a szarban, ha szeretből
magamra (mire, a semmire)
részbevenném rossz esetlegét.
Apám megtette volna, igaz volt rá
lehetősége, hogy ha… kivédje,
nem is lenne téma, hogyha
nekem is lenne, akár a felében -,
tehetőségem, nemcsak hátha
gondviseletem. Jogos önvédelem
a nem, mégis kéne segítenem,
de jobbat tenne, ha elállna tőle
és apaságom az anyagin túlnőne!
Csak hát, voltam így én is,
ismétlődő szükség tézis -, és
csak antitézis, ha igen, s ha nem.
Legalább, félbiztos lehetne, hogy
mindünknek gond nélkül megérje,
miért nem ütött a nagyszülőkre?
Örökölt örökös problémák
ömlenek a géntérképre, véreznek
sav(ó)ként a vérkötelékbe!
- 2019. 3. 11.


Értelmetlen fohász
----------------------
Végülis lényeget az idő ad,
és vesz el -,
személyre szabott élet-halálos
játék a fejlődéssel és öregedéssel.
Minden létezés csak a kedvese,
és futó nője, lefekteti, megelleti,
majd elkergeti! Nem hat rá a
lényegülőkön kívül, s majd végül,
semmi -, de öntörvényében, tán
épp e érte(lme)tlen fohászt engedi:
Szeretném,
ha engem még nem veszejtene,
elfeledne, de időben emlékezne!
- 2019. 3. 13.


Diagnosztika
---------------
Hivatnom kéne a budirákászt,
a létürülék már csigakörben,
(a lefelé útja) a fülcimpámig ér,
undora, szaga ferdít, kifehérít,
- egy szaruló világ szar-virága -,
a tavasz még ennyiben érint.
Az se segít, ha kevésbé létezem,
iszom, eszem, egészít az eszem,
másban épp, nincs sok részem,
ezen a pár sors-soron kívül, csak
a létem az érdemem e részben.
Rá se ránts, nyílik a világ! Jó,
de nekem, csak a fenti virág -,
s rossz nyilatkozásnak packázik
a nyögdíjtalan hivatal-ravatal,
s a gondbaűző hibák. Vigasznak
meg, nyalatkoznak a kutyák -,
talán még a májusfák, s a telő nap
zsebbe is csöppenő aranya, mert
kell segítség, a szeretet-szerencse
gyermeke, hogy ikrének tisztel,
vagy elvisz az én másodikomba…
Olykor a kor is dönthet, (itt egy jó
vesszőkülönbözet reménynek,) az
időmbe belefér rosszkedvem letele,
és kloákáján át humusz, tapasztalat,
rémálom, vagy fogyó-hold emlék
lehet belőle! Legyen inkább tárva
időrenyitott, jelenárva, téltől báva
metamorfózisom tavaszi hajnala!
Akár így, nyissa a gondoló gonduló
szava, verskottázott létdiagnosztika.
- 2019. 3. 14.


Március tizenötödike
-------------------------
Egyedül, farnélküli, idő-idült
farrodal(már nem)magammal
lelkem ráncolva koccintunk
egy emlék évi kísértetével,
és ennyisült csend -!
Száraz-pezsgő, énszinteséggel,
van a volttal, égés a folttal,
magány egy tömegtüntetéssel!
Fel, s átértékelt tett a szívembe
szentüléssel. S most itt, így,
minden évben egyszer, hogy a
nekem okozata se vesszen el!
A társas, társasági-magányos
ünnepek ideje jött keserédesen,
túlsok pezsgő, pezsdülés helyett,
életélmény emlék-éke győzzön
az öregedésen, és elferdítésen -,
hogy, s amíg…,
az egyedi az egyszerire
kokárdát tűzzön!
- 2019. 3. 15.


Köz-helyesen
----------------
Tavaszodik, kisüt a nap,
minden jóra fordulhat.
Amit látsz és érzel,
tettekkel is tartsd, hidd el,
ébredj, élj, remélj, érd meg,
élvezd magadban a szerencsét,
az „és”-t, az egészülést!
Legyen ezekkel néhány jó
perced, az élet, meddigjét,
mikéntjét, elrendezi -,
a nap, s a tavasz öntörvényű,
a többit, talán a továbbal,
s a reménnyel, engedi…
De egyszerű, nem tudhatja
az eldőltéig senki, hogy e
közhelyeket benned mi tölti!
Élj vele, mint a fával,
terem, árnyal,
holnapod építi, fűti.
A baj az, mint a belőle könyvvel,
hogy a jövő, hamuját emlékezi.
- 2019. 3. 20.


Az én szerencsém
---------------------
Ma impotens vagyok lényegeimben.
Az okok, hogy a fölös esőköppenyek
miatt, lényegtelenek -, hát átlagosan
semmitteszek. Persze azt sem igazán,
amit lehet. És ezt? Élménytelen verset?
Élvezet és írás nélkül, üres szükséglét
az életem, mégis kegyes a sorsom; egy
így élhetetlent, úgy, általában, élt-írt
szimbólumaiban-val szerencséltet!
Csak esőnapokat nem ad meg!
- 2019. 3. 21.


Völgymenet
--------------
Kinyílt, szirmot nyitott a tavasznak
a ringló, szilva, barack, hósírató
pompájuk díszlik, majd lehullik,
egy hó múltán, akár tél fagyott
kristályaihoz hasonlón, szélkeverte
hermelin köpönyegnek, az épp zöldre
serkent, télgyalulta hantra. Példa, nyom,
hasonlat, hatás, csavarva, szlalomozva.
Tegnap még síeltem, suhanva siklottam,
jójutó futóan, a Chopoki télutóban,
kicsit más örömben, napfényben,
most, fagyrepesztette kerti székembe
tespedve, a testemet göncökkel védve
élvelegnék a mára sülyedt, ért márciust
csúfoló elhidegülésbe. Ilyenné lett az
életem is, rossznak jó, jónak fakó, az meg
csak lónak lenne, -ami nincscn persze-,
színben, szintben elfogadható. S tetelyébe,
ez még a völgymenet élvezhető része,
visszafogva, megeresztve, létlényegem
szeles szerpentinjén -, élve-írva ennyi,
s mindez, minden évben, s évvel, el fog
veszni, de legalább volt -, ismételve, ha
dadogva is. Iszom egy pohár port sírató
bort, és elhangászom egy hangyának egy
hangaszálon ezt, ni; „Szép asszonynak
(tavasznak) jónak, jójárású lónak, (és
írónak,) kár – meg - öregedni…”
- 2019. 3. 26.


Idődugóban
--------------
Tökölődő tavasz tölt el kétséggel,
kimenjek a kertbe, s még mit vegyek fel..?
Ilyen al-lényegek illenek, bár nekem nem
kellenek -, az arcpirító, seggfagyasztó,
elsietéshez, hogy a napon írhassak szebbet,
reményesebbet az ész-szív-fasztavaszodó,
létlényegítő előzéshez. Igaz, a gyorsabb
hamarabb múlik, de többet érez, tesz,
élményel, megemlékez az emlékéhez, hát
tétova tavaszka akár kihűtő csókja adja a
türelmet kerengő időhöz, sarkaiba követő
kedvhez, beérő megérkezéshez, hisz messze
még a nyaram, de a telem sokkal messzebb!
- 2019. 3. 27.


Termőrefordulat
-------------------
Látom és vélem, de még
nem igazán érzem a tavaszt,
a telemből átmenet e rossz-részben
visszatart; az elvesztés, a nyavalya,
a szükség, előbb, az öröm, s az élv,
táruló öbleibe ért, belémragadt, ég,
mar, mint a tüskés iszalag, bezavar,
mindegy miként, miért. S a téli éj
létérzete tart. Volt már, majd
elmúlik, ahogy minden, ez is,
s a lelkem, a lényem kivirágzik,
és nyarat, majd sarat terem,
mindig így van, de az már csak
rajtam múlik, hogy ikertermését;
megélésem, s tán túl, létlényegem,
örökül tettemen -,
vetem, vagy csak eszem…
- 2019. 3. 28.


Szóba csöppent élvezet
---------------------------
Tavasz világos virágos menyasszonyi fátyla
takarja, elállja, fehérré árnyalja a fényt,
de már elkezdődött, a világ ezerféleképp
újjá közösül, ösztönül, génül, beidegzésül,
a nap beindította, s a mai télvég próbálkozta
restaurációja meg nem állíthatja, ha felhőitől
vissza szürkül. Sőt, vadul, kibomlik, robban,
tüzel, magamutogat, fészketrak, fütyül,
rügy, virág, pézsmaillat, szerelmes szavak,
s mind a jövőért gyönyörül eszközül!
Nekem, emberlétemből nem új. valamikben,
bennem, állandóan érzem, s verssel örökítem,
így e pár hetet, a természet szép fellétezését,
irígyen megértem, mert én nem tudhatom,
megfogan e kéjelgésem, továbbéltet e, vagy
csak megéltem, kúrok, tán szeretkezem?
De volt, ahogy, s lehet, ami lesz, továbbvezet
e szóbacsöppent élvezet, lesem vagy teszem -,
e párban, tán árva másban, írva élvez(z)em!
- 2019. 3. 29.


Tavaszék
-----------
Kint hódít, lódít, a mára maradt,
ravasz kis tavasz, igazi flepnis nő,
egyszer majdnam nyári, másnap
félig téli, kiismerhetetlen, így
megunhatatlan, nem igazán érti,
érzi csupán a férfi, szegény mi -,
mint a próbakosok, csak próbálunk,
rámutatunk, míg az életerő, vagy az
idő, megtermékenyíti. Vagy pedig,
bocsánat, ő is csak egy marker,
jelez, tehetőséget ad a természetnek,
akár egy túlasszonyult madam a
hevületnek. Ezt az áprilist szeretem,
élvezem és szenvedem, a szépség,
s a pollen játszik velem, de vidám,
szeleske, gyönyör-gyönyörű kiscsaj,
már nem szűz, hagyja, hogy fűzd,
(őket, s a mindenséget, ami jut -,)
ő is akarja, friss, forró tavaszka,
adni hamar, bármit játszat az anyja!
Ő utána hagyján,
ha a módját tudja -, hogy nekem,
a nagyanyja!
- 2019. 4. 1.


Gatyában a napon
---------------------
Hull rám a fény, s a ravatali fehér
szirom özön, puha, párhuzamos
hó ellentét, hő hőkölő öröm,
s a fejem is rázhatom, győz a
belátás és a szándék; levetkőzöm.
Nyálcsorgató téli álom és tavaszérzés;
gatyában a napon – Ennyi a de jó-ból
és annyi a sok -, lélekből fellélegzés,
szókba szorult sorban a boldogság ok,
vidám, tavasz hava takarta szélkavarta
napra tárt fellétezés… Lehet e most,
ennél több? Csak rontja a kérdezés.
Kár is, máris pár ál parafrázis és mért
uv-sugárzás ér, ennyi az ennyimért -
Jobb, ha csak éled és érzed, mintha
reflex véled, s helyettük átvett meglétét
lejegyzed, magadat el, a csodácskákat
felfordítod, ha fordítod -, furcsa fricska,
az írás ritka titka; létkép, nem fénykép,
kevés, ha csak reflexálod, de több mintha
kitalálod, szűrt élmény, nem az álmod,
térkép az oda-vissza tett, tény, képzéhez,
önindukált összeérés a szellemi szikrákhoz,
rendedbe zárás a készével páros, s többes,
kitáráshoz, jelen élményzet jövő emlékhez,
épp amennyi, a majd kevéshez!
- 2019. 4. 2.


Automata váltó
------------------
Ja, a mozgás a lét törvénye,
akkor a szél öntörvénye,
sőt néha az örvénye -,
szökik eszembe, az ablakon
kinézve, a fák rokendroljára,
a szakadó szirmok sodródására,
saját borzongásomra, alig tanult
tanulmányaimra alapozva.
Függőben a virágok és a holnap
ok helyzete, szükséges továbbok,
talánok, a kell és a lehet,
a szükség és a mehet,
a teszem, vagy kivárom,
a hagyom, tán kizárom,
hogy berúgom, vagy kontrázom
velük az életet.
De, mozduljak a földdel, az idővel,
egy megpattanó nővel...?
A változás váltásaival, járó automata
váltó -, forgás, az elevennek eleve
elrendeltetettel, csak bírjam hittel,
naivitással, és izületekkel!
- 2019. 4. 3.


Merevítő merengés
----------------------
Aki(k)nek én kellenék, az
már nekem nem kell, pedig
pár basz-hattyúdal lét-huzattal,
merevítő merengésből névtudatlan
verébhajsza, az, időnként illenék -,
picsába a részletekkel!
Ne bánd, facéron egy kacér mosoly,
s a tettfüggetlen lehetőség is fontos,
indiferenciált „lehetne még” -,
sajna az esélynél több az emlék; hogy
a punci szótlan és alkalmazkodós,
önálló kellék!
- 2019. 4. 4.


Mosolyba repedten
----------------------
Még az esély is segíthet,
bár a tavasz heve kissé lelejtett,
és morózusan nézem a szekrényeket,
ahová a téli cuccokat tettem…
Maradnak -, az esélyek meg májusig
majd kivirágoznak, és esetek, vagy
esettek lesznek. Épp, a nap is kikacsint,
tán a reggeli friss, a felfokozó széllel
búcsút int, lehet még eső lesz, vagy
színtet ér arcomon a szín, április
szerint. Érzem, bár nem hiszem, és
csupán vétlen vélem, jobb idők jönnek
bármikorra már, s a nyár tárt karokkal
vár, szeretteim szeretnek, állataim
eleget esznek, javulgathat a létem, így
mosolyba repedten -, s a baj talán
félre téved. A belsőm meztelen, fázik,
de élet-versben engesztelhetetlen!
Bort, élményt, verset, egészséget, s
nehogy ezt megunjam, tudjam hova
dugtam, a harmóni(k)ázó nehézséget!

Csak egy rügy, de az élet az ürügy!
- 2019. 4. 5.


Hétfő a hányadi(é)kon
--------------------------
A tényértéktelen megtettől,
lerázó, könnyebbnek érzem
a hétfőt, és magam, bár
viszket a szemem, égőbb,
és a kelleken kelletlen kattog
az agyam. Szénanátha -,
gyémántosodó szén atomjára.
Ja, a pollenek, poloskák, és
gombák miatt, meg még…
de hagyjuk, nem illenék, a
múlás dúlását részleteznem
igérő tavasz takarója alatt.
Olyasmin, ahogy imádom,
hogy lombosodnak a fák,
közben tudom, elállják majd
a kilátást, a dúsulás öröme
múlik, s a kizárt kinéző költő
részeiben, s emlékben hagyja,
vagy vág! Tedd, ne állj, de
sose legyen ál, sem tematikus
róla a versem, szélsőségesen,
elfedőn, részben. Teljesebben,
úgy, ahogy élem, ha hétfő a
hányadi(é)kán, éljem, vagy
múljam, múltam akármilyen
okán, akár kár, netán érdem!
Még egyforma velem, de túlélő,
idősebb lesz -, s vak-nyerőként,
kénytelen gyermekülőként,
ösztönből hiszem!
- 2019. 4. 8.


IV. 11.
--------
Várnak még az orgonák,
kelyhébe szorult sok összebújt,
fátyolfedett, sötétlilult virág,
tavaszszüneti válasz -, késett eset,
visszaesett jó pár hetet, fázósan
összehúzódik, bár tegnap épp
térdig a jórészű áprilisban járt, mára
sárba feneklik, beleszürkült a világ.
Anyú születésnapjára, a magyar
költészet ünnepére, így Őt szeretőinek
a két keresztnevűére, e kedvesek
édes-fanyar megemlékezésére, s ha
árva a nagyobbik váza, orgonákra
hiába várva, a kisebbikbe, tavaszfény
legszebb éke, nefelejcs lesz beletéve.
Mert nincs baj, mindent helyre áld
a nap, s ad, illőbbet, ünnepélyesebbet,
szebbet, s én engedek a szívemből is
verset, hiányfedő, fényezett emléket.
De ma van IV.11. és ennyi telt.
Az érintett ünnepelt -
- 2019. 4. 11.


Okozat fokozatok
--------------------
A kevés a viszketés,
a hiány a fájás,
a nincs-már a pusztulás,
agg aggódás elő agónia,
véglétrekapás önbecsapás,
s a voltból kivont, sor(s)végi pont.
- 2019. 4. 12.


Félismerten
-------------
Mi a jó, és a rossz
az öregedésben? A folyamat -,
s hogy sikerélménnyé vállik,
ami addíg természetes volt.
Az elkerülhetetlen viselhetővé
válása, nyújtása, tagolása,
a betöltés kitöltése, jól viselése.
És egyedüli elkerülése, a valódi
emberi jog; az én öngyilkolása.
Akár az igazság aranymetszésének
e néhány mondatom, teljességének
a részlet e része, mert „mi jobb,
a borzalmas vég, vagy a végnélküli
borzalom?”
Csonkitása nélkül rövidíti; végig
kísért és véget értet a vég -,
ha döntés helyett írás-végre ért,
a végtelenbe belefér,
időt ad, s időtlen, ront -,
az érzett, vagy végzett,
a vessző és a pont.
- 2019. 4, 15.


Est-éj hasadás
-----------------
Lekonyuló, alkonyuló nap
gyújtja ki, a dombok vállán
a fámat, a fősodor derekán,
ahol elágazott a tavalyi vágat.
Jókora tükörtojás, a kora
májusfán, hasonló, Dali óráján,
húsvéti aranytojás a kakuk
árnyrazárt odujában, a váltás
boszorkányjele, lángömlése a
tavasz kamaszodásában, pici
gyermeki báj a kan-mutálásban,
meghitt, elhitt esthajnal,
majd színét vérző, fénytfedő,
napkivégző végcsalás,
égő égi éjhasadás, kiegyenlítő
boldog ok a bolondok áprilisában.
Napi, a nap számtalanában.
- 2019. 4. 18.


Húsvét
--------
Hús csak véletlen vétlen elvétve,
és feltámadásként a hús vétke!
- 2019. 4. 19.


Alkony, vagy esthajnal?
---------------------------
Lehet, hogy tényleg, ha nem is
tettleg, megöregszem, hogyha
a fény és sötét kikeverte, éledt,
alvadt alkonyi széttört színek
jobban tetszenek, mint a hajnal
hasadtából születő fényesek?
Tán mellette a lét-lát rosszulás,
a fókuszok, a szögek… akár
a hangulatom, hogy most, vagy
nem, ittam rá egyet, mert ezen
a héten már a magánnyal is
koccintok, és a költözésre, s a
halálra (itt, az árnyék neve,)
gondolok a termékeny, boldog
egyedüllét helyett? Félig, úgyis
elképzelésben élek, miket ha
leírnám, magam előtt égnék, de
az egyensúlyban, a jó részek -,
s abban nincsenek kénytelenek,
trendek, rendek, igaz, az alkotás
szabadságában meg segítségek,
hát maradjanak inkább a fények,
a telő, vesző színek, a holnapok,
s az utánok, köztük a tegnapi félt
halálok, hisz szűkölő, szűkülő
időben élek, teljesülést keresek,
és érte verset kergetek, (eleve,
vagy a legkisebb kényszer elve)
s már boldogan nevetek ha bennük
fordítottan is élményt lelhetek.
Szerető, megérte új napot, ez most
épp itthagyott, de míg fáradt vérszínt
izzadott szépítőn, megértőn bólintott,
sajnálkozón súgott; tudod, értőtől
az érte szökőnek, helyébe a szokott;
mind kevesebbet ad, de te átadod.
- 2019. 4. 23.


Esély segély
--------------
Friss zöld szegettből vegyes zöld fedett
lett a kilátásom, színesült, de beszűkült
a kilátvány, s a tavaszöröm igézete után,
ez csak burjánzása idézte kiáltvány.
És szédülős szépülés, bambulós javulás,
jól van így, bár balrészem allergiás, és
közelibb a gyagyulás, mint a gyógyulás.
Ez már így van, de tán nem marad, nesze
a változott világod, viseld el magad -, s
reméld, nem felejted a fél vershez követő
szavad! Van másik, mégha idődbe is vásik,
jön a nyár, s tán az esély(,)segély, s az
elhitt meghitté váll, élt-írt én, s az élmény,
megértett, versbe ért megérte vár! Mire
az élettartó többi, ebbe, és velem őszül már.
Kerecsenből, futómadár…
- 2019. 4. 24.


Hit-híd
--------
A vég kezdete már a vég?
Vagy, ahogy az élet ért?
Ha érzed, megérted, és ha
nem, már régen elért.
Még csak a része, éld!
Ez itt a hit-híd -, de ne lépd
túl a hiszekegyet benned,
valaki hazudott, vagy csak
sokat ígért…
- 2019. 4. 26.


Folyamat ábra
----------------
Ahogy a kedvenc fám, a nagy juhar,
amit cimereztem, nyestem és szeretek,
eltakarja előlem az alkony kivérzését,
jobbfelemen a kiégő, belenyugvó napot,
s izgő-követő, majd lehajtott fejem elött,
eldől, hogy írás és ráérzés folyamatában
vagyok, és látom a poloskák által vér-
szeméttel összepiszkolt makula lapot,
randa, de az írást az zavarja, hogy
sohasem lesz makulatúra sem, csak
következmény, (talán a juharból az,)
és alap, s az író azt hiszi jól választahat;
lát, s láttat, ad, hat és kap, s hogy rajta áll,
átél, vagy kitalál, és a megvalósulás egyben
folyamathalál, de általában nálunk tovább
folyik, és csak a vágyunk, amire várunk,
hogy áll. Régebben költő akartam lenni,
ma, abból költő… élhetően. Rossz tréfa,
hogy a könnyebb a nehezebb!
Szóval a poloskák, és hogy e szerelmem
szerencsésen, és még velem, s nekem…
A felnevelt remény az immakulata, az
egyszeri az ismétlésben, a kell, s a lehet
való-súlya a létezésben, papíron, vagy
szájban, szavaim szavatossága! De ebbe
az esélybe, vagy esésbe nem hamisíthat,
ha helyette gazdagíthat hasznosságom
haszontalansága, mivel azt teszem, amit
nekem kell, mindegy, hogy éhesen hagy,
vagy érdem -, épp mert értem, csupán
remélem, hogy folyamatában a részem
a teljesedésem, nemcsak a végem -,
s hogy csak szerelmesen, tán sem,
vagy szerencsésen, élem létlényegem,
s múlik a mégsem!
- 2019. 4. 29.


Az esetleges olvasónak
---------------------------
Miért érezhetné és érzem, később,
hogy nyersek, az égő percek elteltével
az örökbe vetett versek?
Az idő, vagy az erő? Tán mert az egyszeri
az érdektelenen elvesztegetett?
S a siker, s az ára, se fűszere, se páca
nem lehetett? Lehetne, ha olvasná a
szerencse, s persze, ha ezekért ismét terítéken,
elmém és nyelvem helyett emlékversben lenne.
Amíg a két hosszú ő-s fent említett segít,
javíthatom, érlelem, vagy másról írnék
az esetlegnek szebbet, máshogy, úgyse tudnék,
és össze minek tépnénk, ha elrendeltetett,
s ha nem, a felejtős felejteti. És ha mégsem,
az se vigasz, ha ugyanezt teszi -
Nagy a föld, jut hely, ha több nem is,
az okafogyó költőknek, s az egyirányú versnek,
engedheti az élet, amit a költő enged,
s a ráér(z)ő esetleg, megenged…
Ha érti-érzi, érezheti nyersnek -
Az, hogy megemészti, vagy kiszáradni
hagyja, az estleges megesettben marad,
aki írta elveszíti, mert sokat és keveset,
felejt és tehetett -,
csak, hogy megélhesse; tévedett!
- 2019. 5. 1.


Egy-két dolog rólam
------------------------
- Heti három, plusz az álom,
teszem, amíg állva állom!
- Nem dolgozom, „csak” magamon,
és rólunk alkotok, de érte megérte bért,
még éhbért sem kapok. Élnék,
tehát elfogadok -
- Kellek? Felejte(ne)k, hát akár
kelletlenül kényszerül e kell,
de, hogy betetézze a próza, béna,
s kénytelen pózban halogatom.
Ahogy öregedek, hárítok, színezek,
és a regény? Remény a vég kezdetén,
s a siker, a vesztéssel iker!
Az anyag az anyagin kívül elég, csak
idővel el ég -, mert több az emlék,
mint az élmény, mégis, létre jön, tán
cigányútra megy, s a felsorolt szoroz,
vagy kifarol az is csupán lehet -,
az egy, vagy az egyszeregy… Mert ez
- Egy rész adottság, több rész adóság,
másrészt tehetség, kisrész tehetőség,
részben öntelt ötlet, félrész tettlegesség.
Részekben az egész, én, aki könnyedén
ilyen nehéz!
- 2019. 5. 3.


Az istenit!
------------
Táncol az eregetett fény
a vízcseppeken, s a pocsolya-vízen,
kint minden sokszorosan él, mégis
elég az esőből, lassan folytás, nem
segély, minek ilyen nagy tavaszi
nedvkeringés, nincs hozzá kedvem!
Mostanság legalábbis, meg ez a
bezártság is… Ázott hétfői életem
ténytelen teszem, ennyicskét terem -,
mert undorító e fényfaló, nem való
- látom az udvaron – a kutyának sem!
Add vissza a tavaszt és elhiszem,
hogy vagy, s akár azt is, hogy nem!
Tudom az eső kell, de ilyenkor
kevesebb a nekünk, mint a nekem,
s bár gazda vagyok, nem a vetésre
gondolok, ha ázik a fejem!
S egyben bizonyíték istenlétre, és
rosszkedvemre; Te teheted, én nem,
de elmúlik, csak keservesen, és
most még hit(el)etlen remélem,
hogy lényemen túli lényegem szárba
és nem szarba szökken! Itt, így,
e létemült lényegtelenben az
bizonyúl erre; amilyen az adjon,
olyan a fogadjisten!
Tetszik, ahogy érzik az emberi
különbség! Mint egy jól-leírt létkép,
s a retusált fénykép között.
- 2019. 5. 6.


Hasaló hasonlat
-------------------
Van jó, és rossz várakozás
ezért is olyasmi, mint az élet.
És ez még nem az, hogy jóra,
vagy rosszra, csupán az érzet,
közben. Sajna ama rend elleni,
hogy nagyot a nagyra, kicsit
a kicsire, bejön a sok sokkja,
s a beképzelés tömegvonzása,
a tapasztalat turbó-hatása.
A félt félemelet; a mitől, mire?
Ettől, ezen jutunk lét-libikókánkkal
a várt, vagy utált emeletre, s az fog
hatni az emlékezetre, a nevetséges
elhittje - Valahol a szaglás és a
valósulás között. B-baj akkor van,
ha az emléke(d) megbüdösödött.
A nagy, mikor a felejtés visszaütött
feledéssé, s ez már az öregedés, és a
szerencse ikre. Sajnos kétpetéjüek!
És e végzet vége, amikor nincs mire,
mivel! Utálok várakozni, féltem az
élményt elélni! Szeretni, tenni, versé
lenni, alkudni a meg, s az el-lel,
megszokás -, ahogy ez a duma, a
fölöslegességével. De tett a tettekért,
mert várni kell, bármi kell -,
időre-játék a lehettel!
- 2019. 5. 9.


Az olvasás, a dugás, és a viszonyítás
--------------------------------------------
Nehogy túl gyorsan befejeződjék a jó;
a kényelmetlen szék előnye,
az óvszer kettőssége,
és az idő-(mérték) mindenessége.
- 2019. 5. 12.


A látvány láttatása
----------------------
Ami alul takar,
felül kitár,
a flóra fa(u)nája -,
bujkálás, kilátás,
játszik, ahogy látszik
a láthatár is. Itt,
a szem és a szellem
szerelmesen
együtt öregedett pár.
- 2019. 5. 14.


Motorikusan
---------------
Fojtás, robbanás, kihunyás,
időtagolás, emberszakaszolás.
Mozdulat, folyamat, gyorsulás,
a jó tánca, s a halál előjátéka.
Lelemény, cselekvés, élmény,
jövőremény, létszerelem,
szószeretkezés, tett-termés,
nevesítés, (f)elismerés, elfelejtés,
emlék, hiány, és mi, kéne még!
Ceruza, vagy cezúra, kérés, kérdés,
részvég, lettvég, versvég, s ami
ebből, utána, a nem (álszemérem)
illenék…
- 2019. 5. 15.


Jelenből, jövő
----------------
Villó változás a napi szürkében,
jobbvilági világos rész, és
halvány sárarany napcsík az égen,
mint kis valósulás a reményben.
Mióta kint élegetek a természetben,
hozzáidomulok minden értelmében,
kedvem, tettem, örömem, elviselésem,
alkotásom, megtartásom, veszteségem,
zöldfülűn és örökzölden, vele élem, és
vélem, rigómmal kísért lét-éneklésem
mások életébe vethet, holnapot teremhet,
de színt, és zablát, erőltet az enyémbe.
Napokra tervezek és teszek (a) percekre,
a jövőnek létezek lényeg(em)et, és
legyintek a hogy-élésre. Most hallom,
keleten kisűthet a nap, csak az én utam
nyugat felé halad -, adja, aki tudja,
hogy megérőn, élhetőn, és akad mit
jól ad, míg majd álmomban, jóidőben…
De szavatolhatnak e, a szavak -,
hogy meddig, mi marad?
- 2019. 5. 16.


Arány irány
-------------
Boldog foltok a szürke napon
lehetnének öregségi, halottiak…
mindegy, elmúltak.
Toporgásuk ki és helyreráz,
bár tudott, az időnek játszik ez is
az ázott feketéből vedlett, hiába
próbál estet, amannak sem tetszik,
én meg lélekfázón várom, hogy
legalább jó időre, a napéltetés jön,
még báva sasszéja is meggyőz, mint
részeget az őt levevő dizőz, mert
el akarom hinni, hogy hamar átsegít,
és meleget, kedvet, értelmet ad, e
sötétlő, piruló, hideg-rideg, ismétlő
vén menjasszony mának, és hátha
esővert állatkából aranyoz emberit!
Ez a túlzás, olyan, mint a túrzás,
figyelmeztet, fenyeget, de múltán
nevettet, mert az élet-feled a sötét,
ne vegye a kedved, majd megérted,
élvezd a napot, ezt itt, ha nincs jobb
átaludhatod, rég tudod mit tehetsz
az adottal, dolgod, az adod-dal!
Azért, szomorít a különbség; 14
évesen a vakolatba véstem: Érdemes
néha árnyékban járnunk, hogy
élvezni tudjuk a napfényt!
Köztük egy élet, saját méret, de
sajna, mára más az irány, s e összeélt
arányokat félek, másként méred.
Habár…Hamár… Igen ennyi,
akár esőre a szamár!
- 2019. 5. 17.


Bal lábbal a Balatonban
-----------------------------
Mára megáll a várt, kicsit kalimpál,
variál, de inkább már a nyár mellé áll.
Kelleme, fénye, korahittetése, színte -,
bár ereje, illata, íze a májusé, az ember
beleszédül, de termés helyett vágyvirágot
talál, és így van jól, jobb még a jövőt
nézni, mint érezni, a hideg, testrideg
hullámokból. Ilyen ez, akár a gyermeket
vélni a vele áldott Anyából. Mégha sietni
is kell épphogy lemaradva az elmúlásból.
Máshogy látja a tavaszt az ottlakó, s a
vándor, a gazda és a költő, pláne ha
alul-felülrendelésben, de ő mind a kettő.
Persze, mint a jó mohitóban, arányba
ízlik a keverhető. Úgy tervezem, holnap
belemegyek, de ahhoz a Balcsinak kell
hő, s tán nekem mérsékletem, s ami dönt,
ifjúságom felejthetlen heve, hehe, vagy
öregedésem lefontolt talán még-mégséje,
s ha így, a fene egye! Több felkiáltójel
kéne, érződjön az egyik se! Csak majd
akkor is, a parton gatyában, emlékezzek
bacillálva erre. Úgy tűnik, ízlik, kissé
erősebb lé marad mára. Meg a jóérzés,
hogy megérdemlem mind a kettőt,
írva, vigyorogva, úszva, fázva.
- 2019. 5. 19.


Get no
-------
A Satisfaction-t halkan hallgatni,
olyasmi, mint a hús vétkét
magányosan tenni!
- 2019. 5. 20.


A vers
-------
Boldogságom arája, ha sikerül, rája,
lényem gyöngye, az élmény felülmérete,
az örömem, s az emberim jórésze,
a hogyan dicsősége, hogy miből, mire!
Ész és kéz gyermeke, a nevelés nevetése,
a való megvalósulása, létem metamorfózisa,
metaf(l)órája, s a tovább - Ha…
- 2019. 5. 21.


Legjobb, ha törlöm
-----------------------
Kiömlött a tea, takaríthattam.
Viszont, ha olykor a könny,
megnyugodtam. Ezért jobb
a le, el, versben -, de ez rám,
s a padlóra lett -, bár a vége
ugyanúgy törlött. A rátörtént,
az, ami ki, meg el, mit nem
köszöntem, de köszöntött.
Itt az időfaktor, és a kívülem
kiszámíthatatlan bizonytalanítása,
ezért érvényesebb az életvers,
mint a versélet, ahogy az élmény
teljesebb, mint az emlékek, s még
jönnek a forgandó rendezések,
persze, ez is utólag dől el, vagy fel,
s az egész csak akkor ér, ha te
vagy benne a több! A helyzet, hogy
erről, a cím szerint döntök…
- 2019. 5. 21.


Az esőfelhő kedvemre szállt
---------------------------------
Reggel meg kellett vernem a kutyákat.
A macskanyúzás, a kiásás, széthordás,
a rágás mellett, ma a vackukban, ami
a raktáram is, szétszórtak 5 kg gipszet,
két autólámpát összetörtek, szétszedték
a svarcból szerzett tűzoltóslagot, és pár
könyvet (nem az enyémeket) darabokra
téptek – Hiába, az esők bezárása sem
tett jót a sziszifuszi (puszi, koki,) mit
nem szabad -, nevetséges nevelésnek,
de jobb-játék nélküli hülyülésüknek igen.
Az esőfelhő kedvermre szállt, elborultam.
De, ahogy most nézem, ez az egész csak
nekem ártott, egy kis nyüszítés, sértődés
után játszanak tovább az udvaron, félek,
amit megjegyeztek annyi, hogy félnek,
és rühellnek engem! És, ha rájuk hagyom?
Még egy évig növendékek, addig bőven
lerendezik a környezetem, és hozzájuk
a kedvem… Hátha ma a fejükbe vertem,
és többet ezt egyikünk se -, hisz a barát,
az barát, ha szar is, a szeretet, a szereim
szükségénél mindig nagyobb lesz bennem!
Azért zavar, hogy végül magamat kellett
mentegetnem. Ja, a memória külön hossza,
egy gyatra, de gyakorta érv, hogy tovább
kéne öregednem, vagy hamarább feledenem!
- 2019. 5. 23.


Piedeszkáról
---------------
Fehér pontok, vörös foltok
hullámzanak a zöldben,
néhány sárga vonallal,
barna hasábokkal, keskeny
ezüstpöttyel, terrakotta földdel,
keverve, rejtve, és fényesedve,
széllel és esővel!
Tengert játszik a pocsolyákon,
moraját, szavaim majomszigetén,
áramlik, csapkod, táncol, míg
tollászkodom száraz piedeszkámon,
és valós megvilágosodásom
éles tisztulását várom!
- 2019. 5. 24.


Társak
--------
A régiek már nincsenek -. aki
volt a kamaszkori szigorítottban,
kik a középkori bulilobogásban
és a közelmúltban, újak kellenek
mégis hát lehetnek, mégha csak
elnagyolt hasonlatban, valóságban.
Mint az utak, ismerősek, porosak,
ígérőek, bíztatóak, célig hűek,
utitársak, hivogatnak, összefutnak.
Ha kell, legyenek, epizódistáknak,
közönségnek, ne csak szeretteimmel
legyek, bulizzak, táncoljak, nevessek
velük, a végéig, tán többemig, vagy a
végemig -, haverok, spanok, barátok,
vagytok, s ha valóban, fogtok is,
emléktől a feledésig, egy koccintástól
a közös talánig, míg e fél kéréssel,
kérdéssel együtt válaszol a másik.
Vagy azt se, mert végül úgyis,
ilyen, olyan mosolygással ámít, s csak
az elötti, utáni, érzés-értés számít!
Valami megélt melegségé, mi néha
untat, s izzaszt, szárít, de hogyha
hiányzik kivárt elégséggé vállik!
- 2019. 5. 28.


A lehetőség lehetetlenje lenne
-----------------------------------
Meddig győz meg a kell,
mikor elég, s a kedvéért
mint adom fel?
Mindenható e, a szeretet,
tán a szeretetlennel szemben,
de mihez kezd a szükséggel?
Amit a lehet a ellehetetlenüléssel,
önvesztés az elvesz(t)ett idővel!
Nekem megírnom, Neki értenie;
a vér véges engedékenysége véres,
a lehetőség lehetetlenje lenne!
- 2019. 5. 30.


Az árnyékon billegek
-------------------------
Az ég görög-kék, s a színek
szerelmesen fénylenek a fényen,
olvasok, ja, már írok a déli napon,
boldogan vigyorgok a szépen
idesikerült díszleten, és ezévben
először, izzadok -, kényelmetlen a
két hideg csík árnyékos hátamon,
de élvezem. Persze a viszonyítás,
egy hét esős-rideg iszonyítás után,
mediterrán hajnallal felér nekem.
Pedig reggel balhé volt a kutyákkal;
vakondhajszás ásás, növénykár,
és megengedhetetlen engedetlen,
üvöltöttem, felnyűszítettek, most
alszanak mellettem, másként
vannak a lelkicsípésekkel, és az
emlékezettel. Aztán kisütött,
kedvtöltött, és ha énekelném,
vidám dal lenne, bár a hangom
kissé megremegne, amilyen e
létem, és a lényem benne, de
a jobbik részem felnevetne,
a másik meg, utálom érte -,
szomjasan bemenne! Érzések,
szerek, körbeváltozás és mégis
választás, az utolsót halasztván
a megmaradt emberi jogon,
maradok a napon. Mindenhogy
voltam, és mindenhonnan (ezért
kellenek a kedves percek,) vissza
kell menjek… Nyár, s múlás vár,
és érte kéne, meg mégse, az ár -
Az árnyékon billegek.
- 2019. 6. 2.


Phál…
--------
Sráckoromban nem ittam pálinkát,
alkalmanként se, még télen sem!
Nem ízlett, nem szerettem, az
erejét sem, s a szagát…
Wermouth-ot ittam ahogy az Apám.
Majd kinyílt a világ, s már érezve láttam,
mikor besíeltük a tátrát, Becherovkát,
Krakkóban vodkát, Burgasban Mastikát,
Krétán Úzót, Párizsban Brandyt, Calvát,
Cognacban azt hát, Münchenben snapszot,
Rovinjban sligovicát, Nápolyban Grappát,
Havannában rumot, Tuscoban tequilát…
Aztán, hogy öregedtem, minden jónak itthon
is barátja lettem, baracknak, birsnek, somnak,
(akár a rockos változatnak,) szőlőtörkölynek,
szilvának (tudod melyik a legjobb…)
érleltnek, ágyasnak, (biztos a rokonértelme
miatt,) s mostanában alkonyatkor, egy kis
füstös, tőzeges Whiskynek. S az igazi phálnak,
bár a jogos árát nekem nem éri meg…
- de mindig jobban szerettem a bort! -
Azért Badacsonyban a Máliké, az jó volt!
- 2019. 6. 4.


Pünkösdi (t)csörtedelem
-----------------------------
Érdeklődőn, elégülőn,
túlelégítetten, idegesít(end)őn,
élvezőn, viselőn, lelépőn;
pünkösdi királykodás, felkelés,
és restauráció fejezetei,
együtt, s oda-vissza -,
a helyhez és magunkhoz illőn.
Most még ezt érzem, de jövőre
ismét szívesen megyek -
Jóllakottan és éhesen se(m)
zavarják a velük nyávogót,
a cincogó egerek!
Kicsit így, aztán barátokként,
ha újra emberek!
- 2019. 6. 11.


Harminchárom fölött
-------------------------
Megbánom, ha ki kell mennem,
dühömben, melegemben,
s közben, bőszen kételkedem;
beszedjem, ne szedjem
szenvedem betegecskén,
az égető fájdalom kecskéjén.
Éghet a szar szertől a gyomrom,
tán nem nekem valót vettem,
és 30 fölöttihez nem illőt ettem,
de tovább gyógyszerezzem, vagy
hagyjam a francba, mert két baj
több mint egy, tökön és hasba?
Orvosaimmal, a szeretőmmel
és az urológussal igyekszem
helyessen dönteni, egész(séges)en
élni, s nem belekeseredni, de
ez a reflux a rosszabb, az fuksz!
Most is ég, mint kint a föld, az ég,
kánikula -, elég kula az egész,
de jobb, mintha proszt(ó)tatitiszes,
vagy gyomorbeteg (milyen nyomor
lehet,) lennék! Úgy látszik egy orvos
nem orvos, s a baj nem egyedül bajzik…
Legföljebb, nem nősült hősünk, még
egy ideig lénye(gei)mnek kedvesebb
mindenszíntű, életszerű-társ-orvosával,
esőköppenyben baszik! Más nincs,
vagy nem sikerül, az Isten szaunázik,
a szerencse üdül.
- 2019. 6. 13.


Ahogy alkonyulok
---------------------
Ahogy alkonyulok,
lét-estémbe (be)lekonyulok,
a feslő fénnyel fogy a fényem,
s az is, amit tudok.
De vannak színt hozó,
szintet adó alkonyok,
beköszönő változatok,
tűzzománc, sóhaj-porcelán
csodacsordulatok -,
énem, vérem, félvénen készen,
hogy higgyem és hitessem,
hasonlítok.
Amíg felfelé, lenéztem,
azt hittem egyszeri-egyedüli vagyok,
most groteszk-dühös gúnnyal érzem,
- míg többek köz(öt)t felmosolygok -,
akár a színfaló est, elégetett energia,
porból porrá rom, magamba halok.
S amíg csak így -, jó, hogy vége sincs,
kapaszkodok táguló keretembe,
mint a lefestett alkonyok.
Legye(k)n inkább esthajnal,
az estből éj lesz és hajnalom
hajnalban magába éled,
s míg a nap ébred, emberes versem
imádkozom, hisz mindenki istenülhet
egyszer egy percben, csak alva
elfelejtem, s a következőért alkuszom.
Ami lesz, hagyom -, foggyon
a felejtettel, létélvezőből vesztő,
verstől sorstévesztő lettem,
sötétben fehér ember -
- 2019. 6. 17.


Szökő(k)út
-------------
Épp e nap, végére sietve, szinte vizszintbe
szökve elsunyít, múló ereje, érvénye
a fény kanálisába, (bal-előlem jobbra,)
a pasztellos nyugatra alkonyul,
míg pillantásom, s intenzi-izzadtságom,
létértelmem mohó papírjára húl,
mit agyam, kezem, napom margójára ír,
s az ablak előtt báva bambán bemozdul
a bambusz szökőkút.
Ilyenkor, olykor, a nyugvó léttébolytól,
szökőnek, költőnek szabad az út,
ahogy a színváltó valóság elhalványul,
s ez az életmikron bizton segítséget nyújt
estéig -, a víz, s a szó estéig!
- 2019. 6. 17.


Érzet és kinézet
------------------
Az öregedés olyan,
mint a megtelt légypapír…
A végzet, s a hasznos rossz,
ez lassítható, az kidobható,
de hátralévő meghatározó;
érzet és kinézet.
- 2019, 6. 20.


A kertész skizofréniája
---------------------------
Mire sötét lesz,
s a rokoni növényzet elállja az ablakom,
nincs kilátás, s már levágni sem fogom,
akkor már csak egy a dolgom,
ugrom, vagy kivárom -,
míg a gyökerem még mélyebbre fúrom,
ez lenne a bizalom -,
ellene a gyáva realítás, hogy
vegetációmmal száradni fog, tudom,
és ami kihajt(hat) nem ok, az okozatom.

Hű (hű) vers – Annak, aki megérti,
de egy igazán rá érzékeny,
még más nyelven szóló versben
is megérzi, amit kell,
és felordít, hogy műfordít,
pedig odaért, hogy írt!

Szeress, ha érted,
s szeresd, mert (h)a nemmel
veled szegényebb lett,
és ezt megteheted a gazdag
egyebekkel. Kis egyenlítő
a kiegyenlítettlennel!
- 2019. 6. 21.


Hogy hol van az értékesítés?
---------------------------------
A kitűnő eszköz is kevés
az elért célon kívül,
hát-még a tehetség, ha
magának érvényesül,
mégha beért is -,
szüretelő és élvező,
időbe vető-mag nélkül!

S hol van még az értékes(ít)ülés,
ha mindez csak készül?
- 2019. 6. 24.


A buli, az buli!
-----------------
A buli, az buli,
csak a heve, gyakorisága korom aluli,
régebben nőkért, társaságért,
végül terhelő megszokásként,
mára haverokért, a kimozdulásért,
hátha és hiánypótlékként…
Idő a közbejött, s az ellökő különbség,
a kiesés, az intenzitás, és az igény…
Ó, a rohadt életbe, mivé lettem én!
Ne dumálj, a buli, az buli,
egy a más; az alján, a tetején?
Forró, vagy leforgó életforma,
vittem, gyönyörre találva,
visznek, piától megrogyva?
Megbánva, megbántva,
únt fél nap, a csúcs háromra,
valaha mindent vitt,
és otthagy ma -
Nimbuszom ritkás, ja, mert
nincs buszom -, múlik, málik,
a világom öregedő kurva!
Életerőm, lététvágyam, ha kell,
erre is felállít, csak ami kimarad,
néha, az hiányzik!
- 2019. 6. 25.


Súlytalan nehézség
----------------------
Az érdektelenség a legfőbb ellenség,
szellemi és anyagi téren, (a kiadás,
kiadás, kiadás; mi sok, késik, s amire;
a szenthárom-elszartság -, egyenlege,)
hogy megismeretlenné tegyen, s ezzel
létemben, lényegemben ellehetlenítsen
egy ismeretlen -,
többismeretlenes egyenlétben, ami
közvetve tönkretesz, s benne az önrészem;
könnyű beletörődés, és súlytalan nehézség.
És nincs, mert mire(?) a segítség!
- 2019. 6. 26.


Pillanatképre
---------------
Vágyni a változásra? Élő álca,
de most már megéri e?
A lélek képe nem a test fényképe -
Talán a szem a tükre, de
a valóság szobra, az arc közeliben,
s lehet, ront rajta a mosoly trükkje!
Úgyis megteszed, amit kell,
érte, ellenébe, de hagyj fel
egy pillanat megörökítéséért
éveid kimerevítésével!
- 2019. 6. 27.


Indok
------
Olykor egy olvasmány
segít az íráson,
máskor félre viszi.
Ma ez van, hátra von,
sok lét-kicsi lefedi a lényeget
nem akarom -, abbahagyom.
Együtt ünnepi ebéd lehet,
külön, eszem(ent) iszom!
- 2019. 6. 28.


A Párkáknak
---------------
Alakul a nyár,
legalábbis jobb időben vár,
vártra a tán -
Hogy mit titkol a titkos,
találgathatnám, ide
vágyhatnám, de nem
kéne már, csonka valókkal,
elszólt szavakkal (el)vetve
körbe az agy-gyomos táj.
Minden napos nappal,
nyugodt, álmos éjjel,
ígérő holnappal,
ígéző kéjjel,
az esély-rejtély,
valósulttal, szólítóval
értelmet nyer!
S igen, egy szöggel többet,
de lehetőség stigmájával is,
szövevényeimbe ver!
- 2019. 7. 4.


Egyensorban egyenetlenűl
-------------------------------
Az én kódom a szó, az írás,
nem a számok!
Az egyikhez értek, hozzám,
s tőlem másokhoz érnek,
a másikhoz nem.
Megint mások kódszámokat
adnak nekem kéretlen,
nem gond, mert elfelejtem,
s még egy kellemetlen zavarás,
és szűkítő ellenőrizet
az életemen.
Mit tehetek, a kilépéstől nő a
terhem, hát szám-szó műfordítok,
egyensorban, egyenetlen.

Visszaállítási kódom: 7888…
befejezetlen!
- 2019. 7. 5.


Ami lenni tűnik, s mi lehet
--------------------------------
Kedves retro-számok öregítenek,
s megenyhűlt a hetes meleg,
kint a kölkös szélben a kutyáim
jókedvükben szeret-verekszenek,
ugrálnak -, ha nem irígyelném,
azt írnám, játszanak, és höségtől
begőzölt fejemből, lassanként
kitetszenek mondat-unt félszavak.
Majd-minden épp rendben,
így érzem, bár biztosan nem -,
mert a kellek és a szükségesek,
bejeleznek hiánynak, s a szellőt
hiszem boldogságnak, és annak
örülök, hogy sehova sem megyek,
rejtőzve múlik az idő, s amim csak
az, mi belőle előle kihullik, s marad,
hisz nem nő a csökkenő -
Már közepén könnyít a nyár,
és léttörvényű, lényemmé vált, átélt
időimhez időzített szósalak esélye,
vagy esése az, ami (amint a
kisszukámat hívják,) lenni tűnik,
mi lehetne, kéne, hisz július van,
s szövegre vergődöm, nyári gyerek,
gyomkoszorús költő léve elvégre,
e felé trafálva, bár vétkeik el vétve.
Mert félt bevége, létszó-hányó
kényszer könnyülést, és eddig,
mindig újrakezdése, megtért, ért
mindenséget és továbbot ad,
fejem tetejére kiteljesedésem
teljesítésére, akár ad acta hagy.
De, ha nem lennék énörökítő
helyett, igaz, önelemző költő,
s több lenne a könnyen költhető,
most azt is híhetném jólétem
élném, s tehetném, mi akaratlan
szabad! Az alap is egyszerűbb;
versenyző percek és szavak, és
fogadkozás helyett magammal
fogadnék; gyorsabban melyik
szalad?
- 2019. 7. 8.


Kemény remény
-------------------
Szar kedvem lett, s most
nem boldogít e birtok, akkori ok -,
s még mindig itt vagyok,
szarok a világra és verseket tojok!
De otthon, az Attilán, jobb lenne,
a bánat, a bú, a baj, velem ott
kocsmákba mehetne, itt
csak növekedne -
Lassan eldöntöm végleg,
utolsó éveimben, e felnagyolt helyem
itt a hegyen, balatonira cserélem,
akárhogy, akárhol is legyen…
Tavasztól őszig, mint a legszebb 35-ig,
bulikkal, múlatással, pecázással, és
limitált csavargással; szüretek utáni
vitorlázással (társul az írásnak)
tölteném jobbléttel lelényem, aztán télen
kicsit meghalnék a természettel,
és tavasszal feltámadnék…
Ami itt van, ott is meglehetne,
ami kedves, közelemben lenne,
tán ritkább utazásban és tágabb
szeretetben, csak ne legyen társ-
szegény ez a kemény remény -,
másként ékeskedne, vagy élesedne
jeges nád közt a tűlevelekből-én,
kötöttebb az élet üres vízközelben.
Talán az elhullámzó szépségben
csodavárt csalódva sem utálkoznék,
helyette magán(y)zó téli estéken
szótagolva unatkoznék!
Tavaszig egy versben…
- 2019. 7. 9.


Felfújt kenyér
----------------
Ha olyan szerencsés fickó lennék,
amilyennek magam hittem, (és
magunk közt, hiszem,) már rég
meglenne, ami nincsen, s nem
velem szenyezett papírtömeg és
pár szükség(es) félig sincsen,
volna minden kincsem.
Igen, még kártyában sem,
tán élet-halál lényegekben,
egyszer rulettben, párszor
(néhányszor lemmel,) szeretetben.
Ideje már, - a vers is másra vár -
hogy legyen mit elveszítenem.
Volt -, utálom ezt a szót,
az nincs -, mint a letört kilincs
a kizáró bejáraton.
Furcsa ma ez az elélt ész,
csak mert rimmel, és kész,
hogy kapok-ot késztett az adok,
és a voltból lehet még,
a versből kenyér, s majd
próza-morzsa -,
sorsom keleszti, életem dagasztja,
és leszek, mi lehetnék!
- 2019. 7. 10.


Fakó pénteken
------------------
Mára beszürkült a táj,
ahogy magam is, fáj a
seggem, falovon ügettem -,
gondok ébresztettek, kétségek,
és pimasznak szánt vigyorom
a tükörbe, ócska ráncmimika,
mintha oka, színe, saját pora
szilikózisa lenne, hát elmehetne…
Rámébreszt, nem mulattatt a nyár.
Ilyenkor legyűri a már a vártat,
a múlás a változást, s a valóság az
ellenébe kitaláltat. Mintha az idős
és a vesztes mást is kitalálhat. Na!
De engem nap hitessen, felejtessen,
égessen ki mindent mi félrement,
fényt akarok, bolond bodogságot,
kedvet, erőt és élvet, hogy mögé ne
nézzek, hagyjátok, ha tudnátok,
ha becsapva megtartom magam,
hogy helyettetek-summájával nektek
segítek, mismásolok, vagy időre
ébresztek! Akárhogy, az egyébként
közömtelen közösért teszem, s a
balhét is elviszem! Ha meg nem -,
legalább napszín mámor-éden
álmodni segítsen, épp elég lesz
pisilni közben, s a felaprózó próza
versben!
- 2019. 7. 12.


Dili dilemma
---------------
Egy igazán jó könyv
feldobja, hasonlítva lehangolja,
aztán felsegíti az embert, ki író-olvasó,
és önzően az előzőt eléggé nem hiszi,
önmagában, mint külön kategóriában
kétel, és csak kedik -, akár, aki a rend
kedvéért ellenzéki, és ezzel legitimálja
a rendszert -, vagy ki az érzés és érték
között lebegteti az erkölcsöt, bár sejti,
hogy tévedhet, ahogy a nyertes, mikor
zavarja az élvezetben, ha sokat költött
és szegény ezzel… Szóval csak olvasson,
ha ezekért, vagy az ő azáiért, éppen épen
írni, az e(sz)lméleten túl cselekedni,
ért-írt lényeget tenni. nem mer!
De aki olvasottan ír mit helyére tesz,
és érte írtja és termőre metszi is egyben,
az, ilyenekkel, az elélt előzményekkel
nem törődik, picsába a részletekkel!
Van, aki nem kétli, s irígyli, hiszi és
hitteti, tudja, ez a dolga, a többi csupán
mihaszna miazma a pénzzel, s a sikerrel!
Igen, élni, írni! Csak értük,
vigyázni a sorrenddel.
Mert, ha majd hozzáöregedik ehhez,
és túl sokat (f)éli, mit hová tesz -,
mások döntik, melyik, mivé lesz!

És marad, töke, s persze tőke nélkül,
a része se részese részletezéssel!
Ezek a bajok, - ha lesznek, s nem csak
ennek az egynek, annak a közmondásos
vulgárisan genitális egyszerűsítésnek -,
majd elkénytelenednek, az éltek, írtak,
ellentétes öregedésével!
- 2019. 7. 15.


Végletekben
--------------
Vesztésem és múlásom közben,
régóta először érzem; szerencsés vagyok!
Ez már a Parkinson, vagy csak
(sz)élsőségekben gondolkodom, de
viszonyaimhoz mérten, (talán jobb a
képtelenül képest,) egyben, létvesztesen,
de időt nyerten, működök! Vélem, ha
nálam gyorsabban oszlanak a mű-ködök, és
élvezve élve, időm létzenével, jeleimmel
lekísérve, s idáig érve, röhögve káromkodok;
míg, még, ennyiből, s ennyiként, emberként
kezdet és vég okon, (túlokos próbakos a
lényegi lukon,) baszok, s nem halok!
- 2019. 8. t6.


A gaz virága
---------------
Tán, már sohasem leszek fiatalabb,
ahogy szoktam, álom, s mámor utáni
reggeleken, jobb bulikon, nyár esti
ki(s)ülésben, s egy átjött vers fölött,
lényemmel törődve lényegeim között,
félve, hogy csak magánytól szabadabb
leszek, s nem egészben egészséges,
szerencsében lehetséges, tehetségemben
kiteljesedett, jövőben ígéretes és bent,
még élhető életemben. S aztán is csak
a lehet mértékében, reményszélben.
Keresek magamnak, vagy hagyom,
hogy rámtaláljanak feledtető kéjek, s
szépek, még jó is lehet meglepetések,
megérte évek, élményből cseperedő
jelzőktől hitelesedő boldogságok, amik
versbe csurrannak, s úgy boldogítanak,
megbízható barátságok, szerető szerető,
s szerettek, kis jólét, tartós biztonság,
bizonyosság, hogy a sorsom nem téved
és megérje tovább -, átérzett szereteté
érett szerelemszer, értett kettőssége,
hogy utódját ne kelljen keresnem,
társ jelenben és mindegy mi leszben,
hogy gyújtva léteztessek, énközzel
másokhoz elérjek, szikáran, a leszeket
megvágva, vagy elnyújtva időmben,
ha öntözve nem is, létcseppeket kapva,
letermetten is virágozva, fényt, színt,
irányt mutatva, ez az élettér, innen, arra,
mint a gaz virága, magát a több világnak
kitárva, amire lett, megcselekedve,
hiába hiányban kitartva, bár elviselve,
tíltva -, akárha csak illat, hangulat, egy
idénybe zárva, de szélben és föld alatt,
ott marad a mag!
- 2019. 7. 19.


Az én kis leszólása
-----------------------
Amikor az ember kikészül,
és azt hiszi, nem segít semmi -,
lehet, hogy de, (s) még rosszabb
lehetne! (Hitvány bizonyítvány,
de újabb átjáró az istenhitre!)
Mert van eme szerencsétlen, s
úgy szerencse is, és vakszerencse.
Hiszen az elérhetetlen nagyrész
valahol, alapul, megvan, de e
halandó, bár az áttetszésért majd
mindenre hajlandó, ettől független,
lejtmenetbe, gördülő kő benne!
S ez nem fatalizmus, csak dühös
félelem, váltó-vágy, tehetetlen
elképzelés, és az én, kis leszólása
bennem. S az a kicsi rész, mi tőlem
is függ, és lényegít az életben, itt
mutál, morog, vagy őrült örömében
- hogy milyen nagyot tettem -, egyre
kisebb közegében hallgatatlan fecseg
helyette a vers, a tett, s ha mégsem az
vég egészében, félkezes áttételében!
- 2019. 7. 19.


A nem igenlése
------------------
Lanyhul az izzás, égetés és viszketés
vonalon, a fél éjszakát végig alszom,
a többit másért kínlódom, s álmodozom.
Enyhültek, de nem szűntek az alap-alakulás
alanyi-anyagi színtetlen áll, ahol mostanában
szokott. Nincs megváltás, ez a legrosszabb rész
híján értékelhetetlen, sziesztázik a halál -
Akkor jó a jobb, ha nem is tudjuk, csak éljük,
múljuk, a többi fokozás, riasztás, idő, lét,
érzet ráfogásokon, és ez is a nem igenlése,
csak ásatás, belemagyarázás, és sajna a fenti
minősített többségével a vég megértetlen értéke,
ha csak nem mi akarjuk, meg, nem mesélhetjük
el, és én pláne, csupán a nemet tudom, és
igeneimmel is ezt bizonyítom, hisz ige – időtől
függő viszonyított fogalom, sokszorozás,
tán felezés -, mert mindkettő fog, s még fogom!
Itt nincs mit részletezni. Így ez a talán-még
recip-rock hatalom, akkor is hat, hogyha nem
hallgatom, e szórt szellemi majomszigeten,
más esélyt esengve, csenve, szívem ritmizálva
pártudatlan lábammal a purgató-padozaton.
- 2019. 7. 23.


Csíkjaink
-----------
Fehér csík a Balcsi túlsó szélén,
mintha homokos lenne, pedig ott csak
annyi homok van, mint kikapós homóca
a rockkocsmában -, iszap, kő és kövér nő
inkább, s fényjáték, hullámtörés verte tajték
reálnak. Vagy tán Fonyód páros csöcse alá
hoztak, ingyenstrand helyett plefnis plázsnak.
Itt meg forróság, építkezés, zaj, por, árnya,
hogy több mint kéne a bor, és mittudomén
minek a vágya, görcsös szeretetemben sóhaj
helyett kiabálva -, majd ideges álmomban
nyírt-szenvedett füvet szembeszélbe hányva…
Szóval vacakiózom haver, de kapaszkodj meg,
más kurva jól megy, farvízében a reménynek!
A kutyák szépen, vagy inkább széphez szoknak,
tegnap a parti susnyásban lubickoltak, s már
csak a szomszédban lopnak -, itt, riasztanak,
rohannak, kamaszkodnak, a szívás nekem jut,
négynaponként, (ilyen a kétlaki állattartás -, etetés,
itatás, cicák, hal, gyík, papagáj okon,) le-fel út!
A kutyákkal természetesen. Olyanok, mint én,
jól, egyedül nem megy, s ha nem, garázdálkodnak,
hangoskodnak, így oda a rágás, ide a „Megugrattak…”
De remélem nem, vagy csak nekem, jó(sok)kedvű
elrészegedésben, nótás elememben. Sajnos már
nem mindig elementaritási értelemben. Idő elleni
önmentési kényszer-kísérletben, akár feledhető,
feledtető valami kellettben, seggreesés helyett,
seggreverésben, ami jut, lény-kényszeremben!
- 2019. 7. 28.


A szexualítás bűn e? –re
----------------------------
A szexualítás bűne
az isten ábrándja,
s az ördög röhögése!
Mintha az ár-apályról vitatkoznának
a halak és a hold.
De csak a szexus testi tettje és
szabad megélhetősége az egész
lényegi kérdése, s így kérdezése,
tenni és élvezni kell, kinek a bűnével,
másnak egészségesen, és helyette
csigaeffektusban feleslegesen -
Alapul, benne az ember alanyi élhetősége,
meg, ez valahol ön, és közkontról által
korlátozott különlegessége is,
a telhetetlen és tehetetlen közötti tehetsége!
Ahogy van, lesz, és volt!
Ebben a keretben, életszög felvetése,
és milyenség-mennyiség lehetősége,
ha bűne! Hogy bűn e? Elötte, utána,
lehet, mint onánia és nem-keverés,
de közben, nem!
Hisz a (e, ha?) bűn, haszonélvezője
és slepje nemtett miatti nemje -,
nemtelen!
- 2019. 7. 30.


Lemagázva
-------------
Mint amikor belelépek,
és bele is seggelek,
úgy csúszik el e létszaron
a versem, így, ahogy
túlragoztam, dagadozottan
a sikerülést, szinkron-jeleim
jelenítéséért vesztem.
E vélt igazság gazsága, és a
csak magával és mával másoló
hozzá ragaszkodása, olybá
épít, hogy dönt -, életversében
léte krémje, mérge, de mellette
megérteét mímeskedik a mégse,
hogy attól legyek ökör,
nem zárul meglettbe a kör,
hisz ennyi a szerepkör -, más
már nem jön, s ha mégis,
magázódva elköszön,
míg az énből kikopik az Ön!
- 2019. 8. 5.


Lénye(g)mítés
-----------------
Alapjában, optimális forrásában, hosszában,
imádom az életet!
Ha Ő is, és felérem, smárolhatunk -,
de ha nem csókol meg, harapom, ami kell,
és ha fent nem érem, ott ahol elérem!
Jobb valahol, mint sehol,
és néha élőbb, lejebb!
- 2019. 8. 8.


Est-hajnal?
------------
A napból csak e fénye vége jutott,
csendesedett, felhők alá lefektetett
alkonyfénynek, kiégő csillagok elé
hullás-gerjesztésnek, holddühitésnek,
belefáradt, hamvadó fáklyának,
öreg szépnek, ennyit tudott, vagy a
sosemhű ezüstseggü elől futott, és
velefojtott napi rutinnal búcsúzkodott.
Se kikeletnek, verőfénynek, sem
ilyennek, záruló végem nem szeretném,
inkább korábbra, vagy későbbre tenném,
hajnalhasadásnak színszakadásnak,
mikor már, s még látszik, s az ember
egy kicsit fázik, hátha halálharmat és
éjdér veri, de a rokoni szürkület felejteti,
és a végigvonulókban a holnap hajnalt,
és a régi kamasznyári éjjeleket lesi,
tán leléptében, hátha létreményben,
lényegeit keresi. De a vizekkel játszó
holddal, s a hiába felejtett okokkal
belenyugodt és játszmántúli lesz,
szelid, mint nekem ez a búcsúztató fény,
majd az ürestől-ijedt életvággyal teli
akár az elején, elódázott időben, vagy
önstopig, mert kéne még! S tán mégse?
Akárhogy, akárhol, akármért -,
a lettet húzni, vagy versé lenni,
téli semmi, délhez szökő végén,
s a lélekzet lélegzet fehér.
- 2019. 8. 9.


Idő(s)járás
------------
Van valami bambulásos, saját(om)ságos,
az esős-borus időben, tényleg,
jelzőkeresős, öngyőzködős, a tényhez -
Az ember belekezd valamilyébe, e
valamilyenben, s mire érve érne révbe,
mert keresgél, réved, megváltozik az
idő – itt határozó – külseje; a szél ereje
és másnapja neheze, (s, hogy nincs is
kedve) tette. Már a voltnak nincs vetése,
a jelen, hogy lehetne megszerkesztve,
képzelődni meg képzés helyett a jövőbe?
Szóval, ma nem lehet lényeget verni
szavakkal az átmeneti lényegtelenbe
ezért értelme sincs (csak értelmezése)
ez egésznek, de az idő járása megoldja,
a konfliktus elélve, legyen vége!
S ez a kovász, játszd, hogy készen állsz,
emeld a fejed, hidd, hogy van ötleted,
és hagyd, hogy a nap majd kisüsse!
Na, megkelt a lett -,
a „lángész” közösbe ködösítése!
- 2019. 8. 14.


Széljegyzet
-------------
Nap csillogtatta esőfény
a körbe zöld levelén,
görbe széltettek lettet kerülnek,
új irányt keresnek,
a fák rövid eresztékén,
barnán villan egy bogárpáncél,
a kőris beleegyezésén.
Nincs itt senki, ki nem felejti
mennyit néztem, létem vélten véstem,
míg mellé éltem…
Szél jegyzett széljegyzet,
légi lösz-tett, e kettős eleresztett
ezért voltam én! Óhajtó, s kérdőjelként,
krono játéka krónikásnak,
mert jó dolog könnyű szülésben költőnek
lenni, és rossz lenne bármi másnak -,
leszek-ért így, reményt repít-repülve
a siklás szögletén!
- 2019. 8. 15.


Erdei méla
------------
Vörös lepkék libbennek a földúton,
mint verseim köztem és a túlélés közt
félúton. Talán háromnegyedén,
ahogy az időmben én,
évgyűrükkel és versekkel telve
a maradék kezdetén.
Lehet, csak a vörös közös,
a nehezek nem lebegnek,
a túlélés végcél, nem erre ösztönöz,
kis dózis metamorfózis -,
és a „túl” sem körkörös,
az emberek nem verset vesznek,
az eltérés kölcsönös.
A pillangó is csupán röpdös
- imádó imágó - szépbe, színbe szökdös
a pondró, s a báb mögött.
- 2019. 8. 16.


Báb áll-a-pot
---------------
Eltünt a honlapom nyitóképéről az enyém,
mi ez, támadás, irígység, vagy csak én nem
értem e világot, s a működését? A működlését
azt igen, személytelen szemétségét ismerem,
akár hétközszertelen, önvédetten, de szenvedem.
A barátom valahogy megoldja, s visszaütne kekec
felsőbbségem majd megmosolyogja, de minek ez a
névtelen, nemtelen akárki szarsága most nekem?
Csak a létegyensúlyt, s az önmegtartást kérem, és
időt, elégséget, erőt, egészséget, férfi és költő(i)
teljességet, jó lehetőséget, élményt, érvényt,
megérte élhetőséget! Azért sem kérem, teszem!
A hiábavalót is, ha olvasattal halasztó hatályú lesz,
vagy a szeretet létmelegét, ha éltet, megemlékez
még, hiányzó nekemvalót, valahai lepkémhez!
- 2019. 8. 17.


Ürmöst ide!
--------------
Ürmöst ide, ha már az üröm felörli az örömöt,
kétoldalról traktor, permetező, fűnyíró szarja el
a napom, riaszt fel nyolc órakor, és folytatja
most is, míg hegyezem, mérgezem, legalább a
jelzőt… Cinzánót, Martinit, Ampelost, hogy
eltompuljon a fülhallásom, vagy belefojtsam
a garázda gazdálkodót, ugyan, jó annak a rézgálic
is, ó, hogy az isten gyomlálná ki őt! Igaz,
érzékeny vagyok, de ez jobb, mintha vérzékeny
lennék, (Anyu után lehetnék) bár kicsit sajnálom
a „v” betűt, névérték -, de a rím is érték!
Végülis (na, csak felhasználom) tök mindegy, hogy
abbamarad a zaj, az ürömös megviláglik csendben,
most ez a lényegem -, vagy elhal, mert én már leírt
szavaimra szavazok, se hallani sem halatni még egy
ideig nem fogok! Kérdés, melyikekre, vágyás után
vágás a csend, előzményeire, sajnos a megtörténte
nyomán nagyrésze másodlagos.
Tudom, nem szabadna, de ilyen ma a vissza példa;
akár kajából a fos!
- 2019. 8. 18.


Nosz(a)talgia
---------------
Ezüsttel, aranyakkal ég az augusztus éji ég,
e csoda csodálat kicsinyülve ér, csak ez,
és a makogó még… Ilyenkor elhiszem, van
esélyem jóra, szépre, ha ezekre törekszem,
akárha néha, s ezért lennék léha, a szexből
a csókot kifelejtem, (ez az igazi nosza-taliga)
mert régen, ahogy a vágydúlásban emberedtem,
legtöbbször csak eddig mehettem -, a nyártól, s
a lassúdott időtől porosodott illatú Keszthelyen.
Kergettem, feledtem, párosodtam sok jó vagány
társas magányban, míg teljesedtem Füreden,
és ma Badacsonyban az eget lesem, lenne e
szerencsecsillag, és mindig Balaton, nekem?
Már csupán egyszerűen -, mit versbe cifrázhat,
jövőbe ajánlhat, az eszem és a szívem.
Mikor, melyik helyen, hol volt több, létbelökőbb
élményelnem? Épp ahol voltba, leszbe jelenedtem
tettben, laza, nosza-akármilyenben, s a létet
és az írást össze nem kevertem, hisz behozandó
hátrányom volt a cselekvésben, intézet, kolesz,
katonaság, csak szünetekben éltem.
Tisztán habzsoltam az életet, mi mára az idővel
fröccsbe keveredett! Jobb volt lehúzni, (pezsgő
bozsolé volt) mint féltve kostógatni, most e
keveset!
Persze túlzok, voltmagamhoz viszonyítok,
meghatároz e volt, s jövővel bizonykodó
viszonyom, világvágyam, s tömegiszonyom,
de még így is úgy, túliszom az átlag közepet!
Az sohasem volt mérték, de vivő-hangzatosan
fontosabb érték a lehetnek e, (bár ok-okozat)
a leheteknél!
Az ivásra, talán az ívásra bizonyíték, nem az
írásra, te barom!

Úgy tűnik a kínvallomás követelőbben következőbb
e kötelező kínrímnél, akár egy sikerült balatoni
cél-éj jobb, ennél a maradék egésznél!
Mert ha ez az egész, lemaradnék reszlizni
akármelyik résznél. Azt hiszed, nosztalgiázom?
Ordítom, rinyálom, így vége felé nincs már elég elé,
csak a nosza voltvágy a holtághoz torpanáshoz,
ezért úszok újra belé, Balaton a vég-világom -,
visszajátszva is szokok (szar okok?)
az utcsó-csókos csobbanáshoz!
- 2019. 8. 21.


Az öregedés előzetes előnye
---------------------------------
Többet írva, mint élménytettleg,
egyirányú út, az idő gyorsabban fut,
ez meg mire, a kígyó és a farka
a gerince érdeme -, eféle jut, ha
mások élménye életed beképzelt
értelme, és ez is csak talán kiút.
Hja, a nyár a kinyíl(atkoz)ás ideje,
csak nem virág vagy, hanem
fentmaradt termés késő a szüretre,
marad a töppedt lét leszüretelésre,
s ha lehet belőled szesz, az versre,
regényre, vágásra, metszésre.
És a tél majd az alvásé, benne,
s benned az álmoké, és a végé,
a vágy kiveréséé, meg a mindig
utolsó táncé. S ha lehet tavasz,
a kötő felkéréseké, s a köszönésé
a túlélésért, s hosszabb körtáncért,
vele egy-két ránc az időhúzásért.
Négy évszak, vagy csak kettő,
a kivárás, vagy a végző,
de minek a tél, az ősz is elég,
elküldő, tán pihentető, aha,
ajánld tán magadnak,
ha november vége jő -
Az ember csak éljen, s haljon,
ahogy kell -,
teljesen, s beteljesedetten,
s ha az önérdek énvesztő,
a vers sem kötelező!
Mégis a környezet határoz,
életedből-életedben, az élt-írt
közösben, s a különváláshoz!
- 2019. 8. 23.


Lett, lesz?
-----------
A volt van-ját vakarja ma,
valaha a világot akarta, és
kincs-nincs léte szemetének lett
kuka-kukorékos, túlalfabéta -,
tojásából tojásleső kakasa!
- 2019. 8. 26.


Mi rosszabb, a végnélküli, vagy a vég?
---------------------------------------------
A hosszú életnek, az emlékezés, felejtés,
csaló csodáin felül, számomra inkább
hátrányai vannak; a romláson, vesztésen túl,
a hosszas öregedés utáni vészes vénség,
a vegetába nyúló eléltség, a bennünk a
rákkal versenyző magány, és a mások
szeretetére-szükség kiszolgáltatottsága, aztán
a túlhúzás és a döntésképtelenség másra
fogott gyávasága, na meg a teljes helyett
a kihasználhatatlan részlet, minek? Sajna,
előnyei, a méla alaplétezésen kívül nincsenek!
Maradna a múló maradék megszokása,
vagy a vesztő megszökés dilemmája, és a
tehetetlen beleegyezés; veled Uram, mert
nélküled, a legutolsó választás már nem megy!
Persze, tévedhetek, előre ez, csak lehet -,
úgy hetven felett kérdezzetek meg!
De csak bólintsatok (és olvassatok,) ha
már nem leszek.
- 2019. 8. 28.


Ma, magamra ítéltettem
----------------------------
Ma, magamra ítéltettem, és erre az üresedett
reggelre riadtam, magányosan, másnaposan…
Itthagyott, vagy elhagyott, ő, vagy én volt,
vagy lesz még az ok? Hiba, tán e sok a sokk?
Hiányoltam, hogy szeressem, magyarázzam,
aztán bölcselőn a későbbet beláttam -,
vásároltam, ittam, zabáltam, várakozón,
furcsán szabadabban, éreztem fiatalodtam,
azért neki, az ajtót nyitva hagytam.
Nem a választott változat, de tele a tank
az oda, akár vissza útra! Jobb holnap apja
lehet ez a kontra- kompenzációs ma,
a magányos örömök napja.
Felemás, mert egy az, aki adja, s kapja,
és ösztöni öröme lélekvesztő az áradásban.
De hajózni kell, a lélek meg énekel a sárban!
- 2019. 9. 1.


Hangpróba
-------------
Elégítő kis időn elcsúszva
az írott szót kihagytam,
lefoglaltak a hétköznapi jók -,
lehet, hogy közre tolt a helyreált
én-lét karma, régi normál forma,
vagy valóban lírára, írásra piszkált
negatívabb voltam, mi most teltre
vált, és igazán a fájdalom kiált!
Akkor inkább élvezem, és hagyom
ezt a jóból bánt suttogást,
és kiáltom; először élményt élni, és a
teljesedett, vagy megesett éleményt
írni fogom, ezért és azért is -,
mert az alkony hajnalra inspirál!
Hogy összejött bennem a nagyképü
latin, s az egylétezésen értentúli spirál!
Ahogy, legyen, aztán úgyis sor(s)ba áll
a létből-légből kapott, szóbahangzó
reál!
- 2019. 9. 13.


Valami, ami nélkül
-----------------------
Lement egy választottan,
választékosan elfárasztó nap,
a szél ősz hüvösét hozta, a nappal
még elizzadt nyár-arany sminkjére,
áprilisos szeptemberére, szokja,
viseltesse, és hogy öregedését
felejtesse, az emberekre ejtse
nyárhúlta könnyesét, míg új
telét kihordja. Vegyes, kevert
érzelmeket érzek, e szavak sem
jól az enyémek, de írom, mert
írnom kell, úgy lehetek ezzel,
akár a bohóc a nevetéssel, néha
kínlódja, sírja, de nélküle oka
fosztottja, akárha pihen, piheg, s
csak kihagy a költő, zsákutcajelző
csupán a jelző, valami, ami nélkül -
S ha mint kompromista színtézisbe
fialtatja, rossz-magát hallgatja,
mintha Beethoven szimfóniátlan
süket(e)ülve, egy verklit nyaggatna!
- 2019. 9. 18.



Kukkoló
----------
Sokminden érdekel; egy asszony indok vétke,
a dögmadár túlélési létkészsége, tanulsága,
vagy kloáka szorulása, az örök-kör vége,
és bele az én illeszkedése, a túlélésbe vers
beérés esélye, az élmény ide gyöngyülése,
a némult szó szolmizálása, s az írás érvénye,
pille pillanat kristályosodása, őszi szélben
a nyárlevél repülése, a titok személyessége,
a szükség kiásott gödrének optimális mérete
embernek, facsemetének, gyászolónak,
kertésznek, a gyenge normális passzív ereje,
az álom oda-vissza manipulálása, a pénz ár,
apálya, (mondjuk ezt ismerem,) istentelenülése
közénk érése, a kiugrott pap létkönnyülése,
az író feladásai a feladatért, az irat találata, az
érte idő extra kamata, értse a bennem élő költő,
ha a hétköznapok porcicáját látva nem kilapátolja,
de cincog hozzá, mert örökölt, tapasztalt készsége
van a dorombos puhára, s hogy ez is csak félig,
nyákos hiányát nyávogja vágya dallamára!
Ne hidd, csak értsd, más a szív, s az ész,
de néha, ha egymásra mászásuk meglesed
és partiban megörökítheted, hát ez lenne
ért létlényeged, te-tematikus versed, amiért
érdemes lenned, tenned, akkor is, ha nehéz,
a kukkoló-tartó olvadt gyönyör-bűn
gyertyaviaszát a kezedről leszedned!
- 2019. 9. 21.


Akkor és most
-----------------
Nem mondom meg hány éves vagyok
amennyinek látszom, de nyáron kevesebb,
télen több, tavasszal, ősszel a kettő között,
nyári gyerek vagyok, a nappal ragyogok,
a dérrel őszülök. Most átmenetben
változok, de a sajnálkozás grimaszával
elviselem, s még nem köpdösöm a tükröt.
Bölcselő öregedő csak hátrébblép, és
azt is látja, mi van a foncsor mögött.
Szóval, akkor és most – Majd, ami biztos,
a köztes idehozott, juttatott, kis táv tán
fellétezve élhetek, végre lét-mondok,
nem lesz-t kérdezek, s a volt, és épp élt
távolságából szócsomót fonok!
- 2019. 10. 1.


Konszolid(r)áció
--------------------
Konszolid-ráció.
Az eleje jó, a vége létátlós irányadó,
együtt; őszömbe langyuló -
- 2019. 10. 3.


Az ősz fanyara
-----------------
Fanyar ez az ősz-közép,
még dértelen is didergek,
a szép színek sem sietnek,
a vágyak vesztett nyárrevansot
idéznek. A lényeg letermett,
a maradék a fákon remeg, hogy
húlni húzzák a levelek.
Bár nekem most végre jól megy,
tán nekik dicsekedhetek -,
és igyekszem betömni pár lukat,
mit a sokéves hiány égetett,
s adok, nemcsak ki, és kapok,
na, az élet a végére kiteljesítgetett.
Persze a harmónia, s a teljesült arány...
Talán gyermek és öregkorban, mint
az aranyozás nagyrészem, s az ősz
ravatalán. Azért, úgy tél felé majd
nagyon bízom, hogy ez tovább tart,
azám! Most oly, akár egy felizgatott
hangyaboly, s kaputlan bezártsági
téboly, de olyankor egyenlítésnek jut
pár engesztelő korty, a késő szüret
alján. Jó, hogy leír(hat)om -,
a korszak és sok kortárs
csak nyavalyog a nyavalyáján,
mert a nyert licit a szapora pisilés,
és gyakori az az átok ébredés,
az épp valósulás álmán.
- 2019. 10. 8.


Ha-jó után
------------
Nos, az akarom mellé
habo(zó)s hullámon beúszott
a nem is tudom, mind túl sok,
és nem elég jók…, érzem,
hajóznom kell, de ezekkel?
Még reménykedve várom,
hogy telem előtt megtalálom,
csörgő zsebbel és erős lábon,
velem sikló vitorláshajóm.
Mert tudom rég;
vitorlásom vihart keres,
hogy megtalálja benne a békét!
- 2019. 10. 10.


Október közepén
--------------------
Kortársnőim nyarába tespedten napozok,
(hiába, kort, és számot oda-vissza hazudtolok,)
s elnapolok messzebbre, tán végre, mindent,
ami meglesz, vagy nem lesz, épp elég az ok.
Nem sorolok, sem sorsolok, hagyok, hogy kapok,
s majd abból fogok, újítani, javítani, vízen járni,
a vágyat és a lehetőséget leváltotta a jó tompította
élet, az eshetőségek, s a bármi -, mindenesetre
barnább leszek, mintha mindezeken túl lennék
és lehúnyt szemmel is sikerülne a renoválást,
megjavulást látni, és elengedett szó-szélhámmal
a széllelbélelt őszi napot vágyni!
- 2019. 10. 12.


Tárgyak és remények
------------------------
Tárgyak és remények -,
a rég kétségbeesett és még vágyó,
s végfélő remény az anyagiak
anarhiájától tárgyakká lereménylett,
ahogy a versből prózavers, novella-
való, de még nem regény lett! A
lehetség szükség, az meg tán a
múltért tett. (Ide is illik a lehet.)
Az élet betartja hierarhiáját,
csúcsa az öregedésbe vezet,
és humortalan visszavágását
lény-tények igazolják; a halál nem lét!
S a beteljesedő harmónia kiegészítése
nem végzet!
Ha már ilyenkorra sikeredtél, és végre
tárgyelégültél, akkor mindhalálig, vagy
tevő rávágyig, szeretkezzél, egyél-igyál,
élményeljél, tedd a magadét, ha van -,
más írja a befejezést, s az fehér lesz,
vagy marad, akár rímben, színben, szarban!
Itt egy fanyar mosoly megengedett,
mert esetedben ez tárgyiasul(t),
vagy kifehéredett!
(Lásd: a hulla, vagy a kutyakula az avarban.
Utalás az utálásra.) Hogyha a jel eljelenedett.
- 2019. 10. 17.


Természetességek
--------------------
A magadnak írás hasonlít
a magadban éléshez,
a néha kellő önkielégítéshez,
olyan, mint a böffentés -,
illetlen, de jóleső!
- 2019. 10. 18.


Vágó váltó
-------------
Nyáridőt játszik az ősz,
a nap aranyos meleg, de
közben a jó rosszat pötyögtet,
s a rá-ötlet rímet, verset kifőz,
hogy a delelő fővő fejet melenget.
A gond mintha gondolkodna hova
csapna, s a baj sem magányos fajta,
persze ezek nem annyira idegen
vétkek, régen ismert életrészek,
csak a sorrend és az arány most
egyet nem értett, ahogy a sok
mérges parány lényeget veszejthet,
és kell győzi a kellemet -.
Úgy néz ki, koromban, s jobbik,
nemcsak elért, de beért magamnak
tiszta egyenesek, belátható utak
nincsenek, állni, várni, vagy kerülni,
s hibázni lehet, aztán csak odaérni,
és humorral, érzéssel egészbe írni
elégséget, nehézséget,
kondenzcsíkot, féknyomot,
az egymásba váltó
napimádó, rossz-imágó,
tavaszhágó, téltvirágzó
részeseimet!
- 2019. 10. 22.


Spirális reális
----------------
Vérből létbe,
létből lébe,
léből révbe,
révből érbe,
érből lélekmenésbe,
de enyém a milyenbe?
Enyémből senkijébe,
senkiségből semmiségbe.
Megérte? Mért ne, s ha mégse,
örvény, vagy spirál, (v)égbe.
Örvényfoszlány, spirálforgács
a vers, és stációi fel, le,
lét és lélek hűen, körbe
az akármilyenbe!
- 2019. 10. 24.


Október(em) végén
-----------------------
Még nem bősz az ősz,
csak, mint a csősz, ha berúgott,
lassúdt-bambán tűri,
káromkodva űzi a szemetelő esőt,
a tétova, talajracsúszott, levéltörő
fagyot, s engem, hogy így is,
vízre csavargó kedvű vagyok.
Igen, ring a lelkem, feszes a testem,
hogy mielőtt jegel(em), önmagam
repítsem, a frigidülő Balatonon.
És micsoda blaszfémiás tréfa;
a vizenjáró Jézusra gondolok,
az első lépést megtettem…
Na, nem hagy el a kedvem
októberem végén -,
bár késő - nyílt - mögöttem,
s tél zárja előttem.
- 2019. 10. 29.


Napi parancs
---------------
Megnézem jól,
és megjegyzem a közelítő télre;
az őszi fény gyengéd üveghomályát,
az ég korrodált ezüsthalványságát,
a dombok megrozsdált tölgy-barna hátát,
a pirulással és vér(g)rozsdával kűzdő fák
lét-levél elengedését, a földek kockaváltós
zöld, terrakotta, lángkormos színeit,
a közel-távol város kondenzcsíkjait és
világom még vidám madárröpteit,
kutyáim játékát, a macskák dorombos
elégedéseit, kedvemen és testemen a nap,
s a boldogság alapozását és árnyalásait,
hogy ritmizál a szél, és táncol mi él,
s az ember melengeti megfázott vágyait,
mert jó ez így, éljünk a fénybe,
felejtsük, mi megy végbe, röhögjünk,
amin nem változtathatunk -,
és kössük hátra az idő sarkait!
- 2019. 10. 31.


Az írás első, és végző aspektusa
--------------------------------------
Várom, hogy a meglátás, tapasztalás,
éneszközült alakítás, a tehetség-kétség,
(hogy folyton bizonyítani kell) és az élet-
szükségletem éppen-színtézise megsúgja a
gondolatot, a kezdő szót, mondatot, képet,
vagy épp a nehézséget és írni kezdjek,
hogy mi-végre, akkor tudni nem lehet, de
belekezdek végre. És incselkedik, az érték
mértéke érte. Szerencséd, ha nem a-miértje.
Kint, még fény és színek, a naptól e napnak,
ez a lát-lényege, hangulata, érzékelése, és
bent majd a düh, vagy a köszönet érte, mert
itt sincs az eredmény kimérve, jóérzés, vagy
összetépés, az ész javítása, tán a szenvedély
választása lesz, és a lehet, véglényegülésének
átlendülése az, amibe már nincs beleszólásod,
és eszközöd más(nak)hasznú eszköze vagy!
Persze, hogy érdemes, önépített alap,
rátetted a léted -,
meglelted és megleped magad!
- 2019. 11. 1.


Könnyű cseppek
-------------------
Könnyű vízcseppek az ablaküvegen,
tisztítanak és pöttyöznek, „és” helyett az „is”.
Úgy, ahogy forradalom, s ellenforradalom, (ha
van ilyen,) vége, leverése -, megállt a haszna,
dicsősége, mint az író kesergése passzív marad.
Csak, akár a többi múlt, lényege, épp-értelme
lehullt tudom, zavar és fölösleg sokaknak
e naptalan napon.
Emlék és tartalék, eső és vér,
több fog hullni, mint e kevés múlni -,
s a Nemzeti Gyásznapon, (tán politikátlan alkalom)
ezek, nyakba esett cseppek.
Emlékeset az emlékezet.
- 2019. 11. 4.


Novemberi alkony
---------------------
Száll le a köd az alkony alján,
s szürke mázolódik fel a homok-sárgán,
itt fénylik az esőcsepp a levelek szélén,
de homály homorul az avar hullámán.
Már tetszhalott a lét, alig van fény
fél öt táján. Őszfüstbe, kora estébe bújik
a világ, a természet értve elfészkelődik,
csak az ember nem találja magát, mert
az átmenet rossz része jött el, most
hiányzik a kabát…
A költő rendesül költeni tanul,
kedvet keres apróba -,
az est-magány majd felváltja,
ő hagyja, adja,
és pontra cseréli szavát.
- 2019.11. 5.


Cuvie (társítás)
------------------
Megugrotta pár napsugár a ködöt,
és körbe a világ ünneplőt öltött,
tavaszos lett az öreg ősz kedve,
leveleket küld a nyárnak, mint kit még várnak,
búcsúzós elfele fénybe, színekbe öltözött.
Követem, tán elkaptam fluját a megérintésnél,
mert jobb a várakozás a végzésnél,
múlás a befejezésnél, mulatás a keseredésnél,
az együtt a beszűkülésnél,
a boldog bolondság az elszürkülésnél,
november vidámsága a nyárfelejtésnél,
talán, épp e versével itt. Ahogy a nő,
bár léha, lenge, de az örök nemézis Ő,
akárha impresszió, vagy végzés, ha jó,
élvezet és időkö(l)tő -,
kéjjel kaptam adtam is szótőkékbe ojtva,
úgy, mint a Furmintba a botritis -,
nyár nyálát az őszi csókba,
loptam, mint egy kósza csóka!
- 2019. 11. 5.


Metamorfózis
----------------
Mállik, múlik a most-múlt,
a jelen az időben jelentéktelen,
s a jövő még jelenléttelen.
Átváltozás az élet, de értsd meg,
épp lepkének indult!
- 2019. 11. 7.


Ide értem
-----------
Ide érten, ebben értem, sokát, sokkját,
melegét, elegét, buliját, magányát,
éreztem, értem. Összehordtam, hordom,
szeretem, rontom, s jobbá, szóvá javítom.
A részeim köröttem, körében le-fel éltem,
enyém, és mégsem, mint eladott versem,
tárgyak, keretek, levedlett létpikkelyek,
szagok, koszok, kincsek, szükségletek,
gyűjtemények, öregedő dicsőségek,
múltjelek, jelendíszletek, jövőhelyek. Itt,
állataim vacka, s ahol lányomat neveltem,
szenvedtem, szerettem, lényegültem -
Néha szűk, máskor messzi, ahonnan jó el,
s visszamenni, erdővégi végek között élni,
hogy leírhatom; avar lesz a ravatalom, meg
a ledobott, de itt hagyott alatt a lehet új bőre,
itt jobbá kell lenni, nekem-módon élni-írni,
s ha mégse, cserébe, ennyimnél többre,
holnapra és jövőre, vagy inkább megőrizni,
visszhangnak, létezésem emlékére…Ugyan,
a most szívverése, meg e mennyi kevéssége
és többem dísze, de…!
Csitt, az élethelyed, ennyi!
- 2019. 11. 8.


Átfedés
---------
Az emberek nagy részének a genitáliáikkal
kapcsolatos a lényegük, egy kisebbségnek
meg tán még az értelmükkel. Így együtt,
különb és különböztet, ez az emberré tevő
lényegi színtézisük!
Nekünk ebbe a szív is belesegít, és ez
igazi szentháromság -, ami istenít!
- 2019. 11. 11.


A tehetetlen telhetetlen
---------------------------
Foltozza a régit,
halasztja az újat,
bár a lélek épít,
a kéz moneypuláltat,
s a cél távolodik,
e okozat oktalant elégít,
mert ha csak jobbít,
romlást marasztat.
De hogyha nem teszi,
hiánya tovább zavar,
a telhetetlen tehetetlen,
megint az idő dönt -,
ahogy az okkal egybedől,
s jövődő jelen semmisít!
- 2019. 11. 12.


Kérdéses
-----------
Olyan ez a napcsicsázta (cicázta?) nap,
mint a cigi két pálesz között, feles -,
mármint a nap, sugárzik, de melege likőri,
fénylik, színezik, jókedvit, de az ember
fázik, ha elé ül, hát iszik. Rá is gyújtana,
de most nem. Ez az otthona, jó, az udvara,
nem egy buli! (Aha, haha.) Így is olyan
ez az egész délelőtt, akár a magány, a
magányért -, (kétértelműje; harc a magány
ellen, s a magányért,) ha iszik, nem vezet,
sehova nem megy, így egyedül marad,
maga és a nap. Fél ötig, akkor az is elmegy.
Le, de a hegyről, mindegy. Az angoloknál
ez a kezdet, már a dolog lényegét nyelve.
Bár a baj (nem sorolnám) ellen minden jobb,
pia, pi(n)ha, bármely elterelés a rágondolásnál,
akkor már inkább az a régi, azóta biztosan égi,
szoprán hangú gondolás, vagy eddig ez az írás.
Mert, hogy vége, s én meg majd lézengek
egyedül, létképem keretét tépdesve, ősz
halottai közt, élve!? Kérdéses -,
de a válasz, ha hangosan nyelek.
Ezek itt mind elárult jelek!
- 2019. 11. 14.


Őszre vallomás
------------------
A kinti szürke érzetébe beleszúr
a benti poloskaszag -,
talán majd felszáll a köd, és
csapásaim, taposásom halálokait
kiszellőzteti a most még fázó,
túlérzékeny (mért, a poloska meg
büdösen vérzékeny) lelkiönismeret.
Ezektől, olyan has-rengető örömre
nincs okom, meggyőzött az ősz,
hiába kötözködsz, és öltözködsz
színesbe, ha kedvetlen mimikri
késztet szürkülésbe, s e végzet(t)-
érzet facsarja az orrod, emlékezz,
jobb, szebb képet képezz, úgy
végezd, hogy élvezd a dolgod, s ja,
ne felejtsd, itt bent, s a lelkeden
kinyitni az ablakot!
Hogy attól jönne(k) be?
Csattanó helyett nesze!
Ötven fölött ősszel,
ne törődj az engedő beismeréssel!
E képlet kép lett -,
helyetted teszi az élet.
- 2019. 11. 15.


Idő-jártatás
-------------
Elől tiszta, hátul sötét,
na, nem az élet, most az ég,
ezt csak érzed, de azt éled,
egymásutánját, összeváltozását
szokod, kíséred, fe(n)leség, barát,
(tudod; ha szar is!) mint, egy társ,
imádod, utálod, benne, vele,
nagyjából a nagyját. Mégse az anyját!
Végzetes társítás, s az idő és természet,
akkor is csak véled, ha kényét követed,
lefoglal, öltöztet, élte(sí)t, beszéltet,
Anyát játszik és mostohát,
mindenhogy-a volt már és lehet még,
szidod, vagy dicséred éppen járását,
használod, és fel se fogod igáját.
Ezt jól benézted, megszemélyesítetted,
de nem értett – Mit vártál, azt tesz,
amit akar, vagy más programot takar,
pár év, és megöl, vagy leköphet. (S te
istennek, és esőnek hiszed…)
Ennyi nő után tudhatnád; ráhallgatás
és döntéskövetés, vagy ráfázás és
újra-elkövetés, részesként részvétlenség,
olyasmi, mint Chopin alatt legyet ölni,
s a kiröhögött tehetetlenség, dühe,
majd a tenger melankóliája zablának,
mert ő nem, csupán őt elengedni lehet
végnek, ön-nek hitt ő-körjárás az egész,
pár nyara, és a végtelenség – vágynak.
Csak áprilisa őszinte, igazsága őszerinte,
és nem engedi meg,
nem értheted a telet!
- 2019. 11. 18.


Mikor érte meg?
------------------
Borba fáradt szombat éjeken,
párba egyedülien, akkor érte meg,
félrészegen verselni a baszásért,
a magány ellen, s a magányért -,
de lekísérni kedvesen!
- 2019. 11. 20.


Híja van
----------
A jeleniek kevesek,
a múltamiakra alig emlékezek,
voltak, lehetnek -
Néha hiányoznak a régiek,
találkozót remélek,
emlékeket keresgélek,
hogy aztán, nahát…
egyik sem volt barát,
csak haver, mint az élet.
Ha híja van, hívd reménynek,
így ezekből, és abból,
utánpótlást kérek,
ahogy sötétedik, remélek.
Voltam, és voltunk,
lettek, és leszek -,
a kevesedő bölcsebben hisz,
mert magamba zártan
elég a félig is!
- 2019. 11. 22.


Fél elégedetten
------------------
Boldogabb lehettem régebben,
(szegény-láncosan -, Marxot ezért,)
mikor, a bajok, gondok, sors-adottak,
megszokottak és egyformák voltak
a megoldhatatlanság leszarom szagában,
mint ahogy mostanában napra lepnek,
vegyesen, kifizethetően, s így kötelezően.
Lét-moneypuláció! (Lényeg-gyök-szó -)
Sajna, nem én irányítom, azért mert leírom,
csak következmény az én! Még van elég
eszem és pénzem, hogy eldönthessem,
hagyom a francba, és ha engedem, tehetnek
egy szív-ességet nekem, tán kellően teszem,
de mindenképpen fáziskéséses döntésű
lesz ez életrészem, vagy tesze-tosza kósza
nosztalgiázom félrészegen és elszegényedem!
Nosza, lehetőség az van, de élhetőségem (?)
várható normában, időskorú szertelen,
vagy íratlan, kifejezetlen.
- 2019. 11. 27.


Dőlés
-------
Amíg bármikor az akkor,
van az életben egy-két elért,
elélt pillanat, amiből jó marad;
egy elindulás, egy vers, egy kép,
a többit feléltük. Lehet, a remény
hátba üt, de időáru az utánpótlás.
Szeretném még…
Vagy jobbnak hinni újat szülő végét,
mint a halál örök előnyét, talán a
nyomomból kitéved, s nyomába érek -,
de már csak ószeres az élet,
- váltás és kiváltás –
s a változás kérdéses,
ha a májusfák dőlnek,
utánuk, mik nőnek?
- 2019. 11. 28.


Ön-köd András napra
--------------------------
Nem látom, mi szépít, csak a tél szélit
az ősz elködlő elhalványulásában, és
senki -, (ki nem látszik jövőre?) mára,
pedig a költő ködlámpa,
beleír(t) a közösítő ködbe,
vagy a hétköz-szer végül elállta,
és nincs jól fókuszálva.
Akkor, ekorra is, pisloghat ennyit.
Homályban fény, ha a szürke színesít,
de ugye nem ennyi(mi)ért élsz, írsz?!
Elszédít a tavasz, kihány a nyár,
köcsög az ősz, s a tél föléje áll, és a lét
ismétlésre vár, bár a megszokás kiborít.
De hidd, hogy érdemes, másképpen
az egész selejtes és nincs tovább mit,
mert vékony a vers a múlás viharában,
találd-ki ladik a sors sodrában. Mégis
lebukok belé, lélegzet-lélekzet fogytáig,
aranya már nem, de az igazság ámít,
és teszem, mert semennyi többjét
magamnak, nem engedhetem!
- 2019. 11. 29.


Egyik névnapomon
-----------------------
Névnapomon, kifutóban a vártban,
páros, szerető magányban,
rádűlve a viaszosvászonra a konyhában.
Nem semmi, de ennyi -;
drága, felejthető pezsgő, ócska kaviár,
és más senki, nem hív, nem vár,
csak aggódó szeretettel a pár -,
nem ragozom, az általányom.
Másmint volt, tán máshogy kéne,
lehetne, de ennyim ennyi kérte.
Istenem, (ha már barátom nincs,)
akkor, és mindig is, az utcsó érvényig
bulizni, inni, táncolni, s ha elesésig,
megérte!
Beletörődő ember kiegyezése,
a csodák elköszönésére!
- 2019. 12. 30.


Beleérzésem
---------------
Az Ősz és ez az ősz elélt,
elért, s belém élt a tél.
Ma, eddig a meddig,
s a holnap nap nélkül
miért?
Majd ha kitel, kikel a létem,
érzésem és megértésem,
addig is e fél felemben
érthetetlen, ha párzik,
a mért-nem és a mégsem!
- 2019. 12. 2.


Szó… szó….
-------------
Jó, hogy feladat van,
az időszökő leadat után,
bár a túl sok adat döntetlen
toporgás a gondolat nyomán.
Az elvégzett tett, ami lett,
a megoldás, a rátalálás,
belőle a vers, a létalkotás
felemelhet, de fenntartani,
csak a szellem a szerencse
szerelme, s az akarat ereje
tarthat, amíg ezekkel vagy,
és megtartod magad -,
s nem mindenből egy darab!
A senki a semmibe, és a
szétesés darabonkénti vég,
míg a test elhagyja az agyat,
és lényszilánkos dadogás a lét.
Légy! Szó-szó… Igen a szó,
mert a vers marad!
- 2019. 12. 3.


Véd(l)elmem
---------------
Ráfekszik a köd az emberre,
és földfoltos hó takarta körére,
a fáradt füst leesve megül föléje.
Hideg, rideg e naptalan,
megváltatlan délelőtt,
lehűlve leskelek az ablak mögött
nyári fényképek között…
- 2019. 12. 4.


Ki tudja?
-----------
Ki tudja? Aki tán igen,
az közli velem. Hisz kifizetem.
Remény a gyógyulásra,
változásra, élhető életre, halálra.
Kemény dolog többünknek, s csak
félig hiszem, nem értelmetlen -
Teszem, mert kell, és szeretem
kedves kutyám, ki bízik bennem.
Majd sajnálkozhatsz, számolgathatsz,
és megnyugodhatsz, de ezeket, kapod,
s ott a kérdés, mint a félsz;
te, mit adhatsz?!
- 2019. 12. 6.


Veled
(Ha nem lennél velem)
-------------------------
Azt hiszem velem vagy,
pedig te, magad csak -,
és életünk, ellenünk tesz.
Hátha és hiába, őrizhet,
emlék, s tévesztő őrület, de
kezed árnyéka tudom ott lesz,
minden és mindenhogy
lecsúszott slicceimben,
nyert és vetélt vágyaimban,
érted, ellened, nélküled,
lelépett léteimben!
És félek, hogy így mindig,
váltásnak hitt holnapomban.
Veled, másokban is!
- 2019. 12. 9.


Fényezés
-----------
Hideg, feszes téli fény élesíti a környéket,
csupán néhány tétova füst csíkozva fedi
az ég felhőtlen farmer-kopottságát, s így
karácsony-tájt, ki-húzzák magukat a fenyőfák
felfelé néznek, a fagy már földbe nyomta rég
az őszi leveleket, ott lent a halál árnyéka leng -
A kutyák előjönnek, a nap alá fekszenek, s
felállnak, forgolódnak, de meleget nem találnak,
keresgélnek, próba ásnak, míg le nem állítom
őket, a holdkráterről hullafestő kerti rossztevőket.
De a napfény szép szívességét érzem, úgy vélem,
jobb ez, mint ami jöhet, s persze az előzőek, ingó
képzés, talán ha egy nap az élet - Inkább érezd,
élvezd, minthogy hüllőformán melegedő,
társulatlan szavaidat, lét-lusta jelzőidet keresgéled.
Szóval, szóval elégedj meg,
nem kell szépítés a szépnek!
- 2019. 12. 11.


Kaka-rikú!
-------------
Lassan halaszt a sok halasztás,
a máskor, a majd, s a még hívjál…,
a kubai manyánát is most értem igazán.
Marad, ami van és tovább romlik,
ahogy a lik nagyobbá foszlik a folt hátán.
Mind áll, aminek jobbá változnia kéne,
javulnia, gyógyulnia végre, és éled
a hitetlenség, és a belenyugvás bennem,
hogy legyen esély; tessék a választás!
Vár a tehetetlenség és a talán,
az idő kuncog, s valamit arrébb rúg,
hogy a szerencse felém fut,
vagy a szemlehunyt vaktyúk szemetet talál.
(Az a halasztó anyósa lehetne,
mert itt, kaka-rikút egy kakas kiabál!)
- 2019 12. 12.


A rész az egészet
--------------------
A van, néha alig -,
a volt már valósulatlan,
a lesz csak lehet,
és tán érti, de nem éli
a rész az egészet,
mert nem teljes élet ez addig,
míg el nem múlik!
Ér-e a rágondolat annyit,
hogy lehetetlenjét megértsed?
- 2019. 12. 13.


Ténye, nemcsak eredménye
--------------------------------
Időm summája; a jó szex jót tesz!
Kéjt, elégülést, egy jövő, sok(kj)ával
szaggatott reményét, mert élveztet,
élesít, létesít, léteztet, felejtet, nélküle
nincs lényegi semmi, s rossz-vele a
vég eleje, együtt e-részed lényege,
és éppeni, az élvezetvégi 3 percen túli
reszlije; be-tetted mit tett ővele?
Persze lesz, lehetett, máskor, mással,
s a másik máshogy másít, vagy ásít,
de vele, vagy felejtett nélküle,
jelen se, vagy a jövendő -,
már tőled lett, mások élete!
Ténye, eredménye léted éle,
erődig ismételve véletlen színtézis.
De, ha e jót jól, már alapban
nem lettél hiába, (nemcsak kopaszon
vagy kalapban,) fekve, állva, váltva,
ez az ember dolga, s a görög emberibb
istenségek óta, irigy rá az isten is!
Nincs ennél jobb harmóniában! A genezis
csodája és megérő felaprózása csodálkozásra,
és meghatározó vágyában, s valósulásában
múlása hibbant hibája, lefordítva közmondásra;
baszása, és elbaszása!
(A legkötelezőbb és érdemesebb minden!
Meg a te bűnöd Szása…)
- 2019. 12. 17.


Ünnep elé
------------
A szél és szitálás futtomban ér,
fél vihar, keltetett karácsony előtt,
előkészület, főzés, utó-vásárlás,
kölyöki izgatottság, öröm és közömb
között. Majd holnap a szenteste testülete,
a mellétársulás a szeretet mellékterméke,
meg ami igazán szentülve várt
a lányom, a fiam talán, s a kedvesem,
tán pár telefonban, és e-mail-ben a
a maradék barát, s a már sajna máshol
ünneplőkről családi emlékek bennem.
Kell, szeretem, teszem, viselem,
s csendben imádkozom az ünnepelthez,
menjen ez szépen, elégedetten, kedvesen,
ahogy a tavaszt ünnepli a lelkem,
másod-gyermekkorom legalább valami
értelmet nyerjen, és könnyszégyenlő
szívszorulással érezzem, görbül a szám,
vagy megint elvicceltem?
- 2019. 12. 23.


Jobbra jó!
-----------
El-elégedettség fusztrál,
minden fronton, hogy már bántson,
javul amire jut, vagy más miatt áll,
elzsongít, mi megvan, sok ok ne okozzon,
ki nem keres, nem is talál - Talán
továbbállít a vágy csiklandta kívánság;
keresd, tedd, felejtsd el idejében,
használjon, ne ártson,
a néhasági léhaság!
- 2020. 1. 7.


Hullás és múlás
-------------------
15 fokban írok, síruhában.
Nem sokat, ahogy síelni sem.
Kényszerszokás ez a hűdés-hűlés,
vagy oda nem figyelés,
szótlan, hótlan,
fázás és keveslés.
A jeges-forró siklás kéne,
és a jól sikerült írás -,
ja, ma csak fogvacogás,
remény és emlékezés.
Azok lennének most a jók,
aha, csak a kánaáni kánikula,
és a líra rágta próza legyen
a borzasztó!
Nyár vár és tél él,
átmenet áll és köztes lét ugrál,
hisz annak a jónak egyik fele
elolvad, a másik, ha utat talál,
talán használ, de ki, s elárul(t),
s valaki belefirkál, bár, ha már,
s ha megértő olvasóknak…
mosolynak, és a rokon bajnak.
Jó szó, s a következő hó…
Mindegy, azok is otthagynak.
- 2020.1, 8.


Kor-pocsolya
---------------
Hideg, nedves, esős, kint,
attól tartok, beteg, vagy rideg
leszek tőle, testi ramatyban,
tré hangulatban, hiába vagyok,
ha nagyzolok, viszonyaimhoz
képest, erős. A tollforgató hős
a férfikor csúszdáján, kesergős
szinttartón, túl a lányok álmán,
önmagát elkenőn átverőn, a
vénség purgatóriumát el sem
fogadón, értőn, de nem érzőn.
A hátha, s a pillanatért akarás bántja
való, közzé valló struccpolitikája.
Elkéső, de ígérő-igéző jobbulásában
a szellemi anyagi arány tótfordulásában.
Tartson ki, húzzon ki, legyen ki…
Akár a lényeges lényemes, szellem-es
fellengzős, szellentős vigyorában!
Elfogadó, belenyugvó? Úgy feladó -
A lefutó jutó, s a jó… Hogy harmónia?
Ahogy két szétcsúszó korcsolya a fagyott
pocsolyában! Persze, nem vagyok kezdő,
már befejező, léthasadt; időrab, szószabad,
remény-merénylő, most-ja kavart sorsa
fáziskéső párhuzamosa, s akkor
kor(po)csolya!
- 2020. 1. 9.


Te-end (Én, nem)ő
----------------------
Fakó, gyenge, öregemberes ma a fény,
ősz-öreges, nem télhavas-élesüveges,
és még szerencsés helyzet, amit kell, lehet.
Etetni, olvasni, tanulni, írni, aztán szerelni,
bánni, hogy nem szeretni, vásárolni, várni…
Ennyi! Lusta tömörítés, az olvasó nem is
sejti, ez teljesítve, (vagy rontva, halasztva,)
mennyi!
Recipe: Csak amit kell,
- öreg harcsa nem rakéta -,
a kéne úgyis ezzé fog kényszerülni!
Sosincs vége, tenni, ismételni,
s néha, ha nem lehetek átlagtalan léha -,
ennyi csak a lenni!
- 2020. 1. 10.


Folyamatábra
----------------
Átlaglétben a meteorológia lényegesebb,
szükséges, és fedőpanel -,
de öregedő káros korban a meteurológia!
A fő különbség a ki folyamatok
folyó-szabályozottságában van.
Volt, hogy azt lestem hajnalig, folyik,
vagy nem folyik… hátha a megérzés,
mégse-megelégedettségé változik,
most, kétszer egy éjjen a keltetőbb kell,
és néha elcsöppen egy kicsit. És még
másrészről, jobb a háromszor egy héten,
(igaz nem naponta, mint régen,)
akkor, ha felkeltik, jól viselkedik,
s lényegtelen ehhez képest, ha másik
ikre előtte, utána, kifolyó fontosságában
megbántva, sértődötten vizelkedik!
- 2020. 1. 14.


Részesként
-------------
Úgy vagyok most, mint a nap, próbálkozom,
na, nem az ég, hanem saját fellegeimmel,
hogy írom lomha hurcolt lommal, tompa tollal át.
Fényt szeretnénk adni, s a létfenntartóén túl,
ritmusomban, stílusomban, dacos létfeleletként
eljuttatni még. Melegítsen fel, az én 36,8-ammal
is, néhány létért-szép sugárnyaláb -, akár
január telén, és e dolgom nehézségén tovább,
hogy magunk adva teljesedjünk!
Meg, hiányzik, parazitás együttünkért -, az
az egybefűző, felderülő nahát!
- 2020. 1. 20.


A kultúra napján
--------------------
A dolgok hullámoznak,
mint a köd a fejem fölött,
kis füst és napsugár, mi
furkálódva közéjük szökött,
jónak, re-reménynek,
s a téveszmének az időről,
a sarkos sár, a jég beszakadt
szűzhártyája, s a déllel is
dermedő dér között.
Hó nincs, és még mennyi minden,
nem is a pénz, történhetne ingyen,
csak már annyira késik, csúszik,
akár kutyám a lejtőn saját szarába,
persze azt várva, hogy mossam le,
oldjam meg, nekem fontos és kész,
mindez, - nem aminek ma kéne -
engem illet, illetve illetne,
míg viszketősen múlik az egész -,
és a rádióból végszóra szól;
„mit remélsz?”
- 2020. 1. 22.


Bizomány
-----------
A bizalom inkább a buzgalom
kédése-i és iránya.
Bizz-alom, értsd, de a helyén használd!
(F)elértet, talán árt? Jó, ha van, bár
csupán általad, betölthetetlen hiány.
Inkább romlandó automatizmus,
hullagyalázza a csalódás, s a magány!
Kétágú rossza; hazugság-igazság,
vagy ha unt a múlta. Megoldása;
a kom(iszkui-promitál)promisszum.
Pillangózás a hullámzásra!
- 2020. 1. 24.


Az öregedő, lepedőn epedő félelme és öröme
-----------------------------------------------------
Még bármi várhat, de félő, hogy csak
langyos, öreglányos, őszülő picsák várnak,
tán vénasszonyos, félkomfortos ágyak,
hogy ellenükre álmot kívánjak, és
elsülés előtt, máshol-másra baciláljak?
Csintalan-csupaszon már csupán a vált(ó)atlan,
hiánygazdálkodás vártat, netán felvéve néhány
véletlen (amiben én persze elcsábított vétlen)
mature-genantomán csáb-csinos csodácskákat,
mert az aszúsodott, bár otthon jóltartott,
ráeső malasztot erkölcs(ön)ért nem halaszt,
csak a tehetetlen és a vak szerelmes áltat -,
rajtam javítana, marasztana, hogy nyugodva
továbbálljak, s vállat rántva hazataláljak,
és állva várjak termőre metsző vágyat!
De ez a reggel jól kezdődött,
szexszel és verssel, időt, telet beelőzött
a fellélegző lélekzet testesülésével!
- 2020. 2. 5.


Változás várós reménnyel
------------------------------
Már tán csak erős széllel beszél a tél,
ronda esőkkel és embrió jéggel, hogy
ellessék és kövessék az éles történések,
amik még mindig enyhébbek, mint
a rég megszokott bumeráng-rossz,
emberi romlások, késések, fél képződések,
minthogy e végtél úgyis leél, s a tavasz
a legszebb gonosz, hisz a változás halált
is hoz. Üresedik a már, és a még üres,
és voltkísértő átmenetükbe vész az éltető,
míg iker korcsukba valósul a félő és értő,
és a talán, történésbe semmisedik, vagy
a lét meglepetéseitől a tér – idő megtelik.
Másnap ujjá születik pár ember, ahogy
az alkonyt, a hajnallal egy napra elfeledik,
s a kipréselt jó hóvirágzik nekik.
- 2020. 2. 9.


Re-pesszim…pro-optim…
-------------------------------
Akár a forgalmas országút innen,
olyan távoli az élettől a létem.
Jól – rosszul megélem, csak
hiányzik - ahogy öregszem -
halkuló hangsebességgel múlón
fény után futó testes-lelkes,
jól élt életrészem. Legalább volt.
Most meg kezeimen és pofámon
emléket olt a májfolt, meg kamasz-
rügyeket hoz, hogy ne legyen
kevesebb e minden, ami még van
csak kurválkodik velem.
Megértem, elnézem, (bár tükörtelen)
de más témát nem nyújt a helyzetem
e reggelen, mitől viszketni kezd a
testem és a kedvem, netán egy kis
egyenlítésért, nehogy az időversenyt
a boldog perccel összekeverjem.
Pedig, ha nem is, mint régen, de jobb
most, mint régebben, harmóni(k)ál
aki, ami, sorssal sózta el sasszézgató
végem. De tavasz jön, aztán teljesedik
a nyár, és a versmag-vető a végefelén
regényrügyet és tavaszkás nyárnyanyát
talál! Re-pesszim… pro-optim…
élegetek a lába közin!
- 2020. 2. 14.


Hasonulások
--------------
Rossz nap jó napja alatt ültem,
februári létem első napfürdőjében,
olvastam, bambultam, bámultam,
majd a postás után káromkodtam
az általam makacsul nem akaratlan
teljesíthetetlen tartozás láttán, Aztán
felhő jött, és ezzel, az és „leszarom”
döntő döntéseltolás döntött, a fiktív-
relatív szegénység veszteni is nincs-e,
így tehetnek egy szívességet…és
rühelőzve felsoroltam a parazitákat
és kiszolgákat, de hagyjuk, inkább
a napfényt kérem, e dolgokat majd
megoldom, (vagy nem,) győzzek
és győzzem, fontosabb, hogy örömet
ad a versem, a szeretteim, és
összeváltozó létezésem, s onnan
mindegy, hogy mit és honnan,
csak az számít, jóra, jól használjam,
vagy ezt higgyem, boldogabban.
Hisz télszabadult, tavasz magjával
ázott, élményásott föld a lelkem, létem
vegyeseivel rendemre bevetettem,
lény-lényegeim termőre metszettem,
és gyomvirágait is megszerettem!
Na, íme, e nap egyelt színtézise,
és a napozás hátamon hátulütője,
a nincs kincse és az érték verejtéke!
- 2020. 2. 18.


Messziről csillogók
----------------------
Kinek Vénusz, másnak vacsoracsillag,
ilyen, olyan ember elnevezést választ,
hovatartozási felfénylés a csillogásnak.
Rövid esthajnal, mint az öregedés, utána
vihar lesz, porzik a föld, twistelnek a fák,
lőn össz-világi finisbe futás, és a kocsim
hetek óta nincsen készen, ázok, de ihatok,
tehát, minden rosszban… na nem, csak
e rossz gyógyszere lenne, ellazít, átjavít,
és fertőtlenít talán. Hat kilométer gyalog,
magamon kívül mindentől messze vagyok.
Kénytelen szobába húzódok, holt csillagra
csillogok, míg tudok zavarnak a párhuzamok.
Persze, hogy túlzok, de a megkevert ember
realitása fusztrált, ha még kiszolgáltatott.
Nem jött be, sem az „el” reménye, se a pia
eredménye, a készre kész az ész, a toldalék
kérdése a remény elképedése. (F)utólag
seggbe rúg, mért is van az eszem, s öklöm?
Más részem oktat; a jövőt mondtad,
én meg, hogy hatvanhat….
És csillagporra csillagpír maradt.
- 2020. 2. 24.


Várakoz(ási)ó idő
---------------------
Ültetni szeretnék, és elmenni is,
egyik sem megy, se kocsi,
sem tavaszbemenet. Várni kell!
Ez, meg az alvás a szükséges,
és a rontópál helyettes, felezik
az életemet! A vissza, előrefelé
rákja, ahogy az időtől maradékot
is felzabálja, vagy minek tenné,
csak kivárja, hogy megértsem
mért hagyjam gyorsabban abba,
mintsem, hogy végigszenvedjem,
amit Anyámmal, Apámmal
kényszeredtem, idő elől, időben -
És ez tölti ki most a várakozást,
míg elkerülhetetlen a tehetetlen
a tettben.
- 2020. 2. 25.


Írás
----
Ezért, és ezzel vagyok jobbra más,
szép-szeplőzés, jó-javítgatás, igaz(am)mondás,
e valamiktől valaki, szikár lét-lélek alaki.
Nekem önbizonyítás, a többségnek passzivitás,
az élet könnyítő nehézsége és öröme gyönyöre,
fogyó oázisokba kiáltozás, de életem értelme,
meglétem lényege, szellemi elsülés és a megérte
után-rengése, szerelmem, parazitám, túlhordott
ruhám, görbe tükröm, lefogyott harmóniám,
jobbrészem, veszteségem, állandó talán…
Ha többre lennék, abba is hagyhatnám,
elkerülném néhányos, prímszámos csodám,
s a sok tudatos hiába hibát, de alkotás nélkül
unalmas ez a világ, szikra, luft, tömegcikk,
termés nélküli virág!
- 2020. 3. 4.


Kora tavaszi reakcióim
--------------------------
Porlik már a tiszafa pollenje,
apró friss zöldek törekednek
a kitárulkozó föld fölébe,
izgulnak a rügyek virágok, vagy
levelek lesznek, vidám, bandázó
krókuszok a rögökre kiülnek, én meg
túlzott nedvkeringve tüsszögök
a tavasz még kétszínű szemeibe.
Allergia a tavaszra… olyan, mint
egy öregember sértett káromkodása
a halasztott halálra -, rossz vicc,
lanyhuló létszerelmek szortyogó,
viszkető válasza az elhagyó életre,
a lemaradó önsajnálata, savanyú
ha-ha. Ahogy félig-meddig ez is!
Pedig kitavaszodik, az ég a földre
nyílik, s a felélő létformák a napot
köszöntik, a természet éled, nagyon
belekezdett, és a jóban csak egy
bégető „b” ez a fentebb jelzett egyéni
helyzet, mert nem tudom ilyenkor
mi a kor, s csak a rosszkor?
- 2020. 3. 9.


Nemzeti leünneplett
------------------------
Március tizenöt ma elmaradt,
a vírusfélsz legyőzte,
nemzeti leünneplett, a nincse
lett a kincse. De azért is, ha
ezért se! A szívem érte a régi,
duzzadt is meg hasadt!
4 kamra, az övé melyik marad?
- 2010. 3. 15.


Átvágott csomó
-------------------
A majdnem, a mégsem, a most lehetetlen,
a nem teljesülő várakozás, a semmiért
megalkuvás gyakran rosszabb, mint a már
a rosszon túljutás, csak kérdés, hogy
melyik lesz (a) tovább? Legyünk hűek
magunkhoz! Jó, de ez a megosztó, fosztó
folyamatokban objektíve nem oszt, sem
szoroz, csupán minket, (jobban, mint, hogy
melyik inget -) meghatároz, ha mások is a
lényegek. Csak, ha magunkban a világ -,
és így döntő választ tudunk, ettől lezárt
kérdésekben. Vagy gyakoribb gyakorlatban
hagyjuk a francba, és a tett történésével
vágjuk át a programozott és rosszérzett
talányt!
A gordiuszi egy huss, de maradsz, vagy jutsz?
- 2020. 3. 16.


Vírus-vágta vártán
----------------------
Beért, hát ismét elért a tél.
Napokra, de ki tudja milyen gyakorta?
Fázom, reszket a magányom, míg a
méggel teljes tavaszt és a szabadulást várom.
Tudom, ma mi kell, de nem érdekel,
unom a korona-vírus mizériát, akár az
isten átka, tán kreált ez a vírus-vágta várta,
lehet, hogy halálos, (engem hozzásegítene
az ön-vég tagadáshoz,) de már korlátoz
létezésben, szabadságban, kevésbé engem itt
fenn az erdőszélen, a többieket igen, magamat
nem féltem, nekünk a vírustalan, 600 éve van.
Gyere már változás, e létfennkapkodásból
gyógyíts ki tavaszka, a kéj énekét haljam,
ne azt, hogy maradj otthon, magadra,
vágyvirág piros bimbóit inkább az arcomba,
csak a létszerelem hozzon lázba,
s a szűrőket akasszuk a májusfákra!
Addigra hátha lecseng, vagy végez -,
most, mint az agónia, sem élet se a vége,
sem az, sem ez! Várás, helyben járás,
elfagyott (r)ügy, megakadt hajtás, de
talán, és remény(ü)rügy az ismétléshez!
Teljes létet! Kell, ha mégse -,
egyedülléthez, emlékezéshez…
- 2020. 3. 24.


A neve: Sziáma Csiszi
---------------------------
Új macska hangja, karma
hasít magamba, és
csábul, szisszen, ámul,
e bekerített, beetetett,
tilalmasított, óvszerszerün
óvott, de vele pótszerszerűen
gazdagított színváltó karma,
mert e még cukicska csacska
friss léte feladata, hogy
majd zöldeskék felségsért -,
a programozott, beígért
időítélt halálba, és hátha,
tavaszvarázslat hamisít a mánkba!
- 2020. 3. 26.


Tilalom hej!
-------------
Romlik, bomlik az élet
és ezért megkötik.
Értem létszükséglet, de
én a rögzült renitens,
a tán tilalmas szabadság
egyedi idealistája, mit
tesz, beáll, ellenáll, vagy
még messzebbre szökik?
A kell, a kötelező, a nem -
s ellene a kéne, hogy megérje,
s ahogy teszem… az egyén
kötelessége és létérvénye,
az élet hossza és minősége,
és a szabadon választott belőle;
a teremtő egyetlen engedménye?
Ez se, így sem sokáig fog menni,
legyen vége, bárhogy kéne,
tilalom hej(!) túlélőnek kell lenni
és most nem költői értelemben -,
ha a maradék elég érte!
- 2020. 3. 27.


Ismétlések
------------
Nem voltam, s vagyok piás, de
alkohol nélkül sem voltam, s vagyok,
aki voltam, s amit hagyok,
magamra találó más.
- 2020.3. 30.


Kín vicc
---------
Ez az egyénvédő a közösségtől
vírus-előzetes, lakh. elh. tilalom,
olyan, mint a kintről okos,
lent „Kintornázni tilos!”
Tornázz bent!
- 2020. 3. 30.


Bolond(os) életkép
----------------------
Mint megannyi alkalmi tollseprű
(sok szegény fehér kakas….)
kivirágzott a tájon tavaszkoszorúra a
láz korai csokra, nászizgult ringló, szilva,
bokor és fa, boldogítva beleakadva
a szembogaraimba, a zöld-sárga föld
időtört alapjába állva, szelet, méheket várva,
márciust anyázva, áprilist kiabálva.
Őket a fagy, minket a vírus pusztíthat,
talán csak áprilisi tréfa és magnak hagy -,
nyárra, őszre, ki tudja még…
évelő lét, vagy pillanatkép?
Érzem mindenképp, a Besztercei kék,
langyos édes, élet-éhes ízét.

(Lásd: Szilva. A legjobb puszilva…)
- 2020. 4. 1.


Lehetnék én is
-----------------
Életet szavalt és sorsot nevelt,
tette, teste-lelke virága lett,
magából magának költ, meg
akiknek köllött, az ezért kör
azért összejött és jöjjön,
ahogy szívének szeme tártan
földes, csak majdnem zöld.
Szerelmeit csodához tagadta,
volt szerencséje és szigorítottja,
múltját túlfűszerezte, jövője öli,
jelenét múlja, jelenléte lába-közi.
Mindenségéből épen, az éppeni
ma maradt, de szórt szeretetéből
vers és gyermeköröm fakadt.
Élete kinőtt, túl szűk ruha, szóba
foszlik, formájába szakad,
az álma szabad, hajnalba hasad.
Örökölt, örökített, özönlött, főleg
ő-körbe, inkább felrúgta vederbe,
de kövezett mederbe nem közölt.
Mert tényköltő volt, s így önköltő -,
szavait tán túlélt előzményeivel
befogadja és kiadja az időnek a föld.
Megérte, elérte, és ha kell,
újat is élne, vagy el, érte!
Hogyha mégse, és másként lenne,
azért az önkörforgás, időszorulás,
a lélekzet és versvándorlás
hite a hibás.
- 2020. 4. 2.


Öltő
-----
Megzavar e le-léttől létvesztő,
vagy e esélytől ijesztő,
még a normált is lehetetlenítő,
tavaszt felejtető, télre készítő,
- vesszen aki nem vető - rideg,
mintha gépi… semmisítő.
Mert olyan ez a zavar,
mint a tavalyi avar,
már folyt, nemcsak takar,
s bár e tavasz ellene, volt,
gyönyöre virággal szegett folt.
Nem a vég, hanem a vége, mikor
lesz végre, és életterem is túlélje,
én túlélő vagyok, ameddig akarok,
vírusra virtus -, önét, s a tőlem övét,
szexszel, szesszel szerencsével segélyző,
csak a tönkretett idő, s csorbult jövő,
az elvesző, s vissza így nem jövő,
de gondárkokkal öregítő köp szemen;
hát nem lehet nekem sem, békében,
szörnyűségtelen, emberöltenem
ez embertelenedő létezésben?!
- 2020. 4. 15.


Megrángat
-------------
Megrángat e kor.
Megrágott korom gyógyírét fosom,
az élet e kunkori vége hátrafelé soroz,
okoz, és foszt.
Verse sem stílusgyakorlat, ide baszom
mi basztat, az életvers koktélja helyett
kavartként kavartat, a túlélt élet-ismétlet
e kevertje, elejének végévé is válhat,
magnak, búcsúzásnak, másba továbbnak.
Túl sok ok fokoz és a lett kevés az eléghez,
okosodtam a léthez, s majd bölcsülök
a még-léttől és tőlemtől kevéshez.
Írni? Hol van az a nap az érte alkonyatban,
Sírni? Grimaszt takarni a rajta hahotában.
Minek, kinek? Mert könny(ít)eztetett a
kosztolányis hajnali áhítat(?) de ma
kifejezheti e egy görcsberándult nyúlgerinc
(a nyúlpaprikás ízét? Lófaszt!
Szenvedély? Mimikri, egyenként egyedi.)
a gyermekágytól a halálosig,
hula-hullámzástól a hullámig,
a létlefelé ívét?
- 2020. 4. 16.


Refluxxal
-------------
Hajtatott növény szinten élegetem
szintvesztőn színtelenedő életem,
vírusveszély korlátja, elvonása,
és létsietség; - ezeket még – hajt,
a lázadás, a szarok rá, s az önhit,
hogy dolgom van még itt, meg e
fáradt fatal lefoglal, időmet, késői
teljesedésem, lényegemet fedi.
Mindenki ekörül agyal, rémül, ágál,
ami meg kéne, az áll.
Mondhatnám, de nem biztos, hogy
hallanám, hát leírom, s kibírom,
ha ez sem váltja ki-meg, a
beültetett, halálra-vált talánt.
Ilyen mostban, akárha karanténban,
a csökkenő csökkentése holtfosztás,
idősödő emberségem megsértése,
a maradék élhetőség lehetetlenitése,
éltető édeseim savanyú keserítése,
önrendelkezésem öntelenitése e vélt
kisebb bajban, öregkori szigorítottban
a majdnem semmiért?
Hogy szokjam a halált? Mást nem hagyok
úgysem, a cselvetőknek és pótcselekvőknek
meg post mortem nyasgem, ha
a hasam elrontottam, ami jóval tudtam!
- 2020. 4. 20.


Értem-ellenem
-----------------
Megmosdottak az áprilisban a fák,
friss, ígérő, fénylő zöldek,
mára a gyümölcsösök lefehéredtek,
de megmozdultak az orgonák.
Én meg csupán várok, formálódó
vesztegzárban, állok, de élek, csak
félek, élhetetlenebben, s öregebben
még idő-vesztesebben. A végeredmény
jó is lehet, de a részletek… Jó-sorsom
segítsen, hogy közben türelmes legyek.
Meg lenne hozzá majdnem minden,
csak nem élhetek vele, vírus-cirkusz -,
s dől értem-ellenem a tehetők tehetetlene!
- 2020. 4. 22.


Rossz idő a jó-időben
--------------------------
Rosszidő a jó-időben,
gond, baj árnya, a létre ébredőben,
s csak idősödöm e őrült falanszban,
míg tavaszodnék táncoló szavakban,
ide-oda e félre meghatározókban.
Nem hittem volna, hogy még
siettetném az időt az intézet, s a
sereg után, pedig e vírusnyomottban
túllennék már, mielőtt minden leáll, bár
az élet (minőség, méret) végleg meg nem
áll, nehogy lejárt jelzőket élesztgessek,
ide irányított halál-közeli állapotban,
és kapaszkodjak akár pünkösdhossznyi,
május szép, majálisi mondatok után.
Azértis, azért is, ami utána vár!
Aztán pont, pontok, vagy kettőspont
hiába az írás csak színbe, szintbe
kopíroz a megvolt nyomán.
- 2020. 4. 23.


Rokonszenv(edés)
---------------------
Átváltozott mámorok,
tárgyiasult álmok,
lettek, amik voltak,
megbánt megvalósultak,
csodacserepek, mik csak
valódi helyet foglaltak,
haszontalan hasonultak.
Ma mégis róluk írok,
lényeimből lényegest
szósorból sors kitalálóst,
de sorsos, ki megért!
- 2020. 4. 24.


Megférek
-----------
Milyen jól megfér pár Hóbor, Szász Bandi,
s a gyermekrajzok a falon a lányoméi,
örömeim felfénylései, szép-múltam érintései,
alkonyi magányom pillantásnyi felmelegedései.
A többi mégi-régi, mindennapi hangulatboraim,
sötéteim, létcsokraim, a továbbot megérik,
talános fényjátékok lelétem árnyékán, a holnapoki
szélszembe finisbe fordulás, jóba-rosszba csomagolt
várakozás, élt jelenből vélt jövőbe átváltozás.
Körüli halálfélelem szárít a tavaszba,
s csábít alanyi jóérzés, hogy abba nem hagytam,
versről versre életben maradtam, hisz ölel a világom,
jönnek mindenségem holnapváltó metamorfózisai
nyomrögzítő szavakban, létmegérő mondatokban.
Megvagyok, így-úgy leszek, saját olvasatban.
- 2020. 4. 28.


A rend kegyetlenje
----------------------
Kéményfüst üt az április finisébe,
külső, belső fázás a női természetű hónap
és a vírusbénultság életütő, kétségkeltő
semmi(sül)sítésébe, a magányos vackokba,
a tavaszbazárt kényszerű tél-ténybe.
Csemetét hoztam a kertbe, vöröset, illjen
a zöldbe, névbe, én-jellemző jelképbe,
védekezésül, e múlt idős jelenbe, hintás
jön e jövendőbe, az élőhalál realitás,
vén-gyilkos számítás, akárki más ellenébe.
Kell, mert itt a rend kegyetlenje, s bár
a jó hazugság a rossz igazság szükséglete
és a politika a pokol lika -, az élet az idővel
elfújja, ha az előre fele vissza!
- 2020. 4. 30.


Feltisztulás
-------------
Szépek a kertemben a fák,
virágok, füvek sajna nincsenek,
ja, a kutyák..., de színesek,
vagy örökzöldek e istenszerű
emberszikűek, ablakaim alatt,
a meztelen föld felett.
Rossz gondolataim lennének
e-napi nem megérte megéltek
szürkéjében, így inkább csak
elnézek és megértek, s ha nem
megy, majd ablakomban-ból
fejen-állok, valamilyen koszorút
én is, és ha olvasnátok, ti is
megérdemelnétek!
„Ültess fát, nemzz gyermeket,
védd a hazát…” Megtettem -,
és még remélek; békében,
szeretetben, lejegyző létezésben
élhetem tovább.
Milyen egyszerűen, őszintén
gyermeki a túl-lett ember,
ha éli és belevési, amit tán
nem érdemes, de kell -,
elhallgatni nem mer,
másként tenni szégyell!
- 2020. 5. 13.


Eset
-----
Halványul, lassan be-árnyul
a nap sápadtsága, lehuny,
alig látszik már az ég
fény égette forradása.
Szép, talán a békés öregedés
szinonimája, ha félreértett,
féltékeny dühöd nem sötétedett
és nyitott volna rá a feldicsért
elmúlásra.
Pedig élet és szeretet szülte
mind a kettőt...,
most egy üzenet jött -, hogy
átperdüljek a negatív csapásba,
s te szidhatod a költőt,
hogy nincsen gondja másra!
Valami lehet benne, régebben
reggel írtam, most meg,
hogy elfedjen az este.
Fenyő csúcsán énekel a rigó,
- most mindegy, hogy miért -
együtt, és külön is lehet jó.
- 2020. 5. 14.


Vezérelv
----------
Élményben, létsikerülésben;
keresd, szerezd, szeresd,
felejtsd el idejében!
Milyen kár, hogy nőkkel sem megy,
a vége meg sehogy-sem…
- 2020. 5. 19.


Végzések
-----------
Már értem, mit is ér még-i életem,
ahogy veszejtenének, vesztem és vesztegetem,
az idővel fogy az én, (vírus virtus cirkusz
veszélyezettjeként -,) s az enyém velem.
Na, még (mit nem,) nem dobom el önként,
mint hittem rossz időnként, utolsó lehetőségként,
de megtartom őrizem, jóját jól teszem,
s fel sem fogom, hisz csak kesergő gondolatom,
hogy ezzel, ez végső esélyem sem marad nekem!
Ha végül veszteni kénytelenedem,
előbb szépen élem el, ráérek eldönteni,
akár megbánni, felejteni, mikor, mért, mivel?
Mert az életet, amíg érdemes, s lehet,
kiélni kell!
Vélt végzések elő-ítélettel.
- 2020. 5. 21.


Május 21.
-----------
Nyári napéjegyenlőség, s a Lányom születésnapja,
kint napsütés, bennem gyönyörűség, ahogy látom,
készül, kiteljesedik a vérem, génem, a jövő arca,
szépül, érik, egyénül, lét-élvül, lehetőségül,
az élet áldása, és énem hatása rajta, érdemes,
erős, kedves, színes színtézisül. Mit mondjak…
Ó, az ilyen szavak, már mind elhangzottak,
de mi tudjuk mik, miért, s hogy megmaradnak,
a tovább lépcsőjeként, egy újat élő magnak!
Így, ezeket kívánom, s amit szeretnék, tudok
apás okon; boldogság, egészség, siker, szeretet,
mindennapi verses imádságom, Neked,
nem is kell leírnom, közünkben nyílottak,
csak úgy változtatom, hogy hagyom magunknak,
s te majd megbocsátod, ha mégis mormolom.
- 2020. 5. 21.


Szeles időben
----------------
Sohasem szerettem az erős szelet,
szembe szúrt, hajat, hajót, fát,
termőszert kergetett, persze enyhülve
enyhet, beporzást, tisztítást segített,
de jelenleg, eddig nekem nem, így most,
ebben az időkben eléggé rühellem.
Úgy, ahogy a fogyasztó időt öregedve,
hiába ellentétben vele, bár amit tudok
ellene téve! Ma, ilyen témáim vannak,
amilyen gondjaim, idő és szél…
Lehet, már belőlem a telhetetlen beszél,
nemhogy örülnék a tavaszodó nyárnak,
tehető rész-szabadságnak, napsugárnak,
vírus megúszásnak, olykori megoldásnak,
a vélt révnek, s a révből továbbnak…
Jó, holnapi napon, a napon, merőn
belenézek, s ha könnyezem, és izzadok,
majd a szellőt, és a hűsbe múló időt
hiányolom. Ezzel kerek. S hol a költészet?
Hogy a szépet észre, a többit viselve,
szépen tedd és vedd! S amit így nem megy,
egyszerűbben, megtéve jelezd és jegyezd
lét-bezárójelbe a következőnek, ne érezd
dolgod e nagyját, ha nem is éled hasznát
tehetetlenségnek, e világ máshallgatását,
vétlen érdektelenségét, a köz közönyét -,
se lényed lényegének elhivatottságából
a lélek tisztulását, az írás kényszerét!
- 2020. 5. 24.


Szerelem és szeretet viszonylata
a természet természetességével
--------------------------------------
Esőcsepp a napon a szerelem,
ami fényezi, az szárítja fel.
Tévedhetek, vagy rosszul emlékezek,
régen volt, ha volt -, s nálam már a
szeretet tölt, a túlfeszültség helyett.
Jó, az a az eső a sivatagban is eshet,
évek után egyszer, ha a nap tüze
az alanyt épp nem égeti el, de
párájával égig emel -, s a fénye,
vagy a fényezése, mindenképpen
örökérvényű, az emlékezetben,
így, vagy úgy, ha engedi az ember.
De a szeretet létszükség, egyenértékű
a lélek lélegzetével -
Meg, értelmetlen, következetlen ez
az összehasonlítás, mint anyát a
lányával, az emelkedést és esést,
születést, kiteljesedést, metamorfózist,
és reinkarnációt, akárha ezek túlzók…
Ez itt, az e(l)ső szerelem képzete,
a szeretet napfényével.
- 2020. 5. 28.


A nyesett nyesetlenje
-------------------------
Egyelőre nem lesz -
Van. (Le)létben, opciós végben.
Volt egy élet és lehet,
mi megtalál, vagy
mit még köztük találtam.
Hátha szép keretben, élhetően,
vélem, s tán meg sem jegyzem.
Éltem a szeretettel és szerettem
létszerelemmel!
Csak már „le” a maradás a
gyorsuló időben, s hite életverés -,
meg ez a rag(ály) zavar a még
meg sem élt múlt-időkkel…
A nyesett nyesetlenje; küzdelem,
egyenlőtlen kénytelen,
az időző, az időzítővel!
- 2020. 6. 2.


Sötét látás
-------------
Öregedő, de lét-fi férfi
ki nem akarja, s nem is érti,
mért lett a világából tiltott zóna,
s e alkonyfény már más éj határa,
miért megy minden csúszva hátra,
bár a kéj az évekkel lázadásba, de
tán majd megszokásból áthallásba,
s a lehetőség nem szentül élménybe,
csak szaruló létből szomorúló versbe.
Nincs új szerep, s ő nem szinkron-celeb,
sem ami van, s volt, a verse is megvolt,
s a holnap munkája csupán a múlása,
szegényes, botló legényes -
Melódiából melodráma!
- 2020. 6. 3.


Ma
----
Ma, se szex, se nevetés, se vers,
tehát elvesztegetett -
Csak csaló örömök, szentségelések és ez,
a mögött és között, életszerűen elszökött.
Mégis, sok–sok behelyettesíthető ilyet,
s elég macskakörmöt!
Ilyen könnyen megalkuvó lesz az ember,
ha az élet szökik, s a sors ráver,
mert lenni is több mint a semmi,
bár, ezért elsősorban,
az a három elsősorbani kell!
- 2020. 6. 4.


Eltévedve kísértésbe
------------------------
Csupán félmúlt van, van,
s nincsen hova, idestova
ide-oda talánt vonz a holnap,
és utált utánt hoz aztánnak.
E csupaszra szintetizált ma
szakad darabokra, és hullik,
míg majd nevesedik a semmi,
s ellenében lehet újra lenni,
nagyot múlni, kicsit tenni,
lábon állni, élni menni,
s öregedve tengni, lengni,
időt hámozni, s a jövőt enni…
Ezért a miért, így mérve a mért ne,
ennyi a mennyi, s az esély értve élve;
máshogy, másért esni tévedésbe!
- 2020. 6. 11.


Di(lis)lem(aradt)ma
----------------------
Koszos pohár ráncolt kézben,
szeretteim többen égben, földben,
mint velem, e szigorított jelenben,
s a magány vagány huszonötben,
de szar ám az elfelejtettben,
múlik a múlt is, s ami kinéz, lenézettben.
Lehet…, talán…, az ám babám,
együtt, értünk, vagy ezeket is elfelejtjük,
megértjük, ha megérjük -
Persze, jó sors oltsa virágba, termőre,
hogy a rosszat kiállja, lefőzze,
mert kéne! De ideánk ne sértse,
ha az utunk másba menne, akkor is legyen
örömünk, elégségünk, okunk a továbbra
benne… Jajj, ha tudnám, és estém
bízhatnám rá(d), jutó-futó, botló-rogyó,
fél(lét)álmú reggelente!
Az élet játszik velünk, vagy nem
és elveszítjük, játszunk tehát életképet,
tréfát, tragikomédiás melodrámás kimértet,
együtt -, s ha külön, egymást és egy mást,
de rendezünk.
- 2020. 6.12.


Ellopták a strandot is…
-------------------------
Nyárfák, fűzek összebújása, hullámutánzása
fedi a vizet, két, három kis rést enged szememnek,
látni, ahogy kénytelen elengedni részéből a létem
jóérzésem, vigaszom, strandos gyönyörűségem…
Hagyjuk, a – vissza - nyerhetetlen, fejezzük be,
mielőtt ők fejezik be, én e versem, és ezek,
még életrészemben lévő szép benne levésem!
Nem bírom hagyni, merthogy én is mehetek -,
elmulatlan maradékaimmal, s túlzott túl-jaimmal
a levesbe. Legalább kóstolót, hogy beleegyek előtte!
Egy csillanás jusson, ha majd cseresznyéért
nyújtózom, vagy a kötelet csomózom,
fejemre nőtt fámon!
- 2020. 6. 14.


Zen(g)e
---------
Megérkezett a fenyőm csúcsára,
szóló szerelme dalos pódiumára
a dél-digó rigó, s fújja, trillázza,
cifrázza, míg kamaszvágya még
magányos dala becsodálatozza
az alkony árnyékba konyulását -,
várja taláni párját.
Csak egy csilló villanás, a napszállta
szálló szikrája, ahogy elcikkan előtte,
hogy lássa, imádata tollvarázsa egy
aranymálinkó, csak villó crescendo,
tűnt találka, hisz a mása várja -,
de hála érte, hogy erre vitte röpte,
s a blues-ost megigézte, mert szenvedélyével
köz élvezhetővé, bár ön-érthetővé vált
az ácsorgó csodával csodált elérhetetlensége,
és tőle szépséggel, érzéssel telt meg az este,
s a leesett állú, ki telve leste!
- 2020. 6. 17.


Napok, s lapok
------------------
Mára már másra jár az agy,
tegnap verseit írni nem hagy,
a ma meg párás üveggé üresedett,
de nem a lélek, vagy a lényeg,
a puszta létezés párájától szürkélt,
múlóvá érdektelenedett.
Talán a holnap, tán az után,
hogy a napok és róluk a sorok
sem soroljanak bután,
nem próbálgatok, végbe rovok -,
hogy időt, vért fröccsennek a lapok,
(ha csak az enyém is, akkor is genezis)
értük, velük is, tettem amit fogok,
bár pillanattal múló, s perceiért futó,
itt fából, foszló, s papírra fásuló,
magamnak címzett, s bele szakadó,
lehetnek hagyott, s nyitva maradó,
telő, ürülő, kellő, felejthető,
lényegét rejtő és észbesítő -,
boríték vagyok.
- 2020. 6. 18.


Megérte(d)?
--------------
Igaz, múlik, az idő, a lehetőség,
de értékét, értét veszed, ha sietteted,
lehet ismételhetetlen veszteséged, de
se kielégülés, sem sikered, ha elengeded.
Akkor most mért teszem? Mert kell,
nekem, ez van, megtettem, megfelelésem,
ami érdemesíthet, ennyi jutott, s élem,
írom, míg bírom, sors-sorom, életversem,
önképzett jelenlétem, remeklésreményem,
e felcsillanó homokszemem, s jövőjelem,
elért elégségesem… S hogy aztán mi lesz
ezzel, nem az én térfelem, akár egy szerelem
utóélete, a szerző tehetetlen -, persze addig
a megtettig, megírtig, az életem, s ez követel,
meglehet megmarad, mint halálfejen a kalap,
de az alap makacs; akkor is fáziskésett tett!
És itt még a megértett megérte kérdése;
lesz, vagy lett?
- 2020. 6. 23.


Megalkuvás
--------------
Már fájnak délben a fények,
mint zsugorított fejek koraérett almák
széltől szélről, fövő földre esnek,
a nyár forrón belekezdett,
perdülnek, meredtek a levelek,
a természetnek, s e embernek
öntöznie kellett.
Baj az akár szárazon nő, de nyílnak
a jók is, na, ez-idejű szimbiózis,
bennük megyek, teszek, csak
amit igazán kéne verset élve -,
kevesebbet. Egy hét alatt ez lett,
s e minőség sem fedezi a hiányzó
mennyiséget, csupán, ahogy az
önkielégítés idézi, nincs jobbal
igézi, se-percével ígéri, az
élethossznyi szerv-szerelmet.
- 2020. 7.4.


Leváltozás
------------
Amim még van, szórom, vagy felejtem,
azt is, hogy épp-létem ép verse éltető szerelmem,
kopok, múlok, átfestem és rosszúlok a restbe,
pedig csak valósul, hogy (el, ki)költ(öz)ő vagyok,
széthúzó, létversem és le-lényem az ok -,
mattból pattá, oroszlánból ordassá változok.
(Az elme nem lesz élesebb, a szabály változott,
a gerincek meszesednek, a gerezna kopott.)
- 2020. 7. 7.


Mosolyogva, fintorogva
----------------------------
Ami ragadt, azért rám is,
a dallamok, a hb,-k, a majális,
csak, mint a gejl, gines cukros tej,
besokal tőle a szív – ész - érzék
testi szentháromság, és a máj is.
Vagy csupán elszoktam, magamat
ízesebbre, többre szoktattam,
s csak néha, az ellentétbe romolva,
engedem titkolva az elmúltat,
jót-rosszat egyenruhákban, arra,
hogy marasztaljon, bárha fintorogva,
egy másik ágon megélt, elélt világom
időtoló nosztaligában vissza.
- 2020. 7. 8.


Rejtjelzés
-----------
Mindennapi boldogságunk, megvalósulásunk,
elvigyorodásunk legyen meg, hogy kompenzáljuk,
amiktől ezek különlegességek lehetnek, a
bajokat, problémákat, elrosszúlásokat, a
gondokat, nemsikerüléseket, hát megint nem mi,
hogy az isten bassza meg! Néha ez is elég, és
én le írom még, s aztán lenyugodva, ráértek arra,
ellenpontok nélkül csak cél nélkül utaztam és…
elröhögöm magam, hogy most milyen ráhagyó,
megalkuvó, öncsaló, csodaváró voltam!
- 2020. 7. 14.


Válasz
--------
Értem, lehet, hogy tőlem
rossz választ kérdezel,
mert nincs több édes kéjed…
A vesztés természetes, bár ha
csak képzeled, fejben képezed,
az lét-félreértés -,
mással, máshogy, bárhogy,
de férfiként, s erről nincs több
(tett helyett) kérdés!
- 20 20. 7. 15.


A gyökerem mélyen
------------------------
Gyermekeim, társam, állataim,
haverjaim vannak. Régebben sem volt
más, csak több. S akik megalkottak.
És versem, élményem, egészségem,
eszközöm, épp elég, de már nem
mindértelműen, véglegesen, fogy, ahogy
folyik, ki, s elszámítódik, s marad a
hit, hogy ennyimből a lényegem érvénye
kitolódik. Amíg körötte a létgyökök,
reményrügyek termőre-valósulása
újra tavaszodik. Végül is, a többi sem
kísér (tán majd lehagy) végig, bár
alulról a fák nőnek az égig, ha választani
kell, az, az életem verssel, s ezekeimnél
többet lékes lényem sem érdemel,
csak a létem, a kimért mennyiségem félem,
hogy mint az önző nő a középszerben,
túlnő a minőségen, mivel közérthetőbb,
emlékezőn mesélhetőbb, takarja, felejteti,
léttükröző, én értelmű emberségem.
A magjaim kiköltöttem, a gyökerem mélyen,
megmaradok, ha nem így, úgy amiért éltem,
mert lett cimbi-szimbiózis, lét-mimikri, és
élet-vers metamorfózis így-tettel, egyben az
előttével és külön(b)ben. Mégsem egészben,
hisz élek, s néhanap egészen!
- 2020. 7. 16.


Rá-mondat
-------------
Mondták, s nem tetszett, de
így lett; úrnak (nemcsak) születni,
(lenni) kell, vigasz, ha igaz.
A költőrész éli és mondja, ha
a tudása, tapasztalata hagyja,
ez a dolga! Ezt, és mást is,
ahogy kéne, s hogy van,
nagy bolt a volt -, ja,
régen politikailag megbízhatatlan,
ha költő(?) munkakerülő voltam,
ma hiány-színtézis!
Igéz, ígér, éltet, mint zombit,
s a holt-volt köszörült szavakban,
pedig a jövőm is harc,
lélekzet a kimondatban!
- 2020. 7. 20.


Vágyódások
--------------
Előttem a szomszéd telken, melósok
tántorogva tesznek, a nyarat, meg
az idegeimet tönkre, ahogy elnézem,
jövőre is itt lesznek, vissza (dehogy a
hegyeimet, csak őket szombathelyre,)
nekem a szép, csendes (tudja minden
vitorlás, itt pillanatonként változhat
a helyzet,) kedvemre békémet!
Épp verset ellek, ezek meg karepelnek!
Így megy, itt még egy lét-záró gát lesz,
én meg eléletlen reményt vesztek.
Néha lehetnének szegregációs lettek,
szégyen, vagy nem, de most így érzek.
Fontos az ok, kinek a bűne (na, ne!)
nagyobb, ők gányolnak, s én ilyet
tolok, lehet, hogy lehetetlen alak,
de ezektől önidegen vagyok. Persze,
magánzó érdek a vágy, de én csak
üdülni akarok, se hó-rukk burgyiba,
sem vidéki kricsmikbe nem vágyok.
S frászt várok értetlen ítéletet, csak amit
szeretek, és csendet! Keveregnek, akik
maguk ellen keverednek, hosszú távon
(túl az ágyon) csak a zsák a foltját,
se vasból, papírból, sem műanyagból.
Ez okát csupán képtelen és kénytelen
tizenöt méterről tapasztalom, és durván
haragszom, tudod mit… úgy van. ahogy
gondolod, csak múljon!
- 2020. 7. 24.


Esős szombat Badacsonyban
----------------------------------

A hulljon–múljon folyamat ma megakadt,
az eső csak hull, nem múlik, sőt megújul,
s az csak hiába-remény, hogy az idő is
belefúl. Csupán jó-időm és a kedvem,
mai vágyvárásom, tervem, a tó melletti
pocsolyába pusztul.
Na persze, ihatok, s így harmóniában,
kívül, belül elázva bulizhatok!
- 2020. 7. 25.


Hasonlítások
---------------
Mint kívülről megvilágított lámpaernyő,
olyan most a nagy juhar, egyből sok kis fa
búrája a lemenő nap útjában, áttetsző és
lángol akár egy jövőlátomás, s a végén
végdarabolt tüzelőrakás, mi majd melegít,
és most elvarázsol. Ezért is tetszik így,
elegem van a tologatott várakozásokból,
az áttett, módosított időpontokból,
a mégsem, s a talán okokból! Ez ilyen,
tiszta sor, megnyugtat, nálam még sincs
szó ily feláldozásról, létben, versben sem,
ilyen az életem, legfeljebb ék(ezet)telen
sziszegnek mások, a fás hasonlításhoz!
- 2020. 7, 27.


Toporogva
------------
Ritkul a szavam, ahogy a fogam, s a hajam,
van még elég, csak amin múltkor röhöghettem,
mára mosolyogtam, csendes társ lettem,
pedig egykor milyen hóhányó, szóhányó voltam!
Húsz méterről most is, klumpában, farmerban.
Jó, ilyen korban (többértelműen) mások kopaszok
és műfogsoruk van, de kit érdekelnek, én sem őket,
a korszak is béna, és csak néha léha, elélünk
egymás mellett, és ilyes éveket kérünk, ahogy
akkor boldog percet! Nálam még a voltam a
gyakorlat, de mi van, ha meghallgatnak…,
hogyan elfelejtem, akkoriban ki és lehallgattak.
Lejt már, bár tart még az utam, csak a vissza az biza
zárva van. Így, ritkulok, múlok, ide-oda toporgok,
azt a létet kényszer-élem, amit régen felszarvaztam!
- 2020. 7. 29.


Szülinapom
--------------
Nem félek, s kesergélek, élegetek, eligézek,
bár öregedtem ezzel az eggyel
ki tudja hány évet, de még mindig közelibb
az élvezet, mint a végzet.
50-en felköszöntöttek, ketten személyesen,
a bulin majd többen. Most egyedül pezsgőzök,
ezen a számtévesztős ünneplemsemen, ki nem
számolom…, van még egy üvegem,
a lényeges győzelme a lényegtelenen.
Mindenkinek megköszöntem, csak elküldeni
felejtettem. Olvassanak itt! Azt a mindenségit,
és még ünnepeljem a régikkel a részit!
- 2020. 7. 30.


Fény-tény
-----------
Elfolyik az esővel az al(uszé)kony, s ahogy
a szivárvány oszlik színeiket össze-vesztik,
míg harcuk párájába halványul a napcsík.
Kormozódik az ég alja, túlnő az árnyék rajta,
gyönyörködtet, de múlik, amint e fény-tény
éjjé feketéllik, és napot hantol a sáron -,
siratós, tapogatós sötét lesz e létrész,
míg az égőt kicserélik.
- 2020. 8. 5.


A semmi lövései
--------------------
Nincs mit, mi érdemít szót szórni
a mairól, azon túl, hogy megvolt,
azért ennyit, ezért meg pardont
próbál a dolgom, talán enyhít
az elhalasztott lényegekért, az
elgrimaszolt nevetésért, az elvetélt
jóérzésért, az elpazarolt alkalomért,
a fel sem fogott visszahozhatatlanért!
A helyettük így idecinizált hiányjelek
lét-üres fekete lyukaiért,
a semmi lövéseiért a halántékomon.
- 2020. 8. 12.


A kör vége féle
(Nem megy az ékezetcsere zárójelekkel,
de nem is kéne véges jelentése.)
----------------------------------------------
És ha értelmetlen az egész?
Akkor az életem is -,
s az nem lehet, hisz itt van a még,
s a lehet, a könyveim, és a gyerek(ek),
de a vitás vitál-rész se hulljon,
meg amim, jóm, végleg ne múljon!
Aha, aztán ha végzed, hogy melyik a jobb
részed, ki vállalja fel? Merthogy ez ma,
egy ítészt sem érdekel, meg téged se rég,
a kompromisszumos vetélő körítésekkel.
Az a volt hagymáz fakó máz már, kellett
a kezdetekkel, de ma nem kell, s ez az út,
bár lefelé, egyenes lett, a nagy része e-részt
meglett, a lap aljára értem, amit véltem, értem.
Énem szerint, meg ami körint, lélekeztem,
írtam, éltem, és kiröhögtem, amitől most féltem,
hogy más ok, mások döntsék el, mennyit is értem.
- 2020. 8. 13.


Entitás
--------
Létem fénye, éle,
teljesedése, öndicsőítése,
értelme, öröme, lénye,
entitás; életvers, létírás,
olyanból ilyen, mint te!
(Na Nárcissus, ezt tedd zsebre!)
- 2020. 8. 14.


Élvezés után
---------------
A költő meztelen, egy fesztelen
szeretkezés szerepe után,
az ablakban ül báva kielégítetten,
meredten les a betűkre lemerevedve,
mi lesz ezekből így összekeveredve,
hagyja, vagy javítsa, melyik most
a dolga; a létezés fején élvezés,
vagy az örökülés farkán kiengedés?
A tudata mámor, a félálma rendezés,
majd pár percnyi ellebegő teljesedés
és kész. Minek a felesleges utánérzés?
Már így is vers, kéjrándult létcseppenés!
- 2020. 8. 17.


Esély az esettben
--------------------
Ellétezgettem e közelveszettben,
nem örültem, inkább őrültem,
sem élményeltem, írtam...,
éltem?
Elvesztegettem, vesztettem, múltam,
ittam, feledtem, időrángatottan.
Ön-loptam, s újra, másra próbáltam,
és az értelmetlen premierben
tapsot, hatást keveselltem,
magyaráztam, haragudtam, vertem,
romlásban, lehetben, talánban lehettem.
További esélyem; szó-szárny az esésben -,
ilyen, 37 szavas tettben!
- 2020. 8. 26.


Határzár
----------
Nem (az a) nyár már, sem ősz,
csupán a múlás előz,
időhatár(t) -
Hűlő napot, öregedő fényt,
és határzárt kínál,
élményből éleményt,
hogy a vesztőnek eszébe jut
él e még?
Csügged a össz-szürkületben,
és leküzdés közben,
mélyen az eső(s) esélyben,
csak sarat és csalánt talál.
Valami rosszabb szép színét
színleli, s ő a telet és a véget
érzi, pedig még nem így van,
félig-mért „még” kísérti, míg
létvégi nyavalyás nyarát éli,
bár 50 fölött hosszabb az ősz,
tudja, vagy vágyja vélni?
Hisz az ismert váltás is idegesíti,
hú, hogy menne, otthagyná magát,
záródik az út és fél(t)i a hovát,
meddig az útközben, és ki mondja
az állj-t, mert kifogyóban a szufla
és féken tartott láb a tovább!
- 2020. 8. 31.


Kutya egy idő…
------------------
Budakeszit az éjjel,
felemelt lábbal levizelte
az ősz!
Eláztató özön-öntözés,
villámos dörgős, eróziós,
a tv-t, s az álmom kiütötte,
és e dadogó ébredésre, a kert
harmóniáját le-fel keverte, agyő,
nyáréji öröm-kéji szépség,
s reggelre megözvegyült az ég -,
erős belépő volt szept. elsejére.
Ronda nap volt mindig,
suli kezdés, bevonulások,
most meg…
Végül is semmi ez,
csak hangosított 3 perces
azokhoz a régiekhez képest,
ott vége lett a nyárnak,
itt még öregesen, vénasszonyos
szokott-szökős nyárörömök
várhatnak, ha megvárnak,
meg nem is mindegy,
miért, mibe mártod a pennádat…
- 2020. 9. 1.


Visszatért a nyár
--------------------
Nappal, a nappal visszatért a nyár,
csak tegnap este megőszült egy tincse,
ahogy az épp-idő rádöbbentette
útjelző a nincse, s berzenkedett egy éjt
szeptemberre.
Napoztam, ültettem, életet az elmenő létnek,
s Ő visszaintegetett, mindegy, hogy közben
ki, de még nevet.
Kacsintottam, grimaszoltam egyben,
köszönettel, s idősödő megértéssel,
éreztem amint simogat és belenyugtat;
nagy élmény helyett pihenés jön,
amit szeretek, s ami szeret -,
velem élő társ szeretők helyett.
Régen Őt is nőnek hittem,
és beleszeretkeztem behelyettesítetten,
most barátom e végben.
Csak lehessen, nyárható utószezon
az őszben, s e szép keveredésben
hagyja, hogy élvezzem, éljem,
jövő (f)utós jelen-időben!
- 2020. 9. 2.


Helyben-futás
----------------
A válasz választ szül, jelen esetben inkább vetél,
az ember elhalásra döbben, pedig azt hitte, hogy él.
E minden azt vélte, hogy bárki, így nem viseli, hogy
egy senki előzi, bár az csak úgy lehet akárki, és e
kénytelen lemondás értetlen röhögést ürül. Nehéz mi?
Lehetne kocsma szlengbe is; mi a fenét előzöl, hogy
a túrós farkad legyen kolbász a levesedben, ha én
adtam szabad utat, és ha kéne, (mert belekezdtem,)
hagyom az enyémet, ami maradt, hogy ne maradjak
el, s azt hittem ennyit azért hagy nekem az élet,
de miért ne?! Pár dolgunkat sajnálom, de nekem
az egész jövőm kell, - nagyon, akármennyi – és ha
érted érvényét veszti, kevésbé véled. -
Lehet, egybe hasonlunk, és kompromisz-maradunk,
de az már más, jobb nincs értékmegmaradás, és
köszönjük egymásnak, tán másképpen egy másnak,
mert kevés az esély, hogy jobb, több lesz az a más,
mint zsákutcás megalkuvás. Csakhogy majd minden
az volt, vagy magányos -, ittas vagyok a döntéshez,
de nem engedem, hogy te tedd, láb kell a futáshoz,
a fej majd ritmusra leng. Hisz vágy és szeretet van,
de önfel-le tett kéne az elismeréshez.
Nagynak való nélkülemnek is kéne lennem,
hogy úgy tegyem, hogy mindkettőnkének látsszon!
Itt ülsz és kommerszet olvasol, engem meg ugyanúgy -,
ha ezen is átjutsz közelebb érsz a sekélyig, de talán
egyszerűbb mással, a követőbb imádással, uralhatóbb,
tiedebb boldogságba futhatsz, s hiányomból tudod,
könnyű láb és igenlengő fej kell a futó harmóniához.
- 2020. 9. 5.


Megbuktam
-------------
Megbuktam, spontán perdülés -,
az erős széllökés és a kevés felkészülés,
vagy tán az öregedés… Bizonyára ezért a
fél talánért zavar ennyire, hisz jobb időmben is
majd minden kín-kollokviumom pótvizsgával zajlott,
de ebből is láttam, ilyesmiben a végeredmény számít,
a vizsga csak átvitt, ha átvitt, a jogosítvány az ami
fényképpel, pecséttel, eredménnyel érvényel, ámít,
pedig a gyakorlat, s az ért tudás lesz majd
mi kapitánnyá tesz, egyszemélyes, mint lényegében
a kezdetben, s a végben majd minden, önértelemben,
kikötött, széllökött, á, mégis társas, (egyedül széttöröd)
kivárt és megbánt, - eddig csak a károm Káron -, ahol
tavi kilátásom, sorskijátszásom várom, saját hajómon.
Mert vigyen a vízen, akár vizesen, jobb az koszos lábon,
féljem, vagy élvezzem, de majd az új utam legyen,
hogy a ponton túlsegítsen. A tengeren, (a lényegi terv
lelényemnek,) már nem, e okozat felfalta az okot -,
de a Balatonon bárhol, kedvtelési célú,
Hedon és Krisztus-csavargáson.
- 2020. 9. 7.


A baj hibája
--------------
A baj hibája, hogy mindig rosszabb, ahogy van,
bábája az élet, és vesz(t)ett vész a baba.
Hiába kergeted, mint az elöregedett kapcsolat
esélye, nem megy. Hiheted és hitetheted, hogy de,
és épp ez a baj! Bár ez fel se merül az öntévesztett
szerencsésnek. Örülj, ha magadénak érzed.
Bátyja, húga a gond, a fenét, megellett korcsa!
Mért írok erről, mert sajna sokat tudok róla. Na,
ennyit, picsába a részletekkel! A megelőzöttekben
már mindegy, a jövőben meg kénytelenség, akár a
remény vadhajtása, és a megváltoztathatatlanba
belenyugvás halál közelben. Pedig, végül (is)
dönthetsz, az utolsó emberi jogod az életeddel, persze
csak a jó-rossz ritkábbik felével szemben, ha hiszel.
És az lesz a végső, akárhogy végzel, haj-jaj…
ahogy a megérő idő fogy, és a haj…
Azám az arány! Esély, vagy szerencséd, ha
épp kedvedre, vagy legalább feledésbe,
mozdul a határ!
- 2020. 9. 8.


Ősz esti lilulásban
----------------------
Szavak az időhuzatban,
lét-füst a ködben,
jelek az ősz esti lilulásban,
vihogás a ravatali csendben.
Ilyesmikért éltem
tetteim szótükrében, míg
ideértem túlért lemenőben.
Emlékes versérzet,
és fejben képzett végzet,
élmény és vers nemzette élet
a volt, lett, az - akkor és most -
készülőben, tisztít, tartósít,
nem szűznemzés és múlik,
de az igen-nem nemézise is,
velem, bennem, nélkülem -,
a múlt jövőlehetőségével.
Nyárzáras szeptemberben.
-2020. 9. 15.


Nincs erre elv
----------------
Nincs elv, csak élv,
fél-lét, hogy véld,
a lényeg, hogy(an) éljed,
s a hétközszer sem sértő,
ha féltő, csak téveszt -,
de ha nem lesz lét-vers,
nincs miért ezt ismételned!
Miért lettél lét-tény költő,
több ma már a tette-lette,
a toldott, ötlött meséknek,
mert a lelétezés verse,
ami neked eredményed,
most éltető lét érvényed -,
idegesítő, és félreérthető,
az azt se tudja, mint, miért
élegetőknek, és a tudálékos
egymást ismétlőknek!
- 2020. 9. 15.


A sors sora
-------------
Haragszom, nehezen illeszteném,
de az enyém, s hogy én…, lehet,
most nem szeretném,
a sors sora, emberi csapda;
a szabadság újra vágya,
s a szeretet szolgasága!
A szerencsésnek jön jobb,
az átlag valakinek hazudni fog,
a fölösen gondolkodó
mindet kiállja!
- 2020. 9. 17.


Farvízen
----------
Furcsán ismerős látvány,
tükrében tótágast áll -,
pedig folyton változik; a fák,
a fény, a víz, e nézhető zárvány,
ami innét, terasz, táv, szemfáradtság-
hátrány, vélt szokottságig látszik.
Jó, duplán belátható, eltehetőbb életkép,
így írva, akármeddigi örökítésig,
a Balaton, e sövénytörés és két fűzfa,
egy szomorú, meg kecske, (ne morogj, fajta)
közötti lukon. Szeretem, bár most is csupán
úszva hódítom, a vitorlásom áll, mikor
uralhatom, rohadtul nem tudom, még
csak a víz az úr, s a vizsgabizottság,
max. rajta alszom, spontán perdülés okon.
Ez inkább fura, mint a bevezetés,
s van pár hiány oka, és nem az öregedés.
De túl leszek rajtuk, és irány a nyílt víz,
mert itt a kényszerítő ellentét, hogy hidd;
előbb lett hajóm, mint mire vele tehessek,
de ez a húzós kötés tuti, hogy segít, meg a
makacs vágy, s hogy abba nem hagyom…,
addig, fizetek és tanulok, ha lehet, s tudok.
Mára marad a látvány, csak a szépsége, a
partján várván, s a hit, hogy vízen vízre jutok,
ha motortalan (nem modortalan) menteni tudok,
na és e vers a számla hátán.
- 2020. 9. 20.


Nemes és Nemzetes
------------------------
Minek, ha már egyszer megvan,
kutatni az elveszettben és a
kénytelen lemondottban.
Elvett és elhagyott név, cím és rang,
felveheted, ha érzed, és éled,
ma már mindegy-könnyebb,
dicsőség, s már nem kötelesség -,
de ha csak kivagyiság, hagyd!
Késett idézet, hisz egyedül téged illet,
s nem szerezted attól, ha viseled.
Járni jár, és jó, hogy tartást ad,
de azt ellene is használd!
Nemes és Nemzetes…
Ne tetováld, de ledd!
- 2020. 9. 22.


Egészseggel
---------------
Aminek ki kell jönni, az kijön -,
hogy regény lesz, vagy versözön?
Tán novella, ha arra van idő, s a
kellő pénz, erő, élmény és egészség,
mert fél seggel nem lehet -, határozat,
l(t)ehetőség, és élesztő akarat…,
hát akkor, akit én imádok, jól válassz,
és jó sokat adj!
- 2020. 9. 29.


A tehetetlen esélyei
------------------------
Naphasadás az alkony színfolyásán,
az idősödő láng árnyalatain, és
szürkés-sárga alhasias hasadékán.
Reményláng a színtézis-dúlt hétvégére,
hogy illőbb idő lesz végre; gyakorlásra,
barátkozgatásra, buli utánzásra, lehessen
a siker után félrészegen elheverni,
a bújócskázó napot kedvesemnek hinni,
bármin csak nevetni, és csupán jól lenni -,
a szept(ikus) emberből, az okt(ondi és)óbori,
érzékjátszó tél oda, nyár visszában.
Személyesítgetem az őszelőt, s a kölök őszt -,
a tehetetlen esélye kénytelen alsó madárfogásban,
mért, van felülrendelésünk e alkalmazkodásban?
- 2020. 10. 1.


„Jó szelet kapitány”
----------------------
Bizodalmat és megnyugvást ad
a tegnapi kapitány-nyitány -,
ahogy ma az ébredési nap,
és feloszlott az éjsötét rossz rész,
az öncsalódás és a tehetetlenség,
s e kamasz estében is úgy hiszem
a jobba indulás jövőbe ifjulás,
és egyensúlyba hoz.
Pedig csak egy újabb cím,
mi mögött csúszkál a tudás, de nő
a tehetőségem és megy még a tanulás.
Mégis, többé nem vizsgázom,
lehagy a múlásom -, s csak ami eltart,
megtart, azt csinálom,
mentem magamból a jómat,
élem-írom, és ha máshogy nem megy,
- sorsos áldozat -
beáldozom mismásolt másom.
- 2020. 10. 8.


Ősz képére
--------------
Ősz képére múltat idézek,
és búcsú-rőtjébe jelent égek,
még lehető jövőt, jelet teszek.
Meg futok, esek -, megálltam,
megéltem, megérte helyett.
Ősz alkonyban csillogok, de
át nem vett elvártam, s azért is
jólétem, fakó emléke vagyok.
Mindez a húsommal múlik,
de csont a szó, s a vers a veleje!
S a vége új eleje, ha tavasza lenne!
Múlt ennyimből elég van,
de mást is szoktam, ezért aggódtam,
s ültettem fát, nemzettem gyermeket,
nem bíztam csak a versre,
hogy maradandó legyek…
Csodál majd a tiszavirág,
s röhögnek a hegyek!
- Életversek-3 poeta-va@freemail.hu


A fonákja
------------
Már nem csak a jónak örülök,
annál azért többet röhögök,
hanem a javuló rossznak is,
ha nem ismétlődik.
Pedig dehogynem, csak bízom
az öregedésben, hogy a reakcióm
rá, és a memóriám romlik.
Ezekből az ikes igékből áll fel
a mai cselekményem,
és kapaszkodom keményen,
hogy a most-múltam mondatát
megírjam és holnap is megértsem!

A semmitmondó kimondta a semmit,
ezzel nevesíti és semmisíti,
mert olyannak kell amilyen,
s nem éri meg, ha sem -,
minek körülírni,
- jobb a nagyító fonákja -
akár egy szóval; ennyi.
- 2020. 10. 22.


Őszbe javuló
---------------
Lassan helyre, sőt előre rázódik
a mostanában helyezetlen helyzet
és így rendbe, csak az ideje ment el,
mi úgy tűnt variálható, de a miénkben
visszahozhatatlan, bár szerintem nincs is
kimérve, csak szabadon engedve, így
meg furcsán-váltván folyik, ha játszani
van kedve. Nekem is sok mindenhez lenne,
és megváltás, csodavárás, ünnep-öröm
nem is lenne benne, csupán élményes,
én-élhetőbb élet, egészség, erő, lehetőségek,
az időről (már elszúrtam,) most nem beszélek,
na, ilyenek, meg ami ezekhez kellhet…
A többivel elvagyok, (az) első-sorban erre
gondolok, amire nem, az nem is lenne ok!
Akárhogy lesz, azok csak fokozatok,
ami lehetek, már régen az vagyok!
- 2020. 10. 23.


A vesztés virágzása
-----------------------
Még mindig jár(t)műveimnél tartok,
de azt majd prózában, túl-lett létjavított
megnyugvásában, versben nem érdemes,
más érdekes? Különben zsebileg könnyebben,
testileg, lelkileg, ahogy lehet, jól vagyok.
Az ember, ki végéig emberkedik,
esik, emelkedik, a játéknak örül, mert tudja,
hogy veszít, így, a vége fele, mire emberedik?
Békés elmúlásra?
Akkor már jobb a vadállat ösztönbe zártsága
a rokoni szájnyitásra, csak szavak helyett
harapásra!
Ugyan, próba a szó valósulására?
Inkább a vesztés virágzása -,
példa a történet-végei foghullásra.
- 2020. 10. 27.


Az ősz érzete
----------------
Folytatod, búvópatak folyamatod,
de idő és fényvesztés ellen a szó?
Teszem, amit tudok, vélő való -,
máshogy is szeretném, kéne,

de végleg, magammal számolok.
Hiszem, hogy teljes kört futok,
s ilyenkor hittel remélem,
még csak az egyikfelénél vagyok.
A múlás és a színek…
Az ősz érzete, hogy örökítsem,
neked, ki még a hajad is
visszafested?
Leköveted, elköveted…,
elégeled, vagy megszenveded,
ez a dolgod, magadból, magadtól,
illó -, mint az ősz érzete,
sorsod lélekzete, a télnek,
minek, mennyinek!?
Vannak, amik fogynak,
lesznek, mik növekednek.
Itt emberléten túl is költő vagy,
s ha így, örülj csak a versnek!
- 2020. 10. 29.


Az ősz misztikája
---------------------
Húzódzkodó, halvány, tétova,
ősz-öreges lett ma a napfény,
sejlik, kiviláglik, talán megél
a tájon, e fázós, nyálkás, nyúlós
délutánon, mikor hiánya szürke
burája misztikus magányba zár,
hogy kifohászkodjam; jó, csak
fénye, színe legyen, ha ereje nem,
október határára árnyra öregedten.
Fiatalon az őszt is szerettem,
ifjú vággyal, nyíló tűzzel bennem,
ma zsarnok zsarátnokkal, belepő
hamuval is szükséglő, csendesebben.
A vágy megvan, csak az iránya más,
ebből-elegemből más melegség felé,
szépségét kérném, teljesedésünk elé
és akadó lét-dadogásomért, más,
elért november-átok lehet a hibás.
Ez ma nem megy, mit adjon gyenge a
gyengédnek? Azért jó, dics és dicsekvő
fény nélkül is látnom a tér-testen lett
rőtsörtés hátat, zöld-sárga hullámzást,
vérlomb takarta hasaalja barnás árnyékát,
éreznem, ahogy kitárnak a fák…,
naposabb csodát vágytam, és maradék
ennyink nyárba újulását, de nem e tőlem
visszát, hozzáőszülésem szürkülő, szűkölő
hatását, az akármennyi szembe valóságát.
Indokot, kifogást, hibát keresek, hogy
napomhoz, kihűlve, felöltözve megyek…,
ugyan már, kiöregedett nyári gyerek,
ilyenkor az ilyesmi kályhával, borral kerek,
ha kamasz-nyarad forró szabadszerelmét
keresed, tán a vírusválság meg hülyített.
Szeresd, aki szeret, e nyárért könnyező
környezet, hideg helyzet, langyos nap helyett,
e vásott vágy melegágyi metamorfózisát,
kedvesedbe valósulását!
- 2020. 10. 30.


A céhtelen
------------
Nem is annyira az írás,
inkább a rávárakozás,
a révülés, s az intenzitás,
a békés beléépülés
és rácsodálkozás emel túl
és ad érvényt nekem,
ezen a tottyadt - lottyadt,
ázó, fázó hétfő reggelen.
Bár hétfőn még a fű se nő -,
a nő segített, de már elment,
se testiség most, se társaság,
menekülés a vers,
mindezek terméké érése
remélem nedvesen nem ég
el, talán csak a nyárs -
„S” nélkül jöhetne
na, megint ez a vége,
ki hitte, hogy a búra boldog,
létbolond tragikomédiásból
céhtelen, magát próbáló,
kontár múlást purgáló lesz,
idővesztő, verssel védekező,
haszontalant használó
álom-nosztalgiás.
Meg a leírttal, már más…
Megtartás az elveszettben,
kondenzcsík a szürkületben
le, a lehetben.
- 2020. 11. 2.


A hiánya valaminek a bizonyítéka is
-------------------------------------------
Futó-jutó volt a legtöbb
tehát emlékek nem,
szeretkeztem, élveztem,
így szerettem -,
s ma is a másnapi hiány,
ami maradt tőlük bennem.

De a hiányuk, bizonyítékuk,
gólok az egyérintőben,
sok arc együ(ttü)nkért,
napszikrák a ködben.
Harc a magány ellen
és a magányért -,
s nem lett híd
egy sem.
- 2020. 11. 4.- 9.


E-szemlélet
--------------
Olyan ez a fakó, télbeszoktató
zord november nekem, mint egy
vergődő, szeretettelen szerelem-sem,
múlós, nyúlós, piszkos pléhszürke,
tudva sajnált pia-vidám, hű-hogy
megvagyok ám, az ám lazán,
aztán nézek körbe, a környékre,
s tükörbe, ez lett a színekből,
és ezzé vált a pofám…?
Jön az ősz rosszabbik vége,
s remélem mindennek mégse,
lehetne még… Többé, nemcsak
kevésbé, lehetnék!
Vágyszavak e tespedt csendbe,
túl lágyak a decemberbe,
de majd keményre fagynak,
hogy aztán, az idő –a plusszán,
ért(ő) virágba lágyuljanak,
s anyaian, nyarat teremjenek,
s egy ősszel úgy emlékezhessek;
megérte -, és lesz mire, kire,
hogy érte.
S röhögésetek nyomában a hála,
hogy ez a fény-árva szemle,
szemlélődésből szemlélet lett,
versbe.
- 2020. 11. 11.


Végletes végleges
----------------------
Merni lenni,
félni nem lenni,
közöttük a sors,
meg az összejátszó élet
irányok, s a döntésed,
a lehető tehető,
a végletes végleges -,
vagy más, ha nem mered,
ez van, s ennyi mindig
lehet, ha nem megy az „is” -,
csak a mégsem-még nem,
s a vissza felé színtézis,
míg ez csupán halál-ok,
s valahogyan éled!
Vagy marad a belenyugvás
a tovább hiábavalóságába,
hogy ne elfeküdve, de állva!
Bár a semminél több a kevés,
mint az ösztönnél az ész,
a mennyiségnél a minőség,
s a végnél a még…
Akármi dönti el,
hű magadhoz légy!
- 2020.11.13.


Alakul
--------
Mintha az élénkülő fények
színlelnének őszi színezéket,
felsejlenek hamisító csali-csodák,
s hogy írd, ne csak csodáld,
a vershez révülés segít, s a belső
öröm ugrott az üröm közegén át,
vagy a whiskys-teás bambulás,
valami változtató jó jön végre,
s nemtörődöm röhöghetek az égre,
és füstök, ködök között rám talál
a szószépített, lényegőrző valósulás.
Ez kéne, de ha mégse,
egy kis szőrözés még beleférne,
izgult bugyiba és versbe!
- 2020. 11. 16.


Ha elkerülhetetlen
---------------------
Csak azért bánts, hogy ne bántass,
és úgy, hogy ne aláztass!
A harc, ha véd, ha kell, sehogy se jó,
de még rosszabb a gyáva alázat!

Harcos, vagy költő,
vagy egymásban a kettő -,
kipróbált ismétlett,
s közéjük bújik a lényeg,
testet ér, vagy verset -,
melyiket éred, vagy veted,
pusztít, vagy túléltet?
Hedonulj, míg kiborul,
amit teszel, az a léted,
jót, jól? Ki-ki tükörnézet,
mindegy, csak mindig
megéld a reggeleket,
és a következő megérte
verset! Ettől eldőlhet, de
ha harctalan, beletörődötten
bevégzed, vagy arctalan
tehetetlen szélbe engeded
lényegeidet mik túléltethetnek,
azokat te, veszted.
- 2020. 11. 30.


December 1.
--------------
Egy kicsit előrébb,
jótól, rossztól távol,
hogy a poros tükörtől
kérded; alatta látszol?
És félő a még -,
s kéne több, de hányszor?
A fájó hiány kerget,
az érzett vágy hiányol.
Nézed a téli kerted,
s egyre jobban érzed,
ahogy magadból hiányzol.
- 2020. 12. 1.


Önbeszéd
-----------
Nem érted, érzed át az öregséget,
így minden reggel rádöbbent -,
és mint az eszement, hiányzó
magadért károlsz és gyászolsz,
itt-hagyó perceknek vallasz
érdek-szerelmet, meg ez ellen
még tehetetlen verset, és
többet álszol már az ágyban,
mint álmodsz, vagy játszol.
Aztán megérzed, s megérted,
az élet ellépett, s nem lesz
könnyebb, ha a tovább helyett
a visszát idézed.
Mert a sok nem mindig több,
s a kevés, ha teljesebb, megérőbb,
ne számold, úgy tedd, hogy jól-tedd
akármennyi léted, és foszd meg így,
és úgy, hogy másokkal oszd meg,
és mielőtt a múló elmegy,
nevess, nehogy elvesztegesd, és
lopj el mindent a lekőrözött mától!
- 2020. 12. 7.


Este a hegyen
----------------
Szemben egyre-másra kigyúlnak a fények,
életterem nem kért lét sűrűje, s idő múlása
rossz-hatása, negyed sorshossz mióta itt élek.
Ide jöttem, hogy magunkban legyek,
most körbevesznek köszönők, s idegenek,
rászorulások, és érdektelen emberek,
haverok, társak, szeretők, ellenségek helyett.
A szeretet rotációja és a csonka család
itt is megvan, Anyám rég bennem van,
s már az Apám is, bár előbb néha kijött,
a lányom látogat, a fiam a világba szökött,
a barátnőmmel kibírunk itt heti 3 napokat,
mást meg én nem, időmet fák közt,
állatokkal élem. Mindez hiába volt?
Néha vélem, mégsem, verseket létírtam,
de nem lett regényem, ennyi tán otthon is
ment volna, kiérdemelt csere-szerencsémben,
sőt több is, de inkább más -,
és a magunké a legnagyobb cserbenhagyás.
Persze több nő, zene, s ami kellett, bulizás,
sok osztódó – oszló barátkozás,
meg az élvezet robot, s a belefáradás….
Most már késő, túlképzelt csodacsalódás lenne,
és kiábrándulás. Hisz ez hozott erre a helyre,
mire a visszavágyakozás? Fél óra alatt
visszamehetsz Pestre, emlékezhetsz, ihatsz,
s keseredhetsz, hogy nem érte meg, aztán
mehetnél - hiányból a valóságba öregedve -
társas magányból az egyedüllettbe.
- 2020. 12. 8.


Minősítés
-----------
Addig jó, míg az ember,
ha létesít, lényesít -,
magát, át, utódokat,
jövőt és hasonlatokat,
így aktív!
Passzív legfeljebb
pénzforgalomban,
és saját alkotó szakaszban,
mikor még nem valósul
a gondolat.
Lehet, szélsőségek,
de velük élek,
nemzés és költészet -,
amitől megtérül a ma,
és lesznek a voltak!
S ha bárki irigyli,
vagy kérdi; megtérül -,
csak magába épül,
míg, s mert felkészül a
lélek-lényeg színtézisére,
együttes újjászületésre.
Átívelő metamorfózis,
tán reinkarnáció,
a kiteljesedésig!
Ezért a minőséget,
az élvezőnek,
- akárha nő is –,
ezzel, vagy
mennyiséggel kell
köszönnie!
- 2020. 12. 22.


Tanács
--------
Ne csak túl, éljed!
- 2020. 12. 28.


A kétségesre
---------------
Új év, s a régi érv,
s az ilyen, még bármilyen,
az olyan, már nem lehet.
Azért csak vigyázzunk,
nemcsak mi hibázunk,
nehogy még-ilyenebb.
Elsőbb az igen,
aztán a hogyan,
s a rosszabb tudatával
tehetünk jobban!
- 2021. 1. 4.


Rügyremény
---------------
Szeretnék visszatérni végre,
dolgaimhoz, rendemhez,
lebecsült, időcsepült életemhez,
a jóérzéshez, létsikerhez,
öndöntéshez, szabadtetthez,
élménnyel ojtott vershez
nemcsak hiányuktól kesergéshez.
S közben még örülnöm kell
egészségnek, megélésnek,
szeretetnek reményrügyeknek,
és ennek is -,
más, mint a semmi,
túlélni, túltenni,
javulást remélni,
tavaszt hinni,
kevesemet visszaszerezni,
és bár többre vágyva, merni
ennyinek (se) lenni!
- 2021. 1. 5.


A szép megszeplősítése
----------------------------
Rózsaszín rétegfelhők bégetnek
az alkonyi ég repedezett bili-kékjében,
bealkonyult, s lángra kap ez a szép nap
giccsbe illő búcsúja megszépítően hat,
színes beat-temetés; égés és sötétlés
a klasszikus tél-halvány ólomszürkéjében.
Lennoni zárás, szél hozta tavaszkiabálás,
hogy mi is kéne, lehetne, s a basszus,
hogy ez lett -, zeng még bennem, de
klikkel a szemembe e pár részeg januárperc,
Janusi szerepjátszás, próbaforradalom,
kifestett, éjfeslett ég és égetett szesz segített
vesztés és áldás, csaló időnk ravatalára hányás.
- 2021. 1. 8.


Kettősponttól a pontig
--------------------------
Mint a hallében a szálka,
az életben benne
a halál is!
Köteles kaláka,
katarzis – kanális,
(l)étvágytól, a pangásig,
kettősponttól, a pontig -
- 2021. 1. 12.

Körülménye(s)k
------------------
Valahogy, jó az ablakhoz odaülnöm
az íróhelyemre a költőkövemmel,
még ha nem is írok, még, már,
vagy olykor egyáltalán -,
csak nézni hóba hűlt világom
sajtszelet panorámáját, ilyenkor,
mikor az én panoptikumom, s annak
ablakkeret, rá-gondolatok, meg talmi
és szentség(it) szegte szó, kép rámáját,
az ittlét és értelme behatárolását,
mi hozzásegít, hogy megtegyem dolgom
valódi valósulását. Azután észreveszem
az üvegen, s tükörképemen, létezésem
koszát és foltját, a szék hibáit, a toll folyását,
és gyorsan felállok, s tűnök onnan,
hogy meghagyjam magamnak a jól-tett
úgy érzett bizonyosságát, vagy a másként
lehet, termőre metsző, javító csonkítását.
- 2021. 1. 14.


Szeles teles
-------------
Éles a szél, szinte beleferdül
e keskeny arcél, mint túlfent
késpengeél, ha élénél erősebb
a cél, és a fergeteggel rám dűl,
mi ráül, az elesett testtel a tél.
Szeles, teles, tépőn jégüveges
lett e csali napos kutyafuttatás,
zsebembe kénytelen kezemben
szorong a nyárra-emlékezés,
nem megy a széllel szemben
a leleplezett így-elviselés,
csak hóba botlás, hazasietés.
A remény remeg, hibernálva él,
a fogsorom rock-ritmust zenél,
s az egész tán pisíeléssel felér,
bár pár méter a melegítő cél,
de kutya egy hideg van,
bár az én kettőmnek nem -
Beestem, ittam, melegedtem,
s felengedtem, hisz lejegyeztem.
Ja, januárral tavaszkodtam,
hogy sapkátlan panaszkodtam,
cidrizve pluszért mínuszokkal
alkudoztam, míg langymeleggel,
néhány korttyal, csúnya szókkal,
s tél-magammal megalkudtam.
Hideg volt, vers lett,
így meglett mit majdnem elvett,
létem lényege mellett,
lényem hidege.
- 2021. 1. 16.


Nincs mit
------------
Nincs mit sajnálnom, újra vesztenem,
a sok is kevés, bár a hiányból szerzésbe
elvész a kész, mert a terv, s a cél inkább
a pénz -, az eszünkre nőtt létzavar,
s ha fogy, csökken a színvonal,
de amíg elég, elélsz.
Aztán utána is, máshogy, másként,
már nem maradhatsz magadnak,
hisz tartozol, máshoz, másoknak,
és a szükségtől kénytelenné érsz.
Akkor, remélj, egyél, igyál, kefélj,
léteztess, a szavakkal zenélj,
akár az ifjúság, a többlet csak hiúság -,
bár boldog mástörődővé tesz,
míg így, inkább tehetsz,
amíg csupán ilyen vesztős lehetsz,
és a kéne kellé, kellő te-tetté,
megérte megletté lesz!
- 2021. 1. 23.


Kiengedés
------------
Kékül, tisztul a lég, a víz-ég kontra szép,
beetet ismét a jó-jó játékán ravaszkodó tél,
s ólom búrájából szabadulva kiderül,
mégiscsak kiderült, színek vannak
várakozó terrakották és makacs zöldek,
és a gyökerek már a tavaszban hisznek.
A kutyák bár reszketve, a napra fekszenek,
s reggel óta, csúszkálva, káromkodva és
kezeim lehelgetve, de olvadnak a kellek.
Fogy a fagy, így egymást melengetve
élednek a versek, köszönnek a lettnek -
Kipróbálják a kint próbáját a téltől, vírustól,
bezártságtól, egymástól, bereteszeltek!
Jó időben könnyebbnek tűnik,
és én is megalkudok ezzel;
megküzdeni az időkkel -,
ettől maradsz költő és ember!
- 2021. 1. 26.


Villanás
----------
Kimosolyog a télbe a nap,
és elsomolyog mellettem.
Nézem, és szeretném,
mint az első szerelmem,
de őneki fontosabb pár felhő,
így már, fogadott anyám sem -
De egy nagyszívű, lét-meleg,
éltető, s felejtő, kedvtől kellemes,
ellökő, s nem eresztő, örök 50-es
nő, (hatvanunk fölött értékelhető,)
a legkedvesebb istenem -,
alatta élem, és elviselem telem,
és remény, s élmény dús, meg
észrevétlen, feledő, feledhetetlen,
felemás életem. Csak élhessem
él(vez)hetőn, megérő megértőn,
tükröző fényesen!
- 2021. 1. 29.


Mintavétel
------------
A fel-létezés tény-fényjáték,
meg előzmény, következmény,
a történet, s a törtételen -
- 2021. 2. 1.


Egyhelyből
-------------
Már nagyrészt magaddal beszélsz,
magadnak írsz, és magadban élsz,
nem társas magányban, de magánzó
társakkal; szeretőddel, gyermekeiddel,
barátaiddal(?), e(gy)helyből lassan
végleges szakaszhoz érsz, nevezheted
finisnek, holtpontnak, tömegvonzásnak,
önvesztésnek, elmúlásnak…, és
mégis remélsz? Kegyesen segít az ész -
Hja, tavasz jön, szép, új élmény, fellétezés,
és te csak bebeszélsz, versesülsz, felélsz,
de vigyázz, ha e lényegül lényedülsz,
ennyid az egész!
- 2021. 2. 2.


Csúnyán beszél…
--------------------
Beszél a szél,
a széltől vert ágaktól
dobol, kileng a lég,
fölél a föld, s a léteztetni, élveztetni
kész fasz, mint mellérendelt tény,
szegény az én, vénül a kamasz
a végén is az elején -,
és meg int, megint a ponttól
fél az az... Maradt az össze-
vissza zárt, félbe, véltbe,
őrizendő élet,
apróra váltott tavaszi szépek
enyhítik, a télbe, vészbe, végbe
fagyott, élni késett eléltet.
Arat a vírus, na Gizus
jobb, hogy ezt nem éled!
Leéletem legszarabb ideje,
letekintve intézetre, koleszra,
seregre, (talán azokat feledve,)
bezárva az olattalan gond-ba,
mert az ebből eredt tavaszrügyet,
mint pattanást, s a zsebbe eresztettet,
az én-vesztő jelen mismással takarja.
S túl gyakran beszéljük, és ez lehet
az egyetlen esélyünk; hogy az
Isten bassza meg!
- 2021. 2. 4.


Szürkület
-----------
Beszürkült a szombat reggel,
most, hogy minden beszűkült,
szürke nap lett a szürkült hetek között,
mi a hétköz után a jobb talánba lökött,
és ha nem vált meg a tavasz,
a szürkeségbe leszürkülök.
Igen tudom, amit lehet, teszem,
de azokat is unom, csak a kibírás,
az olvasás, írás, a szesz, s a szex tart fent,
de többet iszom, és ritkul az alkalom,
és este elalszom az ócska filmeken.
Tehetetlenülve tehát, elszürkülve
várom a létértelmet, élményt, s a teát -,
hogy tavaszodjék télfosztó tavaszom,
- ne a régmúltban keressem teljesedtem -
az érő örömet, a színeket, a jó-történteket,
s az életkedvet tükröztesse a verseken!
Ja, benn-em, mielőtt e rag, s szócsendben
ezt is elfelejtem.
És hova-későmön, koraszületésemig kelljen
értük visszamennem.
- 2021. 2. 6.


Változatlanságom
---------------------
Életemet kiolvastam,
le is írtam -,
jobb felét, a kevésbéig,
és nem, a miértig.
Lét-tettem megtettem,
így ok nélkül maradtam.
Irod-almár(ium)
nyitnám, eladnám, de már…
rám szorult a zár.
- 2021. 2. 8.


Terhes
-------
Hóterhes, vészterhes, e hetem,
reménykedve, ön-hittetve,
nyüszítve, nevetve, túlélem,
s majd leírom teljesebben,
vagy nem -,
jobban érzem, viselem versben,
gyorsabb, mint a nyelvem,
az emlékezet meg nem olyan
fontos ebben az esetben, jobb,
ha egész(ség)ben elfelejtem.
Az a „ha”-vers meg majd ellesz
a mégsem lényegesben,
hálához, vagy halálhoz illően,
hiábavalóságról, hóesésnél
csendesebben.
- 2021. 2. 9.


Síruhában a szobában
--------------------------
Síruhában a szobában,
fogvacogtató érzés,
hideg hamu a kályhában.
Kint szél, hó és jég,
reszketeg reggel, és
ami már nem kell,
mi meg még kéne
kihűlve vár a fázó fejében,
most csak bírás, bízás,
és kénytelen összebújás
a kutyaszag melegében.
Talánt csillant pár fénykísértet,
halvány napkísérlet, próbálkodás,
mint ez a vers, lehet, hogy lesz -,
pálinka kell és tavasz; a most,
s a mindörökké… Így, legyen,
itt lesem, nem megyek sehová,
s ez a kisebb bajban maraszt, mert
megoldok mindent, mindegy hogy,
csak ez a terv és tett romboló idő,
s a tehetetlen nap tesz,
a felesleges megátalkodottjává!
- 2021. 2. 12.


Ritkábban a ritkább
-----------------------
Veszélyesebb, ha sekélyesebb,
nekem -, másnak érthetőbb,
és a szintjén, természetesebb,
meg az elmélyülés, kikovácsolás,
igazítgatás, javítás, persze pont
igaziság veszhet így benne,
ez inkább a sistergő ihlet keserve,
ha a középszer, s pláne a szar,
utat foglal bele, jó, jó, de közben
rájövök, nem ez a lényege,
legfeljebb a jelző színe, nemcsak
a gyenge lángtól lehet nyers,
és így is oda a tatárbifszteki csoda,
s odakozmált az annál inkább -
Ahogy élem, írom, s ha ritkábban
a ritkább, legyen, miként az élmény,
úgy a vers!
- 2021. 2. 14.


Le-döntés
------------
Vékony a határ,
és nem tudtam már,
jobb, vagy még rosszabb vár,
átlépéskor összecsap a kell, s a talán.
Aztán szerencsénk lett,
a döntés jót ellett,
örömet, megnyugvást,
a napfényes hideg mellett.
A bajos félelem megrekedt,
mert természetes egyensúlyba ért
a gondolat, s a tett!
- 2021. 2. 15.


Győzve a veszteségben
----------------------------
Egyszerűen, bonyolódik a csökkent,
ahogy máshogyan fogy az idővel
és redukálódik az élet, de élem,
pedig ha megkérdeztétek, bátran,
eltökélten hadováltam; csak amíg
én-lényegesen, egész-ségesen,
teljesen éljek! Mi jó a nyomorúságban?
Nesze nekem, így lehetőségtelen,
csaknem élhetetlen, tavaszvággyal
téllétben, mit tehetek, reménykedek,
tervezgetek, és félek, mert a rendes
rendben sem sok pozitívum maradt,
- bár győzve a veszteségben -,
míg kitörő esélyem egy vicc,
hogy a tesztem negatív marad!
- 2021. 2. 17.


Érezni a tavaszt
--------------------
érezni a tavaszt, melegít a nap,
lágy a szél, már, más szerepet idéz,
keringet, feléltet, üzenetét érzem,
a lét zenéje száll, s a lüktetéstől
a tetszhalál felfakad.
Még csak a fények színesítenek,
a tél árnyéka fagyosan merev, de
csörgedez a növényekben a nedv,
és lélegzik a lélek.
Vidámabb, izgatott a világ,
tett-álomban napoznak a kutyák,
talán én is kiülök délben,
hogy elfelejtsem, éjjel hogy
viszkettek a hibák, majd újra elérzem
a természet éves ősrobbanását,
egybeélem a tér-idő tél szétválasztotta
fagyát, s együtt tavaszodunk tovább,
és ha megbocsátó szebben temetem,
elnyeri versem a téllét bűnbocsánatát.
- 2021. 2. 21.


Az értés értelme
--------------------
A madarak érzik meg legelőbb,
meg a poloskák, s a legyek,
tőlük hisszük, hogy amit reméltünk,
a tél magzatburka megrepedt,
a vize megeredt, hisz testesít a
tavaszt igéző, lét, s fényt hozó nap,
felél, tágul a világ, s benne a
fáziskésett ember, és egyikének
az értés értelme ez lehet -;
a tavasz megszületett!
- 2021. 2. 22.


Felvette szemüvegét a nap
--------------------------------
Felvette szemüvegét a nap,
a világ is halványabb,
visszaszürkülnek a nyitó színek,
minden álmosan csendesebb.
Lassulnak a percek, mint
hajnal felé a tercek, úgy tűnik,
ami kéne, megsértődve késett.
Nagyot fogok szundítani ma,
folytatom a remény álmát,
átalszom a tavasz stopját.
Holnap. ha kiállok, remélem,
felvesz, vagy felveszem -, a tél
levedlett baj-büdös bundáját,
de kigombolom és eldobom,
ha újra érzem, a még csacska,
csalfa tavaszka csábító csodáját!
- 2021. 2. 24.


Külön úton
--------------
Feladta a tél, a klinikai halál,
nem a múlás, csak a hullás,
az igazi arat már -
Igaz, igazság nincs is, bálvány,
manipulálható viszonyítás, de szép,
mint a remény, s az álmodozás,
belehalni meg annyi másba lehetséges,
vírusfegyverekbe, s a természetesbe,
bár lét-kárt nekem, a bezártság,
a tehetetlen ellehetetlenülés tehet.
Bizony, utó mutált bio-fegyver ez,
a természet nem tud ilyet,
megújul, ébredez, nem válogat,
s az időtől kivételez -,
ócska, köz hihető ponyva ez a
poroszos e századi rosta,
de bízzunk a tavaszban,
és kioltás ellen a beoltásban -,
hátha végleg ellentehet!
Más esélyünk nem igen van,
embertelen csak az ember lehet!
- 2021. 2. 26.


Csodás egyszerűen
-----------------------
Jókedvvel ébredtem,
napfényre, madárcsicsergésre,
valamit nyertem, úgy éreztem
meglepetést, ajándékot kaptam,
vagy örömet adtam.
És leírtam, ez az életemben már
szorgalmi feladat, a nekem jutó ó(!),
a fizetetlen, létezéshez való…
Nem tudtam hirtelen mi jó
történt velem, csodás egyszerűen,
hát, hogy a csábító „lehettel”,
tavaszígérettel, szerelembe estem!
- 2021. 3. 1.


Kinézetek és átfedések
----------------------------
Ha a tájamra kinézek, vagy
a tükörbe belenézek,
már mosolygok, nem grimaszolok,
elfogadón, fél boldog vagyok,
hisz március van, s fellétezek,
hiszek azokban, amikben a télben
nem lehetett, feledem a felejtettet,
nagy dolog kis dolgaimnak -, hinni,
hogy benne lenni érdemes, eddig csak
vészes, most érdekes időkerekedésben,
akár nyarat remélni és a télvéget viselni.
Imigyen jót élni és átadni másoknak,
hogy összehasonlítódjanak a semmik,
s az irigység, s a fagy a februárba
záródjanak, és szevasz babámat
köszönjek újra, a rám leső árnyaknak!
A történtek persze sokképp árnyaltak,
de így kellettek a versbe, ahogy
a Vörös-paprika a levesbe,
íznek, színnek, és csípésnek,
élvezetnek és hasfájásnak!
Na, sokat bele, míg
korog a gyomra a halálnak!
- 2021. 3. 3.


Értetlen tüzek
-----------------
A koszos ablakon lepkék ajánlkoznak
feláldozhatónak, akár a fáziskésett
költők, a fénynek, a fényre, a fényért,
a tűzért, a dicsőségért, az idősejt
megértéért, az éghetően így érthető
más semmiért, az ösztönért, az ön-
érzetért, a füsttől lehető megtörténtért -
Az idáig repülésért, a lángolásért,
a mégis továbbszálló pernyéért,
a szélbe szárnyakért, a másmilyen szavak
megértéséért. Azért a lét-percért!
- 2021. 3. 4.


Beoltatom magam
-----------------------
Mert nem arra születtem,
hogy kárba, kórba pusztuljak,
tán korba, az ellene harcba,
vagy ép ésszel magamba!
- 2021. 3. 5.


Súly-ok
---------
Ami könnyű volt, nehéz lesz,
mi nehéztett, megkönnyülhet,
a vége fájdalma és megkönnyebbülése,
a hiány, a feledés szenvedése, és
szükségszerűsége nem csak könyörület,
élet részlet, időnkkel, magunkkal változik,
szűnhet, de így is csak velünk múlik el!
- 2021. 3. 6.


Kiüresedten
---------------
Ma kiüresedtem,
mint tegnap a holnapon,
semmi a fejemben, s az üvegben,
csak tinta a papíron,
hogy minek, nem tudom.
Kötődő állapot vagyok,
kattognak a depresszív sorok,
én élményből írok,
így miből, hogyan fogok?
De élek és teszek, bár már
nem érdekel, hogy leszek(?)
magamból, magamnak alkotok,
sértődötten rejtem, hogy nektek -
Tellek, vagy csak vesztek,
fényképezek, vagy festek,
megmaradok, vagy csak míg vagyok?
Csupa csak, vagy, és hogy,
tényleg ide jutok?
Ezért, s ebben éltem…
Egy gyerekkori álmot tutujgatok.
- 2021. 3. 7.


Érzet-ész érv
----------------
Elérzékenyülve ülök a napsütésben,
végre ezt is lehet, ez már
tényleg tavaszbemenet, csak a
szél él karcol, kevélykedő, teles,
és csípi a seggem a jéghideg szék,
de az arcom egyik fele épp ég,
a másik még átmenetes,
mozdulni kéne, mint a napraforgók
nyílni, teremni, és snitt -,
igy, míg lehet, megállni, pihenni…
Őszülni, telelni, - hisz mindez
fejben dőlhet el – békén az idővel,
s fenébe az ész, érzet érvvel,
magamtól nem fogok,
pariban van az eszem az érzettel!
Magamon röhögök; ék a még,
az ok, s az okozatok között.
- 2021. 3. 8.


Ha félsz a házasságtól…
-----------------------------
Ha fél a fél,
szerencsével, s majd másik
szerető segítségével,
a fél-élt és a cél-fél összeél,
ezért több az így egész,
egy feleségnél.
- 2021. 3. 10.


Átmenet?
-----------
Halvány, semmittevő nap jött,
hidegen semilyenebb a kintlévősnél,
keserítőn érdektelenebb,
e létterhesekkel, az érdekeseknél,
igyekezhetek beosztani azt a keveset,
ami örömet szerez.
De szokásból lejegyzem, különben
elvész az a néhány megérte percem,
s csupán átélem a beoltás utáni
első napom…, vagy többet vártam
ettől, és csak sajog a karom.
Véltem, a kerekedő életről szól,
és séma, egyen-napba hasonlott,
a több, jobb létezésért vártam,
s a postás is csak a szomszédban volt.
- 2021. 3. 10.


Tavasztalan ünneptelen
------------------------------
Hideg, rideg járvány-zár várt,
csupa nem -,
tavasztalan, ünneptelen,
semmi ünnep(lés), még eső sem,
csak a megéltek vágya, a hiány magánya,
s a múlt-idő néhány öndicső percére
a korhadtan fásulás félelme,
és holnapra az se…,
riad agyamból, a szívemre!
- 2021. 3. 15.


Vágás, kibontás
--------------------
Jó, vagy rossz, hogy a szünetek
és a lényegült megéledések
időpontot, intenzitást cserélnek?
Ahogy öreged(n)ek, a jó változás
helyett a várakozást, a veszteséget
kell elfogadnom, és örülök,
hogy túlélve értem, és nem mérem
az okot, csak használom, mit okoz.
Rám teljesül, és felcserél az idő
kezdetet és vége felét, s már
kevésbé jövő, jelenedik a múlt,

s hogy együtt, amíg lehetséges.
Megbecsülöm, amennyit leírtam,
- a többi alanyi alap, vagy terméshéj -
jobbrésze ismétlő valósulás, mi a
mára összefüggő szünetek közé újult.
Az elmúlás tagolása, a reménység
űr-kitöltése, és az emlékezés kiöntése!
Hogy a remény és tény? Mind szó,
mint a rigó, miről tavaly írtam, s ma
ismét ott ült a fenyő-sudár tetején,
még nem énekelt, de túlélte a telet!
Éneklés, írás, ösztön és tehetség,
tudattalan örökség, és kurta lehetőség,
felreppenés, és menetelés,
a valami valamilyenje valamiért -,
teraszos művelés a lét eróziója ellen,
élhetőséget, időt nyerjen, a létszerelem
műfordításával, meg feledés, emlékezés,
lassítón laposodó gyógyító szimbiózis,
és vele a holtpont lefele kényszere,
a magasabb színt mindig meredekebb is!
S a vége leelőzése; vágás, kibontás, a
létből-írás tükör éle, valami bizonytalant
becsempészni a biztos semmibe!
- 2021. 3. 19.


Huzatos hétfő
------------------
A hajnali napsugár,
és a reggeli szeretkezés
bearanyozta a napom,
de a hétfő másnapos,
kétszínű, ravasz,
délre elmúlt, beszürkült,
félt-létbe, téllétbe maraszt,
ez az anti-tavasz!
- 2021. 3. 22.


Önkéntes lemondás
-------------------------
Tegnap volt egy jó napom, a Bakonyban
siklottam a megmaradt kék-sárga havon,
aztán vágyódó érzékeimet örömösítette
szembeférő Balaton-darabom.
Sportoltam, csavarogtam, láttam,
hiányzott, - pedig ezt unom már - nagyon!
Csak az élet(em) kivirágozzon végre,
szabadabbra, élhetőbbre, az enyémre,
visszázó télnek, vírusvirulásnak legyen vége,
és ez az év, az öregedésvesztés éve,
ami jóm még maradt, használhassam
a mag(unk)am döntésére, kedvére téve,
hisz az élet csak hiteti jutalmát,
el kell venni tőle!
S egy önkéntes lemondás egyensúlyt téve;
a számokat veszthessem magamra nézve!
- 2021. 3. 24.


Ez is tavasz
---------------
Tatarozom, a házat, (csak amit kell)
a kertet, (csábítja a nap, a kert aranya sárgít)
és magam, (akit a legjobban féltettem, és
szép szókkal szépített jókkal purgálok megint.)
Némi javulást, ifjúhodást, tavaszkodást látok,
létesülő boldogságot hallok, s szóban szolmizálok,
szemben-szívben irigylődnek szerelmes repülések.
Rohanni vágyok, fellétben vagyok, ringó révben,
érzem (lehet, csupán vélem) – jó nekem, a jutó,
futó percben, a zárójeles igazság dugdosott vétek -
de amit mindig ebben az időkben, kinyílok,
feléledek, visszaújulást, fejlődést remélek.
Most majd a forma épül, szintemre fogy,
készül, erősödik, emlékeztetni fog -
Ő már megszépült, megbocsát a lélek,
s mint a megfelelő nő, belülről előre irányít,
jól tudja, mi számít, mit hárít, nélküle
fél-végben végleg vénlegény, fél ember
csak lény lennék, elévült remény,
de nem, hát elég ez, hisz épp új egész lesz,
időre, halált hárított az élet!
S megteszi, amit én zárójelbe féltek!
- 2021. 3. 29.


Durva nóta finom ereje
------------------------------
A nagy héten jött meg az én épp-bajom,
herpesz, végrehajtás-próbálkozás, kedvszakadás,
nemcsak a gatyamadzagom…,
s ha ezeket meg nem oldom,
az okozók bekaphatják, ami a dalban kilátszott,
ha hagyom, és én - Jézustól bocsánatot kérve -
röhögve dalolom!
- 2021. 4. 2.


Impresszió
-------------
Majd megint tele lesz a terasz
semmire se jó sárga kis ringlókkal,
már most is a hajamba havaz
a valaha sövény volt satnya ringlófa.
Gyorsan elhamisítva száll el a madárdal,
a szél port, szemetet, szirmot vitorláztat,
engem nem, még én is csak képzeletben.
Ülök a napon, félrészegen, báván,
nyárra vágyom, vagy ért tavaszra,
akármi ért rosszabb volt, e jobbat várván,
hátha arany és fehér festi az aurámat ma
piros-barna bizonyosságra, szabadulásra,
ahogy az alkohol párolódik vágyra!
- 2021. 4. 2.


Csütörtököt mondott a péntek
--------------------------------------
Csak fél támadás
a feltámadás mellett,
a halált nem ünneplem,
szeretkezzen, lakjon jól az élet!
Vezérlőelv, isten, lehet, legyen,
de a katolika kalitkája,
s a zsinatok kalodája,
ellenemre, ne kötelezzen!
Jól jött volna a bölcs nagyböjt,
de győzött az eredendőbb,
a hús dupla vétke, a testé, s az étke!
- 2021. 4. 3.


Hedonista ámen
--------------------
Tudjuk és tudják meg, minden nap
elvesztegetett, amelyiken nem élvezettel
ettünk, ittunk, szeretkeztünk eleget,
és nem nevettünk!
Együttér(z)téssel, vagy képtelenséggel,
ezen is lehet…
- 2021. 4. 6.


Hidegfrontban
------------------
Széllel, hóval, bosszantó télutóval
- úgy látszik kedvet kapott a feltámadáshoz -
visszaácsingózik, ámít az április,
tudom, csak játszik, de konyulnak a hajtások,
fáznak a rügyek, s a hóval együtt összekeveredve
repülnek menyasszony-fehérben a sziromlevelek.
Most épp úgy tűnik halotti leplében a télnek,
rám szállnak, belepnek, meg dermesztenek -,
a rosszal közösködni, - hátha nem közösülni -
fekszenek a mellemre, s ütnek a kedvemre!
Ami újszülött tavasz volt, tönkremehet, bár
e beindult mozgásban csak szünetek vannak,
vég-esések tán nincsenek, s én csak vélt
jégeralsóként teszem és viselem,
felejtető emlékeztetőnek e koraszülött verset.
Ami egyben remény vagy önámítás, de hit -,
én is így, s erre születtem, s akár kemény
és viszont-szegény, teremteni, teremni fog,
míg szeretőm a napfény! És tovább, talán
lehet -, éltető sugárral, kezelő helyett.
S ha majd letelt és kell, megcsalom az idővel,
maradok, ha megyek!
Humuszként és kollektorként,
lét-csábász versekkel!
- 2021. 4. 8.


Két napja
------------
Két napja, amiből négy lesz, nincs
internetem, se tv-m, kellő alkatrészem,
csak allergiám, ajak herpeszem, sebem.
A napfény is elhagyott, ahogy a kedvem,
helyezetlen helyzetem élem, viselem, de…,
kapjam már mi járhat, ne csak várjak,
újító tavasz építsen magával újra útra,
alkotó, vagy műfordító, adott-visszavont

szavával, mert ilyenkor néha jobb a hazug,
mint a néma, a lényeget majd úgyis,
ismét kicsórja április léha, csalfa csókja,
hogy jó időmben jó dolgomra találjak -,
ha jó-dolgom a fogalmak fogalmazása
és néha, a kevesebb, s a több kitalálása,
önzésem és több-kevesem felruházása és
kiöltöztetve önrészem közre többszörözése,
de gyökerem és rügyeim kiszolgáltatása,
s termésük eladása költészet e, és közlése,
csupán megnyesett vágott-virágának
az ellenérték herbáriumába száradása?
Nekem, ma, ez a képzelet játéka
a folyamat zsilipénél, a mibe beleömlés
hiányával, minderre a majd-ot felkérve és
felváltva vágyakozva az élt-írt kezdetre
és bizonytalan végére, s a jól-rosszul tett
megtörténtével cinikus-sztoikusan várva,
hogy az elégedettség lekőrözze a vágyat!
- 2021. 4. 14.


Megbánás nélkül
----------------------
Öreg koromra, ha így foly(t)atom,
majd nem kell felírnom korommal
a homlokomra, hogy látszódjon, iszom.
Most még csak néha, vagy gyakorta
rossz napokon. Sokat, vagy keveset,
olyankor eleget. Létvégen már mindegy
kövült okokon mivel, meddig bírom,
bevégzet a végzet, vagy eléltet az érzet,
még egy pár jó évet, vagy jó párat kérek,
bár, hogy mitől, s kitől, nem tudom.
Ha magamtól, lehet, az utolsó jogon,
de amíg megy, aminek kell,
megbánás nélkül teszem -,
józanul, vagy szalonspiccel,
élek-írok, s picsába a részletekkel!
- 2021. 4. 16.


Ködös közösségben
-------------------------
Az ég és vérfoltos alkonyuszályban,
öregedő mában, féltöketlen dogom
próbálkozik a tűzcsiholó szukával,
előbb a kislány bemutatta, hogy kell,
aztán az esetleg kanit mégis leverte
mert mégse, s néznek össze leverten.
Ebből se lesz ma szerelem, ahogy már
más sem, nekem, tán csak, hogy az
új órám dadog, és viszket a szemem.
Lassan besötétlik és elmúlik a lét e
világosabb része, talpam alatt felszárad
mi majd májusban aranyat érne,
s be árnyékul az itt maradt télféle.
A - na most miért akart - éjszaka kitárul,
majd röhögve a zárolt rendbe zárul,
mert e becsukott időmben nincs mit
lelkesítenie és csalfa valaha csodákra
testesülnie, így a lehetetlenségbe
zárt tehetetlen magában iszik,
és tv-létbe bámul.
De szabadságot (!) s félrenyel,
köpköd, fröcsköl, és utálkozva,
leállított indulókat énekel!
- 2021. 4. 20.


Ta-ta…
--------
Ta-ta… Tata is megszépült bennem,
az a négy ellopott kamasz évem,
akkor ez a dadogó tavaszka mért nem,
hátha ez is kiteljesedik, s magával visz,
de mije a miénk -, tán érzetben feledteti,
ha ejtett, ha még nem, ha mégsem.
Micsoda ócska és csodás viszonyítás,
átváltozások, várakozások, darabos
megvalósulások, mikor én csak
az újba szokottat szeretném, élném,
élvezném, versbe szeretkezném, s erre
e hamisító nosztalgia segít, s a remény,
ami annyira esély, mint jövő a regény…
Ó, csak baj ne érjen, míg a jobb rész
ideér, s amíg végre ra-ta-ta-tam,
a tavasz kicserél!
Sárgaréz fúvósok,
mint a hasmarsos másnapos dél,
az ember csoda-részt vár,
s ha netán utolér,
letolt gatyával talál -
- 2021. 4. 22.


Áprilisi harmónia
----------------------
A természet e félbehagyott képén
virág bomlik, vagy már lecseppen,
s bár a nap bezárt éppen, de benne
élni és óvni, megjön a zöld kedvem -,
nézem e tavasz szeretkezte családi-képet,
ahogy a széllel megrebbennek, s ülnek
egymás mellett, az alma fehérszirmú
pillangói szépelegve, szemben.
S valami nagy elhitt, és megérőbe
feléledés nevet fel bennem!
Igazi áprilisi ha-ha harmónia,
egyszerű csoda kiegyenlítőben,
világvirág bábjátéka szélben,
létszerelem dermedésben,
frontforgó, madárfütty esőben,
megértet megélnem,
bolondossága boldogsága
szívbe sugdos és csiklandoz,
gyönyörködtetően.
- 2021. 4. 27.


Április summája
--------------------
Fellépése végén könnyű könnyet sír az április,
de a másik szemével a lecsúszó napon nevet,
bezsongatott, tüzelt, gyönyöritett és játszott is,
a forgószínpadon beugró és kiszálló lett, itt
állandó szerepek nincsenek, csak ugyanolyan
ismétlések. Hosszabban rövidebb, mint az
emberi élet – Tetszene, ha megérthetné,
a mi kurta furcsánk ővele teljesebb.
Az év legszebb és legkönnyesebb hónapja,
az ébred(szt)ő gyönyör, s az allergia,
Anyu halála, az utak, s a fellétezés zárja,
az újulás csodája, az új élet robbantása,
csupa fehér, csupa hűha, s a díszlet hullása,
esélyeső, reményrügy, s a hátha -,
a születés illata a múló idő hónaljszagára.
Szép előjáték, beetetés, a nyárnak cipőkanál,
jó szeretkezés, amivel szerelem nem jár!
- 2021. 4. 29.


Hajtatás
----------
A léterővel hajtató május mellet
minek egy próbálkozó végrehajtó,
elévült levevéssel, kontracsaló fizetetlen
kellemetlenkedéssel, pár tahó hóhérutó
tavaszzavarással, kedvszegéssel?
Tettek és nem-tettek következménye,
erőjog jogtalan érvénye, de itt, az idő
jobba múló felével, s a lefedezett nincs-el
ki vannak védve, lejártak, múljanak,
hulljanak magukba végre! S a pokolba,
alanynak az ördög szerelmére!
- 2021. 5. 3.


A jobb rossza
-----------------
Tér-keskenyedve nézek a körpanoráma
megmaradt szeletébe, keveselve a kevésbe.
Félkörbe a jobb rossza; a tavasz áradása, a
vegetáció takarása, hogy a szabad látás esélye,
nemszeretem metszése, és játéka a szélnek,
hogy legyen egy pilla mosoly rész, ígérete
az elfedett egésznek. A havon kívül annyi
értelme volt a télnek, nem állított zöld falat,
átlátszott a lét-rakat, kopasz maradványán
a múlt nyár hullt levélemlékén.
Így zár el a nyílás -, ne legyen sok más,
szépség, több-remény, messzelátás,
a továbbváltozás ígéretével!
- 2021. 5. 3.


Akárhogy
------------
Azért, jobbít a tavasz, jó, hogy élek,
bár igazi április volt eddig az élet,
hisszük, a május a jobbik juss,
úgyhogy baj, rosszkedv huss,
kuss káromlás, hamis tanács,
a rügy és a hullás közt ott a virág,
bár a termés a vágy.
Kinek, mi jut -,
az érkezésnél fontosabb az út,
a versnél, mit hoz, s okoz,
a fontosságnál több, ha használ,
s a képzelgésnél, amit tudsz.
Akárhogy, a harmónia is
fele rosszat hoz,
s bár ordít az irányított, mert
nem lát tovább,
szóval hallgat az ok-os,
teszi, mert kell, s használja okát,
hogy a kénytelen középen
be ne csapja a két részből, magát!
- 2021. 5. 5.


Rossz zenére
-----------------
Szörnyeteg napok,
éppen-hogy vagyok,
mindennap valami rossz,
romlások, múlások, okozatok,
ilyen ez a most,
jót nem hoz, bajt okoz és szoroz.
A motorok kerepelnek,
a kutyáim kismacskákat esznek,
a dolgaim alig sikerülnek,
s nem szűnnek, csak visszatérnek,
kerülgetnek a kedvijesztő percek.
Májusban, szabadulóban?
Sok kis télgond csalinkázik
a tétova tavaszban.
S amennyire táncos vagyok,
annyira élek túl,
egy elcsúszó sasszéban.
Mit akarok, a fontos dolgok
léha felkértje vagyok,
néha szo-szó, ha-ha,
és mérgeznek az apróságok -
Jókat eszem, s szeretkezem,
de fogy az időm és az eszem!

(A másodiknál igazabb tán,
ha az állítmány személyesebb alanyát
az emlék(ezet)emmel helyettesítem!)
- 2021. 5. 6.


Nem hallgatok magamra…
---------------------------------
Ma, valahogy meg vagyok elégedve,
nem kutatom, örülök neki,
kis dolgokkal tolom a létem,
ami nagyon más nagy terhekkel teli.
Így, ráérezve, összevetve, megköszöntve.
Csak megtettemen kívül, velem, ellenem,
segítik, engedik, tettetik, a tőlem mit -,
legalább megértik, és megéri nekik?
Járó jók, reményhajtatók a lényegtelenben,
tegyem sorsdolgom a nekik lényegesben,
és tovább-oknak az enyémben. Vagy
magam, magammal, a szabadságfok szerint.
A részem, s a részeik…
Olyan ellentmondások oldják-kötik ilyennek,
mint amik a létszellemben emberiek -
Nem hallgatok magamra, árnyékban napozok,
okot erőltettem az okozatokra.
- 2021. 5. 11.


Kérdéses
-----------
Tudom, mit akarok, s még miket hozhat az érzet,
vágyok rá, és félek, hogy rám valósul és ellep,
a vágy és a félelem, hogy megtestesül a képzelet,
szövegben szól a lélek, szóvá szárad a szemlélet,
és versekbe magányosodik az élet.
És nem lesznek e hiányzóbbak a kimaradt részek,
ha a végén kifogy a tollam, és visszanézek?
Vagy menni fog, mint létezésem vélem,
hogy amit megéltem és érdem,
lényem, lényegemmel egybeéljem?
S végre megértsem; volt értelme(m), tán mégsem?
Többeknek, többre, vagy csak jöttek, mentek rímbe?
Emlékezni fogsz, kezem szeretetére,
versem szerelmére, létem lélekzetére?
Hiszem ezt -, s teszek a lehetre!
De nekem, elegek lesznek, a lét-szikár írás mellett,
a magán(y)os versek?
- 2021. 5. 13.


Átváltozás
-------------
Kint, ámító trilla rigózik az ágon,
bent Jagger robban, az este könnye fedte
keskenyedett alkonyatban,
mire végre, az esős délutánra,
fény fakul az elsietett, félbe árnyra,
égető vágyát, vagy sötét szerelmét várva.
Kitavaszodott egy órára a péntek,
és örömmel, bár lekésett, naplementét nézek,
elég volt a vissza-tőrt őszből mára, és bólintok
a zenékre, a szórt színekre, a létnyugvásra,
s a holnapi hajnalhasadásra, az esélyre, hátha…
Hányszor untam már, kéjes éjszakát remélve,
és most csak, legyen, ahogy kell,
napszakonként változok a változásra.
Ilyen, ha az önmeggyőző az így lettel felesel,
s már az ennél jobb unalmat várja.
Nem is azt bánja, hogy végbegyűlik ideje rovása,
hanem, ha tőle független ér tetté, lét lehet próbája,
s a múlt - lesz arányt, versre nem programozott
valószínűség számlálja.
Azt hiszi, hogy az előbb-utóbb utánfutóbb,
s a szerencse adakozóbb létvégefelére,
mint a nyögdíj becsapó átverése.
Ezért, hogy ezt is, azt is, ahogy van, leírja,
gazult igazságát, aki olvasta, magáénak tudja,
de nem mindegy, hogy fej, vagy segg takarításra!
- 2021. 5. 17.


Zárszók
---------
Lett valami finom, tütü-tüll ezüsthabja
az elvitorlázó esőfelhővégnek,
végre az ég szélébe érnek, forgótáncot
ígérve a szélnek, késett, de még ideégett
napfényrészek, jelzői, tán tettetői,
a ha, holnapi jobbidőknek.
Estébe térnek a tények -,
keltető, vagy temető feladatul az éjnek.
- 2021. 5. 18.


Papírra, vagy ceruzára
----------------------------
Mostanában hűtlen hozzám az ihlet,
- randa szó a gyönyörűségre -
hogy valamivel valamit tegyek
valamimre, valakiknek -,
önbizonyságul, létérdem, ész,
szellem valutául az ilyenkor jótevő,
késztető kételkedésnek, lett-tettnek,
lesz-lehetnek, hogy élek!
Régebben, csak ész dísz, szívhang,
színtézis szín volt, élményfolt, minta
az összegzések ékkel kikerülésének,
mára, élt-igazam igazi darabjait várva,
találva, nem találva, kitalálva, s egyként
valóságra váltva, bármelyiktől fájva,
így olyan e visszafordítása, mintha az
utódommal lépnék házasságra, íme, az
alkotás bigámiája, s jövőjével megrontása.
Egyirányú út van hátra, rég nem a létét élő-
író mindenmásra, de a még maradványra,
a valahogy csak megmaradásra, s továbbra,
egy kiötlött, kiköltött, fel, s túlnőtt,
jövőt sumákoló Vörös Andrásra!
S ha sem, ezek e foglya fogja a hiányt
papírra, vagy ceruzára! Nevetséges lehetséges,
pénzért nevelőszülők az írás örökbeadására.
- 2021. 5. 25.


A licit sipistája
------------------
Sápadt a napfény,
nem éget, de éltet,
végül is elég, amíg
együtt elég -, az élet
nélküle esély szegény.
A többi séma-bóvli,
programozott, kitalált,
génmanipulált ösztöke,

mint a pénz, a félt-parancsi
parasztvakítás, vagy a vágy,
ha alkotónk már felállt,
és lehetőségeiben tehetős
célba talált, így aztán időben
és következményben,
létszükség és létalap,
hogy el hisszük, a legtöbbjük
a létezés lihegésévé vált.
A bölcs mindezt napon teszi
naponta, s ha nem, csendben,
ha máskülönben, kivárja, a
napfény várja, vagy a nyár halála.
Tudja, üt az osztó aduja,
nyer, vagy nyel a licit sipistája,
vágya, hiánya az emberlét játszmája.
Néha nyertem, s többé tettem,
akár belőlem és hátha nélkülem,
de a ráadás már blöff-pöff,
a létem a tétem, és be kellett dobjam,
s a visszavágó, jövőben, talánban,
most lét-gazdagból, végzetcsóró lettem,
mert vabankra, a verset tettem!
- 2021. 5. 27.


Magányok
-------------
Magányos fa (hszííí… nem sz!) lettem,
és továbbtársulódni kevesebb a kedvem,
mire, kire, még kinek, minek?
Oly annyira, hogy nem fecsérlem senkire!
Regényt is akartam, de szertefolytam,
és felapróztam élekre, vággyal vágó,
ágyba járó, idő(t) elkötötte, életversekre,
most ragasztgassam, és kérve erőltessem,
ennyiekre? Na, ne legyek megsértett ennyire,
sokan itt hagytak, s öregedve fásultam ilyenre,
de egyért megharcoltam, lettem és maradtam,
hogy létemet költő és szavakkal töltő, de így is
író vagyok! Versre élesedve. Bár sikk ez még,
vagy sokk? Magánzok, magam vagyok az ok,
nem játszott le a sors, nem sodortak áramlatok,
csak hangulatfotózó, csábult csordulatok.
Nem is olyan egyedül, csak magányosodok,
nem hiányzik a kevés, ha nem lehet a sok,
s ha átadva, vagy kiadva nem sokszorozódnak
a verses magányok, vagy kifogynak az okok -,
így ritkábban társalgok, és olvasók, ha híján,
sokat olvasok…
- 2021. 6. 2.


Kő a versben
-----------------
Nézem a költőkövem,
simítom és érzem,
vers születhet e tettben,
vagy kevés ez ennyiben.
Hiányok, idő és létráncok
kopnak, simulnak,
érzetben, s kőtestben,
és születés örökbe, örömben,
időcsomó-oldás szövegszövetben,
s ha nem, csak kő a versben,
létfennkapkodás a lélekzetben -
Torzó a kereszten.
- 2120. 6. 3.


Füstös
-------
Füstös az alkony teteje,
s pár füstpászmát visel a fényes fele,
meg a kismacskám is, a mellén, s a hasán,
Belfegornak hívom, fekete, mint a démon,
még nem hallgat rá, szop, ha kap, és
szobatiszta néha, - elválasztási krízis -,
félhosszú bozontú, bájos-bajos kandúrka.
A panorámát benövi és jeleimet kinövi a fa,
s vésetemből torz, kusza forradás marad.
Ja, s létezni próbálgatsz, befogadsz,
élvezel és hiszed, hogy élsz, pedig csak
rágyújtogatsz, szószóró, szeretetvigéc,
önbeszélő, rátartin magadnak tagadsz -
Alig változtál, de mivé lehetsz már…,
létfoltos, versfüstös, rúzsos pezsgőspohár.
- 2021. 6. 7.


Fontosodok?
----------------
Hahó, de jó,
van egy új olvasó…
aki vigyáz tőlem, rátok –
Hogy, nem érti,
én sem, miért…
A szabados szabadság
- e viszonyos neki iszonyos -
a cenzornak átok!
Fölösleges ok,
nyitott levéltitok.
És kinek, minek,
e közlődéssel ártok?
- 2021. 6. 11.


B. Balaton
--------------
Fű, sövény, pergő levél ok,
szűkült tér, zavaró ellentét,
hogy a másén, s már kevésbé
társén vagyok, s az idő, tán én?
Helyek, szeretők, változások,
maradnék, vagy lépni vágyok?
A Balaton, s a nő kell, de a velük
járó többivel, nehezebben bánok.
Fájó átok. Kevesebbért, nehéz többel!
Eszek, iszok, fürdök, szeretkezek,
meg másért, veszekedek, válaszolok,
vagy én kezdeményezek, idegeskedek,
talán jobban szeretek, ha elmegyek -,
csak mi maradna nekem? Önző
vagy öregem, Csak önöző, remélem,
a vers a lényegem, de mellette kéne
e néhány egyebem, ami nem is
az enyém, de használom, élvezem!
Ezt az egészet, ami már a részem,
és elhidegülő szürkületét, vesztét
lehet inkább vélem, mint jól érzem,
valami mindig marad, s elégnek kell,
ha több nem akad, mégis féltek,
és félreértetnek az évek -,
nincsenek mellettem kitartások,
csak futó habok, maradó habozások.
- 2021. 6. 18.


Meg
------
Marasztó apróságok, fák, bokrok,
tőlem termettek, nekem is virágok,
a bazalt orgonás dermedése, jelkép formája,
a tó váltó csodája, s a Káli alkonya,
haverok, borok, emlékek, átvalósult, élt, írt
álmok, bulik, csajok, csavargások, majd pihenő
kényelmes letisztulások, ért kéjeim párlata,
s az egész hangulata, létem szép szorzata.
Hajóm ringása, befogadása, a part hangulata,
megérték megmaradva, így örökbe kapva, s adva,
élményeim szerelmének emléké tett-lett verse,
szülve, szűrve nevelve, és útját féltve, ahogy a
szülő, - átélve a bumeráng röptét – engedje de
el ne veszítse, mert az élete termése, öröme,
kiteljesedése, hiányviszketése és gyönyöre volt -,
foszló kabáton a maradandóbb folt!
- 2021. 6. 18.


Okos oktalanok
--------------------
Harmincnégy fok trópusos, tenger nélkül,
lettre várakozva, s helyben izzasztva,
szöveg, s főszereptelen, nincset magyarázva.
Legalább szél van, de társ nincs a hajóra,
meg vezérmű-szíj, hőcserélő, és időillő
gumik az autókra, úgy, hogy itt ez van,
s e pár minta ok, hogy jót nem írhatok, nem
tudok menni, a váltósoros körülményekhez
emelkedni, csak esni, tán az esti hővel,
és élvezni a nőmmel, s hogy izzadok…?
Fizetség a tettekért, s a nemért, vagy előző
ellenérték értéktelenekért, most ezért iszok.
Aztán tán a csendülő estülő lehűt,
és gyönyörével meggyőz a vörösboros,
rigófüttyös alkony-jött!
- 2021. 6. 24.


Egy válasz
--------------
Amíg csak szikraként tőr fel belőlem a szépség,
takarja a valóság, felhasználja az egyéniség,
addig csupán verset és átmeneti keveréket; novellát
és prózaverset (b)írok! (Kifogás a meghagyott főfogás)
Lehet ez kétség, szakaszolt épség, átmenet, vétség,
vég(em)eredmény, létből-énből kristályszerkezet…,
ennyi megy, vérfolt, pipacsmező helyett.
Az egészből pár szelet, de teszem, más-feledten!
Ilyen az életem, hitem, reményem túléltem,
élményeim feléltem, és szokott eredményem; új vers -,
bár a cél félt fél, és megértett megérő végzete nincsen,
születő melegét érzem, elértem, élvezem,
még ha a máért, nyárban tüzelőként a tegnapot égetem,
s a holnapért szalmalángot és hamut is kell tennem!

Nagy részem már megéltem, de még el kell érnem
azt az első, és utolsó mondatot…, vagy legalább
örökbe tépnem, egy pirkadó pipacsot.
- 2021. 6. 29.


Él-e-mény és emlékek
----------------------------
Szeretem Kubát, Varaderót, Havannát,
de félnék visszamenni, idővel minden
- és nem csak a majdnem ingyen -
változik, legfőképpen én - Nem a táj,
a város, legszebb mauzóleum, és a
kubaniták…A növő idők, a mentál-váltás,
és a csökkenő pénz, elrontanák.
Na, megint állva mennék… De új hely,
hogy ne kelljen összevetnem a múlttal,
és csúcsidőmmel, most érő élmény,
szépségek, különleg, érdekességek, és
biztonsági övnek az otthoni felépítmény…
Kéne már mennem, kicsit a régi boldog
csavargónak lennem, vagy valami ilyesmi,
amit meg kell tenni, s kéne tán sietnem,
bár az életem még nem öregszik,
csak amivé lettem, s az is megteszi,
énekli és táncol rá, talán sajna körbe-karba,
megizzadva, csendesebben.
Nem baj az, ha este kell a napba néznem!
- 2021. 6. 30.


Kicsinyelve
---------------
Levágtam a szemembe nőtt ágat,
s látom a vizet, még nem fürödtem,
délután megyek, elég erős a szél,
csak abban lenne jó, amit magamban
nem tehetek, s a párnák repülnek
a hajó helyett. Tehát lanyhul a
kívánat, tán melegítenek a remények.
Iszogatok, nyesegetek, ma nem
vezetek, meg program sincsen,
napot csalogatok, szeretkezek, eszek.

Húsos csont a seregben, pizza maradék
Rómában, a kötelező, s a felemelő
a kínálatban. Most persze egyik alázó
gyalázat sem lesz, de lennék Rómában…
Röhej, hogy sajnálkozok, de ilyen
vagyok, akarok, hogy eldönthessem,
teszem, vagy nem teszek,
képletes szabadság ötven felett!
És kicsinyes esély röhög a lehetséges,
és a lehet között.
- 2021. 7. 2.


Balatoni üres
-----------------
A nap ég, a szél él,
én még semmit sem
élveztem ezekből,
de máris elég -
A kedv ezzel el ég,
hazamennék… Miért?
Napozni, fürödni,
vitorlázni szeretnék,
lehetne, mégse menne,
s dühöngök a hiányrészre,
innék, de ki vezetne?
Maradok, s valamit
csak tudok, s azon agyalok,
nehogy a sors megbüntessen
ezért! Teát iszok, s ha pofán
vágnak a habok, matrózként
káromkodok…
Anyám mondaná; fiam,
a fene a jódolgod!
- 2021. 7. 4.


Terv fél teltre
-----------------
Jó lenne írni,
értelmemet szóra bírni!
Élményt, hiányt egybegyűrni,
élvet, hibát, növelve az előző
arányát, jó ízemre elkeverni,
várakozást, csalódást, reményt,
valósulást összevegyíteni,
lepárolni, megírni, vagy meginni -
Legalább tudnám, mi kábít el,
s a fehér lapon vers vérfoltja,
vagy létem túl-sokja a jel.
Mert a lélek és a test is telik,
- tán e kettő szépen, érten,
összeillik -, örülten, őrülten,
de az életnek ürülnie kell!
Íme, terv fél teltre, indok és recipe
lesz-tettre, megtettre.
- 2021. 7. 8.


Kicsi a nagyra
------------------
A megérzések, ráérzések,
csak véletlen jók, vagy vétkek,
éber-álomban, képzelgéskor…
Persze hinni, kell, nekem a többi
fél értelmi, fél érzelmi mellett
emberít, segít, okok és okozók
után, és közben olykor;
a szeretet a természetes tolerátor!
S ha majd előttre hit -,
megérdemlem viszonozva is!
- 2021. 7. 12.


Hol vannak?
---------------
Hol vannak a régi lányok,
ott múlnak, ahol velük az álmok,
amit tudok az, ismétléstől foszló,
kevésbé jó, vagy köszönésnyi keserédes,
időn túli lehetséges…, belém változó.
S a gyönyörű gyönyört adó?
Félő, ma már gyönyöradó -
És sok ezért-azért felejtett, vagy fájó,
eltűnő, kihunyó, csak fel-szeretetem
alkonyán lobbanó évült csillagszóró,
szívszikrává, versrészletté vált léthatározók,
létem könnyű könyvjelzői, testszellemű
emlékszólítók! Értetek, tiétek ez a késett,
könnyes, rötyögős, köszönöm kísértet;
jót kívánó csók-szók, a boldogság koszorúin
örökzöld szurkálódók.
S hogy velem mi lett, mi lesz?
Szavakba nemzek életet, amíg lehet,
lényemből lényegemmé érnek,
bár meg nem, (ér(tet)nek) de hátha
túléltetnek, - tetteim az idő ellen -
S ha majd az elő-léttel végzek,
és kiszárad a szív, beszárad a szem,
s csak szellent a szellem…
A kocsimért tán eltemetnek!
- 2021. 7. 15.


Esőnap
---------
Sráckoromban boldogan ugrottam
esőben a tóba, míg tehetetlen, meredt
várakozás lett ma szeretkezés, és
egy-két pohár után, késő napnyílásra,
telefonra, lesz tettre, hajózásra várva.
Tegnap Szigligeten rockolt, tarolt a
Tankcsapda, jó volt, eső nem, hála
istennek, s a szélnek, bár a koncerten
repkedtek a levelek, s a genitália nevek.
Azért is vízbe megyek, - sajna csak
bele, nem siklani rajta, kevesebbet
vitorlázok, mint amikor hajóm se volt,
szereztem volna rövidebb teknőt, vagy
készségesebb segítőt - és este táncolni
fogok, majd vonatozunk, hogy ihassak,
a többi már megvolt. Badacsony előnyei,
a szabadtéri táncplacc és a rabló sor…
Az álló hajón szöszmötöltem, és
csoszogtunk egyet a teraszon,
holnap hazamegyünk, majd ezekre
emlékezünk, és persze a továbbra,
valósulásra, s csapda csodákra várunk.
Írtam volna még valami szépet,
de a szomszéd beindította azt az
érvágó gépet, hogy amit mondtam,
és kívántam érte, az már igazán
nem férne a tűrőképességbe!
Képzeletben és szövegben,
mert a döntés és a hogy, még
magányos dolog, és a lettből
a tett a jobb, hogyha leírod máris
lejárt az eleve leírt (pejoratíve) ok,
mint, e esőnapban a legkisebb
kényszer elve, hogy így is megérte,
bár visszatérőbb, s így jellemzőbb,
mégis az eső volt.
- 2021. 7. 18.


Döntetlen döntéskényszer
---------------------------------
Az ember, üresedő napon azt hiszi,
ötven felett már minden eldőlt,
aztán a következő perc kérdéseitől
rájön, a lassú hátra(ki)dőlésen kívül,
nem így van. Nem ússzuk meg a
döntéseket, csak a lényegesek ránk
kövesedtek, s ha eltűntek, vagy fel se
tűnnek, az idővel leestek. Maradnak
az általánosok, az ellényegtelenedtek,
és részlegesek, a napi reflexek. A lét
egy felfogása, amennyire a folyamatot
modellezheti egy eset, a szó a mondatot,
egy-egy jelzője az érzetet, az ősrobbanás
az életet… És hogy illjen ide; a szabad
döntés joga, lehetősége és gyakorlata,
pl.: hogy leírhatom azt, amit érzékelek,
vagy akár félig-meddig tudok, csak,
mert értek hozzá, s ezt döntöttem.
A többi már következmény, én, és a
mindenség, vagy ez, s a semmi között,
ok, és okozatok, de az értéke az, amit
okozott! Ezért most talán a legjobbak
a gyorsan összegyűrő, fájó mozdulatok,
a döntetlen döntés kényszer,
az elégedettség, és bizonytalanságok.
Akárhogy, időt vesztettem és mégis,
álló vitorlásra szállok…
- 2021. 7. 21.


Fogpótlás
------------
Fogat fogért? Pénzt egy másolatért?
És szenvedés a szenvedélyért,
vagy még kevesebb, a kevésért.
Törekedni a teljesre, az egészre,
a jobb esélyre, az öntudatot emelő
elfedésre, hiúságból, csak a szükség
elrejtésére…, megette a fene!
Mert egy költőnek, beszélgetőnek,
az üresedő zsebe csak pár fájó pillanat,
a megszokás belenyugvása a hiányba,
de rágni kell a szájba!

Nem lett sok, ha haverok az orvosok.
Csak, egy pótfog a folytatásért,
mikor az idővel fogyok?!
Igen, és minek, jón rosszon, önhiten
és valón túl? Röhögni jobban lehet,
meg egy ilyen „műre” műnek kihűlve…
Ne keverjük a filozófiát és a verset.
És soha többé a megbékélést, s a
pofán verést, a mosolyt és az evést,
a szépséget, s az épséget!
- 2021. 7. 26.


Kintlévőségben
--------------------
Sráckoromban és mostanában
várakozás a fél életem -,
talán mégis megöregedtem, mert
többet bizakodom, mint legyintek.
Már, a kivárás visszakozás,
és nem mindegy mire;
mindenre, vagy a múlás kötbérére.
- 2021. 8. 5.


A regény mérge
--------------------
Kamasz koromban attól féltem
ponyvásodik az életem,
később, hogy családregényé,
most, nehogy befejezetlenemmé,
holnap talán bárcsak bármelyikké!
Sokszerűen egyszerűnek tűnik,
pedig kicsinálhat, izzaszt,
elmúla(sz)tott hiányával fájtat,
- már múlva a késésben -
élt, s nem írt létregényemből
a sok életversé csiszolt, vagy
semmissé időzült szakasz!
Mindkettő szép, van – lehet,
csak nem az!
Na és a prózavers? Író, költő
azt hazudja; az húzza, és az
aprózza, aki nyers!
Édes méreg ez, ennyi az életem,
s ha velük meg nem szentelem,
elvész velem!
Csupa felkiáltójel, és én meg
kushadok, szelektív memória
zavaromban, élménytelen,
de lesz, ami megadja a választ,
vagy versbe elégedést választ,
mi valamelyik élek-írok szinten
úgyis érvénytelen.
És eljátszhatok a végeimmel,
egyedül álló, ugró, túléltető,
vagy ledöntő döntésemmel.
Tök mindegy, ha meg nem éled,
már megírtad; regénye, vagy idéző
igézet, édes méreg az élet.
- 2021. 8. 10.

Köldökig
-----------
Köldökig nyitott az egész életem
külső és belső lényem, s lényegem,
amit meg, és nem tettem, kibeszéltem,
de mit tudtam kéjjé, versé tüzeltem,
ahogy vágytam, éreztem, tehettem,
éltem amit véltem, amim megmaradt,
felélem, örökítem, s vesztem,
a többi a többié -, azért, mint a
lányokat az utcán, kívánom és nézem.
Volt, és lehet, meg kezdete és vége
biztosan, úgyhogy legjobb a van -
Eddig nyílt a lét-ing húzogathatom,
vagy teljesen levehetem. Régen tudom,
nem lehetnek tartós átmenetek.
Nincs más út, csak oda-vissza lehet,
állhatok, vagy rohanhatok, míg enged,
talányra, talánra kimért léle(k)gzetem!
Csak a vers, meg a gyermekem,
de hisz ez egy nekem, ez őriz meg,
s ha nem, akkor sem volt esztelen,
meztelen!
- 2021. 8. 12.


Míg szem a törekben
---------------------------
Míg van alkotó értelmem
van értelme,
bár néha nehezen hiszem
hogy az írott szó,
mi eddig tett-lényegem,
legyen a jó, a meddig, a milyen,
a tartó a záró, az időm, s a jövő,
az érő, értő döntő,
törekvő, töretett, szem és törek
életemben!
- 2021. 8. 18.


Mi lesz, ha bagzanak?
---------------------------
Búgnak a bajok mire hazaértem,
nem, mint a galambok,
ahogy a disznók, összeeresztve!
Nem sorolom, csak fájom,
de hiába rágom, vagy
rosszsorsom káromlom,
szaporodni fognak,
és tudom, se oldani,
sem változtatni, egyedül
nem tudom, talán csalfán tudnám,
de másként élve, nem akarom!
Bevallani, hogy ébredt álom
az alkotó magányom,
magamban beszélve társas
egyéniségként, koraszülött
tévedésként, idült reményként,
esett esélyként, ön-súlyos okon.
Már csupán a lefutó váltót
egyedül futom,
a társam elfordul, vagy tapsol,
én meg a baj botját fogom!
Mert a szeretet nem mérlegel,
csak a szerető, s a szeretett…
- 2021. 8. 24.


A he-he helye
-----------------
Ülök, nézek, nem írok, nyelek -
Lassan felengedek, pár zárszót elengedek,
mert szépek a fények, éljen, hogy élnek,
hát gyerünk, higgyünk benne! Az ősz
még a nyár terhe, csak a tél rontja meg,
de tudom, a nyártól búcsúzom, bameg!
Érzi az ősz az őszt, hiába festünk bele,
őrzöm a fényt, élem vélem, bár közeleg
érzem, a haló háló, a részeg idők tele.
Félem? Féljem? Át, vagy elalszom,
amije meg felfényesül,
- ég, hó, jég, -
szikrázom vele!
A régi hév, most éppen ég,
de ideje közben, inkább sötétlik
a tél jege.
Eddig is túlélted, majd megérőn teszed,
ha lényed lelkeddel és lényegeddel tele,
ja, a zsebem meg a léle(k)gzetemmel.
Most aztán le(b)írtad…,
az önrész esetlege;
ha-ha helyett, he-he!
- 2021 8. 26.


Rovancs
-----------
Enyém az időm, a tervem, lettem, nem tettem,
a versem részben, a mindenségem észben,
ennyit elértem, s ha kell, elengedem. A végén
– akárhogy élvén – úgysem maradhat semmim.
Remélem, megélem, s felélem, éltessen, segítsen,
mindegy, hogy most hiszem, utána mesélem,
mennyi volt az ennyim.
Addig is, legyen az elégből elegem!
Sok versem van, szeretetem, szerettek elegen,
míg így lesz, legyen. Meg gyermekeim, nevelten,
neveletlen, eszközeim kieszközölten,
s ha repülnék, túlsúlyos egyebem.
- 2021. 8. 27.


Háromszögelésem
-----------------------
Vers az életért, és élet a versért,
egyensúly nincs, s a lengőajtón kilincs,
ne, hogy részem döntsem az el-lel le,
melyik a kincs!
Mert eszembe fut a jut,
a vége helyett a megérte élet út -,
s hogy a siker melyik iker,
meddig a kéne és mitől a kell,
s a hasonult hogyan haszonul?
Sejtem persze, és egymásért csalom őket
e létszerelmi háromszögben,
magammal, - tetsző és tettetetett
élvezetben -, konokul.
- 2021. 8. 30.


Visszajött
------------
Visszajött, a régi rossz igazság;
hogy augusztus 20 után beelőz
az ősz, és meghal a Balaton. Bár
az utolsó években már nem -
Azt hittem marhaság, és most
itt fogja a lábam, keseríti kedvem,
fecsérli a lehetőségem, árnyat
dob rám, Pedig tovább hajózom,
kitanulni, kihasználni a vitorlásom,
lehet, hogy jövőre ki, vagy el
szükséges adnom, a szűkség
hátszelével. Tehát tökmindegy,
hogy vénasszonyok, vagy kihűlt
boszorkák nyara, csak ragyogjon,
legyen, létemelő napfénnyel,
a magyar igazság szelével, ha kéne
segítséggel, s a jól tett örömével,
farvízbe a kell telével!
- 2021. 9. 2.


Alárendeltségem
---------------------
Amikor a félig fogyott üveg fedi el a látképet,
és a merlot-franc lágyított fanyara helyesbíti
az édeskésnek tűnő szépséget, nyelsz, telsz,
és vesztesz -, az alkonnyal helyeselsz, elmúlik,
holnap már nem lesz, pedig dehogynem, csak
te nem így, mert egy nappal tovább őröl az ősz,
és csökken a jó érzet, a hit, s míg ez a nyárhoz
köt, te közelebb leszel a télhez! Ahogy a fogyó
palack az ürességhez. És kínlódó eszmélésed
a kétlett képességhez, hogy nemcsak érezni
véled, de éled, hogy versbe, vagy tüzelőnek
képzed! Ez az! Ezt hívják, és elvárják termelő
aktivitásnak, bár e két lett oldalának mindegy,
s a szépség e szarakodástól független, és nekem
sokkalta többet ad, mint, hogy puhafát faragjak
a szeptemberből és ne tartsak a téltől, én
hála még nem függök ezektől, mint az elhitt
igazság, és a változó valóság az eldöntő fénytől.
Nekem jó, hasonló a kölcsönös könyörülethez,
amikor az elmúló közel esik az újjászületetthez.
Míg írtam így volt, de félem, már közelebb van
ez a létkáoszhoz, - akár apa a fiához –
mint a rendberázó vershez!
- 2021. 9. 4.


Visszaszökő idő
--------------------
Ma csak a napok rövidülése mutatja az őszt,
a nyár majdhogynem, hacsaknem visszavetülése
a nap aranyvigyorával kineveti őt, és élvezem
a felengedett kedvest, hogy újra élhetem víz(b)en,
most a kertben, tettben izzadva, vagy egy könyvel
elnyújtózva, a régi szerelmébe visszaszökő időt.
Pedig hétfő van, s a jövőt kezdő szeretkezésen
kívül rosszul kezdődött, kis nyűgök nyúztak,
s az üzletben a rakodó hozzá nem értő véletlen
rám döntött vagy tíz rekesz szőlőt, bajom nem
lett, de feldühített, s káromkodva véltem a
következőt. Aztán úgy telt, ahogy jól szokott,
élveztem a visszalopott napot, nyárvégi, kimenős
hangulatot. S az egyik cicamama kismacskát
hozott, zöld szemű, fekete-fehér cirmost…,
látod Vörös, van még szín, szenvedély,
szundit a fény a remény köldökén.
- 2021. 9. 6.


Több
------
Nem is igazán én,
az idő válogat, tömörít, kihagy,
s az egyenleg a többletből, kevés,
meg a magányos „és”…
Egyrészt, de e maradék jobb,
lehet, csakhogy a több jó, még-jobb!
Az eredmény, s az okozott, és bennük
a részem, az értem, az élem, a mért nem,
és köztük az elégedettség, vagy a hiányérzet,
s a sorrend, hogy az ember, s az embert,
a gondolatot, a tettet, a verset, a versem,
és mikor, mért, melyiket előbb,
haszonra használni -, de ki, kit?
Így itt, a kihasznál a szó, a megfelelő több!
És ha nem ez a felvetődött, hanem végre
megoldás a vége, kiötlött, vagy ösztönös,
az lenne a létem perce, a közös többszörös!
- 2021. 9. 9.


A kirakat, s a bábu
-------------------------
Bébi-bugyis árnyalat húzódik a vízen,
olyan esthajnali, halvány rózsaszín a
lelépő nap uszálya, lassan est-oxidált
ezüst-tükör marad utána. Kitárt öl
az öböl, az éj csókját várja.
Na, a kirakat, s a bábu - El(ő)adás(r)a.
Ez is én. Rágódom az alkotás örömén
és kétes, de kéne örökkéje különbözetén.
- 2021 8. 12.


Érvényigazolás?
--------------------
Úgy tűnhet, néha már többet képzelgek
üresen, mint élménylek, pedig létezek,
teszek, eszerint verselek, tehát - termek -,
ahogy bírok, inkább rovok, mint írok,
és amint a lehetőség, s az idő fogy, így is
fogok. Keményen, akár fájón, meztelen,
ez jó, de ha egyedül, s magamnak,
olyankor esztelen.
És lett az élményversből, életvers,
a létregényből, prózavers,
mert az esélyből, esetleg,
a létszerelemből, még szeretlek,
a lélekzetből, létfennkapkodás,
s az életemből, ilyesmi – olyasmi,
csak valami más!
Tényleg, olyan, mint az alkony,
a halkuló sötéthez képest
eldúdolt, csodás…
De én hangosan, Vörösen élek,
ez meg színorgiás lett létorgiás helyett,
tűzlobogás után, papírlobogtatás!
- 2021. 9. 15.


Szeretem a napot
----------------------
Szeretem a napot, ha előkecmereg,
ha fent, s ha lemegy,
a szobámból, a természetben,
a lecsöppenő vízcseppekben.
Lényegében napimádó vagyok,
nélküle berozsdált imágó, hm…
s ilyenkor csak írogató, aki
nem hagy ki ilyet…, nyári gyerek,
ki csak havon csúszva bírja a telet.
De most ősz van, illetve átmenet,
nyár is, meg sem, nem öregít még,
de hogy segítene fiatalnak lennem?
Talán a szűk társas magány okozza,
hogy néha váltott személyben írok
és beszélek, és fokozza e csalinka
őszkezdet, és a jókedvvel tükörbe
képtelen reggeli helyzet, hogy
hajnalt remélek, de azt átalszom,
s már alkonyba nézek!
Mert napközben, a fejem felvetve,
becsukom a szemem, napszerelmem
hadd simogasson egy frissráncú
ábránd-gyereket, - nappalálmodót -,
na és ha leégek? Megszokás dolga,
sok nyár hasonította a képemről
le nem égő bőrt, s az üres zsebet.
Ugyan, ritkás szélsőségek,
a lényeg a fény, a szív-meleg,
s idő a szerencséhez, és
okos vágások, kiemelések
tavasz–nyár ismétlésnek!
- 2021. 9. 20.


Őszi semennyi
------------------
Ez még csak bősz szájhős,
nem a szép színhős ősz,
se nyaralás, sem hó,
kibírható, de lehangoló.
Mintha a tél egy túlbuzgó
fia jelentkezne, aztán pár
nyári nap s(z)erénykedne,
tán az időfelelős felelőtlenkedne,
hogy szokjuk a keveredést,
s a kicsit jót benne. S ez nekem
jó lennec, Csak annyira biztos,
mint én fontos az össz-sorsos
szemében. Vén, pénztelen,
kénytelen alkalmazkodó,
emberpor a program szélben!
Na, és még rosszkedvem sincs,
9. 21. rólam, tőlem, ennyi,
rosszváltós mimikri, és
verset ver a semmi!
- 2021. 9. 21.


Ahogy a levelek szállnak…
---------------------------------
Ahogy a levelek szállnak,
útján a tetszhalálnak,
lassan kinyílhat a panoráma,
mi most csak zöldkeretes kép,
egy juhar és a tölgy a ráma,
de beszürkült és esett,
köd szitál a mára.
Hiába a vetkőztető ősz,
a természet ravasz csősz,
ha nem metszettél,
ne nézelődj a tájra,
így hát marad a rés a luk,
amiket szeretek, okos, ki
asszociálna -, létszükség
hogy jut!
Tudom, mi van mellette,
előtte, 25 csupasz tél után
a fene megette, de
a vers a pillanat ékszere,
időn túli szabadszólás,
létem kristályosodása,
élményrestaurálás,
ott leszek benne,
ha nem vagyok, semerre!
Most kell a látvány és sok más,
az összhatás, hogy a költő
lelke megtermékenyítse,
s az érzékein érzéssé szentelje!
Na, ez nem ma lesz,
a környezett ázott samesz,
marad a Turner-i pára,
a vágyónak, kifogásra.
- 2021. 9. 22.


Látóhatás
------------
Még zöld a világ.
de elsárgultra, rőtre
barnulnak a fák,
a felcsíkozott földek
sárgák, terrakották,
nagyrészt kékek a fények,
míg a szürkék, s a keverékek
az alkonyatba égnek, s az esti
estélyre szénné feketéllnek.
Őszi fénykép, felületi térkép,
olyan, mint a többi,
múlni fog, és visszajönni.
Én meg az önarcképem
fogadgatnám tényként,
a négyütemű természetben
egy életű részként -
Azért a lenni és emlékez(tet)ni,
nem ugyanaz, mint ezerfélén,
de egy a végén, ismétlődni,
életként, vagy hangulati fényként.
Ezért fontos, hogy egyéni,
de pontos legyen a kép,
benne örökítsd, mit elvesztegetnénk.
Duplán biztosított próbálkozás,
úgy is, és így, a seregély részegsége
hatás!
2021. 9. 22.


Másnapos vallomás
-------------------------
Csak az írás!
Mitől lennék még más?
Evés, ivás, szeretkezés, bulizás,
és a variációk; bandázásra, magányra,
művelődés, tanulás? Volt, van, s a
végén a múlás. Csupán az alkotás!
Az érte gondolkodás, és a – vele -
teremtő együttállás, velem, s talán
nélkülem, és nélkülük sem lehet…
Mégis az írás, érzem, teszem,
nélküle mindez másnapos kiabálás,
és csak, a köz-napos körforgás része,
helyette, felejtésre, pótlás -, berúgva,
élvezkedve, a világgal és magammal
verekedve, másodrangú vá(gy)rakozás!
De együtt életigenlés!
(másként) perverz imádkozás!
- 2120. 9. 24.


Létem az alsó régiókban
-------------------------------
Van, hogy úgy hiszem,
alattomos alakulat az élet,
Vagy tol(om)tól tól-ig terjed,
tán ide-oda változik, de múlik.
Mindig így volt, csak nem
törődtünk vele, ha hozzáfértünk
éltük, hittük, nevettük, mássá,
magunkévá tettük, fenntartás
nélkül szerettük, mint az első
szerelmünk, bennünk volt,
mert mi voltunk benne!
Most meg, ahogy a lankadt fütyi
az élvezetből, kicsúszunk belőle.
Hogy meddig, hogyan?
Remélem, akivel döntünk,
engedékeny, és humora van.
- 2021. 9. 27.


Siklás sikoltozás helyett
------------------------------
Siklás sikoltozás helyett -
A síoktatás jelmondata lehet,
nem fekve esve itt, de riadtamban;
nincs sikoly a szólamomban!
Ilyen azért ritka, rémálmaimban,
ezekben, ebből, csak a „nincs” van.
A kincseket korán megkaptam,
a nincsek meg röhögnek rajtam,
azokat belül, növeltem,
ezeket kívül, vesztettem, elhagytam.
Dehogyis, kihasználtad, elmulattad,
felélted, jól, felületesen, versenyben,
és emberségesen, hagyva, sikeresen…
Most már mindegy, nem maradna így,
hibázásra, öregesen, egyik sem,
ami mégis még velem, kiélem, nevelem,
versbe mentem, nevemre veszem.
Amilyenek, olyan én, akármi akármelyik
végén, egybeélem, és igazán, e létet,
ahogy lehet, és amit a körülményem
enged, miértünk végre, akár a végbe,
s megtettemből több, mi másnak marad;
a lét-tettől mert és nyert együttes szavak,
magam, magamról, a hiteles feszület.
Megértettem, fontosabb a szerelemnél
a szeretet, s az akárhogy tovább-nál
a kapott és átadott élvezet!
A létesült és átengedett.
- 2021. 9. 28.


Kell, van, kéne
-------------------
Kell: Épség, szépség, készség.
Van: Szükség, leérték, léttöltelékek.
Kéne: (T)lehetőség, megélhetőség,
szerencse, élmények, sikerek,
boldogulás, harmónia,
s az egyensúly ezekben!
- 2021. 9. 30.


Kellemes kénytelenek
----------------------------
Megjöttek a könnyű ködök,
libbennek, ereszkednek,
száll a nyár halotti fátyla,
tűz füstjével táncba kezdve.
Így is értheted, egybekeveredve,
ha a szeptembervégi esők
októberben melegednek, és
az ember, hisz az a széllelbélelt
az örök öröksége -,
kénytelen, tehetetlen,
időt tanul benne.
- 2021. 10. 1.


Lényegesre
--------------
Valahogy úgyis lesz, csak
idő, erő, egészség, szeretet
és szerencse legyen! Sajna
átváltozóban lesz, és gyakran
behelyettesíthető ez.
De ha ehhez éltető élmény,
megérte érzet, és tényét felejtető
pénz járul, s a lettek fénnyé tükrözik
az ebből születettet, mert áldott állapotba
jut, hogy befedezze, éltesse, e alanyi,
anyagi alap, hiányjelű lét-reál
a gondolatjeles lényeget,
úgy, lényemült létlényegem
e boldog apaságban,
megelégedett!
- 2021. 10. 5.


Újgyakorlat új gyakorlás helyett
-----------------------------------------
A befejezés is egy részlet;
ha elindul a mézes tűzgolyó,
hogy ezer életté robbanjon…,
ez a ma, vagy a holnap választása,
hasson, vagy kiirrigáltasson?
Kiterület, tán révület?
Elélvület után(i) elévület?
Élményület, vagy rémület?
Hülye, írjál inkább verset!
- 2021. 10. 6.


Eszközölnek az eszközök
--------------------------------
Őszül a tölgy, sárga foltok a zöldben,
e vesztés színnyerés, vagy ez időre
színtévesztő lett a természet,
a hullás előjele e színpompás több,
tán így öltözik temetéshez az élet?
Hiába randa idők, könnyes nyárhalál,
még rőt-tarka alkonyláng, visszavárt
kirándulás, összetalálkozás éke jár!
Bár a meglett ember tudja a véget, de
kedvesebb, amit épp lát, ha nem néz
odább…, kapjon pár szép percet,
s nem bánja a múlt-lesz órát,
és igaza van, igazán csak a most van -,
s ha mégis borús, levertebb, személyes
bosszúságok csiklandják az orrát,
hogy télriasztón tavaszért tüsszentsen,
hátha időhibát eszközölnek az eszközök,
kövült körülmények és örök körök,
a múlás és változás között, hisz
holnap fázni fog, tegnap gyönyörködött,
hát hagyja magát becsapni, hogy
tudna változtatni, - mert maga a világ -,
és váltás-hít és hatás, hangulat és szokás,
látszatra játszatja tovább.
- 2021. 10. 11.


Költ-ész-et(em)
--------------------
Tán elhibáztam, értelmetlen,
elpazaroltam a jó részem…?
Ez is, meg, lett-lényegem,
életem alapja, s mellékterméke,
de létlényegem, zászló az emeleten!
Volt cinegeröppenés, érte dicsőség,
én-érvényesítő, szőlő illatú szellő,
a nemesítés, a termés bennem,
tett-örömöm, néha vissza közöny,
hétköznapi szentesülésem,
emlék a köldökömtől…
Mindenem a mindenségben,
a tehetség harca, s a haszontalan
haszna, a megérte élhetőség!
Nekem a költészet létforma,
halálig játék!
- 2021. 10. 12.


Alkonyulatom
------------------
Szürkés sárga, eseménytelen lemenet
ilyet ne, még semmilyet se! Majd,
létszíneset, Vöröset, tűzszíneket!
Csak szürkét ne, feketét se!
Mit szikra kezdett,
láng semmisítse!
- 2021. 10. 13.


Hála mára
-------------
Másnak tán későn,
nekem időben ébredtem,
a napra még nem láttam
álomködös szobámban,
de köröttem éreztem, s a kinti
sugár sudárra vártam, amíg bent
fáztam, mert gatyában reszkettem,
csak a fényben gyönyörködtem,
aztán délben, túl tevékenységeimen,
kiültem a kertbe, míg felmelegedtem,
meg a hideg széken kihűlt a seggem!
Jó a fél-rosszból, jobb a tegnapból,
a holnaptól félni, törött-lábú öngól,
elég minden napnak a maga baja,
a jó meg úgysem marad az,
csak a hála a holnaputánra -
Gondoltam, majd írok, (megtörtént
a lényegre törés,) főzök, olvasok
a napon, a kutyákkal futok, és
örülök, amin tudok, hogy őszi
télbe-lelétem szépen felejtetik,
e nyárból visszaszökött napok.
Ellenpontja a pollen-politika allergia,
a hála ára mára.
Sok mindenért hálát tartok, de ma,
azért is sikerült, hogy ilyen vagyok!
- 2021. 10. 20.

Alkony barokkban
-----------------------
Vaskeretes, vörös vitorlákkal,
áttűnő árboccal, ólom tőkesúllyal
úszik le a nap, idős, állott-sárga vizén
a hulla-lila égnek, fölötte habszikrák,
körötte romlott-zöld hullámfoszlányok
égnek, kormosodik, estbe korosodik,
és megfeketednek a fények.
Le kellett mennem, s mire visszaértem,
vénasszonyrózsaszín, és ősz koptatta kékek
fedték az ó-egyiptomiak le-hajós változatát,
e kortalan, irreálisan teátrális csodát.
Kint szétfolyt az est tintája,
és fémes borzongás ködösült a mára.
S a közösült egyhelyben lemenésből,
a lelét szélcsendje állt hiányba a tájra.
- 2021. 10. 18.


Létjelző
----------
A vörösfenyő ernyőjén túl,
ős hárs sietősen sárgult kupolája ég,
fölötte már csak a beszürkült ég
bíbor sálja lángja virít, hisz
az őszi alkony gyorsan leég,
sötétedik, s az esthajnali szél
anyás puhán kócos hajamba simít.
Így se volt rosszabb, mint a többi,
mindegy tavaszszokás, tovább fogok
menni, enni, inni, szeret(kez)ni,
csak lejegyeztem, néhány megérte
percem színes létjelzőjét, maradjon
meg fekete-fehéren itt, és álomfilmen,
ha már magamból kitéptem -,
mielőtt a télbe, végbevesztem,
- 2021. 10. 19.


Helyzetjelzés
----------------
Törő jövő és növő telem
félő elő helyzetem, és kérdő, ha nem.
Megéltem; leélten fel-létem felélem.
Néha érten versbe értem, s ép a lényem,
e létlényegem, szabad a lélekzetem,
csak a lélegzetem akad, mikorra fogy
a pénzem, és terjed az alkonyhatás -
De, jó, hogy élek! Rég túlélt megszokás,
a létfennkapkodás!
- 2021. 10. 21.


Nyereség
-----------
Fénylő őszidőben megtudom kedvelni,
és ha nincs frász, boldoggá tud tenni,
amint a rőt juhar áttűz a borókafenyőn,
és csillog, színt játszik egy csepp esőemlék
a bambusznád lét-keskeny levelén…
Lehet, hogy a lassuló lét, s a még meglévők
szeretete is segíti ezt, de a beleérzés nyugalma,
és a jobb éppen nincs, legalább annyira, hogy
a tevékenykedőt lefőzi a szemlélődő bennem.
Úgyis győz mind a kettő, ha vers születik tőlük,
szerencsével, érzéssel egyberakva, megértésben.
Élmény helyén szemlélet -, ahogy a
szép percek koldusfilléreit rám hagyják az évek,
s az időzített múlás és vesztés helyett,
néha ad, vagy hagy, az élet.
- 2021. 10. 22.


Az alkony hausztrumai
------------------------------
A nap után vörösödni kezdenek
az ég felhő és kondenz rácsai,
az alkony hausztrumai, a fény
lementével terhessége emlékcsíkjai
tarkítják, sávozzák az elszürkült palettát,
majd az estbe feslenek, és árnyalják,
fakítják eltompuló színeit.
A természet megrándul, hamarosan fázik,
dért köhög, vagy ázik, legyint az esti széllel,
s a hullt avarba ásít. Én meg, bár kívüle,
de benne, mint múlt nyarakba szorult
szerelembe, beleőszülök az estbe.
Ami megvolt, így már nem lesz,
mi még nem, lehetne és sem, tedd, mit tehetsz,
élj, írj, keress és szeresd, s ha már mindez
nehezedre megy, fesd szavakkal az alkonyt,
legyen Vörösből színrobbanás, s ha túléled,
és szemedbe égve léted vonalkódja, üsd ki,
vagy be, de ami elmúlt, ereszd -,
és a ködösítő éjbe feledj!
- 2021. 10. 27.


Tartás a megtartás?
------------------------
Randa dolgok járnak az eszemben,
pedig az ősz színpompás búcsútánca
fényez a szemembe, és keser-édes
melankóliáját, de ritmusát is átveszem.
Csak az bánt, nehogy a fent-korábbi
szarságok megragadjanak bennem, amíg
e végszépségbe kelten, szellőztetem
megzavart eszem és sértett áloménem.
Megy ez nekem, már a sárgát aranynak
nézem, a vörös rokonság nem fáradt vér,
a zöld a még maradás, és a barnás a
mimikris remény!
Jó, hogy a természetben élek, máshol
betépve, részegen fektetnének
szeretteim, vagy kik kizsebelnének,
itt meg, ha lepisilnek, le is nyalják a kutyák,
szélsőségeivel távolabb zúz az élet,
s ha baj húz, eszembe jut, bár így minden
megkésett, és esély, vagy teher,
jó világom vár, tán a hullámig e hullám…,
ha kell, tovább tart az élet!
- 2021. 10. 28.


A vég kezdet is
-------------------
Ősz, az őszben festett küllemben,
le-léte leveleit rugdossa félre,
s gondja tüskés gubóját,
élné még, és írná, de egy
sárga-szép épp a kezére ért -,
elmosolyodott, s letette a tollát.
Örült, hiába hamis,
temetés e rokokó karnevál,
- a vég kezdet is -
S mert gyönyörűnek látta a díszletet,
az illatát és ízeket, megérezte
régmúlt szeretkezések őszönként
visszaérzett vadgesztenye szagát -,
s ha ilyenkor versben elveszti szavát,
egy illat, s az emlék segíti át,
hogy megtalálja, s toldja, ritmizálja,
megakadt életversét,
és szeretője ágyát!
- 2120. 10, 29.


Levél
-------
Keresgélek a zsebemben,
s morgolódva az égre nézek,
majd fanyar mosollyal körbe,
hogy gazdagodik és szegényül
e világ, mennyi aranylevél
csillog, és már csak volt ott -,
egy a vállamra szállva suttog;
a gyökér, s a föld a fontos,
és fogd be a szád!
- 2021. 11. 1.


Felfelé a lemenőben
-------------------------
Egy nap alatt öreg ősz lett,
eső, köd, hullott avartömeg,
alvadt színfények,
kétharmados besötétlet,
rusnya, nyálkás idő,
takarékra csúszott élet.
Akármilyen, túl kell létned,
eleget átélted,
hosszútávon remélheted,
a rosszidő is téved,
még szép napokkal arányod
aranyul, s patinássá másul,
novemberi leemberesedésed!
- 2021. 11. 2.


Kénytelen blaszfémia
----------------------------
Húzhatod, vagy elszakadhat,
isten kiköpött rágógumija az élet!
- 2021. 11. 4.


Higroszkópia
-----------------
Kéne írnom róla, inkább, mint
autómat szerelnem, vagy a
jó apályára, s a minek volt
dagályára emlékeznem,
de túl folyékonnyá vált minden,
vidáman, míg ébren, és részeg
álmomból rémesen. Előbb ezt
kéne felejtenem. Ezzel teszem.
Azt is, meg emezt is, felejtsétek
velem! Nem is kéne, elég csak
a jó rész emléke, meg marad
a vége szégyene, míg ideje tart.
Így, már jöhet a befejezése
megvolt a két vége, s mint a
kígyó, ha saját farkába kap,
támaszkodom a közepébe!
- 2021. 11. 8.


A lehet, a lesz, és a lett
-----------------------------
Nincs vége, vesztése, néma befejezése,
van még költészet, móka, nóta, csak
csendesebb, s már nem nézem kinek.
Mindent tudok, amit eddig, csak a
számok, nevek, néha időt felejtenek,
és nem tudok, csak tervezek kimenni
Erdélybe, eleim hazájába, szépségére,
meg fölösleges keseredésre, tettre.
Majd. Hadd érezzem magam tovább,
hiába számkivetve, és visszaálmodjam
a voltat, lehetre. Nagy általában
számíthatok magamra, gyermekemre,
szeretőmre, a versre, életszerelemre,
a megmaradtakra és a lehetségesre,
röviden, és a sorsot leegyszerűsítve,
szeretteimre, és e limitált reményre,
de hosszútávon csak a verseimre!
Borús őszi napon legyen, ki megértse!
Most napsütés van és teszek a lesz-re -,
kimegyek a kertbe az avart félresöpröm,
és fényért vacogok a lettbe!
- 2021. 11. 9.


Értetlenül
------------
Egy volt osztálytársam
versben nem értett meg,
„ nincsenek is ilyen szavak”
a rokon-értelműek így születtek,
én nevettem, ő meg csak nézett,
nevetni neki kellett volna,
az a dicséret -,
nekem meg sírni,
hogy ilyen (nyit-zár) az élet!
- 2021. 11. 11.


Van nap, csak…
---------------------
Fátyolosan, takarékban süt a nap,
ősz, öregedő hölgy lett belőle,
és öregszik vele az itteni minden,
ideforgott térben, a tettes időben,
csak pár szobanövény és én nem
teljesen, még libikókázhatunk
túlérve, létünk áttételében.
Vagy csak a télnek, végnek,
tán tavasznak hagy, - a „bent”
majd fűti őket, ha támad a fagy -
de, hogy ébresszem a poloskákat,
mik majd a seggembe marnak,
és tudathassam, bár boldogan
az avarba pisáltam, mi köze
ennek a boldogsághoz, csak annak
a célja, ennek az eszközével -.
meg, ez a hála, hullagyalázás,
blaszfémia a halálhoz!
Vannak és lesznek ilyen napok,
van nap, csak…
én röghöz kötött napraforgó vagyok.
A nap valahol mindig melegít,
testesülése, következménye a lényege,
és imádok hozzá, mint az élet anyjához!
Jó, csak hiszem, hogy miattam ácsorog,
a lábam között átcsorog, az élet,
és már éget, ami régen fénylett!
- 2021. 11. 12.


Szegregáltan
----------------
Szegregál kint a november,
a felső rész visszavert verőfény,
alul köd lepte sejtelem terül el,
persze tudom, hogy erdő,
ültetvény, ugar és mező, itt
élek vagy 25 éve és azóta látom,
de, most külön, elválasztva,
fent az erdő őszi álarcában,
lent a többi domesztikáltan
nézhető, és így is élhető,
szerethető, verselhető, olyan, mint
egy félig öltözött nő, ha rányitottam!
Kár, hogy jobb, több, mélyreszántóbb,
behelyettesíthetőbb hiányában,
a szépség, érdekesség otthonkájában
írhattam…, alá -
Csak gyakorlat, bizonylat, hasonulás,
és talán tétova, télalvó, valami más...,
a haldokló elmúlás szaga, fanyar
áradás, és pár eltűrt nappróbálkozás
a halál maga-megbánása!
- 2021. 11. 15.


Okozat
---------
Pislákol a nap,
az ég tükrei alatt,
a döglődő ősz fölött,
nézem, élem, élvezem,
csodálkozom csodái között.
Azon is, ahogy a nyár
atomjaira szakadt,
és mi most tetszik, túléltet,
fényszél, színcsepp,
felkavart avar, anyagdarab
csak nyugtat, s felderít,
pedig értem a miértet.
Ami forog, s majd beforgat,
követi az életrendet,
mit bánná a szereplőket,
s a verset,
szabály szerint váltogat,
és néha enged -
Az okos legyint egyet,
és lekési az okokat.
- 2021. 11. 16.


A lényeg variációja
------------------------
Az élet célja, vagy csali-répája
a boldogság útkeresése!

Az élet álma a boldogság,
célja e bolondulás útkeresése,
és csali-répája a boldogulás -
- 2021, 11. 17.


Folyékony dolgok
----------------------
Igen, hát a folyékony dolgok…,
folyik a víz, és csorog a pia,
holnap szerelő jön, és én tán
csökkentek pár pohárnyira.
Mi ilyen az élet, s mennyitől vétek,
zárás, nyitás, elhatározás,
aztán rend lesz, hiszen
ez csak elváltozás…,
csupán kis hirtelen kellemetlen,
meg a megszokás,
kiömlő víz és helyben futás.
Lezárt szökés és kiköpés -,
különbségi és körülményi
meghatározás.
- 2021. 11. 18.


Nálam
--------
Nálam az írás nem egy könyv hossza
szikra, láng, meg a „még” elhamvadása,
de kifulladásig állandósulás -,
vele; valósulás, nélküle; nem is volt más!
- 2021. 11. 18.


Létbizalmam
-----------------
Már nem reménykedem tüzében,
de míg élem, fényében, (m)elegében!
- 2021. 11. 23.


Ráébredten
--------------
Várom, hogy induljon a napom,
tisztuljon az ég, utamra hívjon,
szabadra váltson (meg, nem,
de melegebbre,) a nap-szemafor -,
de most még nyújtózkodom,
kapkod, csalinkázik az eszem,
álmos fáziskéséssel reagál a testem,
mert hasonítana, ébresztene, az adón
áradó ócska duma, rossz zene!
Vissza is fekhetnék, álmodnék,
álmodoznék, a magam ura,
szegény-gazdagja vagyok, azt teszem,
amit akar…, tudok, ha épp nem…,
s ebben a részben következnék
létem sötétebb görgetege, de
fegyelmezetten hallgatok, és
jógán, ürítésen morfondírozok, ugyan
minek, a sorrend meghatározott,
csak bamba magam határozatlan,
a fene megette, ja, az állatokat is kéne,
meg, piszkál, viszket, jobbrészem
éhes íráskényszere; csak valami
könnyed, élvezhető, szépet…
Hazudj csak, majd összetéped!
Rossz érv, ha lényegesebb helyett
szellemeskedik élted vezérszelleme!
Az igazán lényegest, akár a szerelmet,
keresd, használd, ereszd -,
magadból, magától érthetődön,
jón, rosszon túl, tedd!
Nem kifogás a körülmény-hiányzás,
és, hogy nem így teszi más,
magadból szűrt, meglátás, tapasztalat,
készség, és lét igazolásként írás az,
mi papírhajója, vagy koporsója marad!
- 2021. 11. 26.


Leszállóágon
----------------
Fogócskáznak a nappal a fellegek,
a leszállópályán marhák legelnek,
szemben megfakultak a hegyek,
saját nyomomba lépek, ha megyek.
Újdonságok még memóriazavarban
sincsenek, és a kedvességek, szépek,
gyorsabban vesznek, leszázalékolt
történések, és élvezetek a kincsek.
Azért a sor összeáll, nem itt a hiány,
helyükbe állnak a nincs-ek.
De megvagyok, tartom magam, míg
sikerül, a nagy baj, s a tragédia elkerül,
és lényegét értem, mert élem,
a tragikomédiának!
Fáziskésett ritmusomat érzem, néha
szuszogva, nyögve dúdolom a létem,
aritmiás körtánc, lekérés nincs,
keringőzik a lett, lesz, az is, s az így!
- 2021. 11. 30.


Íróságom
------------
Élek - írok,
- az iroda-lommal nem foglalkozom -
ez örömem, terhem, létnyom(or)om
s e legfelsőbbekért -, gyulladásponton,
és néha már, alig ám, maligánfokon!
- 2021. 12. 1.


Ez van
---------
Láthatóan, érezhetően szar idő van.
Kint-bent lezárt privát minden, ami
meg nem, az másért, másnak fáj,
ha az ember egy világ, kívüle semmi
nincsen, tán átfedések érdekközösségben?
Ilyen önző túlzás a sok eső is, a jobb esélyt
szétáztatta, elmosta, elvitte az idővel
versenyezve, ma itt csak rothadás marad,
és tétova lét, félrenyelt szavak.
Majd, ha eláll, vagy holnap…,
ó, a bizakodás böffentése a valóság-reflux
alatt, mert ugye valami lesz, míg valaki
marad -, fordítva nem biztos, tehát nem igaz,
csupán az egyik a másikból fakad,
a meggondolás elnyomja, a tapasztalat tagad,
az összegzés röhögni kezd, a sodrás is apad,
a száradás a folytatás, vagy az elutazás?
Lehet, legyen! Azért zavar, hogy olyasmi ez,
mint hogy a születéssel a megszokás kezd!
- 2021. 12. 2.


Felkelt a fény
-----------------
Felkelt a fény, ősz, tükröződő,
barnába zöld színekkel él,
felderít, örömre szédít,
szívem és eszem között csalinkázik,
melegebbnek, szeretőbbnek látszik,
ahogy az ezekre vágyammal
bábjátékot játszik.
Átver. Na és, ha jó nekem,
a futó kis nőket is szerettem,
bár, csak csípőből, érintőlegesen.
A nyár lányait, és a kezdő tél
gyerkőc átkait ma összekevertem,
és a fénytől, tavaszt képzeltem,
vigyorogtam, fénylett a szemem,
igaz, míg ezt írtam, ki se mentem.
Így, mehetnek a dolgok,
az igazból egy jobb részt megoldok,
morogjanak csak a gondok,
hárítanék? Így boldogulok!
- 2021. 12. 3.


Egynapos hó
-----------------
Amikor leesett a hó, örültem,
mikor megfagyott, káromkodtam,
a latyakját utáltam,
koszlott foltjait sajnáltam.
A legjobban, hogy nem siklottam,
ki sem használtam.
Ilyen, olyan, téli szerelem ez,
futó, alig jutó,
és még el se háltam…
Mégis, ebben az olvasatban,
egynapos utódunk van!
- 2021. 12. 6.


Kedvbeporzás
------------------
Aranyfüstöt fújt az ég
a látkép fel-felére,
a dombokra, a hegyre,
a föld hozzá közelebbiére,
- arany alkonyalany,
a napos vég segítsége -
ami így egy kicsit,
hiába mégse, az ő része;
alanya, aranya, füstje.
Bár lepkevillanás az időben,
szépség, kedvbeporzás,
minőség, a semennyiségben!
- 2021. 12. 7.


Honnan vissza
-------------------
A lányom utazik Erdélybe,
valahol haza. Én már 40
éve nem voltam ott-hon -
Aggódom! Mi a románoktól
csak rosszat kaptunk, és az
ottani cigányok mások?
Tartok tőle, hogy a kislányom
barátnőjének családja, akikhez
mennek, gyökértelenebbek…
Meg irigy vagyok, leginkább
ez az ok. Csak legyen boldog,
érezze meg Erdélyt, lásson,
tapasztaljon, és, - most magamra
gondolok – fussanak a napok!
Kívüle, nekünk már elfutottak,
királytól, fejedelemtől, trianontól.
Huszonegy éves, én ekkorra
becsavarogtam az akkor elérhető
világot, és indulásokkor láttam
Anyám szemében a szeretően
elengedő, féltő bizonytalanságot,
Apám meg csak, na, menj kisöcsém,
és vigyázz, mert visszavárunk,
és hátba vágott… Mért ilyen
nehéz, hogy Neki könnyű legyen?
Na, önző is vagy, hisz Ő a nagyokhoz
megy, míg te itt ülsz a kisebb hegyen.
Persze, rólad szól minden, és ezt
azzal mented, hogy ő is a te részed!
Majd tavasszal együtt kell menni, ott
kint otthon lenni, érezni, megemlékezni,
kicsit szenvelegni, keresni, nyerni, és
újra veszteni, mert aztán mégis,
élni hazajönni.
- 2021. 12. 9.


Adásszünet
--------------
Halkuló hatás, és adásszünet
aritmizálja szívverésemet,
mennyi minden volt, ami most nincs,
számosabb, mint mi még lehet,
utánpótlás alig, tartok, vagy engedek.
Már nem építem, felélem az életet.
Miként egy szivárgó mentőmellény,
fenntart a lét megszokása, a vágy,
az írás görbe-tükrös csodavárása,
lefoglal öntartás, a tartozás hendikepje,
a hátha, s a jelen holnappá felfújása.
És ez több -, kevésnek jut a többen,
e járványos, moneypulált időben,
mikor az ember inkább hisz, mint tud,
a mögöttes remény előttünk fut, csupán
esély van, s a bizonyosság a talánban.
Szavak légbuboréka tartja fenn a fejem,
másként a lélekzet hat lélegzetként,
lehúz a vesztés és teher a tudat.
Tegnap még örömös öröknek, jövőnek
álmodtam, és most kinevet, veszekszik
velem csendbe-csat ébredésem.
Haj, a hosszúhullámú baj, s az urh-s szeretet,
de hallom a zenét, és mozdulom az ütemet,
össztáncban, vagy egyhelyben topogom,
akárhogy, tovább, fejtetőn, a seggemen,
és rock-okkal az eget rugdosom!
- 2021. 12. 13.


Nem csókolózom
----------------------
Nem csókolózom,
rossz okozat, azóta ok sok sincs,
így az élet csókjait is csak a
homlokomra kapom.
Ihletett gondolatom akad,
szerelem-tréfa a számon nincs,
a kapott a csapotton csattan gyakorta,
a néha, régőrzött kincs!
- 2021. 12. 16.


Szelet aratva
----------------
Dönget, dúl a szél, most sem
örülök neki, úgy ér, mint a
szárazdokkban dülöngélő hajót,
csak remélem azomat kevésbé -,
fázom, bekerget, pedig süt a nap,
és az árnyak avarba hunynak,
de pár perce, a fene megette,
papucsban kutyaszarba csúsztam,
káromkodva a kutyáimat szidtam,
hogy most már igazán elég!
De egy léghullám elhajtotta előlem
a felhő dugta ágat, s a napmeleg
az arcomba áradt, így, bár
hosszasan törölgettem lábat,
berohantam, hogy leírjam;
még szarban is élveztem, hogy élek,
hiszen emlékben hajóztam, és
akárhogyan, de a kertemben jó
dolgaimmal foglalkoztam, örültem
a napnak, és valahogy leírtam.
S e hétköznapi párhuzamban így-úgy
lépve, késve, elsietve, mégis
saját magam voltam, légörvényes
időspirálból felszabadultan, és
kacagtam, hogy legyen ez megérte nap,
hisz az árnyék velünk szalad -, és
hiába képzelet, bódulat, szúrva, fájva
hiányzik minden elvesztegetett pillanat!
- 2021. 12. 20.


A kezdet reálja
-------------------
Sárga a táj, mintha avit fénykép volna,
ahogy a leesett, ferde fény megvilágította,
a félig kelő, reggeli téli nap, mint egy
másnapos rántotta feküdt a horizontra.
Míg velem csak e csali, és remények keltek,
meg színeire szétesett szépség ünnepekre.
Na, nesze téli nap (mindkét értelmében,)
végek reális kezdete, és én, - csak tudnám
miért, talán ezért -, vele.
- 2021. 12. 21.


Leképzelgés
----------------
Félig tolt gatyában fakul az alkony,
túlmosott lila és kék befogta rózsaszín -,
félbe jó napom romlik fényzabálón.
Kihagy az adás, hagyja, hogy lecsússzon,
visszarántanám, akaródzom; addig, amíg -,
de bennünk múlik! Áá, velem, lényesen,
a lényegek majd időntúlik.
- 2021. 12. 22.


Amivel lehet
----------------
Ülök, várok, magamba zárva,
dolgom-szórt lényem lényegemre várva,
míg kint borul, tisztul az emléki ünnep,
szentesti ruhája.
Szándék, ajándék, felelősség, lehetőség
között libikókázva, már töltött káposzta
után, a hallé vár megvalósításra.
Nézzük egymást a pontyfejjel, ő
homályos, én csillogóból fáradó szemmel,
innék, de vezetek, mennék, de főzni kell,
és estére kész lesz az ünneplés,
igyekezetemmel, és csak kicsikét elfogult
segítséggel. A haléval is, szarik rá -,
nem törődik ezzel, én szeretem,
és visszasegítek a levével.
Adja az ünnepelt, hogy nevethessünk ezen,
középen, az alul és fölülrendeltségben.
Elő a jókedvvel, szeretettel, és ha
ösztönösen máskor nem megy,
az erről szóló verssel!
- 2021. 12. 24.


Dec. 30.
----------
Sápkóros, ködös-nyálkás, ónos, darás csapás,
kint a tél híg szara esik rám, még ha ez
elfogult viszonyítás, jég is lehetne, fagyos szél,
és hóakadály, jó, akkor az elfuserált enyhe
kerget vissza a bezáró melegbe, és mi más
lenne, ez a kényszer csak ellenhatás?
A kedvem a nadrágomba csúszik, de a
vizes zokniknál megáll, s tán az al-alkotó
energiájától felbátorodik, és ellenreményt,
azért is kínvigyort okád, s pacsizik a tudattal,
hogy mindez úgyis múlik!
Az ész somolyogva hallgat, könnyebben,
áttételben fázik, tudja mindennel így van,
legfeljebb majd holnap pezsgőben ázik -,
addig legyint és ásít, míg tavaszálom
bizsergése ámít, s az egész brancs
megint csak szilveszterre számít!
- 2021. 12. 30.

------------------------------------------------ 2022,--------------------------------------------------------

Eleresztve
-------------
Reményem, kedvem, létszükségem már
magamon kívül, eleresztve a ruhámban,
túl sokáig vágytam, vártam,
s a nem hitt szabadság saját pályára állt -
Hogy legyek jókedvű, hites-hiteles,
szabad létű, irányított keringésű, tovább?
Persze, ily csúnyán csupán írásban jön át,
másodfok a valóságban, csak…

ez a közös közlés a legtöbb esélyem,
képzett, képzelt lehetőségem,
ebben a következményben,
míg lesz, és jót tesz,
nem kell helyette piálnom, s pisálnom,
és a vénlét szabad(os)ság ösvénye
nem ázik át a gatyámon!
- 2022. 1. 3.


Csikordulás
---------------
Várakozás, csupán vágyakozás?
Hétköznapi terhelt csend,
elhatárolt tolás, süket nem,
győz épp lényes lényegemen,
mégsem értem, meg sem kísérlem,
s csak néz az üvegben szemben,
bent szakadt, csikorgón elakadt,
üres kísértetem. A szószóró csendben.
De újrakezdem, a szóban kölcsön betűk,
a kérdésben, nevetésben, a hang,
nem hagy felejtenem!
Ha kelletlen is, kell nekem!
És ezzel összeáll a sor(s),
az áldoztató és áldó metamorfózis -
Az írás pillangói, imágó életemen.
- 2022. 1. 5.


Nap(i)imám ferdülése
----------------------------
Kitelt a nap, s a nyújtózkodó fénytől
a világ jobb lett, s a percem boldogabb,
ritka ez téllétben, a bezárt semmisedésben,
s még csak csodálják, próbálják a szavak.
Olvadt arany, ahogy a fagyban alvad.
Délután oltásra megyek, teszem, mit tehetek,
rajtam ne múljon, ez esély a reményben,
hogy az élet kitaláljon!
Maradjon így, ne csak negyed négyig,
míg a mai nap még fénylik,
és én majd elhiszem, hogy jobb-magam
élt-írt sorsomban felfénylik,
akármely közegben is versben,
akár máglyásan, vagy pislákoló módban!
Hinni is kell, bár én deistán szoktam
csak az elejében, az énben.
A viszonzásért közösségnek író,
de közönségtelen költészete;
a seregély részegsége!
A lehet elvált lehetségese,
idő és szerencse felperese.
- 2022. 1. 6


Elégedetten
---------------
Változtam, öregedtem, lehet -,
de csak annyira, hogy nő, élv,
létvadászat izzadt izzítása helyett,
egy tél-kostoló cinegét, ahogy
táncolt, cserfelt, csipegetett,
- amíg tetszett -, mosolyogva
néztem, elégedetten szemléltem,
a rég, s lett lét, ráérhetett.
- 2022. 1. 9.


Ha szeretőből szeretett…
--------------------------------
Aggódás nélkül nincs kipróbált,
teljes szeretet, de vigyázz, ne csak
ez legyen a szeretés öröme helyett!
Ha nem figyelsz a jó arányra,
a terhelt magány marad,
vagy a fél-szeretet rabszolgasága!
- 2022. 1. 11.


Egy téli nap vége
---------------------
Egy téli nap vége,
fénycsík a jégtükrös estébe,
aranyfüst a télfüstös szürkébe.
Csak a fenyők a csúcsukon derülők
a tél reményfái, a nyár obeliszkjei,
örökzöld múmiái állnak vigyázba
a szünetet előző matiné előtt.
Alattuk árnyékkal viselős a föld,
tűnik a nap, szűkül a láthatár,
éj-kéj, vagy álom megnyugvása vár.
Mennyi minden volt már csúcsra-járt
létemben, a legjobb emlékek,
a legnagyobb hibák, kiszabadult
önkifejezések, csodák és libák…
Hajnalban születtem, éjjel-nappal
éltem, a naplementét érzem, és
remélem lehunyt szemmel végzem,
létnyomatot, és helyén-pontot ejtve,
jövőhasadásra, élményrögzítésre.
- 2022. 1. 12.


Szelesen
-----------
Lehet, az istenek ma szelet vetettek,
a szél biztos, az istenek esetlegesek,
a hideggel együtt, dac a napkeletnek.
Oka, származása legalább annyira
bizonytalan, mint róluk e teremtő agy
munkája és kifutása, de a szél tény,
míg ez csak fikció, net-levegőbe és
papírlapra téve. Elismerés nélküli
felismerés, és az érzékek terméke,
elsőleg kedvemre, persze azt a pár
ezres valahavoltat nagy köszönettel
figyelembe véve és a n(l)ap alján
a lehetségeseket is hálával köszöntve,
maradok, mi voltam, és remélem,
leszek, ha e vetésből arattam -,
és levegőt veszek!
Azért a szél…, keskenyedek?
Most aztán kivontad, vitorlákból,
versből, háromszor próbáltad,
ami nem ment egyből! De a
volt van-ja, szem, ész lettjéből.
- 2022. 1. 13.


Visszahatás
---------------
A létezés töménysége
egyben az élet rövidsége.
A miért, miben, a döntés kérdése.
Az egyén dolga, értelme, minősége,
sorsa kiteljesedése, elviselése.
Ellensúlya vakszerencse, értetlensége,
s a volt, van, lehet, körbe-törvénye.
Vége, a természet természetessége,
ha nem önkívüliség, vagy önkezűség
befejezése. Reménye a hátha és a „se”,
végső és utó részében. Munkája, léte,
visszahatása és továbbélése,
megértése és megérte,
az igen, nem, a szét és egybe,
mert minden igennek, nem a szülője,
viszont, és körbeérve!
- 2022. 1. 16.


Dopping
-----------
Pár rózsaszín szíj és sál
az esteleji fakókéken
a szürke hullámtaréj fölött,
a felhő-zajló égen, s már
foszlik, jobbértelme oszlik,
én meg őrizni igyekszem
a fogócskázó szépet,
míg az ember nyugalmat,
tán izgalmat vár, - éji ikrek -
ami cukrozza, vagy sózza,
a le(al)konyúlt emléket.
- 2022. 1. 18.


E nap
--------
Fa(gy) jött, és hó, síelni, élvezni kevés,
de hasra esni elég, meg a fát cipelni,
havat söpörni, jégoldás (nem megoldás),
akkutöltés, derékfájás, és még csak
délelőtt van, de tuti, hogy eltart estig,
és hétvégéig. Tél eszi a létem, de hogy a
kedvem is, még mit nem! És ez a kis dac
az ellenértékem. Ezeket meg kellett tennem,
csak emelkedik e napi megérésem, s tán a
lelkem kézen fogja és megcsókolja a kedvem.
A fából meleg lesz, a hó, a fagy elolvad,
a kis rossz(ok)on mindig túl vagy,
estére a szeretőd jön szeretni, szeretkezni,
ez a jó javulása és néha meghatódásig hat,
(csak rövidtávra, mint fogfájásra a seggberúgás)
majd értve a csendre hallgatsz, jobbreménybe
lankadsz, és álomba múlik a tegnap.
- 2022. 1. 21.


Fölösleg
----------
Emlékek csapódnak a jelenbe,
sokan lettünk, érzem kószán
vibráló fejemben és e régi sokak
erősebbek a mostani keveseknél
bennem, tótágast áll a lelkem,
és huzatos lett a létezésem.
Engem nem érdekel, hogy ebben
a koromban, ez általán(y)os,
kiskapuzárós elmúlási puffer, én
versben dicsérem, fájó és örömes
fölöslegem, így, bár összefolyó,
de dupla boldogság is lehet -
Zavar, ha pár volt-még ugrál ki, be,
ok és cselekvés okozta, írásvágy
fokozta, csélcsapul csalinkázó
gondolataimba.Takar és félrecsal!
Aztán elfelejtem és megnyugodok,
milyen gazdag is vagyok, időm van
és témám, akár több párhuzamban,
csak félek, átcsúszkál a lényeg,
amit kéne, s mit éppen érzek,
irányváltogató tudáshasadásaimban,
hogy leginkább maradnék abban,
aki voltam…
Nem hazudtam, csak játszottam.
Azért, irigylem e egyre csökkenő
sokrétű énem, mert jövős jelenem -,
és hasonszőrű az idő a szavakban.
- 2022. 1. 24.


Riadás
--------
A föld ereiben hó és jég
az úton megkopva, de csúszik még,
szenvedi, vagy horkantja az élet,
ereje teljében bizonyít a tél.
A levelek rég avarba korhadtak,
holtbarna erezetük végmementó
az otthagyott hó rongyaiban.
Szemben szél hajlítja, rángatja,
korholja a hányaveti örökzöldeket;
ezt az evergrint csak hiszitek,
sivítja, inkább hajoljatok meg,
és magatok alá nézzetek!
De büszkén illegnek a fenyvek,
hisz ott a hó minden múltat fedett.
Én meg közöttük teszek-megyek,
létezgetek, öregedő nyári gyerek,
nyár szerelme helyett vágyaimban
tavaszkával szeretkezek, akár
pettingelek, csak megcsalhassam
a telet! De a röhögő rianástól
az alattam repedt jég tükrében
magamra ijedek… Sercintek rá
egyet, és elképzelem, hogy síelek.
- 2022. 1. 26.


Szeretek szeretni
----------------------
Szeretek szeretni, a napon írni,
körülményektől, könyvekkel ellenni.
Álmodozni, tervezgetni, és tenni,
vagy arrébb menni, kicsit csalinkázni
és hazatérni. Lángolni, megnyugodni,
szemlélődni, látni, és felhasználni.
És élni, a szeretteimet, szeretőmet
szeretgetni, figyelni, megnevettetni.
Gyermeket, szöveget, nevelni,
örökzöldet ültetni, (valamim csak az..)
kutyáimmal futni, edzeni, jógázni,
bulizni, beszélgetni, táncolni, nótázni,
enni, inni, szeretkezni, magamban hinni,
alkotni, s értetni, rá büszkének lenni,
kincseimet, nincseimet, és még
száz miegymást…
Kérdem, és mégis hiszem;
ettől lennék más?
- 2022. 1. 28.


Kéj-létem
------------
Gyerekként kezdtem, fiúként vele nőttem,
férfiként, nem férjként élem!
- 2022. 1. 30.


Átok, hit, vagy át ok?
---------------------------
Néha azt hiszem megátkoztak,
pedig ez csak a tél -
Olyan fontos már nem vagy senkinek,
fél-feledtek, tehetetlenednek a tettek -,
és ki, mivel, miért, és hogy viszi át?
Szálljon vissza rá, mondom ilyenkor,
és kiöblögetem a testem, lelkem,
még hitetlenül sem árt!
És amíg ezeket teszem,
oszlik a létköd, mi én-kívületbe lök,
s a feléledt fényben elfelejtem.
A hitekről meg annyit;
„fényeskedjék” nekem!
- 2022. 1. 31.


Tárgyiasult emlék
----------------------
Lét-érésem blues-a, egy csajom régi blúza,
szagos, szakadt,
ami a kéjből, s a válásból maradt.
- 2022. 2. 1.


Bús blues
------------
Mélyen ülve a jelenült múltban,
mibe a fény múltával hulltam,
blues-t hallgattam és whisky-t ittam.
Minden az időé lesz, tudtam, és
grimaszolva, mást takarva, sírtam.
Aztán meg, hittem, megtértem, írtam,
épp-múltam felélesztettem, és utolért
fáziskésésében versbe szültem, s adtam.
Ennyi jövője és értelme(m) van -,
- s mint a szöveget a dalban, elnagyoltan
magamra hallgattam, - vagy ez se,
és a múlás basszusára, míg a dallam tart
továbbunkra várva, kever(ed)ve,
érte élve, táncolok, vagy iszok, rá,
amíg belefáradva elringatom az agyam.
Nem kell nagydob a végére,
elég egy jó, szósíró gitárszóló,
harmonikás létsikoltás,
szopránba csuklás a végtől félve,
ritmusomból a csendbe esésre.
- 2020. 2. 2.


Az árnyék árnyalatai
--------------------------
Az árnyék árnyalatai,
hatvan fölötti alig valami,
nem több a tegnapinál,
de a semminél igen,
őszre töpörödött nyárbazár,
s az élet már ilyen,
kívánkozás, fogadkozás,
talánkozás, megmaradás,
madárszar az ingen.
Ami jót tettem, jól tettem,
megtettem volna amúgy is,
nem kellett volna ingyen.
Leírtam, ahogy megéltem,
változás ebben nincsen,
s ha igen, az csak feledés
a sokoldali nincsben.
Jó életem volt. Félig.
- A másik felét érzem -
Még kapjam vissza a többit,
hadd ismételjem elégig,
ne kelljen a farkam végét és
a szavak ikrét keresgélnem
a negatív egészig!
- 2022. 2. 3.


Tömegvonzás a taszításra
---------------------------------
És nem jár az agy az épre, a szépre,
se épül, értékül ékül a vers.
Öregszem, tél van, és le vagyok égve,
jó, ha csak hétköznapian, s már
a gondolatom is köz-tükröző, nyers.
Nem kellene feloszlani, így lennie,
süt a nap, s ami rossz végül, gyógyul,
talán meg sem újul, szabad vagyok,
én-magam koldus ura, s ilyen esetre
az elvonatkoztatás mesterembere.
De, nehéz az éles tükörtől, időtőrtől,
körülményes körülményektől,
önelidegenedéstől, eltekinteni,
inkább csak fejet rázni, kihátrálni,
jobbat várni, s addig az alapokhoz
lemenni; enni, inni, szeretkezni,
élni helyett lenni, szerzőként
szerezni, hogy ne csak veszteni -,
és amíg lehet, így is emberedni.
Volt rosszabb -,
csak hát a vers is ennyi!
Vér és izzadtság kristálya,
tömeg vonzása a taszításra.
- 2022. 2. 8.


Szex és duma
------------------
Érzéki, szenvedélyi, a csoda, s a gagyi,
agyi és faszi, fajfenntartási és szórakozási
létalap. Néha kevesek, máskor nem elegek
erről a szavak. Tenni kell, nem beszélni róla,
be és levezetni, ennyi itt a dolga!
Az ember megkülönböztető tette, valósulása
oka, lehet dicsérete, de nem helyette!
Maghasadás, majd energia-vákum,
létrobbanás, sodrás és lebegés, s tán a végén
egy jel, a lábjegyzet helye; utána, ha kell!
- 2022. 2. 9.


Ugatnak a kutyák
----------------------
Ugatnak a kutyák, változás?
Nem sok jót várhatok, mostanában
elkerülnek, leélt emléknek tűnnek,
az örömös meglepetések, ajándékok,
jóról értesítések. Lett helyettük gond,
(egyensúlynak ilyen-olyan „olat”)
hűtlen esély, vak remények, túlélések,
dolgukra erőt adó, de másra nem versek,
továbbcsaló talánok, szerencseszilánkok,
összeérő szeretetek, fontossak, szükségek.
Túlzok és felejtek, ezek kibúvó okok,
alattuk készül, szabadulna a tényleg,
de úgyis verssé váltom, vagy felélem,
ezekre van tehetségem, és hinni, bízni
a lehetségesben! Na, kisütött a nap,
nem jött semmi, de meglehet lenni,
nincs is gond, csak a hiányérzet zavar,
hajlamos vagyok a nincset nézni,
és a mégiscsakról félrefeledkezni.
Sebaj, a tavasz majd felkavar,
akárhogy is, lesz majd mit írni,
ha jót, ha bajt; élet-vers -,
éhségem száraz kenyerén a vaj!
- 2022. 2. 10.


A kertész költése
---------------------
A tél öleléséből, ünnep önzéséből
szabadult, levetkőzött karácsonyfa
üde-zöld, kiteljesedő rügyeredése,
az élet jelzése, a tavasz előzése,
e koraszülött szépség kisegítése,
reményadó gyönyörűsége
hoz pezsgésbe, zsendülésbe,
és hozzáértésem öröme.
- 2022. 2. 14.


Fáradtak a színek
----------------------
Fáradtak a színek, - még él a tél -,
az égen, földön, s rajtam,
és a hajam, elhanyagoltam,
vicces, míg az első kettőt
írás helyett, óra hosszat nézem,
már nem tetszik, nem nézegetem
a képem. A korom, mint ráncokba
a korom, beleívódott mélyen,
s bizony jobban látszik télen.
Így, tartok a fényképtől, tükörtől,
még nem köptem le, de elérem
érzem, haha, az optimista realistát
játszik! Na, bum, szar a hajam,
átfestem, úgyis alatta dől el minden,
a tavasz, a nap majd segít,
hogy testem, lelkem rendbe legyen,
s e jóérzésem, tettem, igazítsa
illőbbé, elfogadóvá a versem,
addig a küllemi bírálatot távolabbról
végzem. Különben is áll a farkam,
és lyukas fogam sincsen!
- 2022. 2. 17.


Helyből előre
-----------------
Félig nap és fél tél
útban a tavasznak, s a nyár felé,
a világ mintha készülődne,
kintről a hangok már hangzanak,
de az illatok, és a színek,
bizony még alszanak, s minek?
Bennem is vegyes az érzelem,
s a kedv -, húzódik minden,
kint, bent, a fele sincs rendben.
Tudom és érezni vélem; új
tavasz vár, ébredés feltámadás,
létrobbanás, csak, a kocsim áll,
s a hajóm helye, sorsa, áh, majd -
Ez a helyzet feljövőben elment,
de ötven év után… Az átmenet,
a változás, az élet rendje,
de ha a várakozás párzik vele,
azt a jelent a fene megette!
- 2022. 02. 19.


Így múlik el az életem?
----------------------------
Így múlik el az életem?
Szegény gazdagon,
a múlón mulatón, félrészegen?
Továbbra is a szeretet, a szex,
az írás, és a le, fel, lövő életkedv
tart életmenetben, meg valami
kötelesség, elkötelezettség, vágy,
és bizonyítás, az itt-ott megfelelt…
Hagyjuk a francba, ismételt nyitány,
a tavasz tán kivirágoztat a döglő
tél seggelyukán! De másként, az se!
Versekbe takaródzom, a kihűlt
testi, lelki nudizmus után!
- 2022. 2. 21.


Minden nap jobb
----------------------
Minden nap jobb?
Ennyivel, és ne számold mennyivel,
elég hogy érzed, sőt az se baj, ha véled,
az élet előre megy, még ha csúszkál
és esik is, és nem igazán érted.
Közben, idő és szerencse flörtben
rajtunk múlik, bár után ismétlődik,
a legtöbb nap jobbnak tűnik a
zenitig, aztán csak a száma számít,
amíg múlóból jövővé válik,
addig magaddal döntöd milyen,
ha ordít, vagy ásít?
Persze, van, hogy nincs is mit,
csupán a lendület továbbvitt,
de minden és mindenki eljut a végig,
a kísértéstől a kiürülésig!
- 2022. 2. 24.


Rovancs
-----------
Gyűlnek létversekkel a könyvek,
amiket elégig már csak én olvasok,
s okok, miket nem követnek okozatok,
néma napok, hogy nóta, beszéd helyett
magamba hallgatok. Lényemig halogatok.
Nem azért… , ne adjatok, úgyis csak
a közös félre kapok, inkább hagyjatok,
ha jelenem ilyen lett, tettben javítom,
aztán örökítem, s ha hiába, ennyi a sors,
lyukat fedni jó volt, még egy fekete folt,
s értelmem, lényegem, e folt hátán folt!
Ha nagyobb, minek szabni, a kisebbet
meg… Mert! Abba kéne hagyni!
Csak ez élet-vers, magányosuk nem megy!
Együttükkel teszem, ha nem tettem, vagy
elfeledtem, hogy felidézzétek tőlem-nektek
akár azt az egyetlenegyet egyszer!
Hasonlítgatva ne érezzem,
- mindegy kit terhel -,
amivel megáldott, azzal is ver!
- 2022. 3. 1.


Valótlan valódiságban
----------------------------
Nem igen hiszem,
nincs is hozzá kedvem,
de látom, és másokon át
érzem, én is öregszem.
Persze még csak télen,
tavasztól őszig még a
régi létem élem.
Lehet, hogy önhittség
jelen-kiesésem, de
oly jó lenni, s akkor igaz -,
vétlen titkolásban,
valótlan valódiságban,
élő mesében, összemosott kéjben,
időrejtő mimikriben,
szemfényvesztő öncsalásban,
boldog - bolond
váltószavas újulásban.
- 2022. 3. 3.


Öregszik
-----------
Meghízott, elcsúszott fején a haj,
akaratlan, nedveit csurgatja,
és ért egységben éri a baj.
Nem megoldja, viseli problémáit,
alig szerzi, csupán veszti a létre-valókat,
s ha gond van, fut, vagy előre támad.
A dolgok jórészét már nézi, nem teszi,
létét inkább emlékezi, mint szeretkezi.
Gyakran iszik túl a túlélésre, és másnap
reggelente hány, de köp a halálra, mért ne?
Élnek benne régi színes, gerjedt vágyak,
és megijed, ha valóban rátalálnak.
Másoknak öreg, vagy újra gyerek,
megrekedt reményei fűvel, piával, majd
valósággal inhalálnak, és beáll, hülyül,
sajnáltat, vagy depire lepi a bánat.
Büszke túlképzelt múltjára, sminkelt magára,
álmodja; legalább a hátha hátra,
kín-röhög a jövőre és nyálat gyűjt a mára!
Sorsom add, hogy ily példája sose legyek,
és nekem ne legyen, hogy bár érzőn-értőn,
különcként, szenvedjem ezt a közösséget!
Még hogy előre meg van írva?
Én írom a van-t, és nemzem a lehetet!
- 2022. 3. 7.


Okozat
---------
Ma a megkapott feladat beszél belőlem
ezen jár az agyam, erről szól e versem,
remélem mihamarabb megoldom
a fogyó holddal, bár ez a nap elnapolása -,
ezt elfelejtem, azt a helyére javítom,
mert élmény nélkül hétköz a létköz,
vagy sminkelő eszköz, hamis szöveggé
múlik, a valós vers törékeny igazulása.
Az igazság meg többek közt önön ellentéte,
a hazugság viszonyítása, összeváltozása és
szembeállítása, az érdekek és körülmények
állítgatása, s ebből a politika éppígy az élet
ilyen-olyan lehelete, szájából és segglyukából
egyben! A költő így önző összegző, tán
képzelgő képző, mindezek összeseprője,
vagy a megtörtént műfordítója!
A relatív objektivitásnak szubjektív együtthatója.
Az ilyen napokon csak okoskodó, és látó,
ahogy a sors gombfocizik a dolgokkal!
- 2022. 3. 17.


Szőlő
-------
Szőlő? Minek csak a meló vele, pénzterhes, kemény fizikai,
fiatalon is rühellted, most meg öregedőben kéne? Ismered;
jön az idő az öregítő, az öreg meg megy ki a szőlőbe…
Aki tehette ott is dolgoztatott, a paraszt se belehalni ment,
hosszú... A váltás, a változás a lényeg. És ott az a két domb
régen is szőlő volt, meg a szüret illata, addigra megnőnek
a gyümölcsfák és a dió... Élsz te addig? Mit hülyéskedsz?
Mert a hülyülés jobb a hűlésnél, mint az ó-bor a szüretnél!
Szóval, az egyik domb üresen van, a másikon újra lehetne,
bár az egyik sem a tiéd, akárhogy éreztetné e ténytelen
épp-rögeszméd, hogy sikerülhetne!
A szőlőt szeretem, naponta eszem, a jó bort is iszom, bár nem
minden nap, és jóval többet… És valamennyit értesz is hozzá,
tanultad, ha nem is csináltad végbe soha, benne van a génjeidben,
igaz az a szekszárdi. És uras lenne, mondjuk Cabernet franc,
és Merlot telt ízre szeretkeznének egybe. Lenne egy Farnasi
vörös, meg Farádi vörös, legalább használnád az előneveidet,
legalább ez a címes írás örökíthetne, csak hát ez Badacsony,
fehérboros vidék, és hogyan is tehetnéd, (igen, nem, nemigen,
na, most melyikre a hála?) És ott semmi sem a tiéd, használatba
sem vehetnéd, csupán verítékbe - Inni persze mást is tudsz,
akárki fizette, dolgozott érte, nemcsak te, jobb pusztán a hatása
és a képzelet, annál, amikor a mienk sem ígéredik alá a tiednek!
Igazán, mulatni szeretsz nem kapálni, félrészegen énekelni,
búsongókat danolászni, lélekezni, hiányra fájni, meg népi
ordenárékat ordibálni! Aha, nem tudnék reppelni, mert
Emi nekem igent mondott… Mindegy, jó volt álmodozni
egyet, szép képzés, félig valós, ojtott képzelgés, mi volna ha,
- olyan, mint az oktalan ok, és a téli szúnyog -, de megérte,
mert e lábfájós időből ez a fene lehetne, megevett pár percet!
- 2022. 3. 18.


Oda-vissza
-------------
Rigó anya szemben, a pipével szemelget,
télvégi paradoxon; a parazita borostyán termésével!
Jól megéli, de nem énekel.
Az, érte volt, ez most együtt vele, éhbér a létért -,
akár a művészet eredete, helye, és vége?
Csak aki majd kalickába kalibrálja, legalább értse!
Lassan már olyan, mint a régészet, másolják,
hamisítják, üzletelik az egészet, a csoda farka vége,
ami, aki meg nem, az nem keres, mert nem keresik,
az egyéniség csak könnyű pénzért, celebként sikk.
Én sem vagyok csak másként jobb, ingyért
magamba zárva, ahonnan, amit rég eltoltam
(az útból, vagy egy jobban sikerültért)
most ismét a fejemre esik; Szomorú idegen voltam
én köztetek, búcsúzó visszanézés az elválás után,
köszönöm, hogy zsebembe tettétek, lakatnak
az emlékezethez, a belvárosi fényeket!
Azóta megtanultam semmi közöm az elveszett
kezekhez, a vágyak, a remények magunk vagyunk.
Szomorú idegen voltam én köztetek,
elmegyek, de magammal viszem közösítő átkunk.
A belvárosi galcsiba írtam egy-két havernak,
amikor bakának bevarrtak.
Most tavaszig ez lesz? Csak csipegetünk, csipogunk,
és szavakat etetek, hogy túlnőjenek, s jő a szürkületet?
Akkor ne tedd, mert igazodik az ének, ha a lélek éhes!
Tehetem. Az időm gazdája vagyok és örököse leszek.
- 2022. 3. 22.


Elcsábulás
-------------
Már nemcsak érzem, élem a tavaszt!
Bimbókkal, rügyekkel feslik, robban
fel-létem, kedvem, épülésem, s honnan!
Egészedik egészségem, rian, rohan a vérem,
éled áttelelt énem, magához tér a lényem,
és el is hiszem! Boldog, feles nevetésem
kis mókust riaszt, s a macskák rinyálásán,
kutyáim próba pornóján túl, mennyit vártam,
hogy de-sokszor ismételten, újra ideérjek,
mert ma csupán mély lélegzet, és könnyed,
tisztult lélekzet kell élelmesen értelmes,
élvezzem, hogy élek!
A többi, mi a létet leköti, s ami elmúlt
visszaköpi, lényegtelen, szél elfújta semmi,
gond, baj, megoldandók ácsi! Ennyi -
Mindegy hogy a csalfa tavaszka játszva
kifiguráz, - amit kéne, azt hazudja el -,
de, ahol érem beleharapni, kiinni, átvenni,
virággá szeretkezni, nyarammá tenni kell!
- 2022. 3. 28.


Szinopszis
-------------
Sűrű fehér pettyek az égbolton,
s ha államat leejtem előttem fűszinten,
virágzik a Ringlószilva, és a gyom.
Viszketem és csodálom, ilyen is a sorsom,
az év legszebb hónapjában fojtó, s folyós bajom.
Alighanem (a sor legrosszabb szava),
ez majdnem április, és már allergia.
2022. 3. 30.


E dolgok haszna
---------------------
Csak mossa ez a híg eső a földet,
táplálja a virágba tárult növénykéket,
bár fojtogatja a tervet, kedvet,
benthez köti, (át)itatja az embert,
és félsz-szürke, a tavasz nagyanyja, de
szükséges lét-színtézis, így a gazda
elfogadóvá teszi bennem e rossz idővel
megvert jelent jegyzettet, kell, de mégse,
mint az elvált felesége, ha nincs is -,
s csak egy emlék fekete-fehérje…
Ezt a verset, meg, ha kimegy az esőbe,
tegye a fejére!
- 2022. 3. 31.


Akvarell
----------
Az eső ösztökélte erdő alján
sár simáján, avar hátán,
lila szőnyeg, sárga pöttyökkel.
E szép szaporodástól, virág
burjánzástól áradt a táj, bár
a nevüket nem tudom, bajom
van a nevekkel már, is, ja meg
a számokkal, vásárlandókkal…,
de pótlom, magunknak javítom
a szavakkal, szóval gyönyörű a
gyönyörük, szerelmük a tavasszal,
megkap hűségük, kihívottságuk,
míg a kutyák után nászukra hágok,
esőtől behúzott nyakkal, öregedő,
tél-tarka hippi híg eső szürkében
zöld-sárga alappal, s lent, fent, lilás
árnyalattal, alkonya vízfestett
alkonyán, fekete dogokkal. Pont ott,
hol a szilvafáról egy koszlott-hó fehér
a széltől épp a kezemre ér.
Néha nem baj, ha hangulat hamisítgat
valóbbá dolgokat.
- 2022. 3. 31.


Másnapos boldogság
--------------------------
Nyertünk! Pesten nem, de
mindenhol máshol igen!
A tavasz elfojt nedveiből feltámadt,
bár éjjelre be kellett hozni a kutyákat.
Két lényeges lényegtelen, hála, ismételten,
még sok ilyet nekünk, és nekem!
Terhesek a cicák, ma simogattam a sziámi hasát,
nahát, testszépítő vonzalma a pocakok iránt!
Kicsit fáj a fejem, hétfőn, öregesen,
tegnap pezsgőztünk (is) a győzelemre…
A tollat és magam az ágyra dobom, még
csigavonalban jár és mai csúcsához ért az eszem,
kint a mindenség szép szerelme pulzál,
de sok, elég már, magamra hunyom a szemem.
Másnapos boldogság. Manapság gunyoros velem!
- 2022. 4. 4.


Semmi különös
-------------------
Halvány, elhátrált, mintha túlmosott fények,
a szem-sötétbe, s a párnákra visszalöknek,
meg felhőkkel küzdő, néha kibukkanó kékek
égetnek léket, és a szirmok már a földön,
s tartozásul átörökölt ősz fakulgat a zöldön.
Lelassult a lét, majdnem hátmenetbe vált a táj,
ez az oda-vissza csámpa a fránya időjárást
jócskán megzavarta, elfárad a várás, átok,
álmosan bambulok, ágyat, vagy napot kívánok,
valami kellemeset, ami ebből kiemelhet,
de, hogy mégis milyet? Semmi különöset, tán
tavaszt, fényes színeket, létbizalmat, kivirágzó
reményeket! Majd utólag eldöntöm jó, hogy
vége, talán még kéne, őrzöm, felejtem?
Az élményt kergetem és nagy-részem vesztem
e semmi különösben, sok, esőben esendő,
futó, hunyó, lényegi lényegtelent -
Idő és érzelem -, könnyednek képtelen,
kénytelen, izomlázas versben.
- 2022. 4. 7.


3. 11.
-------
A költészet nekem mindennapos,
Anyu szülinapja meg fájdalom-piros,
volt, van, lesz, amíg leszek,
vagy nem oszlanak betűkké e versek
az idő elmosta félrefelejtésben.
Most, érzete velem él személyesen,
s a közösben, teszem, s emlékezem,
a maguk magam-módján, mert a
legfontosabbak, s a legtöbbet adtak
és hagytak, élnem -, ebből és ezzel,
bár ilyenkor egyre kétségbeesettebben,
szégyen és búba burkolt magamutogatás
lenne jelzőkig részleteznem, hisz
hasonítás és szokásismétlés nélküliek,
így ma, Ha.lett-et vágva keresztezem;
s a többi néma ..end!
- 2022. 4. 11.


Húsvét előtt
---------------
Harsányan erős ma a tavasz,
haragoszöld, hogy lágyan,
léttel telten átadja magát a föld.
Még menyasszonyszínekben illeg
az április, vizek árnyéka lágyít
az égkéken, és mögé énekel,
perceg, zizeg, dobban az élet,
a reggeli csendbe növekszik,
feslik, pattan, árad a természet,
felém illan friss, kisbaba illata, s a
virágzó női akarat pézsmaszaga,
mosolygok érte szájzsibbadásig,
hogy ránc-zára szisszenve felszakad
lelkem, lényem ajkainak, és rügytől -
termésig, létszerelmes, izgult szavak
feszegetik ellazuló grimaszomat.
Megszentelt napokba, a dráma
előtti csendbe, kuncog a nemezis,
mert ez a nemző valóság itt
e-világibbá igazítaná a mesét is!
- 2022. 4. 14.


Nagypénteken, a fám alatt
----------------------------------
Engem nem nyűgöz hite, sem közömbösít,
nekem gyásznap marad e nap -,
és itt, lassan, s egyre gyorsabban, kinő a fa,
s nevemből torz, kusza forradás marad…
Csak az élet múlta az örökös közös
sem oka, se hozadéka -, és sajna úgy, mint
virágára és dőlésére, s nem ugyanakkora
gyökerére, büszke a fa!
- 2022. 4. 15.


Idősödőn
------------
A bajok már sorakoznak,
még nem tülekednek, de
lehet, hogy megmaradnak.
Élni, írni, magunkért tenni,
magamnak hagynak, aztán
a vég okaiként hatnak.
A jó okozata a rossz is lehet és
a jón-rosszon túl, tisztulás lesz,
vagy a semmi oroz -, mit tehetek,
az élet, ha arányít, utána sokszoroz.
Akár a körforgás tengelye, okából
okoz! Csak lassul a hajtás pajtás!
És az időtől haladékot kapva,
rángat ide-oda robbanva, halkulva,
már létezésért az életvers -,
mert töltő és ölő neked
e lélekző lét-aritmia!
- 2022. 4. 24.


Reál
------
Lilás rózsaszín az alkony, mint a véres takony
túl sok volt vörösborban, ronda, de valóság,
s ez is elkápráztat, mert válthat, s már hamvadt
tűz, és elmúlás sárga az éjfekete ágyán, ha
csak nézem, vagy belém égett, hogy orrba vágtak.
Hasonlóság és hasonlat, igazság, ha hasonulat,
szép, bár nem épp esztétikailag, erkölcsileg,
mégis szebb tény, hogy e helyére ért és ért,
mint, hogy éjülni, alvadni, bennem marad.
És jobb, mert felkavaró, s tovább használhatóbb,
durvák, rücskösek, zűrösek, de hatnak,
és élmény utáni csendet szavatol e helyzet,
mert eláll a szavuk, hogy csak vakolat-szavak!
- 2022. 4. 26.


Ima-színtézisem
--------------------
…s ha isten nem elérhető,
akkor helyette valami olyan kéne,
mint az elszállott, megszállott hindi,
ki menetközben előtte, mögötte,
az utat söpörte, nehogy szegény
Vörös hangyát véletlen megölje…
- 2022. 4. 27.


Kimagyarázat
-----------------
A gond és a hétközszer lefoglal, elfoglal,
terv és tett-képzelet, alkottató szemlélődés helyett,
időre, és nem kedvre, mert megoldásért agyal,
szükségre, kötelességre, kénytelenségre, de hogy
szépségre? Utána, talán, ha sikerülne…
Csak ehhez épp kevés lenne a kényszeres tehetség
és a jobb elvonatkoztatásra megvalósítás, akár
versbe téve, s az önköltő izzadva, most-magán
erőszakot téve, ámít, állít megkeveredve, könyörgő
rímeket, tettetlen is tetsző jelzőket a szerencsére!
Miért? Mert idővel és szerencsével,
az írott szó is közmondássá válik!
- 2022. 5. 2.


Viszolygó viszonyítás
----------------------------
Három bajjal telt nap után
fő, hogy hétfőig elértem,
nemigen hittem volna, hogy
hétvége helyett, hetfűre várok!
Pénteken lerobbanás a sztrádán,
idegeskedés, lekésés, ki-vagyás,
szombat - vasárnap negatív
vízi parádé, és kitudja mi még?
Szóval, létem fonákján járok,
miközben tavaszérzetet vágyok,
szarban léve, szép az ég,
viszolygó viszonyítások.
Lenézek a szürke következőkre,
az összekevert tavasz – őszre,
és megnyugszom, a talánért,
s a nyárért, létem mosolyáért,
mert a romlottakon rontani
minek, csak a sorsom jó része
épp nem talált rá az emberére.
Már ne várj, ne gyűjtögess,
s annyit adj, amennyit kapsz -,
ne az út végét nézd,
hanem, hogy haladsz!
2022. 5. 2.


Szamárvágta
----------------
Azért az is jelzés a jelenre,
hogy azelőtt sohasem volt elég sok,
üresen váró tárgyából, függően az
igei állítmánytól, míg most ott porosodik
egy halom papír, ahol hagyom, rovom,
vagy félrerakom, se kiadom, sem olvasom.
Persze a net, meg az időtlen eszmé(ny)let,
a tett-telen tévedések, ahelyett, hogy kinek,
és minek? Nekem írnom szükséges, és
élményelnem előtte, összefüggenek -,
s ha lassabban, ritkábban, nem az írás
bánja, hisz érik, míg nyílik, a hűtlen idő
hibája, az élmény a kevesebb, s a kesergés
a lett -, a lap alap, az önfeláldozás mazoistája
kivárja, de én szamár lennék, ha nem
élném-írnám ki, vágtatnám át az életet!
He-he, miért, hogy válogathassak
a testi, vagy szellemi görcs között?
De előre a hátrában is, a kéne, már kell,
csak hát ez szamárvágta, az ott meg
énváltó finis!
- 2020. 5. 8.


Idegenül
-----------
Az életvers megamorf színtézis,
metamorf szimbiózis és kimunkált alak,
reciprok kapcsolat; meglátás, írói akarat,
és a bizonytalan a szerencsét nyert krízis.
Választottam és választattam e változatban,
jutott és marad, van és lesz is! Egyben és
külön, az időtől, csak ez alatt az élet részből,
az elsőből először, kimúrdel a praxis.
- 2022. 5. 11.


Önjelzések
--------------
Önjelzések, pír, grimasz, mimikri,
kinek az élete mit osztott, és mit ad ki?
Árulkodó reakciók, megélhetéskényszer,
alkotásvágy, mobilvágy, vagy családi ágy,
öröm, kín, élvezet, és annyi más…
Beszél a test, és meséltet a léted, kellenek,
mert értetnek, jeleznek a különbségek,
s mire kiegyenlítődnének, félre, vagy
végbe ment a történet, az élet.
A két oroszlánráncom, a mongolredőm,
s hogy az árnyékomtól borzolom a hajam,
a sorsom, meg a hiúságom külső jele,
a többi az írásra marad, jellemeznek,
önélet, önjelzések, belőlem nőtt szavak,
mű-fordítom kiből hogy árad a szeretet,
hol sikkad a salak, s mi közöm hozzá,
átlépek rajta, vagy a ruhámon ragad?
Vethetek, vehetek, és el -,
a szerencsésebb ember a kapottból ad!
De mind csak következmény,
eléjük valósítsd magad!
- 2022. 5. 12.


A „győzteseknek”
----------------------
Ha csak séma tettek helyettesítik
az érzelmeket, művészetet, a verseket,
az a költ(ő)észet hulláig hullása
az ész, az én, barikádjába! Mert
szépeink születnek, de szar mi-végre.
A celebes középszer és az amerikanizmus
térnyerése mellett, az életvers elkecmereg,
csak ahhoz kevesen értenek, nekemtől,
neked, esetleg gyenge többes szám lehet.
Igaz, akkor önidő-pusztító hi(á)ba,
skizofrénia, mégis a lélekzet testesülése
a lélegzet mellett, benne győzhet a kell,
a minek helyett! Meg persze a passzív
permanens a keveseknek!
Sebaj, bunkók, ne értsetek,
nektek ez úgyis mindegy,
üssetek és dögöljetek!
- 2020. 5. 18.


Okoskodás
--------------
Feszültség, tehetetlenség feszít, dühít,
energiát, időt, nemző gondolatot von el
a lényegesektől, örömtől, élvezetektől,
verstől -, már napok óta, és stagnálhat,
de fokozódhat is a probléma, sajna
inkább, mint megoldódhat, lét-általában
és mások miatt! Jó, az eszköztelenség,
meg a disznók és a korpa…
Aha, nem szabadna megöregedni, és így
esélytelenül akár egy maffia-fingnak
nekimenni, íme, a fölös évek haszna,
de ne fogd a sorsra! Tenni kéne,
ha kell rosszat is, így is, úgy is veszted,
legalább élvezd egy kicsit! Nem érdemes,
jobb lelépni, és máshol, máshogy,
nyugodt boldogan, már csak képzeletben
büszke bolondnak lenni!
Bár attól nem változik semmi,
hogy az ember, okoskodó(n) senki!
- 2022. 5. 23.


Önpurgálás
----------------
Ellöttyedt, szürke, sáros ma a május,
a fény a múltkori még, tartalék,
a színek zűrös-zöld egyenruhában,
a formák megroskadtak, a szél elől bújnak,
a tulipánok összehúzódnak, amelyik
még ép, halványabban szép, a madárdalnál
hangosabb nyúlt nyikorgása a fáknak,
mintha műanyagban keretemmé állnának.
Vizes a mókus mókás vöröse,
a macskák szőre és a kutyák háta,
a kocsik levirágoztattak fehérre,
aggályos dagályosak az utak, a gyomrom
ég, mire a kedvem bora loccsan szét.
Talán, ha csillagokkal égeti magát az éj,
és dönthetem; emlékszem, vagy teszem,
szököm, tán szokom relatív magányom,
és iszom akár álmodozom, de feldobom
érzékeny, hiszékeny, nyárba-bolondult,
hajló hanga hangulatom!
- 2022. 5, 24.


A rocker alkonya
----------------------
Írom a végét, érzem az élét, a határ hatását,
ám, kint egy rigó a Zeppelinnel tercel,
ez örömtet, az fusztrál, a rocker alkonya -,
a többiben a többivel egyforma, s csak hajnala legyen!
Ülök a széken, mi munka és úri székem egyben,
és nézem, hogy töltődik fel napfénnyel és
lendülettel az élet, csacsognak a madarak, és zajosan
zümmögve kimerészkednek a dongók, s a méhek,
mert még virágzik a kert, fejemre zöldül, bezár, meg
boldogít is így a természet. Aztán kisiklik a sugár,
berobban a szél, megállt a napcsoda, csak a világ
már az ötödik sebességbe ért, kilép, aztán hátra,
ilyen, olyan hatása, de mégis előre a saját nyomába.
Lét-tánc ez, zápor-fényes ünnep, a tavasz ballagása,
szitkos csusszanás, vagy titkos behatolás a nyárba.
Emlékszem rá minden évben, s tán úgy vélem
értelmetlen néznem, részeként, részenként megélem,
s lényegemmé érzem, jól rendezett színjáték ez,
és egy kis szerencsével tragikomédiából,
rock-bulivá lesz!
- 2022. 5. 27.


Hattyúdal
------------
A napvég épp ablakrésen beles,
s a Croton világít,
pirosan, zölden, egyben,
így minden megmarad helyben.
A nappal szín-keverve ásít,
s az alkony fénycsodákkal ámít,
árnnyal, fénnyel drámát játszik
díszes múltával, holló-hulltával,
az érzéketlen időben emléket állít.
És látszik, mit ajánl még az élet,
színházzal, (el)verőfénnyel, de
erővel, tűzzel tündökölve tűnni!
Míg elgyengül a jel.
Búcsúelőadás lesz,
talán a szeretteimmel, s ami voltam,
szemben a sötéttel, pár verssel…
Baszhattyúdal mólban!
- 2022. 5. 30.


Dühösen
------------
A tehetetlen segíti a lehetetlent,
bár mindkettő viszonylagos tettben,
inkább a mégsem, időben, s lehetben,
ami döntetlent hagy ebben. A szél,
s a vitorla menne, vinne, csak én
vívódok, aggódok, egyhelyben, mert
nincs aki érdemben segítsen.
Persze duma, meg nyúzás bőviben,
de tán jobb a sem, mint a rosszúlt
minden. Értekezni nem érdemes,
hajózni viszont kell, tehát eszerint és
szélszerint, picsába a részletekkel!
- 2020. 6. 1.


Szeretem a reggelt
-----------------------
Szeretem a reggelt,
ez nekem 8, és 10 között kezd, ha süt a nap
és aranyfátylak fénylenek a fán előttem.
Ilyenkor minden érzékemben jóérzés van,
s ha pluszban szeretkezés tölt és robban,

be lett aranyozva a napom.
Végül is ilyen egyszerűen indulok, vagyok
így, lét-dús, megelégült akár e reggel,
hála, még vannak ilyen napok, bár ahhoz
kevesek lesznek, hogy megváltozzanak
a végfélelem fekete szédületében
szarrá szürkülő holnapok!
De e reggel ékszer, kegyszer a lehethez,
tárulás a jövőt kifestő esetleghez.
Én meg fű nem, sem fa, s bokor,
a rajtuk lévő holtsúlyos virág leszek,
a hullás idején.
- 2022. 6. 3.


Hitvallásom
---------------
Deista Te-ista vagyok,
lét-istából!
- 2022. 6. 6.


Felhőcsapó
-------------
Becsapó ma e felhőácsorgó,
csak emlékezik a nap a napsugárra,
így én az elmúlt jóra, és rosszulásra,
elmaradtakra, elhulltakra, létdarabokra,
hogy egy elég-hessentéssel a mait is
elhussantsam, és belássam; az én
belső filmem sem jobb a tv-énél, és
nehezebben megy, hogy kikapcsoljam.
Kell a mozi, igézzen, idézzen. Vagy
pihenjen a szem, és csak képzeletben,
de a vágy, vagy az emlék hőse,
néha rendezője egyben kell, hogy legyek,
s létcsorbult csóró, tán koraérett gyerek,
vagy nem így látó öreg, lehessen
ezerfélén ember!
- 2022. 6. 9.


Üvegfények
---------------
Bajok, örömek, ide-oda szintek visznek,
ismétlődőn élek, s egyre többet kérek,
jönnek, mennek, összefolynak, meg se
lepnek, jó, rossz hírek, rejtő színek,
életcélok, sorslettek, boldog bolondságok,
jobb - hogy vannak- versek az üres percnek.
Most már napcél helyett szembe sütnek;
élemedett élet - Alkonyi üvegfények.
- 2022. 6. 13.


Reláció
---------
Negatív szemléletű pozitív részek,
késztetések, le-életek, kísértések,
hiány a túl-ban, időjojó rossza a jóban,
a rosszban rejlő jó, és emlékezetkiesések,
és már e lét, értéksemleges reláció,
egyirányú sors a változásban a változó,
s ami maradhatna, határozatlan meghatározó.
Teljes élet… Kitől, mitől, honnan, hova,
jó mi Fényhozó?
- 2022. 6. 14.


Melegben elégedetten
----------------------------
Egy szarvasbogár berreg el előttem,
szitakötő cikkan, rigó rikkant.
Nap felé nyújtózik terméséért e világvirág,
a júniusi reggel meleget, jóleső eleget ád,
belé lélegzem, és fellétezem az éji esőtől
frissítő erőtől, örülök a jóvá tisztult szóknak,
táncba, láncba gyűjtöm őket, aztán képemre
vágom, s talánra áldom, hogy ahogy én
megtaláltam, úgy tegyék vele mások.
Mert fontosabbat nem tudok, világomban
sorba állok és verseimmel szalutálok, hogy
vagyok, ha hiányzok, s ez így valahogy áldott.
És boldogsággal teli éppennel elhallgatok,
minek is folytatnám, ma többet kapok,
mint amennyit adok, s csak úgy hiába nem
vágyok, inkább kicsit szégyenkezem,
mint amikor tele zsebbel pénzes postást várok…
Ilyen kezdés után ezt a gyenge véget,
mint aki pofonnal kezd, és pofázva értet!
- 2022. 6. 21.


Széltánc
----------
És a szél táncra kéri a fákat,
szelíd keringőre, szorító tangóra,
vad rockira, őrült shake-re,
és e vitustáncot járják széluntáig,
lihegő fotószíntézisig, levél hulltáig,

háncshasadtáig, gyökérpattanásig!
Míg kikékül az ég, s a kis szellőcskék
a szerelmen szellemeskedve,
egymásra fektetik az elszállt leveleket,
porzókat, termőket, sziromveszetteket.
S dongva keresgélik az így-hullt virágokat
és a ritmusra kipergett mézet a darazsak,
a méhek, s a pillangók nászba újult tánca
színorgiába szikrázik, és az oda-vissza
szeretkező suszterbogarak nem értik,
de érzik, hogy nagy buli volt,
megérte megélni, bár csak nézted!
Egyedül, kimaradva, gondjaid
majomszigetén toporogva, mert te
persze ilyenkor a hajódat félted!
Tegyed, hisz i-t gazol az igazság,
meg széltánc az élet!
- 2022. 6. 22.


„Tükör által homályosan”
--------------------------------
Hogy az életből írásban visszaadásban
a stilizált forma a fontos, és hathatós
homályosan is, ahogy, amit látsz és teszel
igaz? Ugyan, a tartalom és a forma
egymásba, és egy másba alakulása,
e foncsorvesztett görbe-tükörben, akár
az élet és lélektengely ferdülése miatt
szellemképes és lét-tény piszkos képe
okán, élményből hétköznapra nevelten,
szeretve, vagy kiszenvedve igazi lehet,
de magad által, fényedtől világosan!
- 2022. 6. 26.


Mai imám
-------------
Annyim legyen, hogy tehessem,
amire születtem,
így legyen, hogy úgy tehessek,
és tegyem, hogy én lehessek!
Köszönettel, ámen.
- 2022. 6. 29.


Valósulásig
--------------
Teszem, amit kell,
ma azt is mit kéne,
elegem és melegem van,
kánikula, a kánaán, s a
kutyakula egybeolvadása ez
a nap. Nyár, napfény, és
34 fok, ennyit könnyen bírok,
csak, mint sokszor, most is
időt izzadva várok.
Sok így, a gondok átváltozás
várakozásával, de ahogy a
barátnőmmel külön is együtt,
okozásuktól a sikerülésig, max
a lényegtelen lehetetlenülését
veszíthetjük. Mégsem szeretem
a szürkét, amíg a lét-feketéből a
remény fehérjével kikeverjük!

A földön piheg egy vörös-fekete lepke,
zárul, tárul, épp éj, vagy narancsvörösen
szépsége, pihen, aztán rebben és elszáll,
valahogy a kerekedő szebb esély és a
nyár kiteljesedése. Nem az ő idejéig tán…
Annyi féle kéne, ez most elég előnyre,
előleg könnyedébb előrére.
- 2022. 7. 6.


Újjászülött
--------------
Írni kéne, de ahhoz élmény is!
Kristályosodásokhoz valami friss,
élni, jón-rosszon túl, megérte életet,
bár az, ezektől bármilyen lehet,
tudd, melyiket tedd, és szeretkezd,
hogy többítsd és donorként emlékeztess,
lét-sokad újjá-szülöttjét kifejezd,
ezért a léttest, s a lélekszó, az életvers!
Megszülni felélő szükséged, és ez az
életed kell, hogy felnevelhesd.
- 2022. 7. 8.


Csodavárás
--------------
Jelenleg nem megvalósítható.
Anyag, pénz kitartás híján,
sajna, ellentételezése sem,
a nyugalom, az alvás, az írás -,
hagyom hát, hogy dőljön el,
vagy épüljön fel,
a magamét megtettem és teszem,
a döntésért piszkolom, vagy
mosom kezem. Kérdés, hogy e
tehetetlenség erő mennyire nyerő?
Még segítség kéne, tán előre
elrendeltetettség, de a mai esély
a tovább okon, a hité a kevésen,
tujázás álló villamoson. De cserdít
a csodacsillám, reménytartó segítség:
napvirágzás a juharon!
- 2022. 7. 18.


Félreérzés
--------------
Júliusban esett meg,
még nem is jött ősz, se vég,
csak hullottak előre, s elém
az időt tévesztő és eljelentő,
hő ölt, sárgult-zöld diólevelek…

Aztán a kár, a baleset -

Pusztulás ellen élek,
halál helyett részgyengülésben,
a gyógyulás, helyrejövés szenvedésében.
Hiszem, a lesz legalább a volt -,

ha jobb nem is lehet.
Csak a múlásközi reményhez túlzásjelek,
s a szószaporítás nem illenek,
hát vér és benzin -,
s az utat homokkal hintik. Élethű elegy –

Önevő élet, lett és tett kényszerek.

De ebcsont beforr és az összetört talán is,
s ami marad, lét-lehetült meg-maradvány.
- 2022. 7. 31.


Alárendelés
(metamorfózis)
---------------------
Már tudom milyen, s hogy változott,
mert átlátszó jéggé fagyott a volt,
és a jelen; fák tánca az enyém helyett,
míg a reménnyel szexelek, s szenvedek,
és e van, a jövő előtt kétrét hajol.

Lehet még, és jó is lesz talán,
de az idő már beköpte
és bábozódik a halál.
- 2022. 8. 8.


Megzavarodva
-------------------
Égi-földi összjáték,

vagy csak jobb bal-eset esett,
csodák a csikorgásban nincsenek -,
ösztön-szándék és szerencse segített?
E versben biztos, ha értet és hatásos,
többi meg javulóban, mert léthatályos.
S egyszer még a megesett kieshet.
- 2022. 8. 12.


Alsó alku
------------
Kezdek bekattanni az ágyhoz kötött száműzetésben,
negyedik hetes fekvésben, a nem lehet szükségében,
bár szeretetben, szerencsében, mégis arra kötelezetten,
félig lehessek, ne tehessek, e kényszerű őrületben.
S még két hét fonák életrész a lehethez!
Ki kell bírnom, hogy bírhassak az elkövetkezőkkel,
és ki fogom, magamat megtartom, s lényemi jogom
a költészethez, hisz a törések ezerszereznek… Csak,
bezártságom ne váljon helyben-futásból rugaszkodássá,
a repüléshez…
A magamnál, magamért, megalkuszom.
- 2022. 8. 15.


Alapian
----------
Erre nem kellett volna rájönnöm,

hogy a fizikai lánc, a lelket is lerántja,
és a kettő alapilag elfoglalja az agyat -,
bár ami marad, létezhet, javulhat,
de augusztus közömbös közepén,
ha ilyen lett az én, csak keresi nyarát.
Ahogy tenger okozza a cápát!
Na, és az indián, a vénasszonyoké,
a szín-színtézis lemenő csodái…?
Színesíthet, ha értékén megéred,
és értetni kétfelé, használni tudod.

Legyen, ha lehet, éljem lényegemet,
csak most, szocreálban alapozok.
- 2022. 8. 17.


Kifelé a befelében
-----------------------
Kifelé a befelében. Még fekszem,
de mozgolódok, ön-rehabbal próbálkozok,
olvasok, írok, gond helyére álmodozok,
ami van egyként múlik, a lesz még nem,
sok félén lehet, de lénye(g)mi dolgaimban
én dönthetek, szeretnek, versek őriznek -,
senkik és akárkik csak szívességet tehetnek,
akkor is élni és írni fogok!
Na, gyógyulgatok…
- 2022. 8. 19.


Kellő eső és kelő…
------------------------
Nem szeretem, de ma örülök az esőnek,
ahogy a seggre ülésnek, ha már megyek -,
és száradó, fonnyadó terem és fél testem
éledtre virulhat, újabbá a visszába,
a kellő eső és a beérő kelő, rég-vártjába.
Féltem, festett gipsz-maszk estébe végzem,
de túléltem ázón, forradón…
Estem, keltem!
- 2022. 8. 20.


Hitetlenül elámultam
---------------------------
Hitetlenül elámultam, 166750 szót írtam
a számítógép szerint, mennyi kifejezése ennek
a létnek, reménynek, vágynak, élménynek,
gazdag termés, a szegényebb vetésnek!
Pedig ezek csak az „életversek” az utolsó
nyolc évben, tett-lett, keveredésében.
Ez létváz eredményem a múló enyémben,
futó jókkal a tietekében.
- 2022. 8. 21.


Szósínben
-------------
Lenne, mégse úgy, ahogy kellene,
fekszem rossz időmön, s az elmaradtat
ráfogom a majd eljövőre, mert az írást
a gyógyulás hite hiányosra egyelte.
Így, csak jómra tehetetlen létezgetek,
kellbe, leszbe fonva, üres szósínbe fogva,
értelmem szó-magvas értelmét vágyva,
s indulót csinálva, erőltetve, félbetéve,
meg jobb-helyette éve, iszva, szeretkezve…
de én marha, versbe szerelmesedve!
- 2022. 8. 22.


Vé(g)szkijárat
------------------
A kilincs még recseg, de már nyílik,
más út nincs, de az ajtó indít,
csupán el kell hinnem, ami bezárt
most helyemre segít, s ennyi a világ,
tán visszakapom a régit. Dehogy,
az már rég emlék köntösű semmi,
tán fittyedt-fosztott sorsod erőre kap,
ennyi. Mindegy akárhová, bárhogy,
a forgásban állsz, s tovább kell menni!
- 2022. 8. 23.


Ihlet-tettető
--------------
Szótlanul. Iszok néhány kortyot,
s kiszavasodok, versre tavaszodok,
és létszomjasból, költő vagyok,
mint oly sok másik, bár annyit
nem fogok…, én majd a verstől,
nem a szesztől való(m)sulok!
S a borban is maradjunk az íznél,
szava-borsa a létszomjra -,
a hatásra csak, hogy hatott.
- 2022. 8. 24.


Mintha
---------
Mintha tavaszkodna
a velem váltó augusztusi minta,
ezt érzem, azt meg hiszem;
felgyógyulva szeptemberelek,
jobblétemre, szabadságra,
a régi suli kezdés helyett.
Ha ifjulni nem, pusztulni sem,
gyerünk öreg, a közepébe egyet!
- 2022. 8. 25.


Elhalasztva
---------------
Szex nélkül a nap halványabb,
nincs bearanyozva a létalap,
a vers is nyűgösebb, hiányteltebb,
ha vágykígyó a farkából harap!
- 2022. 8. 26.


Hamis bocsánatkérés
---------------------------
Felfed(t)em magam,
csak fedezzétek fel!
Tudom érteni nehezebb,
mint érinteni felületesen,
kénytelen megértettem -
Én már megtettem;
bocsássátok meg nekem!
- 2022. 8. 27.


Hónapos ágy után…

-------------------------
Ma hazamegyek!
A kapuig, tovább még nem tudok.
De a kutyáimmal örülni fogok!
- 2022. 8. 28.


Perc csere
------------
Mégis még egy hónapos ágy vár,
terv-óráimmal és perceimmel szemben,
hiába, öregebb a csont a vágynál!
Mégis mit hittél, egy fél idő elég lesz
három helyen tört lábnál? Na, tart a csatt,
nem mind csatlakoztak, csalatkoztál.
Tudom, már nem vagyok gyerek,
bár fiatalos és férfi még, aki verseiben

ön-hős, de nem képes perccserére,
és ezt a helyzetét most cserélné, egy
könnyeden sétáló akárkiére!
- 2022. 9. 3.


Huzavona
--------------
Megbánta az idő, mert rosszat mondok
róla, most meg sír az őszre fogva,
mintha az isten haragudna egy fájdalmas
káromkodásra, hogy gyógyulásom sorát
tovább húzza! Idősödő az időt hajtja…,
ha hiba, az ő dolga, a felelős félrenéz,
a természet hagyja, a múlás egyenlítésével
a beforrás forradalmáért, létem kurtítsa!
- 2022. 9. 4.


Az idő nő
------------
Az idő nő! Elszalad, utolérjük. Még.
De végül lelép.
Mi pedig… Öregszünk, múlunk,
koronájából a teremtés koszorúi,
nyerőhitből programtört követői,
lét-vakká lett, tőle vesztes férfinép!
- 2022. 9. 6.


Hatás, ellenhatás
----------------------
Az összetartozás életrészletig és egymásért szól,
így, szeretőként, párként, partnerként, társként.
Vérrokonként, családtagként persze másként.
S a széjjel elől? Az együtt zárját szeretettel őrzöd,
vagy jó ráérzéssel, nem vársz, míg betöltöd.
- 2022. 9. 9.


Az ebcsontokra
-------------------
A nyárvég is rámegy a gyógy-végre, s az
őszítő őszelő, míg rendbe jön, épre, az
öregedő. Két hónap ágyban, a jobb kiesett,
hagyott egy pár verset, meg fogyó bajt,

meg, hogy egyáltalán volt.

Siete(t)tem, ilyen vagyok, nem vágom a
centit, de félőrülten ölöm az időt!
A végén még imádkozni is fogok;
hisz a lényem féltem -, s fél térden,
rajtba-tett kézzel üvöltöm
a tavaszköszöntőt!
- 2022. 9. 11.


Szél, s cél
------------
Idegen, ideges szél ez,
nem a régi, hajóhajtó, segítő,
veszélyes, elkötő, törő!
Persze, kikötött hajó szempontjából,
mert hajós, és amilyen most vagyok;
ágyhoz és bójához, fájón hogy állón!
Szinte folyamatosan fúj, és erősen,
akár kár miatt, s vágyáért fájhat a szív,
de már csak pár nap, és kelni, menni,
él(vez)ni, a nyílt vízre hív!

Ez az, így-lenni kell, nem amaz,
hogy miért, s mennyiért, adjam el!
- 2022. 9. 12.

Létfestés
-----------

Még véghelyén a nyár, és napos napokat
nyújtogat az ősznek, ha őt már a festészet
érdekli, sorozata színeit keveri és fakulnak
a kékek, sápadnak a sárgák, szürkülnek a
fények, a ragyogásból pasztellek lesznek,
de művész, a múlt hetit átfesti, becsempész
meglettebb életet. Aranycsínyt csen és fest
a szürkék rákfenéjével szemben, nyárhalál
vérszínével bujtogatja a barnába bambuló
természetet. Bár elpihent a nyársugár, felél,
ha a lejtőző idő sorában hajnalhelyet talál.
- 2022. 9. 14.


Fásulva
----------
Xilém szellem,
a floém világgal szemben.
Törtében történet,
különleg a külön-ben,
de az ég felé egybeállva jó,
évgyűrűvel eljegyezve, kihajtva -,
oxigént adva, magamat tartva,
vagy tüzelő, ágy, hajó…
- 2022. 9. 15.


Le-állapot
-------------
Ha idős időd fogy egyirányú úton,
s ami jobb volt képzelgésnek érzed,
nem noszogat a nosztalgia sem,
mert már hiánybetegség az élet,
és hogy élvezed, fantomfájdalom!
- 2022. 9. 16.


Járulékos hízás
--------------------
Ha elhagy az álom is,
és más most alig -,
kényszeres evés, ivás,
majd-hajnalig.
- 2022. 9. 18.


Lénye(g)mítő
------------------
Ami jó, azt tovább jobbítgatni,
túlírni kár, - ha az igazán az -
S nem kevés mert egy-két szavas,
és lehet, jellemző jelződ kimarad, de
ha közmondás és ihlet szülőkre hajaz,
s nászuk igazi versé fogan, mit majd a
befogadó is jól fogad, szépen aláírod,
és a címzésben éled ki magad!
-2022. 9. 17.


Táncolni, vagy tántorogni
----------------------------------
Táncolni, vagy tántorogni,

a régi bulik nagy kérdése,
becsajozni, tán hagyni,
hogy valamelyik felszed,
hazavinni, vagy szépen
elköszönni, és továbbinni?
Voltak, s úgy emlékszem,
akkoriban többször voltam
szerető, mint részeg.
Persze, ami így volt, lehet
úgy is, alkalmankénti
metamorfózis, de inkább
vagyok párban-pista -,
mint alkoholista!

S a kérdésre megélt lényeg,
hogy egyre kevésbé
szerepelek, mint emlékezek.
Mára időfüggő kábszerek,
a lehetne, s a lehet!
- 2022. 9. 20.


Ősz Balaton
----------------
Szemembe csillog a víz, Balatonon vagyok!
Ahová épp ér, melegít a nap, s bár az életem
kváz és kvíz, boldog vagyok itt. Ha hagynak,
és nem fájok! Úszni most nem fogok, a hajóm
meg se nézem. míg nem normális a léptem,
addig van itt tolókocsi, járókeret, és a kedvesem,
mikor szeret, ha éppen nem kiborult, hogy
annyit segített… Tudom, hogy így van, és sok
vagyok, pláne most, törött, beteg. Csak szép
szókkal köszönhetek, s amíg éltetjük, éljük,
segít a szeretet. Ahogy a balcsi is, így is -,
hiába lehűlés, vihar, e boldogság-vita váltó itt,
s az idő csábítgatta, oda-vissza metamorfózis!
- 2022. 9. 21.

Sok seregély időt győz
-----------------------------
Éhesek, keringenek a seregélyek,
már felzabáltak mindent,
lassan átérik a szőlő a begyükben,

mint a murci, a lopott üvegben.
Számot vet az öreg szeptember
benne már a szüreti bál kése,
elkésik, lecsúszik megint, s majd,
- ismétlődik az idő hűtlensége -
a másnapos októbert rőteti, irigyíti,
a seregélyek részegsége.
- 2022. 9. 22.


Csórika
----------
szemben a nagy Balatonnal,
másét költő költő iszik,
létrészegség védi, s bízik;
a közköltészet az övé is -,
tehát teát rummal!
- 2022. 9. 23.


Nézőként versenyezni
-----------------------------
Szemben a házzal, lett egy bója.
Sajna, nem kikötéshez, versenyhez.
Nézem reggel óta, ahogy kerülgetik,
míg írogatok, irigykedve, iszogatva,
- és Svejket olvasok, hassál Hasek -
meg kikötött hajómra gondolok; ez még
nekünk esélytelen, a „Suhanó” már sokat
futott, én meg csak remélem, hogy tudok!
Nem versenyezünk, az idő gyorsabban fut,
csak széllel menni, szépet lesni, oda-vissza
érni, napon lenni, s békében boldogulni -,
azt is élvezni, hogy így, hiába vagyunk.
- 2022. 9. 23.


Félbe
-------
A nyárvégi gond elmúlik, mint a lomb,
mondogatta Apám, míg a vonathoz
rángattak iskolakezdéskor. Akkor nem,
most nagyon bízom benne, így legyen,
és felépüljek végre!
Mert az időhúzás tett-rontás,
s még két hét félig lét, fél lábon -,
félbehagyott lett minden...,
és tenném már nagyon!
- 2022. 9. 25.


Kísértés
----------
Ami bekísért, az kísér, s majd kikísér,
aztán tán kísértet, de ki, sért, vagy értet?
És most vigyél, vagy ne vigyél bele?
Is. Meg a lekésés, az együttnemértés,
és a hitvesztés lehetősége…
- 2022. 9. 27.


Holnapra
------------
Egészség és jószerencse,
segítsen egyikből a másikba bele,
csak ennek a fél-létnek legyen vége,
és a másik félhez is hozzájussak végre!

Nos, ezek összevesztek -,
és prolongáltak, még
legalább két hétre!
Kivárom, s talán több
gondot kéne szánnom
a sorrendre…
- 2022. 9. 28.


Tett-halottan
-----------------
Rozsdás, rőtes jött Vörösből,
törődött, törött, töredékes,
lerohanta a baj, s jövőt kerítene -,
így, amennyi, annyi idős lett.
Volt, hogy halál kacsintott
szemeimből és fosztva itt hagyott,
frontális élet-telem hűhavában
tört lábamtól szenvedőn sántítok.
De élek, vagyis még csak élegetek,
magamban a lehetben, a leszben,
szerencsében, segítségben bízva -,
jócskán kimaradtam tett-halottan,
van mit tennem, rendesen egyben,
megváltott orgazda létből,
őszből-tavasz versben!
- 2022. 10. 4.


Tett sor
----------
Meg kell tennem, meg kéne lennem,
haza mennem, életemet élnem, és
felkészülnöm, hogy rendbe tehessem,
amim volt, s lehetne, visszaszerezzem!
Tehessem lélekzetem versfoglalatba,
és föld fölé a seggem!
- 2022. 10. 6.


Értelme az értelmemben
-------------------------------
Mélypontos a mélypont?
Talán ez volt, reméltem, tegnap,
mikor kutyámat halva veszítettem.
Előtte a balesetem, két hónap fekvés,
a héten járni szenvedés, stressz,
rossz hírek, alig létezgetés…
Őszi lejtő a nedvesebből, rossz lett,
a nem-lettekből. Nem félem,
csak káromkodva elkönyveltem,
(helyettük elkészülhetett volna egy
könyvem,) ha ennyi még a létem...,
aztán felröhintek; ezzel együtt is,
bár inkább a régben, mint a mégben -
ki-tűnően éltem!
Minden értelmében.
- 2022. 10. 12.


Feldagadt percek
---------------------
Süket csend, nehéz lélegzések,
lebeszélt remény, fájó fellétezések,
zavaró gondolatok, kínzó tettek,
kimaradt időtitkok, az elvesztettek,
hogy ebben az átkozott életrészben
a javító kísérlet, hajnali csodakísértet -,
meg az ilyenné lett percek, amint
a holnapba beleettek!
- 2022. 10. 13.


Október közép
------------------
Azt hinnéd, az ősz tetőz,
pedig csak az első levelek esnek
repülési transzba, hullási kényszerbe,
és tarka forgatagként táncolnak a széllel.
A szépség szőnyegbombázása ez,
és az őrület-őszület itt időz.
E szokásosban még fél-létem is bukhat,
elvörösödhet november erőszaktétele,
hiba a hiába, ellene -,
körötte a nyár reménytet, a tél sértődőz!
- 2022. 10. 15.


Elég gáz
-----------
Nem várom, mi rám vár,
a legjobbak nincsenek már,
ez, meg az azért mert is, elég gáz,
s a lehet, a talán, sosem lesz nyerő pár,
de ami van, lehetne voltabb,
aki nem remél, életszerűen holtabb!
- 2022. 10 17.


Értelmes
-----------
Mint másnak a kirótt, vagy önkéntes feladat,
nekem az írás maradt, és marad,
amíg e közzétett viszonyosság halad,
s majd nélküle, értelmem szakad.
Jó, ha nem előtte, személyesebb értelmében,
és döglődhetek -,
a vesztett létszeretet, vesztes szerelmében…
- 2022. 10. 18.


Viszonyítás
---------------
Majd mindennap a rossz szarbombája robban,
lehet, hogy 68 évig nagyon boldog voltam?
- 2022. 10. 19.


Lehetőségek
----------------
Már annyi minden elment,
ideje, hogy valami visszajöjjön,
kiskutyát várok, mókus jött,
szép kis vörös, kertem fáin mászott,
s örömet adott, remélem elég
mogyorót lopott.
Na, kezdesz beleszokni az öregedés
harmóniájába; sokat vesztesz,
keveset kapsz de örülsz mégis,
s egy darabig maradsz.
Majd megszokod, az élet egyre
inkább, s majd a hiánya fáj,
leléphetsz, de a program szerint,
sokkal jobb sehol sem vár.
Élvezd mit, míg lehet, ha kell,
vegyél be pirulát, vagy igyál,
és tervezd, szépítsd meg,
hogy a holnapokba
mit tolerálj!
Szerencsés vagy, akárhogy,
vers lesz belőle,
tán ezekért lettél és tettél,
s hogy mivé lettél -,
ne utálkozz tőle!
- 2022.10. 20.


Lendület, erő, egyensúly
-------------------------------
Lendület, erő, egyensúly,
sohasem hiányzott, ez most új,
mondják, szép lassan majd…,
s nekem a szívem szikkad,
hogy fújj, hát ennyi maradt?
Lesz másként, és máskor
mást írok róla másultaknak.
Erőm van, a lendület továbbvisz,
s az egyensúly, mihez is…,
lenne, ne, lett, szimbiózis -,
a nap kitart, szundít az ajtómban.
Változat több oldala a változásban,
tükörharc, az éppen épje és fogyta,
nézőpontok a belátásban:
Télen szebb a farkam, de több
bolhám van… Mondja a róka.
- 2022. 10. 21.


Októberi reális
-------------------
Tágul, tárul a kép, s a látkép,
mint egy színezett fénykép,
és mégis szeretem.
Mert az enyém, (a folytatás meg
járulékos látvány) erre látok tőlem.
Alul még zöld, felül sárgásvörös,
hasonlítunk, bár jobbrészem sem,
nem őszül a belső (g)én, s ami
ösztönös, - a vers már külön létből
külön lény - de semmi sem örökös…
Elvitt az érzelem, hisz öregszik minden,
hiába ellenkezel, szívat a tudat Vörös!
2022. 10. 24.


Beszűkült szűkölés
-------------------------
Beszűkült a reggel,
köd öldökli az őszi szépet,
mintha az alapozás forradalma
uralná a képet.
Meg az avar. Bár engem nem zavar,
színessé teszi a porrá haló földet,
csak sok. Október végi halál-ok,
aludni akar, vagy szezont zár az élet.
Biztos, hogy jó, ha félbe túléled,
és télbe féled? Beszűkült szűkölés,
azok nélkül a tavaszt sem érzed!
- 2022. 10. 29.


Halottaim
------------
Ha valahogy vannak, legyenek boldogak,
ha nincsenek, biztosan meglesznek
évi egynapos emlékezetemben.
- 2022. 11. 1.


Tömegvonzás és taszítás
--------------------------------
Lassan halottaim többen lesznek,
mint akik szeretnek jelenleg -,
illő tehát, hogy e papírlap hallja,
belopta magát közéjük, s majd
kilöki Magát, a halottak napja!
- 2022. 11. 2.


Ködös vasárnap
--------------------
Nagy rendező a köd,
hírhedt képvakító és sikeres,
takar, kiemel, mögé tesz,
eső tanítja, amit a szél lököd.
Pedig csak látvány, őszi összképző,
a pillanat percé hatása és foszlása,
mint az álomból, legjobb vers,
mi, le nem írva felejtődik el.
Nincs e napnak titka, határa,
csak, hogy hétfője lesz -,
a polgár kontra-találmánya,
ha tervezi, semmit se tesz!
Sok ilyen kéne, és mehessen
feledésbe. Mégse, mért siessen
a hétlétek vége a télbe?
- 2022. 11. 6.


Fényesedett
---------------
Csak nap kell és az ősz díszbe öltözik,
sárgult zöld, terrakotta, rőt pasztell-széppé,
és, hogy ez sikerült, az ég is hozzájárul,
vissza-nyárul égszínkékké.
De a nap az alap, s ameddig ad, az olyan
az őszvégnek, mint az agonizált csendnek
a versből felolvasott szavak, az ottfelejtett
napernyőszínek az őszberoskadt kertnek,
s mert a kihűlt szeretők napcsókot kapnak,
halkul, megakad, a búfelejtő létkerengő,
és csak füttyent a szélnek az éltető,
s a lehulltak, elmúltak, táncolnak, játszanak…
- 2022. 11. 7.


Három a hintán
--------------------
Remény, hit, bizalom -,
tán tartom és fogom,
de elég ez, és valós lesz?
Nem tudom. Itt még a lenti,
jöhetne a fenti három,
vagy… Ugyan, Dante, nem
leszállok, csak kipróbálom!
- 2022. 11. 9.


Sántikálón
-------------
Régi napnyomoktól és az esőkben is
elszáradástól sárgult, fénye múlt repülésben,
búcsúszerpentinben, miben minden száll, mozog,
egy szélgörcstől rángó, agonizáló levél
vitus-táncol, egyedül a kopasz vessző végén,
mint a forgó dervisek.
Míg repül a többi álláselhagyó, volt fotószíntetizáló,
ez, csak önkörül peregve eshet, ha elszelel a szél,
csupán az avar rezzen, hogy az alsó körforgásba ér.
Erre fókuszáltunk e csütörtöki ész-leletben,
a kiforgató őszben, a fájdalmammal ketten.
- 2022. 11. 10.


Szeretkezést követően
----------------------------
Ami ágyban, az is agyban dől el,
bár én inkább hiszem, ha áll fel!
Csak minden természetes ilyen
könnyen menne nekem, hiszen
még sántikálok, de a szeretkezést
sántán (s így ördögien) is szeretem!
- 2022. 11. 15.


A régi nov-ember
----------------------
Hegyen lakom, kilógok a ködből,
ahogy a zsongásból, kedv-tettből,
a közös melegből, de megvagyok,
a régi nov-ember, bár új okokra
múltcseppekből, szürkén a jelentől,
fakulok, mint a túlhordott farmerok.
- 2022. 11. 16.


Határvonal
--------------
Szemben a völgyben, a még mindig
zöld mezőben, a váltószürke égből
kinyílt egy napcsík. Fokozatosan,
percek alatt, erősödött, halványult,
de az esőből hófelhők közt, alatt,
maradt. Így szeretném leélni, egy
ilyen jelzéscsodában, létégésben,
határvillantásban, átvalósulásban,
meglepetésben, lényeglétezésben,
ért másaimért, másként másban,
a maradékomat!
- 2022. 11.17.


Leértékelve
---------------
Értve, de féltve, mostanában
én is ott találom magam,
a leértékelt áruk fórumában.
És az adó-vevő, segítő szerető nélkül?
Talán nem volnék (ez, itt,) már…
De az értékemen.
- 2022. 11. 19.


Egyrészt
-----------
Az írás és az eredménye
a legsikerültebb jó az életemben
hosszútávon, az apró gyönyörcsodáktól,
és a színtézis-sikerektől eltekintve,
melyekben csak részem volt. Van. Mert
a vers érzékekből és gerincből jön,
a próza agyból és izomból, de sikerük
tehető tudásból, szerencséből, közösült
érdekből és kitartásból illeg és billeg.
Így is létköz-eszköz, az író szellemi
erőszaktétele egy-másról!
Magából, Magáról, rászokásból.
- 2022. 11. 20.


Vörös várakozásban
--------------------------
Ha elég sokáig várok,
mókust látok,
jó, de állok, és fázok…
Az isten is a remény ráfogása,
tán közömbös átok, s vágy ok,
de jönnek vörös, vagy Vörösnek
villanások!
- 2022. 11. 21.


Ez van, mi lesz?
---------------------
Gyógyulok. Még nem futok,
de járok, twistelek, nem rockyzok,
hiszek, meg nem, várok, fájok.
Vannak tervek, szerek miket bevehetek,
hogy hites, kemény magam legyek,
csak néha, szebbjövőm és barátnőm közt
elkeseredek. Dühít, hogy csak köszönhetek!
Egy rossz döntés, hátravető előzés,
kétes rosszindulat, pár pokoli pillanat
fél évet ront, és még meddig marad?
Magamat megoldom, csak megoldódjanak!
Gondolkodom a gondviselésben,
tudom, teszem, ha lennem kell -, aki, ami,
meg amit lehet, ha a gondok
isten hosszú álma horkantásai.

No, ez sem zseniális, de valami azt súgja,
van–lesz közben, elég, ha genitális!
- 2022. 11. 24.


Másnak tűnő tűnés
-------------------------
Nap fényezi, szél polírozza,
színesedik az őszvége a fényzabáló,
trükkje e kinti renoválás tetsző tűnése,
a színpompa maradéka, és péntekje
az utolsó. Kösz ősz, reményes bemenet
e kimenet, esély kondenzcsíkja a kékben.
Jó a rosszban, kedv a télkezdetben,
melegedő hit a télidőn túl-létben,
szünet a fájdalomban, szuggerált átmenet.
Futnék ki nyomban, csak zavarna
az avar a hónaljaimban!
Így csak meggondoltan, öregesen,
nézem a szépre kinyílt képet,
kino-kinézis -, megleszek így is,
jó emlékkel a szivárványhártyáimban!
- 2022.11.26.


Ez van, mi lesz?
--------------------
Gyógyulok, még nem futok,
de járok, twistelek, nem rockizok,
hiszek, meg nem, várok, fájok.
Vannak tervek, szerek, miket bevehetek,
hogy hites kemény magam legyek,
csak néha, mohó reményem és sejtető,
segítő barátnőm között elkeseredek.
És dühít, hogy csupán köszönhetek!
Jón, rosszon túl nem lehet?
Megoldom, csak megoldódjanak.
Majd, időntúli döntetlenek.
Gondolkodom a gondviselésben,
tudom tennem, ha lennem kell, aki, ami,
meg amit lehet, hogyha a gondok
isten hosszú álma horkantásai.

No, ez se zseniális, de a sejdítő azt súgja,
van-lesz közben elég, ha genitális!
- 2022. 11.27.


András-nap előtt
---------------------
Holnap névnap, félig ünnepnap,
majd iszom, és állom (álom?)
a köszöntéseket. Örülj neki,
volt már üresebb, és lehet még
hidegebb, a bekövetkezett.
Hja, aki november végén
kereszteltetett?
Nehezült kereszt, csak inni rá
eleget, a nagy előd is megkönnyült,
ha a via dolorosán ihatott egyet,
csak Ő, - mert emberként isten,
és szomjasként szent -,
sokkal kevesebbet!
- 2022. 11. 29.


Reggelem
-------------
Gyenge még a fény,
a köd öntelten röhög,
de a nap épp lerúgja a felhőket,
és az élet már reggelt köhög.
Szokásaimba megyek, és visszatér
a költőből a köznapi én. Teát iszik,
zabot eszik, (idomulna Pegazushoz picit,)
fogat mos, edz egy kicsit,
aztán szeretőjéhez visszabújik,
ha elég legény szegény.
Mert gazdag a nap, ha így,
bearanyozza megint!
- 2022. 12. 3.


Helyeződés
---------------
Irigy most az élet,
sem napfény, se vers,
csak olyasmik, miket,
ha mersz annak hiszel,
s mivel csak téged érdekel,
kiegyezhetsz ennyivel.
Megegyezünk, a nap
majd kikel és versé javulhat
az írás, jobb lesz e nap,
s belőled miért rosszulna más?
A többi, a van, nincs -,
ma is szeretettől függő
mindenmás!
- 2022. 12. 7.


Ülve
-------
Ülni a helyemen, vasszürke reggelen,
verset várni és az időt utálni,
mélázni szárazon szemben az esővel,
így, tudván tudni csalón csalódni,
és a számontartós hidegétől fázni,
lankadt tüzemmel, és legyintő ásítással
mégis bízni a jobba fordulásban.
Mert ez biza semmi, mint szeretettelen
szeretni, és még szeretkezni sem,
amiből (m)ilyesmi születhetne,
s talán az-az a jobb, ha mentesen,
lényegtelen eltelne.
Esős téli nap, tenni méla, lenni béna vagy,
lehet múlni várni, létéhen vegetálni,
sétafikálni és járni fájni, kutyául
kiskutyázni, gügyögni, kiabálni,
ami van, ma ennyit hat!
Nem is ez a röpke röpte a baj,
rosszulhat, javulhat…,
csak amin ülsz, a hatvanas valag!
- 2022. 12. 10.


Mosolyszünet
------------------
Téli napfény, északi szél, folyamatos fagy,
a kocsiajtók befagytak, s menni kéne, tenni,
de kevés az esély rá, hogy mostanában
más lesz, és másként lehet lenni.
Sebaj-t sugdos a nihili ennyi -,
vizes fával, álló csotrogánnyal, feles kedvvel
és bokával, és még enyhülést várni?
Minek? Ha nem kell semmi, meg lehet

így ellenni, hunyorgó humorral, váltó valóval,
tudat(os)módosítással, ebben is jobbá válással.
Ma lehetne még, de ilyen holnapra lekonyulhat,
se karácsonyfa, sem ajándékok,
és lassan halnap…
Csendes múlás, fájó vesztés és másra-hagyás,
s a mosolyok belehalnak.
- 2022. 12. 12.


Gyengéd-gyenge hasonulás
------------------------------------
Ma vérarany a naphalál,
máskor sárarany, és seb-lilás sárgulás,
amilyen az élettől a világ.
Csak ha nem látjuk, attól lenne más.
Hisz temetés, az idő gyilkolata, de szép -,
és így, gyengéd-gyenge hasonulás,
akár az öregedés sötétedésében
egy régi alakváltó emlék visszaváltoztatása,
át segítség, vagy nosztalgiás le-létfolyás.
- 2022. 12. 15.


Gyengülten
---------------
Végre füstöl a kéményem,
vagy az ablaküvegen visszalátszik,
hogy dörzsölöm a kezem, fázom -,
és lerobbantam, ha még lehetséges
a békaseggtől lejjebb, szűnj meg
kedves tél-nedves, hiszen ettől
ilyen taknyos krákogás a versem,
az egyetlen túlélő, leélő életemben,
ami most gyengülten gyenge, de
talán vírusosan hat! (Jó a rosszban.)
Azért próbálni kell jobbat, vagy
jobban bízni az olvasó kárörömében
és vidámparkin tükrözni a rosszat!
- 2022. 12. 21.


Ez is a versről
------------------
Sokan azt tartják, a versnek hangulata legyen,
mások szerint rímei, ritmusa, igen, így is lehet,
s kötésben, vagy szabadon, de szerintem
inkább mondanivalója szükséges a lényegéhez.
Formája, tartalma, úgy, mint a test és a lélek,
s ha jó harmóniában, vagy káoszban is lehet
jó a rosszban -, az én valóságomban csak olyan,
amit, s ahogy élek!
- 2022. 12. 22.


Anyagi idegesség
----------------------
- Nyugodj meg, tudom a pénz és a körülmények…
- Lényegi köztes, de elfelejted, mi körül és minek!
- 2022. 12. 23.


Változások és állandóságok
------------------------------------
Kutyák, macskák, papagájok, hüllők, halak,
boldogságaimból bolondságok -
De vannak, és vagyok!
- 2022. 12. 23.


Egyszerűen
---------------
Lassú a javulás, gyógyulás, létjobbulás,
míg az időm rohan, nem elmúlás még,
csak harmóniátlan, és fogy biztosan,
amíg van. Teszem, amit szoktam, és
bízom a tavaszban, nyíljon ujjá minden,
s a szeretet segítsen, jó értelemben
értelmem legyen; az élet élvezetben,
az írás olvasatban!
- 2022. 12. 30.


Utódidakta
--------------
Ha nem a vers az elsőszülöttem ma,
és az időt húzza, a helyemen ülök,
és inkább a mókust várom, valami
jó csak történjen, éltessen érvényre
a világom, persze, van egy kiskutyám
is lent, meg a lányom és a kedvesem,
de én a létnemző szavakat kívánom,
az újakat ujjaimba, s mindezeket
mondandómba, szabad mondatokba,
Vöröses lélekzet legyen,
minden nap utódidakta lélegzeteihez!
- 2022. 12. 30.


Szilveszter – újév
-----------------------
Egész jól sikerült, megült, míg elült.
Jobban, mint az ó-év, az, életem
legrosszabb éve volt, talán csak az első,
s az utolsó..., és másban versenyeznék.
Adja, és megkapjam, jóját átadhassam,
s maradjon is tartalék tartalomban.
Bort, búzát, békességet, szeressük az
életet, kerüljük a rendőrséget! Úgy
gyarapodjak pénzben, jó körülményben,
és elsősorban versben, általa és érte,
egészségben, szeretetben, örömben,
legalább olyan érzett, értett aránylásban,
mint ahány korty pezsgővel többet ittam
a hátha-múlt legrosszabbra, és érjek úgy
értékben, ahogy hajh, veszítek mértékben!
Nosza, rajta!
- 2023.1.1.


Nincs ellen kincs
----------------------
Nincsek elleni kincsek közül keresek
egyet mára segítségül, olyan kergét,
hogy ha írnám, se helyeselnék,
de nekem gyűjtögetett különlegek,
érintésre megérintenek, örömet
hitetnek, s hogy csak az enyémek,
mint a magamnak írt versek,
vagy az öregedő szeretők,
kik nem tudják kivé lettem,
míg én így őrzöm mik is ők, nekem,
meg fétis, szerencsekő, társ, segítő,
együttlétre, simításra tettre keltő,
az idősödőnek az időtlenre
emlékeztetők!
- 2023. 1. 3.


Hamvadó ravatal
----------------------
Az ég, kék festővászon,
rajta tűz-tarka színfények,
romlás lila, sivatag sárga,
kihűlő lángvörös, győztes faszénszürke,
bugyi-rózsaszín a bili-kéken,
öregedő életvonal feketült kondenzcsíkja,
gyermekemlék, és a változás gyorsulása,
alattuk hamurímek az örökkének -,
összefolyó lát-létvég kép,
hamvadó napravatal
az időölésnek!
- 2023. 1. 4.


Impresszió
--------------
Zöldfoltos terrakottaszínű földek,
ködből bújt fenyők, lét füstjelek,
eső után, esők előtt...
Január, csütörtök.
Fázom és keveselek,
idő fosztása és jövő foszlása között
élegetek.
- 2023. 1. 5.


Változtatva vállalva
-------------------------
Magamban bíztam eleitől fogva,
mert én lőn ön-világosodásom,
s a velem esettek múltja, útja!
- 2023. 1. 5.


Kelőben
----------
Inkább halo-vány e kelő napsugár,
mégis éltet, felvilágít, nem a télbe rémít,
ha végre, hajnalhasadáshoz érve,
az ősztől örökölt ködből kitalál.
Talán, ez alapján, az öregedő létnek
van öröme, értelme, mert tehet, lehet,
és úttal, álló farokkal, több is mehet,
és útközben, megér(t)ő élet, sikerülések,
nemcsak a halál előzetese, s végpontja vár!
- 2023. 1. 6.


Kutyalét
-----------
A négyhónapos próbálkozik,
a felnőtt szuka ásít,
így vagyok én is,
az élet ma, csak avitt frázis.
- 2023. 1. 12.


Jó hír
-------
A jó hír meggyőz, gyógyír,
vagy a pillanattal purgál, ámít,
elhiszem, végre véget érjen,
gondfertőzte életrészem,
engedjem a tavasz felsegítsen,
a jelen sajna bajban sántít,
nem a ment, a jön…,
csak a menjen számít!
- 2023. 1. 15.


Most és majd
------------------
Most, hull a hó esőszünetben,
vagy havas-eső, mindegy,
együtt egyiket sem szeretem.
De jó, hogy nem kell, sehová
sem mennem!
Mintha elfelejthetném fájó lábam,
limitált képességem csúszós terepen,
képzelem, hogy mindez rendben,
s játszom a kutyákkal a hóban…
Jól van, majd így is lesz,
vakkantunk, nevetünk, egymásra
csúszunk, napon, a porhóban,
boldog ennyi-valóban, és
surran a sí, a csúcson Chopokban…
Egészségesen, ifjulva, barnán…
Itt, elállt. Azokhoz meg, és leállok
sandán -, tavasz kell, te fasz!
Túl a tél idő izgatta fagyott
gyönyörcseppjein, s ha majd…,
e megtörténtek lét-irgalmán!
- 2023. 1. 18.


Egy rávilágítás súgta megvalósulás
---------------------------------------------
Száraz karikába szépült az életfám,
egy rávilágítás súgta megvalósulás.
Tudtam élni, és ki fogok nyílni,
gyógyuló hatvanvalahány,
nyarat hamisító, festett, bárha feslett,
szép, ügyes, lét-rügyes tavaszán.
- 2023. 1. 19.


Hó és szó
-------------
A hó és a szó… Rokonok, hosszban.
Ilyenek, olyanok, ék, és akadály,
áldás, béke része, jel(lem)zők sport-ok,
időfüggők, hangulatokozók…
Megjött a hó, csodálok, állok, míg
sószórót várok,
mert én csak szószóró vagyok!
- 2023. 1. 21.


Cigányútra ment
---------------------
Mindegy, hogy sumák, vagy vagány,
tán tisztességes, ha nem tisztséges,
kerüld el, hogyha lehet,
s ha a körülmény és a helyzet cigányútra
vezet, vigyázz, a cigány az cigány!
- 2023. 1. 22.

Szinopszis
-------------
Hétfőn mindig gyakorlatra kellett mennem,
ezért a második órára bementem,
és a tarkából e szürkületben, egy barátnőm
combjára tettem a kezem, majd leléptünk
a szünetben. Szeretkezés után, sokszor,
ismételten, együtt a kádban boldog ki-kielégben,
aztán pihenő magányban hétköz-tetten.
Estig, mert előjátszó mozi volt a Fészekben,
és haverok, meg blues a pincében.
Kedden későn keltem, Anyámat és kaját
vártam, írogattam, olvastam, a kutyákkal
sétáltam, Anyuval beszélgettem, persze
kénytelen cigit és pénzt kértem, tv-ét még nem
néztem, a Sarokházba, vagy a Randevúba
siettem, onnan is tova, vagy valakivel haza,
belebotolva a szerdába.
A szerdákra nem nagyon emlékszem,
de tudom, az állandót vacsorázni vittem.
Csütörtökön, valamikor egyetemre kellettem,
este Eötvös klub, aztán a Kis-pilzeni, vagy
ha jutó, futó szerelem, vagy sem.
Péntekre elfáradtam, és kijavítottam a versem,
bevásárlás, barátkozás, jó-pofizás, főzés,
és kimostam a farmeringem.
Szombaton Vár, E-épület, KEK, vegyesen,
a többi, ahogy szokott, ha nem, a banda
továbbszökött, s pia, tán nő, vagy mindkettő,
utána botorkálás a kutyák után a vérmezőn
az én hajnali részegségemben. Kevésbé szép,
és jó, de nekem valóbb volt.
Vasárnap akárki, akármi, döglöttem képzelegve,
este a tegnapi másik fele, és ez így ment
húsztól harmincötig, s az Ifjakkal és minden
más lehetőségekkel; színházzal, koncertekkel,
csavargással, üres zsebemben a fél világgal,
könyvkiadatással, olykor sikerekkel felturbózva,
kipótolva negyvenig. És csak azt csodálom,
hogy nem lett előbb a tököm tele vele!
Akkor is, ahogy is, létezésem legszebb ideje,
égve éltem, s csak a következményt reméltem,
néha untam..., s csak írni akartam, de mi-másról,
a társas magányról? Végül csodás csömör csöbör,
s e mi-lettem, ki-lettem része.
Mai véleményem… No comment életem telében!
- 2023. 1. 24.


Pillanatkép
-------------
Én hiszek a hírek egy részének,
bár ismertem hivatásos rémhírterjesztőket,
a beetetésből nem kérek, a politika nem érdekel;
mert igazán nem dönthetek, eleget sem tehetek,
teszik, viselik, élvezik, helyettem.
Hasonlóan gondolkodok, (ha lényegemtől üres
vagyok,) a föld pusztulásáról, s az általános
felmelegedésről, amik természetes, ciklikus
ismétlődések, de amit tudok, meg illetve nem,
megteszem.
Ha itt körülnézek, pedig január van, a kutyáim
játszanak a kertben, a télen szűrt napfényben,
a rigók csipegetik a borostyán termését, (tán
igazságszolgáltatás?) békében, pár száz km-re
a háborútól, amit azok vívnak, akik letiportak,
szétloptak, elnyomtak minket, és megtennék
most is! Na, ezt bárhogyan ellenzem!
Igaz hullámzó, de amilyen az életem, olyan
a véleményem. Pillanatkép. Már nincs is,
csak egy kisminkelt januárvég volt, mostantól
ingatag jelen, bizonytalan jövő, a lerobbant
egészségem, öregedő idő van. Lehetne persze,
javulás esély, tavaszremény, s humorral,
gumi-hittel, szeretettel, és ezzel -, él a fifikás
lírai elköltő, múló pattanás, (hátha hanghatás,
itt a költészet meging, mert ha így, akkor ez
fing…) vél, hogy vall, léte kínröhejében a
beleillő én -
- 2023. 1. 25.


Az eset estje
----------------
Szél fújta fátyol-szürkék a halványuló kéken,
a napégette lángvörösen, elfolyós okkeren,
terrakottán, halott sárgán, hisz temetés ez,
vég-kép sarkaiból feketülő fényzabáló éjalapon.
Télies, hamuból halvány színvarázs,
a fény napi elhunytján. Alkonybúcsú, már
kiég az égen, elmúlást, így meglesett estet
színez, zöldből barnuló, tükrös szemeimen.
- 2023. 1. 29.


Felhősödve
--------------
Gomolyfelhők szaladnak felettem,
és nem is vélelmemben összetévedten,
meg grafit-satíros, lomha hófellegek,
lassultan, hó-fontoltan, mert terhesek.
Egy órája még világolt a nap,
nem sütött az biztos, azt élveztem volna,
de kivilágosodott a környék és a kedvem
ellenni engedett, bár mostanra, ennyire
jutó, de gyorsan futó jó időmmel ezt is
vesztem. Egyébként, aminek nagyon kell
az nagyjából rendben, olvasóimnak,
léttársaimnak nem kéne részleteznem.
A múlás hátha-titka, hogy szüneteit
kiélvezve, vagy ellene téve is mindegy,
és se, íme, az öregség passzív bölcsessége.
Nem tudjuk elengedni ami, úgyis elmegy,
annyira kapaszkodunk bele, hogy amíg
lehetne, sem élünk vele! Pedig csak
kölcsön, visszajár az élet anyagi része,
csupán holtig tartó haszonélvezet van,
és a lélek esetlegessége -, s ami még,
a záró-rész, az élet végző keservese.
És, hogy hasonlón, a felhő honnan jön,
hová megy? Az számít, amit letesz!
- 2023. 2. 6.


Borzoltan
-------------
Felborzolja tollait az olajfűz ágán
rugózó feketerigó lány, hideg van -,
jó-néhány mínusz akárhány, a
benti hőmérő is leértékeli a szobám,
megfázás és kifagyás közt ingadozik
vele kedvem, szavam, a fakó napfény
is hamisítvány, vagy csak egy szebb
téli nap vacogtatja a fogaimat, és
fázós sajnálkozás hordja, dobja, ide
a mondanivalómat: Tavaszt!
Az egyetlen megbízható forradalmat,
újjászületést, felépülést, s amit hozhat,
jobb, ha a háttér addig ilyes feles marad,
míg mást-kívánósan a változásért tüzel,
és a márciusba szerelmesedik a nap!
- 2023. 2. 7.


Költői igazság
------------------
Nem illik, nem is tetszik…,
ezt is, minek írjam le?
Mert ezek életversek,
és ilyen a létem nagyobb fele!
Teheted jól, jóvá, verssel igazsággá,
mert bár az élet ettől nem változik -,
de te se lehetsz mássá!
- 2023. 2. 8.


Három ká-vá
---------------
Körbezárt ön-kalandor vagyok,
az egyik utolsó a versbecsesek közül!
Aki, menne, maradna, tenne, írna…
Így, felemásig, őrölő öregedésbe őrül
végleg, mert tudja, ha félig leállna,
néma kutya-kakává kövül!
- 2023. 2. 8.


Voltam…
------------
Annyi minden lehettem, kimódoltan,
aminek hittek, s magamat tartottam,
de én csak urasan, költőként akartam,
érző, cselekvő, megelőző lenni,
koraérten, akkor még e tévedésben,
- fölös önsúly az emberen -,
ehhez rosszkor, rosszul, rossz helyen.
Másként, másoknak hagytam éppeni
mi-voltam, az ateistának vallásos,
a klérusnak pogány, gyereknek rossz,
kamasznak rab-halvány, Tapics, mert
mindig volt lány. A galcsiban idegen,
a suliban vagány, pedig csak önmagam,
reményrügy a gyökér álmán. Neveltem,
próbálgattam, lázadtam égőn, önfecsérlőn!
Így, későn, öregedve, párunkra feledve,
elesve-felsegítve, ingyenélőn, de költőn!
Volt, amit elértem, abban föllök mostan,
lássatok akárhogy -,
de úgy, hogy boldog voltam!
- 2023. 2. 9.


Sörözök
----------
Sörözök. Hideg télen melegen, sőt
rigógént keverem, és étkezéshez,
kedvhez, szívesen ledöntöm, míg
nem lesz elegem. Csiki sört tisztán,
aztán Budwar barnával felengedten,
Csikit mert erdélyi, mint én is,
gyökereki értelemben, s a csehet,
mert szeretem, Úgy vagyok a sörrel,
mint a nőkkel elméletben, nem
sokat beszélek róluk, míg be nem
sokaltam tőlük, hogy rosszul lettem.
Írni persze más, hát ne habozzunk
habzani, inni, remélni, hogy nem
késztetünk mást!
Félek, hogy ki-böfiztem a lényeget,
vagy elfeled(t)em a folytatást…
- 2023. 2. 10.


Jó hír
-------
Jó napom van. Az (sz)ügyészség elállt
a vádemeléstől, és közvetítői eljárást
javasolt. Ettől nekem felállt, és a
magam részéről közvetítőmmel
a begyönyörítő eljárást elvégzem!
- 2023. 2. 11.


Jó reggel(t)
--------------
Őszapóka, vagy Hócinke,
szép, kedves, fehéres,
billegő, rebbenő,
örömcsepp a télben,
csipogó hópehely kísértet,
- mintha hazatérő -,
ék, az ajándék napsütésben.
- 2023. 2. 13.


Roskadtak
-------------
Roskadtak a kupacba letört, vágott ágak,
a kutyaház, s a házam vakolata,
kissé a járásom még, meg amikből elég -,
összeszorított szájam sorsdacos, és a
szélén az oroszlánárkok megtört vonala,
a bűntelen elfagyott rügyszükség,
a létlényegemhez fölösleges hűség, és
kiszenvedett jobb járandóságom aggódó,
időkormos, gond ráncolta homloka.
És mindez csak a miért, sehol-sincs,
hogy hova?
De ne legyen a néhaság léhaságából
a léhaság némasága!
- 2023. 17.


Alázás
--------
Ne időre élj, bár az időnkből élünk,
nevezd akár ő-nek, vagy nőnek,
sokból egynek, mindenből semminek,
csak a sora; torzójától torzóra -,
s úgy hagyd, és hagyjon el,
hogy nincs neve, csak véletlene,
kedvesen lényegtelenebb,
mint az egyetlen végtelene.
- 2023, 2. 18.


Várom a mókust
---------------------
Várom a mókust, mert valamit mindig.
Nem jön, lényeges, más se. Még jöhet
jó is, nemcsak hátsó lépcső roskadt foka,
a feljebb jutás esetlege, viszketeg kényszere,
a helyben járás hiábavaló izomlázával.
Sokan mondják, ez is nagydolog a mában,
fél éve gyógyuló törött bokával, nekem
túlontúl nem, én azt akarom, ami jár, járt
normál létezésem jársával általányban.
A mókust kedvelem, hisz vörös és ugrál,
rokon-szenves, szökkenő meglepetés
kertemen át, mint változatai életemben.
Régebben volt elég, minden értelemben,
most örülök annak, akit megszelídítettem,
és elégedek a javuló hétközszerben,
de ugrás, futás, jóra jutás, még nincs
napirenden. Jó, legyen séta és tánc,
magamnak való megalkuvás az idővel,
és a tükörpróba, váltva változás,
az írást tükrözze élmény, és új magát
átélt igazzá, míg irtott létből írok, és
mindegyik a másikért más!
De addig, mókus fuss! Szemmel is
követem a tavaszi gyorsulást!
De még csak mocorgás van, szaglás
és rügyremény, térdre esve februárban,
sántítva is elsietve, képezve, elképzelve;
én! Hajnalhasadást az esthajnalban;
türkíz-zöld öl nyílt az alkony rózsaszínjén,
búcsúfény az ég árnyék-kékjén,
rőzseláng a zárja szürke füstjén…
Érzem-nek értem sér(ült)tett koraöregként
a természet szabadszerelmét,
a nélkülem, helyettem, létpezsgő tobzódást!
- 2023. 2. 20.


Viharka a pocsolyában
-----------------------------
Táncol a szélben a környék,
az ágak, örökzöld levél, papírszemét,
csupán engem nem kér fel senki,
a nyugati lökés is lehorgad, a hátam
mögé fuj, ahogy lát lebotorkálni.
De szépeimmel elfoglalom az agyam,
keményebben lépek, nemcsak
fájdalmam, hiú akaratom is akad,
forgok kettőt és sasszézok egyet,
a szellő, mert nő, megkerül,
és utamra enged.
Összeszedtem aprópénzem, kenyérre
elég lesz, nosztallgikus érzés,
de ifjabbá már nem tesz, más kellő
raktáron, beosztom magamban,
elleszek a max. egyhetes magányban,
majd még több kevésbé-t teszek,
és keresgélek az ágyban.
Féltet az élet? Haha!
Csak luk van a megszokásban.
- 2023. 2. 21.


Megadott és megadatlan
-------------------------------
Irodalmam nem pénzben fizet,
vagy csak ritkán, és kevésbé nekem,
egy életért tartozik a megfogadt ígéret,
az egyéni út a teljeshez, s a lélek-élet
a tejeshez, életvers lett -
Akik segítettek ebben, és amik nem,
azoknak életben, ezeknek versben…
Köszönetem!
A többi csak emlék és sejtelem.
Ez van, ami nincsen, tehát pénzben,
hogyan térítsem? Ja, a költők mind
szegények, és igazságukért hallgatnak
az elköltésről, és sajna ettől, s az ezekből
0-szaldótól, behajthatatlan tartozások
lennének, ó de boldogtalanok a lelki
gazdagok, mert csak a láncaikat…
A megélt, írt bizonytalant, félreélt
álmaikat lehetne, és ennek lehetetlene,
meg a természetes vesztés a kiadás,
a bevitel már felélt létszükséglet,
a profit itt, halál utáni ok!
- 2023. 2. 22.


Kutyától a kortyig
----------------------
Fájdalmas kutyavonítás ébreszt fájdalmamra
és okoz rémálomból valósulású alliterációt;
- szar szedés – az ok, hogy hideg szélből
visszafelé megiszom egy kortyot. Persze,
ez csak az egyik, egyre többször segít,
mi enyhít. Összefüggelem -, lehet,
megérdemlem, de mennyivel ennyit?
- 2023. 2. 23.


Elmeékek
------------
Régi dogok, elmúlt dolgok,
emlékek, jobb, hogy már nem érzet,
tapasztalatok, elmeékek, mi minden
és mennyi nem, volt ez alatt,
másikak helyett ma már ez maradt,
s volttal van okok, jó, hogy vagytok!
- 2023. 2. 24.


Időző
-------
Öltözteti, mutogatja magát az idő,
melegíti, hűti, az élet kirakata ő,
március elején a februárral kever,
majd tréfál az áprilissal, váltogat,
csipeget, terel, szerepel, játszogat.
Ha a természet az anya, akkor az
örök nő az idő, a kedves, a csalóka,
a félelmetes, melegítő, féltető létfő!
És nálunk négy lánya van, jobb,
s rosszabb helyeken kettő, már ha
monszunosabb, de tavaszka most
úgy érzem, még csak kisegítő.
Eleget dicsértem, haladjon rendjében,
bár a női rend…, nem ez a bajos,
csupán áprilisos, inkább udvarolok;
változatos és meglepő, és ami
nekünk a lényeg, valamilyen biztos
lesz, míg leszünk. Ok is és okozat,
itt botlik az eszünk. Jobb, ha szeretjük,
el kell viseljük, hisz többször élvezhető,
míg egyszer temető!
Nem az a baj, hogy idegesítő, öregítő,
hogy kikerülhetetlen kerítő, a vessző,
s a pont, erőlködésünk érve, sérve,
hanem hogy számoló nő!
És mi elkapjuk tőle, hogy véletlenelmélet,
kényszerelv, esélyszámítás lesz a vége!
- 2023. 2. 28.


Közelítő
----------
Üresedőből telő,
hogy újra jól kellő,
alagsorból tető -
Tér, jó-idő.
Megéri megérni,
és jöhet a jövő
a jelenből áttűnő,
addig bármi közén,
még időtlen ködén,
sejlik, vagy se,
-hisz nem kötelező-
a következő.
- 2023. 3. 3.


Belátó megalkuvó
-----------------------
Ma délig aludtam, ilyen már évek óta
nem történt, - igaz, kályhatűz, szükség,
szeretkezés ügyén háromszor felkeltem -
legfeljebb betegség, vagy részegség ürügyén,
tehát a létmutató jócskán kilengett, de ez
magammal együtt senkit sem érdekelt, ehhez
már hozzászoktam, 50 felett ennyivel.
Évfolyam találkozóra hívtak, vagy
csak megtudtam. Egy átlag életkor
alsó évsora telt el azóta, elmegyek, ha
tudok, s ha segít az égi, a régi leszek.
Sohasem volt(ak) igazán fontos nekem,
és én sem ott, csak helyettem az élet
így válogatott, félig írt szinopszis -,
de melegíthet a kabát, bárha piszkos volt,
és a barát haver maradhat, ha nem is!
- 2023. 3. 4.


Végítélet
-----------
Azt, hogy nehezebben mozgok, megszokom,
tán kimozgom, ha felejtek ezt-azt, számokat,
szavakat, kénytelen kelletlen elfogadom,
meg, ahogy időbe rándul az arcom, és
nyomaim a ráncaim, hiánnyá múlik a hajam,
de azt, hogy üresebben, lassabban jár az agyam,
azzal végleg megöregszem, el-hagyom magam.
És maga(m)tehetetlenül nem…
Mert az már nem az!
Húsz évesen korai volna, 40-esen ki tudja,
60-nál észbe sem került, de minden jó
meglepetés, szerencse, bátorság, s bölcsesség
kéne a hetvenen túlra. Vagy megírom, és
még mehet, vagy sem leszek, ha nem lehet!

És a versek? Lesznek, lehetségesek,
de az élet-versek…
Embertelen ítélet, istentelen ígéret!
- 2023. 3. 6.


Kérdéses
-----------
Jobb, vagy rosszabb, ha több
a bölcsesség, mint a hév?
Mivel, mit értél el, és érnél,
meddig érnél, amíg csak élnél,
egy üres kezdés segítene a végnél?
Amint volt, ahogy van -,
se jobban, sem okosabban,
amilyen vagy szállva és zuhanóban.
Maradjunk, míg lehet, élhető létben,
e szépen megosztottban, tettben,
és szavakban. És ha keverem,
magamnak okozom, magamat nevetem.
Akasztófasz humor tudom,
de ha tavaszban öregen…,
akár semmit tudón, csak kinevethessem,
lesz-létemben, amíg versben!
Aztán marad a fenti kérdés,
mitől, ha könnyezem?
- 2023. 3. 7.


Napi baj
-----------
Néha siklik, máskor megakad,
a gond fölött a gondolat,
s a tett helyén toporog a vers,
meglesz, megoldom, ismételgetem,
csak lassabban, mint vesztem
az életem az idővel szemben.
Az a baj, hogy indokul, kifogásul,
komolyan veszem, amit régen
fel se vettem, merthogy néha
lassabban áll haptákba a farkam,
nem olyan a lábam, mint volt,
ráncosabb az eszem, repedez a lelkem,
s a jeleni jövőben túl sok lett a vakfolt!

Tovább kell mennem,
vagy tán nem kéne lennem,
persze, ezt is csak az eszemmel
teszem, segítsen a versen, és e
tehetetlen percben.
Mert különben, hiába érzem,
hogy ott van bennem, verstelen -,
olyan lennék, mint az égő
tiszafáról elfüstölő pollen!
- 2023. 3. 8.


Hintában
-----------
Merevre összeeszkabált hintaszékben ülök,
ami, akár jeleni létem törött, s enyvezett
görbe tükrének vakfoltos szimbóluma,
kényelmes, de mire, a vers előre helyezett
segítsége, az is nélkülem minek, hova?
Kint tápászkodik a tavasz, fénye, hangja
már van, de akad, mint az öreg motor,
vagy, ahogy bennem a miért zakatol...,
mit akarsz e forgolódó márciusban,
itt lesz, hajtja a vége, az új élet, színek,
illat, és ezek is tettek helyetti szavak.
Teszegetek én, de még csak sebtapasz
a gondok, bajok fenekén, bár hiszem,
ha én-reflexből teszem, a május majd
magával ragad, s az új ember, szebb,
finomabb, boldogabb dalra fakad!
Koromban már minden huza-vona,
s az ilyen avítt szó darabokra szakad,
már nem az a lényeg, hogy mi,
hanem meddig marad?
Addig csak gyűlik a voltra a van,
ne fogd a tavaszra,
ha meggyűlik e létrügy,
s így kifakad!
- 2023. 3. 9.


Tavaszi párhuzam
-----------------------
Apró rügyek, félig zöldek, fehérek,
de győztes fradi színek, mik amire
megérnek, pattanós kemények,
mint felizgatott női mellek,
s csak azon epekednek; termés,
vagy levél lesznek?
Mint a kétértelmű versen, melyen
értőn mosolyog, vagy éretlen
értetlen rötyög az olvasó, de nélküle
a dolognak csak fél értelme lenne.
Akár az egyéjszakás kaland, a költő
élvezné, majd elfeledné a következőért.
Mindig új olvasók kellenének,
ahogy tavaszi ismétlődések, tudjátok mit,
jobbak a májusi élmények, mint a
bármikori ésszel képzett meglepetések!
- 2023. 3. 12.


Tavaszban télhatás
------------------------
Ha ennyire… Akkor már nem kéne!
De mennyire ez az ennyire?
Végleges, vagy behelyettesítő helyette?
Elég e, a gyakoribb elege(m)?
Mi kéne, befutóra, vagy kifutóra,
továbbra, tova, vagy végre?
Még több, ha van, a szeretete, szerepe.
A kifogyás kifogás,
dermedt tavaszban télhatás,
és időtől versenye;
kifagyás és a szívek melege!
De felmond e a szeretet,
ha nő a rezsije?
- 2023. 3. 13.


III. 14.-én
------------
Azok az ügyek, és ezek a rügyek
már fehérre feslettek, akár egy
első bulis tini-lány elő álmai.
Bár épp megfenekletthettek -,
kontrázott az esős szürke hideg,
de holnap ott leszek, forradalmi
vén gyerek, hogy az ünnepre,
a nemzeti legszebbre emlékezzek,
leginkább saját tüntetésemre,
és következményeire, noha mára,
fölöslegére az oka-vesztettnek -,
mert ideje van a tavaszkísérteteknek!
És nagyon szeretnék ismét
tiszta, lázadó kamasz lenni, újraélője
olyan szilvafás rügyrobbanásnak,
s nem mostanra pálinkája
krákogtató nosztalgiájának!
- 2023. 3. 15.


A boldogság világnapján
--------------------------------
Írni, inni…, vannak szavak
és jelentések, amik összeillenek,
persze, ha jó arányban és segítenek,
egymást és engem, és még illenek.
Születhetnek házi csodák, és
halvány hittételek, de ne keresd
a boldogság okát, ha élvezed,
találd, éld, szeresd, mint az
érdemes nőt, aki viszonozza,
és hosszútávon megengedi neked!
Azért, hogyha nem, jó, hogy leírtad,
visszajátszó illata a tavasznak -,
irtó okozatára, utána, helyette,
- a fene megette,-
elelillant voltjára úgyis megittad!
- 2023. 3. 20.


Van szíve?
--------------
A szerelmeseket és a bolondosokat
védi az isten. Ha még van. Nos, elmúlnak.
Tehát az idő, s az elmúlás a summás?
A fő alkotó jobb és bal keze.
Csak a végzeteseknek
a közepe kellene…
- 2023. 3. 22.


Esti ébredő
--------------
Megjött a hangja, még nem áriázik,
de hangzik, a tavasznak,
galamb-mólban, rigó tenorban.
A gyümölcsfák és az aranyeső már
virágot bontottak, s pollent ontanak,
a bödék, s a suszterbogarak a langy
földön bagzanak, így igaz, szeretkezni
nem tudnak, de nagyon odavannak
a kétirányú összeragadtak!
Tapadós boleró a csízek csőréből,
s valami gyönyörű felindulás
a nemző természetből, és közben
lelkes rápróbálkozás, indító plagizálás,
az esthajnalából tápászkodó embertől.

És szállnak a szirmok,
elszeretett pillék, lengék,
s míg e csiricsáré csodán csodálkozok,
emlékek gyökér-gyökével érnek versé!
- 2023. 3. 23.


Lerágott csontok
---------------------
Le-létem élem, s jobbját remélem,
segítek, okozok, kiskutyát tanítok,
verset írok, panaszosan tavaszosan,
de gyógyulok, csak felnagyítom,
amit mégsem, azt mért ne kéne írnom,
s állítanom sor(s)ba megérten, mert
nem olyan szépek? Ahogy szoktad, csak
szomorúbban, hogy ma sokkal őszintébben.
Párbeszédem velem, akivel lehet -
És a meglepetések, sikerülések…?
Lesznek és teremnek,
majd, ha nem, e hiányok úgyis
csontig esznek!
- 2023. 3. 24.


A tavasz hátoldala
-----------------------
Na, a tavasz hátoldala;
az összevissza légköri és
idegi váltások vihara, a
kóbor korcsok zaklatásai
tüzelő szukám és kölökkutyám
hiába vágyára, s talán kárára.
Vizsgálatok, tárgyalások,
javítási próbálkozások,
és gyógyulásom hullámvasútja,
a tavasz-tarka és az esős szürke
kakasléptű keringője,
újélet-kezdet és régi el-végzetek
lábra lépős keveréke, s hogy
mégis, jól jöjjek ki belőle!
És még csak most jön az április.
Beleidegesedhet az ember,
pláne, ha ön-szentelten dilis…,
ettől még jobb verset is szülhetne,
mert érzékeny és nem vérzékeny,
sem felejthetetlen, csak szenzi-bilis!
Olyan kéne, mint a viharból kinevető nap,
s mitől a kedves sírásból mosolyoghat,
mire felmelegedhet a szó, s a kéz,
amivel a szívét, s a testét simítottam,
a szeretet szerelemtelen - így több - verse,
de vissza is változhat tőle -,
életem képlete lehetne, az öröklét előőrse,
vagy a bánatpénz előlege.
- 2023. 3. 25.


Egyszerű vers
------------------
Rózsaszín a hajnal és sárgás az alkonyat,
akárha ma szemeidben nézem az arcomat.
Az idő nyomatékától sereghajtón kocogok,
a tények estbe szürkülnek,
emlékek maradnak és hangulatok.
Koraérett, későn értett,
nyáron született, őszbe szeretett,
télbe múló vagyok. A tavasz még nyitott,
bármi (ez ugye semmi is,) lehetek,
a változást szeretném,
de úgy, hogy vissza is lehet!
- 2023. 3. 26.


Emlékemből álmom
--------------------------
Varadéró ezüst korál-homokján,
a haverok motort béreltek,
én akkor lovat -,
a parton a dagállyal vágtattam,
ahol ma szállók magaslanak,
míg egy bóvli úsztatóból
Utrillós-orrú hangokat hallottam,
le és beugrottam, s a delfinnel
úsztam, ő csacsogott, én
boldog voltam.
S mivel oda bíz belógtam,
vegyük úgy, hogy csak álmodtam…
2023. 3. 28.


Külön(c)bség
-----------------
Az ejakuláció utáni kozmikus magány
az ön-veszteségé, a csodaváróké,
s a csillagoké.
Én elégedetten röhögök. Adni több!
- 2023. 3. 28.


Múltból jövőtlen
---------------------
A mélység éhsége is,
és az élet szeretete kitölt.
Összeköti mi összetört,
a szellem a testtel győzelme,
és a vesztés félelme,
mi ön-telit és híja meggyötör.
Persze ez a kicsinység szepegése,
ha vers lesz belőle, kitágulhat
a lent-ből a föl, valahogy mindig
győz a valagi valakik fölött
a senki mindentsége, ki, az akik
titkolt értetlenség-félelmével
az ismertségre tör. Megveti, de veti,
- bal lator a Balaton parton,
semmiség kapcsolt okon -
Ha múltból jövőtlen, légy a jelenben,
de egyszer egyetlen, ismételhetetlen!
És következik, a történhet új fejezete,
április bölcse lesz ki szótagolva olvas,
és ki neki ír, bikáskodó ökör!
Így, élj másnak, írj magadnak,
és fordíthatsz, ha összeér a kör.
Addig mú a bú, s az idő söpör.
- 2023. 4. 1.


Létszomj a lé-parton
--------------------------
Azt mondják a szerelemből szeretet
üres pohár,
de miből igyál, ha létszomjazol,
és az sincs már?
- 2023. 4. 1.


Mint csatolmány
---------------------
Duzzadó anyamellek,
ezek az aranyrügyek a fákon,
másokon már sok elvirágzott,
száll a szirom, vagy lóg öregesen
a csalódva zöldült ágon.
De levél pattan, és győz a zöld,
langyosodik a föld, az élet,
lassanként megérted, köreid
utolértek, mert benne vagy,
míg ölő ősszel ki nem dőlsz,
hát tavaszodj, ez majd felgyógyít,
bár a vágy már túljutott ezen,
s a Jannus-i megérzés megelőz,
rugaszkodj, színesedj, kapaszkodj,
mint pendliző csatolmány -,
tavasz a roskadt tél-sárgával
nem időz!
- 2023. 4. 2.


Hideg kezdet
-----------------
Összehúzódik, konyult ma minden,
megint hideg van.
Értetlenek a nyiladozó szépek,
a virágzás, az újraéledt épek, a zsongás,
s a természet-szerelmes percek,
megállt a zsendülés, hűdés, hűlés késztet
véget virág-világom torpanásaiban.
Nedves, nyálkás, reszketeg időmorzsát
élek, míg képtelen képzelgek, hogy
hátha felszívják a szavak, de hiába hiszem,
megéri ennyiben, le-létből léteznem,
együtt kéne szólni, velünk legyek,
és én most magammal sem merek -
Ki kéne törni, vagy be kéne rúgni,
ezeket elfeledni, vagy jobbat tudni,
tán ágyba húzódni álmodozni, dugni…
Így, vagy úgy, az élet majd megéled,
de ilyen(ek)tén, ha a részed kéred,
tavaszka rádfintorít;
ki ez a kónya, korareggel részeg?
- 2023. 4. 3.


Vitorlás dilemmám
-------------------------
Repülni a szél szárnyán,
víz hátán,
és nem tudni kikötni…
- 2023. 4. 3.


Cidri
------
Cidribe halvány-rándult április 4.napja,
és már bolondja sem csípte a hideget,
nem változott sok, csak a csoda taccsra csúszott,
jövőben hiteget, s a keveset győzi az eleget.
Rám tekintve, nálam fagyos nyugalom van,
ünnep előtti csend, zsenge még a zendülés,
a nap néha kikacsint, de alul gazdagítana,
kihűlés a kiülés. Felmelegedés kéne újjázsendülés,
e napok érve csak majd egy télre felkészülés.
Ölelj át nap, adj valósult álmokat, színt, kedvet,
léttermést, mit ér, hogy tavaszba szalad,
ha fagy nihiljébe ragad az ész, most épp
szavakba caplat, versbe mutat, jövőt juttat,
és azt hiszi ezzel kész -, de még utat kutat a tudat,
mert hőköl a tavasz, és fékez az élet,
elhidegült az egész.
- 2023. 4. 4.


Öregesen
-------------
Kellemetlen, lényegtelen,
értelmezhetetlen az idő,
most fagy, fogy…
Mért, máskor nem?
De hidegben, s ha kifogy,
él(vez)hetetlen!
2023. 4. 5.


Húsvét
---------
Gyászos idő, égi locsolással,
gyereknek, öregnek való,
hitetlenné félrevezetett közepeseknek
nem! Hosszú ünnep, embert közelítő,
felszabadító zabálással.
- 2023. 4. 8.


Csak a névvel
------------------
Húsvét, elvét vagy vétek,
húsvét becézése; hús-vétke…
Játék a névvel, nem a jelentéssel,
csak érzetemmel, nem más végzetével!
- 2023. 4. 9.


Lepusztítva
--------------
Ahogy öregszik a férfiember,
először fiatalabb csajokra tör,
aztán jön a kaja, meg a sör!
S a maradék eltemet, mert köll!
- 2023. 4. 10.


A jó-rossz mutációi
-------------------------
Bennem szintezik az emberi többesség,
mint a legjobbakban, s ahogy a
rosszabbakban kitűnik az egyesség -
S talán többségben a jó, ha ilyesmi
tisztán még megtalálható,
félem, nagyrészt átváltozó keverékben,
és jobb, ha a régi egyszerűsített kettősség
a felületen, felületessen általánosítható.
- 2023. 4. 10.


Április 11.-e
----------------
Anyuci, úgy élem hiányod,
hogy a költészetembe purgálom,
lényegembe, bizonyságomba,
létkísér(t)etembe. Kettőnkért -
Ma egy dátumban az életem.
Egyes szám első személyben,
világgá! Így közösült múlt jövő
emlékben, bekerített, tartott,
privát mindenségben!
- 2023. 4. 11.


Április közepén
-------------------
Növőben a zöldülés, színe múlik a jelennek,
a tavasz akármilyen vegyes, kiteljesedett.
Elhagyott, inkább csak lehagyott engem,
mert fellétezésem és érte tetteim helyett
rigók gyönyörű gyönyörködéseit hallgattam,
most, késetten virágoznék, bár teremtetten
terméstelen. És létnemző pollenem helyett
csupa leszaladt szirom és remény lepett,
maggal, szerelemmel áldott madárszaros kotta
lett az ingem.
- 2023. 4. 13.


Példátlan példabeszéd
----------------------------
Noszogató nosztalgia dobna az éjszakába,
izgalmakba, kéjbe, problémákba,
régóta ismertem és ismertek, már nem -,
úgy sincs ott sem találhatom azt,
csak kevesebbet, illhetetlen-ravaszt,
s bár ”idegen pina edzi a faszt”
jobb ha -míg, mert- a szokott jónál maradsz!
- 2023. 4. 14.


Kapcsolási hiba
--------------------
A társasághoz, tág családhoz,
magamhoz, a világhoz,
most már az íráshoz szükséges
kapcsolattartásban is kár-ol.
A baj állandó, csak beosztja erejét,
létszakaszonként érzed nyűgét,
s ó, a sors sem engedi végleg
maga-módján tenni rájutó emberét!
Értem, de ha már nem tudok
égni-írni, s közzétenni, létélvezni,
kedvem szerint lenni, minek élni?
Mert, ahogy szél ellen, úgy a sors
ellen is, kifordulni, kiröhögni kell,
és merni szembe spriccelni, hisz
bármi létig szükséges vizelni!
- 2023. 4. 17.


Nem
------
Van még valami, amiről nem írtam?
Az, amit nem éltem, nem bírtam.
Minek a nagy képzelet, ha éltedbe
nem fordítod, nem képzed, teszed?
Csak ami megtörtént, történik és fog!
Kivel vagy őszinte, élmény és lét-
vesztésedben az olvasó esetleghez,
mint a fogorvoshoz a fog?
- 2023. 4 18.


Szü(r)kület
--------------
Áttűnik az esthajnal a friss faágon,
zöld-arany fáradtsági éberálmon,
szép nap alkonyán, bajaimtól báván,
magányos estém nyugalmát várom.
Enni, inni, Tv-ét nézni… Megőrültél
öreg! Vagy már tényleg ez vagy?
Elmehetnél...Tavasztalálkozóra az
öregekkel. De nem teszed, itthon
jobbat ihatsz és nem is hasonlíthatsz!
- 2023. 4. 19.


Változás
----------
Szeretek így ülni, kint pislákoló alkonyatban,
bent már sötét szobában,
rigófüttyben ál-tavaszos elmúlásban.
Akkor is élvezem, és mi van, ha nem így hiszem,
ifjú a lényem, lelkem, ha már az életem nem!
Mit akartok a cukros (v)ízzel, nekem rock,
(blues-t most a csajomon se,) whisky és nő kell,
nehogy leszámoljak korán az egésszel!
- 2023. 4. 20.


Mintha tél lenne…
-----------------------
Mintha tél lenne, vagy késő ősz.
A tavasz áprilisin nyer, veszít,
akár egy hol dicső, máskor öregedő
betépett dizőz, aki elfekszik nem
törődőn éppen melyik része győz.
Én meg csak nézem és érzem
a rosszidővel átszőtt díszleteket,
és inkább remélem, mint hiszem
a napfényes jövőt!
Pedig tévedek, hisz az alkony nyer
a tél-restaurációs délutánon,
hogy az est hajnalikreket szüljön
a természetnek és nekem,
újulást és öntartást, azaz tavaszt és
én-javulást, kezdetnek és vég elégnek.
Ahogy egy pohár bor is hajnalt mutat
a bealkonyult hangulatnak!
- 2023. 4. 24.


Ma a holnapért
-------------------
Nálam összefügg a környezet, s az érzet,
a külsők, s a belső, a hangulat, kinézet,
úgyhogy ma csak itthon, mélán, e felejtős
tavasz-megálltán túlélek, kitöltöm e napot,
hogy akármilyen is lesz, teljes erővel,
hittel, szerencsével, éljem a holnapot!
- 2023. 4. 25.


Fűzések, függések
----------------------
Ahogy öregedésbe fog, fogy az életem,
úgy kopárodik, egyszerűsödik a versem.
Lehet, a korral jár, tán a veszteséggel,
s olyan akár egy túl szűk farmer, hiába
emeli a seggem, ha a tökeimet szorítja el,
történtek – versek, fűzések, függések.
Így hát remélhetem, szálkás, kemény
írás lesz, szikár, érő, megőrző, túlélő,
mint belőlem. Örülnék, ha alul, fölül-
rendeléstelen, egységben tehetem.
Talán, ha csupán jobb napokon írnék,
kevesebbet hiányol-panaszolnék, hogy
a jó maradjon meg, de igaz -,
kevés lennék a kevesebben!
A megmaradás (t)örvénye; ami itt fogy,
ott teher, nem szűnik, csak tűnik,
tőlem vesz, nálam vész el.
Szeles vakrepülés létem a verseimmel!
- 2023. 4. 28.


Majális
---------
Lazíts öregem, olyasmik ütköznek fejedben,
amik már rég nem, mert értelmetlen -,
azok ott, most csak köszöngetések, piálások,
másként politizálások, felemlegetések lettek,
s már nem szeretetből, inkább odafüggésből,
megragadt bratyizálással telnek.
Hiába, hiányzik, na, 40 évem majálisa volt,
több, s persze kevesebb, szex-szikráztunk,
s néha bizony hittünk Ernestnek; hogy
„minden becsületes férfi valamivel többet
iszik, mint amennyit elbír” álltuk, és
minden évben vártuk. Nincs helyette más,
így az ember magányosabbá válik,
s bár a barát az barát…, ha ki nem változik,
és nem érkezik jobb, vagy több másik.
Mennél, aztán gyorsan eljönnél,
sértődöttre, felhígult emlékeiddel.
Ha tehetnéd, se tedd, eleget megbántad
a szerelmeiddel, békültél, s kékültél,
mire lezártad!
Ahogy verheted, simogathatod a farkad,
attól még nem szeretkezel!
- 2023. 5. 1.


Ki se
------
Ki se nézek az ablakon,
mert tudom, látni fogom
növendék dogom gaztetteit,
mondjuk játékait, nyomait,
szétszedett, széthordott,
széttépett, megrágott,
fekhelyét, szőnyegeit,
növényeim régi konténereit,
fáim lerángatott részeit,
s hogy a másikat nyúzza,
ki nyüszít, és kertem
frissen ásott lyukait, árkait.
A barátnőm sírt, megkarmolta,
a ruhám összenyálazta,
csupa szeretetből…,
és nem jön, nem engedelmes,
ő Folti a rettenetes, s csak
reméljük nem lesz rettegett.
Azt mondják, kik úgy tudják,
a kutya olyan, mint a gazdája,
elmehetnek a francba,
ja, hibája, ha ráhagyja, s ha
így, vagy úgy eltúlozza,
ha ennyire zavarja, jobb
ha (f)eladja, de előbb még
próbálkozzon, várjon,
s nézzen körül a háztartásban
hátha máshoz hasonul,
másra hallgat a kutyája,
vagy a párja!
- 2023. 5. 3.


Öregedő védő dilemmája
--------------------------------
Ami az enyém, s a miénk, megvédem.
Csak most már félném, összekeverném
a különbségeket, s a válaszokat néha
félremérném, így, ha lehet, elkerülöm,
féltő félelemből az összeütközést,
tartva az időmtől kimerüléstől, hátha
a kezdéskor nagyobbat ütnék a
befejezéshez. Nehogy lét-sértsem
a csak pofán verésest!
- 2023. 5. 6.


Most kéne
--------------
Most kéne vitorláznom, állandó erős szél,
s így, hogy nem tehetem, idegesítő,
örülök, ha a hajót helyben tarthatom,
mert egyedül kivinni nem igazán tudom.
Meg kell jól tanulnom, s használnom,
mielőtt kénytelen – kelletlen eladom.
Most kéne Erdélybe menni, felfedezni,
meglátogatni, ami volt, van, s lehet,
érezni a múltat és élvezni a jelent!
Most kéne rendemben lenni, tavaszodni,
verseimbe illőn élni, jól tenni, átélni és
leírni, merni még szerezni, s megszeretni,
kikötőből, vízre, szél-létbe menni,
kiköltöttből, kiköltővé lenni!
- 2023. 5. 7.


Függelékek
--------------
Elfekszenek a lágy, sárga fények,
felhőöregségeken fáradt áttünések,
hogy még fénylenek az újszülött zöldek,
de mintha intenének a szélben az ősznek,
pedig csak az est közeleg, s mi szín
marad, a sötét eszi meg, hogy majd új
színéhség harmat-nyála fényezze a reggelt.
Nekem az újabb nap már régi feladat,
s ha betör a tavasszal pár jobb pillanat,
világítja a jelenbe fásult múltat.
Lassan odáig érek, hogy a holnap
felemás képzet, tervezem, vagy képzelem,
száradt ecset képez képet.
Addig jó, míg teszem, élem és élvezem,
s amit nem, - egy jó az öregedésben -
úgyis elfeledem!
- 2023. 5. 8.


Cinikusan
-------------
Várok, bírják még e romok,
remények, élmények, fájások,
vesztések, állj, s tovább okok,
az idő kicsire nem ad, velem,
vagy nélkülem tovább halad,
tőle örökségem, hogy voltam,
lehet, leszek, s biztosan vagyok.
Amit kell, kéne, mérem, vagy
mérgelődöm, teszem, mit tudok,
jobb, ha magamnak magammal
tervezek, számítok, próbálkozok.
Magamban bíztam eleitől fogva,
ilyen lett e lét termése, vesztése,
s ha már verseimmel estem örök
szerelembe, talán megmarad pár,
a szülő(fenn)tartást megfizesse!
- 2023. 5. 10.


Önrendezés
---------------
Ahogy a légyzümmögés megzavarja a gondolatot,
az idő a hozzákényszerítettet, a felhő a napot,
úgy érzékelem az örök ellentétet, s a két szélső
sarkot. Igaz, a jó, s a rossz, harca, s a harmónia…
Méginkább a jón-rosszon túli, a sorsra hárítva,
és a gondolat eldugva hátul, az agyban hagyva,
hogy a hites elrendeltetettség, s a békés kétség
angyalbőrbe rendezze a szélsőségek élét, és
valahol egyenlőségben, középen szépen, értőn,
beleegyezően hagyd, mihez gyenge a közöd.
De az önrendelkezéshez önrendezés kell -,
így a bölcseletet helyretéve,
tisztázd mit a légy beköpött!
- 2023. 5. 11.


Konklúzió, testamentum helyett
-----------------------------------------
Ifi-dilinek, csali csodának köszönhettem,
hogy költőnek leledzem, és élem -,
inkább hírhedtnek, mint híresnek,
társas magányban az ismeretlen(ség) ellen.
Azt hittem másokért, aztán, hogy magamért,
végül nem kinek, csak tettem, éltem, írtam,
jólétben, bajban, segítségben, szarban.
Ilyen maradok, mint majom a körtáncban,
leutánzom a létem, de ha megunom,
és az ismétlődést túlzom, kifordulok.
Ölek és mondatok, míg köztetek,
önmagam vagyok.
Kérded, mindez miért? Ennyim a mennyiért!
Együtt Villonnak se ment,
nem párhuzamos a körülmény, s az ész,
én ma a farkamon érzem,
körülményem mily nehéz!
Megbántam így? Nem, de mire rájöttem,
felkopott az állam,
és kisebesedett a seggem!
Nem ismételném, de nem is cserélném,
lelki – testi gazdag szegényként!
- 2023. 5. 12.


Azonosan a különbözőségben
--------------------------------------
Hozzám öltözött, mert öntözött e nap,
eső az eleső embernek, bár az esős és
esendő, rám-bizonyítottabb, hitettebb.
Mert e körülmények kinőve ismétlődnek,
nem elmúlnak, én meg igen -, bár még
annyiféleképpen értelmezhetetlenen…
Vágólapon e magamba kényszeredett
végtelen összeköttetésben,
nedves azonosan a különbözőségben.
- 2023. 5 14.


Rész részegség
--------------------
A permanens részegség
alaptörvénye;
hogy legyen mit, mint,
és ne legyen vége!

Próbáltam sokszor és sokkal,
hihi-wifi, és csömör végre,
de hála magamnak,
nem az, és ezek sem többet,
lett belőle.


A tenger ma lever, s elhidegülve,
e rideg fényképmás tellett tőle,
ordító, tarajos, elűző, átcsapós,
felsózott Karthágó vált belőle.
Mennyire vártam, és most
fázva álltam e lé szélén,
otthon tán felmelegedés lett,
itt most a napért iszom a végén.


A barátnőm győzköd, és győzne felettem,
engedném, ha futna, de nem, mert tartósan
szeretem, így és ezért nem engedhetem, hát
szenvedjük, és viseljük, míg tart és kell -,
köz-engedelmesen.


Engedek létemnek és körülményeimnek,
túl sokat iszom és eszem eszerint!
E jóban is rosszulok, és sokasodott magamból
kiadok, vagy rám hagyok, a mennyiség szerint.
Már rég nem úgy, mint akarok, hanem ahogy
tudok, várok, bár az ok inkább mit várnak,
még önrontón nem alkuszok, de kellhet a
több, és a megérte érte, mert a még ne, s a
mért ne, a halál sült húsához érve, büfögve,
s öklendezve legyint és beint!
- 2023. 5. 25-27.


Meggyűlt idő
-----------------
Még esős a háta, beivott bőven a föld,
másnapos zöld, sárga, de szakadozik
spanyolfallá, vagy háttérré válva a köd,
kifakadt a nappróbára, májusmeneti
átállásra, s a visszára bezárolt világ
kinyílt a napsugárra. Bár kísértettek
fagyosszentek, hetes esők, szürke
teendők, a madarak hangolnak, de
inkább átöröklött szoci szombatba
erőlködők, szem elé a szárnnyal,
pár után leselkedők. Sok a dolgom
és kevés időm ebben a helyzetben,
kiérdemeljem, legalább lehessen
napfényes tisztulás, s így e vers is -,
de be kéne fejezzem, vagy se, hogy
igaz legyen, mert győzött egy felhő,
s ez az össze-vissza időcsámpa,
őszbetévedt (ugyan kihívta,) ócska
metamorf-fricska, idegkrízis,
rég-végbe fogant, s visszatévedt
emlékrágó réteg napfényféreg,
a jelent-gyűjtő szembogárba!
- 2023. 5. 30.


Körpanorámá(m)ból keskeny részlet
-----------------------------------------------
A fák az idővel nőnek,
én meg…
Összenőttek előttem,
így lett,
körpanorámából keskeny részlet,
s nem látom ha nézem,
a múltat is jelentő jelent,
létem valóságát,
csak, ahogy a jövőmet,
ha nyit a szél, szét, vagy össze.
A fák itt lesznek,
s talán a versek,
szeretteimnek és nektek,
ennyi a mennyi, lényeg-kéreg,
részletek belőlem,
holléttől független.
Nyeshetitek nézetemet,
s éltető-ölő körülményeimet,
ezt rendelem,
mire majd elrendeltetett,
sebaj, ha így sem lesz(ek),
de az sem, ha véletlen
télen, és elnézetben,
kötetekben és net-en,
használtok engem!
- 2023. 6. 1.


Szakadás
-----------
Nem mennék sehova,
a világ, mint esőtől zsinóros
pillanatkép, mi ma túl sokáig ér,
felhőszakadás -, a sok függőleges
esővízcsík dobpergőn összeért.
15 perc, a természet őrjöngött,
s most elázva ődöng odakint.
Bár tudom mi, miért, mint,
azt nem, könnyet, vagy köpést terít,
jobb bent itt, kívül-belül elázva,
túlozva, létfázva megint!
Újabb életrész, amit rosszul élek,
mégis újból, újat kérek,
de rossz a képlet, ha csak most néz,
- és kibicnek nem nehéz -,
semmit sem érek az úristen szerint!
Kisütött a nap, fönti fentem legyint,
és saramba magamra hagy,
tegyem, mit kell, lenni, viselni, menni,
de a vers marad!
Papírhajóvá lesz, ha Noévá tesz a harag!
- 2023. 6. 6.


Késői?
-------
Késői problémák, megbánás, oda-vissza miegymás,
meg persze szeretet, együttünkért, egymást,
csak hát az idő és Ő, meg én a vége felén,
miért és hogy, véges, vagy végre, fogjuk reményre?
Kéne, ha menne, segítve, szeret(kez)ve, de...,
és megeszik, vagy tán kárrá isszák,
a késői lét-rögzött, félrelökő, szembeköpő,
hiéna hiábák?!
- 2023. 6. 12.


Ilyen meglepetések
------------------------
Olyan meglepetések kellenek,
mint, hogy most felcsendült
egy Beatles ének, és bennem
zendült, érdemesült az élet!
Bár már csak várok, kelletlenül
lepusztult kell-eket vágyok,
ha bejöttek, s célokat fellőttek,
újra táncolnak velem az álmok.
Mint ma a megélhetés, megérés,
egészségvesztés, visszanyerés,
idő és érvénylebegtetés, múlás,
és küzdés, az írás öröme, üröme,
kétsége, mindensége, és egy dal,
hogy felcsillantam végre!
- 2023. 6. 17.


Fáradok
----------
Fáradok, engem fárasztanak dolgok,
gondok, amik másokat izgatnak,
szinte feldobják őket, ezzel, s erre
hatnak. Aludnom kéne, de…,
ugyan, tegyem, vagy felejtsem,
nem éri meg a fele sem, ha
nem megy egészen, legfeljebb
leírom, és létem követő titok lesz az ok,
és akkor már a közösre kötök, köpök,
hogy kibeszélem őket, vagy erősen,
mert épp gondtalan, nőtlen, horkolok!
- 2023. 6. 20.

Belezúg
----------
Belezúg ez a szar fűnyíró a fejembe,
szép-vetésű, nyárálmú életembe,
jó, magánügy, de e versembe is,
s így, már közös, vagy elközösült ügy!
Felhangosítom a bluest, megoldom,
érdekem és kell, békés megoldás,
mert nincs más fegyverem, hogy
a gépet kilőhetném, a zajt, az alkotást
vájó bajt megszüntethetném! Na,
a képzelet ereje, elhallgatott a dög,
kifogyott, vagy megdöglött, bocs, be,
ideje jött, rég nem győztünk
John Mayall és én -!
A nyári napfordulón, e fordulással a
kifordítón, a hallás, hangzás örömével
a növényölés valóságán,
e leképzett elképzelet lét tiszta
tinta verítékén át,
zenével a csendhez!
- 2023. 6. 21.


A komponálás stációi
---------------------------
Nő nélkül, nem nélkül
az élmény menekül.
Így vágytól, segítségtől,
bármilyen szeretetből,
de álljam és élvezzem,
érezzem, éreztessem,
hogy megérőn létezem.

Nem mikor helyettesítem,
magamnak magamban intézem
elérem a végem, mi kiderül,
mert a merőleges komponens
a kezemben egyedül hegedül!
Bár ez csak a lelét kezdése,
de a férfiasság magánzó vége,
ezért inkább a megszokottba,
mint a markodba, érzelemtelenül,
és a lett, a voltba dűl.
Hát fel, és továbbá együtt el,
a harmóniához a két fél kell,
s ez a duó az élvezettel
az életről énekel!

A szesz és a szex együtt,
nem külön helyettük.
Együttük több gyönyör,
vágyukra hiányuk öl!

Létrészemben milyen botor voltam,
nem volt fontos csak a farkam,
meg az iszom, eszem, s hogy írom,
később jött meg csak az eszem,
hogy másra vágyva és megtalálva
ebben a késő mában, hagyhatom,
hadd hiányozzon, - és vigyorgom-,
ifjú, botor voltam!
- 2023. 6. 30.


Napsütésből, fény
----------------------
Létünk fényre létének
váltó különbsége,
fokozati tükörképe.
Minőségi viszonyítás,
fókuszált létlátás képlete,
jobbrészi maradék finomítás,
lényegi értés az érzésre,
hogyan tégy, e időjelekre;
e napsütésből, fényre.
Szimbiózisból metamorfózis,
térlátás a létezésre,
a múlás, s a mégse leképezése,
éca, szimbólintás az öregedésre!
- 2023. 7. 2.


Lénye(ge)mi kívánság
--------------------------
Legyen jó nap,
mikor semmi sem akad, akaszt,
a szív és ész egymásba nyílik,
az élet az élvezettel jólétté szeretkezik,
az élmény, s az írás, művé válik,
s nem hazugság, hogy ilyet állít.
- 2023. 7. 3.


Impressziók
--------------
Vidám pofát vág a világ,
végre zöldet kapott a nyár,
friss élet-zöldet, ha nincs
tavaszvirág, és m ár az
őszesőkkel konspirál.
Most tengerkéken nevet az ég
és aranyat kacag a nap,
az elköltő mára nyár gyereke
marad, és az élet, ha múlik,
ha szakad, akkor is szép!
A viszonyítás a valószínűséggel
társ, mint az egy nap az élet
a leléthez, meglett rocker
a rappeléshez,
meglepetés az ismétlődéshez,
versbe vert illékony szók
az impressziók leképezéséhez,
könnyes mosoly a nosztalgiája
az idősödött télidőbe, s a végek
vége, hogy, hogy megy végbe?
- 2023. 7. 6.


Szedelőzködtek
------------------
Szedelőzködtek a reggeli dolgok,
jóga, szeretkezés, léttársaim
etetése, itatása, tea, öntözés, edzés,
íráspróba, telefonok, olvasás,
sajnálkozás a kimaradóra, mi
kell-nek kéne, de marad sorstartóba.
Ennyi a mostig, elhúzva és félbe,
háborogva, hogy maradékot élve,
rendszerbe zár e kifutó jutó,
időm vége még biztos része.
Régen átaludtam és éltem az estébe,
mikor még a kéj rétegvonalait
láttam az égen, s már a délutánra
marad a még nem, s a mért nem -
Ez már így lesz, a leendő leeső
hulló pontig, túl reménytől a
hátha hitig, bár ki tudja…
Mostanság a szakadás dívik,
s a kilógás nem jut el a foltig.
- 2023. 7. 15.


Ordenáré
-----------
Ordenáré remény, feketének a fehér,
de közös pinának túrós a farka,
mint rossz szomszédnak a léte, szava,
nem, és sem, s hogy mégis elviseljem,
szerencse és szeretet kéne, hogy az
enyémet a tiétekben megteremthessem,
sarjadt vágyamból a szavam ténybe érjen!
Nem kés, hanem gyökér,
ösztön nemzette ész, ért tehetségem,
és szabadságom meghágta körülmény -,
hogy minden eredt tettemből virágozzon
ami kell -, mert hátulról én!
- 2023. 7. 18.


Megfolyó színek
-------------------
Igen, burokban születtél,
(még ha hat hónapra is,)
szépébe, békébe burkol
e hars arany-zöld díszlet,
ha értékeled, lehet félévnyi
kincsed, lent a domb, fent
a lomb, és visszatérő,
mint a múltszerelmes nő,
csak ide neked kell
menned és visszatérned.
Itt élek, és hála így is,
ön hűen, az idő hűtlenségében,
ha a lényegeset nézed,
ami itt ide-oda váltó
négy évszakos reménylet,
fel és le élet, tragikomikus
érzetmerénylet, de megérte
megélned, ha léteddel, időddel
lefizeted az elfedő telet, és örök
szerelmet hazudsz az öregedő lehetnek.
Mi ez? Monodrámás színfolyás,
a személyültségek keveredése,
pillanatnyi társult magány
vagány párbeszéde.
60 túlért bekövetkezte óta
így szólaltatom,
így nem hazudom,
s már díszlő díszletem van
a sikeres lehetségeshez,
aztán vas vagy taps -,
míg tart a magamét másnak
bérlet, és élek-írok lejáró
ingyenjegyéhez. Hagyd,
hass és szeresd, vagy nevesd
és feledd! Párszemélyes
játék, datáld a jövőnek,
a tavasz visszatapsol,
ősszel kisöpörnek! Színes élet?
Szinezett summája a végnek,
színvaknak kifestőkönyv
s az elfekvő kifes(t)lőnek!
- 2023. 7. 24.


Kenyérre gondolok és fényre
----------------------------------
Kenyérre gondolok és fényre,
de eső fékez az érte lemenésbe,
s csak kiürülése, a viharos szürkébe.
Tévedek, felejtek, önszánón öregszek,
létem szükséges szüneteiben álmodok,
reménylek, helyüket vesztik a tények,
s csupán mert erős vagyok, és a
létezésért létemből írok, tudok
kicsalni kompromisszumot,
ki-időmből, le-kedvemből elegemből,
a múlástól, s a nullástól!
- 2023. 7. 25.


Lepke a tarka napernyőn
-----------------------------
Lepke a tarka napernyőn,
aranyszín pihegés a sárga
semmit sem érésen, mimikri,
vagy odatartozás vágy,
túl az esőn, a vihar után,
vagy inkább pihenés a libegés
esőnapján, szép, és ép, felül
a sodrás sok sodrott szárnyán.
De gyorsabb, mint én, elrepült,
míg mélázva bölcselkedtem,
vagyis csak bamba szerűségében
leledzettem, s maradtam
feketén-fehéren, felesleg felesben
a sárarany napfényben.
Szép érzés, langymeleg, időtlen
kevesebb, jó-tolódás jobba,
hímporcsík ék e hímnek,
héköznapi, pilla-harmónia
pillerebbenésben, lepketudatban,
mozaikszem kacsintásban.
- 2023. 7. 31.


A lét-ihlet lelence
---------------------
A tele has átka kihat
a gondolkodásra,
ahogy serkenti a hiánya.
Eleget, se sokat se keveset,
ideg és velő szüli a verset.
Sétálj, aztán pihenj egyet,
olvass, igyál, szeretkezz,
ez hozza ki a lét halomból
az életverset. A többit,
meg bárki szerezhet,
mi kevesek a kevesebből
ezt a többet!
Főleg ilyen lét-egyszerűket,
a komolyat, a váteszeset,
életpercért, vérért cserélik,
hogy emlékezz és emlékeztess,

megérik a megértett megérte mégis!
Van, ki csak érzi, és vagyunk kik
így vélik, élik, de akárki is, ha nekünk,
velünk játszik, e létezésért táncoljunk
ahogy illik, hisz a csoda kenyérrel
borral indít, míg lőn a létihlet lelence,
és a megélt élet, s a sorsfoltos lélek, mint
örömszülők őrzik szerelemgyereküket,
azt az egyke verset!
- 2023. 8. 3.


Kiválasztódás
----------------
A nagy érzelmekre jót lehet pisálni!
Mert előtte piálni, és hinni, hogy
nagyobb jobb is lesz, szerelem,
szerencse, gyógyulás, megadatás,
túlélés, sikerülés, még ha csak a
jólét egyszerűsége, a viszontszeretet,
az élés elviselhetősége, s bár ezek
már normális érzelmek, a tovább
segédeszközei, eset lehetségek,
létegészítések. Majd kevesebbet
hozsánnázok, iszom, s tán megérem,
kiegyenlített középszert remélek.
A kiegyelt helyesebb lenne,
a középszart feledve, vagy mindez
együtt, ahogy kéne, s kiemelve,
a fejemből a szívembe verve,
jelentős, jelzős szavaktól kísérve,
a – talán - purgatóriumába érve.
S aztán, közöm? A piálástól
a vesén kiérve, pisi párán,
létvers íven át, a szükség szomját
követve, az érzék értékét kifejezze!
Kiválaszt(ód)ás elsőre, s ha a
fene mégis megette, majd
hülyülünk helyette.
- 2023. 8. 7.


Téttelenül
------------

Téttelen, tejüveg nap,
s e lényegtelen, lég-fehér lap,
ma csak halsz, te magadba ragadt?
Ha nem, hát tégy, írj, többet,
jobbat, közzé-érthetőbbet,
ne már, hogy ennyire meghatároz
az, ahogyan úgy, aképp van így!
Mikor csorba az él, ködös a cél,
inkább kell jobblétre faragni
a belefásult rendet.
Vetni, érőn teremni, együttműködni,
s bár fölös az intés, túlértelmezés,
de ne az ész kövesse a tettet!
Vagy tudd időben mellé, elé,
helyére tenni, hogy együtt
szabadon engedd, vagy hagyd el
és snóblizz az idővel!
- 2023. 8. 10.



Szélcsendben
---------------
A boldogság megszépíti, szédíti
a nőket! Egy ideig a pénz is.
Sajna ezek elszálló dolgok,
így a szerelem-szeretet sárkányeregetés,
s a fentiek szélcsendjében
ránk esnek, vagy, és, elszelelik őket.
- 2023. 8. 16.



Augusztusi gusztus
-----------------------
Táguló időnként írok,
létárnyékomban sorscsomókkal,
vagy magammal nem bírtam?
Kérve kaptam, írva adtam,
hiányoltam, feléltem, sokalltam,
feküdtem fél halottan, futottam
boldogabban, sok minden megvolt
meg ami mégsem, csupán ezeket
az újat, a meglepetéseket hiányoltam,
inkább testemmel, mint lelkemmel voltam.
És augusztusi gusztus; voltból fosztó
foszló mostban nyár császármetszését
vártam, és ősz majd-borát hozomra ittam.
Se nagy halat, jobb nyarat nem fogtam,
s csak átfut az idő rajtam,
mennyi mindent kihagytam -,
és már a nyárvégével viselős a van!
- 2023. 8. 27.

Augusztus 31.
----------------
Még napbarnított vagyok,
és a szemem vágyó macska-zöld,
de kint már barnulnak a bokrok
és fakulgat a letermett föld.
Ideges az idő, elsieti a mostant
majd visszafogja a következőt,
továbbkuszálja az össze-vissza
nyárból őszt.
Néha felhőtlen halványulnak a fények,
s a színek zsinati lilára, oszló szivárványra,
szangvinikus a nap emlékszem
50-es hajamról -, előre tőrnek szomorító,
elő-őszes árnyalatok, olyan félhalott fehérek.
Másnap kánikula, s hajnalra viharok,
fáradó, ide-oda hangulatok,
epés remény, elmúló oktalan okok,
várok, teszek, aztán írok, ha bírok.
53-as őszre kellett volna, de nyári gyerekként,
ma is égve élni ordítok, nem véget vonyítok!
Attól még vidám, élőbb, mint múló fickó vagyok,
mert most az elvesző időtől,
koraszülött(ként) őszbe szomorodok.
Ősz az ősznek? Festék, és ital az észnek!
Nyitva vár a végzet,
dupla zárvár; az életnek, s a versnek!
Ne kínlódjak, és értsenek,
szeretettel, és szerencsével az egészhez
kiteljesítsem és kiélvezzem,
visszabeszéljek
időmértékkel az öregedésnek!
- 2023. 98. 31.


Békülékenyen
-----------------
Van, hogy megy, aztán megyeget,
néha nem…,
azok is versek, ez is az életem!
Őszül a tél, a visszaváltozást élem,
az idő már elköszön,
csak versek zöldülnek belőlem.
De, ha mégsem egészen,
és teljesedő életemet érzem,
lehettel, talánnal békülök -,
a véletlent vélem.
- 2023. 8. 31.


Csendes ébredés
-------------------
Csend csendülése és
múlása csengetése kelt,
és kelleti magát,
így esek a múlt álomból
a vált valóba át!
- 2023. 9.3.


Könnyű szélben
-------------------
Könnyű szélben, könnyed légben,
ősz-otthonos halvány fényben,
nyár tüköre kölyökszeptemberben felélek,
meglett mennyiségben, váltó minőségben.
Csak az árnyalatok, hangulatok változtak
a nyárból, s bár átvéltem már százszor,
boldogan élvezem, napozok, henyélek,
nem érdekel meddig, miként, míg
nem érzem az ősz élesebb sarkantyúját,
mégis köpnöm kell, mert fájom a vesztés savát,
két kedvencem fogy el tőlem, a lovaglás,
s a vitorlázás, igaz tehetem, ha lesz rá pénzem,
és egészségem. Átértés a sarkantyúról a szélről,
sebaj, majd a tudatos tudatlanság is elér,
de az öreglegény szex-el és szesszel is megél,
csak szüret legyen és ágaskodjon a kedvem!


Azért néha érzem, mindenem gyengébb,
öregebb, van, működik, de milyen?
Rossz tréfa, mindent akartam,
csak öregedni nem!
Kesergem e kellemesben,
túlért, sértett, illetlen értetlenen.
- 2023. 9. 6.


Bor ünnepen
---------------
Ittam, vitatkoztam a múlttal a vannal
finoman, finomat, de nem ugyanazt…
Mert a borünnep fent a Várban,
gyengébb volt, mint vártam,
hiába boldog bódulatban, bár így -,
ilyenkor mindig, mikor szűkebb
hazámban, a régi helyeken jártam.
Emlékek, ízek, zenék, mi kéne még?
A többi volt, helyük folt hátán folt.
Az egész kicsit idegenebb lett,
ezért tán spiccesebb a férfi,
ha jó idején túl, az emlékeit félti,
pedig érti, csak nem úgy érzi, mi éri,
s ilyenkor Hemingway-el ért egyet,
legyint, és még iszik egyet!
- 2023. 9. 11.


Az első őszies nap
---------------------

Az első őszies nap,
a komor nap-hunyor a kedvembe kap,
elsatnyult a nyárvég, megőszült a fény,
az idő lökdösve halad, s nem opció
a reménysorakozó. Örömből üröm jön,
eső és allergiás könny a nyakamba,
szájzáramra szakad, és lőn a költő
magában beszélő, s már nem érti,
hogy is szabad!
Az élet lét-öreg, lettben, versben piheg,
(mert öreg harcsa nem rakéta -,)
ősszel csak a nyár szalad.
- 2023. 9. 19.


Időkötő felesleg
-------------------
Mire meg-kopaszodnak a fák
én növesztem a hajam,
az ősz, bocsi isten, fölös abszurditás,
túlkezdés és leszorítás.
Az öregeknek idegesítő emlékeztető,
a többieknek dühítő télkezdő,
mellesleg a melegesnek eleges kettő.
Jó, a bor és dió, meg a színek…,
van kocsma és képtár, s mozi-illúzió
időkötő felesleg, szerény, de helyettes.
Szélsőségek közt tán feles az átmenet,
az ember kevesebbet vár a nyárra,
a tavasz úgyis rácsodálkozás -,
ezt a marhaságot meg fogjuk a
hordóhely túl szomjas biztosítására,
az öregedő memóriátlan melankóliájára,
bízná inkább a pótlást, a vele vénülő
tavaszka felejtető likára!
Segíthet e párperces tavasz,
ha nem is hiszel már a nyárban!
- 2023. 9. 21.


Tanács
-------
Tegnap bántottam az őszt,
ma hálás vagyok érte,
esője helyett nap áldása
ragyogta be nyárias testemet,
meg pofátlan blaszfémia,
hogy belekö(l)tögetek
a teremtés tényébe, illúziójába.
Persze van az éltető, és még
nem igazán érthető világ,

s az ember önmagában is az -,
de valaki szabadon tervez,
s az emberke csak falaz,
netán, ha hagyod élni hagynak,
hát napozz, éld mid maradt,
ne átkozz, ne köszönj,
becsülve őrizd magad!
- 2023. 9. 22.


Megfontolás
---------------
Ahogy a darázs kiszökött az ablakon
a légycsapó elől, úgy kell meggondolnom magam.
A piacozást elmosta az ősz, a nőm Debrecenben időz,
nem megyek sehova, nem borotválkozom,
a reggeli teát borral iszom, az esti bulit is lefontolom.
No, a telefon…, a lányom éhes nincs benzinje se,
persze hogy a szeretetem tehetővé tesz,
kis önfeláldozás, és az eső ezüst permete díjammá lesz.
A többi is az eshetőség reszlije, majd meleg szívvel
káromkodom, ha bajos nagyon, és elázott
megfontolttá tettet életem gyermeke.
Ha meg változás, megint más, az is elfontolás,
már üres a helye, ide vele! Kicsit kesernyés volt a tea,
akár a szeretet keservese. És a túlérés kora.
- 2023. 9. 26.


Gondolati líra
----------------
Olyasmi az aktívák, s a passzírozott passzívák gondja,
mintha a kígyó feje elfelejtené az ellökő, támaszkodó
farkát és leharapná, de így nem jut tovább.
- 2023. 9. 29.


Évszak szavaim
-------------------
A nyár a forradalom, az élet áradása,
az ősz az erjesztett szabadság színes hanyatlása,
a tél fehér fél-lét, s a tér-idő álomba ájulása,
a tavasz feltámadás, itt féltámadás a sokadvirázásra!
S az év emberlét időrövidítő az elmúlásba!
- 2023. 10. 3.


Napi semmi
--------------
Íróhelyemre ülök, várok, hátha valami
lényegesebb felmerül a macskákon,
kutyákon, kerten, hétközszeren kívül.
Fél óra hiába, ha voltak is, ezek
félretoltak a fölöttesből mindent,
ész-szikrákat, vers eseményt,
az enyémek engem. A legnagyobb
juharom tűnik eszembe, rajta 25 kis
ugyanolyan fa a lombozatban, így
áll össze egyben.
Mintha alakváltó okát keresném
az - ez lett - tettben.
- 2023. 10. 6.


Kifut
------
Kifut az idő alólam,
seggre estem, és fájom,
saramba ragadtan.
Az őszt már kivédem,
régen megszoktam,
de a tél huzatos szele
fagyos űrt kavar
szélütött agyamban.

Ellennék az év nagy részén
jómagunkkal úton és ágyamban,
de néha szakadás, kihagyás ijeszt
tetszhalált gondolatban.

Úgy élek, ahogy akartam,
de már meguntam, nem szöktem,
csak oda-vissza csavarogtam,
magányvágy és társas kompenzálás
tesz rendet és hiányt
halál-közelben és túlélésben,
megérésben, feledéstől csodákban.

Jó így, mert jobb nem lehet,
valóság röhögné a képzetet,
mégis az idő nemzette ezzé
az életet!
- 2023. 10. 9.


Ősz a ködben
----------------
Ősz a ködben,
igen, a szél majd elfújja,
de nekem, be kéne festenem -
Ilyen időben, ami nem kötelez
nem kell tennem csak létszükségletem,
és szeretkeznem, s ha jó helyre
evakuláltam ejakulátomat,
versbe személyesítenem, s olvasnom,
tűnődnöm az októberbe,
filmet néznem, többé reménykednem.
Így nem hangzik novemberi rosszul,
de ha az ember rosszba rosszult,
olyan, mint a múlt, ha végét elfelejtem,
és azt hiszem még tart, mégsem
élem, érzem, marad a gond marta
ködbe vesző part, meg a le lét,
és az ősz a megerőszakolt kertben,
meg a kedvem pöcegödörben.
Majd más nappal kilátszunk,
s a jó-rosszal bújócskát játszunk,
míg az idő hajt.
Ugyan, csak egy kis rosszidő mart,
szokott őszi impresszió,
mi reális szart kavart!
- 2023. 10. 10.


Utazás előtt
--------------

Már majd mindenem megvolt,
és részint meg is van,
haszonélvezetben, oda-adatban,
csak túl régen, megszokásban,
s itt vannak velük a szellemembe
szellentő szellemek, ha eladásban:
a máshogyan, mást, a lennék, voltam,
akár az egyenes a kicsavarodottban.
Csavarogni mennék, ha korom a
káromtól és másomtól nem tartana.
S ez nem csupán tervezés kérdése,
a sors, s a szerencse hagyom, kimérje,
van, ami kell, vagy tesped a mégse,
de időszer, alap a kalandhoz, persze
külső, belső segítség is kéne, hogy
a múltjába utazót Erdély e történelmi
történésbe hazavárja, ne sértse,
kiegészítse, hogy találjon, csodáljon,
elméleti helyére álljon, aztán,
mert másként csak tehetetlenül a
lehetetlenségben -, hazataláljon.

Lehet, mégse megyek, se megfelelő
kocsim, sem elég pénzem,
s a növekvő hideggel csökken a kedvem,
ősztet az október, s ahogy a nap huny,
gyávul bennem a csavarogna ember.
Régen halottak napján is mentem,
csak akkor tizennyolc és negyven voltam,
nem hetven. Szeretteimmel nem jönne
össze, egyedül meg..., inkább tavasszal
szeretnék. De kéne! Gyökerem, én-hitem
Erdélybe vonzana, és még egyszer kell!
Talán ha a körülmény jobbá változna,
mégis mennék, s ha mégsem így volna,
legalább írnék egy másik verset róla!
- 2023. 10. 12.


Csodák
---------
Csodák nincsenek,
csak csodás pillanatok,
s csupán másodpercek
értem, velem,
épp míg megérzem, és
lopom, adom.
- 2023. 10. 15.


Hasonulás
------------
Megszólít a szomorodó ősz
és elszomorít.
Szürkült hátterével,
szépsége felével int,
hát öreg, így vagyunk megint,
mulassuk mi maradt,
ősz az őszben,
festett a vérzőben,
égető mimikri a tél ítélete alatt.
- 2023. 10. 20.


Paradoxon
------------
Paradoxonból, független változás,
szaggatott párhuzamos,
s az ellenkező vágy,
a megszokás, és a kiborulás,
az elfogadás, s a megalkuvás,
az önbecsülés, meg a megélhetés,
az éles szélek és könnyű középek,
ami nem eladó, de így sem a tiéd,
a valóság fölötti szabadság,
kiszolgál a kiszolgáltatottság.
A hozzánk igazodott igazság,
a bevallatlanba holt hazugság,
s a múlás válogatatlan megváltása.
Az örök (t)örvény érvényű halál,
s a mégis holnap rabszolgasága.
Összeölt mi szült, s mi öl,
a volt, és maradék élet
színjátszó szavakért.
A zengő, tengő versek
a ki maradottakért.
- 2023. 10. 23.


Hajnali léptek
----------------
A záró kihányó kocsmák,
s a hajnalfényes utcák,
az idegen csend, s az
ismerős együtthullámzás
a Duna rakpartján,
a pesti sikátorokban,
s az ébredő Budán,
Sarokház, Randevú,
E-épület, Taknyos varjú,
Fészek, Ifjak, KEK,
Véndiák, Balettcipő.
Eötvös klub, Kis pilzeni,
házibulik, szesz-szex estek
után, alkalmi, vagy tartós
társsal, csapódó baráttal,
magamban, vagy a kutyákkal,
jó időm jobb estéinek zárja,
a besokalás és hiányok utója,
tömegiszony és társas magány
vágyott és utált, hiányzó és
nem várt, nosztalgiája.
Hajnali léptek, sasszézó,
botló évek, és emlék ék;
az a csúszós csúcsán lévő én
napraforgósrác, verset élő férfi,
túl az elégülésen vagy a semmi
részegségén, és ezekből
kinőttségén át, azokkal a léptekkel
találok a mával harmóniát.
Kísérő verset és kísértő kortyot,
- az élet ennyit osztott -,
maradékát írom és iszom tovább.
- 2023. 10. 26.


Bőszült ősz
--------------
Ma bősz az ősz,
viharral, esővel kerget e csősz,
a levelek elnehezülve lecsüggednek,
vagy kényszervállnak, kerengenek,
még félig zölden a kora-halálnak.
Hideg nincs, a víz pedig kincs,
de csak látszat tervem, se tettem,
sem kedvem sincs, a szoktatott toll,
s a képzelet száll, nem kattan zár,
kilincs. Én mennék, de a kocsimat
szerelik, az időm a házba sűrűsödik,
s mire a gondolat és a lehető
tehetség verset szülne, kisüt a nap,
és a kertben fog olvasni, befogadni,
s nem adni az agy. De ma bősz az ősz,
ez marad, nedves szürkeség,
és árnyék hangulat, abbahagyod ezt is,
mert berzenkednek, vagy összeragadnak
a szavak.
Te vagy aki ülsz és őszülsz,
minden más halad!
- 2023. 10. 27.


Halottak-napi részem
-------------------------
Hullik, múlik, ami még a nyárból
őszbe tartva mementónak maradt,
az eső, s a szél felél, s nyomásuk alatt,
akármi volt, csak elveszni akad.
Micsoda melodráma, sírás, kacagás,
színes kavargás halottak-napi ék,
színváltoztatott krizantém, és láb
alá illő ősz dísz, hullott levél.
Reggel kissé megsérültem, Bálint
naphoz illesztően adtam vért,
délelőtt szar hírt kaptam, bár ez
nem szokatlan, délben rosszul
(l)ettem, délután megáztam,
szidtam a postást, ismét magáztam,
káromkodtam, ittam, de bármit
próbáltam, a késő őszi körből
ki nem jutottam, épp hogy élőn
múltba múlón, őszbe sújtottan,
hogy majdnem közre kiborultam,
halódó hallatlan magamban, írva
ordítottam ön és világfájdalomban,
értőn, érzőn, a tudatomba égő
édes mérges általános halálszagban!
- 2023. 10. 2.


Terülő térben, létben
-------------------------
Kimosta az őszi eső a színeket,
fakón pillednek a búcsúba színesedtek,
az ég, a fű, a levelek, emberek.
Így is szépek, míg véget ünnepelnek,
programozott sorsukban a végzet ellen
élnek, s én, ki e természetesben verset
élek, próbálok tőlük szépet csenni
ez őszintébe; tavaszcseppet, nyárparazsat
az őszi végbe. Hirdesse az örök láncot
tépő táncot, rokit az egyen hóesésbe,
hangosan, vadul, belérészegülten,
a tél felénk-belénk terülő létcsendjébe!
- 2023. 10. 10.


Depi impresszió
--------------------
Télre pusztul a kert,
vizes posvány halott levelekkel,
az örökzöldek is víztől csüngenek,
az egész élőhely tavaszra prolongált,
ha él -, a fejlődés elesett.
Azért esőszünetben történnek dolgok,
hétköz-szer, a kutyákkal sárban
caplatás, alapjárat, szeretetszer.
Azt hittem lesz még…,
de átvert hány ezredszer,
görbe tükrös csőbe húzott
ez a kurva november!

A tavasz bolond ribanc,
a nyár fürdős-kurva,
az ősz kipingált, beteg cafat,
a tél álmos, vén szajha,
s te fizetsz, míg létezel
kénytelen folyamatban,
mert magadból másoknak élsz!
Lesz rosszabb idő,
s csak a prosztata nő,
ha nincs elég nő,
ebben a van, s még-sincs korban.
Elkurvult a világ -,
s te öregedő passzíva vagy,
se strici, sem kuncsaft,
tán add le még lejjebb,
vagy verd ki magad!
- 2023. 11. 13.


Szülni fog a kutyám
------------------------
Szülni fog a kutyám,
valószínűsített álvemhesség után,
az egyéves kölyöktől -,
s mi lesz ebből a teremtő viccből?
A kellemes lehetbe, de a télbe…,
hát kimondom előre,
köszönöm szukám!
- 3023. 11. 16.


Esthajnal blaszfémiával
----------------------------
Vöröses lángárnyalatok
a grafit-satír égen,
meg a sötétedett hegyek,
az alkonyi égszínek,
és a ledőlés előtti nap
kifénylő felvillanásai együtt,
képeznek képet nekem,
míg e fényszépségtől félszegen,
és félrészegen, a piros sálas
szürkében elhiszem, hogy ér ez
annyit, kiegyenlítő árnyalatnyit,
hogy lejegyzem, mikorra el is
tűntek, összefolytak a koraestben,
és én értetlenül, elesetten nézek,
és nem érzek már ennyit.
Vesztett csere, de az idő múlása,
ha meg nem is, de kisegít,
sietős lemenetrend -,
mi van, ovulál az est,
az istenít!
- 2023. 11. 19.


Fáz-ok
--------
Fa ügyben kell intézkednem,
jobb, mintha egy sz-el hosszabb
és fájdalmasabb lenne,
sehogy sincs örömem benne,
bár az utóbbiban tán igen, előtte.
Novemberi üresedő járat,
mi az ára a különféle melegnek,
szeretetszernek, vagy a fának?
Félő, hogy nedves füst,
és rosszpont a vaginának!
- 2023. 11. 21.


Tanultság
-----------
Vibrál, pilinkézik fent pár levél,
játszik a szél,
kapaszkodnak, míg tart a levélnyél,
de elenged, ha e vég körtáncra kér,
s búvá barnul sárrá sárgul,
belepi, befedi a földet a hullt
ravatali szőnyeg, esett elegy,
s csupán emlékeztet a nap.
Szilánkos a fény, felhők fedte feledmény,
s próbája majd kósza, koszlott
hófoltba fakulhat. nem segít a januári fény.
Lesz még rosszabb is,
az ember úgy véli, feledteti, ha őszi szépet
képzel, s a le-lényeggel lényegel -,
nem érti, megint csak alul,
telet tanul.
- 2023. 11. 26.


Puffok
-------
Puffok és párnák szürkéllnek a kéken
a szélben, léghullámzásban, hogy
a pufi puttók leesnének szépen.
Már csak annyi aranya forog fent a fáknak,
tán, mint nekem, végelszámolásnak,
fagy minden, a klímavágtával, s az idővel,
száll el az élet, a tél tépi széjjel.
Puffogok ma én is, kis fájdalmaim, kínzó
hiányaim, kínos fogyatékaim ébredtek
velem, de nagy baj nincs -,
csak gondok híznak az otthonos árnyaktól,
s a külső-belső lepő felhő beárnyékol,
és kevés a reményesély, hogy a felvillanó
fény-kincs feltölt és megsegít,
amint szokott, bearanyozva létem stációit.
Jó, csak kapaszkodj e sírós őszi véghez is,
a közelgő télderék semmijéhez képest
bármi felderít!
- 2023. 11. 27.


Tapintatlan tapasztalat
---------------------------
Az eső esés, s majd a cseppenő cseppek
álmos, ólmos rosszkedvbe kergetnek,
összeesett minden, fél élettel kisebb.
Várakozás dühít, sár koszolja a reményt,
ideges, idegen érzések takarják az esélyt.
Kihűlt a teám és savanyú a bor,
összekeverem, együtt tán másmilyen,
elhiszem, úgyis elfelejtem,
síelni lehet a lelkemen -,
de taszít a tapintatlan tapasztalat
büntetve tanít az öregkor!
- 2023. 11. 27.


Halasan
----------
Eszek, iszok, fickándozok,
lét-levegőért tátogok,
és néha életverset ívok -
A kishal is megteszi a nagy magáét,
míg igaz(at)án él, felfelé a fényért!
Mert a vers létivadék,
s ha felnőtt, sorsa a szerencséje,
a csillagoké, vagy a szembe csillogásé.
Ívva írva; az ihletett élet
a sorsomra formálva,
talán a repülő haléra -
Volt, lett, lesz, vers,
picsába a részletekkel!
Valahogy elleszek, csak sok a beetetett -,
és hagyjuk a méretet!
- 2023. 12. 4.


Telünk színei
----------------
A tél színei sem csak a fehérek,
inkább a fehéres, s a kifakult
őszi szegények, meg a bogyók,
és az önhites örök-zöldek.
S így valahogy az enyémek is,
Vörös a fehérben, csak én
frissítek, hitetek, átfestek,
teszek, nemcsak elviselek, tettetek,
magamból, magamnak hiszek,
és színezek, mert piktor az öregedő
hiúsága, oda-vissza változtatása,
csak az a csalfa tavasz az tükröz
és kacag; a télbe még elmentél,
de májusban nincs hova
festékért!
- 2023. 12. 12.


Lecsodált Karácsony
------------------------
Összeszedtem a kutya-szart,
így kicsit távolibb a végző part,
s a tél hideg, rideg játékai,
a semmibe benyilatkozás.
Ünnep jön, aztán tavaszvárás,
de most rákészülés, főzés takarítás,
díszítem a jövőbe romlót -,
mintha sminkelném magam,
de így van a rend kicsinyjén,
ezt tanultam.
Négy nap múlva karácsony.
Hitem nem sok akad,
de van családom,
és reményem az emberesedésben,
hát hit, remény, szeretet,
amit az ész közelebb engedett,
és jóérzés létben, tettben, versben,
díszítsék, amit félbe, vagy meg sem
tettem, ilyen képletes leköszönés ámít,
az egyre kevesebben, csak ezek,
s még a lélegző lélek számít,
jövőtől, megkapott értéktől, fájva,
vagy röhögve, régen elköszöntem.
Mintha rajtam múlna -,
amíg nem lesz nulla,
minden lehet!
S veszíthetem újra.
- 2023. 12. 14.


Decemberi impresszió
--------------------------
A legszűziesebb a ringló-szilva fa,
magán tartja régi, évi gönceit,
s majd márciusban fehér virággal
indít, míg összehozza, s önti,
satnya gyümölcseit.
A hótól hajlott, de meg nem tört
örökzöldek ma a lesz-nek feszítik
gerincüket, s a létfolyamot jelzi
reménynek megtartott színük.
A többiek lemeztelenedve, lehullt
voltjukat lesik, majd tavaszvárón
a visszát ébredik, addig reszketnek
kicsit.
Alattuk alszik a föld, rügyreményt
és virágfeslést álmodik.
Az ember már megszokottan
a múltján lépked, a télbe tényked,
dicsőülten, tán kényszeredetten,
s a költő képzi kihűlt ötleteit.
Kellenek, a léttérhez, emlékhez,
megéledéshez, csak aki nem látja,
nem érzi, érti, az véli fölöslegesnek!
Kívánok tavaszt, szeretetet, virágzó
körülményeket, őnekik meg verset!
- 2023.12. 21.


Szinkópa
-----------
Görögnek, vagy pörögnek a napok,
halk átélő, itt ért túlélő vagyok.
Miért, hogyan, miként?
Értelmes e kérdezni, nem élvezni,
élni, az élet ételmét? Köz-ízű bóvli!
De egyként fogynak, szívritmusos,
keveredett folyamatban, és én
az egyéni-enyémit járom,
színtelenedő szinkópámban,
a tetőpontját várom, hogy írjam
amilyen, sors egyelte életemben,
én-fenntartó, vagy önpusztító
aritmiában!
- 2023. 12. 27.


--------------------------------------2024.--------------------------------------------------

Újév
-----
Na, ez is jól kezdődött…,
jó szarul!
Nem végzetesen, inkább visszeresen,
minek részletezzem, megoldom, felejtem.
Biztos több szerencsém, létszemcsém lesz,
ma még beetetés van, és öreg bulizó
nem gondol a végre! Csak, mint napozó
az égre… A mondás úgy tartja; ha rossz
a kezdete, jó a befejezése. Jó-jó,
csak e szaros jojónak legyen vége!
- 2024. 1. 1.


Sárarany
----------
Sikerversek, s könyvek, netes ismertségek,
arány-aranyaim a fellétezés lényegtelenítésében,
ma, árja helyett létapadás, árnyaim telében.
Nem bolondok aranya, de magamtól nekem csillogás,
mi már sárarany az öregedés értékvesztésében.
Megtaláltam, kibányásztam, eladtam, vagy
megtartottam, azzá haszna-használatban,
talán egy reményrügynek, ha ifjító ifjulóban,
csak most, süllyedőben a sárban.
- 2024. 1. 12.

Akadozón
------------
Fél fagy, alvadt porhó foltok,
áruló mák, csábító voltak,
és késés, félbesikerülés,
gúnyos okok a várakozásnak,
vagy csak hangulatváltások,
külső, belső átfázások,
téltarkás, miazmás árnyalatok.
Míg a hallgatásból szófosás,
majd egyeléstől egyetértés;
karcsú, szikár, kemény legyen,
ha az ok nem, a vers az okozatod,
ért létértelmed, megérte bizonylatod,
az egyetlen sajátod, akárhová szánod,
élményből erény, nevelésből nevetés,
hajóhinta, kiegyezés.
Aztán a kiszolgáltatottság szolgasága,
voltból van, lehet, s kétséges leszek,
naptól csillogó hó, mazoista egyenleged.
- 2024. 1. 15.


Frappáns
----------
Apályból dagály,
vagy épp akadály -
E hetvenkedő életrészem
meddő (de) próbálkozás
a szinten tartásra!
Letett lett léttett-tét,
még ne tégy az elmúlásra!
- 2024. 1. 18.


Kiszolgáltatott
-----------------
Kiszolgáltatott vagyok,
mert kérek és hagyok;
a fenntartómnak, feltartómnak,
a tehetségnek, lehetségnek, s lenségnek,
mert túl sokáig voltam, s tán fennmaradok,
másoknak, magamnak, élőknek, levőknek,
szenvedés-szenvedélynek, vágyaknak,
ráhagyásnak, akaratnak.
Körülményeimnek, rögeszméimnek,
lét-igenemnek, hogy jobbítót jól mondok
és hatok -,
tetteknek, jeleknek, szeretetnek,
mert kényszerű, de tényszerű visszavonultan
szolgájukként elég, hogy megvagyok -,
s félbe élve, végbe égve, halogatok.
- 2024. 1. 21.


Januári hites elesetten
--------------------------
Hidegen ülök szobám melegében,
kihűlten, öregesen, koravénen, csak
a vágy, remény, s az idő paradoxona
tart még e lefutó játékban, érzem.
Utálok várni, állni, a léthalasztásra
jópofát vágni, nem bírom ha más
és közfüggő vagyok -,
úrlélekkel a testet szolgálni!
Teszem, mert hiszem, fontos az életem,
legalábbis versben.
A kénytelen körülményekért, a szükségért,
s a fennmaradásért, igenis szerencsét,
létsegélyt kérek, lényegesemért az élet
hittel hitetem, könnyebb létezéssel,
s csak feles vesztésével, még
megfizeti nekem!
- 2024. 1. 23.


Imás szentencia
-------------------
Nem kéne félni, félig élni,
nem csak az elején, s ha össze-fuj a szél,
léttetted vigyen a véghez,
akár túlért, beletörődő, vagy iszonyú -,
végig kell égni!
Így is hamu, úgyis hamu,
de parázs csak így lesz!

Lehessen a versnek, járó, fájó,
végső szentülése,
ha köztudat lett néhány része…
- 2024. 1. 26.


A jótól rosszabban
----------------------
Nincs még mit, mint,
a tény-végtől miért lenne benne,
de megírom, használjon,
jobb a lett, mint ha lehetne!
Na, ma jót hasad a probléma,
gépesen, végre, haladhatok vele,
bár e jótól rosszabban, megszenvedve.
Zsebbaj. Bele és elszoktam ettől,
mert kifordítva, felfeselve,
sértődötten kevesellve,
hogy a kezem melegítse,
lényegtelenül, létemtől idegenedve
a szentháromságomra; lelkemre,
eszemre, farkamra dűl!
- 2024. 1. 30.


Rá(d)hatás
------------
Képzelődni, szenvelegni, felesleges
élni kell a költészetet!
Nem csak a voltat másolni,
a vant megélni, felérni, s alkotva égni,
a sorssal, s e szentüléssel egybeforrni,
de a lesz lehetébe elengedni
- vetni, vagy veszni – e lényeged!
- 2024. 2. 3.


Februári beszéltető
-----------------------
Így februárban ön és létérzetesebb vagyok,
tavaszt akarok és nyarat vágyok,
megújulást és kiteljesedést várok!
Sohasem öregként, beleszokott vesztőként,
valami, de meglett valaki, emléki srácként
hiszem, érzem, hittetem magam,
s csak dühít a reálisabb tükörkép,
bár a-kép már nem tudom, ezt meg
nem akarom e-kép!
Elvagyok magammal, végleteim,
és végem közt, halkabban,
de a tavasz a létszerelem, azt nem engedem,
s ha megkéső farsangolóként is,
de gatyába ráz e nemezis, és ilyesmi
magamat élem, vagy élném, aki voltam,
forrongón és bele nyugodtan, (b)írjam!
Csak a szünetek hosszabbak, az élmények,
cselekmények rövidülnek, szűnnek,
a megvágott folytatásokban.
- 2024. 2. 6.


Műfordítás
-------------
Megint egy naptalan nap
akkor is zavar, ha ritkábban akad,
bújtatja a bajt, hívja az árnyakat,
takarja a szépet, tán múlásával ad.
Még jó, hogy az est-sötét majd
egyensúlyban tart, s addig az ital,
írás(ok), a majd-éji együttlét, s a
külső–belső fény holnapi létremény,
érő tavaszígéret, én csak fordítok,
ha mosolygok, ha ordítok!
- 2024. 2. 9.


Mire, mibe?
--------------
Virrad, szakad, hasad,
jobblétet, szabadságot ígér,
még ha nem is szabad.
Persze a Vörös benne van,
bár színvesztőn, vénen
tudja, a legjobb, míg marad.
Időjáték, szivárvány ék,
tesz-leszek, hogy megfelelnék,
de az idő nem kérdez, árulón
röhög, én meg mekegek,
mert tudott a felelet:
értettem, vesztettem,
revans nem lehet!
- 2024. 2. 12.


Esthajnali szín
-----------------
Aranyos ez az ó-arany ég(ő) csillogás
a napfogyás színvérző, megfolyt trikolórján,
mint esőkönnyes csillanások földre villanása,
az őszvégi lim-lom lombok alkonyi búcsúján.
- 2024. 2. 15.


Hatvan felett
---------------
Rossz napokon hasonlítgatom
milyen volt, és miféle lett,
a rengeteg, s az egy…
Persze az idő és a körülmények,
tán fogyásával harmonizál az élet,
hisz minden összefügg,
de, akkor semmise!
Kevesebb az élmény, megszokott
e folyékony kevesem,
mert az áradás nem válogat,
a csermely már igen!
- 2024. 2. 18.


Épp lelketlenen
------------------
Lelkes állatok, fénylelkes növények,
világlelkület, lélekző létlélek, gépérzet,
Már ez sem csak az emberé,
akár szentség és átok -,
lehet, mindez az idő hordaléka,
és érzékei, sorsa, programja,
zsúfolta belé.

Az isten lassan szellem, az ember végül szellen…,
csak az alkotás, a vers, bogáncs az értelemben!
- 2024. 2. 19.


Belebékülten
---------------
Valamikor szó(show)szóró voltam
mindkét értelmében,
ma már egyik sem!
Kevesebb az energiám, kedvem,
a másik meg lehet, jót is tett nekem.
- 2024. 2. 19.


Ki, mi(n)t, hogy
-------------------
A kutyám vackot csinál a napon,
én is takarítok, javítgatok,
el-lényegtelenült lényegesek
kerülnek sorra, jól nem is tudom,
de működünk, és nem került sokba.
Csak időbe, energiába, káromkodásba,
létlényegesebbek elkerülésébe,
elégedetlen, fáradt minekutánba.
Ha a megoldás, megoldom,
s mindig több lesz a dolgom.
Az ember maradjon magánál,
ki, mi(n)t, hogy -,
s ha romlik, múlik,
hát verset írjon róluk,
egyen, igyon, szeretkezzen,
és akárhogy, elégedjen,
egy végre megtalált szavával
ebben az életvers-részben!
- 2024. 2. 20.


Február 21,
-------------
A sósat jobbszeretem, mint az édeset,
ez a realizmus, vagy az életkedv bennem?
Az idővel lett így, és ígyebb öregesen.
Kint tavaszkodik, közelítő váltásban,
bent melegszik a lelkem, bár fázik a kezem,
állva álmodok az ágyban.
Jobb is volt, jobban is lesz, csak rosszabb
ne legyen! A kilátások fényesednek,
a körülmények hitelre kedveznek,
az élvezetek segítenek, a növények nedveznek,
én meg mellébeszélek
a márciusra sminkelt öregedésnek.
- 2024. 2. 21.


Feltárás
---------
Az esthajnal alja ritkán volt témám,
mint az alkony színvesztése rendesen.
Az öregedés rokon térlátása,
talán a magány erre értetése,
vagy az élet kiüresedése állt belém,
s elém, a fények, színek, tények,
élmények elhalványulása leköti
érzékeim maradék létre zrikálásait,
és fáradt szemeim álmokat, emlékeket
élesztgetnek inkább, s ha mégis,
az remény lesz a majdani tavasz
megújulásra, mint a kevergő jelen
(f)elismerése! Igaz? Rám sötétedett.
Sötét igazzá korrodálódott a felhígult
színes esés est-alapja, így okafogyott,
és sikere vesztett elő próbája
verseskedett keservemnek.
Míg a folyamatot lesed, a tőled függetlent
összegezed, s nem a részeket értelmezed,
és megéled, majd örökíted, vagy papírba
temeted, az matekosnak elmegy, de
költőnek körbe egyszeregy, továbbjában
egybefolyt elegy. Rendszerszemlélet,
meg létélvezet antagonisztikus ellentétek,
tudd és tedd, mi jobb neked! Inkább
jutó-futó részenként él(vez)d, ne le-léted,
s a véged féld-képezd!
Ami már nem lehetséges, azt lépd át,
csak súlyozza lelkedet!
A nemérdemes nélkül könnyítsd időtől
növő terheidet, bár a maradék egybegyűlt
egészrész, ezekkel együtt is csak
a bizodalmas bizonytalan,
hogy esélyt, vagy esést ad!
- 2024. 2. 24.

Alkonyulásban
-----------------
Szeretem nézni az alkonyt.
Viszont az arcomat már nem,
se tükörben, sem fényképen.
A minőség kortól-sorstól
leminősítése és a hiúság
rá(m)hatása lenne,
a mindemberi halálsoron?
- Nem nézem végig, sem
végemet a jeleni é(g)jig -
Addig emlékképi létképem
fotógéntelen!
Képzi a tehetetlen s kénytelen,
de engedj el tél,
és tavasz maradj velem!
- 2024. 2. 27.


Halódó hasonlítások
------------------------
Színei, egy Turner képről visszavett
narancshajú, köd-színsálú kikötői nőjé,
aként tűnik, és tűnt el a nap, bár
épp hátrastírőlt, akár az az öregedő
strichelő, hátha hesszet kap -
Bocs alkony, de ezekben a színekben
esthajnal nem lehetsz, talán elsietett
kéjes-késett-kékes naplemente, füstben,
ködben, lemenőben. De most, ez -,
nekem, kedvfoszlány elveszett időben, mi
már nem remény-szép, és még nem semmi,
halódó hasonlítás reményei és elegei,
idősödő sikertelenség(é)ben.
Mert a jótett még nem jól tett,
ahogy a lenni-hez is enni, inni, szeretkezni,
még tenni kell! Ültetni a költéshez -
- 2024. 3. 3.


Panaszos tavaszosan
-------------------------
Udvarol a dog-süvölvény, ahogy
tőle telik, sután-durván, aztán
nyalakodva, de 4 hónaposak az előző
kölykök, s a nász remélem el lesz
napolva. Sajna a napsugár is, és hideg van,
- csesszétek meg fagyos szentek -,
szar ügy ez, vele kent szavakban,
Nem figyel az isten, a természet elsietett
késésben, csak a kutyák tüzelnek,
a tavasz időtorpanásban, s néha bennem.
Bezzeg így is öregszem, keserihletésben,
allergiásan, nappal csalatva, fogvacogásban.
Te ráérsz tavaszka, de én keveseddel
kevesebben, fogyva e hiányra -, nem! Siess,
vagy kereshetsz új szeretőt virágzó hasadra!
És bánhatjuk jövőre, a zabi-csodát mustrálva.
- 2024. 3. 12.


Tárogató
----------
Ma mulattam magamban,
kedves nótáimat hangtalan daloltam,
szép búsongókat átélten, felbolydultan,
urasan, és közben boldog voltam.
Nem is ittam, lovat simogattam,
a kutyákkal futottam, leráztam a bajt,
a terheket, sajna nagyja ragad, s marad.
E siket koncert sikeredett, hang visszhang
nélkül, perceknyi múltat jóra datáltam,
s a kizsaroló mostba belenyugodtam,
már bármi, bármilyen lehet, ha
mosolyom csókolja áldottá a kedvemet!
És ha vers lesz belőle, jókedv és nyugalom,
a többit elnézem, s ha mégsem -, rokizó
tér-idő kontíniumnak, vagy sorsnak hazudom.
- 2024. 3.18.


Meg
-----
Kék, zöld, barna, szürke,
fakó még a tavasz fénye, szűkje,
de bimbózik a csini csoda, és
itt, ott, színre feslik gyönyörűsége.
Kapjam már el tőled Tavaszka,
az allergiámat meg küld a fenébe!
Hogy korai még? Nekem meg késői!
Hosszú szép tavasz kell,
a rövidülő ellenébe. A nyár majd
megérleli, megőrzi, és lesz mit aratni,
vagy vetni, az ősz szemére,
a télre meg, - ez itt egy ünneplésrés -
hagyjuk a köteles középszert, és
az alvadó olvadást az öregedés(é)re,
tavaszt akarok átélni, a vesztésért cserébe!
- 2024. 3. 21.


Jóban rosszból jó
--------------------
Ha nem az esős szürke,
akkor a viharos szél,
köp bele a tavasz-szerelembe,
hát nem ez a cél, ez csak
hátulról télszemét -,
kell, hogy az élet, a természet,
rendjén befejezhesse.
A vajúdott jóban rosszból jót;
megszenvedett elmúlásból
szentült születésbe csodatárulkozót,
és hogy ma épp a tél lelence rég holt
avart szórt a levesembe, nagy ügy -,
kint a reményrügy bomlik
létszínesebbe!
- 2024. 3. 24.


Krisztiny szülinapján
-------------------------
Alkonyatom hajnali szivárványa
rőt megjöttömet ma hiába várja.
E jókívánságom az ünneplést
prolongálja, mert mai jelenlétem
akadálya az időjárás,
és kettőnk két kutyája!
- 2024. 33. 25.


Kísértet kísérlet
-------------------
Szürkül, bőrösödik a tavasz zöldárja,
megállt az idő jó-járása,
a szél hiába rázza, ez csak szomjas
ágak, szédült szirmok, fed levelek,
elengedett levélnyelek, csattogásból
sóhajtása, és fázó majálisvágy, és
nyáremlékek nyúlt mézgája fedi be
e fájó szünetet, újszülött sérüléseket,
küretet. Úgy érzem koponyámba
varasodik szabadulna szellemem,
verssel varrná be e felszakadt sebet,
valaki kiengedte a tavaszfogságából
a létgyilkos telet, orv kísértet kísérlet,
de Tavaszka lefikázza, és északsarki
kuplerájba zavarja az önfertőző öreget.
Sajna halhatatlan, de Áprilka súgja;
csak rest restauráció volt ez,
és mint az elmúlás,
elég, ha érzékelhetetlen.
- 2024. 4.1.


(V)iszonylat
--------------
Megijeszt az üres lap
semmije, fehérje,
jéghideg külsősége,
s a késztetés és ellenérzés,
hogy én leszek benne.
De létem, nemlétem kérdése,
bizonyítéka, értelme,
mert semmi sem egyforma,
így alkotása, másolása,
érzékeim, tettségem alkotása,
vagy magam utánzása,
hát teljék, teljek a lapba,
az így többébe, és hasonlatba,
akár létváltó viszonyunkba!

A hordozó törik, porlad,
a gondolat, s cicomája átalakulhat,
tán ilyen marad, te tedd a dolgodat,
hogy élted, versed megérje,
értesd, hogy - át, s meg -
éltesd magad!
- 2024. 4. 5.


Szűkül a térlátás
--------------------
Szűkül a térlátás,
szűköl e maradék kis élet,
pedig a tavasz teszi épp meg,
e létburjánzás eltakar, befed,
észre sem veszi a múlásűző,
lényegtelenülő vele-késztetésem,
időntúli szabadrúgás tévesztésem.
- 2024. 4. 6.


Hogy vagyok?
----------------
Vagyogatok, fogyok, de kapok és adok is,
állok, bár hogy vesztésem állom az álom,
noha néha úgy látom, nem látszik.
Csak, a házam romlik, a baj, gond tódul,
hogy e síkba fogyó attól kódul,
l-el talán nem, amíg szeretetből segítségben,
és azt hiszem egyenlegben, létezgetem,
az egészségem libikókázik, az idő(m) múlik.
S több a rigmus, mint a ritmus, a cinikus
realizmus, mint a lét-rokendról, inkább
a túlélés, mint a megélés bennem.
Így vagyok, vagy így sem,
s ha nem tetszik e versem…, nekem se,
de ez szól e eklektikus valóságról,
pimasz grimasz az elmúlásról,
s ha olyan szerencsések vagytok,
hogy fel sem ér(t)itek, s legyintetek,
tehettek egy szívességet…,
vagy mégsem, a részetekké lettem,
és még elérem a seggem!
- 2024. 4. 10.


Szimbiózis
-------------
A lefekvő nap átsárgállik a friss lombokon,
lemenő remény erény, vélő, féltős szimbiózis,
szinte Szinbádiózis kor okon, van esély,
a végérzet az enyém, de napszemüveg a
szemtükrön; gyávára szűrt tünemény,
csak visszfény az éj-árnyas sors soron,
voltból-lesz árnyékom ugrálhassam én!
- 2024. 4. 12.


Légy, hogy legyek…
------------------------
„A sas nem fog legyet”
én meg már légyvadász leszek,
csak, hogy múljon a légykori legyek
pótcselekvése, az idő reszlije,
pedig nekem lesz kevesebb.
Az időm szüksége, ha szűksége
az élet létszabályzó rendelkezése,
mindenre hat, a mennyiségről
a minőségre, eszmélésről
az észféltésre,
s döntés az öregedésre.
Próbáltam átverni,
hitegetett,
becsapott engem,
lecsapom a legyet!
- 2024. 4. 15.


Megkönnyülés
-----------------
Látomásom volt, prolongáltan láttam,
most látom(elő)ásom nektek.
Játszom, éppen-életem bal felével,
- felszálló léghajó szerű, esés eséllyel,-
de a tényekkel sohasem, lépcsőfokok,
vagy kerítések ezek, szigorúak,
szikár verset érdemelnek.
Néha képzelegni, játszani szeretek,
mint a felnőtt gyerekek, sikerülök,
repülök, le-létem fölött lebegek,
pedig csak felfújó hétköztöbbemből,
földhöz ragasztó terheimből,
kiengedek egy keveset.
Tarka vágy-ballon, szakadt kosár,
sokáig, kényelmetlen,
s lent a valóság hajótörése vár.
- 2024. 4. 16.


Tavasztüzelésben
--------------------
A természet erőszakolása
még mindig jobb,
mintha a teremtő programozása
az állatok szaporodására.
Kutyák, macskák őrült vágya,
lebonyolultsága, végrehajtása,
s végül a gazda kiborulása…,
nesze nekem nemző április,
s ha még szóba állnánk isten,
elmondanám neked is,
sok a vakhit az ismétlésben,
s túl kevés lett a –nem– nekem
az ösztönszerű nemződésben.
- 2024. 4. 17.


Beteáztan
-----------
Piáltat a magány,
ez lehet az aggkor sokja
maradék kevesében,
akárha bepiálni vagány.
Többet, csak társaságban ittam,
e végén már magam, míg nem
pusztítom, stimulálom, vagy
bódítom az agyam.
Minden(em) megvan, csak ami
hiányzik, nem, meg hála felejtem,
amiket elvesztettem.
Míg az akarat több a poharakban,
elröhögcsélek az emlékezésben,
segít, hogy megemlékezzem a seggit,
de tetszhalok a másnapokban.
Na, még egy korty,
mért is maradtam itthon,
no, miért…, ezért,
mert ott nincs otthon!
És jön vele a kábult kommersz
leélet-áldozat, mit nem visel el
az éles ész, s a megéledt vers,
tán túlkompenzált csúcsvesztés lehet,
otthonos létalap. Így is életvers,
úgyis csak szó marad.
- 2024. 4. 17.


Zöld vágy
-----------
Hagyjuk az időt!
Az enyémet felejteném,
a csámpáit szokom,
bennem tétova titok
lenne, de míg benne,
morogni nincs okom.
Szép a kertem,
zöld tarka vágy,
beépülnék én is,
gyökérző törzsként tennék
tavasz-gyönyör forgatást,
lennék lustán angolkertemben
metamorf színtézis,
kert-ész helyett
besorolt tavasz mantrázás
visszacsalt április!
- 2024. 4. 18.


Meteurológia
---------------
Hullámzik kint az élénk, friss zöld,
bambulásomba tengeremléket tölt,
de csak szemeim követik, a fejem
meg se rebben, elhevertemben.
Szemben vizes még a föld,
összerázkódva félrenézem,
hideg volt az éjjel,
szeles, kissé teles lett a völgy.
A másnapos nap bújócskázva
meglátogat, súg, sugároz
purgálásokat, a kutyák, macskák
melegszenek, csak e tavaszvágyó
elégedetlen, nem tudom eldönteni,
a kert hidegebb, vagy itt bent?
Süss még létalap jó szokás szerint,
nem érdekelnek fél fagyok,
napszünetek, ne vacogjunk
a papagájjal megint; néma rokon ok.
Szárny és kedvszegetten;
ő nem repül, én nem tavaszodok,
s fekete gombszerűen, macska zölden
nézzük el egymás idegrángásait.
- 2024. 4. 19.


Szeles napon
---------------
Igaz, „tavaszi szél vizet áraszt”
de ez a mostani biztos bágyaszt,
tavaszvétkű (h)ideget, hajat borzol,
míg meleget, felhőűzést hiteget,
parasztvakítás csak, fúj vegyest eleget.
De ahogy volt, úgy lesz is,
szélhámos széllel bélelés, garabonciózis,
és tarka vágyvirágzás, pollen szerelem,
az új élet megelégedett szerelmeskedése.
Addig meg gondom, bajom, korom
ad illetlen, szeles kedvet nekem,
hogy mordon ózonját, fanyar hordalékát
esőhányós zöld hullámaiba köpjem,
és rádűljek, hadd vigyen!
Mostantól napsütés és jószerencse legyen,
bizományba itt e versem, a feléért is
megérő felajánlás, egál a megtérülésben,
s a fedezet; ígéret a szélben.
- 2024. 4. 20.


Április 21.
------------
Világosodik a bolondok napja,
néhol már kisüt a nap, így lesz
itt is, épp elég bolond vagy.
Úgyis csak pille pillanatkép,
azért szép, remény, emlék,
álmodozok, s a felhőt bámulom.
Érzem, ha most épp…, és
lépcsőzik, telik bennem a lét,
szemem, szívem tágul, kitárul,
pipiskedve elérném a jóérzés
szegélyét, érzékeim élét,
ahogy szeretném a lét szeretetét,
az időét, s hogy valami legyen
a nőkét. Jó így, kedvem, lényem,
a váltó-valóság színjátszó, s vesztő
kaleidoszkópjába bámul,
ugrálnak a színek, szintek,
a teremtő ma tovább aludt, s most
kárpótlásul ezt a kamu sémát hozza,
harmonika harmóniául.
- 2024. 4. 21.


Dugulás
----------
Baj, ha a befolyás leáll,
de nagyobb, ha kifolyás megáll,
sőt visszaönt és csőgörényért kiállt,
így mai vágyam a dugulás-elhárítás!
Mit mondjak még…, öregszem,
nekem mára ez túlmúlást okozott,
kéne segítsetek, melléktermékem
legalább csörgedezzen, káromló
imáimmal szentelt le folyamatok!
Függő, független rend legyen,
amiket beviszek, majd kiengedek
az életkörbe esélyedjenek, addig,
amit tudok, visszatartok, meg,
vagy nem teszek, fakír, aki csak ír
leszek, aszkéta esztéta, hát szakik
gyertek, de budirákászok kíméljenek!
- 2024. 5. 24.


Megnyugszik a lét
----------------------
Nyugszik az élet, múlnak a rendetlenségek,
hideg szürkeségek, a tél alvóügynökei,
bajok, rosszkedvek, április képmutatásai.
Frissre fénylenek a fázó-ázó zöldből a
létjelző színek, visszamerészkednek
a virág és új élet szivárvány gyönyörülések,
többet vagyok kint, széppel telt kedvemből
nevetek, míg a télfélsztől lekushadt tavasz,
késésben, de én majd végre vágyvalósulástól
remény, és lét-kéj adrenalinjától,
május lélegzetétől repesve kélekzek!
- 2024. 4. 30.


Léttükör
----------
Régen; a lehetetlennek tűnő lehetségesítése,
énharc az állköz ellen, szeretkezés a szerelemért,
szabadosság a szabadságért,
megtettek magamért nemtettek egy-másért,
a kötelező felkötélező lerángatása,
önteljesítés, célelérés, kifelejtés, elfeledettség,
fellétezés, lényegvetélés, életversek alkotása,
szerzés, nyerés, vesztés, a megtartott kiárusítása,
küzdés, védés, szinten-tartás, akadályok fogadása.
Ma; létfagyás, időfogyás, a megszokás továbbja,
párizsi padlásszoba Budakeszin, sorsom sora ára,
helyi toporgás, a maradék haláltánca,
maradék-elv, létszerelem, a szeretet kompenzálása,
maradnék még, de sebesít a vég realitása,
a szükségszerűségek megmódolt találkozása,
léttükröm homályosulása.
- 2024. 5. 3.


Életsúly
---------
Vers verseimért,
a lét-ellét hinta-aránya,
mennyiségben a minőség,
kiszökkenő szikra,
átéltető adása hatása.
A lélek ejakulációja,
a gyötrődés fellációja,
vágy, kín orgazmusa.
Összeharapott szólánc,
nyíló szájzár,
jó íz nyálcseppje,
sors borsa,
sorom igazgyöngye,
sikoltó sóhaj.
Ész kéje,
hétköznap gyönyöre,
az érzés vérzése,
a szellem szellentése,
csodát óvó ótvar!
- 2024. 5. 7.